Új privát üzeneted érkezett!

mármint hogy varrjatok :D

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Nekem most felment a hőm,viszont kipattanásosodtam,kíváncsi leszek mi lesz belőle.
Ha meg is jön legalább nost nem 18-19 napra,én már ennek is örülök.
Most csak a barátcserjét szedem,mert csak azt vittem el a hosszúhétvégére.

23.cn (11.dpo)

Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


@littlebiscuit:


igazad van, nem szabad 100%-nak venni semmit a hő alapján. 

Én most úgy vagyok vele, hogy még jó is, hogy nincs egyértelmű emelkedésem, mert ha minden a nagykönyv szerint menne, tuti beleélném magam a biztos sikerbe. Így meg legalább már most kétségeim vannak a sikert illetően, ezért nem élem bele magam nagyon, legalábbis most nem érzem azt a biztosságot, mint a múlt ciklusban. Ha túl szép a görbe aztán mégis megjön, akkor sokkal nagyobb a csalódás. Így meg nem lesz az.

Ráadásul ha nem jött össze, akkor még mindig van lehetőség januári babára. Januárban szuper szülni, akkor született a nagylányom. :) Csodálatos volt, mert addig azon a télen egy csepp hó sem esett, de aznap mikor megszületett a lányom, óriási mennyiségű hó hullott és valami meseszép volt odabentről a meleg gyermekágyból figyelni a hófehér tájat és a vastagon hóval belepett párkányt. Olyan jó meleg volt odabent, hogy mitsem éreztünk abból, hogy odakint meg fagyos az idő. Szuper élmény, csodálatos emlék.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 

 
 

@krystin:


ha hazamegyek én is veszek be barátcserjét, és szedem még ebben a ciklusban  végig. Aztán meglátjuk mi lesz. De ha megjön én a következő ciklusban nem szedek semmit folsavon kívül, esetleg e-vitamint, de mást nem. Ennyi.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


http://www.ciklus.hu/images/diagramok/b ... 86400_.png

3. napja mensis görcseim vannak, de még csak nem is barnázok, ilyen még nem volt, a testem igencsak meg akar tréfálni :) a hőm is ugrál, erre van valakinek valami ötlete hogy mitől lehet?
15. dpo
bunny88
 
 


Csajok! Ne adjátok fel, nem telhet el a hónap pozi teszt nélkül. Valaki biztos nagyon örülni fog hamarosan. Csak nyugi és hajrá.

A mensit 21.-e körül nem várom, szerintetek ha nem beágyazódási fájdalmaim voltak tegnap, akkor mi lehetett, érezhetem ilyen hamar a mensi görcsöket? Olyan megjön érzésem is van reggeltől. A hőm egy tized fokot változott 36,3 ról 36,4 re.
Párom biztos benne hogy baba lesz, tegnap már a gyerekszobáról beszélgettünk. Meg hogy milyen tortát veszünk a családnak, amivel bejelentjük az új családtagot, én nem érzem azt hogy sikeres hónap lenne, de a testem valamiért félreérthető jeleket küld. Nem tudom mi van, de nektek továbbra is szorítok.

Lilypie First Birthday tickers
cseniko
 
 


caroline4 : Remélem, hogy igen felmegy a hőd 36,8 r, de szerintem megy az feljebb is :) Szorítok!
kiscsillag201: Teszttel kapcs, sajnos fogalmam sincs milyen erősségű :( Szerintem elég jónak kell/ENE lennie az árára gondolva :) http://fr.clearblue.com/tests-de-grossesse/test-de-grossesse-digital-avec-estimation-age-grossesse , de lehet, hogy LittleBiscuitnek van igaza és nem is vagyok ma a 13.dpo-n, csak a 11.-en :) Hát a remény hal meg utoljára :) Lehet, hogy akkor 14-15 dpo-n lenne inkább értelme tesztelnem legközelebb :) Köszönöm a tanácsot!
caroline4: Igen, ha pozi az ovu teszt, akkor az azt jelenti, hogy MAJD 12-24-36 órán belül VALAMIKOR :) majd lesz ovuláció. Azt, hogy az ovu megVOLT azt a hőgörbéből lehet szépen látni, mert akkor visszaesést lehet tapasztalni. Én így tudom. Javítsatok ki a zöldeket beszélek/írok :)
krystin: Megy a drukk nagyon! :) 
bunny88: Amíg a hőd a coverline fölött kószál, addig nagy baj nincs szerintem :) Szorítok, hogy te is pozit tesztelj a napokban :)

