Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! 

Aranyoska! Sajnálom a rosszulléteket, átérzem! Majdcsak jobb lesz. Mióta vitamint váltottam, egy fokkal jobban vagyok én is. 

Heni! Mi kettőig voltunk fent. Elég nehezemre esett a dolog! Talán mára már kipihentem magam :)

Ma voltam laborban, vérvételen. Olyan régen kellett már mennem, el is felejtettem, hogy éhgyomorra kellett volna. Hát a vércukrom így lehet nem lesz épp megfelelő!  Mindegy, majd mondom, hogy úgy nézzék, hogy ettem reggel. 

Holnap megyek belgyógyászatra, meg fogászatra, így letudom a kezdeti vizsgálatokat a szünetben. 



Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Boldog új évet kívánok mindenkinek, plusz gondtalan babavárást! :-)

Mazsolla: én úgy tervezem, h végig csinálom az évet, ugyanis van egy 12. nappali osztályom magyarból, akiket érettségire viszek és nem akarnám a célegyenesben másra hagyni őket. Remélem így is sikerül.

Ami azt illeti, voltak terveink szilveszterre de végül csak a Párom szüleihez ugrottunk át, mert iszonyatosan fáradt voltam, azt hittem, hogy az év első napja jobb lesz... Hát nem. A hányinger folyamatos, igaz volt egy jó délelőttöm tegnap, estére viszont elkezdett fájni a fejem, reggelre sem múlott el és valahogy a falat kaparnám a fejfájástól, minden mást jobban viselek... Ma reggel pedig róka úrfi is meglátogatott, így voltak ám fürge róka lábak a wc-ig... Most szerencsére egy kicsit jobban vagyok, de joghurton, banánon és kekszen élek. Illetve a családi filmeken sírok, a Marley meg én-t néztem meg tegnapelőtt, a gyilkolósak meg nem esnek jól, így nem sok merítés marad... :-)

Aranyoska: átérzem a helyzetedet, én is eléggé elkeseredtem, ráadásul szegény Párom is megjegyezte, h eddig nem igazán élvezi a terhességet... Ami azt illeti én se annyira :-) De túl leszünk ezen is, ne aggódj! Én pl. nekiálltam kitakarítani a wc-t, meg a fürdőt, elvégre csak jobban esik a hányás egy csilli-villi helyen :-D

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Megvan az eredményem. Minden telejsen jó, még a cukrom is! Egyedül a vasamnál van csillag, azért mert sok egy kicsit.

Kép
szly27
 
 

 
 

Sziasztok!

Hát vegyes nap volt. A Doktornő akihez kerültem elég gyorsan lerendezet és nem ép kedvesen.
csinált egy hüvelyi uhut. közölte hogy látja a babaát most mit akarok. Én meg néztem rá nem értvén mire gondol. erre közli hogy szülni akarok vagy elvetettem?  mikor közöltem hogy természetesen szülök. adott egy fotót meg beutalókat a laborba. A baba 9 mm és dobog a szíve. 3 hét múlva kontrol uhu. 

Kép
zuzmo4
Érd
 
 


Heni, klassz a vonalzód! és persze látszik is.


Aranyoska, kitartás, egyszer el kell múlni a rosszul létnek!!!

Mazsola, aranyos a te vonalzód is!


szly, te már ennyi vizsgálaton túl vagy?!?! Én még sehol se voltam az UH-on kívül Valahogy, amíg nem érzem, hogy minden oké a babával, addig nem akaródzik egyéb vizsgálatokra menni

istar, WC pucoláson jót derültem, de tök igazad van…még is csak más így beküldeni rókakomát…Azért jobbulást, remélem, nem kell túl gyakran látogatnod a klotyót...
Eredmény szuper, főleg, hogy még így sem volt magas a cukrod!

Zuzmó, ez most komoly?!!??!Így beszél veled egy nőgyógyász?!!?!?Asszem én ott helyben kiosztottam volna, hogy mit képzel!!!
Babucihoz gratulálok, klassz hogy már a szívecskéjét is hallottátok! Remélem legközelebb kedvesebb dokit fogsz ki!


Mi itthon voltunk Szilveszterkor, csenden örültünk az év végének, de jó volt! Mivel nekem egyébként is szoba fogság, pihenés van előírva, így előaludtam és aztán vígan bírtuk hajnalig! Igaz, csak hatalmasat társasoztunk, de az jó volt nagyon.


Drukkoljatok nekünk, holnap megyünk UH-ra, mert egész héten vérezgettem, nem erősen, de azért nyugtalanító a dolog! Egyébként én lekopogom, változatlanul „csak” émelygek és talán ez már nem lesz rosszabb, de azt el sem tudom hinni, hogy lesz olyan amikor nem lesz émelygés csak a boldog babavárás...


picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Sziasztok,

gondolom észrevettétek, hogy eltűntem ( vagy nem ) szóval minden harmadik nap nem vagyok, mert a férjem elviszi magával a laptotpot melózni..

