Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Na, most lebuktatatok!!!! (Ildi, Iboly, Évi, de lehet, hogy más is.) Szép lassan kiderül, hogy itt mindenki nagy csokizabáló, csak úgy csináltok, mint aki nem is az! KépKépKép Így azért sokkal jobb, hogy nem egyedül én vagyok ilyan "tökéletlen"!

Gergõ épp most morog álmában, hogy Anya, szemembe süt a nap! Kép

Napocska! Nincs oltás, ovis-kisiskolás korban általában átesik rajta mindenki. Talán jobb is, mert ha felnõttként kapják meg, egy csomó baj lehet belöle. A férjemnek pl. övsömör formájában jött ki, de nem ám a derekán, hanem a homlokán, jól a szemére is húzódott. A nyoma még most is látszik, olyan, mintha egy kisbaltát vágtak volna a fejébe. Ilyenek ellen is véd az oltás?

Dia! Borinak én is boldogot, sokat, nagyon! Kép
Hátad jobban van már?

Jamina! Neked is a szülinapodra (holnapra)! Remélem, Te nem vagy elkenõdve, mint Pele a múltkor! Majd az ötödik X után elkenõdhettek, addig meg BULI!!! Kép

Adri!
Leevinek jobbulást! Meg Neked is, persze. Sapka-ügyben teljesen megértelek, én is utálom, még -12 fokban is.
A kutyinak meg csinálj egy csontos koszorút, õ se maradjon ki a következõbõl! Nektek meg jó lesz a szögesdrótos! Kép

Pelcsikém! Te kis konyhatündér! Mi lenne, ha Te sütnél valami koszorúfélét Adriéknak, talán kibírná karácsonyig!? Kép

Ancsa! Örülök, hogy végre Te is tudsz jönni a talira, remélem, nem rohansz el túl hamar!

Jázminmamáról nem tudtok valamit?

Kiscica, még nem is köszöntem meg a hiányolós listát, úgyhogy most köszi. Annyian vagyunk már, nem merek senkit hiányolni, nehogy valakit kifelejtsek.

Kati! A gyönyörûségeid megszáradtak, tényleg szépek!!!! Kép Virgácsot én is neki szánom, ha megsértõdik, agyoncsapom... és elviszem a kocsiját zülleni. Így jó lesz? KépKépKép Turizsákot legözelebb megmutatom.

Kriszta! Én is látom, amit írtál, és örvendezem, hogy jössz. Mert jössz, ugye?

Köszi a virgácsos válaszokat! Nem adom ám oda nekik, nem akarom, hogy zokogás legyen belõle.

Puszi és jó éjt mindenkinek!
Emese
Emese
 


Pankamama! Most látom, hogy közben írtál. Jó, hogy ilyen ügyin tudsz vezetni, nekem a rémálmom a havas-esõs idõ, ráadásul sötétben. Gratulálok. (Azért örülök, hogy engem elvisz a párom. Kép)
Különpuszi:
Emese
Emese
 


Ja, Pankamama! Hogy honnan jön ki? Majd inkább személyesen megmutatatom! KépKépKép
Emese
Emese
 

 
 

Sziasztok,
Iboly,
víruskersõt a netrõl rengeteg helyrõl letölthetsz, én is onnan szedtem le az enyémet, plusz kéthetente a frissítéseket. Tûzfalat is ajánlatos felrakni, nem is gondolná az ember, esténként négy-öt illetéktelen mindig be akar furakodni a gépembe... Kép Ha kell, tudok belinkelni egy pár oldalt, ahonnan le lehet tölteni mindenfélét.

Jamina,
megkaptuk ma a jegyet, köszönöm szépen!! Nem tudom, miért késett (báér ismervén a postát...). Mihamarabb feklhasználjuk áém, gyerkõc nagyon szereti az állatokat! Köszönöm még egyszer! Boldog szülinapot!!!!!

Bigacsiga, de jó téged látni! Az egész babaneten nem láttalak jüó ideje, nem csak ebben a topikban. Remélem, nem volt semmi baj, ami távoltartott innen Kép.
A táblázatban Ábel rossz szül. dátummal szerepel: nem márc-ban, hanem májusban született. Nem tudom, a régi táéblázatokban is rossz volt-e, kérlek javítsátok. Köszönöm.

Barika,
én szeretnék menni a januárimtalira, de mobilom nincs, neten meg nem tudom, hogyan kell sms-t küldeni. De menni szeretnék!!!!!

Edóka,
Ne haragudj, hogy nem hívtalak vissza, de késõn értünk haza, nem volt idõm (fürdetés, vacsi, miegyéb), aztén pedig nem akartalak zavarni. A szombat annyiban nem jó, hoy mi nem vagyunk itthon, de ha a párod erre jár, dobja be a lakásajtónkon levõ postaládába. Egyébként az ir.szám: 1088 (ha fel akarnáéd adni). Milyen volt a pelus a következõ éjjel? Bírta? Nálunk sajna Emese nagxon sokat pisil, nappal is többször kell rajta textilpelust cserélni, mint Ábelen anno. Pelééknél viszont tök jól bevált éjjelre is. irigylem is érte.

Pakolás: Én is találtam máér mindenféle érdekes dolgot a szemetesben, meg a wc-nben is... Emese kockákat meg színesceruzákat rakott bele (még jó, hogy lehúzni nem tudja - nem éri el Kép)

Évi,
én is nagyon sokszor áélmodom azt, hogy kitörnek/kihullanak a fogaim. Olyan szörnyû rzés. Olyan jó utna felébredni. Jelentem, az arcom lelohadt, a dokinéni öblögeti szépen. Holnap megyek megint.

Kati,
ügyes csajszi ez a Kitti. Látod, megy is. Csak így tovább! KépKép

Ma voltunk az Üllõi úton a Kreatív Hobbyí boltban, otthagytam 5000 forintot KépKép. Megcsiáltam az ajtóra a koszorút is, meg egy "üvegképet" az ablakra (mûanyag granulátumot kell rakni az üveg helyére, sütõben megolvad, csudiszép). Két napot kell itt bepótolnom, fáradt vagyok, megyek is.-
puszi mindenkinek
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Zsóka!

Mi az a tûzfal?

Köszi

Bea
Bea
 


Sziasztok!

Most délelõtt jelentkezem, most van egy kis idõm. Hétvégére jönnek a nagyszülõk Mikulásozni, gõzerõvel kell készülni.

Edóka!
Én is megnéztelek Titeket, csak nem írtam oda, így ide írom, hogy szépek a gyerekeid. Kép

Bigacsiga!
Hogy sikerült a Mikulás?

Ági!
Sajnos karácsonykor nem tudunk találkozni, mert mi is "haza" megyünk, Eger mellé, meg Hajdúböszörménybe. Csak szenteste leszünk Debrecenben. Azért ha legközelebb erre jártok, szólj és találkozhatunk! Egyébként a Vezér utcán lakunk, az egyetem mögött.

Pele!
Köszönöm a választ.

Jamina!
Boldog szülinapot! Kép

Nálunk reggelre jött a Mikulás. Egy TEJcsokoládé Mikulást és három ujj-bábot hozott. (Egy Mikulás formát- á la Napocska, és ugyanerre a formára egy fekete macskát [a férjem szerint a halálra hasonlít a feketeségével és a fehér pofájával] és egy medvét.) Látszólag a csokimiku érdekelte Vilit, de -ismerve- néhány nap múlva a bábokat is kedvelni fogja.

Meséljetek, mert mostanság csak olvasni lesz idõm!

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Göthösök figyelmébe Kép:
Nagy felfedezést tettem. Ha a gyerek popsitörlõ-kendõjébõl kivesztek pár darabot és hagyjátok megszáradni, elsõosztályú zsebkendõ lesz belõle! Sokkal jobb, mint a papír zsebkendõ, mivel nem szakad és tele van ápolóanyagokkal. És még mosható is!!! (ez utóbbira véletlenül jöttem rá, egy darab belekeveredett a mosásba). Így most lopom a fiam Johnson's kendõjét KépKépKép

MINDENKINEK KÖSZÖNÖM A JÓKÍVÁNSÁGOKAT, tényleg nagyon aranyosak vagytok, teljesen meg vagyok hatva (bár lehet, hogy nemcsak attól csorognak a könnyeim Kép)
Puszi:
Jamina
jamina
 
 


Sziasztok!

