Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Már hetek, hónapok óta akarok ide írni, de mindig várok: hátha megváltozik. Alvás(hiány) és szopi nálunk is összefügg.... nem tudom mit csináljak.
A kisfiam 9 hónapos, 4-6 hónapos koráig éjjel kb. háromszor szopizott. De a fogacskák megjelenése óta minden felborult és általában óránként kell mellre tenni. Nappal nem igényli, talán csak 3szor.
Zsóf! Te írtad, hogy mérges voltál a manóra, nahát én is. Utálom is érte magam eléggé, de ezért gondolkodom azon, hogy elválasszam.
/kérlek, kíméljetek meg az anyatej jótékony hatásának részletezésétől! Köszönöm!!!/
Mert ami az egészben a legjobb, hogy ha elkezdem szoptatni éjszaka, érzem, nyelt 1-2t, de utána meg csak cumizik. Ha el akarom tőle venni, ordítani kezd.
Szintén ezzel kapcsolatos, hogy nem bírok 15ször felkelni, ezért köztünk alszik. Az utóbbi napokon azonban észrevettem, hogy lekúszik: félek, leesik vagy ha lejut, magára ránt valamit -mert ugye, 100% bababiztos szoba nincs...

Nem tudom, megértené e a csak reggel-délbe-este szopit, vagy teljesen el kellene választani. Bár áprilisra mindenképpen fontos lenne, mert nyáron kistesót szeretnénk. Tudom, szopi mellett is lehetnék pocakos, de vele is veszélyeztetett voltam a korai keményedések miatt...

Tovább nehezíti a döntést, hogy ő sem rajong a cumisüvegért, bár csőrösből naponta többször iszik vizet.

Szeretném meghallgatni a véleményeteket, örülnék néhány tanácsnak!
Köszönöm
Messy
messy
 
 


Sziasztok!

Andi!
Én kérdeztem, hogy miért baj, ha nem iszik cumisüvegből, de azt hittem, másból iszik. Csak félreértés volt ezek szerint. Szerintem ne izgasd magad, egyrészt hideg van, akkor nem kívánunk annyi folyadékot, másrészt azért a szopi is folyadék. Majd iszik, ha szomjas lesz.

Messy!
Hát, jó tanáccsal nem igen tudok szolgálni, amiket írtam eddig, az egy most 16 hónapos babára vonatkoztak, 9 hónaposan az én fiam még gyakorlatilag kizárólag anyatejen élt. Most viszont már az a gond, hogy nem is a kaja miatt kell neki a cici, hanem csak úgy - lelki táplálék. 9 hónaposan persze még nem értheti azt a módszert, amivel én szoktattam le az éjjeli szopiról (cici alszik, stb.), tehát sorry, nem tudok segíteni.
Egyébként a terhességgel kapcsolatban én is így vagyok vele, én is veszélyeztetett voltam, tehát nem szeretném már szoptatni tavasz végén-nyáron. Nem tudom sikerül-e, mert nála már a klasszikus elválasztási lehetőségek: szopi helyett kaja, figyelemelterelés, stb., nem jönnek be, ahhoz már "öreg", szerintem, átlát a dolgon Kép. Ha lelki táplálék a szopi, hiába adok helyette kekszet, ill. ha el is fogadná helyette, az csak egy szép kövér gyerekhez vezetne.

Zsófi
zsóf
 
 


Drasztikus módszerekkel valószinű le lehet szoktatni a 9 hóst, hasonló kaliberű Gergő fiam 7 hósan az éjjelenkénti 7-8 szopiról egy hét alatt szokott le, majd pedig 18,5 hós koráig még szopott. Igaz, nem igény szerint, hanem napi fix véges mennyiségszer, 7 hósan kb 4-szer tán, majd apránként egyre kevesebbszer. Szóval akár ilyet is lehet, ha ezt akarjuk.
Ha viszont azért szülünk gyereket, mert klassz dolog vele foglalkozni, és mindenben a legjobbat akarjuk neki, akkor a drasztikus módszereket nem követjük el. Ezesetben marad a reménykedés, hogy majd leszokik magától, ha érett lesz rá, meg az, hogy megpróbáljuk a lehető legkényelmesebbé, legelviselhetőbbé tenni az éjjeleket.
AMúgy a 9 hós kor szerintem a lehető legrosszabb választás ilyesfajta szoktatásra, mert ilyentájt van a szeparációs szorongás, amikor sokkal anyásabbak amúgy is. Amikor nem bírják elviselni, ha anya egy pillanatra is kimegy a szobából stb.

Ildi

Ildi
pildi
 
 

 
 

Sziasztok!

Messy!

Üdv. köztünk!

Ha visszalapozol azt hiszem én november 11-én kezdtem idejárni! Azóta tudok aludni éjszaka!
Nagyon rámfért már.

Szerintem az kell, hogy nagyon határozd el, hogy nem adsz neki éjszaka és kész. (vagy max. 1x, bár akkor nem hiszem hogy megérti, hogy az előbb kapott akkor most miért nem kap.)
Viszont én nappalra azért nem választanám még el.
Ez tényleg nagyon drasztikus lenne, és még 1 éves koráig, vagy akár 2 éves koráig,(vagy amíg nem jön a köv. babó) miért nem szopizhatna nappal? Lehet, hogy sikerülene a terved, hogy napi 3x, és kész. Persze fokozatosan egyre ritkítani.

Ma optimista vagyok, rengeteg programunk volt, reggel 9-től du.4-ig nem is voltunk itthon, Petinek alig jutott eszébe a szopizás.
Na, jó reggel 7-től 1 órán át szopizta a reggelijét! De legközelebb már csak 12-kor kért.

Szóval sok programot kell csinálni. Mármint nekünk ez bejön úgylátccik. Kép

Ha megvan az Aludj jól gyermekem, azt azért érdemes elolvasni, aztán kipróbálni, majd "testreszabni" ahogy te gondolod, hogy műxeni fog.
Én pl. ha egyszer már letettem, nem megyek be legalább 10 percig, mert ha bemegyek, nagygygyon ideges lesz Peti.
10 perc után, viszont az esetek 90%-ban visszaalszik.
Szerintem először olvasgass még a témában, a könyvet, vagy ezt a topikot, vagy a többit, és el kell kezdeni!
Ja, mi kijöttünk abból a szobából, mert eddig ott volt Peti 20 centire az ágyamtól. Azóta a nappaliban alszunk, de észrevettem, hogy ha bent elalszom Petinél délután véletlenül, akkor sokkal rövidebb ideig alszik. Minden mozdulatomra felébred. Kép

Sok sikert!
Puszi mindenkinek!
Andi
andi68
 
 


Ui.
Most megnéztem mindenki profilját, nagyon édik a gyerkők!

Pildi, egy csapatképet azért betehetnél! Kép
Botanika, te is egy fotócskát! Kép

Nem vagyok ám kíváncsi!ÁÁÁÁÁÁÁÁ!
andi68
 
 


Sziasztok!

Az én lányom 16 hós múlt, és még mindig sokszor szopik estétől reggelig (5-15 alkalommal). A nappaliról szeptemberben szokott le, amikor beteg voltam, és megcsappant a tejci, ami hiába jött vissza, nappal már nem kért belőle. Én még nem szoktatnám le az éjjeliről, mert 1. így gyorsan alszik vissza, 2. nagyon igényli, 3. kibírom a keléseket (szerintem hozzáállás kérdése isKép), de terhes lettem (tervezett volt a tesó), most vagyok 4,5 hetes. Sajnos a lányommal veszélyeztettett voltam korai méhtevékenység miatt, kórház félidőtől egy hónapig, gyógyszer a végéig. Érdekes módon, amíg nem estem teherbe, úgy gondoltam, hogy semmi baj nem lehet, sőt, akár tandemszopira is vállalkoztam volna, viszont most, hogy pocakban a baba, hirtelen elkezdtem félni, főleg, hogy a közelmúltban három barátnőm vetélt elKép (kettő azóta újra terhesKép). Pár napja írtam szoptatási tanácsadónak (Diószegi Eszter), hogy mit javasolna, de eddig még nem válaszolt. Most várok. Félek mindkét lehetőségtől, egyrészt a pocakbabát féltem, másrészt a lányomat, hogy hogyan fogadja, hogy nincsen cici. De persze majd csak lesz valahogy.Kép

Nem is tudom, miért írtam ezt le, talán azért, hogy adhatna valaki kifejezetten kímélő leszoktatási tippet szükség esetére (nálam a sírni hagyás semmiképpen sem opció).

Kóbor
kóbor
 
 


Kóbor: azért még ott van az az esély is, hogy várandósan megváltozik a tejecske íze. Az általad említett tanácsadó, itt a bneten Pele néven fut Kép, a második gyerkőcét végig szoptatta, míg a harmadikkal várandós volt, sőt utána is, mikor jött neki a negyedik, akkor viszont mind a második, mind a harmadik gyerkőce a megváltozott tejci íz miatt abbahagyta. Majd biztos ír neked és biztos azt is elmeséli, ez hány hetesen van, mert arra sajna nem emlékszem, de kb az első harmad vége rémlik nekem. És ha mázlid van, akkor emiatt majd leszokik a babád a ciciről.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen, hogy írtatok!
Igazából én is 1éves korára gondoltam, mert ugye most tél is van.... csak addig valami fokozatosságot. Mert nem akarom a kistesóra fogni majd tavasszal, nyáron. A pocaklakó miatt pedig biztosan nem szeretném szopiztatni - így is folyton aggódtam.

Én inkább a nappali szopikat hagynám tovább és éjjel 1-2-t. Aztán fokozatosan csökkenteni. (miért nem működik ez a gyakorlatban?!).
Kajával tuti nincs gond, a Konakion miatt(nagyon rosszul volt) Ő már 2,5 hónapos korától kap gyümölcsöt, aztán mindent amit lehet a korában.

Ildi! Gergő hogy szokott le egy hét alatt?

Asszem, elolvasom a könyvet és próbálok valami elfogadható megoldást találni, ami mindkettőnknek jó!

