Új privát üzeneted érkezett!

@zsuci:

Az én férjem is hasonlóképp áll a témához, mint a tiéd, megértem.
Amíg nem jön meg, a lehetőség fennáll, aztán meglátjuk.
:-)
somipiro4
Vasad
 
 


Sziasztok lányok,

Újak (számomra újak) üdv itt! Máris veletek kezdem.

Zsuci,
Most látom, mennyire más a helyzet a már sokadik babásokkal mint az elsőre készülőkkel. Mégis szerintem jó hogy egy fórumban vagyunk. A tapasztaltaktól sok infót kapunk mi 'kezdők'. De mivel valamilyen szinten ti is 'ujrakezdők' vagytok jól jön az igazi 'kezdők' kezdeti lelkesedése :D Hát ez a végén egy nyelvtörő lett.
Olyan ez nekem most mint amikor egy barátnőm, aki 12 éve van a férjével tanácsokat várt amikor nagy krizisben voltak. Én három és fél éve vagyok együtt a párommal ami a leghosszabb kapcsolatom is egyben. Mit tudhatok én egy 12 éves együttlétről. Ennyi idő után egész más dolgok lehetnek mint a páréves szerelemnél, ahol még egy romantikus vacsora vagy egy édeskettesben ágyban töltött nap bármit megold.
Szóval nem tudok nagy mentő tanácssal szolgálni. Csak megerősíteni amit te is irtál. Jönni fog, ha jönnie kell. Ha jön akkor hálát fogtok adni érte. Ha nem, akkor az is valamiért van. Talán a két csemetédnek kell adni azt a figyelmet amit egy harmadiknak szántatok volna. A secret jut erről eszembe. Adj hálát minden nap azért ami már van és akkor fog jönni még több jó.
Remélem így lesz..
Mennyit barnázol amugy mensi előtt? Ha nem csak egy két napot az lehet a progeszteron hiány.
Én is pöttyezgetek sajnos olyan 2 napot mielőtt megjön.
Egyelőre abban bizom hogy ez még semmi drasztikus, és a következő hónapban (azaz ebben) még nem vetek be semmi teát vagy kapszulát.
 
Somipiro4,
Mi az a Norcolutot?
Ugy gondolod már biztos veszve minden (erre a hónapra értem csak persze) ?

Caroline,
Nagyon nagyon izgi.
Pesze hogy ma még nagyon korán volt :D
És még az is teljesen esélyes hogy szombaton is az lesz. Ha netán egy csik van semmi elkeseredés!!! Látod pl Kisbogiknak 14. nap lett halvány !
Marquise meg aztán.. ő rengeteget várt..

Judidify,
Nekem utának kicsivel lesz peteérésem. A naptár azt irja 23 de ebben becsapott most legutóbb is 2 nappal (előbb volt)
Szóval október végén együtt izgulunk..

Marmotka,
Írod "Naptár szerint 09.23 volt ovu, mi 20-21-24".
Nálunk is az ovu előtti nap maradt kis és nem jött össze :(
Mondjuk, nekünk az az előtti kció is enyhén félresikerült.. ehm ehm.  Jah és az ovu napjai is - mivel az ovum hajnalban lehetett és mi este szexeltunk már lecsusztunk.
De persze NE vonj le belőle semmiféle következtetést.
Hisz ha a 21..ei akció jó volt simán esélyes lehetsz..
Drukkolok!!!!


Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:

A korábbi terhességeimnél kb egy héttel a nemvárt után pozitesztem lett. Két éve volt utoljára, hogy két hetet késett, negatív teszt, doki, vastag méhnyálkahártya, magas prolaktin szint, alacsony progeszteronszint - és a doki ezt a gyógyszert írta fel, továbbá jelentős súlycsökkentést javasolt. Azt mondta beszedem a két havi Norcolutot és utána rendbejön a menzeszem. Fogynom nem sikerült olyan mértékben, ahogy kellene, de a menzeszem beállt és van\volt peteérésem is.
Őszintén szólva egyetlen késésnél sem éreztem ennyire biztosan, hogy baba van...viszont mostanra elbizonytalanodtam teljesen.
somipiro4
Vasad
 
 

 
 

@littlebiscuit:


valóban nyelvtörő lett, de értem, mit akartál mondani, és köszönöm  Tényleg igyekszem erőt és lelkesedést meríteni tőletek  A különbség talán csak annyi, hogy sikertelenség esetén én könnyebben legyintek - hiszen már van két csodás gyerekem, és tudom, hogy örülnöm kell annak, ami van!

Kérdésedre válaszolva, nálam a "menet" így néz ki: 1-2 nap fehéres, sűrűbb folyás, ami a 3. napon átvált barnába, a 4. napon pedig mensi. Vagyis az, hogy ma elkezdődött a folyás, azt jelzi, hogy óramű pontossággal meg fog jönni naptár szerinti időben, vasárnap. Ez szerintem még bőven a normális határokon belül van.

