Új privát üzeneted érkezett!

Én nem tudom megmondani, melyik tetszett a legjobban. Már jó rég olvastam őket, pontosabban ahogy megjelentek, hamarosan. Ez is tök jó volt, főleg a vége, azért is olvastam éjjel 2-ig. Kép/Kép
Sajnáltam, hogy meghalt A.D., bevallom, meg is sirattam. Kép

Ma sütőtök-alma volt a menü, és ebből magához képest sokat evett. Kb. 1/8-ad üvegnyit. Kép
Olyan vicces volt evés közben, így kivittem a kamerát, hogy felveszem. Zita nagyon kameraérzékeny, most is egy darabig evett szépen, de persze aztán bemutatta azt is, amit fel akartam venni. Kép

Jövő hétre rendeltem a Gastroyaltól kaját. Úgy gondoltam, hogy amikor így kileszek, rendelek máskor is, ha meg úgy van, főzök. Nem is tudom néha, anyáink hogy bírták segítség nélkül.

Ti kenitek már fényvédős krémmel a gyerekek arcát?
Vendég
 


Holnap vendégségbe megyünk. Azokhoz a barátainkhoz, akik 2 hete voltak, és a gyerekek elég rendetlenek voltak.
Mondtam is Zitának, hogy futkározzon, nyissa ki a szekrényajtókat, sikongasson, és szórja ki a rágnivalót nyugodtan. Kép Kép
Kép
Vendég
 


Tünde,

Itt gondolkoztam egy ideig, hogy ki az az A. D., tiszta hülye vagyok, én már el is felejtettem, hogy meghalt. Persze már jó régen, még Jackkel a hasamban olvastam. Különben én nem hiszem el, hogy meghalt, egy ilyen nagy varázsló nem halhat csak úgy meg.
Bocs, hogy itt OFFolunk, bár szerintem ez a mi kis családias topikunk (nekünk nyitotta KirstenKép), és itt mindenről lehet írni. UgyeKép??

Én már egyszer Jack arcát fényvédővel, de nem gyerekeknek valóval. Venni akartam a gyógyszertárban gyerekeknek való Vichy-t (biztosan jó drága pénzen vesztegetik), de még "nincs itt a szezonja", majd csak később lesz.

Kíváncsi vagyok milyen lesz a Gastroyal, már én is gondolkodtam rajta. Valamelyik fittness menüjüket rendelted?

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 

 
 

Igen, sztem is családias topic vagyunk, és mindenről lehessen írni, jóóó???

Márti, Réka, Timi?
Vélemény?

Manka, sztem Pitonról derül majd ki, hogy mégse hunyó. Kép

Én is ma akartam venni fényvédőt, és ua volt a válasz, hogy még nincs itt a szezonja. Kép
Áááá, dehogy rendeltem fitness menüt! De lehet, hogy egyik napra ott találtam fogamra valót. Nem heti menüt kértem, hanem én ollóztam össze.
Vendég
 


Jó reggelt!

Vélemény: OK, persze.

Én még nem kenem Ágoston arcát. Nagyon zavarja, ha rásüt a nap, így a babakocsi tolókáját szoktam mindig átforgatni. Így abba az irányba néz az arca, amerre nem süt a nap.

A Gastroyaltól én is rendeltem, nagyon szerettem. A futárfiúval megállapodtunk, hogy rárakja a postaládára, így nem volt az, hogy pont rossz időben jön. (Ez Ágoston 2, 3 hónapos korában volt.)

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Szintén jó reggelt mindenkinek!

Fényvédő:

én kenem Fanni arcát, mert úgy két hete egyik hétfőn hideg volt, ámde tűzött a nap és a 2 órás séta alatt simán megkapta az arcát, pedig nagyon figyeltem, h ne nappal szembe menjünk.
Úgyhogy azóta Vichy 60-al be szoktam kenni séta elött fél órával.
Sőt már felszereltem a napernyőt is a kocsiraKép

Nincs szezonja a fényvédőnek??????????????????
Annak mindig van, ha süt a nap! Síelés közben is tanácsos használni ugye?Annak pedig igencsak télen van szezonja.......

A fogam végre nem fáj, igaz 1 hete folymatosan dokihoz járok.Elmondhatom, h hős vagyok, mert érzéstelenítő nélkül bíromKép
Asszem veszek elmex gélt én is!

Ma este megyek egy csajos vacsira, Fannira apukája vigyáz majd.De csak miután fürdött, evett, elaludt, így is lesz vagy 9 óra mire odaérek és éjfélnél tovább nem szándékozom maradni.
Gyerektéma persze ott is elő fog kerülni, az egyik lánynak májusban lesz 2 éves a kislánya.