Köszi
Messy
messy
 
 


Ildi,
köszi, hogy írtál!Kép Jé, nem is tudtam, hogy Eszter=Pele!Kép Ő tényleg jó példa, és ha nem lett volna gond az első terhességnél, akkor én sem izgulnék, de ott már 12 hetesen jelentkezett az első keményedés, aztán fokozatosan egyre több, ezért az izgalom. Kíváncsi vagyok, hogy mit ír Pele.Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Messy, Gergőnél bejött a drasztikus módszer. Kilőttem magamnak, hogy x óráig nem adok cicit. Ez eleinte a 10-11 körüli elalvás után a 3-4 óra tájt volt. És addig csak simogatás, csicsijgatás. (ő akkor délben és este kapott már főzeléket) A terv az volt, hog ymindig egy picivel később legyen, amikor már kap cicit. De valahogy ő érett volt a dologra, vagy az segített, hogy volt cumija és az is megfelelt neki ilyenkor, mert ez viszonylag jól működött nála, vissza lehetett altatni. Persze eleinte sokat ébredt, de kb egy hétig ment a küzdelem, s aztán egyszerre csak arra ébredtem, hogy reggel van és még nem kellett felkelni hozzá.
Ez olyan szépen hangzik, de nem csodamódszer, mert itt van a 21 hós lányom, akinél bezzeg nem tudom megcsinálni (mondjuk neki cumija sincs).

Ildi

Ildi
pildi
 
 


HAli!

Nálunk is drasztikus volta a módszer, de én nem tudtam sehogy megnyugtatni, mert ha kézbe vettem, vagy odamentem az ágyához, akkor már csak a cici nyugtatta meg, így én oda sem mentem, csak az ajtóból szóltam be 10 perc után, hogy: Petikém, aludj már légyszives!
Nálunk viszont szinte csak 2 nap volt a küzdelem, és egy hét volt, amíg néha felébredt éjszaka.
A cumiról is akkor szokott le, mert nem tudta éjszaka betenni magának. (még csak 9 hónapos volt.)
Amúgy a lányomnál nekem sem működött ez a módszer, mert ha azonnal nem mentem oda hozzá, képes volt összehányni magát, meg az ágyat, akkor éhesen persze hogy nem alszik. Szóval nála feladtam.
Sok sikert!
Andi
andi68
 
 


Ildi,
Pele szerint az előzmények miatt sajnos le kell szoktatnom a lányom az éjszakai szopikról, max. az estit és a reggelit tarthatom meg, de azt is úgy, hogy folyamatosan figyelnem kell magamat, és ha bármi van, azonnal leállítani. Kicsit szomorú vagyok, de azzal nyugtatom magam, hogy már 16,5 hós, meg aztán eredetileg már 9 hós korában akartuk elkezdeni a tesóprojektet, végül később kezdtük, szóval ha az eredeti terv szerint akkor rögtön teherbe esem, akkor sokkal kevesebbet szopizott volna. Így most örülök, hogy eddig is eltartott.Kép Viszont kicsit félek az éjjeli programtól, pénteken kezdjük.

Kóbor
kóbor
 
 


Hahó,
kicsit elkanyarodom a vita aktuális hangvételétől, csak egy korábbi hsz. alapján - sajnos nem emlékszem, ki írta - jutott eszembe. Vki azt írta - pofátlanul nem nézek utána pontosan, ha tévedek, javítsatok ki -, hogy úgy tűnik, mintha a szopiról való minél korábbi leszoktatás (gondolom, az éjjeli szopira vonatkozik főleg) után korábban rendeződnek a problémák. Kérem tisztelettel, a szopiról leszoktatás nem feltétlenül oldja meg az alvásgondokat. Cicó lányom éjjel már jó ideje nem szopizik, sőt már egyáltalán nem szopizik, de kétéves létére esze ágában sincs átaludni az éjszakát. És ha felébred, egyedül egyáltalán nem tud visszaaludni (elaludni sem tud). Annyi a lényeg, hogy ha felébred, vkinek ott kell lennie mellette, és esetleg rányikkanni, hogy ne szálljon ki az ágyból, vészhelyzetben (sírva ébredés) megfogni a kezét. Csak így képes visszaaludni, illetve egyébként bent sem marad az ágyban, hanem elindul, és addig keres, amíg nem talál valakit, akinek a közelében elszenderülhet. Mi most éppen mindketten kidőltünk a párommal, főleg miután megpróbálkoztunk azzal, hogy Cicót egyedül hagyjuk éjszakára a szobájában, és ha felébred, majd csak lesz valahogy. Lett is, mert kétszer is felébredt, és mindkétszer kijött, aztán vissza kellett kísérni, és visszaaltatni (egyik alkalommal csak ott kellett lenni, a másiknál a kezét is kellett fogni). így hát megint senki nem aludta ki magát (az elmúlt napokban eleve rosszul aludt, a páromat nem hagyta éjjel, mászott rá meg forgolódott, úgyhogy eddig is csak én aludtam jól, viszont most Apa besokallt). Úgyhogy most megint nem tudom, mihez kezdjünk... Amúgy ha egyedül hagyjuk, és nem tud kijönni, akkor odamegy az ajtóhoz, sír és kopog, amíg be nem megy valaki. Ha nem akarunk bemenni, csak az ajtóból megnyugtatni, akkor persze akár erőszakkal is ki akar jönni Kép

Kérlek, küldejetek egy kis energiát,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi, gondolj arra, hogy mégse 5-6-8-szor kelt fel benneteket éjjelenként!KépKép

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Kriszi,
szerintem nem olyan rossz a kézfogásos elalvás, én most kiegyeznék vele.Kép Ti amikor elkezdtétek leszoktatni Cicót a cicizésről éjjel, amikor felébredt kivettétek, és úgy ringattátok, vagy az ágyában maradt, és próbáltátok simizni, meg beszélni hozzá, hátha megnyugszik? Most ezen dilemmázom, hogy ha felveszem, valószínűleg hamarabb megnyugodna, de akkor nem szokja-e meg, hogy felveszem, ráadásul hogyan teszem akkor vissza (roppant éber alvó), viszont ha nem veszem fel, akkor folyamatosan keresni fogja a cicit, és szerintem sokkal tovább sír majd (neki egyébként matraca van, mellé tudok simán feküdni). Másik kérdés: ilyenkor próbáltatok neki vizet vagy valami mást adni? Mert mi panelban lakunk, és száraz a levegő (bár most vettünk direkt párásítót), és szerintem a tejcit ez ellen is "használta". Tanácstalan vagyok.

Kóbor
kóbor
 
 


Hahó,

Pildi,
hát nem tudom, ezt hogy bírnám mostanában... Lehet, hogy én vagyok lekvár, de nekem egy átmászkálás is sok, nemhogy kettő... Ma én aludtam vele egy szobában, hogy Apa is tudjon pihenni, és... egyszer felébredt, közölte a kis cérnahangján, hogy "ez anya, nem apa", kérte, hogy fogjam meg a kezét (hogy mellette voltam, csak fekve kinyújtottam a kezem, semmi mászka), szorongatta kb. egy percig, aztán elengedte, befordult, és elaludt. Kép Ilyenkor csordultig van a szívem meghatott szeretettel meg lelkifurdalással, hogy mennyire igyekszik, én meg mindig többet várok el tőle Kép

Kóbor,
Cicó 16 hó körül volt, amikor leszoktattuk az éjjeli szopiról, és ebben legnagyobb része a mi kivételes Apánknak volt Kép Ugyanis én abszolút be sem mentem hozzá éjjel, hanem Apa volt ott vele, és mindig elmondtuk neki az alvó cici, Apa vigyáz rád, itt van a vized, a játékaid stb. című szöveget többször is napjában, meg persze este is, lefekvés előtt. Amúgy tíz hónapos kora óta nem alszik már rácsos ágyban, mert már akkor elkezdett kimászni, és ezt nem hagyhattuk. Szóval azóta kijön az ágyból, ha akar (most már gyerekheverője van), tehát fel sem merült a kivegyem vagy ne kérdésköre Kép Viszont felvétel, ringatás soha nem volt, hanem összebújás ill. simizés (bár ez utóbbi nem kellett neki, most is csak akkor szereti, ha a háta meztelen, és a simizés egyben a fürdés utáni babaolajos masszázs Kép Egyik nagyon fárasztó napja után így aludt el, egy szál pelusban Kép...) Vízivás volt, egy kis idei vedelés is (éjjel ha felébredt, és kereste a cicit, Apa felkínálta neki a vizesüveget; egyébként esti elalváshoz ő kapott szopit, az esti meg a délutáni elalvós szopizás maradt meg legtovább), de aztán az is elmaradt, mint később a mellé bújás, mellé fekvés, átölelés stb. A kézfogásos alvás még ezerrel megy, de úgy tűnik, előbb-utóbb elmarad majd az is. Nekem egyébként semmi gondom nem lenne az egésszel, ha nem lennének mindennapos éjjeli ébredések, vagy ha éjjel nem keresne feltétlenül valakit ahhoz, hogy vissza tudjon aludni. Apa ezt mostanában már nem igazán bírja, átmászkálós módszerrel én sem, csak ottfekvőssel, viszont ha megjön a tesó, gőzöm sincs, hogy fogom a kétkölkös altatást megoldani, és főképpen én mikor fogok aludni... Persze addig még sok minden változhat, hiszen Cicó még csak most kezdi megtanulni a nagyinál alvást délután, este meg még sosem aludt nélkülünk (pl. nagyinál), szóval ezek mind előttünk vannak még.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi,
köszi, hogy leírtad, hogyan csináltátok!Kép Nálunk sajnos apa nem jöhet szóba, ugyanis eszméletlen alvásigénye van, minimum 8 órát kell aludnia, képtelen fent lenni éjjel, mert különben totál hulla nappal, márpedig dolgoznia is kell. Így is direkt pénteken este kezdjük a dolgot, hogy nappal apa tudjon itthon aludni, ha sokat sír a lányka éjjel.Kép Az én alvásigényem szerencsére kisdrágám születése óta roppantmód lecsökkent. Vizet akkor majd felajánlok, bár nem tudom, hogy a sírástól észreveszi-e, hogy mit akarok. Az a baj, hogy mostanában amikor felébred, alapból mutogat a cicire, és ha nem adom elég gyorsan, sírni kezd. Szóval nem lesz könnyű. Tiapátok az ottfekvős ébredéseket sem bírja? Mert akkor csak meg kell fogni Cicó kezét, és ő alhat tovább, nem? És egy idő után biztosan el tud majd aludni Cicó magától is újra. Én már elterveztem, hogy a tesó érkezése előtt pár hónappal már apa fog a lánnyal aludni, így amikor megjön a tesó, már adott lesz az apa-lány, anya-tesó párosítás. Bár ez persze a tesótól is függ, lehet, hogy ő egyedül akar majd aludni, ki tudja?Kép Vagy a lányunk akar addigra egyedül aludni.Kép Én egyébként sosem szerettem igazán egyedül aludni, ezért teljesen megértem, ha egy gyerek nem szeret. Amikor rosszat álmodtam, még 20 évesen is képes voltam átmenni anyuhoz vagy a húgomhoz.Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Sziasztok!