Ugyanakkor más tünetek azt jelzik, hogy valami mégsem okés. pl. nekem sose volt gondom az arcbőrömmel, a pattanások tiniként is messzire elkerültek. Ehhez képest pár hónapja minden ciklus első felében tele a képem ragyával (a legcsúnyább, legfájdalmasabb fajtából).  Vagy pl. nekem sose voltak igazán durva PMS tüneteim - de, szintén pár hónapja, a melleim a mensi előtt kb. egy héttel pár napig iszonyú durván megduzzadnak és fájnak. Ez mondjuk most kimaradt, szerintem a tea miatt.

All in all, lehet, hogy én mégis kivizsgáltatom magam, megállapodás ide vagy oda. Nem feltétlenül a baba, hanem magam miatt.
zsuci
 
 


Zsuci! Miből gondolod, hogy nincs folyás ha terhessség van? Emlékszem nekem mikor babás lettem a sok krémes folyás kezdett átváltani tojásfehérjésbe. Már azt hittem megint ovulálok, pedig csak gondolom jó vastag lett a méhnyálkahártyám és egy része lehet le is vált. És ez a beágyazódás jele is lehetett, mert akkor babás lettem. 

NIncs veszve semmi, azért mert van egy kis folyásod. Terhesség alatt is van folyás. Ne add fel! még van pár napod a nemvártig. De utána se add fel!

Nekem egyelőre semmi tünetem nincs. De megtaláltam egy korábbi feljegyzésemet, amit az előző terhességemkor jegyeztem fel. Akkor a 9. dpo-n voltam és semmi tünetem nem volt. Úgyhogy bízok. 

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


somipiro4: Ne add fel! Amíg nem jön meg, van esély. Remélem, hogy a teszted csalóka volt és tényleg baba van a dolgoban :)

oreosmilka: Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de még neked sem jött meg, ugye? Teszteltél már? 

littlebiscuit: Sajnos nem figyeltem, hogy mikor lehetett ténylegesen az ovum- eddig sosem tulajdonítottam neki jelentőséget :) Ma még mindig semmi, azt hiszem veszek tesztet. Ha reggelig nem jön meg, akkor megcsinálom.

caroline4: De jó, hogy az előző feljegyzések meg vannak :) Drukkolok :)
marmotka
 
 


@caroline4:


teljesen igazad van, folyás lehet terhesen / terhesség miatt is :)

Ugyanakkor túl jól ismerem már a testem működését - ez a fajta folyás, ebben az időpontban 99,99%-os valószínűséggel mensit jelez... Node sebaj.

Marmotka,
akkor te vagy következő, akiért izgulni lehet! Holnap számolj be mindenképp a teszt eredményéről :)
zsuci
 
 


Nekem néha görcsölget a hasam. Úgy hogy enyhén érzem, és mire rájövök, hogy "hé görcsöl a hasam", addigra szinte el is múlik, nem erősödik. De nekem ilyen néha szokott lenni mensi előtt, és  csak a 3. gyermekem megszületése óta van. Szóval ezt sem vehetem előjelnek. 

Legutóbbi két terhességemnél jelentkező jellegzetes tünet volt még a pozitív teszt előtt (legutóbbi feljegyzéseimből kiderül, hogy a 9. dpo-n), hogy egy pár másodpercig tartó éles hüvelybe nyillaló fájdalom jelentkezett, amitől még lépni se tudtam, megtorpantam és pár másodpercig mozdulni se mertem, nehogy megint érezzem. MÁr a neten utána olvastam régebben és most újra, hogy ez tényleg egy korai terhestünet. Olyan jó lenne érezni :) legalább lenne valami jel :) Holnap leszek a 9. dpo-n.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Sziasztok Csajok :) Totál nem értem most mi van... Ugyebár megvolt 30-án 3napig, 1,5 hétig reggelente alhasi fájdalommal ébredtem ami egyből el is múlt, ez tartott vasárnapig. Azóta semmi. Kedd óta alig bírom megvenni az ebédet, ha a kajára gondolok émelygek. Napközben elég sokszor tör rám hullámokban a fáradtság. Ma reggel csináltam tesztet, az negatív lett, igaz ha baba is van a dologban akkor max 2-3 hetes és sztem azért nem mutatja de nem merem magam áltatni. A totális kipattogásról ne is beszéljünk ami már 3 hete tart. Szerintetek?

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


Marmotka: Köszi a biztató szavakat! :-)

Kiscsillag: Dokihoz nem akarsz menni? Lehet, hogy az ultrahang igazolná a tüneteidet... Szerintem igenis esélyes a bébi:-)

Caroline: Hú ilyen hüvelyszurka tünetem a második babámnál nekem is volt! :-)Tudsz tippet adni, hol tudom beszerezni a barátcserjekivonat kapszulát?

Ez a nap nem volt az enyém... Fejfájás gyötör, émelygek, hőemelkedésem van... Lehet összeszedtem valami nyavalyát..
somipiro4
Vasad
 
 


Én összeszedtem valami nyavalyát... :shock: Ráz a hideg, émelygek, pedig holnap topon kellene lennem munkában. Ittam egy gyógypálinkát, remélem segít!
Nálam most csend van. Elmúlt a menzeszem. Egy hét múlva megyek az orvosomhoz, hogy kicsit utánanézzünk a ciklusom furcsaságainak. Következő mensim október utolsó napjaiban várható. Addig is olvaslak benneteket és nagyon drukkolok mindenkinek, aki menzesz előtt van. Remélem mind hiába várjátok majd! ;-)
bandibond
 
 


Sziasztok!
 

