Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én a pisiléssel egész jól állok, éjjel max. 1-szer kell mennem, és már vissza is tudok aludni. Viszont napközben akár 15-30 percenként is meglátogatom a WC-t, de felfázásnak semmi nyoma Kép
Erre a képfeltevésre (pocakosan vagy anélkül) már én is gondoltam, de mindig kiment a fejemből Kép Talán ma csináltatok magamról valami használhatót és "gyönyörködhettek" Kép

Jadey!
Barátnőd Kép

Kriszkrosz!
Akkor ma megfigyelés alatt leszünk? Remélem a leírás alapján simán idetaláltok majd Kép
Én sütök majd valamilyen sütit, meg lesz szenyónak való. Legutóbb Kata egy csomó rágcsát hozott, meg üdítőt, Judit pedig kirabolt egy zöldségest és hozott egy rakat gyümit. Aranyosak voltak, de tényleg nem kell semmi különleges, meg nagy mennyiség, hacsaknem nagyon-nagyon éhesek lesztek!!! Kép De Rátok bízom!
Jó, hogy ilyen jó élményeid voltak a kismamabolttal. Gratula a felsőkhöz Kép

Rejo!
Bársonyleplek Kép Én látom magam előtt Kép
És baj nem lehet, ne gondolj ilyenekre!!!

Kata!
Amikor mi növekedtünk Anyáink pocijában, teljesen más volt a helyzet. Tuti kevesebbet aggódtak, mert sokkal tájékozatlanabbak voltak. Amit tudtak, azt csak a dokiktól tudhatták meg (szerintem) négyszemközt, mert szakirodalom, újságok nem igen voltak a témában, internetről ne is beszéljünk. A vizsgálatok sem voltak olyanok, mint most, ugye uh-ot akkoriban kezdték el szépen lassan használni a nőgyógyászatban. Ami viszont most van, az a ló másik oldala, a túlzott tájékozottság, amivel sok esetben (pl az általad említett könyvvel is) csak a frászt és a parát hozzák a kismamákra. Persze burokba se lenne jó vonulni, hogy minden infot elzárjunk magunktól. Valahogy az arany középutat kellene megtalálni, amit most talán Ketteskével kezdek meglelni Kép Marcinál paráztam ezerrel!

Na az okoskodásomból egyenlőre ennyit!
Pusz: Melinda (18+2)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok!
Végre kicsit ideengedett párom....
Kép
Nekem programozó, Õ is butaságnak tartja géptől a félelmet.Valaki, már nem emlékszem írta a mikrot is, én sose állok oda míg megy, de könyvek azt írják, még eddig nem fedeztek fel semmi betegséget tőle.Hajfestés, tegnap voltam végre fodrásznál azt mondta, melírt a 3. hónaptól lehet csinálni, festést a 4-től de ő csak melírt vállal ilyenkor.
Pisilés Nekem 3om napja javult a helyzet viszont az öklendezés és hányás rosszabb mint valaha.Ma sikerült reggel kutyasétáltatás alatt az utcán a lépcsőházban taccsantani egyet és alig értem be a lakásba megint teleraktam a wc-t.na ma sírtam miatta, mert elegem van belőle.
Megyünk apóst felköszönteni, kutyust már sikerült tegnap, volt 11 éves öreg vizsla.
suezika

KépKép
suezika
 
 


Sziasztok!



Eladó Maxi Cosy 3 kerekü sport kocsi hordozóval. Aluminium.
Gumi fujható kerekekkel.Nagyon fordulékony. Rendkívül könnyű tolni, nagyon jó terepre.
Sérülésmentes. Klippel csatlakoztatható a hordozója. Fekete.
Kicsire összecsukható.
Bővebb információ:20/482-7352 és a hajnalka01@freemail.hu-n.
40000 ft-ot szeretnék érte.
http://www.babanet.hu:81/album/albumimages/6444/178649.jpg

Ha esetleg valakit érdekel.

Mindenkinek további jó pocakosodást.

Hajni
Vendég
 

 
 

Sziasztok!
Szült v fog szülni valaki innen a Péterfy-ben? Vélemény? Tanács?
Előre is köszönöm,
Renata
rolex
 
 


Kép

Jadey
Próbálom feltenni a képeidet...
Vendég
 


Jadey
Ezt sikerült... a másikakat majd próbálom még...
Szerintem, ez szerver hiba... mostanában sokat szarakodik a babanet...KépKép
Nagyon szép a kislányod...Kép

Kata
Holnap reggel 8-ra megyek kukkolni...KépKép
Vendég
 


Sziasztok!

Most jöttünk vissza a párommal a Margit szigetről, mert annyira szépen sütött a nap, hogy kicsalogatott minket a szabadba. Nagyon jó volt végre úgy sétálni, hogy nem eszkimónak vagyok öltözve a hideg miatt. A tavacskába már kitették a kis halakat, úgyhogy meg is etettük a népet.
Tegnap csináltuk az első pocifotót, mert ugyan még csak a 12. hetet kezdtem, de már a köldök alatt látszik a kidudorodás. Ezt már behúzni sem lehet :o))
Én is a "pisisek" táborába tartozom, mivel éjszakánként én is egyszer kimegyek és pár napja már pisilés után 30 perccel újra úgy érzem, hogy kell, pedig még biztos nincs benne semmi. Úgy látszik nekem most kezdett el annyira nőni, hogy már nyomja a hólyagomat.

