Új privát üzeneted érkezett!

Szia Betti!

Nehogy azt gondold, hogy hibáztatni akartalak, hiszen teljesen mindegy, kitől ered a nátha, nem igaz? Ha Bálint nem is volt a héten taknyos, akkor biztosan nem tőletek. De ennek nincs jelentősége, és bocs, ha a levelemből vádló szavakat éreztél. Lehet, hogy Boti fázott meg először, ki tudja? Szóval emiatt nem szeretném, ha bármi gond lenne köztünk, mert tényleg nincs jelentősége. Még akkor sem lenne, ha komolyabban megbetegedtek volna a gyerekek, hiszen nem szándékosan csináltuk...
Vendég
 


sziasztok!
Na, én totál dögrováson vagyok, tegnap egész nap csak sírdogáltam, orrot fújni se volt erőm, talán a vajúdás vot ilyen rettenet. Máskor is volt már mastitisem, de ilyen még soha: az egyik mellemenfölül egy cd-lemez méretű vörös, vizenyősre dagadt, csomós folt, alul meg koncentrikus vörös csíkok, a gyulladt mirigy kijárata a bimbónál meg biordó, és van benne egy sárga dugó, ami nem jön ki. így aztán kiüríteni se tudom, pedig-ezegyszer hálás voltam Marcinak- éjjel is vagy óránként szoptattam belőle! (amúgy, udirt, kb 4-6-8 szor kel még mindíg) Ugyanolyan kemény, pang a tej. KIssé félek a tájogos-megműtős végkifejlettől Kép jaj. Tegnap este kihívtuk az ügyeletet, adott antibióinkekciót, meg szedem ma is, meg jegelem, és remélem a legjobbakat. Ma már legalább nincs magas lázam... Nektek volt már ilyen súlyosabb? Mit csináltatok?

Judit, köszi a szegfűszeges ötletet, kipróbálom!
Amúgy én iróztam a császrtól, de így utólag, majd a másodiknál, inkább a programozottat választanám, mint ezt a dupla-szüléstKép Meglássuk.

Ildi, Borsi, Nem jártam Raffaihoz kapcsolatanalízisra, "csak" a Dr. C.Molnár Emmához a SOTE I.-re, akinél kiscsoportban folyt hasonló, relaxáció, és közös megbeszélés. Irtó jó volt! De nem csak a módszeren múlik, bár rásegít az is, de ilyenkor, várandósan olyan átjárhatóak a tudatszintek, hogy önkéntelenül felmerülnek dolgok: Bár jó, ha segít valaki ezeket feldolgozni. Talán a babával való kapcsolat erősödése csak a fele az áldásnak, mert fontosabb az anya defektjeinek kigubancolása, pl. az anyjával való gázos kapcsolata, vagy más sebek, lfojtások, félelmek, emlékek, amik útjába állnak a felszabadult, örömteli babázéásnak, odaadásnak. És a doktornő zseniális, fantasztikus meglátásai voltak, a vesénkbe látott, és kíméletlenül rávilágított arra, amit magunknak se vallunk be...
mostanában ezt csinálja, klassz dolog!

http://www.anoezerarca.hu

na elköszönök, majd még

Zsuzsa
zsanya
 
 


Sziasztok!
Na, itt az orosz-szél! Nálunk -16 vót reggel, úgyhogy hiába sütött a nap, de mostmár klassz sétáló idő van.

Zsuzsa!
Ez nagyon durva!!!!!!!!!!!!!! Minden bioenergiám és együttérzésem a Tiéd, gazdálkodj vele ahogy tudsz Kép.

Betti!
Nehogymá' mellre szívd!! Sztem meg tőlem kapták a gyerekek a náthát Kép! Mondom, arra kell odafigyelni, hogy ne egymás szájából rágókázzanak! A tél az már csak ilyen, náthásos...
A veszekedésre, pedig csak azért írtam, ÁLTALÁNOSSÁGBAN, hogy -szokás szerint- okoskodjak, nem gondolom Rólatok, hogy minden nap széttöritek a zsolnayt a gyerekszobába az uraddal Kép!!!!

Képzeljétek Ambruska tegnap és ma is elkápráztatott minket a Csiga-biga gyere ki" kezdetű opusszal! Szenzációs volt, persze főleg Csenge tanította (mivel a szüleire nem hallgat, Csengével üzengetünk Neki Kép). Mindíg mondom, hogy a harmadikat Csengének szülöm Kép.
Ja, és belepisilt este fürdetés előtt, magától a bilibe! Akartam is kérdezni, hogy ki, mit tud a fiúk szobatisztaságáról?

Tsók Mindenkinek!
Borsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 

 
 

Zsuzsa!
Õszintén együtt érzek veled.
Nekem is nagyon sokszor volt begyulladva a mellem, magas lázzal. Szedtem antibiotikumot is, amikor napokig nem ment le a lázam.
Nekem is csak a gyakori szoptatás segített, bár néha már bőgtem közben annyira fájt. Akkor azt hittem ettől nem lehet rosszabb.
De amit te leírsz! Mégicsak van rosszabbKép
Ja! És nekem jót tett a szopi előtti meleg borogatás, vagy zuhany és masszírozás.(bár tudom az is milyen kínkeserves ha hozzáérsz)
Én csak utána borogattam hideggel.
Kitartás és jobbaulást kívánok!
Zita
anzizi
 
 


Sziasztok!
Hát ez a mell-probléma tényleg horrorisztikusan hangzik. Még hogy gyomorégés, hányinger, hát az is valami?!
Én tavaly minden nap szedtem 1000 mg C vitamint, úgy hogy az ég világon semmi bajom nem volt. Ez a narancs ízű rágótabletta, 500 mg-os kiszerelésben. Szerintem érdemes kipróbálni. Most már nem merek szedni, csak amit az orvos mond.

Köszi a névtippeket, most épp mazsolázunk!

Gyógyuljatok! És csak az orrotok hegyét kidugni ebben a hidegben!
Puszi
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Szasztok!

Zsanya,
Jajjj, gyógyulj meg minél hamarabb!!!!! Most!!!
Hogy a fenébe gyulladt így be a melled? ...és mi az a sárga dugó? Csak nem tejkő? Olvastam már erről, lehet, hogy emiatt bennmaradt a tejcsi és attól gyulladt be? Ha az, akkor azt ki kell onnan szedni.

Lányok,
tökmindegy ki hozta a bacit, nem ez a lényeg, mennyi bacit haza fognak még hozni a lurkók!!! Főleg ha ovisok lesznek! De emiatt nem szabad bezárkózni, mert antiszociálisak lesznek, leszünk. Inkább adjuk nekik folyamatosan a c-vitamint (attól semmi bajuk nem lesz!) és menjenek közösségbe! Én nagyon fontosnak tartom, hogy minél többet legyen kint a szabadban, más közegben, más emberek, babák között Ádi, hogy nyitott és testileg, lelkileg egészséges legyen. Egyébként Borsinak pedig igaza van a rágókával kapcsolatban, jobban oda kell figyelnünk, nekem is! Van még mit tanulni.

Én nem voltam elég bátor a kapcsolatanalízishez! Kép

Táplálkozási szaktanácsadás:
Tippeket kérek, milyen gyümölcs hajtja meg a pocakot? Amit már lehet 6 hónaposan is adni.
Ádi szedi a vasat és már 2 napja nem kakilt, mit adjak neki, hogy megmozgassa?

Borsi,
milyen jó neked! Csak Csengét kell tanítanod, nevelned, ő meg továbbadja Ambrusnak....mennyi időt és energiát spórolsz így!Kép Tök jó, annál többet tudsz netezni! Kép

Judit,
megtaláltam a telefonom, anyukáméknál hagytam. Boti hallgatása természetes ebben az időszakban, Ádi is hallgatott majd egy hónapig, aztán kezdett el egészen máshogy, szótagokban gagyogni. Ilyen ez a fejlődés, nem lineáris. A fordulásotokra pedig irigykedem. Főleg Jázi forgolódására, mert Ádi azóta sem hajlandó, iszonyat lusta! Az elalvás mostanában könnyebben megy, berakom a kiságyba, cumi, simi, puszi, aztán kijövök, nyöszörög még, vagy éppen bőg egy sort és elalszik. Ha nem, akkor még néhányszor bemegyek, de van mikor csak úgy alszik el, hogy ott állok felette és simogatom a fejét. Ekkor viszont már gyorsan bepunnyad. Nade, ha ez sem segít és úgy ordít, mint akit nyúznak, akkor kiveszem....játszunk még, kifárasztom és egy félóra, óra múlva újra próbálkozom. De a napi 2xfél óra még mindig tartja magát általában, de az a durva, hogy éjszaka is kevesebbet alszik, már 6-kor kukorékol a 8 helyett....A babakocsi azért még általában bejön, ha hosszabbat kell aludni. Egyébként Ádi is nagyon jó alvó volt úgy 3-4 hónapos koráig....változnak!

