Új privát üzeneted érkezett!

Orsi itt vagy még?

Igen, annyira jót kircsiztünk, szépen megfogta a gyerkőcöket a nap.

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Hali,
már visszaköltöztem a hálószobába, de még csak egy légtérbe, mivel galáriásra van megcsinálva az ágy és nincs kedves éjszaka 2-3x mászkálni a létrán, így az alatta lévő ülőgarnitúrán alszom, de a férjemmel áthidalunk minden akadályt!!!!Akkor csak reménykedem az éjszaka átalvásában köszi a bíztatást.
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!
Mint láthatjátok mostanában nagyon aktivizáltam magam, mármint it a fórumon, mert itthon...hajaj. Nem tudom mi van velem, de nincs kedvem semmihez, most csak egyedül lennék szívem szerint. Igaz, mióta Ambrus is tudogat beszélni, azóta a szó szoros értelmében nem telik el 1 perc sem a nevem elhangzása nélkül (Ambrus már szokot Orsinak is szólítani, biztos ami biztos Kép). De, mivel sajna az a fránya Axelero (tényleg mindjárt fel is hívom öket!) kotlik a már másfél éves előfizetésünkön, amiből 1 éve Noszvajon nem élvezünk semmit. Pedig van itt a faluban net, csak másoknál nem nálunk. Tényleg, nem tudtok erről valamit, hogy ilyenkor is érvényes-e a szerződésünk? Tehát, amikor elköltöztünk Pestről nem tudták az új házba bekötni az ADSL-t, és ugy 2 éves hűségnyilatkozatunk van, a rosseb egye meg Kép.

Úgyhogy ezért nem időzök nagyon sokáig, ja és olyan lassú, hogy fél nap míg egyoldal megnyílik.

Sziasztok
KépKépKépKép

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 

 
 

Hali,
Orsi, szerintem nézz utána a neten, vagy a szerződés hátsó oldalán nincs ez leírva? Nekünk sincs itt isten háta mögött ADSL, hanem mikrohullámú izén jön a net. Eddig nagyon gagyi volt, ha volt, vagy szakadozott, de már kezd renbe jönni. Képzeljétek voltunk mérekezni és Virág a múlt hét óta (ilyen már volt 2x) nem hízott, igaz este fürdés után bekakilt és újra vetkőzés, majd öltözködés volt, és reggelre is produkált egy nagyot. Amúgy 7,75 dkg, nagyon szép, így nem ilyedek meg.
puszi
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok,

annyira megörültem ennek a fórumnak. Olyan jó olvasni a beszámolóitokat, soraitokat. Én is itt élek Egerben, ha nem bánjátok csatlakozom hozzátok! Kissé elszontyolodott vagyok, nem jön össze a baba, pedig annyira szertném, talán túl... Clostylbegit+UH, meg minden, de még egy jó petém se volt, pedig lassan 29 vagyok, annyira szerettem volna 30 előtt egy babácskát!

Bíztattok, egy kicsit?

Sziasztok:
verus
werus
 
 


Sziasztok, itt Iszonyúan Aktív Orsi!

Maris!
Igen gondolom, hogy az apróbetűs részben szerepel, de én is olyan vagyok akiket mindíg leszidnak a fogyaszóvédők; semmit, soha figyelmesen...
Ja, és félő, hogy nem sok jóhírt találok ha rászánom magam és megkeresem ezt a részt.
Én a súlygyarapodással csak Csenge újszülött korába foglalkoztam (ugyanis Ambruskám kicsit átlagon felüli súlyú voltKép). Sztem igazad van, ha szép és egyenletesen fejlődik testileg-lelikeg egyaránt, akkor ne aggódj,sőt! (Legalább nem kell a fenékméret csökkentéssel annyit vacakolnia! Kép)

Verus!
Nem kicsit, NAGYON biztatlak én a magam részéről. Miért szeded a Clostyt, mit állapítottak meg, mióta nem jön össze?
Az én barátnőm is hosszú ideig írt a "ma megint megjött..."topikba, most 8 hónapos a babája. Minden kínon átment (persze spontán lett terhes Kép), mire sikerült, úgyhogy át tudom érezni a kínodat.
Én ezt csakis Neked küldöm;
Kép

TÖBBIEK MERRE JÁRTOK!
Kriszta úgylátszik végleg elveszett Kép.

Sziasztok Orsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Puszi mindenkinek!

De örülök az újaknak! Verus, semmi ok az aggodalomra, biztosan hamarosan összejön a bébi. nekem egy barátnőm hasonló problémákkal járt a dokihoz, mint te, most 18 hetes terhes. Kép Meglátod, segít majd, hogy ennyien szurkolunk neked, és szerencsét hoz majd ez a topic!

Orsi, hogy te milyen csodákat tudsz csatolni! Hogy csinálod?

Maris, hogy telnek az éjszakák? A súlygyarapodással szerintem se foglalkozz, látnád, ha gond lenne. Ennyi idősen már pláne nem szentírás, hogy mennyit kell hízniuk... Ja, megnéztem az albumodat, nagyon édesek vagytok, Virág nagyon cuki baba, látszik, hogy elégedett gyerek! Kép

Ma már én is kevésbé szenvedek a "kevés a tej"- betegségben, mert a mérleg megerősített. Csak hetente mérünk, én nem akarom idegesíteni magam azzal, hogy nem szopizik eleget... Ma este 3860 gramm volt a kis mazsola. A múlt héten 3530! Kép A kórházból 2880-nal jöttünk haza, tehát majdnem egy kilót hízott, és pénteken lesz négy hetes. Ilyenkor kitart az optimizmusom pár napig, aztán megint aggódok majd biztos... Ez nálam fóbia, az már tuti. Kép

Maris ötlete szerintem nagyon jó a táblázatot illetően, de én sajna nem értek az excelhez, csak kitölteni tudom. Ki vállalja az elkészítést? Amiben tudok, segítek.

Betti, az öthónapos oltás rendben ment? Mi lesz a közös sétával? Zita? Ki akar még csatlakozni?

