Új privát üzeneted érkezett!

Nem kértem még mert a holnapi HSG-t még meg kell várnom. Szerintem, de lehet nem kéne. Majd holnap vagy pénteken telefonálok.
Itt a csajszik egész jól leírtak mindent. Egy pár oldalt ha visszaolvasol egy csomó infót megkapsz. :D
kamilla04
 
 


Sziasztok!

Ma voltam szokásoson, holnap is kell mennem, meg pénteken, előreláthatólag hétfőn lesz a leszívás. Ma is 1 fostimont kaptam.

Semmit nem érzek, néha van egy kis nyílalás, de ennyi!

Hogy vagytok Lányok?
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Regi,
üdv.itt!Állítólag már van hsg a klinikán,én úgy hallottam,egyik ismerősöm novemberre kapott időpontot.A stimut elkezdik a prolaktin nem akadály,majd szeded Bromocriptint.

Salsera,
tök jól haladsz!majd pár nap múlva már lehet,hogy érzed a tüszőket,piszok kellemetlenül tudnak feszíteni.

Zora,
jó,hogy újra jöttél,akkor hajrá kezdés!

Kocos,
mi újság?

Én ma reggel majdnem elfelejtettem belőni a szurimat :oops: de szerencsére még idejében eszembe jutott.
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Bocs, hogy csak most jelentkezem. Tegnap még pihentem.
Megvolt tegnap a leszívás. Végül 6 petesejt lett. Nagyon jól viseltem az altatást, Kati is megjegyezte. :) Furi volt, mert ez volt az első altatásom. Nem nagyon emlékszem, hogy öltöztem fel. :)
Ma még fáj a hasam és a derekam. Elég nehezen mozgok, de holnapra biztos jobb lesz.
Ma telefonáltam 4 petesejt termékenyült meg, pénteken beültetés! :) Kíváncsi vagyok a másik kettővel mi van, egyáltalán nem kezdett osztódni vagy csak lemaradt a fejlődésben?
Hihetetlen, hogy eljött az én pillanatom is! Mindig csak másnak drukkoltam, de most én jövök! :D

Majd kérem a tippeket, hogy tudom támogatni a megtapadást. Pihenéssel, sok folyadékkal vagy nincs már ebbe beleszólásunk?
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Szia kocos !

Itt már mindenki nagyon aggódott érted és mentek a drukkok ezerrel, hogy minden jól sikerüljön. Örülök, hogy túl vagy már a nehezén és egy lépéssel közelebb kerültél a várva várt cél felé. Táppénzen vagy most otthon? Mert én nem tudom, hogy oldom majd meg a melóhelyemen ezeket a napokat ha odakerülök, remélem hamarosan:)
Pihenj sokat és továbbra is szorítok neked, hogy kövesd te is maci példáját.
Én holnap megyek 10-re kíváncsi vagyok mit mond a doki, remélem mi is elkezdjük a kezeléseket és karácsonyra már pocaklakóval lephetem meg a páromat szülinapjára.
Mindenkinek hajrá és szép estét.
Sziasztok Edina
edina71
Budapest
 
 


Mmzsó:
Igyekszem, számolgatom vissza a napokat, ezt a kliont, meg betadine-t a leszívás napjától kell használni, mert akkor lassan ki kellene váltanom?

Te is nemsokára kezded a stimut, ugye?

Kocos:
tök jó, hogy túl vagy rajta. Azt mondták, hogy hányat ültetnek be?
Nekem a pihenés, ivás, fehérje triót mondták más lombikosok.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyit kell pihenni, valaki 2 hetet, más csak 3-4 napot mond, hát szerintem mindenki a lehetőségeihez mérten próbálja betartani.

