Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Köszi mindenkinek Tomi már jobban van. Dokinéni azt mondta piros a torka és lehet onnan ment a pocakba a fertőzés vagy pedig attól hogy csirkepörköltet evett. mondott valami bacit ami a csirkéből juthat a pocakba, de csak a kicsikre nézve fertőzhet. Hát nem tudom, mindenesetre 2 nap alatt több mint 20 pelust használtunk el. Még mindig nem szép a széklete de már ritkult és tegnap is már csak hőemelkedése volt estére. Remélem már túl vagyunk rajta. Szombaton 20 éves általános iskolai osztálytalálkozóra megyek, úgyhogy anyuéknál alszanak a lurkók, remélem semmi bajuk nem lesz addig. Úgy volt apa vigyáz rájuk, de anyuék szeretnék elvinni őket, így apa is szabadnapot kapott. Nagyon rossz idő volt tegnap, Tomi tiszta nyügi volt, hogy nem lehetett kimenni.

Kriszta!
Igen a költözést már tűkön ülve várjuk, após mindennapra tartogat valamit amin kiakadhatok. De nem érdekel, olyankor elmegyünk sétálni vagy valahová. Néha nehezebb , néha könnyebb. Csak azt az egyet nem fogom sosem megérteni hogy neki miért jó ha beleköt mindenbe.
Az iwiw ről hallani hallottam de nem próbáltam még, majd megnézem.
Heni drága!
Mi meg már azt hittük leléptél?! Jól vagytok?
Viki!
Lehet te sem találsz ide? Jól vagytok?
Anikó!
Vizsga van még hátra? Vagy már pihi?
Nóri!
Akkor nektek is jobbulást! De azért jó hír, hogy már jobban van Dorka! És te hogy állsz a vizsgákkal?
Éva!
Júni 9-én kezd a festő és ha minden igaz utána 4 nappal költözhetünk is, már nagyon várjuk.
Nem csak Attila ilyen Tomi is eldobja magát ha valami nem úgy van ahogy szeretné, de ilyenkor átlépek felette és akkor gyorsan felkel.
Timi!
Tényleg úgy van hol nehezebb kettővel hol könnyebb. Én kisebb korkülönbséget szerettem volna eredetileg , de a természet közbe szólt, ma már nem bánom, így sok minden könnyebb. És ne hidd hogy mi nem akadunk ki, szerintem mindenkinél megvan az a határ amikor már úgy érzi torkig van a gyerekkel, dehát gyorsan lehiggad az ember, olyan huncut vigyor önti el az arcát ilyenkor, hogy nem tudom sírjak vagy röhögjek, olyan szépen el tudnak menni addig a határig, ami már kiakasztó, hogy csak na.

Mennem kell a Patrikért!
Többike is jól vannak?!
Puszi
Szilvi
sahi
 
 


Kriszta, Anikó!

Meg akartam nézni ezt az iwiw rendszert, de csak meghívóval lehet bejutni.
Ha esetleg valamelyikőtök meghívna megköszönném.
Puszi!

Szilvi
sahi
 
 


Megpróbáltam aláírást gyártani de valami nem oké, majd megpróbálom később.

Kép,
Kép
sahi
 
 

 
 

Sziasztok!

Szilvi
Megy már az aláírás??????:)

Előre és utólag is bocsi,ha nem tudok géphez jönni amikor kerestek,Tudjátok le van hallkítva,plussz be van csukva aszobaajtó,hogy Dodó ne tudja nyomkodni.Ráaadásul szinte egésznap csak be van kapcsolva gép,de idejutni nem tudok.:(
Dodó napok óta megint tiszta dili.jön a foga.Már legszívesebben kiszaladnék avilágból a hogy sír,ordít mindenért.Semmi nem tetszik neki.......:cry:

Amúgy jól vagyunk.Dani ma a János hegyen volt kirándulni,holnap meg a Margitszigetre megy.:)reméljük holnap is jó idő lesz.

Na most ennyi voltam,de ígérem megpróbálok többet jönni.

Kismamamák hogy vagytok?Na és atöbbiek is?:):):)

Nem tudja valaki,hogy lehet képet feltenni,mert nekem nem megy!?:
Jó éjt!

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Tegnap nem jöttem, mert el voltam havazva. Apa szülinapja, fűnyírás, gyógyszeriratás apának....
A fűnyírás az udvaron elég jó volt. Kristóf mászkált mindig utánam. De az utcán. Belement szandállal egy kátyúba és ott bőgött, mert belesüllyedt a lába. Én jót röhögtem rajta és indultunk mosdani meg átöltözni.
Ja meg a kutyakaját válogatta, miközben egy kavics megint a szájában volt. És még ő volt megsértödve, mikor kibányásztam a szájából.
Anyós csinált egy tortát billentyűzettel és monitorral, tök jól nézett ki. Kristóf a csoki billentyűket zabálta le róla :lol:
Azon elmélkedtünk tegnap, hogy lehet hozatni fogjuk a kaját. Szerintetek 550 Ft sok egy adagért :?:
Látom lassan mindenki megtalálja az oldalt. Én mindig a topikok felöl szoktam jönni, azt a pár percet kibírom míg betölti.

Szilvi
Neked is sikerült az aláírás :P Köszi a tapasztalatokat.
De jó, hamarosan költöztök :!: Én is várnám.
Az ivivre nekem sincs meghívom. Ha esetleg vki meghívna :oops:
Ja, jó bulizást szombatra :P

Heni
Szegény Dodo :? Jól megkínozzák őt is ezek a fránya fogak. Kristóf meg állandóan kint lenne, azért nehéz vele. De már megint esik az eső.

