Új privát üzeneted érkezett!

@kiscsillag201:


köszönöm a választ lányok, de nálam a remény kezd szertefoszlani, az előbb voltam wc-n, a bugyin megint ott van két kisebb világosbarna folt. Nálam ennyi volt. Vége. 

Új hónap új esély. Nem reménykedem már, készülök inkább a következőre. Remélem nem barnázok sokat és megjön ma vagy holnap. 

Addig is ha van kedvetek írjatok, hogy mi csinálhat még jó kis tojcsis nyákot, vagy mi az ami kifejezetten peteérés serkentő. Nálam ugyanis ott lehetett a bibi, hogy nem volt elég jó a közeg ahol haladniuk kellett a katonáknak, nem volt tojcsis nyákom, csak egy nagyon kevéske, lényegesen kevesebb (szinte semmi), mint amennyi szokott lenni. 

Ma szerzek be málnalevél teát valahogy abba hiszek. Nekem már segített. és igen tudom, hogy terhesség végén szokták leginkább, de sokan nem tudják, hogy másra is hat. 
Majd belinkelem ide.

Littleb.! Drága Barátnőnk! Neked szívből kívánom a legjobbakat, és szorítok, mert nagyon megérdemled.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Caroline :(
Anniyra sajnálom.. Tegnap este egy időre már én is elvesztettem a reményt. Most visszatért, azért még igy utolsó körben reménykedem érted is!
Néha az az érzésem hogy fél óra múlva megjön. Ezek téritenek le a túlságos beleélés utjáról talán jobb is.

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:


még nincs veszve semmi Drágák! Ha ott vannak a babák, most még azt várják, hogy bízzatok Bennük. Ha megjön rendesen, akkor lehet az új ciklusra készülni. Mindenki drukkol Nektek szerintem.
bikbok
 
 

 
 

Málnalevél és palástfű kombinációja - homeopátiás szerek


 


Ha gyógynövényekkel szeretnéd javítani a teherbeesésre az esélyed, egyik módja lehet, ha málnalevél és palástfű kombinációját fogyasztod.
A málnalevelet a ciklusod első felében kell fogyasztani, a palástfüvet pedig a ciklus második felében. 

A málnalevél segíti a peteérést, és hosszabb ciklus esetén előrébb hozza a tüszőrepedést. 
Hasznos lehet még a terhesség utolsó heteiben a 37. héttől, mert fellazítja a medence izomzatát és megpuhítja a méhszájat, amivel elősegíti a szülést. Ezért a terhesség korábbi heteiben nemajánlatos fogyasztani csak a37. héttől.

Fogyasztható tea vagy globulusok formájában a menstruáció első napjától a tüszőrepedésig. 
Teából napi 2-3 csészével ajánlott inni. 
A C30-as globulusokból 1x 1-3 naponta.

A palástfű a medence vérellátását serkentve segíti a méhnyálkahártya felépítését, ami a beágyazódáshoz fontos.
Alkalmas még túlsúlyosok PCOS-ok ciklusának szabályozására.

Fogyasztható tea vagy globulusok formájában, a ciklus második felében, tüszőrepedéstől a mensiig.
Teából napi 2-3 csészével ajánlott inni, elosztva az egész napra.
A tinktúrából 2 x 7 cseppet kell fogyasztani. 


Egy példa rá, akinek így sikerült teherbe esnie:
"A málnalevél és palástfű kombit 2005-ben fogyasztottam tea formájában egyetlen egy hónapban: abban a hónapban, amelyben Larával teherbe estem. Málnalevelet a 15. napig ittam, a palástfüvet pedig a 16. naptól (a tüszőrepedés a 16. napon volt)"



Másik példa:
"Terhes az 1. ciklusban málnalevél+palástfü kombival (elötte 50-60 napos ciklusai voltak, ebben a ciklusban a 18. napon volt a tüszőrepedés)"

3. példa:
"Terhes másfél év próbálkozás után. Következö hónapban kezdte volna a clomifén (closty) szedését: 2. ciklus barátcserje, 1. ciklus málnalevél+palástfü kombi"

"Én is pont ezeket ittam, amikor megfogant a kisfiam (aki most fél éves). De nem tudom, hogy ez segített-e, mert amikor kitaláltuk, hogy vágjunk bele, akkor az első hónapban nem sikerült (de nem is tudtam, hogy mikor volt pé-m). Aztán én is olvastam a málnalevél-palástfű teákról, kipróbáltam és összejött 


Aztán, hogy ez segített-e vagy sem, nem tudom."
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekval ... tea-hatasa




Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 



Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


1. Málnalevél tea

Nagyon olcsó. Sokáig elég zacskó.