Ákata
Egy kicsit irigyellek titeket a nagy kert miatt, mert mi még panelben lakunk, de nagyon visszavágyódunk egy kertes házba, mert ott nőttem fel. Én is szeretnék majd termesztgetni, de nekem az igazi vágyam 5-6 gyümölcsfa és egy nagy málnás. Ezért is várom már a tavaszt és a nyarat, mert imádom a gyümölcsöket.
Nálatok nem lehet állítani a klíma hőfokát? Nálunk szerencsére igen és így azért talán nem annyira káros, mert csak pár fokkal lesz kevesebb, mint kint. Abban viszont egyetértek, hogy az ikrekkel jobb, ha hamarabb otthon maradsz, mert úgyis lesz elég dolgod a készülödéssel. Ha otthon vagy akkor mindent a saját tempódban csinálhatsz és nem kell a munka utáni pár órát erre fordítani.
Már nekem is szólt a párom, hogy ne olvassak annyi újságot és könyvet, mert csak stresszelem magam és frászt kapok a különböző történetektől. Nekem pedig az a véleményem, hogy jobb, ha mindenre fel tud készülni az ember és nem érik váratlan meglepetések, amikről azt sem tudja, hogy miért történik.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!

Suezika!
Fodrászért irigy, de 1,5 hét múlva én is megyek. Én úgy döntöttem, ahogy Marcinál, Ketteskénél sem festetek (mondjuk én mindig itthon csináltam), sőt most hagyom lenőni. Elég gáz lesz, de egy kis pihenés a hajamnak sem árt, tisztára száraz a festéstől.
Hányás Kép

Renata!
Én 1,5 éve szültem a Péterfyben és ha minden jól megy, akkor idén szintén ott fogok életet adni a babámnak. Nekem választott orvosom és szülésznőm volt, ami nagyon sokat számított. Én a szülésznőt tartottam nagyon fontosnak, mert ő végig ott volt velem és végig segített mindenben. A szülőszobák (4 db) szépek, egymástól elszeparáltak, igaz egyik elég kicsi (én épp ott szültem, így az a kedvencem Kép).
Valakinek sokat számít, hogy a P-ben bármikor adnak epidurált.
Én alapítványi (fizetős) kétágyas szobában voltam, amiben külön fürdőszoba, WC van, ami szerintem szülés után nagyon sokat számított. A szoba szép tiszta, tágas volt. A "normál, hagyományos" szobákról nincs infóm, de nekem zsúfoltnak tűntek és a folyosó végi fürdőszoba miatt sem tetszettek.
Csecsemős nővérek közül van nagyon kedves és van morózusabb is, de a 3.nap végére rájöttem, hogy nem csoda, hisz teménytelen munkájuk van.
A kaja elfogadható, ehető.
Én nyugodt szívvel megyek újra oda szülni Kép
Hirtelen ennyi. Ha van kérdésed, nyugodtan tedd fel!

Megnyitom a sort az önreklámozásban Kép Tessék ám követni!!!

Kép

Kép

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Kép
Jadey kislánya...
Vendég
 


Kép

Jadey babájaKép
Vendég
 


Jadey!

Nagyon helyes mindkét csemetéd Kép Gratulálok Hozzájuk!!! Az uh. kép nagyon szép éles és milyen klasszul profilba fordult a kislegény/kisleány Kép

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok,

A barátnőm hála az égnek túl van rajta... Még a szülőszobán van szegénykém és eléggé maga alatt van, este beszélek vele...
Köszönöm még1x, hogy gondoltatok ráKép

Gigaboszi: Köszi a képet, meg a szép szavakat! Mit szólsz Szotyihoz? Legalább Te már láttad őt is Kép

Melinda: Nagyon édes mind2 kép. Csinos a pocakod és szép kismama vagy! Remélhetőleg lassan én is fel tudom rakni a képet magamról, lehet, hogy ahhoz is segítség kell majd.. Ez a szerver engem nem szeretKép

Annyira szép idő volt ma, hogy nem akartam elhinni! Remélem tényleg beköszönt végre a tavasz és akkor irány a szabadKép

Puszi Mindenkinek!!!

KépKép
Kép
jadey
 
 


Hú de jó, látom átmentek a képek!!! Ezer köszi BoszikaKép!!!! Ha lehetek szemtelen, a pocakos képet is átküldeném...

Puszi

KépKép
Kép
jadey
 
 


Jadey
Nyugodtan....
Vendég
 


Köszi Melinda!!
Mikor szülsz? Hány hetes vagy?
Egy kicsit megnyugtattál. Én a dokim miatt mentem oda. A szülésznőt mikor "kell" választani? Vagy hogy működik ez? Első babámat várom...
R
rolex
 
 


Sziasztok!

Renata!
Augusztus közepe táján, a 19. hetet kezdtem tegnap!
Én is a dokimat "követtem", adva volt a kórház. Én szülésznőt egészen a végén választottam, mert először nem is akartunk, de a dokim ajánlotta. Kb. a 34.hét tájékán választottunk és a CTG-ken már úgy egyeztettünk, hogy mindig benn legyen. A dokim ajánlotta a szülésznőmet és ő is beszélt vele, aztán az első CTG-n találkoztunk vele először személyesen.
Megijesztettek a kórházzal? Rosszat hallottál róla? Kívülről tényleg nem egy álom, de nem minden a külsőség - szerintem.
Hányadik hétben jársz?

