Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!Én se vagyok régi vendég de nagyon jó hogy végre valami kikapcsol habár nemsokat vagyok itt mert a lányom nem sok idöt hagy nekem kikapcsolodásra.16 hónapos és egy hétördög.én is általában csak este jutok el a gépig.Na most is mennem kell.Sziasztok!
kedves
 
 


Sziasztok!
Mennyi Andi van itt a környéken! Kép
Akkor már tényleg meg kell különböztetni benneteket:
Andi001! Nem ismertem az öcsédet, talán egyszer-kétszer láttam, de abban az időszakban már nem jártunk össze a Melindával, csak kolleganők voltunk. Igen, nagyon megviselte szegényt a szakítás, de ezek szerint sikerült túljutnia rajta.
Sancsi, én is kétszer voltam csípőszűrésen Aisával,mert annak idején én ficamos voltam, de szerencsére Aisával semmi gond. Igen, néztem én is a neten azokat a cipőket, hát nem semmi ára van. Főleg úgy, hogy max. egy hónapig tudja majd hordani őket, mert kinövik. Hová mentek szűrésre??
Andiamo! Üdv. köztünk, még nagy talit nem rendeztünk, de érik a dolog nagyon! Kép
Kedves, üdv. neked is, írj majd többet is magadról! Kép

Na, megyek mert megy a Lost az AXN-en! Kép
Sziasztok!
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!!
Üdv minden ujnak!!Bár az nem éri,hogy mi itt irogatunk és ti nem irtok magatokrol semmit!!KépKép
Andiámo!!
Már van ám itt két Andi de az egyík eltünni látszik!!Nem én vagyok!!KépKépIrjál merre laktok,és akkor téged ís beveszünk a baba-mama taliba ha végre jőn a jó idő és sort keritünk rá!!
Kedves Erika!!
Kilestem ám a nevedet!!Te ís irjál magadrol azért csak van 5 perced amig alszik a leányzo!!KépKép
Ja és kedves uj forumozok!!
Kérnénk fényképeket a leányzokrol,ez külőnösen nekem fontos mert ugy tünik csak nekem van itt fiam,és szeretném neki megmutatni milyen lesz a felhozatal ahogy APA fogalmazna!!

Gabi!!Mi van elutaztál???
Sancsí???Andi????
Én is élvezem a jó időt na de mi lesz nyáron ha már most sem irtok???Bezárjuk a topikot??Szabadság miatt???KépKépKép
Na jo megyek én is mert Kírának már ráncos a bőre a kádba!!
Szép estét nektek!!KépKép
ANDI
Vendég
 

 
 

hát sziasztok van pár percem mig jön a lányom nekem nemrégóta van gépem és még ismerkedek a kezelésével nemtudom mikor tudok képet felrakni a babafotoknál van az síkerült.Amugy 30 éves vagyok,16 hónapos kislányommal vagyok itthon,első baba de nagyon eleven kitesz 10 et magából.Nagyon kevés a szabadidöm,keveset alszik és állandóan vele kell foglalkozni.Hát ennyi gyorsan és röviden már mennem kell mert ha ő itt van nem lehet gépezni.örülök hogy rátaláltam erre az oldalra legalább egy kicsit tudok dumcsizni veletek.Szép estét mindenkinek.
kedves
 
 


Szia Erika!!!
Képet a mellékletek feltőltésénél tudsz felrakni,de elötte le kell kicsínyítened!!
Leirom,hogyan kell remélem érthető lesz!!
-Megkeresed a kiválasztott képet,kétszer rákatintasz
-bal oldalt felül IMAGE azon belül Resize
rákattintasz,kijön egy kis ablak ott a felső számot átütőd mondjuk 400-ra az also magátol átirodik!!Nyomsz egy ok-t
-utána megint felül FÍLE rákattintasz SAWE AS-ra lépsz rákattintasz és itt márcsak valahová mentsd el a képet!!
Én csínáltam egy kicsínyített képek című mappát a képeink kőzé és oda szoktam elmenteni!!
Nem olyan bonyolult csak elsőre tünik annak!!!
Ird meg hol laksz milyen utca és akkor várjuk a képeket,hátha ísmerjük egymást látásbol!!
A mi képeinket megnézheted ha visszamész felül az archivált oldalakba vagy talán itt is találsz!!Jo nézegetést!!
Lányok???
Andi!!
Csak nincs baj azzal a spirállal??Azota nem írtál miután felrakták!!!
Jelentkezz!!
ANDIKép
Vendég
 


Sziasztok!!
Van valamilyen buli amiről nem tudok,hogy senki nincs ítt!!???KépKépKép
Gabi gondolom neked nem síkerült elaltatnod Petrát miután hazaértetek!!Miron se alszik még,folytatja a tegnap elkezdett hisztit!!
Na jo megyek körbe nézek akkor máshol ahol vannak is!!KépKép
Sziasztok ANDI
Vendég
 


Sziasztok!

Élek...
Isten hozta az újakat! Remélem, ti írtok magatokról.
Mi örülünk a jó időnek, bár a lánykám tiszta gyagya volt tőle. Napról napra változik megint. Most már nem jó a fekvés. Ülni akar egyfolytában, s újabban állni és menni. Így aztán, hogy nyugi legyen, beteszem a kompba és azzal kavirnyászik a lakásban. Bár azt olvastam, hogy nem egészséges hosszú távon, de egyrészt sokáig nem is bír benne lenni, másrészt meg úgyis elunja. A járókában üvölt, mint ha gyilkolnám. A kezemben pedig nem tarthatom egész nap. Mászni még nem tud, s biztosan ülni sem.
Andi!! Petra fürdött, kicsit szopizott, s 8 óra óta húzza a lóbőrt. Ezt csinálja minden este. Majd 11 körül ébred, s jön be hozzám a nagyágyba.
Most tényleg teszek fel képet!
Sziasztok!
Gabi
petrababa
 
