Új privát üzeneted érkezett!

Köszönöm a kedves fogadtatás! :)

A Murber asszisztense nekem is 40.000 Ft-ot mondott a méhűri vizsgálatért, meg, hogy nem fog fájni..
Murber azt mondta fölösleges még egy altatásnak kitenni magam emiatt. 

Lexi, tök jó, hogy már december végén megjött a mensid, nekem még mindig semmi. 
Néha fájdogál a hasam, de semmi extra. 

Még annyit kérdeznék, hogy amikor majd 1. vérvételre kell mennem a SOTE-ra, ki ad beutalót? Mert a tájékoztatóban az van, hogy anélkül nem lehet menni. 

Újra elkezdtem a makrobiotikát, Murber nekem is fogyást mondott, 5-10 kilót. :( Szégyellem is magam, hogy 2 hónapja voltam nála és egy dekát nem fogytam.  Ha belehúzok, még talán 5 kiló sikerülhet. 

Nem tudom, ti hogyan birkóztatok/birkóztok meg a dolgo lelki oldalával, mert én nem könnyen. A legrosszabb, hogy ha már csak egy kis aggodalmat fejezek ki a családnak, ismerősöknek, rögtön lehurrognak, hogy erre még csak gondolni sem szabad, minden rendben lesz. Senkivel nem lehet beszélni arról, hogy milyen félelmek vannak bennem. 

cicmorgo
 
 


Cicmorgo,

itt elmondhatod a félelmeidet és valószínűleg nem is leszel velük egyedül, majd meglátod! Mindig akad valaki, aki megvígasztal, vagy mond balami értelmeset arra, ami aggaszt. Persze, fontos a pozitív hozzáállás, máshogy ezt nem is lehet csinálni, de szerintem az őszinte kérdésfeltevés és válaszok az aggodalmakra legalább olyan fontos! Ne ásd el magadba! :)

Vérvételre az orvosod ad beutalót, úgy látom ő neked Murber doktor! Amikor ahhoz a szakaszhoz érsz, hogy kell a vérvétel, a kezedbe fogja adni és elmondja, pontosan mit kell csinálnod. Egy lapra is mindig le van írva, így pontosan tudod követni akkor is, ha éppen ott nála nem fogtad fel teljesen a tennivalókat. Meg persze itt is mindig válaszol valaki! :)
janula
 
 


Janula,

hajrá!!!!

Cicmorgo,

hát ezért van ez a fórum! Teljesen megértelek, velem már sokminden történt és sok lelki vívódáson vagyok túl és nyilván még nem vagyok a végén. Nem értek egyet a rokonaiddal, nem jó az aggodalmaskodás, de a félelmeinkkel muszáj farkasszemet nézni és az ember legalább magához legyen őszinte! De ha kapsz egy megnyugtató választ akkor igyekezz megnyugodni. A szülesznők nagyon aramyosak, nem mondom, hogy nagyon ráérnek lelkizni, de mosolyognak és a kérdésekre válaszolnak.

Ha nem voltál 1. Beszélgetésen, akkor szerintem a szülésznőktől kérjél  beutalót, tudod, a prof szobája előtt mindig van valaki, na ott.
Én imádom a Murbert , de jópofa ezzel, hogy kímélni akar egy 10 perces altatástól 40 ezerért...persze nyilván egyszerűbb, ha nem sajnálod rá a lóvét, hajrá! Én sajnáltam és hsk- ra mentem. 

A sportolást nagyon ajánlom, a fogyás miatt is, de lelkileg is jó kondiban tart. Én futni járok heti 3x most már 40 percet.

Amúgy nagyon alaposak, jó kezekben vagy és nagy baj nem lehet, de ha valami aggaszt, kérdezz bátran, itt már többen vagyunk tapasztaltak ( sajnos én vezetek a 7 lombikommal de kemoterápiám is volt már és ez nem könnyíti meg a teherbeesést).
mmzs75
 
 

 
 

Janula, látom, egy véleményen vagyunk
mmzs75
 
 



tinini
Sajnálom  hogy ennyi mindenen mentél keresztül. Nagyon erős vagy !!!
Mikor kezdhettek leghamarabb ?

janula
Szuper hír !!! Minden jót kívánok . Szorítok !

cicmorgo

Üdv itt ! Jó helyen vagy
Hát az tuti hogy nem egyszerű ez a dolog , lássuk be igazából csak mi tudjuk hogy min megyünk keresztül lelkileg testileg. Kívülről nem tűnik másnak olyan nagy dolognak ez az egész ...de ha benne vagy akkor tudod meg igazán hogy mit bírsz .....
De mi erősek vagyunk és ez a lényeg !!! Fel kell állni ha kapsz egy pofont !!!