Regény lett, befogom már.
Csocsi:Sorsi
Ui: kérlek írjatok hashajtós tippet! Köszi!
sasiorsi
 
 


Judit,
elfeljtettem: a ringatásra szerintem ne nagyon szoktasd rá Botit, mert ha ilyen súlya lesz már, mint Ádinak, le fog szakadni a hátad! Én soha nem altattam ringatva Ádit, csak pár hetes koráig hébe-hóba! Viszont nálunk bejött még az is, hogy a babahordozót felfüggesztettem és abban hintázva aludt el.

Puszi: Sorsi
sasiorsi
 
 


Sziasztok,
vizsga sikerült. Kegyelem 2, de mindegy. Annyira nem tanultam semmit a halálos beteg Kovács család mellett, hogy ez csúcsteljesítmény.
Egyébként még nem gyógyulunk, én meg egyre elvetemültebb vagyok az orrszívóval. Úgyhogy jogos Borsi félelme...Liza sikít már, de azért tartja az orrát, mert tudja, hogy jobb lesz utána. És kéri a szuszu-t (orrcsepp).

Utolsó vizsgám csüt. Utána regényeket írok majd ide.
Zsuzsa
rémdráma ez a mell gyulladás. Nem hívod fel Bekét ezügyben? Elég jó a háziorvosotok?

Megszületett a legjobb barátnőm babája, Hanna a 34. héten császárral. Toxémia miatt kikapták belőle a gyereket, 1900 gr, de jól vannak. HAnna most a dobozban melegszik, de már szopizik ezerrel!!
Úgyhogy terhesek, komolyan venni minden akár fölöslgesnek látszó vizsgálatot! Vérnyomás, vizelet, egyebek!!

Kata
Vendég
 


Sziasztok,
kihagyok 2 napot és nem győzöm pótolni! Szuper ennek örülök!

Betti,igen voltam már fogorvosnál, és kaptam is időpontot majd 3 tömésemet cseréli ki, vagyis újjítja fel!

Sorosi, irigyellek sajtilag, Franciaországból mi mást is lehetne hozni, a parfüm úgyis nagyon drága. Én is azt hoztam mindig!

Judit, köszi az aggódást a nylon zacsi miatt, de nem vagyok ám kezdő betyár! A többiek nyögtek én nem!!!

Zsanya, kitartás, nagyon sajnállak és küldök neked pozitív energiát, hogy javítson rajtad. Én is a zuhanyzást javasolnám a melleidre!
Miket írtok Ti kapcsolatanalízis meg ilyenek! Nekem ez eszembe sem jutott én csak beszéltem neki, meg énekeltem (fa hangomon) meg káromkodtam egy csomót a munkahelyemen amiket biztos eltanult!

Csillala, Vera, úgyhogy használjátok ki a terhességet, mert soha máskor ennyi kedves, figyelmes ember és áldott állapot!
Ehhez van egy szorim is! A beosztásomnak köszönhetően volt sok jó, de főleg rossz akaróm és amikor épp meglátogattam az egyiket az irodájában, kekszel kínált, sőt a táskáját is elrakta a székről, hogy leülhessek. Szóvá is tettem, hogy mi ez a pálfordulat, merthogy legszívesebben a hátamba vágná a nagy kést. De most terhes vagy Maris és az mindent megváltoztat!!!!-volt a válasz. Úgyhogy ha visszamegyek melózni is bedugok a pulcsim alá egy párnát!!!

Jó hideg volt ma, nálunk is -19!!!! De azért Virággal délután kimerészkedtem, igaz csak a szomszédba mentünk át. Reggel még jó, hogy itthon volt PEti, így nem kellett a boltba vinnem szegénykémet. Remélem szerdáig javul az idő, mert az uszit nem szeretnénk kihagyni!

Kár azon elmélkedni ki kitől kapta el a takonykórt, nyáron már fel is lökik egymást és el fognak esni, nálunk jó nagy udvar van ehhez!
puszi Mindenkinek
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!
Gratulalok Katanak a vizsgahoz, nem kis telejesitmeny ket kicsi mellett!Kép

Borsi!Nagyon jo otletet adtal, a kezebe nyomtam Levedinek az orrszivot es kiszivta maganak ( egy kis gyurmazast be kellett cserebe igernem) de nagyon ugyes volt.
Szobatisztasag fiuknal: nincs tapasztalatKép, most szerezzuk..., mi meg sose biliztunk, de ma reggel Levedi nem volt hajlando pelust venni ,belepisilt tobbszor a bilibe.Ma rendeltem leszoktato pelust( termeszetesen moshatotKép),azt fogjuk hasznalni, amig be-becsurrant.

Lehelke ugy tunik megse lett nathas, o egy napig volt gyanus, de semmi nyoma takonykornak.Pedig o is benne volt a ragokabuliban...A ragokakkal egyeteretek, legkozelebb nem keverjuk.....KépMi elsosorban Jucaeket nyultuk le, de ott volt mellettunk kis Jazi isKépDe legkozelebb nem fordul elo!Kép

Olyan sokat irtatok, nem is tudok most mindenkirek valaszolni, hazaert a parom es nez ram hogy mikor fejezem be, hogy beszelgessunkKép

Zita, hogy megy az alvas?Elalszik egyedul Jazi?
Zsuzsa!Az egyik baratnomnek hasonlo tunetek utan, valami veres-sargas valadek orult es meggyogyult .Nagyon sajnalom, pokolian fajhatKép

Elnezest mindenkitol, akinek nem irtam.Mindenkit udvozlok...jo ide mindig jonni!Jo ejszakat lanyok!
Vendég
 


Sasi, neked felejtettem el tegnap írni, hogy Ádinak adhatsz már narancsot és mandarint is az kipucolja a pociját. Én azt a vékony hártyát is le szoktam szedni róla és Virág nagyon szereti.
Próbáld ki!

Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziaztok!

Zsuzsa!
Jobban vagy már? Ilyet még csak könyvben láttam, amit írsz, szörnyű lehet, mielőbbi jobbulást Neked! Biztos nagyon nehéz lehet így játszani Marcival, meg a mindennapi teendők. Párod tud segíteni?

Juditkám!
Boti bizti nem fázott meg, vagy akkor mindenki...Bulcsúnál még én is mindig kerestem, hogy hol rontottam el, hogy megfázott, de rá kellett jönnöm, hogy ezekkel a vírusokkal meg kell ismerkedniük ( mert ugye a taknyosság mögött mindig van vírus).
Részemről téma lezárva, csak a Picurokat sajnálom a porszívás miatt.

Most megyek lagziba!

Puszi: Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Sasiorsi, szerintem az aszaltszilva nagyon jó, nekünk bejött, más gyümölccsel turmixolva. Sőt, én 6 hónaposan sokszor szilvalekvárt adtam egy kis kanállal vmihez, mert a cukor még pluszban is hajt!
Sorsi, a tejkő elvileg hol képződik? A mirigyben vagy a járatban, vagy a bimbó kijáratánál?

Kata, grat, és hajrá az utolsó vizsgához! A háziorvost még nem is láttam Kép csak az ügyelet jött ki egyszer a városból... Bekét elérni, hááát...

Zita, Maris, érdekes ez a zuhany-javaslat, mindenki mást mond: a szopi-tanácsadók is ezt javasolják csak, de a dokik szerint ilyenkor már ez nem jó, jegelni kell, mert az csökkenti a gyulladást, a meleg víz meg növeli, hogy azt inkább akkor, amikor még nem vörös, csak csomós... nagy dilemma után én most a finom maszírozást+fejést-szopit váltom a jéggel, +gyogyszer. Na csak azért írom, hogy hátha vkinek hasznos lesz még, bár kívánom, hogy ne legyen soha senkinek.
(Amikor még kizárólag szoptattam, inkább a melegborogatástra helyeztem a hangsúlyt, hogy nekóhogy elapadjon a tej, de most főleg a gyulacsökkentés motivál...sose elég okos az ember.)

Ildi, igen, én is úgy tudom, h a gyulladt mirigyben nem igazán tej van...csak kijön egyszer nekem is!

Csilla, mindíg az a legnehezebb, ami éppen van. Aztán elhalványul, és újabb, más gondok jönnek. Kamaszkorú gyerekek mellet egy mellgyulladásra nosztalgiával gondol vissza az ember Kép

Nem tapasztaltatok olyasmit, hogyha antibiót szedtetek, kiborította volna a szopis gyerkőcötöket?
Nem tudom mivel magyarázni, h Marci, főleg ma éjjel kb. negyed óránként felsírt, ha ötvenszer meg nem szoptattam, egyszer se. Na persze, jól jön ez most, nem kell fejni, csak hulla vagyok.
Vagy a hidegfront?
Nálatok volt alvás?

Na gyogyuljon mindenki? Ti mennyi időre mentek ki ilyen hidegben, ha egyáltalán?

Köszi a jókívánságokat és tanácsokat mindenkinek!
Zsuzsa
zsanya
 
 


Sziasztok!

Sorsi!
Mire a férjednél ez a nagy ország-világ járás? Már lehet, hogy írtad, akkor bocs Kép.

