Vendég a háznál
2001.április. 3.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Hány évesek a gyerekek ?

Sz.Tné.: - Hát kicsik négy és fél, két és fél és egyéves. De mindig a középsõ, aki már egy éve középsõ csak, mindig vele volt, õ volt hát nemigazán problémás, de nehéz vele, nagytermészetû, nem akarom ezt a szót mondani, hogy hisztis, mert nem igazi. De nincs annyi energiám, hogy mindigcsak az õ problémáját kezeljem. Tehát hogy mivel lehet neki segíteni.

Sz.Tné.: - Nem, nem. Voltak nehéz idõszakok, de nem.

Sz.Tné.: - A kicsivel sincs.

Sz.Tné.: - Hát az, hogy szinte az összes energiámat az köti le, hogy õt kivezessem mindenféle problémás helyzetbõl. Neki semmi nem jó, semmi nem úgy jó, állandóan kiabál, hát tényleg szóval bizonyára ezek nem olyan problémák, ami anyukám mindig így mondja, hogy elmúlik, meg túléljük, de arra gondolok, hogy õ az, aki maszturbálni kezdett, aki szobatisztaságot nem tudom sehogysem és én nem hiszem, hogy másképp bánok vele, mert úgy is mondhatnám, hogy egyikre sincs több idõm, mint a másikra. Mert egyiksem jár közösségbe.

Sz.Tné.: - Otthon vagyunk mindannyian.

R.: - Értem, de mondjuk a feltûnõ hisztizés vagy a feltûnõ figyelemfelkeltõ cselekvés, tehát hogy rám figyelje már, ez milyen szituációkban jelentkezik?

Sz.Tné.: - Hát azt mondhatom, hogy mindig. Tehát a játszótéren is õ az, aki pedig én néha igyekszem csak vele, meg õt dajkálni, meg nem, de az sem mûködik. Azt mondhatom, hogy mindig, minden. Ha nem sikerül valami, akkor tör, zuz dúlful. Széthajigálja, odavágja függetlenül attól, hogy ablak van, vagy tévé van.

Sz.Tné.: - De a két nagyobb eljátszik már, veszekednek is, meg marakodnak is, de eljátszanak is. Tehát néha úgy gondolom, hogy nem lesz ez probléma, de néha rettenetes, hogy a nap végét várom és akkor még fél tizenegykor is hozzá kell bemenni.

Sz.Tné.: - Igen, igen. Együtt. A szülészorvostól kezdve a védõnõig mindenki ezt mondta, hogy a középsõ. Hogy vagy négy gyerek, vagy kettõ, de három, az milyen szerencsétlen. égy, hogy biztos magam is úgy álltam hozzá, nem tudom.

-Dr. Riegler Ilona gyermekpszichiáter: Hát azért ez így enyhe túlzás, hogy biztos, hogy lesz vele probléma. Az tény, hogy viszonylag gyakran elõfordul és hogyha a három gyerekbõl valamelyikkel probléma van, akkor az leggyakrabban talán a középsõ, de hát azért az, hogy minden háromgyerekes családban a középsõvel probléma legyen, azt én túlzásnak tartom. Nyílván, hogy minden gyereknek megvan a szerepe a családban a legnagyobbnak a legegyszerûbb, mert õ egy darab egyeduralkodó volt, aztán a kicsi megmarad mindig kicsinek, tehát tényleg a középsõ az, aki soha nem volt egyedül, aki nagyon rövid ideig volt a legkisebb, tehát ilyen alapon az a feltételezés, hogy kevesebb figyelmet kap a középsõ gyerek, ennek megfelelõen megpróbálja kivívni magának, ha õ egy olyan középsõ gyerek.

- De ha megkérdezi az ember a legnagyobb gyereket, vagy megkérdezi a legkisebb gyereket, akkor az is tud sérelmekrõl beszámolni. Tehát tulajdonképpen minden helyzetnek van elõnye, meg hátránya gondolom én.

dr.R.I.: - Persze, hogy mindegyik tud sérelmekrõl beszámolni, de azért ha végiggondoljuk és akár én itt most a saját három gyerekemre gondolok, tényleg nagyon gyakran úgy van, hogy ha valamit meg kell csinálni, akkor a középsõ a nagyhoz számolódik, hogy te már elég nagy vagy, segítsél légy szíves a nagyobbnak. Ellenben, ha valahova el lehet menni vagy valamit lehet csinálni, te még kicsi vagy, te még ezt nem tudod, hagyd, hogy a nagyot. Tény, hogy többet szenvednek, idézõjelben ettõl a középsõk, mint a nagy attól, hogy õ nagy vagy a kicsi attól, hogy õ a kicsi.

