Új privát üzeneted érkezett!

Szia Krisztina,

vettem egy tesztet, amikor kb 6 hetes lehettem és első örömömben felhívtam, hogy két csíkom van. Nagyon aranyos volt és mondta, hogy ő is örül , de várjunk másfél hetet és utánna menjek be hozzá vizsgálatra. Ahogy olvastam Te pont jó időben vagy az első vizsgálatra.
Bementem a kórházba - csak ott van ultrahang - ultrahangot csinált -ahol benn volt a férjem is -és rögtön mondta, hogy látja a babzsákot, utánna meg is vizsgált.
Leültetett minket, nagyjából elmondott mindent a kórházról, szülésről, további teendőkről.
Megbeszéltük a következő időpontot, ami a 12. héten volt és hüvelyi ultrahangot csinált.
A kórházi időpontra is a mobilján lehet bejelentkezni, én eddig 5-10 percnél nem vártam többet a megbeszélt időponthoz képest.

Ha felhívod és mondod neki, hogy baba érkezése miatt hívod, ő maga mondja, hogy a kórházba menj, minden kedden estébe nyúlóan van ott,lehet, hogy már holnap mehetnél. A magánjába szerdán 16-20-ig rendel.

Írjál, szia

Zsuzsanna
zzss
 


Kedves Hédi!

Valóban egyidősek vagyunk, néhány nap eltéréssel. Nekem már nagyon régóta mocorog a baba(kb. a 15. hét óta), de mivel második az állítólag előbb mozdul meg. Szerintem ha semmi egyéb tüneted nincs, ami arra utalhat hogy valami baj van, akkor biztos a tiéd is mocorog csak esetleg nem annyira erősek a mozgásai, hogy az neked is feltünjön, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan te is megérzed, hogy milyen az amikor megrugdossa a pocidat belülről. Egyénként a lányomhoz képest ez a baba borzalmasan élénk, vele én is sokkal éreztem, hogy mozog. Ha nagyon aggódsz akkor szerintem menj el a védőnőhöz, állítólag mindenütt kell, hogy legyen egy ultrahangos kis készülék amivel a baba szívhangjait hallani lehet.

Szia

Ancsa
Anyanyanya
 


Kedves Ildi!

Jól emlékszel rám, teljesen igazad van, a Szabolcs utca baba szempontból nagyon ideális hely, ugyanis ha probléma van, más helyekről is ide hozzák a babucikat. Fene a nagy érzékenységemet, én egy túúúúl lelkis típus vagyok és azok után, hogy bejelentette az árait a doki, még egyszer sem kérdezte meg tőlem, hogy van kedves kismama. Ez azért nekem rosszúl esik, már csak azért is mert eddig sem sajnáltuk tőle.
Szumma-szummárum, szerintem szakmailag nagyon nála kellene maradni, úgyhogy megpróbálom félretenni a "fene nagy érzékenységemet".
Köszi a bölcs tanácsot.

Szia: Erika
Tóth Erika
 

 
 

Kedves anyukák és leendő anyukák!

Már régóta olvasom az irásokat és úgy döntöttem hogy felteszek én is egy pár kérdést.
Az István korházba szeretnék járni nőgyógyászati szakrendelésre akihez terhesgondozásra is járhatok majd.Jövőre hagynám abba a gyógyszert és elkezdenénk a családalapitást.Az István k-ról jót hallottam, de semmi bővebbet. Ha valaki tudna segiteni ebben kérem irjon egy pár sort.Dr. Gasztonyit és Dr. Siklósiról hallottam eddig nem rosszakat.Előre is köszönöm a segitséget és a legjobb egészséget kivánom mindenkinek és a legjobbakat!
Üdv. Anna
Anna
 


Kedves Zsuzsa!

Nagyon szépen köszi az infot, még épp időben jött: ma fél négy körül felhívtam a Banczik dokit a mobilján, és megbeszéltük, hogy 5-kor fogad a MÁV-ban, és ultrahangot is csinál. Nagyon szimpatikus volt a hangja. A többiről majd beszámolok holnap, mindenesetre nagyon pozitív, hogy azonnal fogad!

