Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Arról szeretnék érdeklődni, hogy van-e köztetek olyan, aki direkt (ez fontos!) az ügyeletesnél szült (vagy fog szülni), vagyis nem volt (nincs) saját, fogadott orvosa! Én eddig 2 gyermekemet szültem választott orvosnál, és mindkétszer csalódnom kellett... Kép Most a harmadik babámat várom, és nagyon hajlok arra, hogy ezúttal nem fogadok meg magamnak senkit, hanem szülök az éppen ügyeletben lévő dokinál (ami lehet jó is, meg rossz is, ez már szerencse dolga). Van esetleg köztetek hasonló ciőben járó vagy ilyen téren tapasztalatokkal rendelkező anyuka?

Remélem, beindul a topik, és sokan fogtok hozzászólni! Kép Kép

R.
rejtélyes
 
 


Szia Relytélyes!
Mindkét gyerekemet az ügyeletesnél szültem,direkt nem választottam orvost.Az első szülésnél maximálisan meg voltam elégedve a dokival,de a második esetnél nagyot kellett csalódnom.Az orvos semmit nem segített, karba tett kézzel nézte végig a kitolást(61 cm-es gyerek születését)!A szülésznő már a végén nem bírta tovább nézni, és odaszólt neki:segítsünk már, nem látod, hogy csúszik a keze!(a térdemet kellett felhúzni,fogni, és közben nyomni)Még akkor sem segített, de a szülésznő a végére megkönyörült,és segített a térdem felhúzni.Az eredmény az lett, hogy szanaszét repedeztem,kb.fél év múlva méhszáj műtétet kellett végrehajtani,mert egy rosszindulatú sejtburjánzás indult meg.Nem tudok tanácsot adni,mert orvosa válogatja!Az első szülésemnél a doki feltérdelt az ágy szélére, két nyomásból kint volt a gyerek,csupa jó élménnyel gazdagodtam.Sőt,a végén pénzt sem akart elfogadni!A másodiknál szinte tartotta a doki a markát!!
virÁg
 
 


Sziasztok.

A környezetemben rémhírek terjengtek arról,hogy milyen fogadott orvos nélkül szülni.Fiamat várva ezért választottam orvost és nem bántam meg.A szülésem 4 óra alatt lezajlott,nem szenvedtem.Azóta természetesen hallottam ellenpéldát is.A sógornőm mindkét szüléshez fogadott orvost,de állítom jobban járt volna ha az ügyeletesnél szül!!Az Lányával való vajúdás közben szeretett volna sétálni,jönni-menni,mikor mi esik jól.Erre a dokija megkérdezte tőle,hogy:-Maga sétálgatni jött vagy szülni?És lekötözték a lábát a kengyelbe úgy kellett vajúdnia.Hát nem tudom...
Igaza van VirÁgnak,orvosa és kórháza válogattja.Meg szerencse is kell hozzá,hogy jó orvost fogjál ki.Barátmőm most várja az első babáját,de azt mondja megkeseríti az orvosa a terhességét.

Kép
moni3
 
 

 
 

Szia VirÁg!

Örülök, hogy írtál! Hát igen, én is úgy gondolom, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ma Magyarországon merjen az ügyeletesnél szülni. De vannak rendes dokik is, csak ki kell fogni őket éppen, és ez már nagyrészt a szerencsén múlik! Látod, Neked is egyszer sikerült kifognod, egyszer meg nem. Kép Nagyon bunkó lehetett ez a második "orvos" (mert egyáltalán orvosnak lehet nevezni egy ilyet???), hát még hogy mindezért a markát is volt képe tartani, pedig nem a szabadidejét "raboltad"! De engem leginkább az érdekelne, hogy milyen megfontolásból döntöttél úgy, hogy nem fogadsz meg magadnak saját dokit? Mekkorák a gyerekek? (Azért kérdezem, hogy kb. mikor történt mindez.)

Szia, R.
rejtélyes
 
 


Szia Moni3!

Míg válaszoltam Virágnak, épp becsúsztál elém! Kép Igen, az első két gyerekemet én is választott orvosnál szültem, és mindkét esetben úgy éreztem, semmivel sem tüntetnek ki jobban a figyelmükkel, mint bárki mást. A szülés körüli ténykedésükkel sem voltam megelégedve. Ezért gondoltam, hogy ezúttal megpróbálom másképp. De persze félek is egy kicsit. Ezért is nyitottam ezt a topikot, hátha lesznek azért jó példák is, amik esetleg bátorságot adhatnak nekem, meg netán másoknak is. Egyébként, ez az egész választott orvososdi nincs ám így mindenütt! Nyugat-Európában pl. tök máshogy működik az egész. Ott még hallani sem nagyon hallottak erről az egész témáról, pláne a hálapénzről. Ott simán működik az, hogy az ember annál szül, aki épp bent van a kórházban. És senkivel sem bánnak különbül, mint a többiekkel.
rejtélyes
 
 


Sziasztok!Én a Szent Jánosba járok Dr.Pálmai Bálinthoz...neki rengetek olyan betege van akik úgy kerültek hozzá hogy éppen ő volt az ügyeletes amikor szültek és végül nála maradtakKép
Ez az egész helyzet sehol máshol nincs csak kishazánkban ...a kevés fizetés jegyében ...ennyi erővel mindenki pluszpénzt kérhetne az elvégzett munkáért
Üdv.Vera....

Kép
Kép
vera70
 
 


Rejtélyes!

Szerintem a környezetedben kéne érdeklődni,van-e vki akinek jó orvosa volt,és őt választani.De ha az első két szülésnél fogadott orvosod volt és nem voltál +elégedve,nem hiszem hogy rosszabb helyzetben lennél ha nem választasz orvost.Az a baj,hogy ritka az olyan orvos aki önzetlenül(hálapénz)is igazán oda tud és akar figyelni egy szülő nőre.Ahogy Virág példája mutatja néha még hálapénz ellenére sem törődnek eléggé.
Nem is értem miért nem nők a nőgyogyók?????

Kép
moni3
 
 


Rejtélyes!

Szerintem környezetedben kellene érdeklődni,volt-e valakinek jó orvosa és őt választani.Szerintem az a baj,hogy ritka az olyan doki aki önzetlenül(hálapénz)pusztán a munkája szépsége miatt csinálja amit csinál.Persze van ilyen csak sajnos kevesen találkoznak vele.

Üdv:Móni

Kép
moni3
 
 


Ügyes vagyok,azt hittem az elsőt nem küldtem el!!!!

Kép
moni3
 
 


Sziasztok!