Húú zuzmó, látom mentél dokihoz, kíváncsi vagyok mi volt Bakker hol voltál dokinál, itt Érden? Te jó ég, de legalább minden rendben, hál istennek

Aranyoska,
Jaja nincs is annál rosszabb, mikor napi 1-2 hsz érkezik, és mindenki csak vár, hogy írjon valaki
Rosszulléteidet sajnálom, és irigylem is, nekem semmi de semmi ilyesmim nincsen, meg is kérdeztem a dokit, hogy noormális e ez így, hogy 2 babával semmi tünetféle Azt mondta örüljek neki, hogy ennyire szerencsés vagyok, hogy nincs hányingerem, meg aztán mi lombikosok jobban vagyunk szokva a hormonokhoz, lehet ez is benne van, KITARTÁS!!! Arra gondolj, hogy ez egy jel arra, hogy odabent minden rendben

Chili,
Háááát ne is mondd, Isten ments, hogy nyavajogjak, hiszen 10!! éve erre várunk, de nagyon nagyon nehezen viselem a pihenést, fekvést. Én ha itthon voltam mindig pőrőgtem, takarítottam ( imádom, de azért nem vagyok beteges ) most meg reggel ha jön anyós beadni a progiszurit, mindig körbenéz, és 10 percre rá már itt van, még mosogatni sem enged!!!! Olyan aranyosak, ők is nagyon várták már az uncsikat, még nincsen nekik......Na majd kiélvetheti magát szt hiszem 2 gyerekkel

Szly,
olyan jó, hogy előttem vagy pár héttel, legalább mindig látom mikor hova kell majd mennem

Istra,
HAJRÁ hányás, majd jobb lesz ez hidd el

Bableves,
drukkolok, óóó elhiszem mennyit aggódhatsz, majd gyere mi volt!!!!


Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Heni, irigykedem,hogy semmi tüneted, bár 7. Hét környékén még nekem se nagyon volt...Vérezgetés tegnap elmúlt, dokihoz csak délre megyek, majd csak késő délután tudok írni, de remélem hogy minden rendben lesz.

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Sziasztok!

Úgy látom, hogy nincsen ellenvetésetek szóval csatlakoznék.

Előre elnézést kérnék minden olyan kismamától aki éveket várt a babájára. Mi nem terveztük, de 2012. december 11-én pozitív lett a teszt. Nem volt igazából kérdés, hogy mi lesz :) Az elején szerencsére nem volt hányingerem, csak cici feszülés. Egyszer én is véreztem egy picit, persze rohantunk az ügyeletre. Megnyugtattak, semmi gond nem volt, kaptam magneb6-ot meg duphastont. A doki csak a duphastont mondta (a b6 csak a leleten volt rajta, amit nem olvastam el, szóval azt nem szedtem) kaptam kb 10 napra elegendőt. Nem szedtem rendesen és ez volt a szerencsém. Csak 2 hét múlva mentem a dokimhoz, kérdezte, hogy szedem e még, de mondtam hogy nem. Eléggé zavart lett. Meg is ijedtem, de szerencsére semmi baj nem lett. Pedig lehetett volna. Azt mondta a dokim, hogy azt a 12 hét végéig kell szedni és ha hirtelen abbahagytam, akkor el is vetélhettem volna. Aztán még voltam egyszer lázas is, nem volt valami kellemes. :) 

Eljött az idő, hogy megkérdezzem az orvost, hogy vállalná e a szülésem. Sajnos már nyugdíjas, szóval nem lehet nála szülni. Az nem volt kérdés, hogy lesz e dokim. Gyorsan kerestem egyet a google segítségével :) Közben megkaptam egy szülésznő telefonszámát is és végül együtt választottuk ki az orvost. A nyári szülésben az a baj, hogy lehet szabin lesz az orvos :) Ennek ellenére őt választottam, de a kislányunk előbb jött és átadtak egy másik orvosnak, nála szültem (az mondjuk nem vol túl jó). (Székesfehérváron szültem)

Ti fogadtok orvost, szülésznőt?
zoanyu
 
 


sziasztok! 
szeretnék, csatlakozni, ha lehetséges. Ma voltam dokinál, már volt szívhang (dec-ben mikor voltam nem volt..így addig nem mertem jelentkezni a fórumba) sajnos két ünnep között véreztem, ma kiderült, hogy ez a baba is ikernek indult, de tesó meggondolta magát. Székesfehérváron élünk.. Már van 3 gyerekem, és most a picit is nagyon várjuk :) sajnos a rosszullátek nem kímélnek de az orvos szerint az jó.. én úgy számoltam ciklus alapján hohgy 9 hetes lehetek, de mai uh szerint csak 7 hetes.. nem baj, így aug vége fele fogok szülni..
cintia2
 
 


Sziasztok! 


Zuzmo! Gratulálok! Olyan jó ilyen jó híreket hallani. Sajnálom a bunkó dokit. Nem szeretnél orvost fogadni? 

Bableves! Mi újság? Minden ok? Reméljük jó híreket hozol! 

Heni! Mi meg rád irigykedünk, mert jól érzed magad. Remélem így is marad. Ez a hányinger elég nehéz ügy, ne akard kipróbálni. Nagyon szuper, hogy ilyesn segítőkész az anyósod. Sokat fogank tudni segíteni. 

Zoanyu! Én fogadok orvost és "fogadok" szülésznőt is. Bár a szülésznő az unokatesóm, sokat nem kell rajta gondolkodnom! :)

Cinita! Üdv köztünk, gratulálok a 4. babához. Mennyi idősek a tesók? 

Ma túl lettem a belgyógyászaton és a fogászaton. A fogászaton egyszerű ellenőrzésre számítottam, de nekiestek a fogkövemnek! :) De így  már minden rendben a számban is :) 

Most szerdán nődoki, Uh, aztán 12. heti Uh és lesz egy is nyugi. Persze az nagyon jó, hogy most kétszer is bekukkanthatunk a babához.

Kép
szly27
 
 


Hali, szerencsére, minden a legnagyobb rendben! Csodás volt a mai UH, már teljesen baba formája volt a picurnak - látszott a keze, lába, és ami igazi meglepetés volt, lelkesen ficánkolt a kis csöppség! Eddig nem voltam sírós, de ma ezt látni...hát elérzékenyültem rendesen és persze nagyon meg is nyugodtunk! Kiderült, hogy ezzel a vérezgetéssel nem is kevesen küzdenek, most az UH-on még két kismami volt ugyanilyen gonddal, de szerencsére mindenkinek jól van a babája!
Én most érzem igazán, hogy lakik bent egy önálló kis lény!