Mostanában egyre többet dumál Kristóf a maga nyelvén. Kedvenc szavai között van a: ten (fogalmam sincs mit jelent)
tátá (folyamatosan ki menni)
mámá (skandálva amikor várja a kaját)
hám (evés közben)
Anya, apa viszont mostanában nem igazán.
Kedvenc elfoglaltsága a kintlét mellett, az asztal tetejére mászás, ott feláll és üti a mellkasát. Tiszta kismajom.
Na, lépek, mert ma még főznöm is kell.
Puszi mindenkinek: Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!!!

Jo régen jelentkeztem,de sajna a férjem ällandoan elviszi a laptopot.Ma itthon van velünk ezért tudtam bekukkantani.

Remélem hamarosan befejezi a melot amihez mindig elviszi.


Mi jol vagyunk,igaz ällandoan aludnék,de az émelygések elmultak.Hétfön megyek 12 hetes uh-ra.Hihetetlen hogy mennyire megy az idö.Nem is gondoltam volna .A csalädnak majd 5-én jelentjük be a kis jövevényt.Aposom akkor lesz 70 éves.Kiväncsi vagyok a reakciora.

Nagyon vissza nem olvastam ,de igérem potlom és remélem jövö héttöl megint tudok jönni .Addig is üdv. mindenkinek és kellemes hétvégét.Zs.
zsuu74
 
 


Sziasztok!
Dodó reggelre tiszta nátha lett.Ninncs se láza,se nem köhög,csak folyik az orra.Éjjel jó ha 2órát aludtunk.:cry::cry:.cry:
plussz még a fog is jön.:(

Timi
Szép lehetett az a torta.:)Ügyi anyósod van.
Ez az asztalra felmászik dolog nagyon ismerős.Dodó is két hete ezt csinálja.Székről asztalra,ott egy kis ugribugri,majd vissza székre és onnan le.Nem kerülget az infarktus.:roll:
Dodó is elkezdett szavakat mondani.

Reggelente Danira rászol,hogy ÖTÖZZZ(öltözz)Csak 40x szoktam rászolni,gondolom onnan vette.
Akkor mondja,hogy ANA GYEJE(anya gyere)
TESS(tessék)
TÖSSSZ(köszönöm)
ATTA(az hoppá is és hapci is)
EZ TECCC(tetszik)
AGGYÁ(az elviegben kérek,de nála még aggyál).................
Szóval beindultunk mi is.
Nálunk abili aproblémás.hallani se akar róla.
Doki néni azt mondta,hogy másfél évesen kezdjem mutogatni neki.

Zsu
De jó,hogy te is itt vagy!:)Tényleg,hogy repül az idő!Mindjárt félidős leszel.Nemsokára már rugdosni fog
Kép Szilvi
Már tényleg nincs sok hátra.Türelem :):):)

Sajna iwiwre most nincs meghívóm.Jó két hete küldtem el.Baromi nehéz szerezni.nem is tudom,hogy lehet hozzájutni.:shock:
No lépek!Jó éjt!

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Most én jártam úgy: nézem állandóan és semmi új bejegyzés. Aztán eszembe jutott Heni. Nekem is a kedvencekbe van. Tuti az lesz a baj és az is lett. Csak mire rájöttem már nincs időm hosszú levelére.
Holnap az utolsó suli nap+két vizsga 3-és 17-én. Ha sikerül akkor ennyi és kész.
Majd hétfőn jövök.
Mindenkinek kellemes gyereknapot!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap volt az 5. házassági évfordulónk,így Dorka a mamáéknál aludt.Tök jó volt,felmentünk a Westendbe,megnéztük a Da Vinchi kódot,vacsoráztunk,nézelődtünk.Hajnali egykor értünk haza.Reggel elmentem edzésre és onnan mentem el érte.Nagyon jól érezte magát anyuéknál,de azért örült,mikor mentem érte.Olyan furcsa,most volt először,hogy mi itthon aludtunk,ő meg nem.

Anikó:én is úgy jártam,mint te.Csodálkoztam,hogy napok óta nem ír senki,aztán mire rájöttem,hogy mi a baj,jól lemaradtam.Sok sikert a vizsgákhoz.

Heni:én is sokára kerültem be az iwiwre.Meghívót ők adnak,időnként.Nekem volt egy,de én is kb.2 hete küldtem el egy régi iskolatársamnak.Nekünk is jön két fogunk,Dorka is elég nyűgös tőle.

Mi jól vagyunk,meggyógyultunk,bár Dorka még köhög,de csak éjjel és már szárazon.Lassan,de javul.

Nálunk nagyon pocsék idő van,hol szakad az eső,hol süt a nap.Pedig szeretném délután levinni a gyereknapra a Dorkát.

sziasztok,Nóri
vnora
 
 


Sziaaaaasztook :lol:

Na ide bekerülni nem kis melóóó volt....tényleg azt hittem megszünt a topik......Borzalom!!!! :shock:

Olyan sokat írtatok,hogy még nem tudtam végigolvasni,de ha lesz időm...ami mostanában nagyon kevés.....megteszem.

Látom mindenki éli a másféléves gyerekek anyukájának mindennapjait...mi is...
Fogzunk ezerrel.3 hete még csak 5 fog volt,most már a 10.bújik...belelendültünk.DE!!!!Képzeljétek,nem ám mint a nagykönyven....alul van 3.Felül 3...Ezek középen.Jobbra lent egy örlő,fent is egy.Másik oldalon detto...szóval ha jól számolom 10....

