Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Bea, merre vagy?

Tündér, milyen időtök volt a Balcsin? Azért legalább tegnap meg ma is jó idő volt, bár ahogy hallottam, a víz nem vmi meleg. Kép
Visszamentem pénteken a bőrgyogyihoz, megerősítette a múltkori diagnózisát, hogy tényleg vegyszerallergiám van, úgyhogy bizonyos szempontból örülök, hogy végre kiderült, hogy mi miatt jött elő nálam az ekcéma. Kép Azt is mondta, hogy jellegzetesen gyógyulnak a sebeim, pont így gyógyulgat a bőr egy ilyen allergia után. Úgyhogy már nagyon kíváncsian várom a csoda-kendőidet, mert takarítónőre nem futja. Kép

Noncsi alvása továbbra is katasztrófális, mármint ami a délutániakat illeti. Egyszerűen nem akar aludni. Már lassan egy hete nem alszik napközben, nem tudom, hogyan bírja...

Pici szerencsére azóta nem hozott haza egeret, remélem, a jövőben is folytatja ezt a szériát. Kép A kinti ciccem meg most megint jól eszik és dorombol ezerrel, remélem, minden így is marad! Kép

További szép hétvégét mindenkinek. Kép
pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Hahó!

Megjöttünk a Balcsiról, nagyon jó volt, gyönyörü volt az idö, bár fürödni azt nem fürödtünk, mert baromi hideg volt a víz.
Tegnap voltunk kint a Szigeten is, délelött Ilanggal, este meg kettesben, tök jó volt!Kép Ilang úgy elfáradt a Szigeti bulizásban, hogy délután 5-töl gyakorlatilag reggelig aludtKép

Most megyünk összekapjuk magunkat aztán indul az élet, megint jó kis pörgös idöszak következik, aztán meg már újra jön a suli...

Chrissy, akkor csütörtökön megint elmegyünk, remélem most több sikerrelKép

Bea?

Puszi,
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!
Hát itten vagyok!
Nekem csak csütörtökön mentek el a vendéggyerekek, így elég hosszú lett a vendégeskedés ,de túl vagyunk rajta.
Magamat gyógyítani csütörtök este el is mentem vásárolgatni, jó kis könyveket vettem meg pár ruhát. Aztán ezt folytattuk szombaton Szabadkán. Még jó hogy szezon vége van és nem vagyok divatfüggő így jövőre is hordhatom a most beszerzet dolgokat... Főleg felsőket vásároltam mert képzeljétek belefogytam a régi nacijaimba.

Amúgy mi is voltunk Szabadkán este a haverokkal bulizni. Jó volt. Kata mostanában elég jól átalusza az éjjszakát így kicsit nyugodtabban hadjuk a mamákraKép

Hű csajok elég ciki volt ez az utolsó talitok...
apropó tali Tündér valszeg 28-29 körül megyünk fel pestre mert beígértük tamásnak a mogyoródi aquaparkot persze Andikástól és szeretnénk majd Ilangot felköszönteni , így utólag is.
A hétköznapokról csak annyit hogy most próbálom az alapítványom szórólapját összehozni,meg beszérzésbe vagyok mert jövő hétfőn jön a kőműves és átépítjük a felső szintet hogy Katának legyen saját kis kuckója. Majd még odébb van a sima hétköznap

ja könyvekkel kapcsolatban Paolo Koelho: Zahír-t olvastam nemrég ajánlom figyelmetekbe

Bea
20180827120929
 
 

 
 

Hahó!

Megjöttünk a mai napi rohangálásból.Kép Képzeljétek kaptam az APEH-tól egy levelet, hogy nincs tartozásom, rendben vagyok feléjükKépKépKép ezt oooolyan jó leírva látniKép

Szeptember közepéig be vagyunk már táblázva minden 7végére, na a suliról még nem is beszéltem..

Bea!
A 28-29-re nemigen tudok mit még mondani, az a hétvége még nagyon képlékeny.. Az öcsém születésnapja lesz akkor vasárnap, leánybúcsúja lesz egy régi barátnömnek, jönnének a Gazsi Apujáék Makóról, vagy mi mennénk épp Szegedre, szal nem tudom még mi lesz, majd alakul és jelzem, jó? BulizásKép Kata olyan nagy már és ügyes, hogy ilyen szépen alszik márKép
Bea, nem tennéd meg, hogy válogatsz egy pár képet és elküldöd nekem, mert sztem gyorsabban látom majd így öketKép A könyvet majd megszerzem, vagy kölcsönkéremKép

Ch!
Akkor holnap trappolunk át hozzátok, remélem nagyobb sikerrelKép Vigyek vmi fini fornettit?

Képzeljétek Ilang a szülinapjára, vmi kamiont vagy teherautót kap, mert nagyon oda van értükKép Egyszerüen tiszta happy lesz ha látunk kamiont vagy kukásautót, vagy teherautótKép Presze kap egy rakás lufit is, mert az is még mindig nyeröKép

Na most megyek mielött közbeavatkozik (itt sertepertél a lábam alatt)

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Tündér, akkor holnap várunk! Kép Mintha már írtam volna ilyesmit két hete... Kép Na, de mostmár bizti össze fog jönni! Ki is porszívóztam még az este, úgyhogy most ragyog a lakás, de előre is sorry, ha nagy kupi lesz, mire ideértek, mert Noncsi seperc alatt ki tudja hordani az összes cuccát a nappaliba, aztán az meg utána már úgy néz ki, mint egy kisebb csatatér... Kép
Fornetti: jól hangzik, de miattunk nem kell. Kép Balázzsal hazafelé hozattam sajtos pogit az itteni pékségből, remélem, azért az jó lesz. Igaz, hogy nem Pataki, de azért sztem fini. Kép Én meg holnap gyümölcsnapot tartok, nem szeretnék elcsábulni. Mostmár tényleg elhatároztam magam!!! Kép

Mikor van Ilang szülinapja?
Mi a buszokért és a vonatokért vagyunk oda, Noncsi állandóan konstatálja, ha lát egyet. Kép

Suli: hajaj... kezdődik nekem szeptembertől. De mostmár nekem csak szakirányos tárgyaim lesznek, természetesen csak péntekenként vannak ezek az előadások, megint jön a kínlódás, hogy lesz addig Noncsi, míg én suliban leszek. Egyszerűen nem értem, hogy mégis hogyan képzelik, hogy nem vagyunk nappalisok és mégis minden héten járjunk be pénteken suliba???

Bea, miről szól ez a könyv? Hátha végre nekem is bejön vmi, mert mostanság iszonyat finnyás lettem, egyszerűen nem találok olyan könyvet, ami érdekelne. Passz, hogy miért. Kép
Szóval Katának lesz külön kuckója? De jó! Ti is új építésűben laktok, ugye?
Voltatok már a mogyoródi aquaparkban? Mi is terveztük, hogy elmegyünk az idén, de sztem már csak jövőre fogunk eljutni oda. Kép

Képzeljétek, Noncsi ma 3 órát aludt délután!!! Nem tudom, mi volt vele. De a végére én már tökre eluntam az agyam, vártam, hogy keljen már fel végre. Kép

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Hahó!

Chrissy!
Tök jó volt találkozni, remélem nem beszéltem túl sokat!Kép Noncsi mondott vmit, hogy miért sírt? Ilang annyit mondott, hogy "Noncsi beütötte fejét" - bár gondolom ezt már te is tudtad..
Ilang ahogy hazaértünk, ebédelt, majd 2 körül elaludt, azóta is alszik.Kép
Ti mikor jöttök át? Majd megbeszéljük, föleg, ha jön a rosszidö, rendszeresíthetnénk ilyen minitalikat, nem? Norkáékat is bevennénk! Na mit szólsz?Kép

Most megyek teregetek amíg alszik a lyányKép

Pusza,
Tündér
tündér
 
 


Szia!

