Új privát üzeneted érkezett!

Ja, és az kimaradt, hogy a Zotyó (férjem) majdnem egyedül csinálta az egész szobát, pár órát segített az öccse. És tök jó lett, úgyhogy tök ügyi!

lola77
 
 


Kép
Az előbb irtam egy csomót, de Martin megnyomott valamit és elveszett az egész. Most kezdhetem előlről.

Melinda,
jó volt beszélgeni tegnap, remélem ma este is fent tudunk lenni az MSN-en. Képzeld, fél 1 után mentem csak aludni, mert amikor ki akartam lépni, küldtem egy jó éjt üzenetet a férjemnek, és kiderült, hoyg már egy órája a gép mellett ül, csak azt hitte, hogy én már régen alszom.
Ma reggel megint fél hétkor kirángatott Martin az ágyból, toszta kómás vagyok.

Rena,
Igen, apás szülésünk volt, és remélem, hogy most is bent lesz majd a férjem. Remélem, hogy este kezdődnek a fájások, mert Pesten dolgozik, és lehet, hogy haza sem érne időben (vonattal jár). Martin 2,5 óra alatt megvolt, lehet, hogy most még gyorsabb lesz.
Nálatok végig bent volt a férjed?
Képzeljétek, Bulgáriában külön fizetni kell érte (nem is keveset), hogy az apa is bent lehessen a szülésnél.

Lola,
nem irigyellek most a felfordulás miatt, de gondolj arra, hogy milyen klassz lesz utána. Majd csinálj képeket az "új" lakásról, hogy letesztelhessük az ezermester férjed munkáját is. Kép

Tegnap voltunk a Pala tónál, megpróbálok majd feltenni ide néhány képet. A szomszéd bácsi fogott egy halat és odaadta Martinnak. Annyira élvezte, hogy saját hala van. Ott tanulmányozta szegényt, és utánozta, ahogy tátog. Kép
Képzeljétek, ma reggel mondta először, hogy ANYA. Olyan boldog voltam. Kép

Na gyorsan befejezem, mielőtt megint megnyom valamit a kisfiam, mert megint itt fészkelődik az ölemben.

Réka
remka
 
 


Kép
remka
 
 

 
 

Kép
remka
 
 


KépKép
remka
 
 


A trikó a kiütései miatt kellett, nehogy leégjen. Szerencsér már alig látszanak.
remka
 
 


Réka!
Tündéri ez a kisfiú!A képek szerint már jobban van.Hihetetlen komolysággal tanulmányozza azt a halat!
Lolla!
Micsoda gondok!:-)))Mi is átalakítottunk a tavasszal,nagyon utáltam azt a kupit,meg koszt!De azóta imádom a két szobát,mert pont olyan lett,amilyent szerettem volna.Igaz még lehetne rá költeni ( pl: új szőnyeg,meg ülőgarnitúra).De ez most várat magára pár évet,míg nagyobbak lesznek a fiúk,mert az elkövetkező 2-3évben úgyis csak leamortizálnák. Meg pénzünk sincs rá.Ha lenne egy kis felesleg,abból inkább a folyosót csináltatnánk meg: járólap,beépített szekrény.

Van/volt valakinek bébitornáztatója?Milyet érdemes venni?Kell valamire figyelni?Hol lehet emberi áron venni ilyet?
Marcinak augusztusban van a névnapja.Ezt szánnám neki ajándéknak,mert 3hótól ajánlják és mindhárman tudnák élvezni.

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Réka,
eszméletlen, mekkorát nött ez a gyerek! na igen, nem mostanában láttam utoljára Kép
jamina
 
 


Rena,
Az msn-t a következő cimről tudod letölteni, kb. 2 perc az egész:
http://messenger.msn.com/download/
Majd add meg a cimed, hogy fel tudjunk venni a listánkra.
remka
 
 


Réka!

Nagyon tündéri a fiad! Micsoda szakértelemmel vizsgálja a halacska száját! És milyen bátran megfogta!
Nagyobbnak tűnik a koránál...

Edit!
Arra gondolsz, amire ráfekteted és fölötte különböző figurák, játékok lógnak? Olyan színes anyagból van és különböző tapintású anyagból, esetleg tükör is rajta?
Tb-n a Móciban biztos kapsz, de szerintem közelít a 10 ezerhez... húzós!
Esetleg ilyesmit is hírdetnek a Kismamában, anyák lapjában, vagy itt a neten!
Amúgy pont a múlt héten láttam asszem 2999-ért a Plusban, táskára összecsomagolhatód. De elég gagyinak tűnt, ráadásul, ha kiteríted, a cipzár mindig ott van, ami nem túl biztonságos a babáknak - szerintem!

Rohanok, ezer dolgom van. Ja már áll a gardrób szekrény, egyik ajtaja bennt van, ma du. csinálják a másikat. A héten még dolgozik a férjem, úgyhogy csak apróságokra marad idő (fúrás, polcáthelyezés)!

lola77
 
 


Edit!

Találtam képet a gportal.hu-n, csak nem tudom belinkelni!
Ott 9900 Ft.
Ja és ha a keresőbe beírtam, kiadott:
babyfun.fw.hu
babaapro.hu
babaszoba.hu.... stb.

Aki tud segítsen, hogy kell belinkelni egy honlapot???
Ha jobbklikkel rákattintok, mit kell kiválasztani?

Köszi!

lola77
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, és nagyon remélem, hogy nem járok úgy, mint tegnap este! Képzeljétek, írtam ide egy csomót, már majdnem befejeztem, de hallottam, hogy sír a Gergő, átszaladtam hozzá, és mire visszaértem ide, magától újraindult a gép, és elveszett, amit írtam. Aztán olyan mérges lettem, meg már türelmem sem volt, ezért tegnap már nem akartam megint nekiállni írni.
Szóval röviden ennyi.

Lola!
Sok sikert a lakásfelújításhoz. Majd ha készen vagytok, várom a képeket! A férjed még egyben van? Mert mi, mielőtt ide költöztünk felújítottuk a lakást (jobban mondva a párom, mert akkor nekem már elég nagy hasam volt), és minden nap történt vele valami baleset. Volt, hogy a konyhában a radiátoron lévő (elvileg hőfokszabályzó, vagymi) kiálló (nem volt rajta burkolat, csak a fém) hegyes izének esett a hátával. Szó szerint beleállt, és elég mélyen, folyott belőle a vér. Kép A mai napig eléggé meglátszik a helye. Szóval ehhez hasonlók történtek vele. Remélem, azért ilyesmik nincsenek nálatok.
Arra viszont készülj, ha készen is lesztek, utána az fog következni, hogy semmit sem találtok. Költözés után nálunk is ez volt. Kb. 2 hétig zsákokból öltöztünk. Amit éppen megtaláltunk (jól néztünk ki) Kép !
Ha gondolod, megadom a fodrász csaj számát (aki a hajamat csinálta), tök ari, meg fiatal is, hozzátok elég közel van, a Zöld Szalon mötött majdnem. Szóval arra. Nem tudom, hogy voltál e már nála. Edinának hívják. Szerintem jól, és olcsón dolgozik.

