Új privát üzeneted érkezett!

@kamilla04:



Köszi Kamilla, nem tudom, hogy a prolaktint nézik-e vele, van egy gyógyszer, amit befecsiznek, ez a metoclopramid. Ezzel nézik a prolaktint? Idén januárban volt egy 4. napi vérvételem, akkor jó volt a prolaktinom (566 ig jó, nekem 388 volt). Létezik, hogy most meg magas?
almanna
 
 


Szia Ági, megvan már az eredmény. Szülés közben kell majd valamit kapnom azt mondták. Olvastam én is, hogy sokan hordozók és nem is tudnak róla. Tündérkének persze, hogy nem lesz baja. De köszi a bíztatást. Ma nagyon inaktív volt a CTG-n meg az UH-n is. Nem mutatta az arcát sem.
kamilla04
 
 


Almanna szerintem azt nézték volna. A prolaktin ha jól tudom stressz hatására változhat, a hormonokkal együtt.
kamilla04
 
 

 
 

Megnéztem közben a papírjaimat, igen az a terheléses vérvétel lett volna. Nekem anno annyit mondtak, hogy magas volt már az elején és azért nem kell külön terhelni.
kamilla04
 
 


@kamilla04:


Akkor megnyugszom, ezen lehet segíteni. köszi
almanna
 
 


Kamilla, 
te is ma voltál ctg-n? :) ez jó lehet láttalak is, bár  jó korán fél 8 fele már ott voltunk és 9 körül jöttünk el. Te mikor voltál? Azt értem, hogy nálad már megvan az eredmény, csak kíváncsi lettem volna mennyi idő még elkészül, mert nekem is ma vették le, de jövő héten  biztos megmondja a szülésznőm mi újság. Én is mindig simizom a pocimat amikor leülök, hogy ne kelljen ismételni ctg-t. Kitartást, én már nagyon nyügös vagyok. Meg is vizsgálatak és azt mondták nagyon fent van a Baba, ami azt jelenti még nem most szülünk, szóval valószínű mi is kihúzzuk. Ha nem történik semmi mikor kell befeküdnöd? Ha nem zsibbadna mind a két kezem és nem dagadnának a lábaim nem is lenne semmi bajom.... 
84agi
 
 


Noee, hát, remélem, 9 hónapos lesz az a szabi :)


a meleg amúgy tényleg borzasztó, én rettenetesen feszkós vagyok tőle.


ja és utólag is boldog szülinapot!! a napján akartam írni, csak elfelejtettem…


 


Almanna, ahogy Kamilla írta, a prolaktin lesz a bibis, de a Bromo pikkpakk helyre teszi, nyugi.


 


Ági, Kamilla: kitartást!!! :)


 

zsu85
 
 


Hello Almanna! A lányok jól mondják. És így legalább egy szurival kevesebb lesz! egyébként nekem az a tapasztalatom, hogy bromot mindenkinek írnak fel.
Zsu, köszi!
Ági, akkor úgy látom még mindig nem változott a helyzet a ctg-n. Másfél óra alatt nem ússza meg az ember.
Kitartás lányok! Lehet, hogy ez a lehűlés segít rajtatok.
noee
 
 


Köszi, csajok!
Kicsit megnyugodtam, vagyis legalább nem pörgök most ezen. Csak szeptemberben tudok legkorábban beszélni dokival, de gondolom, ha súlyos dolog lenne, akkor csak szólt volna a nővérke. Így meg gondolom ráér.
almanna
 
 


Sziasztok!

Almanna, üdv köztünk!