Szia cintia, örülök, hogy a babád jól van, a rosszullét...hát azt csak viselni lehet. Remélem, hamarosan mind túl leszünk rajta! Nagyobb gyerkőceid mekkorák? Tudsz mellettük erre a babára figyelni?

Zoanyu, nekünk is lesz fogadott orvosunk, a szülésznőt egyelőre úgy gondolom, hogy majd megkérdezem a dokitól, hogy kivel szeret dolgozni és majd meglátjuk.

A következő UH nekem is már a genetikai lesz a 12. héten és most már szóltak nekem is, hogy menjek a védőnőhöz. Majd jövő héten megkeresem.

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Szly27, bableves a tesók már nagyok :) 15 éves lesz a nagyfiam februárban, kislányom 8 éves volt decemberben és 7éves lesz a legkisebb áprilisban. előbb szerettük volna a 4.-t (mint anno a kislányom is,) de így alalkult. gyerekek még nem tudják, de anyukámnak ma elmondtam, hogy ne szervezen nagyobb utat aug-ra, mert én találtam neki programot :) (nálunk a két nagy nagymamás szüléssel született, a legkisebb egészségügyi gondok miatt Bp-n született és oda nem ért fel anyukám :( ) most remélem minden rendben lesz :) 

nekem is mondta a védőnő hopgy ha szeretném akkor lehet genetikai szűrést csinálni a 11-12 héten, ami önköltséges, de nem bánom.. mert ha jó akkor nem biztos hogy bevállalom a magzatvízvételt.. ami a korom miatt kéne.. :(

kíváncsi leszek majd a gyerekeim reakciójára :) mert már a jézuskának is azt írta a lányom és kisfiam, hogy ők egy hugicát kérnek karácsonyra .. :)

én úgy gondoltam hogy nem fogadok dokit most sem.. egyedül a nagynál volt, azóta is hozzá járok, csak sajnos már nem vezet le szülést. viszont így 7 év távlatában is képben van, és megkérdezte hogy van a kicsi? kellett műteni stb? 
eddig szülésznőm se volt, de most szüleimmel szembe költözött egy házaspér akik aranyosak, és ott a nő szülésznő.. lehet h beszélek majd vele (tegnapelőtt is rámköszönt a boltban mikor észrevett)





cintia2
 
 


Bableves! De jó, örülök, hogy minden rendben van! Most gondolom megnyugodtál egy kicsit. A vérezgetés okát nem látták? 

Cintia! Megkérdezhetem, hogy mi történt a legkisebbel?

Kép
szly27
 
 


Szly27 igen megkérdezheted.. multicisztás vesével született, ami szerencsére csak a jobb veséjét érintette.. (így eldönthettük, hogy megtartjuk, vagy elvetetjük,.. általában sajnos mindkét vesét érinti, és életképtelen onnantól a pici..veseműködés 20-21 hét után indul meg..) szülésnél mindkét kórház ide oda küldött (húsvét közeledtén..) ill Fehérváron azt mondta az ügyeletes doki mikor bementem h nem fogom rontani a statisztikát h császár (programozott császár lett volna) ill h beteg baba születik.. (arra azt mondta h a gyerekosztály nincs felkészülve az ilyen gyerekekre.)
így mire felért velem a mentő addigra már nem lehetett császározni, ill elakadt a pici a hasa miatt, így kicsit oxigénhiányos lett.. de szerencsére azon kivül h kicsit túlaktív. nincs baja.. ill gyógyszerrel ágytiszta lett.. mert kevés volt a mellékvese hormontermelése.
cintia2
 
 


Szia Cintia2!
én most léptem be a 15.Hétbe és idén leszek 36.
érdemes megcsinálod a genetikai szűrést,2 db vérvételből áll, majd nem biztos az eredménye.
én az Uzsoki kórházban csináltattam,40.000ft volt, de megérte,megnyugodtam.
úgy tudom,hogy magzatvízvételt csak akkor csinálnak,ha egyéb leletek(nyakiredő,AFP stb) nem jók,de ez nagyon kockázatos
örülök,hogy a szilveszter mindenkinek többé-kevésbé jól telt.
es Boldog Új Évet mindenkinek!
ami a fogakat illeti,nekem anno azt mondta a fogorvos,hogy a 4.hónap után termel a szervezet olyan hormonokat,amitől az ínyeK érzékenyebbek lesznek,ezért a terhesség vége felé érdemes ismét elmenni a fogorvoshoz.
edina35
Budapest
 
 


Sziasztok!


 


A Jánosban voltam dokinál. Oda járok évek óta volt egy nagyon rendes dokim, de sajnos 3 éve meg halt. Most nem fogadok orvost sem szülésznőt. Van egy (vagyis a munkámból kifolyólag sok) dúla ismerősöm vele fogok szülni.


Bableves: azt el is hiszem, hogy elérzékenyültél. Én sajnos nem láttam a babát tegnap. de remélem, legközelebb megnézhetem. 


Kép
zuzmo4
Érd
 
 


Cintia! Nem semmi! Szerencse, hogy nem lett komoly baja. De milyen felelőtlenek, ha megcsászároznak, abszolút nem lenne semmi baja a kislányodnak. Na én ezért örülök, hogy van protekcióm, mert ha egy pici kis veszély is felmerülne, unokatesóm tuti elérné, hogy azonnal tegyenek valamit.

Kép
szly27
 
 


Cintia, az ilyen történetektől mindig kiakadok, hogy viselkedhet így egy orvos?!!?!?!? Örülök, hogy a lányoddal végül nem lett komolyabb probléma!

