Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

mára mi is lebetegedtünk, ill. csak taknyos a Dorka, de ez lehet a foga miatt is, mert már majdnem kint van. Holnap azért meglátogatjuk a doki nénit, mert nagyon sokat piszkálja a fülét ami szintén lehet a foga miatt.

A tali nekünk nem biztos, attól függ, hogy hogy leszünk.

Ti ki szoktátok vinni a gyereket, ha ilyen hideg van és beteg?

Judit

KépKép
KépKép
ytong
 
 


sziasztok!

a tali nekünk is inkább valami benti helyen lenne jó! ma ráadtam az overállját illetve a vadi új dr. leo bakancsát és szegény csak fetrengett a földön, mint egy partra vetett hal. nem tudott szinte megmozdulni sem. azaz kinn még ezekben az új szerkóiban nem tud mozogni, csak a földön feküdni. azt azért meg nem szeretném, meg azt sem, hogy csak a babakocsiból nézegesse a többieket. megoldható a dolog?

i
matt07
 
 


HEllo MIndenkinek!

VIsszaolvastam, ZITA hálás vagyok a kimerítö ´véleményért, köszi. AZ urologus tetszik,mint ötlet, intézkedem is a témában, cipöt itthon sajnos nem hordunk, mert összesen (!) egy pár cipönk van (lábforma miattKép) ez viszont nem lehet rajta éjjel-nappal, ugye.Kép
Bili ügyben akkor most jól megijedtem, nehogy kakavisszatatástól szenvedjünk még iskolában is...hagyom is.

A mai nap ambivalens hire: telefonáltak a bölcsiböl, Márk mehet a jövö héten. Kép-mert mehetek 3X egy héten ezalatt az idö alatt tornázni, Kép - mert elindul a társadalom beszippantó erejének hatása.
Nálunk éjszaka esett a hó, déli alvás után felkerekedtünk, a ház mögött isteni tiszás van, rajta hát havazzunk. Mivel nagyon nem vagyok felkészülve: harisnya, farmer(Kép), egyetlen cipö, kabát, sapka, sál. NO bakancs, no kesztyü, nö vizezös gatya....ugyan a bejárati ´kapunál nem jutottunk tovább (ott parkol a házból egy kisfiú pedálos autója-gondolhatjátok Kép), de a cipö, kabát, nadrág sikeresen átvizesedett- cca. 10 perc alatt. Kapott még 10 percet, végül megelégeltem és feljöttünk. HOlnap megyek nagybevásárlásra.Kép bakancsot sajna csak vele lehet, de majd megoldom valahogy.
Tali miatt: mi csak 30-tól vagyunk otthon, de NAGYON örülnénk ha mondjuk az állatkerti játszóba tudnánk veletek találkozni. Vagy akár máshol...

15 hó soltásról: ha hétfön kapta és még vasárnap sem lett töle semmi baja, még lehet?

Én ha beteg, nem szivesen viszem ki, de attol függ mennyire az. Ha taknya nyála egybefolyik, söt mitöbb, lázas is-> NEM , de egyébként elkerülhetetlen, mert megörülnék itthon napokon át....ha nem is full séták,de autóval ide-oda mindenképp.
timili
 
 

 
 

Sziasztok,

Tegnap Jack megkapta a 2 hónapos oltást, mind a ketten sírtunk, de nem lázasodott be és még nyűgös sem volt eddig.
Viszont elkezdte az öklét a szájába gyömöszölni, közben nagyokat nyög és nyáladzik. A doki néni megállapította, hogy hamarabb elkezdődött nála a fogzás mint általában.
Már alig várom, hogy mi is "taliképes" korban legyünk.

van itt valaki aki ült már repülőn pici gyerekkel? Karácsonyra kimegyünk a nagyszülőkhöz Írországba, és eléggé parázok a gyerekes repüléstől.

Heni, eddig gondolgodtam, hogy hogyan írjam le a masszázst, de elég nehéz elmagyarázni a fogásokat, viszont van egy babamasszázs könyv fotókkal demonstrálva.