Én is a szilva mellett szavazok! (aszalt v. lekvár, vagy asszem van bébipapiban is). De, a rostos gyümölcsök általában segítik a székletet. Sajnos nálunk Csengénél elég súlyos a helyzet szorulás ügyben (ha ezt megtudják 10 év múlva, hogy a fél megye a székletproblémáikban vájkált, hozzánk sem szólnak Kép). Szal, két naponta egy-egy betongolót sikerül kinyomni, és évente két* 3*, szó szerint szülünk, úgyhogy belső aranyere is kijött már néhányszor!(Szörnyű, zokogunk, sajnáljuk, de segíteni, szinte semmit sem tudunk.Kép) Állítólag a szorulásos hajlam is öröklődik, és nálunk volt kitől...Ja, és persze nagyon odafigyelünk, hogy mit eszik, és mégis!

Nekünk van gyümölcscentrifugánk, és ha csinálok gyümölcslét rengeteg rost megmarad, ezt ették a babák (most bezzeg ki kell dobni). Mindenkinek ajánlom, mert a hűtőben megmarad 2 napig, de biztos tudjátok ezeket...

Betti! Kedden lagziba?!

Zsuzsa!
Továbbra is ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ +++++++++++++++Kép.
Amizt a kamaszkorról írtál, a szívemig hatolt, ugyanis rettegek tőle, ha rám ütnek a gyerekeim KépKép!

Kata!
Én is grat! Én is Csengével az ölemben írtam a szakdolgozatomat (de, legalább ingyen vót Kép, mármint az egyetem). Várom a regényeidet Kép!

Na, megyek, mert szegény gerekeim már tényleg magukat nevelik!
Timi?????!!!!

Tsók Borsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak néha bekukk, mert folyamatos tanulásban, takarításban, kiborulásban vagyok. Kép Elvileg még három vizsgám van, az mind a három csütörtökön lesz. De sajna már látom, hogy nem fog menni mind a három tárgyat egyszerre megtanulni. Kép Hátha szerencsém lesz, és átmegyek, mert ha nem, akkor jöhet a kötél...

Gyerekem lefektette magát aludni. Kép Mostanában délben azt csináljuk, hogy nem teszem be a rácsot (fölösleges, úgyis kiszedi), hanem csak beküldöm aludni. Lefexik, kimászik, játszik...stb. ezt megcsinálja százszor, és százegyedszerre pedig elalszik. Kép Okos nagylányom van ám! Csak sokszor haragszom magamra, mert mostanában elég türelmetlen vagyok vele. De legyen már vége ennek a vizsgaidőszaknak, én is megnyugszom akkor egy kicsit.

Hétvégén kicsit kikapcsolódtunk apával. VAgyis majdnem kikapcsolódtunk. Bálban voltunk, táncoltunk, vacsiztunk...csak a teljes kikapcsolódás nem jött össze. Ugyanis előtte való este meghalt anyukámék szomszédja. Gyerekkorom óta ismerem, szeretem. Õ volt a lagzimban a bolondmenyecske. Szóval közeli barát volt. Elment focizni, kihajtotta magát, és meghalt. Kép
Így a báli ruhát felváltotta egy nadrágkosztüm, a nagy buliból csendes táncolás lett.

Szerintem ebben az időben fölösleges azt nézni, hogy ki honnan kapta el a bacit! Kimegy az ember a lakásból, szomszédnéni ránéz a gyerekre, "ütyürüpütyürü de szép vagy", és már kész is megfázás.

Zsuzsa!

Nem semmi a veled van. Kép Szerencsére nekem nem volt sosem ilyen. Én megúsztam egy kis bimbósebesedéssel és kész. Szorítok, hogy hamar vége legyen!

Ildi!

Orrszívás nálunk is így működik. Gyereket csak megkérem, hogy jöjjön, foghatja is. Így nem kell lefogni, nem üvölt, nem kapálózik. Hamar készen vagyunk. Kép

Sorsi!

Ki kell tapasztalni, hogy mi hajtja meg a manót. Kép Nekem Lillám imádta a szilvát! Minden másnap megevett két decit (kecskeméti), és székletében nem látszott változás. Viszont őt a joghurt mozgatja meg kicsit, de ahhoz meg még kicsi Ádám. Kép Sok sikert a próbálkozáshoz!

Kata!

Kicsilánynak és családjának kitartást. 1900 g szép súly! Sok tejcsit kívánok nekik!
Neked sok sikert a vizsgákhoz!

Mindenkinek millió puszi! Külön azoknak is, akiket név szerint nem soroltam. Most szaladok, megnézem a csajszit, hogy lefektette e már magát! Kép

Timi

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Sziasztok!

Levizsgáztam, éljen, legközelebb májusban kell csak Kép Hányingerem szinte teljesen elmúlt (lekopogtam azért), az életkedvem is visszatért, olyan jó, mert úgy éreztem, nem is én vagyok az utóbbi két hétben Kép

Viki Kép
Készítek dolgokat eladásra is ritkán, de annál nagyobb örömmel Kép Csináltam még egy albumot, a 3-as számút, abba beletettem még azokat a dolgokat, amik karácsony környékén készültek. Nézd meg és utána dumcsizzunk róla!
Zsanya Kép
Sajnálom, hogy ennyire fáj, remélem mára már jobban vagy Kép
Borsi, Sorsi Kép
Székletproblémákban még nem vagyok jártas, pedig úúúgy segítenék (nekem az Elevit "tett be" egy ideig...). Érdekes amúgy, mert én a szilvalekvárt eddig hasfogónak tudtam Kép Sorsi-mikor jön haza a férjed?
Kata Kép
Sztem ez a kegyelemkettes most jobban esett Neked, mint máskor egy ötös Kép Barátnődnek gratula Hannához, gyorsan megnő, ha szopizik Kép
Timi Kép
Csütörtökre azért szorítok a vizsgához (egyelőre háromhoz!) Kép
Betti Kép
Voltál a múlt héten aerobikon?
Ildi, Maris, Zita, Csilla, Juca Kép
Szép napot Nektek is! Így hogy süt a nap, nincs is olyan hideg Kép
Na látszik rajtam a vizsga utáni megkönnyebbülés-mennyit írtam?!?!

Vera
reva
 
 


Sorsi, paraffinolaj, kiskanállal!!! Nm emésztődik, csak átmegy a belecskéjén, és sikosítja, újszülöttkortól lehet!
Végső esetben, nehogy hozzászokjon.
Vagy kenőcsös lázmérőt mozgatni a popsiban... Kép
Használ!
zsanya
 
 


Sziasztok,

szorulás ügyében én is profi vagyok, szerencsére csak a Lizával való terhességem alatt volt drámai a helyzet. A megoldás viszont hihetetlen egyszerű volt- felnőtteknek és már Csengének is lehet, sajnos babáknak még nem. Létezik a lenmagpehely nevű cucc, minden nap 1 evőkanállal joghurtba vagy főzelékbe kell beletenni, és már másnaptól minden OK. Én sajnos csak a 8. hónapban tudtam ezt meg, és már akkora aranyerem volt, mint egy karfiol...Kép Szülés után is várják a dokik az "eredményt", akkor is ez segített, mert az ember hüvelyi szülés után retteg a kakitól, nem igaz?
Vagy csak én rettegtem?????
Aranyér meg visszahúzódott!!!
Hajrá terhes kismamák!!!

Kata
Vendég
 


Hahó!

Zsanya!
Ezt olvastam anno: http://www.lll.hu/node/190
Nem biztos, hogy neked ez okozza a gyulladást, de a sárga pötty a bimbódban rögtön ezt juttatta eszembe. Olvasd el. Jobbulást!!!

Szorulás:
Köszönöm a sok tippet!!!!!!!! A szilváról én is úgy tudom, hogy valakit meghajt valakinek meg szorulást okoz. Mindjárt megkérdezem Ádit, hogy ő melyik csoportba tartozik. Kép Egyébként már én is néztem a szilva bébi ételt, nekem nagyon ízlene, most ki fogom próbálni. A védőnéni javasolt valami szirupot is, most nem tudom ide írni a nevét, mert a hálóban van a cetli és ott most alszik a bébim. Zsanya, hogyhogy ne szokjon hozzá?

Zita,
Jázi hogyan alakul? Nagyon extrém ez a baba-csajszi!

Ha én odaadnám Ádinak az orrszívót, biztos hogy szépen a szájába helyezné, onnan pedig csak sok-sok nyálat tudna kiszívni Kép eszméletlen mennyire nyáladzik ez a lurkó!

Milyenek voltak ma a babák? Az enyém nyűgösködött, úgy látom a hideg frontnál ilyen nyugtalan. Délután vendégségben voltunk egy olaszországba szakadt barátnőmnél és a 4,5 hónapos kisfiánál, ott bezzeg jól viselkedett, vigyorgott, majd kibújt a bőréből. Itthon ismét Hiszti Pisti volt, aztán megjött a nagymamija, nahát akkor is vigyorgott.....engem ún már ennyire??!! Kép

Sasom nem is tudom mikor jön haza, nem igazán tudom követni...talán pénteken, vagy szombaton. Már egészen megszoktam nélküle, csak meg ne tudja! Kép Most éppen Hévízen gyűlik, munkahelyi továbbfejtágítás...esténként pedig szaunázgat. Hogy az a magasságos....nem rág a fene miatta,áááá, én meg itt kínlódok a 9330g-ossal!