Most keltem fel... én is pihiztem, igaz, csak kb. 20 percet, "rapid-alvás" volt, de nagyon jól esett.
Noncsi is alszik. Kép Olyan negyed-fél 3-kor aludt el, ebéd nem volt, mert őnagysága persze teleette magát keksszel. Na majd ha felkel, remélem, fog enni. Kép

Semmi újat nem mondott Noncsi, hogy mi volt a baj, miért sírt, csak mutatott ő is a fejére. De látod,erről szoktam néha beszélni, hogy olyan a kis félénk, visszahúzódó (mondjuk, velünk szemben nem), és úgy félek, hogy sokat fog még sírni közösségben. Láttad, ő olyan kis nyugis, féltem, nehogy ő húzza mindig a rövidebbet majd az oviban pl. Kép
Ilang meg tényleg tökre eleven, neked nem lesz ilyesmivel gondod, az biztos. Kép

Ó, nem, egyáltalán nem beszéltél sokat! De nagyon gyorsan elrepült ez a pár óra, tényleg. Örültem végre a talinak, és én is benne vagyok, hogy rendszeresíthetjük, mi is jobban megismerjük egymást, meg azért a gyerekek is jól elvannak sztem. Kép Norkáékat is szívesen megismerem végre. Kép
Mikor menjünk akkor át? Kép Nekünk ilyenkor még nagyon nincsen fix programjaink, szóval bármikor jó.

Elalszom... bakker, ez iszonyat, hogy nem tudom magam kipihenni. Jó még ilyenkor kávét inni??? Kénytelen leszek pedig...

A takarítást köszike szépen, várunk máskor is! Kép Azóta is szépen csillog-villog a tűzhely, szóval tök jó! Apjukkal majd este beszélek, és úgyis fogok jelentkezni ezzel kapcsolatban még.Kép

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Sziasztok!

Tündér, boldog szülinapot Ilangnak! Kép

Most csak ennyi, bocsika, de ki vagyok purcanva, festegettem, meg gyomláltam...

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Sziasztok!
Mi is kívánunk boldog szülinapot a pici lánynak.
Itt az ideje az utánpótlásnakKép

Tündér most innen nézve nekünk is igen képlékeny az említett hétvége. A nagyok még nem tudják de valszeg ugrik mogyoród. Mert ugye holnap utántól mesterek a házban és pont akkora mennének el és nekünk azaz Zolinak kéne a laminált padlót a szobákban meg hát talán parafát teszünk az előszobába lerakni. A takarításról nem is beszélve de azt elhalasztom szívesen ha a család többi tagja bírja még a kupit...na majd meglátjukKép
De ha ti jöttök az pont jó lenne házhoz jöttök.
Vettünk Ilangnak ajándékot is remélem még nincs meg
megyek pihi, majd pali sütés mert jönnek a fiúk Zalaegerszegről az edzőtáborból
p
Bea
20180827120929
 
 


Hahó Lányok!!Kép

Nagyon köszönjük a köszöntéseket, igazán aranyosak vagytokKép

Bea!
Akkor a jövöhéten kereslek, hogy mi lesz a hétvégén!Kép

Ch!
A jövöhét utáni hlten szept. elsö hete, majd várlak ám Benneteket, mert a jövöhetünk már tiszta zizi!Kép

Megyek a családomhoz!

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Nahát, már megint halódik a topicunk. Kép Ejnye...

Tündér, hogy sikerült a szülinapi bulija Ilangnak? Örült a hatalmas járgánynak?
Okés, akkor majd jövő héten átnézünk hozzátok. Majd szóljál, hogy mikor jó nektek. Kép

Bea, milyen színű lesz a laminált parkettátok? Hogyhogy tesztek le újat? Én mondjuk nem láttam a lakásotokat, csak egy-két fotón tudtam kivenni, hogy milyen lehet, de nagyon pikk-pakkank tűnt már így is. Kép
Tényleg, voltatok megnézni a Rómeó és Júliát?

Hát, tegnap nagyon kalandos napunk volt...

A történet:
Délután Csámpi (benti maccs, aki leukózisos) elkezdett hányni. Már bocsi... Néha szoktak ugye a macskák, ezzel még nem is lenne gond (főleg, ha a kertben teszi). Törlöm fel a cuccost és teljesen elborzadtam, mert szentül meg voltam győződve arról, hogy vmi férget láttam... Mutatom Balázsnak, ő is elborzad. Na cuccost és macskát ezerrel visszük az egyik non-stop állatklinikára. Én már teljsenen kivoltam, hogy kész, ennyi volt, szegény maccs... Sorra kerülünk, vázolom fel a dokinak Csámpi kórismét, mutatom az elhozott "mintát". Asszisztenske szörnyűlködik, a doki meg vigyorog egyet és közli, hogy semmi baj sincsen a világon, a macska szöcskét evett. És mutogatja, hogy itt van a lába stb. Hát, nekem minden eszembe jutott, de az aztán nem, hogy szöcskézik az amúgy extra-finnyás Csámpi. De minden jó, ha a vége jó! Szerencsére fizikálisan okés a cicus és lelkileg sem gyötörte meg a szöcske-doki-kaland. Kép
Aztán jövünk haza, szomszédunk is akkor érkezik és meséli, hogy a szerszámos házukból vmelyik éjjel elvitték a fűnyírójukat. Hát bakker, ez hihetetlen! Pedig ők aztán körbe vannan véve szomszédokkal, normális kerititésük is van és a suttyó kölkök meg éjnek évadján bemásznak a kertbe, végiggyalogolnak az egészen és még simán ki is hoznak egy nem 2 kg súlyú fűnyírót. És közben meg mindenki szépen, békésen alszik...

Úgyhogy most minden neszre felriadok... Kép

Na mentem aludni...
pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Sziasztok!

Chrissy!
Nekünk egyenlöre minden nap jónap tünik. Most az bekavarhat, hogy holnap megyünk Sebészetre Ilanggal, mert a sérvét megnézi a föorvos. Holnap kiderül, hogy hogyan tovább. LopásKép jaj ez elég rosszul hangzikKép CicusKép vagy inkább KépSzerencse, hogy nem lett komolyabb bajaKép vagyis egyáltalán nem lett baja!Kép

Bea!
Úgy néz ki megyünk Szegedre de még egyeztetés alatt vana dolog. Még jelentkezem feltétlenül, jó? Hogy álltok amúgy?

Képzeljétek az éjjel megszült egy barátnöm, aki mellesleg a csoporttársam is a föiskolánKép Kicsit kivan szegény, mert senki nem mondta neki, hogy a szülés így fáj..Kép Persze én nem akartam riogatni, mert engem annyian riogattak, hogy azt mondtam én biztos nem teszem ezt mással... Most asszondta szegény, hogy erre azért nem számítottKép Képzeld Ch. Ö is a Budai HK-ban szült. Holnap megyek látogatni. Képzeljétek ma megyek temetésre, mert meghalt a Keresztapám.Kép Együtt élt egy eltartó növel, de az nem szólt, hanem vhogy egész máshogy derült ki, hogy egyáltalán meghalt. Mi már kerestük a Nagyapámmal hetek óta, de ki volt kapcsolva a mobilja, a városit meg soh a nem vették felKép Még jó, hogy egyáltalán megtudtuk.

