Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

köszi a gratulációt!

közben a párommal megbeszéltük, hogy valószínűleg éppen az ügyeletes szülésznő és doki bunkósága volt az, ami miatt végül ennyi beavatkozásra volt szükség. :( Én is és Ő is úgy láttuk, hogy attól annyir kizökkentem, hogy egyértelmű volt, hogy nem megy majd minden, mint a karikacsapás. Erre a mogorva fogadtatásra nem voltam felkészülve, de legközelebb már ez sem fog befolyásolni.

De sebaj, azóta már tudok ülni és minden rendben!

Pruha Kriszti velem viszont nagyon kedves, segítőkész és normális volt. De lehetséges, hogy vannak ott ellentétek azért a szülésznők között: és épp ezért voltak velem bunkók, akik fogadtak, és Veled meg talán épp ezért volt fordítva a helyzet!

A mozgását én a 16. héten kezdtem érezni, de második, harmadik terhességnél korábban is érezheti az ember. :)

Mindenkinek jó babázást!

Rita
jritus
Budapest XIV. kerület
 
 


Indigo,
örülök, hogy a babával minden ok. :)
Én a 3. fiamat 10(!) hetesen éreztem már. Tuti biztos, hogy ő volt. :)
Én voltam többször genetikai UH-on az Istenhegyin. Mire vagy kiváncsi?

Rita,
szívből gratulálok! :D

Érdekes, amit írtok, én mindhárommal éjjel/hajnalban mentem be és az ügyeletes szülésznő velem sem volt éppen kedves. Nem volt bunkó, de nagyon kimért.

Örülök, hogy felpezsdült itt az élet, sok-sok éve itt indult a Babanetes pályafutásom. :lol:

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat! Akkor már lehet, hogy én is érzem a babát, mert néha olyan, kis pukkanásokat érzek. :) . Csak nem mertem elhinni. Arra emlékszem, hogy az Áronnál korábban éreztem a mozgásokat, mint Fanninál, de nem tudtam hanyadik héten.

Ilba, arra lennék kíváncsi, hogy a 18. heti genetikai UH az 4D-s, vagy 2D-s?
Ha 4D-ben is szeretném, akkor ki kell fizetnem mind a kettő árát?
Az elég húzós lenne.

Köszi, Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 

 
 

Indigo,
2D-s, de egy-egy pillanatra át szoktak kapcsolni 4D-re is.
Én főleg azért mentem, mert Hajdu doktornőben nagyon megbízok, ha ő mondja, hogy minden ok, akkor tényleg és nekem az utolsó kettő terhesség ikernek indult, voltak előzmények, így biztosra akartam menni.
Ha hosszú babamozit szeretnél, akkor ne ide menj, viszont arra is tudok ajánlani helyet. :wink:

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok,

lehetséges, hogy a szilveszter éjjel és a teltház tett be nekik: és ezért voltak bunkók, de sajnos tényleg azok voltak. :(
Sebaj, legközelebb már ez sem fog kizökkenteni. :)
Meg nem valószínű, hogy a következő baba is pont ünnepnap szeretne világra jönni majd. :D

Rita
jritus
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Ilba, köszi a választ, nem igazán szeretnék babamozit, de vinném a két gyerkőcömet is és szeretném, ha 4D-ben is látnák, mert nekik az jobban megfogható.
Még a Péterfy kórházban a magánrendelésre gondoltam, mert szakorvosi véleményt is adnak a 4d mellé, plusz 2d-ben is megnézik a bébit. Erről nincs infód?

Rita, sajnálom, hogy bunkók voltak Veled, egyébként sem vagyok megelégedve az egészségüggyel, mert szerintem van pár ember, akiknek semmilyen beleérzőképessége sincs. Nem is értem azok miért dolgoznak emberekkel.
Nálam is a második szülésemnél, az első vizsgálat során azt mertem mondani az orvosomnak, megjegyezem fogadott volt, hogy ne csinálja, kézzel akart tágítani, gondolom siettetni akarta a dolgokat, mert ebédidő volt. :( És után olyan csúnyán bánt velem. Nem is adtunk neki annyit, amennyit terveztünk. És nem is megyek vissza többet hozzá.
SZóval fel a fejjel, lényeg, hogy a picur egészséges, történhettek volna a dolgok másképp is, de azon már ne gondolkodj, mi lett volna ha.... Csak a mára és a jövőre nézz!