Jók legyetek! Pusz, Judit
Vendég
 


Zsuzsa, Kriszta, Timi? Ugye nem mi ijesztettünk el benneteket?
Vendég
 


Szisztok,
Werus kitartás! Szerintem nem késtél még le semmiről! Volt vmi betegéséged amire fogható lenne,hogy eddig nem jött össze a baba, vagy egyszerűen így alkult. Tudod, ha nagyon akarja az ember akkor jön össze e legkevésbé. Nekem sok ilyen ismerős házaspárom van, de a sok próbálkozásnak mindenkinél meg lett az eredménye és mára már mindnyájan boldog szülők. Úgyhogy ne add fel. Én júliusban voltam 32 és előtte áprilisban szültem az első kislányomat. De ha írhatok ilyen (nem elszomorításként) én nem is gondoltam arra, hogy nem fog sikerülni. Mi most gondoltuk úgy, hogy jöhet a baba és nagy szerencsénkre sikerült. Bár totál spontán, nem tudom milyen az, hogy tervezni és dokihoz menni miatt, nekünk meg sem fordult a fejünkben. Egyszerűen csak idén január végén abbahagytam a fogamzásgátló szedését és augusztus végén kiderült, hogy 6 hetes terhes vagyok. Pedig nem szedtem semmit, sőt a terhesség alatt sem! A legjobb, ha nem görcsöl vele az ember, mert mint már írtam akkor nem fog sikerülni. Na persze én már könnyen írogatok ilyet, de szerintem a többiek is osztják a véleményem.
Képzeljétek 3 napja minden rendben van alvásilag! Este 8-9 között eldől majd 3-5 között 1x szopizik és utána alvás 7-8ig. Ez így nagyon szuper. De ma újra szerda és megyünk úszni, kíváncsi leszek!
Majd megcsinálom a táblázatot talán este!
sziasztok
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!

Kata megszült! Kovács Benedek 3700 gramm és 57 centi! Jó nagy baba! Kép Sms-t írt Kata. Remélem, hamarosan jelentkezik majd. Nagy gratula neki!

Az újaknak mondom, Kata is törzstag a topicban, egri, csak mivel Pesten szült, egy ideje nem írt, mert felköltözött a szülés előtti hetekre.

Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok!
Gratulálok Katának! Ma is eszembe voltak mi lehet már velük!
Tényleg jó nagy baba Benedek! És nagyon szép neve van! Nekem is tetszett ez a név.
Nagyon írigylem most őket! Remélem jól vannak, és hamarosan jelentkeznek!
Most már teljes a csapat, kifogytunk a pocaklakókból. Reméljük Verusék lesznek a következők!
Betti nagyon el vagy tűnve!
A héten kellene még összehozni a találkozót, amíg ilyen szép idő van. Nekem jó a csütörtök, péntek is. Csak az időpontot kell összehozni, hogy mindenkinek jó legyen a szopi miatt.
Jázmin tegnap kapta a 3 hónapos oltást. Ilyen szörnyű esténk még nem volt mióta megszületett!
Ráadásul Roli is szolgálatban volt, egyedül voltam vele. 1,5 órán át sírt, de ez nem is jó kifejezés rá. Ordított, síkított anyira fájt neki. És semmivel nem lehetett megnyugtatni, vigasztalni. Én is teljesen kiborultam, hogy nem tudtam segíteni szegénykémnek. Nagyon rossz volt.
Ma már szerencsére minden rendben volt. De nem akarlak ezzel megijeszteni Judit, van olyan baba, aki meg sem érzi. Mi sajnos nem ezek közé tartozunk. Többieknek volt ilyen? Én már előre félek a következőtől. Akkor ráadásul kettőt is kap!
Még egyszer gratula Katáéknak! Nagyon örülök a hírnek!
Jó éjt mindenkinek!
Zita
anzizi
 
 


Sziasztok!

GRATULÁLOK KATÁNAK ÉS BENEDEKNEK!!!!!Kíváncsian várom a részleteket!Kép

Judit!
Ezeket a csodálatos figurákat gif-eknek hívják és találsz erre a babaneten is topikot (asszem;erről-arról cím alatt van a letölthető gif-ek topik), de a netről is le lehet tölteni, már akinek van szélessávúja, de ezt nem kezdem most el...
A szopi-para sztem tök normális eleinte, ha két év múlva is ezen aggódsz, akkor beutalunk valahová Kép!

Mariskám!
Ti milyen indíttatásból kerültetek pont Mezőnyárádra? Megnéztem az albumodat, nagyon szimpi-helyes kis família vagytok!!
Nem tudom milyen adatokat akarsz bevinni a táblázatba, ezért én amit gondoltam leírom, ha kell még valami csak "szólj"!

Név: Borsolyka alias Orsi (ki gondolta volna?)
Lakhely: Noszvaj (Heves megye csücskibe')
Gyerekek: 2 fő
1.sz. gyerek; Fodor Csenge
szül.: Bp. HIETE nemtomhanyasszámú Klinika
(Szabolcs u.)
2001.07.10. (majdnem pont szülinapomra
kaptam a JóistentőlKép), 3440g,56 cm(a
csodálatos idomok méretei!!)
Jelenleg komoly Óvodás Noszvajon, íme;
Kép
2.sz. gyermek: Fodor Ambrus Bendegúz
szül.:ugyanott mint fent
2004.02.06., 4840g,59 cm.
Jelenleg komolytalan kicsittöbb mint másféléves, íme;
Kép
Gondoltam, ha már úgyis ennyit mutogatok, megfejelem a házikónk képével is, íme;
Kép

Na, pá, remélem megtöltöttem a fél oldalt!!
Orsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Kata!
Szívből gratulálok Benedek születéséhez! Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!

Verus!
Üdv itt nálunk!
Mióta várod a gyermekáldást? Szurkolok Nektek, remélem hamarosan jó hírekkel jössz. És kitartás! Ha már tudják, milyen gyógyszert szedj, akkor gondolom tudjátok is, amiért a babó várat magára. A gyogyi biztos segít!!!

Orsi!
Olyan "fainak" ezek a gyerkőcök!Kép
Meg a házikó is!!Mi társasban lakunk, és hát néha kicsi az udvar 10-en x embernek....