Én nem tudom mi van velem , de teljesen fel vagyok pörögve Várom a márciust mint a messiást , már fogytam 1 kg. Eszem ezt a csuda finom méhpempőt , nyomom a vitamint, és csak az jár a fejemben hogy most sikerülni fog !!!
Szívom magamba a pozítív energiát


evi89
Vecsés
 
 


Cicmorgó,
tudod, itt azért jó, mert tudjuk mit érez a másik, milyen piszok nehéz időnként felállni,és már az is segítség,hogy ezeket a lelki dolgokat kiírhatja/kisírhatja magából az ember.
(Én speciel a héten felállítottam a spontán bőgés világrekordját....., de nagyon jól esett, amikor olvastam, hogy gondoltok rám.)
és szoktuk örülni egymás sikereinek -és Mmzs szófordulatainak, Edina gólyáinak a bőröndből- ezekből lehet időnként lendületet venni a továbbhaladáshoz, vagy elűzni az éppen aktuális félelmeinket.


tinini
 
 


Cicmorgó,

ugyanez van, nálam is ezt mondja a család, hogy nem szabad negatívnak lenni, és persze próbálok nem az lenni, de azért ez sajnos nem ennyire egyszerű, hogy az ember eldönti, hogy akkor mostantól pozitívan gondolkodom, és elmúlnak a félelmek... Meg szerintem nem is jó, ha az ember elnyomja ezeket, és kényszeresen magára erőlteti, hogy optimista és minden jó lesz, közben meg csak gyűlik belül a sok "rossz", akkor az sem jó. Én is eléggé nehezen bírkózom meg ezzel az egésszel, de tökjó ez a fórum, meg a sorstársak, nagyon örülök, hogy rátaláltam, innen is sok erőt lehet nyerni .

Nekem amúgy azt mondta Murber az első találkozónál, hogy amikor megjön a vérzésem, akkor azzal a paksaméta papírral, amit adott, azzal menjek szépen be a SOTE-ra az ARO-ra és akkor ott adni fognak beutalókat a vérvételekre. Addig pedig még el kellett intéznem a HSK-t, illetve férjemnek is az andrológiai vizsgálatot.
Így is lett, elintéztük a vizsgálatokat, szilveszter előtt vasárnap megjött, hétfőn pedig bementem, odaadtam a kitöltött papírokat ott az asszisztensnek, és ő pedig adott beutalókat a vérvételre.

Most megyek pénteken a 2.vérvételemre, sajnos nem lett pozitív az ovu tesztem, ami az igazat megvallva eléggé aggaszt, de nem tudom hogy egy fél évnyi GNRH kezelés után lehet hogy normális?

Én egyébként örülök, hogy a SOTE-n Bokor meg tudta csinálni a HSK-t, és nem kellett még azért is fizetni, lesz még szerintem elég sokminden, amiért muszáj lesz.
Meg nekem a Bokor azt mondta, hogy jobb altatásban csinálni, mert akkor ha találnak valamit, akkor azt egyből helyre is lehet tenni. És egyáltalán nem volt semmi probléma, bár nekem szerencsére soha nem volt gondom az altatással, egy kis vérzésem volt utána, és ennyi.

lexi01
Budapest
 
 


Mmzs,


igen! :) Úgy látszik többen is egyetértünk! :)


Köszönöm a drukkolást! Már beszúrtam az első Gonát! :)


Hiányolom a januári csapatot...

janula
 
 


Cicmorgo a lányoknak igaza van, itt bármit kérdezhetsz, beszélhetsz "hülyeségeket" , biztos hogy valakitől kapsz valami megnyugtató választ. :wink: az asszisztensek pedig tényleg nagyin kedvesek, mindig bíztatnak és mindenre válaszolnak!

Janula, hajrá, nagyon drukkolok! Rövid vagy hosszú protokollt csinàlsz?

Edina, mi újság veled?

Tinini, nagyon-nagyon nagy kitartást! Szinte hihetetlen, ami veled történt! Nagyon sajnálom! A sírás oldja a feszültséget, úgyhogy ne tartsd vissza!
noee
 
 


Sziasztok!
Először is üdv az új tagoknak! Jó csapatba kerültettek! Én is sok infót lesek itt el a többiektől, és bár nem vagyok aktív fórumozó, de szinte minden nap olvasom a bejegyzéseket.
Ezért is ragadtam rögtön klaviatúrát, hogy jelentkezzem!