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Én az Istenhegyire jártam terhesgondozásra is. A 18 hetes 2d és 4d is, megkapod a végén dvd-n és otthon annyit nézhetik a nagyok a 4d-s részt, amennyit csak akarják :wink:. Én Szaffinál kivágtam azt a kb. 1 perces részt és elküldtem a nagyszülőknek is. Mesónál már nem volt erre időm :oops:. Ha kéred, egy kicsit tovább nézegetik az arcát, meg a lábközét, hogy milyen nemű. Én dr. Gasztonyihoz jártam ott, ő szerette nézegetni a babákat, ha megkértük, de ha nem, akkor 5 perc alatt is alaposan megnézett mindent (néha az akkor 1 éves rajtam ült uh közben és nem bántam, ha gyorsabban túl vagyunk rajta :oops:).

indigo kézzel tágítás brutálisan hangzik :shock:. Szülés után próbáltak engem is, mert nem jött ki a lepény, hát én az egész szülés alatt nem sikítottam, csak akkor :oops:. Mondtam is, hogy inkább altassanak és műtsenek (később kiderült, hogy amúgy is kellett volna, mert nem vált le a lepény).
Első terhességnél 16 hetesen, másodiknál 11 hetesen éreztem a mozgást, de persze olyankor csak 3-4 naponta egy-egy alkalommal voltam bizti benne, hogy na ez most a kismanóm. De olyat is hallottam, aki mindkettőnél csak 20. hét után érezte.

Jritus Aszem sejtem, ki az a magas fiatal doki, volt hozzá nekem is "szerencsém". Hegyes orrú cipője volt? Nálam már ott elvesztette a szimpátia-szavazást :lol:.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Nincs bennem semmiféle rossz érzés a szüléssel kapcsolatban, mert leginkább az volt a lényeg számomra, hogy ne kerüljünk műtőasztalra, így mindennel együtt pozitív az élmény. És igen, a lényeg: egészségesek vagyunk mindketten. :) (És más kórházakban valószínűleg császármetszés lett volna ennek a történetnek a vége, így tuti, hogy a következő is itt fog születni. - ha nem otthon... :D de ez a jövő zenéje)

A doki cipőjét nem figyeltem, H betűvel kezdődik a neve, de nem emlékszem rá sajnos. :( Nagyon magas homloka van, ez biztos. :) )
Utána mondjuk többször lejött megnézni, hogy hogy vagyok. Azt mondjuk sajnos nem tudom, hogy ezt őszinte érdeklődés vezérelte-e vagy más remények. :) De őszintén, nem is érdekelt. :D
jritus
Budapest XIV. kerület
 
 


Szia Rita !
Gratula
Én kétszer szültem az Istvánban, mindkettő alkalommal Pruha Kriszti volt a fogadott szülésznőm.
Velem is normális volt, ezért ajánlottam neked is,bár engem is kellett kézzel is tágítani.
Ugyanazt gondoltam, mint te: inkább a kézzel tágítás, mint a császár ( a legtöbb kórházban ez a vége az ilyennek).
Nekem is kellett burkot repeszteni és oxitocint is kaptam a másodiknál.
De ennek ellenére mindenkinek ajánlom őt, mert ő nem az a babusgatós típus. Bár sokaknak talán ez ami nem tetszik. Óránként bejött vizsgálni, elmondta most mit csinál majd mi lesz a következő lépés.
A végén nekem is baromira fájt mikor a popsiba adott oxitocin még dolgozott bennem és rá egy órára már a baba a hasamon, ők meg a lepényt szedték ki belőlem.

Ha otthon szülnél legközelebb vagy BÁRKI, szóljatok, mert a sógornőm mostmár hivatásos bába!
Üdv. Kati
gbkati77
 
 


22 hetesen új vagyok itt. Most döntöttem el, hogy orvost (és kórházat) váltok. Az Istvánban dr. Kassai Enikőről vagy dr. Ujvári Attiláról mit tudtok? Van valakinek személyes tapasztalata? Első baba ellenére szeretnék megpróbálkozni a gátvédelemmel. Ők mennyire nyitottak erre? Melyik szülésznővel szeretnek együtt dolgozni? Esetleg az áraikról vannak-e infók?
Köszi előre is a válaszokat!
sargarozsaaa
Budapest
 
 


Szia Sargarozsaaa!

Az én orvosom Kassai doktornő. Nagyon kedves, szimpatikus orvos.
Először fogok nála szülni, igaz nem az első babámat, úgyhogy erről sajna nincs tapasztalatom még.
De egy ismerősöm nála szült és mondta, hogy nagyon meg volt vele elégedve. Azt mondta, hogyha hallgatok a tanácsaira, akkor pikk-pakk meglesz a baba. :)
Hogy kivel szeret dolgozni, ezt sem tudom még.
A weboldala:
www.joszules.hu
Az árak is itt vannak fenn!
Ami jó, hogy itt a rendelőben megcsinálják a vérvételt, ctg-t is így ezért külön nem kell a kórházba menni.
A rendelőben van UH is ezért lehetőség van minden vizsgálatkor megnézni a babát.