Kamilla, sajnálom a streptococcust. :( Amennyire lehet, próbálj meg nem aggódni miatta. Nagyon jó kezekben lesztek és nem lesz semmi baj. Ezt találtam egy cikkben róla:

"Magyarországon nem kötelező a terhes nők szűrése, és az orvosok egy része nem is tartja ezt fontosnak, mert nincs olyan módszer, amely megbízhatóan kimutatná, hogy valaki hordozza-e a B típusú Streptococcus baktériumot. A hüvelyváladék ugyanis normális körülmények között is százféle vírust és baktériumot tartalmaz, ezért a kapott eredményt nehéz értelmezni. Ráadásul a Streptococcus mennyisége is ingadozó a szervezetben - így a negatív eredmény sem jelent teljes biztonságot! A sokféle kétely miatt ma rendszerint az orvos dönti el (a kórház gyakorlatának megfelelően), hogy kéri-e ezt a vizsgálatot. Akad olyan intézmény, ahol a terhesség alatt háromszor is elvégzik a Streptococcus-szűrést, de van, ahol egyszer sem. Általában a harminchatodik héten szűrnek, mert ez adja a viszonylag legmegbízhatóbb eredményt. Ha ekkor kap valaki negatív eredményt, szinte biztos lehet abban, hogy a szülés időpontjában nem lesz jelen szervezetében a baktérium.
És ha pozitív?
- A terhesség alatti pozitív teszt birtokában sok szülészorvos azonnal adni kezdi az antibiotikumot, hogy megelőzze a gyerek fertőződését, ám ennek sem százszázalékos az eredménye, mert a baktérium nem irtható ki teljesen az anya szervezetéből - állítja Dr. Pataki Margit, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika infektológus-neonatológusa.
- Az amerikai tapasztalatokból az derült ki, hogy a kezelésnél sokkal fontosabb arról megbizonyosodni, hogy az anya valóban hordozó-e. Ha igen, akkor a vajúdás alatt négy-hat óránként intravénás antibiotikumot adnak, amely a méhlepényen keresztül három-négy óra alatt átjut az újszülöttbe is, így jelentős védettségre számíthatunk nála. Jó hír, hogy ezzel a megelőzési módszerrel az elmúlt hét-nyolc évben ötödére sikerült visszaszorítani a Streptococcus-fertőzéses kisbabák számát!"

Ági, nagyon szép a kisbabád. Pocsék lehet ez az állandó zsibbadás. Gondolom a pici nyom valahol valamit és az okozza. Tarts ki még egy picit. :)
Strandolásról annyi véleményt hallani, te mentél vízbe hűsíteni magad?

Zsu, nem tudom tesztelek-e. Múltkor sem tettem, most sem hiszem, de még ki tudja mi minden játszódik le bennem a hétvégéig. ;) Hoxát néha szoktam olvasni, de fent nem vagyok.

Noee, örülök, hogy jobban vagy és hogy nem kell 3 ciklust várnod. Szorítok, hogy az első kontroll után kezdhessetek is. Nekem 5-én és 7-én kell vérvételre mennem. Én sem alszom túl jól és zagyvaságokat is álmodok, de úgy tűnik én a beültetés utáni időszakra reagálok így.

Regi, nagyon megértem, amit érzel. Próbálj még pihenni, töltődni pár hétig, és csak előre nézni.

Egyelőre én is itthon pihenek. Vígjátékokat nézek, olvasok, vizualizálok és tapaszkodásra bíztatom a srácokat, lányokat. :)
zora82
Budapest
 
 


Zora, köszi a megnyugtatást. Tessék a tapaszkodásra gondolni ahogy eddig is. 

Ági én nem  a Sotera járok CTG-re, ezért nem hiszem, hogy láttál. Nekem 17 én vették le a vért és másnapra volt eredmény. 

kamilla04
 
 


Kamilla, 
nem tudtam, hogy nem a sotera jársz ctg-re, így akkor biztos hogy nem láttalak. :) vannak mindig bőven, bár ahol csak tud segít a szülésznőm... 
Zora, 
kitartást!!! :) minden ok lesz, pihenj sokat, nemsokára itt van a hétvége. Én először nem mertem fürdeni, egyszer szóba került a terhes gondozáson, hogy jót tenne a Babának, ezt mondta az orvosom semmi bajom nem lesz tőle, így már igen többször voltam a Velencei-tóban és a Balatonban is. Amíg teljesen zárt a méhszáj azt mondta higgyem el semmi baj nem lehet. Eddig tényleg nem volt semmi gond, ez után már nem hiszem hogy sokat fürdök..... a zsibbadás azért rossz mert nem tudok semmit csinálni konkrétan, alig érzem a kezem, pötyögni is nehezen tudok ide is. :) Vagy nyom valami ideget a Babó vagy pedig a vizesedés miatt. Várom a híreket, én is figyellek titeket! :)
84agi
 