 


KépKépKépKép
petrababa
 
 


Sziasztok!
Hát akkor bemutatkoznánk... Egyébként a Ponty utcában leledzünk és készséggel fogadunk minden 5letet a szabadidőnk hasznos eltöltésére vonatkozóan Kép Írjatok, hol van a környéken játszótér, ilyesmi. A zeneovit ugyebár ismerjük, de lassan jön a jó idő és én már nagyon unom az öltözés-vetkőzés mizériát. A lánykám vszonylag nyugodt természetű, bár mostanában elkezdett megnyilvánulni az akarata és nagyon nem bírok vele. Valamivel le kellene kötni, hogy ne mindig a 4 fal között legyen, vagy a babakocsiban. Igaz, tud már járni, de ebben a sárban-latyakban még én is nehezen Kép Na, jó éjt mindenkinek!Kép
andiamo
 
 


Szia Andi001 nagyon köszönöm a segítségedet lehet én vagyok a béna de valahogy nem jön össze az a képfeltöltés.A melléklet feltöltése után jön a tallozás megvan a kép de a bal oldalon nem találok semmit.Tovább nem haladok,amugy a fótóalbumba vannak képek a lányomról ha akarod ott megnézheted.Amugy Vörin lakom a piliscsabai utcában.Na majd még jövök jó éjt mindenkinek!
kedves
 
 


Sziasztok!!
Andi!!
Nagyon édi a lányod,márcsak a nevét nem tudom!!Hát sajna játszotér ügybe el kell,hogy keseritselek ugyanis ítt Vőrin minden játszotér nagyon le van pukkanva,amugy a bányatelepi Cba mögött van egy nézd meg,néha azért mi is lemegyünk oda!!Egyébként az a Ponty utca nincs messze Szentivántol ha jol tudom,na mi oda megyünk játszotérre,ottnagyon jok vannak mindkettő az erdőbe van nagyon szép környezetbe és nagyon jo ott a levegő!!Ha jön a jo idő szervezhetünk oda Baba-Mama talit!!Tők jo lenne!!
Többiek benne vagytok???
Odex!!
Te bizti tudod hol van az egyík a Víllánál a másík benn az erdöbe!!Na talizunk ott??
Jo,hogy ilyenekröl beszélek amikor Míron itt fekszik egésznap szegénykém!!Benyaltunk valami franko kis virust,ugyhogy egésznap hányunk meg hasmenésünk van!!Olyan rossz igy látni olyan kis elesett!!
Gabi!!
Remélem nem fertöztünk tegnap meg titeket,ugyanis 3 nap a lappangási ídő ugyhogy vszinü már tegnap is benne volt a vírus!!Vícát már hivtam,egyenlöre semmi gond!!De azért figyeld te ís jobban Petrát nehogy megfulladjon a hányástol!!Ja és bocsí ha befertöztünk,ha tudtam volna hogy lappang bennünk valami akkor már elöbb kezdem a karantént!!
Enni nem eszik semmit,de szerencsére iszik sokat,igaz,hogy nagy része kijőn de azért marad ís!!Félek a kiszáradástol mert Kíra is mindig odáíg jut az ilyen bacíkkal!!Kekszett meg ropit már evett!!KépKép
Erika!!
Ne menj be a melléklet feltöltésébe,hanem abba a mappába ahol a képeitek vannak tárolva ott kattints rá kétszer a képre és akkor IMAGE felül és ugy tovább ahogy fennt leirtam!!Melléklet feltöltése csak miután már kicsínyíteted a képet és nyítottál nekik egy uj mappát,(nálunk ugy van hogy kis képek) és akkor ugy tudod a mellékllet feltöltésnél tallozással megkeresni a kis képes mappát és feltölteni a képet!!
Bocsí lehet,hogy én irtam le hülyén!!KépKépKépRemélem most már síkerülni fog!!KépIrj ha nem!!
Megyek megnézem a kis betegemet!!KépKépKép
Nem hogy én kaptam volna el rámférne egy kis fogyás!!KépKépKép
Mindenkinek szép napot!!
ANDI
Vendég
 


Sziasztok!
Andiamo, nagyon helyes a képen a kislány, tényleg hogy hívják??
Andi001, jobbulást Mironnak, remélem hamar túl lesz rajta, és nem kezd el fogyni. Szegény... Kép
Én benne vagyok a taliban, bár arra még várni kell szerintem, mert egyelőre elég kiszámíthatatlan, hogy mikor van jó idő. De addig legalább Sancsi Enéhje is nagyobb lesz egy kicsit, Aisa is mobilabb lesz! Kép
Igen,ezek a játszóterek nagyon jók, főleg, hogy a nagymamám lakik ott amellett amelyik az erdőben van (nem a villánál). Kép Így ha bármi gond van, be tudunk menni oda... Kép
Andi ne is mondd, nekem is le kéne dobnom egy 5-6 kilót. Ennyi maradt rajtam szülés óta és nem akar lemenni, pedig mindenki azt mondja, hogy szoptatás alatt mennek le a kilók. Hát én vagyok a kivétel. Jó sokat tudok enni, szinte egyfolytában éhes vagyok ,és ez meg is látszik. Neki kéne állni valami kíméletes diétának, mert azt nem akarom hogy emiatt elmenjen a tejem. Gondoltam arra, hogy elkezdem azt a 90 naposat, de úgy, hogy a gyümölcsnapot kihagyom (az elég drasztikusnak tűnik), és csak a többi 3-at tartom be. Szerintem úgy nem lenne gond a tejjel sem, csak kérdés, hogy úgy ér-e valamit a diéta... ??? Ha mást nem akkor megvárom míg Aisa 6 hónapos lesz, és utána már úgyis fog mást is enni, nem baj, ha kicsit kevesebb lesz a tejci...
Sancsi, veled mi újság?
Az én lányom most kint alszik a teraszon, eddig sétáltunk és olyan jó idő van, hogy nem akar még felébredni, pedig már éhesnek kéne lennie! ;-)

