Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Úgy látszik tényleg többségben vannak a leendő kisfiúk. A kínai fogamzásnaptár szerint nekem is arra kéne számítanom, bár már volt olyan akinek ez nem jött be.

Rönci!
Annak idején mi is úgy terveztük, hogy várunk a 7. hétig és a vizsgálat után közöljük a családdal a jó hírt. Nekünk viszont közbeszólt az, hogy a 6. héten elkezdtem pecsételni és akkor már meg kellett mondani, mert ha kórházban kötöttem volna ki akkor nem akartunk nekik hazudni. Viszont a lelkükre kötöttük, hogy még ne éljék bele magukat, mert veszélyeztetve vagyok. Ebből is látszik, hogy mindig a körülmények alakítják a már előre eltervezett eseményeket is.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Kata hogy vannak a csajszik?És a drága barátnőd?Remélem jól.Minden nap eszembe jut,még így ismsretlenül is.
Én remekül érzem magam.Ma reggel teljesen megújultam.Jó kis testradír.Pakolások.Pedikür,manikür.Tiszta friss vagyok.Tegnap vettem egy rúzst.CIKLÁMEN!!!Tiszta hülye vagyok.De olyan jó.Most élvezem a színeket.Még a férjemnek is tetszett,pedig ciklámen száj phobiás.
Nagyon várom,hogy megjöjjön már a mensim,mert akkor tudom ,hogy minden ok.Rendeződtek a dolgok odabent.

Itt esik az eső.Brrrr

Tényleg,ha esetleg májusbsn rendeztek egy topik találkozót,arra én is szivesen elmennék.23-26-ig biztos,hogy Pesten leszek.Onnan könnyen mozdulok bárhova.
Iza
piciza
 
 


sziaszok

Rejo pihenj nagyon sokat, és mielöbbi jobbulást.

Jaj lányok megint van egy újabb parám. Tegnap elmentem a laboreredményemért, és egy picit magas lett a vércukrom. remélem nem jelent ez semmi rosszat.
manóné
 
 

 
 

Sziasztok,

előbbi levelem elszállt Kép

Dorka,
ugyanaz! Én 14 évig jártam hozzá (nem meddőségi okból, csak családi ismerős), és egyébként nem volt gond...

Gesztenye,
nekem egyértelműen nem jött be Kép Õszintén szólva örülök neki, mi lányt szerettünk volna Kép (Fiút is, de előbb kislányt Kép)

Iza,
köszönöm, jól vannak, rugdosódnak Kép Tavaszi testápolásprogram tök jó, nekem is hiányzik már... Akkora a rohanás az elmúlt fél évben (építkezés), hogy még fodrászhoz is alig jutunk el... Pedig régen én régen szívós fodrászolós-kozmetikusos voltam (főleg, hogy egy utcára volt mindkét intézmény, most meg 20 kilométerre KépRúzs: az én férjem az összeset utálja KépKép
Menstruáció: készülj fel arra, hogy lehet, hogy csak a műtéttől számított 6. hétre jön meg. Az is normális... (Én nem emléxem egyébként, hogy hogy is volt nálam ez.) Májusi találkozó: benne vagyok Kép
Barátnő: őszintén szólva nem tudom, melyikről írtam... Kisegítenél? Kép
Egügyileg minden OK már?

Kép
Ákata
 
 


Szép Jóreggelt mindenkinek!

A változatosság kedvéért most megy a hasam, nehogy véletlenül unatkozzakKépValószínűleg a gyógyszertől, amit kaptam. Remálem TI jól vagytok egytől-egyig, a panaszosak pedig már gyógyulófélben!

Rönci: Tényleg ma még nem dumcsiztunkKép Gondolom bepótoljuk:Ö

Manka2: Szerintem néhányan egy jó kis siófoki taliban is benne lennénk. Rossz lehet teljesen egyedül. Én az első babámmal voltam úgy. Aztán a szülészeten megismerkedtem egy kismamival, azóta is tart a barátságunk. Nincs véletlenül itt a Babaneten siófoki topik? Akkor oda is írhatnál, ilyenkor nem baj, ha esetleg ott már van baba, vagy korábban fog szülni. Én még a játszótéren is ismerkedtem, sokan voltunk így egymagunkban...

Puszi Nektek!!!

KépKép
Kép
jadey
 
 


Sziasztok!

Vége a polgári jogomnak, most rohanok be a melóba.
Kata, de jó Neked, hogy érzed a babókat! Nálam még mindig semmiKép Meg a 101 centi sem semmi!Kép Nekem 90...

Valaki kérdezte, hogy a 12.heti UH-n mekkkora volt a CRL: 57mm. 12+4 nek mondták, de ezt a tegnapi UH sztornózta: mégis a mensi szerinti kor a tuti. Nekem ugyan tökmindegyKép

Nem furcsa, hogy ilyen sok fiú születik mostanában? Félelemetes, szinte csak fiúkról hallok...

Az Istenhegyin a sima 4D UH 8e, képpel, DVD-vel együtt. A genetikai 14e, képpel DVD-vel. A Praxisban olcsóbb a genetikai...

Dorka, drukkolok a Quartett-hez, egy-két nap alatt megtudod majd az eredményt, engem fel is hívtak, amint meglett.

Találka: valami olyan helyet keressünk, ami nagyjából a város központjában van, de nem túl zsúfolt és hangos. Olyan kiváncsi vagyok Rátok!!!

Lányok, nem tudtok véletlenül bababörzés oldalakat a neten, ahol babakocsit is tudnék venni használtan? Kinéztem egyet a Brendonban, 200e Ft.Kép Ennyi pénz azért kicsit túlzás. Van valami ötletetek?

Puszi,
Kriszta

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Iza, Ákata: Szerintem az én barátnőmre gondolsz.
Ha igen: Most otthon van, minden este hívom, egyszer fent, másszor lent. Szerintem ez a normális. Mondtam neki, hogy ha lehet, utazzanak el néhány napra vhova, hogy kikapcsolódjon. Amúgy meg tegnap már osztálytali szervezésről beszéltünk és szívesen segítene, így próbálnám lekötni...