Jamina, nagyon sok boldog szülinapot kívánok!Kép

Zsóka, örülök, hogy jobban vagy!Kép

PM, bocs, én küldtem mindenkinek, de visszajött valami hibaüzenet. Lehet, hogy pont neked nem sikerült. Mindjárt küldöm! Amúgy én szeretlekKép

Adri, a házitündér jelzõt Te már le nem mosod magadról! Én is írni akartam már, hogy ugyan elmesélhetnéd, hogy fér neked bele ennyi minden egy napba!?

Kati, nálunk is a keresztfiamék hordják a megunt edzõcipõimKép

Úgy utállak benneteket ezért a züllésértKép Miért kell nekem midenbõl kimaradnom?

Hát képzeljétek, megjött hozzánk a Mikulás. Este kitettem a Csongi cipõjét az ablakba. Egyikbe játékmikulást, másikba csokimikulást tettem, és vettem még neki egy kis vonatot is. Na, az én kisfiamnak a cipõ volt a legérdekesebb az egészbe! Végre megrághatta! (Mindig el kell dugni elõle, mert õ a cipõevõ CsongiKép Ennyit az ajándékokról!

Pele, tegnap muszáj volt legalább a boltig lemenni. Persze a legnagyobb pelyhekben akkor hullt a hó. Mire odaértünk látom, hogy tiszta hó Manó arca, de nem volt egy mukkja sem. Gondolom el sem tudta képzelni mi a fene van. Na, visszafelé már nem tetszett a dolog, volt is felháborodás, hogy miért mennek neki a hópelyhek. Viszont annyiszor mutattam neki, hogy "Esik a hó", hogy este megmutatta az apjának, hogy hol esett a hó! Kis okoska!

Csók Évi
Évi (Évi)
 


Sziasztok!

Jamina, BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

Miku: na ezt el kell mesélnem. Srácok nagyon készültek, Gergõ még rajzolt is a MIkunak. Este maguktól mentek, adjam a mosó vizet, õk csizmát akarnak pucolni. (csak Ilcsi csizmája, ami pedig a legmagasabbig gumi, lett helyenként csurom vizes). Ez utóbbi miatt a radiátorra kerültek eleinte. Elmentek aludni, mondtam nekik, én majd kiteszem az ajtóhoz nekik. Éjjel 10 tájban eszembe jutott, hogy Gergõ rajzát így nem tudta betenni, a Miku meg ha majd csak úgy válaszol rá, az nem fair. Odamentem Gergõhöz, fülébe súgram, hogy beteszem a rajzot. Szinte tuti, hogy aludt, mégis válaszolt, hogy oké. (!). Na, a Miku írt egy válaszlevelet neki (jellemzõ, tegnap félórát kerestem valami jó kézírásos betûtípust, és azzal nyomtattam, merthogy az én kézírásom mégse lenne oké, ez meg tök szép lett, erre Ilcsi kapásból közölte rá, hogy van nyomtatója a MIkulásnak...). Mire a csizmák megszáradtak, közel éjfél volt, akkor lehetett berakni a dolgokat. Erre hajnali 2 (!!!) körül arra ébredek, hogy a két kicsi kint sutyorog a csizmák körül. Felkeltették BÁlintot is, és nekiálltak megnézni mit hozott a Mikulás. Hajnali 2-kor!!!! (végül párom ágyba küldte õket, és a maradék reggelre maradt)
Párom meg -hála nektek- csokibékát, meg mindenízû drazsét kapott, nem is tudta, hogy már lehet kapni. Jelentem a Déliben a CBA-ban is van.

KOnyha: azt mondta az asztalos, hogy ha teszek a tûzhely fölé is szekrényt, akkor mindenképp javallja a szagelszívót. Ugyanakkor nem tudom sehova kivezetni (kéménybe nem lehet, mert kazán meg bojler megy bele, a ház falához ki (ráadásul utcafront) meg nem akarom, mert koszolja a falat). Ja, és mindehhez 50 cm-es a tûzhelyem, mint kiderült ez ma már lassan ritkaság, ehhez alig van szagelszívó. De végül találtunk Whirlpoolt, majd ha kiderül, hogy válik be, megírom.

Napocska: minden elõttem szólóhoz csatlakozva: igen, nálunk nem oltanak rá, így csak emiatt nem érdemes oltatnod.
Viszont ha már bárányhimlõ, meg övsömör: világosítson fel, aki jártasabb benne. Tudom, hogy a kettõt ugyanaz a vírus okozza (vagy ugyanannak két kül. módosulata?), és nagyobb esélye van övsömörre annak, aki nem volt bárányhimlõs, viszont én úgy hallottam, annak is lehet övsömörje, aki volt bárányhimlõs.

Megyünk ausziba talizni? tök jó, ott legalább meleg van ilyenkor. Már csak valami lottó ötös kéne a rep.jegyekre. vagy csinálunk egy kollektív tutajt, és odaevezünk?

Szeretem, mikor esik a hó, nálunk a város szélén szépen meg is marad. Na ja, nekem kell ellapátolni, én szeretem csinálni, párom meg nem. De azért egy kis napsütés most már jöhetne!

Ilcsi estére val. megint kövirózsás lesz, nem örülök neki, nem lenne szabad így úsznia, ugyanakkor szombaton jön a verseny, és csalódott lesz, ha nem mehet. Hogy lehet ilyenkor jó döntést hozni? Fõ az egészség, avagy azért a lelki egészsége is számít??

Ennyi tõlem, sziasztok.
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Letöltök, addig jöjjön egy szépen felújított táblázat. Remélem itt is olyan szép, mint nyomtatva.