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Heni, ezt a weboldalt most találtam a masszázsról, rajzokkal, szerintem egész jó.

http://www.vitalitas.hu/konyvek/bab/babmasz2.htm

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka,
repcsiuttol ne aggodjatok, Irorszag nincs is messze. Le es felszallasnal szoptasd v. cumiztasd (nem kivant torendo), hogy a fulecskeje ne fajjon. Enyem lany 4 honaposan ult eloszor gepen, a fiamat pedig majdnem most vittuk eloszor (3,5 honapos), de lemondtam--mar banomKép. A parom epp Dublinban van, oda mentunk volna csaladilag. (Szerencsere azert igy is tok jol erzi magat.)
Puszi Mindenkinek,
Iza
PS a fiamat ma vittuk kadas uszasra a Gezenguzokhoz, nagyon elvezteKép
masodik
 
 


Köszi szépen Iza, megnyugtattál. Mi ez a Gézengúzos dolog?

Már csak az útlevelet kell elintézni, azaz csak a fénykép hiányzik. Az ír nagykövetségen 2 nap alatt kész az útlevél, és a gyereket sem kell bevinni, elég, ha a gyerekorvos lepecsételi a fotókat. Nem is gondoltam, hogy egyszerűbb mint ha magyar útlevelet csináltatnánk.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka!

Köszi a masszázsos oldaltKép

Kép
hencsi
 
 


Sziasztok!
Manka! Budakalaszra jarunk a Cseppek házába a picivel a csipoje miatt (egyik oldalon kotottebb). A gygogytorna magaban foglal mindenfele jo kis masszazs-fogast, mozgast, es vizi terapiat. Tegnap voltunk vizben eloszor, a gygytornasz a mano feje ala tette a tenyeret, es mutatta, hogy hogy tud osztonosen lebegni a kisfiam. Szepen felhuzta a kis popojat a viz tetejere. Nagyon elvezte. Van piciknek kadas uszas (hasonlo a mi vizi terapiankhoz), mar egeszen picibaba kortol. (www.gezenguz.hu)
Kepzeljetek, a nappali ablakat nalunk befutott a vadszolo. Amikor tele van levellel, kivulrol tok szep, de belul arnyek van, ilyenkor nehez nem leszedni egy nagy metszoolloval. De aztan arra gondolok, milyen szep lesz, amkor az egesz vad piros lesz, es ilyen lesz a termeszetes feny a szobaban. most pedig, hogy a levelek mar lehullottak, csak a bogyok maradtak, idejarnak a madarak enni. Van, amikor 2-3 is ott ucsorog az ablakunktol 10 cm-re, es csipegeti a szolot. A fiam ágya pont az ablak elott van, oket nezegeti.

Na megyek, mot megiszom a masodik (pot)kavemat.
Legyetek jok, jo szerdat!
Iza
masodik
 
 


Sziasztok,

Manka,

Repülni lehet nyugodtan, a füle miatt fontos, hogy szoptasd vagy itasd le és felszállás közben mindenképp. Timi talán többet tud erről a témáról, bár Iza is sokat leírt Kép

Iza,

Aranyos ez a madaras történet. Marci is mondja, hogy csip-csííííp, de nálunk a kutya a favorite Kép

Tali,

Én is benti helyre szavazok. Marci nyüszög a hidegtől és folyamatosan folyik a könny a szeméből Kép Azt hiszem ismét ellátogatunk egy szemészhez...


Timi,

Ne örülj a 10. napig még lehet Kép

Judit,

Jobbulást!

Cipő,

Én továbbra is Leóra szavazok. Nekünk nagyon bevállt, gyógytornász, ortopéd doki is megerősített. Timi nem egynél jártunk??

Kriszti

cuiccolo
 
 


Sziasztok,

Tök jó, hogy mindenki megnyugtatóan ír a repülésről. Jó kis karácsonyunk lesz, az egész ír család amibe beletartozik egy 9 hónapos ikerpár, így együtt 11-en leszünk egy fedél alatt. Én jobb szeretnék itthon hármasban karácsonyozni amíg a Jack ilyen pici, de nem tudtam ellenállni a "klán" nyomásának.

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka, én is aszondom: semmi pánik! Igaz a mi utunk csak max, 1,25 óra - de volt hogy le sem vettem Márkot - szivesen szopogatott;) /még mindig szivesen eszik/ a lényeg mint fent írták a fel és leszállás, illetve (pilóta férjjel a zsákban) arra is figyelj, hogy pl van hogy már egy jó fél-egy órával a földetérés elött megkezdik a süllyedést. Vagy ha kicsit "rázós" az út, - egy szóval mikor neked szórakozik a füled, akkor valszeg neki is...és akkor igyon (egyen) Márk mostanság ezt teszi közben ,mivel a viz nem nagyon itatja magát;)
Fogzásról, nálunk (is) kb. 2-3 hónapos kortól (ha jól emlékszem) döl a nyál!!!!!!!Kép Kisebb megszakitásokkal, még most is (15,5 hónapos)Kép
Úgyhogy sztem készülj fel (H&M ben helyes kis nyálzópártedliket lehet 3asával kapni, nekünk van vagy 12, sajnos még nem tudunk lemondani róla)