KépKép
Kép
jadey
 
 


Krisszi!

szerintem fiatalabbnak kellett lenni, mint 12+4... Bár tulajdonképpen mindegy, gondolom az utosló hónapra már úgysem tervezel rafting-túrát és hasonlókat...Kép csak ne lepődj meg, ha túlhordod....

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


http://www.vatera.hu/~Baba_Mama/listings/index.php?c=879 talán meg leet nézni, de a Kismama magazinban egész korrekt hírdetések szoktak lenni... Úgy emlékszem...

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 



Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 



Sziasztok!

Már kedden próbáltam írni, csak valamit elrontottam.
Voltam a védőnőnél, nagyon kedves!Megvolt az első vérvételem, az eredmények tökéletesek, és csodák csodájára nem ájultam el, sőt könnyen vettem az egészet(ez csak azért csoda, mert mióta az eszemet tudom, bármilyen oltásnál, "szúrásnál"elájultam az izgalomtól,vagy hirtelen leesett a vérnyomásom).Valószínű a tudat, hogy a baba érdeke az egész, és hogy a szülésnél ennél sokkal többet ki kell bírni segíthetett.
Megkaptam a kismamakönyvemet, a szülést okt.9-re számolta a védőnő, de mondta, hogy az orvos adata lesz pontosabb, ha hozzáadom a ciklusszámom eltérését okt.23-ra jön ki a szülés.
Szekszárdon szeretnék szülni, csak nem tudom kinél!?
A Dokim,akihez most járok nem nagyon vállal már szülést, én viszont mást nem ismerek.
Anyukámmal beszélgettünk, hogy a szülésfelkészítőn beszélgetek a kismamákkal és a tapasztalataikból leszűrök valamit.Anya szerint ez se túl jó...."de akkor jelentkezzek be 5 orvoshoz vizsgálatra és döntsem el ki a jobb"... az úgyis a szülésnél derül ki.Mindenkiröl hallani 1-2 kellemetlen tapasztalatot.Mi van ha nem fogadok orvost, hanem akihez kerülök az segít, és csak utólag fizetek amit szoktak.Nem tudom hogy lennék "okos", persze nekem is az lenne a fontos hogy élmény legyen a szülés, főleg mivel a párommal nagy családot szeretnénk.
Ápr.10-től elutazunk 1 hétre pihenni Egerbe.Maradt tavalyról üdülési csekkünk,és ha nem használjuk el elavul.Már nagyon várjuk,a nászút óta(2005.szeptember eleje) a párom nem is volt szabin.

Rejó! Gyógyulj meg!Én is megijedtem, az elején egy napig picit pecsételtem, de elmúlt és azóta nem volt újra hála Istennek!Pihenj sokat, és vigyázz magadra!

Manka!
Boldog szülinapot, teljesüljön minden kívánságod, és gyógyulj meg!

Gratulálok a fiúkhoz!Tök jó lehet már alig várom, hogy az én pocakomba is érezzek valami mozgolódást!
Mindegy hogy mi lesz a baba neme, de a szívem mélyén van egy megérzésem.Lehet, hogy hülyén hangzik, az utóbbi időben mindíg kislányra vágytam, talán mert a barátnőmnek is lányai vannak, de most úgy érzem fiú lesz.Ha tudok valamit megírom, lehet hogy van egy kis hoppám(agyban)!
Néha nézegetem a tükör előtt, hogy nőtt-e már a hasam, de a súlyom se több mint eddig.Most töltöm be a 10.hetet.
A melleim viszont VÁLTOZNAK, nem voltam sose egy "kebelcsoda", de most a párom is elcsodálkozik.
A találka jó ötlet!

Na már eleget írtam!Puszi mindenkinek Anett!
tnéanett
 
 


Anett: hogy lehet, hogy most töltöd be a 10. hetet és okt. 9-re vagy kiírva? én holnap töltöm be a 10. hetet és szerintem (és a védőnéni szerint is) okt. 22-re leszek kb. kírva,
manóné
 
 


Sziasztok!

Ákata, Bali78, Bujka, Csengő, Tamesz, Simigabi, Piciri:
Nagyon arik vagytok!!! Köszönöm a bíztatást. Otthon a párom is megnyugtatott, hogy biztos minden OK, meg beszélt a babának mindenfélétKép Aztán egész éjszaka olyan furcsa érzésem volt, mintha korgott volna a gyomrom, és hallottam is. Olyan volt mintha bukfencezett volna bent, meg ugrándozik. Reggelre éreztem is érdekes kis mozgást, habár a hasam még nem dudorodott ki. Gondolom az majd később jön elKép
Mindenesetre megnyugodtam egy kicsit, és nem stresszelek ezen többet.

Andi
Édik a képekKép Gratula.

Kisvirág_30
Voltam a szerdai előadáson. Hát egyre kevesebb az érdeklődés... Emléxem az első-második alkalommal alig fértünk be a könyvtárba, most meg kb. 20-an lehettünk.. Jó lenne már talizni!!! KépElőreláthatólag a jövő héten tudsz jönni? Akkor az újszülöttekről lesz szó. A 7. előadáson meg a tornákról stb. Szerintem én utána meg fogok járni tornára a kórházba. Néha fájdogál a fenekem csontja. Hátha jót tesz neki egy kis mozgás. Téged érdekel a kórháztorna?
Ja és köszi a bíztatást, neked is bizti minden rendben lesz a babócával.

Krisszi
És 17+6 hetesen megcsinálták rendesen a genetikai Uh-ot? Amúgy bizti téved valamennyit a gép, meg én is arra gondoltam hátha valamit elnézett a doki mert pont kapott egy telefont, lehet csak elterelte a figyelmét? Vagy csak ráfogom erre, de sebaj. Inkább nem agyalok rajta többet!!!
Szerintem a Brendon boltnál nincs drágább!!! Van egy pár oldal a www.baba.lap.hu-n meg még írok ide egy párat itt lehet böngészni ha van időd, lehet hogy van itt valami jó? Ki tudja. Meg a babaneten is láttam (kezdőoldalán) hirdetéseket, hogy eladná a kocsiját, újszerű állapotban stb. Talán lehetne ott turizni, meg akkor idemásolok egy párat:
www.babaápolas.lap.hu
www.bababolt.lap.hu
www.babaruha.lap.hu
www.babakocsi.lap.hu
www.teszvesz.hu
www.Bebietel.lap.hu
www.pelenka.lap.hu
www.hordozokendo.lap.hu
www.gyerekszoba.lap.hu
stb...