Remka!
Én is örültem, hogy szobaton beszélgettünk. Sajna én is elég későn kerültem ágya, és mikor már aludhattam volna, csak forgolódtam. Kép
Ne tudd meg, hogy néztem ki másnap reggel! Kép !
Nagyon jók lettek a szabadban készült képek! Az a kalap nagyon jól áll Martinnak! Kép Majd egyszer gyertek át hozzánk, van akváriumunk, biztosan tetszene Martinnak. És itt még könnyebb is kifogni a halakat! Kép

Edit!
Én is tudom Neked ajánlani a babaszoba.hu oldalt, elég sok ott a hírdetés, és Te is hírdethetsz. Amúgy melyik az a babatornáztató? Én most 2 dologra gondolok.
Én nem régen fedeztem fel a babaszobán azt, hogy hírdetések is vannak. Tegnap rendeltem a Gergőnek ruhákat pár száz forintért (persze használtan). Szerintem nagyon jó ez az oldal. Ha a fiúktól lesz egy pici időd, majd nézd meg, hátha találsz tornáztatót!

Lola!
Szívesen segítenék, de én sem értek annyira hozzá. Kép

Erika? Reni? Merre vagytok???


Sziasztok
Melinda
oslany
 
 


Edit,

Én is a www.babaszoba.hu oldalt ajánlom, én is ott vettem ajtórácsot nagyon jó áron.
Ezen kivül még a www.teszvesz.hu oldalon is találtam 4 babatornáztatót, de az kicsit bonyolultabb, ott licitálni kell először, és meg kell várni az aukció végét.
Nem felejtettem el a csolnoki uszit sem, csak még nem sikerült infót szereznem róla.

Lola,
sajnos én sem tudom hogy kell belinkelni, de majd ha hazajön a férjem, megkérdezem tőle. Bár lehet, hogy addig valaki tud rá válaszolni.
remka
 
 


Akkor most ez az előbbi linkelés sikerült???? Kép
Csak elé kell irni a www-t és működik???
remka
 
 



Lola,

Csak rá kell klikkelni a jobb egérrel a cimre, aztán "copy". Utána pedig ide be a "paste"-val.
remka
 
 


Köszi a linkelési tanácsokat, lányok.
Remka! Tök csodálkoztam, hogy nem tudod, hogy kell, mikor múltkor is linkeltél! Kép


Melinda!
Nem érte még baleset a férjemet, hál Isten. De tegnap este már tök kivolt, 20.30-ig szerelte az egyik(!) tolóajtót fel a szekrényre és már szitkozódott a végén! Tök sajnáltam.
Lesznek képek is természetesen!

Megpróbálom a linkelést:

http://gportal.hu/gindex.php?pg=1527442

lola77
 
 


Juhéé sikerült.
Rita, nekem magyarul jön ki, ha a címre kattintok: Másolás, utána pedig beillesztés! Így csináltam, de az egész oldalt jött.

Ha csak a képet akarom? Így kell:

http://gportal.hu/picview.php?prt=31540&gid=152281&index=17

Ja, az előbb nem kattintottam rá a képre!

lola77
 
 


Edit, találtam egyet, nem túl drágán:

http://www.babaszoba.hu/services/smallad?cid=5;t=2;p=5;k=

Talán még nem adta el a csaj!

lola77
 
 


Nem tudom miért nem az jött be, bocs!
A játékok-Kínál között, 07. 18-án (tegnap) 15.59-kor adta fel a csaj!

Edit, írtam neked emilt, csatoltam a képet, nézdd meg!

lola77
 
 


Sziasztok!

Kösz a tippeket!
Most van akcióban a Megatoysban 3.990Ft-ért. Ha nem jön össze ( azaz nem lesz),akkor megnézem,amit ajánlottatok!Nekünk a 10.000Ft egy kicsit sok egy névnapra!
Bocs,hogy eddig nem jöttem,de cudar egy napunk volt tegnap.A Marci délelőtt negyed 11-től este háromnegyed 7-ig semmit nem aludt.Csak addig fogta be a száját,amíg evett.Ráadásul tök egyedül voltam a 4gyerekkel!És este a Beni meg az Oli is rázendített.Olyan üvöltést rendeztek,hogy csak na!Zengett az egész utca!Totál kikészítettek!
Már az járt a fejemben,hogy biztos jól átgondoltam én,amikor ezt vállaltam!Tökre el voltam tegnap este keseredve!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Melinda: Vagyok én is, el szoktam olvasni, amit írtok, csak nincs időm válaszolni. Megnéztem a Budmil bolt kirakatát, nincs fürdőruha, vagy bikini, be már nem tudtam menni.
Köszi az MNS-ről a választ, akkor már képben vagyok. Tényleg jó találmány, majd ha lesz idő letöltjük.

Lola: Holnap megpróbálok válaszolni a tatai házas kérdésedre, nem felejtettem ám el. Soma hogy viseli a felfordulást? Segít ő is az apukájának? Nálunk is a férjem parkettázott, egyedül tapétázta ki a nappalit, én most nem tudtam segíteni, mert Benedek akkor született. Mi még most is folyamatosan alakítjuk a lakást, szombaton harmónika ajtót tettünk fel, hogy nagyobb legyen a hely. Bálint ilyenkor mindenben benne akar lenni.

Remka: Köszi, hogy Te is segítettél MSN "ügyben", majd kipróbálom. Nagyon aranyos a kisfiad, én is olyan két évesnek nézném. Férjed hazajött már?

Edit: Kitartás! Nekem csak feleannyi gyerekem van, de nálunk is volt már, hogy mindketten hisztisek voltak, gondoltam, hogy most már kiugrok az ablakon, aztán utána meg tök nyugis napok jöttek.

Magunkról: Hétvégén bátyáméknál voltunk babalátogatóban, Benjamin 9 héttel fiatalabb csak, mint Benedek, olyan aranyosak voltak, lefektettük őket a játszószőnyegre(vagy tornáztató), és megfogták egymás kezét. Spontán, de azért annyira édesek voltak, le is fényképeztük, majd egyszer felteszem. A neveket állandóan keverjük!
Hétfőn voltam a Bálinttal kettesben játszótéren, a férjem volt a kicsivel. Ilyen még nem volt, amióta megszületett. Bálint nagyon boldog volt, de nekem is jó volt. Labdáztunk, állandóan kicselezett, rohangálhattam utána, meg homokoztunk, hintáztunk. Akkor is jó, ha Benedek velünk van, mert általában elnézelődik a kocsiban, vagy alszik, de most csak ketten voltunk. Az apjával mindig mennek, horgásznak, bicikliznek, Balcsin voltak, de azért kérdezgeti, hogy "anya, te is jössz?"
Benedek ma kapta meg a 4 hós oltást, utána nagyon sírt, kapott kúpot, borogatást, és így aludt, este már játszón is voltunk. Most 6350 gramm, amit keveslek, mert egy hónapja 6000 volt. A doktornő/védőnő szerint ez még bőven jó, meg nyugodt baba, jól alszik, szép kis hurkásak a comjai, de én többre számítottam.

ERIKA: Mi van Veletek, hogy vagytok?


Mindenkinek jó éjszakát!