Maris,
tavaly parfümöt kaptam az uramtól Fro-ból, csak sajnos az volt ráírva, hogy Room spray, magyarul WC-spré! Nnnna, meg vagyok én áldva! Kép

Borsi,
Te is olyan jó gyerek voltál, mint én?!Még most sem merek minden rosszaságom bevallani a szüleimnek! Kép

Felnőtteknek szorulásra mákos bejgli! Az a tuti!

Betti,
voltál tornázni? Milyen volt?

Puszi mindenkinek! Vizsgázóknak egy kalappal, Kata neked pedig gratula!
Sorsi
sasiorsi
 
 


Sziasztok!

Tegnap úgy tűnt kilábalunk a takonykórból, de a mai nap után nem mondanám mégsem. Ma nagyon takonypóc volt Jázi megint, nem is nagyon tudott aludni.

Sorsi!
Nem semmi súlya van Ádinak!
De olyan szép kis formás azzal a golyófejével!
Nekünk kakiügyben volt, hogy csak a glicerines kúp segített.Kép
Jázi egyébként ugyanezt játsza amit leírtál.
Vendégségben tündi-bündi, ha hozzánk jön valaki akkor mosolyog, gagyarászik, de a vendégek még nem lépnek ki a lépcsőházból, már visít.
Lehet, hogy tényleg ennyire unalmasak vagyunk?
Néha cserélgetni kéne a gyerkőcöket! Kép

Ildi!
Jázinál szerncsére rendben az alvás. Egyedül elalszik, van hogy előtte még fél órát is játszik, beszélget a kiságyában, de nem reklamál. nagyon rendes gyerek.
Éjszaka kelünk elég sokszor, de szopi után visszaalszik szó nélkül.
Jobbulást Levedinek!

Vera!
Gratula a vizsgákhoz! Akkor most már pihizz és élvezd a semmittevést!Vagy te dolgozol még?
Bocsi, biztos, hogy már írtad, de én most nem vagyok képben.

Timi! Neked kitartás! Ez ön-altatósdi nagyon tetszik! Nem semmi a kiscsaj!

Judit!
Ne tűnj el! Tojni mindenre! Kép
írjál! Boti hogy van?

Maris! Nekem is lennének töméseim cserére! Mennyiért művelik most ezt a cserét?

Már most -16 fok van! Megint jó éjszakánk lesz!
Jó éjt mindenkinek!

Zita
anzizi
 
 


Réce, ruca vadliba
Jööj el pajtás lagziba!

Valami ilyesmi rigmussal indult ma lagzi. Arnyos kis műsor volt, vőféllyel, meyasszonnyal-vőlegénnyel, játékkal-tánccal. Mint korábban írtam, Bulcsú nem annyira vette ki belőle a részét, de azt nagyon élvezte, hogy ott vagyok. Csak azt nem tudtam, hogy ilyenkor haza is viszik a legtöbb gyerkőcöt ebéd után, én meg a "sitteremet" délig bíztam meg, így muszáj voltam hazajönni, mert apu ment vissza dolgozni, aztán mikor hazaért Bulcsú mondta, magyarázatot követelt amiért nem mentem érte vissza, én meg csak néztem, hogy miért. Kiderült, hogy 5-en maradtak csak ebéd utánra, és ezt zokon vette. Ilyenek a kezdő ovis anyukákKépKép.Majd teszek fel képeket, ha lesz időm.
Eszembe jutott, hogy pár év múlva Boti, Jázi és Bálint lehet, hogy együtt lagziznak majd ?

Bálint is szereti a változatosságot, mint minden baba.

SOrsi!
Szilvát próbáljátok ki, én is hamar adtam Bálintnak hasonló okokból és volt eredménye. Most valami lehet a levegőben kaka ügyben, B ugyanis hónapok óta először kakamentes napot tartott.
Jöttök tornázni? Voltam pénteken tornázni, alig bírtam a végéig, nulla kondi, úgy izzadtam,mint a ló, után majdnem egy liter ásványvizet nyomtam be fél óra alatt. Nagyon jól esett, Bálint volt egyedül a "megőrzőben" naagyon élvezte az új környezetet, a változatosság ugye, és meg se kottyant neki, hogy egy vadidegen lány vigyázott rá.

Vizsgázóknak gratulálok! Nekem néha a wc-re is alig van időm, nemtom , hogy tudtok tanulni gyerekek mellett. Pedig kinéztem egy továbbképzést a gyógytornász szerepe a prevencióban csecsemőkortól idős korig, terhestornával fűszerezve, de csak Pesten van, hoyg még véletlenül se tudjak bele vágni.

BOrsi!
Ambrusnak gratula, hogy megy azóta a dolog? Nálunk Bulcsúnak a nappali szobat.-ág 2,5 évesen alakult ki, az éjszakai meg most ősszel, tehát 3,5 évesen. Próbáltam korábban is egy fél évvel, akkor nem ment, visszaadtam a pelust, nem erőltettem. Õ mostanra érett meg, persze vannak a környezetemben akik vele egyidősek és korábban, de mostMÁR nem zavarKép.

Judit!
Boti hogy van? Forgolódik azóta is?
Nótata anyukája kérdezte, hogy nem jössz -e tornászni, ő is ott volt pénteken, együtt nyögtünk.

Zita!
A kilábalás nekünk se megy egyszerűen, most éppen köhécsel BBálint, nem ritkán, de olyankor nagyon csúnyán, szárazon, iszonyú hallgatni.

Ilsi!
Ti hogy vagytok?

Zsanya!
Hogy alakul a problémád? Sajnos én nem tudok segíteni, nekem két csomóval letudta a szopigondot az a téma, pont a választáskor volt 2002-ben Bulcsúval, két napig próbáltam kimasszaírozni, már "fejen állva" is szoptattam szinte, mikor nagynehezen Bulcsú ki tudta szívni.
Kipróbáltad, hogy többféle irányből érje a szívási irány a tejcsatornákat?
Ez nálunk úgy sikerült, hogy oldaltfekvésben Bulcsú fejjel a térdem irányába nézett, és ezután a szopi után tűnt el. De mondom, ez csak egy csomócska volt.

Jó éjszakát!
Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Sziasztok lányok!

Rengeteget írtatok! Kép
Nem tűntem el, olvaslak titeket, csak vasárnap itt voltak Boti keresztszülei, aztán tegnap kicsit depi voltam, mert Pisti hajnalban megint ment... (Már profi lesz angolból!) Ma pedig egy nagyon jó barátnőm van itt, marad csütörtökig. Úgyhogy most nem vagyok egyedül, ez tök jó, de nincs is annyira időm írni. De holnap válaszolok!

Sok puszi mindenkinek!

Judit
Vendég
 


Sziasztok!
Mostanaban nem tudok elaludni ejszaka, igy ejjeli bagoly lettem, pedig nagyon faradt vagyok.Kernek is erre egy homeos receptet BorsitolKép

Nalunk a napokban oldodott meg a kozel fel eves szorulas Lehelkenel...csak megkostoljuk az almat.Igaza volt Zitanak hogy a gyumolcs meghozza hatasat...hogy eddig miert nem probaltam....?!

A kamaszkor nalam is ugy zajlott, hogy a gyerekeim mar nem sok meglepetest tudnak majd okozni....csak el ne felejtsem addig hogy en is milyen voltamKép

Koszonjuk mi jol vagyunk, tokeletesen beallt az alvas...mar tul szep hogy igaz legyen...persze megint van valami amin aggodok.Lehel a hasarol nem tud visszafordulni meg, nagyon varom hogy sikeruljon neki.Levedi ma ujra kerte a pelust, egy nap alatt eldontotte, hogy o meg pelust hordana megis...sejtettem hogy igy lesz.

Volt valaki setalni?En nem mertem elindulni, igy ket napja itthon vagyunk, de surun szelloztetekKép

Betti!Par ev mulva mi is talalkozhatunkKép az oviban, mert a fiuk is oda fognak jarni.Rendszeresen fogsz jarni tornazni vagy alkalmankent?

Zita!Lehel is ebred ejszaka,3 orankent.Szopi es visszateszem a kisagyba, altalaban vissza is alszik, igy nem vagyok faradt, viszont ha felebred, orakig ebren tud lenni..Lehel is eszik gyumolcsot. Par kanalnyi mennyisegnel tartunk, naprol napra tobbet fogad el.

Remelem Zsuzsa is jobban vanKépAz LLL-nel tenyleg nagyon jo tanacsadok vannak.

Kedves vizsgazok!Drukkolok nektek!Timi, sikerulni fog mind a harmat megtanulniKépEn mindig abbol vizsgaztam a legjobban, amire alig keszultem!

