Új privát üzeneted érkezett!

Hello,

na most látom, Vanda, hogy már megint egyszerre írtunk tegnap, így csak most olvasom a Te soraid.
Otthonra minek kell a szandi? Úgy hallottam, eleinte biztonságosabb neki a saját lábacskája, cipő csak kintre kell, de gondolom, most nem viszed ki még totyogni az utcára, pláne szandiban...
Nagyon helyes a kissrác!

Nekünk egy éves kor utánra mondta a doki néni ezt az agyhártyagyulladás elleni szurit, és mintha csak 1 db oltásról beszélt volna, de majd rákérdezek.

Én 1 évesen még nem akarom leszoktatni Csongit a szopiról, a WHO ajánlása két év, a doki néni meg azt mondta, a jövő telet még jó lenne, ha kihúznánk, az ellenanyagok miatt. Persze, hogy 1 évesen csak drasztikusan lehet leszoktatni, hiszen akkor még szüksége van rá, később elhagyja magától is. Na, de majd meglátom, hogy meddig bírom valójában, most úgy gondolom sokáig, de aztán sok minden változhat időközben. Az én környezetemben meg két példa van 3 évig szoptatásra, 1 meg 2 évig szoptatásra, és nem szenvedtek ettől, szóval ebben is mindenki másmilyen.

Hozzátápi ügyben a doki nénit nem kérdeztem, mert már eldöntöttem, mihez tartom magam, csak néhány futó megjegyzést tett erre vonatkozólag pl. hogy "ha így szeret szopizni, akkor jó, ha 1 gyümi meg egy főzelék lesz tavaszra", szóval én ezt nem éreztem sem előírásnak, sem szemrehányásnak, hanem úgy jó, ahogy van. Amíg beteg volt, addig meg mondta, hogy ne is próbálkozzunk, csak anyatejet kapjon. Azonkívül adott egy táblázatot, hogy mit mikor lehet adni, ez pedig gyakorlatilag kis változtatásokkal azonos azzal, ami a Kismama januári számához csatolt naptár hátsó lapjain van. Ja és mondta, hogy anyatejjel keverjem a cuccokat, úgy jobban elfogadja, ez igaz is, de így sincs benne lényegesen több gyümi, mint amit önmagában megeszik, ugyanakkor én utálok fejni, így ezzel csak néha próbálkozom.

Kata, mi az oka aktivitásod csökkenésének? Te voltál itt eddig a legaktívabb, így ez nekem már olyan fura, hogy nem jössz.

Üdv:mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Sziasztok Kép

Mariann,
Olyan szépen írtál, egytértek vandával, könyvbe illő, én meg teljesen meg is hatódtam Kép
Igen, valahogy így érzem én is, főleg hogy látom, Ádikám milyen nagyfiú és mennyire önálló és néha fáj, hogy már nem is igényel bizonyos dolgokhoz. Butaság, de olyan fura érzés volt, hogy egyedül ment le a lépcsőházba Apájához, és már nem kellett kisérnem, múlt nyáron Kép

Az a helyzet a Ringatóval kapcsolatban, hogy nekem a legkorábbi lenne a legjobb, mert Minkém még 2x alszik napközben, egyszer 10-től délig és utána fél2-től 4-ig... De ha gondolod, egyeztessünk priviben, oké???

Erkám,
A "kereszlányod" egyszerűen szuper Kép és neki is tetszik a neve, mert csak úgy csipog, amikor azt mondom, "nyilj ki Theo" Kép

Hát mi bizony már hozzátápizunk, elég régóta, így tudtam csak kihúzni a szopit, amíg lehetett. De én is azt mondom, nem kell erőltetni, viszont ha már eljutottatok valameddig, én onnan már nem lépnék vissza...
A mi védőnénink szerint is nagyon fontos a szoptatás, minél tovább, de bizonyos kortól és szerinte 6 hóstól ez már nem elegendő tápanyagforrás. Nemtom, sokféle infót hallottam, nálunk a természet is így akarta, hogy kapjon másfajta kaját is.
Nálunk most a legújabb, hogy a kicsit darabosabbakat szereti, vagyis nem turmixolok, hanem villával összetöröm a gyümit meg a főzeléket...

Mi egyelőre úgy döntöttünk, nem adatunk be semmilyen plusz oltást, ebben egyeztünk meg a dokinénivel. Ádikám sem kapott, pedig akkor volt ez a anyg agyhárty-gyulladás mizéria, de mondta az Apukám, hogy szte csak a média fújta fel, mert ugyanolyan mértékű, mint eddig és azért bizonyos körülmények kellenek ahhoz, hogy elkapja...

Zsófi nagyon ügyi Kép Képzeld, Apa is beültette Minit egy bébikompba a Brendonban és ő is hátrafelé kezdett tolatni vele Kép Milyen érdekesek a babók Kép

A Tücsökzene is fél órás? lehet már írtad vhol... És Zsófinak hogy tetszik? Az elején nem volt olyan nagy sikere, ugye, ha jól emlékszem...

Vanda,
Fantasztikus dolgokat művel Máté!!!! Ez a tapsizás is, hát nem semmi Kép
Emlékszem, nálunk is kellett Ádinak cipőcske, ahogy felállt és neki is bajba voltunk, mert 17-es lába volt akkor...Minivel már nem lesz gond, mert most van 17-es és még nem állt fel Kép
Találtál vhol cipőcskét?
A Brendonban bizti van, de tudom, jó drágák...Ott asszem 16-tól vannak.

És igazából semmi különös oka nincs, hogy ritkábban jöttem, csak úgy elvoltam mostanság a Fiúkkal Kép

Pusszantás,
Kata
pankata
 
 


Na és most akkor kaptuok belőlem, belőlünk Kép
felteszem a mostani kedvenc képeimet a Fiúkról Kép

Kép

Kép
pankata
 
 

 
 

Kata,
nagyon helyes pasikkal vagy korulveve! Milyen edesek igy harmasban!

Hozzatapi ugyben szerintem nincsen aranyszabaly, sosem fogjuk megtudni mi lett volna mashogy, ha ekkor vagy akkor nem adtunk volna meg egy bizonyos kajat, vagy pont ellenkezoleg. Ha lenne meg tejem biztosan szoptatnam macikat, de azert en is ugy gondolom, hogy egy bizonyos kor utan nem lehet csak anyatejen elni, idoben meg kell kezdeni az uj izekkel, anyagokkal valo ismerkedest.

Kezdodik a szuletett felesegek, holnap folytatom!
vanda72
 
 


Helló,

na végre, Kata, te is megkerültél Kép !
Kata, Ti milyen panelban laktok (ha jól emlékszem)? Ott ekkora a konyha? Vagy Te kintről fotózol az ablakból? Vagy átalakítottátok? Mi kockaházasba költöztünk, mert ott nagyobb a konyha, mint az átlag panelban, de még így is kicsinyellem.

Dokinénink szerint az anyatej fehérjében, szénhidrátban, zsírban 1 éves korig továbbra is tökéletesen elég, csak ásványi anyagokban nem. A vitaminokra nem emlékszem, arról mit mondott.

Mi elég baglyok vagyunk,most már nem vitás, h. Csongi is örökölte, ezért korai kicsit az a 9.45, de megpróbálhatjuk. Akkor priviben megbeszéljük.
Tulajdonképpen ebben az időpontban is bealhat már Minimaxi, nem? Vagy progi esetén azért tovább bírja?