Rájöttem megint egy dologra! Kép (jaj ne!) Hogy mindenki magából indul ki. Kóbor ezen mondata, hogy ő soha nem szeretett egyedül aludni.
Én meg pont fordítva vagyok, még a férjemet is (miután elaludt) beforgatom a falhoz, mert nekem hely kell! Kép Talán ezért várom el Petitől is, hogy egyedül aludjon éjszaka.

Amúgy, ha már kimászik a csemete az ágyból, sokkal nehezebb a helyzet. Én lányom Kitti is dettó, mint Cicó, csak ő még be is ravaszdizott, amikor rájött, hogy úgyis visszaviszem az ágyába, elkezdte, hogy olyan lassan és halkan jött át hozzánk, mint a csiga, hogy ne halljuk. Pedig én úgy alszom, hogy egy légyszellentésre is felriadok!
Aztán nálunk is egy matrac Kitti ágya mellé téve oldotta meg a problémát, kb. 3 hónapig ott aludtam, meg vándoroltam éjszaka.


Kóbor!
Nagyon drukkolok!

Krisz!
Tarts ki, mire 3 éves lesz, tuti rendeződik a dolog! Kép

Sok szerencsét!

Üdv,
Andi
andi68
 
 


Hahó,

Kóbor,
drukkolok én is. Nekünk anno a védőnő azt javasolta, esetleg vessük be a nagyit, de mivel Apa akkor még jól bírta a gyűrődést, inkább nem zaklattuk a nagyit ezzel. Nálunk nagyon sokat segített az is, hogy Cicó akkor már nagyon igyekezett beszélni, és egyébként is nagyon szociábilis alkat, okos beszéddel általában le lehet szerelni. Ja meg ha felébred, akkor AZONNAL és TELJESEN ébren van, semmi átmeneti félálmos időszak Kép Viszont akármit lehet neki mondani, mert az éjszaka közepén is megérti. Egyszer nagyon édes volt, éppen magyaráztam neki, hogy éjjel majd Apa alszik vele (ez az éjjeli szopiról leszoktatáskor volt), és közben szopiztunk (éppen kezdtük az esti altató szopit). Rám néz, kiengedi a szájából a cicit, nagy komolyan mondja, hogy "apa", majd folytatja a szopizást Kép
Apa mostanában nem bírja az iramot, ennek több oka is van, és ezek közül kettő magával Cicóval függ össze. Egyik hogy ebben a hüle januári tavaszban rém rossz éjszakái voltak, a másik, hogy egy külön Apára adaptált éjszakai viselkedést fejlesztett ki. Nekem elég, ha kinyújtom a kezem, de ha Apa alszik vele, akkor lemászik hozzá, mászik, forgolódik, bújik stb, ettől meg Apa nem tud aludni. Ezt velem már jó ideje nem csinálja (mármint Cicó).

Andi,
ez a mindenki magából indul ki gy érdekes, de persze beleszól az öröklődés is, mert lehet, hogy a gyerek olyan lesz, mint az anyja, de lehet, hogy nem. Nálunk én nagyon sokáig nem voltam hajlandó egyedül aludni, most viszont direkt szeretek. A párom viszont mindig is szeretett egyedül aludni, és jobban el is várja ezt Cicótól, mint én. A leányzó egyelőre úgy fest, ide is meg oda is hajaz: nevezetesen ott kell legyen valaki, hogy el tudjon aludni, de egyre többször már a kezét sem kell fogni, látnia sem kell az illetőt (engem), elég, ha tudja, hogy ott van bent a szobában (éppen ma gondoltam, hogy ha egymásba nyíló szobáink lennének, akkor talán már át sem kéne mászkálni). Ja viszont mostanában nemhogy nem igényli, hogy valaki mellette feküdjön, hanem mintha kimondottan zavarná az elalvásban. Amikor ott van az ágyában, akkor forog, beszélget, énekel, fel-le mászik, csacsifészket gyűr az ágyneműből, aztán békén elszenderedik. Apa mellett éjjel uezt csinálja, csak éppen ettől meg Apa felébred, és nem tud visszaaludni. És Cicó sem alszik jobban, mert az esetek többségében újra felébred, míg az ágyában maradva ennek kevesebb a valószínűsége.
Tudod, nem mertem a rácsos ágyban hagyni, amikor menni még nem tudott, de már húzta magát fel a rácsok fölé...nem vettem volna a lelkemre, hogy esetleg fejreesik Kép Nem szólva arról, hogy akkor még sok szopi volt éjjel is, én meg alacsony vagyok, és olyan mélyre visszarakosgatni az alvó gyereket, éjjelente min. háromszor, amikor majd leragad a szemem... Akkor kezdtük a leszedett rácsú kiságy plusz nagy matrac mellette verziót. Ezt már több mint egy éve folytatjuk, csak a tartozékok változtak (gyerekheverő, kismatrac) Kép
Remélem is, hogy három éves korára rendeződik...csak éppen addigra már fél éve lesz egy kistesó Kép

Amúgy én meg arra jöttem rá, hogy ezzel a gyerekkel Kanadába vagy hasonló helyre kellene költözni, mert ha hideg van, alszik, mint a mormota (múlt éjjel meg se nyikkant, ma délután elaltatta magát).

Hasonló jókat mindenkinek (engem is beleértve),
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Nem régóta nézegetem a babanetet, de őszintén szólva még egy téma se kötött le annyira, hogy a beszélgetéseket VÉGIGolvassam. Eddig. Most megtört a jég. Az alvás nálunk is központi kérdés, de most megnyugodtam. Boga lányom 14 hónapos lesz, és össze-vissza alszik éjjel. Persze az elalvás magától még egyszer sem sikerült este. Bocs, hazudtam, mert talán két alkalommal hagytam sírni. Először még a rácsos ágyban. 3/4 órányi üvöltés után ülve aludt el, a takarójával a fején.(kép mellékelve) Másodjára már a mostani fekhelyén, ami a mi régi kétszemélyes kinyitható kanapénk (csak matrac magasságú), de akkor még nem tudott járni. Mindkét alkalom hajnali ébredés, és 1-2 órás ébrenlét után volt, mikor már cici se kellett neki és semmi se volt jó. Az én türelmem meg elfogyott, és otthagytam sírni. Kimentem a szobából, le a földszintre, hogy ne is halljam (persze hallottam), utána a lépcsőn ülve vártam, amíg elhallgatott. Illetve elaludt, mert még álmában is sokáig hüppögött. Szívszorító volt. Azóta nem próbálkoztam hosszasan sírni hagyni.
Szóval most úgy állunk, hogy nálunk bejátszik a cumisüveg is. Sőt, van amikor éjjel a cicit már nem is fogadja el, hanem csak a cumisüveget. Igazából elég kevés már a tejem, nappal szinte már egyáltalán nem szopik, csak reggel, este és éjjel -ha épp elfogadja, de ilyenkor egy-két korty után csak cumizza. Van már olyan is hogy átalussza az éjszakát, de most éjjel pl. 2x kelt. Először cici, másodjára cumisüveg (tea) után aludt vissza. Ez még istenes, mert ilyenkor kb. 1/2 óra után visszamászhatok a saját ágyunkba. A gáz akkor van, ha teljesen felébred. Ilyenkor bejárja a szobát, dumál, egy idő után bepipul, mert lámpát nem kapcsolok fel, csak éjjeli fény van, és nyávogni kezd, stb. Ez 1 1/2, 2 óra szokott lenni. Szerencsére ritkulnak ezek az alkalmak, de hetente egyszer biztos előfordul.
Szóval a kisregényem után csak annyit összegeznék, hogy látom, vannak sokkal rosszabbul alvó babák is, és még összetehetem a kétkezem, hogy Boga ilyen, amilyen. Kitartás mamatársak!
Nálatok cumisüveg nem játszik be a képbe? (Játszócumit Boga nem fogad el)
üdv.
sz.andi

Kép

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Lányok,
köszi a drukkokat, nagyon rámfér.

Andi,
lehet, hogy van valami ebben a magunkból indulunk ki dologban, ugyanis én kifejezetten lelkifurkát érzek, amikor a lányom egyedül van a matracán, én meg a férjem mellett alszom (ez amúgy max. 2 óra, mert aztán felébred a lány, és utána már ott maradok melletteKép), szóval én általában vele alszom, mert úgy gondolom, hogy a férjem már nagyfiú, megérti, hogy miért nem alszom ővele.Kép (Egyébként a férjemnek semmi baja az egyedül alvással, csak én érzem úgy, hogy őt is cserbenhagytam.Kép) Nagyon hülye vagyok, mi?Kép Emlékszem, amikor pár éve az egyik frissgyermekes kollégám mesélte miután a felesége hazament a kórházból, hogy a felesége alszik a fiukkal, ő meg a kanapén, mert így könnyebb, én meg néztem rá mint valami ufóra, hogy micsoda hülyeség, a kicsinek a kiságyban a helye, nekik meg együtt. Most meg nézzetek rám.Kép

Kriszi,
én a nagyikra nem bíznám a dolgot, valahogy nem érzem jónak. Beszélni a lányom még nem beszél, kb. 7 szót tud, ebből 5 állathang.Kép De rengeteget ért.Kép Egy hete szoktunk rá arra, hogy nem egy órás az esti altató cicizés, tehát nem tart addig, amíg elalszik, hanem 5-5 perc, és utána egymás mellett fekszünk a sötétben, halk játék, és ebbe bealvás. Most már teljesen rutinosan engedi el a cicit, integet neki, és simogatja meg, amikor mondom neki, hogy elfáradt a cici.Kép Kellett azért pár nap hozzá, az első nagyon szörnyű volt. Az éjjelitől viszont azért félek jobban, mert ő nem ébred fel teljesen, csak félálomban kutat, de ha sírni fog, mert nem találja a cicit, akkor tutira teljesen felébred, és nem tudom, hogyan altatom majd vissza. Ez az "apa" nagyon aranyos.Kép Érdekes, hogy Cicó különbözőképpen reagál rátok alvás terén. Elgondolkodtam azon, hogy vajon én hogyan is aludtam el anno, de egyáltalán nem emlékszem. Egy biztos, mindig rossz alvó voltam, elaludni is nehezen tudok, meg sokszor fel is ébredek, és van, hogy ilyenkor is nehéz a visszaalvás. Bár mióta gyerekem van, sokkal könnyebb minden, legyűr a fáradtság.Kép

Sz.Andi,
én nem bírnám, ha éjjel járkálna, meg ilyesmi, nálunk szerencsére csak felébred, aztán el is alszik. Cumisüveget, cumit még sosem látott a lányom, szerencsére nem volt rá szükségünk, ezért nem tudom, elfogadná-e. Először mindenesetre megpróbálom nélkülük, aztán lehet, hogy végső elkeseredésemben rászoktatom a másfél éves lányomat a cumira.Kép De inkább nem tenném, ha sikerül. Viszont eszembe jutott, hogy ő eddig az ujját sem szopta, mert kielégítette a szopási igényét, viszont most lehet, hogy elkezdi majd?