Szeretnék én is csatlakozni hozzátok, és remélem, nekem is szerencsét fog hozni ez a fórum!:)

 

Mi két éve próbálkozunk a férjemmel, sajnos eddig eredménytelenül. Voltunk kivizsgáláson, sajnos a férjemnek rossz lett az eredménye a spermavizsgálaton. Nagyon kevés lett, rossz az alakjuk, és a mozgásuk is.

Én minden vizsgálaton átestem a hormonvizsgálattól kezdve az átjárhatóságiig, nálam mindent rendben találtak. A progeszteronom állítólag nagyon-nagyon jó.:)

Nagyon kiborultunk, amikor megtudtuk, hogy ilyen jellegű baj van a férjemnél, iszonyatos érzés volt. 

Három hónapja szed a férjem Profertilt, rengeteg tökmagot etetek vele, egészségesen táplálkozunk, rendszeresen mozog, minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Hamarosan kontroll lesz, amitől nagyon félünk. Félünk, hogy esetleg semmi változás nincs....

Nekem az esetek nagy részében pontosak a ciklusaim, 27-28 naposak, most mégis késik 3 napja. Tesztet nem merek csinálni még, mert hihetetlen sok negatív tesztet láttam már, és egyszerűen nem akarok még egyet látni.

 

Én az elmúlt két évben rengeteg módon figyeltem magam! :)    

Hónapokig hőmérőztem, LH teszteket csináltam figyeltem a testem jelzéseit, stb. Még a Jónás napjaim is kiszámoltam.:)

Ami nagyon érdekes, hogy amikor tavaly év végén kiszámoltam a Jónás napjaim, nekem azt jelezte a naptár, hogy egészen most szeptemberig nem fog egybeesni a peteérésem a jónás napommal. Ez most utólag jutott eszembe, amikor kezembe akadt a Jónás naptáram, és észrevettem, hogy a mostani Jónás napom valóban egybeesett a peteérésemmel, amit az LH teszt is mutatott. :) Izgi :)

 

Marquise,Kisbogika, szívből gratulálok a pozitív teszthez, csodálatos érzés lehet!!! :)))) Végigolvastalak Titeket, és közben izgatottan vártam, hogy valaki jó hírrel szolgáljon, és így is lett! :)

Ez csodás!!!! :)


Oreosmilka, nagyon drukkolok!Én is látok egy halvány csíkot a teszteken...
Mindenki másnao is megy a drukk!!!!! :)

Akik már voltak várandósok, azoktól szeretném kérdezni, hogy van olyan, hogy megfogan a baba, és abszolút nincs terhességi tünet?




 

 

 
pamina
 
 


Sziasztok!
 

Szeretnék én is csatlakozni hozzátok, és remélem, nekem is szerencsét fog hozni ez a fórum!:)

 

Mi két éve próbálkozunk a férjemmel, sajnos eddig eredménytelenül. Voltunk kivizsgáláson, sajnos a férjemnek rossz lett az eredménye a spermavizsgálaton. Nagyon kevés lett, rossz az alakjuk, és a mozgásuk is.

Én minden vizsgálaton átestem a hormonvizsgálattól kezdve az átjárhatóságiig, nálam mindent rendben találtak. A progeszteronom állítólag nagyon-nagyon jó.:)

Nagyon kiborultunk, amikor megtudtuk, hogy ilyen jellegű baj van a férjemnél, iszonyatos érzés volt. 

Három hónapja szed a férjem Profertilt, rengeteg tökmagot etetek vele, egészségesen táplálkozunk, rendszeresen mozog, minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Hamarosan kontroll lesz, amitől nagyon félünk. Félünk, hogy esetleg semmi változás nincs....

Nekem az esetek nagy részében pontosak a ciklusaim, 27-28 naposak, most mégis késik 3 napja. Tesztet nem merek csinálni még, mert hihetetlen sok negatív tesztet láttam már, és egyszerűen nem akarok még egyet látni.

 

Én az elmúlt két évben rengeteg módon figyeltem magam! :)    

Hónapokig hőmérőztem, LH teszteket csináltam figyeltem a testem jelzéseit, stb. Még a Jónás napjaim is kiszámoltam.:)

Ami nagyon érdekes, hogy amikor tavaly év végén kiszámoltam a Jónás napjaim, nekem azt jelezte a naptár, hogy egészen most szeptemberig nem fog egybeesni a peteérésem a jónás napommal. Ez most utólag jutott eszembe, amikor kezembe akadt a Jónás naptáram, és észrevettem, hogy a mostani Jónás napom valóban egybeesett a peteérésemmel, amit az LH teszt is mutatott. :) Izgi :)

 

Marquise,Kisbogika, szívből gratulálok a pozitív teszthez, csodálatos érzés lehet!!! :)))) Végigolvastalak Titeket, és közben izgatottan vártam, hogy valaki jó hírrel szolgáljon, és így is lett! :)

Ez csodás!!!! :)


Oreosmilka, nagyon drukkolok!Én is látok egy halvány csíkot a teszteken...
Mindenki másnao is megy a drukk!!!!! :)

Akik már voltak várandósok, azoktól szeretném kérdezni, hogy van olyan, hogy megfogan a baba, és abszolút nincs terhességi tünet?