Én már több éve szültem, de ha a tapasztalatokat akarjátok összevetni, egynek ez is jó lesz! Szerintem minden egyes szülés más és más nincs két egyforma helyzet még egy anyánál sem! Van aki könnyebben szül és komplikáció nélkül és van aki nehezebben és sajnos komplikációval. De ehhez szerintem bármennyire hülyén is hangzik szerencse kell, kívülről orvossal menő kórházzal, apás szüléssel vagy bármi mással nem nagyon lehet magát a szülés lefolyását befolyásolni! Ez az én véleményem.
A szüléseim:
Az első gyermekemet választott orvossal vártam, vártam mondom mert a szülés idején ő szabadságon volt, tehát egy általa "megbízott" orvosnál szültem,akinek természetesen semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy gyorsan és számomra klasszul menjenek a dolgok. 12 órás vajúdás, reggel műszakváltás megvárása, majd burokrepesztés után a felerősödött fájások miatt viszonylag (3 óra) gyors szülés. Mindezt első gyerekkel, úgyhogy lehet hogy amúgy sem lett volna séta galopp, nemigen tágultam. De azért lehet hogy lehetett volna rajtunk segíteni, mire megszületett 3-szor a nyakán volt a köldökzsinór és 7-9-es volt csak az apgárja! Szerencsére nem lett semmi baja, ma is egy kifejezetten eleven belevaló okos kölyök!
A második szülésemnél már nem az előbb említett orvost választottam és mivel elköltöztünk megnéztem az új rendelőben a nőgyógyászokat. Találtam egy főorvosasszonyt akit nagyon megszerettem, csak ő sajnos már nem vezet le szüléseket. Hát nagy merészen (mert azért ez tényleg lutri) az előző szülésemből kiindulva (hogy annál rosszabb már úgysem lehet) fogadott orvos nélkül vártam a szülést. A Szent István kórházban szültem egy tüneményes orvosnál és szülésznőnél, nem voltak túlontúl nyájasak de tették a dolgukat, sokat segítettek és együttérzőek voltak, nem parancsolgattak, hanem szépen összedolgoztunk és szerencsére második gyermekem nagyon hamar (összesen 3 és fél óra alatt) megyszületett.Õ is szuper kiscsaj lett! Mondom, hála az égnek, pedig nem vagyok vallásos. De sajna Nekem az a tapasztalatom, hogy a pénz sem mindig old meg mindent és ha még fizetünk is és azért sem kapjuk azt amit elvártunk még nagyobb a csalódás!

Hú jó hosszú lettem! De azért remélem tudtam segíteni!

Sziasztok
berzebub
 
 


Szia Berzebub! Kép

Köszi, hogy megírtad a véleményedet! Én pont ezért nyitottam ezt a topikot, mert szeretném ha a különböző tapasztalatokat kicserélnénk, megosztanánk egymás között ebben a témában. (És persze mert még mindig nincs választott orvosom...) Nagyon sok hasznos dolgot leírtál, amit én is ugyanígy gondolok! Gratulálok a gyermekeidhez! Kép Még egyszer köszi, és remélem mások is hozzászólnak majd még a témához!

Szia, R.
rejtélyes
 
 


Szia Rejtélyes!

Örülök hogy segíthettem. Tanácsot semmiképpen nem szeretnék adni mert ebben a helyzetben így a távolból nem ismerve a pontos lehetőségeidet szerintem nem lehet.
Ha van kedved írd le merre laksz, hol fogsz szülni, esetleg mik a lehetőségeid jelenleg orvos ügyben??? Engem tényleg érdekel hogyan fog alakulni a sorsototk!!! Gratulálok a harmadik babához! Nagy "fába" vágtátok a fejszét! Apának mi erről az egész orvosválasztós dologról a véleménye, ő támogat téged?
Szia,
Zsú
berzebub
 
 


Sziasztok!

Zsú! A férjem mindenben támogat, rám bízza ezt a döntést, mégsem dönthet helyettem... Õ nincs az ellen sem, hogy végül az ügyeletesnél szüljek esetleg (és persze ő is bízik a jó sorsban, hogy jót fogunk majd ki...). Sajnos az orvos akit kinéztem magamnak nem vállalt el, mert már nagyon sok kismamája volt arra az időpontra, amire én is ki vagyok írva (május). Más doki viszont nem szimpatikus. Tényleg, és aki az ügyeletesnél szül, az kihez jár terhesgondozásra? Mindig máshoz, vagy legalább azon az úton azért mégiscsak végigkíséri egy doki, csak épp nem nála fog szülni? Hogy is van ez?

R.
rejtélyes
 
 


<font color="ff0000">Szia Rejtélyes!
Bár nekem saját orvosom van, mielőtt őt választottam volna, elmondta, hogy nyugodtan járhatok hozzá terhesgondozásra, és nem kell nála szülnöm! Tehát választhatsz így is orvost! Általában a dokik úgy csinálják, hogy a saját időpontjukra hívnak vissza akkor is, ha nem ő a fogadott orvosod!

Az egyik kolléganőmnek sem volt választott orvosa, és teljesen meg volt elégedve az ügyeletessel. Figyelt rá, meglátogatta később is, és nem fogadott el pénzt.
A férjem régi feleségének sem volt, ott viszont elég komoly problémák merültek fel, (a méhlepény egy darabja bent maradt, ezért valami fertőzés lépett fel, és 1 hónapig kórházban volt!), mi ezért döntöttünk saját mellett. (Bár szerintem nem biztos, hogy összefügg a kettő!)

Sok sikert!

Noémi
37+4</font>

Kép
Kép
hannablanka
 
 


Szia Rejtélyes!
Először is gratula a 3. babához!!! Nekem 1 van (3 és fél hónapos lányka), és amellett, hogy imádom, el sem tudom képzelni, hogy bírnék hármat, de még akár kettőt is! Persze lehet, hogy 1-2 év múlva máshogy látom majd. Szóval minden elismerésem!Kép
Terhesgondozásra van állandó orvosod? Ha igen, szerintem magát adja, hogy akkor nála is szülj. Ha hozzá jársz végig, akkor biztos meg is vagy vele elégedve, és nincs okod nem nála szülni. Az az igazság, hogy nem is nagyon értem az egész kérdést. Azokról a dokikról, a két első gyerkőcnél, nem derült ki a szülésig, hogy nem stimmelnek?
Báhogy is döntesz, a lehető legjobbakat kívánom Neked!!!Kép

Gabi

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Noémi! Kép Köszi, hogy írtál! Megint egy olyan hozzászólás, amiből látszik: 50-50% esély van arra is, hogy jól sikerüljenek a dolgok, meg arra is, hogy valami gubanc legyen. De hát tényleg: ha van fogadott orvosom, akkor sincsen 100%-os garancia arra, hogy minden úgy fog történni, ahogy én elképzeltem, nem igaz? Legalábbis a saját példám (és szerintem még sokunké is) ezt bizonyítja. Amúgy gratulálok a kisbabádhoz! Kép

Gabi! Kép Neked is köszi, hogy írtál! És Neked is gratula a kislányodhoz! Tul.képp az az igazság, hogy eddig egyszer voltam orvosnál, a 12. héten, akkor az általam kiszemelt orvos rendelésére kértem időpontot (a kórházba), a vizsgálat után azonban közölte, hogy sajnos nem tud már elvállalni (tele volt már a naptára májusra). Az elől ugyan nem zárkózott el, hogy továbbra is hozzá járjak terhesgondozásra, de próbált ajánlani maga helyett más dokikat (nekem egyik sem tetszett Kép) és éreztem, hogy azért ez így mégsem lesz jó a továbbiakban. Bár ettől még lehet, hogy mégis hozzá fogok járni, csak egy kicsit kellemetlen a dolog. (Mármint pl. az, hogy miért nem pártolok át vmelyik kollégájához. De hát mit csináljak, ha egyszer nekem ő az egyetlen, akiben megbízom!!! Róla ugyanis mindenkitől csak jót hallottam, és végtelenül szimpatikus is számomra.) Szóval, ennyi a történet - egyenlőre. Amúgy köszi a jókívánságokat! Kép

