Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Sajna ma nem merészkedtem el a mamaklubba, nem tudtam összeszedni a 4 gyereket, mert már Kata sem megy oviba (hajrá gyeses gödi ovis anyukák!)
Egyébként én most úgy döntöttem, hogy befogom a szám, amíg Borit is fel nem veszik abba a csoportba, ahova Kata jár.


Nyuszi! Szia! Örülünk, hogy itt vagy! Mégsem a Bozóki téren nyitod a boltot? Nem készültek el? Az Ady 21., hol van? Posta és cuki között?
Már majdnem ráálltam, hogy a másik üzletbe én fogjak bele, bár nekem jövő márciusi kezdés lenne jó, Marci akkortól lesz ovis legkorábban. Majd még kifaggatlak.


Vállalom a tali helyszínét, ha kijöttök idáig :lol:
Nekem kicsit könnyebb, ha nem kell az összes gyerkőccel vonulni, bár a Corába is így járok, így ha nektek jobb máshol az is jó.
Időpontra javaslatom: valamelyik nem klubos péntek délelőtt, akár jövő hét.
MIT SZÓLTOK? :?:

Virág
virágocska
 
 


Sziasztok lanyok!

Mint mar sokan tudjatok, megszuletett kislanyunk Kitti majus 29-en 10.40 perckor 3230 gr-al es 55 cm-el.
Koszonom mindenkinek a gratulaciot.
Nagyon jol vagyunk, minden rendben. Rengeteg tejem van es Kitti nagyon ugyesen szopizik. Lili kislanyom egyre jobban szereti kishugat. Sokat puszilgatja, olelgeti. Mar vizet is adott neki cumisuvegbol, amikor csuklott Kitti.
Es ket kep Kittirol:
Kép
Kép

Sziasztok Rita
trita
 
 


Rita! Gratula még egyszer!!! Micsoda haj!!! :P :!: :D

Kép gólyahozta



Tünde!
Bedobtak hozzánk szórólapot a gödi Rock and Roll fesztiválról. Lányod is fellép?
Ja és látod a menő aláírásomat! Hála neked így már nekünk is van :)


Gondolkoztam már rajtam, hogy én is szívesen meghívnék mindenkit, de nálunk a kertben a kutyán kívül sok action nem lenne a gyerkőcöknek :( Ennyi gyerek pedig 5perc alatt végezne a kutyával :wink: Persze ezen szeretnénk változtatni a jövőben :P
Addig is szerintem is talizzunk!!! Virágéknál lévő buli nekem nagyon tetszik :lol:

Nyuszi!
Később esett le, hogy azt írtad a férjed English. Akkor a gyermekeid kétnyelvűek, ugyi? Azért érdekel, mert Angéla is az lesz (sokat éltem külföldön, s tanítom is az angolt), szóval ha összehaverkodnak akkor tudnák használni a nyelvet egymás között is! No meg Anginak lenne lehetősége mással is kommunikálni! :idea: :lol: Vélemény?

Esőmentes napokat!
Barbara

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 

 
 

Virag

Tali nalunk is lehet, kicsit kozelebb van talan a kozponthoz, bar nem tudom a tobbiek hol laknak. Van nagy kert, benne hinta, homokozo, csuszda.:) De ha neked tenyleg korulmenyes a 4 gyerkoccel eljonni persze lehet nalad is, lehet felvaltva mindegyikonknel.:)

Barbara

Igen, ketnyelvuek a gyerekek, ami azt jelenti, hogy en csak magyarul, az apjuk csak angolul beszel hozzajuk. En meg neha a parom szulei elott is, mert azt szoktak meg tolem, hogy ez az anyanyelvem. Elottuk meg hol igy, hol ugy dumalunk a parommal. Emike mar szepen beszel angolul, de magyarul nagysagrendekkel jobban, a kicsi csak szavakat potyog angolul, magyarul majdnem folyekony,de mindketto megert mindent mindket nyelven. Eleg bator vagy, hogy tanitani akarod angolul. En nem mernem, ha a ferjem nem lenne angol, pedig anyanyelvi szinten beszelek en is. Es nem is tanitom oket, csak ha megkerdeznek valamit, hogy apa ezt vagy azt hogy mondja.
Olyan fura ez nekem, hogy kerdeznek ezekrol a dolgokrol, mert nekunk ez mar teljesen termeszetes. Neha meglepodok, mikor pl. a Coraban furcsan neznek a lanyomra, amint angolul csacsog az apjaval.:)Viszont ha valaki ert magyarul, akkor azzal magyarul beszelnek... hat, megiscsak az az anyanyelvuk, meg olyan nyelvkornyezetben elnek. Pl a batyam mindharom gyereke tanul angolul az iskolaban, Emi megsem hajlando veluk angolul beszelni.... :lol:
Tenyleg, hol eltel kulfoldon?

