Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok
mostanában nem nagyon tudtam lenni, és visszaolvasni sem, mert sok a melo. most is csak egy gyors kérdés erejéig vagyok. ha fáj a fejem (már másfél napja) szerintetek bevehetek valamit?
köszi
manóné
 
 


Sziasztok Lányok! Másodszorra írom az üzenetet. Ki érti ezt? A héten töltöttem be a 12. hetet. Eddig nem mertem beszélni róla, mivel már túl vagyok egy vetélésen(korai) és elég félősen zajlott az első trimeszter. Később is nehezen jött öszze, viszont a 2. inszemináció mint csoda sikerült. Nagyon boldogok vagyunk, a férjem szülinapjára vagyok kiírva, szept.12-re.Most zárom, hátha előbb túl hosszú volt.
piciri
 
 


Sziasztok!

Krisszi!
Persze, azért biztos van benne némi igazság, mint a népi megfigyelésekben általában, ha valaki ideges és feszült, monjuk pont a babavárás miatt, (nem azért mert nem akarja a babát, hanem a körülményei miatt), biztos hogy befolyásolja a dolgot. Hiszen aki nem várandós, annál is gyomorproblémák jelentkeznek elsőként, ha folyamatosan idegeskedik. De az alap problémát nem ez okozza, hanem a hormonok. Hogy miért más és más minden nőnél? Nem vagyunk egyformák. Hogy egy nő életében ha többször terhes, és mindig mások a tünetei, ez mitől van, ezt nem tudom... Talán ekkor játszik be az idegeskedés-feszültség, vagy a nyugalom-boldogság. Ki tudja?... Na mindegy, persze a lényeg az, hogy ha van, ki kell bírni, nincs mese, akinek meg nincs, az szerencsés...
Én most vagyok a 14. héten, és úgy veszem észre, hogy mintha kicsit enyhülne a dolog. Sokszor órákig semmi, de aztán egyszer csak villámcsapás-szerűen megjelenik, de szerencsére hamar enyhül.

Ákata!
Köszi szépen a takkernéni tippet, de úgy néz ki hogy lassacskán a végére érünk, végülis nem lett annyira vészes... Az ablakpucolással mindenképpen várok, amíg legalább egy kicsit is jó idő lesz, nem vagyok hajlandó az északi metsző jeges szélben imbolyogni az ablakban. Pedig baromi koszos... Kép
De szerencsére még ráérünk ezzel, mert csak március második felében költözünk.

Bujka!
Köszi az együttérzést, igyekszem vigyázni magunkra! Kép Hát igen, nekem az a határozott érzésem, hogy "nagy" baba lesz, legalábbis hosszú, és ennek nagyon örülök. Ugyanis én sajnos nem vagyok valami magas, inkább az átlagnál picivel alacsonyabb. A párom viszont az átlagnál picivel magasabb, (180), de nem sovány, szóval olyan jó alkata van, és remélem a Picur ezt (is) örökli Tőle Kép Egyébként holnap megyek a dokihoz, havi rutin vizsgálatra, és alig várom hogy láthassam, mekkora már a Picur! Becslésem szerint már legalább 10 cm kell, hogy legyen... Kép

Bunny!
Mielőbbi gyors gyógyulást kívánok Neked, tényleg jól teszed ha kifekszed, a fórumunk megvár! Kép

Manóné!
Én úgy hallottam (de ez csak egy tanács!) hogy erős fejfájás esetén napi 1 szem Algopyrint be lehet venni. De legjobb, ha semmit sem veszel be, az a tuti. Tudom, nehéz és kegyetlenül hangzik, régen én is Algopyrin-függő voltam, ha picit is fájt a fejem, azonnal bekaptam egyet. Most viszont, mióta babát várok, SEMMIT nem vettem be fejfájásra. Nagyon szenvedtem... de kezdem megszokni. Ez persze alkatfüggő, hogy ki mennyire bírja a fájdalmat, én elég nehezen, de valahogy kibírtam. Úgy voltam vele, hogy inkább én szenvedjek, mint hogy a babába kerüljön esetleg valami vegyianyag... Bár az is igaz, hogy a 12. hét után már kevésbé érzékeny az ilyesmire. Na mindegy, nem akarok itten okoskodni, szerintem 1 szem Algótól nem lesz baj, de azért óvatosan!

Szép napot mindenkinek,
Mamy (14+3)

Kép
mamy
 
 

 
 

Manóné! Én migrénes fejfájós vagyok, január óta a hétren fájt negyedszerre, s miután gyogyit nem szedhetek, 3 napig tart, őrjítő. Homeopátiás ggyógyszert kezdtem szedni, lehet hogy hatni fog. Ezek alkati szerek=ami nekem jó, neked lehet hogy nem. jó lenne szakembert megkérdezned, azokat a bogyókat nyugodtan lehet szedni.
Erika
piciri
 
 


Szia Piciri!

Üdvözlet közöttünk, és gratulálok! Kép
Én is hasonló cipőben jártam, 2 hete vagyok túl a nehéz időszakon, nálam is hasonlóak voltak az előzmények (sajnos...).
Nekünk is inszeminációval sikerült a Picurka, elsőre Kép
Természetesen én is nagyon féltem az első hetekben, de hál Istennek túl vagyunk rajta.
Neked is hasonló jókat!

Mamy (14+3)

Kép
mamy
 
 


Manóné!

Nekem az elmúlt három hónapban kétszer volt fejfájásom, de nagyon kemény. Mindkétszer dél körül kezdődött, estig kihúztam valahogy, aztán úgy gondoltam, hogy majd éjszaka kialszom, de nem sikerült. Hajnal 2-3-ig bírtam, utána a Párom vizesruházta a homlokomat. Ez kb. egy fél óra alatt annyira letompította a fájdalmat, hogy el tudtam aludni, és reggel már jól ébredtem. Szóval én a vizesruházást ajánlom, gyógyszert én sem veszek be.

Jubi (14)

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

Mamy, Rejo szerintem igazatok van, nem is azt akartam mondani, hogy valaki nem örömmel várja a babát vagy ilyesmi, hanem mert valami ok miatt feszültebb, lehet, hogy ő észre sem veszi és ez okoz kellemetlen tüneteket.
Szerintem 14 hetesen 10 centi körüli a baba, így olvastam valahol. A 16. héten pedig 16 - ezt jó könnyű megjegyezniKép

Fejfájás: igyatok sok folyadékot. Állítólag gyakran folyadékhiány vagy éhség okozza a fejfájást. Erre persze néha-néha egy-egy Algot be lehet venni - dokim szerint - de jobb, ha inkább az Algot is a lázra tartogatjátok.

Szia Piciri!

