Új privát üzeneted érkezett!

Gratulálok az újabb pocaklakóhoz Kriszta!
Gyöngyöske! A szopispárnát nagyon tudom ajánlani már most is. Én egész terhesség alatt azzal aludtam olyan jól el tudtam helyezkedni rajta főleg amikor már nagy hasam volt annyira kényelmesen tartotta. Hogy fogják hivni a pocaklakót?
Hogyhogy ott voltak PAnkáék is az uh-on. Csak nem?

Kép

KépKép
búzaszem
 
 


Hahó!

Kriszta nagy nagy gratula!Kép
Hát lányok,énnekem meg tegnap óta olyan hányingerem van, hogy alig bírok enni...éccaka rázott a hideg, de az egész nagyon hasonlít arra, amikor Hannával terhes voltam...nem tudom, egyelőre még nem merek tesztet venni, mert éppen tegnap múlt el a menzeszem is..szóval nem tartom valószínűleg, hogy ...bár volt már példa ilyenre is.
Úgyhogy most piritóst rágcsálok üres teával, persze a hatása nullaKép
Még mindig nem költöztünk át, szívattak a vízvezetékszerelők bennünket, de a párom megesküdött, hogy hétvégén tényleg átcuccolunk. Már annyira el vagyok keseredve...szegény párom a munkájával nem halad, mert állandóan rohangászik a lakás miatt, én meg nem igazán tudok Hannával mozogni boltról boltraKép
Közben rohantam egyet a legkisebb helyiségbe, szóval ez valami gyomorrontás, nem baba. És inkább vírusra gyanakszom, mert ugyanazt ettem, amit a párom, és neki semmi baja.
Hogy őszinte legyek, nem lettem volna most felhőtlenül boldog, ha kiderülne egy újabb baba..most nagyon nincs itt az idejeKép
De nagyon örülök, hogy ilyen sok várandós kismamánk van ismétKép
Vigyázzatok magatokra, majd jelentkezem még a költözés előtt.
pussza
Fény
fény
 
 


Ja igen!

Dec.1-jétől a Metróban a Habtapi 900 ft körül lesz, ez nagyon jó ár. Nálunk Hanna imádja, az egész nappalit le akarom borítani vele.
Babakötvény:az ötlet jó, de az összeg nevetséges...pláne, ha a szülő nem tud hozzátenniKép
Nem hiszem, hogy ösztönzően hatna a fiatalokra, ránk legalábbis nem. Ha bevállalunk még egy babát, azt kötvény nélkül is megtesszük, mert így akarjuk. Bevallom neketek, így sokszemközt, mi nem vagyunk összeházasodva, bár a szocpol meg ilyen-olyan kedvezmények miatt jobb lenne, de csak ezért nem akartunk. Lehet, hogy hülyék vagyunk és elvi kérdést csinálunk belőle, de ez van. Titok: én azért álmodozom néha arról a fehér ruháról, talán eccer majd fel is vehetemKép
Kismanó elszundított, menek teregetni...
tsaó
Fény
fény
 
 

 
 

Gyöngyöske!
Plusban vettem (Király utca)
Laura meggyógyult. Már 2 napja jár ovibaKép
Drukkot köszi!

Kriszta!
GratulálokKép
neva
 
 


Sziasztok!

NevaKép
Én nem Törcsvárinál vizsgáztam, hanem Kovácsnál, (ő ha jól tudom, már nincs ott)de már akkor is volt híre....!Kép
De nyugi, ez a Kovács se volt semmi! Ma sem tudom, hogy lett 4-esem!Kép

KrisztaKép
Nagy-nagy gratula!!!!!!!!!!!
Kép
És igen, hogy van ez a Panka dolog??Kép Vagy csak elkísért? A megyeiben voltatok?

GyöngyöskeKép
Igen, ez is olyan PVC borítású házikó volt, de az hamar elszakadt! Így meg kitart valameddig. Aztán majd veszünk rá megint anyagot....

PankaKép
Majd javítsd már a táblázatot, mert holnap sajnos én is betöltöm 18. életévemet!KépKépKép


Ditta

Kép

Kép
ditta76
 
 


Sziasztok,
Kriszta, gratulálok az újabb pocaklakónak! Nekünk sajna azt hiszem nem lesz másik, örülünk, ha őt fel tudjuk nevelni! Szar az élet, de mit csináljunk!
Statisztikából le lehet vizsgázni, biztos sikerülni fog! Még nekem is sikerült anno.
Hány db-os az a habtapi ami 900 Ft lesz a Metroban, mert mi vagy 2 hete vettünk 42 db-osat (ABC-s) a Tescoban 6199,- Ft-ért! Remélem nem volt drága.
Csá
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!