Na most megyek mert van dolog, elég sok.

Lányok holnap megyünk a kórházba Ilanggal, kérem a drukkokat!
Majd holnap este benézek, hogy mi volt!

Pussz,
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Tündér, mi van Ilanggal??? Én nem is tudtam erről a sérv-dologról... Mikor derült ki? Meg mitől van? Meg mit mondott a doki? Mesélj légyszi, mert nekem ez most nagyon új. De nagyon-nagyon drukkolok nektek, hogy ne legyen semmi komoly! Esetleg ez "visszamegy" magától is? Bocsi, ha hülyeséget kérdezek, de nem nagyon tudom, hogy pontosan mi is okozza ezt az egészet, meg mi a gyógyulás menete. Ilangnak fáj egyébként?

Sajnálom, hogy meghalt a Keresztapukád. Kép És teljesen ledöbbentem, hogy az eltartó nő nem is értesített Benneteket! Mégis, hogy gondolta? Egyáltalán szólt valakinek???

Barinődnek gratulálok, sok boldogságot kívánok neki és a családjának! A "Sok tejcis" szöveget én inkább mellőzöm, mert nekem is ezren kívánták, de mégsem jött be és egyébként is a falnak megyek ettől. Kép Na mindegy, az én kínom most nem tartozik ide. De a lényeg, hogy megvan a kisbabája, örüljenek nagyon egymásnak. Kép Én sajna nem tudom, mennyire fáj egy szülés, de sztem az én császáromnál annyira nem lehet rosszabb. Kép Bár ki tudja... Egyébként olyan furi ez az egész. Amikor én szültem anno, akkor az összes többi csajszi, aki természetesen szült, ezerszer hamarabb felépült. Második nap már ott rohangáltak a folyosón, én meg még megfordulni is alig bírtam az ágyban. Kép Annyira sajnálom még a mai napig, hogy nem tudtam rendesen szülni, hogy csak na! Kép Kép Kép Na, nem depizek itt tovább... Kép

Tündér, jövő hét elején mondj egy napot, ha jó nektek, akkor átmegyünk.

Pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Hahó!

Voltunk dokinál. Tényleg sérve van és a jövöhéten csütörtökön operálják isKépKépKép
Igazából ez fájdalmat nem okoz, látványnak ijesztö kicsit, mert a pucija fölött van egy szilva nagyságú pukli a bal oldalon. Ha fekszik nem látszik vagy csak alig. Korábban (1-2 hónapja) néha láttam egy picit, de mikor tisztába tettem nem látszott. Aztán egyre nagyobb lett és elvittem a gyerekdokinkhoz. Ö elirányított a Madarász utcai sebészetre. Várnunk kellett majd 3 hetet, mert a dokibá szabin volt, ma tudtunk menni vizsgálatra. Megnézte, azonnal mondta, hogy operáció. Sajnos ennek fényében a jövöhét ugrott, mert hétfön mennünk kell vérvételre, vizelet viszgálatra. Kedden körzeti, gyerekdoki, védönö, szerdán pedig be a Kórházba az anesztes dokihoz. Aztán csütörtök reggel 8-kor jelenésünk van a kórházban. Papírok, aztán 9-kor mütét. Ha minden jól megy még az este hazajöhetünk.
Szóval ennyi.Kép

Bocs, hogy csak ennyit írok, de eléggé elfáradtam meg aztán munka is van, Apacuka is késön jön.

Pusza,
Tündér
tündér
 
 


Szia Tündér!

Ajaj, pedig úgy szerettem volna azt olvasni, hogy nem lesz műtét! Kép
Mitől kap egy kisbaba sérvet??? Ötletem sincsen... Kép
Műtét. Kép Mennyi idő a felgyógyulás? Meg egyáltalán, hogy műtik meg a sérvet?
Tali: persze, semmi baj, ez most a legkevesebb!
Figyi, szóljak nővéremnek, hogy akkor a jövő hét hétfő ugrott?
Mindenkinek csak a legjobbakat!!!

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Szia Chrissy!

Hétfön du. el tudok menni, semmi gond, de azért köszi!

A sérvröl majd mesélek, de nemsokára megyünk Szegedre!

Pusza és jó hétvégét!

Tündér
tündér
 
 


Tündér, jó utat nektek! Érezzétek jól magatokat!

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Halihó!

Megjöttünk Szegedröl nagyoooon jó voltKép
Találkoztunk a Beáékkal is, nagy munkában voltak/vannak. Kata nagyot nött nagyon édes, csupa mosolyKép
Ti jól vagytok?

Nekünk megvolt ma a vérvétel. A pisi kicsit macerás volt, de megoldottuk. Vettem olyan gyüjtözacsit, de semmire sem volt jó. Erre mondtam reggel az Ilangnak, hogy muszáj lesz, a bilibe pisilni, mert pisit azt vinnünk kell. Mondta, jó, majd fél óra múlva pisilt a bilibe.KépKép Úgy örültemKép

Holnap megyünk a dokinéninkhez, aztán szerdán meg az altatóshoz. Ez van velünk.
Most robogok, mert még nem pakoltam ki.Kép

Pusza,
Tündér
tündér
 
 


Na helló Lányok!

Sehol senki??

Mi tegnap megjártuk a sebészetet mert Ilang baby hanyatt esett a murvába és felszakadt a fejböreKép
Össze akarták ölteni de mondtam, hogy nem tudunk két nap múlva visszamenni így kaptunk olyan összehúzó tapaszt. Holnap reggelre a mütéthez kérem drukkokatKép
Ma megyünk az altatóorvoshoz kivizsgálásra, remélem minden okés a mütéthez, mert jó lenne már túl lenni rajta.

Most megyek mert dolog van, meg nem szeretnék megint vmi balesetet, kicsit már elegem van...

Írjatok Csajok!

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Tündér, én tegnap is írtam, de ez a hülye Babanet tojta feltenni a hozzászólásomat és már nem volt időm újraírni az egészet, pedig egész szép kis szöveg volt. Kép Kár, hogy ilyenkor nem lehet piros fejet rajzolni, mert idetennék vagy 10-et! Kép

Hát, én már nem is tudom, mit mondjak nektek... szegények! Mekkora lett Ilang sebe? Milyen ez az összehúzó tapasz?
Mesélj, mi volt az altatóorvosnál! Holnap reggel mentek akkor be a kórházba, vagy már ma este? Hány órától nem ehet Ilang?
Vérvétel eredmények okésak lettek, ugye?
Mit mond a doki, hogy a műtét után mennyi ideig kell feküdnie Ilangnak? Vagy hogy van egyáltalán a sérvműtétnél a gyógyulási folyamat?
Holnap sokat fogok rátok gondolni és ezermillió drukk megy majd nektek!!!
Lécci mondd meg Ilangnak, hogy Noncsi is puszilja! Kép Képzeld, azt a bilireszoktató pelust, amit múltkor mutattál (amikor itt voltatok), Noncsi úgy hívja, hogy "Ilang-pelus". Kép Vettünk mi is, nagyon bejön neki is és hát ez lett a nevel. Kép
Hallom, voltál nővéremnél. Kép
Velünk semmi extra, sőt inkább unatkozunk néha, de szeptembertől elkezdek járni Noncsival vszínű erre a Tücsökzenére, vagy hova, hogy valahová menjünk már mi is társaságba, mert Noncsinak nagyon hiányzik a gyereksereg. Péntekenként suli, úgyhogy mondjuk én elleszek, de neki nagyon ki kéne találnom vmit. Kis prünyi, néha úgy sajnálom, mert unatkozik, dehát meg kell nekem is csinálni pár dolgot, akkor nem fogok hangoskodni, amikor alszik. Szóval, nehéz ez az egész, kár, hogy nincsenek olyan intézmények, ahol a két éves gyerekek mondjuk reggeltől délig ott lennének és tudnának játszani, "ovi-előkészítő", vagy mi lehetne a neve. Komolyan, kéne csinálni egy ilyet, mert biztos lenne rá igény.
Na megyek, nem váltom itt meg a világot. Kép
Tündér, várjuk a híreket rólatok!

pusza!
Bea, aztán írj te is légyszi.
Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Sziasztok!