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Reni bocs,hogy csak most írok,még nem tökéletes a helyzet a lányommalKép
Mostanában állandóan velem akar lenni lesi,hogy merre megyek,ha kimegyek a szobájából rögtön keresni kezd majd elkezd sírniKép
Tegnap már vacsizni is kivittem magammal a konyhába mert egyszerűen csak üvöltött utánnam.
Lehet,hogy nagyon sokat vagyunk vele és az a baj?
Ráadásul elkezdődött a fogzás isKép
Állandóan folyik a nyála,rágcsálja a rágókáit,mindig van a szájában egy.
Múlt héten csütörtökön voltunk méreckedni Viki most 6400 gr/3 hós oltáskor 6250 gr volt/,és 64 cm.
Szerintem a Benedek is jól fejlődik csak már nem híznak olyan sokat egy hónap alatt.
Elég élménydús éjszakánk volt maKép
Éjfélkor Viki felébredt mert kínozták a szelek,negyed négykor beverte a fejét egymás után többször a kiságy rácsába,az elöbb pedig beszorultak a lábai a kiságy rácsai közé/két lábát szokta bedugni egyszerre két rács közé/.
Ráadásul mostanában elég sokat forgolódik,éberen alszik.

Edit nem irigyellek a nyűgös napokért főleg ha egyedül kell vele megküzdenedKép
Eleinte én is gondolkodtam hogy veszek babatornáztatót,de meggondoltam magam,mivel a lányom elég hamar megunta volna.
Ha veszel csinálsz majd képet ahogy a fiúk játszanak vele?

A lakásunk 2 szoba hallos és még mindig a kisebbik azaz gyerekszobában alszunk a kislánnyal,szerintetek ez mennyire jó?
Sokan tanácsolták hogy már aludjunk a másik szobában de nektek mi a véleményetek erről?

Lola én is várom a képeket a megújult lakásotokról,a megígért gyerekszobás/micimackós függönyös képekkel még lógok,de ma bepótolom.

Réka nagyon édesek a képek,tündéri a kisfiad rajta.Biztos írtad már mi lesz a neve a kislányodnak?Ugye kislány?Kép

Melinda amint látod én is itt vagyok,csak mostnában nem volt időm írni,de ha elolvastad ezt a levelet,remélem megérted a távolmaradásom okátKép
aranyos vagy,hogy hiányoltál.

Szép napot mindenkinek,megpróbálok még visszafeküdni és aludni egy kicsit,remélem a Viki fog hagyni.
Bár most a helyemen alszik,megint ki vagyok onnan túrvaKép(
Sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Erika!

Az biztos nem gond, hogy sokat vagy vele, hisz ez a természetes!Mindenhol az anyuka van egész nap a gyerkőccel - általában.
Inkább a sok hasfájás biztos az ő türelmét is kikezdte és ezért követeli hogy ne hagyd magára a bajban.

Edit, küldjük neked a türelmi energiákat: ++++++++++++++++++ Szegény, Te is a legrosszabbkor vagy egyedül...
Tényleg majd ha megveszitek a tornáztatót, Ti is fényképezzétek le.

Rena! Az első gondolatom nekem is az volt, hogy egyforma hangzásúak a gyerekek nevei.
Hányan vagytok tesók? Már írtál nővéredről, most bátyádról...
Nekem 4 hó után kezdett kevesebbet hízni a Soma, de szerintem tök szép súlya van, ha azt vesszük, hogy 6 hóra kell megdupláznia a születési súlyát!
Somi is mindig szerel az apjával, elveszi a csavarhúzót, meg a kalapácsot és keres a falon egy csavart, ott ügyködik, meg mondja, hogy dolgom van.

lola77
 
 


Sziasztok!


Erika: Mi általában visszük magunkkal a picit a konyhába is. Persze, ha elvan a kiságyban, akkor nem, de egyre kevesebbet szeretne egyedül lenni. Hallani akarja a hangunkat.
Mikor Bálint kicsi volt, mi ugyanolyan lakásban laktunk, mint Ti, és mi külön aludtunk. Nem tudom, hogy tévéztek-e a hálóban. Mert az a villogás nem biztos,hogy jó a kicsinek. Mi most, mikor 4 hónapos Benedek, vettünk használtan egy Babysense II-es légzésfigyelőt, mert mindig hason alszik, és így már valamennyire nyugodtabb vagyok.
Nálunk a ma éjszaka úgy nézett ki, hogy éjfélkor feküdtem le, 3.30-6-ig fent volt Benedek, én már aludtam mellette a szőnyegen, aztán Bálint is felébredt, de őt rá tudtam beszélni, hogy aludjunk tovább.

Lola: Mi már Bálintnál is gondolkodtunk a Benedek néven. Bátyáméknak meg ugyanez tetszett, vagy a Bendegúz, Benjamin. Hárman vagyunk testvérek, bátyám 33 éves, ők Győrben laknak és Benjamin az első gyerek. Nővérem 31, ők maradtak Lábatlanon, és neki van 2 lánya és egy fia.

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

remélem mindenki jol van.én is mindig elolvaslak titeket csak éppen időm nem nagyon van irni.
Képzeljétek szombaton végre megtartottuk a multhónapban elhalasztott osztálybulit,tőkre jól sikerült.12-en voltunk de mindenki jol érezte magát,bár sokan elmentek éjfélkor és a végére már csak négyen maradtunk,de akkor volt a legjobb.3-ig buliztunk.

vasárnap reggel meghalt a férjem nagymamája,pénteken lesz a temetés.ugylátszik idén misem maradtunk ki a szorásból.

Lola köszi a multkori tippedet a vályog.hu-ról,elég sok infot gyüjtöttem össze már,többek között már tanácsot is kértem egy-két felujitando dologgal kapcsolatban,amik kicsit elkeseritettek.pl.nem szabad tapétázni,illetve diszperzittel festeni csakis mésszel.kár mert nagyon szines szobákat ill.konyhát szerettünk volna de hát a mésszel sose lesz olyan mert az kifakitja a szint akármennyit is teszek bele.

meg tagnap láttam egy gyönyörű micimacis tapétát 690 Ft/tekercs áron,és most nem tudom felrakni .
pedig már tökre elterveztem mindent.ha valakit érdekel cd,vagy nem tudom mennyire ismeritek decoupage képeket akkor szoljatok.

na minden jot nektek ,majd megprobálok jelentkezni
puszi a gyerekeknek,sziasztok

Rita
Kép
Kép
Kép
lrita
 
 


Erika!
Ott aludj,ahol neked jó!Ha nyugodtabb vagy a lányod mellett és nem megy a házasságotok rovására,akkor aludj a gyerekszobában!Nehogy már mások mondják meg,mi jó nektek!Még ráérsz erről leszoktatni a picit!
A nagyfiam a mai napig velem alszik,ha nincs otthon az apja (éjszakás).Tök élvezi és nekem is jó a 4gyerekkel együtt!Meg így annyira nem érzem,hogy nincs otthon a férjem.

Kösz lányok a biztatást!Most rám fért!
Tegnap egy kicsit jobb napunk volt.Bár ennek az volt az ára,hogy reggel 8-tól délután 5-ig kint stafétáztam a gyerekekkel a babakocsiban.Csak enni jöttünk be,azt is az udvaron bonyolítottuk.Még jó,hogy a Dávid a héten úszótáborban,így ezekről az élményekről lemarad!:-(
A gyógytornászunk "fogyókúrás receptje" nem jött be!Megint nagyon sokat híztak a fiúk: 1hét alatt az Oli 47dekát,Marci 42-t,a Beni meg 35-t.Pedig lassan már 1hónapja nem emeltem az adagjukon,még mindig 120-t esznek 6-7szer.Így most az Oli 5200gr, a Marci 4880gr,míg a Beni 4800gr.Ja és 11hetesek.
Szerintetek nagy gáz,ha 3hónapos korukra megháromszorozzák a születési súlyúkat?

