Új privát üzeneted érkezett!

@ecsibe:


Írtam privátot! Vigyor
babyfever2016
 
 


Sziasztok! Pár napja írtam ebbe a fórumba, na nekem azóta már olyan pozitív az összes teszt, hogy csak na, szinte a kontroll csíkkal egyenlő, és minden nap picit erősebb, élesebb már a 25-ösön is. Nekem fél éve állt be a ciklusom 29/30/31 napra. Előtte mindig 37 volt, és múlt hónapban is. Ma a 37. napon vagyok, szóval igazából azt sem tudom mikor kellett volna megjönnie. Tüneteim nincsenek szerencsére, semmi. Elszaladtam dokihoz is, egyelőre csak tapintással megvizsgált, azt mondta méhen belüli, meg levette a rákszűrést, UH még korai lenne azt modta, 2 hét múlva menjek vissza. Egyelőre még szokni kell a gondolatot. :) De már attól félek, hogy mikor szóljak a munkahelyemen, mit fognak szólni, persze tudom, hogy még bármi történhet, de fő az optimizmus. Többieknek szorítok!
rubita
 
 


Rubita: Gratulálok!!! És drukkolok! Én jelenleg várok, néha fájdogál a hasam, de ennyi. ma vagyok a 9- 10 ik dpo-n. még 5 nap a nemvártig.

szandra0408
 
 

 
 

@szandra0408:


Jósteszt mit mutat? Erősödött tegnaphoz képest?

Többiek hogy vagytok?

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@kiscsillag201:


nagyon minimálisat, vagy lehet hogy nem is . nem tudom. mindkettő nagyon halvány.


szandra0408
 
 


@kiscsillag201:


Nálam a helyzet változatlan, ma-holnapra nem várom, eddig semmi, ha holnap reggel nem jön, akkor lehet, hogy tesztelek egyet. Nálad miújs?

Rubita, nagy gratula! Boldog babavárást! :)

Szandra, ez az utolsó pár nap telik a leglassabban, de kitartás, eltelik! :)
babyfever2016
 
 


Babyfever: írj ha teszteltél, nálam várakozás van most, vasárnap volt ovu elvileg :)
Szandra: Kitartás neked is :)

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


Sziasztok Csajok! az en tortenetem eyenlore befejozodott. Reggel mar visszaesett a homersekletem, megjott a nem vart. Majd legkozelebb.
Nektek kitartast, szurkolok, kivanom, hogy legyen egy gyonyoru egeszseges kisbabatok. Puszi ;)
Es koszonom, hogy velem voltatok ebben a par napban.
kittya
8800 Nagykanizsa, Bartók Béla u. 10/1.
 
 


Sziasztok Lányok, hát úgy alakult, hogy nem kellett tesztelnem, hajnalra megjött. Úgyhogy hátraballagok a sor végére, a kövi nem vártam napja dec. 16. Vigyor

Kittya, együttérzek, de ne menj messzire! :)

Most Ecsibén a sor, hogy ne kövesse a példánkat! :)
babyfever2016
 
 


Sziasztok! Nekem elvileg megjött a nemvárt :( de nem olyan,mint szokott. Tünetek is vannak, kedden 5kor doki. Ez már az 5. Hónap,hogy próbálkozunk. Tudtok tanácsot adni,hogy mit szedjek? Szedem az eleviet,magnéziumot,cinket. Gratulálok azoknak,akiknek összejött a baba. A többieknek szorítok :)
manatus88
Pilisvörösvár
 
 


Sziasztok!
Babyfever, Kittya, Manatus ezek nem jó hírek! De fel a fejjel, és amint lehet akciózni :-)
Nálam annyi változás van, hogy este óta szúr a petefészkemnél, olyant mint peteéréskor. Reggel fogmosás közben majd leszakadt a hasam. És vagy ver a víz vagy vacogok. Meglátjuk mi lesz...

Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


@ecsibe:


 Ha jól emlékszem, mi vagyunk a következők! Dukkolok Neked :)

szandra0408
 
 


@szandra0408: Igen, én péntek, te meg hétfő, ugye? Drukkolok én is. 
Hogy vagy? 


Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


Napsütéses szép reggelt :)

Képzeljétek vasárnap délután kicsit furi volt a pocim olyan szurkálós hétfőn meg egész nap alig vártam este hogy hazaérjek ráadásul megjelent a tojásfehérjés folyás is pedig csak ma lenne a naptár szerint PÉ-m :) lehet hogy a barátcsrje segít?? :) Gyorsan ágyba is csaltam a kedvesem   
 Ráadásul hétfőn este kaptam a hírt hogy megszületett barétnőm pici fia :) remélem nekem is szerencsét hozott :)
December 2-3 körül nem várom szép névnapi ajándék lenne :)

Mindenkinek szép napot sok erőt és kitartást :)  Ha előbb nem a Jézuska meghozza a babucikat a fa alá
linda88
Dány
 
 


@ecsibe:


Nyűgösen. Tegnap este ismét volt egy vérpötty de mára semmi, félek, hogy megjön. Hasam néha feszül, de nincs tüntet, Nálad mi a helyzet?

szandra0408
 
 


Sziasztok lányok! Rubita gratula, vigyázz magatokra! Kittya, babyfever2016, manatus88, fel a fejjel. Egy kutatás szerint decemberben fogan a legtöbb baba!!! Ez mindenképp jó hír!!!!

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
lolo8280
2315 Szigethalom
 
 
 


Sziasztok lányok,

Kicsit kevesebbet van időm most jönni az itthoni napok mindig annyira rohanósak.
Babyfever, Manatus, Kytta, sajnálom!!!!! De ne csüggedjetek, jönni fog hamar a siker és a pici bébi.
Rubita, gratulálok!! Te vagy a legújabb babásunk szuper olvasni az erősödő teszteket :)
Akkor már csak Ecsibe van hátra?
Caroline, tényleg februárig várni kell? Karácsonyig már elszalad az idő csak a január szokott olyan szörnyen hosszú lenni, de aztán már itt is a február majd a tavasz. Tavaszra már mindenki pocis lesz ugye lányok?

Nálam végre megszünt a vérzés. És nagy erővel keressük a kinti nőgyógyászt.
Fogalmam sincs mikor várható peteérés, lehet hogy most beállt valami változás a testemben mert nekem a menzesz is ilyen barnásan szokott végzősni most viszont a végén is élénk (már enyhe) vérzéssel zárult. Mintha egy extra nagy tisztulás történt volna odabent ilyen érzésem van.. Szóval ki tudja lehet picit le is fog rövidülni a ciklusom? (egy picit az átlagnál hosszabb 31-32 napos volt eddig kb).
De nem is baj hogy nem tudom a peteérést számolgatni jobb ez így. Nem akarok ujabb hónapot végigaggódni izgulni, csak lazán. Friss szexi fehérnemű beszerezve és csak csináljuk


Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:


Itthon nem jutottál el akkor dokihoz? 
Így van csajok fel a fejjel, reméljük hamar babásak leszünk :)
Judydifi: El vagy tünve minden ok?

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@szandra0408:Sok a munka, ezért kicist elterelődik a figyelmem. Mondjuk egy-két ótrára.
Ez a tegnap esti petefészek szurka tök furi volt. Először csak éppen, hogy érzetem, de aztán elég erős lett. Nem tudom mit jelent. De nem találgatok. Holnap remélem nem jön. Ha minden oké, akkor igyekszem tartani magam és csak szombaton tesztelni.


@littlebiscuit:A héten én vagyok vissza, aztán Szandra a soros hétfőn. Remélem gyarapítjuk a babások táborát.


 


Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


Köszi Lányok! Nem mondom, hogy nem szomorított el kicsit, de első próbálkozás volt, még nagyon korai lenne keseregni. Persze azért volt már jobb napom is. :)


Mindenkinek nagy drukk, aki a napokban nem várja!

babyfever2016
 
 


babyfever, megértelek. Nekem is az első hónap ilyen volt nagyon erősen éreztem furcsa szokatlan dolgokat - és aztán 2 nappal a nem várt előtt meg is jött.
A második hónapban (ez az utolsó, félresikerült) már sokkal lazább voltam. Akkor kezdtem el nagyon reménykedni amikor elmaradt a barna pöttyözés a nem várt előtti napokban és aztán még egy hétig. Aztán viszont puff...
És hiába, most annyira nyugodt pozitivizmus lett úrrá rajtam. Jó érzésem van, tudom hogy össze fog jönni hamar. És nektek is!!