Janula!Reményeim szerint én is a januárban kezdők csapatát erősítem:) Kb a hét végén kell megjönni a menzeszemnek és akkor kell jelentkeznem a Murbernál az inszem előkészítésre. Szóval már ketten vagyunk! Nekünk ez lesz az első inszem.


Én decemberben voltam az átjárhatósági vizsgálaton a magánrendelésen ( sajna csak így tudtam a munkám miatt megoldani, de szerencsére januártól már teljesen a babaprojektre tudok figyelni:)) és tényleg 50.000 Ft volt..és így utólag lehet, hogy inkább az altatást választottam volna..nekem kb 2 perc nagyon fájt..de tény, hogy utána viszont pikk-pakk javulás.

Cicmorgo és Többiek: persze, hogy otthon a szüleink, testvéreink, barátaink a pozítiv irányba terelik a gondolataink. ami kell is és törekednünk is kell rá, de nehéz akkor, amikor a cél érdekében sok mindent megváltoztatsz...pl én sportolok ( ma is egy órát...pedig eddig sohasem:):) ..figyelem az étrendem..10 kg mínusz..pedig a karácsony embert próbáló volt...DE a cél, a BABA szentesíti az eszközt és csak ez motívál, erre kell gondolni. És persze a csapatszellem, ami itt a fórumon fent van...Köszi Lányok az infókat! ( ajjaj..kezdek érzelgős lenni...biztos a Bromo teszi:) )

Szép estét mindenkinek!
magdipeti
 
 


Noee,

szia!!!! Hogy vagy??? Jó "hallani a hangodat"! :)
Hosszú protokollt kezdtem újra. Rám fér a drukk! :)
janula
 
 


Magdipeti,

de jó, még egy januári kezdő!!! :) Örülök neked! :)
Jó neked, hogy inszem, sajnos én a 2. lombikkal próbálkozom...
janula
 
 


Janula, drukkolok !

Magdipeti, Neked is, hogy mihamarabb kezdhess !
lexi01
Budapest
 
 


Jól vagyok, köszönöm! :) elég sűrű volt a múlt hetünk mert költöztünk, de közben megleshettük a manókat végre és minden rendben. Ritkán jelentkezem, de szorgosan olvasom, hogy kivel mi van. Bár nem mindig tudom észben tartani. :wink: amúgy pedig nem szeretnék senkiben rossz érzést kelteni ha babákról írok, ezértsem vagyok annyira aktív.

Zsu, hogy telik az otthon lét? :)
noee
 
 


Lányok, 

én most kezdek újra kedvet érezni a következőhöz és bízni a sikerében. Ennyi idő kellett. ( május 31- én volt a 7. beültetésem) De még most sem megyek, a március eleji mensim után megyek Murberhez rákszűrésre és akkor megtárgyaljuk, hogy április legyen vagy május...nem kell kapkodni. Még max. 3x vagyok hajlandó lombikozni ( ha egyáltalán Murber hajlandó ennyiszer kezelni még), nem hajt a tatár, 40- ig akarom befejezni mindenképpen, az meg még majdnem 2 év.

Na, de mikor az elején tartottam, nagyon türelmetlen voltam ám! Ki voltam borulva 1 hónap csúszástól is! Az első után kb. 3 hét után alig vártam már a következőt!
Nagyon kívánom Mindnyájatoknak, hogy mielőbb sikerüljön és erre meg is van minden esélyetek! 

Most Januláért és Magdipetiért szorítunk!

Edina, te mikor mész? Most szedsz valami bogyót, ugye?

Lexi, 
neked tudják, hogy Gnrh után vagy? Nekem logikusnak tűnik, hogy nincs feltétlen rögtön peteérés. Nekem az 5 év után kb. a 3. vérzés után voltak jelei ( tojásfehérjenyák).
mmzs75
 
 


Noee,

örülök! :) Azért néha írj, hogy mi van veled!

Mmzs,

hát ez igazán klassz!!!! :) Szuper vagy! Nem is szabad feladni! Ne korlátozd be magad szerintem, én 40 felett vagyok, akkor is van élet! :) Úgy még kevésbé érzed majd kapkodósnak!