Na, megyek addig intézem ügyes-bajos dolgaimat! Kép
Sziasztok:
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Szia Andi nagyon rendes vagy hogy segítesz de még mindig nem jön össze rákatt. 2× fenthp image zone expresz van azon belül nincs Resize de nembaj ugy tünik reménytelen eset vagyok.Jobbulást a kis betegnek.Amugy mennyi idős?Lehet már láttalak a képen ismerős az arcod.Na mennem kell jön a lányom és nem viseli jól ha a gép elött ülök.Sziasztok!
kedves
 
 


Sziasztok!
Andi!
Petrának egyenlőre nincs semmi baja. Anyatejes nehezen kap el bármit is. Legalábbis remélem. Gáboroddal talákoztam, ő mondta, hogy Miron beteg. És Kíra? Neki nincs semmi baja. Egyébként Bálint is hányt délután, de csak túl sok csokit falt be a kis okos.
Jobbulást nektek!
Hajni!
Szerintem az 5-6 kiló nem olyan sok, hogy azért kockáztasd a tejcit. Az én lányom 6 hónapos elmúlt, de még mindig alig tudok bediktálni más kaját is az anyatejen kívül. Vísit, mintha meg akarnám mérgezni.
Játszótérre mi is megyünk szívesen. De várjuk meg a jó időt.
Andiamo!
A kicsi lány édes. És egy ma született báránynak néz ki. Rossz is lehet???
Jó éjt mindenkinek!!
Gabi
petrababa
 
 


Sziasztok! Bocsi, a lánykámat Dorottyának hívják. Alias Panka. Ezt az álnevet az apja használja előszeretettel Kép. Nagyon örülök, hogy Szentivánon vannak jó játszóterek, mert itt Vörin tényleg elég gyér a felhozatal.
Gabi!
Dóri baba tényleg egy angyal - volt idáig. Ugyanis pár napja nagyon belébújt a kisördög. Kezd kinyílni a csipája a kicsikémnek.
Andi!
Mironnak jobbulást! Remélhetőleg hamar lezajlik, nekünk is volt nemrég hasonló és 2-3 nap alatt túl voltunk rajta. Akkor sajna én is beleestem, bár fogyókúrának tényleg nem volt utolsó Kép
Jó éjtmindenkinek!
andiamo
 
 


Sziasztok lányok nagyon jó igy olvasni hogy néha eljártok valahová nállam ez elég tabú mi ritkán megyünk valahová az én lányom is pár napja olyan mint egy ördög most jön ki belöle hogy ő valaki alig birok vele.Napközben alig alszik amig megfözök,takarítok már nincs kedvem kimozdulni.Amugy az én Nikim 16 hónapos mult és én is alig tudok belenyomni egy kis föt kaját mai napig csak cicizni akar,és az jó mert még nem volt beteg hálistennek.Na jó megyek mert összefolynak a betük a szemem elött jó éjt mindenkinek!
kedves
 
 


Sziasztok,

vegre ide is talaltam.
Bemutatkozaskeppen a babank kepei: www.skorsak.photosite.com

Szep napot mindenkinek!
gabk
 
 


Gabi, pont kérdezni akartam, hogy te adsz-e már más kajcit a babának. Kép Ezek szerint nem nagyon. Én 6 hónapos kora után szeretnék kiváltani egy-egy cicizést rendes kajcival, persze csak módjával. Majd még meggondolom ezt a fogyózást, valószínű az lesz belőle, hogy csak jobban oda fogok figyelni arra, hogy mikor és mit eszek. Zavar nagyon ez a plusz kiló, főleg a hasamon. Kép

Gabk, üdv. itt. Aranyos a kisfiú nagyon, magadról is elárulsz majd valamit ???

Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Andiamo,
olyan mázlista vagy. Én nagyon szeretem a Dorottya nevet, de nálunk apjuk megfújta. Közölte, hogy inkább Dóra, de nekem az annyira nem gyere be, ráadásul a Szabóhoz elég gyér is. Így lett a kicsi lány Petra. Nálatok lesz kistestvér.
Sőt minden egy gyerekestől kérdezem: Lesz kistestvér???? Nálunk igen. Még nincs, de hamarosan újra indul a projekt.
Kajáról. A doki néni megkérdezte, hogy meddig akarom szoptatni Petrát. Azt mondtam, hogy addig, amíg tudom, de talán egy kis gyümölcs nem árt. Ez volt 4 hónapos korában. Megpróbáltam banánt, almát, amit én turmixoltam. Nem kellett. Vettem bébidesszertet. Azt ette, módjával. Aztán ettünk sütőtököt, csirkehúsos bébikajákat, azonban kb. 1 hete megint semmi sem kell, csak a cici. Eddig is voltak szünetek az evésben. Hát ez van. Tápszert még sose evett. Az is igaz, hogy beteg se volt még eddig sose. Összesen kb.3-szor szörcsögött pár napig, s ennyi. Nem izgatom magam, s a kutyák hála istennek megesznek minden maradékot.
Gabk, téged is köszöntelek. A kicsi nagyon aranyos. Végre egy újabb pasi!!! Írj magatokról te is többet, ha ráérsz!
Andi! Ha meggyógyultatok, szólj, mert megjött minden papírom az adóhoz! Miron, Kíra??
Lányok! Én általában egyedül vagyok itthon a bébbel. Ha nem akarjátok megvárni a jó időt - ami most újfent késik - addig is találkozhatunk. Séta, otthoni trécsi, mindegy! Én beteszem Petrát a babkocsiba, és megyünk.