A málnalevél tea a peteérést támogatja, a petesejt minöségét, a hüvelyi nyálka mennyiségét és minöségét javítja, az ovulációs teszted erösebb és egyértelmübb lesz, a tüszörepedésedet elörébb hozhatja. 
A málnalevél teát a ciklus elsö felében a menstruáció elsö napjától peteérésig igyuk, napi 2-3 csészével. Csészénként 1 teáskanálnyit forrázzunk le és hagyjuk állni 10 percig. Soha ne érintkezzen fémmel a gyógynövény! 
Ha valaki nem tudja pontosan mikor van peteérése érdemes egy hónapot hőmérőzni és figyelni a jeleket. :-)


2. Palástfű

Peteéréstől mensiig kell inni. Ő a természetes progeszteron.
Alkalmazható menstruációs zavarokra, fehér folyásra, hormonzavarokra, alhasi panaszokra. Koraszülésre hajlamos nőknél a terhesség megtartására is jó, mert megelőzhető az embrió kilökődése.
A népi gyógyászatban méherősítőként ismerik.
A palástfűteát lehet inni terhesség alatt is, de csak az első trimeszterben, vagyis a 3. hónapig, kivéve ha észrevesszük, hogy haskeményedést okoz, különben lehet. Segíti a megtapadást és erősíti a méhizomzatot, vagyis segít a korai terhesség megtartásában.
Tea: Két teáskanál palástfüvet leforrázunk 3 dl forró vízzel, 8-10 percig állni hagyjuk, majd kortyonként megisszuk.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


@caroline4:

Igen, ittam folyamatosan, illetve abban a ciklusban kezdtem el a barátcserjét, bár azt csak 3 hétig ittam (tehát nem hiszem,hogy annak köszönhető a pozitív teszt, túl rövid ideg szedtem) és ugyebár azóta nem jött meg! ^^) Ne keseredj el, még bármi lehet! Ez első nagyon haloványka tesztem a 37.napon lett!  Simán lehet még bármi! Attól, hogy az előző babáknál nem volt pecsételés, attól szerintem máskor lehet, és nem feltétlenül kell rosszra gondolni! ;) 

adele666
 
 


@adele666:


biztató dolgokat írsz. Olyan jólesik. Köszönöm.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Caroline még egy kis biztatás nekünk.
A kérdező végül eltünt de a többiek biztatóakat irtak.
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekval ... -fog-jonni

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Èn a 40. napon vagyok, és semmi, két negatív teszt. Ùgyhogy ezek nekem is biztatóak. :D

Kép
szakerto
 
 


Izgulok értetek lányok! Annyira jó lenne, ha sikerülne! Ez a fórum erőt meg reményt ad mindenkinek!

Nekem a munkahelyem olyan stresszes, hogy inkább azon aggódom, hogy ez fog gátolni. Nem maga a munka a baj, hanem a környezet és az emberek. Olyan műszakvezetőnk van, aki nem, hogy segítene a konfliktusok elsimításában, hanem kiélezi azokat és állandó veszekedések vannak. Én tegnap kiálltam egy barátomért, mert igazságtalanul bántották. Az lett a jutalmam, hogy már velem se beszél a műszakvezető mert nem kedveli az embert akit én megvédtem, még csak nem is köszön. Sőt a legnehezebb munkákat osztja ki nekünk kicseszésből. Nem engedi tisztázni a helyzetet, egész éjjel nem aludtam. Ilyen körnezetben nem a legjobb dolgozni.

Ez most így kicsúszott, remélem nem baj. Ha fél év múlva is ilyen lesz a helyzet és nem lesz baba, akkor valószínűleg másik munkahelyet fogok keresni.