Sziasztok, R.
rejtélyes
 
 


Sziasztok, szia Rejtélyes,

az első lányomat fogadott orvosnál (utálom azt a szót, hogy az orvosom Kép ) szültem, semmi gond nem volt, de semmit nem jelentett az orvos. Õ most nyáron volt 3 éves. A második most júliusban ügyeletes orvosnál született meg, mégis sokkal jobb, szebb élmény volt, mint az első. Igaz, egy másik városban élek, ott jártam magánrendelésre terhesgondozásra, és a szülővárosomban születtek a lányok. Szóval szülésznőt választottam. Ez ideális megoldásnak tűnik eddig még: a szülésznő végig ott volt, sokkal emberibb volt, mint a fogadott orvosnál, "idegen" szülésznővel szülni. Sok minden kavarog még bennem a szülésről, hiszen a pöttömke még csak 4 hónapos, de ha van valami, ami még érdekel, szívesen válaszolok.

Szia

Kép

Kép
kobudo
 
 


Sziasztok,

én a terhesség első felében egy kerületi sztk-ba (nem a lakóhelyem szerintibe)jártam terhesgondozásra, aztán úgy gondoltam, mégiscsak jobb lesz, ha lesz orvosom, mert nem akartam abban a kórházban szülni, ahova lakhely szerint tartozom. választottam is orvost. az utolsó héten azonban terhességi toxémiával kórházba kerültem, és a kiírt időpontban meg akarták indítani a szülést. én kértem,hogy várjunk még egy napot, mert akkor már az én dokim is itthon lesz (nyaralt ugyanis). de a gyerekem ugyan nem várt, elfolyt a magzatvíz, és én mentem a szülőszobára, ahol az ügyeletes orvos "várt". nagyon kedves volt, nem volt velem végig, de elég sokszor benézett, a végén, amikor varrt, érdeklődtem meddig tart még, azt mondta: "szépen meg kell csinálni, mert erre még szüksége lesz" Kép. nem tudom, hogy van az orvosi ranglétra, de asszem ő még gyakornok lehetett, mindenesetre a neve sehol nem szerepel a zárójelentésemen, csak a főorvosé, aki csak addig volt bent, amíg az érzéstelenítőt "beadta". a szülésznő is kedves volt, segített és minden hülye kérdésemre válaszolt Kép. szóval minden jól alakult, én kifogtam.
ezzel bár a döntésben nem segítettem, de gondoltam, mégiscsak leírom, mert "sikeres" történet.
a kislányom egyébként nemsokára féléves Kép.

KépKép
vikka
 
 


Sziasztok

Én is nagyon hasonló helyzetben vagyok mint a témát indító kismama, azzal a különbséggel, hogy nekem az első babám fog megszületni május végén.:-) Én is azon dilemmázok, hogy választott orvosnál szüljek, vagy az ügyeletesnél? Abból a szempontból, pedig még rosszabb a helyzetem hogy abban a városban ahol élek nincs szülészet, így a terhesgondozást itthon biztos nem tudom megoldani olyan orvosnál akinél szülhetek majd. Egy másik városba átjárni gondozásra pedig elég költséges. Így a választott orvos... nem tudom van-e túl nagy jelentőssége....úgyis csak a szülés eljövetelekor találkoznék vele először. Ezért vagyok nagyon gondban. És ha mégis választanék orvost, mikor érdemes hozzá először elmenni?
Nehéz dolog.
De legalább abban biztos vagyok hogy melyik városban, és melyik kórházban akarok szülni. :-)
Ha van valakinek tapasztalata a békéscsabai kórházról, akkor szívesen vennék minden véleményt.
hmnoemi
 
 


Sziasztok!

Ezt egy másik topikban találtam. Azt hiszem, nagyon tanulságos történet, ezért úgy gondoltam, ide másolom. Remélem, az írója nem fog megharagudni érte! Kép

"Második babámat várom, a kisfiam most 1 éves. 14 hetes kismama vagyok, és úgy döntöttem, hogy másodszorra nekem sem lesz fogadott orvosom. Az első babánál volt, szorgosan jártam hozzá 9 hónapon át, 3 hetente behívott, fizettem neki minden alkalommal. A szülés kiírt időpontjának napjára berendelt, hogy feküdjek be a kórházba, és onnantól ott várjak a szülésre, hogy "elkerüljük a komplikáció lehetőségét". Mikor bevonultam a kórházba, felvetettem magam a kiírt időpontban, kerestem őt, és az aszisztensnője közölte, hogy pár napja elment nyaralni, és 2 hét múlva jön csak vissza. Teljesen ledöbbentem.
Egy héttel előtte voltam nála vizsgálaton, beszéltünk és akkor erről egy szót sem szólt, pedig nagyon jól tudta, hogy egy-két nap múlva nyaralni indul. Engem pedig befektetett a kiírt napon, hogy nyugodtan menjen nyaralni, hisz a kórházban bármi történjen jó kezekben vagyok.
A hozzáállásával már a 9 hónap alatt sem voltam elégedett, de mivel nagyon jó orvosnak mondta mindenki, úgy voltam vele nem baj ha nem olyan barátságos, csak a gyermekem jó kezekben legyen nála ha bármi történne a szülés alatt. Pedig megfordult a fejemben a 7. hónapban, hogy másik orvost keresek, mert vele semmit nem lehetett megbeszélni, a nevemet sem tudta soha, látszott hogy nem foglalkozik velem igazán, csak a pénzért vizsgál - így éreztem.
Hogy nem volt képes szólni a szabadságáról, amiatt borzasztóan csalódott voltam, nem azért, hogy nem nála szülök, hanem mert annyit sem tudott mondani, bocs de én éppen akkor leszek szabadságon mikorra ki van írva, ez és ez az orvos lesz helyettem akihez bizalommal fordulhat vagy ilyesmi.
Szóval befeküdtem a kiírt dátum napján és vártam a szülést, ami több mint egy hetet késett, de én úgy voltam vele, ha visszaér a nyaralásból és még mindig nem szülök meg, nála már akkor sem akarok, semmiképpen!
Végül megszültem az akkor épp ügyeletes orvosnál, akit aznap láttam életemben először és aki egy tündér volt, egy nagyon lelkiismeretes, kedves, figyelmes és remek orvos, ezer százalékig elégedett voltam minden szempontból vele! A szülés alatt nagyon jól éreztem magam, csak csupa szép emlékem van arról az éjszakáról, a férjem is végig mellettem volt, életünk legcsodálatosabb napja volt!
Mindez a SOTE II. Klinikán történt, 2001. nyarán.
Az orvos, aki ügyeletben volt amikor szültem, Dr. Várbíró Szabolcs Tamás, gyakornok.
Aki pedig nyaralni ment és nem mondta meg Dr. Bakos László adjunktus professzor osztályvezető főorvos.
Ennyit a rangról és az emberségről.