Maris!
Nagynehezen megtaláltam az albumodat, az első képen (kórházin) milyen megszeppent Virág, azóta meg hogy kinyílt !!!
Táblához én is leírom az "adarokat":
Kecskés Bulcsú 2001.12.25-én, Karácsony szent napján született, 4 éves lesz, és Õ is ovis.
Kecskés Bálint született 2005.05.10-én, gyönyörű májusi napon. És ha már nem a szülinapomon, 16-án, ajándékként aznap értünk haza a kórházból. (2 nap bónusz után)

Judit!
Örömmel olvasom, hogy már nem stresszelsz a tejjel, már én sem. A héten rengeteget sétáltunk, tök jó az idő. Kedden voltam az oviban, láttam a kocsitokat(baba) az udvaron.
Szerencsésen túl vagyunk a szurin, estére belázasodott Bálint, de én bénáztam el, mert előre be kellett volna adni a lázkúpot.

Ma volt a megbeszélés a babamasszázzsal kapcsolatban, jövő szerdán 2-kor lesz az első. Zita nem jöttök????
Ó szegény Jázmin! Gyönyörű fekete haja megvan még??
Szuri után nem volt nyűgösebb Bálint, de mondjuk ő alapon sem a nyugodtságáról híres, ezért örülök, hogy nem tetézett rá.
Nekem csak a csüt. lenne jó talizni, pénteken Pestre utazunk.

Puszi mindenkinek!

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Hali,
Zita te nem adsz kúpot oltás után a babócádnak? Én a 3 és 4 hónapos oltások után amikor haza értünk adtam neki 1/2 kúpot, majd este a másik felét. A védőnőm és a többi anyuka is mondta az a Germicid C vagy milyen, amit akkor kaptunk amikor haza jöttünk a kórházból. Ennek köszönhetően du. is jót aludt Virág és este sem volt semmi gond, szintúgy éjszaka sem. Mivel ugye nyugtató is van a kúpban. Hogy ezért e vagy úgy egyáltalán, de mi nem éreztük meg az oltásokat, pedig 4 és 5 hónaposan 2 db-ot kapnak + még a szabin csepp.
Katának ismeretlenül is gratulálok!!!!! Hányadik babája?
Orsi,
halálosak a gyerekek! Nagyon aranyosak!
miért lakunk Nyárádon, mert Felsőtárkányban 5 Mio egy telek, itt pedig 2,5 ért vettünk egy régi parasztházat, amin javítani nem kellett, konvektor van benne, fürdőszoba is. A szobákat először padlószőnyeggel raktuk le 2002-ban, de még Virág születése előtt kicseréltük laminált padlóra. Így most már nagyon szuper, minden helység más színű, olyan, mint a mesebeli mézeskalács házikó! A férjem mezőkeresztesi, de onnét nem lehet bejárni Egerbe és mivel Nyárád az Eger-Miskolc vonalon van, márha a két gagyi volán társaság nem útálná egymást, akkor még jobb lenne a közlekedés, de ez is elviselhető. Igaz a boltok itt elég gagyik, olyan totál XX.század eleje, akkorák, mint a spajzom, kínálat nincs és 12-14-ig bezárnak!!!! Rémálom, ja és du. 17-kor már megint zárnak!!!!! Így a fagyasztómban egy fakk a kenyéré, de középen lakunk Miskolc és Eger távlatban így vagy a Corába vagy a Tescoba (elég piszkos) járunk bevásárolni, itt már csak tejet és kenyeret veszek. Azért írtam le ilyen hosszan, mert ez engem totál kiakasztott anno! 1x venni akartam kenyeret és megkérdezték, hogy felírattam-e??? Azt hittem háború van, csak én nem tudok róla, mert utóljára mamám mesélt nekem a kenyérjegyről! Vagy 3x még megjegyeztem ezt a boltban azóta valszeg többet rendelnek, mert képzeljétek még du. is van, sőt kifli is!!!! De nagyon szeretnék visszakerülni Tárkányba vagy legalább közelebb Egerhez. De sok milliókat nem akarunk felvenni hitelre, hiszen akkor se nyaralás, se más egyéb, csak törlesztenénk a részleteket évtizedekig. Majd küldök képet a házunkról. A táblázat még készül!
Nekünk Virág a férjem szülinapjára futott be!
Képzeljétek, nagyon szupi volt tegnap is a babaúszás, semmi nyafogás, sokat merültünk és már egyedül csapkod a kezével, még rendszertelenül, de a lábával már rendesen csinálja, főleg ha az oktató a kezét mozgatja és fogom ő pedig a lábaival kalimpál. Nagyon megörültem neki, úgyhogy járunk télen is, majd vigyázunk, nehogy megfázzon! Irány a szabadba, élvezzük ki az utolsó napsugarakat.
puszi Mindenkinek

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok,
a gyerek alszik, ember még dolgozik, ideális egy kis táblázat készítéshez. De mivel az én párom nagy számítógép guru, így csak a neki fontos programok vannak felrakva az utolsó "tudomisénmiért mindentletörtökmajd újrarakom" akciója óta, amibe az excel nincs benne. Így még halogatom holnapra, de megyek és alszom egyet.
szasztok

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!
Betti!
Ma voltam az oviban, találkoztam Bulcsúval, nagyon aranyos volt. Meglátta Jázmint, rögtön mondta, hogy neki is van ilyen kistesója, és úgy hívják, hogy Bálint.Mondtam neki, hogy szoktam anyával levelezni, úgyhogy láttam már fényképet is róla, és őt is onnan ismertem meg. Mondta, hogy tudja. Kérdeztem , hogy mentek-e ma Pestre, mondta, hogy nem, de szegény olyan furcsán nézett rám, hogy miről beszélek. Tényleg nem utaztatok el, vagy csak még Bulcsú nem tudta?
Judit!
Téged is néztelek, hátha lent vagytok az udvaron, de sajnos nem láttalak. Most elmaradt, de jövő héten tényleg jó lenne összehozni a sétát!
Maris!
Én is adtam kúpot Jázminnak rögtön oltás után, és este is, de nálunk sajnos nem használt.
A táblázathoz :
Joó Jázmin született 2005. július 18.-án!
Jó hétvégét mindenkinek:
Zita
anzizi
 