Átestünk egy csúnya víruson.Majd 40 fokos lázzal 3-4 napig....kellemes volt..ügyeletet is megjártuk :(

No most gyorsan ennyi,este ha lesz időm írok még.
Puszilok mindenkit,kismamákat duplán:):):)Remélem jól vagytok :D

Heni no nonstop,megkaptam,de nem tudok írni,majd hétfőn....De messengeren jó lenne dumcsizni.Puszóóóm nektek:)

Viki
Vendég
 


Sziasztok!

Csak gyorsan bekukkoltam.
Az idő elég pocsék nem tudom, hogy lesz így gyereknapozás?
Van egy iwiw mwghívóm. Most kaptam. Kinek adhatom. Gondolom többen is jelentkeznétek érte de sajnos csak egy van. Bocsi.

Puszika mindenkienk.

Mostanában keretezek ezerrel. Annyira tetszik Csak ízelítőnek dobok fel pár képet.


Kép
Kép Kép
Kép
Vendég
 


Szép jó reggelt!

Tegnap este írtam egyet,de most látom,hogy eltünt.Valószínű csak anézetre kattintottam és megnyugodtam,hogy bejött.:evil:

Viki!Nagyon örülök neked.:):):)Tényleg kéne már egy velősebbet dumcsizni.:)Azt hittem már haragszol rám,hogy nem válaszolsz!:oops:

Nóra én már nem is emlékszem mikor voltam utoljára a párommal agy el.Milyen volt afilm,mert szeretném én is megnézni.:)

Anikó nagyon ügyes vagy.Nekem ilyen keretek nem is voltak:evil:


Este néztem én is kaptam még egy meghívót.Ha kell valakinek.
Szilvi dobj egy címet adok meghívót!8)

Valószínű ma aligetbe megyünk,de elég vacak idő van.Na majd meglássssuk!:)

Szép napot!
Kép

Kovács Roland
roli
 
 


Sikerült a kép!:lol:

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Anikó
Ha megvan még a meghívó, megköszönném.

KépKép

KépKép
balázs_Éva
 
 


Sziasztok!

Hogy belendültetek most, volt mit olvasnom.
Tegnap 20 éves általános iskolai osztálytalálkozón voltam. Most volt az első, fura volt ennyi idő után beülni az osztálytermünkbe. De jó volt, éjfél után jöttem haza. Mindenkinek eszébe jutott pár izgalmas történet, az volt az érdekes, hogy voltak olyanok is amire már csak páran emlékeztek. A lényeg hogy jól éreztem magam.
Gyerköcök anyuéknál voltak, apa meg elment vadászni és előbb volt itthon mint én.

Heni!
Nagyon örülnék a meghívónak!!! Köszönöm szépen!
Az e- mail címem kell, ugye?! sahon@freemail.hu
Az a fránya fogzás, jó lenne már túl lenni rajta , nem?!
Tomi 2-3 napja jól alszik, remélem nem kiabálom el.
Nagyon ari ez a fogkefés kép, Tomi utálja a fogmosást, sajna.
Viki!
Örülök hogy visszataláltál! Dorka is növeszti a fogait rendesen.
Ez az a vírus volt mikor msn-n beszélgettünk és mondtad, hogy magas a láza? Jó hogy túl vagytok rajta, Tomi is beteg volt de már jól van.
Anikó!
Nagyon jók ezek a keretek és persze benne a képek!
Szorítok a vizsgákra és hogy gyorsan túl legyél rajta és legyen egy kis pihi is.
Nóri!
Örülök hogy meggyógyult Dorkád! A könyvet is olvastad? Ha igen milyen volt utána a film?
Timi!
utólag boldog szülinapot a párodnak. Nagyon szép lehetett az a torta, majd tegyél fel róla képet.
hogy döntöttetek , hozatjátok a kaját? Felénk is hasonló árak vannak, szerintem úgy tudod meg drága e, ha kipróbálod, hogy mellette még esetleg mennyit költötök kajára, aztán kiderül.
Tomi is sok mindent mond már, a kedvence a kérsz (kérek). Ja és ujabban a ninc (nincs), ugyanis mindig keresni kell valamit, hol az egyik cipőjét, hol a cumis üveget, vagy mást, ő is keresi és mindig mondja ninc itt, olyan aranyos.
Zsuu!
Örülök hogy jól vagy, hogy megy az idő, egyszer csak azt vesszük észre, hogy már érkezik is a picurod.
Éva!
Remélem te is jól vagy? Attila?
Bizzo!
Jól vagytok?
Kriszta!
És ti?

Nálunk elég esős az idő, nem hinném, hogy igazi gyereknap lenne a mai, de mindenkinek szép napot!
Remélem senkit nem hagytam ki!
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Szilvi küldtem a meghívót!P:P:P:P:P:

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Látom mindenkienk bejön az iwiw.

Évi küldtem a meghívót neked a profilodban lévő e-mail címre.

Szép napunk van ma.

Puszi!
Vendég
 


Sziasztok!
Van még egy meghívóm. Lenyúltam az uramtól, mert ő is kapott.
Kinek küldjem?
Puszi!
Vendég
 


Sziasztok!

Csak gyorsan irok!
Anikó
Ha tudod küld nekem a másikat, megköszönném :oops:
Címem: ktimea29@freemail.hu
Köszi, köszi, köszi :!: :!: :!:

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Heni!
Köszönöm szépen a meghívót!
Már megtaláltam néhány ismerőst!
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Anikó
Köszönöm szépen!!! :D

KépKép

KépKép
balázs_Éva
 
 


Sziasztok!

