Új privát üzeneted érkezett!

Remka!

Kösz az infót,fel fogom hívni a gyógytornászt!

Melinda!
Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólokhoz.Ne hibáztasd magad!Remélem,nyugodtan meg tudtad beszélni a pároddal!

Olyan furcsa,amiket a szüléseitekről írtatok.Szinte mindenkinél volt valami gond vagy rossz élmény.Nagyon megihletett engem is,ezért leírom az én élményeimet is.
8éve a Dávid születéséről csak jó élményeim vannak.Könnyű volt a terhesség,gyors a szülés.A kiírt időpont előtt 1 nappal hajnal fél 4-kor jött az első fájás és délelőtt 11kor megszületett a Dávid.Rögtön megkaptam,még a szülőszobán mellre tették.Bár elég nehezen tanult meg szopizni, 4nap kellett hozzá,de utána 10hónapig abba se hagyta.Igaz hasfájós baba volt és sokat sírt,de sok szép élmény köt össze bennünket azóta is.
Ezek tudatában 6évvel később nagyon vágytunk már egy újabb babára.Sokat kellett rá várnunk,több mint 2évet.Így nagyon örültünk,amikor kiderült,hogy terhes vagyok.Aztán,amikor megtudtuk,hogy 3baba érkezik,kicsit megijedtünk.A terhesség alatt sokszor eszembe jutott,hogy mit tennék,ha kiderülne,hogy valamelyik baba nem egészséges.Végig azon imádkoztam,hogy minél későbben és minél nagyobb súllyal szülessenek.
Május 2-án reggel közölték velem,hogy még aznap megszületnek a babák.Na igazán ekkor ijedtem meg.Annyi rosszat hallottam a császárról,hogy nagyon féltem tőle.
Végülis maga a műtét volt a legkönnyebb dolog.3/4 11-kor vittek be,kb. 10percig tartott az érzéstelenítés.Ezalatt "felszerelvényeztek" és megkaptam a gerincérzéstelenítést.11óra előtt 5 perccel kezdték a műtétet és nem egészen 10perc múlva megszületett az olivér,majd 1perccel később a Marci,utána pedig a Beni.Mindegyik babát magasra emelte az orvosom,hogy lássam és már el is vitték.
Az igazán borzasztó ez volt.Majd 24órával később láthattam őket újra.Ezt az érzést soha nem felejtem.A tudat,hogy megszülettek és azt sem tudom,hogy néznek ki, iszonyú volt.Bármelyik babát elém tehették volna és mondhatták volna,hogy az enyém.
Nem éreztem,hogy anya lettem.Csak a nagy üresség volt!
A műtétet pár perccel később befejezték,én átkerültem a postoperációra,ami a kórházi viszonyokat ismerve egy álom volt.Hihetetlenül kényelmes ágyak vannak,állítható mindenhol.Olyan mint egy vízágy.Egy nővérke folyamatosan velünk volt és körbeugrált bennünket.Normál esetben 12órás megfigyelés után kikerül az ember az osztályra.Mivel ez nekem éjszakára esett,így reggel mehettem volna(!) ki.De az éjszaka folyamán többször 200fölé ment a vérnyomásom,ezért még egy napot ott töltöttem.
Hát ennyi!
A koraszülött osztályon pedig megtanultam értékelni,hogy egészségesen születtek a fiúk. A nap minden percében hálás vagyok a sorsnak,hogy egészségesek lettek.Sokszor kérdezik,hogy nem szerettem volna-e egy kislányt.De nagyon!Viszont semmi sem fontosabb annál,minthogy egészségesek.Emellett eltörpül az a tény,hogy nem lett kislány egyik sem.

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Na, most már kicsit jobb itthon a helyzet, bár azért néha elejt nekem egy-egy kéretlen megjegyzést a Gergő fogával kapcsolatban. Kép
De ma meg lehet, hogy eltört a lábujjam. Pakoltam ki a Gábor táskájából a ruhákat a mosógépbe, és a törölközőjébe csavarva volt egy borosüveg (persze tele), amiről én nem tudtam, és pont a lábamra esett. Egyből lila lett, és most már be is dagadt. Már mozgatni sem tudom. Fáj. De hiába mennék ezzel orvoshoz, mert úgysem tud vele mit csinálni. Úgyhogy megspórolom magamnak a sorban állást. Szerintem eltörött.

Jaj, csajok, annyira jól esik, hogy vígasztaltok! Rajtatok kívül nincs most más, aki "mellettem áll" ebben a témában. Köszi nektek! Kép
Amúgy a Gergőnek semmi baja, most is itt játszik. Tegnap adam neki próba képpen fagyit, arra voltam kíváncsi, hogy érzékeny e a foga. Semmi gond nem volt.
Amúgy a páromnak még nem volt alkalma 1 teljes napot a Gergővel töltenie egyedül, mert nekem semmi fontos dolgom nincs, amiért itt kéne hagyjam őket kettesben. Sajna. Pedig szívesen kipróbálnám. És valószinűleg ez megoldás lenne az apa-fiú viszony javítására is.
Majd megpróbálok kitalálni valamit! Kép

Most megyek, beborogatom az ujjam, mert már nagyon fáj, és lila is, meg már tök kemény.

Nagyon köszi, hogy ennyien bíztattok, én is érzem, hogy igazatok van, nem lehet mindig ott a szülő a gyermeke mellett, és hiába szeretné, nem tudja megóvni mindentől.
Arra lennék kíváncsi, hogy akkor mi lett volna, ha csak a Gábor van itthon, mikor a ez történik. Nem tudom, mit kezdett volna vele.
De egy biztos, én nem vádaskodtam volna, mert ismerem a fiam, tudom, hogy nagyon kajla tud lenni.

Most már tényleg megyek!

Köszi mégegyszer mindenkinek!


Sziasztok
Melinda
oslany
 
 


Melinda mégegyszer: tényleg ne emészd magad a történtek miatt, főleg mert otthon történt a dolog. Megint más lenne a helyzet ha pl hagyod hogy a játszón felmásszon akár 2 m magasba és onnan esne le vagy valami hasonló durva dolog.

Fiamat ma pl. kiengedtem az udvarra, hogy mindjárt utána megyek, de még nem voltam felöltözve. Mire lementem már kinyitotta az alagsori (pincének hívjuk) tárolót (kb.50nm-es helyiség és még egyenlőre lim-lom van benne amit imád) és kicipelte a nagy ásót és azzal ténykedett a kertben. Még jó hogy megint nem dölt rá egy másik szerszám...

Cirmike

UI: olyan meghatóak a szüléstörténetek, majdnem mindig elpityeredek rajtuk... úgy szeretem olvasni őket

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 

 
 

Egy kép a babóról, ez az egy amin nem a lába van.

Kép

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok!

Én is nagyon szeretem olvasni a szüléstörténeteket. Emlékeztek még a szülőszoba cimű műsorra? Elég idétlenül volt mindig összevágva, hogy ide-oda ugráltak az időben, de a végén, amikor megszületett a baba, mindig nagyon meghatódtam, és sokszor potyogtak a könnyeim. Emlékszem, hogy aznap is volt, amikor szülni mentem. Már elkezdődtek a fájások, de még nem akartam bemenni a kórházba. Végignéztem a műsort, aztán szóltam a férjemnek, hogy na jó, akkor most menjünk. Kép Nagyon fura érzés volt úgy nézni, hogy közben arra gondoltam, valószinűleg pár óra múlva a mi babánk is megszületik.

Melinda,
Egy tippem van csak arra, hogyan "lóghatnál" el otthonról egy-egy napra. Szoktak inditani különböző tanfolyamokat, amik sokszor ingyenesek GYED-en lévő anyukák számára. Ha esetleg tudnál találni olyat, ami érdekelne, a férjed biztos megértené, és a későbbiekben is hasznát tudnád talán venni, ha majd munkát keresel.

Cirmike,
Én nem nagyon tudom kivenni, hogy pontosan mije látszik a képen a babának.
Ha jól értettem, akkor nem voltál megelégedve a tatabányai uh-val, ugye? A barátnőm szeretne most menni. Te mit tanácsolsz neki, menjen inkább máshová? Mennyibe került Tatabányán?

Réka
remka
 
 


Szia Melinda!

Anyukám is járt már így,neki is bedagadt a lába,lila lett és nagyon fájt.
El nem törött,csak zúzodás lettKép
Vegyél Aminoerg gélt azzal kenjed vagy pedig Aminoerg oldattal borogassad.
Kell pár hét mire meggyógyul,csak rendszeresen kezeljed.jobbulást!
Mondjuk elmehetnél fodrászhoz,kozmetikushoz s akkor a Gábor lenne a GergővelKép

Cirmike nagyon aranyos a kislányod az ultrahangos képenKépHa jól látom a keze és az arca látható,ugye?

Remka szerintem sem a legjobb a tb-i uh,menjen a barátnőd inkább Pestre vagy Székesfehérvárra,de Győrben is jobb úgy hallottam.nekünk is itt csinálták tb-án,cd-re írtak 6-szor kb.2 mp-es felvételt,videóra pedig kb.5 perc van felvéve,képet nem adtak,mert nem volt hozzá speciális papír a géphezKép
Mindez 6000 ft volt idén januárjában.
Amiket írtam más helyeket több a cd-s felvétel,videó 20 perc,s képet is adnak,és csak 1000-2000 ft a különbség.Meggondolandó!
A következő babánknál mi sem ide megyünk.

Viki még mindig nyűgös főleg esténként,úgy veszem észre,hogy egyre jobban hasfájósKép(
Volt a védőnőnk tegnap,szerinte semmi baja nincs,a hasfájást meg majd kinövi,de mikor?Kép

Kellemes estét mindenkinek,sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Azért én jobban jártam a tb-i uh-val. 20 perc végig fel van véve a videora (hang semmi sincs), a cd-n van 5 db kép és 12 db 10 mp-es mozgókép.(jó lett volna több állókép)
Kaptunk egy fekete-fehér képet is 3 dimenzióban papíron.
Arányaiban szerintem helyben van a 6.000 Ft. Most ez Bp-en 10-12 ezer Ft + utiköltség. Talán jobb ugyan, legalábbis amit a Roliról kaptunk annó (megatoysban voltunk 10.000 ft és mi vittük az üres kazit a cd-t adták).
Az élmény függ a baba fekvésétől is. Ha egyszer nem fordul úgy hogy mutassa az arcát akkor én hiába szeretnék tök jó portrékat róla...
Egyébként tök aranyosak voltak itt is, végig magyarázta a doki mit látunk, mutatta hogy működnek a szemmozgató izmok, a hólyagokat, szívnél is mindent magyarázott, fület megnéztük, megszámolta az ujjakat, és tényleg 20 percig mozizhattunk (vagy tovább is)

A képen a feje van profilból (az álát jól ki lehet venni, nincs tokája) szájában a keze. Egyszerűen nem mutatta jobban az arcát.

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok!

Valami vírus megint bekavart nekünk mindent a gépen, tegnap ezért nem volt gépünk!

Melinda!
Jó ötlet, amit Réka mondott, valami tanfolyamról. De ha addig nem akarsz várni, próbálj kitalálni több programot egy napra: fodrász, bevásárlás, segíteni kell valakinek-odamenni. És csak délután érj haza! Például az ebéd utáni alvására le tudja tenni Gergőt a Gábor, neki is elalszik?
A lábadra nem tudnál egyáltalán ráállni, ha eltörött volna. Tényleg vegyél valami jó krémet rá. Jobbulást!

Cirmike!
Igazad van abban, hogyha a baba nem jól fekszik, hiába az egész. Én nagyot csalódtam a 4 D-ben. Mi is a Megatoysban voltunk (19 hetesen), és az úton előtte bealudt a Soma, és a doki sem tudta felkelteni. Így nem mozgott egyáltalán, ahogy meg épp feküdt, az nem volt igazán jó-fotózni. A videó azért aránylag jó, azt kéne majd digitalizálni, hogy örök maradjon!
Szóval meggondolom, hogy majd egyáltalán elmegyek-e a másodikkal, ha egyszer újra terhes leszek.
Pedig azóta láttam olyan klassz fotókat, bár nagyobb babákról, rendesen ki lehetett venni, hogy kire hasonlít!
Az egészség szempontjából viszont jó, hogy van ilyen.