Ha kérdésed lenne még szívesen válaszolok!

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Köszönöm, Indigo! Nálatok mikor jön a baba? Látom, te már gyakorlott anyuka vagy. :-)
sargarozsaaa
Budapest
 
 


Sziasztok,

az Istvánban alapból szerintem mindenki gátvédelem párti... :)
És tájékoztatnak menet közben, ha mégis szükség van gátmetszésre.
Tehát nem utólag fogod megtudni, még ha közben észre sem veszed.

Rita
jritus
Budapest XIV. kerület
 
 


22 hetesen új vagyok itt. Most döntöttem el, hogy orvost (és kórházat) váltok. Az Istvánban dr. Kassai Enikőről vagy dr. Ujvári Attiláról mit tudtok? Van valakinek személyes tapasztalata? Első baba ellenére szeretnék megpróbálkozni a gátvédelemmel. Ők mennyire nyitottak erre? Melyik szülésznővel szeretnek együtt dolgozni? Esetleg az áraikról vannak-e infók?
Köszi előre is a válaszokat!

Szia! :) Én Ujvárinál szültem, és csak ajánlani tudom. Egyébkétn van külön topikja, bár nem sok beírás van benne, de nézd meg. Ha természetesség párti vagy, akkor abszolút meg tudlak nyugtatni. A barátnőmet viszont beutalta a SOTÉra 36. héten, mert nem volt elégedett a lepény működésével, és jól is tette, mert már szinte fogyott addigra a baba, és ki is kellett venni. Utána egy ismerősömtől hallottam egy ugyanilyen sztorit róla, ahol ugyanígy a SOTÉra utalta át a lányt, és ott életmentő műtéttel ki is szedték a babát azonnal, szóval jó szeme van a bajokra is a természetesség mellett, és szerintem ez tök fontos. Gátvédelemben nagyon profi. Rákóczi Ágit szokta ajánlani, vagy valamilyen Nikit, őt nem ismerem, Ági szuper, bár drágább, mint az átlag. Amúgy én is félidősen váltottam át rá (az Imréről), és abszolút nyitott volt. Egy hátránya van, hogy kissé kaotikus a betegszervezés a rendelésen, nem egészen értem az új rendszert, de többen panaszkodtak rá. De erre rá lehet előre kérdezni, meg mondjuk kb még négyszer fogsz menni :) A tarifája akkor 90.000 volt, de erről és a vizsgálatokról is ad számlát, úgyhogy ha van egészségpénztárad, akkor nyugdtan veheted úgy, hogy egyharmadával olcsóbb :))
pacsuli
 
 


Sziasztok,

sajnos Rákóczi Ági borzasztó elfoglalt... :(
Én ősszel kerestem meg, hogy vállalja el a december végi szülésemet, de már áprilisig be volt táblázva.
De pl ő is ad számlát.
Nagyon profi a honlapja is:
http://www.par-beszed.eu/index.php?m=mu ... 2816750020

Rita
jritus
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok Lányok!

Ismét a segítségetekre lenne szükségem.
Pénteken megyek vérvételre a kórházba.
Megírnátok, hogy pontosan hova kell mennem, csak annyit tudok, hogy az alagsorba. De ott pontosan hol találom? És be kell valahol jelentkeznem előtte?
Mettől-meddig van labor?
És az eredményt hol és mikor lehet átvenni? Ugyanott?

Bocsi a hülye kérdésekért, de a múltkor is sokat segítettetek a UH-al kapcsolatban. :)

Apropó UH. Kinek milyen tapasztalata van Kodaj doktorúrról. Őhozzá megyek a 18. heti UH-ra.

Előreis köszi,
Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Szia!

Na megint az utolsó pillanatban értem ide :)
Lemész az alagsorba, jobbra a pultnál kell bejelentkezni, majd balra lesz a vérvétel, az uh rendelő után.
7-től vannak, akkorra menj szerintem, nem tudom meddig fogadják el a bejelentkezést, terheléses cukornál fél8ig.
Eredmény... passz... nekem mindig a dokim adta oda :)

Kodaj dr. Én is Nála voltam, velem rendes volt, jó alaposan megnézte a kicsi szívét, engem alapból hozzá irányított a dokim, mert szerinte ebben a korban ő a legjobb :)

Jövő héten pedig Serfőző dr-hoz megyek 32 hetesre... valakinek van vele tapasztalata???

Dormira

Lilypie Third Birthday tickers

Kép
dormira
 
 


Kedves Dormina!