Gabi
petrababa
 
 


Petra!
A tesó dologgal úgy vagyunk, hogy jó lenne, ha megvárná, míg felújítjuk a házikót, hogy legyen egy kis zuga, de szerintem úgyis akkor fog jönni, amikor Õ akar. Dóri sem nagyon kérte ki a véleményünket Kép De az esélyt megadjuk, zöld a lámpa (halványzöld ;)).
Kedves!
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy kissé elúszol a feladatokkal és nem jut elég időd a feltöltődésre. Valahogy ismerős a képlet, néha én is azon veszem észre magam, hogy csak a kötelezőre jut időm. Pedig hidd el, nagyon nagy szükségünk van a plusszokra is. A gyerekről már nem is beszélve. Mivel nagyjából egyidős lányaink vannak, ha volna kedved, megbeszélhetnénk ezt-azt. Bocs, ha tolakodó voltam, de az írásod ilyesmit sugallt.
Jó éjt!!!
andiamo
 
 


Andiámo!Igen jól látod nagyon eluszok a teendöimbe,és hozzá kell tennem amióta a Niki elindult egyre rosszabb,nagyon sok energiával rendelkezik keveset alszik és én már lassan nem birom na meg a háztartás tegnap neki is rosszabb nepja volt és nagyon kiborultam.Majd ha jön a jó idő remélem mi is többet mozdulunk ki.Amugy én is laktam rége a tavaknál ismerős az a rész én sajnos a falu másik felében lakom.Na mennem kell szép napot!
kedves
 
 


Sziasztok!!
Csak gyorsan mert elég szar a helyzett nálunk!!
Sajna kezünkben egy korházi beutalo!!KépTegnap már ugy nézett ki hamar tul leszünk rajta,mert nem hányt és a széklete se volt olyan hig!!De ma délelött ismét rosszul lett sőt annyíra,hogy egy koty vizet se tudtam belediktálni,ami addíg bejutott azt ís kihányta,és meg se mozdult,csak feküdt és nézett ki bután a fején!!KépKimentünk a Kovács dokinöhőz aki megnézte és azt mondta,hogy adjak még egy esélyt az otthon gyogyulásra,ugyhogy felirt egy valamit ami olyan mint az infuzio amit bennt kapna azt kell 10 percenként a szájába nyomnom,egyenlöre minden ok de azért még van hasímarsíja,de már nem olyan gáz!!Hányni nem hány,láza níncs ez a szerencsénk,mert akkor már biztos be kelett volna vinní!!Ráadásul a Lászlo korházba kéne vinni ahol annyíra teltház van,hogy potágyazták a kortermeket és a szűlök nem maradhatnak bennt!!Na azt már nem!!KépKépKépUgyhogy most ugy írattam a beutalot,hogy Budai gyerek k.-ba megyünk és reméljük nem küldenek el!!Sőt remélem el se kell indulnom!!Gondolom ti se hagynátok ott egyedül nem???Jol ki vagyok egész délután bőgtünk Kírával,mert közölte velem,hogy ő nem akarja hogy Míron korházba menjem ,mert nem tud nélküle élni!!Annyíra édes voltKépKépAmugy ő tegnap egész éjjel hányt de ma semmi!!KépKépKépRemélem!!KépKép
Na hát ennyí,szoritsatok hogy ne kelljen bemennünk!!KépKépMajd jelentkezem!!
Ja amugy a jeges víz-szölőcukor is javasolt!!Az is jó azt ís adom neki!!
Vígyázzatok magatokra!!Inkább ne menjetek társaságba zárt körbe mert sajna nagyon sok van a környéken!!Kíra csoportjába ma 25-böl 8-an voltak!!KépVszinű ott nyalta Míron is!!
ANDI
Vendég
 


Szia Andi hát nem irigyellek én még nem tudom mi az hogy beteg a gyerek hálistennek pedig 16 hós múlt,de el tudom képzelni ha valami baja lenne,az milyen rossz.Szorítok hogy ne keljen korházba mennetek és mielőbb gyógyuljatok meg.szép napot mindenkinek!
kedves
 
 


Andi!
Ha kell a Kírára vigyázni, szólj! Petrának nincs semmi baja és nekünk se. Már kijött volna, ha lenne valami, azt mondtad 3 nap a lappangási idő.
Ja, meg ha bármi segítség kell, akkor is szólj!!! Remélem, meggyógyultok!!!

Gabi
petrababa
 
 


Andi, nagyon sajnálom ,hogy ilyen beteg lett Miron. Kép De add neki azokat a dolgokat, amiket a doki mondott, és helyre fog jönni. Hát nagyon remélem, hogy nem kell kórházba mennetek. Szurkolok nektek, aztán írj, ha vannak fejlemények. Aranyos lehetett Kíra nagyon Kép
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!!!
Köszi mindenkinek!!!Ugy néz ki javulunk bejőtt a szőlőcukros hideg víz meg az a por infuzio!!Este még fecskendeztük belé mert nem akart ínni,de ma már íszik az űvegéből!!Széklete se volt este ota se láz se hányás!!!Csak szegénynek arra síncs ereje,hogy felüljőn!!De lehet,hogy megusszuk ezt a korházosdít!!!Remélem!!!
Gabi!!!
Köszi aranyos vagy de tudod itt van anyu délelött és délután már van Gábor!!Segitenek!!Megaztán isten ments hogy oda vigyem Kírát,igy ís elégé ideges voltam 3 napig,hogy összefertőztünk titeket ís!!Lelkiismeretfurdalásom lenne ha ti is elkapnátok,annak ellenére,hogy tudom hogy nem tudtam hogy lappang bennünk valami!!!Már bizti Kíra ovijábol kaptuk ma már csak 6-an vannak a 25-böl!!Ovonénik is kidőltek,ugyhogy remélem a keddi szinházat elhalasszák!!KépKírának egyébként semmi baja,ma már ehetett reggeloire kakaoscsígát!!De délbe szigoruan rántott leves!!KépKépMuszáj még két napig kimélni a gyomrát!!!Miron egyenlöre semmi ételt nem fogad el pedig kiraktam kekszet meg ropit,piskotát de egyenlöre nem kell neki!!!Remélem délután már síkerül ennie ís,de nem erőltetem!!
Most megyek vigyázatok magatokra!!Ha nem muszáj ne menjetek zárt helysége emberek közé!!Inkább a szabadba mert nagyon sok van mindenhol ebből a franko virusbol!!!Tegnap is fullra tele volt a rendelő és mondta ís a doki,hogy ennek a fele se tréfa olyan gyorsan terjed!!!
Szép napot nektek!!
ANDI
Vendég
 