Mielőtt még megenne benneteket a kíváncsiságKép én nem uh-on voltam, csak elkísértem Krisztát az uh-os barátnőmhözKép

Most megpróbálom behozni lemaradásomat, remélem mindenkinek tudok írniKép

MarisKép
Virágnak nagyon-nagyon sok boldog első névnapot kívánunk!
Akkor a ti habitapitokból elég nagyot össze lehet rakni, nekünk 2cs.-al van, de hogy hány darabos arra nem emlékszem.

AngelikaKép
Párom látott valahol olyan golyót, csak nem ugrik be neki, hogy hol. De töri a fejétKép
Börze: dec.4. Hermann gimi, 9-17-ig, ennyit sikerült megtudni róla
Még anno az őskorban fősuli tanultam egy kis számítástechnikátKép a többit már magamtól.
MM: nincs kiírva sehova, ha jól emlékszem akkor a fenyőbútorbolt van kíírva. De biztos megtaláljátok. A centrummal szemben az első kapualj és ott az első ajtó balra, de ott már látni fogod a sok babakocsit.
Pici lányodat isten éltesse sokáig első szülinapja alkalmábólKép
Sikerült venned lufit?

KataKép
Igaz, hogy egy kicsit megkésve, de sok-sok boldog névnapot kívánok!
Már nekem is sikerült megszoknom az autótKép Igaz a parkoláson még van mit gyakorolniKép de azért megyeget, ma pl. teljesen büszke voltam magamraKép Abban reménykedek, hogy szegény párom élete lesz így könnyebb, mert eddig 6-kor hazaért és még utána mentünk a boltba, így meg nappal be tudok vásárolni, így ő remélhetőleg többet tud majd pihenni, na meg a gyerekekkel foglalkozniKép

BettiKép
Költöztök?Kép Hogy haladtok?

KodaKép
Hogy vagytok? Cumisüvegért nem szaladtok át vasárnap a börzére? Még nem tudom mikor nézünk ki, de egyeztethetünkKép

RitaKép
Mail ment a recekkel.
Szépek a koszorúidKép Én már most eldöntöttem, hogy jövőre milyet fogok készíteniKép

ÁgiKép
Ne legyen lelkifurid a meló miatt, biztos jól fog esni egy kis "kikapcsolódás", az a heti 4 óra nem olyan sokKép

NevaKép
Majd mutizd meg, hogy milyen lett a süti.
Vizsgához a drukkok mennek. Nem nehezebb az a statisztika a számvitelnélKép én szerettem nagyon, pedig még szigorlatozni is kellett belőle.

BúzaszemKép
Milyen márkájú üvegfestéket használsz. Mert én úgy hallottam, hogy a gyenge minőségűek hajlamosak ilyenekre. Nekem Marabu van, de azzal még sose jártam így, jól bírja az ablakmosást is.
Mi egy éve cseréltük ki az ablakokat és nekünk is párásodik, pedig rengeteget szellőztetek, reggelre mindig tiszta víz.Kép E miatt sajnos a két főfal meg elkezdett penészedni. Egyébként meg száraz a levegő, de így meg párologtatni sem merek. Ördögi kör.
Kivel csináltattátok?
Tapadókorongot én innen a netről rendeltem a Mariann kreatívtól, nem tudom, hogy valamelyik hobbiboltban árulják-e.
Hanna nagyon édes.

DittaKép
Igen, nálunk is ez megy: orrfolyás, köhögés. Igaz Beni összeszedett mellé egy mandulagyulladást is, nagyon lázas volt. Õ már most szedi a 3. üveg ab-t és még mindig nem az igazi. Rám is olyan köhögőroham jött az éjjel, hogy ki kellett jönnöm a szobából, hogy a család fel ne ébredjen. Már tényleg elég volt belőle.
Attila jól megjártaKép De látod, minden rosszban van valami jó.Kép Jól mutat a házikóban a gyerkőcökkel.
Ajándékokat sikerült megvenni?
Holnapra sok-sok boldog szülinapot nekedKép

GyöngyöskeKép
Melyik kórházba mentetek 4D-sre?
Hermannban a börze most vasárnap lesz.
Hát igen, ez a babakötvény csak egy választás előtti fogás szeritnem. 18 év múlva az a pénz nem sok semmit fog érni, inkább adnák oda most azt a 40.000Ft-ot.

KrisztaKép
Itt is nagy-nagy gratula.Kép

FényKép
Sok-sok kitartást neked a költözködéshezKép

Dodus, AnitaKép
Régen írtatok, jól vagytok?