Oh még egy kérdés azokhoz, akiknél már járt a gólya: Az a beágyazódási vérzés minden esetben van? Mert arra gondoltam, hogy nem kell nagy jóslatokba belemennem/mennünk, mert ha volt a mondjuk 10. dpo-ig beágyazódási vérzé akkor lesz babó, ha nem akkor nem. :) Vagy nagyon egyszerűen látom? 

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


@latkafr:


nekem 2-3 dpo-on volt egy kis "vérzésem", halvány rózsaszines cucc éjszaka, de előtte volt akció is, és azután kezdődött úgyhogy nem tudom hogy mi volt :) de szerintem az korai lett volna, ennek ellenére még reménykedek 
de úgy látom, most egy kicsit mindenkinek megzavarodott a "rendszer" 
bunny88
 
 


Sziasztok!


Rég jártam erre :) Előszöris kitartást mindenkinek!

Csak a barátcserjéről akartam írni. Igaz én nem lettem babás tőle csak később-de, eddig minden terhességemnél barnáztam a 8tól a 12. hétig. Most ez egyáltalán nem jött elő, tehát tuti hogy van hatása!

Kérdezte valaki a beágyazódási vérzést. Az elsővel nem volt, a másodikkal igen. Most sem volt, csak mensi jellegű görcs. De aztán nem jött meg :)

Remélem felétek is jár a gólya, én küldözgetem! Szóval:hajrá lányok!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
manyinya
Miskolc
 
 
 
 
 


Bunny, szerintem minden esélyed megvan még mindig! szurkolok!

Caroline, van egy újabb elméletem..
Hogy nagyon negérett a a peténk de nem tud kiszabadulni. Emiatt érezzük az ovulációs fájdalmakat de a hő nem nől még mert még nincs lebomlott tüsző/sárgatest ami ugye a progeszteront termeli ami felhúzza a hőt.
Azt hiszem ma este még érdemes összebújni a biztonság kedvéért :D

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:


erre én is gondoltam, főleg úgy, hogy most, hogy itt járkálok a munkhelyen többször feszülgetést éreztem a jobb oldalon. Talán még mindig a kiszabadulni vágyó pete fogságban van egy jókora tüszőben. Nem tudom... De ma elkapom apát, az tuti. :) Aztán azt hiszem, rajtunk nem múlt a dolog, megtettünk mindent. Ha jönni akar, akkor jön.

@bunny88:


én úgy látom, hogy a 17. cn-tól kezdted szedni az utrogestant, ekkor ugrott fel a hőd, addig nem igazán volt magasan. Aztán abbahagytad pár napja és azóta cikázik, de főleg le-le esik. Hááát, lehet nem kellett volna abbahagynod, mert úgy néz ki a görbédből, hogy az utro fenntartja szépen, de a szervezeted lehet nem fog tudni elég progit termelni hiába is próbálkozik néha (lásd: 28. cn-on).
De persze nem biztos, hogy így van, ahogy írtam, csak ez olvasható le a görbédről.


Olyan jó, hogy mindig okosabb vagyok, ha másról van szó, de ha magamról, akkor sokszor tanácstalan vagyok. :) de ahogy fentebb már olvashattátok, néha a feltett kérdésemet saját magam meg is válaszolom :) 




Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


@latkafr:


Nekem ugye 3 gyermekem van, de összesen 5 terhességem volt már. Ebből az 5-ből egyetlen egyszer sem volt még beágyazódásos vérzésem. 



Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


@caroline4: <3 Köszönöm a választ! <3


(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


A kiemelt részhez mit szólsz Little!

