Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok,
úgy emlékeztem, hogy tegnap jártam erre és írtam is, gondoltam lesz néhány levél elolvasom és megint hozzáfűzöm a magamét. Erre jó nagy terméssel találkozom. De azért elolvastam. Ez a függőség jobb, mint a drog, bár erről is fájdalmas lenne leszokni.
Nagy unalmamban ezt csináltam:

Ki tud abban segíteni, hogy a Kubu gyümiitalt mikortól adjam a kislányomnak. Ugyanis ez szerintem óriási hiányossága az értékesítésüknek. A bébiételeken, italokon rajta van, de erre miért nem írják rá nem tudom? Pedig szerintem még a forgalmukat is növelhetnék vele.

Na ezen felidegesítve magam írtam a kubunak egy e-mailt. Képzeljétek válaszra is méltattak, ezt most megosztom veletek, hátha segítek másnak is aki tanácstalan ebben az ügyben:

Ez írtam én:
Kedves Kubu!

Anyukaként arra lennék kíváncsi, hogy milyen idős kortól lehet inni a gyerekeknek a Kubu italokat? Ugyanis erre vonatkozó információt sehol nem találtam. Sem az italok cimkéjén, sem a honlapon, sem pl. a Brendon katalógusban.

Várom válaszod
köszönettel

Somodiné Fekete Mária

A válasz:
Kedves Mária!

Levelét olvasva elég nehéz helyzetbe kerültem, szintén édesanya vagyok novemberbe volt 2 éves a kisfiam. Mivel nagyon régóta a vállalatnál dolgozom, ezért ugyanezt a kérdést tettem fel amikor megszületett a gyermekem.
Kutattam elég sokat ez ügyben a termék után, és azt sikerült kiderítenem, hogy elvileg a termék 100%, mivel gyümölcssűrítményből készül. Hozzáadott répacukrot nem tartalmaz, viszont fruktózt (gyümölcscukrot) igen. Még citromsavat tartalmaz nagyon kicsi mennyiségben, azért, hogy a sűrítmény ne barnuljon meg.
Nekem mindenki azt javasolta, hogy a hozzátááplálás megkezdése után bátran adhatom a picinek, akár egy tízóraira, vagy uzsonnára. Természetesen az életkornak megfelelő gyümölcsöket, (eper, málna ezt 1 éves kor után ajánlott csak)
Én ezeket a tanácsokat azért nem voltam olyan bátor megfogadni, mivel úgy gondoltam ismerje meg a zöldségek gyümölcsök természetes ízét és szerettem volna ha csak ezek után kezzd el ilyeneket fogyasztani, de kedves kollegáim keresztül húzták a számításomat és megismertették vele a Kubut 9 hónaposan és mindenki furcsán nézett rám amikor mondtam, hogy még nem ivott.
Tehát elvileg 4 hónapos kortól lehet adni a piciknek először kicsit csak, és fokozatosan növelve a mennyiséget.
Azért még mindig azt mondom, hogy esetleg a védőnő, és a gyermekorvos véleményét érdemes kikérni.
Remélem tudtam segíteni a tapasztalataim átadásával, és nem untattam hosszúra nyúlt levelemmel.
Ha további kérdése merülne fel nagyon szivesen segítek.

Tehát, ha vki tanácstalan volt kubut illetően, megkaptuk a választ. Legszívesebben még jobban publikussá tenném, ugyanis sok ilyen dolog van amiről nem tudjuk eldönteni, hogy mikortól is adjuk a gyerkőcöknek és még a védőnő, vagy a gyerekorvos sem tud elfogadható választ adni.

Reva, a szülőszobát felejtsd el, mármint a műsort, ne idegesítsd magad ilyenekkel. Majd Borsi küld neked olyan "mantra szerűséget" és inkább azt mondogasd, úgyis minden ok. lesz. A pozitív hozzáállás meg megjobban segít ebben.

Timi, Virág imádja a brokkolis-pulykahúst én át is venném tőled, a héten készülök is Tárkányba a szüleimhez, akkor tudnánk is talizni.

Judit, a Sinlac-ot én ingyé odadom nagy szeretettel, dehogy fizeted ki!!!! Ha megyek Egerbe, majd beugrok vele.

Séta lesz a héten? Lehetne, akkor úgy szervezem a hetet, nekünk szerda vagy péntek lenne a jó, mert akkor Peti melózik és nem kell neki a kocsi!
Õ különben úgy dolgozik, hogy egyik nap reggel 6-24ig!!! Ekkor egyáltalán nem látjuk. Másik napokon + hétvégén meg a másodállást nyomja akkor ált. délelőtt még itthon van úgy 10-11ig és vmikor este esik haza. Szóval nem unjuk meg egymást.
Ma kaptam egy levelet a munkahelyemről, amiben tájékoztattak, hogy a GYED emelkedett 87E Ft-ra! Na így már minden pénzügyi gondunk meg is oldódott!

puszika Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!

Engem szívat a gyerekem!
Itt aggódok, hogy nincs elég tej, iszom a teát literszámra, aminek mára meg is lett az eredménye. Tejcsi van bőven, már úgy feszít, hogy fáj, erre Jázi úgy döntött ő mégsem szopizik.
Ma még nem szopizott, már kénytelen vagyok fejni, úgy fáj. Gondolom ő meg jókat röhög rajtam.
Óránként megkínáltam ma, egyszerűen nem kell neki. Bezzeg a főzelék és a gyümölcs!
Ma még azt is megette, amitől eddig öklendezett ha megkóstolta. Biztos, hogy szórakozik velem.
Már csak éjszakára kellek neki. Kép
Persze amíg kevés volt a tejem addig szopizott volna.
Na, erről ennyit. Most jól kipanaszkodtam magam, este még benézek.
Zita
anzizi
 
 


Judit, sztem teljesen jó, ha 3 óránként eszik! Ha reggel 8-tól este 8-ig vesszük, az így 5 étkezés pont! Lehet, hogy ha már tényleg kevés lesz neki a tej, semmi gond nem lesz, a hozzátáppal, ízleni fog nek, mert éhes lesz... A bébikompra is mondják, hogy szokja a lépegetést a gyerek, pedig ha eljön az ideje, úgyis megtanul járni, mert a kölkök kíváncsiak az új dolgokra mindíg... szerintem.
Én ekkora gyereket egyáltalán nem méregetnék, csak aggasztod magad fölöslegesen, nem is érdekes, hogy mennyi, mert reggel sok a tej, de hígabb, este meg kevesebb, de tartalmasabb. Az a lényeg, hogy hízik e eleget, heti 1 mérésrről mérésre.

Mi is legalább 3 v 4 gyereket szeretnénk...de még nem most, majd jövőre...én ma kisé megijedve vettem tesztet, negatív. Naopk óta mindenen bőgök, gondoltam, baba miatt, de nem, tyuhéjj!
Timi, sok sikert!

Csilla, annyira tipikus, amit írsz, a lelkizés...
Az én 1. kisfiam is tulképp a 3. gyermekünk, ugyanezt éltem át. Ne bánkódj, ne vádold magad, Te is ember vagy, a baba már rég elfelejtette, meg neki nincsenek prekoncepciói Kép
előbb utób meg kell tanulnunk szerintem, nekünk nőknek bátran szeretni, akkor is ha fájni fog később, mert talán csak úgy érdemes, mindent beleadva... a szülésel derül ki, hogy a fájdalom milyen természetes része az életnek, az életadásnak... még a halál is.nőként mindíg a mezsgyén járunk... lassan remélem én is megtanulom jól megélni ezeket, mert úgyis mindíg sajog valami, miközben boldogít is mindíg valami... Kép

Reva, a Szülőszoba egy agyrém! Az ellenkezőjét éri el, mint a célja, tök félrevisz! én mondom Kép
zsanya
 
 

 
 

Háj!

Na ez már döfi, dél óta olvasom a leveleket...na azért tudok rendesen olvasni, csak kisebb megszakításokkal....jó itt lenni veletek. Már hiányoztatok is a hétvégén!! Kép

Maris,
én sajnállak!!!! Kép És köszi a meghívást, vigyázz egyszer tényleg betoppanunk! Kép

Timi,
akkor mi van a vizsgával? A védőnénink nem ugyanaz, csak a dokinénink! Az én védőnénimnek nincs gyereke! Ez asszem mindent elárul.

Zsanya,
én nem tom, hogy van még erőd ide is pletyizni, ennyi szenvedéstől én már biztos az ágyban agonizálnék! Kép Bár én hipohonder vagyok kissé és baromira látványosan tudok szenvedni. Kép Tökös csaj vagy! Már ami a gyermeked tudatlanságának gátlástalan kihasználását illeti. Kép Ki tudja, velünk is miket műveltek anno a szüleink, jobb is, hogy nem emlékszünk rá!