Edina, szerencsére az amnio nem kötelező, nem is lesz rá szüksége egyikünknek sem! Nekem nincs az a pénz, hogy egy vizsgálat kedvéért a baba körül piszkáljanak egy tűvel!!! A genetikai szűrés azért igen nagy pontossággal mér ma már, ha jó az UH-os doki

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Sziasztok,

Zoanyu,
ne érezd magad kellemetlenül, mert hamar jött a babátok, bárcsak mindenkinek így lett volna, aki szeretné...hát én még nem tudom hogyan lesz doki, szülésznő dologban. Hétfőn gondolom mindent megbeszélünk a dokimmal, aki már úgy tudom nem vezet le szülést ( bár lehet sanszos, hogy én császáros leszek, akkor meg szülésznő nem is kell ) meglátom mennyire kap sokkot a 2 babánktól, meg lehet ajánl valakit, nem tudom.... Én más nőgyógyit nem is ismerek, vadidegenhez meg nem akarok menni.....

Cintia,
Üdv köztünk, minden elismerésem,4.baba, nem semmi!!!!! Jujj nagytesók mit szólnak majd, kíváncsi vagyok!!!!   Hány éves vagy, megkérdezhetem? De jó, hogy semmi komoly nem lett a vese dologgal!!!!!

Bablétyó
De jó, hogy minden rendben, örülök neki!!!! Komolyan, vigyázz magadra továbbra is. Te még szeded a Rutascorbint? Nekem azt mondta Szűcs, hogy 4 nem vérzett nap után hagyjam abba. Direkt kiemelte, hogy barnázás nem számít... Én sem szeretném a magzatvíz vételt, biztosan nagyon kockázatos dolog!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Sziasztok!

Róka koma szerencsére csak egyszer volt, viszont tegnap ilyen ájulás szerű alvás jött rám, kb két órán keresztül meg sem bírtam moccanni, este 8 kor ledőltem pihenni és 11 után, amikor hazajött a párom alig volt erőm kimászni az ágyból. De tegnap főztem meg rendbetettem a konyhát nagyjából, ma meg a hálót akarom kitakarítani. Szóval tervek vannak :D.

Ez a tűs magzatvízlevétel eléggé avitt dolog már szerintem, a műkörmösöm, akinek pajzsmirigy problémája is van meg sztem elmúlt már 35 éves, amikor a második gyereküket várta az orvosával egyeztetve a 13. héten felment Pestre egy átfogó UH-ra, ahol mindent meg tudtak már mondani a babával kapcsolatban, pl. h fiú lesz, hogy hogyan fejlődtek ki a szervei és h egészséges-e. Igaz, h 35 ezer forintba került, de sztem inkább ez, mint a magzatvizes cucc. Nálam az is kérdés, hogyha az élettel összeegyeztethető a megbetegedése a babának - pl. down-kór - akkor képes lennék-e elvetetni? Ma már olyan jól fejleszthetőek a beteg babák is, h sztem kizárt, h megölném. Így egy ilyen vizsgálatot én max arra használnék, h fel tudjunk készülni egy beteg baba érkezésére és ne a szüléskor derüljön ki. 

Fogadok orvost és szülésznőt is. Mert a szülésznő nekem nagyon sokat fog jelenteni, h ott van, hogy zaklathatom a gondjaimmal, egyik barátnőmnek csak orvosa volt és senki nem mutatta meg neki, hogyan fejje magát pl... Azért első babásoknál ezek sztem nagyon fontos dolgok, mégiscsak egy hozzáértő tudja megmutatni, a dokik nem nagyon foglalkoznak ilyesmivel. Dokit meg azért fogadok, mert nekem megér ennyit, h egy doki mindig naprakészen tudja mi van velem. Ráadásul én egy kicsit túlsúlyos vagyok, így aztán fontos, hogy valaki a fejemhez vágja ha sokat hízok és ráparancsoljon a helyes útra és pont egy ilyen dokit sikerült választani. :-)

Január 8-án megyek dokihoz megint, már nagyon várom :-) Remélem minden ok lesz, vérezgetés, barnázás, görcsök nem voltak, viszont hányinger, fáradtság igen, ráadásul rendhagyó módon inkább hasmenésem van, nem székrekedésem, ami egy fokkal kellemesebb sztem.

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Sziasztok!
Szeretnék csatlakozni hozzátok. Ma töltöm be a kilencedik hetet, saját számításaim szerint aug. 10-re várom a második babánkat. December elején lett pozitív nálunk a teszt, utána nem sokkal voltam nőgyógyásznál, aki megerősítette a pozitív hírt. Alapvetően jól vagyunk, enyhe hányinger és émelygés kísérte eddig a napjaimat. Arra jöttem rá, hogy a kávé és az édességek rontanak nálam a dolgon. Ha ezeket mellőzöm, akkor talán kicsit jobb a helyzet... Tudom, hogy nem a legjobb kávéval nyitni a napot egy kismamának, de a másfél éves lányom mellett sajnos néha muszáj volt.
Dokihoz január végén kell csak visszamenni, már a nyakiredő vizsgálatra, addig lehet szépen itthon izgulni. Itt Szegeden az a szokás, hogy addig amíg arról nincs meg az eredmény, addig nem is küldenek se kiskönyvért, se védőnöhöz. Türelmetlenül várom január 29-ét, hogy újra azt láthassam, hogy minden rendben. Még jó, hogy a lányom eltereli a figyelnmemet, így nem aggódom 24 órában. :-)
Gratulálok mindenkinek, és örömteli babavárást kívánok!!

Kép
hornorka
Szeged
 
 


A vonalzóm még az előző terhességről maradt itt természetesen, majd ha kitalálom hogy lehet módosítani, akkor megteszem..

Kép
hornorka
Szeged
 
 


Szia Hornorka!