Köszönöm a válaszodat! Igaz, hogy este már nem néztem be! Kár :(
Azért minden úgy zajlott ahogy leírtad. Szerencsére volt ott egy aranyos kismama, aki segített.
Egyébként 7-8-ig lehet bejelentkezni én 7:50-re értem be. Éppenhogy. :) Buaörsről mentem 7 órakkor, így jött ki. Nem sokat kellett várni és a leletért nem kell visszamennem, mert a dokimnak adják. Mint Nálad.

Az én dokim is kifejezetten mondta, hogy Kodaj dokihoz menjek a 20. héten. :)

Minden jót!

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


popsiba oxitocin???

en venaba kaptam...

eleg erdekes dolgok ezek :O

Kép
babarozsa
 
 


a kezzel tagitastol meg felall a hatamon a szor, ezer mas modszer van...es veszelyes is

Kép
babarozsa
 
 


egyebkent most olvastam egy velemenyt, hogy a baba szempontjabol jobb egy csaszar, mint egy nagyon elhuzodo szules
lehet benne valami igazsag

Kép
babarozsa
 
 


Sziasztok!

Szeretném kérdezni, hátha van itt olyan aki mostanában szült... hogy jó az x éves eredeti házassági akvi kivonat vagy már x napost kérnek???
2 éve jó volt az eredeti, jó lenne ha nem kellene futni újért... hátha meg tudja mondani itt valaki... :)

Előre is köszi!

Dormira

Lilypie Third Birthday tickers

Kép
dormira
 
 


Szia Dormira!

Olyannyira jó a régi, hogy elég fénymásolatot vinni belőle :). Nálam ott volt az eredeti meg egy fénymásolat, rá se nézett a nő az eredetire, csak elvette a másolatot (elvileg be kell mutatni az eredetit). Mi az iratokat is előre fénymásoltuk (anya apa személyi, lakcímkártya) így azokból se nézte meg az anyakönyvező az eredetit.
Mondjuk nem volt a toppon a csaj, mert a mellettem fekvő lánnyal kb. 10 perc különbséggel szültünk és a babáknak ugyanaz a vezetékneve, na nem is értette, hogy lehet ikreknek két annya :lol: :lol:.

Könnyű szülést!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Szia rekuja!

Köszönöm a gyors választ!!! :)

Azt hiszem akkor mi is fénymásolunk ... :)

A jó kívánságot pedig köszönöm... rámfér majd :)

ja.. igen... ugye még mindig adnak popsikenőcsöt, meg köldökápolós cuccot?
Pelust viszek mert 2 éve is hol adtak hol nem. Ruha, törülköző a kicsinek, textilpelus, positörlő kendő... mi kell még? Más nem jut eszembe... :/

Dormira

Lilypie Third Birthday tickers

Kép
dormira
 
 


sziasztok !

tavaly előtt azt mondták, hogy nem kell a megújított házassági anyakönyvi kivonat, elég az eredeti.

Azt pedig a facebookon olvastam me, hogy Dr. Horváth Mihály ( alacsony - nagydarab) 59 évesen hirtelen ELHUNYT valamikor a napokban.
Tehát akinek ő volt a dokija, mást kell keressen. :(

Üdv. Kati
gbkati77
 
 


Részvét a doktorúr hozzátartozóinak :cry:.

Adnak krémet popsira, gézlapot, alkoholt. Kb. ennyi :wink:. Elvileg már nem kell hintőporozni, úgyhogy azt nem adnak (vagy nem adhatnak, ha jól értettem a nővéreket). Mondták is, hogy amióta nincs hintőpor, sokkal több csúnya köldökcsonk van. Én itthon hintőporoztam már (szűk 3 napig voltunk csak bent).
Pelust lényegében azt kapod, amit születésekor ráadnak, több nincs (2 éve még napi 5 db-ot kaptunk :roll:). Fürdetéshez is vinni kell popsitörlőt, mert nincs nekik az se :roll:.
A takarót se hagyd otthon a picinek :wink:. Én vittem egy kis sapkát is, novemberben nem volt nagy meleg a folyósón. Ja, és neked nem fognak betétet adni, csak a szülőszobán (ez is más volt 2 éve).

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Fürdetés után adtak még pelust. :) (tehát napi egyet adtak)
Meg akkor épp popsikrémük is volt.
De amúgy minden mást vinni kell a babának és tényleg nem árt egy kis sapka sem.
jritus
Budapest XIV. kerület
 
 


Köszi lányok!
Akkor ezeket is bekészítem, bármikor jöhet a kicsi, 3 cm nyitva vagyok... :(
Remélem még legalább 1 hetet bent marad... lányommal ilyen állapot mellett másnap szültem :) Igaz 39 hetesen.