Puszi, Evey
<pre>
Anya Gyermek Szül.dátum Szül.adat Jelenleg Cím Lakhely
Ági Bálint 2000.09.09 57 cm, 4250 gr 9800 gr, 76 cm agiko70@freemail.hu Budapest
Ancsa Tímea 1999.01.18 55 cm, 3600 gr 16 kg, 98 cm pacahus@mail.datanet.hu Maglód
Tamás 2001.02.02 56 cm, 3800 gr 10,2 kg, 76 cm Maglód
Andi Kamilla 1997.12.18 54 cm, 3400 gr Fót
Emma 2001.05.18 49 cm, 3195 gr Fót
Anikó Lili 2001.03.14 58 cm, 3700 gr 8700 gr, 75 cm lili@vnet.hu Dunaújváros
Barika Dóra Tímea 2001.06.23 54 cm, 3800 gr 6440 gr, 64 cm dr.barika@freemail.hu Budapest
Bigacsiga Kata Donát 1997.03.12 21 kg, 110 cm kata.szabo@mailbox.hu Budapest
Dominik 2000.01.17 12 kg, 86 cm
Bóbita Máté 1998.08.
Áron 2000.10.
Bobojsza Janka 1997.10.30 55 cm, 3550 gr Budapest
Simon 2000.08.25 54 cm, 3250 gr Budapest
Chris Picike
Cili2 Dávid 2001.08.30 55 cm, 3450 gr 5600 gr, 62 cm merdelyi@hotmail.com Bécs
Cory Balázs 2001.09.12 50 cm, 2900 gr 4980 gr, 58 cm cory@tar.hu
Cs.Kati Alexandra 1994.04.21 59 cm, 3900 gr 25 kg cskati@freemail.hu Budapest
Kitti 2001.02.17 53 cm, 4000 gr 9440 gr, 69 cm Budapest
Cseri Levente 1987.02.22. 50 cm, 3350 gr cserii@freemail.hu
Krisztina 1989.04.17. 51 cm, 3550 gr
Boglárka 2001.07.28 49 cm, 3400 gr
Dia Bori 2000.06.23 58 cm, 3650 gr 8,5 kg, 86 cm soosbobi@hotmail.com Budapest
Edóka Júlia 1989.12.21. 54 cm, 3100 gr 51 kg, 157 cm hkelektric.freemail.hu Érd
Viktor 1994.06.01. 51 cm, 3450 gr 24 kg
Fanni 1995.11.14. 49 cm, 3200 gr 25 kg
Eszter 1999.11.13. 51 cm, 3400 gr 12 kg
Emese Krisztina 1985.11.29 50 cm, 2700 gr 53 kg, 160 cm capricornbt@axelero.hu
Dániel 1996.03.31 51 cm, 3200 gr 21 kg, 114 cm Budapest
Gergö 1998.04.01 53 cm, 3700 gr 15 kg, 105 cm
Lilla 2000.03.08 53 cm, 3350 gr 11 kg, 84 cm
Eri Kamilla Boglárka 2001.07.05 50 cm, 3225 gr bodza@mail.com Perth
Erika Tamás Etele 2001.05.23 7950 gr, 68 cm proc@axelero.hu Budapest
Ery@ Levente Máté 2000.10.11 rutinos@freemail.hu
Evey Krisztián Zsolt 1998.03.21 50 cm, 2350 gr 14 kg, 95 cm kovacseves@axelero.hu Szentendre
Adrián Zoltán 2001.05.28 49 cm, 2900 gr 6130 gr, 64 cm Szentendre
Évi Csongor Attila 2001.03.10 47 cm, 2350 gr 7500 gr, nagyat@broadband.hu Szolnok
fDia Fanni 1992.06.11 Szentendre
Hanna 2000.07.05 13 kg, 90 cm
Gabi1 Bettina 1998.12.27 53 cm, 3350 gr liegl@axelero.hu Budapest
Norbert 2001.04.30 53 cm, 3600 gr 7100 gr, 69 cm Budapest
Iboly István 1991 eboy@freemail.hu
András 1995
Gergö 1999
Ildi Zoltán Bálint 1993.06.29 51 cm, 3750 gr 30 kg, 132 cm
Gergely Dániel 1995.07.13 48 cm, 2600 gr 17 kg, 112 cm Budapest
Ilona 1995.07.13 49 cm, 2250 gr 20 kg, 117 cm
Jamina Ádám 2001.05.09 47 cm, 2750 gr 6900 gr, 71 cm zsu74@freemail.hu Esztergom
Juca Vilmos 2000.09.05 51 cm, 3270 gr 12 kg, 77 cm sjuca@freemail.hu Debrecen
K.Adri Leevi 2001.02.16 51 cm, 3550 gr 9190 gr, 73 cm kromiadri@yahoo.com Joutseno
Katica Zoltán 2001.10.09 53 cm, 3000 gr 4770 gr, 57 cm katocam@freemail.hu
Katus Péter 2001.06.30 57 cm, 3820 gr
KingAndi Kinga 2000.12.23 55 cm, 3220 gr 11 kg, 78 cm dobany@axelero.hu Budapest
Kriszta Anna 2001.05.01 49 cm, 3000 gr 7070 gr, 69 cm drjehn@interware.hu Budapest
Krisztina Dominik 2001.05.10 54 cm, 3320 gr krisztinyka@ivillage.com
Olivér
Lara Hanga 2001.10.24. 50cm, 3480 gr 4330 gr kiss_lara@yahoo.com Szeged
Laura
Liesel Máté 1995.04.16 118 cm liesel@posta.net
Markó 1997.07.30 104 cm
Benke 2000.06.02 78 cm
Madárka Petra 2001.03.13 52 cm, 3550 gr 8000 gr roni74@axelero.hu
Picike
Magdi Nikolett 1991.05.16 52 cm, 2900 gr 30 kg, 140 cm gmagdi@freemail.hu
Miklós 2001.01.03 53 cm, 3830 gr 7900 gr, 71 cm
Manó Zorka
Mari Máté 2000.11.20 57 cm, 4100 gr 9,5 kg, 75 cm lakto73@axelero.hu Szolnok
Moni Martin Zoltán 1996.08.02 48 cm, 3200 gr 21 kg, 116 cm kom@index.west.hu Szombathely
Viktória Kitti 2001.07.31 49 cm, 2900 gr 5360 gr, 59 cm
Móni /PM/ Anna 2001.02.13 52 cm, 3400 gr 7320 gr, 68 cm udvari@axelero.hu Budapest
Mse /23/ Anett Tünde 2001.02.28
Orsi (JM) Jázmin 2001.02.03 49 cm, 2920 gr 8320 gr, 73 cm jazminmama@freemail.hu Szeged
Picike 8 mm
PaMiKa Panni 1998.10.03
Miska 2000.09.21
Pele Áron 1997.10.24 57 cm, 3700 gr 18 kg, 102 cm dormouse@freemail.hu Budapest
Hanna 2000.08.22 54 cm, 3750 gr 11 kg, 80 cm
Babszem
Prü Lörinc 2000.11.01 50 cm, 3200 gr bedo a@freemail.hu
Rea Balázs 1998.12.15 52 cm, 3500 gr Maglód
Tamás 2001.04.02 54 cm, 3610 gr
Snoopy Zsombor 2001.05.30 51 cm, 3150 gr 69 cm, 7150 gr bertagab@freemail.hu Budapest
Szile Borbála 2001.08.01 52 cm, 2920 gr 5640 gr, 56 cm szile@hotmail.com
Szilvi Zsófia 2001.07.05 a.gaal@axelero.hu Budapest
Tvica Gergely Gábor 1996.07.06 54 cm, 3400 gr
Kristóf Bence 2001.09.04 54 cm, 3400 gr 5000 gr, 54 cm
Verus Johanna 1993.04.24 55 cm, 3300 gr veronika.varadi@freestart.hu Budapest
Tamás 1995.03.08 50 cm, 2850 gr Budapest
Karolina 1997.12.30 55 cm, 3350 gr Budapest
János 2001.03.07 51 cm, 3250 gr 8500 gr, 74 cm Budapest
Zsóka Ábel 1998.03.31 17kg, 105 cm dersu@axelero.hu Budapest
Emese 2000.09.20 9500 gr, 75 cm
</pre>
evey
 
 


sziasztok!

Segítség! Lemerültem. A kicsi Hanna nem hajlandó aludni. Eszik egy kicsit fél óránként, aztán visítva felébred, ha elszenderedett, hanem akkor csak úgy rákezd. Nem tudok mit csinálni vele. Van valami ötletetek?

köszi

Tikk
tikk
 


Sziasztok!

Köszi Mindenkinek Bori nevében is a gratulákat. Kapott könyvet (igen, a Harry Pottert is õ kapta), macit, meg két videokazettát. Ja, meg ujjfestéket, olyat, ami ételszínezékkel van megfestve, tegnap el is készült az elsõ mû vele, bár a sárga festék jobban fogyott, mint a többi, mert Borinak igencsak ízlett...Kép

Hátam javulóban, de még mindig fájogat, inkább az ülés, állás a kínos, menet közben és fekve már olyan, mint régen.

Tegnap voltunk barátokkal közösen Mikulásozni. Rendeltünk egy Mikulást, adott ajándékot a gyerekeknek. Hát, mi szülõk, nagyon jókat derültünk, a gyerekek mintha kevésbé élvezték volna...Kép A legjobb az a két éves kisfiú volt, akinek a Mikulás hozott egy kutyus hátizsákot, ment is volna érte, erre a Mikulás megkérdezte, hogy megígéred, hogy jövõre jó leszel? Bundi meg megállt, ránézett és azt mondta, NEM, és sarkonfordulva visszament a mamájához, a hátizsákot otthagyta... Mi szakadtunk a nevetéstõl...Kép

PM, nagyon ügyi vagy a vezetéssel, csak így tovább!!!

Most mennem kell dolgozni, este még, ha lesz erõm, írok!

Puszi mindenkinek:

Dia

Ui.: Tikk! Sajna vannak ilyen vacak napjai a gyerekeknek, át kell vészelni, holnap már jobb lesz. Ha kér enni, etesd meg akár félóránként is, próbáld meg, hogy melléfekszel és alszol vele egyet, vagy öltöztesd fel jó melegen és menjetek el sétálni egyet.

Kitartás:

Dia
Dia
 


Szijasztok!

Verus! Én ugyan nem láttalak hosszú hajjal, de ez a rövid nagyon jól állKép A gyerköcök tündériek!

Jamina! Köszi a lapot, nagyon 5letes és aranyos!

Jázminmamáról én sem tudok semmit:-((((

Ildi! Nagyon aranyosak lehettek a gyerekeid. Olyan izgatottak tudnak lenni a mikulás miatt!
Hanga is kapott sok mikuláscsomagot, dehát ö még nem értékelte a sok csokit, de mondtam neki, hogy majd én szépen megeszem öket és tölem megkapjaKépKép

Tikk! Büfiztesd meg szopi után. Valószinü azért ébred fel, mert nyomja a pociját a levegö.

Szijasztok, Lara
lara (lara)
 


Lányok!
Most írtam egy hosszú-hosszú levelet és elszállt. KépKépKép Nincs erõm mégegyszer megírni.
Úgyhogy csak annyit hogy PM és Pele, köszi a felajánlást mindkettõtöknek még nem tudom melyikteknél kötök ki, de amint kiderül mivel és hogyan megyek írok mailt. PM, ugye te itt laksz valahol Rákoskeresztúr környékén? (A busz oda megy)

Sziasztok
egy nagyon bánatos
Ancsa

Ui: Este megpróbálok mégegyszer írni.