Hozzáteszem még, hogy a SOTE II. Klinika minden orvosában százszázalékosan megbízom, és bárki is legyen ügyeletben második babám születésénél, biztos vagyok benne hogy mindenben számíthatok a szaktudásukra és segítségükre!

Azt hiszem érthető, hogy miért nem fogadok orvost erre a 9 hónapra. Tudom, hogy a szülésnél mindenképpen jó kezekben leszek, és nem érzem felelőtlenségnek sem a magam sem a gyermekem szempontjából."

Eddig az idézet.

Sziasztok, R.
rejtélyes
 
 


Na még egy kis idézet, ugyanattól az anyukától:

"Azt a kismamát is megértem, aki régóta szeretne babát, első gyermekével sikerül kimamává lennie és elképzelhetetlennek tartja, hogy ne fogadjon saját orvost hisz teljesen ismeretlen számára ami előtte áll, egy saját orvossal sokkal inkább biztonságban érzi a várva várt 9 hónapot és a nagy napot, a szülést! Én így voltam az első gyermekemmel.
Tapasztaltam, megismertem sokmindent, a kórházt, az orvosokat, önmagamat... és most nagyon magabiztosan állok azzal az elhatározással, hogy az égvilágon semmi szükségem a havonta-háromhetente borítékolt ezrek adományozására, inkább félreteszem ételre, kiscipőre, a második kiságyra.
Ha nagyon gazdag lennék, biztosan nem sajnálnám kiadni a 4-5.000 forintot egy 6 perces vizsgálatért, de így bevallom, sajnálom rá. Nem a magzatomra sajnálom! De nem hiszem, hogy neki az kell, hogy minden hónapban ugyanaz a doki kukkolja meg és attól fog egészségesebbnek, szebbnek születni."
rejtélyes
 
 


Szia Relytélyes!
Bocsi, hogy csak most válaszolok, de egyéb gondjaim voltak sajnos!
16 évvel ezelőtt szültem a II. Női Klinikán az első fiamat.Egy kis faluban éltünk,elég szegényesen,szülészet csak Pesten volt legközelebb.Terhesgondozást helyben megoldottam, de a szüléssel kapcsolatban úgy gondoltam, vállalom az éppen ügyeletesnél.Nagy szerencsém volt, egy tündéri dokit fogtam ki, így az első szülés élménye nekem a mennyországot jelentette.
3 évvel később szültem a második fiamat, szintén a II. Női Klinikán.Mivel az első szülés után csak pozitív élményeim maradtak, így a második baba esetében gondolkozás nélkül vállaltam az ügyeletesnél való szülést.Hát jól rá is fáztam!!!
A sztorit lásd a 2.hozzászólásban, VirÁg név alatt!
Egyébként az orvos a mai napig a II.Női Klinikán dolgozik,róla csupa jót olvastam ezen a honlapon, azóta már vezető beosztásban van!! Valószínű, hogy a privát betegeit másként kezeli, de az én szememben nem orvos az ilyen!!
Sajnos ezek után nem értek egyet azzal a véleménnyel,mi szerint a II.Női Klinikán dolgozó minden ügyeletes orvosban 100%-osan meg lehet bízni!! Bár ne így lett volna, de sajnos ez is egy tanulságos és megfontolandó történet!
Szia!
virÁg
 
 


Sziasztok!
Én az első babámat várom, nemsokára félidős leszek. Első "orvoskinézésemnél" én is úgy jártam mint te Rejtélyes, visszautasított, májusra.
Akkor elgondolkodtam, milenne ha nem is válazstanék saját dokit. Azt gondoltam választok dúlát aki érti a dolgát és ki áll mellettem, ha olyan az orvos vagy közvetít nekem.
De aztán arra jutottam, hogy mivel nagyon érzékeny tipus vagyok és vannak konkrét elképzeléseim a szüléssel kapcsolatban (háboritatlanság), ha egy olyan orvos fogok ki aki ezeket -tehát engem nem vesz figyelembe, akkor nagyon megnehezíti a dolgunkat a babával együtt. Hiszek abban ha a szülő nő nem érzi magát biztonságban, nem tud olyan természetesen megszületni a baba. Ezért addig kerestem, amíg meg nem találtam azt akivel úgy érzem a legjobban egymásra tudunk hangolodni.
Nem mindig tudok ki állni magamért annyira amennyire szeretnék, de most elhatároztam ha valamiért megrendülne a bizalmam, váltok.
Azt gondolom más a helyzetem, hiszen én az első babámat várom.
De nektek már tapasztsalataitok is vannak, hogy jobb nektek. Mi lesz ha nem veszik figyelembe?
Ismerek olyat is - a keresztanyám- aki azt sem érdekelte ki van ott, hogy áll vagy fekszik, a kórházba kerüléstől 3 órán belül mind a két gyermeke megszületett komplikációk nélkül.
Összegzésem pedig annyi, hogy szerintem, ha mindenki azzal nyugodt ahogy dönt akkor mindegy a döntés eredménye, csak érezze magukat biztonágba.
Mindenkinek jó pocakosodást és sok erőt a szülésheu
O.

https://babafalva.hu">https://babafalva.hu/tickers/g4.png" alt="babafalva.hu vonalzó" border="0"/>
omo
 
 


Sziasztok,
két kisfiam van, uabban a kórházban születtek, mindkétszer fogadott orvosnál és szülésznőnél. A tapasztalataim alapján otthagytam a kórházat, kerestem egy közelebbit de jóhírűt, és azt gondolom, ha szülök még szülésznőt/dúlát biztos felkérek, hogy segítsen, orvost nem hiszem. Minden nő tud szülni, ha akar és nem zavarják benne. Nem vagyok otthonszülő típus, de túlzásnak érzem azt a kórházi rutint amivel beleavatkoznak egy egészséges folyamatba. Például: túl sok belső vizsgálat megindult szülésnél, burokrepesztés csak hogy gyorsan menjen, méhszájtágítás kézzel, minek? Nem fáj eléggé?!
Azért nem tudok szülésznő és dúla között dönteni, mert talán nem mindenhol derül ki a szülésznőről hogy ő is csak a kórház/orvos érdekeit tartja szem előtt, nem csak a tiédet. Jó lenne ha ez úgy működhetne, hogy felelős és szakmájukért rajongó nők segíthetnének szülni, és az orvos csak akkor jönne, ha ők úgy látják, hogy szükséges. Persze ehhez el kellene oszlatni a zűrzavart mindenki fejéből, a miénkből is kismama és anyatársak!
Kaóka
kaóka
 
 


Szia Kaóka!

Teljesen egyetértek Veled! Én is azt tartom legfontosabbnak, hogy ne avatkozzanak bele a dolgokba, csak ha muszály (pl. mert a baba érdeke azt kívánja meg). Számomra is a háborítatlanság a legfontosabb, olyannyira, hogy nekem még szülésznő meg dúla sem kéne, épp elég, ha a férjem velem van... Kép Max. a kitolási szakasz kezdetén kéne hogy ott legyenek, meg mondjuk egy doki is, főleg ha vágni meg aztán varrni kell.