Üdv.Mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Vanda,
Köszike a dícsértet, sztem is igazad van, mármint hogy helyes pasikkal vagyok körülvve és persze kényeztetnek is rendesen, de tényleg Kép Csak a cuccaikat nem találják meg örökké éhesek KépKépKép

Mariann,
Mi a Szegeden legutóljára épült panelban lakunk, cseréptetős és a konyhánk 12 nm...Annyit alakítottunk át rajta, hogy kivettük a spájzunkat, vagyis megszüntettük, meg konyhabútort csináltattunk bele.
Meg van 4 szobánk ami egy hosszú folyósóból nyílik két oldalra. Csak a fürdő picike, de azt is átalakítottuk, igaz a mértét nem tudtuk növelni, de legalább szép Kép

Ja és képzeléjétek, Minike tegnap már lagalább 5 percig tudott egyedül csücsülni Kép Na, alakul ez Kép

Pusz,
Kata
pankata
 
 


Sziasztok,

most csak gyorsan megpróbálok csatolni egy képet, köszi a hozzászólásokat a hozzátápi témájához, később jövök még, puszi

ErkaKép

Kép

Kép
mankababa
 
 


Sziasztok,

egyelőre úgy gondolom, hogy az igény szerinti szopi után igény szerinti hozzátápi módszerét fogom alkalmazni. Zsófi általában nagyon szívesen fogadja a gyümit, főzit, erőltetni nem szoktam, elég egyértelműek a jelzései, ha már nem kérKépDe azért a napi 2 főzi 2 gyümi soknak tűnik, ha a tejcsi mennyiségét nem akarom csökkenteni. Majd meglátjuk, mire jutunk, beszámolok nektek feltétlenül és még egyszer köszönöm a sok jó tanácsot, tapasztalatot és véleményt.

Kata, szóval Theo egy kész főnyeremény, legyen sok örömöd benne!!! Milyen keresztmama az, aki nem kíváncsi a keresztlányára?Kép Raksz fel fotót róla?
Apropó fotó, tegnap megmutatta a barátnőm, hogy kell képet kicsinyíteni, így, mint látjátok, ezentúl én is dicsekedhetem az én kis
ZsófikámmalKépKép

Máté nagyon helyes kissrác, csak úgy csillog a szeme a boldogságtól, az utolsó képen pedig olyan huncut arcot vág, hogy csak na!!!Kép

Õrület, hogy már tapsol, Zsófi még csak nagyon vigyorog, ha mutatom neki!!!Kép

Kata, a Te srácaidKép is nagyon jóképűek, édesek, ahogy összedugják a fejüket, sugárzik róluk a kiegyensúlyozottság! Szerintem főleg Ádi nagyon hasonlít az Apukájára!!!

Látod,milyen ügyi a kis Mini is, innen már csak egy ugrás, hogy ülve szeret majd leginkább játszaniKépKép Gratula neki!!!

Igen, a Tücsökzene is fél órás. Szerintem tetszik Zsófinak, tegnap nem, de az előző alkalommal nagyokat kurjongatott közbenKépKép De nagyon fegyelmezetten üli végig, figyeli a többi gyereket, rázza a hangszereket (meg persze a szájába vesziKép)A nagyobbak sem nagyon csinálnak mást, egy 11 hónapos kislány folyamatosan kúszik közben a teremben, egy másik a hangszereket pakolja ki a dobozból, ebből is látszik, mennyire kötetlen az egész.



Vanda, hol vettétek az új babakocsit? Lassan időszerű lesz nálunk is. Drága volt? Mire érdemes figyelni a modell kiválasztásánál?



Puszi nektek, majd meséljetek a Ringatóról!

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


hello,

de akkor tényleg Kata, Neked az ablakból kellett csinálnod azt a fotót, nem? kirepültél, mint a család angyalkája?
Nekünk a fürdőszobánk is nagyobb kicsit, de még nem alakítottuk át, úgyhogy csúnya. (Csongi születésekor költöztünk, én a klinikán voltam, csak egy éjszakát aludtam matracon az új lakásban, a következőn már jöttek a fájások)Most is úgy állunk még, hogy dobozokban van ez-az, Csongi mellett alig jut időnk erre.

Zsófi baba is jó húsban van! Apuci karjában jó!

Na, én is megpróbálok már képet feltenni ide, nem tudjátok hogy kell Corel Draw Paint-ban v. Adobe Photoshop-ban kicsinyíteni? Nekünk ezek vannak, de még nem találtam, meg, hol kell. Csak kivágni tudok egy részt.

Üdv.mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Újabb képek gyermekemről:KépKép

Kép

Kép
mankababa
 
 


Sziasztok Kép

Erka,
Nagggyon éde s aZsófi és milyen ügyin csücsül Kép És olyan hosszúnak is tűnik a képen! Hány cm? Mértétek mostanában?
Látom, van olyan hengeretek. Nektek bejött? Én most olyanra vadászom, ami anyaggal (textillel) van bevonva, de ha nem lesz... Szereti Zsófi?

Nekünk is két babakocsink van, az egyik egy extra széle, jól téliesíthető, a márkáját nemtom, a Brendonban vettük, olyan nagykerekes. Ha nem autóval megyünk, akkor azzal sétálunk, mert abban kényelmesen elfér Mineszka még beöltöztetve is, meg a nagy kerék miatt most is praktikus.
Meg van egy PP Pliko 3-asunk, na azt imádom Kép Pl. bevásárláshoz szupi, az autóban is jól elfér, könnyű stb. és Mini is élvezi Kép

Ádival egyébként 7 babakocsink volt...


Mariann,
Én Ulead-del csinálom, de bizti lehet mással is, az Uleadben van ilyen hogy Convert Images. Vmi hasonlót keressélKép De ha gondolod, küldd át nekem a képeket és szívesen lekicsinyítem Kép
Én már nagyon kiváncsi vagyok Csongira Kép

Vanda,
Milyen babakocsitok volt? És milyen lett? Imádom a babakocsikat Kép

Pusz,
Kata
pankata
 
 


Haho!!!

Erka,
latom habtapiban nem szenvedtek ti sem hianyt Kép Szerintem baromi jo "talalmany", tenyleg franko ezeknek a kis maszatoknak. Es nagyon ugyesen ul Zsofci es tenyleg szep nagy baba!

Kata,
Graco hipersuper babakocsink az elso, amit valtozatlanul imadok, csak ugye egyedul hurcibalni autoval szerintem lehetetlen. Volt hozza mozes, babaules, homeros es idot mutat, szoval nagyon franko.
Az uj pedig egy bebe Confort, ami valami alom, tenyleg remek meg igy hoban is. Tegnap is meg tegnapelott is turaztam vele Matesszel es tokeletesen lehet vele kozlekedni, nem nehez, ha meg kell emelnem es nem utolso sorban Mate IMADJA, nem akar belole percenkent kimaszni.

Egyebkent a Brendonban vettuk, 35,000 volt, ami nem olcso, de remelem hosszutavu beruhazas lesz belole...

Ezert bizom abban is, hogy ha majd nagyfiu lesz es vegre hasznalhatjuk a normalis, elore nezos autosulesunket, akkor az autoban sem lesz folyamatos balhe.

Fontos kerdesem van:
Hasznaltok legzesfigyelot? A masik topicban, ahova neha irok, nagy a kalamajka. Nekem azt mondta a dr nenink, hogy boven eleg 6 honapos korig hasznalni, en azert a biztonsag kedveert 7 honapig hasznaltam. A tobbi anyuka viszont eskuszik ra, hogy 1 eves korukig kell hasznalni, es 7-8 honapos korban is sokszor fordul elo a csecsemohalal, kulonosen igy februar-marciusban.

Olyan rossz erzes, nagyon betojtam, alig aludtam ejszaka.