Az alaphőmérsékletünket (ébredéskor mért) a hormonok is befolyásolják,  a ciklus első feléhez képest (ösztrogén dominál) az ovuláció után (progeszteron dominál) az ébredési hőmérséklet már másnap emelkedik, 2-5 tizedfokkal magasabb. Ez jelenthet megfelelő progeszteron termelődésnél akár 37 fokos testhőmérsékletet is. Ha tehát minden reggel (közvetlen ébredéskor, mielőtt kiszállnánk az ágyból vagy kitakaróznánk) megmérjük, igazolhatjuk az ovulációt, igazolhatjuk, hogy volt peteérés, a görbe alakjának feldolgozásával azt is megmondhatjuk, hogy mikor volt. Biztos ciklus esetén a következő ciklusra már előre számíthatjuk, mikor lesz a termékeny nap.

Az ovuláció általában a hajnali órákban következik be, és a hashártya-reakciókhoz (fájdalom, ovulációs vérzés) még egy jelenség, hirtelen 2-5 tizedfokos ébredési hőmérséklet csökkenés társulhat. Ugyanis közvetlenül az ovuláció előtt hőmérsékletünk alaposan leesik és majd amint fizikailag megtörtént az ovuláció és beindul a progeszteron termelődés, fog a hőmérséklet emelkedésnek indulni. Ilyenkor, amikor hirtelen hőmérséklet csökkenést mérünk, ha résen vagyunk, minden együtt van a megtermékenyüléshez, mert közvetlen az ovuláció megtörténte előtt vagyunk. Ez az időintervallum, amikor együtt kell lenni, amennyiben babát szeretnénk!

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Köszönöm a bíztatást!
Én ma egész nap enyhén görcsölök...
Várom hogy mikor lesz földindulás :-D
Most voltam a DM-ben azért megvettem kuponnal a tesztet.Nem árt ha van.

Én csak annyit tudok a hömmel kapcsolatban mondani,hogyha nem alszom ki magam vagy rosszul alszom akkor mindig alacsonyabb.
Mondjuk én amúgy jó alvó vagyok 9-10-11 órát is tudok aludni amúgy.
5-6-7 orás alvásoknál szokott lennt lenni a hőm.

Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


@caroline4:


Utrot csak napi egyszer este kellett szednem(a dugdosós fajtából) és az uccsó szemet 26. nap éjszakára kellett tolni, ugyhogy a 27. nap reggeli hőleesést elvileg nem magyarázza, és a progiszintem elvileg jó, ez már csak "plussz" hát nem tudom mi van :) én még arra gondolok, de javitsatok ki ha tévedek, hogy mind a két alkalommal mikor keveseb volt a hőm, korábban ébredtem, és rosszul aludtam éjszaka, szóval hogy az befolyásolja a hőt. vagy rosszul gondolom? lehet mindenféle elméleteket gyártok és csak szalmaszálakba kapaszkodok :)
akik barátcserjéznek azok milyen hatóanyagút használnak?
bunny88
 
 


Caroline, ez hasznos..
Ilyenkor, amikor hirtelen hőmérséklet csökkenést mérünk, ha résen vagyunk, minden együtt van a megtermékenyüléshez, mert közvetlen az ovuláció megtörténte előtt vagyunk. Ez az időintervallum, amikor együtt kell lenni, amennyiben babát szeretnénk!
Ez meg is volt hétfőn, nagyon mélyre esett még 36,1 se volt. Szóval szerintem megrepedt és kijött a folyadék ami igy levitte a hőt. De aztán azt gondoltam aznap este meg is volt az ovuláció maga is, de erre még tegnap is alacsonyan maradt a hőm (36,5) na igen persze egy 4 tized emelkedés, nade ma meg 36,3, szóval totál érthetetlen.
Ja és most én is érezek feszitgetéseket ujra. Szóval gyanus itt nekem hogy nem szabadult ki ez a fránya pete.. Szórakozik velünk :D
De igy van ahogy mondod, én is elkapom párom amint hazaér :D

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Nem tétlenkedtetek, amíg én dolgoztam! Győzöm visszaolvasni. Amúgy azzal én is egyetértek, hogy az a szabály szinte mindenben, hogy nincs szabály. Semmi nem garancia, minden szervezet más. Ezért sem kell elkeseredni az idő előtti negatív teszteken. Én még reménykedem, remélem nem jön meg pénteken.