Még egyszer köszi: Krisztina
Krisztina
 


Szia ANNA !
Én az Istvánban szültem és a Gasztonyinál. Még akarunk két babucit, a kórház marad a doki neeem!
A Siklós nagyon jó csak nagyon sokba kerül!
A kórház tényleg szuper.
Szióka
Kanga
Kanga-Zsebibaba
 


Sziasztok Mindenkinek?

Tudtok valakiről, aki mostanában szült Bp. Uzsoki u-i kórházban a Dr. Krasznai Sándornál?
Gaby
 


Szia Kanga !
Köszönöm hogy irtál a kérdésemre, de bocs hogy rákérdezek a dokival nem voltál megelégedve, miért ? Én is hozzá mentem volna két hét múlva.
A Siklósnál járt a barátnőm is de semmit sem adott neki ill. azt válaszolta hogy nem tartozik semmivel.De nagyon is meg volt vele elégedve minden vizsgálatot megcsinált neki ( labor is )
A kórházról irnál egy pár sort légy oly szives!
Előre is köszönöm a segitségeket !
Mindenkinek a legjobbakat !
Anna
Anna
 


Szia mindenkinek!

Én is beállnék a kérdezők sorába. A választott dokim Dr. Vermes Gábor és a magánrendelése a MEDSERV-ben van az Erzsébet körúton. Még csak az első vizsgálaton voltam és annyira korai (4hetes) vagyok, hogy sokat a szülésről még nem beszéltünk. Annyit tudok, hogy a II. sz. klinikán dolgozik.
Ha valaki tud erről többet mondani azt megköszönném.

Kriszta
Kriszta
 


Szia, Zsuzsa!

Voltam tegnap a Banczik dokinál. Tényleg nem kellett várni rá, azonnal fogadott. Csinált ultrahangot is, a babám most kb. másfél centi, és már szépen dobog a pici szíve. A doki külsőleg elég meghökkentő, nem néz ki dokinak, viszont nagyon kedves volt, figyelmes, mindent részletesen elmagyarázott, és fesztelenné tette a hüvelyi ultrahang vizsgálatot is. (Figyelmes is, mert a hüvelyi ultrahang előtt elküldött WC-re, és még wcpapírt is adott, mert az nincs a wc-ben.)

Több, mint 3/4 órán át voltam benn nála, mindent kiveséztünk a hüvelyfertőzés veszélyein át a gátvarrás rejtelméig, epidurált, gátmetszést, szülésznőket, és nem találkoztam még ilyen dokival, aki ennyire részletesen és érthetően elmagyarázta volna, mit miért javasol, és mi miért van, ill. mire lehet számítani. A tarifája az, amit mondtál, ott is hagytam nála egyből 3.000-et, de nem sajnáltam, mert tényleg törődött velem, és odafigyelt rám. Legközelebb november 7-én megyek, 12 hetesen, akkor megint lesz ultrahang vizsgálat is.

Kriszta!

A szülésről már a terhesség legelején is beszélhetsz a dokiddal, kérdezd csak nyugodtan, ahogy fentebb leírtam én vagy fél órán át faggattam ezt a dokit, akinél most voltam először, és még a gátvarrási technikájáról is kikérdeztem. Szóval kérdezz bátran!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Krisztina!

Köszönöm a tanácsod, legközelebb nov.6-án megyek akkor kivesézek vele mindent.

Ismertek valakit aki a II sz klinikán szült? Szeretnék néhány infot szerezni a helyről, a sógornőm ugyanis a SOTE I.-n szült és nem voltam megelégedve ahogy velük bántak, a nővérek nem segítettek, úgy kellet kérni, hogy nézzenek már oda, és úgy válaszoltak minden kérdésre, mintha az csak pénzért járna a kismamáknak. Azon kívül helyből megitatták a babát cumisüvegből cukros vízzel, soha többet nem fogadta el a cicit, a dokiról nem írok, csoda hogy odaért mire kijött a gyerek, gratulált, majd eltűnt mint a kámfor azóta se láttuk, az osztályos orvos engedte őket haza. Remélem a II. nem ugyan ilyen.