Vanda
vanda72
 
 


Hello,

mi kb. 4 hónapos korig használtuk a légzésfigyelőt, utána hordozóban aludt, ezért nem, most pedig úgy rendeztük át a szobát, hogy már nem lehet jól elhelyezni a matrac alatt, mert az enyémmel össze van tolva a kiságy, és így már nem lenne korrekt a jelzés. Mondjuk én 4 hónapos koráig magam is egy légzésfigyelő voltam, hisz alig aludtam, meg én is állandóan aggódtam, hogy lélegzik-e, tudom milyen ez, de nagyjából már megnyugodtam, és nem vizsgálgatom állandóan, hogy lélegzik-e. Azért a csecsemőhalálhoz kellenek biz. hajlamosító tényezők: dohányzás, alkoholizmus, kábítószerezés, koraszülöttség, meg a hason fektetést is gyanítják, de inkább mindezek együttesen, úgyhogy azért szerintem ne aggódj annyira, gondolom nem pálinkásüveggel kezded a napot... doki nénink azt mondta, hogy az ő körzetében még soha nem volt ilyen eset. Gimiben az osztrák tanárunk harmadik gyereke halt meg így, persze fogalmam sincs hány hónapos volt, de autóban történt, autósülésben, amíg a városban egyik helyről a másikra autóztak. Amikor kiszállt, már nem élt a gyerek, és észre se vette. Így nem segített volna a légzésfigyelő sem. Mondjuk ők (férj és feleség) mindketten masszív dohányosok voltak (tesitanár létükre).

Habtapi: mi mindenhol olyat találtunk, ami puzzle-ös, és állatkák pontnyi szemét, meg a betűk vonalkáit ki lehet szedegetni, így inkább nem vettünk- A Tiétek nem ilyen? Nem lehet apró részeket kiszedegetni?

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Sziasztok,

Kata,

Köszi, tényleg ügyesen ül az én kis cicámKép 74 cm volt egy héttel ezelőtt, biztos magas lesz, mi sem vagyunk alacsonyak az UrammalKép
A hengert ajcsiba kaptuk, szereti, de nem rendeltetésszerűen használja és egyelőre nem tudom elképzelni, hogy egyszer majd úgy fogjaKép

Vanda, köszi neked is a bókot Zsófci nevében. A habtapit imádom, csak mostanában már sajnos azon kívül érzi jól magát a kislányom, ergo a parkettán, nem győzöm visszapakolni a kisasszonytKép

Légzésfigyelő:
mi soha nem használtunk ilyet, szerintem Mariannak igaza van, nagyon sok olyan tényező lehet a legfőbb kiváltó oka, ami a mi életünkre egyáltalán nem jellemző. Én már teljesen el is felejtettem ezt a veszélyt, mindenhol azt olvastam, hogy 6 hónapos korig kell csak tartani tőle. Extrém esetek persze mindig vannak, de akkor folyamatosan retteghetnénk....

Mariann,

a mi habtapinkat láthatod a képen, nem apró darabkákból áll, kb. 20x20 cm-es négyzetlapokból , amelyek közepén kivehető nagy betűk és számok vannak, egyáltalán nem veszélyes. Zsófi szereti szétbontani, nem győzöm helyreállítaniKépKép

Puszi

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


Erka,
Igen, én is úgy láttam a képen, hogy ez nem olyan apró darabkákból áll, mint amiket mi láttunk. Szóval ilyen is van.Majd csak mi is rábbukanunk valahol. Csongi az én gimnasztika matracomon+ egy másik matracon van, de ő is lemászik folyton.
Üdv.mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Na, talán nekem is sikerül ez a fotófelrakás:KépKépKépFürdőzés, fürdőzés után, ill. fogat mosunk! (bár fog még egy szál se, de nem árt korán kezdeni)

Mariann
Kép
kmarian
 
 


nahát, látszik,h. kezdő vagyok, hogy miért tette ezeket egymás mellé, és lett ilyen hosszú? Na a képaláírásokat is gyakorolnom kell még!
Mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Na, és bár nekünk nincs bébikompunk, azért hátrafelé Csongi is tud menni, azaz kúszni, a látszat ellenére nem előre, hanem hátra tolat: (előrefelé még nem megy)
Kép

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Mariann,

nagyon jók a képekKép Nekem az tetsz a legjobban, ahol téged is lehet látni, ott olyan Nagyfiús Csongi Kép Meg ez a matracos is nagyon édi Kép

Minike meg csak talán egy napig kúszott hátra, azóta előre tör, de rendültelenül Kép Most már elég ügyin mászik is Kép Persz takarékos gyermek ám, mert csak addig mászik, amig nagyon kell, ha hasra vetve magát eléri a tárgyat az ujja begyével, ott lecövekel Kép

Erka,
A légzésfigyelővel én is úgy voltam, mi te, nekünk bevallom egyik gyerkőcnél sem volt...Főleg Ádinál én is nagyo be voltam tojva, pont akkor kezdődött ez a mizéria... De nekem is azt mondta a Férjem, hogy miért nem rettegek mástól? Egy alattomos húgyúti fertőzéstől, tüdőgyuszitól stb...Így maradt az, hogy én voltam az élő légzésfigyelő, mint Mariann Kép

Még vmit akartam írni, de kiesett...

Majd ha eszembe jut, jövök Kép

Puszka,
Kata
pankata
 
 


Sziasztok,

Mariann, nagyon cuki Csongi!!! Zsófinak is van ilyen fogkeféje, szereti masszírozgatni vele az ínyét, mosolyog rá, ha meglátjaKép
A habtapi a Tesco-ból való, de ez is biztos esetleges, mint ahogyan a repcsi is az voltKép

Kata, Zsófi is sokat nyújtózkodik!!!KépKép, csak akkor szánja rá magát a kúszásra, ha rövidnek bizonyul a karjaKép

Zsófi ma zellert kóstol ebédre, remélem minden ok lesz vele. Kapott a hétvégén új csőröspoharat, tányérkát és kanalat az IKEA-ból. A pohár egy pingvint formáz, Zsófi repes ha megpillantjaKép Ma először megkóstoltatom vele a teát ebéd közben/után. Akkor jutottam erre az elhatározásra, amikor az IKEA-ban már nagyon nyügizett a szomjúságtól, de ugye nem volt lehetőség arra, hogy tejcsit adjak neki, így hazáig ki kellett bírnia. Ezentúl viszem a kis csőrös poharát ilyen esetekre...

Puszi

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


Kellemes hetet!

Kata, Erka, köszike a gratulációkat! Kép

Új esemény: a bal alsó metszőfog áttörte az ínyt!!! Így már nem hiába tanulunk fogat mosni! Kép

Ülésben: már nagyon ügyin felül kapaszkodó nélkül is: előbb hátáról addig emelkedik fel, amíg bír hasizomból, majd kicsit oldalra dől egyik alkarjára, és karral nyomja fel magát.

Erka: az a szoptatós füzet, amiről írtam, rajta van a neten is, meg az elválasztásról is van külön: http://www.lll.hu/node/14
A zellert hogy adod neki?

Körkérdés: Ti gondoltok arra, hogy milyen típusú játékokat játszotok a gyerkőcökkel? A Miből lesz a cserebogár?-ban volt h. egy anya gyerkőce eléggé kezelhetetlen volt, meg nem is foglalkozott vele persze rendesen, de amikor foglalkozott vele, akkor csiklandozni kezdte. Ezt úgy kommentálták a szakik, hogy most ez éppen nem helyénvaló, mert mégjobban felpörgeti a gyereket, aki már úgyis eléggé izgága. Na ekkor gondoltam arra,h. talán én is mindig felpörgetem Csongit, amikor már amúgyis nyűgi, de én nem tudom elég jól kategorizálni ilyen módon a játékainkat: mi nyugtatná meg? A TV- műsorban a könyvből mesélést ajánlották, de az a gyerek már 2 és fél éves volt. Csongi még csak a figurákat akarja leszedni a könyvről Kép. Aztán szinte az egyetlen nyugtató nálam a cici. Szerintetek mit lehet játszani babócáinkkal, ami nyugtató játék?

Üdv:Mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Mariann,

gratulálok a fogacskához!!!

Nagyon ügyes Csongi, hogy már egyedül felül, Zsófi is próbálkozik, de ő oldalfekvésből.

Köszi, elolvastam a szoptatós füzetet.