Isten hozott köztünk! Gratulálok a babához és ne aggódj! (Én is szept 12-én születtemKép

Puszi Nektek, aki teheti és nem a mhelyén üti a gépetKép az menjen sétálni helyettünk isKép
Krisszi

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Gratulálok Piciri!!!Problémamentes boldog további 6és fél hónapot.Képzeld,én is szept.12-én születtem.Az én babácskám is szeptemberben várható.A férjem szeptember 7-i.Nagyon szűzies kis család leszünk.
Fejfájás:a borsmenta és a levendulaolaj nagyon hatásos tud lenni ilyenkor.Dörzsölj pár cseppet a halántékodra,tarkódra és gondolj valami szépre.
puszi Jobbulást!
piciza
 
 


Köszönöm a jókívánságokat. Rengeteg bepótolni valóm van, olyan sokan-sokat írunk. Jó dolog megbeszélni egymással félelmeinket, és azt, hogy mi miért történik velünk. Az elmúlt hetekben hol az volt a baj, hogy fáj, hol meg az, ha nem. Minden uh előtti napon kikészültem, vajon mit látunk következő nap. Igazán az segített, hogy a doki megmondta: a kritikus időszakon túl vagyok, ami 5-6 hetesen bajt okozott, az most már rég nem aktuális.Nyugodjak meg. Végre sikerült.

2 hasonlóság így hirtelen: Érdi vagyok (kár, hogy lemaradtam a találkozóról), angol tanár(általános iskolában meg otthon).
Jövő héten megyek vissza dolgozni, eddig pihentem. 12. hétig émelyegtem, kívánós voltam, fáradékony, aluszékony, most pedig érzem, ahogy egyre jobban visszatér az erőm. Szükségem is van rá, hiszen jún. közepéig ki kell bírnom.

Fél tíz óta várom a védőnőt (családlátogatás), pedig lenne egy csomó elintézni valóm. Mit tegyek? Felhívni nem tudom. Nálatok voltak már?
Erika(12+4)
piciri
 
 


Szia Erika!
Ez a családlátogatás számomra új... Én már kétszer voltam a védőnőnél, de még nem mondta, hogy jönni akarna. Nem értem... Ez egyébként kötelező, vagy a védőnőtől függ, mennyire lelkiismeretes? Bevallom őszintén, még nem is hallottam róla, hogy a terhesség alatt kijön a védőnő. Utána igen, amikor már itthon van a baba. Hát teljesen elcsodálkoztam. Mondjuk mi épp mostanában költözünk, szóval úgyis új védőnőhöz kell mennem legközelebb. Hát kíváncsi leszek, ő mit mond?
Ha majd járt nálad, megírod, mi volt? Kíváncsi lennék rá.
Köszi, és további szép napot,
Mamy (14+3)

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Manóné!
Fejfájásra, vagy bárminemű fájdalomra nyugodtan szedhető Algopyrin. A doki nekem többször ajánlotta. Jobbulást!

Mamy!
Nem tudom, hogy igazán van-e összefüggés a baba pocakbeli méretei (pl. hossza) és a kinti későbbi méretei között. De én is remélem, hogy elsősorban a mi méreteinket örökli (Párom és én is elég magasak vagyunk), mivel a nagyszülők elég picurik.

Piciri!
Üdv közöttünk és gratulálok! Kép Az érdi kiscsapatban is üdvözöllek, már 4-en vagyunk érdiek és egy tiszteletbeli tagunk is van, Macifülke személyében Kép Lesz még talink, úgyhogy bepótolhatunk mindent! Merre laksz Érden? Régóta laksz/laktok itt?
Nálunk volt már a védőnő, de szerencsére időben jött és igazán Marci (a 15 hónapos fiacskám) kapcsán jött inkább. Nekem nagyon normális, jó fej, Marcinál nem voltam ilyen szerencsés védőnőci terén.

Mindenkinek sok-sok pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Mamy!
Tudtommal még a baba megszületése előtt el kellenne menniük megnézni, hogy hová is fog érkezni a baba, azaz megfelelőek-e a körülmények. Itt nem arra gondolok, hogy mennyire puccos dolgokat tud megvenni az ember a babájának, hanem a legfőbb higiéniás, komfortkövetelményeknek megfelelő-e a lakás. Nyugi nem lesz semmi egetrengető. Egyébként Marcinál nekem nem jött, megjegyzem nem is hiányzott Kép A mostaninak viszont örülök, mert segítőkész.

És az a bizonyos, egyre jobban bővülő táblácska Kép

Kép

Puszi: Melinda (15+6 Kép)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok!

Rövid leszek, mert dolgoznom kell...

Melinda,
n. jó volt a tegnapi nap, kibővülten ismételhetjük :-))) Köszönjük a szíves vendéglátást! És örülök, hogy a füledre elég a csöpögtetés. Gondoltam rád, nehogy felszúrják :-((

Mamy,
hozzánk holnap jön a védőnő, kicsit tör is a frász, nemrég költöztünk be, és még nincs teljesen kész a ház - most magyarázzam, hogy a babákig megcsináljuk ?... Mondjuk úgyis látni fogja :-)))

Erika,
üdv köztünk, hajrá, érdiek! A következő találkán számítunk rád! Gratula a bébihez!

Kriszkrosz,
rád is! Kár, hogy lemaradtál a találkáról... Annak viszont örülök, hogy semmi baj. Amit írtál, abból úgy látom, mozoghatsz már. Ez azt jelenti, hogy minden OK?

Angel,
a védőnő "alapból" nekem is táblázat alapján számolta a szülés időpontját (a menstruáció szerint), és azt írta fel. Mikor újra mentem a 12. heti UH után, az adatok alapján módosította, amit felírt...

Macifülke,
remélem, átment a tegnap esti levelem, a te kedd estid ugyanis nem jött át... Örülök, hogy OK volt a hazaút. Sajna, sms-ben nem tudok írni, dög telefon lemerült, de majd feltöltöm :-))) Nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhettük egymást!

Puszi mindenkinek!

Kép
Ákata
 
 


sziasztok
köszönöm a tanácsokat. szerencsére végül nem kellett bevennem semmit, mert mostanáig egy bejáráson voltam, és kb. egy órát sétáltam a friss levegőn, és így elmúlt a fejfájásom.

Bujka most látom, te is a Péterfyben fogsz szülni. kinél?

gigaboszi jó ez a táblázat, bár az az érdekes, hogy amikor elösször voltam uh-on 5+2 voltam (menses szerint) és az egyik petezsázk 11mm-es a másik 13 mm-es volt. akkor ez azt jelenti, hogy jó nagyok, vagy mégsem 5+2 volt?
manóné
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltam az általam választott kórházban a szülésfelkészítő tanfolyamon (Schöpf Merei..) A szülésznők tartották az előadást ami nagyon tanúságos volt. Elmondták a beöntést, meg sok hasznos tanácsot, mit érdemes hozni a szülésre, meg mit ajánlatos otthonra venni vagy kölcsönözni pl. mérleg vagy légzésfigyelő.
Majd a vége felé két csoportba szakadtunk és megmutatta a szülőszobákat, fizetős/nem fizetős kórtermet, és a baba-mama szobát is. Utóbbit elég zsúfoltnak találtam, de én szerintem nem is veszem ezt igénybe. Habár mondták, hogy a babát bármikor elviszik amikor kérem, de attól még a többi mama babája lehet hogy nyűgös és akkor hiába az egész. Szerintem kell majd az a kis pihenés ami a szülés után lesz. Persze ez csak egyéni vélemény, nemtom ti hogy vagytok vele, vagy gondolkoztatok-e már ezeken a dolgokon?

Közületek jár már valaki terhestornára? Szerintem én még várok vele egy kicsit. Jövő héten leszünk 4 hónaposak Kép

Mindenkinek jó növögetést kívánok.