Jadey!
Köszi Kép

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Melinda!
Én október közepe. A 10. hét közepén járunk.
Igazából nem ijesztett meg senki csak a látvány..A torkomat folytogatta a sírás amikor láttam, hogy a csöppeket ott tologatják az utcai ruhás vadidegen emberek között, majd találtak egy hajléktalant a fürdőszobában..
Ezután felajánlotta az orvosom, h látogassam inkább a magánrendelőjében..
De ha ez a szép baba is ott látta meg a napot, akkor nincs baj.
R
rolex
 
 


Mikor lesz hasam??? Kép
rolex
 
 


Rolex!

Nekem ez idő tájt képződött a köldök alatt egy kedves kis dudor, ami azóta szép lassan növöget. (most a 12. héten vagyok) Neked még nem látszik semmi? Meztelenül sem? Ruhában még nekem sem vették észre, de szerintem pár hét és neked is már látható lesz. Akkor aztán majd jönnek a kíváncsiskodó kérdések Kép
Először valószínűleg azt fogják hinni, hogy csak meghíztam, de elhatároztam, hogyha megkérdezik, akkor azt válaszolom, hogy még többet is fogok Kép Ebből aztán mindenki leszűrheti amit akar.
Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Rolex, nekem első babával 20. hétid SEMMI hasam nem volt.

Most 2. baba, ugyanannyi hét, mint neked, 10. vége, és már jó nagy, nem jók a régi gatyájaim. Kép

rejo
(9+6)

Kép

Kép
rejo
 
 


Rolex!

Egyébként ez szerintem az alkatodtól is függ, mert ha vékony testalkatú vagy akkor hamarabb látszódhat, mert nincs elég helye bent és kifelé kezd nőni. Bár ez csak az én véleményem és lehet, hogy rácáfolnak a többiek.

Rejo
Számomra elég hihetetlen, hogy valakinek csak a 20. héten kezd el nőni a pocija, mert az ismerettségi körömben mindenkinél hamarabb látszódott már. De a természet már csak ilyen és mindenkinél mást produkál. Egyébként mennyit híztál az első terhességed alatt és mennyire terhelte meg a szervezetedet?

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Gesztenye, Rejo!
Az étvágyamhoz képest nem látszik semmi.Kép Estére van egy minimális elváltozás de reggelre elmúlik...
Volt hányingeretek?
R
rolex
 
 


Sziasztok lányok!

Iza!
Nagyon örülök, hogy újra találkoztunk!Remélem jól vagy. Az én pocakom már szépen gömbölyödik bár még nem tudni mi lesz.Tegnap szép napos idő volt itt, még a legyek is előjöttek.Én is nagyon várom már a jóidőt.
Úgy néz ki, hogy csak a frontok tettek be nekem,mert mióta kicsit állandó az idő azóta nem fáj a fejem.
Köszike,hogy írtál! Puszi!

Melinda!
Köszi az infót!Már nagyon várom,hogy neken is olyan aranyos segítőm legyen mint neked.Legyen akár kisfiú, akár kislány.Ha kb.2 hetet kell várni akkor én is jelentkezem már a napokban.Ha lesz képem majd feltöltöm ide!Vigyázz magatokra!
Puszi!

Kata!
Sajnos jós nincs a családomban, de azért eléggé babonás vagyok.Reménykedem,hogy mégis kislányom lesz.De ezt nemsokára remélhetőleg megtudom.
Pihenj sokat!
Puszi!

Gabi!
Köszönöm az üdzvözlést, és remélem,hogy beszélünk még!
Üdv!

Andi!
andrea82
 
 


Sziasztok!

Renata!
Én is azt akartam írni, amit Gesztenye, hogy alapvetően alkat kérdése, pl. ha széles a csípőd, inkább van hová terjeszkednie benn a dolgoknak. Vékony lányokon sokkal hamarabb meglátszódik. Rajtam most későn látszódott meg: mindenki meghozhatja a saját következtetését Kép Kép
A hajléktalan tényleg nagyon durva Kép Na ezért nem mennék én a szimpla szobákba, mert akkor a közös fürdőt kellene használni. Persze ez szerencse kérdése is, hogy van-e szabad alapítványi.
Nekem volt hányingerem, de csak kétszer hánytam.
Beraklak a táblánkba, oké?! Csatlakozol, ugye?!

Gesztenye!
Rejohoz hasonlóan nekem is csak kb. 1-2 hete, tehát kb. a 17. héttől van Ketteskére fogható hasam. A mostani is, amit láttok, annak a fele a hájam (ami a hasam felső része) és inkább az alsó részen (értelemszerűen) van Ketteske miatt Kép

Annyira klassz időnk volt ma, végre!!! Sétáltunk egy nagyot hármasban, Marci totál fáradt volt, de egy pillanatot nem aludt. Már fürdetjük, szopi, aztán alvás. Remélem jobban fog aludni, mint tegnap éjjel, mert éjfélkor a szobájában kötöttem ki és ott aludtam Vele. Õ az ágyában, én a földön egy matracon. Hát nem vagyok túl kialvadt Kép

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Arany GigaBoszi,

Most küldtem át a többit, nagyon köszi... Ígérem, most sokáig nem foglak zaklatni.

Kriszti (Jadey)

KépKép
Kép
jadey
 
 


Andi!

Beelőztél Kép Vigyázok Kép Puszi Kép

M

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Gesztenye!