A zellert megpárolom egy krumplival együtt, összeturmixolom őket és már kész is, nagyon bejött a kiscsajomnakKép, ma is zellert eszik majd ebédre...

Játék: Szerintem Kata kompetens ebben a kérdésben, én laikusként úgy gondolom, hogy a játék funciójától távol áll a megnyugtatás. A játékot a gyerek élvezi, minden idegszálával koncentrál rá, az a jó, ha lázba hozza, én legalábbis ezt látom Zsófin. A könyv lapozgatásától pedig ugyanúgy lázba jön, mint egy zenélő, mozgó, csörgő, zörgő játéktól.
Sajnálom, hogy nem tudok ebben segíteni.
Csongit túlságosan nyugtalannak találod?

Puszi

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


funció=funkcióKép

Kép

Kép
mankababa
 
 


Hello,
tegnap mégis elment ez az üzi? Nekem később nem hozta a babanet, bosszankodtam is egyrészt, másrészt meg rájöttem, nem is mindent úgy írtam, mint akartam, pl. a webhely címe is kicsit máshová vitt, mint akartam, de gondolom a főoldalról úgyis mindent el tudtál érni, ami érdekel.

Amikor egész nap csak 10 percet alszik, akkor nyugtalannak találom. Meg persze ettől már én is ideges leszek ilyenkor, mert nem tudok kikapcsolni, feltöltődni. Próbálom altatni, de nem alszik el, akkor úgy szoktam gondolni, még játszanunk kéne valamit, hogy igazán elfáradjon, de ezzel lehet, hogy csak túlpörgetem, és egyre nehezebb alvásra bírni. De ha nem játszom vele, akkor nyűgös. Ezért gondoltam arra, ha lehet nyugtató tevékenységeket, ill. felpörgetőeket csinálni vele -a műsor szerint-, akkor talán többször kellene nyugtatóakat, hogy többet aludjon. Amely napokon többet alszik, sokkal könnyebb vele bánni: többféle játéknak örvendezik, meg egyedül is elvan jobban.

Vanda, hogy van a barátnőd sírós babája?

Üdv:mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Gyors leszek, mert idom semmi:

Mariann,
en ha Matet almosnak vagy tulporgetettnek latom (ez foleg alvashiany miatt lehet, ahogy te is irod), beteszek valami zenet (a Dolly Roll a nyero nala), es tancolok vele. Ettol altalaban meg is nyugszik, sot gyakran el is alszik. Persze enekelek neki kozben sokszor, es ez meg jobban megnyugtatja Kép

Kicsit hulye otlet, de nekem ez valt be.

A siros baba koszoni jol van, sir meg mindig sokat, de most fogyokurara fogtak es kizarolag 4 orakent kaphat enni, akarhogy is bog, mert mar serve is van a sok kajalas es a nemkakilas miatti erolkodestol.

Ma hivtuk egymast a baratnommel, de vagy o vagy en nem tudtuk felvenni a telefont, igy nincs uj hirem. Remelem hamarosan rendezodnek majd a dolgaik, mert ez nagyon idegtepo lehet!

Vanda
vanda72
 
 


Vanda,
köszi az ötletet! Kép

ja persze most jut eszembe, Apa is mindig ezt csinálja vele, az egyszervolt.hu-ról a Kolompos együttes zenéjére esténként, és működik is, csak ő még jobban elbírja a Csongit, én 9 kilójával már nehezen táncolok vele, jó lesz edzeni ...Kép

és egyáltalán nem hülye ötlet, mástól is hallottam már, hogy afrikai zenére alszik, meditációsra fölpörög a gyerek...

Szegény baba! Ilyet még nem is hallottam, hogy ettől sérvet kap6 a baba! Kép

Üdv.mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Sziasztok,

köszi Mariann, ismertem az lll oldalát, így nem is a te linkeden keresztül próbáltam eljutni odaKép
Cicin sem alszik el Csongi? Zsófi, ha álmos, kap egy kis vígasztalástKép és 10 perc alatt elalszik...
Milyenek az éjszakáitok? Zsófi tegnap csak 2X ébredt és fél 10-ig aludtunk!!!!Kép

Puszi

Erka

Kata, csak nem elromlott a computeretek???

Kép

Kép
mankababa
 
 


hello,

Erka, köszi az érdeklődést,Kép

ha nálam elalszik, akkor csakis cicin, de legtöbbször csak relaxál rajta, és 10-20 perc múlva tovább akar játszani. És vigasztalásnak is persze mindig cicit kap. Ma azért aludt délben másfél órát Kép, meg este 20 percet.
Mostanában 22.30-23.00 körül alszik el, és reggel 8-9-ig alszik... Én éjfél-1 körül alszom el, és Csongi ébreszt... én mindig tudnék még aludni.Kép
Éjszaka: mióta mellette alszom, nem annyira veszem észre az ébredéseket, ill. persze mindig észreveszem, de reggel már nem tudom megmondani, hányszor is voltunk fenn szopizni. Viszont pár napja van 2-3 olyan 20-30 perces periódus, amikor 5 percenként ébreszt, talán a fogacskák miatt..Kép ezt már jobban megérzem reggel is.

Új fejlemény: tegnap óta egész nap gőgicsél Kép : gágágágág, dajajada, bavabava-ezek ált. pozitív kommentárok, ha valami nem tetszik: mememe Tegnap reggel felébredt, és elkezdte ezeket mondani, eddig még csak a "he" meg a "Hö" volt a repertoárjában, meg morgások, sikongatások.

Kata, csak nem vagytok betegek?

Vanda, úgy sajnálom a barátnőd babáját, többször is eszembe jut, hogy sírhat. Bár biztos mindent kipróbáltak már, azért leírom, mi mi mindent vettünk sorra hasfájásra, hátha van még mentőöv:

nemkakilásra a hőmérőnél jobb hatásfokú volt a szélcső, amikor meglátta , már mosolygott. Csecsemőknek való szélcsövet mi orvosi műszerboltban vettünk, de gondolom gyógyszertárban is van.
Aztán próbáltunk Papaverint(dokinéni írta fel), Espumisant, Infakolt (gyógyszertárból) ezek nekünk nem jöttek be, de van, aki esküszik rá.
Aztán jött volna a Laktáz enzim (doki néni felírta), de addigra rendbejött magától is. Szerintem ezzel kellett volna kezdenünk, mert amikor a hasfájás megszűnt, a kakijából is eltűntek a túrószerű, fehér emésztetlen részek, így valószínű a részleges laktáz-hiány volt az oka a hasfájásnak, meg persze, hogy nem tudta kinyomni a kakit. Bár nappal nem volt ezzel annyi gondja, mint éjjel, valószínűleg, mert akkor vitette magát a vállunkon, és függőlegesben volt. Sajna ő a hason fekvést ki nem állhatta, pedig állítólag az is jó pozíció. A doki néni pedig hihetetlen gyorsasággal tudta kiszedni belőle a kakit masszázzsal, na ez nekünk soha nem sikerült, mert mi nem mertük erősebben nyomogatni.

Mariann
Kép
kmarian
 
 


hello,

Erka, köszi az érdeklődést,Kép

ha nálam elalszik, akkor csakis cicin, de legtöbbször csak relaxál rajta, és 10-20 perc múlva tovább akar játszani. És vigasztalásnak is persze mindig cicit kap. Ma azért aludt délben másfél órát Kép, meg este 20 percet.
Mostanában 22.30-23.00 körül alszik el, és reggel 8-9-ig alszik... Én éjfél-1 körül alszom el, és Csongi ébreszt... én mindig tudnék még aludni.Kép
Éjszaka: mióta mellette alszom, nem annyira veszem észre az ébredéseket, ill. persze mindig észreveszem, de reggel már nem tudom megmondani, hányszor is voltunk fenn szopizni. Viszont pár napja van 2-3 olyan 20-30 perces periódus, amikor 5 percenként ébreszt, talán a fogacskák miatt..Kép ezt már jobban megérzem reggel is.