Pusz: Bettus

Kép
bettus79
 
 


Bettus, akkor mikor lesz nálad a baba, ha nem baba-mama szobában leszel? Csak szoptatáskor?

Én a fiammal nem fizetős kórteremben voltam, 4-en voltunk bent, a fizetős egy ágyas. Tanulság: nagyon jó volt, hogy volt kivel beszélgetni, megosztani az élményeket, félelmeket, az egyágyas fizetős szobában megevett volna az unalom. Reggeltől-estig nálunk voltak a babák, mind a négy anyukánál, akkor ezt hívták baba-mama szobának, és soha az öt nap alatt egyszer nem hallottuk egyik babának sem a hangját. De komolyan. Egyrészt nem sírtak, ha anyukájuk mellett voltak, másrészt egész nap aludtak, kivétel nélkül. Egy újszülött szerintem még nem tud "úgy" nyűgös lenni, mint pl. egy öthónapos baba. Tényleg alszanak az első napokban, kipihenik a szülés fáradalmait. ha sírnak is esetleg, az még olyan nyöszörgésféle, szóval nem zavaró, de mondom, egyszer sem sírtak, csak bent a csecsemőosztályon lévő babák, szegénykék...
Éjszakára elvitték a babákat, mondjuk az jó volt, hogy lehetett aludni, kb. reggel hatig...
Nagy pihenésre a kórházban különben ne számíts, legalábbis nekem nem sikerült! Kép

Kép

Kép
rejo
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.19 22:45-kor.
Vendég
 


Szia Mindenkinek!

A szüléssel kapcsolatban:Én is a baba-mama szoba mellett voksolok.Szerintem nem is tudnék pihenni ha nem lenne velem a kisbabám.Folyton arra gondolnék mit csinál.Sír,éhes,fázik stb...Azt olvastam ,hogy tejtermelés szempontjából is jobb ha együtt van velünk a pici.

Volt egy macskám aki a szekrényembe hordta be a picinyeit fialás után,pedig kialakítottam neki egy kis szülőszobát.OK hagytuk ,legyen ahogy ő akarja,biztos nem érezte biztonságosnak az általam olyan klassznak tűnő fészket.A gond ott kezdődött,amikor éjszaka az ágyamba kezdte hurcolni őket.Na ezt már nem akartam hagyni.Vissza költöztettem őket a szekrénybe.Viszont Bagira csak úgy volt hajlandó szoptatni éjszaka ha ott voltam mellettük és simogattam őnagyságát.Ha visszfeküdtem az ágyba jött utánam gyerekestül.3 éjjel ment a virrasztás. Anyuci azt mondta nem vagyok normális.Na mindegy a lényeg az,hogy a macskák győztek.És olyan jó volt együtt aludni velük...
Igazából attól féltem,hogy összepiszkolják az ágyam.De nem .Nagyon jól viselkedtek.
Na jó kis történeteket írok.Bocs.Végülis szülés-szoptatás téma.
Jók legyetek!
Iza
piciza
 
 


Sziasztok!
Ma voltam afp-n, a terheleses cukortol meg most is forog a gyomrom. Nagyon undorito dolog, hogy ilyet kell csinalni annak is, aki tok hanyingeres kismama. Na persze, en irtam, hogy nem kotelezo semmi, de szeretnek a dokimnal szulni, akkor pedig muszaj az eloirtakra bemenni.

Kicsit beragtam, hogy a hanyingeresek tudat alatt nem akarnak babat, mert ez oriasi baromsag! Egyszeruen ilyenek vagyunk, vagyis a nok egyharmada. Es a nem hanyingeresknek is lehetnek felelmeik, es a hanyingeresek is varhatjak orommel a babat. Szoval szarul esik, persze orulok, hogy megsem igy gondoljatokKép Amugy az is nagy baromsag, ami most megy, vagyis a jo anyuka az lesz aki 2 kilot hizik, rossz anyuka pedig 12kg-t. Fujjj...Ez is alkati dolog. Csak tenyleg nem szabad megszokasbol enni, vagy tenyleg extrem sokat. Amugy en az elsonel mindig kivanos voltam, most meg mindentol undorodom. Szinte alig tudok valamit megenni, mert mindenre undorom van.

NAlunk, amikor szultem nem volt hely a baba maama szobaban. Nagyon rossz volt hogy nem hoztak ki a fiamat ejszaka...Nem aludtam egy szemet sem. Es a babak is ha anyu mellett vannak nyugodtan alszanak. Szoval ne tetovazzon senki.Kép Akkor nem ajanlom ezt ha valaki sok vert vesztett, vagy annyira erotlen hogy nem birja megemelni a picit. Mert van ilyen is...

AMugy en voltam mult penteken a szuletesheten hirdetett varandosok klubjaban. Jokat beszelgettunk, de vittem a fiamat is igy el kellett jonnom hamarabb.

Udv mindenkinek, es bocsi ha agresszivnek tunik az irasom, de beteg a gyerek es elkaptam en is....

csengo 16+0
Vendég
 


Sziasztok!
De jó látni, hogy szaporodik a társaságKépKépKépKépKépKép

Lányok!
Én azon vagyok, hogy örülni kell, annak, hogy babát várunk és nem érdekel, hogy a környezetemben ki mit mond...
Két füle van az embernek, egyiken be, a másikon ki sok dolog...

Nekem egyértelmű a dolog, hogy szülés után (extra helyzetet leszámítva) ragaszkodni fogok a gyerekemhez, igény szerint fogom szoptatni és nem lesz mérlegünk...
Ezt én így elhatároztam...

A lombikba is így kezdtem bele, hogy sikerülnie kell...

Védőnői környezettanulmány... ezen vigyorogtam... védőnő felveszi adatokat (apa-anya foglalkozás, stb...) és még a teljesen rendezett eseteknél is kell neki jönnie... Elvileg a szülészetekről ennek hiányában, vagy negatív volta esetén nem adhatják ki a babát...

Gigi 14+6
Vendég
 


Sziasztok!

Egyetértek az előttem szólókkal, én is olyan szobát szeretnék majd, ahol a bébik velem vannak...

Bettus,
jó lehet ez a szüléselőkészítés, én is megnézem majd, a SOTE II-n mikor lesz. Nemtom, megyek-e terhestornána, védőnő nem javasolja (merthogy ikrek), de a dokit még nem kérdeztem...

Csengo,
a terheléses cukrot mindenképp az APF-vel együtt csinálják? Azért kérdem, mert mi kora reggel megyünk 4D-s UH-ra, utána meg a vérvételre (a SOTE II-n tízig van), viszont nemtom, belefér-e a cukorvizsgálat. Nekem nem is mondta a doki... És tulképp miből áll a procedúra? Mi benne az undorító?