 


Hali,

Zita,az én szülinapom is júl. 18-án van!!!!!!!!!!
Csak 73-ban születtem.
Még mindig nincs excelem, így elmarad a táblázat, remélem a jövő héten meg tudom csinálni, mert most elutazunk a szüleimhez. Jó hétvégét és bár tudom, hogy nekünk nincs szabi, de azért jó pihizést mindeninek!
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!
Maris!
Abszolút megértelek!!!!!!!! Meg kellett volna néznem a térképen hol van Mezőnyárád, az bizos gyönyörű környék. A boltban nekünk is eleinte furcsák voltak ezek a dolgok (megjegyzem Zuglóban ahol laktunk a kisközértben ugyanígy felírták a kenyeret Kép!!). De minden másért nagyon megéri. Egyébként mi is úgy éljük meg a házikónkat, hogy meseházikó (majd én is teszek föl a belsejéről is képeket). Az az igazság, hogy én nem vagyok egy "Eger rajongó", azért is költöztem el anno onnam, mert egyébként 20 éves koromig ott éltem. Ugyan nem vagyok egy plaza-cica, de néha olyan jól esne a (sztem is gusztustalan) Tescon kívül nézelődni, pénztkölteni. Most talán van remény, mert a dohánygyár helyén plaza lesz, mozival, éttermekkel, ilyesmi.

Sziasztok, Orsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Orsi!

Honnan tudod, hogy mi lesz a Dohánygyár helyén?Én már sokmindent hallottam, plázát is,szanatóriumot, parkolókat meg ilyenek.

Zita!
Nem mesélte Bulcsú, hogy találkoztatok, de majd rákérdezek. Nem semmi, a gyerek hamarabb talizott Jázminnal mint énKép
Õ nem jött Pestre, csak Petivel Bálinttal meg a nővéremmel mentünk, neki nem is mondtuk.Erre sem kérdezett rá.
Nem válaszoltál a babamasszázsra! Szerdán 2-kor a Szent János utcai védőnőknél.

Maris!
Pedig jó lenne egy kis szabi nekem is, már ez a pesti út is úgy feldobott.

A héten fodrászhoz is eljutottam!! Hihetetlen nagy érzés!!!

Hogy szoktassam le Bálintot az "örökké ölben akarok lenni" című fejezetről???????Segítsetek, biztos van egy-két ötlet!!

Pussz

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Hali,
Betti az ölben "lévés" elég gáz lehet, nálunk Virág csinálja, ha nem vagyun ott, vagyis nem lát, már nyekereg, most két napja kitalálta milyen is igazán nyekeregni és ezt gyakorolja, de igyekszünk nem tudomást venni róla. Õ még nem másik, így csak akkor van ölben ha tényleg felvesszük. Neked is ezt kell tenni, igyekezni nem figyelembe venni hiszem még "kicsi" 5. 10-én született ahogy itt kipuskáztam. Néha bőg, vagy 1/2 órát is vagyis hiszti, amint látja vki máris abba hagyja, nagy huncutok!
Mi most értünk haza a szüleimtől Felsőtárkányból, szuper idő volt, sétáltunk és jó kikapcsolódás volt, még akkor is, ha Virággal voltunk, de most a férjem is ott volt, így pihiztem egy kicsit, sőt tegnap este vacsizni voltunk mióta megszületett először!!!!!!!
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok,
Orsi, az egyik munkatársam aki csüt. jön hozzánk látogatóba szintén anyuka van egy 13 hónapos kislánya és a másodikkal már kb. az 5. hónapban van. Jól belehasítottak, de Noszvajon lakik és alig ismer vkit. Ha van kedved add meg a címed és összehozhatlak benneteket.
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!
Betti!
A Dohánygyárról onnan tudok, hogy az egyik ismerősöm annál az inagtlanbefektető cégnél dolgozik aki megvásárolta az ingatlant (term. nem egri cégről van szó), és ők plazát, bocsánat, szórakoztató centrumot, terveznek ide.
Az ölbenlétről nekem kicsit más a véleményem, mint Marisnak. Én úgy gondolom, nagyon ezeket nem lehet elcseszni. A gyerekek "tudják" (persze, ha normális a fejlődésük), hogy mikor mi jó nekik. Van az ún.;"vegyél fel" korszak, melyet követ a "tegyél le" korszak, de ehhez az kell, hogy önálló helyváltoztatásra legyen képes a baba. Ezt megfejeli az ún. "szeparációs félelem" (melyet a barátnőimel, csak szepinek becézgetünk, úgy "imádjuk"), amely az ember életének első krízisei közé tartozik (kb.8 hónapos korban jelenkezik először, és sokszor visszatér az első években), amikor igenis attól retteg a gyermek, hogy elmegy az anyja. Persze, hogy csak úgy tanulja meg, hogy visszajön ha néha el is tűnik a képből.
Én úgy csináltam, hogy fokozatosan hagytam magára; eleinte csak néhány percig játszott a kiságyában, ahol rengeteg érdekes játszótársat helyeztünk el (ahogy ,gondolom, Ti is). Az fontos, hogy akkor is benéztem 2 percenként, majd 3 percenként, és így tovább (persze a maximum 10 percnél nem volt több!), amikor csenben játszott, mert ha csak a sírásra mész be, akkor arra kondícionálod (tanítod), hogy ha bőgés van=megjelenik az anya.
jA ÉS SZTEM A LEGFONTOSABB SZABÁLY, HOGY NINCS SZABÁLY!!!
Na, bocs, ha túl tudományoskodó, okoskodó voltam, dehát szakmai ártalom...
Maris, mond meg a kolléganődnek (régóta lakik Noszvajon?), hogy nagyon sok kismama van és nagyon jó társaság, szívesen bevezetem (463-588 a tel. számom).

Sziasztok, okoska búcsúzik!
Orsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Remélem egy korrekt mozit is csinálnak a plázába, mert az szerintem nagyon hiányzik Egerből. Én örülök, a plázának, itt lezs az utcánk végén!!!!