Lilypie Premature Baby tickers
molyocska
Nagykanizsa
 
 


Ilyenkor csukd le a szemed, hagy menjen el a füled mellett a hülyeség, és gondolj valami szépre (babóra). Nem kell foglalkozni idiótákkal. Tudom nehéz, de a cél lebegjen a szemed elött.
Tarts ki!!! Szurkolok.

Kép
szakerto
 
 


Caroline! Ez is (micsoda kusza görbe mondjuk) de mèg a 13.on is negativat tesztelt aztan a 16.on pozitivat..

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 



Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


és tudnék hozni még jópárat mert látni bőven. Hát én ezért vagyok a korai tesztelés ellen :D

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Csak még egyet mert ez olyan jo.. neki volt minden spotting 12 13 dpon negativ tesztek sora. A B a testnèl azt hiszem vèrböl tesztelt betát jelent azaz csak az mutatta ki neki a 15.napon..... khm hát ilyen is van.

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 



Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:


hát tényleg lehetnek olyanok, akiknek csak később mutatja. Ha így nézzük még van esély. 
Viszont görcsölgetek, és megint volt egy kis 1 Ft-os foltom de már kezd rózsaszínesedni, de még mindig olyan krémes, nem vizes nyálkás. 

(bocs ha gusztustalan volt.)

Nagyon kicsi az esélyem. Készítem lélekben magam a következő ciklusra.


Kérlek vidítsatok fel, hogy miért jó ha egy baba december elején születik?! :) Mondjuk kb. mikulás környékén :) Persze azon kívül, hogy nagy boldogság a gyermek érkezése, de miért jó még a decemberi babának és anyának? 

amúgy dec. 3-án lenne a névnapja ha lány. :)





Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 



itt a görbém. Mit szóltok? ma reggeli hőm is 37,1

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Sziasztok lányok!! 
nagyon izgulok mindenkiért! csuriba a kezem napok óta 
szerdán este voltam nőgyogyinál, mindent rendben talált, jobb oldalon 13mm-es tüsszőcske a 8 cn.-on :)már hónapok óta járok mindig orvoshoz, eddig mindig csak bal oldalon volt peteérés. azt mondta még legalább 3 hónapig toljam az Utrogestant,és ha addig nem jön össze a baba, akkor páromnak csináltassunk spermiogramot, és ha nála minden ok, akkor nálam stimulálunk egy kicsit. hát mit mondjak párom nem ugrott ki a bőréből örömében, de mondta hogy babáért mindent, úgyhogy ha szükséges szó nélkül megy a vizsgálatra.
most reménykedem hogy a kövi 3 hónap során sikerül, és nem kell majd stimulálni.

10 cn. 

bunny88
 
 


Caroline ki tuja ezt? lehet csináltok ikreket ha nem most jött össze és akkor tuti nem a 39. vagy 40. héten fogsz szülni :D de akár ha egyedül lesz, akkor is jöhet akár 2 héttel előbb és akkor novemberi lesz.
Decemberi előnyök? nem is tudom. Ha valaki nem szereti annyira a karácsonyi örületet készülődést rohangálást akkor 'felmentést' kap belőle. De az biztos, ki szereti ki nem, nagyon emlékezetes és szép Karácsony lesz. Nincsenek kötelező rokonlátogatésok rá lehet fogni a bébire :P és csak szük körben ünnepelni..
Nem én vagyok az embered, mindig is tavaszi koranyári babát szerettem volna.
De lehet pont azért nem akkor jön mert azokat a hónapokat eleve nagyon szeretem. Más időszakban jön majd amit ezáltal szeretek majd meg :)

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:


Nekem mindegy is, hogy decemberben jön-e. Jöjjön. Csak jöjjön, nyugodtan, és még tényleg lehet, hogy előbb jön és akkor novemberi lesz :). Én szeretek télen szülni. Szép lesz az ezévi mikulás és karácsony. :) Cuki lesz a kicsibabám mikulásos rugdalózóban, tuti csinálunk róla olyan képeket majd. :) 

Nagy boldogság lesz a fa alatt nagycsaládos fotókat készítettni. Nagyon várom már. ÉÉÉÉs még az is nagyon jó, hogy mivel suliban dolgozok, így nyáriszünetben növesztgetem a pocimat és még visszajöhetek dolgozni szeptemberben pár hónapra nagy pocival... jaaaj olyan büszke leszek rá. :)

Boldog vagyok, mert nagyon érzem, hogy mostmár sikerülni fog. 