Ditta, Fény, BettiKép
Itt a kávésmuffinom receptje:
Hozzávalók:
A tortákhoz:
15 deka puha vaj
15 deka cukor
1 teáskanál vaníliaaroma
2 tojás
15 deka liszt
1 teáskanál sütőpor
1 citrom
4 evőkanál víz
1-2ek. neszkávé

A cukormázhoz:
1 tojásfehérje
22-25 deka porcukor
1-2 kiskanál neszkávé kevés vízben elkeverve

Először a sütőt kapcsolom be 200 C-ra (gázsütőn 6-os fokozat), hogy legyen ideje felmelegedni.
Aztán robotgéppel elkeverem a puha vajat a cukorral meg a vaníliaaromával. Utána egyenként hozzákeverem a tojásokat is és apránként beleszórom a sütőporral elkevert 15 deka lisztet. Belereszelem a citrom héját és fellazítom az egészet a forró vízben elkevert kávéval.
A papírkapszlival bélelt tepsihorpadásokba belekanalazom a tésztahalmokat és 20 perc alatt aranybarnára sütöm.
Amikor már langyosak, akkor kiemelem őket a tepsiből és sütőrácsra teszem mindet, hogy alul-felül tudjanak hűlni.
Miközben a muffinok süldögélnek, elkészítem a cukormázat. Ehhez a tojásfehérjét robotgéppel enyhén -olyan ködszerűre- felverem és beleszitálom a porcukrot úgy, hogy közben továbbra is folyamatosan keverem az egészet a géppel. 6 perc után, mikor már sűrű és fényes a máz, akkor beleteszem a feloldott kávét.
A kihűlt torták púpjait levágom, hogy lapos legyen a tetejük (én nem szoktam levágni), aztán kanállal rájuk kenem a cukormázt és hagyom, hogy a sütik tetején megszikkadjon a bevonat.
12 muffin lesz belőle.

Ezt az oldalt most találtam. Itt fenn van Stahl Judit első szakácskönyvének az Enni jónak az összes receptje.

Na mostmár befejezem kisregényem, megyek elteszem magam holnapra.

Puszi mindenkinek, Panka

panka
 
 




Sziasztok!

Maris!
Köszi a recepteket!
Már ki is nyomtatam őket.

Kriszta!
Gratulálok!!!
Köszöntelek a "többedik" pocakosok táborában!

Gyöngyöske!
Biztos nagy élmény volt a 4D-s, mi 3D-en voltunk Apa, gyerekek egész család. Az is nagyon jó volt.

Kismamik!
Ti esztek a karácsonyfa alá a babának is valamit?

A vasárnapi börzére mikor érdemes menni?

Rita

Rita
Kép
Dorka 10, Dani 12,5 éves
ritaa
 
 


Sziasztok!
Kriszta
Szivbol kivanok neked szo szerint aldott allapotot, boldog es problemamentes terhesseget.
Lassan kezdek irigykedni, de nalunk meg megy a szopi... Remelem, hogy a Joisten ad meg egy babucit nekunk is.

Panka
Koszonjuk a jokivansagokat! Vettem lufit, a Tizeshonvedon. Mindenkinek ajanlom a boltot, mert mindenfele dekoracio van.
Egyebkent hirdetik vhol ezt a borzet? Mondjuk, en a tobbit is veletlenul tudtam meg...
Kertel uj rucikat?

SOS!
Nincs valakinak dokitippje orthoped dokit illetoen? Rettenetesen faj a derekam.....


Puszi!
angelika27
 
 


Sziasztok lányok!
A tanácsotokat, illetve véleményeteket kérem a következő ügyben. Egy bp-i kollégám felajánlott egy munkát, történetesen egy országos egyetemi lap főszerkesztő-helyettesi teendőinek ellátása lenne a feladat. Nem áll tőlem távol, de havonta 2 napot Budapesten kéne töltenem (ezt egyébként csak úgy válalnám, hogy hazajövök aludni), illetve egész hónapban távmunkában irányítani az újságírókat, fotósokat emilen, telefonon.
A pénz sem lenne rossz, ráadásul meg tudom oldani úgy, hogy azért a GYED ne vesszen el. Így a lakásfelújítás után gondolhatjátok, hogy jól jönne.
Azon agyalok, hogy Hanna hogy bírná...mert közben folytatnám a sulit is, az is BP van, és fel kéne járnom két napra oda is.
Szóval ez már összesen 4 nap egy hónapban, ebből a sulit persze el tudom lógni időnként.
Az az igazság, hogy anyukám vigyázna rá boldogan, néha vigyázott is már rá 2-3 órát, de nem egész napot. Ugyanakkor 8 hónapos lesz Gigi (Hanna beceneve) januárban, amikor először kellene mennem, és már szépen eszegeti a főzeléket is, sőt az sem kizárt, hogy már szopizni sem fog csak reggel és este.
Szóval, nem tom, mit tegyek...mennék is, meg nem is.
Ez most egy jó alkalom, hogy kicsit visszarázódjak a munkámba, amit imádok, és sajnos Miskolcon nincs sok lehetőségem ilyen feladatra. A pénz is jól jönne, ezt már említettem. Csak félek, hogy Hannának kicsit korai lenne még ez az 1-2 napos távollétem...mit gondoltok?
Most még elég anyás, mint minden kisbaba, amíg szopizik,de anyut imádja, meg hát a párom is itthon tudna maradni velük, ők meg szerelmesek egymásba, mármint apja meg a lánya...jajj nem tom legyenKép
Ti már tapasztaltabb anyukák vagytok, és tudjátok, hogy egy 8 hónapost szabad-e már így itt hagyni...
Ugye segítetek?
Fény
fény
 