Edit!
Együttérzek veled a picik születése után, hogy nem kaptad meg őket.
A nagy üresség ismerős, ugyanez volt nekem is. Én sem éreztem, hogy anya lettem. Csak én még azt gondoltam (meg azt is mondják a védőnők is), hogy az fokozatosan alakul ki!
De hát neked előtte már volt egy pozitív élményed. Tök jó, hogy már 8 éve neked rögtön odaadták a fiadat. Sokszor még (ahogy Melindának se) most sem adják oda annak se, aki hüvelyi úton szülte!
Amúgy szoktam olvasni itt a másik topikba, a "Szülési esélyek császármetszés után"-ben, hogy a másodiknál már határozottabbak, bátrabban szólnak a kórházi személyzetnek, kérnek segítséget az anyukák a másodiknál! Remélem én is így leszek, utólag tudom, jobban kellett volna harcolnom, akkor felmutatják, előbb megkapom... stb. De hát annyira kiszolgáltatott ott az ember, amit mondanak tudomásul veszi. Annak örülök, hogy a rooming-ines szobát kiharcoltam, mert lehet, hogy sosem szopott volna Soma!

lola77
 
 


Sziasztok!

Ma Tatabányán jártunk férjem tartózkodási engedélye miatt. Megint jól felhúzott a fickó a Bevándorlási Hivatalban, annyira bunkó volt. Már nem is merek kérdezni semmit, mert állandóan úgy válaszolnak, mintha tök hülye lennék. Még jó, hogy a férjem nem ért magyarul, különben biztos beszólt volna neki valamit. Nem értem, hogy miért kell igy viselkedni az emberrel. És a legrosszabb az, hogy semmit sem tehetünk, kénytelenek vagyunk eltűrni a hülye megjegyzéseiket.
Ja, és tudjátok mennyibe fog kerülni a letelepedési engedélye? Kb. 100.000 Ft-ba. Kép
remka
 
 


Sziasztok!

A 4d ultrahangban én is csalódtam.Mi Győrben voltunk a 19.héten.Nagyon kedvesek voltak,30percet moziztunk és mindent elmagyaráztak. De sajnos egyik baba sem úgy feküdt,hogy láttuk volna az arcukat.Bár az kiderült,hogy teljesen egészségesek.Ez pedig nagyon megnyugtatott.Nekünk is előbb kellett volna menni,ha jó képet akartunk volna.
Ott egyébként 8.000Ft volt,amibe egy video volt.Képenként 500Ft-t kérnek és annyit csinálnak,amennyit akarsz.Cd 1.000Ft.

Lolla!
Az anyaság érzése az tényleg lassan alakul ki.De ahogy kézbe veszed,elárad benned a melegség, a "hozzám tartozik" érzése.És ez elmaradt!
Sőt!Mivel még egy hétig kézbe se vehettem őket,sokszor sírtam esténként,mert olyan szörnyű érzéseim voltak.
Az Olivért vehettem először kézbe és hozzá kötődöm a legjobban.Nem tudom,hogy alakult volna ez,ha a Marcit vagy a Benit kapom meg elsőként,vagy ha mindhármat egyszerre.
Én is azt gondoltam,hogy a másodiknál már sokkal határozottabb leszek.De teljesen más helyzetbe kerültem és sokszor éreztem,hogy milyen elveszett vagyok.

Ma már mindez csak emlék.Kárpótol minden nap,mert mindig találok valami újat ,valami mást a fiúkban.Szépen fejlődnek,egyre ügyesebben emelgetik a fejüket.Már olyan aranyos kapaszkodnak,ha kézben vannak.Próbálkoznak a tárgyak felé nyúlkálni.

Remka!
Ez hihetetlen!Akinek nincs ennyi pénze,az nem kap letelepedési engedélyt?!Hogy működik ez?

Melinda!
Hogy van a lábad?

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Hú Edit, ezt olyan szépen leírtad!

Ez érdekes, amit mondassz, hogy Olivérhez kötődsz leginkább, mivel őt vehetted először kézbe. Dehát gondolom (de hülyeség ez!), hogy mindannyiukat egyformán szereted!
Amúgy nekem már azt olyan furcsa elképzelni, hogy van (születik) még egy gyermekem, akit ugyanúgy "kell" szeretnem, mint a Somát. Ez egyelőre elképzelhetetlen számomra-jelenleg. De persze tudom, hogy ez működik, anyák milliárdjainál!
Ebből is gondolom, hogy még nem szeretnék szülni egy másikat!
Tudom, ismerem magam annyira, hogy eljön az idő, mikor majd ezt másképp látom.
Ez csak kitérő volt!

Remka! De mégis milyen dolgokban diktál nektek a hivatal? Papírok ezrei kellenek, vagy hiányoznak, azok kerülnek ennyibe? Tényleg nem semmi az ára, de gondolom ha mi magyarok akarunk valahol letelepedni, más országban is meg kell fizetni az árát!

Jó éjt mindenkinek!

lola77
 
 


Edit,Lola
Hát ezen már én is gondolkodtam, hogy mi van akkor, ha valaki nem tudja kifizetni. Szerintem akkor annyit tehet, hogy bizonyos időnként (talán 3 hónap) meg kell szakitani az itt tartózkodást és haza kell mennie, aztán vissza. De ezzel sem hiszem, hogy jobban jár, mert az utazás sem olcsó. Amúgy azzal húztak fel nagyon, hogy nem készült el időben az engedély, pedig megmondták, hogy mennyi idővel előtte kell kérni, aztán még minket csesztek le, hogy miért nem kértünk ideiglenes engedélyt addig, amig nincs kész az eredeti, mert ha a rendőrök megállitották volna a férjemet, akkor be is vihették volna, meg egy csomó büntetést kellett volna fizetnünk. Erre persze senki nem hivta fel a figyelmünket előtte, pedig telefonáltam többször is, hogy kész vannak-e már a papirok.
A 100.000 Ft úgy jön ki, hogy kell csinálnunk egy ÁNTSZ orvosi igazolást (már másodszor, amióta itt van), ez 23000 Ft, a többi a különféle dokumentumok kiadásából, közjegyzői hitelesitéséből, forditásából (csak OFI-t fogadnak el), meg az illetékből jön össze.
Na mindegy, hagyjuk ezt a témát, nem erre a topikra tartozik, csak úgy kijött belőlem.

Én is meglepődtem azon, amit Edit mondott, hogy Olivérhez kötődött legjobban. Tényleg, Edit lehet egyformán szeretni mindhárom babát? Ha mindhárman sirnak, melyiket veszed fel először, amelyiknek legnagyobb a hangja? Kép Hallottad, hogy most születtek valahol hatosikrek?
Lola, amiről irtál, attól én is nagyon félek, hogy képes leszek-e ugyanúgy szeretni a második babát, mint Martint. Már most sokszor lelkifurdalásom van, hogy a terhességhez is egész másképp állok hozzá, Martinra sokkal több figyelmet forditottam már a pocakomban is. De mindenki azt mondja, hogy ez természetes, és hogy amint megszületik a pici, ugyanúgy fogom szeretni őt is, mint a nagyobbikat. Hát remélem, hogy igy lesz.

Tatabányán is olyan szomorkás az idő, mint itt Esztergomban?
remka
 
 


Lolla!

Én azt szoktam mondani,hogy az ikrek a szívem csücskei,a Dávid meg a szívem közepe.
Ezzel azt akarom mondani,hogy mindegyiknek van helye a szívemben,de másképp.Máshogyan és másért szeretem őket,de az irántuk érzett szeretetem egyenlő!
Szerintem ugyanúgy nem lehet a gyerekeinket szeretni.Ahogy a szüleinket is másképp szeretjük.Egyforma intenzítással,de másképp!Hisz az alaptermészetünk egyik gyermekünk természetéhez jobban passzol,mint a másikhoz.

Remka!
Vannak dolgok,amik priorítást élveznek: ha éhes vagy ha tele a pelus.Ebben az estben azt veszem fel!
De ha mindenkinek ki van elégítve minden fizikai szükséglete,akkor igyekszem igazságosan foglalkozni velük.Hogy mindhárom legyen egy kicsit a kezemben.De ezzel így van a férjem is!
A szopizás ugyanígy működik: minden nap mindegyiket megszoptatom legalább egyszer és akkor csak vele foglalkozom.
De az is nagyon fontos,hogy a Dávidra is kell minden nap időt szánnom: vagy együtt eszünk,vagy míg fürdetek ő is fürdik vagy társasozunk egyet,estleg együtt tévézünk.Próbálok olyan időt találni,amikor a kicsik alszanak.Ilyenkor jó lenne egy kicsit a házimunkával is haladni,de nem ér annyit,hogy aztán meg a Dávid féltékeny legyen.
Nem hallottam.Hatos ikreknél ez még nagyobb gond lesz/lehet.

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Remka, Lola:
Szerintem lehet ugyanúgy szeretni második, harmadik babát is, mint az elsőt. Mi hárman vagyunk testvérek, és szerintem anyu is ugyanúgy szeret minket. Nem egyformán bánik velünk, mert pl. engem kéthetente lát, nővéremet minden nap. Mi nagyon örülünk a picinek, férjem is imádja, annyira aranyosan beszélget már. Más, mint Bálint volt, sokkal nyugodtabb, igaz, hogy mi is azok vagyunk vele. Bálint meg egész nap kérdez, annyit nevetünk, ma örültem, mert az apját bombázta a kérdéseivel.
Az igaz, hogy a kicsivel nem tudunk annyit foglalkozni, mint az elsővel, de talán ez meg azért nem baj, mert vele már a tesója is foglalkozik, ő is beszél hozzá, énekel neki, szeretgeti.
Lehet, hogy az is számít, hogy mindkét babánkat terveztük. Így talán nem is kérdés, hogy örülünk-e. Biztos nehezebb a császárosoknak, főleg, ha hirtelen történik, sógornőm is mesélte, hogy fel sem fogta, már meg is műtötték. (terhességi toxémia miatt).
Sokszor arra gondolok, amikor pakolom el a kinőtt ruhákat, hogy de kár, hogy nem lesz több babánk.
Most a "nagyok" horgásznak, de fél kilencre megígérték, hogy hazaérnek, én meg megfürdettem a kicsit, beszélgetett végig a vízben, aztán evett, és már alszik.

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Most van egy kis időm, megpróbálom leírni, hogy hogy születtek a fiúk. Biztos sok lesz, bocs.

AKIT ÉRDEKEL:
Majdnem teljesen egyforma volt a kettő. Mindketten a 37. héten születtek, Bálinttal 1-szer, Benedekkel nem is voltam NST-n.
Mindketten 2960 grammal, kb. ugyanannyi idő alatt születtek meg.