Tündér, én tegnap is írtam, de ez a hülye Babanet tojta feltenni a hozzászólásomat és már nem volt időm újraírni az egészet, pedig egész szép kis szöveg volt. Kép Kár, hogy ilyenkor nem lehet piros fejet rajzolni, mert idetennék vagy 10-et! Kép

Hát, én már nem is tudom, mit mondjak nektek... szegények! Mekkora lett Ilang sebe? Milyen ez az összehúzó tapasz?
Mesélj, mi volt az altatóorvosnál! Holnap reggel mentek akkor be a kórházba, vagy már ma este? Hány órától nem ehet Ilang?
Vérvétel eredmények okésak lettek, ugye?
Mit mond a doki, hogy a műtét után mennyi ideig kell feküdnie Ilangnak? Vagy hogy van egyáltalán a sérvműtétnél a gyógyulási folyamat?
Holnap sokat fogok rátok gondolni és ezermillió drukk megy majd nektek!!!
Lécci mondd meg Ilangnak, hogy Noncsi is puszilja! Kép Képzeld, azt a bilireszoktató pelust, amit múltkor mutattál (amikor itt voltatok), Noncsi úgy hívja, hogy "Ilang-pelus". Kép Vettünk mi is, nagyon bejön neki is és hát ez lett a nevel. Kép
Hallom, voltál nővéremnél. Kép
Velünk semmi extra, sőt inkább unatkozunk néha, de szeptembertől elkezdek járni Noncsival vszínű erre a Tücsökzenére, vagy hova, hogy valahová menjünk már mi is társaságba, mert Noncsinak nagyon hiányzik a gyereksereg. Péntekenként suli, úgyhogy mondjuk én elleszek, de neki nagyon ki kéne találnom vmit. Kis prünyi, néha úgy sajnálom, mert unatkozik, dehát meg kell nekem is csinálni pár dolgot, akkor nem fogok hangoskodni, amikor alszik. Szóval, nehéz ez az egész, kár, hogy nincsenek olyan intézmények, ahol a két éves gyerekek mondjuk reggeltől délig ott lennének és tudnának játszani, "ovi-előkészítő", vagy mi lehetne a neve. Komolyan, kéne csinálni egy ilyet, mert biztos lenne rá igény.
Na megyek, nem váltom itt meg a világot. Kép
Tündér, várjuk a híreket rólatok!

pusza!
Bea, aztán írj te is légyszi.
Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Hát normális??? Most meg duplázza a hozzászólásomat. Áááá....

Még akartam kérdezni, melyik sebészeten voltatok?

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Szia Chrissy!

Most értünk haza...
Elöször a buksijáról: olyan 1 forintos nagyságú a seb. Erre tettek olyan x alakban sebösszehúzó tapaszt ami olyan mint a rendes csak van benne vmi spéci anyag. Ennyit tudok róla, meg hogy 1 hét múlva mehetünk vissza.
Ma voltunk az altatósnál. Tök rendik voltak, látszik, hogy gyerekekkel foglalkoznak, mert nagyon szupin csinálták. A leletei szuperek Ilangnak, ezenkívül meghallgatták a tüdejét a szívét, meg megnézték a torkát, meg a szokásos kérdések, fertözö betegség, oltások, nem volt-e koraszülött stb. Ilang szegény a tegnapi rossz emlékek hatására, amint meglátta a 4 fehér köpenyest a szobában, menekülöre fogta a dolgot és ordítani kezdett pedog semmit nem csinálatk vele...Kép
Holnap reggel 8-ra van jelenésünk és 9-töl kezdödnek a mütétek.
Ha minden jól megy, azaz nem hány, nincs láza, jöhetünk haza már holnap este nem kell bent maradniKép Hjanli fél 6-tól már nem ehet és nem ihat semmit, még vizet sem, ez lesz a nagyon nehézKép
Amúgy a gyógyulás úgy néz ki, hogy elsö nap nem kelhet fel, aztán nem rohangálhat, mászhat, ugrálhat. Na erre kiváncsi leszek...Kép

Úgyhogy nagyjából ennyi.

Holnap este igyexem bekukkantani, hogy mi voltKép

Most megyek mert korai fekvés lesz.

Puszika
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Tündér, sokat gondolok rátok, várom a híreket!!! Telefonon nem akarlak zargatni, most a legfontosabb, hogy pihenjetek.

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Halihó!

Megvolt a mütét. Nem volt könnyü, mert az altatás eléggé megviselte, de itthon vagyunk hazajöhettünk. Most már egyre jobban van de szigorúan pihennie kell, még ma délelött nem kelhet fel. Vasárnap megyünk vissza, akkor veszik ki a kapcsokat. Belül felszívodó varratok vannak kivül pedig a kapcsok. Kb. 2 cm-es a vágás, állítólag nem fog majd látszani.

Nagyjából ennyi mert itt van a kezemben és vhogy rá kéne bírnom, hogy aludjon.

Pusza nektek.Kép

Tündér
tündér
 
 


Szia Tündér!

Hogy vagytok? Ilang hogy viseli a kénszerpihit? Mi volt a kontrollon?
Örülök, hogy túl vagytok rajta!!! Kép Kis picúrka, mi volt az altatás után? Írtad, hogy rosszul viselte. Szerencsére engem még sosem altattak, nem tudom, milyen az.

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Halihó!

Chrissy-drága!
Megvagyunk, ma volt a kapocsszedésKép Szegény Ilang baby sírt nagyon, de a drbácsi, nagyon rendi, így gyorsan megnyugodott.Kép
A kényszerpihi katasztrófa, ma 4 órás hiszti elözte meg az alvást, 5-kor(!) aludt el, most is alszik... nem akar nyugton maradni, jönne-menne ugrálna, amit persze nem szabad..
Az altatás olyan szinten viselte meg, hogy nagyon aluszékony volt, hányt, de aztán estére magához tért rendesen is, de egy ilyen pici szervezetet nagyon megvisel az altatás.
Mára már jobban van, de azért kizökkent a mindennapokbólKép
Ti jól vagytok? Képeket mikor küldesz a nyaralásról????

Bea!
Köszi, hogy hívtatok, mint látod fentebb szerencsére egyre jobban van Ilangocska.Kép Izeg-mozog ez a nehéz, de sebe szép, meg is dícsérte a dokibácsi. 12-én megyünk megint addig no fürdés, és hajmosás a fejsebe miatt.....izgiKép
Hogy álltok az építéssel, festéssel, pakolással?

MásKép
Képzeljétek a szülinapomra vmi utazást kaptam a Gazistól, pénteken reggel indulunk, vhova, vasárnapig kettesbenKépKép Tiszta izgalomban vagyok, hogy mégis hova megyünk, de nem árulja el azt mondja titok helyre megyünkKép

Na leléptem tényleg!