dr.R.I.: - Hát elég nehéz, de azért biztos ki lehet védeni. Nálunk is voltak ebbõl idõnként problémák, szóval az én fiam, a középsõ gyerekem kerekperec megfogalmazta, hogy õ nem szeret középsõ lenni, mert amit az elõbb mondtam, hogyha valami jó van, akkor azt mondjuk, hogy te még kicsit vagy hozzá, ellenben ha valamit csinálni, akkor te már elég nagy vagy úgy, hogy ezt mondta, hogy õ köszöni szépen, õ szeretne legnagyobb lenni vagy legkisebb, de õ errõl le tud mondani. No persze ebben az is benne lehet, hogy õ azért szokott ilyenekrõl hallani otthon. Tehát nem tudom, hogy mennyi ebbõl, amit hallott és persze, hogy elkezdte sajnálni magát eléggé. Én azt hiszem, hogyha a középsõ gyereknek kitalálunk valami más szerepet, tehát amiben õ a legjobb, amiben õ a legügyesebb, amiben õ a legklasszabb és azt hangsúlyozzuk és nem a középsõségét, akkor valószínûleg nem fog olyan nagyon szenvedni ettõl. Arról nem beszélve, hogy azért nálunk például ez a testvérek közötti kapcsolat teljesen egyértelmûen úgy alakult, hogy ugyan két-két éves követési távolsággal van a három gyerek, nem a nagy és a középsõ, hanem a középsõ és a kicsi lettek nagyon jóba és ott sokkal szorosabb a kapcsolat. Tehát ilyen alapon a legnagyobb mondhatná, hogy õ maradt ki a buliból. De õ se mondja. Szóval én azért azt hiszem, hogy ez nem törvényszerû, hogy komoly gond legyen a középsõvel. Lehet, hogy aztán mi már belemagyarázzuk, hogy persze azért van vele gond, mert õ a középsõ , esetleg elõre félünk már tõle, hogy jaj, jaj, azt hallottam, hogy a középsõvel baj van. És ha a szülõ szorong attól, hogy most valami nehéz, vagy most valami rossz jön, ezt a gyerek megérzi. Az biztos, hogy akkor tényleg bekövetkezik, hogyha én úgy kezdem a gyereknevelést, hogy félek tõle, hogy nem alvó gyerekem lesz, vagy túl eleven gyerekem lesz, vagy ilyen, olyan, amolyan ki, mitõl fél. Nagy valószínûséggel valóban olyan gyereke lesz. Tehát hogyha valaki attól fél, hogy a középsõ gyerekével gond lesz, akkor valószínüleg be is vásárolja ezt.

Gy.: - Nem tapasztalok igazi féltékenységet, legalábbis nem klasszikus értelemben, nincs olyan felállás, hogy a két fiú, akik ikrek mondjuk összefog a másfél évvel fiatalabb huguk ellen. Sokkal gyakoribb, hogy három gyerek közül kettõ veszik össze, teljesen mindegy, hogy a három közül melyik kettõ, ez lehet a két fiú egymással, vagy a kislány valamelyik két fiúval. És szinte mindig játékokon tör ki a botrány. Épít valamit az egyik, a másik csakazértis belerúg, szétrombolja, feldönti, akkor sem olyan féltékenység van, hogy nekimegy, veszekszik, megüti, hanem a sérelmet szenvedett fél elkezd kegyetlenül ordítani.

Gy.: - Szerintem nincs középsõ gyerek és maga a féltékenység is amiatt még nincs szerintem, késõbb lesz, most nincs, hogy még picik. Tehát még nem alakult ki bennük az, hogy most akármelyik kettõ összefog a harmadik ellen. Szóval ez még nem jött náluk össze, hogy ezt fölfogják, hogy én most összefogok és a kicsit kirekesztem, vagy valamelyik nagyot kirekesztem, ez nincs bennük.

Gy.: - Nem, nem, akkor nem jól, félre lehet érteni, azt mondtam, hogy bármelyik kettõ összeveszik egymással a három közül, tehát nem zárják ki a játékból egymást, hanem mind a három csinál valamit, utána az egyik meggondolja magát, odamegy a másikhoz, bumm! szétrombolja, amit az épített. És akkor az a kettõ összeveszik. De a harmadik ezt csak szemléli legtöbbször nem csinál semmit, nem áll egyik pártjára se úgymond. Még ez nincs meg bennük.

Gy.: - Igen, a fiúk azért egy kicsit jobban összefognak, de bennük van az, hogyha a kicsi elkezd sírni, nyávogni, hogy most õ is akar, akkor egy kis idõ után vagy némi szülõi ráhatás után hagyják, hogy õ is bekapcsolódjon.

Gy.: - Ez akkor nem jelentkezett bennük, lehet, hogy még nagyon picik voltak, de sokszor elõttük szoptattam, odajöttek, akkor kezdtek el beszélni, mindig mondták, hogy anya cici, nyam, nyam, a Kata, pár szavakat mondtak és sokszor, hogy esetleg ne zavarjanak, akkor mondtam, hogy most menjetek át a másik szobába a nagymamával játszani, míg Katát megetetem és szó nélkül mentek. Tehát ez valahogy bennük sose jelentkezett a fiúkba n.

Gy.: - Ilyen elõ szokott fordulni, ilyenkor le kell ülni a földre, hatalmas terpeszt csinálni és mind a három az ölembe ül. De ez általában a mesénél van. Bármelyik játszik és az egyik odajön, hogy meséljek neki, akkor akármilyen érdekes volt a játék, két percen belül az összes ott van és ezt csak anya ölében lehet a mesét végighallgatni, máshol nem. Különösen az egyik fiú és a kislány, aki ilyen szempontból rivalizál értem valamiért. Az egyik fiú a nagyobbik fiú úgymond nagyobbik, az ikrek közül az egyik egy kicsit nagyobb, õ úgy kivül marad ezen, de a másik fiú és a kislány, az ezen szokott összeveszni. Vagy hogy melyikük fogja a kezemet, mesélek neki például, nem séta közben, akkor valahogy nem, de otthon szeretik fogni a kezem, ha fáradtabbak, mesélek, vagy nézik esetleg a mesét a tévében, akkor fogni a kezemet és hogy melyik fogja a kezemet. De ez is csak a kettõnél jelentkezik. A harmadik megelégszik azzal, ha mellé ülök.

- A mûsort Havril Erzsébet készítette.