Bálint: Csütörtök éjjel arra ébredtem, hogy fájásaim vannak. Néztem az órát, 8 percesek voltak, már nem is aludtam, azt hittem, még akkor éjjel megyünk. Aztán 10-15-20 percesek lettek, és reggelre elmúlt. Utána elment a nyákdugó, felhívtam a dokimat, azt mondta, hogy még két hét is lehet. Éjjel nem aludtam, mert izgatott voltam,hogy megyünk. Napközben sem, nem is gondoltam, hogy pihenni kéne. Aztán este 9-kor újra elkezdődtek a fájások. Akkor már álmos, fáradt, nyűgös voltam. Mondtam a férjemnek,hogy ágyazzunk le, aludni akarok, nem megyek sehova. Lefeküdtem, de már nem volt kényelmes. Akkor lezuhanyoztam, még hajat mostam, pakoltam. Éjfélkor indultunk el gyalog, akkor a férjem már nagyon izgult, mert 3 perces fájásokat is mért. Előtte még letoltam, hogy ne inget vegyen fel, hanem polót, máig sem tudom, hogy miért nem volt mindegy. Szóval elindultun, gyalog. Kár lett volna kocsiba ülni, 3 percre laktunk a kórháztól. Az úton már 3-szor is meg kellett állni, a fájások miatt. De azért jó kedvem volt, még viccelődtem. Bent azt mondták, hogy időben jöttünk, se túl későn, se nem túl korán. Beötés, borotválás, zuhanyoztam, a doki engem is tágított kézzel, és nagyon fájt, és nekem se hitte el, hogy ez így fáj, persze, ő még nem érezhette, mert férfi. (LOLA, milyen érdekes, hogy Neked is ezt mondta, egynél szültünk!
Mást nem kaptam, 3.30-ra lett meg Bálint, picike, de nagyon formás. Nekem odaadták rögtön egy percre, aztán felöltöztetve is. A szopiztatás elmaradt, mert az összevarrás még fél óráig tartott, minden tűszúrást éreztem.
Az első pár nap nagyon rossz volt. Először is, nem hozták ki a babát, hiába kértem. Reggel kilenckor kértem, azt mondták, majd ebéd után. Akkor be akartam menni a csecsemőosztályra, hogy megnézzem, azt mondták, oda anyukák nem mehetnek be. (Esztergomban miért igen? Ott nem titkos?)Du. 2-kor kaptam meg. Első éjszaka még aludt, aztán a másodikon végig sírt. Én meg nem tudtam, mit csináljak, tejem nem volt, a tea sem kellett már neki, csak sírt, kerestem éjjel a nővéreket, senki nem volt a folyosón. Reggel le is toltak, hogy "a rooming-in, az 24 órás szolgálat, és aki nem bírja, az menjen át a császáros oldalra". Azért erre visszaválaszoltam, hogy nem nem bírom, csak nem tudom mit kell tenni, ezért szerettem volna segítséget kérni. Utána beindult a tejem, de nem tudott a cicimből enni. Azt mondták, hogy rosszul tartom, nem jól csinálom. Begyulladt a mellem, belázasodtam, kézzel nem tudtam lefejni, kérdeztem, hogy van-e mellszívó, nem mondták, hogy reggel lesz tejkonyha. Na, akkor másnap átmentünk a fizetős szobába, és a férjem este velünk aludt, és segített mellre tenni, így kicsit jobb lett. Meg nagyon meg is nyugodtam, hogy együtt vagyunk. Másnap mondták, hogy besárgult a baba. Háromszor vettek tőle vért. Szoptattam, itattam, azt mondták, hogy nem lesz baj, le fog menni az érték. Este férjemmel megfürdettük, pont szoptattam este hétkor, amikor jött egy barátságtalan nővérke, és azt mondta, hogy csomagolja össze a babát, "elvesszük" mert besárgult. Még azt sem várta meg, hogy befejezzük az evést. Akkor elkezdtem sírni, kicsit próbált magyarázkodni, de így is nagyon rossz volt. Levitték a koraszülött osztályra, levetkőztették, betették a kékfény alá. Nagyon rossz volt otthagyni, akkor már 3 napja velem volt, ha sírt, felvettem, most meg ott lesz egyedül, lekötve a szeme... Egész éjjel sírtam, férjem még velem volt szerencsére, próbált vígasztalni, aztán másnap szóltam, hogy nem kérem tovább a fizetős szobát, baba nélkül semmi értelme.(Reggelre összeszedtem magam, tudtam, hogy vannak nagyon beteg babák is, enyém meg csak sárga. Csak az volt rossz, hogy nem lehet velem. ) A korán sem tudtam még rendesen szoptatni, ömlött a tejem, vizit volt, Bálint sírt, ők meg pótlást akartak adni. Mondtam, hogy van tejem, csak nem tud szopizni. Akkor ajánlotta egy nővérke a bimbővédőt, mert befelé forduló a mellbimbóm. Én is olvastam róla, de nem tudtam, hogy nekem kell. Onnantól jobb lett, és hamar lement a sárgaság, és a szülés utáni 7. napon mentünk haza. Azért a szoptatásba belejöttünk, 19 hónapig tartott, és 18 hónaposan még napi 5-ször. Fél évig csak anyatejet kapott, nem kellett pótlás, a bimbóvédő is csak 3 hétig.

Benedekkel hajnal 3-kor kezdődtek a fájások, 10 percesek, de 6-ra abbamaradt. A férjemet elkűldtem dolgozni. Aztán kivasaltam még mindent a fiúknak, szépen elkészítettem egy hétre a Bálint ruháit is. Anyuék pont jöttek volna, mert aznap kellett mennem az első NST-re, mondtam, hogy ne jöjjenek, mert így nem merek elindulni. Akkor még Tatán laktunk, a városközponttól, védőnőtől kb. fél órára. Busszal 10 perc volt, de a megállóig 15 a gyaloglás. Közben voltak 8 perces fájásaim is, de mindig abbamaradt. Nővérem hívott, nagyon aggódott, hogy nehogy rögtön 2 perces legyen, mit csinálok ott egyedül, egy 2 éves gyerekkel. Akkor még elkezdtem sütni palacsintát Bálintnak, tuppervare mix-fix-ben szoktam összerázni, az már nagyon rosszul esett, azután már 4 perceseket is mértem. Akkor hívtam haza a férjemet.(fél óra az út haza) Közben lezuhanyoztam, már rázott a hideg, kicsit féltem. Hazaért, összeszedtük a csomagokat, még elmentünk Tatán a védőnőhöz, mert ott volt a vércsoport papirom, és azt hittem, hogy kellhet. Utána indultunk el. Az autóban abbamaradtak a fájások. Bálintot vittük az anyósom munkahelyére. Fél háromra értünk be. Most majdnem hazakűldött a szülésznő, hogy nem is mutat fájást a gép. Aztán mégis. Bejött az orvosom, megvizsgált, és azt mondta, hogy innem már sehova nem megyünk, 3 ujjnyira nyitva vagyok. Szokásos beöntés, borotválás, többször is tágított kézzel, most is nagyon fájt. Pont egy tatai lánnyal vajúdtunk együtt, férjem szórakoztatott minket. Benedek 5.15-kor született meg, nem tudom, hányadik tolófájásra, nem nagyon figyeltem, még azt sem hallottam, hogy nem volt doki, a baba feje meg már látszott. Az ügyeletesnek kiabáltak, aztán az utolsó pillanatban mégis előkerült az orvosom. Ezt a férjem mesélte. Egyébként mindkét szülésem "csendesen" zajlott, amúgy is olyan vagyok. Benedeket is nagyon szépnek láttam, kis gombóc, 48 centivel. Õt is megkaptam. De sajnos nem tudtam tartani sokáig az összevarrás miatt. Nem tudom eldönteni, hogy melyik rosszabb, a szülés, vagy az, amikor össze-vissza szúrnak, öltögetnek... A kórházi élményem most sokkal jobb. Már este kihozták szopizni kicsit, nagyon örültem, másnaptól végig velem volt. Készültem. Volt bimbóvédőm, mellszívóm. Benedek is besárgult, de most tea helyett csak anyatejet adtam, üvegből, mivel szopizni nem tudott, meg elaludt rajta. Az üvegből meg ivott jó sokat. Nem is vették el tőlem, lefelé ment a sárgaság érték, így a 5. napon már jöhettünk is haza. Nagyon nyugodtan telt ez a négy nap, rengeteget aludtam, mert Benedek is. Nyugodtan fürdettem, etettem, nem kellett segítség, így még a nővérkék is sokkal barátságosabbak voltak. Most a bimbóvédő sajnos maradt, még mindig azzal eszünk. Ha leveszem, beleszív egy párat, aztán megfeszíti magát, néz rám, keres valamit, és sír. Mindegy, ugyanolyan szépen hízik, mint Bálint bimbóvédő nélkül.

Én is örülök, hogy mindketten egészségesen születtek, és mindig aggódom, hogy azok is maradjanak. Nekem is mindig mondják, hogy a Benedek biztos lánynak "készült", ugyanazt tudom mondani, mint Edit, hogy örültem volna lánynak is, de a legfontosabb az volt, hogy egészséges legyen. Főleg, hogy vele még kromoszóma vizsgálatra is el kellett mennünk.

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy csak most írok, de az utóbbi pár napban szinte semmihez sem volt kedvem.
Köszi a kérdéseket, a lábam (pontosabban a lábujjam) már sokkal jobban van, de még mindig elég ijesztően néz ki. Lila, meg kék, meg zöld. Olyan, mint miden szokásos sérülés, a szivárvány színeiben pompázik, és persze, nagyon fáj. Ráálni nem tudok, úgyhogy érdekesen közlekedek a lakásban. Próbáltam utcai papucsot felvenni, az még sikerült is, de menni nem tudtam benne. Úgyhogy, amit tehetem, inkább leülök pihentetni. Elég hihetetlennek tűnik, de a Gergő naponta kb. 3-szor tutira rálép, úgyhogy olyankor csillagokat látok.
Amúgy köszi szépen a tippeket az 1 napos távol maradás illetően! A fodrász már úgy is esedékes lenne! Remek alkalom arra, hogy a fiúk kettesben maradjanak.

Lola!
A Gergő szinte mindenkinek elalszik, ha álmos, ez igazából nem személyfüggő nála. Az anyósomat ritkán látja, és ha ő teszi le aludni, akkor is alszik, persze, akkor kell letenni, ha tényleg álmos.

Remka!
Elég húzós ez a 100.000 Ft a letelepedésért. És még a tetejébe bunkók is. Kép

Edit!
Olyan érdekes ez a gyerekek közötti "másfajta szeretet". Én is tartok ettől, mármint, hogy ha lesz egyáltalán, fogom e tudni úgy szeretni a másodikat, mint az elsőt. Most még kicsit elképzelhetetlen.
Meg attól is tartok, ha lenne második, akkor a nagyobbik ne legyen féltékeny, és ne hanyagoljam el őt.
Biztosan elég fárasztó lehet, hogy ha a picik elalszanak, akkor még sem tudsz rendesen pihenni, mert még a nagyfiaddal is foglalkoznod "kell". Mármint nem úgy értem, hogy nyűg, de azért mégis, bizti elég fárasztó lehet egy napod. De azért gondolom a férjed, és a fiad is segítenek. És szerintem egy elégedett kisbaba (igaz, mondani még nem tudja, de halszik, akkor az) mindenért kárpótol. Kép

Reni!
Annyira jól leírtad a szülésed, hogy engem nagyon megfogott.
Biztosan nagyon nehéz időszak lehetett, mikor elvitték tőled a kóráhzban Bálintot. Kép
Amúgy az én "kis" Gergő babám is besárgult, de nem vészesen, még jó, hogy nem vitték el. Kép Még egy picit akkor is sárga volt, mikor hazahoztuk a kórházból, de 1-2 nap múlva már visszatért a természetes színe. Kép

Olvasgattam, hogy írtátok, hogy körületek majdnem mindenki volt 4D-n. Hát, én sajna nem voltam. Én csak sima ultrahangon láttam, amit láttam. Jobban mondva, a doki mondta, hogy hol mit kéne látnom. Kép De már nagyon bánom, hogy nem mentünk 4D-re, bár akkor valószínűleg csak Győrbe, meg Pestre tudtunk volna menni, mert Tatabányán akkor még nem volt (legalábbis tudomásom szerint).

Képzeljétek, a Gábor már megint elment itthonról, holnap este jön haza, úgyhogy az még kibírható valahogy.

Mindenkinek kellemes hétvégét, megyek F1-et nézni!


Sziasztok!
Melinda
oslany
 
 


Sziasztok lányok!

Igaz, hogy nagyon régen nem írtam, de ha lehetőségem adódik, mindig visszahúz a szívem és olvaslak titeket. De napi szinten nem tudok írni és annyira így meg nem tudok a témába bekapcsolódni.