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Sziasztok,

elment minden, amit írtam nektek .Kép

Lányok, már nagyon kivagyok, még 3 nap, aztán írásbeli, egy hét múlva meg szóbeli. Nagyon izgulok, pedig már mögöttem van 10 vizsgaidõszak, de ez mégiscsak más... ugye gondoltak rám?

Mindenkit nagyon puszilok, már alig várom, hogy jöhessek hozzátok, jó talizást!

Erika
Erika
 


Köszi Lányok!

Próbálkozok. Ami eszembejut.nem büfizik az a baj.

tikk
tikk
 


Sziasztok!

Milyen otthonszuleses peticiorol van szo? Lemaradtam! KépKép

Emese!
Szerencsere rajtam annyira nem latszik, mert kiloban lement mar szinte teljesen a varandosag alatt felszedett, na de centiben... Nem akar a pocim csokkeni. bar orulok, hogy hamar belefertem a legszukebb nacimba is, de a hurkak... Kép

Pele!
Nagyon tetszett Aron szovege! Kép Aranyos lehetett, ahogy mondta! Kép

Egy kicsit magunkrol. ma volt de. az oviban a Mikulas unnepseg. Baratnom ferjevel mentunk, Vikit is vittem. Eleg jol birta, a musor alatt elaludt, es arra ebredt fel, amikor egy-ket gyerek a Mikulasnak verset mond, es a tobbiek lelkesen megtapsoljak. Jovore mar biztosan elvezi is.
Latom sokan mar tul vannak a karacsonyi nagybevasarlason. Sajna en meg csak a gyerekeknek vasaroltam be, mivel 1 hete az Intersparban 20%-kal le voltak arazva a Legok. Meg ugye Martinnal nem lehet elmenni vasarolni... KépKép Majd jovo heten megbeszelem a baratnommel, hogy egyik du. hadd vigyem at a Martint, aztan talan sikerul mindnet beszerezni. bar meg fogalmam sincs ki mit fog kapni. Kép
Kepzeljetek! Meg mindig nem kaptunk kulcsot, ugyhogy meg mindig nem tudunk koltozni. Kép Talan jovo het vegen. Kép
Koltozkodo tarsaim, ti mar tul vagytok rajta?

Jo zullest kivanok nektek! Majd akkor csatlakozom, ha megindul a Szombathely-Budapest kozvelten repulojarat. Kép

Napocska!
Szerintem baranyhimlo ellen felesleges az oltas gyerekkorban, foleg ha ilyen draga, mivel a gyerekek eleg konnyen megusszak. Felnotteknel viszont veszelyes, es szerintem csak nekik erdemes beoltatni magukat, ha nem estek at meg rajta.

Mara ennyire futotta!
Sziasztok!
Moni
Moni
 


Sziasztok!

Mi is voltunk Mikulásozni tegnap este (ott ahol Diáék). Balunak a Krampusz nagyon tetszett (nagyokat vigyorgott rá), de a Mikulás nem jött be! Kép Így tegnap délután/este jól kimerült, majd nagyot aludt éjjel. Ugyan felébredt egyszer enni, de 23-11-ig aludt!

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok Lányok!

na ma csak tényleg röviden.

Adri! remélem semmi komoly nincs Leevivel, mármint pisi-ügyileg.Szorítok!

Emese, Dia! KöszönömKép

Ancsa! Én az Õrstõl kb. 10 percre lakom. Lehet busszal és hévvel is jönni. írjál!!

Jelenleg 14-en vagyunk a züllésra, és mivel holnap fixálom, így aki eddig nem jelentkezett konkrétan, az most sajna kimarad, mert hasra nem merem kifizetni. Ugye megértitek?

Évi! Tudom, még mindig nem kaptam meg, váromKép

Iboly! Na erre az emilcímre nem megy el a kép. Ilyenkor mit kell csinálni?

Jamina! Ha van Bioptron lámpád világítsd az arc-, és homloküregedet. Infra lámpa is jó. A lányom feneke égõ vörös lett, szerintem a 3 napja használt Johnson's törlõkendõtõl. KépKép Gyógyuljál.

Mikulásozók! KépKépKép

Mi holnap megyünk megnézni a Télapót Nagykarácsonyban. remélem Panka nem kap sírógörcsötKép

Akkor a szombati viszontlátásra. Aki még szeretne valamit az inkább sms-t írjon, mert nem biztos, hogy a gépet bekapcsolom. 06-20-9-830-742.

Jó éjt:Pankamama
PM
 


Halihó!
Nálunk most fennforgás van, így csak bejelentkezem, hogy jelentsem: bébim lázmentes. Fog meg kinn... szóval remélem, csak az volt. Pisi elsö ránézésre tiszta, tenyészet hétfön. Köszi a drukkot! Ja, Leevi tegnap azt mondta a kutyinkra, hogy vauvauvau. Lehet hogy véletlen, de annyit mondogattam már neki.. Kép És tegnap ramaty éjszakánk volt, mert szó szerint 20 percenként kelt a kisherceg. Hajajajaj ma ki vagyunk dölve. További fejlemények: egyedül ül a hintalovon, tök édin kapaszkodik, meg a kis mociján is, berreg, lökni próbálja magát. A kép kérdést meg egyelöre úgy oldottam meg, hogy feltettem vadi új képeket az ismerjük meg egymást-ba KAdri és Leevi baba albumába . Így tutira nem küldök senkinek vírust, most épp gyanús a gép...
Mindenkinek nyugis éjt, holnap aztán mindenkinek írok, ígérem!
Puszi:
Adri (még mindig nincs új adventink! Kép)
kadri
 
 


Sziasztok!
MEGKAPTAM A JELENTKEZÉSEKET A JANUÁRI TALIRA!MINDENKI EGYÜTT MÜKÖDÉSÉT KÖSZÖNÖM!MARADJUNK ANNYIBAN A HELYSÉGBEN MAX.50 EMBER FÉR EL.SZERINTEM TÖBBEN NEM IS NAGYON LESZÜNK UGY,HOGY AKI JÖN AZ JÖN NEM KELL MOST MÁR JELENTKEZNI NÁLAM!Ez arra volt szükséges,hogy kb.tudjam a nagy terem vagy a kisebb legyen lefoglalva!!!Most már tiszta kép,hogy a nagyot kell bérelnem!!!!!

Evey:Köszi az e-mailom javítását,de megint változni fog,majd megírom!

Mindenkinek jó Mikulást Kívánok!!!!Kép))))))))

PIldi:Amint olvasom te is csoki kedvelö vagy,akár csak én.Pedig leszeretnék szokni róla!!!
Kérdésem hozzátok:Lehet-e szoláriumozni szoptatás alatt??

Képzeljétek el ma majd nem elaludt vacsi közben a Dórim,és nagyon okos volt,mert nem nyelete le a kajcsit ha nem gyüjtögette és kiköpte,hogy jelezze,már "már alszom"!Délelött nem lehetet vele bírni egyfolytában sírt,ki kellett vinnem sétálni,hát nem sok kedvem volt a hóesésbe kimenni,de nagyon szeretem ezért bármire képes vagyok csak ne legyen szomorú!!!

GeriAnikó:Ne törödj vele,hogy anyás majd 10 év múlva már azt veszed észre,hogy a gyereket már nem kimondottan az anyja érdekli ha nem a barátai.Akkor vissza sírod ezt a korszakot!!!
Sziasztok!
barika_andi (barika_andi)
 


Évi! Köszi, magkaptam a képeket. Nagyon ari és ügyi Csongi.

Puszi:Pankamama
PM
 


Sziasztok!

Evey! emilcímem nem jó így! Helyesen: hkelectric@freemail.hu

Jamina! Köszönöm a lapot! Boldog szülinapot Neked!

Juca: kösziKépKép

CsKati: igyekszem nem elfelejteni a nyomtatástKép

Pankamama: ajajajajjajajjjj! Lehet, hogy BKV-val megyek?Kép
Én is voltam kezdõ vezetõ, Bp-en most is absz. az lennékKép

Liesel! Ma lesz az éjszakai próba EszternekKép

Dia: további gyógyulást!

Akit kihagytam, attól bocsika, majd elmagyarázzátok ezt a Wordpados dolgot, mert így folyton oda-vissza kell lapozniKép

Edóka
Edóka
 


Sziasztok!