Kriszta
Kriszta
 


Kedves Krisztina,

örülök, hogy szimpi volt a doki, én nagyon bízom benne, azt hiszem engem is az fogott meg, hogy minden nőgyógyászati vizsgálatot feszélyezetten, kínban éltem meg, nála meg természetes az egész. Örülök a babádnak nagyon, én még először élem át, de már most sajnálok minden eltelt pillanatot, amikor láttam, vagy éreztem őt.

Szia,

Zsuzsanna
zzss
 


Kedves kismamák ill. anyukák !

Ismeri valaki Dr. Siklós P. - t ? Az Istvánban rendel.Járt nála valaki, mi a véleményetek? Dr. Gasztonyiról lemondtam.....
Köszönöm előre is !
Üdv
Anna
Anna
 


Sziasztok!

Én a SOTE I.-es klinikáján szültem 2 éve Hidvégi adjunktus Úrnál és én meg voltam vele teljesen elégedve. Az igaz, hogy a főnővér egy kicsit dilis volt, a szülés előtti felkészítése nem volt egy kicsit sem kellemes, de azt hiszem ez a legkevesebb, engem ez akkor sem és most sem tud érdekelni. A szülésem alatt mindenki segítőkész volt, a szülésznő szinte mindig jelen volt, pedig telt ház volt. Szóval nekem tökéletes volt minden. Akit érdekel, annak személyes e-mail-ben leírhatom a részleteket, ami csak érdekli.

Sziasztok
Ildi
Ildi
 


Sziasztok,

Nem jár valaki véletlenül a SOTE II.-re szülésre felkészíto tanfolyamra ?

Hédi
Hédi
 


Szia Hédi!

Te is a SOTE II-n fogsz szülni?
Kriszta
 


Szia Kriszta,

Igen,február végén,Dr. Bánhidy Ferencnél.
A Születéskalauz nem ígért kecsegteto dolgokat,ezért egy kicsit tartok a kórháztól.
Te hallottál vmi bovebbet róla ?

Hédi
Hédi
 


Sziasztok,

Ha valakit érdekelne...
A SOTE II. klinikán 2001.január 9.-én indul egy szülésre felkészíto tanfolyam.Ha valaki ott fog szülni,szerintem érdemes kipróbálni,a védono,akivel beszéltem telefonon nagyon szimpatikus volt.
15h30-tól 16h-ig lesz állítólag elméleti oktatás,16h-tól 17h-ig pedig terhes torna.
És a hírek szerint év elejére kész lesz az új szüloszoba is.

Hédi
Hédi
 


Én a Péterfiben fogok szülni. Tud valaki valamit az ottani felkészítésről? Előre is köszönöm:
Friderika
friderika
 


Kedves Hédi!

Bocs, hogy sokáig nem jelentkeztem, de szabin voltam. A sote II-n kétszer voltam a dokimnál meg ultrahangon. Az alagsor, ahol a vérvétel stb van az ugyan olyan lepusztult, mint bármelyik kórház, de az ultrahangos doktornõtõl a vért vevõ nõvérig mindenki kedves volt. A dokim Dr. Vermes Gábor egy fiatal medveméretû pali, kedves elõzékeny és engem megnyugtat, ahogy bánik velem, Hozzá általában a magánrendelésére járok, de a rubeola és a toxoplazmózis vizsgálat miatt be kellett mennem az ambulanciára. Na ott igazi nyugati körülmények várnak, a váró olyan mint egy kávéház nyugtató harmónikus színek, körasztalok fa székekkel szóval nem egy körzeti rendelõ. A szülészeti osztályt bármikor meg lehet nézni, de a szülõszobákat most építik át, a doki szerint az ország legmodernebb helye lesz, és tavaszra tervezik a befejezését. Egyenlõre ennyit tudok és alegnagyobb gondom, hogy itt Budapesten nincs védõnõm. Mi itt albérlrtben lakunk és csak a hétvégén járunk haza vidékre, így dunsztom sincs kihez mehetnék itt. Van valami ötleted?