Vera,
úgy csináld, ahogy Csilla, én is mindig így mentem és mindig kaptam képeket is! Azt mondták akkor, hogy ezt elvileg nem lenne szabad nekik, mert csak akkor készítenek képet, ha orvosilag indokolt, tehát elváltozásnál. A lelkemre is kötötték, hogy ne mutogassam, csak az albumba tegyem....így tettem! Kép

Ildi,
gratula Lehelke forgolódásához! Dádi szombaton volt 6 hónapos és magyarán megmondva sz*rik ránk, köszöni szépen ő remekül elvan hasra forduáls nélkül is, mikor útál hason lenni, minek forduljon oda, ugye! Bezzeg az ülés meg az állás, az megy ezerrel! Mármint nem tud, csak szeret, én meg egész nap tarthatom, ő pedig nagyon boldogan tekintget szét a nagy világba!
Így: Kép
Édes pofa!

A sétát még nem tudom, mert lehet, hogy lesz egy programom csütörtökön, ha nem akkor menni szeretnénk az IH-ba baba-mama tornára 10-re, és utána pont jó, mert a vársoban tudunk lenni.

Észrevettem, hogy nem volt senki már megint az usziban! Kép Pedig Ádi annyira élvezte most!!!! Nemhiába ismét az apjával lehetett!

Pocakosok,
semmi szülős műsor, cikk, történet hallgatás, az ismerős ismerőse így és így járt.....őrült rossz hatással van a kismamákra! Én simán leszóltam bárkit, aki belekezdett valami jó kis sztoriba!
Bár én mióta anya vagyok ( olyan jó ezt kimondani és leírni!Kép) méginkább nem bírom az erőszakot a borzalmakat a háborús filmeket, a szörnyű férfiak kisded politikai csatározásait.....ez a világ is csak addig volt jó, amíg maternalista elvek uralkodtak! Kép

Nálunk pedig menszesz=tejcsi válság, klassz, most már ez mindig így lesz....Kép
Felengedtem ma egy adag tejet, félve, hogy éhezni fog a picúrom, de nem használtam fel, mit csináljak vele? És egyáltalán meddig áll el a hűtőben?

Megyek már, puszi mindenkinek!
Sorsi
sasiorsi
 
 


.....így meg áll:
Kép
Kép
sasiorsi
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors, majd még jövök! Marisnak a szerda vagy a péntek jó. A szerdát már késő megbeszélni, a péntek jó a többieknek? Írjátok már meg, hogy csütörtök vagy péntek legyen, jó?

Puszi
Vendég
 


Sziasztok!

Voltam ma a nőgyogyinál. Behívta az utánam érkező ismerőst előttem, meg telefonálgatott egy párat, mielőtt behívott (pedig már egyedül voltam a váróban, utánam is elintézhette volna) de nem baj, mert én vagyok a legfontosabb a világon. Majd csak megszokom...!
Megvizsgált, azt mondta, hogy pihenni, pihenni, pihenni!
Rákérdeztem az Elevitre, azt mondta régebben is születtek 4 kilós babák, úgy hogy Elevit marad. Sőt, írt fel vasat meg folsavat is! Egész életemben nem szedtem ennyi bogyót mint most. Jól összeírtam egy csomó kérdést, aztán a legfontosabbat elfelejtettem, igazolást a terhességemről az adókedvezményhez! De majd legközelebb.
Még azt is mondta, hogy nincs megrövidülve a méhnyak, csak éppen így / áll. Ez nem jelenthet túl jót Kép! Meg a kiskönyvben a hüvelyi vizsg.-hoz 2110 van írva (eddig 2100 volt)? Mi a csudát jelenthet?
Rákérdeztem a jógára is, megengedte, úgy hogy ki is próbálom a héten!
Nekem bármelyik nap jó a sétára.

Mi is 3 gyerkőcöt szeretnénk, úgy hogy legközelebb ikreket kell összehozni Kép!

Ma összeírtam mindenféle listát a babócának meg nekem, most már csak emberpajtásnak kell rá megkeresni a pénzt Kép! Hajrá Apuc!

Akkor remélem a héten találkozunk.
Jóccakát
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Elfelejtettem!

Zita,
a cd a tiéd, nem kell visszaadnod! Nekünk van egy példány....bocs,hogy ezt akkor nem mondtam és kínlódtál vele! Majdcsak jó lesz valamire.....mondjuk poháralátétnekKép


Most nem tudom, kell mennünk továbbra is tanácsadásra? Mármint a 6 hónaposra, ezt elfeljtettem megkérdezni anno. Ilyenkor nézik a bcg-jét nem?


csocsiKéprsi
sasiorsi
 
 


Sziasztok!

A péntek délelőtt elvileg nekem is jó, bár képzeljétek, összeházasodunk Kép(na nem pénteken Kép 10 éve vagyunk együtt, úgy terveztük, hogy majd a nyáron, de hát a babó szerencsére közbeszólt Kép Aztán családi kupaktanácson eldőlt, hogy ne várjunk jövő nyárig, így március 25-én lesz a nagy nap Kép Miskolcon lesz, ezért szerdán vagy pénteken el kell mennünk oda bejelentkezni, ezért nem tudok még biztosat mondani. Izgis, mert azért nincs túl sok idő, de nem is baj, legalább elfoglalom magam Kép, nem nézek hülye műsorokat a tv-ben. Elég zsufi lesz ez a 2006-os év Kép

Vera
reva
 
 


Gratulálok Vera!
Esküvőt még úgysem kísértünk végig, így legalább veled izgulunk. Kép
Sorsi!
Akkor köszi a cd-t. Tényleg ezen izgulok már 2 hete. Egy gonddal kevesebb.
Ádi nagyon cuki a képeken. Ne foglalkozz vele,, hogy még nem forog, ő szerintem hamarabb fog ülni. Láttam a zsúron is milyen erős, ügyes. Jázinak meg az ülés nem megy még.
Igen, menni kell 6 hónaposan tanácsadásra, ilyenkor van egy általános vizsgálat, mi is azon voltunk a zsúr után.
Judit!
Nekem jó a péntek is, remélem jó idő lesz.
Csak nekem mostanában Jázi pont 10-11 körül szokott aludni, de majd megpróbálom úgy időzíteni.
Jázi este és éjszaka szoizott, de ahogy kinyílt a csipája már nem volt hajlandó. Lefejtem, cumisüvegből próbáltam neki adni, de azt is köpte ki.
Tényleg nem kellek nekiKép
Ilyenkor szerintetek mit adjak neki reggelire?
Mert napközben a főzelék és a gyümölcs ok., de reggelre?
Zita
anzizi
 
 


Vera,
éljen! Ez nagyszerű, nagy boldogsággal fogod mesélni ezen esztendő történéseit az unokáidnak! Kép Kíváncsian várjuk a készülődés részleteit is!

Csilla,
háát, hallod, nem csodálkoznék, ha most dokit váltanál. Nagyon rosszul eshet az ilyesmi, főleg várandósan! Az a szám a méhszáj nyitottságát jelenti! Nekem 25 hetesen asszem ugyanennyi volt. Te most hány hetes vagy? Én szinte időre 5 nappal korábban szültem, mikor bementem már 2 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, így könnyebben tágultam....De a pihenést tényleg vedd komolyan!!

Zita,
a barátnőm kislánya is ezt csinálja! Õ is annyi idős, mint Jázi. Akkor marad a tápszer reggelire szerintem. Én ma reggel próbáltam adni Ádinak lefagyaszott (és persze utána felengedettKép) tejet cumisüvegből....de nem kellett neki! Igaz, hogy nem tud cumisüvegből inni, de pohárból sem kellett.

A nap híre:
képzeljétek, kinn van az alsó két fogacskánk!!! Kép És én azt hittem, hogy utál, azért nyügizik ennyit! Ó én hülye! Most nagyon örülök, mitöbb repdesek a boldogságtól! Kép Ki gondolta volna, hogy ilyesminek ennyire lehet örülni....hülyül az ember! Kép

Borsi,
neked pedig köszi a homeos doki telefonszámát!!!! Lehet, hogy felhívom ezzel az allergia hajlammal kapcsolatban, hátha tud valami okosat javasolni, hogy mit igen, mit nem stb.

A péntek jó! Remélem megint szép idő lesz!
Ja, nincs már az IH-ban baba-mama torna Kép

csocsiKéprsi
(ez tuti aláírás, nem?!Kép)
sasiorsi
 
 


Sorsi!
Egyszerre két kis fog is?
Nem semmi! Szegény Ádi azért volt akkor ilyenKép
Én is erre fogom, hogy mostanában Jázi is elég nyűgi, de nálunk még semmi látható jele sajnos.
Zita
anzizi
 
 


Sorsi!
Egyszerre két kis fog is?
Nem semmi! Szegény Ádi azért volt akkor ilyenKép
Én is erre fogom, hogy mostanában Jázi is elég nyűgi, de nálunk még semmi látható jele sajnos.
Zita
anzizi
 
 


Sziasztok!