Mindenkinek szép hétvégét kívánok!
Állítólag jó idő lesz?! Majd meglátjuk.

Pusz: Bettus
Aki már nem tudja hány hetes terhes Kép

Kép
bettus79
 
 


Manka,
sajnálom, hogy egyedül érzed magad Kép De ha lesz Pesten találkozó, el tudsz jönni Te is, nem? Elvégre Siófok csak egy köpés Kép De mi is lemehetünk a Balatonra, ahogy Jadey írja Kép Tényleg, hogy álltok az építkezéssel? Sztem ne bánd a S-i kórházat, én arról nagyon sok rosszat hallottam anno.

Jadey,
jobbulást neked... Szerény magánvéleményem szerint még mindig jobb, mint a székrekedés...

Kép
Ákata
 
 


A ciklusom nekem nem 29, hanem 42 napos.A védőnő táblázata 29-30.napos ciklusra számít.Így márc.13-án mondta a doki, hogy 8. hetet töltöttem be a méretek alapján.
A védőnőnél az ő naptárja szerint betöltöttem a 11. hetet, de ha az ultrahangot veszem figyelembe akkor 17-én töltöm be a 10. hetet.Általában hétfő-keddenként van a "hétfordulóm".
tnéanett
 
 


Jadey!

A hasmenéssel vigyázz, mert állítólag járvány kezdődött. Ma pl. a főnököm robogott haza hamarabb, mert annyira rosszul érezte magát (szintén hasmenés, gyengeség), pedig ő aztán nem az a beteges típus. Remélem, hogy előtte nem terjesztette szét a vírust az osztályon, mert akkor irgum-burgum. Ez hiányozna nekem most a legkevésbé (meg gondolom másoknak is).
Én is év elején kezdtem el szervezni az osztálytalit (akkor még nem tudtam, hogy babás vagyok). Nagyon örült a hírnek mindenki, úgyhogy már várjuk a nagy találkozást. Csak ajánlani tudom figyelemelterelés céljára. Olyan jó volt a régi osztálytársakkal beszélni, miközben felkutattam őket.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Bocs Kata!Jadey,igen a te barátnődre gondoltam.A műtét óta lukas az agyam.De tényleg,kezdek elhülyülni.

Manka te legalább otthon vagy,és nincs is olyan messze a főváros.Én itt aztán totál el vagyok vágva.Ezért is kezdtem el annak idején babanetezni.Aztán jól itt ragadtam.

Gesztike ha jöttök Londonba,majd vásárolhatsz csini kismamarucikat...Jó az idei választék.Sajnálom is,hogy már nem vehetek.Megfogadtam,hogy nem veszek,míg a következő babócával be nem töltöttem a 15.hetet.

Anett,42 napos ciklus?Az még normálisnak számít?

Na jók legyetek!
Jó étvágyat mindenkinek.

Elállt az eső.
Pusz Iza
piciza
 
 


Piciza!

Normális talán, a fogamzásgátlót abbahagytam kb.7év után:2005.szept.elején.,utána 29-32 napra jött meg, aztán
novemberben késett a mensim, azt hittem hátha sikerült, 42.napra jött meg,sírtam is a csalódottságtól.És decemberben is 42.napra jött meg, de januárba már nem jött meg.
Puszi Anett!
tnéanett
 
 


Sziasztok!
CSak gyorsan bekukkantok, mert a gyerkőc végre alszik én meg rendet raknék, mert ha ő "segít" akkor nem sokat haladunk!Kép

REjó,
remélem jobban vagy!

Jadey,
jobbulást neked is, remélem hamar elmúlik és nem a vírust nyaltad be valahol!!Kép Nem rémisztésnek szánom, csak eszembe jutott, hogy az terhességem végén, ügye első gyereknél, végig azon izgultam, hogy honan fogom tudni, hogy kezdődik a szülés. Hát egy reggel iszonyatos hascsikarásom és hasmenésem volt, majd még másfél órával később is megmaradtak a fájások, na akkor lett gyanús a dolog és hívtuk a szülésznőt!

Babacuccokat tényleg nem érdemes a Brendonban venni, aki teheti inkább menjen ausztriába vagy a németekhez, ott sokkal olcsóbb. Mi földes, dagonyás utcában lakunk pesten így egyértelmű volt, hogy nagykerekű, strapabíró, rugózós babakocsit szeretnénk, így öcsémékkel hozattunk Bebeconfortot franciaországból kevesebb mint fele, volt mint itthon, mindenféle tartozékkal. Marcinak a ruháit is ausztriában és franciáknál vásároltuk az ősszel, mert amíg itthon egy 9-12 hósra való bélelt kertészgatyó 5-6 ezer volt, addig kint fele. És jó minőségüek, mer még mindig nem sikerült őket szétmosni, elhordani, tehát még egy gyereket tutti kibírnak! A C&A-ban lehet még jó áron ruhákat kifogni, én a rövidujjú bodykat mindig ott veszem, 3-as pakkban, illetve most nyílt a H&M is, ott is szép cuccok vannak, de sajna itthon drágább. A prince oliver-nek van egy mintaboltja az árpád híd pesti lábánál, ott olcsóbbak, mint ahogy a neten árulják a viszonteladók és azt hiszem 5 db után mát kedvezmény is jár. Na és a turik, hát ott is ki lehet fogni cuccokat, de gyerekkel nem tudok elmenni, mert ő is pakol!Kép AMi még jó az a bababörze, de ott én rosszul lettem az iszonyatos tömetgől, aki bírja annak érdemes!
NA jó hosszú lettem, bocsánat!