Vera

Megneztem a ruhat, amit varrtal az eskuvore, nagyon tuti. Hat en biztos nem vallalkoztam volna ra. Kicsi lanykad meg nagyon cuki koszoruslany volt. :)

Na megyek a szulinapos (2 eves ) nagyfiamat letenni...

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Nyuszi!

Hááát igen én egy bátor csaj vagyok :D
Persze sokat vívódtam, de a tanítással is sok tapasztalatot szereztem + gyerekekkel kapcsolatos tanításról is tanultam, így belevágtam. Az biztos, hogy nem fogok tudni annyit adni, mint a te férjed, de szerintem egy jó alapot mindenképpen, s ez majd Anginak csak előnyére válik.

Emit teljesen megértem, hogy nem beszél angolul a bátyád
gyerekeivel. Ő klasszisokkal előbbre jár!

BOLDOG SZÜLINAPOT DANNY!
Kép birthday
gödibarbi
 
 


Sziasztok!
Rita! Kitti gyönyörű!
Nyuszi! Felváltva, vagy a többiekkel is váltogatva a helyszínt, nekem jó. Azért csak összeszedem őket :wink:
Többieknek mikor lenne jó? Én komolyan gondoltam a most pénteket.

Írjatok!
Virág
virágocska
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a jókívánságokat!

Gratulálok Ritáéknak! :lol:

immár 3. napja itthon..Benedek tündérmaci :D :lol:
teljesen ráálltunk már a 3 órás szopikra(éjjel is..),elég álmos szülők vagyunk,mi lesz később :? :shock:
Nagyon boldogok vagyunk a Kismacival,de igazából még fel sem fogtuk..

Ha lesz időm,energiám,jövök és írok bővebben.

Üdv körünkben,Nyuszi!

Adrienn
lufi
 
 


Hú, jó sokat írtatok!

Rita: tényleg gyönyörű a picilány!!

Adri: örülök, hogy minden ok Veletek, így tovább! De ha bármi kérdésed vagy kételyed van nyugodtan kérdezz!!!

Barbara: igen, Patrícia is fellép a táncfesztiválon! A tánctanárnő szervezi, Peti is megy majd segíteni színpadot építeni. Szerintem érdemes megnézni (már aki el tud jönni).

Virág: nekünk jó a péntek délelőtt, remélem jó idő lesz. Esőben is menjünk??

BOLDOG SZÜLINAPOT DANNY-nek!!!

Kép

Nyuszi: én erről az oviról nem sok jót hallottam. Életunt és szélsőséges óvónők...
A kaját nem tudom milyen, de a leírás alapján nem valami bizalomgerjesztő :( Én Dorinát csak 1,5 év múlva 4 évesen akarom beadni pontosan a gyes miatt, mert nem akarom azt, hogy mire hazaérek indulhatok vissza érte.
Aztán lehet, hogy nem is ide fogom iratni, majd még addig kiderül.
tünde_szõd
 
 


Haliho

Virag

Lehet akkor nalatok most penteken, nekunk ugy is jo. Csak mondd meg hol laktok.:)
A bozoki teri bolt nem lesz kesz julius elejere, igy ugy dontottem hogy a masikban inditok, megha dragabb is. Aztan majd meglatjuk. Az Ady 21 nem biztos hogy jo hazszam, de az az epulet, amiben mar van egy bababolt, papirbolt, hatul pedig egy zoldseges es egy viragbolt. A pekseg helyen leszek en.:)

Tunde

Van benne valami hogy eletuntak az ovonenik... meg iszonyuan felnek a vezetestol, aki egy vaskalaposnak tuno oreglany. Kerdeztem mikor mondtak hogy gyeses anyukak gyerekei csak majus 31ig jarhatnak, hogy nem lehetne kivetelt tenni az en gyerekemnel, na nem azert mert mi olyan szuperek lennenk, hanem epp ellenkezoleg. Emikenek tartott a legtovabb a csoportban beszokni. Meg sokat volt beteg a telen , most vegre kijott a betegsegekbol es megszerette az oviba jarast es VEGE. :( Es nem az volt a valasz, hogy persze meglatjuk mit tehetunk, hanem hat nem, mert igy meg ugy a vezetes, meg a szabadsagolas, meg ha visszamegyek dolgozni, csak akkor. Koszi a segitseget. Na mindegy, ezen mar kiduhongtem magam. Csak felek, hogy szeptemberben, mikor legjobban kene majd a boltban lennem, mehetek megint beszoktatni.:( Szoval abszolut nulla a rugalmassaguk. Meg az sem tetszett amit Viragnak mondtak, mikor a masik kislanyat vitte at, es nem engedtek, hogy a gyerek legalabb ott ebedeljen. Nem, menjen anyuka a 2 masik kistestverrel erte 12-re!!! En pont azert irattam be Emit, mert tudom milyen felenk es szerettem volna, ha oldodik kicsit es szokja a gyerektarsasagot. AMugy maradhatott volna meg itthon o is.