Üdv köztünk! :-)

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Heni, direkt megkérdeztem tegnap a dokit,azt mondta szedjem tovább. Végül is többször véreztem, ártani meg nem árt

Istar én is így vagyok, nem tudnám elvetetni a babámat, valóban csak arra lesz jó a vizsgálat hogy felkészüljünk bármire

Szia Honorka, üdv a csapatban.

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


sziasztok
Heni persze hogy megkérdezheted, január végén leszek 38 éves. kisebbek nem tudják, a nagy örül neki :) visszaolvastam és láttam hogy nem voltam egyértelmű, a legkisebb az fiú :)(fiú, lány,fiú a sorrend..és ha követjük a sormintát akkor most lány lesz )

nektek megmondták, hogy 3-4 hét múlva kell visszamenni?
mert nekem nem mondta a doki :( majd rákérdezek munkatársamra..h neki mit mondott (egymás után voltunk ésugyanarra a napra vagyunk kiírva ;) ) hátha csak én nem figyeltem..


cintia2
 
 


Helló lányok! J


 


Hát…én csak azt a megállapítást tudom megerősíteni,h valóban  nincs két egyforma terhesség 


Amíg Rebekával volt 9 hónap tünetmentes várandósságom (azért pocim volt ám ), addig ketteskével végig szenvedem a napokat. Ha talpon vagyok és csinálgatom a kis dolgaimat,semmi probléma,de,ha lefekszem….Pff…


Tegnap este majdnem kitéptem a hálóajtót a helyéről,úgy rohantam a budira..kiraktam,mait csak lehetett. A párom azt mondta,mikor kiléptem a wc-ről….,h: - Anya,ez nagggyon durva volt 


Én valószínű,ugyanazzal a csapattal fogok,vagyis tervezek szülni,mint 3 éve.A szülésznő aki számomra nagyon fontos,mert a doki azon kívül,h összestoppolt,túl sokat nem tett értünk…de hát,mindig ott lebeg a szemem előtt a,…de mi van,ha ,ne adja isten valami gáz lesz…???Szóval fogadok ezt is,azt is.


Jó fejek,lazák és nagyon profik…A dokinak meg is mondtam,h jó szűkre csináljon,ez lesz Apa ajándéka 


(Bocs,ha valakinek ez már sok) 


Ahogy olvasgatok,szerintem már csak én nem voltam dokinál 


 


Arra gondoltam,de aztán kíváncsi lennék a véleményetekre,h mi lenne,ha csinálnánk egy táblázatot,amibe beírhatnánk mindenkinek a nevét,a szülés  várható időpontját..és majd később mindenkinek a sorát(kék,rózsaszínre) színezhetnénk,ha tudjuk már a nemeket…és neveket J


Mi a 2010-es csopiban is csináltunk,és imádtam nézegetni.


Az én kislányom volt a legszófogadóbb(azóta sem ) de ő aznap bújt ki a pocakomból,amire ki voltam vele írva 40+0 


Apást szülést terveztek amúgy?Vagy lesz bent valaki?


 


Előre elnézést kérek a nevek miatt,idő kell,míg bele rázódom…de igyekszem.:)


 


Szly:Húú…te aztán nem tököltél…vizsgálatokra gondolok…J Engem még doki sem látott :D De örülök,h az eredmények rendben vannak.Csak így tovább!!!A magas vas nálam enyhe szorulásban  mutatkozott meg…köszönöm neked Elevit J


 


Istar: Marley….<3 imádom…és a felétől kb. végig zokogom….Apa szerint súrolom a mazoizmus határát  J


 Olyat jót derültem a wc takarítós mondatodon,h tegnap Levendulás Szavo-t vettem bele…. :)


Szart nem ér…levendula ide vagy oda…Vuk-ot semmi nem állíthatja meg. ;)


 


Zuzmó:Amúgy sem vagyok egy kifejezetten halvérű ember,de amióta tombolnak bennem a hormonok…én lehet ráfejeltem volna a „kedves” doktornőre…a 9mm-nyi kis csodához pedig nagy-nagy gratuláció Nektek J Megkérdezhetem mi a foglalkozásod,h sok dúlát ismersz?Lehet írtad már,akkor bocsi J


 


Bableves:Nekem is nehéz most arra gondolni,h vajon fogom e még élvezni ezt a várandósságot….nyilván fogom,csak olyan távolinak tűnik.:)


 


Heni:a sok hormon a „barátod”…és tényleg lehet ,h nekik köszönhető,,h nem akarsz folyton okádni,mint én :D


De a lányomnál semmi ilyen nem volt,most meg megakarok néha dögleni…lehet,h kukacos lesz ketteske ? JA párom szülei sajnos már nincsenek köztünk,az enyémek meg 130km-re Balcsin..Segítenek,amiben tudnak,de még ők is dolgoznak,így sokat nem tudnak itt lenni…meg hát(akármilyen kedves vendég,3 napig untig elég.) J Mi anyuval 3 nap után már egymás agyára megyünk..


 


Cintia: minden elismerésem…tényleg..:)Én azt mondtam apának,h majd a 3. gyerek témát megrágjuk,ha a mostani pocaklakó is 2-3 éves lesz,mert,ha olyan lesz,mint a nővére….akkor lehet megállok kettőnél JGyakran viccelődünk azzal,h terroristát nevelünk. JEnergiabomba.Neked szívből gratulálok!


 


Hornorka:


Isten hozott…gratulálok Nektek is!Én pár hónapja ,h a cigit letettem,de néha meggyújtom apáét,mert sajnos rettenetesen hiányzik.Kávét is kb azóta próbálom mellőzni,mert csak még inkább felerősíti bennem a cigi hiányát.Iszom néha,de inkább du.


 Azt akartam még kérdezni,h van olyan köztetek,aki gátvédelemmel szeretne szülni?Vagy szült így?


Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Nem végom,h mik ezek a hatalmas sorközök,meg kóbor J betűk.....Bocsi értük...

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Sziasztok

Az elejétől olvaslak én is benneteket és szeretnék csatlakozni bár nem ígérem hogy én leszek a 

legaktívabb tag  Eddig azért nem írtam mert megvártam hogy legyen a babának szívhangja :-) 

amit tegnap a saját fülemmel is hallottam :-) Már van egy 6 éves kislányunk aki nagyon boldog hogy 

kistesója lesz. Engem is kerülget a hányinger de mindig csak evés után Szerencsére azért kifelé 

nem jön semmi. Ha minden igaz aug.18-ra várjuk bár a vonalzó szerint 7+5 de tegnap a doki bácsi 

szerint szűk 7.hét. És képzeljétek levette a rákszűrést is...kicsit furcsáltam mert áprilisban voltam

utoljára és szerinte az régi...Véreztem is utána ma meg barnázok is de azt mondta ez természetes 

ezután.

Kép

Kép
agica1126
 
 


Szia Ágica

Sok szeretettel köszöntelek a csapatban :)

Na...a te dokid asszem dobna egy hátast,ha tudná,h 3 éve szültem és még a 6 hetes kontrollon sem voltam :/ Nem vagyok rá büszke..

Zökkenőmentes babavárást kívánok Neked is :)

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Sziasztok! 

Honorka, Ágica! Üdv köztünk! Örülök, hogy gyarapszik a csapat. Boldog babavárást kívánok. Én nem tudom, hogy veszik le egyes orvosok a rákszűrést, de én soha nem véreztem és nem is éreztem semmit. Kétszer vették terhesen, akkor sem volt semmi bajom. Egyébként sokmindenkitől hallottam, hogy neki fáj, meg vérzik. 

Ágica! A kislányod iskolás, vagy még ovis? Nekem is idén kezdi majd a sulit a kislányom, pár héttel a baba születése után. Remélem nem viseli majd meg ez a két dolog együtt. 

Aranyoska! Azt hittem ezek a J betűk vmi fórumos szlengek, csak én nem értem, vagy valami jelölések!  

Cinita! Nekem (bár magánrendelésre járok) megmondja konkrétan mikor, hány órára menjek és rá is írja a leletre. De egyébként havonta hív, ha nincs közte vmi kötelező Uh, mert akkor a kórházba kell menni, ahol szintén ő csinálja. 

Bableves! Beteg baba témához: én most úgy gondolom, hogy ha beteg lenne, elvetetném. Lehet ez most szívtelenségnek hangzik, de szerintem a meglévő családnak ez lenne a legjobb. Persze most így gondolom, ha netán élesben menne a dolog, lehet változna, nem tudom, nem is szeretném megtudni. 

Aranyoska! Mi apás szülést tervezünk, az előző kettőnél is bent volt. Szerintem ki nem hagyná.

Zoanyu! Nekünk is első hónapban összejött a baba. Emiatt szerintem nem kell rosszul érezni magunkat. Kinek hogy adatik meg, az eredmény a fontos! 

Eszter! Én is 8-án megyek, már nagyon várom! 

Holnaptól újra meló. Gyerekeknek iskola, óvoda! Nem igazán várják!  Pedig rájuk fér egy kis kikapcsolódás, mert már kigúvad a szemük a sok tévézéstől. 
Egyébként semmi extra nem történt. Hányinger jön, megy, rágózok ezerrel, mert nem bírom a szám ízét.  Majd a suliban megszegem a házirendet és titokban rágózni fogok! 

Kép
szly27
 
 


Kedves Kismamák!


Ne haragudjanak, hogy ezzel zavarom Önöket.


A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának végzős szülésznő hallgatója vagyok.


Diplomamunkám elkészítéséhez kérném a segítségüket egy kérdőív kitöltésével. Témája az alternatív vajúdásra / szülésre irányuló ismeretek és igények felmérése.

Körülbelül 5 percet vesz igénybe, teljesen anonim, az adatokat összesítve mutatom be szakdolgozatomban.


Köszönöm, hogy a kérdőív kitöltésével hozzájárulnak munkámhoz! :)

https://docs.google.com/forms/d/1yH9JHe ... 4/viewform

queenbee
 
 


Nálam első terhességnél, úgy az 5.-6.ik hónap környékén volt kicsi vérzésem. Az is mint itt fentebb említettétek hüvelyi vizsgálat után volt másnap. Nekem is azt mondták, hogy emiatt nem kell aggódni, ez előfordul.
Valaki kérdezte a gátvédelmet. Én nagyon féltem a gátmetszéstől az első szülés előtt, de meg kell hogy mondjam, hogy egyáltalán nem éreztem, sem a vágást, sem az összevarrást. És ha szükség van rá, akkor újra bevállalom. A vágott seb nagyon hamar gyógyul. Kb. egy hétig ültem utána féloldalasan, de nem volt vészes. A dokim jó munkát végzett. :-)

Irigylem azokat, akik már több vizsgálaton is voltak, meg szívhangot is hallottak. Nekem a január vége még nagyon messze van..

Kép
hornorka
Szeged
 
 


Végre ráveszem magam,h írjak egy kis regényt,erre eltűnik mindenki 
Vagy olyan hosszúra sikerült,h mire elolvastátok,már mindenki ment a szülőszobára 

Hol vagytok Csajok?

