Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!A doktornom kiirt miutan vazoltam a helyzetem!Arrol mi a velemenyetek h elmult a mellfeszulesem?
vica31
 
 


@lolo8280: Köszönöm a fogadtatást! Igen, kb együtt haladunk, bár én 36 órával előtted járok 
Hétfő este kaptam meg a tüszőrepesztőt.
Akkor mondta a dokim a csütörtök reggel időpontot, lehet hogy még korai, de akkor max visszamegyek később. Amúgy ő másik városban dolgozik egy termékenységi centrumban kb 70 km-re, és a mi városunkban heti 2x van rendelése, csütörtök reggel és hétfő délután. Most nem is bánom, hogy nem a hétfő délutánt mondta, mert közben derült ki, hogy adventi teadélután lesz a fiam iskolájában, amiről nem maradnék le semmiképp. Szóval ha most negatív, akkor gondolom visszarendel a dokim, de csak jövő csütörtökre tud.

Visszaolvasok majd rólad is (csak most munka van), ti a természetes úton haladtok, vagy van némi rásegítés nálad is?

Nekünk annyi van még, hogy a férjemnek a legutóbbi mintája szerint sok nem jó alakú spermiuma van, de vannak közte jók is és a doki szerint a más formájúakkal is teherbe lehet esni, és nekem eddig 3x már bizonyítottan sikerült is, úgyhogy a hormonoktól eltekintve megpróbáltuk természetesen. Nemrég kerültünk hozzá, ez a 1,5.ciklusom nála, az előzőben csak megfigyeltünk, de ott nem tudtunka  férjemmel az UH alapján a doki által belőtt napokon együtt lenni...

legolina
 
 


@lolo8280: de hülye vagyok, írod is a hormonokat... Bocs, nem igazán ébredtem még fel ma 
Szóval a hormonokon kívül van még valami rásegítés? Inszemináció volt vagy az élvezetesebb módszerrel próbálkoztatok?
legolina
 
 

 
 

@vica31: hányadik hétnél tartasz? Nagyon új vagyok még, bocsánat, az utolsó 2 oldalt tudtam csak elolvasni.
Bocs, hogy újként rossz tapasztalatról írok, de ez is egy vélemény: nekem a tavalyi terhességem elején eléggé feszültek a melleim, viszont a tavaleyelőtti vetélés miatt nem mertük sokáig beleélni magunkat, főleg, mivel a baba az UH szerint kisebb volt, mint idő szerint lennie kellett volna. És akkor egyik reggelre elmúlt a mellfeszülés (más tünetem nem nagyon volt, talán egy kis savas gyomor), és akkor tudtam, hogy baj van, aztán lezuhanyoztam és akkor láttam, hogy jött 1-2 csepp barnás vér, bementem a kórházba a dokimhoz de már nem volt szívhang...
Remélem, hogy nálad más van, nem akarlak megijeszteni, de én a helyedben csinálnék mégegy tesztet, hogy nem halványabb, mint a korábbiak. (Tudom,hoyg ez nem pontos érési módszer, de a semminél talán jobb, amíg orvoshoz nem kerülsz)
Más tüneted nincs/nem változott? Nem vérezgetsz?

legolina
 
 


@vica31: hányadik hétnél tartasz? Nagyon új vagyok még, bocsánat, az utolsó 2 oldalt tudtam csak elolvasni.
Bocs, hogy újként rossz tapasztalatról írok, de ez is egy vélemény: nekem a tavalyi terhességem elején eléggé feszültek a melleim, viszont a tavaleyelőtti vetélés miatt nem mertük sokáig beleélni magunkat, főleg, mivel a baba az UH szerint kisebb volt, mint idő szerint lennie kellett volna. És akkor egyik reggelre elmúlt a mellfeszülés (más tünetem nem nagyon volt, talán egy kis savas gyomor), és akkor tudtam, hogy baj van, aztán lezuhanyoztam és akkor láttam, hogy jött 1-2 csepp barnás vér, bementem a kórházba a dokimhoz de már nem volt szívhang...
Remélem, hogy nálad más van, nem akarlak megijeszteni, de én a helyedben csinálnék mégegy tesztet, hogy nem halványabb, mint a korábbiak. (Tudom,hoyg ez nem pontos érési módszer, de a semminél talán jobb, amíg orvoshoz nem kerülsz)
Más tüneted nincs/nem változott? Nem vérezgetsz?

legolina
 
 


@lolo8280:


28, max 30 napos ciklusaim vannak. Igen, ez az egyetlen reményem, hogy talán a második hónapja szedett méhpempő miatt az eddigi korai ovu most áll be az ideális időpontra... De ez tényleg csak egy szalmaszál, amibe kapaszkodom. Vigyor
babyfever2016
 
 


Babyfever: Ne keseredj el, lehet, hogy később lesz tényleg ovud. Mennyi most a hőd?