Márk még mindig nem lázas! (valami baj van??)
Viszont a bal szeméböl neki is folyik a hidegre a könny...akkor most én is vigyem szemészhez, vagy megkérdezed nekünk is , CUicco?
"Kutyázás" detto! Csak azt nem vágom, hogy u-u-u-zik és hozza a cipöjét....Kép ez vagy: -Anya, menjünk kutyákat nézni/keresni!
vagy: -Anya, nézd kutya van a cipömön! (én inkább mókusra tippelek, de majd irok a RICOSTA-nak tisztázzák a kérdést kettönk között)
További szavak: (vagy már irtam?) "zizz"=viz, "düz" vagy "züzz"= tüz (nov. 1 óta) van még aztán "cüsz" = tschüss! ...és aphuuuu= de ez egyértelmü
mást is mond, de azt nem tudjuk beazonositani...lehet hogy már németül mondja??clipart/{biggrin}
A jövö hét keddtöl kiderül...


Ujabb körtémám:

****KI****HOGYAN*****KÉSZÜL****A****KARÁCSONYRA?
(diszités, sütés ill. mikor csinálunk karácsonyi teaházat, és kinél?)
timili
 
 


Timi,

Holnap megyek a Heim Pálba Juhos főonőhöz, megkérdezek mindent Kép
Mikor jöttök? AKARRRRRRÓÓÓk giccses télapó sapikat a székeinkre. Hozol nekem? A giccsshopban kapni MUC-ben. A tavalyiak tönkrementek Kép
Nálunk tele a ház mikulásos-karácsonyos giccsekkel ilyenkor. Apa örömére még a csilláron is lógnak Kép
Ablakokon matrica, a párologtatóban almás-fahéjas cucc, énekeljük a karácsonyi és télapós nótákat, zenél a karácsonyos könyv és majd mézeskalácsot is sütünk Kép)
Teaparti mehet nálunk, mint tavaly...

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Sziasztok!
Eppen most sult ki ket tepsi mezeskalacs, amiket kilyukasztgattam, rajta lesz a fan, meg az ablakokon disznek. Meg ahonnan lehet, majd ilyenek logank. lesz sok narancs meg szegfuszegillat, meg fahej. Az ablakba meg a teraszra kiteszunk vmi csillogo vilagitot. Es persze bent lesz a fa, amit kozosen diszitunk fel, iden a lanyom altal keszitett szinespapirfuzer is rajta lesz (meg nincs kesz), es tobb disz lesz rajta, mint tavaly, mert kozosen kezdtuk el gyujteni a diszeket, nem dobjuk ki, csereljuk el, hanem ezen is latjuk az evek mulasat.... hmmm....
masodik
 
 


Sziasztok!

Nekem annyira semmi szabadidőm nincs a 3,5 hetes lányom mellett, hogy csak sárgulok a karácsonyi készülődéseteken az irigységtőlKép

Már 2 napja az a modi h nem pukizunk és a kaki is tök nehezen jön ki, nem kemény, naponta többször is van, de mostmár rászokunk lassan h lázmérővel segitem h kijöjjön....viszont a pukik igysem ugysem és hiába az espumisan nem használ, csak erőlködik, sirdogál...

A másik fura dolog, h nem szereti a sapkát, jobban mondva utálja, először azért bömböl, mert ráadom, kinn meg azért, mert ahogy forgaatja a fejét rácsuszik a szemére és idegesiti....

Semmi kedvem dolgozni, de sajna kellKép(((((

Kép
hencsi
 
 


Sziasztok,

Timi, köszi a tippeket. Partedliből van legalább 50db, az ír nagymami testvérei (14 testvére van, szép nagy katolikus család) szinte egytől egyig azt (és még sok mást) küdtek Jacknek amikor megszületett.

Képzeljétek, az egyik angol ismerős családnak most született kisfiuk, és foggal született (felül 1db).

Én is irigykedem a karácsonyi készülődésre, na majd jövőre.