Manóné,
mi is valahogy okt 20-22 közöttre vagyunk kiírva, de szerintem hamarabb meglesz, mert MArci is 10 nappal korábban jött, de elég is volt addig, mert akkor már 4 kg lett volna!Kép
Most szaladok! Ha nem jönnénk, akkor kellemes hétévégét, jó pocakosodást Mindenkinek!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Kata:
Ezt el sem hiszem, hogy tényleg ugyanaz.
Nekem a fő gondom az volt vele, hogy amikor véget ért a kivizsgálás, akkor hosszabb beszélgetési lehetőségre vártam, pláne olyan rossz eredményekkel, ő pedig röviden lerendezett. Vagy állandó gyógyszerszedés, vagy nem, de akkor no gyerek. És azt a 2-3 hetet, amíg elmentem a másik két dokihoz azt nem kívánom senkinek. Talán az a fő gond vele, hogy nagyon idős már szegény, és nagyon sok beteget bevállal, így nincs ideje.
Amúgy a fertőzések kezelésében én nagyon profinak tartottam.

Tényleg Te a SOTE II-n szülsz. Miért azt a kórházat választottad? És ki az orvosod ott?

Én nagyon hezitálok a Schöpf-Méreyn. Nem túl bababarát.
Az a nagy bajom, hogy apám (aki orvos volt) meghalt és sajnos így most nincsen jó családi ismerős nőgyógyász, így csak a barátnőim véleményére hagyatkozhatok, s ezért mentem a Schöpfibe. (Anyám első gyereke amúgy ott halt meg.)

Szóval lehet, hogy hülye vagyok, de én még mindég a kórházválasztáson parázok.

Igazán adhatnátok tanácsot/infot!!

Krisszi:

Polgári jog? Brrr. Nekem ősszel lehetne elkezdeni szakvizsgáznom, de lehet hogy a baba miatt (örökre) elhalasztom. Te nappalin csinálod?

Ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Piziza!

Bevallom nekem is voltak ilyen gondolataim és valószínűleg nem tudom megállni, hogy legalább 1-2 ruhát ne vegyek, de úgy tudom, hogy kint elég drágák ezek a dolgok. Bár talán ott is lehet találni olcsóbb helyeket.
Ti Sutton-tól messze laktok?

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Bali, nagyjából 12+0 hetes lehetett akkor, bár láttam olyan táblázatot, ami az 57 mm CRL-t 12-13 hetes magzathoz társítja. + az UH 10%os hibahatára.

Ez egy másik:

http://www.mamanet.hu/modules.php?name=Text&tid=8

Szerintem nincs jelentősége az egésznek, fő, hogy nőjön a baba. Amúgy meg humbug ez a "mikorra vagy kiírva" dolog is: a babák 99,99%-a nem akkor születik, amikorra "ki van írva". NEm tulajdonítok neki nagy jelentőséget, érzésem szerint augusztus végén szülök, ha meg nem, akkor előbb vagy később. Tökmindegy, fő, hogy minden a helyén legyenKép

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Londonban olcsók a ruhák.Szerintem.Hát Sutton
elég messze van.Az már Londonnak nagyon az alsó széle.Mi Greenwich/Backheath határán lakunk.Közigazgatásilag Greenwich postcode-ilag Blackheath.
piciza
 
 


Bali, tök jófej vagy, hogy ennyi linket küldtélKép Köszi!Bettus, Neked is köszi!
Hú, kár hogy othon nincs netem, egész hétvégén böngészném a babakocsikat, teljesen rákattantam a témára!

Bettus, igen, megcsinálták, mert egy nap ide vagy oda nem számít, kivéve az AFP-nél ugye, mint tudjuk...Kép

Dorka, nagyon "jól" hangzik a szakvizsgaKép szeptemberben. Kitartást Neked! (Miért halasztanád el örökre? Jaj, végigszenvedtél már öt évet, bírd ki még ezt az egy kemény hónapot és meglesz.
Nappali, az kéne még... Kép Levelezőn csinálom, eredetileg közgazdász vagyok és teljes munkaidőben dolgozom. (A jog a hobbimKép Hova jártál? ELTE?

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Krisszi!

Hát én is ezt mondomKép

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


ÓÓÓÓÓÓ, úgy értem a "mikor születik a baba" témában, nem abban, hogy jó fej vagyok....KépKépKépKép

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


Tamesz,
sógornőm tud valami tuti helyet, ami ugyan second hand, de állítólag tök újak mégis a cuccok. Egy komplett évszaki öltözet kijön a gyerekre 20 ezer forintból (mármint úgy, hogy ebben több pulóver, nadrág, póló stb. benne van, ami csak egy idényre kell). Majd megkérdezem a címét. Unokaöcsém nagyon édesen mutat bennük, a csajok fogják örökölni Kép Kép

Iza,
nem vagy szenilis, én is elvesztem a fonalat, annyian vagyunk már Kép

Dorka:
egyetértünk a megítélésben Kép
SOTE II: sógornőm problémás volt mindkét babájával (de nagyon), és ott szülte mindekettőt, egészségesen Kép Szóba jött volna még a Szent Imre, mert az n. kulturált és közelebb is van, de: ott a természetes szülést favorizálják, viszont nem tudom, milyen a császár - nekem meg lehet, hogy az kell az ikrek miatt. Így a sógornőm orvosához mentem, és örülök is neki. Mindent meg lehet tőle kérdezni, és meg lehet vele beszélni. A kórház felszereltsége is OK, csak a hosszú várakozás a vérvételnél, UH-nál. Ja, és van koraszülött-részleg is (nekem az ikrekkel ez is fontos), ráadásul közel van a munkahelyemhez...
Sch-M-t nem ismerem, de szerintem ha elégedetlen vagy, válts. A szülésig még nem késő, tudok olyanról, aki a 36. héten ment új helyre...