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Sziasztok!

Már olvaslak titeket egy kis ideje,most csatlakoznék!
Ez az első aktív hónapunk,elvileg hétvégén lesz pé-m,de azért ovutesztelek is.
Drukolok mindegyikőtöknek!


Lilypie First Birthday tickers
krystin
Budapest XXI. kerület
 
 


@krystin:


Üdv itt! Sok sikert, gyors babásodást! :)

szandra0408
 
 


@ecsibe:


irigyellek én itthon vagyok ...

szandra0408
 
 


@szandra0408: Áááá, ha én otthon lennék, már ellőttem volna pár tesztet. De szerencsére ma nagyon későn érek csak haza. Holnap reggel meg korán kelés, nincs idő teszteni. Szóvla kitartok. 


Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


én tegnap bűnbeestem, csináltam egy nega tesztet. és holnap tervezek megint tesztelni.ki vagyok folyamatosan jár az agyam...

szandra0408
 
 


@szandra0408:Kitartás! Tényleg már csak pár nap. Van valami tüneted?


Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


@ecsibe és@szandra0408: kitartás lányok, és nagyon drukkolok, hogy jó hírekkel érkezzetek!


@krystin: üdv köztünk!!


@littlebiscuit: remélem igazad lesz, s tavaszra már mindenki babás lesz!!!











Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
lolo8280
2315 Szigethalom
 
 
 


@ecsibe:


terhesnek érzem magam sokat pisilek, fájdogál a hasam, 9 nappal pé után volt pici vér, egnap is egy csepp. de ennyi. meg a félelem.

szandra0408
 
 


@szandra0408:


Szerintem várjál még a tesztelt, mert ha az is negatív lesz (még korai szerintem) scak feleslegesen stresszelnéd magad. De a te döntésed ez csak tanács :)

ecsibe: Kitartás neked is :)

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@kiscsillag201:


tudom, hogy várnom kell! mostmár kibirom hétfőig! :D

szandra0408
 
 


@szandra0408:Kitartás!!!  Mi vagyunk a türelem hősei! Mindannyian ebben a topikban 
Megkérdezhetem, hányadik próbálkozós hónapod ez?


Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


@ecsibe:


"csak" a második, de tényleg azt érzem, hogy sikerült :)

szandra0408
 
 


@krystin:


Üdv itt! Sok sikert! 

Én cickafark teát iszogatok napközben. Kiváló méherősítő. HÁtha a ciklusom is rendeződik a missed ab után. Eddig semmi baj nem volt a ciklusommal, remélem ezután is így lesz és nem borul fel semmi. 

Decemberben jön meg elsőnek, aztán januárban. Ohh, nem elég vajon két ciklust kivárni. Nálunk nem a megtartás volt a gond, hanem, hogy nem fejlődött kellő ütemben és hogy nem volt szívhang. Szerintem ha kétszer szépen újraépül a méhnyálkahártya majd leválik, akkor az azt követően felépülő nyálkahártya már a harmadik lesz. Szóval a januári mensi után már próbálkozhatnánk. Majd kicsit utánaolvasok, meg utána kérdezek dokinál.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Egy ideje olvasgatlak én is Titeket.
Röviden bemutatkozom.
Mi a nyár elején kezdtünk el próbálkozni, elsőre sikerült, de túl szép volt, hogy igaz legyen. Nem fejlődött rendesen, kiírtak műtétre. A műtét előtt elvetéltem itthon, de így is kellett a műszeres befejezés.
A műtétet végző doki 3 ciklus szünete javasolt, a másik dokim azt mondta szerinte nem kell szünet amíg valami nem oké addig úgysem fogan meg vagy ha meg is fogan nem ágyazódik be. Mi úgy döntöttünk kivárjuk a 3 ciklust. Várhatóan decembertől újra próbálkozunk.
Tavasszal lh teszttel figyeltem a peteérést most úgy vagyok vele, hogy semmi "tudomány" :)
Gratula a poziknak a többieknek meg nagy drukk!