Heni, nem próbáltad a "hasprést"? Térdben hajlítsd be az Ajsa lábát, és nyomd a hasára, tartsd úgy 5-6mpig, és ismételd, ha szükséges. Nálunk ilyenkor szépen kijönnek a pukik.
A védőnő szerint a lázmérőzéshez egy idő után hozzá fog szokni a gyerkőc, és az sem fog segíteni, úgyhogy jobb csak "végső" estben használni, pl. ha már több mint 2 napja semmi sem történt.

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Sziasztok!
Nalunk a rekord nemkakilas 14 nap!!!
Most vasarnap sikerult ezt a rekordot állítani. Kozben a gyogytornasz mutatott egy tartast (lebegoules), amitol allitolag konynebben pukiznak meg kakilnak a babók. A lebegoules az, hogy a babot a hasadra teszed neked hattal, megfogod a kis combocskait a popojahoz kozel, eloredolsz, hogy "uljon" es kicsit eltartod magadtol (nagyon ovatosan). Igazabol sztem akkor lehet hasznalni, amikor mar tartjak a fejecskejuket. (az en fiam 3,5, es nagyon szepen csinaljaKép) Amikor kisebb volt, akkor bicikliztunk, es az segitett (neha most is).
Udv,
Iza
masodik
 
 


Sziasztok,

pénteken voltunk dokinál, Dorkának semmi baja, még a torka se piros csak a foga miatt van az orrfolyás. Holnap megyünk 15 hós oltásra.

Nálunk a karácsony lakás díszítéssel történik, értendő ezalatt ablak díszek üveg festéssel (már készen vannak csak az ablakpucolásra várnak) szalvátatechnikás képekkel és különdöző lógó bizgentyűkkel van tele a lakás. Tavaly csináltam mézecskalács házat amire az idén nem lesz időm, a Dorci nem nagyon engedi.
De azért sütök aprósütiket, mert az nem hiányozhat. Ja és vettem anyagot varrtam függönyt és 3 db. párna huzatot. Asszem ennyi.
A karácsonyfát még nem tudom, hogy lesz, mert kicsi a lakás és nem nagyon tudom eldugni a Dorka elől max. ha kicsi lesz a fánk és felteszem az asztalra. Majd meglátjuk.

Akkor jövőhéten egy tali? Mondjuk állatkerti játszó? Nekünk szerdától bármelyik nap jó.

Judit

KépKép
KépKép
ytong
 
 


Iza!

Hogy lesz narancs és szegfűillat.Valami olajjal,amit párolgogtatóra teszel vagy fogsz narancsot és szegfüszeget és kirakod valahova.Azért kérdeztem,mert én csináltam azt,hogy narancsot raktam a radiátorra,de 1 nap után nem volt illata.

Anikó
janiko
 
 


Sziasztok!
En a a narancsba beleszúrom a szegfuszeget.
Az illat tobbsege egyebkent a sutiktol van, valamint a kiloszamra elfogyasztott narancstol. Igy akar minden nap uj hejat tehetsz kia radiatorra. En egyebkent a hejat kandirozom, es azt is kiteszem nasinak. Amig az keszul, annak is fincsi az illata.
Nekem is van egy kerdesem. (ha mar itt tartunk)
Judit, Te mivel ragasztod össze a haziko oldalait? Mivel szinezed?
Sziasztok,
Iza
masodik
 
 


Hello lányok!

Hát már megpukkadok és irigységemben én is bele fogok fogni valamibeKép))

Egyébként hogy kell kandirozni a narancshéjat??
Valakinek van egyszerű mézeskalács receptje?Kép

Az adventi koszorut asszem legyártom, csak hozzávalot nemigen tudok beszerezni max itt nálunk a piacon, csak itt meg elég burzsuj áron adják...na mind1.

Ok Manka, akkor legközelebb kiprobálom ezt a térdbehajlitos-nyomos cuccotKép

Egyébként magával a kakival nincs gond nálunk, nem kemény és naponta többször is van, csak valahogy kinyomni nem sikerül könnyen...mintha nem tudná h h kell....

Vasárnap már 4 hetes lesz!Kép Nagyon gyorsan telik az idő.....

Na mentem, mert igy nemcsoda h semmire nem jut idő...