Új fejlemény: tegnap óta egész nap gőgicsél Kép : gágágágág, dajajada, bavabava-ezek ált. pozitív kommentárok, ha valami nem tetszik: mememe Tegnap reggel felébredt, és elkezdte ezeket mondani, eddig még csak a "he" meg a "Hö" volt a repertoárjában, meg morgások, sikongatások.

Kata, csak nem vagytok betegek?

Vanda, úgy sajnálom a barátnőd babáját, többször is eszembe jut, hogy sírhat. Bár biztos mindent kipróbáltak már, azért leírom, mi mi mindent vettünk sorra hasfájásra, hátha van még mentőöv:

nemkakilásra a hőmérőnél jobb hatásfokú volt a szélcső, amikor meglátta , már mosolygott. Csecsemőknek való szélcsövet mi orvosi műszerboltban vettünk, de gondolom gyógyszertárban is van.
Aztán próbáltunk Papaverint(dokinéni írta fel), Espumisant, Infakolt (gyógyszertárból) ezek nekünk nem jöttek be, de van, aki esküszik rá.
Aztán jött volna a Laktáz enzim (doki néni felírta), de addigra rendbejött magától is. Szerintem ezzel kellett volna kezdenünk, mert amikor a hasfájás megszűnt, a kakijából is eltűntek a túrószerű, fehér emésztetlen részek, így valószínű a részleges laktáz-hiány volt az oka a hasfájásnak, meg persze, hogy nem tudta kinyomni a kakit. Bár nappal nem volt ezzel annyi gondja, mint éjjel, valószínűleg, mert akkor vitette magát a vállunkon, és függőlegesben volt. Sajna ő a hason fekvést ki nem állhatta, pedig állítólag az is jó pozíció. A doki néni pedig hihetetlen gyorsasággal tudta kiszedni belőle a kakit masszázzsal, na ez nekünk soha nem sikerült, mert mi nem mertük erősebben nyomogatni.

Üdv.mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


ja, bocsi, csak egyszer akartam elküldeni...

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Mariann,
koszi a tippeket a baratnom neveben is, atadom neki a tudast, ma elvileg megyunk hozzajuk!

Tovabbi vicces otleteim vannak gyerekszorakoztatasra:
- mosogepnezes (eloltoltos, termeszetesen uzem kozben)
- tornaztatas (tapsitapsi, ballab-jobbkez osszeerintese es forditva, csihuhuzas)
- Matenak van quattro-ja, ami olyan mint a duplo csak meg nagyobb. ezzel nagyon jol elvan, persze nem epitkezik belole, de a dobozabol imadja kiboritani es kalapal vele.
- Ugyintezes barhol, csak menjunk valahova.
- 100 forintos kislabda kergetese a lakasban.
- tukorben nezegetes.

Most mas nem jut eszembe, de altalaban bejonnek az effajta szorakoztatasok nalunk.

Na megyek, 1000 a dolgom!
vanda72
 
 


Sziasztok,

Mariann, látom, nálatok sem egyszerűek az éjszakákKép Zsófi már másodjára csak 2X ébredt, remélem ebből tendencia leszKép

A gőgicsélés nálunk is megy, a bababa a leggyakoribb, ha mondjuk neki, válaszol is szépenKép a másik az aba-aba, ezt szinte suttogva mondja....

A szélcső tényleg jó találmány, mi gyógyszertárban vettük, cirka 800 Ft-ért, de sokszor jól jöttKép

Mi hasfájásra a Gripe Water-t alkalmaztuk, szerintem segített.....

Vanda, tuti jó ötleteket szedtél összeKéphasonlókat szoktam én is bevetni, a mosógépünk sajnos felültöltős, így ezt nem tudom kipróbálniKép A quattro helyett mi a Clemmyvel játszunk, anya várat épít, Zsófszi pedig odakúszik és ledöntiKép

Én ebben a szomorkás időben olyan lusta vagyok, hogy csak na, takarítanom kellene, de azt hiszem Pató Pál-osat fogok játszaniKépKépKép

Puszi

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


Sziasztok!

Latom mas sem volt tul aktiv a hetvegen, nem csak en tuntem el!

Hogy vagytok? Most ejjel mi is megtapasztaltuk, milyen, amikor felebred a gyerkoc. 2x ebredt, gondolom a fogacskai jonnek, mas baja nem igen lehet. Legalabbis remelem. De ahogy felvettem, bujt hozzam es aludt is el, neha felszisszent es dobott magan egyet. De aztan letettem es aludt tovabb 3 orakat.

Pentek ota nem adok neki fozeleket, probalom eheztetni. Elotte 3-4 napot kinlodtam mar vele, mert minden fozelekbol 4-5 kanallal volt csak hajlando enni. Ugyhogy most ugy dontottem kihagyunk nehany napot, hatha ujra rakap az izukre.

Gyonyoru ido volt tegnap is es szombaton is, 2-2 orat setaltunk mindket nap. Olyan jo lesz, ha jon mar a tavasz!!! Jovo heten mar marcius van Kép

Kata merre jarsz? Theo teljesen rabulejtett?

Nagy nagy gratula a gogicseleshez, imadom en is hallgatni, amikor magyaraz. Tok jo fejek.

Ja, kepzeljetek Mate kimondja, hogy "lampa" es mutat ra nagy erokkel. Gondolom ez lehetetlen, de mar legalabb 8x 10x hallottuk tobben is, hogy minden betut kiejtve kimondja a szot. Gondolom elfelejti majd hamarosan es 1 ev mulva hasznalja majd ujra, de akkor is vicces.

Na sziasztok,
vanda
vanda72
 
 


Sziasztok,

hát igen, a hétvége mindenkinek elsősorban a családról szól.
Vanda, nálunk ez a 3 óránkéni ébredés már csaknem 2 hónapja tart, kezdem megszokniKép Zsófit viszont ilyenkor csak szopival lehet megvígasztalni, hiába próbálta pl. tegnap az Uram dédelgetéssel megnyugtatni. Ebből a szempontból tehát szerencsések vagytok, kívánom, hogy ez így is maradjon!!!

Zsófinál szerencsére nincs gond az evéssel, eddig bármit elfogadott és egyre nagyobb mennyiséget képes betermelniKép Az eddigi fél üveg bébiételnyi lassan 1 üvegre növekszikKépKép
Ma életében először meggyet fog enni....

Tényleg nagyon szép volt az idő hétvégén, már én is nagyon várom a tavaszt, hogy nagyokat lehessen sétálni a gyerkőccel, hidegben nehezen veszem rá magam a kimozdulásra.

Kata jönni fog, megígérte, majd biztosan elmeséli miért nem írt.Az az igazság, hogy már aggódtam és írtam neki az iwiwen.

Ez a Máté egy csodagyerek!!!Kép
Még 8 hónapos sincs és már érthető szavakat formál????!!!! Én is nagyon várom már, hogy Zsófszi dumcsizzon! Tegnap, esti szopi közbenKép tapsolni kezdett, én olyan boldog voltam!!!!! Már jó ideje tanítgatom neki a tapsi-tapsit és a pá-pát, ezek szerint az előbbit már elsajátítottaKép

Zsófi folyamatosan próbálgatja a négykézlábra állást, lehet, hogy hamarosan mászni kezd???Kép Akkor aztán nem lesz ideje anyának netezésre, ugye Vanda????KépKépKép

Puszi

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


Sziasztok!

Köszi az játékötleteket!
Ügyintézés nálunk is kedvenc, csak tényleg lenne már jobb idő, ne kelljen beöltöztetni, mert az egy kínszenvedés. Én is alig várom a tavaszt, szerencsére ma is süt még a nap! Kép

A mosógép is leköti a figyelmét nálunk is, bár szintén felültöltős (hogy bele tudjak még rakni dolgokat később is, rendszerint a fél pár zoknik 10 perccel később kerülnek elő, ahogy elindult a mosógép...), így főleg azt szereti, amikor a fürdőkádba jön ki a habos, színes víz. Csak hát persze ehhez felemelve kell tartani.