Zita, szerintem próbáld meg a tejpépet. A keresztlányom fél éves és imádja. Nekem többen ajánlották a Milupát. Banános, vaniliás és gyümis van, nagyon finomak, és írtam is már, azt hiszem, hogy bébitejjel van. Szóval semmi tej, és tartósítószer sem. Elvileg 4 hónapos kortól adható.
Csúcs egy csaj a te lányod! Kép Unalmas neki a tej, nyiladozik az elméje... Te kellesz neki, csak a szilárd kaja is. Kép Még szerencse, hogy este és éjjel azért szopizik.

A péntek maradjon, többiek? Ki tart velünk?

Betti, tudod, hogy a babazene cd-t még nem adtam oda, pedig Orsitól ezer éve megkaptam? Kép Szégyellem magam, de teljesen elfelejtettem. Remélem, pénteken odaadhatom.

Ez az uszi nagyon tolódik, mi szombaton sem tudunk menni, mert hazautazunk a szüleinkhez. Szeretnék már pénteken menni, mert akkor a fodrászt is beiktatom.

Sorsi, ti vagytok az igazi legények, úgy tűnik! Kép Ádi nagyon édes, és ügyes is, úgyhogy ne foglalkozz a forgással. Amíg ilyen csillogó szemmel néz a világba, gond nem lehet. Kép Sasod hazatért végleg? Ha a sas leszáll, akkor a depid is biztosan tovaszáll! Hú, de vicces vagyok ma! Kép Kép Kép

Képzeljétek, én még egyszer sem voltam Botival tanácsadáson. Kellene? Amikor az oltásokra megyünk, akkor ott van a védőnénink is, és mindig megvizsgálják, megmérik Botit. Bár, az tulajdonképpen egészséges tanácsadás... Akkor mégis. Kép Nektek nem egyben van? Külön én nem megyek a védőnénihez.

Lányok, lenne két gagyi kérdésem, dehát első gyerek... Kép
Szóval meddig kell szerintetek a hajlatokat olajozni fürdés előtt? Én szorgalmasan kenegetem. Kép A másik, hogy ti hogy tisztítjátok a gyerkőcök fülét? Mert Boti fülében nagyon sok fülzsír termelődik, és a babafülpucival is szoktam neki, így mélyre nem nyúlok be. Lehet, hogy ezt sem kellene?

Vera, előre is grat! Nagy esküvőt terveztek? Vagy csak szűk család? Nagyon izgi! Kép

Csilla! A négy szám a méh állapotát jelzi. Anno én sem tudtam, azt hiszem, itt magyarázták el. Kép Alapjáraton a méh 3000-es. Az első szám a méhnyak hossza, ez fokozatosan rövidül a szülésig. A maradék 3 szám a méhszáj nyitottságára utal. Külső méhszáj, belső méhszáj, és közte is mérik egy helyen. 3000-nél teljesen zárt. Ha 2100-ről 2110-re változott, az azt jelenti, hogy nyitottabb lett, de a belső méhszáj teljesen zárt még. Ez a lényeg. Nekem 33 hetesen 1100 lett, aztán 36 hetesen 1110. 1100-nél nekem is sokat kellett pihennem, mert a garvitáció hatására még jobban kinyílhat, és az ugye korai... Nálad pedig főleg. Szóval tényleg vedd komolyan a pihenést.
De van jó oldala is a dolognak. Kép Nekem egy kolléganőm azt mondta, hogy gondoljak arra, hogy ezzel az 1 centire nyitott méhszájjal nyertem legalább egy órát a szülésnél. Igaza lehet, mert nem tartott sokáig. Kép
Azt gondoltam, hogy hamarabb jön majd emiatt Boti, a 37. héttől tűkön ültem, aztán 4 nappal jött korábban. Kép Többen is mondták, hogy kicsit nyitott méhszájjal végig kihúzták. Kép
Ja, a 18 hetesen velem is rendesek voltak, mert fizettem. De amúgy képet nekem akkor sem adtak! Hm...Visszamegyek reklamálni. Kép Sokat beszéltünk itt anno 2005 tavaszán erről, rémes, hogy csak akkor vesznek emberszámba, ha pént kapnak... Kép

Most megnéztem, mikor is esett erről szó, olvasgattam a tavalyi írásokat! Annyira jó volt! Remélem, az megmarad itt, mert vannak dolgok, amiket itt leírtam és mostanra teljesen elfelejtettem. Olyan, mintha a naplómat olvasnám, és igen gyakran írtunk akkor is! Kata, Zita, emlékeztek, amikor egy Brigo nevű lány belépett hozzánk, és NAGYON bunkó volt? Hamar elűztük. Kép

Zsanya, köszi a nyugtató szavakat! Ok, nem mérem csak hetente! Kép Véget ér már lassan a gyulladás körüli horror? Kép
Marci éjjel gyakran kel még mindig?

Egyébként ha valami gondom van, most már babonából is rögtön el fogom nektek mondani, mert Boti ma fél6-kor kelt fel először, tegnap pedig 7-ig aludt. Kép Ugyanígy volt a nappali alvás, mert a hétvége óta, amikor tanácsot kértem, megint egészen jól alszik napközben! Kép Lehet, hogy engem is szivat ez a gyerek? Szerintem magában röhög rajtam! Kép

Maris, kösz a Kubu-infót! Kép Remélem, pénteken te is tudsz akkor jönni! Timi, Ildi, Kata, Betti, nektek jó a péntek? Kismamák?

Nos, kész az újabb regény. Kép El is köszönök. Kép

Puszi mindenkinek, Judit
Vendég
 


Sorsi, nagy grat! Most olvastam a fogacskákat! Kép
Vendég
 


Sziasztok,
Judit, köszi a dicséretet, a többieket biztos nem érdekelte!

Sorsi, gratula a fogakhoz, Virággal is pont ezt éljük meg. Már 1/2 12 óta alszik, most felsírt, alig tudtam visszaaltatni. Felhívom a gyógyszertárat, van-e nekik az a homoes chamomilla bogyójuk, ugye az kell a fogzáskor Borsi!

Zsanya jut eszembe, nálatok hogy alakultak a fogak a szoptátás mennyire zavarták meg? Nem harapdosta a cicidet?
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Jut eszembe,
holnaptól 14-ig a Corában újra baba-mama hetek lesznek. Pl. a kecskeméti bébikaja és ital pl. 119 ft! De vannak más jó akciók is. Kismamáknak is ajánlom figyelmébe a nadrágokat és egyéb ruhákat.
puszka
MAris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok Kedveseim!!!

Annyit írtatok, hogy csak több részletben tudtam elolvasni, és jegyzetelnem kellett, hogy tudjam, kinek mit akarok válaszolni. Szerintem az ős-elhülyülés állapotába érkeztem. A tesóm mindig utál, hogy milyen gyorsan tanulok, na de még ennél is gyorsabban felejtek!!!

Zsanya,
ez a mell-téma hasonlít a Rémálom az Elm utcában-hoz. Iszonyat, még olvasni is, nemhogy megélni. Most mesélte a nagyim, hogy a 3. gyereke után olyan mellgyulája volt-semmi fejőgép vagy ilyesmi, csak a gyerek zája- hogy ketten fogták le, amíg szoptatott abból a melléből. Csak így úszta meg a szikét. Úgyhogy jó nagy hülyeséget mondott neked az a doki, mármint, hogy ne szoptass. Saját élvezet??? Hát elmondanám, hogy az én mellemet a szomszéd utcából is csak félve pillanthatta meg az uram, annyira érzékeny. Most meg ugye a kis "szipolyka" nyűvi. Ennyit az erotikáról.

Judit,
a hozzátáplálást én Liza esetében 4 hónaposan kezdtem, de ő 3 hetes kora óta vegyesen kapott anyatejet és tápszert. Szilárd kaja elsőre krumpli, répa sütőtök- repesve imádta! És sláger volt még a barack, nagyon. Az allergizáló cuccokra nagyon figyeltem, de ugyan miért lenne baja a gyomrának??? Persze a másik véglet egy ismrősöm, aki a 6 hetes gyerekének TEJBERIZST adott!!! Tehéntejből persze...
Én töredelmesen bevallom, hogy a gyerekek hajlatait soha, egyszer sem olajozgattam. Most biztos szemét anyának tartotok...Mi a fürdővízbe teszünk a mai napig olajat, ha pedig száraz a bőrük gyógyszertári babatestápolót kenek rájuk. Mindkét gyerekemnél kijött egy enyhe ekcéma, de Locoid-Elocom keverék csodát művelt. A fülüket meg mi is babapálcikával tisztítjuk, azt beolajozva. Az a ducibb végű pálcika.
Ja, emlékszem Brigóra, ritka arrogáns észjátszós csaj!

Timi,
hogy ment a vizsga? Képzeld, a barátnőm kislánya, tudod, az 1860-as (úgy értem grammos Kép) szerdán távozik otthonába. Annyira szopizik, nagyon fejlődik!!!