Már nagyon várom az április végét, jönnek haza tesómék(külföldre ment férjhez), neki akkor 5,5 hónapos lesz a kisfia.Remélem Fannival hamar megtalálják a hangot, 3 hétig lesznek itt.
Akkor tuti, h alig lesz időm a géphez ülni.

Márti migrénjeKép

Manka, én is mindig küzdök a hozzátápival, még két azonos álláspontot nem nagyon hallottam.
A gyerekes barátnőimet, ( 6 hós, 7 hós, 1 éves, 17 hónapos gyerekek anyukái)és a saját lányom reakcióit figyelem.Plussz a doki véleménye.
Az tuti, h ha allergia van a családban déligyümölcs, tejtermék csak 1 éves kor után.
Én ezeket a tejpépeket különben sem tudom hova tenni.
Ha nem javasolják a tejterméket minek írják rá, h 4 hós kórtól-és tesznek bele tejport???
Egyelőre alma-sütőtök, aztán alma-barack lesz, majd krumpli, sárgarépa.
Na mindegy.
Jó hétvégét mindenkinek!

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sziasztok!

Vélemény először is: igen mindenről!
De HPt nem olvastam, úgyhogy nem tudok hozzászólni Kép.

Bocs, hogy tegnap már nem jöttem, de estére teljesen kipurcantam.
Ráadásul este elvittük Bendegúzt a dokinénihez, mert délután is belázasodott, és azt gondoltam ez már nem lehet a fogától, inkább lássa egy rendes orvos. (én nem tekintem magam annak, pláne, ha a gyerekemről van szó)
Jó is hogy elvittem, piros a torka, ugyan nem náthás, de a dokinéni írt fel antibiotikumot, meg vettem neki Cebiont, eddig még soha nem kapott, gondoltam itt az ideje a C vitamin pótlásnak.
Éjjel jól aludt, valószínűleg az esti Germicid kúptól is, reggel fél nyolckor ébredt, jókedvűen. Ma jobb az étvágya is, tízóraira alma-körte saját készítésű papit kapott, és egész rendesen evett belőle! Hurrá!
Lehet, hogy az antibiotikummal bolhára lövünk ágyúval, de inkább beadom neki, minthogy olyan beteg legyen mint mi az apjával. Most mindenesetre nem néz ki betegnek, és hogy a foga is mocorog az is biztos. Meg ilyenkor amikor a foguk jön esendőbbek minden felső légúti hurutra, úgyhogy biztos, hogy a kettő kombinálódik. Remélem ma nem lesz lázas.

Nekem a tegnapom katasztrófa volt, délután végre elmúlt a fejfájásom, de egész nap egy piritóst ettem (jó kis fogyókúra Kép). Ma viszont poraimból feltámadtam, és egész jól vagyok, se láz se nátha, se fejfájás.

Tünde!
Én is kíváncsi vagyok a Gastroyalra, én a Teletáltól rendelek, néha jó, néha kevésbé. Már megvannak a bevált kajáim, azokat variálom.
De lehet hogy kipróbálom a Gastroyalt, ha Neked bejön.

Timi!
Köszi az együttérzést!

Réka!
Én sem kentem soha Bendegúz arcát, és őt is annyira zavarja a napsütés, hogy még alig érte az arcát a nap, ha sétálunk, mindig vigyáznom kell, merrefele tolom a kocsit, és hogy árnyékolom a kis szemét. Persze ha már sportverzióban sétálunk majd, ha jó lesz az idő ezt tervezem, akkor elmúlik ez a jó világ, és bizony néha odasüt majd a napocska.
Nektek milyen kocsitok van?

Manka!
Neked most csak egy Kép.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Tünde!
Remélem Zita kitesz magáért a vendégségben! Kép

Manka!
A hozzátápival kapcsolatban én is mindig bizonytalan vagyok, jól csinálom-e, tényleg annyiféle dolgot mondanak. És a védőnéni se jelent segítséget, eddig akármit kérdeztem, másra válaszolt.
Én végül is miután a kóstoltatás megvolt, úgy adtam a gyümit, hogy szopi előtt egyre többet, és aztán megkínáltam cicivel. Mondjuk így egyre kevesebbet szopizik az adott evésnél, és aztán szépen elmarad a szopi. Amit valahl sajnálok, de valahol meg azt gondolom, ez egy természetes folyamat, ahogy növekszenek. Persze erőltetve nem venném el tőle a cicit, és az uzsin kívül minden kajánál megkínálom vele, és persze reggel és este még mindig az a főtáplálék.