"lámpa" -nem semmi Kép gratula! Csongi még csak nem is mutogat rá, hanem nagy szemekkel nézni kezdi, ha mondom, neki, hogy "lámpa". Ezt a mutogatást már a többiek is csinálják? Csongi rátekintéssel kommunikál.

Viszont Csongi is 4kézlábra állt! Már 2-3 mp-ig úgymarad, aztán összerogy. Már tisztán hasizomból seperc alatt felül, és nagyon mozgékony.

Tapsi:gratula Zsófinak! Kép én is tanítom neki, de még csak lefelé csapkod a kezeivel Kép

Na megyek felmosom a konyhát, mert Csongi almát evett Kép Még a tegnap esti narancs is rajta van Kép Kb. 3 méteres körzetben eszik a drágám. Most éppen alszik.

Üdv.Mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Ja, és persze a teljes testtel, két kézzel történő ráutaló (ráugró Kép )magatartás is megy, csak az egy kézzel, mutató ujjal típusú nem.

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Sziasztok Lányok Kép

Olyan édesek vagytok, hogy hiányoltok Kép Tök jól esik Kép

A helyzet az, nagyon röviden, hogy Anyuka (anyósom) múlt héten hétfőn elhunyt. Idős volt és nagyon beteg, de tudjátok, ez mégsem olyan, amire az ember fia-lánya fel tud készülni...
Így olvasgattam, ha volt időm netezni, de írni nem nagyon tudtam.

Most megint egy kis időre eltűnök, de jövő héten, a temetés után majd igérem, jelentkezem és hozom a régi formámat, megálljatok csak Kép

nahát, hogy micsoda dolgokat tudnak a babócák!

Zsófinak gratula tapsizáshoz! (pedig álítólag a pá-pát hamarabb tudják... Na, ő sem olvassa a nagykönyvet Kép)

Mátét pedig utólérni, hát ez lehetetlenKép fantasztikus, hogy már mond egy érthető szót! A mi szókincsünk a babbababa meg a apapapap (Apa nagy örömére Kép. lelkesen tanítom az Anyát, de még csak vigyorog és bababababázik rendületlenül MinikeKép

Csongi meg felül, na ez sem semmi! na ezt mi még nem ismerjük, sőt, ülni sem szeret a Lelkem...

DE! Hogy én is mondjak újat: Minikém kúszás mellett rájött a mászás ízére, rendesen, négykézláb mászik, nagyon ügyi Kép és 2 napja ha kapaszkodót talál, felhúzza magát térdelésbe Kép Aztán onnan lehuppan ülésbe, de az csak pár pillanat és megy négykézláb tovább...
Viszont 1 hete takonykóros, nem bír kilábalni a KincsemKép


Ádikának szerda és csütörtök délután pedig szorítást kérünk, mert megy a suliba felvételizni! Szerdán a kéttannnyelvű osztályba, csütrötökön pedig a sporttagozatra Kép

Sok-sok puszi Nektek Kép

Kata
pankata
 
 


Kata,
nagyon sajnalom, hogy ilyen szomoru oka van tavolmaradasodnak. Ferjed hogy viseli?

Adinak megy a drukkolas holnap es holnaputan is, biztosan sikerul valamelyik, vagy mindketto Kép

Erka,
tunderi lehetett Zsofi, ahogy szopizas kozben elkezdett tapsizni neked. Biztosan izlett neki a menu Kép

Csonginak pedig hatalmas gratula a negykezlabazashoz, olyan edesek, amikor elkezdik a popsijukat emelni.

Mi ma is oriasit setaltunk, majdnem 2 orat mocorogtunk a gyonyoru napsutesben. Jol tudom, hogy meg jon valami hideg?

Mate egyebkent nagyon kis ragadvany kezd lenni. Nehany hete szinte semmi idot nem hajlando egyedul tolteni, allandoan szuksege van ram. Kata, ez normalis dolog?

Zsofi, Csongi es Mini mennyire log rajtatok?

Vanda
vanda72
 
 


hello!

Kata, részvétem. Ádika hogy viseli? Én öt éves voltam, amikor meghalt a nagymamám, és több napig nem tudtam aludni, úgy féltem, még a mai napig is emlékszem.
Ádikának drukkolunk! Általános iskolába is kell felvételizni? Ja persze, gondolom a tagozat miatt, de akkor is!

Minikének gratula a mászáshoz! Kép És jobbulást! Hogy viseli az orrszívózást?

Holnap 8 hónapos Zsófi, holnapután pedig Máté? KépHogy megy az idő! Mátén nem a 8 hónapos kori szorongás jelentkezik? Akkkor lesznek olyan ragadósak. Csongin még nincs különösebben rajta, ma majdnem engedte,hogy a szomszéd néni hazavigye... De azért ő mindig is egy Csüngi volt, elég sokat lóg rajtam kezdettől fogva. Aztán most én nem is tudom, mikor lesz ő 8 hónapos, hisz ebben a hónapban hiányzik a 30-a... Kép

Képzeljétek, Csongi abbahagyta a gőgicsélést, már megint csak magánhangzók/ szótagok nélkül beszél Kép. Na, már megint elmúlt valami, ami olyan rövid ideig tartott, és én már megint nem örökítettem meg. Minden elmúlik!!! Újra meg kell jegyeznem. Doki néni ma volt, mondta, hogy az ilyen szintű gőgicsélés egy éves kori sajátosság, biztos "véletlen" volt,azaz nem tudatos, ezért maradt abba, aztán megint eltelik némi idő, s majd teljesen máshogy fog újra megszólalni, pl. határozottan mondja, h. baba. Szóval ennyi volt ez az édes kis állandó gagyarászás. Mondtam doki néninek is, hogy minden olyan rövid ideig tart. Elmenőben megfogdosta Csongi hurkás combocskáját, s mondta, ezt is most kell puszilgatni, mert ez is elmúlik ám, úgy le fog fogyni, ha megindul, hogy csak na! Kép

Kérdeztem az oltásról, mondta, a Menningococcus elleni 3 oltás, ha csecsemőkorban adják, de csak egy, ha 1 éves kor után.

Nitrátról is kérdeztem, Csongi ugyanis nem eszi meg a bébiételes sárgarépát. Azt modta, ő mérette a Biológiai Kutatóközpontban egykor a piaci zöldségek tartalmát, és tényleg van bennük, főleg a melegháziakban, de csak akkor vészes, ha pl. naponta itatok vele 2 dl sárgarépalét. Inkább csináljam úgy , hogy egyik nap föld feletti, másik nap föld alatti főzit adjak, s akkor nem tud annyit enni, hogy baj legyen. Egy betege volt eddig, akit emiatt kezelni kellett, de az tényleg nyakalta a sárgarépalét.

Kúszni még mindig nem akar a drágám, persze, mert továbbra is előnyben részesíti a függőleges irányú mozgásokat: már feltérdel a kiságy rácsába kapaszkodva Kép, meg fel is áll teljesen, ha kicsit segítek neki. Ahogy így halad, szerintem ő nem fog kúszni-mászni Kép. Pedig nem akartam, hogy ez kimaradjon, olyan édesek ekkor. A négykézlábazást is gyakorolgatja azért, de még mindig nagyon inog.
Üdv.Mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Sziasztok!

Tudnátok anyatej vásárlásban segíteni?
Fontos lenne! agi279@freemail.hu
70/3 840 846
Ági

Kép
Kép
Ági279
 
 


Sziasztok!

Kata,gratula a mászáshoz Minikének és jobbulást neki!!Ádinak szorítok a holnapi vizsgához, a main már, remélem a legszerencsésebben van túlKép Hű, ez milyen magyartalan...Kép
Várunk vissza!!!!