Sorsi,
Gratula a fogakhoz, én is körbetelefonáltam fél Magyarországot az elsőnél, Liza 8-9 hónapos korában!
Hogy van ez a mensi és szoptatás együtt? én érzem, hogy sokszor mintha meg akarna jönni, úgy fájdogál a hasam, de aztán győz a prolaktin a hormonháborúban. Érzel változást a tejben? Milyen édesen ül Ádi.
Aki aggódik a forgás miatt: Liza annyira gyűlölt hasonlenni, hogy soha nem maradt úgy, visított. Ennek következtében úgy ahogy van, kihagyta a mászást, előbb ült, aztán ülve a fenekén elcsúszkált mindenhova, aztán felállt.
ja, az én lányom is úgy viselkedik, mintha utálna. Egész nap miattuk szaggatom az agyam, hogy változatosan egyen, játsszon, promgramok, szeretgetés, levegő, stb. De ha hazajön apa, ő az isten. Ha bemegyek alvás után, első szava: apa? Uzsitól alvásig tök hisztis, bezzeg ha vendég jön, dobja magát, édeskedik, semmi dilizés...Ismerős, Zita?

Vera,
kérdezted, mit tanulok. Magyar-kommunikáció, Eger.
Gratulálok előre is az esküvőhöz, olyan jó szervezkedni!!! Mailt írok vmikor a dokiról.

Zita,
reggel próbálj Jázinak tápszert, akár ízesítettet is. Az orrszívásról elfelejtettem írni, hogy akkor hatékony, ha a MÁSIK orrlyukat is befogod, akkor lesz jó a vákuum!

Ildi,
de jó most neked, együtt a család! Csak nagyon hamar eltelik. Én szemét vagyok, ha hazajön apa, azonnal vmi olyat csinálok, amit nem tudok gyerekekkel. Csak akkor tudunk beszélgetni, ha már alsznak.

Csilla,
phenj, amíg tudsz! Én már zombi vagyok, nosztalgiával gondolok vissza a boldog, de kómás terhes napjaimra, amikor akkor és addig aludtam, amíg el nem szégyelltem magam...Kép

Lányok, kimaradok a pénteki sétából, mert elközelgő születésnapi megemlékezésem miatt muszáj szépnek és ápoltnak megjátszani maga, szóval fodrász, masszázs, manikűr...Idejét sem tudom már...

Borsi,
na ugye, hogy regényt írtam...

Puszi mindenkinek!

Kata
Vendég
 


Szupi!
Most varrják a kismama nadrágomat. De azért még lehet, hogy beiktatunk egy újabb Corát.

Juca!
Köszönöm, most már legalább nem tök homály a dolog! Bár azt mondta a doki, hogy mostantól kell nagyon vigyáznom. Szegényke azt se tudom elfér-e azon a kicsi helyen a pocakomban (fele akkora mint más rendes embernél Kép) Lehet, hogy azért is mozog ennyit.
Hát a doki már olyan amilyen, most már így a 26. héten nem váltok, hát ha egyre jobb lesz, ahogy sűrűbben lát (a pénztárcájának biztos Kép)!

Vera!
Tavaly mi is így jártunk az esküvővel! Azaz a vetélésem után azt mondta a doki, hogy fél évet várni kell az újabb próbálkozásig. De hát addig mit csináljak! Úgy hogy mondtam emberpajtásnak, hogy házasodjunk össze augusztusban, aztán inkább májusban, aztán végül áprilisban lett megtartva. Utána meg már hipp-hopp és jött is manóca.

Orsi vagyis Ádi gratu a fog-sorhoz Kép!

Puszi sziasztok
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Kedves Lanyok!
Mig en a parommal vagyok elfoglalva, ti rengeteget irtatok!KépHol is kezdjem?
Szeretnek Marisekkal is megismerkedniKép es nekunk bermelyik nap jo, mindig szivesen setalunk.
Maris!Koszonjuk a Kubus levelet!Szerintetek az igaz, hogy a karotin miatt besargulnak tole a gyerekek, vagy csak remisztgetes?

Mindenkinek, de elsosorban az egrieknek uzenem: van 50 db ingyen kepelohivasom a Photo Hall-ban, csak az inerneten kell feltolteni a kepeket, ez nekunk nem megyKépHolnap lejar a hatarideje!, olyan szivesen odaajandekoznam valakinekKépElkuldenem sms-ben a kodokat, aki szeretne, pedig toltse fel a kepeket.Varom a jelentkezoket!A szamom:20-432-20-81
Mindjart folytatom.
Vendég
 


sziasztok!
Ildi!
Engem érdekelne az előhívás.
És a múltkor elfelejtettem írni, hogy a Sinlac is. De majd Judittal megküzdünk érte a pénteki sétán Kép
Mert, hogy Jázika ma is csak este volt hajlandó szopizni.Pedig úgy szerettem volna sokáig szoptatni. Mindig bennem van, hogy én rontottam el valamit? De aztán többfelől hallok ilyet, mint ahogy Sasiorsi is írta, ilyenkor megnyugszom, hogy mégsem bennem van a hiba.
De nem is lelkizek ezen tovább. Csak sz.r érzés.
Puszi:
Zita
anzizi
 
 


Itt vagyok, folytatom!
Kedves Vera!Gratulalok es nagyon sok boldogsagot kivanok elore is!En is kismama voltam az eskuvonkonKépKepzeljetek, az eskuvore ugy megnottek a melleim, hogy alig fert bele a menyasszonyi ruhaba.KépAttol feltem, mikor irtam ala az anyakonyvet, hogy kiesik a ruhabol...KépOlyan zavarban voltam vegig....

Csilla!Sok-sok pihenes es semmi izgalom!Kép!Meddig tervezted hogy dolgozol?Ugye jol tudom hogy meg dolgozol?

Juca!Szerintem is,ha 3 orankent szopik Boti az teljesen jo.Nem akartalak a mi 4-5 orankkal megijeszteni.4 honaposan meg Lehel is 3 orankent szopizott vagy meg gyakrabban, es osszesen talan 10 ejszakat aludt at, szerintem azt is veletlenulKépEz is minden babanal mas!KépLehelnek is eleg zsiros a fule, azt mondjak ez alkat kerdese is.A mandulaolaj nagyon jol oldja a kemeny zsirt ha nehez kitorolni.

Sorsi!Sugarzol igy a soraidon keresztul....sikerult feltoltodnod a hetvegen biztosKépDe jo, hogy mar vannak kis fogaitok!

Zita!Attol felek hogy Lehel is kezdi elvalasztani magat...napkozben szinte o se ker semmit a cicibol.Az erdekes az hogy a jobb mellemet egyaltalan nem akarja elfogadni, felalomban tudom csak attenni hogy abbol is szopizzon.Par napot varok, nezem hogy fogy-e.

Kata!Beugrott hogy honnan ismerem a tesod!Hetvegen mellette valogattam a gyerekruhakat egy uzletben, 74-es meretet keresett, 8 honapos kicsire...Lehetseges?De jo hogy ti egyszerre babaztokKépA soraidbol ugy ereztem, egyre jobb a hangulatodKép

Borsi!El tudtok jonni ti is setalni?Majd futunk egyutt a fiuk utan a Dobo-terenKépkozben dumalhatnank!Kép

Betti!Hogyan telnek a nathas napok?En is orulok hogy itthon lehetek a gyerekeimmel, ban en konnyen beszelek, mert nincs munkahelyem ahol visszavarnanak, de nem is mennek!Levedivel nagyon jokat setaltunk es en mindenhova vittem magammal, nagyon turelmes volt es nagyon elvezte a programokat,hazautaztunk anyuekhoz vonattal, busszal,muzeumokba jartunk (es egy hangja se volt), tenyleg nem unatkoztunk.Sajnos en nem birok egy helyben ulniKépigy a ket kicsivel is nyaron megyunk majd mindenhova, alig varom.Remelem Lehelnek is lesz kedveKépes hasonloan jol viseli majd.

Mar nagyon regota irok, el sem tudom kepzelni, mennyit irhattam mar.....
Puszilom a tobbieket is, mindenkit!!Sziasztok!Jo ejszakat!
Ildi
Vendég
 


Sziasztok!

Judit!
Ez hihetetlen, én is a hét elején olvasgattam vissza egy évvel ezelőttre, és arra gondoltam, hogy ez alapján tudnék naplót írni!Bessz-rás!
A péntek jónak tűnik, remélem akkor találkozunk!

Képrsi!
Ádi nagyon édes a képeken!
Egyből két fogacska! Nem semmi!
Forgás miatt nem aggódni! Bulcsú a Bálint korában már kézenfogva lépkedett, fogacskák nélkül, Bálint pedig 87 foggal épp hogy csak mászik. Szóval szerintem a fogzás némelyik babának a mozgásfejlődés rovására történhet. Micsoda hülyeség?! Van egy barátnőmnek 16 nappal fiatalabb kislánya, mint Bálint, és Õ már feláll, de foga nincs!