Sajna nálunk visszatért az ősz, így beszorultunk a 4 fal közé. Csütörtökön munkaszüneti nap volt (Jézus mennybemenetele című + Vatertag-apák napja), és elmentünk pancsizni a gyerekekkel. Nagyon jól éreztük magunkat, és fürcsi után még városnézést is beiktattunk Kemptenben. Pont népünnepély volt, egy búcsú kellős közepébe kerültünk (pont olyan mint egy mo-i búcsú, csak kicsit fantáziadúsabb játékokkal és körhintákkal). Na, a fiúk kitombolták magukat... dodzsem, lövés, dobás stb. Hazafelé még megálltunk az erdőben egy kis pataknál, itt a gyerekek kavicsokkal kidobálózták magukat. Este egyiket sem kellett elringatni...
Ma nálunk nem volt gyereknap, így programok sem. Bár most az időjárás miatt annyira nem is sajnálom. A német gyereknap szept. 20-án van, akkor még valószínűleg itt leszünk és a programokon is részt tudunk venni.
Képzeljétek, pénteken felhívtak a munkahelyemről, hogy mehetek dolgozni akár már hétfőtől is. :) Végülis megbeszéltem a főnökömmel, hogy október közepétől megyek vissza, addig várnak türelemmel. Ha felvennének valakit (valószínűleg pályakezdőt), akkor az ő betanítása+tanfolyamok tovább tartanának, mint október. Így inkább várnak rám... és én örülök neki, jólesett, hogy így gondolkodnak.
Szóval már csak négy hónap van hátra az "aranyéletből", ezt ki is kell használni... :wink:

Két napja Enikő beszédfejlődése is útjára indult, amit Apával nagyon élvezünk :lol: . Ákos meg tanárbácsit játszik és "könnyű" szavakat próbál tanítani a húgának... :D mint pl. "pikáccsu" (nem tudom, hogy írják :oops: ), melegszendvics stb. Szegény kislány meg próbálkozik... :lol: Az első szótagok általában összejönnek, a többi meg katyvaty. De nagyon édi a nagy akarással. Ez furi nekünk, mert Ákos 2 éves koráig még csak hajlandóságot sem mutatott a beszédre, utána is csak ímmel-ámmal mondogatott pár szót. 2,5 évesen jutottunk el odáig, hogy azt lehetett mondani: ez már beszéd. :o Azt gondoltuk, hogy pantomim művész lesz... :lol: :lol: Mert mutogatással mindent el bírt magyarázni.

Üdv csajok az iwiw-en!!! Jó kutakodást! Aztán engem is megkeresni ám!!!!!! :wink: :wink: :wink: :wink: :lol: :lol: :lol:

Puszi mindenkinek, most elteszem magam holnapra, mert a hétfők mindig zűrösek (délelőtti ovi, délutáni ovi, német kurzus, szóval nagy rohanás...).

Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Sziasztok!

Timi! Ment a meghívó.

A gyereknap elég vizesre sikerült. Így kiugrottunk a Camponába de sajnos nem csak nekünk jutott ez eszünk be így kismillióan voltak. A játszóházba meg a tropikáriumba kilométeres sor volt. Meg sem próbálkoztunk vele.

Kriszti!
Nálunk is éppen most kezd jobban alakulni a beszéd. Eddig is magyarázott, főleg a szavak elejét használta. Az első két betűt.
Mint Pl: el=elment, pa=papucs má=másik stb... de ezek még nagyon sok minden másra is jók voltak. Most már négy öt betűt is kimond egyszerre. Pepű=repülő vagy pama=papa és mama. Némelyik elég vicces tud leni. A legérdekesebb az egészbe, hogy mindenre reagál valamit. És addig mondja míg meg nem értjük. És olyan értelmesen tud nézni amikor beszélek hozzá. Ja és mindig tudja mit nem szabad. Mielőtt belefog mondja nono és mutatja is a kis ujját lengetve de még is megcsinálja. Annyira édes. Csak tudnám mikor fog szótfogadni. Gondolom ebben a korban még nem probléma ha nem csinálja azt amit én mondok.

Úgy néz ki Bius rászokott a hét félnyolcas kelésre. Aminek én nagyon örülök mert így van egy kis időm reggel is a gép elé huppanni. (függőség) Remélem megtartja ezt a szokását.

Puszika! Írjatok!
Vendég
 


Sziasztok!

Bocs, hogy este csak ennyi voltam, de apa és fia nagy játékban voltak, írni se lehetett tőlük.
Anikó
Köszi a meghívot! Még nem sikerült használni. Tényleg minek kellene bejönni? Mert nekem egy error szöveg meg iwiw logo jött be, és egyenlőre ha rákattintok semmi nem változik. Vagy én vagyok extra béna?

Egyébként jól teltek az elmúlt napok. Nálunk szombaton volt de-t gyereknap. Játékok és ajándékosztás is volt. Kristóf 3x ment ajándékot kérni mire kapott. Kis mohó, először ugyanis a nagyok kaptak. Később állandóan összetűzésbe került egy gyerekkel, aminek az lett a vége, hogy a másik fejbedobta az enyémet egy autóval. Volt ám rivás mindkét fél részéről. Aztán az enyémnek kölcsönadtak egy kisautót és minden oké lett. Később az óvónéni adott neki is kisautót, mert az nem volt neki a csomagban. Egyébként volt nasi, innivaló, zene.
Aztán 11 óra után elmentünk busszal anyukámékhoz. Na ott is volt kényeztetés. Vettem neki egy aranyos szerkót gyereknap ürügyén. Farmer térdnadrág és kockás ing. Anyukámtól is kapott rucikat.
Tegnap anyósom anyukájánál voltunk, már régen látta Kristófot. Elég hamar feltalálta magát és incselkedett mindenkivel.
Ma éjjel 2x kelt, de csak most kelt fel nemrég. A 10-eske kínozza.
Kriszta
Nagyon jó programokat találtatok ki. Szuper lehetett. Na, meg meg is oldodott a munkahely kérdése is. Én is visszamennék, de a bölcsi :?: meg a bejárás...hát?
Na, ha sikerül megmutatom a búrort, polcot és tortát.
Kép bútor
Kép polc
Kép A torta:
Kép Kristóf
Na elküldöm, aztán folytatom