 

 

 
pamina
 
 


@pamina:
Szia! Üdv a klubban! :-)

Nekem mindhárom terhességemnél elég sok tünet jelentkezett, sajna így én nem tudok személyes példával szolgálni... Viszont a tesómnak a menzesz kimaradásán kívül egész terhessége alatt semmi terhestünete nem volt.

Hogy vagytok Lányok? Ma reggeli teszteredmények?

Bandibond jobbulást! Remélem segít!

12.nap-negatív...

Na a dokiig már nem tesztelek.:-(
somipiro4
Vasad
 
 


@pamina:
Szia! Üdv a klubban! :-)

Nekem mindhárom terhességemnél elég sok tünet jelentkezett, sajna így én nem tudok személyes példával szolgálni... Viszont a tesómnak a menzesz kimaradásán kívül egész terhessége alatt semmi terhestünete nem volt.

Hogy vagytok Lányok? Ma reggeli teszteredmények?

Bandibond jobbulást! Remélem segít!

12.nap-negatív...

Na a dokiig már nem tesztelek.:-(
somipiro4
Vasad
 
 


Bocsi a duplázásért.. :oops:
somipiro4
Vasad
 
 


Jó reggelt!

Bandibond, Somipiro,
csatlakozom én is a betegek táborához, 2. napja kitartóan fáj a torkom  Sajna én nem szeretem a pálinkát :)

Pamina,
szia, üdv itt! És hogy megragadjam a lényeget: én a helyedben tesztelnék 
Egyébként (ha megkérdezhetem) van valami oka annak, hogy 2 év sikertelenség és a nagyon rossz spermakép után nem küldtek titeket IVF/lombik irányába? Vagy ti nem akartátok?

Marmotka,
 Ne csigázz már minket :)

Kiscsillag,
megértem a bizakodásodat, de a leírt tünetek szerintem inkább utalnak egy kis hormonzavarra (utánaolvastam, a kipattogás, szabálytalan mensi ösztrogéntúlsúlyra utalhat, vagyis kicsit felborult az ösztrogén-progeszteron egyensúly az előbbi javára). De hidd el, szíből kívánom, hogy ne legyen igazam és mégis baba legyen!! 


zsuci
 
 


@zsuci: Totál szabályos a mensim :) Mindig kiszoktam pattogni amikor megvan, de utána totál tiszta az arcom (ez most 3 hete tart), ez miatt nem is bizakodnék, de a 4 napja tartó émelygés az már fura. 2 hete volt laborom, doki szerint makk egészséges vagyok.

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@kiscsillag201:


hááát, akkor passz :)
zsuci
 
 


Csajok, hétfőn múlt el a menszim. 

Tegnap éjszaka nagyon fájt a bal petefészkem körül. Nem úgy mint amikor ovum van, teljesen másképp. Ha feküdtem semmi bajom nem volt, ha fölálltam, mint akibe szurkálják a kést...
Reggel óta nem ilyen fájdalmaim vannak, csak érzem hogy van méhem... ilyen tompa.

Voltam az üzemorvosnál, hogy megnézze a vizeletem, hátha felfáztam, de semmi. Teljesen tiszta!

Petefészekgyulladásra gondolok, vagy mi más lehet? Ha holnapig nem javul, akkor irány az ambulancia.

Mit gondoltok?

Lilypie Pregnancy tickers
judydifi
 
 


Ja és még annyit, hogy tegnap is meg ma is halvány csíkos az ovutesztem, amikor csak jövőhét pénteken kellene lennie.
Ilyenkor még hómező szokott lenni.....

Lilypie Pregnancy tickers
judydifi
 
 


Sziasztok!

Sajnos ma megjött, négy nap késés után.:(

Szóba sem hozták az orvosok sem az inszemet, sem a lombikot. A férjem orvosa a profertilt javasolta első körben, jövőhéten kiderül, segített-e valamit...
Amikor kiderült a rossz eredmény, akkor az baktérium miatt volt, amire kapott antibiotikum kúrát, ez volt három hónapja.Azóta pedig szedte a Profertilt, és reménykedünk, hogy segít.
Ha nem segít, akkor én nem szeretnék még hónapokat várni, akkor szeretnék elindulni a lombikon.

Jobbulást Nektek, akik betegeskedtek, és mielőbbi gyógyulást!
pamina
 
 


@pamina:


Én úgy hallottam, hogy ha a férfinak van gondja, az mindig a jobbik rossz, mert azt könnyen megoldják egy két gyógyszerrel, persze ha jót kaptatok.

Szerintem ne aggódj, főleg ha nálad minden oké, eljön majd az ideje. Iden, a két év tudom hogy hosszú idő, nálunk is lassan egy éve hogy semmi nincs, de hidd el előbb utóbb sikerülni fogsz, és akkor már semminek tűnik az az idő, amit vártál rá.