Tudom, hogy hihetetlen, de így volt. A 17. héten volt az esküvőnk, tudok feltenni képet, semmi hasam és karcsú a derekam. És ami még meglepőbb, nagyon-nagyon vékony voltam akkoriban,(kollégiumi éhezés Kép) 178 cm. és 59 kilo, tehát nem nagyon lehetett "helye", de mégse látszott. Nagyon keskeny volt a csípőm is.Szerintem még feszesek voltak az izmaim, a méhem...a 20. hétig 2kg. híztam, a terhesség végére 22(!)kg. DE nem aggódtam, szerintem ebből 10 kilo a normál súlyom elérése volt...Egyáltalán nem terhelet meg a szervezetem, végig 120/80 volt a vérnyomásom, nem vizesedtem... És mire egy éves lett a gyerek, megint 60 kilo voltam. ja, és a gyerek 37. héten 3600 gr.-mal és 59 cm.született, tehát jó nagy volt.

Ellenben most! Kép Fogigátló alatt híztam 8-10 kilot, 72 kiloval indítottam a terhességet, és főleg hasra híztam. Innen van, hogy már most látszik. (+már nem vagyok olyan feszes, izmos Kép)Szerintem most kevesebbet fogok hízni a terhesség végéig, mert súlyomnál vagyok. De nem aggódom, szoptatás alatt úgyis lemegy!

Szerintem ez annnnyyira egyéni, mindenkinél, sőt látod, minden terhességnél más. Szerintem nem szabad kilokkal foglakozni, normális életvitel mellett egy kismama szervezete tudja, mire van szüksége.

Kép

Kép
rejo
 
 


Melinda!
Örömest csatlakozom!!!
Egyébként minuszból indultam. De nagyon igyekszem.
Én sem hánytam sokat. Ugye az nem baj?Kép Ma pl nem is éreztem "más" állapotot.
R
rolex
 
 


Rolex!

Engem szerencsére elkerült a róka koma, de minden délután elég erőteljesen émelyegtem és egyes ételek kifejezett undort és hányingert váltottak ki nálam. Egyetlen reggel volt, hogy öklendeztem, de nem jött semmi, majd azután minden reggel ettem 1-2 szem kekszet felkelés előtt és azóta semmi. Én inkább a délutáni alvást kerülöm, mert kb. 2-3 hete lefeküdtem, de úgy ébredtem fel, hogy mindjárt összehányom magam (bocsi). Ez volt a legrosszabb, mert akkor enni sem mertem. Ettől függetlenül minden rendben ment.

Andrea!
Micsoda mázlista vagy. Nekem pont 1-2 hete kezdődött ez a fejfájós mizéria és most is épp ettől szenvedek. Azért bízom benne, hogy már nem sokáig.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Melinda!
Mindent megtesz az ember. Bár én már eléggé türelmetlen vagyok és minden este azt nézem a tükör előtt,hogy nőtt-e már a hasam.Szeretném már a kezemben fogni és látni a kis arcát.Kicsit féleg,hogy meg fog születni mindíg a kezemben akarom majd tartani és így nagyon el fogom kapatni.Mit tegyek ez ellen?
Még egy kérdés: hogyan lehet olan kis aranyos figurákat beilleszteni egy üzenetbe?
Előre is köszi!
Üdv: Andi!
andrea82
 
 


Ez a vérnyomás dolog mitől függ? Nekem rettentően alacsony. 100/60
R
rolex
 
 


Rejo!

Igazából nekem csak azért lenne fontos, hogy ne hízzak túl sokat, mert valószínűleg nem bírná a gerincem és a nyakam. Ugyanis tavaly nyakigerinc meszesedést diagnosztizáltak (akkor még 27 évesen!)és újra gerincferdülésem volt, ami miatt gyógytornára kellett járnom. Esztétikailag abszolút nem érdekel a hízás, mert ez egy természetes folyamat és a világ legszebb dolga terhesnek lenni.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Rolex!

Addig örülj, amíg alacsony, mert akkor nem kapsz agyvérzést. Legalábbis a dokim ezzel poénkodott. Egyébként nekem is mindig a béka feneke alatt van és a múltkor döntöttem meg a negatív csúcsot, amikor egy ájulásközeli állapotban megmértem és 87/42 volt. Természetesen 1/2 liter víz (+tea) és égnek emelt láb 1-2 órán belül megtette a hatását és magasabb lett, de még akkor is csak 96/59-nél volt. Az alacsony vérnyomásnál csak arra kell figyelni, hogy nehogy elájulj, mert akkor baja eshet a bébinek.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Azt nem tudod mitől van?
rolex
 
 


Sziasztok Pocakosok!
Remélem mindenki jól van.
Én nem igazán.Megint elkezdtem vérezni.És görcsölget a hasam.Mikor lesz már vége?Igaz csak ilyen kis pecsételős vérezgetés.De ezek a görcsök miért???
Tök jó,hogy tettetek fel képeket.
Jadey nagyon helyes a kislányod.Nem is olyan kicsi.A kis magzatka is nagyon drága.Gratulálok mindkettőhöz.

Melinda!Nem tudom miért,de sötét hosszú hajjal képzeltelek el eddig.Jó,hogy elindult a képrakosgatás.Így legalább nem fantomoknak fogunk írkálni.Ígérem én is teszek fel képeket.Bár az enyémek nem lesznek olyan érdekesek.No pocak.Sajna.
Tényleg,ti milyennek képzeltetek eddig?Kiváncsi vagyok.
De jó,hogy otthon már éreztetek egy kis tavaszt!
Itt vacak hideg van továbbra is.