Kép
Kép
tim30
 
 


Ha minden igaz sikerült elküldeni. Pedig egyedül csináltam. (a feltöltést és kicsinyítést is)
Szilvi
Gondoltam, hogy jól sikerül az osztálytalálkozó. Én terhesen voltam a 15-en. Egy hónappal a tényleges szülés előtt, mégis éjjel értem haza.
Egyébként péntekre gulyásparti volt szervezve szülinapi buli címén, de a rossz idő miatt el lett halasztva.
Heni
Min áll Dodó a mosdónál, hogy ilyen jól feléri. Egyébként tündéri, még mindig nem hiszem el a súlyát.
Viki
Jól belehúztatok a fogzásba :!: Nálunk nagyon nehezen és lassan jönnek. Jó, hogy jobban vagytok, nem irigylem ezt a fránya vírust.
Nóra
Úgye bírják a gyerekek szülők nélkül is. Pláne, hogy a nagyik imádnak kényeztetni. Gratula a házassági évfordulótokhoz.
Zsu
Amig nincs gép pihizz :!: Aztán jó sokat irj :!: Puszi G-nek és a picurnak is.
Különben mindenkinek puszi!

Lehet júniustól kisebb netcsomagra váltunk úgyanis nagyon szar. Hiába jöttek ki, folyton megszakad a kapcsolat, meg nagyon lassan megy az amúgy is lassú net. ADSL-ről álmodni sem lehet. E hozzászólás alatt 3x szakadt meg a kapcsolat :twisted:

Puszi mindenkinek! Bírjuk ki ezeket a hideg napokat.
Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Hát úgy látom az otthoni idő sem kedvezett a szabadtéri programoknak... :( Pedig gyereknapkor majdnem mindig nyári idő szokott lenni. Tegnap voltunk itteni magyar ismerőseinknél vendégségben, és pont a kisfiuknak egy olyan képe van kitéve, amin 2005. május 28-án az udvaron pancsizik a felfújható kismedencében... :o Idén meg még pólót sem nagyon lehetett venni, talán egyszer, max. kétszer. Enikőnek bevásároltam egy csomó nyári cuccot, de lehet, hogy ki is növi őket, mire fel tudom rá adni. :cry: :cry: :cry:

Timi!
Tegnap karbantartás volt az iwiw-en, szerintem azért nem tudtál belépni, azért küldött hibaüzenetet.

Anikó!
Mi egyszer úgy voltunk a tropikáriumban, hogy rajtunk kívül még két ember volt. Így élvezhető volt, mindent szép nyugisan meg tudtunk nézni és nem kellett tolakodni. Igaz ez hétköznap délelőtt volt, a hétvégék gondolom ott is zsúfoltak, a gyereknapról meg már nem is beszélve...

Puszi, megyek főzni :? .

Kriszta

Kicsinyítettem képeket, dobok fel párat... :wink:
Nagyon tetszik az új kanapétok és polcotok. Na és Kristóf... :o :wink: azok a gyönyörű szemek!!!!!! :) :wink: :wink:

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Apa és lánya:
Kép
Enci :) :
Kép
Áki:
Kép
Almaevés:
Kép
Kavicsozás:
Kép
hardik
 
 


Halihó!

Tegnap tényleg jó kaki idő volt.Mi délután kimentünk a pólusba,de ott se voltak kevesebben.Ráadásul a játszóházba zártkörű rendezvény volt 2-5ig.Meg is beszéltük,hogy még 5-től egy órára bedobjuk a fiúkat.mire kiírták,hogy 6-ig.:evil:
No mindegy azért jól elszórakoztunk.
Kriszta
Nagyon jók a képek.:)Az a fürdőruhás kiscsajszi......:):):)
Azt mondják ez a nyár elég esős lesz.:(

Timi
Nagyon szép az új kanapé.Nem veszélyes szín ez a gyerkők mellett?:wink:A torta is nagyon szupi.Ügyi anyósod van::)
Elmondom min áll Dodó,de nem kinevetni!!!!!A macska wc-n.:oops:Már tolja oda és áll fel rá.Akárhányszor valaki bemegy afürdőbe ő már ott van és pancsi meg fogmosás.
Iwiwen majd kerss meg engem is.OKÉ?:)

A súllyát meg hidd csak el.Sőt azóta már bizti több.

Képzeljétek tiszta véraláfutás lett a karja,mert hajanlban amikor vettem ki az ágyból,annyira gyenge voltam az álmoságtól,hogy erősebben szorítottam,hogy elbírjam..Tök ciki!Még avégén azt hiszik,hogy verem agyereket:(

Anikó
Az a legszebb az egészben,hogy megértik amit mond nekik az ember,de zsiványkodnak rendesen mellé.Dodó is ha azt mondom gyere segíts összepakolni akkor olyan mintha süket lenne.De ha azt mondom,hogy gyere hamizunk akkor mint az örült roha és mászik fel aszéken.:):)
Tegnapi képek a Pólusból.Olyan,mint a vidámpark.:lol:
Kép
Kép
Kép

Kovács Roland
roli
 
 


Most jutott eszembe.Még ajó múltkorában kaptam Vikitől meghívót a MyVIP-re ugyanolyan,mint az iwiw,de ott korlátlan meghívó van,mivel még elég új.Ha gondoljátok.........8)

Kovács Roland
roli
 
 


Heni!

Én kipróbálnám... :wink: :wink: :D
hardik kukac freemail pont hu

Köszi!
hardik
 
 


Sziasztok!