Dormira

Lilypie Third Birthday tickers

Kép
dormira
 
 


Sziasztok!

Hú, Dormina! Nagyon szorítok, hogy még egy kicsit bírja ki a babóca a pocakodban. Pihenj amennyit csak tudsz! Tudom gyerek mellett nehéz, de ez most muszáj. Próbáld megbeszélni Nórival, hogy anyának kell minden nap pihennie, olvassatok az ágyban, meg ilyesmi. Nálam bejött Fanni hagyott is minden nap egy órát pihenni. Mondjuk Ő egy évvel idősebb volt. De hátha olyan ügyes lesz a Te lányod is, hogy megérti.
Nagyon szorítok!

sargarozsaaa, végül melyik orvosnál kötöttél ki? Mi újság Veletek, jól vagytok?

Lányok, tök jó, hogy így felmerült a korházi lista! Nem is gondoltam volna, hogy takarót is kell vinni a picinek! Borzasztó, hogy itt tart a világ. :( Bár én nyáron szülök, de azért volt már nyáron is olyan idő, hogy be kellett fűtenünk, úgyhogy én is bekészítek egyet. :)

gbkati77, szomorúan hallom a hírt. Én Nála voltam a 12. heti UH-n. :(

Ilba, Veletek mi újság? Régen jelentkeztél!

Lányok, ki fog még nyáron szülni?

Na most megyek a lányomért a suliba!
További szép napot!
Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Dormira Egy barátnőmet a 32. héttől fenyegették azzal, hogy 3 centire nyitva van, és túlhordta. Még bármi lehet, nyugi! :wink: Nekem 5 cm nyitottságnál is úgy kellett belém nyomni az oxitocint, hogy végre megszülessen a lányka (41. héten, semmi fájás nem volt).
Engem is hagyott Szaffi pihenni terhesen, pedig ő még 2 év alatt volt. De hát más az, hogy hagy, meg hogy én fel akartam őt emelgetni néha-néha :roll:.

Indigo Nagyoknál még adtak takarót? :shock: Nekem természetes volt, hogy sajáttal aludjon, sőt, azon lepődtem meg, mikor a Szent Lászlóban voltunk Szaffival (1 évesen fosós-hányós) és ott volt ágynemű :roll:. Azért pelust meg tápit oda is vinni kellett :roll:.

Jritus Én vittem fürdetéshez is pelust, így nem derült ki, adtak-e volna :wink:. Fel se merült bennem :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Én is vittem a fürdetéshez saját pelust, de automatikusan kaptunk a kórházi ellátmányból. :D
Ja igen, törülköző sem árt a babának! :D Én ezt elfelejtettem... :D
jritus
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!
Még lehet korai ide beköszönnöm, de átolvastam nagyjából a topikot :idea:
Szeptember végén-október elején fogok az Istvánban szülni. "Pályafutásunk" az Istenhegyi Géndiagnosztikán kezdtük Gasztonyi doktornál. Nehezen jött össze a baba, több, mint egy évet vártunk rá, és kellett egy kis rásegítés :wink:
Gasztonyi doktorral nagyon meg vagyunk elégedve. Most, hogy már sínen vagyunk az OGYEIbe járunk hozzá terhesgondozásra. Múlt héten voltunk utoljára UHon, úgy néz ki egy héttel nagyobb a baba, mint számoltuk :o Papíron 10+5, méret szerint 11+4. Jövő héten genetikai + kombinált teszt, aztán igyekszem megnyugodni:) Az orvos már most tutira mondja, hogy minden rendben, jófej :lol:
Mivel első baba, és meg is küzdöttünk érte, elég parázós vagyok. Ráadásul már most táppénzen vagyok. Orvos javaslatára, mert kicsit magas volt a vérnyomásom, azt mondta vártunk rá eleget, pihenjek. Munkám elég stresszes volt, mióta itthon vagyok a vérnyomásom is rendben 8)
Majd néha beleolvasok még a topikba. Megnyugtató tudni, hogy az István jó kórház, nem olvastam rossz véleményt.
Majd augusztus környékén gyakran jövök ide.
Addig is mindenkinek jó babázást-szép babavárást- és könnyű szülést :)

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Üdv Szanita és gratula a babókához! Én is Gasztonyinál kezdtem a meddőségi kezelést, végül a Kaáliban kötöttünk ki, mindkét lányka lombikbaba (majd 4 évet vártunk Szaffira), de mindkettőnél Gasztonyi csinálta a terhesgondozást meg a szülést. Jó kezekben vagy!!! A kórházat is csak dícsérni tudom!