Sziasztok!!
Rakok be két képet!!Igy telnek napjaínk és így nézett ki amikor kezdödött a betegség,holnap lefényképezem most milyen szönyen lefogyott!!Még mindig nem eszik,inni is kinálgatni kell ,és egésznap gőrcsöl!!Senkivel nem marad csak velem,ha éppen nem alszik akkor kézbe van!!Nincs ereje menni is alig tud,szédeleg egésznap!!
Veletek mi van,csak nem vagytok ti is betegek??
Gabi hallotam a sétás storyt,gondolom sz@rrá röhögtétek magatokat!!Irigykedek,és remélem jővő hét közepén már mi is mehetünk!!
Szép estét nektek!!
ANDI
Holnap rakok be még képet!!!Kép

KépIgy ülünk szinte egésznap,ősszebujva!!KépKépKép
Vendég
 


Szia Andi!
Ha jövő hétre meggyógyultok, akkor együtt is mehetünk sétálni. Oda még Vica is jön, bármikor.
Nagyon elfáradtunk mindketten.
Szegény kicsi Mironnak adjál helyettünk is gyógypuszit!
Gabi
petrababa
 
 


Haho!!
Ugy fest gyogyulunk,de ezt most le ís kopogom!!Csak szegénykém nagyon éhes,és ronda Anya nem ad mást mint répát-rizzsel!!KépKépCsínáltam rola sovány képet,majd holnap berakom,most nincs kedvem mert huzos napom volt!!
Mi van mindenki MEGASZTÁRT néz???
Gabi!!!
Max.hétvégén viszem ki Miron szerda elött semmiképpen de akkor mehetünk csavarogni!!Biztos vagy benne,hogy ha én is ott leszek akkor is jöhet a Víca??Én vagyok a mumus!!KépKépKép
Majd beszélünk!!ANDI
Vendég
 


Sziasztok!!!
Lázas a Miron 39 lett most reggelre!!KépKépHolnap jön a dokinéni,azt mondta vszinü megtámadta a felső légutakat a virus!!Antibiotikum lesz a vége!!A lényeg,hogy íszik sokat evett banánt almát egy keveset!!Hasímarsí-hányás nincs!!Hát ennyí rohanok főzni!!
Hol vagytok???
ANDI
Vendég
 


Andi, sajnálom, hogy nem lett sokkal jobban. De azért az sokat számít, hogy már nincs hasmenése, és nem hány. Legalább tud erősödni egy kicsit, ha tud enni valamit.
Szerintem maradjatok bent inkább a héten, csak ablakot nyiss, úgy szellőztesd át jól a lakást hogy a bacik ki tudjanak menni.
Remélem, most már jobban lesztek.

Velünk nem történt semmi különös, Aisa most elég keveset hízott a héten, ezért egy kicsit aggódtam, de mivel vidám, fejlődik, ezért nem hinném, hogy bármi komoly volna.
Ja, meg a héten kacagott előszőr a kislányom! Kép HÁt olyan tündér volt, mondanom sem kell gondolom, hogy szinte potyogtak a könnyeim a boldogságtól... KépKépKép
Na, megyek adok a pihenésnek még a fürdetésig...
REmélem, jön már lassacskán a tavasz, mert ez nagyon gááááááááááz....

Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!
Jár valaki közületek zeneoviba pénteken a Gradus oviba, vagy kedden a Ligeti oviba?
Jobbulást Mironnak.
Andi
andiamo
 
 


Sziasztok!
Andi mumus! Mi van a kis mumussal? Petra is 38 fokos lázzal küzdött szombat este. De egy kis gyógytea, fürdés, kúp és már éjfélkor nem volt semmi baja. Hála a jó istennek, azóta sincs. Nem szortyog, sőt megint eszik bébikaját is. Lehet, hogy a fogától van ez is. Nagyon nyugtalanul alszik újabban. Úgy látom az ínye ki van szakadva, de foga még nincs.
Egyébként nem hiszem, hogy te vagy a mumus. Csak Vicának sok dolga van, s ki kell fogni, hogy ő is mikor ér rá csavarogni. Persze Bálint és Dóra akkor is vele van. S fontos, hogy kis és nagy Péter együtt üljön az én férjemmel együtt a számítógép előtt, s játszhassanak. Na ha ez mind klappol, ja és még jó idő is van, akkor mehetünk. Ne félj, egyik pasinak se hiányoztunk, pedig majdnem 2 órát voltunk oda.
Írj, ha volt a dokinéni!!!
Andiamo!
Mi nem járunk, de mennyi idős kortól lehet vinni? Engem érdekelne a dolog, de Petra még csak féléves volt. S nekünk a Gradus közelebb van.
Gabi
petrababa
 
 