Iza,
nagyon édes a sztori a macsekokkal! Nekem is mindig volt cicám, most is van, de anyukámnál lakik, mert házépítés alatt ott laktunk, és kijárós cica lett... Inkább otthagytuk, úgyis soxor megyünk látogatóba, a kajáját is finanszírozzuk... Anyu egyszer befogadott egy kóbor cicát, három hónap múlva jöttek a kölkök... Õ a könyvespolcon csinált magának "fészket", és szintén nem mászott be a komfortos ládájába, hanem végül is a zsúrkocsi alsó polcán szült... összesen ötöt. Kettőt megtartottunk, többit elajándékoztuk. Most is megvannak :-)))

Puszi
Kata (13+4)

Kép
Ákata
 
 


Gigi,
miért nem kell a mérleg? :-)))

Kép
Ákata
 
 


Csengo, honnan veszed, hogy az a jó anyuka aki 2 kg hízik? Ezt hol hallottad? Én még nem hallottam erről szerencsére...Kép Én a fiammal 22 kilot híztam, és elég jó anyának tartom magamKépKép Az egyéves szülinapjára centire olyan piszkafavékony voltam, mint szülés előtt!

Tényleg, Gigi, miért nem akarsz mérleget? Tudom jók a természetes dolgok, meg ne görcsöljünk, hogy mennyit eszik a baba, ha igény szerint szoptatjuk nem lesz semmi gond...DE: én első babánál nem reszkíroznám meg a mérleg-nélküliséget. Én a fiamat az első két hétben igény szerint szoptattam, ami napi 20 órás szoptatást jelentett, komolyan éjjel-nappal a cicimen lógott, nem mértük egyszer sem mennyit eszik, és az első kéthetes mérésen derült ki, hogy fél kilót fogyott ez alatt az idő alatt, mert nem tud szopni a szájformája miatt. nagyon rossz volt. Kórházzal fenyegetett a gyerekorvos. 2. gyereknél tuti mérek már az első napon, legalább este fürdés előtt egyszer... Jó, mondjuk ez ritka kivétel, a gyerekek többsége jól tud szopni, de mégis. Kép Ez csak az én véleményem Kép

Kép

Kép
rejo
 
 


Szia Kata!
A zsúrkocsi se rossz hely.Ki tudja még velünk mi lesz...Hol hozzuk világra gyermekink...Hihi
A TV-ben volt valamelyik nap,hogy egy anyuka otthon szült,úgy,hogy a 8 éves kislányával volt otthon egyedül.És amíg nem ért ki a mentő a kiscsajnak mondták telcsin keresztül ,hogy mit kell tennie.Nagyon aranyos volt,tök kis talpraesett.A babának már kint volt a fejecskéje mire kiértek.Olyan furcsa,hogy vannak akik ilyen ripsz-ropsz megszülnek.
Hízás:10kg-nál én sem szeretnék többet felcsípni.
A túl sok súlytöbblet a csontoknak és az izületeknek sem tesz jót.+a cukorbetegségre is nagyobb az esély.
Meg nyáron ott lesz az a rengeteg friss zöldség,gyümölcs.Attól nem hízunk.
Na pá Iza
piciza
 
 


ÚÚÚ táblázat...
Baba neve Nóra/Ervin,első baba,Pándy Kálmán Kórház-Gyula
Köszönöm Melinda.
Szép álmokat mindenkinek!
Iza
piciza
 
 


Sziasztok!

Manóné!
Igen, Péterfys vagyok, már Marcim is ott született és néhány csecsemős nővértől eltekintve teljesen meg voltam elégedve velük. Versényi Tibor a dokim. Neked ki?

Bettus!
Terhestornát én majd itthon művelem. Marci mellett nekem nehezen menne a dolog...

Csengő!
Neked az afp-vel együtt van a terheléses cukor? Érdekes. Nekem Marcinál és most is a terheléses a 24. héten lesz. A cukros lötyit itatták Veled? Hányingerre tényleg "élvezetes" lehetett.
A súlykérdéstől én is hülyét kapok. Tényleg alkati kérdés, de persze az odafigyelés is sokat számít. Előző terhességemnél ilyenkor már híztam, most viszont még mindig mínuszban vagyok, pedig nem csinálok semmit túlzottan eltérően. Ez van! Én Rubint Réka gebe lábaitól kapok hideglelést, amikor minden lehetséges fórumon próbál aligruhában megjelenni és reklámozni, hogy ÉN BIZONY MÁR KÉT GYEREKET SZÜLTEM ÉS NÉZZETEK MEG!!!
Jobbulást Mindkettőtöknek! Kép

Kata!
Én csodálkoztam, hogy Csengőnek az afp-vel együtt csinálták a terhelésest, de hát mint tudjuk, nagy ez az ország Kép. Ha megnézed a kiskönyvedbe, Neked is gondolom betűzték a vizsgálatok rendjét, mint nekem és abban a 24. héten van. Eddig én mindig így hallottam. Úgyhogy szerintem ne izgulj. A terhelésesnek az a lényege, hogy vesznek először éhgyomorra vért, majd megitatnad Veled 2 dl vízbe kevert 75 grammnyi (ha jól emlékszem) tömény cukrot. Gondolhatod, egy szirup. Viszont citrommal azért lehet lágyítani, és akkor majdhogynem limonádé Kép 2 óra múlva megint vesznek vért. Lecsekkolják, hogy hogyan reagált a szervezeted, a vércukor-szinted az extrém cukormennyiségre.

Macifülke!
Nem jöttél!!! REmélem, minden rendben van Veletek! Kép

Baba-mama szoba:
A Péterfyban kifejezetten baba-mama szobák vannak, de természetes (és megjegyzem szerencsére) kérésre "leadható" a baba az újszülött osztályon. (Sajna nálam Marci kérés nélkül is ott volt minden éjjel, kék fény alatt, mivel erősen besárgult.) Sajnos hallottam már olyat, hogy bizonyos kórházakban a csecsemősök húzzák a szájukat, hogy a kismama esetleg szeretne nyugodtan lezuhanyozni, pihenni egyet és leadná a babáját. Ezt a végletességet nem pártolom. Nekem nehéz szülésem volt, utána egész nap nem tudtam aludni és nem voltam rest, ha úgy éreztem inkább kértem a csecsemősök segítségét és pihentem, mert úgy éreztem, így mindkettőnk jobban jár így. Este is tudtam aludni, persze ha Marci szopizni akart, hívtak a nővérek. Első szülésem előtt még én is teljesen a full rooming-in mellett voltam, hogy egy percre se vigyék el a csöppségemet, de az élet azért egy picit kijózanított. Én az aranyközéputat pártolom Kép

Mérleg-kérdés:
Szerintem ez alapvetően azon múlik, ki mennyire laza, nem izgulós anyuka. Hát én inkább az izgulósok közé tartoztam (talán most már nem) és igenis kíváncsi voltam, hogy rendesen hízik-e Marci és mértük rendszeresen, amit a mai napig nem bánok. Persze itt is meg kell találni az aranyközéputat és nem minden szopi után mérlegelni. De ha valaki úgy érzi, hogy nekik nincs szükség mérlegre, hát tegyék. Egyszerűen különbözőek vagyunk... Kép És így szép a világ!

Mindenkinek jó éjt és sok puszi: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Iza!