Azért jó lenne legalább egy-két pozitív tesztet látni itt ebben a hónapban! Én egész éjjel nem aludtam, a végén már azért, mert annyira ideges voltam, hogy 5kor indulok dolgozni de aludni nem tudok :)

@caroline4: tényleg senki nem mondaná meg, hogy már 3 gyerkőcöd van! én is ilyen szeretnék lenni 10 év múlva, legalább ennyi gyerekkel :)


Lilypie Premature Baby tickers
molyocska
Nagykanizsa
 
 


A szabályos görbén a ciklus első felében a hőmérséklet alacsonyabb, majd közvetlenül az ovuláció előtt hirtelen leesik (figyelem: ez nem mindenkinél történik meg). Az ovuláció után 24-48 órával a hőmérséklet hirtelen vagy fokozatosan megemelkedik és a ciklus második felében a hő pár tized fokkal magasabb a ciklus első felében mért eredményhez képest.

Szóval Caroline, nem kell hogy ovuláció után felugorjon. Két nap is eltelhet mig elindul akár csak a fokozatos emelkedés. Komolyan a hőmérőzés felesleges parákat szül :D :D

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Tudom, hogy ezt mind tudjuk, de csak hogy legyen olvasni való... :)


Néhány alapszabály:



  • Ha tuti eredményt akarsz mindig reggel csináld meg a tesztet, mert akkor a legnagyobb a HCG koncentráció a vizeletben

  • Olyan tesztet vegyél, aminek nagy az érzékenysége, így biztosabb az eredmény

  • A beágyazódást nem lehet érezni elvileg, mégis van, aki érzi, de ez azért elég ritka

  • Ha a fogantatás utáni 10 napban terhességi tüneteket észlelsz magadon, akkor azok még nem igazi terhességi tünetek, a hányinger és a többi csak később jelentkezik

  • A terhesség első jelei a beágyazódás után (7-12 nap múlva) jelentkeznek: premenstruációs tünetek (a szokásos menses előtt hasfájdogálás), mellfeszülés, esetleg erős szédülés, émelygés

  • A magas testhőmérséklet önmagában semmit nem jelent. Normál ciklusnál menses előtt mindig felemelkedik a testhő és vagy a menses első napjáig, vagy a menses végéig magas marad. Csak akkor van értelme mérni a hődet, ha van viszonyítási alapod az előző hónapról, hogy hogyan is szokott nálad lenni. Ha a menstruáció elején szokott leesni a hőd, akkor a változásból azonnal tudhatod, hogy meg fog jönni, ha a végén, akkor a fennmaradó hő azt is jelentheti, hogy meg fog jönni, csak késik.

  • Ha negatív a teszt, és nem jön meg, 3-4 nap múlva tesztelj megint.

  • Ha két csík van a teszten, de halványak, attól még terhes vagy. Téves pozitív teszt nincs. Akkor is terhes vagy, ha csak 10 perc múlva jelenik meg a másik vonal (sok anyukát ismerek, akik a kukából bányászták ki a tesztjüket, mert megjelent a második csík :o))

  • Ha nem jön meg, negatív a teszt, és mégis terhesnek érzed magad, menj el orvoshoz! Általában ki szokott derülni, hogy mégis baba van, vagy hogy valami ártalmatlan kis dolog okozza a ciklusod zavarát.


Lilypie First Birthday tickers
cseniko
 
 


Sziasztok Lányok, Rengeteg hasznos infót raktatok fel :) Ez a legszupibb csipet csapat komolyan :) Nálam annyi van "tünetnek", hogy megint kalapálgat a szivem :( Nem annyira durván, mint tegnap, és nem is annyira hirtelen, de azért mint a synus-görbe, vissza-vissza jön az érzés enyhén és el is múlik olyan gyorsan ahogy jött.