Tényleg, Kriszi, Cicó nem szopja az ujját, mióta nem cicizik éjjel?

Na, megyek, alszom még, amíg nem ébred fel, hátha több erőm lesz az éjszakához.

Kóbor
kóbor
 
 


Hát nem felébredt?Kép
kóbor
 
 


Sziasztok!

Sz. Andi!
Nem alszik túl sokat a babád nappal? Mert nekem az jött le, hogy nem is álmos éjszaka közepén?

Peti mostanában csak 1x alszik, max. 1 -1.5 órát.
De tegnap csak 20 percet aludt egész nap. Brrr.
Viszont éjszaka alszik, és ez a lényeg.

A cumisüvegről annyit, hogy gondolom a legtöbben csak végszükségként alkalmazzuk, főleg ha szopizik a baba. Az én lányom 1 évig szopott masszívan, azután még pár hónapot csak reggel este. Akkor én okos, rászoktattam a cumisüvegre, a gond az volt, hogy nem vizet tettem bele. Nagyon rákapott, kb. 2 éves koráig elválaszthatatlan volt az üvegétől. Közben többször próbáltam vízre szoktatni, mivel a fogai kezdtek elszineződni. Nem sikerült. Kép
Aztán amikor 2 éves volt, elvesztettük az üvegét, és akkor nem vettem másikat és sikerült! Azzól kezdve éjszaka is sokkal jobban aludt, és kezdte átaludni az éjszakákat.
Ekkor megfogadtam, hogy Petinél nem lesz cumisüveg, bár végső elkeseredésemben már mégis kipróbáltam, de nem kéri.
Hát, ennyi a cumisüveg történet!

Cupp.
Andi
andi68
 
 


Halihó!

Egy pár mondatocska erejéig az Aludj jól, gyermekem!ről. Bóóóóóóóóórzalmas! A stílusa egyszerűen kibírhatatlan. Kriszi, nem azért mert amerikai, hanem mert annyira agresszív!!!! Minden mondatban: ezt és ezt KELL csinálni, CSINÁLJÁTOK ezt, azt. Ezen elfogadhatatlan stílus alkalmazásának egy oka lehetett. Nagyon akartak hatni.

Most olvastam egy gyerekgyógyászati szaklapban néhány hasonlóan megfogalmazott számomra felháborító mondatot. Felhívtam aki írhatta és "kimosta" magukat. Nagyon rossz tapasztalataik voltak biz. témában azért fogalmaztak olyan "határozottan" ahogy - és ahogy az Aludj... is.

Na, túl a felháborodásomon, azért megint tanultam: amit Kriszinél is látok mindig. Nem mindegy Apa miféle. Az enyém aggódós. Hát ez is egy tényezője a sikertelen szoktatásnak a könyv szerint.

És akkor most mi hogy is állunk? Nem tanulságos, hisz majd ha már min. 1 hónapja tudom magam/magunkat tartani akkor szövegelhetek, de most megest a következetesség bűnébe estem. És a ded alszik magától délután vidáman játszogatva előtte és nem ricsajozik éjjel. Ár: első éjjel összesen kb. 1 óra sírás. Azt követően már csak percek. Ma hajnali 5-kor 1 perc bömbi és utána 6.20-kor kelés. Remélem, ma hajnalban már ez se lesz.

Szopiról leszoktatás lesz a következő. Kezdve a reggelivel, ha túl vagyunk az alvás mizérián. Remélem tudok ezentúl "kőkeményen" következetes lenni. Remélem az elválasztásnál is hasonlóképp.

Kóbor,
Kérlek interjúvold meg Pelét, ha még majd leveleztek, hogy ha abba az esetbe keverednél, hogy határozottan akarsz majd elválasztani azt konkrétan hogy csináld. Nekem ezekre a kérdésekre még nem sikerült választ kapnom.

Andi,
Azt tudtam meg, ami ugye sejthető, hogy szopi közben pl. nem szabad az elválasztásra gondolni, mert megérzi a pici és annál inkább ragaszkodik. Amíg úgy gondolod élvezd, és máson ne törd a fejed. Ha döntesz, akkor remélem ahogy az alvásnál is, a gyerkőc is meg fog érteni. Éreznie kell, hogy döntöttél. Nekem a mostani alvásos ügyemből ez jött le - nagyon jól fejlett antennákkal kiváló szimattal érzik meg a bizonytalanságot!

Kriszi,
Tudom, hogy nálatok nem megy a sírni hagyás, de ha mindig Apával vagy veled aludt el, s éjjel is ott volt vele valaki, akkor mitől tudna most hirtelen ("csak" azért mert Apa kidőlő félben) magától aludni, egyedül aludni. Pont erről van szó, hogy ti altatjátok. Nem ilyenkor jön képbe az óóóriássi méretű családi matrac?Kép

Messy,
Gyerkőcöd, ha épp csak cummog és nem éhes, csak te kellesz akkor nyilvánvaló miről van szó. Nem az éjjeli szopiról kéne leszoktatni, hanem aludni tanulni segíteni nem? Jobb most viszont mint később. S lehet akkor többet szopizik majd nappal is.

Pildi,
Ez a ráhagyom dolog. Én is így gondoltam sokáig a szopiról. Mióta nekem sem jó, már nem. Mert azokívül egy csomó minden mást sem hagyok rá. És komoly ellenérveket hallottam pszichiáterektől akikhez a hosszan szoptatott problémás gyerkőcöket viszik. És beszéltem egy anyuval is akinek igenis fájdalmas az elválasztása a 4 éves kifiával, aki nem akar leválni. Tudom a pelusról leszoktatás hasonlóan, bízzuk rá kérdés ma. És mégis azt határozottabban próbáljuk meg mindannyian nem? Mondja meg nekem valaki miért alakult úgy, hogy pont e két kérdés került át a gyerkőc teljes kompetenciájába? (A szilárd kaja evés, alvás, játék a tűzzel, hiszti, biztonsági öv becsatolás, öltözés, stb, miért nem?) Biztos voltak erre vonatkozóan tanulmányok. Én is lelkes szopista voltam és hívő. Most úgy érzem közelítek valami kevésbé szélsőségeshez.

Ha túl direkt voltam ma nagyon komolyan kérek mindenkitől elnézést, csak sok jutott eszembe és gyorsan akartam mindenkinek írni. Így is maradt ki.

Szépséges álmokat!
botanika
 
 


Sziasztok!

Nálunk a cumisüveg már nagyon régóta megvan. Boga kb.1 1/2 hónapos kora óta kap folyamatosan. Sajnos elhúzódó sárgasága volt, de szerencsére nem veszélyes, magától rendbejött, illetve azután, hogy elkezdtük a szopizás mellett teáztatni. Kimutatták a vizsgálatok, hogy kicsit gyengébben működött a veséje a kelleténél, és a gyerekorvos azt ajánlotta, hogy gyorsítsuk fel egy kicsit a veseműködését a többletfolyadékkal. Sajnos tejem soha nem volt sok, sőt inkább kevés, pedig én nagyon igyekeztem. De biztos rosszul csináltam valamit. Boga kicsinek szinte állandóan a cicin lógott, máshogy nem is tudtuk megnyugtatni. Szóval az igény szerinti bla-bla-bla megvolt. Hízni viszont elég lassan hízott, éppen hozta a "normát" , ezért sokat idegeskedtem is. Mindig csak az lebegett a szemem előtt, hogy jaj, csak még egy hónapot tudnám szoptatni! Szóval nagyon akartam. De időnként meggyőzött a párom, hogy szopás után adjunk neki egy kis pótlást is. Higgyétek el, elenyésző volt, mert nemsoká megint üvöltött és cicizett. Az első 3 hónap nagyon rossz volt. Miután elmúlt a sárgasága továbbra is kapott teát nem sokat,de minden nap, mert igényelte, szerette.
A sok idegeskedés után itt vagyunk, lassan 14 hónapos, és napi 2-szer még szopizik. Ez már nem mennyiség, mert érzem és hallom is reggelente, mikor éber, hogy 2-3 nagy korty és kész, már szalad is, de akkor is nekem nagyon jól esik. Egy barátnőm fejt éjjel-nappal, fagyasztotta, stb., és mégis 6 hónapos volt a fia, mikor elfogyott a teje. Én soha nem tudtam fejni szoptatás után. A mellszívót is fölöslegesen vettük meg, mert nem tudtam használni. Egyszer tudtam két mellből lefejni 80 grammot, mikor esküvőre mentünk nyáron és a déli szopi után indultunk és hajnalban értünk haza. Ekkor fejtem kézzel, mert feszültek a melleim. Ez volt a legtöbb.
Bocs, már megint kisregényt írtam. Úgy látszik hajlamos vagyok rá. :-) És egy kicsit el is kanyarodtam a cumisüvegtől. Szóval mostanában, mióta ilyen önálló, nagyon rákapott. Már direkt kéri, ha látja. Mutat rá, és öööööö. A tejcsi meg persze fogy, de most már ezt a részét nem is bánom. Álmomban nem gondoltam volna, hogy idáig fog szopni.
Egyébként szerintem Boga nem alszik nappal se sokat, csak 1x szokott, max 2 órát. Ha babakocsiban, vagy autóban alszik el, ott viszont csak percre pontosan 1/2 órát alszik, de az viszont kevés, mert akkor délután nagyon nyügi, és lehet hogy kínomban elaltatom még 1 fél órára, ami az esti elalvást jól eltolja akár 11órára is.
Andi! Peti mennyi idős is? A kislány hogyan reagált mikor elveszett a cumisüveg?