Megelőztél Kép
Kívánom, hogy teljesüljön a vágyad és 10 kilónál többet ne hízz, de ez tényleg nem csak Rajtad múlik. Persze az odafigyelés nagyon fontos, de ilyen szituban még nem ismered a testedet. Csak magamból kiindulva, sosem voltam az a hízós típus és bizony a 2. harmad vége felé csak úgy röpültem rám a kilók és nyár volt! Figyeltem stb. Meg ott van a vizesedés is, amivel néha nem lehet mit kezdeni és sajna az is jelenthet pár kilót. Na befejezem a károgást! Inkább csak a drukkomra figyelj Kép Ugye, nem haragszol...

A kedvedért felrakom a táblázatot, immáron az újabb adataiddal Kép

Kép

Pusz: Melinda (15+6)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok!
Késztetésem van, hogy én is leírjam a véleményemet a gyermekágyas osztállyal kapcsolatban.

Én a Kútvölgyiben szültem az első gyermekemet. Ott kizárólag 24 órás rooming-in szobák vannak. Szülés előtt én in nagyon tudatos anyuka voltam, az én gyerekemet ne vigyék el, ne kapjon cukros vizet stb... Aztán jött a valóság. Átlagos szülés mellett a HGB-m leesett 86-ra, ami igen alacsony. Az első hónapban olyan fehér volt a szám, hogy megnéztek az utcán és ha a gyerek aludt, én is aludtam. Ezt még tetőzte a 24 órás baromság (bocs). A kórházban szinte semmit sem tudtam aludni. Három szobatársam gyermeke közül valamelyikre biztosan rájött az éhség, vagy éppen bukott vagy fájt a hasa vagy nem volt elég tej és éhes volt vagy az enyém produkálta ugyanezeket stb... Mire lecsendesedett mindenki, hozták 5-kor a hőmérőt. Ennyit az alvásról. Hallottam már pozitívabb beszámolókat is, de én a negyedik nap menekültem a kórházból. Természetesen ez az én véleményem, mindenki másképp éli meg a kórházban töltött napokat. A csecsemősök nálunk sem ugráltak örömükben, ha leadtam a gyereket, bár sok értelme nem is volt, hiszen a többi gyerek úgy is ott volt. Én a nappal mindenféleképpen legyen velem a gyerek, éjszaka meg szóljanak ha éhes megoldást találom optimálisnak. Persze egy csecsemőssel ez nem megoldható, márpedig nálunk az éjszakai műszakokat egy nővér csinálta végig. Ráadásul, ha szülés van, akkor ő si után van, tehát akkor senki sincs a csecsemős szobában. Ennek ellenére a Kútvölgyi szuper kórház, mindenkinek ajánlom.

Vizsgálatok: Afp-t nálunk a betöltött 16.hét után csinálnak. Vércukor vizsgálat a 24.-26. hét körül volt. Választható volt a tej/zsemle vagy a cukros lötty.

Mérleg: Mi úgy jöttünk ki a kórházból, hogy Áron még nem tudott mérhető mennyiségeket szopizni. Addig amíg nem nyerte vissza a születési súlyát és nem bizonyosodtam meg arról, hogy van elég tejcsi, jól jött a mérleg.

Múlt heti tarkóredő mérésen a doki fiúnak látta a pocaklakónkat. Én még reménykedem egy kislányban, de ha fiú, annak is nagyon örülünk.

Andrea

KépKép
Áron
 
 


Sziasztok! Kép

Még nagyon új, és nagyon friss vagyok, de szeretnék becsatlakozni hozzátok.
Múlt hétvégén teszteltem egy +-at, és tegnap UH-val is bebizonyosodott, hogy ott van a Baba a pocakomban! Igaz még igen pici (5mm).
Az utolsó mensitől számítva ma vagyok a 41.napon.

Megpróbálok felzárkózni hozzátok, igaz csak délután tudok jönni!

Szép napot mindenkinek!!!

Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Sziasztok'
Hu, latom rajottetek, hogy RR-ra celoztam az anyasaggal kapcsolatban. De tenyleg a vedono es a doki is eloszor a merlegre allit, majd ha elmondod a banatodat, hanyas stb. akkor jon a valasz 'ne egyen'. Csak azert irom, mert tobben irjatok, hogy 'jajj mar hiztam'. Szerintem az nem mindegy, hogy felpuffadsz, vizesedsz, hajasodsz, vagy egyszeruen csak no a baba. Szoval senki ne parazzon a sullyal. Es ami a meglepo, miutan megszuletett a baba, mar veled nem foglalkoznak. Onnnantol a babanak kell produkalni. Pedig csak annyit tudom etetni, amennyit eszik. Megvonni nem lehet tole a kajat es megtomni sem lehetKép

AMargit korhaz specialistasa a terhessegi diabetesz, igy ott szigorubbak. Sot NEM LEHET VALASZTANI CSAK A CUKROS LOTYIT. Ha van a csaladban cukorbeteg, akkor mar a 12. heten is cukior ivas. (ezt en a fiamnal meg nem, de mostmar letagadtam, pedig van egy ket cukros a csaladban). Aztan a 16 es a 26. heten is van terheleses cukor vizsgalat. Tenyleg fura, hogy ahany korhaz annyi szokas. NEkem csak az a bajom, hogy ha valaki rosszul van, akkor ehgyomorra biztosan nem cukorszirupot kivan es ha eg a gyomra, akkor nem fogja megcitromozni...
mindegy tuleltem, de ragondolni is rossz.

Beuka! udv Itt! Irjal tobbet magadrol.

csengo
16+1
Vendég
 


sziasztok
csak kapkodom a fejem azon amiket írtok, én még ezekben teljesen tudatlan vagyok. de sebaj így legalább hamarabb belejövök.

Bujka nekem a Tarnóczi a dokim, ahogy olvasgattam a véleményeket a Péterfyről sok jót írtak, hát remélem tényleg így lesz.

olyan jó, hogy már péntek van Kép már csak egy pár nap és mehetek uh-ra. nagyon várom már.
manóné
 
 


Melinda ne butulj már,ugyan miért haragudnék.
Köszönöm a frissítést.Bár lehet hogy a szülés várható időpontja módosulni fog.A szerdai vizsgálat után majd pontosítok ha változik valami.

Bea!
Gratulálok a minimanóhoz!!!Jó pocaknövesztést!

A vércukor terhelést nálunk a 24-26 héten csinálják.
Viszlát este.Iza
piciza
 
 


Sziasztok!

Bea,
Isten hozott nálunk, gratula a babához! Írj majd, hogy érzed magad :-)))

Képzeljétek, azt álmodtam, hogy augusztus 28. van, és megszületett két napja az egyik ikerbébink (a másik még nem), de a dokik azt mondták, csak akkor láthatom, ha már a másik is világra jött, ami egypár nap múlva várható. Csak az volt a furcsa, hogy egyáltalán nem emlékeztem a születésére, fitt voltam, feküdnöm sem kellett... (a kórházba csak érdeklődni jártam be.) Ami a legjobb: nem voltak hajlandók megmondani, hogy fiú-e vagy lány, aggályosan kerülték, hogy kimondják... Na milyen? :-)))

Most várom a védőnőt, minden pillanatban itt lehet...

Puszi - Kata
(13+4 - tegnap is ezt írtam, de rosszul...)