Puszi - K

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Andi!
Nagyon édes és helyes a babóca Kép Gratula a topik újabb kisfiújához Kép

Kata!
Igen, a legszélesebb ponton kell mérni Kép Azért nekem nem volt olyan horror hasam még a szülés előtt közvetlenül se (pláne, hogy Marci 4150 grammal született), de azért nem panaszkodhattam Kép
Téged is megnyugtatlak - tartok tőle -, hogy egy darabig biztos maradunk Érden, mert nagyon nagy a kínálat, csoda lenne könnyen túladni rajta. De azért szívem mélyén nagyon-nagyon reménykedem a gyors váltásban. Bocsi! Kép

Gigi!
Oké, kiveszem a Petrát, de gondoltam akkor 100% a dolog, ha kibújik Kép

Rönci!
Akkor babonából csak jövő héten várom az infot a táblába Kép

Manka!
Szorítok, hogy a doki ne találjon már semmiféle gombát!!!
Egy napon van a Pároddal a szülinapod? Vagy pár nap az eltérés? Azért készüljetek fel, hogy a babóca lehet szégyenlős is, ahogy a miénk Kép

Iza!
Tudod milyen sárga lettem, ahogy írtad a kényeztetéseket? Testradírozás, pakolás stb. Hú, de jó Neked!!!!!!!!!!!!!!!!!

Manóné!
Ha egy picit magas a vércukor, az még nem gond. Nem ettél a vérvétel előtti estén cukros dolgokat, mert az még a másnap reggeli eredményt is megkavarhatja. Megoldás: egy kis diéta, ami nem azt jelenti, hogy nem eszel, hanem odafigyelsz, hogy mit! És no para!!!

Jadey!
Neked aztán tényleg kijut a "jóból". Jobbulást!

Anett!
Gratula a jó vérképhez! Én is így voltam a terhességeim előtt, hogy vérvétel után 2 perc múlva már vízszintesben találtam magam, egyszerűen elájultam. Viszont a terhességek alatt semmi probléma Kép
Kérdezd meg esetleg a mostani dokidat, hogy kit ajánlana. Ismerősök nem tudnak segíteni? Persze ügyeletesnél is lehet szülni, de személy szerint én nem merném bevállalni...
Mi a május 1-jei hosszúhétvégén megyünk 4 napra Egerbe Kép Már mi is nagyon várjuk. A szülésig utána már nem is szeretnék nagyon messzebb utazgatni.

Bali!
Csatlakozol hozzánk? Gratula a babátokhoz Kép

Kriszkrosz!
TESSÉK JELENTKEZNI!!!!!!!!!!!!!!

Tényleg csajok, hol vannak a beígért fotók? Tessék felrakni őket!!!!

A Marci-féle topikban is többségében fiúk születtek. Olyan furcsa... Egy picit azért szorítok, hogy én majd a lányok felé billentsem a mérleget Kép De ha fiútöbbséget erősítem, az sem lesz ám gond! Kép

A C&A-ban klassz tunikák vannak, ha valaki felsőt szeretne venni. És ne csak a kismama-részleget nézzétek meg, mert én onnan kiválasztottam két felsőt, erre miután fizettünk kiszúrtam még pár modellt és még onnan is tudtam volna legalább 2-t venni, de meghúztam a határt.

Pusz: Melinda (19+0)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Még valami, nekem is 35-40 napos (is) volt néha a ciklusom és elsőre megfogant a baba. Szóval ennyit a "normális" kontra "nem normális" ciklusokról. Vannak persze általános "szabályok" vagy "kvázi törvényszerűségek", de az emberi test nem úgy működik, mint egy számítógép. Kép vagy egy autó. Szerencsére.Kép mindig van egy megfejthetetlen, X faktor a működésében, amire az orvosok is (többnyire) vonogatják a vállukat.
(pl. évek óta tompa nyomást éreztem változó időközökben, intenzitással a vakbelem tájékán. Voltam sebészeten, belgyógyásznál, nőgyógyásznál, vizsgáltak össze-vissza, UH, manuális, röntgen, kutyagumiKép Diagnózis: vállvonogatás és az, hogy hmmmmm.)

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Bali, értettemKép
egyedül a hülye AFP-nél zavart be a baba kora, ott ugyanis egy hét ide vagy oda hatalmas jelentősségel bír. Innentől kezdve nem foglalkozom a témávalKép

Iza, ez a kényeztetés nagyon jó ötlet!!!

Dorka, KAta - a SOTE II-n van speciális koraszülött osztály, úgy tudom, hogy ez nem mindenütt van. LEhet, h nem így hívják és adja az ég, hogy ne legyen rá szükség senkinek, de állítólag ide szállítják a problémás babókat.
Másik. Szt. Imrés szülés-sztori lenne, de nem írom le, mert szörnyű. Lehet, hogy kultúrált, szép kórház, de ezek után a közelébe sem megyek.

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Kata:
köszi az infókat.

Kata+Krisszi:
Nektek ugyanaz a dokitok? És ha nem akkor melyik milyen?

Krisszi:
Engem a horror sztori is érdekelne az Imréről, mert az is versenyben van nálam az istván, a Margit, MÁV? és Kútvölgyi mellett. Bár a Szt. Imrében számomra az a gond, hogy ott aztán annyira természetesek és annyira nem avatkoznak be (nem adtak oxitocint és epidurált), hogy 2 ismerősöm is már teljesen kimerült a végére, hogy kézzel/vákuummal kellett besegíteni a kitoláshoz.
Na, én azért ennyire nem vagyok a természetesség híve.
A többi kórházról meg alig van infom, és nincsen letesztelt dokim sem :-)

Egyébként meg a Schöpf-Méreyn is van elvileg koraszülött intenzív és az országban az egyetlen gyermek sürgősségi is ott működik. Az biztos szuper csak a sima szülészete totál lerobbant. (Háromágyas szülőszoba és csak egy 1 ágyas, tök higéniátlan klotyók, csak a fizetős szobában lehet kibírni.)
Lehet, hogy hisztis vagyok és túl igényes, de szeretném megtalálni a tökéletes kombinációt: szuper orvos, és tiszta normális kórház, ha lehet bababarát.