Kriszta
Kriszta
 


Szia Kriszta!

Én is a SOTE II. Klinikáján fogok szülni, de azt hiszem ezt másik helyen már megbeszéltük. Ami miatt írok az a védõnõ. Mi is lakást bérelünk itt Bp-en, mivel építkezünk és a házunk még nem készül el akkora mire a pici megérkezik. Az utcánk szerinti védõnõhöz kell akkor is járnom, ha nem vagyok bejelentkezve. Ahol a picivel élni fogtok ott kell védõnõt keresned. /Tudakozó, meg adja a telefonszámot./ Ha ez itt lesz Bp-en, akkor abban a kerületben kell keresned.
Mikor jön a babátok?

Enikõ
Enikõ
 


Szia Enikõ!

Mi Május végére vagyunk hivatalosak és csak addig maradunk Pesten mig meg nem lesz a randink. Ahogy kiengednek a kórházból repülünk haza. Sajnos még nem tudom fiúval vagy lánnyal fogok májusban hazatérni, de nálunk nem is számít, hiszen az elsõ trónfoglaló.
Köszi a tanácsot, mindjárt feltúrom a telefonkönyvet.

Kriszta
Kriszta
 


Sziasztok!

Nohát, én június 23-án szültem a Tétényiben, és csakis jókat tudok mondani róla, kivéve talán a gyerekorvost, aki először egy kicsit morc volt, de aztán feloldódott. Szóval, ha valakit érdekel, írjon.
Dia
 


Dia !

Én is a Tétényiben szültem ! Légyszi írj nekem, kíváncsi lennék, hogy Te kinél szültél ... stb.
Én már három gyerekemet szültem ott.

Várom a e-mailedet.

Szia

Szilvy
Szilvy
 


Szia Dia!

Én is a Tétényiben fogok szülni két hónap múlva. Első gyermekem, így nem vagyok vmi tapasztalt. Már voltam szülőszoba lűtogatáson, egy Viola nevű szülésznő mutatta meg. Nagyon szimpi volt, de Őt nem lehet "megfogadni". Kinél szültél? Tudsz ajánlani egy jó szülésznőt? Melyik szobában voltál elhelyezve? Sajna nem tudtam írni az e-mail címedre, mert azt írta, hogy nem elérhető. Minden érdekel a kórházzal és a szülési körülményekkel kapcsolatban.

Szia
Geri
 


Szia, Geri!

Én is a Tétényiben szültem, és azt tudom mondani, hogy a Nikoletta nevű szülésznőt semmiképp se válaszd! Ujváry Ferencné Borikáról viszont csupa jót hallottam, bár én nem ismerem, de sokan ajánlották!

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Szia Geri !

Én Violánál szültem, s valóban egy tündéri szülésznő, annyira segítőkész, közvetlen !!!
Ha valami érdekel a kórházzal kapcsolatosan, akkor nekem is írhatsz, én már három gyerekemet szültem ott.

Szia

Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok!
A fiamat a BM kórházban szűltem. Akit érdekel kérdezzen.
Náfrádiné Anita
Náfrádin&ea
 


Én a Margit kórházban szültem, igaz császárral, de mindenki tuti, a szülészet gyönyörű, modern, jól felszerelt. (Külön császár műtő, ahol kizárólag császármetszést végeznek, mást nem!)
Tudok szuper orvost is, ha valakit érdekel.
ritasol (ritasol)
 


Szia Ritasol!

Kit?