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Aranyoska, jelentem én még nem szültem meg de küzdök még mindig az émelygéssel, ami még mindig kiszámíthatatlan, hogy mikor jön rám, így a nap is tervezhetetlen, pedig jó lenne valami napirendet tartani Plussz, mostanában éjjel nem bírok aludni, cserébe napközben meg zombit játszom
Én személy szerint már nagyon várom a boldog "tünetmentes" 2. trimesztert és imádkozom, hogy tényleg elmúljon a rosszullét, már nagyon unom

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Bableves:Hidd el én abszolút átérzem a helyzetedet,mert nálam szintén ez a szitu...megspékelve egy 3 évessel :/ Nekem 25 óra alvás,lustizás sem lenne elég...de sokszor tényleg az a gáz,ha alhatnék,meg nem tudok...:( Eldugul az orrom,pisilni kell,szomjas vagyok,aztán megint pisilek...és ez így megy egész éjjel.Jobbulást!!!!!

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Hú, szegény és te még csak az elején vagy! Kitartás!

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Sziasztok!

Szerencsére velünk minden oké. Már nem fekszem annyit, de továbbra se dolgozom és szerintem a 13. hétig tuti itthon maradok - nem mintha az életbiztosítás lenne, de mégis akkor már el merem mondani kollegáknak is. De majd holnap a nőgyogyim eldönti. Már alig várom, hogy bekukkancsunk a Babához. 

Betöltöttem a 8. hetet, és tegnap már nézték a cukrom, pajzsmirigy működésem.
Bár nagyjából oké, és az eredményeim határértéken belül vannak, de havonta kell kontroll. 
A legutóbbi méréskor (teherbeesés előtt) tökéletes TSH-m megemelkedett, most erről olvasgatok. Szóval nézessetek TSH-t ha magától nem nézné a dokitok, mert fontos.
A Femibiont terhesvitamint lecserélem Elevitre, mert a pajzsmirigyeseknek a jód nem annyira jó, az Elevit az egyetlen, amiben nincs jód. És 2 naponta fogom csak szedni...

Plusz a D vitamint kell pótolnom Vigantol csepp formájában. Mostanában tele van minden a jótékony hatásáról, és hogy tképpen kiderült, ez nem is vitamin, inkább hormon-jellegű és erősen rákmegelőző hatású cucc. Csak sajnos ugyanúgy, mint a vas, a piac tele van szeméttel, a felszívódásuk erősen megkérdőjelezhető. Azt tudom, h. a Supherb jó hatású. Most megismerkedem a Vigantollal is.

Folsavat Ti külön szedtek vagy vmi terhesvitamin formájában? 12. hét után is kell szedni

Hát igen, első terhesség + itthonlét eredményeként van időm ezeken lamentálni, bocs azoktól, akik rosszulléttel, (gyerekkel) dolgoznak  

A holnapi ultrahang mellett már alig várom a kismama terhesgondozós kiskönyvet, azt se tudom, azt ki fogja adni, a védőnő? Na arra is kíváncsi leszek.

Nézzétek meg az About Time c. filmet, gyönyörű szép film, nagyon kicsit olyan, mint az Igazából szerelem.

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
chili31
 
 


Chili:Én Bekinél is és most is Elevitet szedek,de csak a 25.hétig,mert a szülésznőm azt javasolta,h akkor már abba hagyhatom.Szerinte nem véletlen a rengeteg 4 kiló körüli baba.Szóval én szót fogadtam :) 3270g lett a csajszim...h ezért vagy sem...passz.

Folsavat szedem most is.Az első terhességnél írt fel a doki Rutascorbint is,lehet most is kapok majd.A Vigantol csepp állandó vendége lesz a családnak,ha a picur megszületik,mert az első egy évben minden nap adni kell Nekik...legalábbis itt Sopronban(nem tudom ez így van-e mindenhol)
MagneB6...asszem más nem volt.

A kiskönyvet a védőnő adja majd oda(szintén csak azt tudom írni,h nálunk mi a szitu),de szerintem ez indenhol így van.Én anno kaptam a dokitól egy "igazolás félét" arról,h babát várok,azzal kellett a védnőt felkeresni.

A TSH a pajzsmirigy működéssel kapcsolatos,ha jól értem ugye?
Mert azt szeretném én is megnézetni...de nem tudom,h ezt külön kell-e kérni vagy alapból nézik?Mert ez laboros,ugye?Szerintem megkérem a dokit,h nézessük meg.De írhatnál róla 

Szép napot!

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Aranyoska, köszi a gyors választ :)
A TSH mérést ha jól emlékszem, a nőgyogyi írja elő, nem egy drága vizsgálat, sima vérvételes.
Pl. ezt a cikket ajánlom figyelmedbe, persze rengeteg van a neten: 

http://divany.hu/poronty/2013/03/17/teh ... ukodessel/

Szép Napot Neked is 


alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
chili31
 
 


Hali chili, örülök, hogy jobban vagy!  Jó hogy mondod a jódot, majd a következő doboz már nekem is Elevit lesz, bár olyan kevés cucc van ezekben a terhe vitaminokban....Nekem is kell TSH-t nézetni (T3, T4-et te kértél), de nálunk azt mondta a doki, elég lesz a 12. heti vv-vel. Cukorból terhelés is volt, vagy csak az alap éhgyomrit nézték? A diéta miatt havonta kell kontroll? Ilyenkor mindig van terhelés is, vagy csak az éhgyomrit nézik?
Folsavat én szedek külön is, ártani nem árt, viszont a korábbi vizsgálatoknál nekem meg erre hívták fel a figyelmemet, szóval vettem pluszba a FEmibion mellé.
D-vitamint én is nyomom, arra is kértem egy kontroll mérést a 12. héten, mert túl szedni se akarom. Vigantol tényleg a klasszikus D vitamin itt nálunk, minden babának azt kell szednie, ahogy aranyoska is írja. Én most a JutaVit készítményét szedem, az 2000NE, ennyi szerintem most elég, aztán majd meglátjuk a vv eredményét.
Nálunk kiskönyvet a védőnő adja, és az orvostól kapott papírt kell vinnem hozzá, de pénteken már én is okosabb leszek.