Sziasztok!!
Minden ok tegnap délután ota semmi hála ístennek!!Eszik-íszik játszik és vidám!!Kíra holnap mehet a szinházba!!KépKépKép
Engem is érdekelne,hogy miféle ez a zeneovi!!Én is szivesen mennék Mironnal!!
MENJÜNK EGGYÜTT a GRADUSBA!!!!
De nekünk csak jővő hét lenne jo esetleg már a most péntek!!KépKépKép
Kira ujjabban jön nekem,hogy táncolni akar menni,de nem ám ide Vörösvárra hanem Szentivánra!!Oda járnak a barátnői!!Csakhát elég gáz átvinni!!Mindig megneheziti az életem ez a fruska!!De egy szavam se lehet,mert most vasal nekem,és nagyon élvezi!!Majd rakok be képet mert lekaptam őt,hogy dicsekedjek milyen segitségem van!!KépKépKép
Nyugi lányok 6 év és nektek is lesz ilyen kis segitségetek!!KépKépKépKép

Hát csak ennyí majd este még benézek!!Ja nem jött a dokinéni kitelefonáltam,hogy talán mégse kéne visszahoznia íde a lakásba a bacikat!!Annyíba maradtunk,hogy ha nem lesz semmi külőnös akkor szerda után szaladjak ki vele!!Kép
Szép napot mindenkinek!!Sétáljatok helyettünk is!!Szerdán már talán mi is kimegyünk pár percre!!!
ANDI
Vendég
 


Sziasztok!!!

Itt vagyok megint! Már nem is tudom mikor jártam erre, de azóta sajnos történtek dolgok! Kép
Voltunk szerdán csípőficamszűrésen, és Enéh kapott pavlik kengyelt. Én rosszabbul viseltem mint Enéh, de ő is nyügi volt 1-2 napig, utána meg lementünk Veszprémbe. A napsütésből a szakadó hóba! Kép Mondanom sem kell hogy az időváltozás meg a számára idegen hely, kicsit megviselte. Annyit sírt, hogy berekedt! Szegény! Olyan rossz hallgatni! Kép Kép Kép
De vannak jó híreim is!!! Egyre jobban nyílik ki Enéh tudata! Már visszamosolyog(persze nem mindig). És van egy forgó-zenélő akármi a kiságy felett, azt nézegeti, és rájött hogy ő is tudja mozgatni. Persze az se jön össze mindig, és akkor kicsit sírdogál, de akkor anya megmozgatja, és elhallgat.

Andiamo!
Említetted a játszóteret!
Ligeten a zrínyi utcában az ovi felett is van 1 játszótér. Azt nem tudom hogy hinták vannak-e, szerintem igen, csak télen leszedik. Mi is most fedeztük fel, majd megnézzük tavasszal közelebbről is! Kép

Hajni!
Szerintem ne izgulj a plusz kilók miatt!!! Majd ha Aisa elkezd járni, és mindenhova kell menj velem, mert még kell neki a segítséged, leadod azt a pluszt!
Nem is tudom rajtam mennyi van még, de már rámjön a régi ruhám, igaz kicsit még feszül. Bár én könnyen beszélek, szülés után csak muszájból ettem, most meg Enéh segít fogyózni. Ha nagyon nyűgös, sétálnom kell vele, úgy hogy a karjaimban van.
Ha viszont annyira zavar, akkor én a south-beach diétát javasolnám.

Gabi!
Én egyelőre nem tervezek Enéhnek kistestvért. Később sem, de ez még változhat. Párom még 2 gyereket szeretne.

Andi! Örülök hogy jobban van Miron. Mi szerdán megyünk csecsemőgondozásra a ligába, utána meg vissza kontrollra a Budai gyermekkórházba! Remélem Enéh nem kap el semmit.

Nah! Megyek, mert lassan fürcsizünk!

-cs-

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


sziasztok, új vagyok itt, mert csetelni szoktam, csak iszonyú lassú.
ha ennyien vagyunk vörösváriak, akkor miért nem csinálunk egy klubot?
lauanya
 
 


Sziasztok!
Üdvözöllek Lauanya! Klubot csinálhatunk, csak várjuk a jó időt! Meg azt, hogy ha összeersztjük ezt a sok gyereket, ne fertőzzék meg egymást. Addig is, ha van kedved, így írásban írj magatokról! Gyerek vagy gyerekek? Mennyi idősek? stb.
Andi!
Mi van veletek? Miron? Szegény Kíra, élvezi a vasalást, ahahaha....
Sancsi!
Az én férjemnek is 3 gyerek az etalon. Lehet, hogy azért, mert ő egyke. De a "legrosszabbik" fajtából. Én imádom, de iszonyatosan önző tud lenni még most is. S a legfurcsább, hogy neki fel se tűnik. Ezért én mindenféleképpen szeretnék Petrának tesót. S ha a második is kislány lesz, akkor biztos, hogy bennem lesz a kisördög, hogy talán a 3-dik fiú lenne. Persze nem akarok addig próbálkozni, míg nem lesz fiam is.
Szép további napsütéses napot kívánok Nektek!
Gabi
petrababa
 
 


Sziasztok!!!
Minden ok nálunk,tegnap már voltunk egy 10 perces sétán mert nagyon akart pá menni!!Hát mentünk!!Nem eszik olyan jol mint eddíg de eszik!!KépKépKépKírát csak elengedtem a szinházba remélem nem lesz semmiféle visszafertözödés!!KépDe nem marad a Papa várja a busznál és egyböl jön haza!!Nagyon be volt pőrőgve!!
Gabi!!
Tényleg nagyon élvezi a vasalást,gondolhatod nem én akartam őt munkára birni!!KépEste is itt nézte van e leszáradt ruha a száriton mert akart vasalni!!
Megyek mert jőn aposom és biztos éhes lesz!!
Lauanya!!
Üdv.itt irjál és amint jó idő lesz találkozni is fogunk!!
Mi van a zeneovival???
ANDI
Vendég
 