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

A cicás történet aranyos volt, jó is, hogy írod! Az állatok olyan könnyen és természetesen hozzák világra a kicsinyeiket, hogy hihetetlen. Kár, hogy belőlünk már ennyire kivesztek az ösztönök.Kép Az urbanizált kutyámKép 3 óra alatt 12 kölyköt ellett, egy vonyítás nélkül (illetve mielőtt beindult a dolog, ugatott, hogy menjünk oda, amint megjelentünk, abbahagyta.) Utána szépen ellátta mind a 12 kiskutyát, nevelgette őket, nagyon kedves volt.

Gondoltam, hogy a rosszullét és a tudatalatti félelem téma nagy port fog felkavarni, de könyörgöm, nem azt írtam, hogy az NEM AKAR GYEREKET, AKI ROSSZUL VAN!!! Hanem bármi lelki oka IS lehet a rosszullétnek, szimpla kimerültség, feszültség, akármi. Mindegy, annyit nem ér az egész téma, hogy idegeskedjetek rajtaKép

A fitnesskismamáktól rosszul vagyok, Norbi Rékáját kb 7 hónapos terhesen láttam az egyik pesti konditeremben, jött ki a szaunából és ment be a szoláriumba. No comment. Utána meg egy bevásárlóközpontban láttam, csokoládébarnán, miniszoknyában, 15 centis sarkú cipóben, kivágott topban, hatalmas pocakkal. Nem tudom, hogy erre miért van szükség, kinek akar bizonyítani és mit???

A babavárás szerintem ne erról szóljon, hogy húúú mennyire jó csaj vagyok, kirakom mindenem, tök barna vagyok és fél kilót híztam 9 hónap alatt. ez inkább szánalmas, mint követendő példa.

Csengo, szerintem inkább azt akarják ezzel a ne hízzunk sokat témával, hogy ne növeljük a túlsúly által a magasvérnyomás és a terhességi cukorbetegség esélyét, meg ne terheljük fölöslegesen a szervezetet.

Süt a napKép Kép Kép
Puszi,
Kriszi

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Kriszi, jol osszefoglaltad a mondanivalomatKép
Szoval, a kiloknal sokkal fontosabb, hogy harmoniaban legyunk es minel tobbet simizzuk, becezzuk a babat. Es ha igy vagyunk biztosan nem lesz egesz nap zabalas. Ami engem zavar az egeszsegugyben, hogy ha eleve kover vagy akkor a sulyoddal cseszegetnek, ahelyett hogy mondjuk a gyomoregesemen segitenenek. NA, lehet hogy en vagyok tul erzekeny es le kene tojnom ezeket.

Lassan a tobbseg eleri a 12. hetet. Csak elmondanam ujra, hogy akit enged a dokija menjen terhestornara, mert ott tenyleg szakemberek mozgatnak meg. Annyira klassz volt! Most ugy sajnalom hogy addig nem tudom a fiamat hova tenniKép Olyan joleso erzes a mozgas utan az egesz testnek! Es az ember magatol nem tud olyan gyakorlatokat kitalalni, amik nem huzzak a hasat stb.


Azt hiszem, hogy mar biztosan nemcsak a beleim mozognak, hanem a babamat ereztemKép

csengo 16+1
Vendég
 


Sziasztok!

Anett vagyok Tolna megyéből.Jó érzés olvagatni anyukák hozzászólásait,és tapasztalatot cserélni.

Én kb. 6-7hetes terhes vagyok, kicsit komplikált nálam a számolás, mert jan 2-án volt az utolsó mensim, de a ciklusom 39-42 napos szokott lenni.
Azt mondta a doki, hogy márc.13-án megvizsgál és a méretekből tud majd pontosítani.Saját számolgatásból: szept. vége-okt. eleje.

Nagyon boldogok vagyunk, a párom és az egész család.Első baba,unoka, és dédunoka.
Annyira tervezgettük,hogy már neveket is választottunk:Dávid/Zsófi, bár ikrek is lehetnek, mert az én apukámék ikrek, és a férjem apai ágán is előfordultak ikrek.
A "szokásos" rosszúlléteim vannak, de nem érzem tehernek.Ami 3-4 hete ízlett azt most nem kívánom, reggel akár éhes vagyok akár nem, eszek egy fél szelet kenyeret valamivel, csak, hogy elmúljon a hányingerem.
Rengeteget járok pisilni éjjel-nappal, pedig azt olvastam az inkább a végére jellmző, amikor már a baba nyomja a belső szerveket.
Először megijedtem, mert állandóan feszül a hasam, de a doktor mondta, hogy ez normális, szedjek nospát, mert az se jó ha állandoan aggódok ezmiatt az érzés miatt.

Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra!
Sajnos nincs módom minden nap rálépni a netre, de azért majd még jövök.
Addig is mindenkinek jó egészséget, és növekedést.

Sziasztok!
Anett!
tnéanett
 
 


Szia, Anett,

üdv közöttünk :-))) Hasfeszülésen ne aggódj, nekem is volt! Én magnéziumot szedek (250 mg/nap), fél-fél pezsgőtablettát reggel-este, az jó a fájdalmak ellen. És a pisilés is OK, mivel a bébi nyomja a hólyagot. Én is így voltam ezzel. A vizeletvizsgálat egyébként majd kimutatja, ha vmi tré van. Igyál sok folyadékot (főknént vizet), ha felfáztál volna, az használ, átmossa a hólyagot. (Rutinos hólyaghurutos vagyok, sajnos... Viszont csodák csodája, a bébikkel nem mutatott ki fertőzést a viz.vizsgálat.) Azért bébik, mert ikreket várok (kétpetéjűeket), bár nálunk senki sem volt ikres a családban :-))) Nagyon örülünk nekik! Jó egészséget nektek!

Melinda,
füled hogy van?
Most volt a védőnő, majd áprilisban megyek legközelebb, a 18. heti UH után.
Iszonyú hosszú már a tábla. Lehet, dög vagyok, hogy ezt javaslom, de mi lenne, ha csinálnál egy másolatot, és kihúznád azokat, akik mondjuk egy-másfél hónapja nem voltak itt? Ha pedig jönnek, a másolatból vissza lehet tenni őket. Ha rossz ötletnek tartjátok, szóljatok...

Macifülke,
remélem, jól vagy...

Kriszkrosz,
gyere te is gyakrabban :-)))

Puszi nektek - Kata

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Rejo
Úgy értettem, hogy megmutatták a szülőszobákat ahol volt egy egyágyas, meg egy nagy terem ahol 3 szülőágy volt egymás mellett. (függönnyel választva) Én azt értettem, hogy szívesebben szülnék "egyedül" mint mellettem még két kismama. Amúgy a kórházban a fizetős szobák is 2-3 ágyasak, és állítólag akkor hozzák ki a babát amikor akarod.
Nekem ez az első babám, úgyhogy nincs tapasztalatom, hogy jobb szülés után. Babával, vagy nélküle. Nekem csak ismerős anyukák mondták, hogy nekik szükségük volt a pihire. De majd meglátom, végül addig még meggondolhatom magamKép

Nekem is azt mondta a dokim, hogy a cukis lötyit majd később (24. hét felé) tuszkolják belém. Pedig a család anyai ága tele volt cukorbeteggel, de nemigazán izgatta a dokimat.

Na nekem mennem kell.
Kellemes hétvégét mindenkinek, habár hallottam megint visszajön a tél Kép((( UTÁLOM!!!!