Fel a fejjel!!!

Lilypie Pregnancy tickers
judydifi
 
 


Sziasztok! Jobbulást mindenkinek! :)
Caroline holnap várunk az eredménnyel :D
kisbogika
 
 


Sziasztok! Udvozletem az ujaknak! Nalam meg mindig semmi.

valamelyik ejjel almatlansagomban vegiggondoltam az elmult ket honapot. Nem is csodalom, ha megborult a ciklusom.

Augusztusban a betegseg, aztan szedettek velem antibiotikumot, meg allergiagyogyszert, meg meg vagy kettot, aztan elkezdtem vitamint szedni.. Hiztam 4-5 kilot. Meg a sok idegeskedes. Vissza kell zokkenni a regi kerekvagasba.

Es ha valami tanultam toletek, az az, hogy mikre kell odafigyelni. Koszonom!
oreosmilka
 
 


@kiscsillag201:


ha két hete fogant, még lehet azért volt negatívod. Hátha....

@judydifi:


ha most korábban halványcsíkos a teszted, valószínűleg korábban is eljön a pozi ovuteszt. Én megcsináltam vagy 4 halványcsíkost és még jó, hogy kitartó volta, mert aztán meg jött a full pozitív. Keress vissza a képes hozzászólások közt. Látni fogod. :) A szúrkálódás is lehet egy már növőfélben lévő tüsző, ami ha elég nagy, szépen megreped. Addig még lehet pár napod. Nekem egyszer olyan fájdalmasan nagyra nőtt a tüszőm, hogy elmentem orovshoz, hogy miért  fáj oldalt, ha leülök. Azt mondta, hogy mert egy 16 mm -es tüszőm növekszik, ami nemsokára megreped, ha babát akarunk akkor most kell majd próbálkozni. Nekünk abból a tüszőből és petesejtből lett az egyik gyerekeünk. Az első. :) 

@pamina:


a Lombik előtt nem lehetne megpróbálni az inszemet? Az nem az amikor segítenek feljutni a kiskatonáknak egészen a méhbe??? Szerintem ha nálad minden ok. Akkor már ez is segítene... Nem? A lombik ettől azért bonyolultabbnak hangzik.

Nekem továbbra sincs semmi tünetem. Ma egy fél másodpercre belenyillalt a hüvelyembe (de furi szó), de nem tarott pár másodpercig, mint az amiről írtam. Szóval nem tudom, hogy ez volt e, amit vártam.  Holnap tesztelek! De még csak 10 dpo lesz, úgyhogy akármi lehet.



Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Hát én egy negatívval indítottam a reggelt  Párom azt mondta ne kenődjek el, lesz majd babánk. 
Mondtam neki, hogy á, semmi gond, de igazából azért nem szomorodtam el nagyon, mert még mindig nem jött meg.  Tehát a reménysugár még meg van. Persze lehet, hogy más az oka, de ki tudja...nem érzem, hogy meg fog jönni, semmit nem érzek. Nulla tünet.

pamina: sajnálom, hogy megjött. Két év után abszolút érthető, hogy nem mersz egyből tesztelni, ha késik. Remélem jó eredményei lesznek a férjednek, használ a gyógyszer. Mikor mentek kontrollra?

oreosmilka: Biztos vagy benne, hogy a ciklusoddal van gond? Teszteltél? 


A betegeknek gyors gyógyulást kívánok!
marmotka
 
 


Marmotka, igen egy hetig folyamatosan. Egy ket szellemcsiknal tobbre most nen futotta. Az is eleg volt, hogy rendesen osszezavarjon mindent.
oreosmilka
 
 


@oreosmilka:


Így már értem, hogy összezavarodtál :(
Azért drukkolok Neked is, hátha több lesz az, mint szellemcsík :)
marmotka
 
 


Sziasztok lányok!
Úgy éreztem ezer éve nem irtam, de most látom, csak tegnap óta :)
Jó ez a fórum mert van is mozgás de nem annyira túlzott sem, hogyha egy két napig nem jövünk, ne tudjuk felvenni a fonalat.

Látom sokak betegeskedtek gyengélkedtek hát itt a szezonja sajnos. (hacsak nem baba tünetek mert akkor örülünk :) ).
Ha szeretitek, ajánlom a csipkebogyós teákat a csipkebogyó nagyon vitamindús cucc. Most a Lipton piramisos teáját vettem csipkebogyó málna eper hmm isteni.
Jah és az új kedvencem a körte mézzel hmm, nemsokára el is készítem.