Pusza
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!
Rövid leszek, egy picit visszaolvastam de nem nagyon vagyok képbe. Még jó hogy közben találkoztunk is igy nem vagyok tudatlan teljesen.

Tündér!
örülök hogy jól van Ilang. Sokat gondoltunk rátok csak mindig késő este volt mire telefonálhattam és elfelejtettem hogy lagziba mentek igy pont belefutottam hogy nem voltatok otthon.
Én tudom milyen az altatásból ébredt gyerek és szoritottam hogy rendbe legyen minden. engem elég rosszul ért amikor Tamás mandula műtétje után ébredezett....
Biztos nem könnyű a kis csöppemet lekötni de majdcsak túl lesztek a nehezénKép

Tök jó hogy elutaztokKép gondolom akkor bébisittert is szervezet Gazsi...igazán rátok fér egy kis " kettecskén"

Ch.!
Igen voltunk a Rómeó és Júlián! A szegedi szabadtéri nagyon hires most is hozták a formájukat de igazán a történet már lerágott csont nem ez volt életem legszebb musicalje...valószinű ehhez az is hozzájárult hogy a rádióban akárhol rengeteget lehetett hallani a betétdalokat

lakás már jól áll. Teljes a rend,de még egy utolsó korrigálás a festésben a héten következik és a végső portalanitás és kész. Az asztalos munkák meg szép lassan haladnak előre.
Utoljára a hálószaba lesz soron de az is szép lesz a végénKép

CH! egyébként azért lakjuk le a lamináltat mert még pár helységben gagyi szőnyegpadló volt de akkor arra volt pénzünk. Most erre van és ezért lamináltunk egy két résztKép

puszi mindenkinek, nemsokára lesz több időm és gyakrabban jövök
p
Bea
20180827120929
 
 


Sziasztok!

Tündér, boldog szülinapot!!! Mikor volt, vagy még csak most lesz? Hú, nem semmi meglepit kaptál Gazsitól! Ilang hol lesz addig? Jó nektek, hogy pihiztek egyet, én péntek reggel már a suliban fogok aszalódni. Kép Neked mikor kezdődik?
Ilang hogy van?

Nyarlásos képek: á, ne is mondd, annyira el vagyok maradva mindennel! Komolyan, most vhogy szétfolynak a napjaim, nem tudom, mi van velem, én is szét vagyok esve, egyszerűen semmire sincs időm, pedig nem arról van szó, hogy reggel 6-kor elmegyünk itthonról és este 8-ra érnénk haza. Kép

Bea, ki volt a Júlia? Mert olvastam, hogy a Szinetár Dórának kiment a bokája az első előadás után, úgyhogy onnantól kezdve más játszotta. Komolyan, nálatok sokszor adják a Rómeo és Júlia betétdalokat? Én eddig csak a "Lehetsz király!"-t hallottam rádióban. Mondjuk, a CD nekem is megvan, ezerszer meghallgattam már a musical előtt, de nekem ettől függetlenül nagyon bejött az egész, meg az is jó volt, hogy volt jópár olyan dal, ami nincs rajta a CD-n. Irigyellek, hogy láthattad Paris-t, őt Homonnay Zsolt (is)játsza, nekem ő a nagy kedvencem. Kép

Mi velünk nincsen semmi extra. De talán így is jó. Kép
Ja, megjötta z útlevelünk, úgyhogy mostmár Noncsi is EU-képes. Kép

pusza nektek!
Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


próba
tündér
 
 


Na végre!Kép

most próbálkozom harmadjáraKép
Állandóan kivágott ez a szemét babanet, már kezdett elegem lenni.Kép
Nem is tudom már 3-adjára leírni amit akartam...

Ch!
De jó, hogy írtál, már úgy hiányoltalak!Kép
A szülinapom vasárnap volt, a pihi meg holnap után leszKép Jönnek Gazsi Anyukájáék Ök vigyáznak a lókötöre addigKép Tök jól van már viszket a sebe. Persze nem látom mert le van tapasztva, de sejtem, hogy húzodhat nekiKép A feje is szépen javul márKép Amúgy tiszta hiszti, hozza a formáját, de remélem ezt is kinöjjük mihamarabbKép
Sulim gázos, mint mindig. 23-ra fentvan a neten egy vizsgaidöpont, be is jelntkeztem, erre ma azt írj az ügyintézö a kérdésemre, hogy nincs is akkor idöpont?! Ki érti ezt?

Bea!
Tegyél fel majd képet az elkészült szobákról mert érdekel nagyon! Anyuék is voltak a Szabadtérin a Rómeó és Júlián!Kép

Most megyek, mert lassan ébred a babókámKép

Pusza
Tündér
tündér
 
 


Hellóka!

Ne tudtjátok meg, milyen dilis napok vannak a hátunk mögött!
Kezdődött az egész azzal, hogy Balázs szerda este kivonult öcsémmel a Mo.-Svéd meccsre, vmikor éjfél előtt nem sokkal kolbászolt haza. (De legalább Noncsa jó fej csajszi volt, mert nem hisztizte át az estét.)
Csütörtök este ugyancsak édes kettesben voltunk itthon Noémivel, mert Apjuknak ismét programja volt, a mhelyén volt vmi VIP party, vörös szőnyeggel, limuzinokkal, Ferrarikkal, meg egy rakás kikent-kifent cicababával. Kép Aznap este már Noncsi hozta a formáját, hiszti hegyek voltak, kezdtem kissé befáradni.
Pénteken reggel 8-tól suliban voltam, délután 5-re jöttem haza, de ismét kettecskén töltöttük az esténket, mert ISMÉT céges rendezvény volt, de most csak az ott dolgozóknak. Eredmény, vmikor éjfél előtt hazavánszorgó férj. Aztán mindez csak tetőződött azzal, hogy Noncsa persze megint tök fáradt volt (pénteken apuékkal Velencén volt), úgyhogy kellőképpen felhúzta az idegeimet és ma is egész nap egyedül voltunk, mert ma meg megint céges rendezvény volt Balázséknál este 6-ig. De ma jó kislány volt Noncsa. Kép Én meg még próbálok magamhoztérni az elmúlt napok végtelensége után... Arról meg nem is szóltam még, hogy a csütörtöki napom kapásból úgy indult, hogy csomót véltem felfedezni az egyik mellemben, úgyhogy hatalmas mázlim volt, hogy sikerült időpontot kapnom még aznap a dokimhoz (aki éppen új, mert ugye kórházat és orvost is váltottam). Szóval végigparáztam az egész napot, de legalább negatív lett az eredmény, csak kényszerképzeteim vannak. A doki viszont tök aranyos, jófej, szimpi stb., meg nagyon jól néz ki, úgyhogy iszonyat zavarban voltam egész végig, dehát ez van, a lényeg a diagnózis, hogy minden okés. Kép
Úgyhogy pihenni akarok!!! Kép
Ja, és pénteken mehettem volna megnézni Rómeó és Júliát, felszabadult egy ismerősnél pár jegy, akár az első sorból is végigizgulhattam volna a Veronai hősszerelmesek két óráját, de persze nem jött össze, mert Balázs dolgozott én meg a suliban aszalódtam mindezt azzal a tudattal, hogy Paris szerepére pont a Homonnay Zsolt volt beosztva. ÁÁÁÁÁ..... Kép

Na, ugy röviden ennyi, pusza mindenkinek, tessék írni! Kép

Tündér, remélem, jól telik a hétvége Gazsival. Kép Kíváncsi vagyok, hova vitt. Tényleg, hány éves is lettél? Kép
Ilang-bébinek továbbra is mennek a gyógypuszik. Ha már szalonképes lesz a kishölgy, ugye talizunk? Kép

Bea, jelentkezz te is léccike!!! Kép

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Halihó!