Maris és Orsi!

Köszi a tanácsokat.
Furcsa, hogy már egyszer végigcsináltam és nem emlékszem hasonló problémára, pedig biztos volt. Mondjuk nagyon különböznek egymástól a srácok.
Már nagyon várom a mászós korszakot, akkor oda tud menni ahhoz a játékhoz, ami érdekli, tetszik neki. Most még nagyon korlátozottak a lehetőségei.
Bálint nagyon könnyen elkesereik, ha egyedül van, és nehéz megvígasztalni. Most odáig jutottam, hogy legalább verbálisan megnyugtatom, és csak akkor veszem föl, ha már nem sír.
Az elején nagyon soktat felvettük, és ölben nyugtattuk, főleg éjszaka, hogy Bulcsút ne zavarjuk. Így utólag már tudom, hogy ez mekkora hülyeség volt, hiszen Bulcsút alig lehet felébreszteni éjszaka. Valszeg itt rontottunk a helyzeten, és most isszuk a levét.

Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Sziasztok lányok!

Már többször nekiláttam az írásnak mióta itthon vagyunk, de vmi mindig közbejött...Kép Vagyis vki...
Szombaton érkeztünk haza, Liza sikított örömében és nem lehetett leszedni rólam. Benedeket nagyon közelről bámulta és simogatta Azóta si csak puszilgatja és mindig nézni kell a babát vele. Ha sír a kicsi, akkor Liza is rázendít, nem nagyon érti és fél vagy sajnálja. Szopi közben is jön puszilgatni, simogatni. Persze kiemelten figyelek most rá!
Mindenkinek köszönjük a drukkokat és gratulációkat! A szülést majd leírom, most pedig próbálok képet feltölteni az albumomba.

Judit! Botond nagyon édes babóca!!! Gratulálok a gyors szüléshez, mázlista vagy így elsőre!

Zita! Jázmin meg egyszerűen gyönyörű! Szegényt így megviselte az oltás? Remélem már megnyugodtatok!

Betti, Judit! A kisfiúk tényleg hasfájósabbak? Hogy tapasztaljátok? Judit, a kicsi babával hogy alakul a napirend?

Újakat üdvözlöm!!
Puszi,
Kata
Vendég
 


Sziasztok!
Kata!
Nagyon szép baba Benedek, már amikor kibújt, akkor sem volt megtört. Nekem így első ránézésre hasonlít Lizára, de te jobban látod ezt.
Nem lehet most könnyű a két picivel, hogy Liza se legyen féltékeny. Van segítséged?
Betti!
A babamasszást szerintem most kihagyjuk. Jázi mostanában elég nyűgi, nem lehet előre kiszámolni nála semmit, mikor alszik, mikor nem.
Mostanában napközben egyáltalán nem akar aludni, csak babakocsiban, de közben a fáradtságtól már alig bír magával. Szóval nem egyszerű...
Kár volt rákérdezned, hogy meg van-e még Jázi haja, mert éppen akkor vettem észre, hogy sajnos kezd hullani neki! Még nem vészes, csak kicsit ritkább, még így is maradt bőven! De majd meglátjuk.
Judit! El vagytok tűnve!
Sziasztok: Zita
anzizi
 
 


A ku....va életbe! Ez a szaros net megszakadt, pont amikor elküldtem a levelet, ami jó hosszúra sikerült, most írhatom újra!!!!
Ma elvittem Virágot mérekezni és 3 hét alatt hízott 5 dkg-t, így kicsit ideges vagyok, pedig betegségnek semmi jele. Remélem maj újra némi hízásnak indul, de más sokat mozog, vagyis forgolódik (holnap lesz 7. hónapos) meg az úszás is, így nem gyarapszik olyan gyorsan a súlya!
Az ölbevételhez vissza:nekem mindenki azt mondta, hogy igyekezzek ne állandóan felvenni, mert akkor elkényeztetem és hozzászokik, állandóan ölben akar lenni. Persze ki bírja ki, hogy csak ordítson és ne vedd fel. Meg néha az is eszembe jut, hogy azért vagyok itthon vele, hogy vele legyek. Igyekszem azért némi egészséges összhangra, ebben segít pl. az utazóágy,a mit járóka helyett vettünk, és arra tekergetem a konyhában ami nekünk együtt van az étkezővel amerre éppen dolgom van. Nekünk volt egy olyan időszak, úgy 4 hónapos kora után, hogy állandóank ölbe akart lenne, ez már lassan elmúlik remélem, de megszokta, hogy állandóan nem lehett ott. Most kismacska hangot hallat, remélem ez is elmúlik hamarosan, de ki tudja mi lesz a következő. Rengeteget lehet nevetni rajta és vele, hogy milyen újdonságokat talál ki.
sziasztok
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!
Kata, üdv újra itthon!
Most, hogy nézegettem a képeiteket, esett le, hogy nem pite párocska vagytok Ti az uraddal, hogy ezt bevállaltátok! GRATULÁLOK! Büszkék lehettek magatokra!
Emlékszem én is erre az időszakra, (CSenge 2,5 éves volt, amikor Ambrus született) amikor hazajöttünk a khból, nagyon izgultam, hogy minden flottul menjen, de olyan örömmámor volt az egész.

Maris!
Ja, én is így vagyok, hogy már amikor nincs kedvem 100000000000000000000 szor babázni, verselni, mesélni, újabban autózni, eszembe jut amit írtál, meg az is, hogy ha már nem leszek itthon és Õk nagy lovak lesznek vissza fogom sírni ezeket az időket.
Zita!
Megnéztem a profilodban Jázmint, hát tényleg gyönyörű kislány. A haja meg úgyis kicserélődik, és az még biztos ugyanilyen szép lesz (mondjuk szőke, göndör fürtökkel Kép)!
Miért nyűgösködik, táncsak nem takonykóros, vagy a foga?!

Tényleg, Judit? Biztos megint beutazzák Észak-Magyarországot Kép!