 


Szia Fény!
Nekem is az elso babam van, o most volt (tegnap) 1 eves. Szerintem probaljatok ki, hogy elmesz otthonrol eloszor csak delelottre, aztan egyre hosszabb idore. Akkor meglatod, hogy birja. Nekem is lelkiismeretfurdalasom lenne, de ha jol elvan anyukaddal es a paroddal, akkor nem olyan sok a 4 nap.
Probaljatok ki ezt a fokozatos szoktatast, hatha sikerul. Akkor ne lepodj meg, ha esetleg emiatt tobbszor ker szopizni, mert olvastam mar ilyenrol. Szerintem az a lenyeg, hogy ne legy ideges, stresszes miatta, mert azt ugyis megerzi.
Hat, lehet, hogy ezzel semmit se segitettem, de en ezt csinalnam.

Angelika
angelika27
 
 


Panka
Szerintem elkudhetned Molli fotoit babaszepsegversenyre. Igazi kis fotomodell mar most!
Angelika
angelika27
 
 


SziasztokKép

PankaKép
De bizony, találkozhatnánk. Szerintem itthon leszünk. Majd átugrok, ha ideértetek és akkor találkozhatunk a gimi előtt. Még nem tudom, hogy be akarok -e menni. Jó lenne, de igazából nem akarok semmit venni....na mindegy, azért mi összefuthatunkKép
Telefonszámom megvan? A matáv benne van a tel. könyven is, úgyhogy ide is beírhatom: 351-348 (csak ha beszélni akarunk)

KrisztaKép
Puszi a pocakra! Gratula majd később, babonábólKép

GyöngyöskeKép
Még mindig az Aladin nevet szeretnék a lányok a picinek??KépKép

FényKép
Bizony vállald el, én azt javaslom. Sajnos nem válogathatunk, ahogy te is említetted. Nem szórakozásból csinálod, hanem hogy jobb legyen nektek. Ettől te nem leszel rosszabb anyuka!!
Ráadásul nagyon jó helyen lenne a nagylány, amikor te nem érnél rá. Szereteben nem lesz hiányaKép

AngelikaKép
A börzét rengeteg helyen hirdetik, ki van plakátolva. Holnap reggel a bölcsiben elolvasom és ide beírom neked, hogy mik lesznek, mikor és holKép Azt tudom, hogy 300 ft a belépő, de 12 év alatt ingyenes. De holnap bővebben leírom, ha elolvastamKép


Ja! És minden kép tündéri, nagyon aranyos gyerekeink vannakKépKép

Puszi: Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

RitaKép
Börzére szerintem minél hamarabb érdemes menni.

AngelikaKép
A szopi nem akadálya egy kistesónakKép Én 4 hónapos voltam Mollival mikor Beni 21 hónaposan abbahagyta a ciciléstKép Ortopéd dokit sajna nem tudok.
Köszi Molli nevében a bókotKép

FényKép
Szerintem is nyugodtan vállald el, ne legyen lelkifurid miatta. Ha úgy gondolod, hogy Hanna kibírná nélküled is egy egész napig akkor ne hezitálj rajta. Molli a héten lesz 7 hós, de én nem tudnám egy egész napra itthagyni, mert ő még nagyon igényel engem (na meg 3 óránként szopizikKép). Úgyhogy szerintem minden Hannától függ. A végső döntést meg úgyis neked kell meghozniKép

KodaKép
Anno küldtem a magántáblákat, megvan még? Abban benne van a számom, de majd átküldöm mailben. Szerintem valamikor 10 óra után fogunk menni. Csak a cumisüveget itthon ne felejtsem.Kép Holnap be is rakom a kocsiba, biztos ami biztos.Kép
A börzéről az infó engem is érdekelKép

Puszi mindenkinek, Panka

panka
 
 


Sziasztok!
Tegnap besétáltunk a suliba , és azt mondják, hogy a gyerek másfél éves kora előtt nem vállalhatok munkát, akkor sem, ha GYESen vagyok , és nem GYEDen.
De akkor Fény most hogy kezdhetne dolgozni? Hanna még kisebb mint Rebeka!
Zsuzsáról nem is beszélve, Õ is hamarabb kezdett dolgozni..

Mit tudtok erről??