Ráadásul már dolgoznom is kell legkésőbb hétfőtől...(tegnap már nekifogtam)Kép

Kép
hencsi
 
 


Halihó,

Anikó,

Rossz hír Kép Heim Pál egy rémálom. A épület bejelentkezős buli után C épület II. emeletére való felvánszorgás után várakozás a tömegben. Na ezt követően nem vállaltam be újabb gyerekcipelés mellett a leletgyűjtést. Ne haragudj!!!!Kép

Timi,

Erős könnyezés, gyenge szemecske Kép Sajna nálunk szemüveg vagy leragasztás várható. Távollátó gyanús Marci, bővebb diagnózis 5 nap múlva. Szomorú vagyok! Kérdeztem, hogy megműtik, azt mondta a főo. hogy minek operálni ha egyébként is szépen rendbehozható....

Második,

Lebegőülés nagyon hasznos mozgásfejlesztési szempontból is Kép

Hencsi v. Manka (már nem tudom ki kérdezte),

Sűrűn lázmérőt dugdosni nem oly szerencsés Kép

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Sziasztok,

Illatok, részemről az illóolajokat nem igazán részesítem előnyben, de a narancsosba dugott fahéj, szegfűszeg jó ötlet, még dísznek is szép.
A bricostore-ban lehet kapni különféle illatosítókat, nagyon finom az illatuk, van zacskós és gyertya is, mi vettünk karácsonyi süti illatüt, fahéjasat és narancsosat, majd ezeket fogom égetni.

Mézeskalács recept: http://loogoos.hu/php/article.php?220.0
én innen csináltam, de a www.sutemenylap.hu-n van még recept.

Mézeskalács összeállítása: én cukormázzal ragasztottam, de azt senki nem mondta, hogy miután rányomtam a cukormázat, utána vizes ecsettel kenjem el, mert így könnyebben összeragad, és a kifolyt mázat így le lehet törölni. Amire még vigyázni kell, hogy egyformára kell nyújtani a tésztát, mert ha vékony sütés közben eldeformálódhat és nehéz összeilleszteni.

A házat lehet mogyoróval, dióval, cukormázzal, mazsolával stb. Én cukormázzal csináltam, mert nekem jobban tetszett, hogy olyan volt, mintha havas lenne a tető.

Cuiccolo,
sztem. más orvos véleményét is kérdezd, meg a műtéttel kapcsolatban. Nem akarok senkit ilyesztegetni, de az unokahúgom szemét úgy elszúrták 2 éves korában, hogy 7 évesen kellett állandóan orvoshoz járniuk, műtötték stb. kimaradt a suliból 1 évet és soha nem lehet jogsia stb., mert annyira nem lát jól.

Na ennyi, ja még megkaptuk a 15 hóst.
Judit

KépKép
KépKép
ytong
 
 


Judit,

Okszi, már az osztrák szemész ismerős is izzítva van Kép
Magándokikon már túl vagyunk, ott azt mondták, hogy majd szépen rendeződik magától, ne foglalkozzunk vele. Pedig prof. atyaúristennél jártunk.....
Olyan kevés az igazán jó orvos és nehéz megtalálni. A magánpraxis meg lótúrót sem jelent Kép

Kriszti

cuiccolo
 
 


Cuiccolo,

Nagyon tutti gyerekszemész tudok neked ajánlani a Mária u. szemklinikán. Kedves és tényleg jó, mondjuk most nem a gyerekosztályon van, de sokaig volt ott. Dr. Gombos Katalinnak hivják. Rendel még Budaörsön is, meg priviben de ált. alig lehet hozzá bejutni.

Amcsi

PS Nem all érdekemben öt reklámozni, meg nincs is rá szüksége.
amcsi
 
 


Szia Amcsi Kép

Küldenél nekem elérhetőséget a cuiccolo@yahoo.com címre?

A szemcsepp amit ma felírtak 5 napig homályos látást okoz. MEGÕRÜÜÜÜLÖK Kép

köszi,
Kriszti

cuiccolo
 
 


Cuiccolo!

Heim Pálban a Gottlib Dr. nő is nagyon jó és alapos, ismerősök szerint! Sajnos tel.számot nem tudok. A magánrendelése a II. ker. Retek u.-ban van.

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Sziasztok Kedves Anyukák!

A következő kérdésem lenne a TGYÁS, GYED, GYES-ről:

Egy nagyobb cégnél dolgozom (dolgoztam), bejelentett fizuval, így jogosult vagyok mindenféle támogatásra. Eddig OK a dolog. De mi van akkor ha ezenkívül még egy BT EGYETLEN beltagja is vagyok?

Most azt hallottam, hogy akkor nem jár a GYED. Ez igaz? Azzal indokolták, hogy mivel a beltag személyes közreműködésre kötelezett, úgy veszik, mintha ott lenne fizetésem. De én ott csak tulaj vagyok, aláírok pár számlát, aztán kész.

