Új privát üzeneted érkezett!

Kép
Itt van a hintás kép a mai hóhelyzettel a szél előtt.
vezso
 
 


Kép
Veronika és Zsófi hólapátolás közben a magam gyártotta sapkában, sálban Kép
vezso
 
 


Zitmi,
Szerencsére én találtam meg, és nem fordítva. Rákerestem kíváncsiságból, hogy benne van-e a rendszerben, de nem jelöltem be, még csak az kellene. Remélem nem talál meg.Kép Extra titkos kapcsolat volt, nincs közös ismerős szintén szerencsére.Kép Dehogy én senki mást nem találok...ill. még kettő olyan ismerőst, akik már két éve nem léptek be.Kép

A férjemnek meg ötig tartott az év végi megbeszélése, még csak most indult hazaKép - azért érek rá volt pasikat keresgélni.Kép

Vezso,
Én is kíváncsi lennék, mi van vele, da csak ha valami magánnyomozó készítene jelentést, és nekem nem kell vele találkozni, még virtuálisan sem.Kép

KépKép
connie
 
 

 
 

Nőgyógyász pasi, ez jóKép! És legalább jókat írnak róla az anyukák?

Fizikaképletek számomra mindig megfejthetetlen titkosírások voltak. Egyedül a fénytörést és az oszcillátor működését voltam képes úgy-ahogy fölfögniKép. Ahhoz nem kellett képlet.
zitmi
 
 


Zitmi
nekem ez már kínai,reál beállítottságú vagyok.

Vezso
tündériek a csajok
Vendég
 


Vezso,
számomra olyan hangulatos ez a hintás kép, el is mentettem, júliusban megnézem majdKép. Édesek a kis hólapátolóidKép!

Timurr,
azt elhiszem, hogy fáztál, szegénykém...Kép

Connie,
a pasi sajnos engem talált megKép. De hogy minek? A csuda tudja, miért jelölt be, megspórolhatta volna.
zitmi
 
 


Lányok Kép
Jók ezek a régi-pasi-történetek...
Az enyém egy érdekes történet, de már rég volt (tán igaz se vót), még egyetemista koromban. Õ is egyetemista volt még akkor. Akkor tanult orvosnak.Itt most nem írhatom le a történetet Kép
Amikor a babanetre rátaláltam, kíváncsi voltam, vajh mit írhatnak róla: és elég vegyes a kép, inkább negatív. Az az érdekes, hogy amiket írnak róla, pont amiatt mentünk szét. De én nem bánom, hogy így lett, mert akkor lehet, hogy most nem lennék boldog ember. Különben is, közben volt még egy pasim, a aztán lett a férjem. Fő vonalakban...Ja, és ez a pasi keresett azóta, pedig tudja, hogy van családom...és neki is van, illetve volt.

Timurr
Persze, leírom, hogy csinálom a tésztákat, még ma. Én is elképzeltem a befagyott fenekes történetet...Kép
Most reál vagy humán? Kép

Zitmi
Jól van, ha jól vagy Kép Az antennáim fogtak vmit, aztán mégsem. Kép
Nincs olyan rossz kedvem, csak motoszkál ilyenkor bennem vmi, hogy már megint elmúlt egy év...Egyébként jól vagyok, a betegségből kikecmergek, utána csinálok egy lékúrát pár napig és elkezdek tornázni is. És akkor leszek igazán jól. Nagyon be vagyok rozsdásodva, meg duci-juci is vagyok és ebből elég. Van fashion tv-nk és nézem, milyen gyönyörű ruhák vannak. Nem szeretnék kimaradni az örömből, hogy szép ruhákat vehessek, hordhassak. A férjem úgyis mindig ruhákat akar nekem venni, szó szerint összeveszünk rajta (utoljára a szeptemberi esküvő előtt), én meg nem akarok, mert szégyellem, hogy nincs is a méretemre pl nadrág. és sírógörcsöt kapok és akkor egy ideig nem zargat evvel. De ha lefogynék, akkor ő is boldogan vehetne nekem, amit szeretne. ezt találtam ki Kép