Zsolt
Zsolt
 


Na kit, megjött a kedved mégegyhez Zsolt???
Névtelen
 


Ritasol!
Nem, én sem hol, sem kinél nem fogok szülni (vö. topic). Pusztán az érdekel, hogy nem-e egy dokinál "szültünk" (mégis, látod?) (ha te vagy a névtelen)
Kedv lenne, sose hiszem el, hogy ilyen többé nincs... De hát van realitás is.
üdv: zsolt
Zsolt
 


Kedves Náfrádiné Anita!

Engem nagyon érdekelne, ha megosztanád velem a BM kórházról a tapasztalataidat. Minden érdekel, melyik orvosnál szültél, a többi orvosról mit tudsz? Köszi, Era!
Erika
 


Sziasztok "Tétényisek"!

A Viola nem vállal előre kismamát, sajna, de gondolom rajta kivül még van más is. Február második csütörtökén megyek a kórházba kismamaklubba, ahol a védőnők fognak előadást tartani, többek között Újváry Ferencné is. Mivel még egy szülésznővel sem találkoztam, kénytelen leszek az akkori egyszeri benyomásaimra hagyatkozni. Ezért szerettem volna mindenképpen egy-két nevet olvasni, mert a tapasztalat nagy úr. Kinél szültetek? Orvosokról tudtok vmit mondani?

Sziasztok
Geri
 


Szia Erika!

HA érdekel én is tudok írni neked a BM-ről a lányom ott született 2 éve, és a kistestvére is ott fog születni kb. 1 hónap múlva. Ha gondolod írj az e-mailemre.

Üdv

Ancsa
Anyanyanya
 


Szia, Geri!

Én Dr. Bálint Sándornál. Tapasztalt, elhivatott, módszeres, nagyon körültekintő, pszichoterapeuta is egyben, de elég magas a díja, min. 1 órát kell várni nála a magánrendelésén is, és néha volt olyan érzésem nála, hogy nem hallgat végig, vagy nem vesz komoly partnernek. Viszont szülésnél nagyszerűen tudja, hogy kell bánni a kismamákkal, és maximálisan meg lehet bízni benne. Te kinél fogsz szülni?
krisztina (krisztina)
 


Szia Ritasol!

Én most írok először ebbe a rovatba. Kíváncsian olvastam, hogy ki hol szült és, hogy milyen élményei voltak. Addig böngésztem, amíg talátam egy Margit kórházban szülőt, Téged. Megnyugtató ez a pár sor, amit tapasztaltál. Tényleg olyan klassz ott minden? Szerinted a szülés után hány ágyas szobában érdemes azt a pár napot kihúzni a babával együtt? Én a Fábián Sándornál fogok szülni, nagyon rendes doki, nagyon megbízom benne.
Üdv: Edina
Riegler Edina
 


Sziasztok!
Nekem van Tétényis, BM kórházas és MÁV-os tapasztalatom, szívesen megosztom az érdeklödökkel!Kinga
Névtelen
 


Sziasztok!

Most járok először ezen a vidéken, és szeretnék Tőletek kérdezni valamit! Nem ismer valamelyikőtök véletlenül a Margit kórházban egy jó választanivaló szülésznőt? A 32. hétben vagyok a második babámmal, és az elsőnél magzatvíz-elfolyás után végig szülőágyhoz voltam láncolva. Jó lenne valaki, akinek nem lenne ellenére, hogy talpon maradjak, amíg lehet... Köszi előre is!

Enikő
Névtelen
 


Szia, Kinga!

Én a MÁV kórházban fogok szülni, érdekelnének a tapasztalataid róla!

Kedves Enikő!

Én úgy tudom, hogy ha elfolyik a magzatvíz, akkor csak addig kell feküdni, amíg a baba feje be nem rögzül a méhszájhoz, mert az elzárja a magzatvíz útját, és onnantól aztán lehet megint járkálni. Legalábbis nekem így mondták a Tétényiben az első szülésemnél.