Kicsit tartok ettől a bromocriptintől. Egyik ismerősöm a magas prolaktinjára szedett gyógyszert (nem biztos, hogy ezt, bár ő is gyerek miatt kezdte el), most hogy abbahagyta sokkal rosszabb lett a hormoneredménye. :((
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Köszönöm mindenkinek, hogy szorítottatok értem! Biztos, azért ment ilyen jól!

Edina,
köszönöm neked is, hogy szorítottál értem. Táppénzen vagyok a stimulálás kezdete óta és maradok is amíg lehet. Megmondtam a munkahelyemen és szerencsére nagyon támogatnak, így megoldották a helyettesítésem.
Te is írd meg a holnapi eredményt, de szerintem már te is kezdeni fogod nagyon gyorsan peregnek most az események. :)

Salsera,
azt mondták, hogy 40 év alatt kettőt, 40 év felett hármat ültetnek vissza.
Én péntektől tuti pihenek nem nagyon fogok mozgolódni és utána is nagyon óvatosan. Anyukám besegít a főzésben.

Nagyon szeretném ha összejönne ez a baba!

Sok sikert mindenkinek!
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kamilla,
most fogom csak fel:holnap lesz a HSG-d!Ezer drukk és majd írj,hogy viselted!

Kocos,
gratula a 4 embriócskához!Nagyon szorítok,hogy sikerüljön!
A pihenés-témában nem tudom,mi a nagy igazság,mert ugyebár nekem még sosem sikerült,de az 1.-nél dolgoztam,a 2.-tól szigorúan pihentem és semmit nem számított,úgyhogy én úgy döntöttem,ezt a hatodikat is dolgozva fogom csinálni (persze nem fizikai munka!).Talán könnyebben is telik el így ez a 2 hét,de ha valaki úgy érzi,lelkiismeretfurdalása lenne,hogy nem pihen eleget,akkor biztos többet ér a pihenés.

Edina,
drukk holnapra,remélem kezdhetsz majd!

Salsera,
a Kliont+Betadine-t 2 nappal leszívás előtt kell használni,meg fogod kapni papíron,konkrétan dátummal.
A Bromocriptin csak a prolaktinra hat,nem kell félni tőle.Én is tartottam már fél év szünetet,nem lett semmi problémám.Egyébként azt ajánlják,hogy a terhesség 12.hetéig szedd folyamatosan,vagy neked nem így mondták?Én is csak akkor tartottam szünetet mikor tudtam,hogy fél évig biztosan nem akarok lombikot (5.után)és kértem rá engedélyt Murbertől.Nem az anyag zavart,hanem teljesen ki akartam kapcsolódni,azt akartam,hogy a minden este bevett tabletta se emlékeztessen erre az egészre.De most más a helyzet :wink:
Vendég
 


Mmzsó!

Igen holnap fél 10.

Örömmel olvasom a jó híreket! Szuper hogy mindenki ilyen szépen halad. Nemsokára a babák nevén kell majd ötletelni.
kamilla04
 
 