Anyukámnak decemberben van a névnapja és szülinapja is és soha nem panaszkodott. 

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Sajnos nekem meg jött tegnap este, úgy hogs nincs baba !! De nem adom fel úgy is most fogok csak menni kardiológiára hogy új gyógyszert kapjak amit terhesség alatt is lehet szedni így nem lesz befolyásoló tényező. 
Viszont a következő hótól (pontosabban amikortól elmúlik) akkor elkezdem inni a cickafark majd a palásfű teát és arra gondoltam hogy eddig nem Lh teszteltem de rendelek még úgy is HCG tesztett akkor már nem oszt nem szoroz még be újjítani vele.

@littlebiscuit és Calonine4 nagyon izgulók értetek!! Legyen baba!!! Csuri az összes kezen és lábon!! :-)

Következő hónapra fel!!!

Kép
gorzi
Keszthely
 
 


Lh tesztből melyiket vegyem 20-25-30-as közül melyik a jobb, ami úgye nem ad fals eredményt??

Kép
gorzi
Keszthely
 
 


Caroline, anyukámnak november végén a szüli és névnapja is egy napon (gyerekkorában szegééény...)
Teljesen mindegy végül. Mindenre lehet pozitiv meg negativ dolgot felhozni. Én nagyon szerettem volna nyári babát de talán jobb igy. Errefelé kemény tél nincsen tehát ez sem lehet nagy bánat. Nyáron nagy a szenvedés a melegben (idénre a legutóbbinál is durvább meleg nyarat jósoltak most hallottam).
Bárhogy is lesz boldogok leszünk :)

Gorzi sajnálom, de örülök az optimizmusodnak. És köszönjük a drukkokat!

Mintha elkezdtem volna többet pisilni ilyentájt normális an csak 2-n vagyok tul, ma viszont 4x voltam már pedig nem ittam többet.. hm hm bár egy jel lenne :)
A tesztem viszont sehol. Ilyentájt szokott jönni a posta.. Szoritsatok hogy érkezzen mert nincs kedvem 11 euroért patikából tesztet venni...

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@gorzi:


Szia, csak egy tanács. ne mensi után igyad a cickafarkot hanem már most kezd el, hogy tudjon hatni.

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@kiscsillag201:


Húúúú. Köszönöm,  épp ma akartam beszerezni a teákat de akkor el is kezdem inni!!

Kép
gorzi
Keszthely
 
 


Bocsi a hülye kérdésért: Előbb a cickafarkat és utána a ovu után a palástfűvet?
vagy fordítva??
Össze kavarodtam!!

Kép
gorzi
Keszthely
 
 


@gorzi: Szió, én is pont ezt szerettem volna mondani, amit Kiscsillg is ír, hogy ne mesni utántól idd :) Nekem is Kiscsillag tanácsolta. :)

@kiscsillag201: Ha jól emlékszem, te is akkor lettél babás, mikor cickafark /palástfűteát ittál? Megmondom őszintén, most ugyan nekünk freezelve van a babóca projekt, de azért a ciklusom szeretném figyelni. Szerinted nem sok az a két csésze / nap cickafark tea reggel és este? Mondjuk lassan 3 napja nem volt a teafőzésre időm, de azért érdemes szerinted innen pé-ig újra elkezdeni inni?

@mimkosz: Nagyon csini a rucid :)

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Latkafr, miért van freezelve a babaproject? nemááár :(

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


LittleBiscuit és Caroline megy a hajrá! :) Kína össznépi termését kívánom szerencséül :)

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


@littlebiscuit:Megy a matek, karrier development vagy állóvíz, amiből kb 1-2 év az előbbrejutás. A jövőhét közepéig dönteni kell, hogy maradunk, vagy megyünk  oda :( Áhhhh szóval kínlódunk. Pénzben a végén lényegében ugyan ott vagyok. Az itteni meló középvezető szintű, nyugisabb és jobb a lokális adottsága a régiónak, több a szabadidő. Az ottani felsővezetői lenne, de pörgősebb és költözni kell, amiben hiába segít a cég (már az ottani lakás is megvan, ami szintén stresszel, mert olyan mint ha bekebeleznének :)), de a régió sem ilyen szép mit itt mivel az fővárosban lenne. :(  Szóval kattogás level 100-on.