Üdv: Bettus

Kép
bettus79
 
 


Sziasztők Mamik, Leendő mamik és babyk!

Nem lehet már lekövetni az egyszerű földi halandónak, aki naponta jobb esetben 1szer géphez jut, azt a mennyiséget, amit Ti termeltek. Kép
Már soxor örülök, ha végig tudom olvasni. Kép

Nem akarom borzolni a kedélyeket, ezért csak 1 mondattal térek rá ki, mert azért csak izgat a téma Kép: majdnem 2 éve várjuk nagyon a babócánkat, lelkileg teljesen kiegyensúlyozott vagyok, legalább is amennyire lehet; mégis 3 hétig rettenetesen émelyegtem, igaz a rókák elkerültek, de az biztos, hogy nem voltam toppon testileg. Ennyit röviden arról a szerintem átlagban teljesen megalapozatlan elméletről... (bár az lehet, hogy van akinél ez is hozzájárul, én nem mondom, hogy nem lehet így..) Bocs, de ezt muszáj volt leírnom Kép

Melinda, Ákata

Nagyon jó volt a találkozó!! Örülök, hogy Ti is szívesen ismételnétek! Úgy elrepült az a pár óra, hogy nem győztem csodálkozni, hogy már 5 óra van. Kép Marci egyszerűen TÜNDÉRI!! Nem győztem áradozni róla itthon. Kép
Kata, 1000 bocs és 100 medve, hogy nem vártam meg a kutyusokat, de jött közben 1 sms, hogy hol vagyok már?-teljesen kimentek a fejemből, pedig tényleg érdekeltek volna. Tényleg bocs!De majd legközelebb! Kép

Kriszkrosz

Nagyon sajnálom, hogy nem jöttél, de ami késik nem múlik!!

Krisszi

Milyen kutyusotok van? (Imádom őketKép )

Lányok!

Ettől a cukros lötyis storytól felfordult a gyomrom; brr; Ez kínzás!

Krisszi, Melinda

Csatlakozom a fitnesszmami, az olyan szélsőségek, mint főleg Norbi Réka, "kimosolygásához"! A lényeg az, hogy mi harmóniában legyünk önmagunkkal, ne az legyen a cél, (a volt cégemnél volt 1 tipikus ilyen nőci), hogy "Úristen, nem fog rém jönni még a 38-os méretű estélyi sem!"- ez megtörtént... no comment..

Minden új aktív topiklakónak és kevésbé aktívnak is gratula a babócákhoz!!

Iza

Melyik légitársasággal szoktál jönni? És mikor tervezed, hogy már vissza sem mész a szülésig?


Üdv Mindenkinek!!

7végén még próbálok benézni! Már csak 4 nap a 12. heti uh-ig! Kép

Szép napot!

puszi: J.E.
macifülke
 
 


Szia Bea, szia Anett!

Én is kb. egyidős vagyok veletek, és Anett és is állandóan pisilni járok az elejétől kezdve, éjjel-nappal. Az éjszakai főleg kikészített, néha alig tudtam visszaaludni miatta, most talán kezd jobb lenni.

Bettus, a függönyös elválasztás tényleg egy kicsit furcsa.

A kilók miatt ne aggódjatok, szerintem úgyse tud az ember túl sokat tenni az alkata ellen, terhesen nem lehet fogyókúrázni. Egyetlen ismerősöm csinálta meg,(nem RR Kép) hogy drasztikusan odafigyelt a kilóira, igaz, hogy a régi farmerjében jött ki a kórházból, de kicsi lett a baba, és két hétig inkubátorban volt. Ennyit nem ér meg az egész. A környzetemben az összes barátnőm lefogyott minden erőfeszítés és fogyókúra nélkül szülés után (engem is beleértve) a szoptatás viszi a zsírt le, na meg az éjszakázások, a gyerek utáni futkosás...Kép

Kata, nemsokára lehet úgyis megtudod a nemüket!Kép

(7+1)

Kép

Kép
rejo
 
 


Hányinger-émelygés témához még egy adalék: Én arra gyanakszom, most azért nincs hányinger és egyebek, mert naponta 3X szedek Magne B6-ot, és a B6 vitamint hányinger ellen szokták adni. Szerintem ez hat. Aki hányingeres nem próbálta a B6 vitamint?

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!

Megint rengeteget írtatok.
Nem győzöm visszaolvasni.
Mi hétvégére egyedül maradtunk Dáviddal. A férjem elment síelni, mi is mentünk volna, de hogy baba van így már nem tartottam jó ötletnek. Tehát maradtunk.
Megkaptam a kiskönyvemet, úgyhogy igazi kismama vagyok. Most doki ügyben pihi van, majd csak a 12 héten kell újra mennem.

A kórházas témában osztom a Bujka véleményét. A Rókus ahol szülni fogok, csak nappali rooming in. Nekem ez bevállt. Éjszaka ha sír kihozzák a babát, de csak akkor ha kérem. Így volt időm pihenni is. Lehet, hogy ez néhány kismamának önzően hangzik, de nem bátam meg, hogy így volt.Lehet azért is gondolom így mert császáros voltam és nekem ez így könnyebbség volt. Nappal is bármikor be lehetett vinni, nem volt szájhúzás a csecsemősök részéről. Igaz ezzel nem éltem, de volt olyan aki igen.

A hizással kapcsolatban szerintem ez alkati dolog is. Igaz én csak 10 kg híztam, de nem azért mert nem akartam többet, hanem így alakult. Nem vontam meg semmit magamtól, mindig azt ettem amit megkívántam és nem figyeltem arra se miből mennyit . Szerintem amíg egy kismama jól érzi magát és nincs semmi baja addig nem kell aggódni mennyi kg szalad föl. Szoptatás alatt úgyis lemegy , de legkésőbb akkora mire 1 éves a gyerkőc.

A táblából tényleg lehetne egy rövidebb változatot csinálni, mert már nehéz átlátni. Jó ötlet, hogy aki nem volt 1 hónapja az átkerüljön pihenőbe.

Üdvözlet az újaknak!Kép Gratulálok a babákhoz!

Zsusza

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!
Tényleg termékeny ez a fórum:D A szó legszorosabb értelmébenKép

Rejo, amikor hányingeres voltam az előző terhességemnél, szedtem a Magne B6-ot. mint halottnak a csókKép semmit nem használt. De meg kell próbálni.

Üdv az újaknak! A pisilés témában sajnos én is érdekelt vagyok, pedig lassan 16 hetes leszek és szinte az első perctől nagyon gyakran kell pisilnem. Éjszaka egyszer minimum felébredek.Kép

Macifülke, három kutyusunk is van! Egy németjuhász fiú, egy keverék lány, egy staffordshire terrier lány. Neki születtek kiskutyái a németjuhászunktólKép

Anett, csatolok egy linket, ami szerint kb október 9-én fogsz szülniKép
http://www.bebilap.hu/terhesseg/szulido.htm

viszont egy másik szerint október 22-én, ez figyelembe veszi a ciklushosszt is
http://www.babycenter.com/calculators/duedate/?_requestid=43551

majd a dokid megmondja:D
Sziasztok!
Krisszi

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok, Lányok!