Vanda, mi is nagyokat sétálunk, annyira élvezzük!!!Kép
Zsófi is többet akar velem lenni, mint eddig, egyre kevesebb időm van babanetezni!Kép Ezek szerint ez életkori sajátosság, de persze majd meghallgatjuk a szakember hozzászólásátKépKép

Mariann,

édi vagy, hogy megjegyezted a szülinapokatKép Igen, Zsófi ma 8 hónapos, annyira hihetetlen, mintha csak most született volna és mindjárt 1 esztendős!!!!
Tényleg furi kiszámítani Csongi szülinapját, én a hónap utolsó napját nevezném kiKép

Képzeljétek, áprilisban elutazunk egy hétre Németországba, a belga és luxemburgi határ közelébe!!!Már le is foglaltuk a szállást. Annyira jó lesz végre kicsit kimozdulni, mindketten és remélhetőleg mindhármanKép nagyon utazósakKép vagyunk.

Puszi mindenkinek

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


De jo Erka, hogy utaztok! En is tervezek valamit, csak meg nem tudom, merre menjunk, mennyi idore, kocsival vagy repzivel, stb.

A Kolpingot is celba vesszuk valamikor, ugyhogy varjuk a tavaszt, rengeteg a tervunk!

Adika, jol drukkoltunk? Kép

Mariann, nem semmi, ahogy megjegyezted a szulinapokat! En is a honap utolso napjan tartanam az elso evfordulot, aztan 2-an a masodikat Kép
Mi ez a 8 honapos szorongas? Szerintem errol nem hallottam...

Ma megvettem vegre a Suttogo titkai I. cimu konyvet, nagyonvarom mar, hogy idot is tudjak szakitani a tanulmanyozasara. Ti olvastatok mar?

Szombattol maganyos leszek, draga uram itt hagy bennunket 1 hetre. Elore felek ettol, szeptemberben is volt egy ilyen hetunk, amikor lelepett, hat nem kivanom senkinek. Olyan depresszio tort ram, hogy csak na.

Kata varunk mar vissza nagyon!

Erka, mar 1000-szer szerettem volna irni, hogy lattad, milyen lavinat inditottal el? Mar legalabb 5 ilyen topik van, mint a mienk Kép (xy-kor szuletett babak)

Na jo ejszakat mindenkinek, holnap irjunk minel tobbet!

Vanda
vanda72
 
 


Hello,

Vanda, jó ötlet ez a 2xes "év"forduló-ünneplés,sztem Csonginak is tetszeni fog, nekem eszembe sem jutott4 Kép

Miről szóla Suttogó titkai? Valami alapkönyv? Lehet,h. nagyon lemaradtam valamiről itt a nagy babázásban, én csak a Suttogó c. filmet ismerem. Van köze hozzá?
Sajna nem nagyon van időm hosszabb lélegzetvételű könyvek olvasására, főleg babás szakirodalmat szoktam olvasgatni szoptatás közben, na meg,amit a suli előír, most pl. görögül tanulunk.

Megértem, h. milyen szörnyű egyedül 1 hétig, nekem is jutott belőle szintén szeptemberben, amikor Laci Berlinben volt konferencián. Főleg az első 3 nap volt hosszú, aztán szerencsére a következő 2-re beköltözött hozzám a (még gyermektelen és éppen munkanélküli) barátnőm, és úgy már egyre gyorsabban telt. ha mégegyszer egyedül kéne lennem , biztos akkor is beköltöztetnék valakit.

Na mennem kell, felébredt Csongi!

Üdv:Mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Sziasztok!

Zsófi 8,5 kg ,a hosszúsága pedig továbbra is 74 cm. Állandóan négykézlábra áll, tegnap picit el is mozdult innen-hátrafeléKép Mariann, ő is abbahagyta a babababázást, nekem is hiányzik....

Vanda, a Kolping klassz lehet, Kata majd beszámol, ők mennek nemsokára.

Én nem hallottam erről a könyvről, szégyen, nem szégyen, ez sajnos így van...Kép mesélsz róla?

Vanda, ne ess depresszióba!! Sétáljatok nagyokat, olvasd a könyvedet és írj nekünk!!Kép Meglátod, gyorsan elszalad az a hét. Hová utazik?

Igen, én is láttam a többi topicot és azt is olvastam, ahogyan kérik a többiek a topicindítókat, hogy csatlakozzanak egyes évszakbeliekhez, mert akkor minden napra lehetne egyet indítani. Ez igaz, szerencsére én nem így jártamKépKép

Képzeljétek, a védőnővel már a bilire szoktatásról beszélgettünk, hogy ha majd jár és ül, tehát kb.1 éves kortól vagy kicsit előbb, érdemes lesz megismertetni vele a bilit, főleg lányoknál lehet veszélyes, hogy a sok mozgás következtében a pelus tartalma bekerül a hüvelybe és fertőzést okozhat, ez persze rátok nem vonatkozik, most jövök rá a kisebbségiségünkre!!!!KépKépKép

Sok puszi

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


Mariann,
Nagyon jo otlet ez a bekoltoztetes! Elgondolkozom rajta, bar szerintem igy nagy lesz a surges forgas korulottem, mert ilyenkor jonnek az emberek szazasaval. Altalaban jol esik, hogy foglalkoznak velem, csak akinek meg nincsen gyereke, hajlamos itt felejteni magat es ok meg mas szemmel nezik a vilagot, teny, hogy nem lehet mar ket fejreeses kozott nyugodtan teazgatva megvaltani a vilagot Kép

Lanyok,
fognak meg gugyogni a babak, most a mozgasra koncentralnak. Ezt is olvastam valahol, hogy a legtobb gyerekre igaz, hogy ha eppen uj mozgasformak tanulasaval vannak elfoglalva, nem "dumalnak" annyit, es forditva.

A konyv szinten gyereknevelos, de egyelore meg nem tudtam rendesen beleasni magam. Talan a jovo heten estenkent ezzel utom majd el az idot.
Egyelore csak az altatos reszbe olvastam bele, mert most ez a nagy dilemmam, hogy jol csinalom-e az altatast. Persze ha mindent a konyv szerint szeretnek csinalni, akkor mar keso, mert 1 napos koratol kellett volna odafigyelni mindenre, de sajnos hianycikk volt ez a konyv.
Szoval amint elolvastam es lesz velemenyem megirom, csak kivancsi voltam, hogy Ti is ismeritek-e, mert allitolag ez valami nagyon hipersuper gyereknevelesi konyvnek szamit. Na majd meglassuk Kép

Nagyon ugyes Zsofi, hogy mar 8,5 kg. Matet szerencsere mar nem tudjuk merni, mert vissza kellett adnunk a kolcsonmerleget, de talan jobb is igy. Szerintem meg 7,5kg sincs. Viszont a mult heten megmertuk es 72,5cm volt. Eszmeletlen, hogy 20cm-t nott, miota megszuletett.

Kajalasunk valtozatlanul nem egyszeru. Tapszerbol nagyon sokat megeszik, ma is 1100ml-t kajalt be, de ez a fozelekesdi nem megy. Fejenallok, enekelek, nyavogok, sziszegek, pofakatvagok, es igy is orulok, ha mar a fel uveg kajat bele tudom masszirozni. Hat ez van. Talan nem a tapszer lesz a fo taplaleka a kovetkezo evekbe.

Bilizes erdekes kerdes, en meg nem is gondoltam arra, hogy gondolnom kell erre. (Szepen kifejeztem magam, ugye?)
Mit mondott a vedoneni, hogyan kell kezdeni?

Vanda
vanda72
 
 


evekben termeszetesen
vanda72
 
 


Sziasztok!