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


@latkafr: reméljük mihamarabb elmúlik. Pajzsmirigy túlműködésnél vannak ilyen tünetek, meg magasabb testhő vagy babánál. Mást nem érzel? Láttam hogy újra kalkuláltátok a dpo-t, mikor tesztelsz majd, mi a terv?

Nagyon drukkolok mindenkinek, nálam most még tart a mensi, de ha megint korai ovum lesz és rövid ciklus, akkor egy hét múlva lesz a mostani ovu. Jó lenne már dpon lenni :)

bikbok
 
 


Sziasztok!

Délelőtt volt pár csepp barnázásom, úgyhogy szerintem holnap megjön.
A dpo-s napok elején elég bizonytalan voltam, mert én 2 nappal később éreztem az ovut, mint, ahogy a ciklus.hu behúzta. Ha nekem volt igazam, akkor ma még csak a 13. dpo-n járok és holnap a 14. dpo-n szépen megjön.
Ma már beletörődtem és már most pozitívan állok hozzá a következő ciklushoz! :)
kolibri25
 
 


bikbok: Köszönöm az infót. Jelenleg a hőm 37,4 :( A pajzsmirigy túlműködésről nincs infóm, hogy lenne, meg, hogy mit is takar igazán. :( A TSH témával kapcs, már itt a fórumon is beszéltük, hogy az általános labor leleten elég flegmán 0,4-6,0 között van a referenciaérték meghatározva, miközben a babóhoz 1 körüli érték lenne a jó. Nekem 2,4 volt decemberben. Nem tudom, hogy ez most mit jelent. Alul vagy túl vagy közép :) működést. Ehhez semmit nem konyítok és netem sem találtam eddig egakt leírást értékekkel :( Szerinted/tek?
168 cm magas vagyok, már 51 kg. :)

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Én arra próbáltam rákeresni, hogy milyennek kellene lennie a méhnyaknak-szájnak a terhesség kezdeti szakaszában vagy ha épp meg akar jönni. De nem találtam semmi olyan információt, amire mernék adni.

Amúgy én nehezen értem el tegnap nagyon és kemény volt. Hát majd kiderül. Képes vagyok már minden félét bevetni, hogy előbb tudhassak bizonyosat. Már csak két nap! :)

Nekem a következő ovu március 31 körül lesz. Akkor karácsonyi baba lenne. Nem tudom ő mennyire örülne neki! :)

13. dpo

Lilypie Premature Baby tickers
molyocska
Nagykanizsa
 
 


bikbok: Köszi a tippet a pajzsmirigy túlműködésre :)

TSH val kapcs ezt találtam:
"A TSH esetében a 0,4 és 2,5 közötti referencia tartományt tekintjük normál értéknek, a 0,1 és 0,4 közötti érték esetén ún. szubklinikus alulműködéséről beszélünk, ez alatt alulműködésről. Szubklinikus túlműködést 2,5 és 10 között állapítunk meg, túlműködés esetében ez az érték 10 és 100 közötti. Hangsúlyozni kell, hogy a számok csak irányadóak és nem jelentenek az esetek egy jelentős részében diagnózist."

Ezen értékek szerint nekem inkább pajzsmirigy túlműködésem lenne, DE mindig is sovány alkat voltam, tehát nem hirtelen fogyok/fogytam soha. A hirtelen megemelkedett pulzus az teljesen új dolog, eddig nem volt gond, sőt. Versenyszerűen szinkronúsztam korábban 8 évig, most is járunk heti 2 szer edzőterembe és ilyet még komoly terhelés alatt sem tapasztaltam, plusz az állóképességem is elég jó. ( 5km futás után elég gyorsan és szép vissza is áll a pulzus számom a normálra) A kezem nem remeg, a hajam ugyan hullik, de a menszeszem szabályos és rendszeres :) Szóval nem igazán tudom ezt a diagnózist egyenlőre magamra illeszteni sajnos :( Ami közös az az enyhe hajhullás, a szapora szívverés és maga ay érték :(

http://www.konzilium.hu/ismertetok/pajz ... ukodes.htm

Nuh ha még se lesz nálunk babóca, akkor a 3.cn on elmegyük itt egy babós hormontükörre és akkor megnézetjük ezt is.