Nagyon köszönöm a szorítást! :) Rám fér...
janula
 
 


Sziasztok!
Mmzs , 7 beültetés? Le a kalappal, hogy ezt végigcsináltad és hogy nem adod fel!
De amúgy szerintem mindenki előtt le a kalappal!
Én csütörtökön megyek, akkor kiderül, hogy kezdhetjük-e az inszemet.
Magdipeti, nekünk is ez lesz az első, és már előre izgulok.
nera
 
 


Sziasztok,
Én is köszönöm a drukkolást és mi is már nagyon várjuk, hogy elkezdhessük..bár az elmúlt időszak nagyon tanulságos volt nekem: önismeret, türelem és hogy nem mindne úgy történi, ahogy én eldöntöm, hanem ahogy a természet, a sors, a Jóisten akarja.De egysze majd csak találkozik az én akaratom az övékével:)

Néra, Janula remélem minden ok lesz velünk. Janula mit jelent az, hogy hosszú protokoll, akkor kb febr végén kapsz majd vissza megtermékenyített sejtet, sejteket? Én még 40 alatt vagyok kicsivel, de dr M azt mondta, hogy majd megláttjuk, hogy hány inszem lesz..persze én csak egyre gyúrok:) szerencsére a katonákkal minden ok...én meg szedem a vitaminokat a méhpempőt és iszom a teákat:)
magdipeti
 
 


Nera,

de jó, akkor te is most kezdesz! :)

Magdipeti,

én is abban reménykedem, hogy talán most esik egybe az én akarotom az Univerzuméval! :)

Hosszú protokollnál először leállítják a petefészkek saját működését és ha ez sikerült, elkezdik stimulálni őket, hogy minél több szép petét érleljenek! :) kb egy hónap, így azt gondolom, hogy február közepén kapok majd vissza manókat. De persze ez függ a szervezettől.
janula
 
 


Janula, 
a  kezdésemet én még nem merem elkiabálni, de remélem minden rendben lesz. Remélem, mindenkivel minden rendben lesz.
nera
 
 


noee
Örülök hogy minden rendben van veletek

magdipeti , nera

Nagyon szurkolok hogy kedhessetek és hogy minden rendben legyen

evi89
Vecsés
 
 


Halihó :)

úgy döntöttem, holnap felhívom Bokor asszisztensét és megkérdezem tőle, hogy Bokor megcsinálja-e nekem a SOTE-n a méhtükrözést, mert nem szeretnék 50.000 Ft-ot kifizetni Murbernél. 
Lexi, nem tudod, hogy kb mikorra rud majd időpontot adni, neked hogy volt?

Olvasom ezt a fórumot és le vagyok döbbenve. Hihetetlen, hogy akaratlanul belekeveredünk ebbe az "orvosos" szakmába és kívülről fújjuk a rövidítéseket, a protokollt, a hormon, cukorszint és mindenféle számokat. 
Vagyis én még nem, de igyekszem felzárkózni, mert azt érzékelem, hogy sokmindent alapból tudni kell. :)

Nektek a munkahelyen hogyan állnak a lombikhoz? Elmondtátok egyáltalán? 

Nekem szerencsére rendes a főnököm.Elvileg pótszabadságot is kapok a "reprodukció időtartamára" - így fogalmaz a szabályzatunk.  Csak nagyon stresszes munkám van és emiatt nem szeretnék dolgozni amilyen hamar csak lehet. 



cicmorgo
 
 


Cicmorgo
Mi november elején voltunk először Murbernél, akkor mondta, hogy kell hiszteroszkópia. November 22-én mentem Bokorhoz, hogy megcsinálja-e, mondta, hogy igen, és kaptam kb. 3 hetet, hogy elintézzem az altatáshoz szükséges vizsgálatokat. December 12-én mentem vissza hozzá SOTE-ra, hogy akkor megmondja mikor csinálja meg. Kérdezte, hogy na mikor legyen? Én meg mondtam, hogy mondjuk jövő héten? És így is lett, következő hétre adott időpontot, december 18-án csinálta meg, szóval onnantól, hogy voltam Bokornál kb. 1 hónap.

Én elmondtam a közvetlen kollégámnak és a két főnökömnek, szerencsére olyanok, hogy el lehet nekik ilyesmit mondani, nem akartam titkolódzni, hogy hova kell járkálnom és megértették, mondták, hogy menjek csak, amikor kell, nagyon örülök, hogy ilyen megértők voltak.