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 



Sziasztok!

De jóóóóóóóóóóó lesz tali :D
Még szerzek egy bicikliülést a csajszinak mert bkocsival nem vágok neki még1x arra.Kicsit megerőltető volt tavaly :oops:
Míra is él egy kis társasági életet :lol:
Végre élőbenis megcsodálhatjuk a babákat :D Míra tuti élvezni fogja pláne ha felfedezi csúzdát :)

Virág!

Ha kérhetnék egy útleírást amit biciklivel megtehető írd le nekem légyszi.

Óvi:a szomszédunk a Kazinczy utcába hordta a gyerekét(vhol Gödön van)és imádták,a gyerek meg akarta dumálni az óvónőt h. ő még nem érett az iskolábamenetelhez :D Nagyon dícsérte.
Az tényleg nagyon durva h. aki otthon van gyesen,gyeden csak délig vigye a gyereket óviba.Miért nem aludhat ott? :twisted: Nekem ez magas eléggé.

Nyuszi!

Danny-nek mi is boldog szülinapot kívánunk :D
Emike olyan kis törékeny kislánynak tünt a klubba :D
Köszönöm neked is a dícsérő szavakat a képek miatt :D

Adrienn!

Ha lesz egy kis időd akkor rakj fel pár képet Benedekről,és egy szülés sztorit is kérünk.
Barbara tőled is!! :lol:


Más:Koppány anyukáját Eszternek hívják és a kislányát pedig Saroltnak :D

Mit süssek a talira?

Tali majd lehet nálunk is,bár csak minicsúzda,mini homokozóval van :) csak júli 1 után mert addig bolondokháza lesz esküvői előkészületek miatt.

Mível Barbara elköszönése a mai napra bevált,
én is kívánok nektek jó éjszakát :P (és még rímel is :lol: :lol: )

Vera

Kép





[/b]
viranka
 
 


Az lemaradt :lol:

Esőmentes szép napot kívánok :lol: :lol:
viranka
 
 


De jó! Akkor leszünk egy páran!! Virág: felkszültél?? :P
Én is sütök valami babarágcsát, jó? :)
tünde_szõd
 
 


Sziasztok!

Sajna akkor mi megint kimaradunk a jóból, mert én ezen a héten csütörtöktől vasárnap estig minden nap Pesten leszek a Könyvhéten. Besegítek a melóhelyemnek egy kicsit.
Majd legközelebb remélem összejön. :cry: :cry:

Nyuszi! Örülünk, hogy te is köztünk vagy! :)
A kisfiadnak pedig BOLDOG SZÜLINAPOT kívánunk mi is!
Kép
Rita! Gyönyörű a pici lányod! Szólj ha már sétálgattok, mert szeretnénk megnézni őt élőben is.

Adrienn! Örülök, hogy ti is jól vagytok és már itthon szokhatjátok az új helyzetet. A találkánk áll még?

Többiektől elnézést kérek, hogy nem írok mindenkinek külön.
Mindenkinek szép napos időt!
És gyertek a Könyvhétre, ha tudtok.

Jó éjt! Gyöngyi
kgyöngyi
 
 


Szép napot mindenkinek! :D

Már nekünk is van aláírásunk. :lol:

Kép
Kép
kgyöngyi
 
 


Sziasztok Gödi mamak :)!

Még pesten lakunk, de gödön épitkezünk, jövöre remélhetöleg én is gödi mama leszek!
Lehet hozzatok csatlakozni??

üdv: Sara
saara
 
 


Sara: sőt, kötelező csatlakoznod!!!! :P :P
Merre építkeztek??

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Szia Tünde! Aranyos vagy, akkor csatlakozom :D

A nevelekben épitkezünk, még Szödhöz tartozik, de ezt Te is biztos tudod. Ugyhogy szomszédok vagyunk :D!
saara
 
 




Sziasztok!

Szia Sara!

Én is üdvözöllek :P :P
Kicsit bővebben magatokról?
Mennyi idős a babátok?