 


Ági, tényleg nehéz lehet már ez, kitartást és igyál sokat, na meg pihengess!! (hamarosan úgyse lesz rá időd :P)
zsu85
 
 


Ági, irigyellek a fürdésért, de nekem már nem lehet és előtte sem volt ajánlott. Nekem a talpam és a lábfejem néz ki brutál módon. Reggelente nem túl jó rálépnem elsőre, de aztán a hideg zuhany segít rajta. 
kamilla04
 
 


almanna    Üdv itt :D

Mi is most kezdtük a kivizsgálásokat , igaz én még csak a 2. vérvételre megyek jövőhéten.

Elég érdekesen jönnek össze a napjaim elméletileg ,mert 8.án megyek vérvételre(19. nap) az csütörtök, a következő vérvétel napja  lenne a szombat ( 21. nap) , de mivel akkor nincs vérvétel ezért marad a hétfő 12. . De a 3. vérvétel időpontja ( 23. nap) is erre a napra fog esni. Úgyhogy kíváncsi leszek. A laboros hölgy majd remélem segít hogy akkor hogyan ... Vagy járt így valaki?



evi89
Vecsés
 
 


Sziasztok Lányok!
Ezer éve jelentkeztem, de azért nagyjából képben vagyok, hogy ki hol tart! A beültiseknek nagyon drukkolok, hogy kapaszkodjanak a kis bogyók, a szeptemberre várakozóknak jó pihenést és szép nyarat!

Kamilla,
el sem hiszem, hogy már mindjárt szülsz! Úgy elrepült ez a 9 hónap! Vagy csak nekem? Csodálatos, hogy nemsokára a kezedben tarthatod!

Ági,
pár hét és Ti is babázhattok! Láttam a képet, gyönyörű a kis Manótok! Kitartást az utolsót időkre!

Jövő héten már mi is félidősek leszünk! Elég sokat kínlódtam az elején (hányás, kórház, hányás, kórház...), de úgy tűnik, hogy most már én is élvezhetem a kismamiságot. A málnácskákkal minden rendben, ők nagyon jól érzik bent magukat és jók voltak a megérzéseink, az egyik kislány, a másik kisfiú!
ruzsoma
Budapest XIX. kerület
 
 


Kamilla,
már én sem merek fürödni, de párszor bementem miután a dokim azt mondta nyugodtan szabad ne féljek tőle. :) A vérképem az utolsó is viszont nem lett túl fényes, nem nagy eltérések vannak, de még mindig van vérszegénység terén, hiába szedem rá a gyógyszert folyamatosan...... valamint a vizeletemben is van baci bőven.... :( múltkor antibiotikumot kaptam, jövő héten megmutatom a szülésznőmnek, nem tudom mit adnak rá, a dokim még szabin van jelenleg. Hogy vagy most? Várod már nagyon a végét igaz? Mikorra vagy pontosan kiírva? Letelt már az az egy hét amit a múltkor emlegettél? :) Nagyon szurkolok, én nem bánnám őszintén ha picit előbb jönne Manó. 
Zsu, 
köszönöm neked is :) hát igyekszem pihenni, kisebb nagyobb sikerekkel, a mostani hajnali lehűléseknél kómálok be rendszerint, akkor alszom érzem a legmélyebben, addig hol felkelek, hol nem tudok aludni, hol megyek pisilni :P mindig van valami. Nálunk most 30 fok körül mozog a hőmérséklet a lakásban.  Te hogy vagy? Hogy bírod a várakozást, sokat gondolok Rád!!!! Telnek azok a napok már 
Ruzsoma, 
de jó hallani felőled is :) Örülök, hogy jól vagytok és rendben vannak a Málnácskák  !!!! Egyik fiú másik lány hát ez meg szuper hír :) 
Jó hogy elkezdheted élvezni a kismamiságot! Csak így tovább és már nálad is félidő...... húúúúú. Majd írd a fejleményeket, néha azért jelentkezz!!!