Amúgy én sem nagyon tudom még ezeket a rövidítéseket, meg értékeket, hogy mi jó, mi nem, csak nagyon alapdolgokat, de nyilván akik már hónapok, évek óta benne vannak, ők már tudnak egy s mást.

mmzs
Igen, én is erre gondolok, hogy azért ez a fél éves GNRH csak megkavarhatta a dolgokat, de majd reméljük helyreáll... Tudják amúgy, hogy GNRH-t kaptam, legalábbis Murbernél ezzel nyitottam.
Amúgy a 2. vérvételen megkérdezik, hogy pozitív lett-e az ovuteszt? Mert akkor szerintem ott is mondom majd, hogy kaptam GNRH-t, bizti, ami tuti.
lexi01
Budapest
 
 


noee, nem akarok a többiek nevében beszélni, de sztem igenis mesélhetnél magatokról, sztem több erőt adnak a pozitív sztorik, mint amennyi pillanatnyi "keserűséget" okoznak esetlegesen...szóval hajrá!! ;)

én jól vagyok itthon, bár tegnap vagy hat helyen voltam intézni dolgokat, ma meg kb. végigvegetáltam a napot, nagyon nyomi voltam és az energiaszintem is a béka s.gge alatt volt. de holnap sok teendő vár rám, úh felszívom magam...és a hétvégén, ha minden jól megy, kifestjük a babaszobát! :) (h hol veszünk festéket - Poli-farbe platinum Kid - és bordűrt, azt mondjuk még nemtom :))
zsu85
 
 


Sziasztok! Sajnos nincs sok időm írni. Egy szívességet szeretnék kérni. Ha valaki Liliom Patika közelében lakik tudna nekem patikás magazint szerezni? Korcsolya van az elején, 
Előre is köszi!
Drukkolok Mindenkinek!
Pocakosok nővögessetek tovább!
kamilla04
 
 


Zsu,
ne haragudj, de ez nagyon egyéni, és változó is, hogy kiben mikor milyen érzéseket keltenek a kismamák írásai. Volt idő, mikor ellepték a fórumot a kismamák és folyton itt beszélték meg a dolgaikat, azt bizony nehéz volt olvasni pedig még nagyon az elején tartottam a kezeléseknek. Szerintem nagyon tapintatos Noee, hogy nem akar rossz érzéseket kelteni. Én már őszintén bevallom, nekem időnként inkább keserűség a kismamák beszámolója, mint öröm. És a munkahelyemen is összeszorul a szívem, mikor kismamát látok. Nem mindig, de ezt nem lehet előre kiszámolni.

Ha valaki nagyon kíváncsi, hogy adott kismama hol tart, hányat rúg a babája naponta  stb. azt privátban is meg lehet beszélni.


mmzs75
 
 


Mmzs,

teljesen egyetértek, szerintem is nagyon tapintatos Noee. Néha én is szívesen olvasok pozitív sztorikat, de inkább kevesebbszer, ilyenkor inkább privátban beszélgetek. Sajnos nekem is nagyon nehéz, ha babát vár valaki körülöttem. Remélem ez idővel elmúlik!
janula
 
 


Hali mindenkinek! 
Köszönöm mindenkinek, aki drukkolt, hogy kezdhessek, egyenlőre mégsem lesz inszem, maradunk még a stimulálós-otthoni együttlétes megoldásnál, azt lehet is kezdeni. 
Janula,Magdipeti szorítok nektek!
További szép napot mindenkinek!
nera
 
 


nera

Remélem  hogy az otthoni együttlétes megoldás meghozza nektek a gyümölcsét
Szorítok !!
evi89
Vecsés
 
 


Lányok,

nem maradt véletlenül valakinek 1 ampulla Choragon és Utrogestan? Szívesen átvenném...
janula
 
 


Köszi Évi!
nera
 
 


Fostimon is jöhet...
janula
 
 


Sziasztok lányok,

picit nem vagyok és már egy újabb oldal tele bejegyzéssel. Most hogy a kismamás téma jött fel, gondoltam át amit anno írtam, hogy aki kismama osszon meg képet. Milyen bugyuta is vagyok. Tényleg van,hogy nem jó érzés látni.Mondjuk nálam változó, van hogy örömmel olvasom, hallom, van hogy a szívem szakad bele a bánatba hogy nekünk meg  nem jön. Pl. nekem most 3 hónapon belül 6. ismerős jelenti be hogy babát várnak...mintha sokkolna  direkt az élet, én is sokat sírok mostanában...fura ez lányok. Néha meg olyan boldogság és remény tölt el ha hallom más örömét.
Tegnap pl. olyan aranyos volt a férjem...morcos de aranyos. Mivel nálunk a katonákkal van a baj alapjáraton...szitu: hiradót néztünk, mutatták a Stohl Andrást..és hogy a 4 gyerekével várandós a mostani párja.Olyan hisztis lett szegénykém. Azt mondta hogy nem hisz el hogy van aki vigyáz magára és mégis így jár, van aki meg iszik drogozik...és csak úgy potyognak a gyerekek.
Nehezen nyugtattam meg, de végül sikerült. Szóval lányok tuti nem egyszerű a dolgunk, de ahogy mások is írták már itt  erősek vagyunk és kitartunk mint az amazonok!

