Vendég a háznál
2001.március. 8.
Kossuth rádió, 13.05
- Nálunk nagyon érezhetõ az osztályon, hogy nincsen összetartó
erõ. Klikkesedés folyik mindenhol. Van tulajdonképpen két nagyobb
csoport amibe az emberek bekerülnek vagy nem kerülnek be. Én magamat
olyannak érzem aki mindenhol ott van, köztes állapotnak. Szerintem
nem jó az, ha az ember elkötelezi magát egy dolog iránt, így sem
kultúra iránt és egy bizonyos cél iránt. Szerintem az a jó, hogy
ha az ember képes úgy gondolkodni, hogy mindenért küzd egy kicsit.
Vannak ezek ugye mint mondtam a klikkek. Ebbe azért nem jó beletartozni,
mert kötöttségekkel jár. Mindegyiknek megvan a maga elõnye és
a maga hátránya.
Mv.: - Milyen kötöttségekkel járhat egy szabadon választott csoport?
- Ez nem is kötöttséget jelent igazság szerint, ez egy elvárás
a csoport többi tagjától. Vannak olyan csoportok amelyik nyilván
kisebb csoportok nem az egész erre vonatkozik, szeret dohányozni,
a mobiltelefonja számára szimbóluma. Nem érzem magamat olyannak
aki bármibe is beletartozik.
Mv.: - Ez elvárás a csoporton belül?
- Ez manapság úgy néz ki, hogy elvárják a csoport tagjai egymástól,
hogy ezt tegyék. Szerintem nem jó egy dolog, hogy ha rákötelezi
szóval vagy anélkül vagy konkrét elvárásképpen a társait arra,
hogy megtegye. Az a jó, ha az ember saját akaratából, szívébõl
teszi meg azt amit szeretne. Nyilván, hogy ha befolyásolják akkor
ezt szeretné tenni, de nem jó az, hogy ha olyat tesz az ember
amit nem szeretne tenni.
Mv.: - Tõled is elvárják a haverjaid, hogy reggel ötkor fölkeljél
és be gyere reggel hatra kosarazni.
- Kétségkívül ez is egyfajta elvárás, de ez például egy olyan
dolog amit én szeretek csinálni.
Mv.: - Hát õk meg azt szeretik csinálni, hogy SMS-t küldenek
a mobiljukon.
- Igen, csak a kosárlabdázás az egy tulajdonképpen társas dolog.
Ott az ember nem elvárja a másiktól, hogy megtegye azt, hanem
szeretne szórakozni és ezt úgy szeretné tenni, hogy valami más
haszna is van.
Mv.: - Hát õk meg így szórakoznak, õk meg a mobiljukon szórakoznak,
te meg a kosárlabdapályán szórakozol.
- Valamelyiknek van konkrét haszna és van amelyiknek nincs. Számomra
taszító az az érzés, hogy úgy tegyek valamit, hogy nincsen konkrét
célja.
Tisztelt Vendég a háznál! Régi hallgatójuk vagyok, egy 48 éves
négy gyermekes anyuka. Négy gyermekem 12, 13, 24, 27 évesek. Sokszor
állítottak nehéz feladat elé. Én már annyi mindent átéltem, hogy
inkább csak a kíváncsiság vezérel, mások hogyan élik meg azt amit
én felkészülten vagy készületlenül éltem át. Éltem hat évig albérletben
ahonnan szinte futva kellett menekülnünk. Amikor végre saját lakásba
költöztünk meghalt a férjem 27 évesen rákban. Elsõ gyermekem aki
akkor 6 éves volt teljesen siketen született. Második gyermekem
17-18 éves korára vakult meg, érettségi elõtt örökölt szembetegségei
miatt. Hat év özvegység után összeboronáltak jelenlegi élettársammal.
Mivel igen vágytam egészséges gyermekre és bíztam abban, hogy
az lesz két kisfiút szültem gyors egymásutánban. A két beteg lány
után. A fiúk most már kamaszok, egészségesek. Sok örömet szereznek
és önbecsülésemet segítik. Nagylányom három éve ment férjhez,
szintén siket fiúhoz. Saját erõbõl, saját lakásban laknak és igen
büszkén emlegetem õket bárkinek. Nagyon tartalmasan, vidáman,
boldogságban, sok munkával és sok örömben töltik napjaikat. Nagylányom
mindig szeretett középpontban lenni, és nem zavarja ha halló társaságban
van. Perecek alatt kialakítja a vidám hangulatot. Mondhatom mindenki
szereti. Kisebbik nem látó lányom sorsa nem alakult ilyen egyenletesen.