(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


bikbok: Oh bocsi a tesztelésre a válasz lemaradt :) Ha nem jön meg és a hőm ilyen szépen magasan marad, akkor már elvileg lehetne tesztelni március 18-tól, DE nem fogok tudni :) Mert nincs itthon tesztem :) Amit rendeltem azt az amazon még sem hozza ki 18-ig, csak 29.-én :( Jó addig nyilván nem fogok várni, ha nem jön meg :) De nem is tudom... Ha nem jön meg, akkor a tervek szerint vasárnap vagy hétfőn tesztelünk egyet :) Meglátjuk :)

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


@latkafr: Én küzdök magamal, hogy csináljak e holnap hajnalban egyet... vagy várjam ki a szombatot :) Nagyon nehezen bírom a bizonytalanságot. 


Lilypie Premature Baby tickers
molyocska
Nagykanizsa
 
 


@molyocska:


Nekem nem volt nagyon fent, középtájon, és zárt, és brutál kemény volt a méhszájam, mikor tehetbe estem, amensis hónapokban, szépen lassan mensiig haladt lefelé, lent volt és puha, de ez max egy nappal elötte mielött megjön!

szandra0408
 
 


@szandra0408: Köszönöm szépen az infót! Mondjuk ha mindenkinél ez lenne az általános, akkor nem is költenénk terhességi tesztre, de most figyelni fogom! :)


Lilypie Premature Baby tickers
molyocska
Nagykanizsa
 
 


@molyocska:Akkor teszteljünk együtt szombaton :) Én se kattogok addig és te sem :) Mit szólsz, mint az egyetemen nyugtatjuk egymást vizsga előtt :)


(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


@latkafr: Jó! Legalább tudok aludni és nem izgulok mi lesz a teszten! Ha meg pontosan megjön pénteken akkor nem pazarolom a tesztet. Akkor szombaton! :D

Lilypie Premature Baby tickers
molyocska
Nagykanizsa
 
 


Hú micsoda tökéletes szóismétlés nélküli hozzászólást írtam :D bocsánat :)

Lilypie Premature Baby tickers
molyocska
Nagykanizsa
 
 


Èn is megnèztem most zuhanyzásnál a mèhszájam. Magasan van ès nagyon puha ès nedves ès nyitott. Ahogy megvizslattam utánna az ujjamat èrdekes dologra lettem figyelmes: tojcsis nyák ragadt rá. Tehát egèszen a mèhszájnál mèg a kisfickók számára kedvező a környezet. Lehet csak nem jött ki mèg a pete.

18 cn vagy 2. Dpo

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


@molyocska: :) Én is nyugodtabban fogok aludni így. :) Köszönöm! <3 Reméljük senkinek nem jön meg addig és MINDENKI pozit fog végül tesztelni :)


(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


@caroline4:Le a kalappal csajok előttetek :) Én néptelen vagyok megvizsgálni magam :( Egyszerűen nem megy :( A férjem bohóckodott, hogy majd ő megvizsgálja nekem, "de tényleg csak orvosilag" aztán minden lett abból csak vizsgálat nem :) Tudsz esetleg valami rövid, de hatékony segítséget adni nekem? Valami "használati utasítást, Melyik újjammal, hogy hova? Bocsi, hogy bénázok, de nagyon testidegen ez tőlem. :(


(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Èn a kadban leguggolok ès a közèpső ujjamat becsúsztatom mint mikor tampont teszek fel. Ès èrzem h ott van egy olyan kis tesztrèsz :-D kèpeken is lehet a netről látni róla h milyen az alakja. Èrintèsre vagy puha mint a szád vagy kemèny mint az orrod hegye.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Tudtátok h karácsony után 9 hónappal ,azaz szeptemberben születik a legtöbb gyerek? Ès h a legkevesebb decemberben, áprilisban ès májusban?