Sziasztok! Orsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


<!--attachment: Benedek_sz_let_se-287816.doc*mime_msword.gif*application/msword*24.6**Benedek+sz%26uuml%3blet%e9se%2edoc --><center><pre>
Kép
Benedek születése.doc (24.6 k)</pre></center><!--/attachment-->
Vendég
 


Sziasztok!

Előkerültem, köszi az érdeklődést!
Orsi, igazad volt, beutaztuk Észak-Magyarországot! Kép A hétvégén hazamentünk a szülőkhöz, kedden este jöttünk haza. Boti nagyon jól bírja, semmi gondja nincsen otthon anyukáméknál sem. Képzeljétek el, vasárnap este 8.45-4.45-ig aludt! Magam sem akartam elhinni. Egyébként a kétszeri éjszakai felébredés a jellemző, de általában evés után vissza is alszik. Nem panaszkodhatok.

Mondjuk ma kicsit kiakasztott, mert egész nap alig aludt. Enni akart folyton, és lassan rájöttem, hogy megint a pocakja kínozza, mert amikor masszíroztam,megnyugodott. Azért jöttem nehezen rá, mert nem sírt, csak nyugatlan volt, enni akart. Nem is igazi hasfájás ez, mert nincs visítás, csak ha nem foglalkozom vele... Inkább a szelek bántják, meg az emésztéskor nyafog. Persze mondanom sem kell, én megint aggódtam, hogy kevés a tej... Amiatt is erősödött bennem ez az érzés, mert 1-2napja több idő kell neki, hogy ugyanannyit szopizzon. Az eddigi 20 perc helyett olykor 40 percig is szopizik, de nem eszik többet... Tegnap este csak 80-at szopizott, és utána amikor fejni akartam kíváncsiságból, alig tudtam egy keveset... A múlt heti mérésekkor 120-akat evett... (Meg is látszik, megint 21 dekát hízott 1 hét alatt, már több, mint 4 kiló.)Még bőgtem is, hogy gond lesz, tegnap kezdődött valami, tiszta hülye vagyok...
Na de igyekszem megnyugodni, és próbálom kevesebbet mérni, mert attól csak megbolondulok...

Betti, tuti ügyesen áthidalod a nehézségeket, eddig is minden olyan jól ment! Az utazóágy vagy a járóka tényleg jó ötlet, ha ott van abban a helyiségben, ahol te, akkor talán nyugodtabb, és könnyebb nem felvenni... Séta? Zita, így, hogy nyügi Jázi, szinte képtelenség egyeztetni, mert Botond meg még nem állt be rendesen... De azért próbáljuk már meg! Szombaton munkanap van, jó lenne valami közös séta! Kora délután valamikor, mit szóltok? Max megbeszélünk valamit, és késünk, ha késik a szopi. Telefonon egyeztethetünk aznap, miután itt megbeszéltük. Ti merre is laktok pontosan? Betti, Törvényház út? Ha a plázánál... de ez csak tipp. Kép
Az a pláza tényleg jó lenne, mert bár nekem sem a kedvencem, de hiányzik, és a mozikat nagyon szeretem. Pesten olyan jó volt, hogy bármikor mehettél, mert több film, több időpont... e ezt ti is tudjátok. Szerintem mi már rajzfilmekre megyünk majd. Kép
Ja, Zita, ne aggódj, mert tuti jön a régi haj helyén új Jázinak, ilyen szép haj nem megy el nyomtalanul!
Kata, mesélj majd, milyen otthon! Nagyon örülök, hogy ilyen ügyesek voltatok, Benedek tündéri baba! Kép Csodálkozom, hogy kaptál EDA-t, lehet, hogy felesleges volt, nem? Ilyen sebességnél... Kép Azt tudod, hogy én azért nem kértem, mert mire eszembe jutott, szinte megszültem. Kép

Maris, ne aggódj a hízás miatt. Ha egészséges és jókedvű, akkor tuti nincs gond. (De jó, hogy másnál olyan biztos vagyok, csak magamnál nem...)

Verus, hová tűntél? Szeretnénk bíztatni! Kép

Na lelövöm magam, szörnyű, mennyit fecsegek... Kép
Vigyázzatok magatokra!
Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok,
lányok, Judit és Kati hogyan kell beállítani a profilban a saját weboldalt, mert nekem is vannak képek felrakva, de ott nem jelenik meg. Írjátok meg légyszi.
Orsi megadtam a tel. számodat a barátnémnak, szerintem fog keresni, bár már jó nagy 2.pocija van a 14 hónapos Anna mellé.
Nálunk szerencsére minden ok, Virág csak növöget és szépül, nekem legalábbis.

Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok!
Maris! A saját weboldalt úgy állíthatod be, hogy a nevedre kattintva rámész a profilodra, és utána az adatid feletti menüsorból rákattintasz a profilra. Itt tudod módosítani a jelszavad és neved megadása után az adataidat. Van egy olyan pont, hogy saját weboldal, ide másolod az albumodkor megjelenő oldalcímet. (A legegyszerűbb, ha az albumodat egy másik ablakban megnyitod, és a fent megjelenő címet jobb egérklikkel másolod a saját weboldalhoz.)

Huh, lehet, hogy nem volt egészen érthető... Majd szólj, ha nem megy. Kép
Puszi!
Vendég
 


Judit,

én egész terheség alatt az EDA-ba kapaszkodtam, biztos nagyon alacsony a fájdalom küszöböm. Hidd el, amikor átmenet nélkül rámtörtek az 1-2 percesek, és nem tudtam előre mennyi ideig fog tartani, másra sem tudtam gondolni, mnt az érzéstelenítésre. Kétféleképp hat az EDA, vkinél elvágja a fájásokat, vkinél lazítja és gyorsan engedi tágulni a méhszájat. Én a második vagyok, és még így is irtóra fájt. Szóval 1 órát kb így is nagyon megkönnyített. Felesleges semmiképp sem volt...

Kata
Vendég
 


Sziasztok!
Nekem jó a holnap, már csak Bettin múlik. Mindegy hol találkozunk, én úgy is kocsival megyek, mert mi Felnémeten lakunk.
Kora du. jó lenne, majd Jázival is próbálom úgy megbeszélniKép
Zita
anzizi
 
 


Kata!