Cicmorgo,
nekem is fogyni kell, én a 160g ch  diétát csinálom, meg tornázok. Nekem sajnos karácsonykor nem ment olyan jól, de most megint gyúrok 1000-rel!Ne add fel, hajrá meg lesz az az 5 kg.Milyen pótszabi? Nektek van ilyen szabályzatotok?

Évi,
ügyi vagy , h fogytál, jót nevettem a "fini" méhpempőn.Lehetne finibb is!Amúgy diétázol hogy fogytál? Nekem még csak 3 kg ment le november vége óta. Teljesen kivagyok akadva. Remélem nem kapok ki Murbertől.Az a fránya töltött káposzta és süti hegyek! Legalább nem híztam karikor, csak stagnáltam.
Lexi,
én most csinálom az ovu teszteket, remélem hogy jelezni fog, bár 1 év alatt 6 ciklusban csinálgattam, de 2x jelzett csak be.Neked meg remélem azért jók lesznek a vv. eredményeid . Ez a GNRH ennyire bekavar lányok? Én nekem szerncsére nem volt hozzá szerncsém. Ha Murber tudta akkor nem kellett volna még a vv.-kel várni?
Zsu,
hajrá szoba festés! ;)
Noee,
Örülök hogy jól vagytok!Növöget a pockód rendesen?
Nera,
hajrá az otthoni projekthez! Mindent bele, nyikorogjon az az ágy!

paurora81
 
 


Paurora,
nálam is kb. ugyanez, hogy mostanában egy csomó ismerősömről kiderült, hogy babát vár, meg a tv-ben is mutogatják, hogy ki vár babát, és néha engem is letaglóz... sok helyen nem is készülnek rá, vagy nem tervezték, de jött, itt meg mennyien szeretnék már, és sokan milyen régóta és mégsem jön... igazságtalan az élet, de kívánom mindenkinek, hogy mihamarabb jöjjön el az az idő, amikor ránk kacsint a "sors"!

Amúgy anno az utolsó szuri után kb.2 héttel voltam első konzultáción Murbernél, és ugye mondtam neki, hogy fél éves GNRH kezelésem volt, és akkor azt mondta, hogy amint megjön, menjek a SOTE-ra, és akkor adnak beutalót a vérvételekhez, szóval nem mondotott semmi ilyesmit, hogy kéne várni...

Amúgy lányok, ma voltam a 2. vérvételen, szerencsére kb. 10 perc alatt megvoltam, hétfőn lesz a következő a 3. vérvétel, ami a terheléses lenne, de azt mondta a hölgy, aki vette a vért, hogy szóljak majd, hogy nem kell terheléses hétfőn, csak sima vérvétel lesz. Mondtam, hogy rendben, de miért? Azt mondta, hogy az első vérvétel eredménye alapján nem kell terheléses, de többet nem mondhatott. Nem tudom, hogy ez vajon jót jelent, vagy sem? Nincs valami ötletetek?

Janula, Magdipeti, Nera, szurkolok Nektek !!!
lexi01
Budapest
 
 


Lexi,

nekem nem kellett terheléses, mert akkor azt hiszem a prolaktin szintre hatnak és én Bromot szedek, hogy csökkentsem, mert nekem túl magas. De örülj neki, mert az hosszabb tortúra és állítólag nem is olyan kellemes.

janula
 
 


lexi

Nekem se volt terhelés. Nekem se mondtak semmit , de ez csak jó.
evi89
Vecsés
 
 


hogy nem kell megcsinálni rajtad a terhelést.
evi89
Vecsés
 
 


Igazából én is örülök neki, kicsit tartottam is tőle, hogy milyen lesz. Persze ha muszáj, akkor más, de örülök, hogy nem kell.
lexi01
Budapest
 
 


Azért nem kell terhelés, mert ha eleve magas már az elején, akkor nem kell terhelni. Bromocriptin lesz a megoldása, mindenkinek azt kívánom, ez legyen a legnagyobb baja!


mmzs75
 
 


Én nem kaptam Bromocriptin. És nem is mondtak semmit .....

evi89
Vecsés
 
 