Csak beugrottam egy pillanatra.Nekem is van egy iwiw meghívóm,ha esetleg valakinek nem jutott.

Nóri
vnora
 
 


Sziasztok!

Heni
Én kérek olyat is, ha lehet. Előre is köszönöm.

KépKép

KépKép
balázs_Éva
 
 


<a href="http://www.baby-gaga.com/"><img src="http://tickers.baby-gaga.com/p/car352pb___.png" alt="pregnancy" border="0" /></a>

<a href="http://www.baby-gaga.com/"><img src="http://tickers.baby-gaga.com/t/lamlamavi20041219_-8_Giuliano.png" alt="baby" border="0" /></a>
zsuu74
 
 


Ooooooh,ez nem jött össze!!!!
zsuu74
 
 


Sziasztok!

Szuper képek, szuper kanapé, szuper gyereknapi progik!!! :P

MyVip-en keressetek ott vagyok. Nekem is van ott meghívóm ha kell valakinek. Az még annyira új, hogy alig találok ismerősöket. :shock:

Az én lányom a mosóporos dobozra áll fel és onnan pancsol. És ő is állandóan ott van ha van ott valaki. Sőt annyira ügyi, hogy ha Reni fürdik, akkor bemászik hozzá. Mondjuk először fejjel ment a vízbe de már nagyon belejött.

A wc-ről nem is beszélve ami szintén a kedvenc helye. Legjobban turkálni szeretne de én gonosz anya nem hagyom.

Mindent megért de nem csinálja csak azt ami neki szimpi. Pl azt a szót, hogy túrórúdi ki sem lehet ejteni mert rohan a hűtőhöz és toporzékol az ajtóba. Hamma nálunk is kedvenc szavak egyike. Arra mindig vevő. Meg a ropi amit Bius popi-nak mond és imádja. Bármikor lelehet vele szerelni. Ahhoz képest csak 11 kiló körül van.

Iwiw rendszer elég sokszor döcögős. Néha a hajamat tépem miatta. :twisted: :evil: :twisted:
Vendég
 


Sziasztok!

Kezdek ráérezni az iwiw-re. Csak azt nem tudom, ha júniustól kevesebbet netezhetek, hogy fogom kibírni. Köszi érte Anikó!
Ha valamelyikőtök akarja küldheti a másik meghívót is. Cím mégegyszer: ktimea29@freemail.hu
Egyébként teljesen egyetértek az előttem szólokkal. A gyerekek azt értik meg amit akarnak. Ez Kristófra is teljes mértékben érvényes. Menjünk sétálni vagy enni, már ugrik és toporog az ajtó illetve az etetőszék előtt. Kezd látszódni a 10-eske, ezért éjjel 2x volt sírás. És az apjánál nem vigasztalódik meg. Mondjuk mindig én szoktam kelni hozzá.
Köszi a kanapé dicséreteket. Eddig nem vészes a szín miatt, Kristóf most már csak nyálzik, nem büfizik :lol: Az meg megszárad, illetve mindig ott van egy pelus amibe törölgetjük a száját. Néha maga is csinálja. Most teljesen ráálltunk arra, hogy szandálba, cipőben nincs szobába menés, így sáros lábbal biztos nem mászik fel rá. Néha le is takarjuk pléddel. Árban meg elég baráti volt.
Egy kérdés: ti mikor fogjátok kiságyból heverőre szoktatni a babákat :?: Az önálló evéssel sem nagyon fejlődünk.
Na rohanok bébim ébredezik. Bár ilyenkor még eldumálgat magával. Ha már velem nem beszélget :lol:
Puszi mindenkinek: Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Látom beindultunk a myvipen is. Végre szántam arra is egy kis időt, hogy feltöltsem képekkel.

Én azt hiszem, hamarosan elhagyom a kiságyat, mert feltud kapaszkodni. Nem szeretném, ha kiesne. Rudat kivenni nem lehet. Persze ez csak akkor veszélyes, ha nem megyünk érte, mert éppen valamit csinálok vagy teli a kezem. Amúgy nem jön ki. Vagyis eddig még nem jött ki. Gondolom ez csak napok kérdése.

Önálló evés nem nagyon megy. Kéri a kanalat de nem lapátol vele csak csapkod meg játszik. A biliről meg már nem is beszélek. Letettem egyelőre róla. Igaz, amikor bement a pelusba a kaki akkor mindig mondja "bili" Na de akkor már minek?

Timi! Mit csinálsz a másik meghívóval?

Szép napot mindenkinek!
Vendég
 


Anikó
Nem iwiw-esre gondoltam, hanem az új Myvip-re. Eddig olyanom még nincs :oops:
Vagy telhetetlen vagyok :?:
Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Timi!
Ja, bocsi félre olvastam. Nem vagy telhetetlen. Már is küldök egyet.
Puszika!
Vendég
 


Sziasztok!

Vasárnap délben elfolyt a barátnőm magzatvize,így kettő órától estig a szülészeten ültem,nem tudtam írni.Este fél 8 körül érkezett meg a bébi.Olyan érdekes volt látni,mintha Dorka soha nem lett volna pici.

Timi:Dorkának 140×70-es ágya van,jó mély,ha áll,akkor is a nyakáig érnek a rácsok.Én amíg lehet,hagyom abban aludni,mert tartok tőle,hogyha sima ágya lesz és még nem álmos a lefekvés után,elvándorol.De nincs nehéz dolgom,mert imádja az ágyát,napközben is bekéreckedik és lepihen.Van,hogy ébredés után 1 óra múlva engedi,hogy kivegyem.
Mi haladunk az egyedül evéssel,bár több megy mellé a főzelékből,mint a szájába.De pár napja próbálgatja a villát....ilyenkor egy óra hosszáig eszünk :D

A délutáni alvásainkból sírva kelünk,jön az alsó két metszőfoga,ha jól számoltam,így lesz meg a 18.Remélem utána jön egy kis pihenő a maradék kettő kibújásáig.