Chrissy!
Nem semmi napok vannak mögöttetek. De ha ez megnyugtat, nálunk is ilyen napok voltak, bár tény nem éjfélig, de minden este 7-8 fele jött haza Gazsi, tiszta fáradt volt, szinte csak bezuhant az ágybaKép
A meglepi út Sopron-Graz-Bécs-i túra volt, nagyon szupira sikerültKépKépKép Olyan jó votl kettesben, hogy ihaj!Kép kell ez az ember lányának néha, nem??Kép Ilang kellöképpen lefárasztotta a Mamáékat, nagyon hamar hazaindultak!Kép
Ma voltunk kontrollon, tök szépen gyógyul a seb, már nem is igazán seb, szinte semmi nem is látszik!Kép Hétvégén már lehet zuhanyozni (végre), a jövöhéttöl meg fürdeni. A hajmosást is a hétvégén már lehet, már rá is férne, 2 hete nem mostunk hajatKép
Amúgy 29 éves voltam most, ez volt az uccsó 20-as évemKép
A talira még vérni kell, még egy hónapnyi pihis életmód van elöirva, bár ezt nem fogjuk sztem betartani.
Amúgy jövöhéten már vizsgázom, bár nem tudom még, hogy mert segítségem nem lévén, kiváncsi leszekKép
Na nem így állok neki, úgyis sikerülni fog!Kép

Most menek, mert dolgom az van ezer!Kép

Puszka
Tündér

Bea, veletek mi van?
tündér
 
 


Na mi van Lányok????

Sehol senki?KépKépKép

Én is csak bekukkantottam, mert dolgoznom kell, bár a csajszi nem alszik...
Amúgy ma vagyunk 3 éves házasok!Kép Hogy röpül az idöKép

Na tényleg megyek! Tessék aztán jelentkezni, mert mérges leszek!Kép

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Hellóka!

Tündér, köszi a hiányolást! Bocsi, nem nagyon irogattam, az elmúlt pár napban olyan depis vagyok, bizti csak a hormonok... vagy öregszem, ki tudja? Kép Bár én még "csak" 28 leszek novemberben. Kép Á, na nem is gondolok bele, mert aztán azért kezdek mindjárt rinyálni, hogy a nyakamon a 30.

Szóval irigykedem a kettesben eltöltött pár napotokra, néha én is úgy érzem, jó lenne elmenni valahova, de nem is tudom igazán, hogy mit akarok. Totál össze vagyok zavarodva most. No mindegy. Kép

De jó, hogy Ilangnak ilyen szépen gyógyul a sebe! Pihenjetek csak, majd vmikor talizunk, ha már nektek is jó lesz. Kép Én most kedden viszem Noncsit ide Érdre a Tücsökzenére, kíváncsi vagyok, hogy fog neki tetszeni. Jó lenne még legalább egy másik fix programot kitalálni neki, hogy azért hetente kétszer legyen már gyerektársaságban, mert mégiscsak az az igazi, nem?

Boldog házassági évfordulót nektek! Kép Mi volt az ünnepi menü? Vagy kettecskén elmentetek vhová vacsizni?

Jövő héten miből vizsgázol? Nekem októberben lesz az első, Magyarország és az integráció tárgyból, hát... nem kis mennyiséget kell bevágni! Kép

Ti hogy álltok a szúnyogokkal? Itt iszonyat,mennyi van! Napközben sem lehet nagyon kimenni a homokozóhoz sem, mert megesznek minket. Bár ha Balázs végre levágná a füvet, talán kevesebb lenne... de csak 7végén várható, hogy nekiveselkedik. Addig nuku homokozó, hinta, csúszda.
Na nem kesergek, tiszta negatív vagyok ma, bocsika!!!

Legyetek jók, írjatok vmi vidámat! Kép

pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Ja, mit dolgozol???

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Halihó!

Na ne tessék mán depizni!Kép tegnap mondjuk én is tiszta zizis nyügös voltam, de rám már a frontok is hatással vannak. Bezzeg a régi öregek, nem foghatták a frontra meg a menzeszre a rosszkedvet, hisz nem nagyon tudtak ezekröl semmit!Kép ne izgulj majd lesz jobb is!
Balázs miatt vagy depis? Már a múltkor is akartam írni, hogy a kikent-kifent cicababákkal ne foglalkozz, semmivel sem jobbak tenálad, a Balázsnak Te/ti kelletek, ez nem vitás. A kikapcsolódásra meg nekik is szükségük van, mármint a ffi-aknak. Tudom rád is rádférne, de nem lehet ezt megbeszélni a Balázzsal, hogy esetleg a hétvégén pár órára ráhagyod Noncsit és elmégy csavarogni, vagy barátnözni? Sztem ez megoldható, meg neki is jó egy kicsit kettesben lenni Noncsával, nem?

Képzeld a suli dolgom is megoldódott, jön hétfön a Klári, segít nekem vigyáz Ilangra így majd tudok tanulni! Úgy örülök! Remélem ezek után sikerülni is fogKépKép
Ilang az elöbb mondta nekem, hoyg Anya gyere nézd meg milyen csini vagyok.... hát már sejtettem, hogy vmi turpisság van, de erre nem számítottam...
Pucéran állt az ágyban, bodyval a fején és táncoltKépKép Hát ezt már nem bírtam röhögés nélkül..Kép Nálunk ilyenek mostanában a délutáni alvásokKép
Bár nem mindig ilyen viccesKép
A munka az céges, statisztikát kell csinálnom, meg egy rövid oktatási anyagot, azzal bíbelödöm, na meg a pü-i dolgainkban is benne vagyok.

Mennem is kell, mert mosni akarok, meg ki kell pakolnom a mosogatógépet, na meg vár a többi dolog isKép

Puszi és fel a fejjel!!Kép

Tündér

Ja szúnyogok! Nálunk is hemzsegnek, bár Gazsi tegnap lenyírta a füvetKép Nálunk van elég bokor-fa, miegymás, amiben békésen elvannak, sajna...Kép
tündér
 
 


Hellóka!

Tul.képpen nem is Balázs miatt voltam depis, inkább csak úgy összejöttek a dolgok, meg minden... de mindegy, nem netre-való Kép Barátnőzés: jó lenne, csak tiszta hülye helyzet az egész. Betta, ő az egyik legjobb barinőm, ugye ő Pécsett van, na oda azért nem olyan könnyű leugrani. Aztán a másik barinőm igaz, hogy pesti, de most neki is eléggé zűrösek a napjai, szóval bonyolult a dolog. Anitával pedig kettesben tök ritkán szoktunk lenni, mert amikor ugye az apjával vannak a gyerekek, ő akkor ált. dolgozik, vagy a barátjával van, úgyhogy elég nehéz összeegyeztetni bármit is. De legalább jó, hogy van a suli, mégha iszonyat fárasztó is, legalább egy kicsit azért feldob. Kép
Ja, már akartam párszor mondani, hogyha majd már Ilang jól lesz és te éppen mennél vizsgázni, szívesen vigyázunk rá arra a pár órára. Kép
Body-dancing: naggyon jó! Kép

Gazsi jöhet hozzánk is önkénteskedni, fű aztán van dögivel. Meg jópárezer szúnyog is. Kép

pusza:Ch. Kép

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Chrissy!