Jó, hogy újra itt vagytok!!Benedek nagyon szép baba. Gratulálok mégegyszer!!!Liza mit szól?
Milyen a kétgyerekes élet?
Szerintem minden baba másképp hasfájós, én nem vettem észre egyik fiún sem, hogy sokszor fájna a hasa.Persze volt ilyen, de nem többet, mint bármelyik kislánynak a környezetünkben.
Bevallom Neked, hogy mindig olvastalak a SOTE-s topikban, ugye nem hari? Nagyon sokat gondoltam Rátok, és én ilyen kiváncsi tipus vagyok....

Zita, Judit!
mi holnap elutazunk, sajna nem tudok csatlakozni,Kép majd legközelebb.Kép

Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Sziasztok!
Nem akar összejönni ez a séta. De bevárjuk Bettit, nem Judit?
Most már majd te mondd meg Betti mikor jó neked, mert mi jobban ráérünk Judittal, majd akkor hozzád igazodunk.
Jó hétvégét mindenkinek!
Zita
anzizi
 
 


Sziasztok!

Kata, örülök, hogy jó volt az EDA. Én is úgy voltam vele, hogy azért nem féltem a szüléstől, mert tudtam, hogy kapok, ha szeretnék. Nem érdekelt, hogy sokan ellenezték. Persze csak olyanok, akik anélkül szültek... Aztán nem került rá sor. Persze itt Egerben nem is olyan rutinszerű és egyszerű...
A feleslegeset azért írtam, mert 2 barátnőm is szült Pesten EDA-val, és a másodiknál már egyiken sem kaptak, mert mire hatott volna, jött a baba. Kép
Jól vagytok? Tegyél majd fel képeket!

Zita! Igen, várjuk meg Bettit. A jövő héten nekem bármikor jó hétközben!

Puszi mindenkinek, én is jó hétvégét kívánok!
Judit
Vendég
 


Hali,
lányok, ha sétáltok talán még én is beszállnék, vagyis mi, mert úgyis menni akarunk vmelyik nap Egerbe és akkor összehozhatnánk. Mit szóltok?
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok heves Asszonkák!
Jól lemaradtam itten, mint a borravaló...
nam nagyon megy nekem ez a fórumozás Kép
örülök, hogy jól vagytok, mi most kevésbé,
nekem a múlt hétem begyulladt a mellem, napokig masszíroztam, épp elmúlt, és most megint...ez persze egyenesen arányos kisfiam fognövekedésével, aki jókedvűen bele-beleharap a vörös cickóba... ő meg durván magaslázas torokkgyulás volt egy hétig, antibiótol kéttenyérnyi égési sebekhez hasonló hólyagok a popsin... amúgy ma 10 hónapos, ma állt fel először, és egy hete "beszél": (ku)"tya" (ci)"ca", kacsa, ilyenek...
szóval zajlik az élet.

irigykedem, hogy ilyen klassz baba-mama klub vagytok ott Egerben, néha visszavágyom, főleg a Dobó téri kis kávéházba, ahol az a mennyei habos kakaó... ott ünnepeltünk mindíg valami ürüggyelKép)

NNa, sír a gyermek, mindenféle jókat s gyönyörűséges anyai örömöket Nektek!

Zs.
zsanya
 
 


Sziasztok,
képzeljétek 2.20-tól alszik a gyermekem, hátha végre rááll a téli időszámítsra! Nagyon jó lenne már! De mikor lesz végre foga! Csüt. volt 7. hónapos és még semmi, bár úgy hallottam, hogy ez nagyon változó! Egyrész addig nyugisan tudom szoptatni, nem harapdossa, mint Zsuzsának, másrészt viszont a kajálás szempotjából talán egy kicsit már könnyebb lenne. Na mindegy ezt úgysem lehet sietteteni.
Megy vki közületek a baba börzére 19-én?
Nekem van eladó egy pár walkie talkie, mert mi azt vettünk nem bébiőrzőt, hogy akár nyaraláskor is lehessen használni, meg bármikor máskor. De kaptunk egy párat ajándékba is, így eladnám 3E Ft-ért. 2x4 db 3A-s ceruzaelemmel működik. Nekem pedig egy esernyős babakocsi kellene ha tudnátok viknek.
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Judit, Zita!
De arik vagytok, hogy megvártok!!KépJövő héten előreláthatólag szerda 2-3-ig (babamasszír) kivételével bármikor jó!!!!

Zsu!
CicigyusziKép Jobban vagy már?
Ez olyan tipikus, amit írtál! Nekem is Bulcsú egyszerre volt beteg, felállt, jött az első foga. És további foaignál is gyakaran náthás volt, lehet, hogy olyankor legyengült immunrendszerileg.
Cuki lehet a Kispöttmöm, hogy dumcsizik!

Maris!
Tök jó lenne, ha minél többen találkoznánk. Ha elromlana az idő, én MINDENKIT tárt karokkal várok!!!
Ti is szopiztok még éjszaka?

Adtam Bálintnak tejpépet!Nála ez sem válik be, mert ugyanúgy követelte az éjszakai szopit. Ismét megállapíthatom, hogy nem kevés a tej, nem azért ébred.Hanem csak úgy. Ez a hobbija.
Most sokat változott, ELÕNYÉRE, már nem akar annyit ölben lenni napközben.Cukorfalat!

Puszi: Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Sziasztok!

Zsu, jó hogy megint hallunk felőled! Marci jobban van? Most olvasom, hogy kerámiaművész vagy! Ez annyira jó lehet! Irigyellek, nekem soha nem volt kézügyességem... Most is dolgozol?

Na ezt a sétát már annyira tervezzük, jó lenne, ha összejönne végre, és lehetne belőle rendszer. Ma vasárnap van, holnap talán mindenki benéz.

Mit szólnátok a KEDD KORA DÉLUTÁNHOZ? A pontos időpont persze problémásabb, én is úgy vagyok, ahogy Zita, nem tudom, mikor eszik Boti. Szerintem telefonon kellene egyeztetni délelőtt. Írunk smst, ha már tudjuk, mikor lesz kb. kaja. Zita, így jó? (Egyébként mikorra várható, hogy ez a kajálás beáll? Nálunk egyelőre semmi rendszer... Kép )

Zita, hol szoktál parkolni? Az udvarunba állhatsz! Ott is találkozhatunk, bár nem tudom, merre akartok sétálni. Maris, csatlakozz, nagyon jó lenne!