Nem volt egy könnyû napunk... Remélem Kittinek is ki fog derülni, hogy csak fog baja van, mint utóbb kiderült Leevinél is ez játszott be. Ma õ is hõemelkedés-láz határán mozgott, elég nyûgi is volt hozzá. Amúgy semmi, de semmi egyéb tünete nincsen, nem köhög, nem folyik az orra, semmi.
Mondjuk én nem hiszem, hogy a foga lenne, csak remélem...Kép Egyébként nem tudom mi baja van. Nem tudom eldönteni vigyem-e orvoshoz, a végén még ott szed össze valamit. Ha kihívom a dokit, vagy ha elviszem hozzá tuti valamit felír, és én sem vagyok igazán híve a nyakló nélküli gyógyszerezésnek. Jön a hétvége... meg a szombat, most mi lesz velünk?
Hál'istennek Alex olyan ritkán beteg, hogy nem szereztem nagy tapasztalatot ezen a téren. Meg a korkülönbség is nagy, eléggé kezdõnek érzem magam. Fõleg egy ilyen apukával... aki ha csak egyet tüsszent a gyerek már hívná (nem vinné a gyereket, áhh) az orvost.
Most reménykedésben vagyok, hogy holnap csuda vidám ébredésben lesz részünk, és nyoma sem lesz a mai napnak.

Bocsi mindenkinek, most csak egoistán magunkról írtamKép
Írjatok valami bíztatót!!!!

Jó éjszakát!
Kati
cskati
 
 


Sziasztok Lányok!

Jól sikerült végül is a munkahelyi mikulás. Fel tudtuk venni videóra meg fényképeztünk is. Most még nem lehet tudni nagyon a hatás ez a nagy fiamnál késöbb szokott elõjönni. Magához képest nagyon bátor volt. Beszélgetett a mikuval és egy vers elmondására is rá lehetett venni. A kicsi csak akkor ijedt meg amikor a miku ölébe akartam ültetni egy fénykép erejéig. Édes volt ahogy szalad a zsákjához kiturni az ajándékokat. Az egész egy bõ negyedóra alatt lezajlott. Szerintem nem is kellett több. Utána meg ment az önfeledt játék az új játékokkal.

Mi a nagynak egy szerszámkészletet vettünk. A kicsinek meg egy olyan játékot ami a nagynak is van és nagyon szeretik. Egy jármû nagy csavarokkal õsszeszerelve és egy kicsi elektromos csavarhúzóval lehet ki és becsavavrozni. Most a "fúó"-val alszik, a nagy meg a kalapáccsal és a mérõszallaggal.

sziasztok

bigacsiga Kata

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Minde szülinaposnak boldog születés napot! Kép

És itt siránkoztok, hogy ki hány éves és én vagyok köztetek a legöregebb. Kép Akkor én mit mondjak? Most jön a legszebb középkor? Kép

Nálatok hogy állnak az adventi naptárak?
Elmondom nálunk milyen volt két éve.
Ez egy bolti volt, apukám vette a gyereknek. A hugoméknál már egész kiskoruk óta van ilyen is és az õ gyerekei nagyon szeretik nyitogatni. Mindig izélgetett engem is miért nem veszek a Doninak. Na akkor lett. Elõvettem a gyereknek, megnéztük elölrõl hátulról, elmagyaráztam az ablakok rejtelmeit és megettük az elsõ csokit. Majd szépen beraktuk az ablakba, hogy holnap, holnapután nyitjuk a következõ ablakot és ott lesz alatta a csoki. Mese stb. még hagytam egy kicsit magába visszamegyek egy negyed óra múlva mit látok. A gyerek több mint a fele ablakot kinyitotta és szépen kiette belõle a kis csokikat. Hát csak nevetni tudtam rajta...

sms rejtelmei:
csak akkor lehet internettrõl sms-t küldeni ha engedélyezve vannak a "cokiek" fogadása valószínû ezért nem síkerült többeknek.

Az orvosos dolgon én is többször összevesztem már a férjemmel.
Az egyik az volt, hogy elmesélte nekik az elõzõ családjánál sose kellett járni az orvosi rendelõbe hanem fizettek egy fix összeget a dokinak havonta aki ezért egyszer kijött ha nem voltak betegek a gyereke és megvizsgálta õket + kijött akkor ha hívtad, mert betegek voltak. Na ja, de ez 20 évvel ezelött volt! Én ezt nem akartam bevezetni.
A másik meg mikor viszem orvoshoz a gyereket. Már kétszer jártam, úgy, hogy túl korán vittem és vihettem újra, mert még nem fejlödött ki annyira a betegség, hogy eldönthetõ legyen kell rá valami vagy nem. Most már rutinosabb vagyok ha nem nagyon lázas nem szaladok egybõl várok mé vele.

A mikuházba látógatók is meséljék el milyen volt.

Zsóka én eddig is itt voltam és linkelgetek a többi tpicba, de sajnos az angoltudásom változatlan, úgyhogy maradok a magyarnál egyenlõre.

Cs.Kati derülhetsz rajta, de nem sokáig Kép majd a te lányod is ideér. Kérdezd csak meg Emesét mi most alvásügyileg egy cipõben járunk.
Nagyon kimerítõ hónapom volt. Kép
De már javulok, hangulatilag is.

sziasztok

bigacsiga Kata

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok

Nagyon koszonom mindenkinek, hogy megerositett elkepzelesembe, hogy nem oltatom be Liannat.

Mindenkinek jo keszulodest karacsonyra es jo egeszseget.

Napocska
napocska
 
 


Lányok!

Segítség mi az a cokiek és a fent említett tûzfal?

Butácska
Butácska
 


Butacska

Tuzfal az egy program vagy egy kulon allo kutyure ami megakadalyozza hogy internet felol illetektelenek bele kukucskaljanak gepedbe.

Cokik pedig a weblapok altal a merevlemezen elhelyezett azonositok.

Ha ennel reszletesebben kell akkor irjal mailt ne itt targyaljuk meg.
napocska
 
 


Sziasztok!

Lefagyás ellen is tuti módszer a wordpad, nem fog elszállni amit írt az ember (hacsak nem az egész gép fagy le...). Aki még nem tudná: Móni találmánya, miszerint kinyitsz egy wordpadot is a böngészõd mellé (lehet mást is, lényeg, hogy írni lehessen bele!), és ahogy olvasod, oda mindjárt írod is a reakciókat. És a végén egyszerûen becopizod.

(vizet prédikálok és bort iszom, naná, hogy a netscapembe pötyögök éppen)

Orvos: ahogy nõ a gyerek, az ember úgy lesz egyre bátrabb és bátrabb. És valószínû a gyerekek számának függvényében ugyanez történik. Én már csak akkor viszem a gyereket az orvoshoz, ha tudom, hogy írna fel olyat, ami szerintem is kell, és másképp nem beszerezhetõ, avagy b verzió: ha nem tudom okát a tüneteinek, pl. 2 vagy 3 napja tartó magas láz, amit nem támaszt alá meglevõ takonykór. Jártam úgy korábban többször, hogy elvittem, aznap még épp csak lázas volt, drnõ nem látott még semmit rajta, aztán másnap már beindult mellé még valami, és harmadnap már lehetett tudni, mégis mivel kell kezelni. Sose értettem meg azokat, akik a gyerek lázassága esetén (nem csecsemõ!) azonnal, legyen este éjjel vagy bármi, orvost hívnak. Szerintem az ember elõször próbálkozzon a lázcsillapítással, és ha erre reagál a gyerek, és nem tûnik életveszélyesnek az állapota, akkor meg kell várni a legközelebbi rendelési idõt. Kivétel persze hétvége, de nálunk pl. szo-vas délelõtt is van a kerületben ügyeletes rendelés, olyankor oda vittem el õket.
A rendelõben remek vírusokat lehet összeszedni, mi pl anno az elsõ, az egész családok kidöntõ influenzánkat szedtük így össze (azóta se volt olyan családi vész, ez 97-ben volt, mindhárom gyerek, apja, anyja, jött az egyik nagymama, két napig bírta, akkor õ is kidõlt, jött a másik, az is bírta két napot, addigra mi már kifele voltunk, de ahogy hazament õ is ágynak esett; én azóta egyszer se voltam influenzás...)