Evi, 

legközelebb feltétlenül kérdezz rá a prolaktin- Bromocriptin kérdésre. Ha nem terheltek, magas volt az tuti. A profTÓL SAJNOS KITELIK, HOGY ELFELEJT DOLGOKAT---
mmzs75
 
 


Sziasztok

Többen kérdeztétek mi van velem ezért leírom mi történt velem az elmúlt hetekben. December 27-én voltam Murbernél 3 hét voline után és mivel az uh jó volt és az fsh is csak 16 ezért a doki úgy döntött kezdünk rövid prot. Nagyon szépen emelkedtek az értékek állítólag jobb volt az eredményem mint márciusban. Ráadásul a pajzsmirigy bogyó szedése miatt az összes értékem alkalmas volt egy sikeres lombikhoz a doki szerint is. Jan 8 reggel kellett mennem a leszívásra és akkor úgy mentem be a műtőbe hogy a doki utolsó infója szerint 4 petesejtem van. lelkes voltam én is és Murber is nagyon bizakodó. A baj az altatásnál kezdődött. Az inzulin reziszt vizsgálat miatt eléggé tropa volt már a bal vénám de az anesztes szerint jó volt még az altatáshoz. Az infúzió sikeres volt de az alatató szer már bőr alá ment nagyon csípett és a tű átszúrta a vénám. Szóval 2 adag mellé sikerült. Murber már ott volt és a nő úgy szólt neki hogy ne kezdje el mert még nem alszom szúr egy csukló vénát gyorsan mert baj van. Na ezzel kezdődtek a bajok...
Panasz mentesen ébredtem nem volt semmi bajom most sem, amikor felöltöztem akkor már mondták, hogy 2 petesejtet sikerült csak leszívni de akkor még úgy gondoltam , nem lesz baj.
Estére már vérezgettem na nem nagyon csak kicsit és görcsölgettem.A karom viszont már délutánra feldagadt nem tudtam kinyújtani és emelni sem , a párom segített még öltözni is. Vizesruháztuk napokig mire rendbe jött.  Amikor másnap hívtuk a labort annyit mondott hogy kapcsolja a dokit. Akkor már a párom is tudta  hogy baj van. Murber annyit mondott csak, hogy 2 petesejt már levált mire a műtőbe kerültem azért lett csak 2 petesejt leszívva de az egyik egyáltalán nem osztódott a másik pedig kóros elváltozást mutatott. Ha majd megjön akkor mennyek vv és utána konzultációra a párommal és megbeszéljük a lehetőségeket.......

Egy világ dőlt össze bennem. Ez volt másfél év alatt a harmadik stimum a második leszívásom és egyetlen egy babát tudtak csak visszaültetni. Kerestem az okokat és azt hogy mit kellene máshogy csinálni.
Eszembe jutott az is hogy most kellene abba hagyni ezt a kűzdelmet mert ezek szerint a szervezetem nem akarja ezt a babát. Rengeteg várakozás hatalmas csalódás és az anyagi rész. Szóval nem tudom mit tud még Murber ajánlani de lehet itt lesz a vége a mi kis babaprojektünknek. Egyik részről sem szeretnénk donor segítségét igénybe venni , hiszen a cél a saját baba lenne.

Ma 3 hétre viszont meg is jött szóval hétfő szerintem klinika. Nem tudom még mi lesz a doki javaslata de bemegyünk mindenképpen .

Noee akkor téged láttalak amikor fent voltál szerdán csak még kába voltam és nem volt erőm szólni neked.

Mzsó tudom, hogy nincs jogom beleszólni a dolgaidba de az én példám lebegjen a szemed elött és ne várj 40 éves korodig. Látod én 3 éve volt hogy járok a Sotéra 40 évesen tökéletes volt minden leletem az inszemeknél volt hogy több petesejtem volt középidőben mint normál esetben és látod egy évvel késöbb már hol tartok.Annak idején Murber 2 inszem után már lombikozni akart de a prof nem engedélyezte . Akkor biztosan nagyon sikerrel jártam volna. Most már csak reménykedem.
Remélem nem bántottalak meg ezzel és nem haragszol hogy ezt írtam neked de sajnos hónapok alatt is romolhat az esély a babára.

Szóval ennyi lenne az én eléggé hosszú de szomorú történetem.

Mindenkinek nagyon drukkolok azért és ne adjátok fel.
edina71
Budapest
 
 


Sziasztok Lányok!

Régóta olvasgatlak benneteket, 4 inszemen vagyok túl, most februárban fogunk belefogni az 1. lombik/hosszú protokoll-ba, és van egy kínzó kérdésem, amiről ha jól látom volt már szó a fórumon, de nem teljesen értem...Sajnos nem tudtam megkérdezni erről a prof-ot, de még nem adtam fel...