Sziasztok!
Örülök, hogy így felpörögtek az események a klinikán, és hogy mindenki ilyen jól viseli a megpróbáltatásokat!
Kamilla, remélem, nem volt nagyon gáz a HSG (ha jól látom, valamikor mostanában vagy épp bent!). Ma pihenj mindenképpen, és pár napig ne emelj semmi nehezet!!!
Regi, üdv itt!
Salsaera, nem baj, ha nem érzel semmi különöset, nekem anno 17 petesejtet szívtak le (egy hétfői napon) és azon kívül, hogy feszített a mellem, és néha görcsölt a pocim, nem volt tünetem. Hajrá petécskék, érjetek szépen hétfőig!!
Dekatka, a kiskatonák mobilitásán nagyon sok mindennel tudtok segíteni, ez még a jobbik eset, mintha számbeli probléma lenne! Nem tudom, mondtak e tippeket, de szívesen segítek/segítünk.
Zsó, egy hét múlva Te is kezded a stimut :wink: ! A hormonok nagyon fura dolgokat tudnak művelni, mikor tavasszal jártam kezelésre nem is volt stimuláció, mégis mindenen bőgtem. Aztán a várandósság elején voltam nagyon sírós, a Táncoló talpak 2-n és a Mr Popper pingvinjein zokogtam :oops: Szegény családom, nem tudta mi van velem.
Edina, nagyon sajnálom, hogy most sem jártatok sikerrel :cry: , de fel a fejjel, nem szabad feladni, a cél érdekében mindent!! Majd jelentkezz, mi volt ma a klinikán!
Zora, örülök, hogy jelentkeztél! Hajrá!! Elég leszel most csak Te, a párodnak legközelebb elvileg csak a leszívás napján kell újra mennie a klinikára.
Kocos, szorítottam kedden, és nagyon vártam már, hogy jelentkezz! Örülök, hogy jól viselted az altatást, és minden rendben volt. Nekem is a 17 petesejtből csak 12 lett másnapra, aztán mire mentünk beültetésre már csak 11 volt életképes. Valószínűleg ezek nem termékenyülnek meg, nem fejlődnek szabályosan. Szerintem két picurt kapsz vissza, a másik kettőt lefagyasztják. Én beültetés napján és másnap pihentem (csak pisilni keltem fel) viszont utána éltem a mindennapi életet, csak épp dolgozni nem jártam. A beültetés után 2. nap a lányomat országos karate versenyre vittem, csarnokban ültem egész nap... minden este megittam 1-1,5dl vörösbort, délelőtt és délután pihiztem 1-1órát, próbáltam mindennap sétálni. Fontos a mozgás, mert ha csak fekszel, a vérkeringés nem az igazi. A fehérje fogyasztás leginkább csak a túlstimu miatti tünetek enyhítésére való, attól nem fog jobban megtapadni a pici. Ja, és én nagyon sokat beszéltem nekik, hogy kapaszkodjanak jó erősen, mert nagyon nagyon várjuk őket, és legalább egyikük maradjon velünk.
Vigyázzatok magatokra, rengeteget gondolok Rátok, és rendszeresen olvaslak Benneteket, lélekben Veletek vagyok!
Puszi
maci80
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, megvagyok!
Vettem be reggel lórugásos fájdalomcsillapítót ezért inkább csak kellemetlen volt. Annyira nem fájt. Most szundiztam egy kb órácskát. Nem mondom, hogy nem érzem de ennyire a mensi is szokott fájni.
Tényleg hajrá Mindenkinek!

Regi, mondta a Dokim, hogy ne pénteken hívd mert elfelejtette, hogy akkor nem lesz bent hanem kedden.
Köszönöm, hogy gondoltatok rám.

Nekem ma du kell hívnom az altatóorvost és 20. nap előtti időpontot kérni.
Ott mi lesz? Oda mehetek egyedül?
kamilla04
 
 


Sziasztok!

Maci,
köszönöm a tippeket és hogy Te is szorítottál értem! Nem is gondoltam bele, hogy ha sokat fekszem nem lesz olyan jó a vérkeringés.
Nem szeretem a bort, de lehet hogy én is elkortyolok majd 1x 2x 1 pohárral. Van egy kiskutyánk úgyhogy a napi séta de. és du. mindig meg lesz. Beszélgetni én is fogok velük, ezt már régen elterveztem, jó hogy más is így gondolkodik. :)

Kamilla,
örülök hogy minden rendben van nálad is!
Hajrá, Te is kezded a programot! :)
A 20. nap előtti időpont csak annyit jelent, hogy megnézi a HSG eredményed, és megmondja, hogy indulhat-e a lombik. Megkapod a recepteket és ki kell váltanod a gonapeptylt és a 20. naptól szúrnod kell majd magad.
Nem kell ide a férj, legalább is nálam így volt.

Sok sikert!
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kocos!