Sorsi!Igazan szepen gyarapodik meg mindig AdiKép

Mindenkinek sok melegseget kivanok a hideg napokraKép
Ildi
Vendég
 


Sziasztok!

Betti! Steppre vagy simára mész, mert a stepp aerobicot képtelen befogatdni, az agyam, úgyhogy még annak idején (fénykoromban Kép) amikor heti4-5 versenyaerobicra jártam, ha elkeveredtem egy steppre, biztos, hogy a falhoz vágtam a zsámolytKép. Össze-vissza lépkedek, mint egy idióta, de másfajta érdekelne...
Ja, óvodai lagzi! Kíváncsi vagyok Csenge mikor lesz hajlandó részvenni az óvoda életébe, egyenlőre nem igazán.
A szobatisztaságot én is valahogy így gondoltam. Az az igazság, hogy tegnap is belepisilt, de egész du. be volt kakilva és egyáltalán nem zavarta, sőt ordított, ha tisztába akartam tenni, úgyhogy hagytam hátha mégis rájön, de nem (mondanom sem kell a mamájával közli, hogy "kaki", és lefekszik az ágyra, hogy tegyék nyugodtan tisztába, engem pl. egyfolytában rúgdos, és forgolódik Kép), úgyhogy egyenlőre asszem, egyszerűen csak látta Csengétől, hogy mire való a bili, és nehogymá' Õ kimaradjon alapon kipróbálja.

Kata!
Nekem is akkora (minimum, de mivel nagyobb a terep, bármit el tudok képzelniKép) aranyerem volt, és a szülés utáni elsőtől én jobban féltem, mint bármi mástól addigi életembenKép.
A lenmagpehely hol szerezhető be? És simán ez a neve?(bár nem sok reményt táplálok, mert szinte minden praktikát már kipróbáltunkKép.

Sorsi!
A szirup nem Laevolac, vagy Duphalac? Nekem mindíg van itthon, szokott használni és a homeos doktornéni is ajánlotta.

Ildi!
Meg kéne tudni, hogy mi az álmatlanság okaKép? Min rágod magad?, vagy egyszerűen csak front?, netán ilyenkor olcsóbb a betárcsázás Kép?
A gyerekek mozgása Mindenkinél teljesen normális volt!!Sztem Senki ne aggódjon emiatt, Csenge hamarabb felállt, minthogy megforduljon!! Neki így jött be...

Maris!
Nálatok megvolt a -20? Nálunk reggel -19, de este az erdőben megvolt!

Programot én is nehezen találok ki. Most átálltunk a későbbi ebédre, mert délben a napon elég jó idő van, és egy szűk órát kiparancsolom a gyerekeket. De, ma sztem elmegyünk vásárolni, valami nagybótba, azt is csípik (mondjuk én leizzadokKép).

Vera!
Grat a vizsgához! Már a múltkor is akartam kérdezni, hogy miért szedsz Elevitet? Én nem sok jót hallottam a terhesvitaminokról (na, jó kis vitaindítóKép). Egyes esetekben túl nagyra növeli a babát, persze csak annál aki végig szedte, egyes esetekben pedig az anyukát... Én Csengével szedtem 1 szemet, a barátnőm maradékából, de sajna éhgyomorra sikerült, és rosszul lettem tőle.

Timi!
Megértelek, de azért próbáld meg, sokkal rosszab visszamenni.
Nincs nagymama, akire rábízhatnát Lillát?

Lányok! Járjatok egymáshoz folyamatos vendégségbe Kép! Egyébként a mieink is mindíg ezt csináltákKép!

Mindenkinek! Tsók BOrsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Szia BOrsi!

Elevit-4-5 havi próbálkozás után egy ismerősöm mondta, hogy nekik akkor sikerült a kisfiuk, mikor elkezdte szedni az Elevitet. Hát gondoltam próba szerencse, vitamin úgyis kell... És nekünk is sikerült az első elevites hónapban a baba. Utána meg dokik, védőnő, mind megkérdezte, szedek-e vmilyen vitamint, és azt mondták, az Eelvit jó, folytassam. Én még nem híztam tőle (2,5 hónapja szedem), de úgy gondoltam, hogy ha a véreredmények meglesznek (ma), és csak pl. vas vagy folsav van kevesebb a szervezetemben, akkor a 12.hét után leállok az Elevittel és csak azt szedem, ami kell. Bár addigra már lehet, hogy beszedtem annyit, hogy 4 kilós gyerekem lesz?! Kép
De kíváncsi lennék a véleményetekre, tapsztalatotokra!

Vera
reva
 
 


Hali lányok!

Elevit:
én nem azzal kezdtem, hanem egy Amway-es bio multi vitamin cuccal, aztán szinte végig szedtem az Elevitet és Ádi 3100g-al született és 56cm-el, kifejezetten sovány volt. Tehát akkor még nem volt óriásbébi, ő az első 2 hónapban gyarapodott nagyon sokat, pedig akkor semmit nem szedtem.(igaz nyár volt és sok vitamin!)
Vera,
ha nem is Elevitet, de valamit akkoris szedjél szerintem, mert nem biztos, hogy a kajából mindent magadhoz tudsz venni, főleg télen! Én pedig +5kg-al voltam több a szülés után, ami szerintem teljesen normális! (igaz azt azóta sem tudom leadni, de ez már más história)

Olvastátok már Dr. Lenkei Gábor: Cenzúrázott egészség c. könyvét? Én most olvasom és nagyon brutál!!! Most épp a hiperaktívnak titulált gyerekekről és a nekik adott Ritalin veszélyeiről ír (gyakorlatilag drog!!!). Nagyon könnyen skatulyáznak be egy aktív, minden iránt élénken érdeklődő gyereket hiperaktívnak! Nem biztos, hogy az! Sőt! Az esetek 90%-ában nem az, csak türelmetlen a tanítónéni vagy a szülő! Vigyázzatok majd ezzel, ha odakerülünk!

Borsi!
Laevolac, ha Te is azt mondod, hogy jó, akkor majd kipróbáljuk, ha a szilva vagy más gyümi sem jön be!
A banánról le kell mondanunk úgyis, egyrészt mert hasfogó, másrészt pedig allergizál állítólag. Kép Ki a homeos doktornéni? Itt praktizál Egerben? Érdekelne a dolog!
Maris,
sajnos az allergiahajlam miatt 1 éves koráig citrusfélét sem kaphat. Kép

Volt ma kaka! Éljen!!!! Kép

Puszi, felébredt: Sorsi
sasiorsi
 
 


Sziasztok!

Vera!
Nekem a kórházban dolgozik a nagynéném, de ez semmit nem jelent egyébként, mert anélkül is az volt a véleményem, mint neki, hogy az Elevit és minden hasonló készítmény egy doppingszer a babának, és azért születnek 4-5, sőt néha 6 kilós gyerekek is. Persze alkat kérdése is, de ahogy nézlek a képen, te is inkább a véknyabbak közé tartozol. Gondolom neked is könyebb lesz egy kisebb babát megszülni.
Én azon a véleményem voltam, hogy akkor gyarapodjon, ha már kint lesz.Kép
Persze valakinek mindenképpen kell szednie, ha pl.: minden kijön belőle, akkor kell amitől fejlődik a baba.
Én kb. 10 szemet szedtem összesen a terhesség elején, mert utána nekem is minden vérképem jó volt, csak vasat kellett szednem.
És teljesen egészséges gyerekem született, a 39. hétre, 2800 grammal és 52 cm-rel. Szerintem ez normális súly egy kislánynak.
Nem is volt olyan nehéz a szülés, mert miután elkezdődtek a fájásaim, utána 5 óra múlva megszületett Virág. Ez első gyereknél szerintem tök jó, én rosszabbra számítottam.
Vagy pl.: itt van a szomszédom, aki végig szedte az Elevitet, sőt előtte is, kb.: 160 cm, 45 kg, és sajnos a 35. hétre szült, vagyis császározták (persze nem az elevit miatt, hanem a méhlepény levált neki idő előtt). 2 kilós lett a gyerkőc, de most már behozta a lemaradást.
Szóval ez sem biztosíték, hogy ha szeded, akkor minden rendben lesz.
De mindenki más véleményen van, és úgyis neked kell döntened.
És nem akartalak megijeszteni vagy ilyesmi, ha mégis rémisztőre sikerült volna, akkor ezer bocsánat!

Megnéztem a többi dolgaidat is, ha láttam volna hamarabb, vettem volna tőled karácsonyi ajtódíszt, de majd jövőre. Sehol sem találtam ilyen szépet.
Amúgy a pzs-tartó érdekelne, ebbe hagyományos papírzsepit lehet tenni, ugye?
Meg tetszik még egy-két gipszkép, kaspó, ceruzatartó, és minden ami micimackós.Kép
Ha tudsz, légyszi írj valami árajánlat félét ezekről, aztán majd megbeszéljük.

Na, már sok leszek.

Mindenkinek puszi.

Viki
biti
 
 


Sziasztok!

Darabokban válaszolok majd, mert nem győzöm...