Üdv, R.
rejtélyes
 
 


Szia VirÁg!
Amit leírsz, teljesen tipikus,és minden kórházra -sajnos-vonatkozik. Az ügyeletes orvos: LUTRI!Kifoghatod a legjobbat, de a leglinkebbet is. Ez is ugyanolyan szakma mint a többi. Vannak benne zsenik és dilettánsok is, mint minden szakmában. Õk is emberből vannak!Ezért könnyelműség besétálni az "ügyeletre". Ha fogadott orvos nincs,a bába nagyon fontos.Ezért nem árt ilyen esetben bábát felkérni.Sajnos, egyenlőre ez a helyzet kis hazánkban!
culika
 
 


Sziasztok!
Szerintem is nagy lutri az ügyeletes dokinál szülni, nekem nem lett volna hozzá bátorságom, de a választottban is csalódhatsz a szülés kapcsán, mivel képtelenség rendesen megismerni őket a 8-10, pár perces vizsgálat alatt. A vélemények alapján sem tudhatod biztosan, milyen lesz, lehet, hogy ami valakinek nagyon bejön, a másiknak egyáltalán nem.
A nagylányom 11 éves, a BM Kórházban szültem, a választott orvos az akkori oszt. vez. professzor volt (öcsém is nála született). A terhesgondozás alatt semmilyen kapcsolat nem alakult ki, állandóan rohant, mondani semmit nem mondott, kérdezni nem lehetett. A kiírt időpont előtt befektetett, majd elment 2 hétre szabadságra. Azt mondta, ha beindul a szülés, visszajön.
Ehhez képest sehol nem tudták elérni, vajúdás közben hallottam, ahogy a szomszéd szobában a szülésznő azt mondja az ügyeletes orvosnak, talán szóljanak XY főorvosnak, hogy valaki orvos is legyen a szülésnél...
Vele nagyon meg voltam elégedve, a pénzt is neki adtam, de nem akarta elfogadni. A prof meg teljesen fel volt háborodva, hogy ő csak ajándékot kapott, bár az is ért annyit, sőt.
A másik két lányomnál is volt fogadott orvos, bár egyik szülésem sem tartott tovább pár óránál, így nem sok dolguk volt velem. Sztem a szülésznő fontosabb, ha nincs semmi komplikáció, de ezt meg ki tudja előre.
J

Jucus
jucus73
 
 


Ha csak bábát kérsz meg, az nem azt jelenti, hogy nincs orvos a szülésznél.U.is az ügyeletesnek figyelni kell, tudni kell mindenről ami a szülőszobán történek. Ha szükséges, akkor a legkisebb komplikációnál is jelen van és cselekszik! Kötelessége! A fogadott bába is segítséget kér, ha komplikáció adódik. Õ sem marad magára, de észre kell vennie, ha valami nem a normális mederben folyik, és szól az ügyeletesnek. Csak hát az ügyeletes hogy áll majd a dologhoz, az a nagy kérdés. Szakmailag meg kell tennie mindent, de lehet nagy nyűg lesz számára egy ilyen szülés. Ez az emberi oldala a dolognak,és ejutottunk a kiindulóponthoz, a kör bezárul.
culika
 
 


Sziasztok! Nekem 5 gyermekem van. Mindegyik ügyeletes szülésznél született és nem volt semmi ami arra ösztönzött volna hogy egy következő bébi esetén orvost fogadjak meg. Azt hiszem hogy orvosa válogatja hogyan áll hozzá egy ilyen szüléshez . Én csak jó tapasztalataimat osztom meg mindenkivel.
évicska
 
 


Szia évicska!

Gratulálok az 5 gyermekedhez! Kép És szabad megtudni, hogy hol, melyik kórházban szülted őket? Ez nagyon jó fényben tünteti fel azt a kórházat, és az ott dolgozó orvosokat, szülésznőket! Üdv, R.
rejtélyes
 
 


Ja, bocs, most néztem meg a profilodat, és látom, hogy kapuvári vagy. Akkor ez biztosan arrafelé lehetett valahol, és nem itt Budapesten... Kép Lehet, hogy nem is csoda, hiszen vidéken mások az emberek, ezek szerint az orvosok is(?)
rejtélyes
 
 


Rejtélyes én Sopronban szültem mind az ötöt. És köszönöm a gratulációt. Hozzátéve az egyik barátnőm fogadott orvost aki ugy bánt vele mint a felmosorongyal (tudom mert ott voltam) a szülésnél. utánna nem szedte ki az összes varratot , majd felszámolta hogy mit mennyiért csinált és tartotta a markát. Ma ezek után egy fillért sem látott és azt hiszem hogy joggal. Sajnos manapság nagyon sok orvost csak a pénz hajt.
évicska
 
 


Sziasztok!

Érdekes a kérdés,amiről a topik szólKép.Azért is írok most,mert nálunk NEM LEHET fogadott orvosnál szülni.Igaz,egy tragédia vezetett ehhez,így már több,mint egy éve ez a rendszer a kórházban és én azóta csak jót hallottam tk.
Az első gyermekemet én is fogadott orvos mellett szültem.Illetve nem egészen,mert a fiam 2 héttel hamarabb érkezett,így az orvosom által ajánlott másik szülésznél szültem(aki éppen ügyeletes volt).Meg voltam vele elégedve,bár semmi különöset nem művelt.Vizsgált,amikor kellett,aztán tette a dolgát.Igaz,szülés után minden nap bejött hozzám és persze bmikor mehettem hozzá,ha gondom volt.
A második gyermekemet most nyáron már ügyeletesnél szültem,szintén szép és gyors szülés volt.Talán azért is nem maradt bennem negatív élmény egyik esetben sem,mert nem történt semmi komolyabb komplikáció(bár a fiam oxitocinos volt,aztán kicsit siettetni kellett,mert már romlott a szívhangjq),de a második szülésem tankönyvi volt,még burkot sem kellett repeszteni.A doki csak megvizsgált,amikor kellett,beadta a szükséges gyógyszereket,gátvédelmet csinált,aztán stopppolt.Semmi extra.
Igazából én többre nem is vágytam.Nem igényeltem,hogy folyamatosan ott legyen velem vki.
Persze ebben nem vagyunk egyformák.Szt ha vki nem meri egyedül végigcsinálni,akkor jó,ha választ maga mellé egy megbízható embert.
Sajnos nagyon megdöbbentő dolgokat hallottam az itteni orvosokról is egy csecsemős ismerősömtől,így csak még jobban örülök,hogy nálunk ez a rendszer megszűnt...persze a dokik nem örülnek annyira...Kép

Na bocs,hogy hosszú lettemKép!

Anyapoc

anyapoc
 
 


Szia Rejtélyes!