Csilla!
Sok pihi, és tényleg Juditnak igaza van, nyertél 1-2 órát a vajúdásból! Ez tök jó!

Kata!
Két gyerek mellett manikűr, MASSZÁZS..?! Ne fájdítsd a szivemet!
Nálunk is apára másznak a srácok, mikor hazaér, ez abból jó, hogy kihasználva a helkyzetet kicsit utól érem magam.

Képzeljétek Bulcsúékat felmérték az oviban "szemileg", Judit a Te védőnőd jár az oviba. Gyanúm sajna beigazolódni látszik, az én kisfiam az alsó két villát nem látta a bal szemével, úgyhogy megyünk szemészetre. Viszont azt mondta az ovónéni, hogy nagfyon ügyes volt, mert a kiscsoportosok közül nem mindenkit sikerült felmérni, mert nem értették, hogy mi a feladat.

Ildi!
Már biztos késő, de ha átküldöd a képeiteket emilen én feltölöm Neked !

Megsült a kenyér, megyek!

Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Ildi!

Pont egyszerre írtunk!
Köszi kérdésed, végül megint csak nem lett nátha szerencsére! Elmúlt!

Judit!
Nálunk a fülpucolás külön szertartás Bulcsúnál, utálja nagyon. Ráadásul mindkét fülében van egy-egy pici, de feltünő szeplőcske,Kép és emiatt olyan, mintha sosem lenne teljesen tiszta. (Persze Õ nem tud róla)

Na, mostmár tényleg megyek!
Szasztok!

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Hali!

Gyors leszek most....

Judit,
fülzsír ellen legjobb az uszoda! Komolyan! Olyan klasszul karban tartja, csak kicsit kell rásegíteni egész héten. Kép Mi ebből a tanulság??? Kép

A karotintól tényleg sárgák tudnak lenni, a sütőtök és a répa is ilyen, de nem lesz semmi bajuk tőle, csak legfeljebb nem kell szoláriumba vinni őket. Kép

Tegnap megint törtük zúztuk az autót Dádival!Eszméletlen ez a kisfickó vonzza az autóbaleseteket, ez aggasztó. Most csak egy palánk-kerítésbe csúsztunk bele Cserépfalun, a lökárítóm tört össze, meg egy kisebb tipli, meg a Gazda ócska palánkja tört össze, egyből legombolt rólam azért a szemétért 3 rugót, de nem tiltakoztam, örültem, hogy ennyivel megúsztuk. Csak jó volna az a téligumi!

Mennem kellKéprsi
sasiorsi
 
 


Ildi!
Azt olvastam a szopi sztrájkról, hogy az első fogacskák kibújása előtt gyakori. Nekünk ez magyarázat lehet arra, miért nem szopizik. Kép
Szerintem neki is hamarosan kibújik a foga,
már meg van vastagodva az ínye, és nagyon nyálaskodik, egyfolytában a szájában van a keze.
Jó lenne tudni, hogy ez az oka, mert akkor még nem akarja elválasztani magát, csak fáj neki.
A doki néni is eztmondta nekem, de neki nem hittem el Kép
Egyébként nagyon jó oldal a
www.szoptatasert.hu. Itt minden szopi problémáról írnak.

Sorsi!
Vigyázzatok már magatokra! Sok nektek az a négy kerék! Kép
Szombaton mi megyünk az usziba! Remélem most már tényleg semminem jön közbe!

Zita
anzizi
 
 


Képzeljétek, tegnap volunk az új védőnőnél az új faluban... visszasírom a régit, ott olyan személyes, sztorizós, és gyors volt minden, itt meg másfél órát vártunk, és a kérdéseimet se volt idő föltenni, mert mindenki oltatni jött, futószalagon Kép Amúgy jól bemutatkoztam a nőnek, mikor múltkor becsöngetett, hogy 31-én menni kéne majd hozzá, kapásból Jehova tanújának néztem Kép
Egy ötvenes hölgy széles mosollyal, kedélyesen megkérdezi a kapuban, ráérek-e egy percre? Mondtam, nem. (nyáron egy hasonló, kedves Jehovista nénit azzal szereltem le, hogy majd jöjjön télen, mikor itt lakunk...) Már csuktam volna be az ajtót, mikor kiderült. Jó cikis volt.
Egy szó mint száz, Marci csak 20 dekát hízott másfél hónap alatt. Most ez elég, vagy kevés? Etessem csülökkel, meg kukoricával, vagy mi?

Amúgy cickó stagnál, dugó benn, de tejelek. Viszont a másik is sajog... talán csak szétrágta Marcikám a fogsorával Kép

Sorsi, nagyon édi a Kisfiad! És éljenek a FOGAK!
Sztem a tej, amit felengedtél, nem áll már el.
A menszeszes tejválság mit jelent? Nincs elég, vagy nem akar szopni?
Te, vigyázz azzal a kocsival, ne legyen má több baleset, jó?

Vera, Grat a leendő esküvőhöz, az tök jóóó! Örömteli készülődést!

Judit én se olajoztam soha az életben Marcit... kellett volna? Kép Amúgy jó sokat kel még éjjel, bár ma hihetetlen, reggel 5-ig csak 1X kelt, aztán 1/2 6 és 1/2 8 között 3 X...ez nagy szó! De nappal már csak 1-2 szopi van altatáshoz. Hogy erről hogy szokunk le, azt nem tom.

Maris, fogzás miatt hol harapós volt, de nagyon, hol egyátalán Marci. Már rég nőtt új, még mindíg 8.

Kata, Jó szülinapozást, és Isten éltessen! Jó lehet újjászületni...egy kis kényeztetés, hmmm...
Jót mulattam a soraidon, én is ilyen érzékenymellű voltam azelőtt, még megtörölni se bírtam törölközővel fürdéskor...edződünk, mi?
én is mindíg kihasználom az Apa időt. és élvezkedem, pl itt a neten Kép

Ildi, szuper lehet egy hét együtt, sárgulok kissé!

Zita, ne add fel azért még a szopit, az is nagyon klassz, ha még hónapokig v akármeddig éjjel és este akar szopizni, és lesz is tej még sokáig, ha ez rendszeres! Napközben meg esetleg fejhetsz, és belekeverheted a kajába Jázinak!
De lehet, hogy pár foggal tényleg helyrezökken! Mert a kanál kevésbé bizgatja a fájós ínyét, az tuti! Kíváncsi vagyok, mi lesz!

Betti, te kenyeret sütsz? Ez gyönyörű! Marci előtt én is mindíg...de mot nem tudnám összehozni, pedig olyan fincsi!

Mindenkinek pussz!
Zsuzsa
zsanya
 
 


Sziasztok,
akkor pénteken talizunk?
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Igen, eddig úgy néz ki!
anzizi
 
 


Borsi, egy kérdés
olvasgatom itt a homeos honlapot és a Chamomilla mellett írnak egy Viburcol kúpot is, melyik a jobb? Mert ugye a kúp hamarabb feloldódik, de tanácstalan vagyok.
LÉccike véleményt kifejteni
köszike
Maris
Megkaptad a táblázatot?

Maris
feketemaris
 
 


Helló Lányok!

Mi is élünk ám, csak összejöttek a dolgok kicsikét!
Tegnap levizsgáztam sikeresen. Gyerekem beteglett sajna. A hétvégén lázas volt, most meg taknya-nyála egyben...Kép De dokinéni szerint vírus. Még a torka sem piros. Ma már nagyon jó kedve volt, evett sokat. Motoroztunk is nagyot. Csak köhög szegénykém, meg tele van náthával a "feje". Könnyeznek a szépséges szemei...

Nem nagyon tudtam megjegyezni, amiket írtatok, annyi volt a termés! Kép Kép

Sorsi!

A védőnőt csak amiatt kérdeztem, hogy melyik, mert nekem Lilla eddigi "pályafutása" alatt négy védőnőm volt. VAgyis pontosabban három, csak az egyik kétszer volt. Kép Szóval védőnő téren nagyon otthon vagyok. Kép Mind rendes volt nagyon. Az egyiket igaz csak egyszer láttam, utána távozott is. Azt nem bántam, mert valszeg nekem kellett volna őt tanítanom. De a másik kettőt szerettem.

Kata!

Örülök, hogy már hazaengedték a kismanót! (1890g) Sokkal jobb neki otthon, meg a szülők is megnyugodhatnak!

Zita!

Majd elosztjátok Judittal a Sinlacot. Kipróbálni elég lesz, aztán dönthettek, hogy írattok e, vagy sem.

Csilla!

Nekem sem volt nagy a pocim. Én úgy néztem ki, mint régen dundi koromban. Szóval nem mondtam volna meg magamról, hogy terhes vagyok, mikor megszültem Lillát. Kép
Ezt a méhszájas dolgot én sem értettem. Nekem sosem volt 3000-es. Max. 2000-es volt.