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@kiscsillag201:


36-36,1 körül mozog. 36,3 volt a max mióta utoljára megjött. Nagyon remélem, hogy igazatok lesz és ma már pozitív lesz este az ovuteszt!
babyfever2016
 
 


@vica31:


Tesztelj! ha erősebb a teszt mint utoljára volt akkor jó, ha nem akkor azonnal doki!

szandra0408
 
 


Vica
mikortól maradt el a feszülés?

szandra0408
 
 


@legolina:


Üdv itt :)

szandra0408
 
 


Babyfever,
Éppen itt a babanete nézelődtem egy régi topicban - rengeteg olyan görbét fogsz látni aminél az ovulációg gyakorlatilag stagnál a hő és olyan is van ahol csak az ovuláció utáni nap (aza alapján ahov behuzt aza ovulációt) megy fel egy picit (!) a hő - kb 2 tizedet.. Szóval szeintem totál megtévesztő lehet ez a hömérőzés is. Mivel rengeteg féle van ahogy rengeteg félék vagyunk. Sok más dolog befolyásolhatja a hőnket is. Szóval szerintem ez nem egy megbizható támpont..
http://m.babanet.hu/tarsalgo/viewtopic.php?p=1482276
A másik az ovuláció teszt azért talán már valamivel biztosabb.. Reméljük a mai már pozitiv lesz :)
Ne izgulj mert az is késleltetheti az ovulációt!!

Vica,
Szerintem nem kell nagyon aggódnod, ki tudja lehet hogy az utóbbi napokban a szervezeted hozzászokott a megváltozott hormonokhoz és azért nem érzed már. Megnyugtatásként én is tesztet ajánlok ahogy a többiek is mondják, ha erős a csikocska az jó jel. Drukkolok hogy minden rendben legyen!

Legolina,
Üdv itt.
Rólam röviden, első baba harmadik hónap próbálkozás - előző hónapban volt egy nagyon korai vetélésem - mondhatni biokémiai terhesség ahogy irják - pozitiv teszt a nem várt másnapján majd 3 nap mulva nem erősödö második csikocska - 6. nap vérzés. Egy jó erős menzesszel kitisztultam és most nagy izgalommal várom a dec.12-t :)
Reméljük sok örömhir érkezik decemberben :)

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@legolina: egyenlőre csak stimuláció, s receptre írt együttlét, aztán ha így sem jön össze, majd jön az inszem, de remélem most összejött!!


@vica31: egy teszt tényleg nem árthat!! S a nagyon bizonytalan vagy, keress fel egy dokit! De az is lehet hogy littlebiscuitnek igaza van, s csak alkalmazkodik a tested, s bizonyos tűnetek eltünnek, s majd jön helyette másik!! Van más változás is amit észre vettél magadon?


@babyfever2016: fel a fejjel, azért azt is tartsd szem előtt, hogy ezek a tesztek sem 100%osak, mert ha többet iszol már akkor is lehet olyan hogy nem mutatja ki a peteérést!! Milyen típusú ovu tesztet használsz? Kazettás vagy sima pálcika?

Lányok nem gondoljátok, hogy milyen irónikus az élet? Mindig mindenhol azt hallod, hogy védekezz, használd az eszed, mert elég egyetlen egyszer nem figyelni, s már terhes is leszel!! S eszerint évekig mindent megteszel hogy elkerüld a terhességet, aztán mikor eljön a baba ideje, akkor meg kiderül hogy havonta 25% esély van a terhességre!! Jah, ha mind2 fél egészséges!!

Ki hogy van? tünetek? Én érzek lent kisebb görcsöket, de nem olyan mint elöző hónapban, de még egy hét hátra van!!








Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
lolo8280
2315 Szigethalom
 
 
 


Na ma én is belehúztam annyi rossz dolgot olvastam, hogy tiszta ideg lettem, saját magam megnyugtatására csináltam egy tesztet! Úgy néz ki megnyugodhatok! :)


 


@lolo8280: ez a védekezős dolog már nekem is eszembe jutott!


 




szandra0408
 
 


Köszi lányok a bìztatást! Én is remélem hogy ezután minden rendben lesz és semmi nem áll a baba útjába! Addig meg izgulok értetek!
Szandra, öröm ránézni a tesztedre, akkora pozitìv! Ne aggódj nemsokára mész dokihoz :)
Lolo8280, ezen én is elgondolkoztam már. Sőt, megmondom őszintén, amìg védekeztünk valahogy fel sem merült bennem, hogy mennyi "macera" van egy teherbeesés mögött. Sajnos tényleg aki el akarja kerülni, annak tuti becsúszik, aki pedig nagyon szeretné már és tudatosan tesz is érte...lehet hogy éveket vár. Ez olyan Murphy kategória.
marmotka
 
 


Köszönöm Littlebiscuit, Lolo! Igyekszem nem előre parázni, de jól esett kiírni magamból az aggodalmat. Vigyor Kivárom a kövi pár napot, hátha történik valami. Ha nem, akkor szerdán megyek orvoshoz.
babyfever2016
 
 


@marmotka:


köszönöm :) nagyon lasan megy az idő, és annyi rossz dolgot hall az ember :/ de most megnyugodtam :)

szandra0408
 
 


@littlebiscuit: tudod, mit szoktak ilyenkor mondani, ilyenkor van a legnagyobb esély, mert még erős a hormonhatás. Hajrá!!

@lolo: Detto :) Hajrá nekünk! Nekem is pont ma nyilallgat a méhem, tegap délelőtt kezdte, este el se bírtam aludni, meg is ijedtem, hogy lehet hogy a progeszterontabletta mellékhatása, de a barátnőm szerint, aki 2 éve ugyanennél a dokinál volt lombikozni, neki ugyanez volt a beágyazódásnál.
Szerintem én anno a kisfiammal nem éreztem ennyire, de akkor nem tudatosan készültem rá.

Amit írtok a teherbeesésről, az igaz, nagyon sokan teherbe esnek pedig nem is akarnak, és sokaknak meg nagyon nehezen megy. De lehet, hogy nekik korábban se ment volna, szerintem az van, hoyg ebben sem vagyunke gyformák, van akinek könnyebben megy, van akinek nehezebben.

Én pl a kisfiammal spontán estem teherbe, nem kimondottan terveztük, és most meg nem sikerl terhes maradnom :(
Úgy voltunk akkor, hogy nem volt még meg a diploma, a lakáson még volt hitel, szerettünk volna már babát de ezek miatt még várni akartunk. Persze tudatalatt nem akartunk már várni, többször volt olyan, hogy elfogott a hév, nem védekeztünk, hogy a sorsra bízzuk, max terhes leszek. Persze ezt nem gondoltuk komolyan, mármint hogy akkor tudatosan babát vállaljunk, de tudtuk, hoyg fel vagyunk rá készülve. Meg is lepődtünk, mikor egyszer csak kiderült, hogy terhes vagyok :) 
Először azt se tudtuk mi van, nehéz volt felfogni, és aztán szépen lassan leesett, hogy szülők leszünk. Persze nagyon örültünk neki, de azért meglepetés volt. 


legolina
 
 


Hát csajok amúgy már nevetséges,hogy hány ember lesz terhes aki nem akar.
Több olyan ember ismerek akinek csak úgy becsúszott.
A kolléganőm a nászútján csak 1x nem védekezett és egyből terhes lett,volt is meglepődés mert ő meg úgy gondolta,hogy úgyse jön össze,mert épp lakást akartak venni.
És volt olyan is aki a 2.at akarta és várt rá egy évet.
Sajnos a munkahelyemen többen vannak akiknek nem nagyon akar összejönni.