Ilcsi tegnap úgy jött haza, hogy nagyon büszkén és boldogan közölte, hogy megtanult deszka nélkül hason úszni (azaz gyorsúszásban). Már tök frászban volt elõtte, hogy szombaton ebben is mennie kell, de még nem tud deszka nélkül (szerintem már a nyáron is tudott, de õ szerinte az még nem volt az igazi...) Egyébként tavaly ugyanez volt a hátúszással, két nappal a verseny elõtt sikerült neki elõször, akkor aznap dõlt el, hogy egyáltalán mehet rá. Biztos ami zicher, adtam neki kövirózsát, nehogy má ezen múljon.

Ancsa, Maglód mekkora? Nem ismered véletlenül Kingáékat, akiknek három fiúk van, és nemsokára ikerfiaik fognak születni? (na, az elsõ kérdés nem jó, jártam már én arra, nincs az olyan messze tõlünk, csak ilyen vonatkozásban nem tudom)(én innen a netrõl ismerem õket)

Szolihoz nem értek.

Adventi naptár: eddig mindig elmaradt, majd talán jövõre... Kép

Sziasztok
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Minden születés és névnaposnak sok boldogságot kívánok!!!
Ancsa:Maglódon laksz?Az a helység nincs messze tölünk!Mi itt a ferihegyi repülötértöl lakunk 10 percre!

PIldi:Gratulálok Ilcsinek!Biztos megnyeri az uszi versenyt drukkolok netek!

Napocska:Neked is jó készülödést kívánok Boldogsában,békessegben!!!!

Bigacsiga:Nálunk minden hónapban kijár a gyerekdoki fix összegért,de az biztos,hogy itt van 1-1,5 órát és nem csak a gyerekröl beszél ha nem az Én egészségügyi problémáimat is megbeszéljük.Az igazság az,hogy a doki az én orvosom volt gyerekkoromban szóval már dec 17-én lesz 26 éve hogy ismerjük egymást, ezért is kértem meg Õt a lányom orvosának!100%-an megbízhatok benne!!Ha a rendelöbe mennék a gyerekkel akkor negyed annyi ideje lenne vele ill. velünk foglalkozni!!A dokim kimondottan természetesség párti,ha a gyerek náthás lenne vagy hurutos akkor párologtatás ill. zsíros pakolás a mellére és a hátára!Szóval még ebben is kedvelem,mert nem rögtön a sok mellékhatással vegyített gyógyszert adja és az antibiotikumokat!

TVica:Mikor talcsizunk,vagy még mindig kisem látszol a munkából??

Sziasztok,majd még jövök a héten!!!!
barika_andi (barika_andi)
 


Hahó mindenki!!

Jelentem túléltük a költözést..KépKép
Elég izgi volt, mert a srác, aki költöztetett, kicsit elszámolta magát és a 2 autó, amit hozott kicsinek bizonyult...kellett rendelni gyorsan még 1-et, így a költségvetésünk kissé megborult. (Persze, Zali vitázott vele, hogy ezt neki kéne rendeznie, ö tehet arról, hogy nem jól mérte fel a terepet..stb..stb..de a mi cuccunkról volt szó, így nekünk volt fontos, hogy el legyen hozva. No comment.)
A lepakolást ezek után -gondolom- nem kell kielemeznem, hogy miként is sikerült..
A mai napig nem találok dolgokat, pedig igen szépen megcímeztem a dobozokat, zsákokat. (És itt jön az, hogy nincs egy rongyom se, amiben elmehetnék a taliraKépKépKép)

Mára sikerült beélesíteni a netet a monortel-nek, így izgatottan vágok neki a ma esténekKép Lett egy új címünk is emiatt: varadiss@monornet.hu

A srácok naggggyon élvezik az új kéglit, föleg a kertet. Végülis miattuk lett ez az egész költözés. Tomi is csak akkor fulladt be, amikor már vagy 2 órája bringázott az udvaron..
A suliban is jól érzik magukat, bár kicsit furcsállják, hogy róluk/lunk beszél az egész iskola. Ami nagyon bejött nekik, az az, hogy a Télapó szánon jött a suliba és mindenkit, még a felsösöket is megajándékoztaKép
Egyébként nálunk is ment a levélírás a Télapónak, még a Kari is írt. Bár nálunk még nem a modern Mikulás járt (bezzeg az Ildiéknél.., ha ezt a gyerekeim megtudják..Kép: hozzánk kézzel írt levelet hozott. (fél éjszaka ezen dolgoztam: szép cirádás betükkel, meg rajzokkal csináltam.)

Jancsi, akit idönként EDÉnek hívunk- legújabb, mindenre használt szava az ede, ma háromnegyed évesKép Képzeljétek, rájöttem, hogy Jancsi az a kisbaba, aki undorodik a pempöktöl..ui.: a banán-pépet borzongva kiköpi, míg ha "haraphatja" értsd: csócsálja , akkor nagyon szereti. Ugyanez érvényes minden más kajára is, ha pépes undorodik, ha darabos valamennyire, akkor megeszi nagyon szívesen. Én hülye, meg mindent turmixoltam, pépesítettem neki, mert hát az a két fog csak cici harapdálásra jó még..de istenien képes velük rágni.
Ma 77 cm. és 8500 gramm. Tehát nem hízott, de nem is fogyott, hanem nött 3 cm-t. Most kezdjek aggódni a stagnálás miatt??

Aztán ami még jó történt a héten velem: letettem a forgalmi vizsgámat is: meg van a papírom, amivel (no meg 4000 Ft.-os illetékbélyeggel..) igényelhetem a jogsimat. Nagyon jó volt, egy percig nem izgultam. (Pedig 2 v.biztos ült mögöttem és egyfolytában röhögtek vmi filmen...) Lényeg, hogy mindenen túl vagyok.

Próbálom behozni a lemaradásomat, addig is Snoopy, Jamina boldog szülinapot utólag is. Dia-Bori, Bigacsiga Kata, CsKati, Pankapapa... remélem nem hagytam ki senkit sem.. Boldog névnapot!

AussiEri: én is palotai voltam mostanáig!!!!

Olvasok gözerövel, majd késöbb jövök:

Verus

Kép
verus
 
 


Sziasztok!

Evey!
Tablazathoz! Viki jelenlegi parameterei: 5960g 62cm
Mar irtam egyszer, de nem kerult az ujba bele, biztos nem vetted eszre.

Ildi!
Benne vagyok a tutaj csinalasban!KépKép

Ancsa! Erika!
Irjatok inkabb jegyzettombe, onnan nem szall el. Kép Lehet, hogy macerasabb, de igy bizos megmarad!

Tikk!
Az tenyleg nagy baj. Gondolj bele, ha te nem tudsz bufizni, akkor milyen rosszul tudsz lenni. Meg hat nem egyformak nekunk sem a napjaink, igy nekik se. Ilyenkor babusgasd tobbet, mint amugy, nem fogod elrontani!

Kepzeljetek! Nem akarom elkiabalni, de ket napja csak este ker potlast Viki, akkor is 30-60ml-t csak! Nem tudom mi tortent! 4 honap alatt alhatott be a kereslet kinalat? En ezt nem ertem! Mindenesetre nagyon boldog vagyok! Par hete ugy nezett ki egyre kevesebb a tejem, mert gyorsan fogyott a tapszer. Most kedden volt a doki, es az eddigi egy doboz tapszer helyett 2-t irattam. Most van itthon 3 bontatlan. Kép Nem baj, jo lesz majd az inseges idokre.Kép

Ki nem kapott tolunk kepet?

Verus!
En nem kaptam toled kepet! Hadd nezzelek meg en is azzal a szuper frizuraval!

Nincs erom osszeszedni kitol nem kaptam meg kepet, aki nem kuldott meg, attol szeretettel varom. Meg akitol kaptam mar, es van uj, attol is!

Moni
Moni
 


Sziasztok Lányok!