(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 



(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Málnalevél/Cickafark témában, Caroline itt egy másik "gyakorikérdéses" fórum. http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekval ... ik-valt-be
Szerintem mindenki azt issza, ami neki bevált, hisz nem vagyunk egyformák szerencsére :) Annyi viszont biztos, hogy jól meg kell gondolni szerintem, hogy mivel nyújunk bele a rendszerbe :)

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Latkafr értem. Épp egy kolleganőm/barátnőm volt kicsit hasonló helyzetben. Ő is expatként követte a párját külföldre és egy évig hezitált, tanulta a nyelvet keresett melót, majd azt mondta, hagyjuk, csináljunk inkább bébit :)
De akkor neked az ottani maternity megy igaz? az, főleg ha vezető vagy nem lesz sok :S Lehet jobb is a középvezetőinél megállni mert ha még fentebb mész ajaj.. Legalábbis nekem ijesztőek ezek a dolgok hogy itt a nők munkából elmennek szülni majd 4 hónap mulva vissza dolgozni. A nagyszülőknek meg beteszik reggel a babát a lefejt tejjel :(
Itt nemegy olyan ismerős volt (olasz) aki hőbörgött azon hogy ugyan másfél 2 sőt nem kevesen 3 évig is odavannak a babával nálunk vagy esetleg egyúttal lenyomják a tesó-projectet is és 6 évig esnek ki a munkából.
Aláirom hogy ez sem minden szempontóbl jó - de az én szememben az ő módszerűk sem az.
Párom unokatesójáék a legfrisebb élő példa, oktber közepén megszületett a baba, anyuka már egy hónapja dolgozik. És külföldi utakra is megy. Dehát semmi gond, az anyatej fagyasztható. Ja, igen oké. :S
Látom itt a párom kollegáit akik hordják a gyereket ide és oda, átszelik a várost a dugókban ülve (van aki 120 kmt tesz meg naponta) majd este 8-kor hazaesnek és persze hogy ingerlékenyek a gyerekkel is.
Szóval gondoljátok meg a váltást jól :) a kisebb város talán jobb a pici gyerekkel csak szerény véleményem.. :)

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@latkafr:


szerintem a lényeg a folytonosság. Ha ebben a hónapban stop van projekt ügyben, hagyd ki mert 3 hónapig lehet ezt is inni max kúra szerűen. A lényeg, h próbálj meg legalább reggel 1 pohárral minden nap inni csak úgy lesz hatása.

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@latkafr:
Koszonom szepen!Es csak neked lenne valtas ez?Vagy a parodnak is?Marmint munkaban?Hat nehez kerdes az biztos,de sztem te jo dontest fogsz hozni.
Littlebiscuit:En mindenkeppen vennek a helyedben,es holnap megcsinalnam,tudom hogy felsz a tesztelestol,de akkor minel elobb orvos,hogy az a pici vilagosbarnazas se legyen gond.Es a pisiles nagyon jo elojel!Marmint a sok!

mimkosz
Budapest
 
 


Mimkosz a terv a következő :D
Párom megérkezik a labor eredményekkel.
Progeszteron: ha normális megvárom a netes teszteket hétfőn.
Ha alacsony irány a patika és veszek tesztet..

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:
Es egyebkent hanyadik napon veszik le a vert a progeszteron miatt?
Kuldhettunk volna mar neked itthonrol egy adag olcso dm-es tesztet :lol:

mimkosz
Budapest
 
 


Haho csajok, mostanában mindenki lefelejti odaírni, hogy hol tart :-)
Nagyon drukkolok a tesztelőknek!!! :-)

7 dpo
mrshope
Budapest
 
 


haha igen most jönnek kolleganőim hozzám de nem mertem kérni mert nem publikus a dolog hogy babát szeretnénk :D
De semmi gond 10 eurót megér a tudat és a cselekedet ha kevés a progeszteron, sőt bármennyit megér ha a bébiról van szó. Csak gondolhattam volna korábban rá :S. A progeszteronkrémem 2 nap alatt megjött Angliából az is eBayvolt ez a 2 szerencsétlen teszt nem tudom hol vándorol már :D
A progeszteront nagyjából a 21. nap körül szokták nézni (ez szabályos 28 napos ciklusnál). Ovuláció plusz egy hét plusz minusz egy két nap ilyentájt kell mérni.. Tűkön ülök :)

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Caroline mi ujság volt-e több barnázás? nálam semmi egyelőre..
egy másfél óra és megtudom a progiszintem jaj de izgi :)

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:


és hogy érzed magad, milyen tüneteid vannak?