Andi!További jó gömbölyödést kívánok neked.És kislányt.Mi is azt szerettünk volna.De kivétel nélkül mindenki a családban.Még az öcsém is.Azt mondta,hogy nagyon jó volt ,hogy nővérkéje volt/én/.Így legyen az első kislány.Emlékszem olyan jól esett amikor ezt mondta...
ÓÓÓ teljesen elérzékenyültem itt.
Pusz Iza
piciza
 
 


Sziasztok, Lányok!

Melinda,
Teljesen egyetértek, arany középút a legjobb :-)
Határozottan látszik már a hasad :-))) És nem ám háj, mint írni szoktad volt :-)))) Annyira sajnálom a szerdát -Kép((( De majd legközelebb...

Suezika,
Üdvözli a vizsládat két kajla dalmata :-)) Én már nem merném sétáltatni őket (nem is kell a kert miatt, az utcán meg nem tanácsos, tele van minden kutyával, nem szeretnék attakot), tavaly, mikor mindkét kölköt egyszerre vittem, volt, hogy fejjel taknyoltam a sárban. Hihetetlen erejük van, a kan marmagassága 64 cm, az ikerhúga vmivel alacsonyabb, de színizom ő is... Majd rakok fel róluk is képet kedden. (Június elsején lesznek két évesek, a lány barna pöttyös.) Neked milyen vizslád van? Mi eredetileg azt szerettünk volna, csak közbejött a két istencsapása :-))
Hányáshoz kitartás :-((

Jadey,
Édes a lányod :-)) Kész kis hölgy :-)) És tündéri a Szotyika is, nagyon markáns kis profilja van :-)))

Gigi,
Írj majd, mi volt :-)) Sőt, képet is várunk ám! :-)) Ez a genetikai lesz, ugye? Vagy egy azt megelőző 4D?

Gesztenye,
Mi is régóta vágytunk már a kertes házra, és tavaly végre sikerült megtalálni ezt a romos házat, ami teljes felújításra, jobban mondva újjáépítésre szorult. Kicsi is, kész sincs még, de a miénk... a kert viszont nagy, de extra elhanyagolt. Nálunk rengeteg gyümölcsfa van (sajna, a kert kellős közepén is három, amelyeket ki kell vágni, mert különben semmi nap nem lenne a kertben. Nagyon bánt a dolog, nem szeretek élő dolgot elpusztítani, meg hát a madarak lakhelyét "veszem el", de muszáj kivágni őket, különben nem lesz egy szabad, gyepes tér, ahol lehet egy kicsit mozogni, napozni, játszani...) Málnás is volt, de az extulaj kiirtotta (hrrr!), úgyhogy újra telepítjük a kerítés mellé, szőlővel karöltve (legalább takar is). Igyexünk persze többet ültetni, mint kivágni...
Klíma: nálunk a melóban van több ember, akinek már most annyira melege van, hogy ventillátort használ. Amint meg bejön a nyár, klíma fel a maximumra... A csontom fáj bele. Ezt terhesen semmiképp sem szeretném.

Rolex,
Üdv közöttünk :-)))
Nekem az ikrek miatt már nagy a hasam, de a 12. heti UH-n találkoztam olyan csajjal, akinek szinte semmi hasa nem volt, a régi gatyáit horda, és a 18. heti UH-ra érkezett. Másnap vérvételnél találkoztam egy lánnyal, tök slank volt, és a 19. hétben. Szóval mamája és babája válogatja :-))) Jó egészséget neked!

Lányok,
Ma a férjemnek voltam szüli- és névnapi ajándékot venni a Westendben –kellett a MediaMarkt -, és mélyen felháborodtam az árakon. A kismamaboltban az a gatyó, amit pár hete az Europark nevű "kistestvérben" vettem, négyezer forinttal drágább volt itt... Ugyanúgy heroinárban volt a cipő, a melltartó (egy sima pamut, minden extra nélkül a Triumph-ban ötezer(!), szoptatós melltartó pedig csak echte élő műszálban volt kapható, szintén ötezerért... gyalázat.) Ezek után átmentünk a többetek által ajánlott MegaToys-ba (Soroksári út 160), vettünk gatyót, valamint egy qrva jó minőségű Madrina kismamamelltartót ezer(!) forintért (akinek kisebb a melle, mint 85/b, annak ajánlom, nézzen be, mert most leértékelten kaphatók, de az említett méretből én hoztam el az utolsót, nagyobb meg nincs. A melltartó egyébként egy árnyalattal kisebb méretezésű, mint más gyártmányoknál). És vettünk még Chicco krémeket, szintén leértékelve, valamint láttunk egy hihetetlenül jó ikerkocsit ötvenezer alatt (újonnan): három kerék, bébik egymás mellett, német ABC Design márka... Most rengeteg kocsi van leértékelve, de én még nem merek venni... Férjem is el volt olvadva tőle, ott tologattuk... kérdezte, vegyük-e meg (használtan kapni ennyiért ikerkocsit), de nem mertem... Azóta is bánom, de mégis... Ráérünk még :-))))

Ja, és képzeljétek, nekem a méretem eredetileg M-L-es (ruhája válogatja). Most viszont az L-es kismamanacik nem jók már, ugyanis a hasam XL-es... Mi lesz később?! :-))))

Bocsánat a hosszúságért, de olyan jól esett fentieket részletezni...