Képzeljétek!

Lillának sosem volt még koszmós a feje. Pedig volt mindenféle időszaka...hajas, hajtalan...Kép
MOst meg koszmós lett. Azt mondja a védőnő, hogy attól, hogy már sokkal több a haja, és ezt nem tudta még a fejbőre elfogadni. Kép Most olajozhatom a viszonylag nagy haja alatt a fejét. Bár most írta fel dokinéni egy sampon nevét, ami kifejezetten koszmó ellen van. Rá kellene szánnni magam, hogy vegyek egy flakonnal, csakhát két deci 1500 ft. Azért asszem érdemes lesz megvenni...

Na megyek, magamba döntök egy aspirin C+ pezsgőtabit. A dokinéni kérdezte ma, hogy más nem beteg e a családban, én meg rávágtam, hogy nem. Erre tessék, fáj a torkom. Kép

Pussz Mindenkinek!

Timi

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Sziasztok
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani 1 otthon végezhetö internetes mmunkát.heti kereset akár több ezer is lehet.Ha érdekel kérj infot a mariann10@freemail.hu n.Én kismamaként találtam.
mariann2
 
 


Sziasztok!

Mi is élünk, csak a gépünk jár havonta javítóba, mert nem bírja ezeket a férgeketKép.

De, most elolvastam mindent, viszont elfelejtettem jegyzetelni, úgyhogy nem biztos, hogy mindenre tudok reagálni.

Maris!
Te, gyanús vagy Nekem! Azonnal mars társaságba, vagy gyógyszertárba, terhestesztértKép! Ne kapd má' fel úgy a vizet ilyen dolgokonKép!
Én speckó nem vagyok érintett Kubu ügyben, mert utálom az ilyen lónyálakat, és csak buliban engedélyezem, meg hétvégén(Kép). De, most ezzel vagy megint megbántok valakit, aki nem így gondolja, vagy nem válaszolok és azzal is Kép! (Na, látod milyen bonyolult az élet a diplomáciábanKép!
VIBORCUL, valóban (még, jó, hogy Judit elkülde a kérdést sms-ben hétfőn,mert azóta nem tudtam jönni). Egyszer má' írtam irgumburgumszedtevetteteremtette ki nem olvassa figyelmesen e sorokat?Kép Olyan hatású, mint a (Zsuzsa által (is)hőn imádottKép) Germicid-c, csak nem nyomja tele a bébit minden sz*arral! Nekem minden ismerősöm esküszik rá!

A homeo-házipatika 1. sz. tagja!(Lassan megírjuk közösenKép)

Képrsi!
Hogy ez nem nekem jutott az eszembe! Mostmá' én is kitalálok valami extrát a végéreKép!
Szemüveg, esetleg nem kéne a téli gumi mellé Kép?

Kata!
Oszt mi leszel, ha nagy leszel, ezzel a szakpárral?
Én is akarok szép lenni!!!
És sokkal többször regényeketKép!

Timi!
Nálunk a koszmó régi (bár nem szívesen látott) vendég a háznál. Csengével sokat kínlódtunk, mire rájöttünk, hogy az olajozás után fésüvel le kell vakargatni a fejéről. Ambrusnál, pedig másik orvosunk volt és ő javasolta, hogy alkoholos vattával dörzsöljük le, és valóban! Csak 1x kellett megcsinálni, én javaslom. Az olaj olyan nehezen mosható le a hajrólKép.

Zsuzsa!
Te, kéjenc, Te Kép! Mivel eteted a Marcit az anyatej mellett? Hány kiló az a kevés? És most , hogy van szélessávod, nem dobsz fel még egy pár képet?

Judit!
Én megértettem a hozzátáplálásról a soraidat, csak ezt gondoltam hozzátenni. Nálunk a baráti körömben, ha este kevésnek éreztük a tejet tápival hozzátápláltunk és jobban tudtak aludni a babákKép. A tejpépek aromát nem tartalmaznak? (bocs, nem akarok túl parásnak tűnni,lehet, hogy ez már idegesítő?szóljatok rám)
Olyan nehéz esetenként eldönteni, hogy mit írjak le a véleményemből (ezt az előzőt is ki akartam törölni, de inkább felhasználom erre a kérdésre), mert nem akarok erőszakos lenni, sem álszent, stb. de, azért jó lenne eszmét cserélni is, úgyhogy jelezzetek, ha gáz... (remélem engem nem üldöztök kiKép)!
Ja, és szerintem abszolút baromság a szélsőség, és a programozás, úgyhogy ,és tényleg úgy hiszem, hogy ha a gyermek igényli akkor igenis lehet adni gyümölcsöt, zöldséget (Zita ezt Neked is Kép), ha meg nem akkor szopjékKép!

Csenge születése után nehezen szoktam az itthonlétet, mostmeg már alig tudom elképzelni, hogy valaha rendes állásom lesz és 8-4ig dolgozzak.

Én is úgy látom, hogy ez a családtámogatási rendszer nem túl szerencsés, pontosan azért amit írtál. Csak a szakma nagy dilemmája mindíg; hogy inkább többet adjunk, de kevesebben hulljanak ki az ellátórendszerből vagy ne adjunk, de akkor az igazán rászorulók közül sem jut el sokakhoz az ellátás. Nehéz ügy. Ráadásul a jelenlegi miniszter a legjobb tanárunk volt az egyetemen. Szájtátva hallgattuk az előadásait, most meg Kép. (Nemtom, asszem széllel szemben nem lehet...)

Ildi!
Az ötlet jó, és fogok is élni vele, de most elutazunk caládilag anyukámékhoz, úgyhogy holnap Pesten alszunk a barátnémnál, pénteken meg megyünk tovább Pécsre.

Csilla!
Én sem voltam soha olyan élelmes, mint másokKép! Menj el 4d-re! És IMÁDD, SZERESD bátran! Mert az embernek (magzatnak)az a legfőbb benzinje!! Ha, a következő sétán találkozunk szívesen kölcsönadom Neked a Lelki köldökzsinór c. könyvet, szerintem átsegítene ezen a nehézségenKép!

Vera!
Gratu! Mi is hasonlóan jártunk el, csak megvártuk a 2. gyermeket (annak is a 8.hónapos magzati létét) KépKép!

Betti!
Én is sütöm a kenyeret, ugyan csak gépben!Te? Van tuti recepted, mindenre vevők vagyunk (főleg olyanra ami fogyasztKép)!

Iszonyú hosszú lettem!
Ugyhogy elsurranok!
Tsók

KépRSI (ez még csak gyenge kísérletezés)

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Sziasztok!

Egy napig nem jöttem, és mekkora termés! Kép Itt volt egy barátnőm, nálam is aludt, nagyon jó volt, hogy megint nem voltam egyedül. De holnap már csütörtök! Kép

Úgy tűnik, hogy csak én olajozom Botit. Kép Akkor lehet, abba kellene hagynom? Egyébként ki milyen illatszert használ? Gondolom, a legtöbben a gyógyszertári fürdetőt, de azon kívül? Olaj, hintőpor, testápoló?

Maris, jó hogy szóltál a baba-mama hetekről. A katalógust meg lehet nézni a Neten is: www.cora.hu. Mi valszeg elmegyünk, mert járókát akarunk venni, és elég jó árban van. Máshol nem láttam olcsóbban, illetve ha volt is, akkor alacsonyabb. Ez 80 centi magas.
Nekem a fát ajánlották, mert abban jobban fel tud állni a gyerek. Ti melyiket ajánljátok ill. használjátok? A hálós azért szimpatikus nekem, mert nem tudja megütni magát. Nem tudom, melyiket kellene venni.

Timi, grat a vizsgához, sajnálom a koszmót. Én is hallottam, hogy ilyen későn is kijöhet. Szerintem mindenképpen próbáld ki azt a sampont.
Én Botinak minden nap mosom babasamponnal a haját, van, aki azt mondta, hülyeség, de nekem azért ajánlották, mert ezzel talán kisebb a koszmó esélye. Gyógyulást nektek, te is idd a pezsgőtabit szorgosan! Azért pénteken számíthatunk rád?
Ja, a méhszájad neked is volt 3000-es, csak azt nem jegyzik. Kép Amíg nem mondanak és írnak semmit, addig 3000. Na meg most. Kép

Kata, kár, hogy te nem jössz a sétára, ugyanakkor örülök, hogy ilyen okból! Előre is Isten éltessen, jó szépülést! Bár azt hiszem, te igazán nem panaszkodhatsz. A két gyerek ellenére igazán klasszul nézel ki! (Nem nyalizás! Kép )

Sorsi, megint baleset! Kép Vigyázzatok magatokra nagyon, remélhetőleg több már tényleg nem lesz. A téli gumi minden pénzt megér. Én nem vagyok egy profi vezető, de még én is érzem a nagyon nagy különbséget... Pénteki séta, akkor ok? Ezek szerint Betti, Ildi és Zita is várható. Na és persze Maris. Többiek? Kismamák? Viki, te nem jössz Egerbe?