Köszi a válaszokat.
Jövő csütörtök 10.30. Aztán 26 -a 12.15.
Szóval lehet tényleg kezdünk. :D :D :D
kamilla04
 
 


Jövő héten kiderül milyen gyógyszerek kellenek nekem. Ha valakinek van még eladó terméke akkor írjon legyen szíves.
kamilla04
 
 


Jövő héten kiderül milyen gyógyszerek kellenek nekem. Ha valakinek van még eladó terméke akkor írjon legyen szíves.

Szió!

Miért van két időpontod? Egyik az altatóorvos a másik a prof.??!! a receptekért?
regi1978
Halásztelek
 
 


Igen. Az első a 20. napi időpont. Uh lesz azt mondták és ha nincs ciszta akkor kapom a recepteket és kezdünk.
26án az altatóorvos nézi meg a leleteket.
kamilla04
 
 


Sziasztok!

Tényleg nagyon pörögnek az események, akár csak ott a klinikán, ma is volt egy pár beültetés.
Vicces, hogy bárki jön egyből mennyi petesejted van? mennyi termékenyült meg? mennyi menopurt kaptál? :)

Én is voltam ma, azt mondta a prof, hogy vannak egy páran, és ma nem is kell beadatnom fostimont.
Holnap újramegyek. Már gondoltam, hogy egyszerűbb, ha ott alszom.

Viszont az volt fura, hogy az a lány, akivel együtt kezdtük neki tegnap nem kellett beadni menopurt, ma viszont kettőt kell.
Ez mitől van? Elszámolta magát az orvos?

A másik gáz, amikor jött ki egy lány, hogy 7 megtermékenyült , azt mondta az orvos, hogy 3-at visszakap a többi fagyiba megy.
Erre amikor pár perccel később bement a beültetésre, akkor már csak 4 volt és azt mondták, hogy egyet nem fagyasztanak. :((

Azért ez egy kicsit nyugtalanító, hogy összekevernek, vagy 10 perc alatt 3 embrió eltűnt?? :(

maci80: örülök, hogy vannak hasonló példák, én most sem érzek semmit, néha egy kicsit megfájdul a petefészkem, de ennyi, talán a melleim mintha feszesebbek lennének. :))

Akinek már volt lombikja az vitte magával a párját a beültetésre? Mert ott végülis semmi különös
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Jövő héten kiderül milyen gyógyszerek kellenek nekem. Ha valakinek van még eladó terméke akkor írjon legyen szíves.

Szió!

Miért van két időpontod? Egyik az altatóorvos a másik a prof.??!! a receptekért?

Szia !

Mi most fejeztük be a kezeléseket , van egy bromom és 3 doboz utrogestanom eladó, valamint 3db gonapeptil.

üdv.bogi
bogi78410
Budapest XXI. kerület
 
 


Bogi!
Köszönöm szépen, hogy megírtad. Elég ha csütörtökön utána írok?
Kútfejből sejtem hogy kell a bromo és a gonapeptil. Utrom még nekem is van valamennyi.
kamilla04
 
 


kocos: innen is drukkolok nektek én is :)

Kamilla: örülök, hogy te ilyen jól viselted a HSG-t, nekem a könnyeim potyogtak :(

Holnap megyek utolsó vérvételre, lesz ott valaki közületek?
Lesz még egy hysterom a hormonok előtt, az altatóorvossal 24-én lesz találkám... Kicsit bizonytalan vagyok, mert mindenki mást mond, hogy a másik kórházban kiállított leleteimet elfogadják-e vagy sem, de majd kiderül. Nem aggódunk raktárra :)
mhoney
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok!


Hát elösző ris hadd mutatkozam be bogi78410-es néven regisztráltam itt.

Én már 2006 óta járok a meddőségi centrumba Murber dokihoz.

Hát az én történetem nem egyszerű de leírom mert nagyon tanulságos és hátha valakinek erőt ad vagy csak tanul belőle .

Van benne rossz is és jó is.