Amúgy hétfő óta dolgozom, ez nagyon hirtelen jött, csütörtökön hívott fel egy volt közgázos osztálytársam, hogy az irodaházukban egy másik cégnél keresnek valakit. Felhívtak, bementem pénteken, és hétfőn már kezdtem is. Nincs messze, onnan, ahol lakunk, 4 buszmegállóra. Nagyon fel sem borult az eddigi életünk. Hét óra helyett 3/4 hétkor keltem Emesét, én persze korábban, hat fele és addigra mindent összekészítek. Elviszem gyorsan bölibe, utána megyek a buszhoz. Háromnegyed nyolcra beérek, elvileg nyáron csak délig dolgozom (ezen a nyáron). Felfogjuk próbaidőnek. De nagyon rendesek. Egy két szobás helységben van az iroda. Egy szállítmányozási cég. Tök fiatalok. A fönökeim (házaspár) kb. 35 körüliek, utána a 29 évemmel én vagyok a legidősebbek, van még egy 25 körüli srác, meg egy 21 év körüli lány (ők a másik helységben vannak, én a fönök lánnyal meg az elsőben). Az első nap kis magyarázás volt, a másodiktól teljesen önállóan dolgozom (könyvelési feladatok és minden más papírmunka).Nagyon jó (eddig) a közeg, normális iroda, a nő, mivel van két gyerkőce, teljesen gyerekpárti és tisztában van ezekkel a dolgokkal.

Õsztől hat órában leszek már, kb. szeptember közepétől, ha Emese átszokott az oviba. Akkor kettőig leszek, de legkésőbb fél háromra oda érek érte. Tehát alszik egy kicsit és már megyek is érte. De a héten is tök rendi volt a fönököm, volt, hogy egy órával előbb elmehettem, mert befejeztem a munkát.

Aki régi és tudja, meghalt a héten a férjem nagymamája, aki rákos. Hasnyálmirigy. Már volt is a temetés. Tök durva, mert régen ők pesten éltek az ólomgyár közvetlen közelében és a hét testvér közül már csak kettő él, mindenki eddig rákban halt meg, és a két élő is rákos. Iszonyat durva... Száz százalék, hogy összefüggésben van az ólom dologgal.

Emese különben jól van, nemsoká böli szünet egy hónapra. Az első két hétben apja lesz vele otthon (négy órát csak kibírnak), úgy is leállásuk lesz, utána két hétig én is otthon lehetek. Notebook haza és ha sürgős munka van, megcsinálom azon.

Üdülni sajna nem megyünk idén (jövőre ha addig élek is), de megyünk valamelyik csúszdaparkba, meg strandokra.

Remélem ti is jól vagytok. Mindenkinek minden jót!

Puszi

Szilvia

emeseanyu
 
 


Jó estét!

Ma hosszú napunk volt: reggel 8-kor mentünk fel Budaörsre bevásárolni: IKEA,Auchan,Baumax,OBI - a lakásfelújításhoz dolgokat. Este 7-re értünk haza. Soma anyukáméknál volt.
Már mindketten durmolnak!
Sok mindent sikerült megvenni, sajna jó sok pénzt költöttünk.

Szilvi, de örülök, hogy írtál. Szegény nagymama
Kép
Az ólomgyár mellett élt? Ahhoz képest még csoda hogy eddig bírta! Részvétem, férjed, hogy viseli?

Tök szerencséd van ezzel a melóval. Kicsit messzebb van, mint a könyvelőiroda, de még így is közel! És még szabira is mehetsz...! Tök jó! Gratula!

Rena! Tényleg jó volt olvasni a ti történeteket is. Ez a kézzel tágítás-látom nem csak nekem volt ilyen élményem!
Hogy milyen bátor vagy, azt bírtam, hogy még nekiálltál palacsintát sütni... Kép
Végül is tényleg majdnem mindenkinek volt valami hátránya, nektek ez a besárgulás dolog. A helyedben én is végigsírtam volna az éjszakát!

Amúgy nekem is azért nem ment a szoptatás, mert befelé forduló a bimbóm. De én elhatároztam, hogy a 2-nál majd használok a 36-37 héttől bimbókiemelőt. Mi is először csak bimbóvédővel tudtunk eredményt elérni (kórházi védőnő-Bea ajánlotta) Amikor már pár hét alatt jól "kiszívta", bejáratta a Soma a bimbómat, tök jól ment neki, szinte mindig "kiállt".
Azt tudom, hogy túl hamar nem szabad elkezdeni, mert megindíthatja a szülést. Neked nem ajánlották a Benedeknél? (Mondjuk túl sokáig nem használhattad volna, mert megszületett!)

Szilvi! Nekem is az első héten a férjem lesz a gyerkőccel, aztán 1 hetet közösen, utána én még 2-t. Strandra majd jó idő esetén (?) mi is készülünk. Amíg apa csinálja a lakást, mi úgyis láb alatt leszünk.

Jó éjt mindenkinek!

Erika, neked akartam még írni, hogy képzeld Soma kapott a névadójára Micimackós függönyt a keresztanyjától, nagyon édi. Õ készen vette. Majd lefényképezem, ha nem felejtem el. Nektek kész lett közben?

lola77
 
 


Sziasztok!

Én is szívesen olvastam a Ti történeteiteket.
Egyébként most már van a rooming-in folyosón kék fény lámpa, így 1 babát ott is tudnak kezelni, az anyukája mellett lehet. Szerintem 2 év alatt is fejlődött a tatabányai kórház. Mintha a személyzet is rendesebb lenne, jobban támogatják a szoptatást is.

Lola:
Bimbókiemelőt tényleg nem volt időm használni, mert április 4-re voltam kiírva, és március 16-án született meg Benedek. Bálintot hétvégén szültem, a kórházi védőnő még hétfőn is szabin volt, így ő pont nem tudott nekem segíteni. Most a Benedeknél megnézte, azt mondta, hogy semmi baj nincs a technikával.
Mi is jó sok pénzt költöttünk a lakásra hétvégén, a hálóba vettünk komódot, éjjeliszekrényeket, gyerekeknek polcot, nappaliba falipolcot. Talán lassan rend lesz a költözés után.
Más: Neked szobatiszta már Soma? Most jutottam el oda, hogy megpróbálom leszoktatni, eddig a tesó, meg a költözés miatt nem akartam. Érzi, mindig mondja, hogy pisiltem, meg kakiltam, akkor talán előre is tud szólni.

Rita: Ati szobatiszta már? A találkozón mondtad, hogy már nem mindig kell pelus. Milyen volt a sörfesztivál Környén?

Melinda: Jobbulást! Hogy mentek így a játszóra, boltba? Szerencséd van, hogy Gergő mindenkivel elalszik, most már Bálint is, de amikor kisebb volt, akkor nem így volt.

Szilvi: Sajnálom a férjed nagymamáját, tudom, milyen érzés. Benedek 3 hetes volt, amikor meghalt a mamám, még csak nem is látta...
Bár még nem tartok ott, de irigyellek a munkádért. Én is hasonlót szeretnék, és nem tudom, hogy találok-e. Nagyon jó, hogy a főnökeid is fiatalok, megértőek.

Erika: Viki hogy van? Benedek tegnap nagyon nyűgös volt, igaz, lehet, hogy elege volt a fúrás-faragásból. Tettünk fel képeket is a gyerekeknek, nekem annyira tetszik már a szobájuk!
Majd valamikor teszek fel képeket is.

Sziasztok

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Rena,
Nagyon meglepődtem azon, amit irtál a szüléstörténetben, hogy nem engednek be anyukákat a csecsemőosztályra. Akkor hogy működik ez nálatok? Ha látogatód jön, akkor be kell csengetni nekik? Azon is meglepődtem, hogy éjjel nem akartak segiteni, mert hogy a 24 órás roomingot választottad. Nálunk szerencsére nagyon rendesek voltak a csecsemősök. Amig a kórházban voltunk, Martin szinte éjjel-nappal sirt, mert nem volt neki elég a tejem. Éjszaka általában megsajnáltak a nővérek, és bejöttek megkérdezni, hogy kivigyék-e 2-3 órára. Ha egyedül lettem volna, talán nemet mondok, de sajnáltam a szobatársaimat, meg persze nekem is kellett a pihenés. Először nagyon bántott, hogy nem tudom őt megnyugtatni, és hogy "lepasszoltam" őt, de amikor láttam, hogy milyen jó dolga van a csecsemősöknél (vizágyra tették, amiben langyos viz volt, és szerintem azon úgy érezte magát, mintha még a pocakban lenne), utána már nagyon szivesen hagytam, hogy elvigyék őt arra a pár órára. Semmi pótlást nem adtak neki, még azt is megkérdezték, hogy egy kiskanál forralt vizet adhatnak-e neki. Szóval én nem panaszkodhatom, velem nagyon rendesek voltak.
Aztán amikor Martin két hónapos volt, kórházba kellett mennünk egy hétre, mert vesemedence gyulladása lett. Hát ott már nem mondhatom el ugyanezt a nővérkékről. Semmiben nem segitettek, és egyáltalán nem voltak kedvesek. Még most is nagyon rossz visszagondolnom arra az egy hétre.
Rena, szereti még Bálint a testvérfellépőt? El kéne döntenünk végre, hogy vegyünk-e, mert akkor le kell cserélnünk a babakocsit. Azt sem tudom, hogy milyen babakocsira lehet felszerelni. A felszerelés amúgy egyszerű? Pl. ha nem akarom használni, akkor csak egyszerűen leakasztom, vagy csavarozni kell?

Szilvi,
Én is nagyon sajnálom, ami a férjed nagymamájával történt. Nagyon megdöbbentő, hogy az összes testvére rákos lett. Amúgy igazad van, hogy nem lehet véletlen a dolog. Végül is a benzin sem véletlenül lett ólommentes, korábban azt szivták az emberek. Még jó, hogy akkoriban nem volt annyi autó, mint most.
remka
 
 


Edit,
Láttam, hogy érdeklődtél a csolnoki uszodáról az esztergomi topikban. Én is szerettem volna menni Martinnal, de az orvos lebeszélt a vesemedence gyulladása miatt, de vannak ismerőseim, akik hordták oda a gyerekeiket, majd megkérdezem, hogy mi a véleményük róla.
remka
 
 


Du. írtam neked Rena egy csomót, de elszállt. Kép

A szobatisztaságról:
Szerintem is jól tetted, hogy vártál Bálintnál a bilizéssel, a múltkori Kismamában is az volt, hogy testvér születésekor nem tanácsos elkezdeni.

Még tél végén, tavasszal én többször levettem itthon Somáról a pelust. Ha időnként rátettem a bilire, vagy a wc-re (létrás szűkítőnk van), legtöbbször pisilt bele, néha-néha kakilt is! De ha megivott egy pohár italt, fél óra alatt 3-szor pisilt, persze ha elfelejtettem, hogy letelt a 10 perc-becsurgott. Így visszaadtam rá a pelust, nem erőltettem. Később újra próbáltam, majd vártam a jó időt! Most hogy már voltak melegebb napok, nagyon szépen megszokta, hogy nincs pelus. Játszótérre, közelebbi helyekre (Tesco is, közeli bolt) mentünk pelus nélkül, váltóruhával. Úgy vettem észre, hogy a szabadtéren (játszótéren) inkább visszatartotta, nem pisilt sem állva, sem ha fogtam! Hiába mutattam neki, hogy mások is így csinálják, az ismerős kisfiúk...
Mostmár legtöbbször szól, itthon is, mamáknál is. De kinnt nem! És a bölcsiben sem!
Múlt héten szóltam, hogy a reggeli kaki (rögtön miután beérünk) után vegyék le róla a pelust. 3 napig próbálkoztak, de az első nap inkább nem kakilt, de bepisilt, a 2. nap pedig kinnt az udvaron be is kakilt, 3. nap is. Azt mondta a g.néni, hogy szerinte nem elég érett még. Látták rajta, hogy egész nap feszült volt, és már csak akkor szólt, ha bement!
Azt mondják, hogy először nekünk akar szobatiszta lenni, nem ott! Kérdeztem, hogy most mi legyen, ők azt mondták, szívesen leveszik róla a pelust, ha én akarom! De abban igazuk van, hogy annyit nem ér ez a pár hónap, hogy egy szorongó-székrekedéses gyerekem legyen. Úgyhogy most ott de. van rajta! Talán az 1 hónap alatt, míg itthon lesz megszokja.
Õ úgy intézi a dolgát itthon is, hogy be kell csuknom az ajtót, én nem lehetek ott. Szóval ő nyugodtságot követel hozzá, mert látom, hogy zavarban van. A bölcsiben meg ugye nincs nyugalom, a bilik-wc sem egy zárt helyen van. Zavarják a többiek, de majdcsak megszokja.
Egyébként azt mondták még, hogy nem az a szobatiszta gyerek, aki ha ráültetjük a bilire, pisil, hanem a veseműködésüknek kell lecsökkenie, hogy ritkábban pisiljenek, tovább kibírják! A 3 szakasza a szobatisztaságnak:
1. szól, ha bement a dolog
2. többször van tiszta száraz pelusa!
3. szól, MIELÕTT pisilni-kakilni kell!