-bocsi, most csak ennyi-

delice
 
 


Hali Lányok,
Fény ez egy szuper lehetőség, szerintem is vállald el! Vannak olyan gyerekek akik már 6 hónaposan bölcsibe vannak egész napra és egész hónapra. A lányoddal pedig olyan emberek lesznek akik csak neki lesznek ott és ugyan úgy szeretik, mint Te. Ha a szopin kívül már mást is szépen eszeget akkor végképp semmi gond. Tudom, hogy ez neked sokkal nagyobb erőpróba lesz, mint neki. A picik gyorsan alkalmazkodnak hidd el. Sőt árul el, hogy lehet ilyen melóhoz hozzájutni, engem is érdekelne ilyen. Én logisztikus vagyok és német tolámcsolást, fordítást is vállalnék. Erről jut eszembe a távmunkával van már vkinek tapasztalata?
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Delice,

úgy, hogy nekünk van egy családi vállakozásunk, egy kft-énk, ez a szüleimmel közös. Anno kényszervállakozóként nem volt más választásom. Most a párommal csináltunk egy bt-t, ebbe szintén felvettük a tevékenységi körbe a hírügynökségi tevékenységet. Így nem én, hanem a cég számláz, én meg legfeljebb álnéven írokKépAz, hogy a számlát ki állítja ki és írja alá, tökmindegy.

Maris,
ez nem olyan távmunka. Évek óta dolgozom velük, csak megosztottuk a feladatokat. Egyébként itt Miskolcon tevékenykedtem, mielőtt Hanna megszületett, de végleg otthagytam azt a munkát, mert nem akartam hitegetni őket, hogy 1-2 év után visszamegyek. Mert ezt most még nem tudhatom. Na mindegy ez ennél összetettebb.
De kerestem én is távmunkát, nem nagyon van értelmes. Én angolos vagyok, de utálok fordítani, tanítványokat meg egyelőre nem merek vállalni, még túlságosan is Hanna határozza meg a napjaimat. Most pl, reggel óta nem ettem, és főzni sem tudtam, mert a Kisasszony össz-vissz fél órát aludt. Délelőtt itt volt a gyerekorvos, kapott egy szurit, azóta meg nem lehet lelőniKép
Így kicsit nehéz lenne tanítani.
De a fordításra szerintem érdemes rákattannod, a tavmunka.lap.hu-n biztos találsz magadnak valót.

Mindenkinek köszönöm a biztatást, ha egyéb feltételeknen, elválallom a melót. A lelkifurdanccsal meg majdcsak kezdek valamitKép
Na kiviszem a hölgyeményt levegőzni, hátha elalszik, ettől persze nekem még üres marad a gyomromKép
Fény
fény
 
 


Fény,
köszi az infót, ott már nézelődtem, de egyenlőre semmi értelmeset nem találtam. A tanítványokkal én is így vagyok, nagyon Virág függőek még a napok, soha nem tudnám megmondani,hogy mikor alszik és mikor jöhetne vki órára. Én úgy gondolom, hogy jövő szeptemberben megyek vissza melózni, ha megoldom Virág elhelyezését. Én nagyszülőkre nem tudom hagyni, így elég nehéz lesz. Szerintem is vállald el, jó lesz neked is némi levegőváltozás.
Maris

Lányok, kézműves ügyességek!
Csináltatok már naptárat ajándékba, én anyukámat szeretném meglepni vele, de ennél tovább még nem jutottam a kivitelezés terén, ha vkinek van ötlete légyszi segítsen!
köszike
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Hát lányok, nehéz vállalkozóként, de így legalább nem történhet meg velem ez...ajánlom figyelmetekbe ezt a cikket.
http://www.origo.hu/itthon/20051201lerazzak.html?pIdx=1
fény
 
 


Maris,
a www.tavmunkainfo.hu-n is körülnézhetsz.
Fény
fény
 
 


SziasztokKép

Tehát a bababörzéről:

helye: Hermann Gimi
Időpont: 2005.12.04.
Nyitvatartás: 9-17-ig

Új és használt babaruhák, játékok, bababútorok, babakocsik, bébiételek,-italok, kismamaruhák, kismamakellékek vására.

Ingyenes játszóház, ugrálóvár várja a gyerekeket.
Lesz termékbemutató, vetélkedő, sok ajándék.

Belépő: 300 ft. 12 év alatt ingyenes.

Van pelenkázó és szoptató helyiség.

PusziKép

Koda

Panka!
Akkor találkozunk. Szerintem be is nézekKép

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Dodus, AdnilemKép
Sok-sok boldog névnapot nektek!

ÁgiKép
Januártól módusul a törvény, 1 éves kor után már tudsz munkát vállalni ha jól emlékszem akár 8 órában is.
Meg a nyugdíjas nagyszülő is mehet gyesre, de itt is van valami korkikötés.