Mindjárt rakok fel új képeket Bendegúzról, a mai etetésnél készültek.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Na, most elárasztalak Benneteket képekkel! Már úgyis régen raktam fel.

Szóval a mai etetésnél készültek:
KépKépKép

Ezek meg utána játék közben (Ti is látjátok, hogy sárga az orra a répától meg sütőtöktől?)

KépKép

Ezt a szerkót meg Keszthelyen turiztam neki, és nekem annyira tetszik (sajna még nagy neki): mellény nélkül és mellénnyel:

KépKép

Bocs a helyfoglalásért, de hát ez úgyis olyan családias topic Kép, és mostanában kevesebb a kép!

Márti

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Milyen jól elvagyok itt magamban, amíg apa bevásárol, Bendegúz meg alszik Kép. Behoztam a tegnapi lemaradást. De most már hasznossá teszem magam.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Bendegúz nagyon cukiKép

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sziasztok!

Márti,
tényleg sárga kicsit Bendegúz orra. Kép Ettől függetlenül nagyon helyes!
Tök jó, hogy végre jobban vagy, és persze hogy Bendegúz is! Kép

Timi,
sztem a tejpépben is olyan tejpor lehet, mint a tápszerben. De ha idegenkedsz tőle, megértem, hogy nem adnál Fanninak.

Gastroyal: én úgy gondolom, hogy hiába finom mondjuk Győrben, Bp-en tuti másik szakács csinálja. Vagy Bp-ről szállítanák ki mindenfelé?
Kép

Én azt hiszem, veszek majd Zitának bébinapszemüveget (rendes polart). Õt is nagyon zavarja a nap, ráadásul jó kékek a szemei. Én se tudok napszemüveg nélkül kimenni nyáron.

Megvolt a vendégség. Volt a gyerekeknek egy gyerekméretű hintaszéke, Zitát beleültettük, nagyon élvezte, olyan kis majomlány módra ült benne. Kép

Manka?

Én is teszek pár képet.
A visításommal jól megijesztem a barátnőmet,
aztán persze kinevetem:
Kép

Olvasás Apával.
Az övé mindig érdekesebb:
Kép

Húúú, ez nagyon jó, mindenféle állathangok vannak, és zenél is:
Kép
Vendég
 


Megasztároztok?
haaahóóó??!!?!
Vendég
 


Igeeeen! Kép
(és közben babanetet olvasunk apával)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Remélem az a kis nyikhaj esik ki. Úgy néz ki, mint egy homokbánya, pozitív tesztel...
Vendég
 


Ééés iigeeennn!!!!!
Vendég
 


Igeeeeen! (apa szerint kis kommandós idegfika)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Vagy gilisztacsődör harcidíszben.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Tünde!
Zita milyen érdeklődve olvassa az újságot! Kép
Nagyon cuki! És változatlanul hasonlít apájára.

Na, megyünk a pihe-puhába.
Jóéjszakát!

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Kép
Átállítottátok az órát?

Tegnap egész nap csavarogtam, 12.30-tól 4-ig Jackkel, utána szopi után a volt gimis barátnőimmel (csináltunk 4-en egy mini osztálytalálkozót) 3/4 8ig, utána amikor Jack elaludt, velük vacsiztam, és dumcsiztunk majdnem éjfélig. Annyira jó volt.

Tünde, én is rendeltem Jacknek napszemüveget a weboldalon amit Bodza írt. Szép kéket.

Sárgaorrú BendegúzKép nagyon helyes, vagány lesz az új ruháiban amikor belenő.
Zita meg ahogy átsandít apa újságába...KépKép

Még jövök.

Szép vasárnapot!

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Átállítottuk.
Kép
Zitán nem kellett sokat állítani, egy ideje már korábban kelt, még így is fél órával előbb kezdett el indiánüvölteni az ágyában. Kép/Kép

Mennyibe kerül a napszemüveg?
Jobban alszik Jack?

Szép vasárnapot!
Vendég
 


A napszemüveg 4500Ft szállítással, kb. két éves korig jó.

Jack ugyanúgy alszik, már alig várom, hogy hozzák vadanyósék a hálózsákot, mert most kimászik a takaró alól.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Sziasztok!

Ágoston 7 körül szokott kelni. Mostani idő szerint is 7- kor kelt.Kép De most ismét alszik. Olyan fáradt volt, ahogy leraktam 2 perc alatt el is aludt.

Nagyon édes Zita! Kedvesen barátkozik, és nagyon komolyan vizsgálja a játékot! Az olvasás jólmegy már?