A lányaim gipszet öntenek, Ró meg alszik. Róla már rég tettem fel képet. Na, majd bepótolom.
És a férjem még dolgozik. És szerencsére nem kocsival, hanem hévvel ment dolgozni.
V.
vezso
 
 


Vezso
na ilyen agyhalott vagyok,szóval humánKép
Hát igen a szép ruhá azok vonzanak engem is,de nagyon.Róról képet,Róról képetKép
Vendég
 


Sziasztok

Látom mindenkinek jol teltek az ünnepek, többé kevésbé nekünk is, bár mire a "gyertyagyujtáshoz" ajándék átadáshoz értün én már nem birtam a gyürödést és sirva fakadtam, itt volt nálunk anyu és ugye a párommal nem igazán jönnek ki és ezzel tele az összes mindenem.
Azota igyexem eltakaritani a karácsonyi romokat mert 24.én este átmentünk a párom szüleihez és két napig ott voltunk.
Látom jo, hogy nem vettük meg azt a playscool asztalt pedig gondolkodtam rajta.
Csipet kapott zenélös chicco 2in1 asztalt /nagyon szereti/, fisher price kockafalo vizilovat csomo kockaval, ezt még nem annyira értékeli, keljfel jancsit, kisautokat meg etetöszéket, meg csomo aproságot.
KAptam végre egy kenyérsütöt azota foylamatosan megy a sütögetés eddig kész lisztböl, most sül az elsö igazi saját gyártmányKép
Apámék ma indultak le Köszegre szilveszerezni reggel 8kor indultak 2re értek le.......
Betegek tessék meggyogyulni és egeszségesen várni az ujévetKép
Réka


Kép
vaktyuk
 
 


Vezso légyszi ide írd a recepteket én is kikopizomKép meg h alesz eneriád nem írnád le hogy csinálod a főzelékeket Ro-nak? gyűjtöm a babarecepteket mert Boldi már nem eszik nagyon bébiételt

Kép
juszti75
 
 


Zitmi: Én reál beállítottságú vagyok, a fizikát mégsem értettem igazán. A többi ment. Én pl. a történelemmel szenvedtem Kép Meg minden olyan tárggyal amit nem megérteni kell hanem beseggelni.
Egy régi barátnőm töri szakos, már tanár ő is. No vele veszekedtünk mindig, mert pocskondiáztuk egymás szakjait. Kép Próbált meggyőzni, hogy a történelem logikus. Aha.

Itt kérek elnézést minden történelemrajongótól Kép Tudjátok, kinek a pap, kinek a papné.

No, meg még azt akartam kérdezni, hogy hogyan oldjátok azt meg hogy ne fázzanak föl a manók amikor konyhában kövön, stb. mászkálnak. Gréti tegnap óta jön utánam mindenhova. Szoba közepén leteszem, majdnem hamarabb ér a konyhába mint én Kép

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 


Bea
A törit én sem szerettem,véülis csak az irodalom ami bejött,a töri órákon akkorákat sóhajtottam,hogy azon röhögtek a többiek.

Réka
én is kaptam kenyérsütőt,sütöttem már vele sajtosat és ma simát,mindegyik tutti lett


Kép
Boldi tiger (tájger) és MalackaMiniMaja
Vendég
 


Lányok!
Holnap már nem nagyon fogok jönni; úgyhogy sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk mindenkinek.Mindenkinek teljesüljön minden kívánsága a 2006-os évre!
Kép
Ildi&Marcipán&Tibi

delfinke
 
 


Jégvirág,
Ákosra én itthon is harisnyát adok, ő is jön utánam mindenhova.

Nekem a fizikával is, meg a törivel is bajom volt. Utóbbival csak a dátumok miatt, azokat nem bírtam megjegyezni, egyébként szeretem. Fizikát mai napig sejtésem sincs miről szól.Kép Pedig egyetemen is ötösre szigorlatoztam belőle. Egyedül a kvantummechanika tetszett, de azt nagyon keveset tanultuk, pár óra volt negyedik gimiben.