(én is ilyentályt hagytam abba a munkát Szaffinál, Mesónál viszont "végig dolgoztam" a 1,5 éves nagy mellett rohangálással a terhességet)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Nekem az első inszemináció sikerült :o Ha belegondolok még most is nehezen hiszem el, az esélytelenek nyugalmával indultunk neki.
Nálam az volt a gond, hogy nem volt peteérés, inzulinrezisztenciát mutattak ki, kb. 4 hónapig szedtem a Meforalt+ diétáztam. Volt egy Clostys hónap, semmit nem segített. Így december végén jan. elején Gonal inj. 1 hétig, inszem, és itt az eredmény a pocakomban :wink:
Biztos azért mert nehezen jött, de nagyon aggódom. Múlt hétig kb. hetente szerettem volna uhra menni. Nem volt semmi hányingerem, tünetem alig. Talán kicsit nő a hasam....De tünetek nélkül még rosszabb. Imádkoztam már egy kis hányásért:) Hiába mondta Gasztonyi, hogy minden oké, féltem vetéléstől, missed abtól (amit ugye észre se lehet venni sokszor csak uhon közlik) úgyhogy lerágtam a 10 körmöm január óta.
Múlt héten mikor Gasztonyi közölte, hogy ez a gyerek 10 hét 5 napos, és 1 héttel elölrébb teszzük a kombinált tesztet, vhogy megnyugodtam.
Szerintem is jó kezekben vagyunk, ismerősömnek is 5 év alatt hozta össze a lombikbabát, úgyh. nem ismer lehetetlent úgy érzem :lol: És tényleg örülök, hogy a kórház is jó.

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Sziasztok!

Hova lettek a kismamák? Dormira hogy vagy? :)

Eszembe jutott 2 kérdés, próbáltam olvasni a fórumot, de nem találtam ilyesmit.
Tudom még nem vagyok lemaradva semmiről, de nem is szeretnék lecsúszni :lol:

Szülésznőt mikor kell fogadni?
Rekuja! Gasztonyinak "van saját szülésznője", akivel szeret együtt dolgozni, vagy a kórházban kell valakit keresni?

Kórházlátogatást- szülésfelkészítőt mikor kell elkezdeni?

Alapítványi szobát mikor kell lefoglalni?

:oops: Tudom még ráérek, de ezek foglalkoztatnak ebben a borongós lehangoló időben :oops:

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Szia Szanita,
pár kérdésre próbálok válaszolni. Szülésznőt, én úgy tudom 36. hét körül érdemes választani. Bár vannak sztárszülésznők, akiket lehet már korábban is, hogy biztos legyen a helyed. :)
Szülésfelkészítőről itt olvsahatsz:
http://www.boldogszuletesert.hu/index_szekhelyunk.html
Itt vannak az időpontok is. Szerintem a nyárira elég bekapcsolódnod, bár nem tudom mikor fogsz szülni.
Alapítványi szobát nem tudod előre lefoglalni, mert nem tudhatod, hogy mikor fogsz szülni. Amikor beindul a szülés jelezheted, hogy szeretnéd és ha éppen szabad vagy időközben szabaddá válik megkaphatod.

Jó babavárást!

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigo, most látom, hogy érdeklődtél. :-) Kassai doktornőnél kötöttem ki, köszönöm a segítségedet. Még csak kétszer voltam nála, de valóban nagyon kedves, türelmes. Józsa Andreát ajánlotta szülésznőnek, múlt héten találkoztunk vele is, ő is kedves volt. Velünk minden rendben, remélem, ti is jól vagytok. Én nyár legelején fogok szülni, vagy még május végén. Te?
Nagy dilemmám, hogy a doktornő ajánlotta az intim tornát, a szülésznő meg le akar beszélni róla. Szerinte ha erősítem a gátat, azzal csak megnehezítem magamnak a kitolást. Más vélemény szerint pedig az edzett gát rugalmasabb is. Van erről valakinek tapasztalata? Nyilván szeretnék a lehető lehető legkevesebb sérüléssel szülni, és hiszem, hogy mi nők úgy vagyunk kitalálva, hogy képesek vagyunk rá, csak jó lenne tudni, mit tehetnék az ügy érdekében.
És még egy kényes kérdés, a hálapénz. Mennyit illik manapság adni? (A szülésznőt kérdeztem, ő nem mondott összeget, a doktornővel még nem beszéltem erről.) És mikor szokták odaadni? Szülés után vagy másnap vagy hazamenetel előtt, esetleg a hathetes kontrollon?
sargarozsaaa
Budapest
 
 


Indigo köszi! A linket is!
Szept. végére okt. elejére vagyok kiírva.
Majd július körül visszatérek a témára :roll:

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Szanita, a szülésznő kapcsán nekem a doktornő azt mondta, hogy minél előbb keressem meg, így már a 25. hét környékén hívtam telefonon, de a szülésznő akkor még mosolygott rajtam, és kedvesen közölte, hogy ráérek a 30. hét környékén jelentkezni, Persze ez attól is függ, hogy melyik szülésznőről van szó. Pl. Rákóczi Ágiról a 23. héten azt mondták nekem, hogy már meg se próbáljam, mert fél évre előre be van táblázva.
A szülésfelkészítő 6 alkalmas, ahogy Indigo linkjéből láthatod, minden hónap első szerdája kimarad. Bármikor be lehet kapcsolódni, nyilván úgy érdemes elkezdeni, hogy még mind a 6 alkalom beleférjen az idődbe. (Szóval számolj még rá 2-3 hetet.) Én most járok, jelenleg a helyszínnel gondok vannak, mert a kultúrterem felújítás miatt nem használható, szóval még nem tudjuk, hol lesz a jövő heti előadás, majd érdeklődni kell. :-) Egyébként eddig az első 4 alkalmon voltam, nagy jó és érdekes, de a fontos dolgokra érdemes rákérdezni a saját orvosodnál/szülésznődnél, mert néha ellentmondanak az ott elhangzottaknak.
sargarozsaaa
Budapest
 
 


Megneztem a linket, augusztusban nem lesz :shock:
Szeptember vegere vagyok kiirva,ugyh. A juni-juli turnussak kell mennem :roll:
Még jo h. Rakerdeztem,augusztusban mentem volna...

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Sargarozsaaa, örülök, hogy Kassai doktornő szimpatikus lett! Szerintem is nagyon aranyos!
A Józsa Andi hogy néz ki? Szemüveges? Hányadik héten találkoztál Vele? Ő gátvédelemben ügyes?
Én július 25-re vagyok kiírva.
Hálapénz kérdés: szerintem kérdezz rá először a doktornőnél is, ha nem mond összeget, akkor majd segítünk kitalálni. :) Én eddig mindig a kórházi hazajövetel napján adtam oda a pénzt a dokiknak. Szóval még a kórházban.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Szanita Első szüléskor kérdeztük Gasztonyit, hogy szerinte fogadjunk-e szülésznőt meg ilyenek, mondta, hogy ez nem az ő dolga. Mi akkor abban maradtunk, hogy az ügyeletes is tuti lelkiismeretes lesz, meg legalább biztos nem egy 12 órás műszak után esik be az én szülésemre. Erre rábólintott ő is. Szóval nem volt fogadott, viszont tök véletlen ugyanaz volt mindkétszer ügyeletben (Böszörményi Bea). Teljesen jól dolgoztak együtt, elég összeszokottak voltak. De a Gasztonyi nem viszi túlzásba a szülés közbeni jelenlétet, ha problémamentes vagy (mondjuk nekem nem is hiányzott). Azért a másodikat majdnem lekéste, mert olyan lassan haladtak a dolgok, hogy elment a rendelésére, aztán 5-6 órával később hirtelen begyorsultak és alig ért vissza a városon át :). Bejött, 10 perc múlva már rajtam volt Mesó :). De aztán volt dolga bőven, és igazából akkor is volt rá szükségem, úgyhogy utólag „ledolgozott” egy szülésnyi időt :)

Sárgarózsa Én nem éltem meg tragikusnak a repedést. Főleg, mivel első gyereknél nem a gát repedt, hanem a hüvely, arra meg csinálhatsz bármit. Én macerásabbnak éreztem volna bármi elő-izgulós-felkészülést. Nekem azt mondták többen is (szülésznők is), hogy a szövetek tágulása sokkal inkább egyéni adottság, mint felkészülés eredménye. A kismamák igénylik az érzést, hogy mindent megtettek, amit lehet, erre meg egy egész iparág épül (krémek, olajok stb.). Nekem mindkét lány amint kitágult a méhszáj rögtön jött is ki, így nem volt ideje tágulni a szöveteknek (Szaffi a második, Mesó az első tolásra megvolt). Mesónál végig repedt minden, ami csak tud, szóltak is, nehogy még egyet nyomjak, így is elég gyors a kitolás (bezzeg az előtte levő 12 óra nem volt az :evil:). Mindezzel együtt teljesen jól gyógyultam és egyáltalán nem éltem meg tragikusan (oké, másodszor altatva varrtak 8)). Az intim tornát bizti a szülés-gát összefüggés miatt mondta a doki? Nem vizelettartási gondokat akar megelőzni? (Szaffinál pár napig vesződtem ezzel, Mesónál egyáltalán nem :roll:).
Első gyereknél a kórházban összefutott apa a dokival, akkor fizetet, második gyereknél a hathetes (ami 8 hetes lett) kontrollon adtam a borítékot. Általában egy terhesgondozási vizsgálat 10xesét adják (ez pesti tarifa, Borsodban olcsóbb :wink:). Szülésznőnek, ahogy a szobatársaim mondták 30 körül szoktak adni. Gondolom, ez függ attól is, mennyire voltál problémás (én a műtét miatt most adtam).