Zita, remélem, tényleg "csak" a fogzás Jázi nem evésének az oka. Szurkolok!

Zsanya, ne aggódj a kevés hízás miatt. Itt már szinte mindenki átélte ezt kisebb és nagyobb gyerekkel egyaránt. Mindig arra jutottunk közösen, hogy a hízás nem egyenletes, és semmi gond, ha kimarad néhány hét. Mozognak, fejlődnek, változnak, nem hízhatnak folyton, pláne ennyi idősen. Biztosan minden rendben Marcival! Valami új fényképet nem tudsz tenni róla? Õt ismerjük a legkevésbé. Legalábbis én. Kép

Nagyon várom a pénteket!

Puszi mindenkinek, Judit
Vendég
 


Sziasztok!

Hát most épp az a helyzet, hogy pénteken valószínűleg Hajdúszoboszlóra megyünk emberpajtival. Bár lenne más elintéznivalóm is péntekre, de szeretné, hogy együtt menjünk egy kis pihire. Pedig már veletek is úgy terveztem volna a találkát. Istenem program program hátán, máskor meg csak ülök itthon és tévézek Kép!
De azért ha mégis úgy alakul, akkor csatlakozom a kis csapathoz.

Puszi:
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Borsi!

Már biztosan elmentél, egyszerre írtunk. De azért én írok, majd ezt olvasod el elsőként, ha visszatérsz a hétvégi kirándulásról. Kép Jó utat!

Te voltál az egyetlen, aki reagáltál a politikához közelítő írásomra. Örültem. Kép

Sokszor dilemmázok én is, hogy írjak, ne írjak olyan dolgot, amit valaki bántásnak vehet. Soha nem szeretnék megbántani senkit, de az írás félreérthető, és mindenkinek más az ingerküszöbe és a természete... De aztán mindig arra jutok, hogy azért vagyunk itt, mert érdekel mások véleménye, még akkor is, ha esetleg nekünk nem tetszik. Úgyhogy itt is legjobb az őszinteség. Úgyhogy hajrá, nincs sértődés! Brigót anno tényleg elüldöztük, de hát azt a csajt ismerni kell. Megnéztem, 2005 február 6-án kezdett el írni, ha van időtök, olvassátok el, elég erőszakos nő volt...
Ja, megnéztem a vaniliás Milupa tejpépet. Igazi vaníliával van, nincs benne aroma. Kép Ja, és gluténmentes.

Esti hozzátápit hanyagolom, mert Boti ma 7-ig aludt... Kép

Csilla, közben te is írtál! Kép Érezzétek magatokat nagyon jól, ennél jobb program nem is lehetne! Séta meg lesz még sok, nyugi! Kép Ugye, lányok? Kép

Most már tényleg elhúzom a csíkot! Kép
Puszi, Judit
Vendég
 


Régen jártam erre, nem igaz? Hiányoztam? Kép

Közben megfürödtem, és eszembe jutott még 2 dolog, amit írni akartam. Kép

Az egyik, hogy Betti, ne aggódj, csak kinövi Bulcsú! Remélhetőleg, csak enyhe probléma.

A másikat lehet, hogy kár leírni, mert mindenki tudja, de én nemrég hallottam, úgyhogy hátha. A gyógyszertári fürdető rettenetes állagán úgy lehet segíteni, hogy folyékony szappanos dobozba öntöd némi vízzel, felrázod, és onnantól kezdve tusfürdőként használhatod, semmi darabosság, tökéletes adagolás. Én nagyon szeretem.

Jó éjt, mentem aludni! (Most komolyan, ne nevessetek ki! Kép )

Judit
Vendég
 


Sziasztok!

Ez nagyon jó éjszakai termés volt! Kép

Én is azon az állásponton vagyok (még mindig), hogy mindenki nyugodtan írja le véleményét, hiszen azért kérdezünk valamit, azért dobunk fel témákat. VAlakinek ez jön be, másnak. Lehet válogatni! Kép

Judit!

Miket nem tud meg az ember így 20 hónappal szülés után! Kép Pedig alapjában véve elég felkészült kismama voltam, de ezek a számok nem foglalkoztattak soha.

Kata!

Kozmetika?! Kényeztetés?! Dejóóó! Érezd jól magad!

Borsi!

Kipróbálom a koszmós tippet.

Judit!

Én egészen idáig minden nap mostam (vagyis apa mosta) LIlla haját. Csak most már több van, és nagyon száraz a bőre. A sampontól még a füle belseje is teljesen ki van száradva, hámlik. A haja meg csak száll össze-vissza. Ezért javasolták, hogy ne mossuk naponta, csak két-három naponta.

Sorsi!

Én eltiltanálak egy időre a vezetéstől! Kép
De komolyra fordítva a szót, nagyon vigyázzatok magatokra!!!

Holnap hánykor lesz tali? Talán mi is bemotorozunk! Sorsi, ti mentek talizni? Ha úgy jön ki, mehetnénk együtt!

Maris, Csilla, Zita, Vera, Betti, Viki, Ildi, Zsuzsa! Puszi Nektek is! (most kockázatos dolgot csináltam! Felsoroltam a neveket. Már csak reménykedni tudok, hogy senkit nem hagytam ki!!! Ha mégis, akkor millió bocsi, és mindenkinek Puszi!)

Sziasztok!

Timi

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Sziasztok!
Tudtok valami jó babaszakácskönyvet ajánlani?
Mert ami nekem, abban röhej milyen receptek vannak.
Főzelék 6 hónapos kortól rántással! Kép
Ugye nem én vagyok hülye, hogy ezen szörnyűlködöm?!
Ha tudtok valami jót, írjátok meg légyszí!
Jázi egyenlőre csak azt hajlandó megenni, ami banán, vagy sütőtök ízűKép Így mindenbe rakok valamelyikből egy kicsit.
De csak jó lenne egy kis újítás.

Zita
anzizi
 
 


Banánfőzelék?!?!? :D

Szakácskönyvet nem tudok, de rántás helyett simán összeturmixolod a főzit, és kész a sűrítés. Vagy sokan krumplival sűrítenek, de én nem vacakoltam ilyenekkel. A zöldséget, vagy amit épp főzni akarsz, kevés vízbe teszed oda, és mikor megpuhult, összeturmixolod az egészet. Így nem vész el a sok vitamin, ami kifő a zöldségből!

Tudom, ezzel nem segítettelek ki. Kép

Pussz!

Timi

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Sziasztok!

Mára kiderült, hogy mégsem megyek Hajdúszoboszlóra. Úgysem lenne szerencsés most szauna, termálfürdő, a maszit is valaki ajánlja valaki nem. Aztán szombaton jönnénk is haza, úgy hogy inkább az itthoni pihit választottam.

Ildi!
Már nem dolgozom, kiírt a doki táppénzre már október óta. Azt hittem, hogy biztos rossz lesz itthon egész nap, de nagyon jó!

Judit!
Az az igazság, hogy én nem szeretek belemenni a politikába, mert általában mindenki olyan élesen reagál mindenre. Nehezen fogadják el, ha esetleg más a véleményed, és csak mondják a magukét. Nálunk egy ember is elég a családban, aki politizál (emberpajti)! Nekem a 2002-es választás is már elég hajmeresztő volt, alig várom, hogy vége legyen. Nem tesz jót a babavárás nyugalmának ez a politika, inkább be se kapcsolom a tévét.

Szóval tudok menni a sétára!
Mikor is van a találka a főutcán?

Puszi
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Ha a többieknek is jó, akkor 10.45-11.00 a posta előtt vagy kicsit arrébb a sétáló felé.
Ildi, Zita, Betti, mi találkozhatnánk a Laktanya u. elején, és mehetnénk azon az utcán, amit a múltkor Ildi javasolt. Maris, ha neked is jó a laki előtt megállni, akkor mehetnénk együtt. 10.30 körül jó? Akkor 45-ig mindeni odaér, ha nem, akkor tudjuk egymás számát.

Zita, nekem van 3 könyvem, csak kölcsönadtam, a jövő hét elején kapom vissza, akkor szívesen odaadom. Bébiételt nem szoktál? Szerintem nagyon jók, meg tudod nézni, mi van benne, és változatosak. Csak arra kell figyelni, hogy ne csak azt kapjon, mert akkor nem biztos, hogy ízlik majd neki a házi koszt.

Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok!

Ha a többieknek is jó, akkor 10.45-11.00 a posta előtt vagy kicsit arrébb a sétáló felé.
Ildi, Zita, Betti, mi találkozhatnánk a Laktanya u. elején, és mehetnénk azon az utcán, amit a múltkor Ildi javasolt. Maris, ha neked is jó a laki előtt megállni, akkor mehetnénk együtt. 10.30 körül jó? Akkor 45-ig mindeni odaér, ha nem, akkor tudjuk egymás számát.