Ha van kedved megoszthatod mail-ben, de csak ha úgy érzedKép Azt csak én olvasomKép

A vigyázás ötletet meg köszönöm!Kép

Mosolyogni tessék!KépKépKép

Tündér
tündér
 
 


Bea!Kép

Veletek mi van??????????
Tessék életjelet adni!!!

Na tényleg megyek a dolgomra!

Pusza
TündérKép
tündér
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is, csak tökre álmos vagyok és most pár napig lusta is voltam, hogy irogassak. Pénteken ugye suli volt, tegnap este meg már nem is emlékszem, miért nem neteztem, ma meg családi banzáj és most is leragadnak a szemeim...
Szóval holnap jövök rendesen, ha Noncsi délután alszik és dilizik a témán, mint ahogy mostanában megint jó szokásává vált. Kép

Pusza nektek!
Ch.
(Tündér, láttam megint összeakadtunk a Budai Honvéd topicban Kép )

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Kedves diósdi Anyukák, Apukák és kedves Gyerekek!

Októbertől Önöket is várjuk a
SZÜLÕK HÁZA

Kamaraerdei Közösségi Házban induló programjaira!


A SZÜLÕK HÁZA Program szolgáltatásai pontos, korszerű, orvosi szempontból is megbízható információt és tanácsadást nyújtanak a családdá szerveződés korai szakaszában felmerülő kérdésekre, problémákra, egyben lehetőséget is biztosítanak a kisgyermekes családok és a kisgyermekek számára, hogy szabadidejüket aktívan és hasznosan tölthessék el.

Fonó – Családi koncert és csoportos, tematikus beszélgetések szülők és leendő szülők számára, szakértők bevonásával ( Szülés, szoptatás, alvás, evés, nevelés kérdései )


Terhesrelaxáció

A csoportos foglalkozások egy 30 perces irányított relaxációval kezdődnek, amely alatt a várandósoknak módjuk nyílik arra, hogy érzelmi betekintést nyerjenek a méhen belüli életre. A testi-lelki ellazulás alkalmával a magzat és mamája között olyan érzelmi csatorna nyílhat, amelyen keresztül a kismamák és magzataik között, aktív kommunikáció indulhat, amely egész későbbi kapcsolatukra építő hatást gyakorol majd. A relaxációt minden alkalommal kb. 1 órás csoportos élményfeldolgozás kíséri. Akár az 5. héttől el lehet kezdeni, de a 16. héttől ajánlott.

Mozgás, torna lehetőségek

A kismamák számára rendkívül fontos a jó erőnlét és közérzet, valamint nagy szerepe van annak is, hogy mielőbb visszanyerhessék kedvező testképüket, a mozgás, egészségmegőrzés és alakformálás terén is foglalkozhassanak magukkal. Szeretnénk olyan órákat biztosítani, ahol a mozgás nehézsége és intenzitása összhangban van a kismamák szükségleteivel és terhelhetőségével, és ahol szívesen látott nézelődők a babák is, akik tölthetnek időt a játszócsoportban is, de közelről szemmel tarthatják a mamát, beszállhatnak a tornába, vagy éppen megakaszthatják azt, ha arra van szükségük.

- Várandóstorna
- Szülés utáni regeneráló torna
- Baba-mama torna
- Manótorna gyerekeknek

Manómuzsika

Versek, dalok, játékok a legkisebb korosztály számára (fél év-3)
Játékformák: kézjátékok, ritualizáló, ismétlődő mozgások,„mintha” játék, höcögtetés, lovaglás, felelgetés, körtánc, ének

Egyéni konzultációs lehetőség


Jelentkezni lehet:
Személyesen: a Kamaraerdei Közösségi Házban, cím: 2040 Budaörs, Kismartoni u. 45
Telefonon: 06-30/ 942-3699-es számon
Emailben: regosjudit@chello.hu
julcus
 
 


Hellóka mindenkinek! Kép

Bea, merre felé jársz mostanság? Ritkán írsz. Kép

Tündér, köszike szépen, ari vagy, bocsi, hogy nem írtam... de látod, tisztára el vagyok havazva, amikor ideülök a gép elé, akkor max. ahhoz van kedvem, meg energiám, hogy olvasgassak, kivel mi történik, ahhoz már dög fáradt vagyok, hogy ontsam magamból a sorokat. Most is legszívesebben aludnék, de mostmár mindenképpen írni akartam. Kép
Ma voltunk délelőtt Tücsökzenén Érden. Tul.képpen jó volt, bár Noncsi az első 20 percben le volt fagyva, az utolsó 10 percben kezdett csak felengedni, de gondolom, majd még később élvezni fogja. Csak az ára... hát, sztem azért húzós "egy kissé", nem?? Kép
(Hol van ez a Kamaraerdei Közösségi Ház? Megnézem térképen, milyen messze van tőlünk. A Manótorna tetszik, kíváncsi vagyok, hány éves kórtól van. Majd írok egy mailt a fenti címre.)
Mikor vizsgázol?
Ilang hogy van?
Kíváncsi vagyok, Noncsi elaludt-e már. Mostanában megint dili van a napközben alvás körül. Kép
Az idő nálatok is pocsék? Diósdon gondolom, igen, közel vagyunk egymáshoz. Max. Szegeden süthet a Nap. Kép
Á, megint tök nyomi vagyok, nagyon nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy terveztük, szóval kínlódás a köbön. Kép Ez a baromi magas GYES meg aztán tényleg kész röhej. Hú, de morcos vagyok! Kép
Inkább megyek is, megnézem, alszik-e Noncsa.
pusza:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Halihó lányok!

Mostmár aztán tessék jelentkezni! Ki hova tűnt el?

puszi:Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Sziasztok!
nem nagyon jut időm gépezni.
De ha őszinte akarok lenni a kedvem se valami rózsás.
Elmúlt két hét tele volt allergiával,megfázással rosszkedvel. A családon váltva ment át a nátha szegény Kata mindenkivel taknyos volt. Most kezd kimászni belőle.
Õ jól van nagyon aranyos hogy így megismeri a családtagokat és úgy örül mindenkinek hogy csuda.

Most sürgősé vált a lépcsőnél elhelyezni a "kaput" mert a földszinten lebontja az épített akadályt az emeleten meg rámászik a ládára.
Azt hiszem hamarosan menni is fogKép

Amúgy elkezdtem az alapítványi dolgaimat is intézni, jön holnap anya két napra hogy tudja haladi is valamennyit.
A szobák meg lassan haladnak (habár teljesen lakhatók) scak a szépítgetés nem halad mert rövid az az idő amíg Kata alszikKép
mindjárt próbálok képeket feltenni
puszi
Bea
20180827120929
 
 


nagyok a képek nem rakja fel őket majd mailba eküldöm
20180827120929
 
 


Hahó!

Tiszta zizi van nálunk is, de látom ti se nagyon jártok erre.
Vizsgáztam pénteken számvitelböl, meglett a 2-esem, most tudtam megKép
Most mehetek a II-bölKép
Hajrá, aztán uccsó év!

Ilang baby jól van, mi rajtunk egy hányós-hasmenös virus ment át, azzal ment el a múlthét, csodálom, hogy sikerült levizsgáznom.
Látom mindketten pörögtök, munka, tanulás, megyek én is mert dolgom az mindig van ezer.
Chrissy, lehet, hogy a jövöhéten megint vizsgázom, de sztem ha van kedvetek, gyertek át pénteken szívesen látunk.

Bocs, hogy ennyi, de robogok!

Bea, nektek mielöbbi jobbulást!