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
gabelila
 
 
 


@gabelila:


Üdv itt! :)

szandra0408
 
 


@ecsibe:


Drukkolok, holnap amint tudsz valamit írj :D

szandra0408
 
 


@gabelila:


Szia! Ha picit visszaolvasol látod, hogy a napokban írtam én is, hogy hasonló helyzetben vagyok. Sok sikert kívánok nektek! Jó, hogy idetaláltál.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


@caroline4

Olvaslak Titeket egy ideje az utolsó hozzászólásod - amiben dilemmázol a 3 ciklus szünetről - adta meg a végső lökést, hogy írjak.
Nekem 2 doki 2 félél mondott. Mi a kockázat minimalizálása végett úgy döntöttünk betartjuk.

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
gabelila
 
 
 


@ecsibe:


Naaa? mi a helyzet? hogy vagy?

szandra0408
 
 


@szandra0408:


Nem teszteltem, majd csak holnap, ha ma nem jön meg.
Eddig amúgy semmi. De nem akarom elkiabálni. Ma bal lábbal keltem, elég pesszimista hangulatban :(

Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


@ecsibe:


megy az energia :D

szandra0408
 
 


Köszi, rám fér 

Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 


Ecsibe, Szandra kitartás, pozitív gondolkodás! :)

Kiscsillag, Littlebiscuit, Caroline hogy vagytok?

Szia Krystin itt is, üdv a csapatban! :)
babyfever2016
 
 


@babyfever2016:


Én várok :) Tegnap meg ma "alacsonyabb" volt a hőm 36,5 igaz a normál is 36-36,2 között mozog. Nem tudom. A jobb petefészkemnél néha szurkál. Jövő7 végén kiderül :)

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@ecsibe:


Drukkolok! Hogy vagy? minden rendben? :)

szandra0408
 
 


@babyfever2016: köszi a kèrdèsed, jól vagyok. A gyerekekre koncentrálok ès a fèrjemre.. Holnap már megyünk a fèrjemmel a kari ajándèkok egy rèszèt beszerezni. Olyan jó napnak igèrkezik a holnapi. Kora reggel elvisszük a gyerekeket anyukámhoz, aztán tesco, auchan. Aztán ebèd, kávè èdes kettesben. Aztán talán mèg egy- kèt játèkboltba benèzünk.
caroline4
 
 
 
 
 


@babyfever2016:
köszi a kèrdèsed, jól vagyok. A gyerekekre koncentrálok ès a fèrjemre. Holnap már megyünk a fèrjemmel a kari ajándèkok egy rèszèt beszerezni. Olyan jó napnak igèrkezik a holnapi. Kora reggel elvisszük a gyerekeket anyukámhoz, aztán tesco, auchan. Aztán ebèd, kávè èdes kettesben. Aztán talán mèg egy- kèt játèkboltba benèzünk.
caroline4
 
 
 
 
 


Sziasztok ujra. :)
Csajok, amikor megjott a mensim aznap leesett a hom, de azota is rosszul vagyok, napkozben tobbszor megszedulok, meg mindig nincsen etvagyam. Furan erzem magam es ma megmertem kivancsisagbol a homet ujra felment. A mensim sem az igazi. Szerintetek?
kittya
8800 Nagykanizsa, Bartók Béla u. 10/1.
 
 


@szandra0408: Még semmi.  Viszont egyre jobban érzem, hogy mindjárt megjön... ez nem tudom miért van. Vagy tényleg megjön, vagy csak ijesztget. Viszont sajnos hasmenésem van, ezt abszolút nem tudom mitől van.  Lehet ideges vagyok és attól, lehet a mensi előjele. Mert azt mondják inkább a székrekedés a jellemzőbb terhesség esetén, nem?


@kittya: Csainálj egy tesztet, hátha. Mit értesz azon, hogy nem az igazi? 





Lilypie Pregnancy tickers
ecsibe
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?