üdv. , szandi

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Itt egy nem alvó anyuka! Kép

Viszont csak az utolsó mondatra van erőm válaszolni.

Peti a héten töltötte az első szülinapját!

Kitti egész jól megértette 2 évesen, de addig is volt egy két próbálkozásom (éjszaka) melyek hatalmas harcokba, és hisztikbe fulladtak!

Jóccakát!
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

Jól eltűntetek? Mindenki alszik?Kép

Azon gondolkodtam, hogy vannak vajon olyan mamák akik küzdenek altatási problémákkal akkor is, ha már nem szopizik a gyerek? Aztán megválaszoltam magamnak, mert ott van Kriszi, meg az ismerősöm is akinek két gyerkőce mellé azok szobájába van téve a matrac ahonnan éjjel rángatja ágyba a párja. Azért nekem még mindig az a gyanús, hogy ha a "nagy számokat nézném" ez a probléma csak-csak korrellálna a szopival?!

Jelentem, mi egyre jobban és jobban vagyunk (és ha mégsem, akkor sem adom mostmár soha fel!). Este 1/2 8-tól ded alszik 6-ig, s utána még 5 perc bömbi után 7-ig, nap közben pedig kétszer 1-et 1-et újra így lesz meg az ő optimális 13 órája. Ma délután pl. 3/4 órán át dünnyögött magában, kiabált 1-1 perceket, pakolt, rámolt míg végre elaludt.

Még nem biztos, hogy túl vagyunk a nehezén, de már látom rajta, hogy kezdi kapisgálni, hogy anya döntött és hajlandó együttműködni.

És ébredéskor végre nem bömizik, hanem ki se jön velem az ágyából, csak miután kiszól, hogy menjek be még ott játszunk együtt vagy fél órát a macikkal, stbvel. Sokkal jobb neki és nekem is a hangulatom.

Ha a határozottság megárt neki, akkor miért van vajh jobban? Mindketten jobban vagyunk és remélem ez veletek is így lesz akármilyen módszerrel is próbálkoztok. Annyira más ez az állapot, mint a hiábavaló kialvatlanság, hogy kívánom mindannyiótoknak mielőbb megtörténjen veletek is.

Kitartást addig is!Kép
botanika
 
 


Van ismerősöm, akinek gyerkőce soha életében nem szopizott, mégis évekig kelt éjjel...
Meg olyan is, akinek igény szerint szopizó gyermeke néhány hónapos kortól 12-13 órákat aludt.
Az mondjuk ezzel együtt igaz talán, hogy amelyik baba az első néhány hónapban nem szokik le az éjjeli cicizésről, annál később rögzül, szinte kelti magát. S náluk a többséget előbb utóbb vmilyen technikával szoktatják le.
De olyan ismerősöm is van, ahol kelős gyerek egyszercsak 11 hósan, 2 évesen stb abbahagyta és aludt.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Ma mi is szuper éjszaka után vagyunk! Sőt, a hajnali kelés helyett, ma majdnem 7-ig bírta Peti.
Bevezethetné. Kép

Már előre félek, mi lesz nyáron, mert nem tudom teljesen lesötétíteni a szobát, és Peti a fényre ébred. Ezt már tapasztalatból tudom. Remélem nem tér vissza a hajnal 5 órai kelés.

Botanik!
Gratula a határozottsághoz!

Most feladtam a nem szopizunk csak 3x egy nap tervemet. Igazad volt abban, hogy megérzi és még jobban akarja. Most azt a cselt vetettem be, hogy ahogy kéri, rögtön kap cicit.
Hát nem nagyon jött be, most nem akarom teljesen OFFolni a topikot, de így meg nem kajált normál kaját szinte semmit. Mert még mindig inkább a cicit választja.
Szóval marad az arany középút!

Sziasztok!
Andi
andi68
 
 


Ezt még tegnap este írtam, csak nem volt hajlandó bevenni a babanet.

Sziasztok!

Jól eltűntem.Kép

Gyors beszámoló az elmúlt 9 éjszakáról, ha tegnap írtam volna, sokkal pozitívabb lett volna, de összességében nem rossz. Először egy kimutatás, éjjeli ébredések száma az egymást követő éjszakákon: 3, 2, 1, 2, 1, 1, 0, 0, 5. Szóval az én lányom is azok közé tartozik, akik kevesebbszer ébrednek szopi nélkül.

Részletesebben: 1. éj: 1. ébredés: 5 perc alatt visszaalvás csitítgatással, 2. ébredés: 1 órás hercehurca, amikor mondtam, hogy alszik a cici, és csak világosban ébred fel, keserves sírás, de amikor felajánlottam a vizet, lelkes integetés. Eszméletlen sokat ivott, kicsit mutogatott, integetett, aztán lefeküdtünk, összebújtunk, a babát odahúzta, aztán úgy tűnt, elaludt, de aztán 10 perc múlva felsírt, megint vízivás, és ezt eljátszotta még kétszer. A végén már nem dőltem be, tudtam, hogy úgyis ébred. 3. ébredés: fél óra kb., menetrend ld. előző. 2. nap: 1. ébredés: rövid sírás, víz nem kell, alvás 10 perc alatt összebújva, 2. ébredés: pár korty ivás, alvás 10 perc alatt kézfogással. 3. nap: pár korty ivás, alvás 10 perc alatt összebújva. Ezek után hasonló menetrendek, már ivás nélkül. 9. nap: lehet, hogy a hold zavarta, pont ránk sütött, és sokszor felsírt. Össze kellett bújni, akkor tudott csak elaludni, úgy 10-15 percek alatt. Az öt ébredés egymáshoz elég közel volt, a végén már türelmetlen voltam az álmosságtól, de aztán végül persze elaludt.

Ami nem tetszik egyáltalán: amikor szopi volt, akkor felébredt, cici a szájba, pár perc szopi után befordult a másik oldalra, és minden nyikk nélkül aludt tovább. Most: fel-felsír alvás közben többször is (ez minden éjjel többször megtörténik, csak általában nem ébred fel rá), és amikor rendesen felébred, az elalvás is úgy történik, hogy közben nyöszörög és felsír.

Szóval azért nem olyan rossz, mint amire számítottam. Reggel meg, amikor felébred, mutogat a cicire, a szájára, meg az ablakra, hogy már világos van, és amikor kérdezem, hogy szopizzunk?, olyan boldog, mindig meghatódom.

Még azt leírom, hogy voltaképpen nekem is jobb, hogy nem szopik éjjel, mert egyre érzékenyebb a cicim, és egyre fájdalmasabb a szopi.

Hát ez a helyzet.

Mindenkinek jó alvást!Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, "alakulunk" alvásügyileg. Miután megtaláltam, és végigolvastam ezt a topikot, úgy éreztem lesz elég erőm és kitartásom a cumisüveg/cici nélküli altatáshoz. Boga is partner, mert már sokszor nem kéri a felkínált cicit, a cumisüveget meg eldugom, hogyne is lássa. 50-50% már az arány. Nem akarom radikálisan kezelni az altatást, nehogy több kárt okozzak, mint hasznot. Így egyik nap cicin, másik nap nélküle, harmadik nap cumisüvegen, utána nélküle sikerült elaludni. Ami nekünk bevált: Este fölmegyünk a hálószobába még játszani egy kicsit az altatás előtt. Mikor már én majd elalszom, akkor kislámpa lekapcs, csak éjjeli fény marad. Akkor cici, ha kell. HA nem alszik el rajta, elkezd tekeregni az ágyban, egy idő után nyügizik. Jön az éneklés neki, volt már, hogy bevált, mindketten elaludtunk rajta. Máskor bepipul tőle, akkor abbahagyom. Boga ilyenkor (mikor pipa) nem megfogható, nem tudom magamhoz ölelni, mert lök el. Magától kell odabújjon hozzám. Ilyenkor a módszer az, hogy komoly hangon kérdezem tőle: "Boga, menjen el anya, ezt akarod?" Ezt már nagyon érti. Erre hozzám bújik, belém csimpaszkodik. Első alkalmakkor még pár perc után újra nyügizni kezdett, újra jött a kérdés, újra hozzámbújt. Eljátszottuk 5-6-szor, mire elaludt a karomban. Tegnap este már az első kérdés után kiskiflibe helyezkedett mellém, és meg se moccant. Elaludt. És én is. Nagyon jó, egyre kevesebb így a nyafi este. Most át is aludta az éjszakát, este 10-től reggel 1/4 8-ig. Előtte levő éjszakákon még felébredt, de volt mikor már elég volt mellébújni, nem kellett se cicit, se cumisüveget adnom. Mostmár bízok magunkban, hogy meg lehet csinálni!
Köszi csajok! Erőt adtatok hozzá.
sz.andi

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Hahó,
jól eltűntem, de most tényleg aludtunk Kép

Megpróbálok visszafelé válaszolni, de nem biztos, hogy menni fog, mert eléggé sietek. Ha valamit kihagyok, szóljatok!