Akiknek nem jön a mensi de nincs pozi teszt hát nem tudom. Piszok egy dolog lehet várni a bizonytalanságban. Vagy nagy boldogság bujkál a felszin alatt vagy épp az ellenkezője.. Ciklus problémák.
Persze azokból is van normális, ha tudni mitől van (nagyon erős stresszes időszak vagy antibiotikum mint Oreosmilka irja.
Én egy 2 hetes késésemre emlékszem az elmult egy éven belül. Kicsit reménykedtünk nem-e véletlen becsúszott. Mostmár tudom milyen kis esélye van a 'becsúszásnak' :D Aztán emlékszem megjött 2 hét mulva de nagyon gyenge volt. Csináltam egy tesztet de negativ lett.
Gondolom kimaradt a peteérésem.. Aztán valami kis nyálkahártya mégis levált valami ilyesmi lehetett. Szerencsére erre az egy extrém esetre emlékszem. Pár napokat persze ugrál 30-33 nap tájt a ciklusom.

Hát kitartás nektek.. Csak kiderül már hogy mi jön bébi vagy a havi. Szoritok mindenkinek hogy minél előbb jöjjön az előbbi.

Nekem szinte teljesen elmultak a piros napok mára.
Ezt a részét szeretem a ciklusnak a legjobban peteérésig ami a közérzetet illeti. Ilyenkor vagyok a legkevésbé fáradékony és ingerlékeny.
Holnap utazom haza alig várom az otthoni napokat.
Párom pedig utazik utánam jövő pénteken.
A távollét amugy nem rossz dolog. Kicsit emlékeztet minket arra hogy mennyire is hiányzunk egymásnak amikor nem lehetünk együtt. És szerintem az intim életünknek is épp jó lesz ez a pár nap 'hiány'. Onnantól pedig ahogy ujra együtt leszünk pár nap és jön a peteérés. A 'mindent bele' időszak.

Intim kérdésem van
Nektek mennyire van jelen a dolog a fejetekben amióta babán 'dolgoztok' az együttlétek alatt? mennyire változtatta meg magát a szexet?
Mi azért észrevettük. Párom is bevallotta hiába azt kellene éreznünk hogy most vagyunk 'szabadabbak' épp az ellenkezője az igaz mert az együttléteknek 'célja' is van. Azt mondta őszintén - habár ugyanúgy minden szuper és élvezetes egy hajszálnyival jobb volt az a spontanitás és változatosság ami régen volt.
Hisz régen nem görcsöltünk hogy ajaj most kimarad 2 nap nem jó ma este együtt kellene lenni. Hanem tényleg ahogy jól esett volt hogy 3 napon át minden nap, aztán 4 nap teljes kihagyás mert épp úgy jött ki. Mostmár nem lehet így mert ha nem figyelek a 'fontos napokra' ki tudja hány hónapot 'rontunk' még el.. Így is, csupán egy stratégiai napot hagytunk ki hát tessék. Szóval sajnos valamennyire muszáj kicsit 'beleavatkozni' a dolgokba és érezni ennek 'súlyát'.
Nálatok okozott bármi gondot ez?


Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@littlebiscuit:
Az intim kérdésedre válaszolnék :)
Nálunk alapból nem változtatott. Tavaly ősszel hagytam abba a fogamzásgátlót, utána a megszakìtásos módszer volt többnyire mert a gumit nem szeretjük. Szóval majdnem egy évig "nem fejeztük be rendesen". Ezek után most nyár óta kiélvezzük, hogy nem kell "kivenni", persze nekem mindig megfordul a fejemben, hogy na vajon ők célba érnek-e? :)
A naptár szerint figyeltem eddig hogy mikor lehet jó az időzìtés, és olyankor mindig kezdeményezek, ha épp a párom nem. Persze nem kötöm az orrára.
Szóval nálunk nincs ilyen gond, de nem is próbálkozunk még régóta.

Még mindig semmi egyébként. Utálom ezt a helyzetet, vagy legyen pozitìv a teszt, vagy jöjjön meg :(
marmotka
 
 


LÁNYOOOOK!

A férjem elment könyvtárba, a gyerekek játszottak egy kis osztálytársnővel, aki felugrott hozzánk. Én ezt a pillanatot kihasználva elmentem pisilni. Ekkor eszembe jutott, hogy milyen könnyen tudnék csinálni egy tesztet, mivel senki sem venné észre, férjem sincs itthon. Hát nem kellett sokáig rábeszélnem magam. Rögtön kaptam a kis poharat a rejtekhelyéről és már csorgattam is :) Tépem fel a teszt csomagolását és végig mondogattam magamban, hogy tudom hogy korai, tudom hogy holnap kéne és még az is korai lenne. Dehát van egy csomó tesztem.... miért ne, mikor úgy szeretem nézegetni, forgatni, hogy van-e valami rajta. 

Megcsináltam. Vittem rögtön a fénybe a fürdőszobába. Nézgetem forgatom, már látszott egy fehér vonal a teszt csíknál, ahol lennie kéne, de még túl rózsaszín az egész rész, emiatt nem látni, hogy mi lesz. Várok, forgatom és lassan halványul a rózsaszínség, de még mindig az egész olyan. Hoztam alá egy papírzsepit, forgatom és fehéredik a háttér és közben könyörgöm hozzá, hogy maradjon rózsaszín az a kis fehérnek tűnő függőleges sáv. Erre mit ad a Drága Jó Isten... Mintha.... MÉg totál nedves volt, nem lehetett eldönteni, hogy mi az. De tegnap is teszteltem, ott nem lett semmi a fehérdés után. Forgatom, próbálom lefotózni, de nem látni a fotón semmit. Aztán kezd száradni, és sötétebb fényben (okos kifejezés) valahogy látni ott valamit. Aztán totál kiszáradt állapotban ott maradt egy rózsaszín sáv. Tehát nedvesen, időn belül, és félszárazon, és tök szárazon is láttam. Ott van. Most is látom. De vajon csak hibás teszt? vagy tényleg sikerült?? Ez délutáni pisiből kb. 2 órával azelőtt pisiltem, de a két óra alatt szinte semmit nem ittam, csak egy kávét. Felteszem a képeket. 