Kép

Kép
edit73
 
 


Edit, szerintem abszolúúúút nem gáz. Pont mostanában hallottam 2 ismerősömtől is, hogy a febr. végén, márciusban született babáik 3 hónaposan már 6 kilósak voltak. A Tieid pedig biztos így az életük első heteiben pótolják be a "lemaradásukat" az időben született kortársaikhoz képest. Jó kis belesek tényleg! Kép

Ha jól emlékszem Rena Benedek babája is 3 kg alatt született és most írta, hogy 3 hósan 6 kg valahány deka volt...

Erika, igaza van Editnek, hogy úgy aludjatok, ahogy nektek jó! Mi 8 hónapos koráig egy szobában aludtunk, utána lakásfelújítás miatt mentünk át külön, de nem volt semmi gond a alvással utána sem, egészen 14 hónapos koráig elaludt szépen egyedül. Onnantól aztán követelőzött közénk éjszaka. De nem bánom, már megszoktuk, hiányzik, ha véletlenül nem jön... néha kicsit kényelmetlen, mert keresztben fekszik!

Kép Rita, a gyerekek mit éreznek a dédi halálából. Sz@r lehet, mit mondassz nekik? Hanna már jobban megérti, gondolom! Kitartás a temetéshez...

lola77
 
 


Sziasztok!

Erika: Én sem azt akartam mondani,hogy ne aludj a gyerekkel. Nálunk ez úgy volt, hogy volt a gyerekszobában is egy nagy ágy, és amikor kellett, ott aludtam vele. Fél éves korig jól aludt, aztán amikor jött az első foga, másfél óránként ébredt. Akkor egyszerűbb volt ott aludni, megszoptattam, és aludtunk tovább. Aztán később gond nélkül aludt a saját szobájában egyedül. Most ő is átjön reggelenként, és ő is keresztben alszik. Benedek is sokat aludt velünk, amikor hazajöttünk a kórházból 3-4 órát is aludt a hasamon. Most meg szépen alszik egyedül a kiságyában. Én az alvásban nem szoktam semmilyen szabályt követni,vagy valakire hallgatni, az a lényeg, hogy aludjunk. Én is nagyon szeretem, amikor vasárnap reggel mind a négyen a nagy ágyban vagyunk.

Rita: Én is sajnálom a férjed nagymamáját.
A vályognak tényleg nem jó a diszperzit, ezt mi tapasztaltuk. Milyen cd? Decoupage képeket a nővérem is készít, Te is foglalkozol vele?

Edit: Bátyámék kisfia is rengeteget eszik. Már ott tartanak, hogy 150-nél többet nem adhatnak neki. 2970 grammal született, 2 hónapos, és 5500 gramm. És nagyon erős. Úgy emeli a fejét, kinyomja magát fekvőtámaszba,majdnem. Szerintem nem gáz, ha megháromszorozzák a súlyukat. Majd később úgyis leszaladgálják.

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok csajok!

A kilókról annyit: Emese 4180 grammal született, 6 hónaposan 10 kiló volt. Minden hónapban legalább 1 kilót hízott és rettegtem mindig a tanácsadástól, hátha lecsesznek. Elég kis hurkás volt, de 11 kilóig elment, ez kb. 1 évesen volt, utána már teljesen rendben volt minden. Most 3,5 éves, 17 kiló és abszólut nem dagi szerintem.

Dolgozom. Tök jó. Három hete. Eddig nagy hajtás volt (áfa bevallás miatt), ma végre másra is jut időm. Tök tetszik. Szeptemberig 4 órában vagyok, utána 6 órában. 8-tól 14-ig. Teljesen ideális. Fiatal fönökök, jó légkör, rugalmasság.

Remélem ti is jól vagytok.

Böli bezárt egy hónapra. Most az anyósomnál van szerdától péntekig, utána apukájával lesz Emese. Hál istennek jól van, de jó lenne vele lenni, viszont kimozdulni is jó érzés. És főleg pénzt keresni.

Puszi nektek

Szilvia

emeseanyu
 
 


Sziasztok!

Rena,
Igen, tegnap reggel ért haza a férjem. Martin nagyon örült neki. Kimentünk a vasútállomásra, és amikor meglátta őt, szaladt felé és nyújtotta a kezét, hogy vegye fel. Kép
Jó ötlet, hogy Bálinttal csinálsz külön programokat. Biztos jó érzés neki, hogy ilyenkor csak az övé vagy. Én is igy szeretném majd csinálni, talán igy kevésbé lesznek féltékenyek a kistesóra.

Erika,
Nem kislányunk lesz, hanem kisfiunk. Lehet, hogy Cirmikével kevertél össze, neki lesz kislánya. Még mindig nem döntöttük el véglegesen a nevét, egyelőre Dominiknál tartunk, de elég sokan adják mostanában ezt a nevet, ezért még egy kicsit bizonytalanok vagyunk. Pedig lassan ideje lenne eldöntenünk.
Szerintem is természetes, hogy Viki nem szeret egyedül lenni. Én is mindig vittem magammal Martint a konyhába, amig nem tudott ülni az etetőszékben, addig a bébihordozóba ültettem, és nagyon jól elvolt benne, amig főztem, mosogattam, stb.

Lányok, szeretném a tanácsotokat kérni.
Lehet, hogy a dokim szabin lesz, amikor szülni fogok. Nem tudom, hogy ilyenkor szoktak-e pénzt adni neki, vagy csak annak, aki helyette levezeti a szülést? (van egy doki, akivel ilyenkor helyettesitik egymást). A terhesgondozásért minden alkalommal fizetek, ezért úgy gondolom, hogy neki nem kéne adnom. Viszont az meg olyan ciki, ha esetleg utána majd utána bejön érdeklődni, hogy hogy vagyok, meg ilyesmi.
A másik dolog pedig, ami miatt félek, hogy nehogy hamarabb meginditsa a szülést. Tegnap voltam nst-n, és amikor megkérdezte, hogy mikorra vagyok kiirva és mondtam neki, hogy épp akkorra, amikor szabin lesz, azt mondta, hogy "na jó, akkor majd előtte magszülünk". Poénnak szánta, de nem vagyok benne biztos, hogy tényéeg csak poénkodott. Azt hiszem, már meséltem, hogy Martinnál is úgy volt, hogy vasárnapra voltam kiirva, és amikor szerdán megnézte a méhszájat, szerintem tágitott rajtam, mert nagyon fájt, és este vérezgettem, elkezdődtek a fájások, és meg is született Martin. Aztán később megtudtam, hogy hétvégére elutazott a dokim. Szóval lehet, hoyg nem volt véletlen.
Igazából elég nagy a baba, mert kb 2 héttel nagyobb, mint az ideje szerinti átlag, de azért szeretném, ha akkor búj0,na ,ki, amikor ő szeretne, és nem akkor, amikor mi szeretnénk.

Most mennem kell, mert már kb. 40 perce irom ezt a hozzászólást, Martin nem hagy békén. Kép

Réka
remka
 
 


Réka!