Köszi: Szilvi
deszi
 
 


Köszi Andi,

A Heim Pálban nekem Juhos főorvosnőt sztárolták. Nagyon szimpi volt egyébként, csak ezen az öt napig csepegtetünk nem lát a gyerek dolgon vagyok kiakadva...

K.

cuiccolo
 
 


Sziasztok!

Bekukkantottam, holnap remélem tudok jönni és visszaolvasni.

Szilvi, én is beltag vagyok, bejelentettem magam annyira, hogy megkapjam a legmagasabb gyedet. Nekem máshol nem volt munkaviszonyom, csak a btben. A pénzt 21 hónapja kapom. Szóval nekem nincs ilyen problémám. kopp-kopp.

Kincső holnap lesz 21 hónapos, a picur a pocakomban 32 hetes.Kép
Jól vagyunk, csak nehezedik a pocak.

Jó éjt!
Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Juj, már yoyozik a szemem annyit irtatok...


Cuicco, VAZZZE!Kép Sztem ha leragsztással rendbejön én azt választanám...hm....) Giccsboltot nézek...asszem a szarvasagancsok tavalyra is onnan voltak...pennys marcipán stollenkonfekt is mehet ha találok?

SZépen álltok a karival... Én még SEMMIt nem csináltam -kivéve a készen kapható tésztából a mézeskalit: Hajrá HENCSI+TIMI( ja. lehet veszek mézesazat amit csak össze kell ragasztani...és kész! Bámulatos a nyugat mit meg nem enged az anyukáknak:D)forraltbort is már üvegestöl veszem kb 1 EURért...nem praktikus?
Egyébként a barátnömel tavalyt kivéve mindig csinálunk sütiket karácsonyra... Itt egy baromi eccerü recept, tuti elfogy: bevonócsokit melegits forró viz felett folyósra, füszerezd be(fahéj, kardamom, szegfüszeg, gyömbér- kinek mi a kedvence) és belekevesz annyi gyufára vágott mandulát vagy/és durvára tört cornflakes-et esetleg müzlit hogy kanállal halmokba rakva megálljon a helyén. Mire teljesen kihül, megdermed...és fincsiiii. Másik, kicsit kaloriszegényebb a kókuszhabcsók. Trükk u.a. csak tojásfehérjehabba forgatod a temérdek coconuts-ot!
Hát részemröl ennyi..ja, meg még mézes is sütünk, csak annak a recepje másutt van...de nekem sajna csak olyan volt amit legalább 2-3 héttel elötte meg kell csinálni hog ykésöbbre bepuhuljon...a bolti késztésztával ilyen problémám nincs-> az másnapra már nincs.


Ja: 30 megyek, 6 jövök vissza
Teaparty mikor legyen? Tavaly hogy is volt?

Apropo: Hencsi, lázméröhelyett esetleg pukicsö a patikábólKép
timili
 
 


Sziasztok,

Szed(ett) valaki közületek Cerazette-et? Végigiolvastam a mellékhatásai listát, és egy kicsit ijesztő.

Heni, tök ari a fotó, jöhet mégKép.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Timi,

Stollent is szeretnék!!! Ági nem talál sehol Kép(((

pusz,
K.

jövök még2

cuiccolo
 
 


Manka!

Én lassan 3 hónapja szedem, semmi bajom tőle! Az elején, 1x volt pici vérzés, azóta semmi.
Tejtermelésre nálam nem volt hatással!

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Timili!

A lázmérős segitséget szerencsére 2 napig kellett használni, akkor se mindig, a szélcsőre meg a dokinő aszonta, h nagyon ronda dolgokat lehet vele csinálni ha az ember ügyetlen, az igazábol korházi használatra van kitalálva...megijedtem, meg ugy tünik szerencsére átmeneti volt a kakis gondunk...

Manka!

OK, mikor készitek, fogok küldeni, lécci csak a jobbakat mutasd majd JacknekKép

Kép
hencsi
 
 


Kriszti!
Stollent Szentendren Szabo (bacsi) marcipanboltjaban lehet kapni, ok csinaljak, szuper finom, mindig van karacsony elott.
Hencsi, narancskandirozas: osszevagod apro kockakra, vagy csikokra, annyi vizet teszel ra, hogy ellepje, es azt naponta csereled kb-4-5 napon keresztul (minden nap kb fel perc munka). Elso nap egy kicsi (nagyon kicsi) ecetet kell tenni a vizbe, hogy elvegye a keseru izt. Utana ahany csesze narancshej van, +feleannyi viz, +negyedannyi cukor, esezt addig fozod, amig a narancshejmarad cukrosan, viz nem (kb 20 perc). Ezt porcukorra kell kiboritani, en egy nagy tepsire szoktam. (Ha nem eszitek meg, sutibe is jo).