Szia Luanya, várjuk az infokat rólatok! Kép
Andi001, örülök hogy jobban vagytok. Most meg tessék vigyázni magatokra, és nem társaságba menni, nehogy visszaessen Miron.
Sancsi, mi volt a kontrollon?? Minden oké? Sajnálom, hogy Enéhnek kell ez a kengyel, de biztos rendben lesz már minden! Milyen az a diéta amit emlegetsz?? Még nem hallottam róla..Majd utána nézek a neten. Kíváncsi vagyok nagyon rá.
Mennem kell, felébredt a főnök és éppen éhen akar halni! Kép
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!!!
Itt vannak a beigért képek!!
Miron mint egy etiop menekült:
Kép

Kép

Kira vasalása tegnap:

Kép

Kép
Most csak ennyí mert Kíra szinházi beszámoloját kell hallgatnom mert idáig itt volt a Papa!!!
ANDI
Vendég
 


Sziasztok! A Gradus oviban péntekenként 10 órától van zeneovi. Az elején kis "kézműves foglalkozás", utána zene, ének, mozgás, a végén egy rövid mese és játék. Az egész kb 30-40 perc. Dóri baba nagyon szereti, bár még csak 2 alkalommal voltunk és nem ismerünk sokmindenkit. 500 Ft/alkalom. Elég sokan vagyunk, 2 felé akarják osztani a csoportot és akkor lenne egy későbbi is, 3/4 11-től. Ez egyenlőre még nem él. Egyébként nekünk is ez van közelebb, bár a Ligetiben még nem voltunk, de ha jól tudom, az Vörösvár másik oldalán van. Ugye?!? Sancsi, köszönöm az infot a játszótérről. A múltkor valaki említett egy erdei játszóteret Szentivávon (bocs, nem jut eszembe, melyikőtök volt Kép). Nos, jelentem, ma megtaláltam. Nagyon tetszik, szerintem állati lesz jó időben. Már váromKép)) Örülök, hogy gyógyulnak a kis betegek Kép Holnap megyünk Dórival 15 hónapos oltásra. Szurkoljatok! Jó éjt mindenkinek.
andiamo
 
 


Ja, és még annyi, hogy a zeneovi "korhatárra való tekintet nélkül" látogatható. 3-4 hónapos pöttömkék is járnak, és ott van a 3 éves nagytesó is.
andiamo
 
 


Sziasztok!!!
Hu ez nagyon jol hangzik!!!Akkor megyünk jővő héten???
Gabi te jösz és kész!!!
Odex?Sancsí?Andiamo??
Egyébként be kell jelentkezni???Legalább ott megismerjük egymást!!
Odex!!Ez a hősők téri ovi,valahogy csak át tudsz jönni!!Ugy ís jó ha elötte idejösz hozzánk és ínnen megyünk le!!
Voltam a suliba taliztam Kíra oszt.főnőkével!!Nagyon szimpi,de hát én alig birtam végigűlni a 45 percet!!KépKépKépSzombaton már Kíra ís jőn iskola ísmerkedésre!!El se hiszem hogy lassan egyedül ír olvas!!A mostani elsősők már folyékonyan olvastak,teljesen ledöbbentem,hogy fél év alatt mennyít tanultak!!
Most megyek pihizni mert megviselt ez a koraí kelés!!KépKép
ANDI
Vendég
 


Sziasztok!
Andi!
OK, Főnök! Képzeld, megmutattam Lacinak anyukádat és beugrott neki a múlt. Így már emlékszik rád is! Mi lesz veled, ha vinni kell majd Kírát suliba? Odaviszitek akkor a Vásártéribe?
Sancsi!
Hogy viseli Enéh a kengyelt? Hol voltatok szűrésen?
Gabi
petrababa
 
 


Sziasztok!

Megint jó hírekkel jövök!!!!
Ma voltunk kengyel-kontrollon, és jelentem, szépen lassan javulunk!!! 70/80-ról (nem tudom mit jelent) 80/80 ra fejlődtük (90/90 kell legyen), és lazítottak is a kengyelen.

Gabi!
A Budai gyermekkórházban voltunk. Már jól viseli Enéh a kengyelt. Az első pár nap volt rossz, az is azért, mert szegény nem tudta kinyújtani a lábát.

A 2 hós védőoltást is megkaptuk!!! Kicsit sírt Enéh, de nem volt vészes. Most alszik. Remélem nem lázasodik be. Eddig semmi láz, semmi nyűgösség, az étvágya is változatlan! Remélem így marad.
Ha ma jól viseli, számíthatok rá hogy holnap-holnapután sem lesz gond???

Odex! A diéta lényege, hogy se szénhidrátot, se keményítőt ne egyen az ember. Ha jól emlékzem, kolleganőm a mindmegette.hu-ról szedte le.

Hol van a Gradus ovi? Írtátok hogy a ligeti oviba is van. A Zrínyi utcaiba? És ott is korhatár nélküli? Mondjuk egyenlőre még nem akarom vinni Enéht, ezzel még ráérünk.

Baba-mama kubba nem jártok? Én szeretnék, csak még nem merek olyan sok időre elindulni.