Ezt neked kell eldöntened!Mármint hogy mikor szeretnél szülni!Gyakorlat az (szinte minden kórházban és orvosnál),hogy rásegítenek a szülés megindulására. És nem csak olyankor,ha elutaznak.Merthogy a túlhordás se jó a babának!Ugyanis olyankor már elég magas a kockázata az elhalálozásnak méhlepény elégtelenség miatt.Tehát ha fáj a vizsgálat és utána vérezgetsz akkor az azt jelenti,hogy annyira felnyúlt,hogy a méhszájat "megcsípte".Ezzel stimulálják az akkor már nagyon érzékeny méhszájat!
Ennek viszont az az előnye,hogy olyan orvosnál szülsz,aki ismer téged,a terhességed,az előzményeket.Ami neked is jó!
Vagy: szülsz egy idegennél abban az időpontban,amikor a baba akarja.De az az orvos nem biztos,hogy a te szájad íze szerint dönt!
Egyébként én nem adnék a fogadott orvosnak pénzt,ha nem nála szülnék.És természetesen meg kell mondanod neki,hogyha úgy döntesz,hogy nem szeretnéd,ha besegítene a szülés megindulásába.
Viszont azon goindolkodj el,mi van ha túlhordod és magától nem indul meg!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok Lányok,
én már megint csak most jövök és kutyafuttában olvasom az írásokat, de ez azt jelenti, hogy legalább nem unatkozgatok itthon, ha meg igen akkor alszom...Rolival együtt

Hétvégén Balcsin voltunk, szupi volt, egy csomó mindennel kedveskedett a férjem. Hétfőre viszont Rolinak mandulagyulladása lett, már jól van azóta (megint volt magas láza), igaz azóta mi is elkaptuk tőle. Ma délután indulunk Makó mellé ismerőslátogatóba (már 3 éve ígérjük nekik), aztán hétvége megint Balcsi lesz.

Edit!
Tisztára csodállak, hogy mekkora türelmed van a picikhez! Én biztos velük együtt visítanék! A férjem is attól fél a legjobban, hogy nem lesz türelmem a kettőhöz, ha egyedül leszek velük. (azt is mondja hogy neki néha olyan lesz mintha 3 gyereke lenne majd)
Szerencsére mire a pici már huncut korba kerül, addigra Roli mehet az oviba. A Te példád erőt ad nekem, rátok gondolok majd és azt mondom kitartás hiszen te egy mennyivel keményebb szituációval küzdesz meg!

Réka!
Elhiszem, hogy azt szeretnéd, hogy minden menjen a maga útján. Én ilyen döntések tekintetében rábízom magam az orvosomra, nekem megvárta, hogy induljanak a fájások a Rolival (41. betöltött héten volt), hiába volt majdnem biztos, hogy császár lesz. Reggel kellett volna már befeküdnöm a kórházba, aztán kora hajnalban mentünk. Lehet az is persze, hogy most minden másként alakul.
A szomszédnőm 3 napja szült Pesten, Nst-re ment, 40.héten volt, a dokija megvizsgálta, nyitva volt, ezért megrepesztette a burkot, 6 óra múlva meg is született egészségesen a kislánya, azonban a méhlepény nem jött le, elaltatták őt és leműtötték. Szerintem ha magától indult volna minden, ez nem történik, de lehet akkor meg más túlhordási komplikációk jelentkezhetnek. Szóval már nagyon várom, hogy milyen lesz a 2. élmény (valószínűleg az utolsó is), te pontosan hányadikára vagy kiirva? Én szept.24.

Még szeretnék másoknak is írni, de már megint mennem kell, segítek a férjemnek a munkájában és a tóépítők is dolgoznak a kertben.

Puszilok mindenkit
Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Réka, ki is az orvosod? És ki a helyettesítöje? Mert lehet, hogy inkább simán az ügyeletes orvosnál kéne akkor szülnöd, nem?
jamina
 
 


Sziasztok!

Na, végre én is gép elé jutottam. Képzeljétek, a párommal a "csoda" csak 1 napig tartott. Akkor még örült annak, hogy itthon lehet velünk, és akkor még egész nap együtt voltunk. Mára már odáig jutottunk, hogy a számítógép miatt majdnem elfelejtett munkába menni. Én kérdeztem meg tőle, hogy mikor kell indulnia, akkor mondta, hogy ha nem szólok, akkor balhé lett volna, mert nem ért volna be időben.
Tehát egész nap a gép előtt ült. Kép Nem tudom, hogy meddig lesz ez így, csak az a baj, hogy neki ez így természetes. És ezen nem is akar változtatni.
Na, más téma! Képzeljétek, 2 napja megmostam a hajam, kicsit megszárítottam, majd felcsavartam az extra nagy csavaróra. Elég hamar meg is száradt. Este, mikor kiszedtem a csavarókat, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek magamon. Egyenesnek egyenes lett a hajam, csak arra nem gondoltam, hogy sokkal dúsabb lesz, mint alapban. Úgy néztem ki, mint az oroszlán. De szó szerint. Kész voltam. Gumival alig tudom összefogni, mert kétoldalt rövidebb a hajam, és mindig kicsúsznak a rövidebb tincsek. Viszont kibontva meg nem mertem utcára menni. Látnotok kellett volna. Ha másért nem, azért, hogy jót nevessetek rajtam. Sajna, még most is elég furin áll, nem tudom, mit fogok kezdeni vele, mert a sok összegumizástól meg nagyon törni fog. Na, mindegy, ez legyen a legnagyobb gondom. Kép

Edit!
Biztos nagyon húzós lehetett egyedül otthon a 4 gyerkőccel. Főleg, hogy kórusban bőgtek.
Mikor a Gergő hasfájós volt, sajna, én elég sokszor voltam ideges. A Gáborral is állandóan balhéztunk, mert ő is ideges volt. Én meg a veszekedések után állandóan kiborultam, és elég sokat sírtam. Ez mindhármunknak nagyon nehéz időszak volt.
Csodállak, hogy elbírsz egyszerre a naggyal, meg a három picivel. Sok erőt, türelmet, és kitartást kívánok hozzájuk.
Szerintem egyáltalán nem gáz, hogy sokat híznak a kicsik, ők tudják, hogy mennyi kajára van szükségük. Lehet, hogy később fokozatosan kevesebbet fognak enni, végül beállnak egy szintre. Igazából nem értem, miért kell "fogyókúrázniuk".

Reni!
Köszi szépen, hogy megnézted nekem a Dózsakerti Budmilt! Kép Szerintem a közeljövőben elszaladok a Tesco-s Budmilba, mivel az nekem közelebb van. Megnézem, mit mennyiért adnak, aztán majd lehet, hogy még Dózsába is elugrok, ott talán több bolt van, és remélem, lesz választék.
Biztos jó lehetett a játszón kettesben a fiaddal. Apuka hogy boldogult otthon a picivel? Biztosan aranyos lehetett a két kicsi, mikor megfogták egymás kezét! Majd, ha lesz pici időd felteszed?