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Hát én jártam erre pedig, csak ti vagytok mindig eltűnve. Kép

Tündér, gratula a 2-eshez!!!! Számvitelből sztem az egy nagyon jó jegy. Kép Köv. vizsgád akkor most a számvitel II. lesz?
Köszi szépen a meghívást, de én péntekenként mindig suliban vagyok. Kép
Hol szedtétek össze a vírust? Kép Hát, az őszben-télben az a rossz, hogy jönnek a bacik ezerrel. Kép

Képzeljétek, mi elkezdtünk csinálni só-liszt gyurmából figurákat. Kitaláltam, hogy azzal lesz feldíszítve a karifánk, teljesen sk. lesz. Kép Már az első kört ki is sütöttük, Noncsi is nyomogatott a formákkal, a bonyolultabb festés rám vár, de az egyszerűbbeket rá fogom testálni. De nagyon élvezi, úgyhogy tök jó, mert ez elég jó kis program az elkövetkezendő jópár napra. Csak ne unja meg! Kép

Bea, képeket várom én is. Kép
Nem semmi, hogy beindult Kata! Kép

Figyi, szerintetek napközben kell(?) még aludnia egy lassan 2,5 éves gyereknek? Noncsiról van szó. Az éjszakákat nagyon szépen végigaludja, de a napközbeni alvásaink katasztrófálisak. Pedig ha odáig eljut, hogy mégis aludjon, akkor szépen alszik 1 órát, annyi sztem bőven elég is neki, de az alvást kb. ugyanennyi idő hiszti előzi meg. Nem tudom, mit kéne csinálnom. Mert reggel jókor kel, 7-8 között, aludni is 1/2 9-kor már aludni szokott, szóval azzal nincs baj.

Megyek, iszom egy teát. Lassan Noncsi is kelni fog.
Ja, Tündér, ti hogy álltok az ovi témával? Diósdra fog járni Ilang?

Pusza nektek, aztán élesszük mostmár fel a topicunkat! Kép

Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Sziasztok csajok!
Lusta dög voltam de mindjárt előkeresem a képeket és küldöm.
jó zűrös hónap elé nézünk, mostanában elég gyakran érzem hogy hosszabbra nyújtózkodunk mint amekkora a takarónk.
Eléggé megvisel engem is meg Zolit is ha hónapokig egymás után érezzük a hóvégét anyagilagKép
Ugye most meg már a hóelejét is hisz sok a kívánság ....
Tamás bicaja tönkre ment vagy új vagy a régi újraélesztése szinte mindegy
CSajoknak lesz szülinapjuk
És 21-én megyünk 5 napra németbe( még jó hogy azokat a repjegyeket már régen megvettük)
Nem panaszkodom mert ettől sokkal nehezebb körülmények is vannak csak ha egyszer előre haladunk akkor nehéz megállni....

Amúgy jól vagyunk.
Én végigjártam vagy 15 iskolát a nyelvtáboros ajánlatommal hamarosan az is ki fog derülni mennyi érdeklődő lesz. A tanárok elég jól fogadták remélem ez így is marad és a szülők és gyerekek is jól fogják fogadni

Néha kata is jött velem, meg egy napot anyukám is vigyázott rá, ma meg egy barátnőm vállalta egy kicsit magára. Szegény jó elfoglalt de úgy tűnik szívesen jön. Hálás vagyok.
A Katával meg öröm lenni, nagyon kis bestia és jó nézni ahogy fejlődik napról napra. Azt ne is mondjam hogy a nagyoktól pillanatok alatt tanul mindent. Õk meg nem is gondolják hogy rosszra tanítják és így kész a baj. tamás megtanította az etetőszékből kimászni mert néha a földön etetem és hogy ki tudjon jönni ha már kész. Igen ám csak most ha az asztalnál van akkor is kimászik kész horror. És visít mint egy kismalac ha valahogy ödakötömKép

Crissy
az alvásról nekem az a véleményem hogy gyerekfüggő. Nálunk is voltak ébrenléti korszakok mi akkor azt csináltk hogy hagytuk pár napig hogy ne aludjon napközben. Az lett a vége hogy a 3-ik napon már alig ment és akkorát aludt du hogy csak na. Esetleg próbáld ki te is ha bírod hogy napközben mindig ott van veledKép
p
Bea
20180827120929
 
 


Hali Csajok!

Bea!
Köszi a fotókat szupik!Kép Gyönyörüek a kölköcök!Kép Szülinapra minek örülnének a csajszik?
Vmikor október végén sztem megyünk Szegedre, de ez függ nagyon a sulitól.Mi is tervezgetünk, mert egy csomó változtatást szeretnénk csinálni, egyenlöre idebent. Új konyhabútor, festés, világítás, gyerekszoba, stb. Jövöre tetöcsere-szigetelés, kocsibeálló (duplakapu elektronizálás, külsö-belsö), erkélyajtók cseréje+bejárati ajtó, az oldalsó rész beépítése, stb., stb., nem is folytatom.
A kocsimat le kellene majd cserélni, mert 10 éves lesz jövöre, már több mint 200 ezer km. van benne, meg mostmár rá is kéne költeni, de annyit meg azért nem ér. Szal csere-bere, de ugye az is pénz, mert hitelt nem szeretnénk felvenni.
A sulim uccsó éve sem lesz egy ktsgkimélö dolog, mert már minden Gyöngyösön van/lesz, elöadás is, meg a vizsga is. Benzin, matrica, + 200 km amiböl 70 km a pesti dugóban, szinte minden második hétvégén.Kép na ezt azért kihagynám.
Örülök, hogy beindulni látszik a nyelvtáboros dolog, szurkolok, hogy minden úgy alakuljon ahogyan szeretnéd!
Kata aktivitása dícséretes, ne tessék már most letörni a törekvéseitKépKép Ne mondjam Ilang úgy néz ki, hogy ihaj, csupa seb, karcolás és kék folt, de kívételesen a feje is csupa seb... Mint egy fiúKép
Németország bizti jó lesz! Merre mentek?

Chrissy!
Pénteki suliKép Akkor ezt rögzítettem. A jövöhét nekem nem okés, mert Gyöngyösön leszek, számvitelezekKép Tudod, annyira szeretemKép
ALvás, nálunk is elég hektikus, de aztán az van amit a Bea írt, hogy 2-max 3 ilyen nap, majd harmadnap már az ebédet is alíg tudja a gyerek megvárniKép Só-liszt gyurmázást nekünk is ki kéne próbálni, csak nem tudom, hoyg kell.. Vmikor nem csatlkaozhatunk?
Oviba valszeg a diósdi nagyoviba fogunk járni, ami itt van a 70-es másik oldalán. Nem hiszem, hogy egy 3 éves kisgyereket, 6-kor kellene kirobbantani az ágyból, hoyg elvonszoljam a dugón keresztül oviba. Persze a szükség és a helyhiány nagy úr, de remélem sikerül, ide bekerülni. Jókat mondanak róla, van protekciónk, na és közel is vanKép Ha esetleg a cégben fogok dolgozni, ahhoz is közel van, 15-20 perc. Mert ugye ez is szempont!
Amúgy én jártam (volna) erre, de napokig nem lehetett megnyitni a babanet oldalát, így eléggé elment a kedvem...Kép
Te mikor vizsgázol? Elkezdted már a szakdolidat? Jobb már a hangulatod? Hányra jártok Érdre tücsök-zenére?

Na most megyek, mert feltételezem, hogy a mosógépem nem fog helyettem kiteregetni...Kép

Puszi
Tündér
tündér
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?