84agi
 
 


Ági, azt hiszem távozik a nyákdugó. Szóval lehet tartani fogjuk a kiírt időpontot. 08.07-08-ra volt számolva, de innentől már bármi lehet. Az éjszakák már nekem is nehezek, Nem tudok időben elaludni. De reggel meg felkelek az Urammal együtt. Igen már van szülésznőm  és a védőnő is visszajött a szabadságáról, szóval minden készen. Táska útra kész. Hétvégén még mennünk kell egy hosszabb kirándulásra mert az Uramat hívja a munkája. De legalább még megyünk együtt tereprally versenyre. 

Ruzsoma, jól látod hamar eltelt. Most néztem vissza hogy tavaly aug 7én regisztráltam és akkor nem gondoltam volna hogy az első fórumos évfordulóra már meg is lehet a bébink. 
Vigyázz magadra nagyon és tényleg csodás, hogy egyszerre ketten lesznek és egy fiúcska és egy leányzó. Most már egy pár hétig jobb lesz minden. Lemegy a meleg is  és tényleg minden percét élvezd ki.
kamilla04
 
 


Kamilla,
nem semmi hogy még mész 'kirándulni' vigyázz magadra azért nagyon! :-D a nyákdugó megy el először mindenkinél? Vagy ez nem törvényszerű? Észre is lehet mindenképpen venni ha elmegy? Jaj nagyon izgalmas ez már! Kitartást már erre a pár napra akkor neked! Várjuk a híreket! ;-) ölelés nagyon! :-D
84agi
 
 


Sziasztok! Kamilla férje vagyok! Gondolom ebből már sejtitek, hogy mi történt. 
Ma reggel, 8:40-kor, 49 cm-el és 3200g-al megszületett a kislányunk! 
Szerencsére azt a "pár fájást" leszámítva könnyű szülés volt! 7:10-kor mentünk be a kórházba, 8:40-re pedig már kint volt a kiscsaj. Természetes úton, gátmetszés és repedés nélkül! A szülésznők is csak csodálkoztak, hogy ez hihetetlen - talán doki nem is látta.  Mindenki jól van! 
kamilla04
 
 


Gratulálok Nektek! :-D azt hiszem könnyebb nem is lehetett volna a szülésetek! :-D én is ilyet szeretnék! ;-) ölelés Kamillának ! Köszönjük a beszámolót büszke apuka. :-D
84agi
 
 


Kamilla és kedves Kamilla férje,  nagyon gratulálok! Majd mindenképpen kérünk fotót a babáról!
Ruzsoma jó hallani felőled! Nagyon izgi, hogy végül két petéjű ikrek lesznek. Mostantól könnyű és "lebegős" babavárást kívánok neked!

Zora mi hír? Voltál már vv-n?

noee
 
 


Kamilla :D

Gratulálok a picihez ! Jó egészséget kívánok nektek :D
evi89
Vecsés
 
 


Hűha, Kamilla!
Ez gyorsan ment! Szívből gratulálok Nektek!