Na megyek, mert fáradt vagyok, az éjszaka nem sokat aludtunk, Boti gyakran felkelt, egyszer két órát is alig bírt ki, nem tudom, mi volt vele. Remélem, ez az a hat hetes mélypont, amikor több kell neki, és nem a tejjel van gond. Persze megint aggódok... Kép vagy inkább Kép, mert ez már röhejes...

Orsi, merre? Kata, hogy vagytok, minden ok Benivel?

Puszi mindenkinek!
Judit
Vendég
 


Sziasztok!
Nekem jó a holnap, már csak azon múlik Betti benéz-e még ma.
Maris? Te hogy állsz a holnappal?
Ha Betti ír, akkor délelőtt egyeztetünk időpontot!
Puszi:
Zita
anzizi
 
 


Sziasztok,
én már kimaradok a sétából, mert ma voltunk Egerbe Virággal. Benéztem a zf-hez és a tescoba, majd a szüleimhez, hazafelé még a Brendonba, így hogy Virág napja jó mozgalmasra sikerült, úgy feldobta, hogy végig sikongatott és csak 9-kor aludt el végre.
Remélem jó sokáig alszik majd. Még mindig felkel éjszaka 1-2x, szopizik és már alszik is tovább. Arra gondoltam, hogy belerakom a kompba is lassan, hátha akkor jobban elfárad és elfelejtene végre felkelni. Bár, így hogy azonnal vissza is alszik, így nem olyan fárasztó, de az egy huzamba 8 órát aludni nem tudom mikor jön el újra.
Ti, akik otthon vagytok gyed/gyes-en meddig tervezitek az otthon maradást? Ez a gyed, nagyon szegényes, a gyesről ugye nem is beszélve. Engem hívnak is vissza meg én is tervezem, hogy jövőre vissza kellene menni melózni, de nagyon sajnálnám, ha kimaradnék Virág mindennapjaiból. Még nem is tudom, hogy mi lesz vele, kire bízzam, pedig sajna nagyon arra hajlik a dolog, hogy visszamegyek melózni. Bár még szívesen szülnék egy második babát is, de nem hiszem, hogy megvalósulhat. Ti hogyan látjátok ezt a témát?
Szóval senkinek nem kell a bébiőrző, majd feladom itt a topikokba, hátha vkinek kellene.
Betti, a tejpépet azért adtad, hogy akkor hátha jobban tele lenne a pocija és nem kel fel éjjel?
Nekem meg Virágnak képzeljétek napközben már nem nagyon kell a cici, hiába próbálgatom. Nagyon ritkán fogadja el, reggel és este ok, de napközben nem. Ma is majd szétdurrant, mégse kellett neki. Úgy látszik a másfajta kaja már jobban ízlik, pedig még rengeteg tejem lenne.
puszi
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Sziasztok,

itt vaygok, csak elég nagy a pörgés most nálunk. Tegnap voltunk először testületileg sétálni mint egy hatalmas karaván. Jól megnéztek minket... Beni végigaludta az utat szerencsére. Képzeljétek, mióta hzajöttünk 40 dkg-t hízott. Tegnap 3x is óránként evett. Azt hiszem most értettem meg az igény szerinti szoptatás lényegét. Liza jóval kevesebbet evett, ritkábban, és őt bimbóvédővel tudtam csak szoptatni. Most ezt el tudtam hagyni, sokkal lazább és rugalmasabb vagyok és nem méregetem állandóan minden szopi után. Eszik és elalszik, tehát jóllakott...

Maris,

de jó neked, hogy így vásárolgatsz Virággal! Nálunk eljött az idő, hogy képtelenség Lizával (ma 16 hónapos) bemenni egy üzletbe, mert ki akar szállni a babakocsiból, hisztizik ha nem veszem ki, ha meg kiveszem életveszélyessé válik...Tescoba csak úgy lehetett menni vele, hogy végig egy red bull-os dobozt NYALOGATOTT!!! Rémálom...Kép
Pedig most, ogy újra rám jönnek a régi ruhák, úgy mennnék bevásárolni!

Én itthon maradok Beni ovis koráig, nem tudnám egyiket se bölcsibe adni. Pedig kérdezte vki, hogy most a kicsi születésével ugye Lizát bölcsibe adom? Hát nem. És persze most még a főiskolát is csinálom. Mi lesz itt vizsgaidőszakban???

Kata
Vendég
 


Sziasztok!
Judit megkaptad az sms-t?
Neked mikor lenne jó, hány óra körül?
Megpróbáljuk úgy időzíteni Bettivel is!
Zita
anzizi
 
 


Csajszik!

Nekem Bálint most fog aludni, aztán mehetek. Az alvást biztos nemtervezi túl hosszúra, mert nem jellemző!

Majd még mindjárt visszajövök, csak etetek, pelusozok, altatok.

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


sziasztok

bocsi, vendégem volt,azért nem jelentkeztem.

Boti most eszik, az azt jelenti, hogy 1-től kb. ráérünk 4-ig szerintem.

1 után oda megyek,ahová megbeszéljük,vagy itt nálunk is talizhatunk. Puszi
Itt vagyok online, ide is tudtok írni.
Vendég
 


Most itt van valaki?
Frissíteni kell az oldalt, hogy lássuk az új hozzászólásokat.
Jázi mikor kajál várhatóan?
1 körül kel Bálint?
Vendég
 


Nekem most eszik Jázi, utána nekünk ok. Negyed 4-ig akkor ráérünk.
anzizi
 
 


Hello Judit!


Itt vagyok, ragyogok!
Ha elalszik addig, egyáltalán...
Nagyon szar napja van, semmi sem jó szindróma. Nem eszik nem alszik. Most üvölt az ágyban, nem birom a sétálgatást, olyan sószsák.
Nekünk jó a ma délután!

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?