Vanda, nekünk sincs mérlegünk itthon, csak a védőnéni méri Zsófit havonta. Szerintem ne aggódj Máté súlya miatt, hiszen makk egészséges, erős kissrác, a mozgásformák elsajátításában messze megelőzi a mi kicsinyeinket és már az első komolyabb szót is megtanulta!!!KépKép

Egyébként meg fél üvegnyi kaja szerintem elég,az cirka 100 gramm, a védőnénink szerint ennyit esznek egyszerre, Zsófi sem hamizik többet.

Szóval biliztetés: Először is, ha látod rajta, hogy kakil (ezt mondjuk én nem mindig veszem észre...) akkor mondani kell neki, hogy most jön a kaki? kakilsz?Kép stb., hogy összekapcsolja a kifejezést a tevékenységgel. Mivel ált. kaja után kakilnak, miután evett, ráülteted a felmelegített bilire (meleg vízbe rakod pl., ez azért fontos, mert a pelusban megszokták, hogy kellemes hőmérsékletben van a popsijuk kakilás közben, és ha hideg a bili, akkor nehéz lesz rávenni őket arra, hogy ráüljenekKépKép) és mondogatod neki az általa már megjegyzett "varázsszót". Ennyi, számomra logikusnak és elfogadhatónak tűnik. Sok gyerek még 2-2,5 éves korában is ragaszkodik a pelenkához, amikor már jár, beszél stb., ezt kell vhogy megelőzni pl.ezzel a módszerrel. Azután, ki tudja, lehet, hogy az én Zsóficám is ebbe a csoprtba fog tartozni???!!!Kép

Ti szoktatok orrszívózni? Zsófinak mostanában esténként ki kell porszívózni az orrát, iszonyúan tele van, pedig nincs is megfázva. Lehet, hogy nagyon száraz nálunk a levegő? Ti használtok párásítót a lakásban?

Puszi

ErkaKép

Kép

Kép
mankababa
 
 


Erka,
annyira edes Zsofi! Sugarzik belole a kiegyensulyozottsag es a boldogsag!
Es valoszinuleg hamarosan olvasni fog ennyi betu kozott, ezert nem gagyog most annyit, mert erre edz Kép

Hogyan tudod elomelegiteni a bilit? Mire megmelegitem, mar bent van az eredmeny a pelusban... Legalabbis Mate eleg gyorsan intezi ezeket a dolgokat altalaban.

Hozzank jon a vedoneni havonta, ugyhogy nem meregetjuk mar Matet. Ha megyunk valahova, ahol baba van, rateszem ruhastul, es akkor legalabb kb tudom, mekkoraa fiu. De mar lassan 3-4 hete nem mertuk. Persze abban biztos vagyok, hogy a havi 500gr hizas kozelebe sem ertunk.

Mi orrszivoztunk amikor Matesz beteg volt, de azota szerencsere nem kellett. Nem lehet, hogy a fogacskaitol van az enyhe "natha"? En ugy tudom, a fogzas is okozhat ilyesmi tuneteket.

Mi nem parasitunk, foleg nem a megszokott radiatorra vizet teszek technikaval nem. Az nem tul egeszseges, foleg kisbabaknal nem, mivel ez a kruppot elosegitheti. Hidegparasitast javasolnak, ahhoz meg ugye gep kell.
Kerdezd meg esetleg a dr nenit vagy vedonenit, hatha mond valami okossagot!

Maiann, Kata, nagyon varunk Benneteket is!!!

Vanda
vanda72
 
 


Vanda,

köszi a bókot, tényleg egy tünemény a kislányunk, ma a dokibácsi is elmondta néhányszor, hogy milyen gyönyörű!!!!Kép

Hát igen, ez a bilimelegítés nem egyszerű kérdés, majd kikísérletezzükKép

A doki azt mondta, Zsófi nincs megfázva, egyszerűen a portól lesz tele az orra, nem mintha nem takarítanék, de a doki szerint az sosem tökéletes és ez biztosan így is van. Megkérdeztem a párásítóról, ő is a hidegpárásítót javasolta. A radiátorra tehetőnél nagyon pici a párolgási felület, szerinte nem sokat ér.

Képzeljétek, mi is megvettük a nyári babakocsit, Brevi B-light, nagyon szuper, csak 4,8 kg, borzasztóan egyszerű vele a közlekedés. Ez azért is fontos, mert áprilisban már ezt visszük magunkkal a kis kiruccanásunkraKép Ezenkívül kiiktattuk a kis kádat, 2 napja nagyban fürdünk, ülve, csúszásgátlóval. Ezek a fejlemények nálunk.

Hogy vagytok? Mit csinálnak a bébik? Zsófi sokkal többet huncutkodik, mint ezelőtt, zabálnivaló!!!!Kép

Puszi

Erka

Kép

Kép
mankababa
 
 


Sziasztok!

Igazi dámaként ül Zsófi kisasszony azon a betűvetésen! Kép

Na, képzeld Erka, az avababavavava átjött hozzánk!!! Kép Most Csongi ezt kezdte el mondani szakadatlanul! Kép

Párásító: amikor Csongi beteg volt, én is sorra vettem a hidegpárásítókat a Media Marktban, de nem vettem végül. Nekünk van a radiátoron víz, és azért valamit az is ér, mert nekem pl. elég. Enélkül sokszor ébredek éjjel, és szomjas vagyok, köhécselek. Így nincs ilyen tünetem. Persze megfordult már a fejemben, hogy Csonginak ez nem elég, és mi van, ha csak emiatt (v. emiatt is) ébred sűrűn? 48-49 % nálunk a páratartalom, jó lenne 60%.
Az orrszívózást Csongi nem bírja, így nem csinálom, de mi alapból is naponta tisztítjuk az orrát. Fluimare (tengervizes) orrspray-t fújok be neki, erre ő rendszerint tüsszent és jön szivattyúzás nélkül is. Aztán még fülpiszkálóval is megtisztogatom. Persze a betegsége alatti traumája miatt már ez ellen is tiltakozik, így azóta ritkábban csinálom.

Csongi majdnem mászik már!! Hétvégén sokat gyakorolt! És letettük a kiságyat (+ az én ágyamat is Kép ), mert feltérdel rendszeresen mellette. Úgy látszik a kúszást azt végleg kihagyta.
Kedvenc játéka mostanában: a labdázás! Próbálja pattogtatni, meg vissza ill, elgurítani!!! Úgy sikongat, hogy csak na!! Színes ping-pong labdákkal, meg kis felfújhatós labdákkal játszunk. Aztán próbál utánamászni is, csak sajna ilyenkor sokszor beveri a fejét a padlóba, mert nem megy még neki úgy, ahogy akarja.

Ma voltunk a RingatóN! Olyan sokan voltak, h. Csongi frusztráltan rágta csak a kezét Kép. Ki is jöttünk a foglalkozásról, és a játszóházban meg úgy elvoltKép! Ott aztán volt ezer labda, mindent lenyálazott,mindent negnézett, stb. Ide mi még elmegyünk többször is, valahányszor nyűgizik! A mondókák egyébként tetszettek, ahogyan előadta, bemutatta a hölgy, mondta, hogy egyet kell addig csinálni, amíg belejön a gyerkőc és katarzisba esik, aztán ha már nem élvezi, nem szabad erőltetni. Most persze sok mondókát mondott kevésszer, így a katarzis nem jött létre. Majd leszedem a szövegeket az Internetről, és próbálkozunk ezzel is.

Kata egy korábbi időponton volt Minimaxival, akinek már igazi cipője van! Összefutottunk a két foglakozás között, gondolom majd ő is beszámol!

Vettünk a hétvégén egyébként mi is Clemmyt,meg egy gurulós autót is, de még nem vetettem be őket, várom, hogy nyűgizzen, és akkor az újdonságok mindig lekötik. Sajna az új játékok is ált. úgy fél óráig érdekesek, másnap már csak 20 percig, stb. hamar lecseng. Majd 2 hét múlva újra 20-10-5-3 perc. tele vagyunk már 3 perces játékokkal!

Máté már jár?
Üdv nektek!

mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?