Van benne valami, bár nem értek a dologhoz!

Már akartam kérdezni Rena, hogy a találkozón hallottam fél füllel, de nem tudom, hogy végül is mi volt a gond a tatai házzal, miért költöztetek végül is vissza?

lola77
 
 


sziasztok!

itt vagyok ismét,elég sok dolgunk volt a multhéten,sűrű volt a program,de most van egy kis nyugi,de remélem csak pár nap.

Pénteken megjártuk a közjegyzőt ,budapestre kellett menni,de ne tudjátok meg.nem elég hogy odarendelt délre,(a várható dugók miatt fél 9-kor elindultunk)2-kor hivott be,még csak nem is azt az összeget fizettem amit megbeszéltünk,képzeljétek 110.000 Ft-ot.azt hittem hanyatt baszom magam.már elnézést.még jo hogy mielőtt elindultunk ki tudtam venni a férjem fizetését a takarékból.tiszta égő lett volna,ha nincs nálam annyi.ja és mindennek tetejébe délután 4-ig ott ültünk nála,a gyerekek éhesen,az atika álmosan,a férjem meg aznap reggel 4-kor jött haza kialvatlanul.szoval egy élmény volt.
de mindegy az a fő hogy végre ez is megvan,ma be is vittem a fele papirt a földhivatalba,a felujitási kölcsönünk részét,a másikat még az ögyvéd csinálja.azt pénteken viszem.ugyhogy remélem hamarosan pénzt is látunk belőle,mert nagyon jo lenne már nekiállni.

Atika se szobatiszta még de nem is erültetem,a multkor szorulása volt 2napig nem kakilt aztán láttam milyen nehezen nyomott ki egy pici apro bogyót ,adtam neki egy kupot aztán ráültettem a bilire.szerencsétlen kis majom addig nem kakilt pedig láttam hogy jönne neki,amig ült a bili.ahogy ráadtam a pelust,megállt a szoba sarkában és bekakilt.


jo volt a sörfesztivál,(mivel a párom szombaton délután dolgozni ment,kaptunk péntek estére kimenőt ugyhogy elmentünk a szabadtéri diszkoba,ami jo lett volna,ha be tudtam volna....)


a gyerekekkkel voltam lennt akik tegnap totál kifosztottak,teljesen üres pénztárcával jöttem haza,még volt 200forintom csori unokatesomtol kértem egy 100-ast hogy a hanna tudjon még egyet a szerencsekeréken pörgetni.
és lefényképeztem őketa korda gyurival,csak nem tudom feltenni a képeket

na jol van most befejezem,mindenkinek szép jo éjszakát

ja jut eszembe MSN-eztem az előbba Hajnival üzeni hogy,dolgozik,készül-szépül a házuk jol van és mindenkit üdvözöl.

Rita

Rita
Kép
Kép
Kép
lrita
 
 


Sziasztok!

Lola készen van már nekünk is a függöny,már pár hete díszíti a Viki szobáját,ő meg élvezettel nézegeti rajta a mintákat.képet majd a férjem segítségével teszek fel valamelyik nap.

Reni Köszi kérdésedet,de Viki mostanában elég nyűgös,sokszor fáj a hasa,s ez az idő sem tartozik a kedvencei közéKép
A másik probléma ami miatt nyűgös,hogy délutánonként nem igazán akar aludni,pedig már próbáltam úgy is hogy én is alszok vele együtt,de csak 40 percet aludtunk,pedig én tudnék többet isKép
Mostanában már reggel 8-kor fent van,délelött talán alszik egy órát,délután 40 percet,este 7-kor meg fél órát,de aztán fürdés után alszik hajnali 3-ig általában.Hát ez a napi rendünk,nektek is ilyen?Én nagyon keveslem a délutáni alvását,de nem tudom hogy lehetne rádumálni hogy egy kicsit többet aludjon,van ötleted?
Benedek már nem nyűgös?Időjárás nem szokta megviselni?

Jó éjt mindenkinek,sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Látom, szinte mindenki hétfőn írt, én viszont akkor nem tudtam, mert elég sok dolgom volt itthon, pakolgattam a szekrényeből a kinőtt kisruhákat. Csoportosítottam őket, hogy melyiket hová, mert amiket a nővéreméktől kaptunk, azokat vissza szoktam adni nekik (nekünk elég kevés helyünk van a tárolására). És most ismét rádöbbentem arra, hogy mennyi sok ruhát kaptunk kölcsön tőlük, nekünk alig kellett venni valamit. Kép

Csajok!
A fodrászos kimenő valószinűleg a héten lesz, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz nélkülem itthon. Viszont azt még nem is mondtam nektek, hogy régebben, mikor még a Gergő kisebb volt, egy pár órára magára hagytam a két fiút, hogy elmehessek ruhákat vásárolni magamnak. Na, tuti, hogy mire haza jöttem, már a kiságyában volt a Gergő, mert az apja akkor nyugodtan tudott számítógépezni. Aztán meg csodálkozott, hogy este nem akart aludni a gyerek, mikor szinte egész nap aludt. Kép
Szóval, amit kettesben voltak itthon, azt volt a Gábor első dolga, hogy letette aludni. Kép

Reni!
Köszi a jobbulást! Már egész jó, menni, vagyis valami olyasmit tudok itthon. A játszóra mostanában sajna nem tudunk menni, mivel az apja még velünk sem jön, nem hogy egyedül vigye el. Kép Még jó, hogy mostanában az idő sem a szabadtéri programoknak kedvez, mert akkor csak a szívem fájna, hogy nem tudom elvinni sehová a Gergőt.
Viszont hétvégén kocsival hármasban átmentük Bánhidára az anyósomékhoz, a Gergő nagyon jól érezte magát, rohangált a kertben, és "virágot" (gazt) szedett. Volt olyan is, mikor a gaz gyökere erősebb volt, és a Gergő a fenekére esett a húzás közben Kép azt látnotok kellett volna!
Az anyósom meg elvitte a Gergőt, megnézték a szomszédban a kutyát, meg a macskát. Hát, az aztán nagyon tetszett neki. Szívesen ott maradt volna. De szigorúan csak az anyósom kezéből merte nézni a kutyát (ami egy Tacskó volt), mert ugatott, és eléggé félős gyerek amúgy is. A macskára mindig az mondta, hogy: "háp". Neki majdnem minden állat háp! Kép

Bimbókiemelő? Én olyanról még nem is hallottam. Csak különféle "praktikákról". Pl.: arról, hogy szülés előtt kb. a 3. hónaptól törölközővel kell dörzsölni a mellbimbót, hogy előre felkészüljön a szoptatásra. Bár nem tudom, hogy ennek van e valami haszna. Kép

Van köztetek valaki rajtam kívül, akinek a hasán, és annak környékén kirepedt a bőre? Ha igen, mit lehet azzal csinálni. Valószinűleg semmit, mi? Sajna azt hallottam, hogy ez adottság kérdése is, hogy kinek reped, kinek nem. A szülés előtt még bíztam abban, hogy én megúszom a repedést, minden este fürdés után bekentem a hasam testápolóval, mivel úgy hallottam, hogy akkor nem lesz gond. Hát, nálam megdőlt ez a teória. Kép
Hallottam "csodaszerekről", melyekre ráírják, hogy eltünteti a csíkokat, de elég drágák, és ha valakinek közületek van már tapasztalata ez ügyben, akkor inkább tőle kérdezném, hogy érdemes e megvenni valamelyiket is ezek közül.

Remka!
A látogatási pontosan úgy zajlott, (mikor én szültem) hogy ha jött látogató, akkor vagy bekiabált a nővérpultig a nővérkének, hogy kihez jöttek, vagy csengettek, ha nem volt ott senki.
Én a szülés után kaptam egy gyönyörű rózsacsokrot a Gábortól, de a kórterembe nem engedték bevinni. Így sajnos a nővérpulton kellett hagynom, de minden nap megnéztem. Kép

Reni!
De, sajnos régebben az alvás elég bajos volt, mert volt, hogy még nekem sem akart elaludni. Az elején meg a hasfájás miatt nem aludt éjszaka, mindig akkor sírt szegény, és hozzá kell tennem, hogy a mi védőnőnk nem adott semmilyen tanácsot ez ügyben. Az anyósom járt utána a párom húgának a védőnőjével a mai napig jóban van, tőle kért tanácsot, aztán kaptunk egy szélcsövet. Mikor a mi védőnőnk meglátta, azt mondta, hogy ezt ne használuk, mert akkor hozzá fog szokni, és mindig segítséggel fog tudni kakilni.
De ha látnátok, elég vékony az a cső, és gumiból van, és mikor ott sír az a csöpp baba, persze, hogy kipróbáltuk rajta. Elég sokat kellett használni, meg adtuk mellé az Ifacolt is, és végül nagy nehezen (4-5 hónapos korára) elmúlt a hasfájás. Azóta tudunk éjszaka nyugodtan aludni.
Amúgy akkor szinte bárkinek elalszik, ha tényleg álmos. Kép Most, hogy voltunk anyóséknál a hétvégén, délután ott kellett aludjon a hordozható kiságyba. Mikor otthagytam a szobában egyedül, már görbült lefelé a szája, de egy szó nélkül elaludt. Kép

A szobatisztaságra szoktatáson és is gondolkozom, lassan időben lennénk. Lehet, hogy ha jobb idő lesz, akkor majd csak egy bugyit adok rá pelus helyett itthonra, és meglátjuk, mi lesz. Amúgy ti mit ajánlanátok inkább? A wc-re szűkítőt, vagy bilit? A bilire néha ráül, mikor én megyek wc-re, de azonnal feláll (ja, és persze ruhában ül rá).

Remélem, lassan elmúlik ez a hülye esős idő, mert mennénk már ki az utcára, elég nehéz már itthon vele. Bizosan hiányzik neki a levegő.


Sziasztok!
Melinda
oslany
 
 


Edit,
most ne akarjatok a csolnoki uszodába menni, mert szeptember elejéig zárva lesz Kép
jamina
 
 


Hellóka!

Rita, úriiiiisten, egy vagyont hagytatok ott a közjegyzőnél. Az én agyam ezt nem tudja felfogni, hogy más egy hónap alatt keres ennyit, a közjegyző meg 1 óra alatt.
Szegény gyerekek tök ki lehettek, ott várakoztak veletek? Kár hogy nem tudtátok valakire hagyni őket...

Köszi a hírt a Hajniról! Kép

Melinda!
Ne szóljon a Gábor egy szót se a gyerekre, ha bármikor leteszi, elalszik, mikor Te otthon sem vagy! A legtöbb gyerek szerintem nem ilyen. Nekem a Soma csak alvásidőben aludt mindig, nem akármikor! Bár míg kisebb volt, ha az apja fogta és lassan táncolt vele, mindig elbóbiskolt!
Én először a bilit próbáltam, arra ültettem, közben adtam a kezébe játékot, mesekönyvet, hogy ne álljon fel. De valaki szerint ez se jó, mert "tanulja meg, hogy ott csak pisilni-kakilni kell!" Szerintem ez hülyeség, mert ha "véletlenül" sikerült a bilibe, mindig tök megdícsértem, és sikerélménye volt, ezért nem utálja szerintem a bilit. Később kapott létrás wc-szűkítőt, de a mai napig mindkettőt használjuk. A bili annyiból viszont nem jó, hogyha csak abba hajlandó, akkor mi lesz idegen helyen, ahol nincs?
Amúgy a nagy melegben vedd le róla nyugodtan, neki is kényelmesebb. De biztos sokszor bemegy majd, meg ne szidd!

Én ismerem a szélcsövet, láttam a sógornőm használta szintén hasfájáskor.
Jó fejek az anyósodék, mert ahogy írod, tök sok tanácsot adott neked, segített neked.
Ja, kérdezhetek valamit? A szüleidről sosem írsz, velük mi a helyzet? Mindig csak a nővéredről...
Bocs, ha beletrafáltam valami kényes témába...