Bár úgy érzem bátorításra vársz az ügyeletes orvos melletti választáshoz én mégsem ebbe a táborba tartozom. Hogy megérts a rövid történet: 2 babát szültem ugyanannál a választott orvosnál(de más kórházban). Első baba nehezen fogant, de olyan segítségre és támogatásra találtam abban az időszakban az orvos személyében, hogy nem volt kérdéses, nála szeretném megszülni. Olyannyira nem volt kérdéses, hogy meg se kérdeztem vállalja -e, teljesen természetes volt számomra. Vártam a szülést kíváncsian és minden félelem nélkül. Feszültség persze volt bennem is az ismeretlen miatt, de abszolút biztonságba éreztem magam. A kilenc hónap alatt és az előző hónapok során azért körvonalazódott előttem a személyisége, a hozzáállása a munkájához, látszott rajta, hogy imádja, amit csinál. Ez megnyugtató volt nagyon. Csodálatos, sima, komplikációmentes szülés volt. Második baba hipp-hopp megfogant mikor az első egy éves volt(csodálkoztam is, hogy jéé, ez ilyen egyszerű Kép ). Újabb kilenc hónap ugyazzal az orvossal, aki addigra már egészen jól megismerte a lelki "berendezésemet". Miért lényeges ez? A babának esze ágában sem volt befordulni fejjel előre, "ücsörögve" várta a nagy napot. Ilyen esetekben a gyakorlat nagy százalékban az, hogy császármetszéssel emelik ki a babát. A kislányunk viszont farosan, hagyományos módon született meg (4 kg-val, 61 cm-rel és 37 cm-es fejkörfogattal). És ebben óriási szerepe volt az orvosomnak, aki szépen lépésről lépésre felkészített a szülésre. Elmondta az összes okot, amiért szerinte képes leszek megszülni így is(ez rengeteg önbizalmat adott!) és elmondta nem egyszer azt is, hogy mi az, ami miatt nem tehetem majd meg(és ő sem felelősséggel), mert azzal veszélyeztetnénk mindkettőnk életét. Ez így teljesen korrekt volt, mert természetesen én is a legnagyobb biztonságot szerettem volna a baba számára. Ismét egy csodálatos szülésben volt részünk köszönhetően az orvosnak, aki nélkül nem mertem volna vállalni, a szülésznőnek (szintén választott), akinek a hangja és a jelenléte a tökéletes nyugalmat árasztotta és a férjemnek, aki annyira ráhangolódott a vajúdásra, hogy pontosan tudta mikor kell masszírozni a derekamat, tompítva a fájdalmat. Kicsit talán hosszúra nyúlt a „rövid” történet, de az én tapasztalatom és véleményem szerint bizonyos esetekben döntő fontosságú lehet egy jól(!) megválasztott orvos. És ki tudta volna előre megmondani, hogy a babám nem akar befordulni? Ha ügyeletes orvoshoz kerülök, akkor nagy százalékban csökkentek volna az esélyeink egy hagyományos szülésre az általános gyakorlat miatt. Vagy, ha eleve olyan orvost fogok ki, aki nem vállal egy általa rizikósnak tartott faros szülést, hanem egyszerűen vág és rövidebb idő alatt „le van tudva a dolog”. Ez az én orvosomnak is egyszerűbb lett volna, de ő legalább annyira várta a napot, mint mi.
A szülés nem csak arról a napról szól, amiről általában szüléstörténet címén beszélünk. A szülés/születés egy eseménysor vége (és persze egy újabb kezdete Kép) amire ideális esetben 9 hónapon át készülünk. És, ha ebben az esetben segítségünkre van egy olyan szakember, aki mellett biztonságban érezzük magunkat (a választott lelki társon kívül), akkor máris jobb esélyekkel nézhetünk a baba érkezése elé. Természetesen az orvostól függetlenül léphet fel bármikor valami komplikáció ez ellen semmi nem véd.
Nem lehet feltenni a kérdést, hogy ügyeletesnél vagy választott orvosnál jobb -e szülni, mert a fentiekből ítélve mindkettőre van jó és rossz tapasztalat. Az, hogy jó ügyeletest fogj ki valóban lutri, esélyed sincs „válogatni”, de ha már megteheted (mert ugye anyagi vonzata is van a választásnak – és ez egy egészen más téma), hogy Te válaszd ki a Neked és a babádnak legmegfelelőbb segítőt, akkor nem lehet kérdés. Ez nem egyszerű feladat, pláne akkor, amikor versenyt futhatsz az idővel, mert már ott a pocakodban a baba.
Nos, látod én lebeszélnélek az ügyeletesnél való szülésről, de inkább a bizonytalanság miatt (bár az én orvosom is szokott ügyelni és biztos vannak szerencsés kismamik, akik nála, mint ügyeletesnél szülnek Kép ), de nem teszem, mert ez a Te döntésed. Csak egy példa az enyém, és azért az is hozzátartozik, hogy én ilyen típus vagyok, akinek a „választott orvos” változat nyújtotta a legnagyobb biztonságot.
A legjobb döntést kívánom és egy szép szülést bárki legyen is melletted!
Évica
Évica
 
 


Szisztok!
Végigolvastam a hozzászólásokat és úgy érzem muszály felszólalnom. Igazából nem állok egyik oldal mellé sem, mert tény hogy mindenki másképp éli át. Nekem volt fogadott orvosom akinek a magánrendelésére jártam. Este tudtam csak menni mert dolgoztam és úgy gondoltam ha fizetek egy szolgáltatásért kijár nekem a megkülönböztetett figyelem és ellátás. Nos a terhesség alatt nem volt semmilyen gond, csak a baba nem akart megszületni időben. Én nem néztem ennek utána mert gondoltam az orvos tudja mit csinál. Egy hétig feküdtem bent a kórházban. Mindenki elsőkérdése az volt hogy ki az orvosom. Mindenki csak a saját fizetős kismamájával foglalkozott. A nemtörődömségnek köszönhetően veszítettük el a gyermekünket. A tanulság az hogy a kórház számítés az ottani vezető főorvos hozzáállása a dolgokhoz. Sokkal fontosabb mint ki az orvos. Persze ha semmi komplikáció nincs, bárkinél lehet szülni, fontos a szülésznő mert ő végig jelen van és tudja is mi zajlik mert nő.
AMI érdekes számomra az hogy ha vki akkor is ad pénzt ha nem volt megelégedve. Miért is? Mi történhet ha nemkapja meg az elvárt borítékot?
Az orvosnak munkahelye a kórház és azért kapfizetést hogy jól végezze a dolgát. Erre esküdtek fel. Bár lehet hogy ez naivitás részemről.
Ennek alapján úgy kéne lennie hogy bármikor lehet szülni bárkinél,a szülésszép élmény lesz. Persze köztük is vannak jó ill kevésbé jó szakemberek. A diploma nem jelent sokat ilyen szempontból. Szerencse kérdése az egész
Anikó
poteczin
 
 