Na végre kiderült, hogy busszal megyek. Van egy 3/4 8-kor és akkor PM csatlakoznék hozzátok az Örsön, ha lehet. KépRemélem semmi havazás vagy baleset nem fog közbe jönni és akkor beérek én is idõben, ha esetleg valami miatt mégis késne a busz, telcsizek.
Tegnap még kétszer próbáltam írni nektek, de mindkétszer lefagyott a gép, úgyhogy utána feladtam. Kép

Mindenkinek köszönöm a képeket (Évi, Verus, Jamina). A gyerekek gyönyörûek! Kép

Dia! Borinak így utólag is boldog névnapot. Harry Pottert fel is olvasod neki? Kép

Zsóka!
Ha megtennéd, hogy belinkelsz nekem víruskeresõt, mert amit eddig használtam 30 napos verzió volt, de nem frissitették azóta, és újra nem engedi feltenni ugyanazt. Úgyhogy most védelem nélküli a gépem. Kép

Ildi!
Elég nagy Maglód (kb. 10.000 lakos), így Kingát én is csak a netrõl ismerem, amikor még leveleztünk, Õk még csak tervezték a babát, dolgozott és ezért nem tudtunk találkozni. Aztán valahogy elmaradtak a levelek, úgyhogy már arról is csak innen értesültem, hogy ikreket vár.
Ilcsi nagyon ügyes, drukkolok neki a holnapi verseny miatt. Kép

Betegségek; Timit még én is állandóan orvoshoz hordtam, aztán rájöttem, hogy felesleges, mert akkor biztos, hogy arra is kap valamit, amire nem kéne. A "biztonság kedvéért".
És azt vettem észre, hogy mióta nem járunk állandóan orvoshoz, kevesebbet beteg. Kép Így fejlõdik az immunrendszer. Viszont azt hiszem, hogy be fogok nevezni egy tanfolyamra a Homeopata Egyesületnél is, mert nekem nagyon szimpi a dolog.

Barika!
Tényleg elég közel van a reptér, de csak ha kocsival megyünk, mert tömegközlekedéssel nincs közvetlen járat arrafelé. Kép

Most búcsúzom, de holnap sokakkal találkozunk! Már nagyon várom! KépKépKép

Sziasztok

Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Gerianikó! Tessék írni a Babanetre! Tudom, hogy Te már a karácsonyi nagytakarítással is készen vagy...Kép
Puszi: Viráganya
Viráganya
 


Halihó!

Tegnap írtam egy csomót, aztán véletlenül kikapcsoltam az explorert. Én kis ügyes. Nem leszek hosszú. A lényeg: már nagyon várom a holnapi napot, remélem jó lesz és jól kidumcsizzuk magunkat. Tartogatam magam addigra.

Puszi:

Anikó
Gerianikó
 


Viráganya!

Teseék pihenni, akinek 2 hetes mütyürje van, az ne netezzen !!! KépKépKépKép

Pusz:

Anikó
Gerianikó
 


{Sziasztok!

Festés volt nálunk. Marha nagy koszt csináltak! Lehetett takarítani!KépKép
Édes kis Adrikám 3 óránként kel szopizni éjjel. Az a furcsa, hogy amikor éjszaka van, úgy hallom, mintha hurutosan szörcsögne, viszont nappal semmi. Volt a feje alatt bárányször, most elvettem, hátha nem bírja a szörméket. De így is olyan hurutos hangok jönnek belöle. Attól félek, hogy esetleg allergiás lesz a szönyegre. Mit gondoltok mi lehet ez?
Hétfön volt a Mikulás az oviban. Azt mondja a gyerek: Anyu ez olyan furcsa mikulás volt, olyan furcsa volt az orra. Már feltünt neki, hogy mindig más és más kinézetü a Mikulás. Mondtam neki, hogy nem mindegyik az igazi Mikulás (az igazi az ablakba hozza az ajándékot), mert olyan sok helyre kell mennie, hogy küld maga helyett Mikulás segédeket. Meg is jött a Mikulás tegnap reggelre, kapott autót és csokit is. Adri pedig csörgöt.
Most este pedig ide a játszóra is jött a Mikulás. Összeszedtük a csomagokat, odaadjuk a szomszédnak (ö a Mikulás) és ö pedig kiosztja a névre szóló csomagokat. Tavaly is volt ilyen, annyira élvezték a kicsik és a nagyok is! FDiáék is voltak! Most végre tudtunk személyesen is találkozni. Olyan messze lakunk egymástól (kb.3 km)!Kép
Remélem nem lesznek túl elavultak a hozzászólásaim, mert már 3 napja kezdtem el írni!
Juca! Nagyon ügyi lány vagy!Kép

Kiscica! Köszi a listát!Kép

Bóbita! Köszi a bemutatkozást! Arra emlékeztem, hogy szoptatod a gyerekeket és felvetetted, hogy mi lenne, ha közben terhes is lennél!?Kép

Edóka! Köszi neked is a bemutatkozást! Alig várom, hogy találkozzunk!Kép Te hány centi vagy, hogy a fejedre nött a lányod? Csak azért kérdem, mert hátha nem vagyok egyedül (154cmKép) Címedet javítom!

Zsóka! Örülök, hogy jobban vagy a fogaddal!Kép

Bigacsiga! Gyerköcöknek gyógypuszi! Nálam is ez a "rosszaság" napirenden van állandóan, csak egy fiúval! Mi lesz, ha a másik is megnö?Kép Nekem Kikkó nagyon szófogadatlan sajnos és kezd csúnyán is beszélniKép Kösz a táblázatot!Kép

Eri! Elhiszem, hogy honvágyad van! De majd feltesszük a züllésen készült képeket és akkor egy kicsit te is itt lehetsz velünk! Ha meg hazajöttök jövöre, akkor személyesen is talizhatunk! Mikor tájt szándékoztok jönni? A szopit sajnálom, elég régóta kell fejned, de ilyen egy jó anya, aki mindent megtesz a gyereke érdekében!Kép

Barika! Köszi a leírást! Irigyellek a kipihentségedért!Kép

Dia Bori, Szile Bori és Magdi Miki! Boldog névnapot!KépKépKép

Évi! Pedig, ha nem akarsz még húst adni, akkor csak a zöldség marad! Szerintem már megpróbálhatnád a túrót is. A savanyított tejtermék nem hiszem, hogy árthat!(én is adtam Kikkónak) Minden zöldséget kipróbáltál már? (sóska, spenót, paradicsom, cékla, sütötök, fözötök, saláta, borsó, brokkoli, cukkini, karfiol) Vagy tegyél a krumpli mellé egy kis gyümit zöldség helyett. Én most úgy csinálom, hogy bizony mindent cukrozok, mert nem eszi meg natúron. Hát elég sz...r is úgy!

Laura! Mi lehet veletek?! Biztos túl vagy már a nehezén...Kép

Madárka, Ancsa, Liesel! Annyira örülök, hogy végre titeket is megismerhetlek személyesen!KépKépKép

Többi züllö nö! Örülök, hogy újra találkozunk!KépKépKép

Moni! Rossz csoki: nem tej, nem ét, hanem tejbevonó massza.

Emese! Köszi a Mikit! Kikkónak nagyon tetszett!Kép

Adri! Jobbulást nektek!Kép Valószínüleg a foga lehet!Kép

Jamina! Köszi a meglepiBebebabát! Annyira édi! KépÉn is megyek Eriékhez zülleni!Kép Neked boldog szülinapot és jobbulást is!Kép

Verus! Köszi a képeket! Olyan szépek a gyerekek! Meg az a csaj is marha jól néz ki, aki a legutolsó képen van! Vajon ki lehet az?Kép Biztos megkönnyebbültél, hogy végre átköltöztetek! Gratula jogsihoz!

Kati! Alvás: Még egyenlöre nem próbálkozom semmivel. Dr. PM fog tanácsokat adni szombaton!

Schumacher! Gratula a MÁV-ig-tól-hoz!Kép

Ildi! Még a könnyem is kicsordult, olyan jót nevettem a Mikulásos sztorin!

Napocska! Én úgy tudom, hogy lehet kapni itt is oltóanyagot a bárányhimlöre + még két oltóanyag van benne és tavaly 7000 Ft volt. De szerintem sem érdemes beadatni.

Tikk! Lehet, hogy a hasikája fáj?


Mi az a petíció, amit a Kati írt?


Züllést nagyon várom! Puszi, Evey

}
evey
 
 


Sziasztok!

Ebbe a sok rohangálásba, amit az elmúlt napokban mûveltünk, úgy elfáradtam, hogy alig állok a lábamon! Úgyhogy most rövid leszek, gyûjtöm az erõt holnapra!Kép
Én vagyok az egyetlen, aki gyalog megy? BrühühüKép

Pankamama!
Ma végre sikerült pénzt küldenem! De jobb késõn, mint soha, igaz?Kép

Na, ennyire tellett, de imádok mindenkit!!!!

Puszi: Pele
Pele
 


Moni, én küldtem, csak visszajött, hogy "invalid domain name"..de újra megpróbálom!