Anikó:nekünk sem megy a bili,tudomást sem vesz róla a Dorka-Néha ráül,olyankor megtapsoltatja magát és ennyi.Majd ha látja a böliben a többieket,remélem érdekelni fogja. :lol:

sziasztok,Nóri
vnora
 
 


Sziasztok!

Tomi nagyon eleven ma, alig bírok vele.
Csak pár sort tudok így.
Remélem mindenki jól van!

Nálunk napok óta mennek a cirkuszok, ugyhogy nagyon számolom a napokat, teljesen kiakaszt már minket após, de már csak jövő vasárnapig kell várni a költözésre.
Ha esetleg lenne még meghívó arra másikra, ha lehetek olyan telhetetlen?!!!!! :oops:

Én is teljesen egyetértek veletek, mindkét gyerköcöm csak az érti, illetve hallja meg amit akar. Ja és néha ráadásnak a férjem is ilyen. :roll:
Nóri!
Gratulálok a barátnődnek. Nagyon jó lehetett rögtön látni a picit.
Timi!
Nagyon szépek a bútorok. És persze Kristóf na és a torta is.
Kriszta!
Nagyon helyesek a csemetéid!
Heni!
Nagyon aranyos Dodó ahogy áll a macska wc-n. Ügyi! Látom a te fiaid is szeretnek kormányozni, na persze minden értelemben.
Anikó!
Nálunk a kanál dolog egyik napról a másikra ment jól, addig nem is érdekelte hagyta magát etetni. 1,5 hónapja már szépen eszik, nem siette el. Patrik más volt, ő 1 évesen már egyedül evett kanállal, de ő nagy törlő mániás volt, minden maszatot azonnal le akart törölni, ha vendégségbe mentünk mindig égtem, mert minden falat után törölni akart, persze új szalvétával.

Mikor olvastam az üzeneteiteket annyi mindent akartam írni, most meg nem jut eszembe. :roll:
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Hát iszonyat... nálunk újra fűteni kell. És ismét egy óra öltözködés előzi meg minden indulásunkat :cry: Kép

Köszönöm szépen a myvip meghívót. Tegnap este elvoltam vele, a férjem meg jót nevetett, hogy ismét egy "időrabló" tevékenység :) . Bár az ő véleménye szerint a csevegés is az, hiába mondom neki, hogy hasznos dolog sok szempontból. Meg különben is mi lenne vele egy depressziós kismama-feleség oldalán?! :o :D :lol: :lol: :wink: :wink: :wink:

Kiságy: Én hagyom Enikőt, amíg elfér benne, mert emlékszem, Ákosnál milyen nagy harc volt, mikor heverőre került. Lefekvés után amíg el nem aludt, jött, vissza kellett kísérni, éjjel leesett stb. A kiságyból már nagyon korán ki tudott mászni úgy, hogy a pelenkázóra felhúzta magát, és onnan leereszkedett. De érdekes módon onnan este lefekvés után nem, csak reggel jött ki.

Bili: Nálunk 0 az eredmény, de igazából nem is erőltetem. Azt látom, hogy még nem érett meg rá. :)

Önálló evés: Azt még nem is próbáltuk, nagyjából sejtem, mi lenne a végeredmény. Minden tiszta kaja lenne, egy két ruhadarab landolna a kukában (ha foltot nem tudok kiszedni, nem bírom már ráadni a gyerekre) és tépném a hajam az iszonyú nyomok láttán. Szóval én alkalmatlan vagyok arra, hogy evési önállóságra szoktassam a gyerekem... majd a bölcsiben :lol: :wink: .

Puszi és jó éjt mindenkinek!

Kriszta

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Sziasztok!

Zima van!Nálunk is megy a fűtés.Egész nyárra vacak időt mondanak.Kb két hét lesz jó.

Dodó megint alig alszik valamit.Mikor lesz vége?????????

Bilizést azt hagyjuk.Eldugta az asztal alá,hogy ne is lássa.Már ráálni se akar nem,hogy˝belepakolni˝:(

Egyedül evés:Kb 1hója.próbálkozik az egyedül evéssel,mármint a kanállal.Háááááááát van még mit tanulni.)több jut be kézzel:D

Kiságy.Nekünk kombi kiságyunk van.úgyhogy még egy darabig abban lesz.Ráadásul arács is kivehető.


Nóra
de jó neked láttál kisbabát.Na igen amilyeink nem is voltak kicsik.
Belegondoltatok.Már másfél évesek.

Szilvi
Dodó tényleg baromira szeret írányítani.Mondtam is,hogy miniszterelnök lesz.
Ezen ahéten már június van!!!!!:):):)

no most megyekmert már írni se tudok!:oops:

Jó éjt mindenkinek!