Noee,
tényleg izgalmas! Néha azért kicsit kétségbe esek, hogy majd hogyan is fogok helyt állni, de ezt is megoldjuk!
ruzsoma
Budapest XIX. kerület
 
 


Kamilla ( és újdonsült apuka ;-) )! Szívből gratulálok, Isten hozta köztünk a kis hercegnőtöket! Örülök, hogy gyorsan-, rendben zajlott a szülés! (így nem is kellett antibiotikum, ugye?) Jó egészséget, sok tejcsit Nektek!
(gondolom, elmarad a kirándulás ;-) )
Kismamik, kitartás, már nemsokára Ti is a karotokban foghatjátok a várt babát/babákat!
Zora, mikor lesz eredményhirdetés? Remélem, kapaszkodnak a babócák!
Várakozóknak kitartás, mindjárt szeptember ;-)
Zsó, Neked külön virtuális ölelés, sokat gondolok Rád!
Üdv az újaknak!Jó helyen vagytok a klinikán is és itt a fórumon is, szerintem jó kis csapat ;-)
Mi megvagyunk, KisMackó növöget. Az elmúlt 2 hét nem sikerült túl jól, túl vagyunk egy katasztrófális nyaraláson, és 4 nap kórház/infúzió KisMackóval.

Kép
maci80
 
 


Ági, hát várok, várok...de elég szkeptikus vagyok. sajnos :(

zora, veled mizu? te hétfőn tesztelsz!! :)

kamilla, hatalmas gratula és sok boldogságot!!

mindenkit puszilok, tartsatok ki ebben a hőségben!
zsu85
 
 


Maci, sajnálom h KisMackótok nem volt jól. Szegénykém remélem már túl van mindenen! A nyár további napjai remélhetőleg jobban telnek neki is! Szépen fejlődik ;-)
Zsu, tarts ki! Nagyon drukkolok Nektek és a kis Bogyóknak! <3
84agi
 
 


Sziasztok! Köszönjük a gratulációkat! Mondta anya, hogy tegyek fel képet is...
kamilla04
 
 


Gyönyörű!!

Kép
maci80
 
 


Kamilla, innen is gratulálok Nektek! Gyönyörű kislány!

Maci, sajnálom, hogy ilyen rosszul alakult a nyaralásotok. Remélem már teljesen jól vagytok.

Ági, köszi a pancsolásos tapasztalatokat. :)

Ruzsoma, jó, hogy írtál. Örülök, hogy már jól vagy és a babák is szépen fejlődnek. Ne aggódj, remekül helyt fogsz tudni állni. :)

Zsu, van valami különös oka a szkeptikusságodnak? Ne aggódj kérlek. Pihenj és arra gondolj, hogy kapaszkodnak a srácok. Nézz sok vígjátékot, olvass, olyat, amit régóta csak halogatsz, mert nem volt rá idő. Egy hét és meglesz az eredmény és jó hír kell, hogy várjon.

Evi, nekem nem így jöttek ki a vérvételek, de a klinikán nagyon értik a dolgukat és biztos van már ilyen jellegű tapasztalatuk is nem kevés.

Maci, Noee, hétfőn lesz az első vérvétel, szerdán a második. Kíváncsi vagyok ki fogja elmondani az eredményt, mert M. már nincs jövő héten.
zora82
Budapest
 
 


Kamilla :D gyönyörű a kislányotok!!!!  Nemsokára mehettek is haza!!!!! Jajjj én is azt  a napot várom már nagyon, be vagyok tojva rendesen 
84agi
 
 


Zora82

Köszi hogy válaszoltál, igen biztosan nem én leszek az első eset , csak olyan hülyén jön össze... De nem baj biztosan segítenek :D
evi89
Vecsés
 
 


Ági: <3

Zora: nincs racionális oka. csak ilyen passzban vagyok :S :) meg semmit nem érzek, olyan "üresnek" érzem a hasam. hát te, van valami...?
holnapi vv-hez nagy drukk!!
(ja és vmelyik asszisztens fogja majd közölni velünk a nagy hírt :))
zsu85
 
 


Sziasztok,

Kamilla gyönyörűséges a babátok, sok-sok boldogságot vele!

Ági kitartást még a végére!

Ruzsoma, de jó hogy jelentkeztél. Jó gyarapodást, növögetést.

én már az utolsókat rúgom, lehet, hogy hamarosan pihenőpályára és nem parkolópályára kerülök. Megvan az alloimmun eredmény is, de olyan, amire az ivig kezelés nem jó, úh a továbbiakról még semmit nem tudok. Így biztos nem fogad M doki, pláne nem szeptembertől, még kutatjuk van-e megoldás.