Minden infonak, tanácsnak örülök.

Krisszi:
Szakvizsgából még egy tantárgy sincsen meg, ősszel jelentkezhetnék be. És magolhatnám magam halálra. De mivel nekem sem ez a főfoglalkozásom ezért lehet, hogy hagyom az egészet.


Caio,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Sziasztok!

Hát azt hiszem,most tudok nektek némi infóval szolgálni.
Nehéz valóban eldönteni mi alapján válasszunk kórházat,orvost.Szerintem a legfontosabb,hogy bízz benne.
Lehet persze érdeklődni is mástól,de nehéz ezeket leszűrni.
Az én orvosomról is érdeklődtem már mástól,és volt aki istenítette,más szidta.

Az valóban jobb,ha a kórházban patológiás újszülött,vagy koraszülött osztály is van.Ha véletlen gond van,nem mindegy,hogy utazni kell-e vagy sem.(mindemellett én a Szt.Imrét választom,a dokim miatt.)

Szóval:van kora és patológiás újszülött osztály több helyen is.

Ide tartozik az I és II-es női klinika.
Szabolcs u-i kh
Péterfy kórház.

Utóbbiról beszámolhatok,mert 6 évig dolgozam a korán nővérként.(most itt vagyok gyógytornász,félállásban)

Az viszont nagyon fontos,hogy az embernek legyen fogadott orvosa,mert hát erről is tudnék mesélni.
Sajnos akkor nem úgy foglalkoznak az emberrel.

KépKép
rönci
 
 


Melinda
Amit mi láttunk az UH-nKépKépKépKépKép az egyértelmű...

Rönci
Te Pesten jártál főisire?

Kórházválasztás
Ez csak Pesten ilyen bonyolult... vidéken nincs ekkora választék...
Azért én nem panaszkodom... a DOTE klinikái jó helynek számítanak és itt adott minden lehetőség...
Vendég
 


Dorka, ha adsz egy mailcímet, leírom inkább. Nem szeretném borzolni a kedélyeketKép

A dokim miatt választottam a SOTE II-t, családunk régi barátja, nála születtem ugyanisKép Katának más a dokija, szerintem az övé fiatalabb, rugalmasabb, szóval inkább őt ajánlom. Én tudom kezelni az enyémet és 18 éves korom óta hozzá járok, de talán nem ajánlanám másnak, mert nem túl rugalmas és minden infót külön kell kiszedni belőle. De azért én szeretemKép

hmm. szakvizsga... nem egyszerű. De ha már eddig eljutottál...

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Gigi,
jól láttátok az UH-n tényleg, azt amit látni kellKép? Én kb-ra láttam, de nem esküdnék meg rá... 2D vagy 3Ds volt?

Holnap megyünk Debrecenbe családlátogatniKép

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Kedves lányok!

Az előbb el kezdett ömleni belölem valami világos barna lé! nagyon ideges vagyok, nem tudjátok, mi lehet ez? Lementem a boltab, ami a házzal szemben van és még a nadrágom is átázott...Kép

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


Bali78:

Én sajnos nem tudom mi lehet az.de ha barna akkor biztos nincs gond!nem tudod felhívni a dokid?

Gigaboszi:

Igen Pesten végeztem.Te gondolom Debrecenben,ahogy kiveszem.és jól emlékszem te dipl.áp.vagy?
És mennyit dolgoztál várandósan?

KépKép
rönci
 
 


Krisszi:

csutora@freemail.hu
Köszi, ha leírod.

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Sziasztok csajok!

Egész nap feküdtem, most ide merek ülni pár percre a gép elé!

Köszi az aggódást és drukkokat!!! Nagyon jól esett!!!KépKép És legközelebb előbb azt írom O.K. Kép

Még mindig vérzek, de már nem folyik ,és inkább barnás, mint piros.

Bali, szerintem irány a doki, vagy legalább hívdd fel!

nekem is adott a doki gyógyszert, nem rutascorbint, hanem valami görcsoldót. Azt mondta, hormonális oka nem lehet a vérzésemnek, mert max. adag sárgatestet kapok.

Krisszi, Boróka!

Szerintem MINDEN kórházban történnek horror szülések, és műhibák, és minden kórházban lehet szép szülésed!!!
Én a Szent Imrében szültem a fiamat, és csodálatos szülésem volt, szerintem a DOKI SZEMÉLYE számít, és nem a kórház. Ismerek olyan anyukát, aki három gyereket szült itt oxitocinnal, a császárjuk is nagyon jó, és ismerek ikres kismamát, aki itt "kihisztizte " magának a császárt. Szerintem nem elvakultan természetesség-hívők, ha kell igenis adnak mindent, amire szükséged van!

OFF:
barátnőm két hónapja szülte a 3. gyerekét az egyik elit kórházban, és szülés után egy héttel olyan vérzése lett, hogy ki kellett venni a méhét. Mindhárom gyereknél kapott oxitocint, pedig jók voltak a fájásai, csak gyorsítani szerettek volna.De szerintem ez bármikor, bármelyik kórházban előfordulhat.

ON:
ha lesz erőm, leírom majd milyen volt az Imrében szülni, igaz volt fogadott orvos és szülésznőm, de csak jókat tudok írni.

NE írajtok rémtörténeteket egy kórházról sem, mert elbizonytalanítjátok, aki ott szeretne szülni! Pláne, ha első szülése! (Engem már nem tudtok elbizonytalanítani, a pozitív emlékeim miattKép)

Kép

Kép
rejo
 
 


Rejo:

Mint az előzőekben én is írtam,csak egyetérteni tudok veled!!
Sajnos a babavállalás minden szempontból rizikó,de nem szabad felesleges dolgokon parázni.

Jó hétvégét mindenkinek,és vigyázzatok magatokra!

KépKép
rönci
 
 


Bali,
mindenképp beszélj az orvosoddal. Pánikra nincs ok, ilyen sajna előfordul Kép (Nekem is volt, mikor a 2. menstruáció jött volna meg.)