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Szörnyű ez a hideg :x Tiszta depi vagyok tőle :(
Tegnap befűtöttem, ma még nem. A cserépkályha szerencsére tartja valamennyire. Most a szél nagyon kellemetlen, hogy fogunk így sétálni :roll:
Jaj, annyi középiskolás ismerőst találtam :!: Tök jó ez a keresés, még ma tudok egy kicsit jobban. Júniustól csak 40 óra net lesz, ráadásul osztozunk rajt a férjemmel, mi lesz ebből :?:
Pénteken bekötik a digiTV-t, majd próbálok többet tévézni.
Kristóf most jól aludt. A foga megint visszábbhúzodott egy kicsit. Biztos bújkál még pár napig.
A myvip-re még nem nagyon volt időm. Annyira időigényesek az elején. Később szerintem már csak üziznek az emberkék.
Ma felavatta Kristóf a kanapét. Megirta tollal :twisted: Aztán én elővettem a Vanisch oxi folttisztítót és nem maradt nyoma :lol:
(ez itt a reklám helye :) )
Kristóf és az evés, úgy áll, hogy beletalál a kanállal a szájába, csak a kanál üres, hacsak nem ragad rá valami.
Bili: ráül, de termelés nélkül fel is áll róla. Múltkor a bili mellé pisilt :evil:
Az ágyat azért kérdeztem, mert a miénk sajnos elég kicsi és nem kivehető rácsos. 120x60-as. Az előző ágy ami a nappaliba volt be lett rakva hozzá, de nem merem még rátenni. Pedig 2 személyessé alakítható, meg kipárnázható. Illetve leesésgátlót is tudunk rárakni.
Ma lusták vagyunk, apa megy a pizzáért nem főztem.
Na megyek lassan hozza is.
Jó étvágyat mindenkinek: Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Már én is kaptam meghívót a myVipre , de még nem volt időm megnézni.
Timi a pizzát én is szeretem egy szeletet küldhetsz az éteren át.
Ma Patrikéknak nincs suli, úgyhogy ketten tombolnak, nagyon fúj a szél és 9 fok van, úgyhogy kintlét nemigen lesz.
Tomit nem tudom betenni napközben a kiságyba , mert rögtön lendíti át a lábát és mindig a frászt hozza rám, ezért ebéd után inkább a mi ágyunkra fektetem le. Apa csinálja az új ágyát, ha minden igaz nemsokára kész lesz.
Viki te merre jársz?
megyek mert jött valaki
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Most raktam le a Dorkát aludni,tök ideg vagyok,mert a kutyánk 10 perce ugat a ház mellett.Van 4 pici cicánk és ahányszor
előjönnek,mindig jön az ugatás.

Kriszta:az én férjem sem tudja elképzelni,hogy mit lehet ennyit ülni a gép előtt.Így az lett a taktikám,hogy amíg alszik a Dorka,ide ülök.Este meg már csak anyuval van msn. :wink:

Heni:tényleg rohan az idő.Már nem is emlékszem rá,hogy mit csináltunk egész nap,amikor tök pici volt a Dorka.Furcsa.De most majd kibabázom magamat a barátnőmnél(kb.4 évre előre) :D

Timi:én is fent vagyok a my vipen,de arra csak annyi időm jut,hogy aki ismerősnek jelöl,azt vissza igazolom.Keresni ott nincs időm,nem megy a kettő egyszerre.

Ha valakinek kell my vip meghívó,én is tudok küldeni.

MEGY A FŰTÉSÜNK!!!!! :evil: Ez az idő katasztrófa.Kimentünk délelőtt az udvarra,40 percet bírtuk.A Dorkán őszi kabát volt.Rajtam is.

sziasztok,Nóri
vnora
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy pár napra eltüntem és még egy kicsit el is tűnök. Szombaton vizsga. Nem állok valami fényesen. Kihasználom az utosó pillanatokat.

Puszika! Jövőhéten jövök.
Vendég
 


Sziasztok!!!!

Bocs hogy ennyire eltüntem megint,de egyre jobban älomkorban szenvedek.Most meg még csalädi szülinapok is jönnek egymäs utän.4 egyszerre.Na szuper.

Amugy jol vagyok,csak ne lennék komäban egész nap.G.-vel ez nem volt,egész nap dolgoztam mind egy örült.Voltunk orvosnäl is.Minden rendben van,dec. 19-re irt ki.Voltam 4D-n is ,szuper lett a kép ,és tök jol lehetett mär lätni mindenét.Hihetetlen ez a mai technika.Képeket egyszerüen nem engedi csatolni.Talän ha valamelyötöknek ätküldeném e-mailben és megprobälnä nekem feltenni,jo lenne.

Heni!!G. is pocsékul alszik az elmult 1 hétben.Hogy a foga lenne ,vagy mi a fene .Nem tudom??De felébred vagy 4x egy éjjel.Igaz rögtön vissza is alszik ,de nagyon zavar bennünket.

Aniko!!!Jo tanuläst és egy nagy kalappal!!!!!!

Nora!!Mégegyszer köszönöm a meghivot!!!!Jo kis dolog ez az IWIW.

Na jol van most kicsit még vissz olvasgatok.Majd jövök még késöbb.Puszi mindenkinek.Zs.
zsuu74
 
 


Sziasztok!

Komolyan mondom ez a nemalvás már kiborít.Most már biztos ettől afrancos időtől van!Tegnap éjjel nem aludtunk,me esik:(Miért érzik meg ennyire a gyerekek?

Anikó
Jó tanulást!

Szilvi
valami nem jó msn-nel.ha belépek pár mp-után kikapcsol,ha valakire rákattintok lefagy....Remélem hamar megjavul.Bocsika.


Zsu
De jó,hogy te is jöttél.Dominikkal én szinte egésznap aludtam,alig bírtam bármit csinálni.Úglátszik második gyerek ilyen.:D:DHa fentvagy iwiwen akkor megkereslek.
Ha gondolod átküldheted nekem aképet,ha még nem tetted meg másnak.nagyon kíváncsi vagyok a kismanóra.Ezek szerint karácsonyra már otthon is lesztek. Kép

Kovács Roland
roli
 
 


Zsu nem találallak iwiwen és Nórát sem.Keresetek meg!!!!!!!
Nagy Henriett[Heni]:):):)

Köszi!:)

Kovács Roland
roli
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?