Gyöngyi!

Akkor legközelebb találkozunk ha lesz tali :)
Hol lesz a könyvhét?
Gyerekek hogy vannak?
Vera

viranka
 
 


Sziasztok lanyok!

Itt vagyok. :) Koszonom mindenkinek a gratulaciokat! :)
Lesz itt Godon talalkozo penteken? Vagy lemaradtam valamirol? Szivesen elmennek Lilivel, addig a mamam itthon marad Kittivel. :)
Felvilagositanatok hogy hol lesz es mikor? :)

Mi egesz jol elvagyunk Kitti most egesz nap eszik-alszik es idonkent fent van, de nem sir olyankor. Csak akkor sir, amikor jelzi, hogy ehes. Tudom ez meg csak most van, lehet, hogy kesobb pocifajos lesz, de most elvezzuk ezt a nyugalmas idoszakot. 3-4 orankent kel, de volt, hogy 5 orat aludt. Nagyon jo kislany, semmi rosszat nem lehet rola elmondani. Es nagyon jol szopik, jo sokat. Nekem tovabbra is fejnem kell a mellem, mert van, hogy nem tudja mindet kiszivni Kitti, igy faj utana. Vagy bealszik a szopiba. Delben is a szopi utan meg 120 gr-ot fejtem le. Fagyasztom oket, tartaleknak jo lesz. Lilivel ennyi tejem nem volt. Hihetetlen. Pedig semmit se iszom mellette. Marmint pl. laktoherb teat, mint ahogy Lilinel.
Mamam itt van pentekig, utana jon az anyosom egy hetig. Nagyon nagy segitseg. Tudok napkozben is aludni, amikor Kitti is alszik. Ejszaka 3-4 orankent kell Kitti, tegnap ejszaka peldalul csak 1x kelt fel, de utana masfel oraig nem aludt vissza. Jo egy oraig nezelodott csendben, addig en fejtem a mellem es visszafekudtem, majd egy ora utan kert cicit, adtam neki, es fel oraig meg szopizott, majd elaludt reggelig. Lili sokkal sirosabb baba volt. Kitti nagyon nyugodt. Hihetetlen a kulonbseg es ezt nagyon elvezem. Csak maradjon is igy. Majd meglatjuk. :)

Na, mennem kell.

Sziasztok Rita
trita
 
 


Szia Vera :) !

Magunkrol... Egyelöre egy db fiam van, Vince, 2005. oktober 26-an született a II. nöin. Tehat 7 honapos és tegnap ota 1 db foga is van :D és attol tartok a masodik is kibujik hamarosan, elég nyügös szegénykém :(... Amugy 7 éve élek Magyaorszagon, Franciaorszagban nöttem fel ezért elnézést kérek Töletek elöre is (meg utalog is :D) a helyesirasi, stb. hibakért!
Ja és a gépemen nincs magyar ékezet... szoval ez is még pluszba jön!

Vera, Tünde, nektek mennyi idösek a babaitok? Lehet mar irtatok, de nincs idöm mindent visszaolvasni, bocs...
saara
 
 


Sara

Udv koztunk neked is, mint lendo Godinek! AMugy mi is csak 3 eve elunk itt, elotte Pesten laktunk Zugloban meg mashol.:) Nagyon cuki a kisfiad.

Rita

Tok szuper, hogy minden ilyen jol megy a kis Kittivel. Nekem is tobb tejem volt a masodik babaval, pedig mindketto csaszaros volt, a lanyomnal csak a 4. napon indult be, de a kisfiamnal, mar a 2.! napon volt tejcsi. Es kesobb is rengeteg, pedig nem ittam semmi teat.

Virag

Haho! Hova menjunk penteken?

Vera

Ha ,nem sikerul bicikliulest szerezni addig, mi szivesen elviszunk autoval, ha megmondod hol laktok.:) Meg ha nem baj, hogy elol kell ulnod Miraval az oledben.

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


de jó hogy így pörgünk :D :P :lol:

Virág! De jóóóóóóóóóóóó! Én is feltolnám a babakocsit mégha csak tízpercre maradok.
Hűha ez lesz Angéla első bulija!!! :lol:
Drukkoljunk a jóidőnek!

Adrienn! KÉPET IS!!! Örülök, hogy jól vagytok!!! :P
(Én a férjemet hívom Macinak :lol: )

Tünde! Szívesen megnéztem volna Patríciát, de majd egy pár év múlva közösen megcsodáljuk :) )

Nyuszi! Ahá! Most már tudom hol lesz a bolt
Majd drukkolunk Eminek, hogy ne legyen nehéz újraszokni! :P :wink:

Csatlakozom Verához, én is felháborítónak tartom ezt az óviszitut! Nem gondoltam volna, hogy ez probléma, amikor elég sokat hallottuk, hogy nincs elég gyerek. Most meg átcsaptunk a nincs elég ovi stádiumban?