Képek a Kisasszonyról:
Édesdeden alszik!!!! (ritka pillanatok egyike) Kép
Kép

Kengyelben. Kép
Kép

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sziasztok,

Szóval Laura lányunk 13án lesz 5 hónapos.
A Schöpf - Mereiben szültem császárral. Belekakilt a magzatvízbe, de azért 8 órán keresztül próbálkoztunk és volt burokrepesztés és vízkinyomkodás, szóval huh, de a végén vágni kellett.Bevallom, akkor már egy csöppet sem bántam. Laura akkor, október 13án 4090 gr és 58 cm volt. Ma már közel hét kg.
Halálosan nagy szerelemben telnek a hétköznapjaink.Bár egyáltalán nem bánnám, ha lenne ismerősünk...
Mert előtte Kaposváron éltem, ott lakik a családom és ott dolgoztam a helyi rádióban műsorvezetőként. Szóval gondolhatjátok, hogy milyen volt eleinte itt nekem...Már az is nagyon jó volt, ha kedvesen mosolygott rám az eladó a boltban...hahaha..
Egyébként nagyon kedves a Vizöntő patikában a szemüveges gyógyszerész néni..hahaha
Szóval igazán senkit sem ismerek itt.Kivéve persze az utcánkban lakó embereket, akikkel néha napján összefutok és intünk egymásnak.
De győzött a szerelem és apához költöztem, Kaposváron hagyva a barátaimat...
Na jó, ez nem nyafogás, mert jó itt, de mégis egy kicsit az...
Laura lányommal egész nap egyedül vagyunk, mert apa ugye dolgozik. Amikor nagyon magányosnak érzem magam - mert legyünk őszinték egy négy hónapost bármennyire is imád az ember, néha jó egy kis felnőtt társaság - akkor átmegyünk a természetgyilkos nagyáruházba itt a szomszédunkban, vagy a nagyihoz - mint ahogy ma is, aki Budán lakik, de tervezem a babauszit is, de apával megbeszéltük, hogy várunk áprilisig, hogy levonuljon az influ, ha már eddig megúsztuk...
Láttam én is a zeneovit, vagy bölcsit vagy mit. Mármint a kiirást a Saufert állatorvosnál, de azt mondták, hogy az még nem való egy négy hónaposnak, pedig szerintem de, és egyébként is jól esne néha egy kis társaság...
Szóval nagyon várom a leveleiteket.

sziasztok
lauanya
 
 


Andiamo, egész jól hangzik ez a program az oviban.
Andi001, mi szerintem egyelőre kihagyjuk, mert ahogy észrevettem, Aisa még a nagy társaságot, zajt nem igazán díjazza. Olyankor elég nyűgös lesz, és ez az egész napra rányomja a bélyegét. Voltak nálunk ismerősök babákkal, jó nagy zaj volt, és úgy meg volt illetődve szegény. Még egy-két hónap, és akkor már jobban érdekli őt is a társaság, majd akkor megyünk.

Sancsi, megnéztem a neten ezt a diétát, nem hangzik rosszul,de én tuti nem tudnék szénhidrátok nélkül élni! Terhesség alatt kijött ugyanis a cukrom, diétáznom kellett és azt is alig bírtam. Most meg szoptatás alatt amúgy is éhesebb vagyok. Ezt majd akkor ha már nem szopizik Aisa. Most annyit teszek, hogy igyekszem nem nassolni egyáltalán, és este 7 után nem eszek. Ha ezzel annyit sikerül elérni, hogy legalább nem hízok tovább, már jó! Kép Meg nagyon óvatosan elkezdek majd mozogni is.

Andi, Miron rendbe jött teljesen? Nem ti integetettek tegnap úgy 3 körül a Vízműnél nekem?? Rámintett egy babakocsis anyuka, volt velük még egy nagyobb gyerek is, és fogalmam sincs ki volt az. Kép

Megyek teregetni meg összesöpörni! Kép
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!
Lauanya!
Amit írtál, köszi. Több szempontból is magamra ismerek. Nem tudom, hogy mennyire olvastad vissza a leveleinket, ezért leírom. Az én lányom 16 óra után lett meg császárral a Kútvölgyiben, mert hát én nem tágultam. S a kisasszony 4100 gr lett volna, ha nem kakilja telibe a dokit, a csecsemőmérleget, mosdókagylót, szóval mindent. Így "csak" 3900 gr és 59 cm volt születésekor. Én sajna nem láttam, mert aludtam. De apa így legalább megmerte fogni. Mindennek van valami haszna.
A másik, hogy kb én annyira ismerem Vörösvárt, mint te. Én ugyanis az ország másik végéből, Nyíregyházáról származom. Az igaz, hogy 97 óta Pesten élek, de az Vörösvár ismeretben nem pont. Mi ugyan együtt lakunk a férjem nagyszüleivel, de azért két közel 80 éves ember, akárhogy is van, nem "partnerek". Így, ha nem lenne itt az utcában - Szent István utca - Andi001 Mironnal és Kírával, meg a netezni nem tudó 3gyerekes szomszédunk, én tuti, hogy becsavarodnék. Így aztán, ha van kedved, sétálhatunk, találkozhatunk stb. Ne mentegetőzz, mindannyian imádjuk a gyerekeinket, de akkor is kell a saját korosztályunk társasága. S a gyerekeknek is jobb. Az én lányom egyáltalán nem fél társaságban. Szoktatva van, s jót tesz neki.

Andi, Ti már megint merre csavarogtatok Kírával? És szegény kicsi Miron?

Megyek, mert felkelt a kisasszony és foglalkoztatni kell.

Gabi
petrababa
 
 


Sziasztok!!!
Gabi!!
Nem éri,csak azért buktam le hogy csavarogtunk mert elötetek megyek el mindig!!KépEgyébként nosztalgiázni voltunk a Rokusba,mentünk meglátogatni Aniko 4 kilos csecsemöjét!!KépHát nem semmi!!Nagyon aranyos!!KépKépDe nem kéne ilyen pici már!KépAz a nagy baj,hogy Aniko mintha kissé depreszios lenne,teljesen furcsa volt rá se ismertem alig akart beszélni ugy kellett kihuzni belöle minden szót!!Remélem egyenlöre csak fáradtság miatt volt ilyen!!Na jo megyek mert mindjárt jön az őrdög ugyanis Apával átmentek szomszédolni!!KépJa délelött anyuval volt Miron amig mi csavarogtunk!!Jol víselkedett ugy látszik csak én vagyok rá rossz hatással!!!
ANDI
Vendég
 


Sziasztok!!!
Andi!
Én meg ütöm az ablakot, mint egy eszelős, hátha intesz nekünk, s meg se hallod. Jajajajaj.....

Hol vagytok lányok????!!!!!

Gabi
petrababa
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?