Réka,
Már épp akartam kérdezni hová lettél. Én is majdnem kenyérsütőt kaptam, de aztán meggondolta magát Gabi, mert nem tudnánk hová tenni.
Nem is tudtam, hogy anyukád meg a párod nem jönnek ki jól, sajnálom.Kép

Vezso,
szép ruhák - én ha a szekrényembe nézek is sírva fakadok.Kép Januártól megint bepróbálkozom az update-el, Gabi megígérte, hogy segít,mert napi 2x kell akkor főznöm. A decemberi akció eredménye 2 kg mínusz, de most fel van függesztve a fogyi az ünnepek miatt.

Dóri,
Köszi a választ. Azon gondolkodom, hogy befűzöm a lakberendezős barátnőmet, ő ért ilyesmikhez is, hogy indítsunk ilyen tanfolyamot majd jövőre.

Timurr,
a pogácsasütős mondóka hogy van?

KépKép
connie
 
 


Timurr: ez nagyon király!Kép

Kép
juszti75
 
 


Ja, még ezt akartam mutatni: Ikea honlapon találtam tök jó ruhatároló zsákot:
http://www.ikea.com/webapp/wcs/stores/servlet/ProductDisplay?topcategoryId=15597 &catalogId=10103&storeId=22&productId=11120&langId=-30&parentCats=15597

Remélem élőben is ilyen jó lesz, akkor veszünk a hálóban a szekrényre majd.

Ja, és a Lurdyban az Ártörőben szuper farmerokat lehet kapni, 48-as méretig, 1000-2000 Ft-ért, karácsony előtt vettem egy nagyon dögöset.

KépKép
connie
 
 


Connie: muti Kép

Kép
juszti75
 
 


Connie

Süti-süti pogácsa
mamának,papának
meg a kicsi Majának/Ákosnak.

lehet úgy is hogy anyának,apának

Bizony
farmer muti,nem mintha eljutnék abba a bizonyos ártörőbe
Vendég
 


Timurr majd én veszek nekedKép kb egy a méretünkKép ha nem sértelek meg hihiKép

Kép
juszti75
 
 


Jusztikám én ortopédi eset vagyok,megdumáljuk
Vendég
 


ó én is, ne aggódj. Connie is bizonyíthatja. ő már látott KépKép

Kép
juszti75
 
 


Pár kép Vikiről...Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

cseriviola
 
 


Kép

cseriviola
 
 


KépKépKépKépKép

cseriviola
 
 


CseriViola: nekem a szaloncukros és a hintás tetszik a legjobban. Édes kis bogár Viki!

Kép
juszti75
 
 


Bocs az előző sok üres négyzetért,de nem sikerült feltölteni a képeketKép

Honnan szedtek le olyan édes figurákat amiket ide beillesztetek a topikba/Jerry egér meg a többiek/?
Hogy kell ide betenni?

Köszi,sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Ma a hóesés örömére kicsit kivittük Dórit szánkózni. Először nagyon nézett, hogy már megint mit akarnak a szülei. Néha már tetszett is neki a dolog, de amikor véletlenül kiborítottuk a szánkóból, eltört a mécses, és haza kellett menni. Remélem, holnap nem fúj ilyen bolond szél, és lehet több időt is kint tölteni.

Hú, annyi mindenki írt egy csomó dologról, remélem, minden eszembe jut, amire akartam válaszolni.

Én nagyon belendültem a wiw-en, már majdnem 100 ismerősöm van. Nemrég rámtalált egy régi, gyerekkori barátnőm. Nagyon örültem neki, és ő is babát vár.

Zitmi
Az Országgyűlésibe főiskolás koroban és is sokat jártam, nagyon szerettem, mert családias, hangulatos hely volt. De mint egyetemista nem nagyon tudtam hasznánli, mert a néprajz nem tartozott a gyűjtőkörébe. A Széchényiről még az a másik meghatározó élményem, hogy állandóan fúj a hideg szél, főleg télen, este, amikor lezsibbadt aggyal mentünk haza.
Zitmi! Nem lenne búnkóság részemről, ha az 5-i minitalihoz én is csatlakoznék?