Szép estét mindenkinek! Most vár a vacsi :-)))
Puszi - Kata

Kép
Ákata
 
 


Iza,
nekem is ugyanez volt (szúrt a petefészkem, és pecsételtem). Kérlek, hívd fel a dokidat, ad rá gyógyszert (vagy itthonról ajánl/küldet valamit).
Én hosszú göndör hajjal képzellek el, középmagasnak és inkább vékonynak. Eddig nem gondoltam bele, de a kérdésednél ez ugrott be.
Itt megjött ám a tavasz! De nárcisz sehol...
Én is nővér vagyok (négy évvel idősebb az öcsémnél), de nem hiszem, hogy neki aranyélete lett volna mellettem... Sokat verekedtünk, egész addig, míg az ő javára nem billent a mérleg, onnantól kerültem az összetűzést. Serdülőkorunkban pocsék volt a kapcsolatunk, előtte amolyan kölyökmarakodásokkal terhes szövetség, most viszont már teljesen OK...
Még a tervezés stádiumában mi is lányban gondolkoztunk, most viszont már mind1 - főleg, hogy kettő jön... Jobbulást neked, és még egyszer, konzultálj a dokiddal...

Puszi - Kata

Kép
Ákata
 
 


Rolex!

A doki azt mondta, hogy ne aggódjak, mert a másállapot előidézhet mindenféle furcsaságot, tehát például még alacsonyabb vérnyomást is a szokásosnál. Minnél több folyadékot kell bevinni és akkor talán megelőzhetőek ezek a szélsőségek.

Ákata
Azért egy kicsit lehetnének tekintettel rád a klímát illetően. Egyébként nálunk a főnököm a szomszéd szobában dohányzott általában (pedig a folyosón volt a kijelölt hely erre), de szerencsére megértette, hogy ilyen állapotban még minimálisan sem szeretném beszívni azt a bűzt, így azóta kijár dohányozni.
Ahogy írtad szépen növöget a pocid, de ne aggódj kell a lurkóknak a hely, hogy szépen elférjenek.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Kata!
Igen igen holnap orvoshívás.És haza is megyek ha mondja.Itt nem akarok elmenni.Ki tudja kit fogok ki.Az otthoni meg egy angyal.
Középmagas,vékony stimmel.A haj majdnem.Hi-hi.
Én szőke félhosszú hajjal. Inkább alacsonynak képzeltelek eddig...
Mi nagyon jó tesókák voltunk mindig is.Kivéve mikor serdült a drága.Az húzós volt.
Na jó éjt nektek Drágáim!
Rolex! Üdvözöllek!
Iza
piciza
 
 


Fejfájás-témaKépmég mindig, de meddig?)
Andi!
"Mióta kicsit állandó az idő"??? -írtad. Szombaton olyan migrénem volt, hogy hánytam, egész nap. Először a marha alacsony (90/50) vérnyomással kezdődött, amit olyan fejfájás követett, mint még soha, pedig sokat fáj. Legutóbb ajánlottam valakinek homeopátiás gyógyszert, legutóbb bevált, de most ennyire nem. Este végül bevettem egy fél quarelint, azóta is azon rágódok, hogy vajon ártottam-e neki. A hányás azért "durva", mivel már a 15. hétben vagyok és egyszer sem volt még hányingerem sem.

Gesztenye!
Neked folyamatosan fáj, vagy csak a frontra vagy érzékeny?

Érdi talira: mikor, hol lesz? Megbeszéltétek már? Sajna elutaztam, így nem tudom, mi történt péntek óta.

Ákata!
Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz eljönni.
Kert-téma: Én is úgy szeretem a kertünket, 3 éve költöztünk ki, szép lassan(ahogy a pénztárcánk engedte) építgetjük. A füvesítés csak a 2.évben sikerült és nekem is vérzett a szívem, amikor a kert közepéről kellett a diófát kivágni. Gondolom Ti is meghagytok 1-2 öreg fát és a többit magatok ültetitek. A szép zöld gyep a férjem reszortja, én meg a virág-fa-bokor felelős vagyok. Hogyan fogok idén metszeni és permetezni??? Málnánk, eprünk már régóta van, kiváncsi vagyok, hogy idén lesz-e már ribizli. Jó lenne már kertészkedni. Ti hogyan képzelitek el?

Iza!

Szőkésbarna, rövid haj, karcsú vagy, dekoratív, kellemes megjelenésű, középmagas...?
Erika


UH-téma, Suezika!
Én is beleőrülök, a 12.hét elején láttam utoljára és majd csak az AFP-s eredménnyel mehetek a dokihoz. Ezért izgulok hogy az majd minél hamarabb meglegyen. Te mikor mész? Elvileg egy naposak vagyunk.
piciri
 
 


Piciri!

Időjárás jelentést ritkán nézek, így nem tudom, hogy front miatt fáj-e a fejem, de ha fúj a szél vagy hirtelen időjárás változás van (mindig utólag jövök rá), akkor az előző nap rendszerint elkezd fájni a buksim. Ha tudnám, hogy melyik frontra reagálok így, akkor elmehetnék akár időjósnak is. Remélem most már nem sokáig fog gyötörni, mert én nagyon nem merek bevenni gyógyszert, így marad a szenvedés.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!

Rejo!
Valahogy én is ebben bízok, hogy a második babánál kevesebbet fogok hízni, pedig Marcinál is csak 14 jött rám.