Közbe megnéztem a naptáramat,most nézem hogy bár a karácsonyról lecsúsztam,
de még újévi ajándék lehet :)

Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


@krystin:


én drukkolok :)

szandra0408
 
 


Hello csajok,

Szandra ennél pozitivabb már nem is lehetne :)

Lolo, - annyira nem akarom elkiabálni, de én is mintha kezdenék érezni odalent egy kis furi húzódást. Pedig nagyon korán van. Jah és igy a hömérözséről beszélve - habár tudom délutáni adat nem mérvadó de azért megmértem, 37 a höm az azért elég magaska :) Mondjuk, a nem babésoknak is ilyenkor megy felfelé, csak menzesz előtt vagy menzeszkor esik le szóval ez annyira nem vet fel :)

Legolina,
Igen rengeteget olvastam utána ennek a dolognak és sok helyen találtam ezt a pozitiv dolgot hogy ilyenkor még esélyesebb. Azon a fórumon ahová a november eleji pozitiv tesztél becsatlakoztam pl van egy lány aki 2 év után végre inszeminációval teherbe esett majd 5 hetesen elvetélt. És aztán a következő hónapban spontán teherbe esett :) szóval ez biztató. Mondjuk eleve csak a második hónapunk volt az előző szóval nem aggódom annyira.

Krystin, szerintem jobb is az ujév. Még Karácsonykor lehet koccintani meg addig forraltborozni :) SŐt igazából azt olvastam hogy a 6. hétig semmi kontakt nincs a magzattal és nem árt meg nagyon semmi. Persze én már a teljes 'project' alatt alig alig iszok csak vörösbort és ilyen fél max 1 decit.. A tudat hogy jobban teszem ha nem teszem megálljt parancsol :)
Én amugy imádom a borokat. Régen 2 nap volt egy üveg bor nálunk most felment 5-6 napra (haha még sporolunk is :)

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Én is szeretem a bort,bár én a fehéret.
Csak a 3 műszak miatt mindig van varia mikor ihatok,
mert nálunk szondáztathatnak és ha a szonda bármennyit is mutat kirúgnak.
Én is egy ideje nem ittam,pedig néha este egy pohárral jól esik.
De most a gyógytea meg a vitamin megy.
Igyekszem a gyógyszereket is minimumra szorítani,elég hogy gyógyszergyárban dolgozom.


Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


@krystin:


Épp most vettem alkohol mentes bort :)

szandra0408
 
 


@littlebiscuit:


:) köszönöm

szandra0408
 
 


Hol vetted?És milyet?Éddig csak alkoholmentes pezsgőről meg sörröl hallottam!

Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


netről lehet rendelni, ha kiggoglézod még válogathatsz is :)

szandra0408
 
 


Szandra: Nagyon szép a teszt!! Annyira jó ilyet látni!!!
Az biztos, hogy mióta próbálkozunk, az elmúlt 3 évben, a környezetemben megnőtt a "UUpssz" becsúszott a baba, pedig nem is akartuk!! Nah tudom nem szép dolog, de ilyenkor ordítani tudnék vele, hogy ha nem akartad, akkor miért nem védekeztél, ha viszont nem védekeztél, akkor meg igenis akartad, mert ügyebár tudjuk, hogy védekezés nélkül összejöhet!! Ahogy Legolina is írta, nem tudatosan, de akarták, s szerencsére össze is jött nekik!!
A lányokkal mi is szerencsések voltunk, elsőre összejöttek, elhatároztuk, hogy ha akar akkor jön a baba, s jöttek is!! Sajnos most fordult a kocka, mert hát ügye már 3 év eltelt! De hátha ez lesz a mi hónapunk!!!
Mindenki mondja hogy pozitívan kell gondolkodni, mert akkor bevonzuk a jót, hát nagyon igyekszem, de félek, ha nagyon beleélem magam, akkor még nagyobb lesz a csalódásom, ha megjön a nemvárt!

Miért van az, hogy ha beírod a google-ba, hogy a menszesz előjelei, s azt hogy a terhesség előjelei szinte ugyanazok a tünetek? Nehogy véletlen homlok egyenest más jelek legyenek, az úgy túl könnyű lenne!! Így marad a bizonytalanság és idegeskedés, hogy ez vajon emiatt vagy amiatt van. Nah sebaj, remélem most begyorsul az idő, s hamar kiderül a fárba!!