Kiló-ügy asszem már ki van vesézve, én csak annyit tennék hozzá, hogy a védőnő ma azt mondta: nyugodtan egyem azt, amit akarok, de azért ne kettő helyett, és egyek sok zöldség-gyümölcs-tejfélét. Asszem, ezzel nem mondtam újat, de lényeg, hogy ő sem szorított diétára. Holott a kis kézikönyv, amit a kismamafüzet mellé adtak (gondolom, nektek is), diétáztatna, és pl. a tejet a magas kalóriatartalmú cuccok közé helyezi és tiltja, pedig hol van az mondjuk a csokitól :-)))

Viszont: megkérdeztem a v.nőt, hogy melíroztathatok-e (külön kihangsúlyozva, hogy a festék nem érné a fejbőrömet), és nemmel válaszolt - még a hajszínezőre is, mert vegyszer van benne. Felvetettem, hogy a samponban is van, de azt mondta, nem annyi. Ti hogy vagytok ezzel? Én is félek most kicsit a hajfestéstől, de azért elábrándotam egy "light-os" melíron... Mondjuk nem tragédia lemondani róla, de az ismeretségi körömben több kismama festetett, melíroztatott...

Macifülke,
kutyikat ne bánd, most úgyis olyanok, mint két sárkolonc :-))) Hetente fürdetjük őket, de naponta kellene... Kapsz képet ezen az UH-n is? Tedd majd fel, ha tudod...

Puszi mindenkinek, és aki nem jön, annak jó hétvégét!
Kata (13+4)

Kép
Ákata
 
 


Ákata

Én festettem a hajam amikor Dáviddal voltam terhes, és nem lett belőle gond. Csak arra figyelj, hogy ne töményen szívd be a festék szagát. Szellőztessetek közben, vagy tegyetek a fejedre valamilyen zacsit, az meggátolja a tömény festékszagot, és még hamarabb is hat a festék.
De mindenki maga dönti el, hogy mit csinál. Én most is be fogom festeni, de csak a 12 hét után. Már egyszer minden ok volt most is bízom benne.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!
Már végre itthonról...

Cukros lötyis vizsgálat: coitromlével lehet ízesíteni... akkor kicsit elviselhetőbb az elfogyasztása viszont az eredményt nem befolyásolja...

Rejo
Én szedtem magnéziumot és B6-ot is... rókicáim viszont voltak...

Gigi 15Kép
Vendég
 


Sziasztok!
Orulok, hogy van mit olvasniKép Pedig tenyleg betegek vagyunk meg a kisfiammal.

Igen a magneB6 csak egy 'marketing' fogas. ugyanis a hanyinger ellen, kuraszeruen napi 3x1 B6 vitamin tablettat kell bevenni, a magnezium az izmokra van. Mar irtatok korabban, hogy pl. ha kulon veszed meg a -beres-magneziumot es kulon a b6 vitamint, akkor nem kell extra nagy bogyokat bevenni, es lenyegesen olcsobb! Ja es a magneb6-ban olyan keves b6 van, ami elvileg a magnezium felszivodashoz kell. Na jol kiveseztem, de el kell fogadni, hogy 100-bol 3-4 nonek nem segit semmi az egvilagon. Es aki nem tartozik ebbe a taborba, az oruljon nagyokatKép

megyek mert a gyerek szetszedte apa gepet....

csengo
Vendég
 


Kata, az összes terheskönyvemben azt írták, hogy lehet festetni, megkérdeztem a dokimat, szerinte is lehet.
(A fodrászommal is gyakran beszélgettünk erről, sok kismama jár hozzá) Én melíroztatok, kicsit ritkábban és kevesebb csíkot tetetek bele, mint régen, de csak azért, mert már túl szőke a hajam és nekem szőkésbarnán jobban tetszik.
Inkább kérdezz rá a dokidnál, ha bizonyosságot akarsz!

Nem vettétek észre, hogy kevésbé zsírosodik és valahogy szebb a hajatok? Nekem babázás előtt kétnaponta kellett (volna) mosnom, hogy szép legyen, most meg heti kettővel megúszom és teljesen normálisan néz ki. Az arcom viszont tele lett pattanássalKép Azelőtt sem volt hibátlan, de most megőrültek a hormonjaim. Nektek mi a tapasztalatotok?

Jó hétvégét mindenkinek, pihenjetek sokat!
Krisszi
15+5

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Csengo ez jó tipp, hogy olcsóbb külön megvenni, én egyébként az izmaim miatt szedem a magnéziumot, iszonyúan görcsölök mindig, és nem csak a vádlim, a nyakam, a hasizmom, egy csomó helyen, ahol addig azt se tudtam izmom is van...szóval már most elkezdem feltölteni a raktáraimat, hogy később ne keményedjen a hasam, mert Domival sokat keményedett. Viszont nagyon drágának találom ezt a bogyót, meg fogom nézni a Béres magnéziumot.

Krisszi, már én is várom ezt a hatást a hajamat illetően, de nálam sajna még nem jelentkezett, én még két naponta mosom...na de én még nem is tartok ott, ahol teKép viszont a bőröm egyenlőre nagyon szép lett, szebb, mint a terhesség előtt volt, de rossz tapasztalataim vannak a későbbieket illetően, nekem a fiamnál nagyon csúnya lett a bőrőm a terhesség végére. Szerintem ez is alkati kérdés. Régebben olvastam valami olyasmit, hogy máshogy reagál a szervezet a fiú és lánymagzatokra, a hormonok mást hoznak ki.

(7+1)

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!!!!

Örülök, hogy befogadtatok Kép

Néhány kalkulátorral én is megnéztem a dokgot, és minden bizonnyal 2006 november első hetére várható a babóm!

Nos pár szó rólam, 25 éves vagyok, másfél éve várjuk a babát a párommal, már épp belejelntkeztünk, sőt voltunk is konzultáción a Kaáliban ,amikor kiderült, hogy ez a hónap volt szerencsés Kép
Nagyon örülünk. Viszont még nem mondtuk el senkinek, ha kibírjuk megvárjuk az első (már szívhangos) Uh-t. 20-án lesz. Pedig tudom, hogy a szüleim, és a párom családja is a fellegekben járna.
Az én szüleimnél is Õ lesz az első unoka Kép

Pisilés: én is nagyon sokat rájok, de iszom is rendesen, mert meg vagyok fázva, és nem akarok kiszáradni.

TEA: szerintetek szabad teát inni? Én rengeteget iszom egy nap (mézzel, citrommal, vagy citrompótlóval) gyümölcsteát. Van ahol azt olvastam, hogy nem ajánlott teát inni. Ez csak a fekete teára vonatkozhat?

Rosszullét: szerencsére nálam még nem mutatkozott.

Torna: Én azt hiszem meg fogom venni valamelyik DVD-t, de NEM azért, hogy ne hízzak el, hanem mindenképpen mozogni akarok, és sajnos nincs lehetőségem terhestornára menni.

Rejo! Kép
Mikor mész leszközelebb Uh-ra? Honnan számolod a 7 hetet? utolsó mensitől?

Kata! Kép
Hogy sikerültek az ikrek? Kezeltek, vagy spontán sikerült egyszerre két babó?

Bea

Kép
Kép
beuka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?