Az Elevit a legaktuálisabb. Én az arany középutat képviselem (persze a dokim, a szülésznő szomszédom és a védőnénim mondókája alapján... Kép ).
A dokim szerint az Elevit (vagy más terhesvitamin)az első 12 hétben nagyon fontos, mert akkor fejlődik ki a baba teljesen, és különösen a folsavból képtelenség annyit bevinni a szervezetbe, amennyire a babának szüksége van. (Több tányér spenótban van annyi). A folsav a velőzáródási rendellenességek kiküszöbölése miatt fontos. Szóva én nem mertem rizikózni...

Az óriásbébikről én is hallottam, és a már említettek véleménye (meg némi utánaolvasás)hogy ez elképzelhető, de csak a terhesség utolsó 3 hónapjában szedett vitamin esetén. Előtte nem lehet óriásbébi! KépAkkor nő a baba igazán, előtte nem válhat óriásbébivé. A 4. hónaptól a szokásos mennyiségű vitamin kell, tehát egészséges táplálkozás és jó vérkép mellett semmire nincs szükség. Én elég rendszertelenül ettem néha, úgyhogy 2-3 naponta bevettem egy Elevitet, és a szoptatás első 3 hónapjában is szedtem.

Persze ez is csak egy vélemény, én sokat adok azok szavára, akik mondták, emiatt nem kockáztattam. A terhességem legelején a Nők Lapja fórumán is cseteltem többek közt egy olyan topicban, ahol csupa velem egyidős kismama volt. Akkor nagyon sokat beszélgettünk az Elevitről, és a legtöbbük orvosa mindenképpen ajánlotta az első 12 hétben.

Na most légy okos, Vera, mindannyian mást mondunk!

Most megyek, ja még annyi, hogy addig beszéltetek a szérekedésről, hogy Boti 3. napja nem kakil... Kép Pedig hétfőn almát is kapott... Viszont rengeteget pukizik. Kép

Puszi mindenkinek, Judit
Vendég
 


Vera!
Én végig szedtem az Elevitet, egy napot sem hagytam ki és Jázi 3200 g-mal született, ami szerintem teljesen jó.
Nem hinném, hogy ettől lesznek az óriásbébik, csak a legegyszerűbb erre fogni.
És én eddig nem is gondoltam, hogy lenne összefüggés, de én is a teherbe esésem előtti hónapban kezdtem el szedni, utána jött össze Jázi, pedig akkor már majdnem 6 hónapja próbálkoztunk.
Engem megnyugtatott, hogy szedem, hogy biztos nem szenved hiányt a baba semmilyen vitaminban, és állítólag az első időszak rosszullétein, émelygős időszakain is átsegít, de én ezt szerencsére megúsztam.
Úgyhogy mi egy ellenpélda vagyunk a vitaminos óriásbébikre!
Zita
anzizi
 
 


Szia Judit!
Egyszerre voltunk fent!
az alma fogja a hasat, Jázinál az őszibarack és a vilmoskörte jött be. Mind a kettőt imádja, én 3-4 hónapos korától adom neki.
puszi
anzizi
 
 


Most csak az elevittel kapcsolatban!

Nekem azt mondta a dokim, hogy ha az elevit növelné a babát, akkor nem lennének kis súlyú újszülöttek. Szóval szerinte nem sok köze van a baba súlyának a vitaminhoz. Én elkezdtem szedni, de olyan rosszul voltam, hogy még a vizet sem tudtam lenyelni, nemhogy egy akkora bogyót. Így abbahagytam. Kép

Pussz!

Timi (majd még jövök)

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Sziasztok!

Hát most aztán jól megijesztettetek az Elevittel kapcsolatban. Én azután kezdtem el szedni, miután megtudtam, hogy jön a baba és azóta is szedem rendszeresen. Mivel előtte volt egy vetélésem, nem mertem kockáztatni, úgy hogy én mindent beszedek, amit ajánlanak. Szerintem én a napi gyógyszeradagból jól is laknék. (napi 1 Elevit + 3x2 Magne B6). Hát én azért híztam már rendesen kilóilag, de látványra még nem vészes (majd teszek föl már egy friss képet rólunk). Úgy is megyek mostanában a dokihoz, majd megkérdezem, mit javasol az Elevittel kapcsolatban. A vérképem tulajdonképpen jó, majd meglátjuk. Most már azon is izgulok, hogy most pénteken leszek 26 hetes, és a nővérem annak idején a 26. hét végén szült. Persze remélem ez nem befolyásol semmit, mert ő egy fertőzést szedett össze Kép. De azért izgulok.

A babakori székrekedésben még nem vagyok otthon, de így felnőttként nekem a kávé mindig hatásos! érdekes, amióta várandós vagyok, még egyszer sem volt. Terhes vagyok én egyáltalán Kép?

Esetleg szülésznő ügyben milyen tapasztalaitok vannak? Gondolom ez is olyan, mint a doki választás, de akkor ki az akit véletlenül se! Nehogy beleválasszak.

Pont ma volt családlátogatóban a védőnő, mindenképpen meg akarta nézni a babaszobát, de hát még nincs! Majd idővel meglesz, bár úgy terveztük, hogy velünk legyen egy szobában. Remélem apuka is bírni fogjaKép. Aztán, majd ha lesz pénzünk, akkor berendezzük úgy igaziból is a gyerekszobát. Fél éves koráig még lakhat velünk egy szobában, ugye?

Pusz:
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Csilla!

Szerintem természetesen lakhat veletek a baba egy szobában. Sőt használ is neki, hogy hallja a ti "szuszogásotokat".

Elhiszem, hogy izgulsz a 26. hét miatt, de nem lesz semmi gond! Főleg, ha a nővéred egy fertőzés miatt szült meg ebben az időben. Az nem öröklődik, nem törvényszerű, hogy meg kell ismétlődnie. Én már szarban leszek (ha összejön a baba), mert nekem nem tudják, mitől indult meg a szülés. Így nem is biztatnak semmi jóval.
Szülésznő ügyben csendben maradok. Mi itt egy páran szültünk ugyanannál a szül.nőnél. VAn aki vált, van aki nem. Én az utóbbiak közé tartozom, de nekem annyira nem számít a kedvessége, én inkább a szaktudásra megyek. Kép A többi nem érdekel, max. ha nem úgy beszél, majd elintézem.

TAnulnom kéne!!!

Timi

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Cslla!
Nem biztos, hogy az Elevittől híztál, mert én csak 7-8 kg-t híztam a terhesség alatt.
Ez utána rögtön le is ment, de azót már újra felszedtem. Kép
Szerintem mindenképp jó ha veletek van egy szobában eleinte a baba, azt mondják, hogy 6 hónapos korában jó külön szobába tenni, mert utána már nehezbb ügy.
Nekünk két szobás a lakásunk, így a háló lesz majd Jázi szobája, azt csináltuk meg neki, de még mi is is ott alszunk. És még egy ideig biztos így is lesz, főleg ha ilyen éjszakáink lesznek, mint a mai volt Kép
(Fél négytől kukorékolt Jázi, esze ágában sem volt aludni.csak 5 óra után adta be a derekát Kép )
Zita
anzizi
 
 


Timi!
Akkor tanulj, ne netezz!
anzizi
 
 


Akkor én se netezzek már itt, mert holnap vizsga. Francba. Ne írjatok, hogy ne legyen mit olvasnom...KépKép

Kata
Vendég
 


Hajrá Kataaaa! Kép

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


És hajrá Timi!!!!!Húzzál tanulni!!!Kép

Kata
Vendég
 


Sziasztok!
Hogy mi is ellenpeldak legyunk az Elevit oriasbebikre: 1 terhessegnel nem mert szedni csak par honapig,3150 g volt az elso fiam, masodjara mar teherbeeses elott is szedtem es terhesseg alatt vegig,ezt nekem is az orvos ajanlotta a hosszu szoptatas miatt es mivel az elozo terhesseg is nemreg volt,2950 g volt a masodik fiacskam.Azt mondtak ra hogy sovany!!!Pedig olyan bosegesen ettem.Legutobb azt olvastam errol hogy minden anyanak a mehe genetikailag kodolva van, hogy norm.terhesseg alatt mekkora baabat tud kihordani.
Nekunk van gyerekszobank,de Levedi csak aludni megy be , pedig egy igazi kis mackoszobaKép, de o mindig ott szeret lenni ahol mi vagyunk es a nappaliban jatszunk.
Borsi!Engem is rugdos Levedi tisztabateves kozbenKép
Mindenkinek tovabbi szep hideg napot!Kép
Ildi
Vendég
 


Hahó!

Csilla!
Nem akartunk megijeszteni, mert ez is olyan dolog, mint minden más (doki, védőnő választás), hogy embere válogatja, mindenkinek más az ízlése, alkata, hozzáállása...stb.
Szerintem sem kizárólag az elevittől lehet hízni, mivel én nem szedtem és 18 kg-t híztam, amiből szerencsére 11 kg le is ment rögtön a szülés után, úgyhogy valószínű nálam sok volt a víz.