Kitartást ehhez a meleghez én irodában légkondival is nehezen bírom ...
buksi8
 
 


Kamilla, nagyon szép baba! Gratulálok még egyszer! Remélem már otthon vagytok és kiélvezitek az első napokat!
Zsu, nyugi!!!! nem is kell érezned még semmit!!! Ne kombinálj, inkább kösd le magad valamivel. Minden oké lesz és szuper híreket fogsz kapni!!!!

Maci remélm már minden rendben veletek!

Évi ne izgulj, szerintem figyelembe veszik majd az eredmények értékelésénél, hogy két nap csúszásban vagy. Ha meg valami nem stimmelne, akkor biztos ami biztos alapon tuti kérnek egy új vv-t.

Buksi sajnálom, hogy nem lettek jók az eredményeid, remélem azért előbb utóbb csak rábukkantok egy jó kis gyógymódra!
noee
 
 


@evi89:


Evi,
Én hasonlóképp jártam, a hölgy azt mondta, hogy szombat helyett menjek pénteken a 3. vérvételre, de mivel elutaztam, csak hétfőn tudtam menni. Mivel a 3. vérvétel nem annyira fontos, azt mondta, hogy nem lesz semmi probléma. Így mentem hétfőn, vagyis tegnap. Gondolom, már te is túl vagy rajta. A párod vizsgálatával hogy álltok?
almanna
 
 


Kamilla,

Gyönyörű a kislányod! Jó egészséget és sok örömöt kívánok Nektek!
almanna
 
 


almanna

Szió még nem vagyok túl rajta , csütörtökön megyek a 2. vv.-re. A párom már túlvan a vizsgálaton júli 25 én volt.
És ti hogy álltok vele ? Kíváncsi leszek hogyha végzek a vérvételekkel és kérek időpontot mikorra fogunk kapni. Illetve kihez fogunk kerülni.
Ti már kaptatok?

Köszi hogy megírtátok a tapasztalataitokat így már sokkal nyugodtabb vagyok :D
evi89
Vecsés
 
 


noee, aranyos vagy :) zora, holnap találkozunk, ugye? :) és te meg is tudod az eredményt, de izgi :) teszteltél sutyiban otthon, v a kórházra bíztad a dolgot? :)
zsu85
 
 


Evi,

Mivel egész augusztusban szabadságon vannak a dokik, ezért nem adnak időpontot még, hiába vagy túl a vérvételeken. Majd aug 26-tól lehet kérni, sajna előbb nem, de majd fogja mondani az asszisztens hölgy. Hogy mennyi időre adnak időpontot a konzira, azt nem tudom.

A párod a SOTE-n volt andrológián? Mennyi időre kaptatok időpontot? Fizetősön vagy a finanszírozotton volt?

Én túl vagyok az alapvérvételeken, tegnap volt az utolsó. Férjem volt Kistarcsán andrológusnál, de meg kell ismételni, és azt már mindenképp a SOTE-n szeretném, de arra a vizsgálatra is csak aug utolsó hetétől lehet időpontot kérni.

Azt ők mondják meg, hogy melyik dokihoz kerülsz? Én nem ismerem az orvosokat. Valaki esetleg segítene, hogy kit érdemes választani, már ha lehet egyáltalán.

almanna
 
 


Szia
Mi annó 4 éve voltunk kistarcsán. Aztán hogy komolyabban belemélyedtünk a dolgokba elmentünk magánba ez év januárjában . Kapott a párom egy vitamin készítményt ami nem ért sajnos semmit , 3 hónap után kellet visszamenni . Ezt a leletet vittük be a klinikára és szerencsére elfogadták mert elég friss volt. A Klinikára amikor bejelentkezett 5 hétre kapott időpontot. A sotén nem kelett fizetnie.
Ezzel a doktor kérdéssel és sem vagyok sajnos tisztában.
Köszi az infót , azt tudtam hogy nem lesznek de azt nem tudtam hogy időpontot csak hó végén kapunk.
Lassan de haladunk :D Pikk pakk és itt van szeptember :D
evi89
Vecsés
 