Vera! Szüléssztorit már egy ideje írom, de lassan megy. Újragondolom, s még dolgozom fel az eseményeket. Per pill ott tartok, hogy elindultunk a kórházba :)

Rita! De jó hogy nálatok is minden rendben!
A hasfájás nem törvényszerű!!! Angéla holnap lesz egy hónapos (hihetetlen, hogy öregszik!) s semmi gond a pocijával!

Gyöngyi! Mit dolgozol? Éljenek a könyvek!!!
Gergő nagyon hasonlít rád!!!!

Saara! Kötlelző? Ez parancs! :) no most már lehet, hogy lassan elrettensz?!
Én is neveleki vagyok :) Édes a profilképed, csak nagyon pici!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Bénázok. Hol lehet a profilomban változásokat végrehajtani? pl.: kép, emilcím.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok! Bocs, hogy eltűntem.
Újabb neveleki anyuka!!! Éljen! Melyik utca? Mikor készültök el (terv szerint?) Boti fiam 2005 szept 30-i, fogunk még nincs


A tali helye pénteken:

Nevelek-dűlő, Rózsa utca 15. Ez az utolsó utca, a Tavasz-Nyár-Őzs-Tél -lel párhuzamos. A Kálmán utca folytatásaként, ha jöttök teljesen egyenesen a Szegfű utca legvégéig, egy Y elágazásba értek (kint van a Nevelek vége tábla, de ne forduljatok vissza) :lol:
Y-ban balra, a vasút felé, nagy sárga ház.

Nem baj, ha jön 1-2 nem fórumos mama, talán a fórumhoz is kedvet kapnak? Tünde, szólsz Mariannak? Hátha még vállalkozik rá, hogy eljön.

Rossz idő nem akadály.

10-12-ig kb jó lesz?

Várunk titeket!!!
Csengő működik.



Virág
virágocska
 
 


Virág!
Mariannak már szóltam! :oops: :oops:
Ne viccelj már, azt hívsz meg, akit akarsz!!! :P

Sara: 11 éves, 2,5 éves és 4 hónapos lányok!! :P
Tényleg, melyik utcában merrefelé építkeztek??

Rita: örülök, hogy minden símán megy, maradjon is így!!
nekem is több tejem van most, Dorinánál a szopit tavaly áprilisban fejeztük be, májusban lettem terhes.
Mondjuk nekem minden csajszi hasfájós volt, Patrícis fél évig, Dorina 4 hónapig, Bettus 2,5hónapig...

Gyöngyi: én nem ígérem, hogy ott leszünk a könyvvásáron, sajnos.
Jó az aláírásod!! :D

Barbara: az aláírásod alatt van egy kis profil feliratú link, ott!! :lol:

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Barbara: és felül le kell nyitni a segédletek ablakot és kiválasztani a profilt!!
tünde_szõd
 
 


Sziasztok!

Mindenki a nevelekben lakik??! De jo! Kicsit félek néha, hogy remete életet kell élnem majd Gödön, de elég sokan vagytok ugy latom :D! Mi elvileg jövöre ilyenkor költöznénk ki, de ez csak a terv ugye, meglatjuk mi lesz a valosagban!
Amugy az ibolya utcaban épitkezünk, a kis hid utan az elsö utca rögtön jobbra.
Barbara Te merre? és Te Nyuszi??

Tünde gratula a 3 gyerköchöz, nem semmi! Mi is 3-at szeretnénk (a terv, tudod :mrgreen: ), de vannak olyan napok, amikor ugy érzem egy is böven elég :lol: ...

Rita, félig ismeretlenül gratulalok a kislanyodhoz!
saara
 
 


Sara

Mi a Nevelekbe vezeto utcaban lakunk.:) (Kalman) majdnem szemben a konyvtarral, egy vilagoskek haz.