Szülésfelkészítőt nem muszáj egy turnusban csinálni, nekünk is úgy jött ki, hogy az egyik turnus végén és a következő elején voltunk (összesen 3x). Mi is kicsit későn kezdtünk bele, aztán jött a téli szünet stb. Második gyereknél persze erre már se idő, se igény nincs, de elsőre tényleg nagyon jó volt, apának kellettek az infók, nekem meg a megnyugtatás :).

Arra a teremre tényleg ráfér egy felújítás!

Alapítványi szobát programozott császárosoknak bizonyos dokik bizonyos összegért előre lefoglalják :roll:. De ugye az Istvánban programozott császár csak nagyon indokolt esetben történik.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja!

Köszönöm szépen az infót!

"Első szüléskor kérdeztük Gasztonyit, hogy szerinte fogadjunk-e szülésznőt meg ilyenek, mondta, hogy ez nem az ő dolga"

Ez annyira Gasztonyis :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Orvos keresőben vagyok, most 26 hetes kismami vagyok. Voltam már a Dr. Lengyel Máriánál rendelésen és nagyon szimpi volt. Tudtok valamit róla?
szeder1983
 
 


Szia Sárgarózsa!

Én kétszer szültem fogadott szülésznővel és ügyeletes dokival a kórházban. Én Pruha Krisztit tudnám ajánlani szülésznőnek, gátvédelemben ő is nagyon profi. Ha olyan szülésznőt keresel aki állandóan körülötted van akkor ő nem a te embered. Nekünk az volt a lényeg, hogy apával elvoltunk a szülőszobán, sajnos hosszúra nyúlt a vajúdás, és fél óránként jött be, vagy ha kellett súrűbben.
A kitolásnál is irányított, és szólt, ne hangoskodjak, mert azzal csak erő megy el.
Két szüésem volt nála, repedés, varrásmentesen.
A tarifája most 40 ezer forint, a többi szülésznőnek is e körül mozog.

Ha több illetve más info kellene szólj.

Üdv. Kati
gbkati77
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kérdést,jól vagyok,már én is babázok :-D
27-én született meg a fiunk, szerencsére gyors szülésem volt így másodjára :-)
Ctg-re mentem és csak mellékesen kérdeztem meg van-e olyan nyílási mérték ami után már nem engednek el...
6 cm voltam, dokimmal konzultálva 8kor burokrepesztés, 9kor 5-8 perces fájásaim voltak, 10-re már majdnem teljesen nyitva 3 percesekkel, 11.05kor pedig már a hasamon feküdt Kristóf :-D
Én is Pruha Krisztivel szültem :-)

Mindenkinek ilyen szülést kívánok... Bár az a 1-2 óra piszok kemény volt, de inkább akkor már így legyen! :-D

Dormira

Lilypie Third Birthday tickers

Kép
dormira
 
 


Dormira gratulálok a kicsi fiúhóz! Kitartást, sok vidám percet és egy kis pihenést is kívánok :wink:. Tényleg gyors szülésed volt, irigykedek rá :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


DORMINA, GRATULÁLOK A KISFIADHOZ!!!!!!
Ha esetleg még lesz időd, akkor bővebben is leírod az eseményeket?

Jó babázást, sok tejcsit kívánok!!!

Lányok, Józsa Andrea jó gátvédelemben?

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Nagyon kihalt lett a topik. :(
Én azért kérdezek, hátha valaki jár erre.
Gyerekek bejöhetnek látogatni a szülészetre?

Köszi, Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Járunk erre, csak nem szülünk ilyen gyakran :)

Igen, bemehet bárki, gyerek is látogatni. A szobába (elvileg) max 2 fő/anyuka lehet bent, és ezt érdemes is betartani. Mi (és mások is) a folyósón rokonoztunk. Kitoltuk a picit a kocsin, ott lehetett négetnie gyereknek, rokonnak egyaránt. Nekem az akkor 22 hónapos nagylány naponta kétszer volt bent (roppant lelkesen tologatta "HÚGA"-t a kocsiban). Én jól voltam szülés után, nem zavart, ha nem ágyban fehszem vagy a kényelmetlen kinti székeken ücsörgök nézve a lánykákat.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?