Régebben már valaki kérdezte (talán Edit) a terhességi csíkokat, én nem tudok tanácsot adni, azon szerencsések közé tartozom, akiknek nem repedt ki!

lola77
 
 


Szia Melinda!

Én is a szerencsétlen bőrtípusuak táborába tartozom,nekem is kirepedt a hasamon a bőr a nyolcadik hónapban,pedig rendszereres kentem naponta többször Avonos terhességi csíkok elleni krémmel,de hiábaKép
Szerintem is hajlam miatt alakul ki,felesleges kenni.
A következő babánál nem fogom semmi extra kenceficével kenni,csak a szokásos testápolóval.
Sok ismerősöm mondta akinek szintén csíkos lett a hasa,hogy elmúlni teljesen nem fog már csak halványodniKép

Engem már annyira nem zavar,hiszen ez semmiség, lényeg,hogy egy csodálatos kislányom van ez megér mindentKép

jó éjt,szia:Erika

cseriviola
 
 


Szia Melinda!

Én is a szerencsétlen bőrtípusuak táborába tartozom,nekem is kirepedt a hasamon a bőr a nyolcadik hónapban,pedig rendszereres kentem naponta többször Avonos terhességi csíkok elleni krémmel,de hiábaKép
Szerintem is hajlam miatt alakul ki,felesleges kenni.
A következő babánál nem fogom semmi extra kenceficével kenni,csak a szokásos testápolóval.
Sok ismerősöm mondta akinek szintén csíkos lett a hasa,hogy elmúlni teljesen nem fog már csak halványodniKép

Engem már annyira nem zavar,hiszen ez semmiség, lényeg,hogy egy csodálatos kislányom van ez megér mindentKép

jó éjt,szia:Erika

cseriviola
 
 


bocs,de kétszer küldtem el ugyanazt a hozzászólást,szia:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Letöltöttem az msn-t, de nem tudom, hogy kell használni. Hogy találom meg, hogy közületek ki van rajta? Az én cimem: remmka@msn.com
remka
 
 


Képzeljétek, ma ment haza a férjem Bulgáriába egy hétre, és Martin estére belázasodott. Miért mindig olyankor történik valami, amikor egyedül van otthon az ember? Kép Remélem nem lesz semmi komoly. Hasmenése van és 38 fokos láza. Először azt hittem, hogy talán a fogától, de nem látom, hogy új foga jönne, meg attól csak hőemelkedése lehetne, nem?
Valahogy ez ma nem az én napom. Reggel voltam ultrahangon és kiderült, hogy az orvosom épp akkor lesz szabin, amikorra ki vagyok irva, lehet, hogy más dokinál kell szülnöm. Azt mondta, hogy mielőtt elutazik még megnézi a méhszájat. Ennek nem annyira örülök, mert Martinnál is ugyanez volt, hogy hétvégére voltam kiirva, és amikor szerdán megvizsgált, még aznap este mentem vissza szülni. Később megtudtam, hogy elutazott hétvégére, szerintem nem véletlenül volt annyira fájdalmas a vizsgálat, gondolom tágitott rajtam. Vagy mindig ilyen fájdalmas a méhszáj ellenőrzése? Nekem akkor nézte először. Igazából nem bántam, de azért most nem szeretnék emiatt 2 héttel hamarabb szülni. Kép
Egyébként minden rendben van, már lent van a feje és 36 hetesnek felel meg (most vagyok 33 hetes). Martin is mindig 2 héttel nagyobb volt a koránál méretei szerint.

Lola,
ez érdekes, amit Somáról irtál, hogy szégyenlős mások előtt elvégezni a dolgát. Hihetetlen, hogy már ilyen kis korban kialakulnak a gátlások, nem? Pedig ha jól emlékszem, még az oviban is közös WC van.

Melinda,
A babalátogatásos kérdésemet félreértetted. Nálunk is csengetni kellett, ha valaki látogatóba jött, de miután szóltak, hogy valaki jött hozzánk, csak betoltuk a babákat a csecsemősökhöz, aztán utána mentünk értük. Renáta viszont azt irta, hogy Tatabányán tilos volt bemenni a csecsemősökhöz, ezért kérdeztem, hogy akkor csengetni kellett nekik, hogy vigyék be a babát, amig Ti a látogatókhoz kimentetek?
remka
 
 


Sziasztok!

Remka:
Én is meglepődtem, amikor Bálint született, mert a nővérem Esztergomban szült, és neki is jó tapasztalatai voltak. Örültek a csecsemősök, hogy babázhatnak.
Itt ha látogató jön, vagy a szobatársad vigyáz a babára, vagy ha nála is látogató van, akkor kitolod a folyosóra.
Bálint hajnal 3.30-kor született, 9-kor bejött egy nővérke, megkérdeztem, hogy van a babám, azt mondta, hogy nyugodjak meg, most kapott teát! Pár órás baba, akkor nagyon mérges voltam, hogy nem az anyatej volt az első, amit megkostolt.
Bálintnál olyan is volt, hogy éjszaka elfogyott a tea, tejem sem volt még, felhívtam őket, (mert a folyosó üres éjjel), és azt mondták, hogy nem tudnak adni, mert kell a benti babáknak. Megoldottam, de mennyiből tartott volna főzni egy kis teát, vagy forralt vizet?
Mindegy, most már javult a helyzet, pl. ha nincs még valakinek teje, és szeretné, akkor elviszik a babát éjszakára. Benedeket is kihozták még aznap este, aminek nagyon örültem.
A testvérfellépőt akkor használjuk, ha messzebbre megyünk, de Bálint mindig motorral akar jönni, csak rábeszélem. Ha már rajta áll, akkor tetszik neki. Nekem mindenképpen jobb, gyorsabban haladunk, Bálint nem tud elfutni az autók elé. Neked még azt is meg kell gondolni, hogy télen is kell, és a fellépőnek kicsi kerekei vannak, szerintem a hóban nem megy. A miénken csak állni lehet, és le kell csavarozni. De nem sok idő, egy 10 forintossal szoktam.

Lola:
Köszi, amit a szobatisztaságról írtál. Mi is próbálkozunk már régóta, ugyanazokkal a módszerekkel, mint Ti. Bili, könyv, megdicsérem, ha belepisilt, Benedek születése előtt volt már olyan, hogy szólt, levettem a pelust, és pisilt a bilibe. Én is sokszor hagyom szabadon, régebben többször történt "baleset", a szőnyegre, parkettára, most már ilyen nincs. Otthonról nem mentünk még el pelus nélkül. Tiszta, száraz pelusa nincs. Sőt! Mostanában arra ébredünk éjjel, hogy kifolyott a pisi. Az 5-ös pelenka nagy a combjánál, azért, a 4+-osba meg kevesebb fér. Legalábbis, erre gondoltam. Ilyen nem volt nálatok?

Erika:
Benedek még többször alszik egy nap. Van olyan, hogy 3-4 órát is. Ma délelőtt aludt kettőt, aztán ebéd után egyet, és 5-után egy kicsit. Általában eszik, utána még 1.5-2 órát beszélget, nézelődik, utána alszik.
Ne legyél elkeseredve, biztos valamilye fáj Vikinek, meg más is a gyerekek alvásigénye. Nem tudom, hogy lehetne rádumálni több alvásra, Benedeket néha az apja ringatja el, sétál vele, énekel neki, de gondolom, ilyesmit Te is próbáltál. Hason alszik, vagy háton? Mert nekem mindkettő csak hason alszik. Persze azt meg nem merem mondani, hogy tedd hasra, inkább beszélj a doktornővel, védőnővel. Nekünk Bálint nem aludt napközben mikor ilyen pici volt, sokszor már nagyon fáradt voltam. Ha teheted, Te is aludj vele, én még most is pihenek, ha véletlenül egyszerre alszanak. Pedig annyi dolgom lenne!

Melinda:
Nekem is vannak csíkjaim, több helyen is, pedig én is kentem. Múltkor olvasgattam itt a neten, hogy mit lehet tenni, ajánlottak az Ilcsitől egy krémet, meg Vichy-t. (nem tudom, jól írtam-e) A hajad természetesen göndör?

Szerintetek szoptatás alatt lehet szőkével melíroztatni a hajam? A szülések előtt tiszta szőke voltam, és már megint unom a barnát.

Jó éjszakát mindenkinek!

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Remka,
felvettelek msn-re.
Anyukád nem tud átmenni segíteni? Vagy Vikiék? Tudom, milyen szörnyü ilyenkor egyedül lenni Kép
jamina
 
 


Jamina,
Mit keresel Te hajnalban a neten? Kép
Anyukám bejön segiteni, csak most még a kocsija is tönkrement, úgyhogy csak busszal tud jönni. Kép
Szörnyű volt az éjszakám. Martinnak majdnem 39 fokos láza volt, és nem vitte le a kúp sem. Ülőfürdőztettem és borogattam őt, attól kicsit jobb lett, de szegénynek annyira nem tetszett, úgy sirt szegény. Kép Én persze egész éjjel alig aludtam valamit, mert féltem, nehogy felmenjen megint a láza és ne vegyem észre. Nem tudom, hogy mi baja lehet, mert jó kedve van, nem tűnik betegnek. Pedig most is 38 neki. Már levettem a vizeletét, bemegyek a rendelőbe, hogy irjanak beutalót a laborba. Remélem a Tokos nem most van szabin.

Rena,
Köszi az infókat, hát nem győztél meg a testvérfelállóval kapcsolatban. Kép Nekem is eszembe jutott, hogy télen kevésbé lehet majd használni. Na mindegy, még alszunk rá párat mielőtt megvesszük.

Na megyek készülődni, délután még irok, hogy mi volt a dokinál.
remka
 
 


Sziasztok!

Erika: Tegnap este kicsit fáradt voltam már, azt írtam, hogy ne legyél elkeseredve, biztos fáj valamije, arra gondoltam, hogy biztos hasfájós, azt meg nemsokára kinövi.

Remka: Remélem Martin hamarosan jobban lesz. Nem tudom, hogy mit mondjak a testvérfellépőről, én szeretem, de nektek lehet, hogy jobb lenne a testvérkocsi. Martin kisebb még, mint Bálint. Mennyi idős lesz, amikor a kicsi megszületik? Sokat mentek még babakocsival, mennyire hiányozna neki?

Remélem ma jó idő marad, és le tudunk menni.

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Remka, igen úgy kellett nálunk a csecsemőosztályon kikunyizni a babát (2,5 éve), ha nem rooming-inben vagy és látogatód érkezik napközben, akinek meg akarod mutatni! Az első 3 nap én a császáros oldalon voltam! Utána a rooming in-es oldalon pedig, ha látogatóm jött és aludt Soma, akkor bennt hagytam (szobatársaknak szóltam, hogy szóljanak, ha sír), de 5 percenként azért berohantam! Vagy a folyosóra kitolhattam, de ott meg huzat volt és oda nem jöhettek be akkor a látogatók!
Érdekes lehet nálatok az a vízágy, főleg egy újszülöttnek, még én felnőttként is tök élvezném! Kép
Ha 39 fok volt a láza Martinnak, biztos nem a foga! Nekünk is a legtöbbször 39-ig észre sem venni, hogy láza a Soma, még a kedve is átlagos. Biztos csak ilyen 2-3 napos vírust kaptatok el!

Rena! Én szoptatás alatt befestettem a hajamat, úgy tudom, hogy csak terhesség alatt nem lehet, de azért ne vedd készpénznek, kérdezz rá a védőnőtől!

Megyek fini májgombóc levest enni!

Szióka mindenkinek!

Erika, kitartás!
Remélem nem lesz kis alvásigényű a Vikid, de nagyon sok anyukától hallottam-hallom, hogy 10 perceket alszik a csecsemője. Nekem is úgy aludt anno Soma ahogy Rena írja Benedeket. Ez a szerencsésebb!

lola77
 
 


Sziasztok,

Szilvi, gratula a munkához és részvétem a férjednek. Biztos szar lehetett a temetés meg minden... Nemsokára szeretnék menni Mártihoz, átjössz majd?