Erika!
Szerintem a kisbabák pici korukban azért ragaszkodnak annyira az anyukájukhoz, mert elég sok új dologgal találkoznak, viszont az anyukájuk hangja (mivel a pocakban is azt hallgatták) megnyugtatja őket, és biztonságban érzik magukat. Később meg majd azért fog ragaszkodni, mert megszokja, hogy sokat vagytok együtt. Kép
A baba hol aludjon, avagy kinek mi a jó kérdésre én azt mondom, hogy az elején én is nagyon örületm volna, ha a Gergő velünk alszik, de hallgattam a tanácsokra, és kezdettől fogva külön szobában aludt. Eleinte volt, hogy fél óránként felébredtem, és átmentem megnézni, hogy lélegzik e még a picúr, aztán később megnyugodtam.
Nekünk ez bevált, hogy külön alszik tőlünk. Sokaktól hallottam, hogy mikor már vége a kiságyas korszaknak, és heverőn alszik a kisgyerek (akkor még együtt a szülőkkel-mert addig nem volt szívük átteni külön szobába) a legtöbbször a szülők között alszik. Aztán az apuka megunta, és szólt anyukának, hogy legyen külön a gyerkőc, anyuka meg mindig megsajnálta a kicsit, és adott még haladékot a vége meg az lett, hogy eléggé megromlott a házasságuk.
Ennek ellenére és is azt mondom, mint a többiek, hogy aludjatok úgy, ahogy nektek a legjobb.
A babák mindig annyit esznek, amennyire szükségük van. Hol többet, hol meg kevesebbet. Ez így normális, nálunk is ez van. Amúgy pedig addig semmi gond nincs, mig a doktornőtök nem szól ezért. Hiszen azért biztos volt már dolga egy-két babával. Kép
Fogzásra, ha még nincs, vegyél Dentinox-N gélt. Nekünk nagyon sokat segített.
A pici hasfájására szoktál adni valamit?

Csajok a nevek hangzásának hasonlóságáról annyit, hogy a tesómék legkisebb lánya (most volt 2 éves) Gerdának hívják, és mikor náluk vagyunk, elég nagy a keverés (Gerda-Gergő). Kép

Remka!
A szülésről meg a dokidról szerintem annyit, hogy le kéne ülnöd a dokival és nyiltan rákérdezni, hogy ő ezt a szüléses-nyaralásos dolgot hogy gondolta. Szerintem ez a legtisztább módja a dolognak. És, ha ő azt mondja, hogy megindítaná a szülést a nyaralása előtt, akkor Te még mindig eldönthetnéd, hogy akarod e, vagy sem. Viszont tényleg jó lenne utána nézni, hogy ki a dokid helyettese, hogy ezt a tényezőt is számba tudd venni a döntésnél.
Mikor én a korházban voltam (még szülés előtt) az egyik szobatársam akkorra volt kiírva, mikor a dokija nyaralni volt, és a helyettesénél szült, a Pazárnál. A nyaralós dokival előre letisztázták, hogy nem neki jár a pénz, hanem annak, aki a szülésnél jelen van.
Szerintem Neked is így kéne tenned, ezért ne legyen rossz érzésed, hogy nem a saját dokid kapja a pénzt. Így is jársz hozzá rendszeresen, ő azért is pénzt kap.

Szilvi!
Gratula a munkához! Sok sikert! Kép

Rita!
Részvétem a férjed nagymamája miatt.
Bizti rossz, hogy már mindent elterveztetek a házzal kapcsolatban, aztán most meg mégsem lehet úgy megoldani. De próbáld meg a jó oldalát nézni. Például onnan, hogy jó, hogy a tapétázás előtt megtudtad, hogy az nem lenne túl jó ötlet. Ha innen nézed, akkor már nem is olyan rossz. Ugye?

Jó éjt mindenkinek!

Sziasztok
Melinda
oslany
 
 


Lola!
Kimaradt, hogy én ma kaptam babszobás csomagot, nekem is utólag kell fizetnem átutalással, vagy rózsaszín csekken. Te hogy fizetsz? Én valószínűleg csekken fogok, de fogalmam nincs, hogy mit kell majd ráírnom. Mindenesetre minél hamarabb fel akarom adni, nehogy háborogjanak miatta.

Jó éjt!

Szia
Melinda
oslany
 
 


Sziasztok!

Réka:
Szerintem nem kell pénzt adni, ha nem lesz ott a szülésnél a saját orvosod. Fizettél neki minden hónapban.
Milyen az a másik orvos? Nem szimpatikus? Én amellett lennék, hogy akkor jöjjön a baba, amikor ő akar, ha minden rendben van. Nővérem a Karcsúhoz jár, három gyerekből csak az elsőnél tudott ott lenni, és a másik kettőt kénytelen volt ügyeletesnél megszülni. Mindkét doki nagyon rendes volt vele.(Esztergomban) Még egy nő is, aki egyébként nem szimpatikus a tesómnak.

Melinda:
A férjem hál Istennek nagyon jól elvan a gyerekekkel, néha jobban bir velük, mint én, Benedeket nagyon sokszor ő altatja el, ha a nővéreméknél vagyunk ő játszik a 4 gyerekkel. Van érzéke hozzá, dolgozott általános iskolában,meg tanított gyerekeket karatéra is.
Jó lehet nálatok is a Gerda-Gergő! Nálunk most 6 gyerek van, ebből: Dani, Gitta / Blanka, Bálint, Benedek, Benjamin.

LOLÁNAK:
Megpróbálom leírni, hogy mi volt a tatai házzal. Csak az a baj,hogy biztos nem lesz rövid, de azért megpróbálom.
Egy két szobás lakásban laktunk, ugyanitt Bánhidán, egy nagyon zajos tömbben. A felettünk lakó kb. 20 éves "hülyegyerek", állandóan bömböltette a zenét, éjjel háromkor is bekapcsolta, a gyerek feje fölött. A tévét úgy néztük lent, hogy a hang föntről jött. A férjem mindig felment, de hiába, szerintem sokszor nem is volt magánál a gyerek. Erre jött még egy háztömbben 13db. kutya, úgyhogy elegünk volt.
Mindenáron házat akartunk. Kettőt nézettünk meg statikussal, ami árban is jó volt, meg tetszett is. Az elsőről még lebeszélt, a másodiknál már annyira nem figyelt oda, hogy azt sem vette észre, hogy vályog. Mi nem akartunk vályogházat.
Megvettük, levertük a vakolatot, és akkor derült ki. Be lehetett volna perelni az eladókat, de kinek van erre energiája? Felújítottuk, megnagyobbítottuk a fürdőt, mindent kicseréltünk, új parketta,csempe, járólap, ajtók stb. Belülről egész jó lett, csak akkor még ott volt a tető, ami milliós tétel, külső vakolás, és akkor még mindig kicsi nekünk, mert csak 60 nm volt, két szobás. Ráépíteni nem lehetett, meg hozzá se nagyon, mert már így is több részletben épült. A másik, hogy messze volt mindentől. Fél óra volt gyalog egy patika, gyerekorvos, zöldséges, posta, óvoda, iskola. Van helyijárat, de pl. nagy hassal, 1.5 éves gyerekkel már nem buszozhattam, így mindig valaki segítségére szorultunk. Nekünk nem tetszett, nem éreztük jól magunkat. A szomszédban volt két anyadisznó, 30 kismalaccal, iszonyú büdös. Igaz, hogy Bálintnak volt kert, de csak ált a kapuban, és unatkozott. Mi úgy döntöttünk, hogy visszajövünk. Először családi házat néztünk, ki lehet fogni Kertvárosban jó állapotban lévő 40 éves téglaházakat, de sajnos nekünk nem volt több időnk. Ezért vettünk egy 3 szoba hallos lakást. Bálint eleinte kereste, de nem a kert miatt, hanem mert az volt az otthona. Biztos vagyok benne,hogy szellemileg ez sokkal hasznosabb, gyerekekkel találkozik, élet van, lát új dolgokat, értelmes szomszédokkal beszélgethet. Házunk meg lehet még pár év múlva is, de az biztos, hogy csak itt Bánhidán, vagy Kertvárosban. Tatát szeretjük, de megmarad kirándulóhelynek. Sétálni sokszor átmegyünk. Persze biztos más a véleménye annak, aki a központban lakik, a mi házunk Felső Tatán volt, az autópályától 5 percre.