Puszi,
Iza
masodik
 
 


Manka,

én Cerazette-t szedtem 1 évig, néha előfordult kissebb vérzés, de nem igazi menstruáció, ezt mondjuk írja is, mint mellékhatás. Mondjuk nekem az utsó 2 hónapban jött meg először.

Narancskandirozás, milyen lehet készen csokiba mártogatni?

Judit

KépKép
KépKép
ytong
 
 


Andi, Judit, köszi a Cerazette-s hozzászólást, hát akkor én is elkezdem a szedését.

Andi, a Nati hogy van? hány kiló már?

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Iza!

Köszi a kandirozos dolgotKép

Kép
hencsi
 
 


Sziasztok!

Nahát ha lett volna erőm bekukkantani ide....

Kriszti
mi is 25-én voltunk a heimpálban, CT-n, tényleg gáz... ha bekukkantok hamarabb még talán össze is futhattunk volna.

Egyébként próbáltam ismerőst szerezni - a múltkori élmény után - hogy egy éhes kismackót időben hívjanak be, de azt mondták sajnos így megy.
Dani hajnal 3 kor ehetett utoljára - kikönyörögtem neki még 1/2 6ig vizet, amit persze nem vett be. Kapott titokba egy kis cicit. mert már 5 óra óta az éhségtől üvöltött.
Ezek után indulás 7kor a Klinikára branül beültetésért, 8-9ig próbálkoztak, már egyik nővér sem akarta megszúrni. Így 5 próbálkozás után azt modnták legyen a kanül, így menjek át. 1/2 10es időpont volt, akkora értünk oda, szóval késés, felvételi iroda, anesztes elbeszélgetés, aki a gázzal történő altatást javasolta és branült!!! Kétszer mondtam neki, hogy azért késtünk, mert.... mondja alvásban kidagadnak a vénák, modntam neki Õ a szakember én nem értek hozzá. Felmegyünk, ahol közlik hogy a kontrasztanyag megivása után, az utolsó kortytól sámítva csak egy óra múlva lehet megcsinálni a ct-t. Tehát akkor a 1/2 10-es időpontomnál már 1/2 9kor meg kellett volna innia a gyereknek a löttyöt. Miért nem ondja ezt nekem sehol senki?!?!?!
Szóval Dani üvölt mint a kismalac, az éhségtől , a fáradságtól és ülünk a taknyos folyosón (bocs mindenkitől!!) és azóta ő is taknyos... közben összekakilja magát de úgy hogy egy pelenkát kötök a derekára.
Legalább valami jó a dologban, szerencsét jelentKép Voltak nálunk kéményseprők is, beleléptünk a babkocsival egy termetes szagos termésbeKép volt fekete macska is, jobbról jött balra ment (tehát jó szerencsét hozott, balszerencsát vittKépKép
Nem issza meg a löttyöt mert bealszik, csak a felét. Végre bejutunk, megkezdik, Dani már 20 perce van gázzal altatásban és még mindig szurkálják, újjabb öt kisérletezés. Szólok hogy nyugodtan csinálják a kanülön keresztül... végre megkezdik ott, rvid próbálkozás után feladják, majd közlik nem működik bedugult. Persze mert kicsit dolgozni kéne rajta, végül fejben branül.

Csak tudnám miért nem ezzel kezdték, ha már előzetesen elmondtunk mindent...
Vizsgálat kész, gyereket kiadják, kanült bezárják, de nem zárrják le heparinnal!... és nem kötik le gézlapokkal a végét, ami óvja a kis bőrét... és még majdnem úgy néz ki a dolog hogy mi nem akartunk adni a kanült.... Ja és a slusszpoén hogy nem akarják kivenni a branült a fejéből, hátha kell még valamire, de mire?!?! nekünk semmire...

Hazafelé beugrom a klinikára a lányokhoz. Megnézik és bemossák, és lezárják Dani kanüljét rendesen és jelentem müködik. Adjunktus úrnak mondom, hogy remélem nem lesz rá szükség, de ha mégis lesz újabb CT, kérek tőle egy "lányt" azaz nővérkét, aki majd a heimpálban előkészíti Danit...