Remka, remélem hamarosan jobban lesztek!!! Gondolok rád, hogy átvészeld a dolgokat, amíg megjön a férjed.

Reni, én ugyanúgy festem a hajam (világosabb árnyalatra mint az eredeti, szőkére) és Rolival való terhességem alatt is festettem. Állítólag a sötétre festés az ami károsabb... de szerintem ez is hülyeség.

Lola, én is leveszem Roliról a pelust, de sokszor ragaszkodik hozzá, hogy ne bugyit hanem a pelust adjam rá. Így nemigen erőltetem a dolgot. A kakijától nem akar megszabadulni még az is cirkusz ha a kakis pelust le akarom cserélni. Viszont ha bugyiban van, és gyakran megpisiltetem nem csurgat be (igaz ivásfüggő is), de ez nem jelent szobatisztaságot. Ugyis születik a tesó, nem várok semmi nagy dolgot ez ügyben.

Holnap elutazom anyuékhoz 2 napra, apa pedig ismét olaszba megy szintén 2 napra, de remélem hétvégén együtt lehetünk és nyugodtan névnapozhatunk, nem tervezünk családi összejövetelt.

Szió mindenkinek
Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok!

Most csak gyorsan, mert szerintem hamarosan felébred Martin, én is most keltem.
Voltunk dokinál, azt mondta mandulagyulladása van. Még mindig lázas (38), gondolom éjszakára még feljebb megy majd neki. Kép

Na, fel is ébredt...megyek....
remka
 
 


Cirmike!

Most olvastam,hogy különböző kozmetikumokban a fiú magzatokra ( nemzőképesség és ezen belül a spermiumok minősége)káros anyagok vannak.Ide sorolták a hajfestéket és a hajlakkot is!!!Szóval csak csínján a hajfestéssel!!!
Én egyébként nem festettem a hajam a terhesség alatt,pedig elég csúnyán őszül.Úgy éreztem,ha ennyivel is hozzájárulok a babák egészségéhez,már megéri.Nem szépnek,hanem egészségesnek kell lenni ezalatt a 9hónap alatt!

Rena!
Csak a véredben szívódnak fel a káros anyagok, a tejbe nem kerül be.Úgyhogy most már lehet szőkíteni!

Remka!
Kösz!Örülnék,ha tudnál valami infót az úszásról!
Martin jobban van már?

Jamina!
Szeptembertől szeretnénk menni,mert szerintem akkor lenne optimális.Most még kicsik, augusztusban van egy csomó dolgunk ( kontrollra megyünk 5ször Győrbe).

Melinda!
Nekem most kritkán aluli lett a hasam.Ennél rondább már nem lehetne!:-(((
Én használtam a terhesség alatt Avonos krémet,arra allergiás lettem.Sokféle testápolót(Nívea,Garnier,Johnson),meg olajat (avonost).Semmit nem használt.Meg a Vichynek is van egy nagyon drága krémje,ami állítólag tök jó.Hát nekem csak annyit segített,hogy legalább nem fájt a hasam,ha hozzáért a ruha.Bár én azt hiszem,szélsőséges eset vagyok.
Mindenesetre szerintem nem ér annyit,amennyiért adják (5500Ft).De ha gondolod próbáld ki!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Remka!
Akkor először is elnézést, amikor sokan írtok egyszerre, akkor csak futólag nézem át az üziket, más dologról beszéltem, bocsi. Kép
Én is tudom, milyen, mikor csak te vagy a gyerekkel, és biztos pont akkor történik valami. Sajna, a közelmúltban én is megtapasztaltam. Mit kaptatok a torkára? Hogy viseli a betegséget? Nyűgösebb, mint szokott?
Jobbulást neki! Megy már az MSN-ezés?

Erika!
Szerintem is lehet abban valami, amit Reni mondott, (hogy fájhat valamilye esetleg) mert szerintem ilyen pici korban még elég sok alvásra lenne szüksége. De ne aggódj, ha bármi problémája is van, ki fogja nőni. Kép

Lola!
Köszi szépen a választ a bilis-szűkítős kérdésre, akkor majd én is bevetem próba képen a játékos bilinmarasztalós trükköt! Kép Majd leírom, hogy bejött e.
Azzal én is tisztában vagyok, hogy lesz egy jópárszor becsurgás, meg bekakk, de egyszer el kell kezdeni. Ha később kezdeném el átszoktatni a bilire, akkor is ez lenne. Kép
És megkérdezhetném, hogy kb. mennyibe kerül a lépcsős szűkítő, és hogy hol lehet kapni?
Ja, amúgy az alvás-dolgoban kicsit féreértettél, én arra gondoltam, hogy mikor régebben kettesben voltak itthon a fiúk, akkor még a Gergő elég sokat aludt, és általában bármikor.
Most már csak egyszer alszik napközben, ebéd után kb. 2-3 órát.
Igen, az anyósom elég jó fej, és elég fiatalos, (korban is) bár csak időnként lehet számítani rá, de néha úgy érzem, hogy lányaként szeret, aztán meg azt érzem, hogy nem érdekli, mi van velünk. Jelenleg az utóbbi a helyzet. Kép

A szüleimről azért nem írtam ide eddig, (és valószínűleg nem is fogok) mert elváltak 7 éves koromban, apu nevelt fel minket a tesómmal. Anyu nem is látogatott minket, csak az első évben. Együtt él egy roma pasival (kb. 20 évvel fiatalabb, mit az anyám), aki rendszeresen veri, van tőle egy gyereke, talán 7 éves körül lehet. Szóval anyu nem kíváncsi rám már egész kiskorom óta. A Gergőt egyszer látta kb. 5 percre, mikor még a kórházban voltunk akkor jött látogatni.
Apuval sokáig éltem együtt Bánhidán, aztán "beszerzett" egy nőt, aki az elején kedves volt velem is, meg a nővéremmel is, aztán egyszer csak előjött az igazi énje, mikor már hozzánk költözött.
Röviden. Egyszer apu adott nekem pénzt, hogy menjek fel Pestre a picra, és vegyek magamnak ruhákat. Aztán, mikor én suliban voltam, apu meg dolgozott, a Zsuzska pengével összevagdosta az új ruháimat, hogy ne tudjam hordani őket. Én mikor megláttam, mi történt, nem akartam elhinni, és egyből felhívtam aput a munkahelyén, de ő nem akart hinni nekem. Aztán megértette, hogy nekem nem lenne okom a saját ruhámmal ilyet tenni. Pesze nem kaptam pénzt másik ruhákat venni. Kép
Aztán még a nappaliból is kizárt a Zsuzska szó szerint, mikor nem volt otthon, elvitte az ajtó kulcsát magával, hogy ne tudjak bemenni. Biztos tőlem féltette a cuccait. Egy csomószor mondta, hogy megloptam, aztán az "eltűnt" tárgyait apu találta meg itt-ott eldugva a lakásban.
Borzasztó volt egy ilyen emberrel együtt lakni. Egy jó párszor össze volt pakolva a cucca, hogy elköltözik, de a végén mindig kitalált valamit, hogy maradhasson.
Végül együtt költöztek el, mikor én még középsulis voltam. De az sem volt jó, mert akkor csak havonta kaptam egy kis pénzt,mert csak akkor jött apu szóval arról ne is beszéljünk.
Jelenleg Győrben laknak albérletben, mert apu ott dolgozik. Apu csak 3-4 havonta jön Tatabányára látogatóba, de akkor is alig látom, mert akkor járja körbe a családot (tesómék, mami, meg mi), de minderre csak pár órája van, mert otthon ellenőrzés, hogy hol volt. Kép Szóval ezért nem írok, és valószínűleg nem is fogok róluk írni.
Ja, és ezer bocsi, attól, aki erre nem kíváncsi, és azért is mert elég hosszú lett, de rövidebben nem tudtam leírni, és még bőven lenne mesélni valóm, de szerintem már ez is sok.

Reni!
A hajam nem természetesen göndör, sőt, már egyenesedik kifelé. Eddigi életem folyamán 2-szer volt dauerolva, utoljára 3 éve, azóta is maradt benne pici göndörség, de már unom. Alapban nekem tök egyenes a hajam.
Melíroztatni szeretnél? Hát, igazából én sem tudom, hogy belekerülhet e a festékből valami káros anyag az anyatejbe, bár nem hiszem. Én is csak arról hallottam, hogy kismamaként már nem javasolják a festést a baba miatt.
Én holnap du. megyek fodrászhoz. Már éppen itt az ideje. Én is melíron gondolkodom, mert a fodrász sem tud mit kezdeni a göndörséggel, csak unom, és valahogy szeretném feldobni. Bár kicsit tartok a délutántól, mert ennél a fodrásznál még nem voltam. Az anyósom ajánlotta. Majd, ha lesz időm, holnap leírom, hogy sikerültem. Kép

Csajok!
Azt hittem, csak nekem vannak csíkjaim, de akkor ezek szerint még sem. Mondjuk ez nem vígasztal. Tisztában vagyok azzal, hogy eltűnni nem fognak, arra voltam kíváncsi, tudtok e valami jó kis halványító módszert, vagy krémet.
Ja, és tudja valaki, hová érdemes elmennem fürdőruhát nézni? Egyberészes kéne (a csíkok, meg a hasam miatt). Mégis megyünk augusztusban pár napra a Balcsira.

Jó éjt mindenkinek!


Sziasztok!
Melinda
oslany
 
 


Tegnap nem írt senki? Kép

Most csak gyorsan melóból:

Melinda őszíntén sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen vagy a szüleiddel kapcsolatban. Azért még szerencse, hogy apukád felnevelt Titeket!
De az adjon erőt, hogy neked már van egy új családod, tündéri kisfiad és ott klappoljanak a dolgok!
Anyósod meg lehet, hogy azért idegenebb néha, mert lát dolgokat, amikbe legszívesebben beleszólna, de inkább nem teszi! Lehet, hogy jobb is így! Azért az elég ritka, hogy - mint mondod - lányaként szeret! Próbáldd a jó viszonyt fenntartani!

Az jó, hogy mentek a Balcsira, merre?
A Konzumnál van lennt a legszélső házikóban fürdőruha (Fehérneműsnél), meg a Sétálóban középtájon (de ott lehet, hogy több helyen is). Fogalmam sincs milyen árakon. Ja én tavalyelőtt a Szent Borbálán vettem a fehérneműsnél bikinit. Idén nem veszek, mert talán 5-ször volt rajtam a 2 nyáron!

Megyek dolgozni még egy kicsit!

lola77
 
 


Szia Lola!

Köszi szépen a tanácsokat, valószínűleg tökéletesen igazad van a családot, és az anyósomat illetően.
Azt még nem is írtam, hogy utólag kiderült, hogy a Zsuzska (apu nője) a Gábor kersztanyja. De már vagy 15 éve nem is találkoztak!
És már az anyósom sem tudott róla semmit régóta. De, hát akkor is, kicsi a világ, mi?

Köszi a fürdőruha boltot, meg fogom nézni, majd, ha hazajött a Gábor (5 nap múlva).
Bizti, hogy nem lesz olcsó, de muszáj vennem valamilyet!

Köszi mégegyszer mindent!
Jó munkát!

Szia!
Melinda
oslany
 
 


Lola!

Kimaradt a válasz a Balcsinál hovára. Csak azt tudom, hogy az északi partra, az, hogy pontosan hová, elfelejtettem. Kép

Majd megírom!

Szia
Melinda
oslany
 
 


Sziasztok!


Edit: Köszi az infót, én akkor festettem vissza az eredeti színére, amikor úgy döntöttünk, hogy babát szeretnénk,mert azt én is úgy tudom, hogy a terhesség alatt káros lehet.

Melinda: Nehéz lehetett a gyerekkorod, de most már van saját családod, és egy szép kisfiad. Apukádtól még azt is értékelni kell, hogy jön, és látogat, mert van olyan, aki új családot alapít, a "régi" gyerekeit meg elfejti. Anyósod gondolom mivel még fiatal, biztos megvan a saját élete is, de azért jó, hogy jó viszonyban vagytok.
Itt a dózsakerti sétálóban is van egy fehérneműs, a játékbolt mellett, 8000-ért láttam fürdőruhákat a kirakatban. Van egy másik is, majd ott is megnézem a kirakatot.
Milyen lett a hajad?