MarisKép
Naptár ügyben ezt a topicot tudnám ajánlani neked.

KodaKép
Ok, majd hívlakKép

Puszi mindenkinek, Panka

panka
 
 


Lányok!
Én úgy tudom, hogy GYED mellett egyaltalan nem lehet dolgozni, ha megis szeretnel, akkor GYES-re kell menned.

Remelem, hogy jan. 1-tol tenyleg valtozni fog a helyzet.

SOS!
Ismertek jo fenykepeszt? Szeretnenk mutermi fotokat is Angelika 1. szulinapjara. Olyasvalaki kellene, aki nem nyul le teljesen, es van turelme a gyerekekhez. Elore is koszi!

JO HETVEGET!
Angelika
angelika27
 
 


Melindáknak: (köztük az én hugocskámnak is!)
Boldog névnapot nektek!

Kép

Kép

Kép
ditta76
 
 


Lányok!

Ez a Hermannos börze milyen időközönként van?
Rendszeres?
Lesz januárban is?

Rita

Rita
Kép
Dorka 10, Dani 12,5 éves
ritaa
 
 


Sziasztok!

AngelikaKép
Igen, jól tudod, csak gyes mellett lehet dolgozni, ez jan-tól sem változik.
Fotós: én tudok egyet, a Déryné utcában van az egyik ház pincéjében, Széchy Zoli, fotóművész. Szerintem nagyon jó fej.Kép

RitaKép
Börze ebben a szervezésben eddig 1× volt az ITC-ben. Ami múlt hónapban volt az egy magánszervezés volt, az talán febr-ban lesz megint.

Puszi mindenkinek, Panka

panka
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a névnapi köszöntést. Kép Aranyosak vagytok.

Lóri már nagy kópé, az elmúlt napokban jött ki a felső két foga. Éjszaka sokszor felébred, úgyhogy mi sem alusszuk át az éjszakákat.

A muffinnal kapcsolatban kérdeznék tőletek. A receptek általában úgy kezdődnek, hogy a margarint/vajat keverjük habosra a cukorral. Na, ez nem megy nekem. Hiába kutyulja a keverőgép akár negyed óráig is, nem lesz szép, sima, habos. Így a végén, amikor megsül, akkor is olyan fura. Mit csinálok rosszul?

Kellemes adventi vasárnapot mindenkinek!

Dodus

Dodus
Kép
Kép
dodus
 
 


Sziasztok,
Dodus, én soha nem keverem habosra a vajat a cukorral, csak jó fehérre és én porcukrot szoktam használni. Eddig még mindig sikerült, mindenféle sütinél így csinálom. Ez szerintem elég. Próbáld ki így.
Panka,
naptárgyártás ügyben van még más javaslatod? Mert amit írtál a babaszobás ott nagyon bonyolult progival csinálják. Én csak olyat szeretnék, ami 1 lapos és felül több kép lenne, alul pedig az egész év.
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!

Volt valaki a bababörzén? Milyen volt?
Én szerettem volna elmenni, de aztán nem jött össze. Meg, az az igazság, hogy majd januárban szeretnék bevásárolni a (márciusban születendő Picinek). Most még a karácsonyra kell összpontoítanom.
Csak kíváncsi lettem volna mik voltak?

Üdv: Rita

Rita
Kép
Dorka 10, Dani 12,5 éves
ritaa
 
 


Panka!
Nekem csak akkor párásodik az ablak ha ott van kiteregetve. AMióta nem ott teregetek az ablakfestés miatt nem vizes az ablak pedig a radiátorra van felszerelve párologtató. Amúgy Leeho az üvegfesték neve.
Én voltam a börzén Pankával találkoztam is, ott volt Mollika is anyukájával árult.
Jó dolgok voltak szoptatós párna is volt, nekem anno még PEstről kellett hozni. Annyira szerettem aludni rajta amikor terhes voltam olyan kényelmes volt.
Olcsóbb volt a hipp és a kecskeméti ital étel is. Ha egy kartonnal vettél még olcsóbb volt. Egy kartonban kecskemétiből 6db volt és 400ft a hippes ugyanennyi 600ft az ital a kaja 1000ft. De ha darabra vetted akkor is jóval 200ft alatt volt. Én csak egy párat vettem mert én megcsinálom Hannának de van úgy hogy nincs idő rá vagy megyünk valahova olyankor bedobok egyet és mamának nem kell főzőcskéznie. Hál Istennek Hannának tök mindegy hogy üveges vagy én általam készitett. Mindenevő a gyermek. A belépő 300ft volt de adtak egy fali naptárat meg keksz kóstolót is Wolfosat. Le lehetett vásárolni a belépő árát elvileg de mint utólag kiderült csak a babakocsi vásárlásába számitották bele.

Kép

KépKép
búzaszem
 
 


Sziasztok!