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Zsolt! Bocs, de teleni voltunk, azért nem válaszoltam. Az orvosom neve: Ruzsvánszky István, én régóta járok hozzá, szuper.Rita
ritasol (ritasol)
 


Szia Edina!
Tök jó, hogy van végre valaki aki szintén a Margitban szül. Szerintem ha rooming-in szobába szeretnél menni, akkor válaszd a 2 ágyasat. Van 1 öt ágyas, de az kicsit sok, és van 2 db 1 ágyas, az meg fizetős.A szülés után "sima" szobába tesznek (nem babás), azok ha jól tudom 3 ágyasak. Én a császárosban voltam a rooming előtt, az meg adott; 6 ágyas.
A dokidat ismerem, (tudom ki az), nagyon szimpi.
Ha bármiben tudok neked segíteni, írj bátran, akár e-mail-t is. Rita
ritasol (ritasol)
 


Kedves Névtelen!
A szülésznők a Margitban nagyon jók, szinte mindegy kit választasz. (Akarsz választani?)Két nevet tudok: Bálint Viktória: Én nála szültem volna, ha nem császár, de 6 órát (burokrepesztés után)így is eltöltöttünk együtt, nagyon kedves, segítőkész. A másik név: Gócza Anikó: ő a fő szülésznő, kb. 34-35 éves lehet, abszolút profi, kedves, és főleg határozott!
Remélem segítettem!
Rita
ritasol (ritasol)
 


Zsolt! Látod már, hogy nem én vagyok a névtelen?
Rita
ritasol (ritasol)
 


Ritasol!

Gratulálok a névadó ünnepségedhez! Mondd, milyen névvel rendelkezni? Kép))

Ruzsvánszky nem nyert, nem ismerem. Nekünk 13 éve a Lacza Tibor nevű van (Margitban). Kedvelem.

Holmerre lehet teleni? Hol van a tél?

üdv:Zsolt
Zsolt
 


Kedves Rita!

Köszi a tippeket! Igen, szeretnék szülésznőt választani,mert az első szülésemnél a szülésznő volt az, aki nem engedett felkelni a szülőágyról, és ezúttal szeretném előre tudni, mire számíthatok. (Amúgy ez is a Margitban történt, és az összbenyomás ennek ellenére pozitív maradt bennem.) Nem tudod véletlenül, mi a Margitban a szülésznőválasztás menete? Illetve még az is érdekelne, hogy van-e az ilyesminek hivatalos vagy nem hivatalos díja! Köszi előre is!

Üdv:

Enikő
Névtelen
 


Zsolt! Telelni a Mátrában voltunk, csak a hó hiányzott.Névtelenül nem szoktam írni...Laczát ismerem, ő az egyik főorvos.
ritasol
 


Kedves Névtelen!
Sajnos nem tudom mi aszülésznő választás menete a Margitban, de ha én választanék, a hétfőnkénti szülésre felkészítő tanfolyamon tenném. Ott biztos, hogy meg tudják mondani. Nem hiszem, hogy van szabott díj, de ha akarod megkérdezem, mert a barátnőm tegnap szült, választott szülésznőnél.(Gócza Anikó)Rita
ritasol
 


Dia, Szilvy,

érdekelnének a tapasztalataitok a Tétényivel kapcsolatban, elsősorban a szülés utáni napok. Baba-mamás szobában voltatok, vagy sem? Milyen benyomásaitok voltak? Amikor ott ültem, vizsgálatra várva, akkor azt láttam, hogy a kismamák jöttek ki a látogatókhoz. Van egy-két óra, amikor bemehetnek a látogatók, vagy Neked kell kivánszorogni, akármilyen állapotban is vagy? Az apuka meglátogathatja a babát, vagy ő is csak üvegen át nézheti?
Én egyébként most kezdtem a 11 hetet, ikreket várunk és dr. Bálint Sándor az orvosom.
Köszi

Kriszti
Névtelen
 


Sziasztok!

Nekem augusztus közepei SOTE I-es tapasztalataim vannak, ha valakit érdekel.

Szia Kriszti!
Gratulálok az ikrekhez, ha "speciálisan" ikres kérdéseid lennének, gyere az ikres oldalra itt a társalgóban.
Sára
Sára
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?