Neki pár évig tartott a törés, a váltás. Érettségi után nehezen
talált rá az útjára mert az egyetemek nem tolerálták ha csak szóbelizni
akart a vizsgákon. Most végre õ is a helyén van. Nyelveket tanul
számítógép segítségével, elismerten jó eredménnyel. A fiúk már
kamaszodnak, sokat tanulok tõlük. Egészen más élményekkel gazdagodom
mellettük mint a lányok mellett. Sajnos élettársam nem kiegyensúlyozott
ember, elsõsorban õ támaszkodik ránk, az élet gondjai görcsössé
teszik. 34 évesen vált le édesanyjától. Ez sok mindent megmagyaráz.
A fiaiért él-hal. És végül magamról. Szinte egész életem a gyerekeimrõl
szól. Dolgoztam ugyan 12 évet idegennyelvû levelezõként amit nagyon
szerettem, de aztán megszûnt. Most még nagyon sok a dolgom itthon,
magamra alig jut idõ, mindig valaki más részére csinálok valamit
ami akár varrás, kötés, segítés házi feladatban, fõzés, takarítás,
ötletek adása farsangra, fogalmazásban, stb. Közben azonban mindig
eszembe jut, hogy a társadalom csak azt ismeri el, hogy ha valaki
valahol dolgozik és hogy mennyit keres. A családban végzett munkának
sem anyagi, sem erkölcsi értéke nincs, pedig nagyon sokat keresgéltem,
számtalan önéletrajzot írtam és küldtem el, böngésztem a hirdetéseket.
Ma azonban bûn, ha valaki elmúlt 30 éves, és ha gyereke van. Félreértés
ne essék. Én nagyon boldog vagyok a gyerekeimmel a családban.
Egyedül az fáj, hogy nem dolgozhattam legalább valami egyszerû
állásban legalább 4 órát ami nem takarítás. Sajnos kénytelen voltam
a megélhetés miatt ezt is vállalni, legyûrni az érzést, hogy az
akinek a lakását takarítom tanulatlanabb nálam, visszaél a helyzetével
csak azért mert neki van pénze. Talán ha olyan helyen lennék ahol
beleszólásom lenne az ország ügyeinek intézésébe minden szülõnek
felkínálnám a munkalehetõséget legalább néhány órában. Az a célom
levelemmel, hogy felhívjam a figyelmet azokra a szülõkre akik
csendben tûrnek, tûrik a szégyent, a szegénységet, a félreállítottságot,
a kirekesztettséget. Vegyék észre a csendeseket is, gondoljanak
azokra akik nem tudnak könyökölve érvényesülni, mert nem az a
stílusuk és több odafigyelést érdemelnek. Mert gyereket szülni
és nevelni nem szégyen. Nagyon sürgõs lenne felismerni a gyermeknevelés
társadalmi hasznosságát, értékét. Csak ezt szerettem volna elpanaszolni,
és ha esetleg felhasználják a levelemet a mûsorkészítésben a nevemet
ne említsék arra kérem Önöket.
- Nagyon elkülönül mondjuk egy VIII. kerületi és egy I. kerületi
iskola olyan szempontból, hogy nem beszélnek egymással abszolút.
Ennek egyrészt persze a pénz is az oka, a legerõsebb oka és minden
ebbõl következik, tehát az is, hogy aki idejár azt úgy nevelték,
hogy hát a VIII. kerületbe ne nagyon mászkálj, mert ott csak ilyenek
vannak. És aki pedig a VIII. kerületbe jár az pedig olyan tanácsokat
kapott, olyan nevelést kapott, hogy hát ide be ne tedd a lábad
mert ez már annyira elit. Ez nemcsak területi kérdés, szóval nemcsak
az, hogy a XIII. kerület messze van az I.,-tõl hanem például nekem
van egy ilyen elméletem vagy szemléletem, hogy akik és ezt minden
pejoratív értelem nélkül vagy felhang nélkül, hogy akik ilyen
panel helyeken laknak, ott van egy panelhangulat. Aki onnan jön
és megszólal vagy ahogy viselkedik én arról rögtön tudom, nem
azt hogy panelban lakik, hanem hogy abban a lakótelepi környezetben
lakik. Ez olyan mint hogy ha mint amikor a My FairLadyben tudja
a professzor már a szavajárásából valakirõl, hogy honnan érkezett
és vannak ilyenek, hogy hát például egy VIII. kerületi gyereket
azt egybõl meg lehet ismerni, mert egész más szavakat használ,
kicsit más nyelven is beszél és a nagy Budapest az igazából olyan
mint sok kicsi vidék. Szóval olyan tájak vannak amiknek vannak
speciális viselkedési formái meg úgymond tájnyelvei is.
Mv.: - Van-e kapcsolat a különbözõ csoportok között.