REnata!
Dehogy baj, hogy nem volt hányingered, hányásod, örülj neki. Marcinál még ennyi sem volt, és tessék milyen kis vasgyúróm van Kép


Andi!
Szerintem ez elsősorban emberfüggő, hogy mennyire tud a józan eszével is gondolkodni, amikor gyerkőce van. Értem ezalatt azt, hogy én próbálom szívvel és ésszel is nevelgetni, terelgetni Marcit, mert - szerintem - máshogy nem megy. Én meg tudtam fogadni, hogy nem lesz sokat kézben, ölben, nem fog a hasunkon elaludni rendszeresen (néha-néha persze nálunk is előfordult), nem lesz a mi ágyunkban alvás stb. Ezeket az ember persze előre eltervezheti, kitalálhatja magának, csak épp kétszemélyes játszmáról van szó, ahol a gyerkőc igenis kinyilvánítja véleményét. Nekünk annyiban szerencsénk volt/van Marcival, hogy nem volt hasfájós, viszonylag jóalvó baba volt már az elején, így valahogy nem is volt lehetőség, hogy nagyon a kezünkbe szokjon. Persze most ezt így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy milyen ridegen neveltük Marcit, de ez nem igaz. Mert egy nagyon jókedvű, mosolygós, barátságos, tündéri (jaj és még meddig folytathatnám) kiskrapek Kép A nagy lényeg, nincs orvosság arra, hogy az ember hogyan neveli jól a gyermekét, mert egyszerűen ezt az élet, illetve a gyermek személyisége is nagyban befolyásolja. Furcsán hangzik, de 15,5 hónap távlatából én így látom.
Figurák:
mosolygós arc Kép kettőspont bezárójel szóköz nélkül
szomorú arc Kép kettőspont nyitó-zárójel szóköz nélkül
vigyori arc Kép kettőspont nagy O betű (nem nulla!) szóköz nélkül

Iza!
Ha minden igaz, akkor pár hónap és sötétebb lesz a hajam, mert nem festetem Kép
Én Téged kb. 160 centi magasnak, középbarna, középhosszú, hullámos hajúnak. És mosolygósnak Kép Mennyire talált?
Öcséd Kép

Kata!
Ne izgulj a babakocsik miatt, biztos lesz később is akció! Én sem szeretek nagyon előre vásárolni, az emberben mindig megszólal a kisördög, hogy nehogy korai legyen... Nekünk is ABC Design háromkerekűnk van, de nem a picurinak, hanem most Marcusnak. Mi nagyon szeretjük Kép
Látod, ezt mondtam, hogy körül kell nézni az üzletekben, mert pofátlan árkülönbségek vannak!

ERika!
Érdi tali szerda du. lesz, de pontosat majd holnap egyeztetek Judittal. Persze Vele azt egyeztetem, hogy Õ mikor tud hozzánk érni, de Ti Tőle függetlenül is jöhettek...
Neked mikor lenne jó?
Szerintem ne keseredj el, hogy most a 15. hét környékén hánytál, mert valszeg a fejfájás okozta. Tudom, így se jó Kép Sajnos tanácsot nem tudok adni. De ha nem javul, beszélj dokival.

Kriszkrosz!
Neked mikor jó szerda délután? Megtaláltatok minket?

Gigi!
Drukk megy a holnapi uh-ra! Kép


Vérnyomi: nekem a pulzusom magas, min 80-as. A dokim megnyugtatott, hogy a terhesség alatt ez normális.
Még egy adalék, ami terhesség alatt normális, de egyébként nem: a magas vérsüllyedés. Ez egyébként gyulladásos gócra utal a szervezetben, de terhesség alatt ez is nagyon megugorhat. A normál érték maximuma kb. 20, nálam a terhesség végén 60 körül járt. De terhesség után kontrollvérvétel már megint normál értéket mutatott Kép

Már előre látom, hogy itt fog fájni a szívem, ahogy írjátok, hogy milyen szép dolgokat vesztek a babóknak (kiságy, babakocsi, ruci, stb.). Nekünk csak ágyat kell vennünk, meg ha kislány lesz, egy-két rucit. Annyira vásárolnék még én is...

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Lányok! Még mindig fejfájás-téma:
saját magam megnyugtatására bekopizom ide a következőket:
"Kérdés:
Terhesség alatt (most kb. 7 hetes) milyen fájdalomcsillapítót lehet szedni?
Ritkán (havonta 1-2) alkalommal szokott fájni a fejem, viszont ha nem szedek be gyógyszert, csak rosszabbodik az állapotom, nem múlik el magától.
Válasz:
Alkalmanként 1-1 Algopyrin, vagy pl. Quarelin megengedhető. Egyetértek abban, hogy inkább egy idejében bevett tabletta, mint a tünetek súlyosabbá válása. (Nekem ha nagyon fájt a fejem, bizony még hányingerem is volt...)
Dr. Nagy László"
piciri
 
 


Gesztenye,

nekem is gerincferdülésem van, + mellé nagyon rossz tartásom! Bírta a gerincem a 22 kilot, terhesség alatt nagy pocakkal nem volt gond, annál inkább utána, mikor a babát kellett naponta 50X emelgetni, főleg, mikor már le kell engedni a kiságyat...az valami horror a gerincnek, egy 8-10 kilos bébivel lesüllyedni a mély kiságy szintjére. Hát akkor néha visítani tudtam volna, úgy fájt a hátam. ha megint ez lesz, fogok járni masszázsra, nem érdekel mennyibe kerül.Kép

Kép

Kép
rejo
 
 


Melinda!
Szerdán 1/2 3-tól ráérek, a címet majd légyszi írd le.

Gigi!
Milyen uh-ra mész?

Holnap megyek védőnőhöz, csak tudnám, minek.