Az én szülésznőm Tóthné Hasilló Annamari volt, nem fogadtam fel, csak pont ő volt az ügyeletes, amikor szültem. De legközelebb is őt választanám, csak jókat hallottam még róla.

Mi is együtt alszunk Virággal, már másfél éve, amíg ő úgy akarja.

Kismamák, ne izguljatok, és hallgassatok az érzéseitekre!

Viki
biti
 
 


Sziasztok, köszönöm a mindent, a lll-t én is végigolvastam!

Fejlemények:
Talán ma reggeltől javulóban van a dolog.
Képzeljétek, miután mindenkivel beszéltem már, tegnap bementem a gyöngyösi nőgyógyászatra, nem is a tájogtól félve (V. tályog?), hanem attól, h a következő gyerekkel -egyesek szerint - lehet he emiatt sokkal kevesebb lesz a tejem...
meg nem is múlt semmit a gyulladás 3 napi antibiótól/borogatástól se, csk a közérzetem.
Már a recepciós szerint nem a nőgyogyira kellett volna menem,hanem az onkológiára (!!!) 1. Röhely.
Arab nőgyogyi mondja, nem rájuk tartozik. 2. Röhely. megvizsgált, tőmondatokban megállapította, hogy begyulladt. na ja, vettem észre. Borogassam, mondja,és ha nem javul 2 nap alatt, menjek sebészetre. Nade,mondom, mit csinálnak ők? Hát kivágják! Nade, mondom, nem csak a tájogot kell műteni? De, ha nem javul, bizony tájog lesz, bizony kés alá velem. Nade, nincs más mód, hogy megelőzzem? Nincs.
És, mondom, szoptassak, vagy fejjek a balból? Semmit. Nade a tej? Hát apasszam el. Mi? ((3. Röhely, csak jobban begyulladna, sarlatán))Nem kellmár szoptatni, mondja. Nade mér ne kéne, ha van tej, gyerek szeret szopni,és szívesen teszem? Nem jó az, mondja, nem jó táplálék az neki! Nem kell neki! De kell! Nem! De kell, a lelkének! Nem! Na, mondom, nem értünk egyet.
4. Röhely.(Rég hülyének néz, csak akkor enyhül, mikor kiderül, hogy egy suliba jártam a lányával)
Egyszóval fölösleges kör volt, hülyeség, hogy férfiorvosok osztják az észt, és a nőgyógyászatot a hüvelyre-méhre szűkítik: Hát a tejelő mellem nem spec, nődolog?

Nna, orvosbarátnak telefon, pesti sebészt ajánl az I. Seb klinikán. Még kedd este kocsiba, Pestre jöttünk. Ma oda. Tündér ember, vizsgál soron kívül, ultrahangot csinál, tájog nincs, ciszta van, de az nem baj.jo. Már épp boldogan, mennék, mikor mondja, hogy Ja és válasszam el a gyereket. Érvelek, hogy van tej, imádja, én is szeretek szoptatni,így alszik el... Azt mondja:
Ne legyen önző, ne akarjon rosszat a gyereknek!
5. röhely.
Csak néztem, hogy mivaaan? Önzés? Jó, hogy szeretem csinálni, mert szeretem a gyerekemet,de bírnám nagyon, ha nem kéne! Ez áldozat!
Merthogy, mondja, a gyerek érdeke,hogy elválaszam (????)

Na eddig a sztori. Bocs a terjedelemért.


Sasiorsi!
a védőnő mondta, hogyha FOLYTON mechanikus ingerlésre, természetellenes módszerrel (kúp,lázmérő, paraffinolaj) jön csak ki a kaki, akkor a végbél idegződése hozzászokik...lehet hogy hülyeség, gondolom azért ahhoz az kell,hogy állandóan ez legyen a megoldás, mittudomén, naponta... De néha nagyon hasznos!

Egyedül elalvós Babák Mamáit irigylem Kép

Betti, micsoda, kaki van a levegőben??? Kép

Vera,A nőgyógyászom, a Beke azt mondta nekem, hogy főleg a foganás előtt, rákészülésképpen,és az első 3 hónapban fontos szedni vitamint (én Maternát, de egyformák sztem) amíg beágyazódik teljesen jól, és mindene kialakul. Utána, mikor már csak mő, nem muszály, de lehet. én nem a baba, hanem a saját méreteim miatt a ggódtam mert az első kicsivel 1 hónap alatt 5 kilót híztam a vitamin miatt, gondolom. Úh. én módjával szedtem, inkább csk magnézium, vas-folsav, és egészséges táplálkozás... persze télen biztos jól jön valami, de mikor már sok nfriss növényt kapni, feleslegesnek tartottam...
ennek ellenére is 30 kilót híztam szülésig Kép

Csilla, az egy szobában levés max a szülőket zavarhatja, a babának nem tud ártani.

Vizsgázóknak szurkolunk!
zsanya
 
 


Ja az lemaradt, hogy az a tanulság, hogy a cicivel egy intézmény se foglalkozik, a védőnő a gyerekkel, a nőgyógyász az altesttel, a sebész a vágnivaló előrehaladott bajokkal...
marad a szájhagyomány, a tapasztalt asszonyok olykor tanácsai, meg a lll. honlap, és a tanácsadók,ha van a közeledben, és látja is a cicidet.
Ha csak úton vagy a nagy baj felé, vidéken, kísérletezz, meg imádkozz, nincs egzakt tudomány erre Kép hááát ezt sütöttem ki.

Tehát én mindent megfogadok: Meleggel borogatok, soptatok,fejek,aztán hideggel borogatok, és minden antit lenyelek Kép

És a gyöngyösi szülészettel sekacérkodok többet Kép


Mikor változik meg a szemlélet vajh kis Hazánkban? Mikor fognak egész emberként kezelni minket?

Mikor nem neznek hülyének 1 év szoptatás miatt? Pedig az még szerintem nem is túl sok!

Na mindegy, csak humorizálok,és "pofámat be", merthát jobban lettem, no.

Puszi, mindenkinek!
Zsuzsa
Bocs, hogy így ráértem most Kép
zsanya
 
 


hopp, az is fő-fő tanulság, hogy a szopis mama NE FEKÜDJÖN HASRA, kicsit se, merthogy attól volt az egész...

de már télleg eldugulok, megyünk IKEÁba soppingolni Kép
zsanya
 
 


Zsuzsa!
Ez hihetetlen, amit leírsz!
Ezek mondják orvosnak magukat?
Amikor nekem is volt ilyen gondom, és már ott tartottam, hogy nem bírom, menjünk el orvoshoz, elgondolkodtam én is de hova, kihez?
Ez tényleg röhej! Mindenhol a szoptatás fontossággát hangsúlyozzák, de nincs mögötte semmi és senki! Néhány önkéntes megszállott az lll-nél és ezzel ennyi.
anzizi
 
 


Vizsgázók!
TANULJATOK! A leveleink megvárnak! Kép
anzizi
 
 


Appppááám!
Zsanya ez kész vicc! Jó ikejázást!

Vitamin:
miért féltek a vitaminoktól? Attól nem lesz senkinek semmi baja! Látjátok, hogy akinek nem tud lenni, annak nem is lesz óriás bébije. Ahogy azt Ildi is írta, genetikailag van kódolva a baba méhen belüli mérete. A vitaminok kizárólag csak jót tehetnek velünk! Ezt gondolom!
A hízásról pedig annyit, hogy nem az Elevit vagy akármi hízlal, hanem az, hogy étvágyat csinál és ettől hízol. De ezt is bebizonyítottuk most össznépileg, hogy ebben sem a vitaminok a hibásak. Nincs itt semmi ijesztgetés!!!!! Nem értem, Viki, miért lenne a vitamin biztosíték az időben szülésre? Olyat még nem hallottam, hogy a koraszülést a vitaminhiány okozta volna.

Szülésznő:
Állítólag Egerben mindegyik szülésznő jó! Szerintem itt mindenki meg van elégedve a sajátjával (ha a modort nem tekintjük Kép)

Nem is írok többet, hogy a tanulóknak ne legyen túl sok behoznivalójuk! Kép

Puszi: Sorsi
sasiorsi
 
 


Sziasztok!

Nem fogom győzni válasszal, egy csomó minden eszembe jutott, de mindent nem tudok leírni. Kép

Szülésznő. Igen, Sorsinak igaza van, Egerben a legtöbb jó, beszélgettünk már erről sokat. Valahol az archívumban meg is van, majd megnézem, hol.
Viki írta, hogy Tóthné Hasilló Annamari. Nagyon egyet értünk. Nekem is ő volt, és már nagyon sokszor megírtam, hogy egy angyal, és csak őt választanám legközelebb is. Nekem többen ajánlották, azóta pedig már én is ajánlottam barátnőmnek, és ő is nagyon meg volt elégedve vele. Akkor válaszd őt, ha olyan ember vagy, aki szeretne mindent tudni, mi történik körülötte, aki szeret beszélgetni, aki gondoskodásra vágyik a nehéz helyzetekben is. (Van egy ismerősöm, ő azt mondta, csak a férjével akart lenni, senkire nem volt szüksége, és jól jött neki egy szülésznő, akiről már szintén beszélgettünk itt, mert nyersebb volt és nem sokat szólt hozzá, de szakmailag nagyon rendben volt.) Annamari is nagyon jó szakmailag is, és a szülés után is veled van, segít, ha gond van a szoptatásnál, és engem a mai napig puszival üdvözöl, ha találkozunk. Nagyon ajánlom, Csilla és Vera! Csilla, micsoda védőnő, hogy előre látni akarja a babaszobát...