Jó Mikulás-várást kívánok mindenkinek!
Kép

Nálunk már járt ma este!! öröm volt nézni a gyerekek arcát! Olyan jó, hogy még hisznek benne! Majd mutatok képeket is!

Jó éjt!
Ditta

Kép

Kép
ditta76
 
 


Sziasztok!

DodusKép
De jó "hallani" rólatok.Kép

MarisKép
Nem olyan bonyolult az a progi. Ulead Photo Expersst használják, én is letöltöttem. Ilyen naptárakat lehet vele készíteni pillanatok alatt: http://janka.gportal.hu, itt a kreativkodásaim, naptárak menüpont. (a 2. még nincs kész teljesenKép)

RitaKép
A börzéről Búzaszem leírt mindentKép Én is bébiételt vettem egy pár üveggel.

BúzaszemKép
Örülök, hogy találkoztunkKép
Ablak nekem sem mindig párás, ált-ban akkor, ha sokat mosok, de akkor sem mindegyik.

DittaKép
Mi is voltunk ma mikubulinKép

AngelikaKép
Lehet, hogy lesz a szopispárnába töltet, de még nem 100%.

A börzén egész ki minitali jött összeKép Találkoztam Búzaszemmel, Gyöngyöskével, Cattel, Pamaccsal és KrisztávalKép

Puszi mindenkinek, Panka

panka
 
 


Sziasztok!

Tegnap, ahogy mentünk a bábszínházba, előttünk sétált pár lépéssel a Mikulás, a lányok áhitattal csodálták. Az bohócok előadása tetszett nekik, bár Hanga egyes jeleneteknél az apjához bújt, megijedt a "sárkánytól". A Mikulásnak mind a ketten énekeltek a színpadon a mikrofonba, persze 1-1 szaloncukorért cserébe.a
Nálunk is ma éjjel járt a Mikulás, reggelre meglepetés került az ablakpárkányukra és a komódjaikra. A lányok is hisznek még benne, nagyon aranyosak.

Angelika!
Én is szopispárnát keresgélek, a neten is, jelenleg itt árulnak a legjobb áron újonnan.
http://www.bababolt.com/index.php?option=com_content&task=view&id=40&Itemid=79

Panka!
Ez a szopispárnatöltet engem is érdekel.

Panka, Kriszta, Pamacs!
Örülök, hogy találkoztunk.

Most rohanok, viszem a lányokat az oviba, oda is ma érkezik a Mikulás.

Gyöngyöske
gyöngyöske
 
 


Sziasztok!

Angelika!
Itt is találtam szoptatós párnát, két féle méretben. http://fermiumbt.fw.hu/

Búzatszem!
Neked melyik fajta szoptatós párnád van? Milyen formájú és milyen töltetű? Tennél fel esetleg róla képet? Priviben is küldheted.

Mónika
gyöngyöske
 
 


Sziasztok!

Ditta!
Kicsit (nagyonKép) megkésve, de

BOLDOG SZÜLINAPOT A KICSI FIADNAK és az ANYUKÁJÁNAK IS!!!!!!KépKép

És minden szülinaposnak, névnaposnak sok boldogságot!

Gyöngyöske!
Köszönöm!Kép
Szerintem inkább kérdezz. Most nincs időm emilt írni, de ha megmondod mire vagy kíváncsi, szívesen válaszolok.
Röviden: nekem (és persze Dancsinak) tetszik a suli. Jól emlékszel, ő az angolos, kéttannyelvű, iskolaotthonos osztályba jár. A rajz, tesi, természet van nekik angol nyelven. Most negyedikes, de meg merem kockáztatni, hogy tud annyit angolul mint a nővére, aki most fog érettségizni.
Akkor a lányod elvileg a Dancsi mostani tanítónénijeihez fog kerülni. Róluk tényleg magánban Kép, de nekem semmi bajom velük.

Kriszta!
Hatalmas gratula!!!!!!!!!KépKépKépKépKép
Itt nem jártam pár napja, de attól pénteken "csiripelték a madarak" a Corában, a gyönyörű hírt!
Sok boldogságot Nektek!

Panka!
Köszönöm!Kép

K.

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Panka!

Keresem azt a progit, amivel naptárat lehet készíteni,de nem lelem ingyé:Kép
Honnan lehet aztat letölteni?
Ha már ilyen kreatívkodásra adom a fejemKép
Fény
fény
 
 


Ditta!
Ez főként neked szól.
http://www.babanet.hu/album/main.php?album=5358&page=4&image=179368
A koncert címe: "Magyar vagyok..." Ti nem voltatok?
És még valami: 4-es lett a stat. Annyira örültem.Kép
neva
 
 


Sziasztok!

Kép
Megvolt a második is Kép

Kriszta Kép
Itt is Kép Nagyon örülök Kép Jó egészséget Nektek! Mindnyájatoknak!