még nedvesen:
még nedvesen
félszárazon
még nedvesen
szárazon a tegnapival összehasonlítva.
még nedvesen
Mondanom sem kell, hogy élőben sokkkkkkaaal jobban látni, mint fotón. De nagyon halványka.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Caroline!!! Ez pozitiv lesz!!! Szerintem egyertelmüen latszik. Pozitiv eszme pozitiv tesztet szül. Jaj de örülök Neked!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Nem semmi.. 6 nappal a nem vart elött pozitiv teszt. Wowww. Ez kész csoda.

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@kiscsillag201:


Én is így vagyok okt. 2.án megjött 2 napig megvolt utána csak inkább két napig maszatoltam aztán okt 6.-án 7.-én egyszer lett erősebb de az se olyan mint a megszokott mensim. Aztán ahogy szerdán (okt 7.én) abbamaradt és azóta olyan fáradtságot érzek, hogy amint felkelek kb 10 perc után el tudnék újra aludni. Ma is olyan jót aludtam az este és egész délelőtt olyan fáradt voltam hogy erőt kellett vennem magamon, hogy ne aludjak el a gyerekek között. Átugrottam a közeli boltba kávéért beletettem 4 cukrot és keserű volt, majd még beletettem KÉT EVŐKANÁLNYIT és még mindig keserű volt. Annyira nem esett jól és utána meg hányingerem lett. Délután elmentem nagynénémhez aki egészségügyi dolgozó elmondtam neki a történetet, hogy peteérést követő nap megjött, de nem a megszokott mennyiség meg nem is olyan minőségű volt. Erre azt mondta, hogy lehetséges az hogy sikerült összehozni a babát, de azért ne éljem bele magam.

Most én is várok a következő mensiig addig tesztet nem is akarok csinálni. Elvileg november 4.én kellene megjönnie aztán majd kiderül, hogy mi lesz. Ha nem jött össze akkor sajnos egy évig jegelni kell a babatémát, mert jövő szeptemberben esküvőm lesz és nem szeretnék terhesen férjhez menni, meg lehet január 1.gyel új munkahelyem is lesz.


@caroline4:


Gratulálok a pozitív tesztednek :) Bejön a jóslatod, hogy aki idetéved hamar babás lesz.

Szorítok mindenkinek, hogy összejöjjön a baba. :)


Lilypie First Birthday tickers
ritus922
 
 


Ez tuti pozitív :) Gratulálok Caroline :)

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


@Ritus nekem kedd óta van émelygés de főleg kaja miatt. Ma reggel buszon ittam meg joghurtomat hát jó öt percig tartott mire elmúlt a "mindjárt vissza köszön" érzés. Fáradtság az hol energia bomba vagyok hol meg elalszom. Fura..... Nekem elvileg holnap kezdődik az 5 napos ciklus azért ezt nem hagyjuk ki hátha. De remélem baba lesz a dologban mert én nem vagyok hányós típus egyáltalán.

Lilypie First Birthday tickers
kiscsillag201
Dunaújváros
 
 


Ritus, Kiscsillag - ki tudja. Lehet kesöi ovulacio es siker volt igy volt mêg egy menstruacio. Ritka de létezik ilyen..
Caroline, inkabb megkerdezem nem olvasgatok vissza az ovulacio környékén melyik napokon voltatok együtt? (Gyüjtöm a siker tényezöket :-D )

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


@kiscsillag201:


Én se vagyok egy hányos tipus és ma nagyon meglepődtem ezen a kávé dolgon, mert előtte majd meg haltam azért hogy kávét kell innom és amint beleittam rosszul lettem és vagy három óra hosszán át hányingerem volt. Plusz azt még nem írtam ez előzőben, hogy egyhén érzem a méhem, mint februárba az első babával. És akkor is ezek a tűneteim voltak, hogy extra fáradtság, hányinger bizonyos dolgoktól amiket előtte meg nagyon kívántam plusz ez hogy érezztem a méhemet. Szóval pasz hogy most mi szorakozik itt. Ha megjön ha nem az biztos hogy elmegyek és kivizsgáltatom magam, úgy is kell mennem decemberben rákszűrésre. Mi már nem próbálkozunk sajnos szóval még ebben van egy kis reményem, hogy amikor látta a nőgyógyász hogy peteérésem lesz és mindent beleadtunk a próbálkozásba, akkor esetleg megfogant és az a "mensi" csak az volt hogy emlékezett a szervezetem. Bár kb 10 %-nyi az esély erre és még ennyire se élem bele magam. Minden nap mondogatom magamnak, hogy nem szabad beleélni magam a dolgokba mert nem biztos hogy baba van a háttérben.