6cn
bikbok
 
 


Bikbok, egyelőre semmi extra. Talán kicsit fáradékonyabb vagyok pl este úgy ragadnak le a szemeim.. a höm érezhetően magas. Nemrég memértem miután kiporszivóztam a lakást (a mozgásra amugy is emelkedik) és 37,4 volt majdnem lázas vagyok.. :D a gyakoribb pisilés érdekes inkább délelőtt érződik jelentősen már tegnap is megjegyeztem magamnak. Mellek még nem fájnak bár ez nálam mindig egy pár nappal a kimaradt menzeszkor érkezik. Reméljük most hamarosan tombolni fognak a tünetek mert az jót jelent (=hogy tombolnak a hormonok) :)

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


*pár nappal a kimaradt menzesz után.
És 15 dpo tehát mára nem vártam..

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit: nagyon nagy drukkban vagyok. Mindenképp jelelj majd, ha teszteltél :)
Caroline, Nálad mizujs?

bikbok
 
 


lányok van egy eladó progeszteronkrémem
28 a progeszteron értékem ami igen magas.. a papiron az van a normális lueális fázisban 1,5-20-ig de szerintme ez hülyeség, túl alacsony. Az istenhegyi klinik azat irja 16-80 közt kell lennie.
bár, lehet a kialakuló terhesség is emelt rajta....

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Sziasztok Lányok, melóval kapcs, igen még átgondoljuk. Mindketten expatként jöttünk ki. Neki már lokál szerződése van, nekem határozott idejű. Épp ezért lenne ez most jó, mert ez határozattlan lokál szerződés. :)
Majd meglátjuk, hogy alakul. Tudatosan azért nem fogunk védekezni, csak most nem nézegetem a naptárt, és a remindereket is kivettem. Ezert felejettem el a teákat is :) 

Köszönöm a választ a teával kapcs kiscsillag201 , akkor most szunetelek egyet :) De olvasni foglak mindneképp titeket :) meg ha tudok akkor írok is mindneképp  nektek <3

Addigra szerintem meg már ti az 1-2-3 hónapos babóitok UH-it töltögetitek majd ide fel :) Már aért várom nagyon Caroline és LittleBiscuit POZITIV tesztjeit :)

Hope, tökéletesen igazad van :) Tényleg sokszor elfelejtem én is odaírni, hogy éppen hol tartok :( Bocsi <3

5 cn

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Oh csajszik, kérném a segítségeteket. Írtam korábban, hogy eddig 26 napos ciklusaim voltak 3nap mensivel + 2vagy 3 nap utópötyivel. Az elmúlt két ciklusban 28 napra jött me, ami szuper, 15 cn on volt a pé-sem mindig, most viszont csak 2 nap volt a mensi és 2 nap enyhe pötyim volt és azt hittem ennyi.. erre most délután a tisztaságin erősebb a pötyi és pre mensis tünet közötti mennyiségben, sötétbarna váladék :( Iszonyatosan zavar és fogalmam sincs mitől lehet, eddig soha nem volt ilyen :(

Köszi előre is  a helpet! <3 <3 <3

(ღ˘⌣˘ღ)
latkafr
Isère
 
 


Sziasztok!Ez igen aktív csoport, ami nekem nagyon tetszik :) de sajnos a bajaimmal inkább nem jöttem. Ezért Bocsika, de nem tudom honnan olvastam visszácska.... Remélem azért alakulgatnak a + tesztek....

Nekem túl a menzeszen, bő tiszta folyásom van napok óta, van nem kicsi bűntudatom, amiért nem védekeztünk, ma pedig reggel óta alhasi szurkám is van, csípőből csípőig. Most vagy megfáztam, vagy majd kiderült.

Szerdán megyek megbeszélésre, még van a küret eredménye.
andrenoci
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?