Rejo,
örülök, hogy jobban vagy Kép

Dorka,
az én dokim fiatal, és tényleg rugalmas Kép Kifjezetten ajánlani nem merem, mert még nem szültem nála - de a sógornőm nagyon ajánlotta... ő két babáját szülte nála. A számát megadom szívesen, ha gondolod...

Puszi - Kata

Kép
Ákata
 
 


Szióka mindenkinek!

Nagyon szépen köszönjük a kicsi nevében is a bókokat. Valóban az egyik képen hason volt a másikon pedig valoban pont ránk nézett. A fiús voltáról sajnos nem sikerült képet készíteni mert amit elkezdett a doki képeket készíteni azonnal összecsukta a combjait és nem látszott semmi.De majd a 3D-es reméljük sikerült képet csináltatni.A neve egyébként Richárd lesz.
Üdv mindenkinek!

Andi!
andrea82
 
 


Sziasztok!
Rejo, Kata!

Köszönöm, hogy válaszoltatok! Kép Legalább nem görcsöltem, mert akkor rohantam volna a kórházba, de...Elmúlt! nehéz megfogalmazni, de olyan mint amikor peteérés előtt olyan vízszerű folyik az emberből, csak sok és világos barnásan átlátszó. Volt már ilyen kedd éjszaka... Ha nem volnék várandós, peteérésnek gondonám...KépNekem is mostanában jönne meg harmadszor... Szóval csak egy pillanatra megijjedtem, mert a nagyfiammal ilyesmi nem fordult elő. De vele például barnáztam, most meg nem volt semmi. Orvosom nincs! Nem bízom bennük..., és nem hiszem, hogy bármit kapok a pénzemért. Ha fizetek sem szülhetek ülve, nem védik a gátamat, hanem vágják stb. Hát akkor meg minek...? Kép Inkább veszek valamit a kölöknekKép

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


Sziasztok!

Dorka!
Én a Péterfy-t ajánlhatom, de amit a Schöpf-Méreiről írtál, sajnos az itt is előfordul, hogy a fizetős, alapítványi szobák a tutik, a többi elég zsufi. A fizetősben van külön fürdő és WC, és tényleg nagyon szép. A csecsemősök nem állnak a helyzet magaslatán, elég morózusak, viszont baromi sok a munkájuk (ami persze nem lehet mentség erre). De azért van kedves is köztük Kép
Bármikor adnak epidurált, éjjel-nappal, mivel minden orvos ki van rá képezve. A szülésznők nagy átlagban rendesek, szimpatikusak. Én talán eggyel találkoztam, aki elég bunkó volt, épp az én szülésemkor volt ügyeletes. Hála az ég, hogy volt választottam Kép

Rönci!
Én a Péterfyben fogok szülni Kép

Gigi!
Jóvanna! Kép Péter marad a tábliban Kép Kép Kép

Bali!
Orvosoddal nem beszéltél a folyásról?
Én akkor úgy veszem, hogy csatlakoztál Kép

Kriszkrosz!
Hol vagy már????!!!! Éppen a sütiddel növesztem a sejhajomat Kép

Rejo nagyon jól leírta a kórházas dolgokat. Minden kórházban lehetnek nagyon szép és horror szülések. És ha valakinek vannak már pozitív élményei, akkor nehéz eltántorítani az adott helytől, viszont a "kezdőket" szörnyen el lehet bizonytalanítani.

Aki most jár félidő táján, vagy egy kicsit előtte, nem feszülget, fáj a hasa legalja, úgy mint a legelején, azzal a mensi megjövős érzéssel? Én ma többször éreztem, és egy picit megijedtem, hogy nem Marci emelgetés kezd-e ilyen hatással járni. Köszi a válaszokat Kép

Mindenkinek sok-sok pusz: Melinda (19+0)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Kép
Kép

M

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok!

Kicsit ritkán tudok benézni, de igyekszem követni az eseményeket Kép

Ma vittem el az eredményeket a belgyógyászhoz. Aranyos volt, megnézte, aztán megkérdezte, hogy van-e kérdésem Kép Hát volt: a fehérvérsejt túl nagy lett. Kértezte, hogy van-e valamim begyulladva, de más ötlete nem volt. Nektek van? Kép (a referencia értéket 4-10-ig írta, nekem 15,65 lett)

Rönci
Írtad, hogy nem érzel még semmit. Én sem éreztem, de aztán beindult, egész nap émelygek, hányingerem van Kép Valaki kb 1 hónapja azt mondta, hogy nem bánja a tüneteket, mert legalább tudja, hogy dolgozik a baba. Hát, én is igy vagyok vele Kép Így tuti nem lehet elfelejteni, hogy lakik odabent valaki KépKépKép

Ákata
Úgy csodálom azt, aki kibírja, hogy nem mondja el, hogy babát vár Kép Én nem bírtam ki egy napig sem Kép Kollégáim is, főnököm is tudják. Úgy voltam vele, hogy minek titkolózzak, ha történik valami baj, arról úgyis fognak tudni, így meg tudnak velem örülni, és nem néznek teljesen hülyének, amiért az 1. emeletre lifttel járok Kép (a lépcsőzéstől iszonyú hányingerem van mindig)

Mikortól kezd el látszani a terhesség? És mikortól lehet érezni kívülről valamit? Kép Bár az én nagy hasamon valószínűleg majd csak később Kép

A találkozó tényleg jó lenne. Lehetne arcokat is társítani a nevekhez Kép

szamy
szamy
 
 


Szamy!

Amennyire én tudom a fehérvérsejt-szám és a süllyedés magas értéke egyaránt gyulladásra utal. Nekem a süllyedésem magas, és a doki szerint terhesség alatt ez teljesen normális. Első terhességemnél is előfordult, aztán szépen helyreállt. Viszont most néztem meg, hogy a fehérvérsejtem nekem okés, így nem tudom, hogy ha ez magasabb, akkor ez is a terhesség egyik velejárója lehete. Szerintem dokidat legközelebb kérdezd meg, lehet, hogy rögtön megnyugtat.