Szóval az előző ciklus 20. napjától elkezdik leállítani a hormonműködést, pl Gonapeptyl-lel, ez oké. De mi van akkor ha pont ebben a hónapban esem valami csoda folytán teherbe kb. a 14. nap környékén (már volt spontán terhességem, de sajnos nem maradt meg), és elkezdem szúrni utána egy héttel a Gonát, nem szakítja meg a terhességet? És ha mégsem szakítja meg, akkor nem okoz valami bajt a babánál?
Szóval röviden, Gona mellett lehet-e terherbe esni, és ha igen akkor mennyire ártalmas a babára nézve?

Előre is nagyon köszi bármilyen választ, ez lesz az első lombikunk, eléggé izgulok.

Hanna

hanna74
 
 


Szia Hanna,

pont most kérdeztem nemrég ezt én is, és azokat a válaszokat kaptam, hogy ilyesmi már előfordult, olyankor kiderül az első vérvételen, akkor leállítják a szurizást és eddig már megszületett 2 olyan egészséges baba is, aki így fogant! :)
A prof is ezt mondta. Gondolom, ha a Gona károsítaná a babákat, akkor nem engednék, hogy megszülessenek. Barátnőm abban a ciklusban, amikor lombikozik, védekezni szokott. Ha nekem is szükségem lesz még lombikra, biztosan én is ezt választom, többet nem szeretnék ezen izgulni!
Gondolom nem nyugtattalak meg, mert ennél egyértelműbben nem mondta ki senki, hogy: nem, biztosan nem lesz a babának semmi baja. Megszületett a két egészséges baba, de lehetett volna bajuk is és talán soha nem derül ki, hogy a Gonától, vagy nem attól.
Én javaslom neked abban a ciklusban a védekezést!
janula
 
 


szia Janula!

Nagyon köszi a választ , igen, én is így látom, inkább a védekezés mint az izgulás...
további szép napot!
hanna74
 
 


edina

Hát ezt nem gondoltam volna hogy ennyi rossz egyszerre összejött neked  , nektek.
Ahogy olvastalag, teljesen ledöbbentem.... Nagyon sajnálom.
Legyél nagyon erős , és írd majd meg hogy mit tudtatok a dr.- ral megbeszélni.


mmzs

Most nagyon elgondolkodtam hogy mi van ha tényleg elfelejtteék nekem felírni azta bogyót.
Kíváncsi vagyok a válszra ..... nagyon.


Lányok 1 kérdés . Elszeretnék menni inzulinrezisztenciára. Ki hol csináltatta meg ?
Márciusig megszeretném csináltatni.
evi89
Vecsés
 
 


Évi,


szerintem holnap telefonálj a Sote-ra, kérdezz rá a bogyóra mihamarabb!


Nálam megállapítottak inzulinrezisztenciát. Először is kerestem egy endokrinológust, akiben megbíztam, mert a barátnőmet sikeresen kezelte, ő Dr. Major Judit, a MensMentisben (is) rendel. Ő mondta, hogy milyen vizsgálatok kellenek, ezt elég nehéz volt aztán feliratni, mert nem mindent írhat fel a háziorvos. Amit igen, azt sztk alapon megcsináltak, amit nem, azt kis magánlaborban budán pénzért csináltattam. A leletekkel vissza a drnőhöz, ő állapította meg az inzulinrezisztenciát ezek alapján és írt fel gyógyszert, illetve diétát, mozgást javasolt. Ha szeretnél készen lenni vele, holnap kezd el ezt is, mert csak látszólag rövid! mindenhová időpont, visszamenni, kiderül, hogy valami lemaradt.-..stb...

janula
 
 


Edina,

rettentően sajnálom! Remélem, lesz még ötlet Murber tarsolyában, de bármerre fordul a dolog, nagyon sok erőt kívánok!
Egyáltalán nem akasztottál ki, sőt, nagyonis egyetértek, 40 felett ugrásszerűen csökken a teherbeesés esélye.
mmzs75
 
 


mmzs, Edina

Csak semmi pánik, biztosan van Murber tarsolyában még ötlet! :) Nem szabad feladni!!!
janula
 
 


Edina, én is sajnálom, amin keresztülmentél, én el sem tudom képzelni, hogy ehhez mennyi lelkierő kell. Kitartást neked!
Egyébként én akkor láttalak, amikor a műtőből kijöttél, jan. 8-án én is ott voltam.

nera
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?