Virág
Nagyon aranyos Vini a sapiban. Olyan jól leírtad, Vince hogyan tanult meg egyedül aludni. Én is néha elgondolkodom azon, hogy el kellene kezdeni Dórinál, de nekem agyilag kell eljutni oda, hogy kicsit jobban elengedjem magamtól a lányom. Én nem érzem jól magam, ha nem a karomban alszik el, és ha nem velünk alszik. Szóval nem tudom, hogy fogom kibírni, ha kész lesz a szobája, és már ott fog aludni. De lehet, hogy egyszer eljön az az idő, amikor nekem is és neki is igénye lesz erre.

Hüpi
Dóri azóta alszik velünk egy ágyba, amióta kinőtte a mózeskosarat. Ugyanis a kiságyat tökéletesen az agyáunk mellé tudom tolni, így nem félek, hogy leesik. Magam mellé fektetem, és az ő takarójával takarom be, így mellette van, de mégis külön helyen fekszik az ágyban. Így nem kell vigyázállásban aludnom.

Egyébként a gyerekszoba, a külön alvás a polgári életforma eredménye. Hiszen a paraszti kultúrában általában egy szobában aludt mindneki, és szokszor többen is egy ágyban aludtak. Így a gyerekek is gyakran az anyjukkal, hiszen a férfiak az istálóban az állatokkal aludtak. Sőt, a középkorban is teljesen általános volt hogy egy nagy teremben aludtak az emberek, vagy többen egy ágyba meztelenül(!).

Cseriviola
A párnát a férjem a munkahelyén vette, de Tescos katalógusban is láttam. Mi 0-18 kg-os ülést vettünk, de nem tudom a márkáját, mert a férjem vette. De Dórának nagyon tetszett, büszkén ült benne.

Timurr
Nagyon jó a malackás, tigrises kép.

Jégvirág
Gratula a vizsgádhoz.
pviki
 
 


Cseriviola
Most látom a képeket. Nagyon helyes Viki kislányod. Utólag is boldog névnapot neki. Olyan szép hosszú haja van. Már alig várom, hogy Dórinak is hosszú legyen. Állandóan nézem, és nagyon remélem, hogy szép göndör lesz.
pviki
 
 


Szia Pviki!

Köszi az infót a cicás párnáról,amúgy zenél vagy nyávog?

Mi is O-18 kg-os ülést nézegettünk,szerintem mi is olyat veszünk.
A tiéteknek lehet dönteni a háttámláját?

Hol laksz?

Szia:Erika

cseriviola
 
 


küld nekem valaki egy meghívót a wiwre? köszönöm

Csriviola. a melléklet feltöltése gombot kell megnyomni tallózni és az elmentett kis mütyürt kiválasztani. én össze vissza szoktam lementeni ami megtetszik innen onnan.Kép

Kép
juszti75
 
 


http://www.hok.poliod.hu/wade/smiley/index.php

itt sok smiley-t találsz

pl ilyetKépKépKép

Kép
juszti75
 
 


Cseriviola
Se nem zenél, se nem nyávog, csak egy sima párna. Kép
Közben megnéztem, Neonato az ülés márkája. Olasz gyártmány. Igen, lehet dönteni a támláját. Elég jónak tűnik. Nekünk muszáj volt ilyet venni, mert Dóri scak 7,5 kg, és nem úgy néz ki, hogy hamar 9 kilós lesz, a másikat viszont már kinőtte. Ez állítólag 3-4 éves korig jó nekik.
Amúgy Bp-en lakunk.

Juszti
De jó, hogy leírtad, hogyan lehet beszúrni ilyen mütyüröket. Én már egy csomószor próbáltam, de nem gondoltam, hogy ezt is úgy kell, mintha kép lenne. Ki is próbáltam az tudományom.
Kép Amúgy elég macerás.
pviki
 
 


Kép

Kép
juszti75
 
 


miért macerás Viki?