Zita, nekem van 3 könyvem, csak kölcsönadtam, a jövő hét elején kapom vissza, akkor szívesen odaadom. Bébiételt nem szoktál? Szerintem nagyon jók, meg tudod nézni, mi van benne, és változatosak. Csak arra kell figyelni, hogy ne csak azt kapjon, mert akkor nem biztos, hogy ízlik majd neki a házi koszt.

Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok!
Juca!Laki elott leszunk, remelem nem kesunk!
Zita!Van 2 babaszakacskonyvem.Az egyiket Devics Jozsefne vedono irta, en azt talalom a legjobbnak, klasszikus receptek.....
A masik szakacskonyvem inkabb olvasmanyos...hasznosithatatlan idoigenyes recepctekkel, de lehet hogy valakinek bejon.Elvihetem mindkettot es majd meglatodKép

Jucanak egy kis illatszertema!:Nalunk nincs hintipor, se sampon, se testapolo.Termeszetes alapanyagu kremek vannak ekcemara es hidratalasra.Az oka az, hogy mindket fiu extra erzekeny boru, ezert mi nem probalgatjuk az illatositott babakenceket.

Ja, es johet a szabad velemenynyilvanitas!Addig szerintem minden renben van, mig nem gyozkodjuk egymast hogy igy vagy ugy a jo, hiszen ahany szulo annyi fele elkepzeles.Kép

Nagyon-nagyon faj a fejem.Gyogyszer hijan mar 3 Germicid-C-t is kiprobaltam.Mit lehet szedni szoptatas mellett fejfajasra?Egyebkent tenyleg kabit a Germicid-C, tapasztalom!A masik hogy epp terhessegi teszteket vasarolgatok.Klasszikus tunetek, hanyinger, hanyas, kivanossag, falanksag, faradekonysag,erzekenyseg.Eddig 1 tesztet csinaltam, en latok benne egy halvany vonalat, de mar nem tudom eldonteni, igy hamarosan meg egy tesztet beszerzek.Leirhatatlan, hogy milyen jo, hogy a parom is itt van velunk itthonKépSokat beszelgetunk.
Lanyok, holnap talalkozunk!!Nagyon nyomott vagyok, ezert nem irdogalok itt tovabb....
Sziasztok, mindenkit puszilok!
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi a tippeket, kölcsönbe szívesen elfogadom a könyveket. A Devics Józsefnéét ma megvettem, mert a könyvesboltban beugrott a név alapján, hogy ezt ajánlotta a védőnénink. Ez tényleg elég jó.

Timi!
A mindenhezbanántsütőtököt ne úgy képzeld el, hogy a paradicsomos krumlihoz, vagy a sárgarépához banánt adok, de mondjuk az alma-burgonyapürét csak akkor eszi meg, ha van benne egy kis banán is. A sárgarépát meg csak egy kis sütőtökkel.
De ma éppen ezt olvastam a könyvben is, hogy a kedvenc ízei mellé kell fokozatosan bevezetni az új ízeket, mindig néhány kanállal többet az új ízből. Sőt a spenótos burgonyát a szakácskönyv is banánnal írja. Ezt ma ki is próbáltuk. És így már be is jött neki, eddig nem ette meg!

Amúgy szerintem is éljen a szabad véleménynyilvánítás! Aztán mindenki annyit raktároz el és fogad meg a többiek véleményéből amennyit jónak lát.De szerintem is érdekes és sokszor tanulságos meghallgatni másokat is, mindig tanul az ember. Lassan ismerjük már egymást annyira, hogy ebből tényleg nincs sértődés.
És még mindig jobb így, mint egymás háta mögött hülyézni. Jobb szembeKép

Holnap én nem tudom hol tudunk csatlakozni, mert Jázinak akkor van alvásidő és utána még eszik, de ha nem érünk a laki elé, mindenképpen üzenek, hogy ott ne várjatok.

Betti!
El tudod nekem hozni a baba-mama tornát?
Ti jöttök szombaton az usziba?
Sajnálm, hogy ti nem tudtok, JuditKép

Olyan sok minden lenne még, amire szívesen reagálnék, de már nem akarok túl hosszú lenni.
Majd holnap személyesen! Kép

üdv mindenkinek!
Zita

Ildi! Ez nagyon izgi! Nem is tudom, te minek örülnél jobban?

De már tényleg megyek!
anzizi
 
 


csak még annyit!
Most én is visszaolvasgattam egy évvel ezelőttre!
Olyan érdekes!
És még Katának is mennyi ideje volt írni! Kép
Ez a Brigó tényleg nem semmi volt! Úgyhogy kismamák ha rá hallgattok vegyetek egy 3 számmal nagyobb nadrágot és egy biztostű mindent megold! Kép
(Hülyének nézett minket, hogy kismama-nadrágot vettünk!!!!)
Egyébként neki is Jázmin lett a babájaKép
Hosszú tűzvörös hajú baba, még tesóm küldte el egyszer régen a képét, mert valamelyik topikban találkozott vele.
anzizi
 
 


Sziasztok!

Én sem akarom hosszúra nyújtani, ha igaz akkor holnap megyünk, bár sietnem kell haza mert Bulcsút ebéd után viszem a szemészetre.

Zita!
Már ki is készítettem Neked baba-mama tornát!

Ildi!
Mit mutatnak a teszteK?

Judit!
Én még néha szoktam olajozni Bálintot a problémás helyeken, pl térdhajlat, mert ott gyakran kipirosodik, neki is érzékeny a bőre.

Timi!
Gratulálok a félévedhez!
Lilla jól van már? És Te?
Mi a neve annak a samponnak? Kipróbáltad? Bulcsúnak sokáig kínlódtunk a koszmójával, biztos rosszul csináltam valamit. Bálintnak is van a kutacsa fölött, szeretném, ha neki hamarabb elmúlna, ezért kérdezem a sampon nevét.

Borsi!
Nekem csak az a receptkönyvem van, ami a géphez volt: francia, magvas, mézes, tejes, tojásos, fűszeres, olasz kenyér receptek. Melyiket írjam le? Neked milyen receptjeid vannak? Egyszer már pizzatésztát is készítettem vele, jó lett. A könyvesbolt kirakatában láttam receptkönyvet kenyérsütőhöz, de egyelőre nincs rá keret.
Kellemes időtöltést kívánok Nektek anyukádéknál!

Zsuzsa!
Hogy vagy? Túl vagy már ezen a szörnyűségen?
Olyan jól esett amit írtál, ( nem kevertél össze vkvel?Kép) Az a mondatod, hogy lelkes vagyok újabb erőt öntött belém, de komolyan!

Képzeljétek Peti angolul szeretne tanulni!(német tanár ugye) A fene sem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz évközben tanárt találni, ez a "piac" még nem telített???

Csilla!
Jó, hogy holnap jössz!

Mégsem lett rövid!Akkor holnap!

Jaj, Képrsi!
Velem is előfordult már, hogy karót döntöttem, és leemelte a suzuki lökhárítóját, nemsokkal utána belementem az előttem blokkoló furgonba, de a Matiz volt az erősebb,-kicsit előrelöktük- de a hibás meg énKép. Szóval ez nekem rövid időn belül történt egmyás után, marha szar érzés! Vigyázzatok!

Tsók!

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Borsi!
Mi is sütjük a kenyeret, nálunk Roli a pékKép
Mindig valami újon kísérletezik.
Az index-en van egy fórum, a mindennapi kenyerünk, a receptek többsége onnan van.
A kedvencem burgonyás kenyér, de isteni a puffancs is, abból hamburgert szoktunk csinálni!
anzizi
 
 


Hahó!

Zita!
Nem is mondod, hogy a lányod híresség lett!Kép
Benne volt a mai storyban a baba horoszkóp rovatban.
Nagyon aranyos, mint minden képen, és az életben is!

Na, most csak ennyit akartam, majd holnap még jövök, remélem!
Jó sokat írtatok, lesz mit olvasnom!

Puszi: Viki
biti
 
 


Ezt találtam a Kismama oldalán.
Talán érdekel benneteket isKép

A minimális gyarapodás üteme az első évben

1. hónap: 120-200 g/hét

2. hónap: 170-210 g/hét
3. hónap: 150-180 d/hét
4. hónap: 130-160 g/hét
5. hónap: 110-140 g/hét
6. hónap: 100-130 g/hét
7. hónap: 90-120 g/hét
8. hónap: 90-120 g/hét
9-10. hónap: 70-110 g/hét
11-12. hónap 60-70 g/hét

Zsuzsa!
Ez alapján nem olyan rossz a 20 dkg!
Főleg, hgy Marci már elmúlt egy éves.

De szerintem inkább felső határnak jók ezek az adatok.
Nekünk a doki néni 6 hónaposan meg volt elégedve a havi 30 dkg-val isKép
E szerint pedig kevés!
anzizi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?