Az, hogy mikor látszik a hasadon, az nagymértékben függ az alkatodtól (pl. csípő szélessége). Ha szélesebb vagy, a dolgok jobban elférnek és nem domborodsz. Én iszonyúan puffadtam, így már nagyon korán 5 hónapos terhesnek néztem ki Kép Pedig még csak 1 hete léptem az 5.-be!
A baba mozgását lehet érezni akár a 15. héten, de akár csak a 23-24.-en. Ez is múlhat a kismama hasi kipárnázottságán Kép A véknyabbak előbb megérezhetik. Ha lepény a méh melső falán tapad, akkor az tompítja a baba rugdosását, így később érezheti az anyuka. Nekem most a hátsó falon van és nagyon erősen érzem, a baba méreteihez képest. Én már a múlt héten is (azaz a 18.-on) láttam kívülről a mozgást és a kezemen is éreztem, hogy belerúgott, de a Páromnak még nem sikerült éreznie.

Na az észosztásból ennyit mára!

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Szamy
Ez előfördulhat... terhességben normálisan is magasabb... és mostanában eléggé vírusinváziós idő van...

Krisszi
Tökéletesen látszott a pöszike és a zacsi isKépKép sima UH volt...
Gyertek... itt most szép idő van...

Rönci
Én is Pesten végeztem...és most is oda járok... KépKépKép (eredetileg pesti csaj vagyok)
Várandósan egy percet sem dolgoztam...
Lombikoztunk és a stimu alatt elég rosszul voltam a hormonoktól... már akkor itthon maradtam...

Nekem már elég szép pocim van... eddig híztam 5-6 kg-t... Peti mozgását még nem érzem...

Gigi 18+1
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Melinda, Erika - köszönöm az aggódást, nincs semmi gond, csak elcsábultam kicsit, ugyanis olyan szép napos idő volt a napokban, hogy kint ücsörögtem a teraszon, meg voltam védőnéninél és kaptam egy csomó olvasmányt, meg vettem könyvet, úgyhogy kicsit élvezkedtem.
Meg is bünhődtem, mert már másfél órája olvasok vissza...
Buliról - nagyon nagyon klassz volt, olyan hamar elröppent az idő, pedig a fél napomat ott töltöttem. Nagyon aranyosak vagytok lányok!
Marcira vállalok őrzést!!!
A védőnő nagyon lelkiismeretesnek és kedvesnek tűnik. Több mint egy órát voltam bent nála, mindent megmutatott, elmondta miket fogunk csinálni havonta, még beutalót is adott az EKG-ra, hogy ne kelljen ezért elmenni a körzetihez.

Melinda - meg tudod adni az érdi védőnők telcsiszámát? Az igazság az, hogy nem úszom meg, előbb vagy utóbb be kell jelentkeznem érdi lakosnak, és akkor fel kell keresnem az ittenit. Igyekszem elnyújtani, mert a belvárosban minden olyan simán megy és időpontra, nem kellett várnom egy percet sem...

Boróka (Dorka) - igen én a Schöpfiben fogok szülni és én ragaszkodtam hozzá, mert nagyon jó kórháznak tartom a körülményektől függetnelnül.
Anyukámnak petefészek daganata volt, ott kezelték 7 éven át, igy gyermekkorom óta ismerem a helyet és a legtöbb idősebb dokit. Én ott szinte bárkire rá merném bizni magam szüléskor. Itt a nőgyógyászati és szülészeti problémákon kivül mással nem is foglalkoznak, igy azért elég rutinosak.
Nem beszélve az intenziv csecsemőosztályról, ami nem sok helyen van. Én nem szeretném megutaztatni a babámat, sem magamat, ha valami baj lenne a szülésnél. Persze itt is adódhat biztosan probléma, de ezzel mindenhol számolni kell.
A körülményekre én nem adok, 4 napot ki lehet birni. Persze szeretnék fizetős szobában tartózkodni, ha lesz hely, de ha nem, azt is kibirom majd.
Azt sajna nem tudom mennyire bababarát a kórház, azt biztos, hogy amennyire csak lehet, ragaszkodni fogok a picihez, hogy mihamarabb szoptathassam. Ezt még meg fogom érdeklődni.
Persze mindenkinek megvannak az elképzelései, ehhez mérten válassz kórházat. Elit környezet kevés helyen van, de szerintem nem ez számit leginkább.

Bali - irtad valahol a nyitott gerincet, hogy olyankor pl. inkább el kell vetetni a babát. Erre van ellenpéldám, egy ismerősöm fia azzal született, becsülettel elhordták úszni, ma 18 éves és makk egészséges, életerős kamasz. Persze sok munkája van benne...
Csak hogy ezen se rágódjunk aggódjunk annyit.

Napraforgó - én is igy vagyok a babával, meglepit szeretnék ezt már a várandósság előtt is igy képzeltem. És persze, hogy nagyon kiváncsi vagyok én is, de borzasztó jó élmény lehet kézhezvételkor megtudni!!!! Nem akarom megfosztani magamat ettől az élménytől. Én egyet értek. Persze ha véletlenül meglátom, akkor nincs mit tenni, de majd próbálom nem lesni...

Macifülke - kösz a biztatást kiló ügyben, igyekszem nem foglalkozni vele, de tudod a minap fürdés után megstiröltem magam a tükörben pucéran és hát elég elszomoritó. Na de mindegy, fő a babóca.

Krisszi, Andi gratula a kicsikhez!!!

Manóné - a vércukor miatt ne aggódj rögtön, lehet, hogy előző nap olyat ettél-ittál, ami magas cukortartalmú volt. Én is jártam már igy, 7 körülit mértek, ha jól emléxem (nem a várandósság miatt, még korábban) a következőn meg úgy, hogy ennem innom kellett előtte 4,2-őt. Szóval ne aggódj előre.

Most megyek, mert éhen halok, meg ki akarom csábitani páromat a Hungexpo-ra vmi bababörze szerűség van, meg szép idő van és be van sózva a valagam. Bocs a közönségeskedésért....

Na pusza mindenkinek!

Kép
kriszkrosz
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?