Képzeljétek, Benedek múlt héten szombaton nevetett először hangosan, és azóta már nagyon sokszor. Olyan aranyos. Bálintnak meg vettem ma egy esőkabátot, nem lehetett róla levenni, tűző napban abba jött haza, és még az ágyba is bevitte, azzal akart aludni.
Vettem gyúrmát is, majd kipróbáljuk, ha esik az eső. Festeni, rajzolni szeret, biztos ez is érdekelni fogja.

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Ez a név összekeverés nálunk is megy.Anyósom nehezen birkózik meg a dologgal:az unokái Dávid és Bálint.Rendszeresen összekeveri őket.
De eddig csak a neveket,most már a gyerekeket is!Most hogy már ilyen kis pufók a fiúk a Marci meg a Beni hihetetlenül hasonlítanak egymásra.Még az apjuk is összekeveri őket,pedig eleinte meg tudta különböztetni!Tényleg 99%-ban hasonlítanak egymásra( az 1%eltérés az,hogy a Beni fenekén van egy piros kis pötty).

Reni!

Én meg tudlak érteni a házzal kapcsolatban!Mi is ezen a környéken lakunk.Még szerencse,hogy a férjem sokat van itthon napközben és így mindent elintéz,mert a 4gyerekkel megőrülnék!Helyi járat felénk csak óránként (da van hogy csak 2óránként) jár!Egyébkébnt mindent gyalog kellene intézni!Egy játszótér fél órára van!A többiről ne is beszéljünk!
A malac meg a vályog kérdésben is egyezik a véleményünk!
Inkább tömb és ricsaj,mint családi ház és malacok!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Edit:
Ez a tömb egész normálisnak tűnik. Csak 10 lakás van, 3-4 szobásak. Segítőkészek is, Bálintot felhozzák, vagy beszélgetnek vele, amíg én a kicsivel, meg a szatyrokkal feljövök.
A malacokról meg még annyit, hogy még januárban is óriás legyek jöttek be hozzánk, a nyári időszakról már ne is beszéljünk.
Van egy pici játszótér a Mocsai út környékén,mi oda jártunk Bálinttal.

KépKép
renáta29
 
 


Reni!

Mi meg abban az utcában lakunk és csak járnánk arra a játszótérre.Mert ha a 8éves fiamat el akaromn oda engedni,vele kell mennem,mert állandóan tele van kisebbséggel.Ott szotyiznak,bagóznak, a tizenéves csajok meg...Majdhogynem egymásra másznak az alig 13-14éves fiúkkal!
Egy hinta meg egy homokozó az egész,de a homokozóba járnak a macskák,kutyák dolgukat végezni és mindig méteres gaz áll a területen.
Így most mi úgy döntöttünk,hogy rendbe tesszük az udvart és csinálunk egy kis játszóteret a fiúknak.Hintát,csúszdát és homokozót gondoltunk most.Aztán majd később esetleg egy ping-pong asztalt,kosárpalánkot.Labdázni meg van egy füves rész.Még a kocsibejárót kellene lekövezni úgy,hogy azon majd tudjanak kismotorral közlekedni illetve egy részt kell lebetonozni,ahová kerti ülőgarnitúrát lehetne kitenni.
Szóval még egy csomó meló ( meg pénz),mert mi akarjuk csinálni.Úgy olcsóbb.Remélem,idén meglesz és akkor jövőre már használhatnánk!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Edit!

A homokózót nem használtuk, mert az volt otthon. 4 hinta volt, ebből három Bálintnak való, azon hintázgattunk. A kisebbséget tudom, de mi délben jártunk oda, amikor egy lélek se volt. Én is utáltam, hogy tele van szeméttel, meg térdig érő gazban kell a hintákhoz menni. Egyébként sincs jó helyen, közvetlenül az út mellett, nagyon kell vigyázni a gyerekekre. Volt ott egy kisbolt, oda jártunk néha. (meg a 2-es buszmegálló)

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Most itthon vagyunk, csinálgatjuk a lakást, van egy kis időm, megpróbálok képeket feltenni.
Az egyiken jól látszik a gyerekszobai tapétánk.
Ahol a két pici van, ott a csíkos kombis a Benedek, a kicsit vékonyabb baba a bátyámék kisfia.

KépKép
renáta29
 
 


Rena, végül is megértem, hogy visszajöttetek. De azért egy csomó pénzt beleöltetek, nem? Az árban, valamennyire megtérült? Szemét volt a statikus is.
Akkor így mennyi ideig laktatok ott?
Amúgy én is nehezen tudom elképzelni, hogy egy gyerek egyedül el legyen a kertben, hisz oda is kell játszópajtás. Hiába a kert, sok kertes házas jár játszóterekre. Viszont tök jól, saját elképzelés alapján lehet kialakítani, ahogy Edit is írta. Dehát náluk lesz is gyerekzsivaj. Kép Tény, hogy jó sokat lehet rákölteni...

Tényleg Edit, nem szoktad nézni (nem hiszem, hogy van rá időd...) péntek esténként a Spektrumon van egy sorozat az ikrekről. Tegnapiban volt egy házaspár, volt már egy nagy 10 éves lányuk, aztán ikergyerekük (egy fiú, egy lány,kb 1-1,5 évesek) + születtek egy hármas ikrek (1 fiú, 2 lány)! Amúgy is sok volt az iker a nő családjában! Nem semmi!

Lányok, jövő hétre nem szervezünk újabb találkozót? Mondjatok egy napot, melyik du. lenne jó nektek! Bár az időjárás bármikor közbeszólhat, idén nyáron elég ingadozó!

Melinda, érdekes lehettél az oroszlánfrizurával! Kép

Remka, én karácsony-szilveszter környékére voltam "mindenórás" és a végén azt mondta a dokim, hogy x.y-al szoktam megbeszélni, hogy átveszi a szülőket, természetesen ő nem kér ilyenkor a szülésért pénzt. Ebben korrekt volt, viszont ha ez az eset állt volna elő, utólag annyit adtam volna a "helyettesítő" dokinak, amennyit én gondoltam volna! De ha olyat mondott volna, akit nem találok szimpinek, ügyeletesnél szülést választottam volna, vagy egy harmadikat próbáltam volna meg felhívni. A legnagyobb hülyeség ilyenkor a szülésért pénzt adni annak aki "havajozik", eszedbe ne jusson! Ha nem szimpi a dokit, akit ajánlott, próbálj meg gyorsan érdeklődni más dokikról, tarifákról (gondolom nálatok is hasonló, vagy tök ugyanaz az ár mindegyiknél), aztán hívj fel egyet, mondd el mi a helyzet, elvállal-e?

Na megyek, muszály játszani menni a Somával, mert nagyon elégedetlenkedik..

lola77
 
 


KépKépKépKépKépKép

KépKép
renáta29
 
 


Sikerült, csak nem tudom, hogy miért lett kettő nagyobb, mint a többi. Ugyanannyi százalékkal kicsinyítettem le.