- Hát van egyfajta kapcsolat, de az nem arról szól, hogy éljünk
együtt békésen. Tehát igazából nincsen ilyen kapcsolat, vagy ha
van is ilyen átmenetszerû, az nagyon nehezen járható út, mert
mindenki úgy neveli a gyerekét ahogy õt nevelték és ahogy õ gondolja
és ezért tényleg egy sínre kerülnek a gyerekek és nemcsak olyan
szempontból, hogy akinek sok pénze van az olyan helyre fog járni
ahol mindenkinek az van, hanem ez minden oldalról és minden ponton
jelentkezik. Viselkedésben, beszédben. Akivel otthon nem tudom
hogy beszéltek durván beszéltek, az mással is úgy beszél. Szóval
ez már nem úgy megy mint a mesében, hogy a szegény fiú elveszi
a királylányt mert az ma nagyon nehéz és hát ez fõleg anyagi kérdés,
mert akinek sok van az olyan légkörben mozog ahol mindenkinek
sok van, akinek nincs sok az meg már annyira elszokott a jóléttõl
vagy attól, hogy sok legyen neki, hogy már nem is zavarja õt és
nem is próbál oda feltörni vagy feljutni.
Mv.: - Honnan ismered meg, mirõl ismered meg a panelhangulatot?
- Van egy olyan vonása ennek, hogy mindig próbálnak mások lenni
és lehet, hogy éppen ezért mert így hívom õket, hogy õk a panelosok,
lehet, hogy éppen azért, hogy kitérjenek ebbõl, hogy õk egy bizonyos
helyen laknak, sokan egy helyen, hasonló életkörülmények között
és ezért mindig próbálnak mások lenni és egy addig teljesen szolid
és jelesre tanuló gyerek az egyszer csak elkezd ilyen rapperes
cuccokban járni és úgy beszélni és úgy is tanulni. Szóval ezzel
általában erre csak ráfizetnek, de van bennük egy ilyesmi, hogy
õk azért mások, de nem attól, hogy panelosok és ezért próbálnak
kitörni abból amibe beleszülettek.
Mv.: - Neked milyen barátaid vannak?
- Nekem, mert egy ilyen szerencsém van, olyan a természetem, hogy
én nem azt nézem, hogy kinek mennyi van és hogy nekem abból mennyi
nincs, vagy hogy egyáltalán nincs, hát nekem van olyan barátom
aki nagyon szegény és van olyan aki nagyon gazdag, csak errõl
nem beszélünk sosem, úgy hogy nem mondom azt, hogy én át tudom
járni ezeket a szinteket vagy ezeket a falakat át tudom törni.
Csak ha nem vesz róla tudomást az ember, hogy ezek vannak, hanem
például nem arról kezdek el beszélgetni vele, hogy milyen jó az
új hifid vagy milyen jó volt a sítábor, hanem egész másról. Akkor
szót lehet velük érteni. Ilyen elõfordul, hogy gazdag fiú, szegény
fiúval barátkozik. Vagy lányoknál ugyanez, akkor ott bár ott nem
jelentkezik olyan erõsen mert bennük nincs ez a na megmutatom,
hogy mit tudok és hogy mennyim van és hogy neked mennyi nincs.
Akkor az nem egy igazi barátság mert mindig ott lesz benne az
a hangulat, hogy én azért több vagyok valamiben mint te és igazi
barátságban persze legjobb barátok a legnagyobb versenytársak,
de ez csak játék és ilyen igazi barátságban nincsen ilyen, hogy
mindig fönnáll valami, hogy azért te vigyázz, mert nekem több
van, mert én több vagyok.
Mv.: - Te azt mondtad, hogy neked van olyan barátod aki máshonnan
jött. Akkor ez mégis hogy lehetséges?
- Mint mondtam lehet beszélni, lehet, hogy beszéljenek egymással,
hogy ha valami egészen más témáról beszélnek. Én például egészen
más témáról beszélek mint arról, hogy na látom megint 20 ezer
forintos cipõt vettél. Á igen, én is vettem múltkor egy 15 ezrest
és már nem is olyan jó, úgy hogy veszek még egyet. Hanem egész
más dolgokról kell beszélni. Hát én például szeretek beszélgetni
ilyen nagy filozófiai kérdésekrõl és ez mondjuk azért egy jó irány
lehet, mert aki gazdag annak tán meg se fordul a fejében ilyesmi,
hogy miért élünk. Mert azért élünk, hogy legyen pénzünk és vigadjunk
és hogy ha valakivel beszélnek aki fölveti azt a kérdést, hogy
tényleg miért is élünk akkor õk is elgondolkodnak és akkor ez
nem lesz barátság, de egy olyan kapcsolat lesz ami egy állandó
beszélõviszonyt eredményezhet, vagy állandó beszédtéma lehet.