Lola: Hogy haladtok a felújítással?

Jó hétvégét mindenkinek!

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Szia Reni!

Igazad van, az anyósomat illetően, csak én alapjában elég jó emberismerő vagyok, és érzem, hogy valami mostanában nincs köztünk rendben. Csak nem tudom, hogy mi lehet az. Régebben tök jókat beszélgettünk egymással, és mostanában már semmit. Kép Próbáltam kérdezgetni a Gábort, hogy mi lehet a baj, még a húgát is megkérdeztem, de ők sem tudtak mit mondani. Megkérdezném, csak kettesben. Az meg mostanában nem megoldható. De előbb-utóbb sort kerítek rá.

Lehet, hogy apuval kapcsolatban kicsit férreértettél, neki nincs külön családja, csak a Zsuzskával él. Anyunak vagy gyereke mármint a nővéremen meg rajtam kívül.

Hol van Dózsakertben játékbolt? Ami volt régebben, az sportbolt lett, nem? Már régen jártam arra sajnos, és nem vagyok képben. Azt tudom, hogy ott a sárga üzletházak aljában is van egy fehérneműs, csak a tesóm is volt ott kb. 2 hete fürdőlucit venni, és azt mondta, hogy ő sem talált magának egyberészeset, és végül bikinit vett ott. Ciklámen színűt. Kép
Köszi szépen, hogy megnézed nekem a másik kirakatot is. Dózsában van Budmil? Ha igen, megnéznéd nekem az árakat nagyjából légyszi? Csak ha útbaesik. Ha nem, akkor hagyd csak, nem fontos.

A hajam most még elég jó, mert még csak egyszer aludtam rajta. Kép Először bemelírozta szőkére (igázából teljesen rábíztam magam), aztán levágta, nekem most nagyon tetszik (tépett, és fokozatos lett). A végén pedig beszárította. Vannak tincsek, amik befelé, vannak, amik kifelé állnak. Nekem most nagyon tetszik. Ja, és egyenes, csak a vége kunkorodik. Kár, hogy nem marad egyenes. Azt tanácsolta a fodrász csaj, hogy vegyek nagy csavarókat, és hajmosás után majdnem szárazra szárítsam a hajam, és csavarjam fel. Azt mondta, hogy akkor nagy valószínűséggel nem lesz göndör. Nekem az a bajom a göndörséggel, hogy csak a hajmosás után néz ki úgy-ahogy, utána meg hátul majdnem egyenes a hajam, oldalt meg még bongyor itt-ott.
Ja, és a fodrásznál 3800 Ft-ot fizettem, és elég hamar készen is lettem. Amíg meg várni kellett a melír miatt, addig meg beültem a kozmetikushoz szempillafestésre. Annyira csípte a szemem a festék, hogy nagyon... Aztán, mikor kinyithattam a szemem, akkor láttam, hogy nagyon piros lett. A szemem körül meg fekete karika maradt a festék miatt! Kép Úgy néztem ki, minta behútak volna. Állítólag le fog kopni.
Ma voltam a fodrászkellékesnél, és vettem csavarókat (olyat, amihez nem kell csipesz), 12 db van egy csomagban (nagy fajta), és 810 Ft-volt. De azért még nem akarom megmosni a hajam, (mondjuk amúgy sem esedékes) mert nem bizti, hogy lesz eredménye a csavarásnak!

Tényleg Lola! Mi újság otthon?

Jó éjt mindenkinek!

Melinda
oslany
 
 


Sziasztok!

Azt hiszem ez nem az én hetem. Tényleg minden most jön össze, hogy a férjem nincs itthon.
Szerencsére Martin láza már lement, már csak egy kis hőemelkedése van. Tegnap reggel viszont kijött a hátán valami furcsa kiütés, ami teljesen olyan volt, mint a skarlátkiütés. Mondta a doki, hogy nem hiszi, hogy az, mert akkor az egész testén lenne, neki meg csak a hátán volt. Elküldött minket a bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, hogy valószinűleg a magas láz miatt van, a melegtől. Kapott valami krémet rá, hogy ne viszkessen neki. Mára már kicsit halványabb, de tegnap elég csúnyán nézett ki.
Ma még ráadásul el is esett szegény és most van egy szép kis seb a pofiján, meg a lábán. Apja rá sem fog ismerni, mire hazaér. Kép
Annyi mindent beterveztem a hétre, hogy ne legyünk egyedül, de mivel nem szeretnék senkit megfertőzni, nem tudtunk találkozni senkivel.
Mondtam, hogy most már csak az hiányzik, hogy még meg is szüljek, mielőtt még a férjem visszajön. Kép

Rena,
Nem válaszoltam még egy régebbi kérdésedre. Martin másfél éves lesz, amikor a kistesó megszületik. Nem hiszem, hogy nagyon hiányozna neki a kocsi, mert már most is sokszor inkább mellette sétál, nem hajlandó benne maradni.


Melinda,
Én az előző terhességemnél is és most is szőlőmagolajjal kenegettem a hasamat (minden este), és szerencsére semmi nem látszott rajta utána, remélem most sem fog. Pedig elég sokat hiztam a terhesség alatt. A combomon már nem olyan jó a helyzet, lehet, hogy azt is kenegetni kellett volna? Kép
Az avonos krém nekem sem jött be, viszkettem tőle.
Azt sajnos nem tudom, hogy eltűntetni lehet-e a csikokat. Kép
Megdöbbentő, amit a csládodról irtál.Igazából nem is tudok mit mondani, számomra mindig felfoghatatlan, hogy egy anya hogy tudja otthagyni a gyerekeit. Kép
Az MSN-ezés nagyon tetszik. Te nem szoktál? Ha igen, szivesen felvennélek a listámra. Ha jól tudom, Te is épp egyedül vagy, Gábor úton van, ugye?
remka
 
 


Sziasztok!

Melinda: Van Budmil bolt is, megnézem,ha arra járunk. A játékbolt kb. a sétáló közepén van, és az egyik fele sportbolt. Szerintem egyre gondolunk. Ott láttam egyberészeseket. Gábor még nem is látta a hajadat? És Gergő mit szólt? Nálam Bálint már mond véleményt. Múltkor pl. iszappakolás volt az arcomon, és nem szólt hozzám, amíg le nem mostam. Ennyire ijesztő lehettem?

Remka: Remélem, jobban lesztek, biztos nem szülsz még meg, a baba megvárja az apukáját. Tényleg, apás szülést terveztek?

Lányok, most nevessetek ki, de mi az az MSN-ezés?

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Remka!
Köszi a szőlőmagolajos tippet, csak nem tudom, hogy utólag ér e valamit, ha bekenem vele a csíkjaimat. Hol lehet kapni?
Nekem is nagyon tetszik az MSN! Szoktam is néha, bár nekem több időm van, mitn a partnereimnek, meg sokszor írják, hogy sajna ők nem tudnak olyn gyorsan válaszolni, mint én. De sebaj, az legyen a legkisebb gond.
Én már felvettelek a listámra, miután írtad, hogy írkálnál ott is velem. Az én MSN címem: melii11@hotmail.com (két "i"-vel). Ha gondolod, majd írj oda nyugodtan.
Igen, jól tudod, hogy a Gábor nincs itthon. Erdélybe ment, kedden vagy szerdán jön haza. Kép
Amúgy már jobban van Martin? Hát, tényleg mindig akkor történik valami, amikor egyedül vagyunk a kicsikkel.
A Gergő tegnap is elesett, és vérzett is a szája, összeharapta. Remélem, ennél nagyobb dolog nem fog történni, míg haza nem ér az apja.

Reni!
Ok, akkor már képben vagyok a Dózsakerti játékboltot illetően. És köszi szépen, hogy megnézed nekem a Budmilt is! Kép
De, a Gábor látta a hajam, mert csütörtökön voltam a fodrásznál, ő meg pénteken hajnalban indult Erdélybe. Neki igazából tetszett. Nekem még nagyon szokatlan. A Gergő igazából nem is nagyon nézte meg, szerintem meg sem lepődött a változáson.

Lehet, hogy Bálint azért nem akart veled szóba állni, mert nem látta az arcodat, és lehet, hogy picit ijesztő volt neki. De biztos murisan néztél ki a pakolással az arcodon! Kép

Az MSN az intetneten belül egy ingyenesen letölthető "beszélgetős" program. Kicsit olyan, mint a chat, azzal a különbséggel, hogy van egy listád, ahová azt veszel fel, akit akarsz (e-mail cím kell hozzá), és látod, hogy melyik partnered elérhető (vagyis írhatsz neki). Még beszélgetni is lehet (mármint szóban) csak ahhoz mikrofonos fejhallgató kell. Ha van webkamerád, akkor még a partneredet is élőben láthatod, amint a gépe előtt ül. Szerintem nagyon jó dolog az MSN. Mikor a Gábor Olaszban volt 1 hétig, bement egy ottani internet kávézóba, és beszélgettünk, elég rosszul, de láttam is. Akkor megnyugodtam, hogy minden rendben vele. De utána meg kibőgtem magam.
Ja, tényleg, még valami. A digitális fényképező is használható webkameraként. Mi is úgy szoktuk, csak most lett újratelepítve a gépünk, és nincs meg a fényképező telepítő cd-je. Kép
Szerintem Remka még meg is fogja tudni mondani Neked, hogy ha érdekel, honnan tudod letölteni. Én már nem tudom, mert a mi gépünkön elég rég óta fent van már.
Remélem, elég érthetően le tudtam írni, mi is az MSN. Ja, és nem nevettelek ám ki, hogy nem tudtad, mi ez.

Jó hétvégét mindenkinek!
Melinda
oslany
 
 


Jó estét!

Egész jól állunk, ma csinálták az egyik szoba parkettázását, holnap összerakják a szekrényt (IKEÁ-ban vettük a vázát+tolóajtót), hétfőn kész lesznek hozzá a belső alkatrészek (polcok, fiókok)!
Mi délelőtt elmentünk játszótérre, délben anyuéknál aludt Soma, én addig elmentem megvenni a Diegoba a szőnyegét, délután pedig unokatesómékhoz mentünk kerti partira, ott pancsolhatott is a Somi. Nagyon élvezte. Holnap strandra vagy kirándulni megyünk a barátnőmmel, míg apa szerel!
Kár, hogy még jövő héten munka, így csak a jövő hét végén tudja csinálni a másik szobát (most minden ide van átzsúfolva, utána a másikba lesz!) Augusztusra marad még (nyaralás utánra) a csempézés, gipszkartonozás, ajtó+ajtótok csere! Ja és még a mosogatógépemet is meg kéne venni+berakni a pult alá valamikor!

Remka, ilyenre ne is gondolj, hogy megszületik a pici, azért még korai lenne!

Melinda, örülök, hogy tetszik a hajad (az a lényeg, hogy neked tetsszen), nekem mostanában nem igazán találják el a formáját a fodrászok (utóbbi években már vagy 5-nél voltam... Kép)
És a Gábor elvolt Gergővel?
Jól teszed, hogy kettesben beszéled meg a gondokat anyóssal, ez is azt támasztja alá, hogy jó (volt) a viszonyotok!
Számolj be, hogy milyen lett a csavarózás után a hajad, mert azt nemigen értem, hogy ha száraz hajat felcsavarunk, akkor az hogy marad egyenes? És mennyi ideig kell rajtahagynod? Nekem pár éve még tök szögegyenes hajam volt, tudtam ide-oda szárítgatni, de mostmár, ahogy öregszem (Kép) úgy hullámosodik!

Majd szólok, ha visszatesszük az MSN-t, nekünk is van, csak mostanában nemigen érünk rá felrakni, a múltkori újratelepítés után elmaradt! Én a Bécsben élő barátnőmmel, férjem az USA-ban élő haverjával tud így kommunikálni, fényképet cserélni... szuper találmány!
Állítólag nem mindegyik digit. fényképező jó webkamerának!

Rena! Nem válaszoltál, hogy miért költöztetek vissza Tatáról, mi volt a gond a vett házzal?
Azért milyen őszínték ezek a kicsik, hogy Bálintnak nem tetszettél a pakolással! Kép

lola77
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?