Aranyoska, TSH-t külön kell kérni, nincs benne az alap rutinban és akkor már érdemes a D vitamint is megnézetni. Azt nem tudom, lehet-e ezeket ingyen kérni, vagy mindenképp fizetős...

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Szia Bableves! 

Igen, a TSH mellé a doki a szabad T4-et is megnézette. 
Szerintem ha nincs priusza valakinek, tényleg elég a 12. hetivel megnézni. Az enyémet az inzulin rezisztencia miatt kell sűrűbben (havonta) nézni, de nem is bánom, kell a szigor. 

Cukorból egyelőre nem volt a hagyományos terhelés, csak volt 0. perces és utána meg kellett reggelizni és jött a 60 perces mérés aztán slussz. De gondolom lesz majd a hagyományos 3 pontos 75 g cukros lötyis is. Egyelőre úgy tűnik ez is elég, ugyanis egy bizonyos Hemoglobin A1c értékkel azt úgyis nyomon követik, ha csalok a diétában, az a hosszú távú cukorszintről ad képet.

Köszi, h megosztottátok a tapasztalatokat a "vitaminokkal" kapcsolatban, teljesen egyetértek abban, hogy sztem is kicsit felfújják ezeket a terhesvitaminokat...


alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
chili31
 
 


Köszi a felvilágosítást...rá fogok m.képp kérdezni a dokitól,mert nagyon szeretném megnézetni.

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Sziasztok!

Voltam dokinál, minden rendben a babával. Nagyon kis mozgékony volt, hihetetlen, hogy már ekkora és mindene megvan. Crl 41 mm



Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Voltam dokinál, minden rendben a babával. Nagyon kis mozgékony volt, hihetetlen, hogy már ekkora és mindene megvan. Crl 41 mm


10+5

Kép
szly27
 
 


Jaaaajjjjjj Szly :)

Végre az első sztárfotó :) Gratulálok még 1x  Milyen jól látszanak a kis végtagjai :)

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


szly, nagyon klassz a fotó, milyen nagy már a babád! A miénk múlt héten még csak 2,5cm volt :)

Lányok, ha már ilyen fotó is van, nem akartok inkább zárt csoportban tovább írni? Lassan egyre több kényesebb, magán téma is előjön, meg fotók ilyesmik, azt jobb lenne zárt csoportban kibeszélni...

picibaba.hu vonalzó
bableves
 
 


Sziasztok!

Gravidát szedek, én csináltattam egy labort a háziorvossal, aikor felmerült az endometriózis és már terhes voltam csak még nem tudtam, így viszonylag biztos vagyok benne, hogy minden ok. A TSH-t nekem is nézték, meg a t4-et hozzá, a pajzsmirigyem kicsit lusta, de nem kórosan. Tegnap voltam dokinál, láttam ahogy lüktet a kis szive, meg kalimpált a kezével, egyébként 22 mm-es. 

Ma felhívom a védőnőt és időpontot kérek - ugyanis a doki csak ajánlást ír, meg h milyen vizsgálatokat kér - a többit a védőnő intézi. 

A nagy felfújt babák vagy genetikailag - van olyan család, ahol mindenki nagy súllyal született generációkra visszamenőleg - vagy azért vannak, mert az anyuka sokat hízott a terhesség alatt. Én legalábbis ezt olvastam. A terhesvitamin nekem biztonságot ad, h ne kelljen számolgatnom h minden vitaminból ettem-e eleget. Mert valami olyasmit nyilatozott egy doki, hogy a mai ételek jóval kevesebb tápértékkel bírnak, mint, amit nagyanyáink ettek, így szükséges a vitaminos kiegészítés, hacsak valaki nem vidéken lakik és megtermeli magának vagy nem akarja a fél fizetését biokajára költeni. 

Az normális, hogy a 12. heti uh előtt megcsináltatják a két deci tej + 1 zsemle vércukor tesztet? 

Jah, meg nem tudok elmenni ezen a számolgatós dolgon, ugyanis szerintem a 8+1-es baba már a 9. héten van, de a 9. hét leírása sok helyen úgy kezdődik, h a 9 hetes magzat ekkora meg akkora. Akkor most a 9. hét az a 8+1 - 9+0-ig van vagy a 9+1-10+0-ig? Nem értem...

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Jah igen, a hányingerre meg sima b6 vitamint kell szednem napi 3-at, hát kíváncsi leszek :-D

Eszter

picibaba.hu vonalzó
istar
Cegléd
 
 


Istar:A 9.hét a 9+0tól kezdődik...mindig a már betöltött hetek számítanak :)

Kép

picibaba.hu vonalzó
aranyoska001
Sopron
 
 


Istar, ahogy írtad, a 12. heti uh előtt megcsináltatják a "két deci tej + 1 zsemle"* vércukor tesztet, én most voltam a 8. héten és nekem legalábbis volt értelme!! Én magánba járok és a belgyogyis terhesgondozási csomag tartalmazza a korai (felismeréstől!!) cukor mérést havonta, egészen a szülésig. Neked is előírták? Nem volt korábban baj a cukroddal? 

Nekem is csak lusta volt a pajzsmirigyem, de világ életemben a határértékek közt volt, csak egy jó endós doki érzi a hajszálnyi eltérést...Aminek én sztem részben a babát is köszönhetem :)

Gratula a 22 mm-es csöppséghez, már alig várom, h mi is lássuk kalimpálni a picikét :)



* IR-eseknek ez alatt a normáli reggelijét kell érteni 30 g CH értékben, mi nem eszünk csak tk. pékárut tolunk és reggelire tilos a tej a gyors felszívódása miatt.

alt="Lilypie Pregnancy tickers" />
chili31
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?