Bendegúz is nagyon édes! Legjobban a második és harmadik képen tetszik, olyan kisbabásan néz! Nagyon ügyesen eszik! Elég egy pártedli neki? Nem lesz tiszta kaja mindene? Én már ott tartok, hogy mindenét beterítem egy törölközővel.

A kúszást egyelőre nem hagyta abba, talán nem is fogja, ez azért érdekesebb, mint a forgás. És a négykézlábazás is egyre jobban megy. Igaz még csak ott, ahol meg tudja támasztani a lábát.

Íme a képek, hogy valóban négykézlábra állt:

KépKép
Kép
És még egy, kitolatva a járókából:
Kép

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Réka, Ágó nagyon ügyi! Ha felébred Zita, meg is mutatom a képeket neki is!
Nekünk is olyan előkéink vannak. Kép

Én meg nem tudom, milyen színű napszemüveget rendeljek Zitának. Kép A fekete olyan maffiózós, a többi Apa szerint meg hippis. Kép
Vendég
 


Manka,
a szemüvegrendelésnél az űrlapot bemásoltad e-mail-ba? Vagy hogy küldted el?
Vendég
 


Jaj, de ügyes Ágó, én is megmutatom a képeket Jacknek, hátha ő is elkezd négykézlábazni.

Tünde, én szépen bepötyögtem nekik, hogy " szeretnék megrendelni 1db kék színű..., az az űrlap dolog elég hülyén van megoldva. A fekete tényleg maffiózós egy kicsit, de tök jó a többi szín, főleg lányoknak.
Kár hogy nem lehet hozzáillő felnőtt napszemüveget rendelni, olyan cool lenne, ahogy sétálunk a DunapartonKép - ez csak vicc volt, én nem vállalnám be ezeket a hippis színeketKépKép.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Jaj, Lányok, nálunk kezd már rémálom lenni a kajálás. Csináltam céklát, naná, hogy nem kellett! Kép
Elővettem az alma-sütőtököt, abból úgy-ahogy csúszott. De az előke nagyon érdekes, azt nézegeti lehajtott fejjel, nem is nagyon tudom bekanalazni a kaját. Mondjuk arra már rájött, hogyan kell lenyelni, már nem löki ki egyből a nyelvével.
Ti hányszor adtok hozzátápit egy nap?
Vendég
 


Természetesen a kajamutatvány után teljes ruhacsere volt. Apa adott rá egy nacit, mutatja, hogy ez elég rövid, nem?
De tényleg, mert ez rövidnaci! Kép Kép Kép
Vendég
 


Nálunk már eljött az "anya a minden, és csak őt akarom; vagy őt is" időszak.
Többiek?
A konyhába is ki kellett vinnem, de legalább megtanult porpudingot főzni és bepakolni a mosogatógépbe. Kép
Ilyen boldog, ha láthat:
Kép
Az évek múlásával ez biztos változni fog. Kép
Vendég
 


Ezt muszáj volt lefényképeznem.
Mozgattam a lábam, Zitának nagyon tetszett, odahajolt. És persze vigyorgott, miután beleszagolt, talán meg is nyalogatta... fúúúj!
Apja persze néha kicsit elemelte, és mondta, hogy "na, most vegyél nagy levegőt!" Kép
Kép
Vendég
 


Sziasztok!
Este írok majd még, most csak bekukk, itt vannak a nagyik, Bendegúz gyömöszölés folyik ezerrel. Kép

Tünde!
Mi háromszor eszünk, tízórai, ebéd, uzsi. Nálunk sem megy mindig simán az etetés, bár egyre jobb a helyzet, egyre inkább tátog a kaja után Bendegúz. És egyre "kultúráltabban" sikerül ennünk, nem kell átöltöznünk. De ha elege van, akkor a kaja végén néha elkapja a kezem, vagy lecsapja a kanalat, és akkor röpül mindenfele a cucc Kép
Ma délután például a Tesóm etette amíg mi apával vettünk neki három kis kocsicipőt az Árkádban (tökcukik, majd rakok fel fotót, és nem voltak annyira drágák, 950 darabja), elmondás alapján töksima evészet volt, és a lakás tényleg nem úszik a Kecskeméti barackban Kép.

Zita tökaranyos ebben a félig strandszerkóban Kép.

Na, majd jövök még.