2001 novemberében lettem először terhes és 14 hetesen elhalt a baba.

Aztán 2002-ben egy újabb terhesség vetélés 5 Hetesen.

2004-ben kiderült hasnyálmirigy daganatom van valószínűleg már régóta és az is valószínű, hogy az inzulin mint olyan nem volt oké nálam így lehet a terhességek problémája ez is.

Küzdés volt az életemért, közben majd meghaltam egy babáért.

Ez volt ami éltetett engem , hogy gyereket akartam mindenáron.

Közbe gond volt a vesémmel magas volt a fehérjeűrítésem .

Na ezt is túléltem minden oké megúsztam.2005-ben mondja a doki, hogy most már lehet a babán dolgozni.

2005 nyarán a férjemnek volt egy műtétje 8 zacskó vért kapott, ha valaki nem tudná az rengeteg, 1 hét intenzív 40 fokos láz amit akarsz.

Baba projekt persze ablakban örülünk ha túléli .

Na felépül végre indulhat a baba projekt, elmegyünk dokihoz hormon kivizsgálás meg minden nálam hsg stb minden oké.

Elmegy a férjem na jön a döbbenet sperma olyan kevés , hogy inszemet kihagyni egyenes út a lombik semmi más megoldás nem létezik.

2006 szeptember első lombik 6 petesejt megtermékenyül mind a 6 , hármat visszakapunk hármat fagyasztanak nagyon jók.

Kiderül nem sikerült a lombik, lehet újrapróbálkozni.

2007 január nem jön meg csoda lehet , hogy terhes vagyok mondja Murber doki mert a méh nyálka hártyája erre utal de a teszt még nem mutat semmit se.

Hát sajnos hiába a fekvés meg minden megjött.

2007 március elkezdődik a harc második lombik le kell állítani a kezelést mert becisztásoott a petefészkem.

Kimarad egy hónap .

Kezdődik minden elölről minden jól indul a probléma aztán , hogy túl sok a petesejt.

Szinte nem kapok semmit se már de csak nőnek, aztán allergiás reakció kiütés irány a kórház.

Mondja a doki , hogy nem kaphatom tovább a szurikat mert bele is halhatok, kapok egy szteroidos szurit.

Felhívja Murber dokit telefono aki mondja neki, hogy akkor nincs petesejt leszívás ha nem folyatjuk de már a finisbe vagyunk két nap választ el a leszívástól.

Hazamegyünk a férjemmel mondom neki, hogy egy életem van én beadom a szurikat és kész lessz ami lessz.

Beadtam , a férjem egész éjszaka nem aludt azt figyelte szegény, hogy mi fog velem történni.

Nem történt semmi, másnap reggel irány Murber doki.

Na végre következő nap petesejt leszívás örülünk neki.

Aznap csak én vagyok a műtőbe senkit nem operálnak. Eredmény 23 petesejt amit elmondanak mert ugye több mint egy órát volt a doki bent a műtőbe ezt a férjem figyelte mert szerencsétlen tűkön ült odakint.

Nagyon rosszul voltam , nem volt az altatás se oké kiderült túlstimuláltak.

Nem biztos, hogy csak rajtuk múlik szerintem szervezet függő is a dolog.

Na 23 petesejtből csak 6 termékenyült meg négyet visszakaptunk a többi nem volt jó fagyasztani sem.

Na tök, hogy vége van az egésznek már csak két hét és a remény, hogy végre lessz gyerekünk.

Eltelt a két hét és kiderült, hogy most sem lessz baba.

Nagyon kiborultam a érjem is és persze féltünk egy következő lombiktól is.

Na eldöntöttük , hogy talán majd szeptemberben megyünk megint nyáron pihi.

Beadtuk az örök befogadáshoz a papírokat.

Már nem reménykedtünk abba, hogy a lombik sikerülni fog nekünk.