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
lolo8280
2315 Szigethalom
 
 
 


Csajok mit gondoltok a babvárás alatti haj melírozásról?

szandra0408
 
 


Huhh, Lányok azt hiszem megkönnyebbülhetek. Megcsináltam a mai ovutesztet, csatolom a fotót. A legfelső a hétfői a középső a tegnapi, a legalsó a mai. A bal oldali a tesztcsík.

 
babyfever2016
 
 


@babyfever2016:


Akcióóóóóó!!!!

szandra0408
 
 


@babyfever2016:
Hol veszed az ovu tesztet? Én is beszereznék jövő hétre :) köszi:)

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


Babyfever ajánlása után én is rendeltem vateráról.Tényleg jók,olcsók és lehet keverni ovu/hcg-t.Asszem babaváró az eladó neve.David nevűt rendeltem.Minden rendbw volt vele és hamar megjött!

Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


Úgy-úgy, ahogy Krystin mondja! :) Vateráról származik, David a neve és 3000 ft 50 darab. Egyik nap megrendeltem (délig érdemes, ha jól rémlik) és másnap meg is érkezett.

Köszi a drukkokat! :)
babyfever2016
 
 


@vica31:


Mi a helyzet veled?

szandra0408
 
 


Csajok rendeltem most a fastest.hu oldalról, 90Ft/db az ovu teszt, mivel 50 kicsit sok lenne szerintem :D

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


Lehet kevesebbet is en csak 30at rendeltem de ugy emlekszem lehet 15ot is!

Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


@szandra0408: én nem hiszek benne, hogy ennyitől baja lenne a babának, a fejbőröddel nem is nagyon érintkezik a festék a melír alatt.
Szerintem sokkal több más káros dolig éri őket a 9 hónap alatt
;-)
legolina
 
 


Köszönöm :) megnyugodtam

szandra0408
 
 


Szandra én se hiszem hogy baj lenne,mamár úgyis minden szet van vegyszerezve ez a legkisebb :)
Bár én nem festem a hajam,nekem műkörmöm van,de attól se szándekozok megválni a terhesség alatt,csak majd a szülés körül.

Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


Jó reggelt lányok.
Ma reggel mintha enyhe menzeszes görcsök jöttek volna illetve egy ilyen meghatározhatatlan érzés az altestben, egy mix, menstruációs fájás, egy kis izomláz és egy enyhe feszülés lenne. Höm 37 volt ma reggel. Pedig olyan korán van még (egy hete lehetett az ovulációm). Még jó hogy a várakozás fele utazás lesz és nem lesz időm jeleket figyelni/keresni :D
Ti hogy vagytok?

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Úgyanígy voltam múlt hónapban! ez jó jel! És nem koraiak ezek a dolgok nekem ovu után 4 nappal már volt egy csepp vér...!

szandra0408
 
 


@szandra0408:


"A kismama ne lélegezze be a festéket", ezt olvastam, hogy lehetőleg ne a festékes tálkából lélegezz, de egyébként nem tilos a hajfestés. Vigyor
babyfever2016
 
 


@littlebiscuit:


Drukkolok, hogy azt jelezze a tested, amire gondolunk! :)
babyfever2016
 
 


Littlebiscuit: Nem akarod elkezdeni inni a palástfű teát? Segíti a beágyazódást és csökkenti a vetélés esélyét.

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@littlebiscuit: Akkor te is ott tartasz, mint Lolo meg én!
(Nekem múlt szerdán volt ovuláció)
Én most voltam vérvételen, kiderült, hogy leginkább a progeszteron ellenőrzés miatt van: ha alacsony a progi szint még így pótlással is, akkor tudjon még adni a doki. De akkor már megnézik a HCG szintet is.
Holnap délután lesz eredmény, hív bagy sms-t ír majd a doki...

legolina
 
 




:)

Ugye jól látok??
linda88
Dány
 
 


igen ez pozitív :) Mióta késik?

szandra0408
 
 


Linda gratulálok!Ez egy nagyon szép pozi teszt!
moncsika79
Szentendre
 
 
 
 


@littlebiscuit: ezek szerintem lehetnek a beágyazódás jelei, nekem ilyenkor volt egy kis rózsaszínes folyás is, de csak kicsi. Most is feszülget a méhem, bár leginkább tegnap és tegnapelőtt volt ez az érés, előtte nem.
Nem menzesz görcs, más, ez olyan, mintha csak egy-egy kisebb részén lenne a méhemnek.
Hajrá!!

legolina
 
 


@linda88: juhúú, gratulálok!!

legolina
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?