Vizsgázók, kitartás, nagyon ügyik vagytok, hogy csináljátok a gyerkőcök mellett. A jegy legyen tényleg mellékes. Ha megvan a vizsga, akkor szuper! Szorítunk! Kata, megvan az utolsó, szerintem, mire ezt olvasod...

Zsanya, hihetetlen, amit leírsz! Igen, elkeserítő, hogy nem számíthat senkire az ember... Kép Még kisebb problémáknál is idegesítő, hogy mindenki mást mond, nemhogy ha tényleg gáz van... Persze a jobbik eset, ha legalább mond valaki valami használhatót. Most hogy vagy? Én már csak az LLL Liga honlapjára és tanácsadóira támaszkodok, de velük sem értek mindenben egyet.
Itt van ez a fél éves korig csak anyatej. Értem, miért ajánlják, és azt gondoltam, majd be is tartom. De nem megy... Boti röpköd, ha előkét teszek rá, imádja az almát és a répát, ha adnék neki, sokkal többet szeretne, de persze utána elágedetten szopizik. Nem hagyunk ki szopit emiatt, de gyakran kap a délelőtti szopi előtt valami szilárdabbat. Olvastam ijesztgetést, hogy a gyomrának árt és nem alkalmas még arra, hogy megeméssze, de nem látok ilyesmit. Vettem tejpépet is, amit szeretnék majd kipróbálni 1-2 héten belül, több barátnőm adja a gyerkőcnek, és mind nagyon szereti. Szóval ebben nem hallgatok a tanácsadókra. Persze kétség gyötör sokszor, mert már annyiszor segítettek és igazuk volt, de mégis...
A cumiban sem hallgattam rájuk. Tudom, mik a hátrányai, napközben nem is nagyon cumizik Boti, de elalváskor... nagyon jó szolgálatot tesz, és csak az előnyeit látom... Persze ezek a témák akár vitaindítók is lehetnének, mert mindenki mást gondol, de azt hiszem, az embernek a saját gyerekéből kell kiindulnia, mert mindegyiküknek mások az igényei...

Zita, meggyógyult végre Jázi? Uszi? Remélem, összejön...

Betti, jó lenne menni tornázni, majd rászánom magam, bár most kicsit elment a kedvem, hogy Borsolyka írt egy rossz gyerekvigyázóról... Kép Boti a forgolódással úgy van, hogy csak akkor, ha kipihent és jókedve van. Ma nem nagyon fordult meg, de tegnap többször is, egyszer a hátáról a hasára is. Néha úgy tűnik, szeretne, de nem emlékszik, hogy kell. Kép

Ildi, szupi, hogy megoldódtak az alvási gondok, remélhetőleg ez így is marad!

Timi, részvétem a barátod miatt... Kép

Ja, még az együttalvásról. Szerintem is jó, ha fél éves koráig a szülőkkel van. Neked is megnyugtatóbb, na meg kényelmesebb is, mert csak többször kel még fel. Mi 3 hónapot terveztünk, de aztán bejött ez a nyelvtanfolyam, úgyhogy maradt velem Boti. Nem vagyok legalább egyedül. Persze ahogy telnek a hónapok, egyre nehezebb, mert könnyebben felriadhat, és több dolog zavarja, amiről újszülött korában tudomást sem vett. Ezért jó egyszer elszakadni ily módon. Szerintem a fél éves kora körüli időszak tökéletes. Persze meg tudom érteni azt is, aki a kezdetektől külön teszi, és sokan vannak, akik egy évesen is maguk mellett tartják. Ezt jól megmondtam: minden jó. Megint csak azért írtam ezt, mert itt is függ sok minden a gyerektől. Na meg nem szeretném, ha valaki félreértené, és azt gondolná, hogy a saját véleményemet tartom mindig a tökéletesnek. (Még akkor sem, ha így van! Kép Kép Kép )

Huh, nem is válaszoltam mindenkinek, és kész a regény. Kép Inkább elteszem magamat holnapra, mert nagyon hosszú vagyok. Jó éjt mindenkinek!
Ja, a kaki megszületett, majdnem 3 nap telt el... Minden korszaknak megvannak a szépségei. Kép A bilihez sok sikert és türelmet. Az a lényeg állítólag. Ráérnek ezek a fickók, tudják majd ők, mikor ideális. Ahogy elnéztem őket, nagyon okosak! Kép

Puszi, Judit
Vendég
 


Azta... mikor elküldtem, akkor láttam, mennyi... Bocsi, lányok! Ezt überelje valaki! Kép
Vendég
 


Talán pont én?Kép

Sziasztok!

Mondtam én, hogy jó kis vitaindító leszKép!
Sorsi! A Viki csak azt írta, legalábbis az én olvasatomban, h nem garancia a vitamin a koraszülés elkerülésére...Sajna
A dokinéni, szintén sajna, nem Egerben praktizál, itt egyedül a Dr. Berecz J(ózsef,ános?) van, akivel még csak telefonon sikerült kapcsba lépnem, de nagyon szimpi volt. Szokott tartani előadást érdeklődőknek az MMK-ba, de mivel ide nem dobnak Szuperinfót nem igazán tudom követni, én abban láttam.
Aztán van még a Dr. Kovács Szilvi (sztem ő nem végzett homeopata, de használja, ismeri), csak én ismerem a csajt máshonnan és k. nem csípem az arcát, de simán lehet h. jó orvos. Ja, a lényeg, hogy a Berecz, csak ritkán rendel homeot, ezért hónapokra meg van telve a naptára. Viszont (járnak noszvajiak, azért tudom), ha egyszer elmész, emlékszik és telefonban is tud segíteni. Most nincs kedvem fölállni a telefonomért, de majd holnap ideírom a számát (gondolom publikus, mivel én is hírdetésben olvastam).

Judit!
NEM A BÉBIÕR SZEMÉLYÉVEL VOLT A BAJ!!!!!!!!!!!!!! Csak az egész fíling nem jött be a bébinek(kis szoba, mittudomén).

Zsuzsa!
Kész voltam a kálváriádtól! Komolyan mondom, többször elhagyta a számat a "beszarok" szócska. Egyébként nyilván nem véletlen, hogy van létjogosultsága a lll-nek és társaiknak.
Szombaton vagy jövő szerdán remélem én is végre költhetek egy kis pénzt az ikeába, hátha attó nekem is jobb leszKép.

Kismamák!
Én tényleg csak vitaindítónak szántam és a legjobb, ha az érzésekre hallgattok. Sajnos én rossz gyógyszerszedő vagyok, és ha lehet mindent ellinkeskedek, és aszondom C vitamint a paprikából, vagy a sav.kápból, folsavat, vasat, akár több tonna spenótból, paradicsomból, kalciumot a tejtermékből, koffeint a kávéból, nikotint a cigiből, édeset a csokiból, stbstbKép. (Most kéretik röhögni!)

Ildi!
Látod, milyen tipikus! juditéknál figyeltem, hogy milyen szépen tűri Levedi, hogy tisztába teszed, oszt a hátam mögött meg jól megrúgdos a kis istenadta Kép!

Alvás!
Én is azt mondom, hogy a kisbabánál leginkább a szülőket zavarhatja, meg a tesókat az éjszakázás. Nekünk is két szobánk volt úgyhogy mivel Csenge (2,5 éves volt és már külön aludt úgy másfél éves korától, mert minden neszünkre felébredt) nagyon megijedt ha Ambrus sírva fakadt (kb 1 hónapig volt ez), ezért apa önfeláldozóan beköltözött a lánya szobájába (Kép) és Ambrus (mózeskosárban) meg én aludtunk a másik szobában. Azt olvastam valahol, hogy a 3 hónap vízválasztó, érdemes az ágyában altatni, és az ágyat nem akartuk mozgatni, ezért ekkor beköltözött az ágyába és egyúttal a külön szobába, ugyan sokáig felkelt éjszaka (sőt még most is sokszor), de Csenge már nem kelt rá fel. Úgyhogy erre is elmondhatjuk;"ahány ház, annyi szokás", az a legjobb ahogy Te csinálodKép!

Amikor vizsgáztam soha nem volt egy pattanás sem az arcomon, szőr a lábamon, por a szobámban, stb, mert mindíg a tanulással foglalkoztam Kép!

Szülésznő ügyben nem vagyok kompetens, úgyhogy nem maradt más hátra, csak a fájó búcsú; a viszonlátás...

Tsók Borsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Még mindíg csak kezdő felhasználó vagyok!

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?