Èn szültem: januárban, márciusban, szeptemberben.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Haha Latkafr ebben megèrtelek èn sem tudok mèhszajat vizsgalni :-D
Caroline nekem is az volt a gyanum ma a dèlutáni kis fájásokbòl hogy mèg nem vagyok tul rajta. Együtt is voltunk nehogy lemaradjon a sereg a nagy pillanatról. De már most mintha nem "ragadnának" ugy be mint az ovu elötti napokban általàban.. amugy törlèsnèl èn is tapasztaltam egyszer ma ilyen tojasfeherje szerüt de azt gondoltam talàn a tegnapi katonàk kitartòbb rèsze lehetett :-D
Komolyan semmit nem èrtek már hogy mi zajlik :-D

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Hogyhohy nem ragadnak benn? Kifolyik?

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Hú most elfogott egy èrzès: az h olyan jó h vagytok nekem. Annyira jó, h mindig van kivel megbeszèlni az èppen foglalkoztató dolgokat :oops:

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Igen Caroline mintha kicsit kifelè igyekeznènek ellenben az elmult napokkal :D
Nekem gyakran van ez az èrzèsem már most nem beszèlek ezekről a dolgokrol csak itt összel mèg volt kèt baratnöm akikkel állandoan ment a chat de az egyik azòta megszült a másik ugyanott van mint én csak rájöttem hogy jobb ha nem tárgyaljuk vele ezeket a dolgokat (ugy èreztem irigy ha nekem kèsik/pozitiv tesztem van :/ ö ezt ilyen egyfajta versenynek gondolja hogy ki lesz elöbb terhes).
Most eszembe jutott egy fura dolog..
Tegyük fel a tüszö megrepedt mert a höleesès az nagyon is megvolt de ha maga a pete kiszabadulasa nem törtènik meg (a hö hogy nem megy fel ès tovább fájogat a petefèszek) akkor vajon a pete òraja a repedèstöl ketyeg? Mert ugye az ovulaciotòl 24 oraig megtermèkenyithetö söt jobb ha 12 oraig megtörtènik mert azutan öregszik .. ha igy lenne akkor nekem a hònapom el is uszott mert a repedès hètfö reggelre megvolt szerintem (hètfö reggelre ugrott le a höm brutálisan). Annyira kivancsi vagyok mi zajlik odabent :oops:

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 




Csajok tul vagyok a 12.heti uh-n!Minden adat rendben.Jelenleg a popsijatok a feje bubjaig 64 mm :oops:
Caroline ejha milyen csinos vagy!Nagyon dogos mami vagy.
Megy a drukk mindenkinek,en mindennap olvasgatlak benneteket.
Caroline en javasolnam a baratcserjet,en legalabbis a 60 szemeset beszedtem napi 2 szemmel,es utana pozitivat is teszteltem.
En a mehszajat ugy vizsgaltam,hogy az egyik labamat a kad szelere tettem,a masik a foldon.En mutatoujjamat hasznaltam,es tenyleg erzesre olyan mint a puha szaj,ha jo az akcios idopont.

mimkosz
Budapest
 
 


http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekval ... -az-akkor-



Az utolsó hozzászólással nem lehet vitatkozni, ott uh-on követtèk nyomon ès derült ki h repedès után mèg akár kèt nap is lehet h kilökődjön.

Szerintem hőemelkedès a pete kiszabadulása után lehet, mert a helyèn visszamaradt sárgatest termeli a progit, ami emeli a hőt.

Nekünk megrepedt de ma reggelre mèg nem löködött ki, de az is lehet h kilöködött de mèg nem termelődött elèg progi a hő megmèrèsig.

Remèlem Holnap mindketten magasabb hőt mèrünk.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Mimkosz! Köszi! Gratulálok a kis picurkádhoz, de kis cuki a felhúzott lábacskájával. Boldog, szèp babavárást. Nagyon szèp időszak ez, èlvezd ki!