Botanika,
nem, Cicó nem kezdte el az ujját szopni az éjjeli szopi elhagyásakor. Most, hogy már egyáltalán nem szopizik, néha szopja egy kicsit, de mindig tök ébren, még véletlenül sem elalváshoz. Lehet pedig, hogy könnyebb lenne/lett volna, ha tenné... A nagyon kézfogós időszakban előfordult, hogy az én ujjamat akarta cumizni Kép
Ja, igazad van, a stílus agresszivitása volt, ami engem is taszított (többek között). De vannak ilyen agresszív amerikai sikerkönyvek, illetve amik először bejöttek hozzánk magyar fordításban (kommunikációs témában legalábbis, én ezt az oldalt ismerem), azok ilyenek voltak - így én ezt a címkét rá is ragasztottam bizonyos típusú könyvekre, és ebbe a típusba besoroltam ezt a művet is. Egyéni kód Kép
Nagy családi matrac volt, de most fent van a padláson, mert egyrészt már elvette az összes helyet a szobában, másrészt túl puha, és kezdett szétmenni rajta az a terhes hátam Kép Amúgy igazad van, mitől tudna egyedül aludni, ha mindig ott volt vki Kép De hát amíg cici volt, addig ez nyilvánvaló (nálunk a cici utáni éber letevés sosem működött, mert örültem, ha egyáltalán valahogy elaludt, mert babakorában kétségbeejtően keveset aludt), most meg fokozatosan próbáljuk leszoktatni erről a nagy közelségről.

Innentől mindenki másnak is szól a dolog:
Most ott tartunk, hogy hagytam a nagy erőlködést az egyedül alvással a csudába. Ugyanis most ott tart, hogy mindig pontosan ugyanazt akarja csinálni, amit mi, azaz ha kimegyek, kijön ő is, ha leülök egy könyvvel az ajtóban, ő is odajön és leül mellém, mindent csinál, csak nem alszik. Ha "halálfáradt" anya ledöglik az ágy mellé és betakarózik, hogy "most alszom", akkor Cicó fent marad az ágyában fekve (onnan engem nem is lát), és minden külön trükk nélkül álomba kiabálja-énekli-meséli magát. Én meg a monoton dünnyögésén általában elalszom...
Szóval most úgy alakult, hogy ő altat engem Kép Amúgy az éjjelek mostanában teljesen nyugodtak: néha félálomban hallom, hogy felébredt és mond valamit (de lehet, hogy csak álmában beszél), illetve hogy kotorászik és kluttyolja a vizét, de általában ennyi. A mostani éjszaka kivétel volt, mert ő is, én is rosszul aludtunk, és folyton felébredtünk. De most is elég volt, hogy ha hallottam, hogy felsír, rászóltam, hogy semmi baj, aludjon.
Reggel egyébként, mikor megkérdeztem tőle: mi volt éjjel, hallottam, hogy rosszul aludt, sírt is, a következőt felelte: "azt hittem, hogy anya elköltött" ??? Nem pontosan értettem, hogy elköltöztem, vagy elküldtem őt, de annyira világos volt, hogy valami szörnyűt álmodott az én eltűnésemről, hogy összefacsarodott a szívem Kép

Amúgy - már nem tudom, hogy melyikőtök hozta elő - szerintem az alvás, meg a bilire szokás az a két dolog, amit a legnehezebben tudunk befolyásolni; azt mondják, idegrendszeri érés kell hozzá, hogy menjen. Ezt én hajlandó vagyok el is hinni, mióta látom, hogy a kölök az apával alvás időszaka alatt mekkorát változott alvásügyileg Kép Most már jóformán minde éjszakát átalszik, elalszik-visszaalszik gyakorlatilag egyedül (na jó, egy légtérben vagyok vele, de kb. ennyi), a sima jelenléten kívül éjjel már csak akkor van rám szüksége, ha rosszat álmodik - egyébként még arra sem, hogy ébren legyek, nemhogy arra, hogy csináljak is valamit.

Pildi,
nagyon igazat adok! Annyira sokfélék vagyunk... Ezt nem tudja kezelni az Aludj jól-típusú módszer. Hiszen felnőttként is annyira mások vagyunk/lehetünk alvási szokásainkban. Hát ln egyébként afelé is hajlok, hogy az öröklődés itt is keményen beleszól a dolgokba. Többször láttam már pl. hogy a mormota szülőknek (ahol mindketten szeretnek sokat aludni) mormota kölkeik is születnek. És fordítva: mi vagyunk az élő példa, hiszen sem a párom, sem én nem alszunk sokat (és nem is eszünk sokat). Erre lett egy örökéber, levegőből élő lányunk Kép Amúgy visszacsatlakozva Botanika gondolatmenetéhez a szopival való korrelációval: nem lehet arról is szó akár, hogy a huzamosabb ideig sokat ébredő kölköt az egyre fáradtabb szülők/anya hajlamosabb cicivel visszaaltatni, mert egy kisbabánál mégiscsak az a legegyszerűbb (nem beszélve arról, hogy szopi közben nekem is könnyebb visszaaludni). A ritkán ébredőhöz meg van elég energia a más módszerekkel való visszaaltatáshoz? így az nem szokik annyira hozzá a cicis elalváshoz? Illetve az elején jobban alvó gyereknél a szülő esetleg hajlamosabb a radikális módszerekre az esetleg egy adott időben újra ébredezni kezdő gyerekkel szemben, mert nem új dolgokra akarja szoktatni, csak visszaállítani a náluk rendes állapotnak minősülő helyzetet. Ez elég kacifántosra sikerült, de talán értitek. Nálunk pl. a "rendes" állapot mindig is a gyakori ébredés volt. Tehát mondjuk fél évesen vagy tíz hónaposan (vagy akár egyévesen) hirtelen elvárni Cicótól, hogy most pedig átaludja az éjszakát, elég abszurd lett volna. Akinek a bébije már mutatott korábban ilyen attrakciót, az talán könnyebben elvárja tőle ugyanazt újra. Én pl. most tök boldog és vasalt vagyok, hogy az én passzív jelenlétemmel sikerül éjjel nyugton aludni mindenkinek. Közben meg egy anyatársam, meghallva alvási szokásainkat, néz rám, hogy én ugyan jól bírom a gyűrődést Kép
Jön a nagy hideg, Cicó ilyenkor jobban szokott aludni - mindenkinek hasonlókat kívánok Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Kóbor, Andi és Mindenki!
Gratula az eredményekhez!

Ügyesek vagytok! Kép Na, és persze a babók is!

Nálunk most egy nagyon ronda nátha, (vírus) van soron, senki nem kap levegőt, ill. köhögünk.
Én kevésbé, mint a család többi tagja.

Nem is merem leírni, hogy ennek ellenére éjszaka egész jól a......
Nappal sokszor csak 20 percet alszik, de ez nem zavar, mert éjszaka bepótolja.

Azért a reggel 6 órai kelés még tart.

Sziasztok! Sok szerencsét alvásilag!
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!
Rég nem jártam erre, gondoltam beszámolok az előrelépéseinkről:
Éjjeli szopi teljesen elfelejtve! Sajnos a hajnal 6 órairól nem sikerül leszoktatnom, főleg azért, mert az apja akkor kel, és Boti is felébred erre. Akkor viszont már nem álmos annyira, hogy szopi nélkül visszaaludjon. Viszont egyszer-kétszer előfordult, hogy akár 7-fél nyolcig is aludt az ágyában, szopi nélkül! Csak arra ébredtem reggel, hogy jéé, gyerek még mindig az ágyában alszik! Kép

Meg amit mindenképpen el akartam mesélni: mostanában amikor altatom hozzászokott, hogy behúzza a karomat a kiságyba, és arra hajtja a fejét, úgy alszik el! Meg kell zabálni, olyan édes!!! Kép Persze néha nem egyszerű kihúzni a feje alól a karomat, de akkor is imádom, hogy ennyire ragaszkodik hozzám.

Mindenkinek jó éjszakát!
Zsófi
zsóf
 
 


Sziasztok!

Hm. Jó hallani,hogy bömbi nélkül is lehet gyereket altatni, remélem hogy a következő nekem is olyan jóféle lesz majdanKép. Merthogy ma megint 7 átszunyizott éjjel után hajnal 5-kor jött a sírás. Az még korán volt, ezért hagytam, összesen volt 12 perc két bemászkálással. Még "bepróbálkozott" 3/4-6-kor, de a fejemben levő döntés szerint 1/47-ig nincs ágyból kimászás. Ekkor 0,5 perc bömbi után aludt fél nyolcig és akkor nem is bömbizve kelt, csak kiszólt!!! Én ezt nem értem. Ugyanígy volt a délután is, nem tudom miért. Anya tesztnek veszem, vagy mert esik a hó, de régen mindig ilyenkor dőltem be. Remélem ma már nem lesz botrány.

Romantikus lehet és szív-forrósító Zsófi ahogy bújik, meg ahogy olvastam Andi kiflijét is... Finom lehet! Nem baj, kivárom míg nálunk is műkszik majd ez így is - remélem ha nagyobb lesz lesznek még jó kis délutáni együtt szunyálások.

Kriszi mikorra vagy kiírva? Újabb kislányt vársz? És elgondolkodtató amit írtál az alvás és nagy számok tükrében szopizásról. Miért nem kutatják ezt - olyan jó lenne tudni már az elején, hogy mondjuk ezzel tényleg el lehet "rontani" a gyerkőc bioritmusát, mert minden nyafit szopival válaszolok meg akár kényelemből is. Igény szerinti szopi, de azért én azt hiszem túlzásba vittem annó a gyakoriságot és nem kellett volna minden éjjel annyiszor és annyit adni talán??
botanika
 
 