AMugy mivel mindenki keresztneven fut hivjatok engem is azon, AGota vagyok.:)

BARBI

Itt iszonyu tomeg van az oviban, csak ide, a Felsogodibe 350-en jarnak. 13 csoport van.... Es helyhianyra hivatkozva mondjak, hogy gyeses anyukak gyerekei ne aludjanak ott. Mert nem tudnak annyi gyereknek megagyazni. Az mindegy, hogy a gyeses anyuka meg ide-oda rohangal az ovi es otthon kozt es huzgalja a tok almos kisebbiket. Mert enyim gyerek kb. 1 eves koraig ugy ahogy birt babakocsiban aludni, aztan mar nem. Bar nekem egy szavam sem lehet, mert 200 meterre lakunk az ovitol, csak elnezem azokat az anyukakat, akik pl a Nevelekbol, vagy a regi 2-es uton tulrol jonnek gyalog, babakocsival telben-fagyban, esoben. En megprobalok majd a boltra hivatkozni szeptembertol, hogy Emi ott aludhasson es ne legyen ugy kettevagva a napom. Meglatjuk Emi mit szol hozza.... :lol: :roll:
Ja meg egy a nem ottalvassal kapcsolatban, a mi folyosonkon 3 csoport van, sehol nem alszanak ott a kistesos gyerekek, plusz egesz evben a sok beteg, minden csoport felletszamon uzemel, ugyhogy mit csinalnak az okos ovonenik? Osszevonjak az alvashoz a csoportokat es egy tele termet agyaznak. Most akkor nincs hely agyazni? Vagy mi van?
(HU de rossz indulatu vagyok...:))

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Kitaláltam: nyissunk magunknak óvodát, szerintem vagyunk elegen :lol:

Sara: nem fogsz remete életet élni! :)
Nagyon sok fatal pár lakik itt gyerekekkel (mint látod is), egyébként meg Vác és Pest is közel van ha tömegre vágysz! :D

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Kitaláltam: nyissunk magunknak óvodát, szerintem vagyunk elegen :lol:

Sara: nem fogsz remete életet élni! :)
Nagyon sok fatal pár lakik itt gyerekekkel (mint látod is), egyébként meg Vác és Pest is közel van ha tömegre vágysz! :D
tünde_szõd
 
 


Na lányok, akkor kikre számítsunk holnap?
Vera, megoldódott? Csatlakozol Ágotához?

Virág
virágocska
 
 


Virág! Ha éppen akkor nem elmélyülten szopizunk :lol: akkor benézünk, de mi tényleg csak 10percecskére maradunk, mert Anginak ez még nem akkora buli :)

Magánovinyitás! Hmmm... no üzletasszonyok? :P


Saara! Remeteélet? ez világváros!!! :wink:


Ágotanyuszi! :wink:
tudom nem olcsó de nem gondolkoztatok magánovin? Én ugyan még távol vagyok tőle, s nem is tudom milyenek lesznek az anyagi lehetőségeink, de én programozom, hogy sikerüljön vagy a waldorf vagy a montessori.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbi

Gondolkoztam maganovin, mikor elegem lett a telen abbol, hogy folyton beteg a gyerek. Mert mindig volt a csoportban egy-ket gyerek aki ugatva kohogott ,vagy terdig logott az orrabol a trutyi es az ovonok nem szoltak a szulonek, hogy ne hozza betegen a gyereket. El is mentem megnezni egyet, a Tunderkert nevut, de ott inkabb 3 ev alatti gyerekek voltak, vagyis inkabb bolcsinek hivnam. Nem tudom az iden is oda fognak-e jarni a azok gyerekek... mondjuk csaladias volt, mert allando gyerek csak 3-4 van. De sokan viszik oda csak jatszani, mint egy jatszohazba a gyerkocot. AMugy a tobbi maganoviban telthaz van, beszeltem eggyel-kettovel tavaly nyaron, beiratni meg ugye marcius-aprilisban kell...
Szerencsere anyagilag megengedhetnenk, nem tudom ott milyenek az ovonenik, a felszereltseg biztosan jobb. De azt sem szeretnem, ha olyan gyerekek koze jarna, akik meg kivagyi ujgazdagok kezelhetetlen gyerekei. Nem tudom, nehez dolog ez.
Nevetni fogsz meg maganovi nyitasan is gondolkodtam, mikor azon tortem a fejem, hogy mit dolgozzak, ha lejar a gyes. (Tunde :):):)) Dehat ahhoz meg kell egy ures ingatlan, lehetoleg sajat....

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Sziasztok!

hülye ez a bnet,már 2xszáll el amit írtam

Ágota!

Ritáék ha jönnek akkor velük mennénk ha nem jönnek akkor 3/4 10-re odamennénk elétek

Vera
viranka
 
 


Sziasztok!

Agota, elég érdekes, amit irsz az ovirol :( Ezt sosem birtam megérteni, hogy miért jo a taknyos gyereket bevinni az oviba... Letesztelik a bacikat, hogy elkapjak-a a csoporttarsak, vagy mi??
Maganovi nekem sem szimpi pont ujgazdagék miatt...
Engem föleg a waldorf érdekelne, arrol tudtok valamit? Normalis csapat van ott?