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Caroline! Ez nagyon jol jött! Köszönöm!!
Holnap már magasabb kell legyen ez a fránya hö :d

Mimkosz olyan hihetetlen hogy igy rohan az idö. Nagyon cuki a bèbi további nagyon boldog babavárást neked!

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit: Nekem is pont ez jart a fejemben, hogy hogy rohan az ido ;) Mimkosz gratula!!! Olyan kis cuki ;) Szerintem ez a kis kep mindenkinem erot adott <3 Koszonjuk !!!

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Sziasztok! Sajnàlom a negatív teszteket, de mensiig èl a remèny! :-) nagyon várom a pozitív teszteket! :-)

Èn ma voltam àtjàrhatósàgi vizsgàlaton. Nem tudom kinek van tapasztalata, de èn majdnem belehaltam abba a görcsbe, amit a katèter, ill. a kontraszt anyag okozott a vizsgàlat közben, ennek kapcsán egybôl meg is àllapítottam, hogy nem biztos, hogy alkalmas vagyok a szülèsre, nem kizàrt, hogy császárral kène szülnöm, ez nekem borzasztó volt, másoknak állítólag meg se kottyan, mindenkinèl más. Úgy èreztem magam, mint egy hisztis tini, pedig eddig úgy gondoltam, hogy nem vagyok egy anyàmasszonykatonája...de lehet, hogy mègis?!
Az eredmèny szerencsère jó, màr csak a domináns tüszôt nèzik, ill. lesz 21. napi vèrvètel, plusz a fèrjem vizsgàlata. Hamarosan a vègère èrek, már nagyon várom, hogy ismèt próbálkozhassunk. :-)

Mindent bele reggel a tesztelôknek!!! :-)
mrshope
Budapest
 
 


Jo reggelt lányok!
Mrshope sajnalom a fajdalmas vizsgalatot. De legalabb sok jo infohoz jutottatok.. remèljük a legjobbakat.
Èn mèg holnap megnèzem a höt talan de aztán ünnepèlyesen felmondok vele :-D tup sok para hogy felmegy nem megy mièrt :oops:
Ma reggelre vègre melkedès van (36,8) tehát ugy nèz ki biztosan tul vagyunk az ovuláciòn.
Caroline? Neked is emelkedett vègre?
Lányok, tesztelt valaki?
Szurkolok!!
18 cn

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Jó reggelt! Nekem megint nem jó. 

Éjjel egykor arra keltem,hogy nagyon kell pisilnem. Kimentem, de annyira fájt és pisilés után is úgy érzetem, hogy még nagyon kell. Ezután törlésnél megint rózsaszín lett a papír, véres volt a pisim. Nemigaz, hogy pont most időzít így a szervezetem. A fenébe! 
Hajnal háromig 5x is voltam kint pisilni. Gondoltam rá, hogy reggel vajon ezek miatt mennyi hőt fogok mérni...
Nagy nehezen el tudtam aludni, úgy, hogy bevettem egy apranaxot és egy szem zinnat antibiotikumot, tőzegáfonya kapszulát és 10ml urogin medveszőlő kivonatot. Reggel egy órával korábban mértem a hőmet, mert nem bírtam már pisilés nélkül. Tehát fél hat helyett fél 5-kor megmértem és kereken 37 volt. 

Most honnan tudjam, hogy mitől? Megvolt a peteérésem, vagy attól, hogy gyulladásban voltam? Abban bízom, hogy csupán az ovu megléte miatt, mert ha a gyulladás miatt lett volna magas, akkor a keddi hőmnek is magasabbnak kellett volna lennie, mivel hétfőn ugyanezzel a betegséggel és tünetekkel küzdöttem. 

szerintetek? Amikor kevesebbet alszik egy ember akkor alacsonyabb szokott lenni nem? Vagy épp akkor magasabb? 

Little! Te mit mértél? 



ja! és természetesen elmegyek mostmár orvoshoz (délutános), nem játék, félek hogy begyullad ott lenn minden. Most jobban vagyok, de iszok mint a gödény. :)

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?