Augusztusban nagyon fájt a hasam, berohantam a klinikákhoz megnéztek semmi gond.

Murber doki nem volt mert ugye augusztusban ők soha nincsenek, na mindegy majdcsak elmúlik ez is.

2007 szeptember fáj a hasam de nem jön meg, gondoltam én, hogy ennek ciszta lessz az oka mint oly sokszor amióta lombikozunk előtte soha nem volt.

Felhívom Murber dokit, hogy biztosan valami gáz van mert nem jön meg de fáj a hasam.

Mondja nekem , hogy csináljak terhességi tesztet, mire én minek hiszen ezért járunk ide, hogy legyen gyerekünk.

Mondja ő amíg van egy sperma is addig előfordulhat minden.

Mondom én , hogy csinálok , hívjam egy hét múlva ha addig nem történik semmi.

Nem történt semmi , felhívtam és elmentem hozzá.

Kérdezi tőélem csináltam-e tesztet mondom neki, hogy persze de negatív.

Jó megvizsgál és jé ott a petezsék, maga terhes és tényleg az voltam ennyi szenvedés után spontán baba.

Minden héten jártam ultra hangra még három hétig, és csak , hogy ne legyen teljesen hepi a dolog jártam a nefrológiára is a vesém miatt és rögtön kiderült, hogy a cukrommal gond van.

Irány a diabetológia lehet, hogy nem maradhat meg a baba.

Hú de mégis fejlődik mert ő jönni akar nagyon.

A vesém romlik 16 hetes terhes vagyok mondják nekem koraszülés lessz készüljek rá lehet, hogy kell majd a babának tűdőérlelő stb.

de én kitartok minden héten megyek nefrológushoza vesém miatt, minden második héten a diabetológushoz a cukrom miatt.

Minden nap minden kaja előtt, után cukor mérés napi 6-szori kaja diéta ezerrel.

Aztán elérkezett a 33 hét be kell vonulni a kórházba mert már nagyon gáz a helyzet, közbe meg még a savam is tombol ezerrel már le se tudok feküdni se ülve alszok.

Bevonulok a kórházba napi téma vajon meddig bírjuk még, napi két ctg, vizelet minden nap stb.

Kibírtuk 39 hét 2 nap császár metszés 3530gr és 56 cm kislány.

Hát csajok nemcsak a lombik lehet a megoldás.

Nem adtam fel soha, nem szabad, amiben hiszel egyszer sikerülni fog.

Persze itt nem ért véget a dolog, a lányom 3 hónapos volt a vesém nagyon rossz indulás kórházba vesebiopszia vajon mi lehet a gond kérdés.

Majdnem belehaltam , hogy végre van egy gyerekem és én nem vagyok vele.

Megfejették a dolgot elkezdödőtt a kezelés a gond csak az, hogy az anyut aput, tesómat és férjemet is be kell vonni na meg a három hónapos babámat, hogy ki beteg még a családban.

Az öcsémre várt a legnagyobb lelki megterhelés mert ha fiú örökli a betegséget minden esetben harminc éves korig vese átültetés vár rá.

Csak szegeden csinálják a vizsgálatot így egy reggel mindenkitől vért vettek és elküldték 2 hónap az eredmény és kérdés mi lessz a testvéremmel aki ekkor 21 éves volt és mi lessz a lányommal.

Na végre megérkezett az eredmény a testvérem nem örökölt semmit se , a lányom viszont hordozza azt a bizonyos kromoszómát de nem tudni , hogy hordozó vagy ő is beteg lessz felnőtt korára.

2008 februárban várt rám egy kis gyomor fekély eddig bírtam idegekkel amikor is a férjem keze eltört és a vrképzőrendszeri betegsége miatt nem volt operálható.

15 hét gipsz és kérdés volt utána a műtét.

Na csajok most van az a pont, hogy visszamentünk a mi kis fagyi babáinkért.