 


Zora, nagy-nagy drukk neked! mindenképp jelentkezz majd! 
Zsu, amúgy jobb kedved van már? 
én most kivételesen tűkön ülve várom, hogy megjöjjön végre. nem is értem, hogy miért késik, mert nekem nem nagyon szokott. Bár biztos hat rá az a sok cucc, amit magamba döftem, meg leszívás is. Azért remélem hamarosan rendeződik a dolog, mert annál később kezdhetek. 
noee
 
 


noee, igen, már jobb a kedvem :)
amúgy leszívás környékén összebújtatok a pároddal, ha nem vagyok indiszkrét? szóval a spontán babára nincs esetleg esély?
zsu85
 
 


Zsu és Zora!!

Csuriba a kezem!! Drukkolok nagyon!! Jó lenne egy kis öröm hír!!! :)

Zsu! ha jó a kedved,akkor jót jelent!! :)) kis boszorkány vagy! :)

Noee!!

egyetértek Zsuval, remélem összebujtatók! :) sőt ajánlom neked a következő ciklust is! Hallottam már legalább 2 párrol, h a következő ciklusban spontán terhesek lettek!! Hajrá! Normális, ha késik nekem is késett a lombik utáni ciklus is egy 3 - 4 napot! :(


Üdv Almanna! :) Első lombikot 90%-ban Urbancsek csinálja, persze vannak kivételek! :) pl. itt is Ági és Zsu :)
A SOTE andrológiára gyorsan kapsz időpntot! :)emiatt nem kell aggódni!  utána van a közös konzi és a közös vérvételek a pároddal aids, hepa.. stb. a Klinikán a II.em.  utána lassan kezdhetsz!! :)
regi1978
Halásztelek
 
 


Kamilla!!

Gyönyörű a kisasszonyka!! Sok-sok örömet, boldogságot és szeretetet kívánok Nektek! Sok tejcsit!!! 
Isten hozta-e Földön, legyen szép boldog hosszú élete! Sok örömöt és Csupa szépet, jót kívánok nektek az életben !

Ági!!

Nemsokára te is a kezedbe foghatod a kisfiúcskádat! :) Már csak pár hét! Megértem, h be vagy sz.. szerintem mindenki kicsit fél tőle, h mi lesz! 

Ruzsoma!!

Gyönyrű babavárást kívánok nektek!! Már itt volt az ideje, élzedd ki! :)
Látom lepaktáltál a biológussal!! Gratula!! Jó volt látni a bébiket, köszi a videót!! :)
regi1978
Halásztelek
 
 


Köszi lányok, de tuti nem vagyok terhes, mert nem voltunk együtt. Nem mertem, mert nem tudtam, hogy mi zajlott odabent és ez milyen hatással lenne rá. Mindegy, egy spontán gyereknek is örülni fogunk.
Zsu, mi volt reggel? Találkoztál valakivel? Van valakiről híred, azok közül akik nincsenek itt fent?
Zora mi újság?
noee
 
 


Sziasztok!

Andi várt mosolyogva a jó hírrel. :) Kisbabát várok! :) <3
zora82
Budapest
 
 


Éljen, éljen, éljen!!!! Nagyon gratulálok!!!
Mi a további teendő?
noee
 
 


Zorácska!!!

Imádlak!! :) Szuper!! :)) végre megtörted a --hullámot! Csodás babavárást nektek! ahogy tegnap mondtad! csak +++-an! 

nagy ölelés nektek pussz a pocodra!!
regi1978
Halásztelek
 
 


Zorácska!!! Imádlak!! :) Szuper!! :)) végre megtörted a --hullámot! Csodás babavárást nektek! ahogy tegnap mondtad! csak +++-an!  nagy ölelés nektek pussz a pocodra!!
regi1978
Halásztelek
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?