Kép
juszti75
 
 


Juszti,
elment a meghívó az iwiw-re Kép

Viki,
már miért lenne bunkóság, sőt, nagy-nagy szeretettel várunk benneteket is DórivalKépKép!
zitmi
 
 


Juszti, Timurr,
tiszta lököttek vagytok, ortopédiai esetek.KépKép
Holnap lefényképezkedem nektek a dögös farmerben.Kép

Cseriviola,
Nekünk 9-18 kg-os ülésünk van, kölcsönbe, valami noname, de ha tényleg 3-4 éves koráig jó lesz, akkor azt hiszem veszünk majd egy Römert, az biztonságosabb.
Nekem a szaloncukros kép a kedvencem.
Az esküvős albumotokat nem találtam meg.Kép

Ha teszel minden kép után egy entert, akkor egymás alá fogja őket beszúrni, nem egymás mellé.

Viki,
ezzel most én is így vagyok, nem szeretném, ha Ákos külön szobában lenne, sztem egész éjjel ingáznék a két szoba között, ha ébred, ha nem.Kép De meg is beszéltük a férjemmel, hogy egyelőre marad a csemete a hálóban velünk, lehet, hogy még 1-2 évre. Vagy majd a tesóval együtt tesszük őket át.Kép

KépKép
connie
 
 


Juszti
Mert a hülye ZoneAlarm egy csomószor nem hagyja, hogy mellékletet töltsek fel, és nagyon lassú is tud lenni miatta.

Zitmi
köszi, akkor megyünk.

Jó éjt!
pviki
 
 


Találtam egy jó cikket a babaétrendről 8-9 hónapos korban: http://www.kismama.hu/kismamacikk.php?id=61&cid=16837

KépKép
connie
 
 


És még egyet Jusztinak receptekkel:
http://www.kismama.hu/kismamacikk.php?id=61&cid=16511

KépKép
connie
 
 


Conniemnak Kép aki megint egy tündérmackó volt
Kép

Kép
juszti75
 
 


ZItmi a másik Tündér: köszönöm Timurr küldött már meghívót!!! puszi

Kép
juszti75
 
 


Timurr,
ezt nekedKép: http://www.lll.hu/node/184

KépKép
connie
 
 


Jusztikám,
Köszi.Kép Hát igen, olyan macis alkatom van.Kép Olvastam egyszer egy elmélkedést, miért jó medvemamának lenni, de csak két előnyre emlékszem: nem kell szőrteleníteni, és ha bántják a gyerekem, odacsaphatok, minden udvarisakodás nélkül.Kép

KépKép
connie
 
 


Ja, Timurr, a címtől tekints el, a lényeg a többi, remélem átmegy, miért küldtem.Kép

KépKép
connie
 
 


jaj Connie itt nem a macin hanem a TÜNDÉREN volt a hangsúly. te lökött medvemamaKép imádlakKép kismedvéd elaludt?Kép igaz ez kisegérKép

Kép
juszti75
 
 


Jöttem boldog új évet kívánni mindenkinek. Most, hogy apuci itthon van két hétig, úgy látszik kevesebb időm van, nemhogy több. Egy jó darabig nem leszek így elkényeztetve, úgyhogy kihasználom. Már egy hete 9ig tudok aludni. Leszámítva a 3 óránkénti éjszakai etetéseket, már egész jól állok. Megyek spájzolni még egy kis alvást. Kép

Kép KépKép
lorca
 
 


Juszti,
Igen, még kilenckor elaludt. Nagyon beválik eddig, hogy nem hagyjuk 6 után aludni.
Aranyosak a kisegerek.Kép
Megyek én is aludni, apa is már itt horkol mellettem, állítólag olvas.Kép

Boldi hogy van? Fáj még a torka?

KépKép
connie
 
 


BOLDOG UJ ÉVET KIVÁNOK MINDENKINEK:KingaKép

Kinga
skinga
 
 


Connie: Boldi is 5-kor szokott utoljára aludni ha szerencsénk van. Éjjel 2-ig most nagyon rossz volt fél óránként felsírt vagy nem akart aludni. nem tudom mi a bajKép folyton az arcához és a szeméhez kapkod.

Kép
juszti75
 
 


Juszti,
Ákos akkor csinálja ezt a kapkodást, ha fáj a foga. És vsz. fekve rosszabb lehet, mert ilyenkor nem akar aludni ő se, folyton ülne fel. Be szoktuk ilyenkor kenni az ínyét Dentinoxxal, és utána szépen elalszik.

KépKép
connie
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?