Hahó,
Csajok,
örülök, hogy a kölkecek nagyjából alszanak Kép

Botanika,
június 1-re vagyok kiírva, nyári bébi lesz, de nem tudom, milyen nemű. Cicó egyébként a pocakban végig titkolta mibenlétét, lehet, hogy a kistesó is ilyen szemérmes.
Az éjjeli szopi nem annyit vagy nem annyiszor érdekes kérdés. Én ugyan az éjszaka közepén, többnyire félálomban el nem tudtam (volna) dönteni, hogy akkor mikor adjak, és mikor ne. Meg tényleg, egy csecsemőnél hogyan lehet megértetni vele, hogy az előbb kapott cicit, most meg nem kap? Naivnak hangzik a kérdés, de nem az, hanem provokatív Kép
Amúgy a gyakori ébredés nagyon gyerekfüggő. Barátném bébije három hónaposan átaludta az éjszakát, holott igény szerint szoptatta a mamája az elejétől fogva, és az éjszaka átalvása után is. Az utolsó hírem a kölök 13 hónapos korából van róluk, akkor még bőven volt szopi, persze csak nappal, éjjel soha többé nem kért újra. Másik barátném babája most a héten múlt 13 hónapos, szintén igény szerint szoptatott baba, cicin jó ideje nem alszik el, kiságyban jobbára világéletében nézelődött, kb. olyan tíz hónapos kora óta egyedül alszik el, éjjeli ébredéskor mindig kapott cicit, és pontosan újév óta nem ébred. Ez két eset. Cicó ehhez képest egyedül a kiságyban vagy akárhol, ahol aludni kellett volna neki vízszintesen, világéletében üvöltött öt percen belül, az idő múltával egyre hangosabban (már ameddig bírtam; általában nem sokáig). Igény szerinti szopi eleinte nem is igen volt, és később sem tudom, mennyire volt az az ő igénye, mert sosem kérte, csak éjjel ragaszkodott hozzá. És mindig is felkelt éjszaka többször, hol gyakrabban, hol ritkábban. És mondok valamit: most is felébred éjjel, van hogy többször is, de mintegy egy hónapja vissza is tud aludni magától. Ez egy olyan dolog lehet nála, amire pszichésen-fizikailag meg kellett érnie, most már nagyon úgy látom.
Egyébként tartósnak látszik az éjjeli nyugi, már sosem kell fizikai kontaktus elalváshoz, csak és csupán a jelenlétem, fekve, de a látókörén kívül, egy légtérben. Ettől szerintem már nincs messze, hogy nem is kell bent lennem a szobában...
Most fogunk majd próbálkozni az éjjeli nagyinál alvással, kíváncsi vagyok, mit művel majd a kisasszony (nappal már megy neki).

Zsófi, Andi,
Cicónál is volt ilyen bújás (meg kevésbé romantikus keresztül mászkálás rajtam Kép ). Most esti mesélős bújás van, meg reggeli beszélgetős-éneklős bújás, mindkettő Apástul. (Reggel indul a családi kórus a Pál, Kata, Péterrel, amiben már a kistesó is aktívan részt vesz - imádja, ha énekelünk Kép ). Idilli és megnyugtató. Épp ideje lesz már május-júniusban, hogy az új jövevény felborítsa a dolgokat Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Hahó,
mi van, mindenki szunyál? Kép

Csak jó hírt mondani ugrok be. Cicó majdnem egy hete szent magányban alszik el délután Kép
Nagyinál alvás is maximálisan működik.
Éjjel még nem akarom egyedül altatni, mert ha ébred, akkor néha rá kell szólni, hogy semmi baj, aludjon vissza, és ezt nem szeretném a szobájába visszakísérgetéssel megtoldani. Meg persze sok is lenne neki egyszerre, hiszen még délután is a "szoktatás" fázisban vagyunk. Csak a legelső alkalommal tiltakozott egyébként az egyedül alvás ellen, akkor pedig leszereltem azzal, hogy a húsvéti nyuszi Kép benéz az ablakon, és örül neki, ha látja, hogy ő már milyen nagylány Kép
Őrület egyébként, hogy hosszas agyalás, gondolkodás, próbálkozás után jóformán egyik napról a másikra jól és gond nélkül alszunk. Hiába, egyre inkább azt gondolom, hogy erre is meg kellett érnie. Az egyik előbb, a másik később...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi, én most babonából hallgatok éppen! KépKépKép

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Kriszi,
örülök, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok!Kép

Ildi,
akkor csöndben örülök én is!Kép

Nálunk 4 zsinórban átaludt éjszaka után betaknyosodott a leányzó, és már harmadik éjszakánk telik rengeteg felsírással, amikre általában nem ébred fel (persze én igen, zombi is vagyok rendesen). De remélem, mihelyt múlik a nátha, visszatér a nyugalmas alvás is.Kép Az elalvás viszont még mindig 40-50 perc, de egyelőre bírom. Ő úgy alszik el, hogy két kézzel fogja az arcomat.Kép

Viszont lenne egy totál off kérdésem: mióta nem szopik éjjel a lány, kifejezetten rossz lett a lehellete, gondolom azért, mert kiszárad éjjel a szája, és elszaporodnak a bacik. Ezelőtt semmi ilyen gondunk nem volt, tehát biztosan ez az ok. A kérdés arra vonatkozna, hogy vajon mit tehetek. Fogkrémet még nem használunk a fogmosáshoz, mert csak másfél éves, nem tud öblíteni. Egyébként is utál fogat mosni, örülök, ha fél percig tudom sikálni a vizes kefével. Pedig lehet, hogy a fogkrém megoldaná a dolgot. Párásítónk van, de semmit nem számít ezügyben. Bármilyen ötlet vagy javaslat???

Kóbor
kóbor
 
 


Nekem azt mondta fogdokinéni, hogy akkor is tegyek rá pici fogkrémet...(Ancsi is másfél volt, mikor ott jártunk). Azóta pindurka van rajta, az ize miatt jobban is szereti/tűri a fogmosást, annyit meg lenyelhet, nem sok.

Száján veszi éjjel a levegőt? Ennek ált. a megnagyobbodott orrmandulák az okai (mondjuk ellentippem nem sok van)

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Mi is használtunk már másfél éves korban egy icipici fogkrémet. Ha lenyel belőle az sem árt, sőt egy kis flór még szájon át adagolva is jó.
Ezt a fogdokink mondta, de a rendes orvosunk meg tiltja a flórtablettát.
Szóval megvan az összhang. Kép

Nálunk is oké az alvás, de egyszer egyszer azért felébred és olyankor hallhatóan korog a gyomra.
Pedig most pár napja rengeteget eszik.
Ilyenkor azért kap cicit, korgó gyomorral én sem tudnék aludni.

CUpp.
Andi
andi68
 
 


Hahó,
tök jó ilyen jó híreket olvasni mindenkitől Kép

Ildi,
úgy látszik, én nem vagyok elég babonás.... de ugye hogy ugye?

Kóbor,
nálunk is előfordul némi szájszag, uakkor Cicó két éves fejjel sem tűri a fogkrémet (egyszerűen visszautasítja a fogkrémes fogmosást). Nálunk csak az jön be még valamennyire, hogy minden egyes kajolás után, azaz naponta 3-4 alkalommal mosunk fogat, és egyébként meg csak vizet iszunk. Amúgy jobbulást a kölöknek Kép

Andi,
egyetértek, ha éjjel korog a gyomrom, én sem tudok aludni Kép

További hasonló jókat mindenkinek,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Röviden jöttem veletek együtt örülni!! Nálunk gyerkőc néha még bepróbálkozott hajnali keléssel, de lebeszéltük róla, úgy látszik a reggel fél héttel állandósulunk. Addig egy nyik se. Éjen!!!

Már csak azért is jó olvasni gyerkőcödről Ildi amit babonából nem írtál, mert megerősít abban, hogy legközelebb lehet ez nálunk is másképp. Napokban megint hallottam egy ismerős enyémmel azonos korú 15hós babájáról aki képes délután heverőn elaludni önszántából éneklés mellett. Hihetetlen, de igen, ilyen is lehet és ez megintcsak reményt ad!!Kép

Írjátok meg légyszi ti is az ilyen tündéres történeteket!!

Legjobbakat és szép alvásokat!
botanika
 
 


Szóval azért ott még nem tartunk, hogy nyikk nélkül aludjon, de ott igen, hogy egy hete nem cicizünk éjjel és nem kelek fel hozzá. Ha megébred, nyöszörög vagy szövegel, akkor pisszegek neki, meg mondom, hogy aludjon (válasz: nem akarok, én: jó, akkor csak legyél csöndben), szóval egy-két perc csendes győzködés, és visszaalszik magától. Elalvás továbbra is cicin.

És akkor a "módszer":
Ancsi legtöbbször cicin aludt el, és éjjel szinte mindig azon kellett visszaaltatni. Olyan már régóta volt, hogy este néha nem aludt el a cicin, akkor jött egy nagy hancúr aminek a végén vagy újra cici, vagy a mi ágyunkban simogatva, összebújva elaludt.
Kb 21 hósan érett meg arra, hogy az ilyenkori elalvásnál a saját ágyában (a mi ágyunk mellett) is elaludt, kezét fogva.

Ezután jött, hogy megpróbáltam az éjjeli ébredésnél is csak a kezemet adni. És lőn csoda, ezelőtt úgy 2 héttel bekövetkezett, hogy esti 10 körüli elalvástól 5-6-ig kibírta cici nélkül. Előbb megébredve, majd volt pár olyan éjszakánk, amikor ezt a szakaszt átaludta. Akkor egy nagy cicizés és további 2,5-3 óra alvás.
Ezelőtt egy héttel megpróbáltam, hogy a korareggeli (akkor már épp napok óta csúszott vissza és épp fél 5-nél tartottunk) ébredésnél sem adtam cicit. Az volt a mottóm (az első felénél is), hogy ha kifejezetten kéri (merthogy korábban volt, hogy ébredéskor első szava az volt: kérek cicit), akkor hagyom, ha viszont nem kéri, akkor megpróbáljuk cici nélkül.
Első éjjel másfél órát volt ébren, teljesen felébredt, de a kiságyból nem kellett kivennem, nem sírt, nem volt műsor, és nem kérte a cicit sem. (közben persze a 10-5-ig alvásnál is lelkesen dícsértem, milyen aranyosan hagyta aludni a cicit stb.)
Következő nap kb félórát volt ébren.
Még volt tán 2 ilyen éjjelünk. Aztán jött egy bizonyos fokig rosszabb periódus, de azzal együtt, hogy most köhög a csaj: többször is megébred éjjel, viszont kivétel nélkül pár perces ébrenlét (félébrenlét?) után teljesen magától alszik vissza.

Most még az volna vissza, kipróbálni,h ogy ha ilyenkor nem pisszegek, meg ott sem vagyok, akkor is megoldja-e egyedül.
És persze reménykedem, hogy előbb utóbb (ha beteg se lesz), akkor az ébredésekről is leszokik.

Na, hát kb ez a sztori. Tulképpen talán megérett rá, hogy az éjjeli cicizésről önként lemondjon (nappal hagyom bőven pótolni), ezt ezelőtt akár csak 2 hónappal még nem tudtam volna megtenni, mert hangosan követelte éjjel is a cicit, ha nem kapott, jött a nagy sírás.
Ebben a menetben egyetlen hosszas sírás sem volt, max egy-két perces sírdogálás, de inkább csak nyöszörgés meg dumálás szintje.