Ildi, én még soha sem voltam b.himlös, annak ellenére, hogy minden gyerekem (Jancsit kivéve) átesett a fertözésen, (söt mikor bébiszitterkedtem akkor is végig asszisztáltam egy fertözést) a növérem átesett rajta: mégis tavaly nyáron kijött rajta az övsömör. (Én akkor voltam kisterhes Jancsival, járhattam vérvételre és persze idegeskedtem jó sokat) Akkor a börgyógyásza azt mondta, hogy aki már átesett, azon jöhet ki az övsömör. Mint az ajakherpesz (ez is herpesz vírus asszem). Állítólag a stressz, a nagyon erös érzelmek hatására is kijöhet... Snoopy?

Jaj lányok!!
Annyira szépet láttunk most az elöbb: az égboltot felettünk.
Olyan jó volt kint lenni, nagy csönd, teli csillagokkal az ég, egy baj volt csak: az, hogy pizsibe mentem ki és baromira fáztam.Kép

Adri, puszi Leevinek!KépKépKép

Evey, Én is várom a holnapotKép

Verus

Kép
verus
 
 


Sziasztok Lányok,

Boldog szülinapot és boldog névnapot az illetékeseknek!!!

Én is autóval megyek holnap újpalotáról. Ha esetleg valaki erröl a környékröl jön, befér, szivesen vállalok én is "fuvart". Holnap még felnézek, hátha van jelentkezõ.
Tel.szám, ha úgy könnyebb: 06-30-251-7413

Bóbita
Bóbita
 


Egy kis segítség vírus kergetéshez:

[url=http://virus.lap.hu/" TARGET="_top]http://virus.lap.hu/[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Csak az érdekesség kedvéért mesélem el nektek, hogy a gyerekorvosomat megkérdeztem a párásítók ügyében, hogy milyet vegyek és õ azt mondta,(egyébként allergológus)hogy nem ajánlja, mert a poratkák a magas párát szeretik. Elég ha bevizezett törülközõt viszek be esténként a szobába, vagy a kimosott ruhákat szárítom ott.
Amúgy megoldódótt (remélemKép ) az emeletrõl cipelés, rendeltem tegnap egy Nandu megkötõs kendõt. Remélem beválik.
Sziasztok
ÉvaIII.
ÉvaIII
 


Sziasztok,
Tegnap meg tegnapelõtt nem tudtam jönni, rámoltunk a kisszobában, selejteztünk , 8 zsák (!!) szemetet hordtunk ki... Borzasztó. A párom szvsz ezer éve nem nézte át a cuccait...

Nálunk a Mikuláas résnyire nyitvahagyta az ablakot... Ábel õpedig a csizmában a virgácsot látta meg csak, azt mondta, neki nem hozott semmit a Mikulás, csak faágat, alig tusdtuk rávenni, ugyan nézze már meg... Aztáén wegész este csokit evett... Kép

Mielõtt elfelejtem: Edóka, megkaptam, köszönöm!!

Bea,
a tûzfal egy olyan program, ami internetezés közen védi a gépedet az illetéktelen behatolóktól. Egyszerûen láthatatlanná teszi a gépedet, illetve csak az általad engedélyezett programokat/adatokat engedi kimenni a gépedból ill. bemenni a gépedbe. Lehet, hogy nem volt szakszerû a leírás Kép, de ez a lényeg.

Lányok, javítsátok ki a tábláézatot: Ábel nem márciusban szüeltett, hanem májusban! Köszi.

Verus,
de jó nektek!! Irigy vagyok!!! KépKép Minden jót kíyvánok nektek az új házban! Kép Gratula a forg. vizsgádhoz!

Ancsa, ill. mindenki, akinek víruskeresõ/tûzfal/stb. letöltéses helyek kellenek:
itt lehet kutakodni:
[url=http://www.andocsek.hu/antivirus/download.htm?start=Bel%E9p%E9s" TARGET="_top]http://www.andocsek.hu/antivirus/download.htm?start=Bel%E9p%E9s[/url]#4
[url=http://www.origo.hu/szoftverbazis/" TARGET="_top]http://www.origo.hu/szoftverbazis/[/url]
[url=http://download.index.hu/" TARGET="_top]http://download.index.hu/[/url]
[url=http://www.wigwam.hu/" TARGET="_top]http://www.wigwam.hu/[/url]
Nekem van egy olyan programom is, amivel akkor is le tudom teljesen tölteni a prgoramokat, ha nmegszakadna a vonal. Ott folytatja a letöltést, ahol abbahagyta, nem kell elölrõl kezdeni:
[url=http://www.amazesoft.com/" TARGET="_top]http://www.amazesoft.com/[/url] (A progi neve Flashget)
Én Norton Antivírust használok, az origóról töltöttem le, és onnan töltöm le a frissítéseket is, kéthetene. Most vírusos a gpem, Kép, mert rossz verziójú az explorerem, (elavult) ma töltöttem le egy segédprogit hozzá.
Homeopata tanfolyamra hol lehet beiratkozni?

Evey, köszi. Mondtam a dokimnak, hogy egy ismerõs ismerõse belehalt ebbe, azt mondta, ilyenrõl még nem hallott. Kép Viszont két felé terejdhet: felfelé (agy), lefelé (mellhártya). Én eszem az antibiot-ot, leállította a fogamat. Viszont kicsinálta az alsó régióimat. Kép Minden jó bacit is elpusdztított bennem. Most épp kefirt eszem, csak azt nem tudom, Génia hüvelykúpot vegyek, tejsavval öblögessek vagy menjek el nõgy-hoz?!

Pele,
kreatív hobby címe ha jól rémlik Üllõi út 15. NAGY TÖMEG VAN!!! Ha megteheted, gyerek nélkül menj (én mindkettõvel mentem, hááááát... Pedig egyik aludt, másik nagyon jól viselkedett, de ha tehetem, legközelebb nem viszem õket).
sziasztok
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


ÉBRESZTÕ, ZÜLLÖTEK!!!!
Meséljetek, milyen volt?
jamina
 
 


{Sziasztok!

Én vagyok az elsö züllö nö itt ma? Tök jó volt!Kép Készültek képek is, de elöbb cenzúrázni kell öket!

Zsóka! A lánynak a gennygóc elindult felfelé az agya felé (nem ment vissza a dokihoz) és amikor felért, ott valamit okozott és meghalt. Pedig ez tuti így volt.Kép Örülök, hogy jobban vagy már! Van egy acidophilus nevü bogyó a California Fitnessnek, ami az ilyen antibiós kezelés utánra ajánlják. Visszaállítja a bélflórát és helyreteszi igaz, hogy csak a gyomorban. Nagyon jó!Kép


Mennem kell.
Puszi, Evey}
evey
 
 


Hát látom, hogy valami katasztrófális nyelvtani mondatot sikerült az imént gyártanom. Nézzétek el!û

Evey
evey
 
 


Hát látom, hogy valami katasztrófális nyelvtani mondatot sikerült az imént gyártanom. Nézzétek el!û

Evey
evey
 
 


Juca! Boldog névnapot!KépKépKép Küldöm a fotóitokat emailben!

Puszi,

Evey
evey
 
 


Itt egy másik züllött nõKépKépKépKép

Sziasztok!

A züllés tényleg tök jó volt!!! Viszont Evey a cenzúra nagyon fontos!!!!! KépKépKépKépKépKépKép
Sajnos a kínálatot nem sikerült végigenni, pedig nagyon igyekeztünkKép
Kár, hogy a hosszú asztal miatt a társaság két részre oszlott. Bármennyire úgy gondoltam ügyesen helyezkedek ha középre ülök, nem sikerült aktívan részt venni mindkét oldal beszélgetésében Kép Pedig feltett szándékom volt, hogy mindenbe belekotyogokKépKépKép

Többiek (akik tegnap züllõttek)! Sikerült kipihennetek magatokat??? Szopizós babák hogy viselték a cici távollétét?
Kittinél végül a hintát és az anyatejcsit nem vetették be. Fél óra sírás után aludt el, abból is csak negyed óra volt igazán durva. Aztán amíg a cici elérhetõ nem lett elég nyugtalanul aludt, többször felsírt, de nem kellett kivenni az ágyából. Mondjuk mikor hazaértem, nagyon vártam, hogy mûködésbe lendüljön mint fejõgép, és megszabadítson a szenvedéstõlKép

Többiek (akik most nem voltak zülleni)! Gondoltunk rátok, szeretünk Titeket, aki teheti jöjjön legközelebb!!!!

Juca! Boldog névnapot!!!!

Puszi
Kati
cskati
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?