Bocs hogy hosszú voltam, csak kicsit kifáradtunk és kiakadtunk pénteken, így 3/4 3ra értünk haza. 2kor megetettem még a klinikán, 11 óra éhség!!!

SZÓVAL JÓL VAGYUNK mindjárt írok vidámabbat isKép

üdv Andi
kisbora
 
 


Szia Manka!

Köszönjük kérdésed, Nati jól van, két hete volt 5600gr és 64cm. (3080gr-al és 54cm-vel hoztuk haza a kh.-ból) Hosszú, vékony babó.
Mostanság kicsi össze-vissza eszik, szerintem lusta a drága. Aggódom kicsit, mi lesz két hét múlva a mérlegelésen. Jó lenne 6 hós koráig csak szoptatni!

Jack hogy van? Nagyon édes a profilodban lévő képen!!


Andi!
Örülök, hogy jól vagytok! Szegény Dani baba egy igazi kis Hős!

Üdv:Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Iza,

Köszi, azt hiszem Szentendrére nem ugrok ki érte, én lusta inkább megvárom a Tesóm vagy Timit akik kereskedelmi mennyiségben hozzák a nagyipari terméket MUC-ből Kép)

ANDIIIIIII!!!

Csütörtökön megyünk újra remélem Nektek nem kellKép)
Az egész storyhoz nem fűzök inkább semmit csak a LÉNYEGET írd, CT eredmény???!!! HM????!!

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Andi!

Ez a Heim Pál nagyon gáz ezek szerint...Kép((

Kép
hencsi
 
 


CT LELET: sajnos még nincs, holnap telefonálok érte, remélem/jük mosolygós lesz, ahogy az adjunktus bácsi is várja...

... sajnos közben taknyosak lettünk, remélem csak a folyosói huzattól, most itt lóg rajtam a lelkem, mert csak függőlegesen bír levegőt venni az orrocskáján... és nem alszik még mindig!!!

Karácsonyi készülődés:
nekem évek óta, kb 5 éve kezdődött, hogy meg akarom sütni a tökéletes beiglit, ezen próbálkozom évek óta. Eddigi fejlemény, hogy az EX anyósom receptje az igazi ;o)

Csók A:o)
kisbora
 
 


Andi,

Drukk, drukk!!!!

Vmi. volt tegnap este a levegőben, Marci is ébren volt negyed 9-ig. (egyébként Õ 19:15kor fekszik Kép) és egész éjjel ment a műsör Kép

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Kriszti!

Akkor most csüt. mentek a Heim Pál-ba? Mintha azt mondtad volna a telefonban,hogy pénteken!

Andi!

Az én lányom is Nati.Csak ő Natália! :-)

Anikó
janiko
 
 


Sziasztok,

Szomszédunk megválna ikerlányai Römer Autósülésétől. 9-36 kg ig jó.
Az ülések új ára 60.000 Ft., mindkettőn van egy folt így szükség lenne egy újra ami 16.000 Ft. a Megatoysban vagy Brendonban. 14.000 Forintot szeretne az ülésért per db.
Ha vkit. érdekel estig jelezze....

köszi,
Kriszti

p.s. Anikó, csüt. de már beszéltünk Kép

cuiccolo
 
 


sziasztok!

bocs az ide nem vágó témáért, kicsit OFF leszek, akit nem érdekel ugorjon!


olajsütőt szeretnénk venni. a kérdésem az, hogy szerintetek érdemes-e és ha igen, milyet ajánlotok?

ildi

taliról, egyebekről később.
matt07
 
 


Szia,

Sztem. jó találmány csak undoríítóóó elmosogatni. Nem tudom, hogy a mosogatógép mit kezd vele. Szóval én vettem, egy darabig tisztogattam majd kuka Kép
A kivehető tartályossal szemeztem ezután, de ott a fal és a tartály közé mászik be az olajos, zsíros gőz, szóval én nem vagyok rajongója...

Kriszti

cuiccolo
 
 


Szia Ildi!

nekünk olyan van, amit Kriszti említett, azzal a plusszal, hogy az elektromos része egy kivehető panelban van, így az összes többi része betehető mosogatógépbe. A tartállyal fordult már elő, hogy nem lett tökéletes, de kb 2 perc onnantól már elmosogatni rendesen.

Lir
lirian
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?