Tény, még olyan nem volt, hogy ne ébredjen meg éjjel, szóval még nincs teljes happyend, de ez, ami most van, már hatalmas előrelépés szerintem.


Ildi

Ildi
pildi
 
 


Hali!

Bocsi, hogy nem reagáltam korábban, de egész családunk influenzában fetreng.Kép

Köszi szépen a válaszokat! Szóval nem a száján veszi a levegőt a lányom, de nekem is úgy szokott kiszáradni a szám, hogy nagyon összeszorítom alvás közben, és reggelre sokszor száraz, főként hátul a szájpadlásom. Megpróbálom majd a többszöri fogmosást, meg este akkor egy icipici fogkrémet is használunk majd, kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá.Kép

Örülök, hogy mindenkinél minden ilyen jól alakul!Kép Nálunk nem is annyira az éjszakai szopikról való leszoktatásnál volt sírás (első alkalommal volt csak kicsit heves, de mihelyt mondtam a vizet, rögtön abbahagyta, azóta néha eszébe jut a cici, de max. 5mp-ig nyöszörög, hogy tudtomra adja, hogy azért ez neki nem feltéltenül tetszik, aztán már alszik is tovább), nálunk az első olyan éjjel volt nehéz, amikor altatásnál nem elalvásig cicizett (ez nála 30-60 perc volt), hanem 5-5 perc váltott cici volt, amiben a cicik elfáradtak és elaludtakKép, és ezután ének, simi, kicsi beszélgetés, ölelés és egymáshoz bújva elalvás. Na, ott feladtam volna az első nap után (majd másfél óra sírás kis megszakításokkal), ha nem lett volna muszáj, hogy lerövidítsük a szopit (a tesó miatt ugye). De második nap már nem sírt, harmadik nap meg már olyan természetességgel fogadta, mintha mindig is így csináltuk volna.Kép

Egyébként éhesen én sem tudok aludni, most is megettem egy fasírtot pár perce.Kép

Jó éjt!

Kóbor
kóbor
 
 


Kedves Botanika!
Nem olvastam még végig az egész topikot, de annyira a szívemből szóltál a jnauári hozzászólásodban, hogy muszáj ezt megosztanom veled.
Szóval az alvás kérdés minekt is érint, erről majd később.
A szoptatás dologgal kapcsolatban vagyok teljesen egyetértésben veled : ez pont nem az a kérdés ami "majd megoldódik" ez totál így van. és még sok minden amit nem lehet a gyerekre bízni. lássuk be : a gyerekek önmagukban potenciális öngyilkosok ha csak a magatartásukra gondolunk. sok sok mindent meg kell tanulniuk és ezeket a dolgokat tőlünk a szüleiktől kell hogy megtanulják. nem adhatunk ki a keznünkből oly fontos dolgokat, amiket még a gyerek nem tanult meg, meg kell azt neki tanítani, és az nem megy a majd megoldódik technikával
az persze igaz, hogy az időzítls is a mikezünkben van : értsd : hülyén adná ki magát, ha 6 hós gyereket járni akrnék tanítani
De minden a maga idejében, de az irányítás a felnőtt kezében van.

az Aludj jól..- ról Nos az írója a kezelkőorvosunk volt, folyamatosan nyomta nekünk ezt a módszert, de a negyedik gyermekünknél ( a többivel semmi alvás gond nem volt ! ) a módszere abszolút nem jött be. Azt értük el vele, hogy teljesen büntetésnek tekintette az alvást.
tehát nincs egy módszer, minden eset más így minden megoldás is már.

remélem hamarosan folytatódik ez a topic
nullácska
 
 


Szia Nullácska,
szívesen hallanék még a könyv szerzőjéről, a vele és a módszerével kapcsolatos történetetekről, de nem muszáj itt, jó magánban is, ha gondolod, a profilomban benne van a mélcímem. Nem vagyok semmilyen lobbista, nem készülök demonstrálni ellene Kép, és semmilyen célra nem akarom az infót felhasználni (kivéve hogy esetleg megmutatom a páromnak), egyszerűen nagyon kíváncsi vagyok Kép

Azzal amúgy csak félig értek egyet, hogy ez nem a majd megoldódik kérdés. Igen, az irányítás a felnőtt kezében van, kell legyen, persze, ebben tökéletesen igazat adok, és az időzítés kérdésében is. De ezzel együtt sok minden van, ami megoldódik magától vagy szinte magától - bár a kulcs itt is az időzítés. Én inkább azt gondolnám, hogy nagyon sok aktív bevatkozásra sok esetben leginkább akkor van szükség, ha valamit az adott gyermek aktuális fejlődési fokához képest túl korán szeretnénk elérni. Egyébként gyakran apró, olykor szinte észrevétlen kis terelgetésekkel - és persze sok-sok türelemmel - könnyebben célt lehet érni. De persze ez sincs mindig így. Nyilván, mert te is írtad, hogy minden gyerek más, és így minden megoldás személyre szabott. A mi esetünkből eddig ezt szűrtem le.
Megnéztem a profilt, nagyon szépek vagytok Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Nullácska!
(Micsoda nick 4 ilyen gyönyörű gyerekkel? Van valami magyarázat??) EGy apró kiegészítés! Két könyvről is beszélünk az egyik az amerikai Aludj jól gyermekem a másik a magyar Aludj velem című. Az utóbbiról is írtam, meg a dokibácsiról is azért némileg kevésbé felháborodottan mint az előbbiről - lévén teljesen más stílusú mégha a lényeg nagggyon hasonló is. Szóval amelett, hogy egyetértek abban hogy nincs tuti módszer továbbra is örülök, annak hogy nálunk azért most ez alapján működnek a dolgok. Sajnos semmi más nem jött be az alatt a röpke fél év alatt míg próbálkoztunk újra meg újra. Ez van, a következőt ahogy már többször írtam mormota természettel rendeltem a gólyától. És bizakodom.

Arra azért kiváncsi lennék nagyon te mint sokgyerkőcös anyu, ha nagyon belegondolsz tényleg semmit se csináltál másképp a nagyobbakkal, hogy azokkal nem volt alvás gond? Mert Ildi pl. mondta, hogy a legkisebbet (és én 100%-ig megértem) azért másképp kezeli mint a korábbi gyerkőcöket tudván, hogy valszeg utoljára élheti át a "picibaba csodát".

Kriszi,
Még nem kívántam a legjobbakat az új babádhoz, hát most megteszem! Bevetettem a reggeli ébresztéshez a Pál katádat, jó ötlet voltKép

Kóbor,
Nekem az apja mondja mindig, hogy a gyerkőcnek valami fura szaga van mióta egyszer beteg volt, de én semmit se érzek. Azóta hogy olvastalak próbálom én is újra fogmosásra szoktatni, de képtelenség, csak egyedüli rágicsálásra hajlandó. Lehet, hogy megpróbálkozom majd a "kétfogkefés módszerrel". Nektek van valami trükkötök? Majd átnézek este a fogmosás topicba is...
botanika
 
 


szóval én az aludj velem-ről beszéltam. A könyvet nem olvastam, de mivel többször is voltunk Dr. gál évánál nagyjából ismerem a módzsert.
sajnos amikor mi ezt csináltuk Benőnél, akkor azt értük el vele, hogy egész éjjel képes volt újra és újra felriadni álmából és sírni. mintha nem heverte volna ki azt, hogy este sírni hagytuk. emiatt hagytam a fenéábe az egészet és a következő módszert dolgoztam ki.
ja előbb az előzmények : Benő a ngyegdik gyerek egy 14 éves lány és 9 éves vegyes ikrek után született. most 17 hónapos. semmi gond nem volt vele, az volt csak furcsa, hogy mí a többi gyerek nagyon hamar átaludta az éjszakát ő erre nem akart ráállni : vagy 3-kor, vagy 5-kor, vagy mindkétszer felkelt enni. Ezzel nem is foglalkoztam, gondoltam biztos éhes, szopizott aludt tovább. Aztán 8 hónaposan akkor már kb. egy hónapja rondán köhögött. megállapították hogy krupp. nos elég sokszor fuldoklással ébredt, így teljesen nem akart lefeküdni állandó volt a sétafika egész éjjeleken át
aztán nagy nehezen meggyógyult ( kop-kop) és ekkor kezdte el gál éva mondani nekünk hogy kicsit bemenni, majd kijönni, de alapvetően hagy bőgjön majd elalszik.ez nem jött be maradt a sétafika
aztán most kb. két hónapja eljutottunk oda, hogy kicsi séta, majd leteszem kicsit simizem, dúdolok (ez inkább olyan morgásféle és ő is szokta csinálni ahogy szopja a cumit ) aztán kimegyek- legelőször amikor csináltam megvártam míg elalszik aztán fokozatosan hamarabb kimentem most már el tud aludni egyedül ! DEEEEE: ennek ellenére még most is előfordul, de nem rendszeresen, hogy felébred vagy 3-kor, vagy 5 körül, eszik és alszik tovább. Tehát itt dőlt meg az Aludj velem, hiszen az azt mondja, hogy nem tud egyedül elaludni és amikor felébred újra azt várja hogy elaltassam. Nos ő már el tud egy ideje egyedül aludni mégis kéri hogy éjjel ha felkel bemenjek hozzá
egyébként most már értelmiloeg sokat fjlődött, így volt olyan éjjel, hogy erélyesen rászóltam, hogy hagyjon min ket aludni és lefeküdt és nyitott szemmel feküdt de nem hisztizett

lehet hogy igazad van abbn, hogy ehhez a gyerekhez másképp fordulok mint a többihez. ez biztos is hiszen már öregebb is vagyok néha érzem, hogy aggódosabb is ez érthető, mert egyik gyerek sem volt összesen ennyit beteg, mint Benő )
na szófostam, sziasztok...
nullácska
 
 


ja most megint voltunk a madarászbn kb. két hete gál évánál és ajánlotta, hogy feküdjünk be az alváslaborba és ott majd kiderül, hogy mi miatt ébred fel Benő - mi okozza az ébredést légzés kimaradás, vagy ilyesmi
hát őszíntén megmondom nincs kedvem ennek kitenni a gyereket...
nullácska
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?