És most már irgumburgum! MSN!!! Kép

Panka Kép
Én se találom azt a programot! Pedig nagyon szépe lettek a naptáraid Kép azaz nagyon szép amelyik kész van, és ahogy elnézem a másik is nagyon szép lesz ;)))
Ami a dolgozást illeti.. egyáltalán nem bánom, hogy nem kellett menni decembertől! Bőven elég lesz januártól Kép Csak érdekelt, hogy ténylge hogy is van ez a dolog.

Melindák Kép
Kép

NA PUSZIIIII

delice
 
 


Már itt a mikulás!Kép
zlotika
 
 


Sziasztok,
Panka, nagyon szuper lett a naptár, de én semmiképp nem boldogulok és szerdán lesz anyukám szülinapja!!!!! Pedig azt hittam ma meg tudom csinálni! Légyszi írd már meg, honnét tötötted le a progit SOSOSOSOSOSOSOSOS!!!!!
köszike
MAris

Maris
feketemaris
 
 


NevaKép

Gratula a statisztikához! Kép Ebből a tárgyból a 4-es nagyon jó!!!
Sajnos nem voltunk, Miskolcon volt? Ha itt nem, emilbe írd már le bővebben, mi volt ez!
Köszi!

Ditta

Kép

Kép
ditta76
 
 


Sziasztok!

A progit innen töltöttem le: http://www.ulead.com/pe/trial.htm. Ez egy 30 napos próbaváltozat. Elég nagy progi, sokáig tölti a gép, de megéri, mert nagyon szuper, én már azon gondolkodom, hogy utána megveszemKép Ha valahol elakadtok szóljatok, megpróbálok segíteni.

Puszi, Panka

panka
 
 


Gyöngyöske
Köszi! De nekem mar van pasnam, csak egy kicsit megcsappant, ezert olyan kis golyocskakat keresek bele.
SZOPISPARNA: nekem a TOMMY van, nem rossz, anno postaval egyutt kb. 7500Ft volt. De lattam vhol olyat, ami annyira hosszu, hogy a fejedtol eler a labadig.

Panka
Drukkolok akkor a golyoknak es koszi!!!

GRATULALOK A SIKERES VIZSGAZOKNAK!!!!
angelika27
 
 


Sziasztok!

Én is időnként benézek ide, csak a visszaolvasás nehezen megy. Gratulálok a pocakosoknak és nagyon jó egészséget nekik!

Kriszta!

De jó! Annyira örülök!

Annyi dolgom van mostanában, hogy sosem jutok el idáig, hogy írjak. Pénteken is megyek vizsgázni.
Üdvözlöm én is az "újakat" akikkel még idáig nem "találkoztam" itt.

Képzeljétek voltunk pénteken a munkahelyemen Mikulás ünnepségen. Senki nem sírt, csak az én kis drágám ordított, hogy: "Menjünk haza!"
Úgyhogy a kis műsorból semmit sem láttunk, mert kint kellett sétálnunk a folyosón. Hát ez van.
Holnap a bábszínházba megyünk Mikulásra, már előre félek, hogy mi lesz.

Kép

Gondolom már mindenkinél járt a Mikulás, de azért küldök még egyet hozzátok!8-))

Sziasztok!
Vendég
 


Hali,
Panka, talán az utolsó kérdésem: nagyon megy már ez a naptárkészítő dolog, de hogyan lehet, egyoldalas naptárba több képet is betenni és hol lehet kiválasztani pl. a szivecskét vagy más egyéb formátumot?
Köszönöm előre is a válaszodat!
Maris

Maris
feketemaris
 
 


MarisKép
Szivecskés: create, card, scrapbook pages, ott a szivecskés lapot megcsinálom, lementem és utána a naptárnál ezt teszem be kép helyett.
Több kép: megcsinálom egy képpel, lementem és utána edit photo, paint, clone és itt ráteszem még a többi képet.
Egyébként háttérnek bármilyen netről letöltött kép jó a naptárnál.

Panka

panka
 
 


Hahó naptárosok...hogy a túróba kell lementeni? Mer' ilyen ikont még véletlenül sem lelek, jobb gombra nem reagál ilyent, aztán mikor kilépek menti ő, csak nem mondja meg, hova.
Egyébként már vagy 8 éve számítógépezek, de nem gondoltam volna hogy épen ezt a kérdést kell feltennemKép
fény
 
 


FényKép
Ahogy én csináltam: download now, utána a create your account-nál regisztráltam magam (regisztráció nélkül nem engedi) utána bead egy olyat, hogy FTP site 2, FTP site 1. Én a 2-re klikkeltem. Utána nekem megkérdezi, hogy futtatom-e vagy mentem? Én a futtatásra álltam és utána már csinált mindent magátólKép Remélem sikerülni fogKép
Panka

panka
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?