Szia Anikó!
A hozzászólásod egy részével egyetértek. Ha az orvos munkaidejében, ügyeletesként, nem fogadott orvosként vezet szülést, akkor valóban az elégedettséged döntse el, hogy "hálás" vagy-e, vagy sem. Hiszen semmi mást nem tesz, mint végzi a munkáját-bízzunk benne, hogy a tudása szerint a legjobban-amire felesküdött. A fogadott orvossal is megteheted, hogy nem adsz neki pénzt, mert elégedetlen voltál. De akkor azt szemtől-szembe, felnőtt módjára illik közölni vele, hogy ez és ez volt a gondom, stb.és mondjatok búcsut egymásnak. Lehet ilyen és ebbe semmmi kivetnivalót nem látok. De a fogadott orvos-ha mindenkinek minden OK. volt, joggal vár pénzt, hiszen ő plussz szolgáltatást nyújt azzal, hogy a nap 24 órájában készenlétben áll arra az esetre, ha megindul a szülés.Az már lényegtelen, hogy a nappali vagy ügyeleti idejére esik, ez neki legfeljebb szerencse. De éjjel 2-kor is kiszáll az ágyból, a pihenését, nyaralását, családi életét is alárendeli a szülőnőinek.Tehát ez nem alapszolgáltatás, ha az általunk kiválasztott ember készenlétben áll számunkra.Ez plussz szolgáltatás, ezt meg kell fizetni. Ezért nem is tudnak mit kezdeni a halapénzzel a szülészetben. Amíg orvosválasztás van,addig fizetni kell. Persze más kérdés, hogy az orvos ezt egyedül teszi zsebre, vagy százalékos arányban befizet a kórháznak (államnak), akinek az infrasruktúráját, személyzetét, energiáját, műszereit, eszközeit, stb. ingyen!!, kizárólag a saját zsebére használja!Ilyen a világon nincs!A szolgáltatásért mindenki és mindenhol fizet. Mi is, pl. neki is.
culika
 
 


Igazad van Culika, egyetértek veled abban, hogy ha elvárom tőle hogy kikeljen az ágyból joggal vár érte pénzt, hiszen ez ellenszolgáltatás. Nálunk mondjuk nem volt hajlandó mert aznap ugyis ügyeletes volt, és nem jött előbb hiába szóltak neki. Korrekt lett volna ha el sem vállal mert nem fér bele stb, van ilyen. De az hogy rábólint mond egy számot és azt kölcsönösen elfogadjuk, majd mégsem tesz érte többet, ez milyen dolog? Meg hogy aki éppen ott van az sem mert úgyis jön a saját orvosa.
Százalékos osztozkodás szerintem csak elviekben létezik. Bár hogy én nem tudok róla nem azt jelenti hogy nem is létezik. Állam vagyis az adófizetők fenntartják az intézményt és abban mindenki maszekol ahogy bír.
Ha valahogy letisztulna a dolog és csak olyan maradna a pályán aki lelkiismeretes, jó orvos úgyis híre megy és nem kéne félni. Hálapénz intézménye pedig nélunk fenn fog maradni mert hozzátartozik a gondolkodásunkhoz.
Anikó
poteczin
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy így beindult a topik, ilyen sokan hozzászóltok a témához! Kép Én a magam részéről még továbbra sem fogadtam meg magamnak senkit, most töltöm a 16. hetet, és még mindig nincs "saját" orvosom. De egyelőre ez egyáltalán nem zavar engem, valahogy én így is biztonságban érzem magam! Talán pont azért, mert már szültem két gyereket, magyjából azért tudom, hogy mi vár rám, amúgy sem vagyok egy "nehezen szülő" típus. És nem hiszem, hogy most jobban érezném magam attól, hogy valaki vállalja, hogy majd bejön hozzám a kórházba csak miattam, ha netán szülni készülök. Pont attól érzem jól magam, hogy én nem vagyok senki betege, nem is várom el senkitől, hogy különleges bánásmódban részesítsen, sem szülésznő, sem orvos nem kell. Mindenki hagyjon békén! Kép

Azért írjatok továbbra is, nagyon érdekes olvasni a hozzászólásokat, igazából nekem még egyik sem vette el a kedvemet az ügyeletesnél való szüléstől.

Üdv, R.
rejtélyes
 
 


Szia Rejtélyes!
Én is a 16. héten járok és még nekem sincs fogadott orvosom. Hezitálok. És nekem ez lesz az első babám. Egy barátnőmnek most vasárnap kellett volna megszülnie a babáját, de még nem indult el a szülés. Neki sem volt választott orvosa, ő is úgy döntött, hogy az épp ügyeletes orvosnál fog szülni.
Most viszont hogy a kijelölt napon nem akart kibújni a babája egy kicsit megijedt, úgy érezte, hogy talán jobb lett volna orvost választania. A helyi orvos, akihez terhesgondozásra járt beküldte a kórházba, de még nem tudom mik a fejlemények. Ez az esemény engem is gondolkodóba ejtett, de azt hiszem még megvárom, hogy mi lesz a végeredménye a barátnőm szülésének. Úgy érzem az ő tapasztalata is nagyban befolyásolni fogja a döntésemet. (Ugyanabban a kórházban fog szülni, ahol én is szeretnék.)
Egyébként nagyon örülök, hogy felvetetted ezt a témát, és annak is hogy ilyen sokan leírták a véleményüket.
Szia
Noémi
hmnoemi
 
 


Szia Noémi!

Az, hogy a baba nem bújik ki a kiírás szerinti napon, az egyáltalán nem számít váratlan eseménynek, a babák 95%-a +/- 1-2 héten belül születik meg a kiírt időponthoz képest. Emiatt szerintem egyáltalán nem kéne aggódni, legalábbis egyelőre nem. Az első szülés előtt állók persze biztosan másképp látják a dolgokat, hiszen még nem is igazán tudják, hogy mi vár rájuk. Én a barátnőd helyében biztosan hazamennék (nem hagynám, hogy befektessenek, kivéve, ha a baba állapota miatt tennék, nem pedig "a biztonság kedvéért"), tenném tovább a dolgomat, és próbálnék olyasmiket csinálni, amik esetleg beindítják a dolgokat (sok mozgás, forró fürdő, szex Kép stb.). Én is kíváncsi leszek azért, hogy mi lesz a barátnőddel, majd feltétlenül írd meg!

Szia, R.
rejtélyes
 
 


Sziasztok. Ismét itt vagyok . Hmnoemi nekem a 3. babym nem akart megszületni . Nekem egyik gyermekemmel sem volt fogadott orvosom és az ügyeletes nagyon sokat segitett. Le a kalappal előtte .Az viszont nem biztos hogy a választott orvos többet segít. Mint olvastam ez több esetben megtörtént de nem mérvado.Igy azt gondolom hogy mindenkinek szive-joga eldönteni hogy neki mi a legjobb,ha van lehetőség én mégis ugy gondolom hogy inkább szülésznőt érdemesebb választani, mert ő végig ott marad veled nem igy az orvos. Ezen felül pedig mindenkinek sok boldogságot leendő gyermekéhezKép
évicska
 
 


Sziasztok!
A barátnőmnek még mindig nem bújt ki a babija, 8 nap plusz.
De miután beért a kórházba megnyugodott, mert mindenki kedves volt hozzá, és normálisan bánnak vele. Azt mondja nem bánja, hogy nincs orvosa, mert enélkül is mindent megtesznek érte, és a kis huncutért. Úgy tűnik a mami pocija szimpatikusabb neki. Csak abban bizakodik, hogy most már nem húzza sokáig, hogy karácsonyra hazajöhessenek.
Mindketten jól vannak egyébként, a baba állapota még nem romlik.
Na majd csak előbújik. Kép
Az egyedüli ami bosszantja, hogy körülötte minden kismama bejön a kórházba, megszül, és utána pár nap múlva megy is haza, csak ő nem Kép
Azt viszont mondogatják nekem már tapasztalt kismamák a környezetemben is, hogy szülésznőt lehet, hogy nem árt megfogadni......talán kedvesebb a kismamához még akkor is, ha nem éppen a legjobb hangulatban van. Hát nem tudom.
Végül is a nagyobb időt ő lesz mellettem.
Holnap leszek 18 hetes, de még nem érzem mocorogni a kislurkót....pedig már nagyon várom, hogy milyen érzés lesz Kép