Márti

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti, megkérdezhetem, miért vettetek 3 kocsicipőt? Csak kiváncsiságból. Én remélem, hogy egyel kihúzzuk, aztán jöhet a rendes cipő.
Vendég
 


Tünde! Azért mert nem tudtunk választani Kép Olyan aranyosak voltak Kép. Én egyet akartam venni, de apa rábeszélt a másik kettőre.
(jó lesz majd a tesónak is)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Nálunk pont fordítva van: Apa nem akar annyi mindent venni. De már közel sem olyan szigorú vásárlás ügyben, mint volt. Kép
Vendég
 


Nálunk én vagyok a visszafogó erő, apa mindent megvenne neki Kép. (de ő amúgy sem spórolós természet, úgyhogy nekem kell odafigyelnem, hogy jussunk egyről a kettőre Kép)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok,
Én még csak a reggeli és a déli szopi között adok gyümölcsöt Jacknek, aztán nemsokára áttolom uzsira (akkor is két szopi között), és megpróbálunk délelőtt valami újat.

Zita milyen boldog az etetőszékben! Jack abból is a kiutat keresi.
Tünde, te is olyan napszemüveget fogsz rendelni? Eldöntötted már, hogy milyen színűt?

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka, meg is rendeltem. Pirosat, az még nem annyira hippis, és nem is annyira divatszín.
most szerdán jönnek anyósodék? Ilyenkor Nálatok laknak?
Vendég
 


Nálunk minden úgy ment, mint óraátállítás előtt. Koppkoppkopp
Zita húzza a lóbőrt közel 1 órája. Kép
Vendég
 


Most hogy írjátok, arra próbálok visszaemlékezni, láttam-e már ilyen kisgyerkőcön napszemüveget? És nem emlékszem, de lehet hogy figyelmetlen vagyok.
Én nem tudom elképzelni, hogy Bendegúz elviselné magán, de bevallom nekem még nem jutott eszembe, hogy vegyek neki. Majd ha Nektek megérkezik amit rendeltek, tegyetek már fel képet róla, kíváncsi vagyok a napszemüveges Zitára, meg Jackre!

Mi még nem vettünk etetőszéket, tegnap tüzetesen megszemléltük a Chicco Pollyt, tényleg hiperszuper, de még alszunk rá (persze az én javaslatomra. Kép) Aztán lehet hogy végül ezt vesszük majd meg.

Kicsit félek az éjszakától, tegnap éjjel Bendegúz háromszor felsírt, egyszer fel is ébredt, szerintem a foga miatt szegény kis pockom.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti, sztem biztos mentünk már el napszemüveges kisgyerek mellett, csak akkor nem figyeltünk rá.
Én bízom benne, hogy Zita elviseli majd, az én szemem nagyon bántja az uv sugárzás. Gondolom, akkor az övét is.

Nálunk is készülődik az újabb fog. Ha Zitát összeraknánk egy bernáthegyivel, az én lányom nyerné a nyálversenyt. Kép
Vendég
 


Én is a piros és a kék között vaciláltam, aztán a kék mellett döntöttem, mert az mégiscsak fiúsabb.

Szerdán érkeznek estére, úgyhogy Jack már aludni fog (legalább is remélem). A húgom volt olyan rendes, és felajánlotta az ő lakását anyósáknak, ő úgyis csak hétvégén lenne ott. Így sokkal jobb lesz mindenkinek, őket sem fogja éjszaka Jack zavarni, ha sír (bár anyós tök süket), és reggel sem lesz sorbanállás a fürdőszobában.

Jack máris apa fejére nőttKép
Kép

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Na, úgy látom, Jack szereti a magaslati levegőt. Kép
nálatok hogyan lesznek a megszólítások? Anya és Daddy?
Vendég
 


Tünde, a lábam és vadférj lába nálunk is a kedvenc játékok közé tartozikKép.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Nem tudom, én anyának nevezem magam, de apa amikor rólam beszél Jacknek akkor mummy-ént emleget. Majd kialakul, mindenesetre én inkább "anya" szeretnék lenni mint "mummy".

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Etetőszékből Zitának is elege lesz hamar.
Vendég
 


Ma annyira belejöttem az internetes vásárlásba, hogy rendeltem borostyánkő nyakláncot a kékpandáról. A Bababirodalmon már nem lehet kapni, viszont találtam máshol, olcsóbb is, selyemszalagra vanna felfűzve a kövek, és csomó van mindegyik között.
Kép

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


És itt mennyi az annyi?
Vendég
 


2100Ft.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Vadférj elaludt a kanapénKép, megyek megpróbálom becsalogatni a hálószobába.

Jó éjt!

M

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka, gondolatban szorítok, hogy használjon a lánc.
A rágnivaló nem olyan, mint amit Sildi írt az ősziben egyszer?
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?