Vicces, amit a maganovi nyitasrol irtok... Nekem is eszembe jutott , hogy ezt kellene csinalni gyes utan :mrgreen: !

Hurra, ma végre sikerül ugy megfözni a rizst a gyereknek, hogy ne égjen oda az egész :D Tegnap ki kellett dobni a labast ugy ahogy van, és a masodik adag is ment a kukaba, bravo...
saara
 
 


Sara

Meg az hagyjan, ha csak taknyos, mert ugy en is vittem, de akar hiszed akar nem, Emi 3 eves koraig alig volt beteg, ahogy elkezdodott az ovi, onnantol folyamatosan. Es tudom, mert sokan mondtak, hogy ez igy "szokas" merthat az immunrendszere onnantol van kereszttuz alatt ahogy kozossegbe kerul es igy edzodik, dehat mar sajnaltam szegeny gyereket, annyit volt beteg. Ugy jartunk oviba a telen, hogy 2 NAPOT jartunk, aztan 1hetet, 10napot nem....:( Es folyamatosan taknyos volt egesz telen. Ugyhogy a taknyossag mar nem is betegseg az en szotaramban. De mikor levegot nem kap a gyerek annyira tele az orra, meg fulladva kohog... az azert tulzas. Persze tudom, rossz a rendszer, mert sok dolgozo anyukara csunyan neznek, ha otthon marad a beteg gyerekkel. Pedig csak egy kicsit meg van fazva.... csak abbol lesz ugye a homlok, arcureg, meg fulgyuszi, meg stb. A vedono azt mondta az ovononek nincs joga hazavitetni a gyereket, legfeljebb javasolhatja hogy vigyek orvoshoz... de meg az ovis gyerekorvosnak sincs hozza joga...hehe... jo mi? A vedono meselte hogy egyik alkalommal, mikor az ovis doki szuroproba szeruen vegigvizsgalta a kiscsoportot, vagyis ami jart belole, mert 25 gyerekbol folyamatosan 10-12-en voltak csak es 3 hurutosan kohogo gyereket talalt.:(

Vera

Oke, majd figyelek...:)

na amig alszik az apronep kifutok kapalni...

Rizsfozes.:(

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Ágota!

Elméletileg jönnek Ritáék,ha ilyen jó idő lesz mint ma :)
Mélemre tudsz dobni egy telefonszámot ha változás állna be tudjak smst írni neked.

viranka@citromail.hu

Vera
viranka
 
 


Virág: mi tuti megyünk!!

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Virág: nagyon jól éreztük magunkat! Dorina hazafelé mondogatta, hogy menjünk vissza... :P

Rita, Ágota, Vera és a többiek: nagyon édik a gyerkőcök!

Vera: akartam kérdezni, hogy milyen napszemüvege van Mírának?

Ágota: úgy látszik a végére csak feloldódtak a csajszik! :lol:

Adrienn: jól vagytok??

Gyöngyi: Te a Vörösmarty téren vagy a könyvhéten?
tünde_szõd
 
 


Hali

Mi is jol ereztuk magunkat, ott is maradt Danny plusskutyaja...:(

Tunde

Igen gondoltam, hogy ez lesz, Emi is a vegere szokott belejonni, aztan meg folyton kerdezgeti, hogy mikor megyunk megint.:)

NAgyon edik voltak a kicsibabak, ilyenkor mindig kedvem tamad a kovetkezohoz...:):):)

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Ágota! Holnap beadjuk a kutyust! Virág

Szupi volt, hogy itt voltatok :lol: Mindenki!
virágocska
 
 


Virág! Mi is köszönjük a bulit! Jó volt mindenkivel találkozni, s a gyerekeket látni hogy hogy élvezik :lol:

Nyuszi! Szerinted a magánoviban tényleg csak kivagyi újgazdagok járnak? :shock: Lehet, hogy tapasztalatlan naiv vagyok, de azt gondoltam, hogy oda pl.: igényesség, odafigyelés, egyetértés a szisztémával stb. lévők IS(!) járnak

Saara! Nem te lennél a szakács a magánovinkban! :)

S nyuszinak igaza van: ált. nem jókedvükben viszik az anyukák oviba a beteg gyereküket. Persze az lenne az ideális amit te is írsz, de... :?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbi

Persze hogy nem gondolom, hogy maganoviba CSAK ujgazdagok gyerekei jarnak, de eleg az, ha a csoport fele olyan kezelhetetlen gyerekekbol all, akik azt hiszik mindent szabad, mert a szuleiktol azt latjak otthon. Lehet hogy tulzottan feltos vagyok, de az ilyenektol jobban feltem a gyerekem, mint a csintalan rossz gyerkocoktol. :) AMugy valszeg egyik sem jobb mint a masik, marmint az allami sem olyan rossz, csak itten ez a godi ilyen, szerintem kicsit el vannak itt kapatva es mindent a tulzsufoltsagra fognak. Tobb pesti babanetes baratnom irja, hogy naluk meg csak mostanaban lesz vege az ovinak es nyaron is vihetik a gyereket osszevont csoportba, hiaba van otthon anyuka a kistesoval...
Es most olvastam a Godi korkepben, hogy uj bolcsodet epitenek.... lehet hogy rosszul gondolom de ovira nagyobb szukseg lenne, mert azert meg szerencsere a magyar mamik nagyresze nem rohan vissza dolgozni szules utan rogton.:)

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Sziasztok!
Nekem fogalmam sincs, hogy kik járnak magánoviba, de szerintem sem csak újgazdagok. egyébként biztos be lehet nézni ilyen helyre mielőtt valaki befizeti a szép kis summát.
Patrícia rendes oviba járt, az a véleménem, hogy az óvónőtől függ szinte minden. a gyerek hozzá kötődik (vagy nem).
Az Újpesti ovi elég lepukkant volt, mégis imádták a gyerekek, mert mindenkinek jutott kedves szó és normális fegyelmezés.

Szerintem nekünk nem lesz rá keret, hogy havi 40-50ezret fizessünk.

Egyébként ma pont egy magánbölcsiben voltunk egy ismerősnél a belvárosban. oda mondjuk alapítványi támogatással hajléktalan szülők gyerekei járnak.
Dorinának ez most játszóház volt.
tünde_szõd
 
 


Sziasztok!
Mi eddig alapítványi oviba jártunk, a gyülekezetünk óvodája, de mások is járnak oda, újgazdagok is, nem csak keresztények, de azért főleg azok. Az óvónénik szuperek voltak! Kompenzálták a szülői "nem fegyelmezést" is.
Még mindig vérzik a szívem érte, de nem bírtuk az utazgatást.
Sajnos azt is látom, mennyi munka és felelősség vezetni egy ovit, a barátnőnk, aki ennek az ovinak a vezetője, egyedülálló (most megy férjhez 42 évesen :lol: ), de 15 éve ennek az ovinak él!

Nem hiszem, hogy bele mernék vágni.

Virág
virágocska
 
 


Sziasztok!

köszi mindenkinek az érdeklődést.
Jól vagyunk,Benedek nagyon édes babóca!
Képzeljétek!Ma éjjel 7(!!) órát aludt egyfolytában :))
Remélem,ebből rendszert csinál :D ...és nem készíti ki teljesen a szüleit. :lol: :lol:

Üdv Saara!

Szívesen találkoznék már Veletek szemályesen is,remélem hamarosan sor kerül rá.

Adrienn
lufi
 
 


Adrienn: örülök, hogy jól vagytok!
az alvással kapcsolatban ne bízd el magad! :lol: (na jó, csak gonoszkodtam kicsit) :P :oops:
Bettina teljesen változó, hogy átaussza-e az éjjeleket.
Van hogy este 10-től reggel 6-ig alsziik, de van hogy már 2-3 körül felébred, aztán visszaalszik.
Függ a frontoktól, hogy mennyit szopizott este, milyen a hangulata stb...

Ma nagyot kirándultunk. Voltunk Vácrátóton a Botanikus kertben, utána Alsópetényben a szuperolcsó-szuperjó étteremben, majd sétáltunk egy halastónál.
Bettus szinte egész nap aludt, hol a babakocsiban hol az autósülésben.

A botanikuskertben a pénztáros végignézett rajtunk és nagycsaládos jegyet adott 750,-ért (különben 1800 lett volna) 8)
tünde_szõd
 
 


Adrienn! még mindig nincs kép... :?
örülök, hogy jól vagytok :lol:

Tünde! Angéla tegnap volt először autóülésben, s ugyan aluszkált, de szegény úgy megizzadt :cry: úgy sajnáltam :?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


helyettesítő védőnő volt sződön, s nagyon ari volt :P s hála nagyon szopipárti is! kedvesen figyelmeztetett a nyár "hátrányaira"

ma már annyira tetszett anginak az autósülés, hogy órák óta benne alszik :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!

Íme egy kép Benedekről :)

puszi:Adrienn
Kép
Benedek két hetes
lufi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?