Olyan jó, hogy holnap is jóidő lesz. Mindenkinek fájdalmaktól mentes, vidám holnapot kívánok.
Erika
piciri
 
 


Iza,

sajnálom, hogy vérezgetsz! Kép Nem fáraszt ez a túl sok repülőzés?? Komolyan aggódom, úgy jársz onnan ide dokihoz, mint más a sarki SZTK-ba...nem lenne érdemes esetleg ismerősöktől, magyaroktól keresni egy jó doki címét? Nehogy megártson a kimerültség, csak azért Kép

Kata, Iza, nekem is öcsém van!
Kata, gratula az új cuccokhoz!

Fejfájás témához: ez a hormonok miatt van, olyan migrénes jellegű, hányni is lehet tőle. nekem terhesség előtt mindig mensikor volt, szerencsére most terhesség alatt elmúlott. Én azt vettem észre, akkor fájt a fejem, ha nem ittam eleget. valszeg ital vérnyomással is összefügg, meg fejfájással. Próbáljátok ki, hogy nagyon sokat isztok egész nap, nem fog fájni a fejetek, főleg munka közben hajlamos az ember elfelejteni inni.
A másik a kimerültség és a kialvatlanság, mindig akkor lett migrénem, ha nem aludtam eleget, úgyhogy az alvás és a kímélő életmód is nagyon ellenszer rá. Algopyrint és quarelint be lehet venni, ha már nagyon kínzó a fájdalomKép

Kép

Kép
rejo
 
 


Rejo!

Hát, most nem nyugtattál meg. Az azért jó, hogy a 9 hónap alatt kevesebb panasza van az embernek, de arra nem is gondoltam, hogy utána a babóca emelgetése milyen teher lehet. Pedig logikus lett volna, hogy belegondoljak, de nekem az még annyira távolinak tűnik. Egyébként azt is mondták, hogy az inhüvelygyulladás is gyakrabban előjöhet majd a szülés után, ha valaki hajlamos rá és én sajnos az vagyok egy régi sportsérülés miatt. Azért még mindig úgy vagyok vele, hogy ezeket azért ki lehet bírni, ha a saját gyermekedről van szó. Gondolom benned is ez tartja a lelket.
Jó éjszakát kívánok mindenkinek és szép álmokat.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Piciri,
anyukám migrénes volt régebben, gyakran hányt mellette. Vele jár, sajnos. Én algopyrinről hallottam, hogy lehet szedni.
Permetezés: a kerész azt mondta, nő nem permetezhet. Legalábbis a gyümölcsfákat. Ez a vegyszerek miatt van.
Idén nem kertészkedhetek, sajnos, legfeljebb az interneten nézegethetek sövénynek valót, meg tervezhetek :-))) Mi a kert közepéről egy diót, egy meggyet és egy almafát vágatunk ki. Marad még rengeteg belőlük (kivéve az almát, de majd ültetünk). Fiatal fák is vannak - összesen kábé húsz fánk van, ebből jön le a három kivágandó (ja, meg egy félig kiszáradt ringlófa oldalról). (De lehet, hogy még több fa van...) Meg van mogyoróbokor, ribizli, aranyeső, orgona - minden. Csak elhanyagoltan, és furcsa helyeken. Bokrok mindenesetre maradnak, ahol vannak. (Ja, rózsa is van.) Idén a kertész csinál, illrtve mutat meg mindent, jövőre már én szeretném csinálni, kivéve a metszést (azt majd a férjem), mivel nem szeretek létrázni - félek). A férjem szívesen segít a "férfimunkákban" - ásás, hulladékkihordás, cipekedés stb. -, de nem kimondottan kertészkedő típus. Majd beosztjuk :-))) Málnáért-eperért irigyellek, én is szeretnék :-))))
Ha kell kertészi segítség idén a metszéshez/permetezéshez, megadom a mienk számát és árait szívesen. Sajnos, azt nem tudom megmondani, hogyan metsz, mert én ahhoz egyelőre nem értek...

Melinda Kép
(most kipróbáltam a mosolyt). Sztem egyáltalán nem hangzott ridegnek, amit Marci neveléséről írtál. Én ugyanígy képzelem a dolgot. Babakocsi Kép Vérsüllyedés: nekem ugyanezt mondta a doki, nagyobb is volt múltkor a szokásosnál... azért elmegyek fogorvoshoz, hátha... Az a baj, hogy nekem nem fáj a fogam, ha rossz, és így nem veszem észre, ha gond van.
Haj: szerintem a barna is nagyon jól állhat neked. Nem is árt időnként egy kis szünetet tartani... Én egy-két csíkot szoktam rakatni évente kétszer, inkább csak a truváj kedvéért. Most őszig kihagyom Kép

Iza,
175 centi körül vagyok (vagy inkább több egy kicsit), normál testalkatú (legalábbis ezzel hízelgek magamnak :-)))) Írj majd mindenképp, mit mondott a doki!!!

Imént kipróbáltam az új Chicco-s mell- és haskencéket, nagyon finom illatuk van... Nektek is azt ajánlotta a védőnő, hogy hordjatok melltartót? (Már ha egyáltalán ez szóba került.) Engem rábeszélt, pedig utálom (meg őszintén szólva nem is nagyon indokolt a méreteim alapján). Úgyhogy most duzzogva, de hordom.

Ragad le a szemem, holnapig búcsúzom,
puszi - Kata

Kép
Ákata
 
 


Ezek Jadey képei....Kép
Kép
Vendég
 


Kép
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?