Lilypie First Birthday tickers
ritus922
 
 


Judydifi, köszönöm a biztató szavakat, főleg úgy, hogy gondolom az egy év a te türelmedet is kezdi próbára tenni... Hogy viselitek lelkileg?
 

Caroline, a teszteden én is látok egy második csíkot!!!!!!! :):):):)



Őszinte leszek, a mai napig fogalmam nem volt, hogyan működik a lombikprogram, de miután ti is szóba hoztátok, elkezdtem utánaolvasgatni. Azt olvastam, hogy bizonyos mennyiség alatt nem csinálnak inszeminációt, hanem azonnal lombikra kerül sor. Persze gondolom ez függ attól, melyik intézményhez megy az ember, stb. 

Kiváncsi leszek, nekünk mit mondanak az orvosok, mert a férjemnek 8 millió/ml lett, és ugye ezen belül is a nagy részük sajnos sérült. 


 


 

Marmotka, nagyon sajnálom a negatív tesztet, de még van remény!!!:)

 
pamina
 
 


@littlebiscuit:


Mi a pozitív ovuteszt előtt egy nappal, és a pozitív ovuteszt napján illetve a pozitív ovuteszt után egy nappal voltunk együtt. Itt a hőgörbém, elég csinos szerintem :)

http://ciklus.hu/images/diagramok/b9b3c ... 48800_.png

Az ovuteszteket délután 4 óra körül csináltam mindig, minden nap. Mindig volt rajta két csík, és semmit sem erősödtek napról napra. Hanem egyszercsak hirtelen teljesen pozitívvá vált, és nem kellett gondolkodni, hogy vajon pozitív-e, mert egyértelműen erősebben látszott a teszt csík mint a kontroll. 
Másnap délelőtt már kezdtem érezni, hogy szúrkál a bal petefészkem, aztán délutánra már elég erősen éreztem. Ebből tudtam, hogy megrepedt a tüsző, ezért aznap este 10 körül is együtt voltunk. Nagyon bízom benne, hogy sikerrel.

Remélem tényleg pozitív a hcgtesztem és nem hibás tesztről van szó, mert egyszer volt egy tesztem, amin lett egy nagy rózsaszín paca a tesztvonalnál. De az nedvesen és szárazon is paca volt. Nem ilyen vonal szerű. Imádkozni fogok este :) Holnap reggel korán tesztelek újra.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


@caroline4:


Ez pozitív!!! :)
bandibond
 
 


Nem akarom még beleélni magam. Ha holnap is megjelenik a csík, akkor elhiszem. Izgulok. 
JÓ éjt mindenkinek! Majd jelenkezem. 



Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Jó reggelt! 

Megcsináltam rögtön az elsőből két tesztet is, egy 10-es vaterást, és ex-epil 25-ös tesztet. 
Előbb mindkettő nagyon rózsaszín lett, de még így is kezdődött látszani valami a 10-esen. De ami nagyon jó, hogy miután kifehéredett a háttér, mindkettőn láttam valamit. A 10-esen valamivel erősebben mint a tegnapin. 

Ez nem lehet véletlen, szerintem sikerült a 4. babánk. Örülök nagyon. Teszek fel képet! Most azon izgulok,hogy korán teszteltem.... maradjon velem a baba.



Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Ezt akartam 3. képként beszúrni, nem azt amit az előbb :

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Gratulálok Caroline! Megfogant a kisbabótok! Szuper! Idéznék egy klasszikust:"itt babás lesz mindenki!".

Hajrá többiek, míg nincs mensi, van remény! ha Megjött: új ciklus, új remény!
somipiro4
Vasad
 
 


Caroline, biztosan tudod csak megerösitelek, azert ennyire halvany nyilvan mert ilyenkor még csak minimalisan emelkedett a hcg. Naprol napra kezd mennni fel. Lehet a holnapot ki kellene hagynod és igy holnaputan màr làtvànyos külömbség lesz.. ez is csoda hogy màr most megjelentek a csikocskak hisz mégindig 5 nappal vagy a nemvart napja elött.. olyan szuper. Szerintem ez mindenkit felvillanyoz és megtölt reménnyel hogy "hamarosan mi is".

Lilypie Pregnancy tickers
littlebiscuit
 
 


Nagyon örülök Caroline! :)
Én a 14., 17. és a 20. napon is csináltam tesztet, és a 2. csík nagyon szépen erősödött :)
Mellékelek egy fotót (nem saját), de az enyémek is ugyanilyenek voltak az adott napokon.
kisbogika
 
 


Köszi lányok. Nèha görcsöl a hasam. De ez termèszetes ilyenkor. Mèg csak a hugom tud róla. A fèrjemnek akkor akarom elmondani, mikor már erős pozi lesz.
Korábbi terhessègeimnèl csak a 12. napon lett először pozi. Furi h most ilyen hamar.

Lilypie Pregnancy tickers
caroline4
 
 
 
 
 


Ikreeeeek!!! :D
somipiro4
Vasad
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?