Sziasztok
hmnoemi
 
 


Kedves Hmnoémi!
Melyik a kórház ha nem túl titkos? Leginkáb azért érdekel mert gyűjtöm a tapasztalotokat. Első túlhordásn után állítólag 50% az esély a második terhességnél is.
De olyat is hallottam hogy ha csak egy hét az még terminustúllépés. A valódi túlhordás ez után kezdődik.
Melyik kórház?
Anikó
poteczin
 
 


Sziasztok!
A békéscsabai kórházban szült.
Tegnap délben megszületett a barátnőm kisfia. Mind a ketten jól vannak. 8 nappal jött később a kiírt időpontnál.
hmnoemi
 
 


Sziasztok!Nem szoktam hozzászólni,de sokat olvasgatom az írásaitokat!Most mégis,hátha segítség a döntésben!4 hónapig voltam kórházban szülés előtt,elég sok jót-rosszat láttam,betegtől,orvostól,nővértől.Összegezve,szerintem,aki megteheti anyagilag,fogadjon orvost,vagy szülésznőt.Sok olyan orvost is láttam,aki nagyon rendes ügyeletben is,de azért nem ez a jellemző sajnos.5 gyerekem van,5-ször vetéltem el,tudnék mesélni.Az első 2 gyerekem egy orvosnál született,a 3.-nál történt közöttünk egy kis félreértés,ezért elmentem Tőle,a 4.-nél visszamentem hozzá.A 4.baba megindult a 32.héten,a mentő átvitt olyan kórházba,ahol tudnak egy koraszülöttel mit kezdeni.Nagyon emberségesek voltak velem,megkértem egy szimpatikus orvost,figyeljen rám ezentúl.Mindent megtett,pénzt nem fogadott el,sőt,amikor a 35.héten elengedtek és megkérdeztem,szülhetek-e nála,azt mondta,nagyon örülne,de neki is rosszul esne,ha 7 hónap után faképnél hagyná a betege,ez nem lenne etikus.Természetesen utána vár,ha úgy gondolom,hogy orvost váltok!Az 5.-et nála szültem,hónapokig voltam a "foglya",minden nap bejött 2x,pedig többször kifejtettem,hogy utálatos ez a pénz kérdés.Nagyon megnyugtató volt,hogy bármi történik,segít.Ha ő nem vette volna komolyan a problémáimat,én hajlamos lettem volna arra,hogy ne is törődjek velük,és a kisfiam most nem lenne.Persze én könnyen beszélek,mert mindegyik gyerekem koraszülött volt és komplikációkkal született,így persze,hogy a fogadott orvosok mellett voksolok.Viszont a mai fejemmel addig mennék,amíg számomra az illető minden téren meg nem felel.Emberileg,anyagilag!Boldog Karácsonyt mindenkinek!Picus
picus_ka
 
 


Sziasztok!

Ma délután sikerült egy kicsit beszélnem a barátnőmmel telefonon. Elmesélte, hogy elég nehéz volt a szülése, nehezen akart tágulni. Megviselte mindkettejüket a szülés és a baba tüdejébe víz került, így a gyerekoszályon van, infúziót kap, meg antibiotikumot.
Azt mondta, hogy a szülésznő nagyon aranyos és rendes volt vele, nagyon sokat segített neki, de az orvossal nem igazán volt megelégedve. Azt hiszem, ha újra kezdhetné, lehet, hogy most választana előre orvost magának. Pedig nem az a nyafogós fajta. Kép
Most én is végigkérdezem az ismerőseimet, hogy kit ajánlanak. Én sajnos egy orvost sem ismerek abból a kórházból, ahol szülni szeretnék, így csak a mások elbeszéléseire, és tapasztalataira támaszkodhatok. Elég nehéz. Mert az egyik kismama ezt mondja, a másik meg amazt. Én meg ha már választok orvost, akkor szeretnék lehetőleg jól választani.
Na de majdcsak sikeredik kiokoskodni valamit. Kép
hmnoemi
 
 


Sziasztok!

BOLDOG ÚJ ÉVET!

Noémi! Van már orvosod?

Írjatok továbbra is, ha valaki érintett a témában!!! Én mindig figyelem a topikot, hogy van-e új hsz! Kép

Üdv, R.
rejtélyes
 
 


Évica! Te melyik kórházban/orvosnál szültél?
Jó volt olvasni a történeted! :-)
joophe
 
 


Szia Joophe,

Dr. Bardóczy Zsoltnál, első gyerkőcöt a SOTE I-en, másodikat a Szent Imrében. Szívesen írok róla emailben, csak tegyél egy címet a profilodba.
Üdv. Évica
Évica
 
 


Sziasztok!

A saját tapasztalatom szerint az a legfontosabb, hogy a férjed, anyukád vagy valakid ott legyen, mert csak ő lesz aki végig réád figyel és maximálisan jót akar neked.
Szülészorvost meg csak azért jó választani, hogy még véletlenül se kerüljél a korábban megismert néhány szadista nőutáló vadállathoz.
Az én szülészorvosom nem a megtestesült álom, de ő és a "helyettese" még a normálisabbak közé tartozik.
A szülésnő sokat segíthet, de sajnos nálunk az nem választható, így az éppen akkor "ügyeletes" vegye-a-levegőt-rendesen-ne-hang nélkül-nyomjon rendkívül kedves hölgy volt. De még ő sem a legrosszabb (amint hallotam a sorstársaim elmeséléséből)
Szóval a következőnél is választott orvosom lesz, de szülésznőt is szeretnék választani ha akkor már lehet, és sokkal határozottabban fogok hangot adni a kívánságaimnak, most, hogy tudom már mi vár rám.
Lehet, hogy ha gyorsabb és komplikáció mentesebb lett volna a szülés, nem ez lenne a véleményem, de hát az én családomban (anyai ágon)a nők 95%-a megszenved a szülésekkel, ráadásul nekem még gerincprobélmáim is vannak, ami tovább nehezíti a helyzetemet.
Ha van valami egészségügyi probélád ami a szülés alatt gondot okozhat, feltétlenül válasz magadnak orvost, mert a terhesgondozás alatt legalább biztosan rögzül, hogy mivel vigyázzon.
Na meg az se mindegy, hogy milyen felszereltségű korbázban szülsz. Nekem elvileg ülve, vagy oldalra fordulva lett volan jó vajúdni és szülni, de ehelyett csak egy párnát tudtak adni a fejem alá mert a szülőágy, az infúziós felszerelés és a CT berendezés vezetékei nem tett mást lehetővé.
A szülésről az élményem borzalmas, de nem a szülésznő és nem az orvos miatt, ők csak nem tették jobbá.
Remélem azért segítettem a választásban valamit.
kukuc
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?