KépKép
renáta29
 
 


Nagyon édesek, a szoba is tök tetszik! Látom nektek is a fenyő dolgok jönnek be! Mondjuk a tapéta mintája nem látszik annyira, de biztos aranyosak a macik...

Biztos nem egyforma volt az eredeti képek mérete!
Jó kis combijai vannak Benedeknek, ne aggódj!

A gyurmázásról: nálunk bejött, Soma nagyon szerette! Rajzolni is, már kezd "köröket" rajzolni, nemcsak vonalakat!
Bálint is szereti lerajzoltatni veletek a családot?

lola77
 
 


KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

cseriviola
 
 


Sziasztok lányok!

Köszönöm szépen a tanácsaitokat! Szerdán megyek nst-re, és akkor beszélek majd az orvossal, hogy nem szeretném, ha hamarabb inditaná meg a szülést. Szeretném, ha akkor bújna ki a baba, amikor ő szeretne. A helyettes orvos is egész jó, valószinűleg magamtól is őt választottam volna az enyém helyett.
Edit, persze túlhordani sem szeretném, de még bőven van időm, mert egyébként augusztus 31-re vagyok kiirva, csak a 4d-s uh szerinti időpont aug 23. Tehát még simán vissza is érhet a dokim a szabadságáról (ha jól tudom, 29-én már lesz).

Rena,
Nagyon aranyosak a picik azon a kézfogós képen. Kár, hogy olyan kicsik a képek, esetleg feltehetnéd az albumotokba is, akkor nagyobban is meg tudnánk nézni.
A nővéred Esztergomban lakik?

Erika,
nagyon szép a kislányod, tök jól áll neki ez a kis rózsaszin kalap. Kép Ezt valami különleges alkalomra viselte?

Lola,
Lemaradtunk a Suzuki buliról. Úgy hallottam, hogy múlt hét szombaton volt. Kép

Edit,
tegnap megint eszembe jutottál. A Velencei tónál voltunk kirándulni, és amikor este hazaértünk hulla fáradtan, olyan szivesen ledőltem volna, de persze előbb vacsorát kellett adnom Martinnak, és megfürfetni őt. Aztán rád gondoltam, hogy neked milyen nehéz dolgod lehet, hogy ugyanezt 3 gyerkőccel kell végigcsinálnod. Meddig járnak még segiteni neked a gondozóból? Az éjszakák még mindig olyan kemények? Délután tudsz azért néha aludni, amikor van segitséged?

Na megyek befejezem a felmosást, mert ezzel az ürüggyel küldtem le a férjemet Martinnal sétálni. Kép
remka
 
 


Sziasztok!

Végre ráérek egy kicsit,felfüggesztettem a nagytakarítástKép

Lola a rég megígért micimackós képet is megtalálod a többi képeim között amit oly sokára feltett a férjemKép
Soma is ilyet kapott a névadójára?
Szerintem is jó lenne egy újabb találkozót szervezni valamelyik délutánra,nekünk a hétfőit kivéve bármelyik jó lenne.Persze az időn is sok múlik.

Edit a babák súlygyarapodásához annyit,hogy a lányom 3920 gr-mal született,27-én lesz 4 hónapos és múlt héten mérték 6400 gr volt.Szerintem jó súlyban vannak a fiaid emiatt nem agódnék a helyedben.
Tudsz feltenni róluk képet?Már rég láttuk őket.

Remka bocs,hogy múltkor összekevertelek a CirmikévelKép
Szép nevet választottatok,nekem is tetszik a Dominik.
A kislányom kalapos ruháját láttam egy baba divatlapban és nagyon tetszett azért varrattam meg,így olyan mint egy kis hercegnőKép

Melinda egész rövidre vágattad a hajadat?Vállig érő?És nem sajnáltad levágatni?
Amikor én vágattam le áprilisban egy kicsit sajnáltam,bár nekem nem volt annyira hosszú mint neked.Olyan rossz nem szeretem ezt a hajhosszúságot ami nekem most van,mert alig lehet összetűzni,úgyhogy most megint megnövesztem vállig,aztán fokozatos hosszúságúra fogom vágatni.
Ha töredezne a hajad akkor a Gliss Kur hajvégápolóval kenjed,az nagyon bevált nekem is.
Kérdezted,hogy mit adok Vikinek hasfájásra,anyukám patikában dolgozik és ott készített a kislánynak folyadékot rá.
Nagyon jó illata van,és bevált.Naponta max.3-szor szoktam neki adni szoptatások elött 1 kiskanállal.
De most már adtam neki alma és baracklevet is,az is jó volt az emésztésére és nagyon szereti.
Milyen csomagot rendeltél a babaszobáról?

Reni aranyosak a képek,egyik fiú aranyosabb mint a másik,szoba is szép.
Viki is légzésfigyelővel alszik én is sokkal nyugodtabb vagyok így.
Oltást kihevertétek már?Mi aug.2-án fogjuk megkapni,remélem jobban fogjuk viselni mint a legutóbbitKép
Viki nagyon nyálzik,elkezdődött a fogzási korszak,Benedeknek is jönnek a fogai?

Bár ide csak pár képet tettem fel,de akit érdekel még van egy pár a babaszoba.hu oldalon hercegnőnk és hercegnőnk 2.rész címmel.
Ebben a két albumban még van mit nézniKép

Mindenkinek kellemes estét,sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Lolla!
Kedden,pénteken és vasárnap van ez a sorozat.Szoktam nézni.Na ez azért túlzás!Talán 3szor vagy 4szer már láttam.Pénteken nem láttam,de azt ma megismételték.Akkor nem kell mesélnem többet,el tudod képzelni?!Csak az enyémek nem voltak ekkorák és nem is volt ennyire vizes a lábam.Meg nekem soha nem jutott eszembe panaszkodni,élveztem minden pillanatát.Főleg hogy tudtam többet nem leszek terhes.
Nekünk ,hála istennek,nem volt CPAP (lélegeztető),de gyomor szondánk volt,csak szájon keresztül.
Iszonyat nagyok voltak a hármas ikrek!Kíváncsi lennék mivel nyomták a mamát,mert valamilyen vitamin vagy egyéb nélkül ez nem ment volna.7,2kiló volt az össz baba-súly!

Remka!
Úgy dönts a szüléssel kapcsolatban,ahogy neked a legjobb!Mert most ez a legfontosabb! A picivel meg beszéld meg,hogy "megvárjátok" a dokibácsit a szüléssel.
Nem,nem szoktam délután aludni.Talán ha 2szer bólintottam el,azt is szoptatás közben.A nyáron biztos van még segítségem,aztán majd szeptemberben meglátjuk.Már jobbak az éjszakák.1/2 4körül kel a Beni meg az Oli, 1/2 5 körül a Marci.Úgyhogy 1/2 8kor már ágyban vannak,mert 3/4 7-től fürdetünk,etetünk.Teljesen egyedül alszanak el.Ha egyszer bekerülnek este az ágyba,akkor már csak kaki miatt veszem ki őket.Ezt megszokták,így már nincs este "műsor".

Cseriviola!

Gyönyörű ez a kislány! Nekem az első képen nagyon tetszik,olyan mint egy kis királylány!Irigyellek érte!Kinek az úját szopizza?

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?