Múlt hónapban kezdtük el a kezelést és ma lett volna a beültetés és sajnos a három baba közül egyesem élte át a fagyasztást.

Na most a lányom semmire sem vágyik csak egy tesóra most fog megszakadni a szívem, de próbálok arra gondolni, hogy amikor nem volt mit nem adtam volna azért, hogy egy gyerekem legyen.

Nem vagyok elégedetlen, sajnos lombik nem lehet több a vesém miatt, és anyagilag sem bírnánk, de a lényeg, hogy ő van nekünk .

Mindenkinek sok sikert kívánok és erőt is mert az is kell hozzá.

Ha tudok segíteni bárkinek bármiben írjatok.

Hú most megkönnyebbültem eddig soha sehová nem írtam ezt még le.


üdv mindenkinek
bogi78410
Budapest XXI. kerület
 
 


Bogi!
Köszönöm szépen, hogy megírtad. Elég ha csütörtökön utána írok?
Kútfejből sejtem hogy kell a bromo és a gonapeptil. Utrom még nekem is van valamennyi.

Szia !
Persze elég.
bogi78410
Budapest XXI. kerület
 
 


Mhoney:
Én leszek holnap, már a fél életemet ott töltöm. :(
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Bogi!
Köszönöm, hogy válaszoltál.
A történeted nem egyszerü. Nem szabad feladni. További erőt kívánok. Jövő héten jelentkezem a cuccokért.
kamilla04
 
 


Sziasztok!

Kamilla,
szívesen válaszoltam. Örülök, hogy én is tudok most már a kérdésekre válaszolni. :)

Mhoney,
köszi, hogy Te is drukkolsz nekem.
Annyian szorítanak már értem, hogy sikerülnie kell! :)

Bogi,
szűrnyű mi mindenen keresztül mentetek.
Kitartást, és jó egészséget kívánok a családodnak!
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kocos:
Holnap lesz ugye a beültetés, akkor találkozunk?
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Bogi,
nem semmi a történeted!De tényleg nagy dolog,hogy lett egy gyereketek és még Te is élsz!Nem viccelek,ez csoda!Isten éltessen benneteket erőben-egészségben!

Salsera,
amit írtál az embriókról,ott valami félreértés lehetett.Vagy az történt,hogy a leszívás másnapján közölték telefonon a 7 embriót és a beültetés napjára maradt csak 1 fagyasztható.A lényeg,hogy 3 ott csücsül a pocijában és reméljük sikerül neki.
Pont a gondatlanság nem jellemző erre a helyre,mert a prof irtóra megköveteli a tökéletes pontosságot,én már jól ismerem az egész csapatot,nagyon odaadóak.
Egyszer az egyik laboros nő egy nappal elírta a ciklusnapomat,a prof azonnal rászólt telefonon és nagyon udvariasan,de jól leszúrta.
Szóval fő a bizalom.

A szurik:azért megyünk 2 naponta,mert a hormonszint nagyon gyorsan változhat.Lehet,hogy valakinek megugrik hirtelen,aztán lejjebb megy (a tüszők is termelik az ösztradiolt).Szóval nem elszámolják,csak a női szervezet néha igen szeszélyesen működik.

De te nagyon jó dolgokra számíthatsz,ha ilyen keveset kellett kapnod és holnap megtudod a leszívás napját,lehet,hogy már hétfő :roll:

Kamilla,
én is megyek csütörtökön,bár én reggel laborra és 12-re Murberhez,de még összefuthatunk :wink: azért persze azt kívánom,végezz a profnál,mire én odaérek!
Vendég
 


Sziasztok.

Voltam ma a klinikán és a Murberrel arra jutottunk, hogy ideje tovább lépni végre és 26-án elkezdjük a lombikra való felkészülést. Akkor kapom meg a gyógyszereket ill aznapra van időpontom az altatóorvoshoz is. Addig el kell még mennem egy rákszűrésra a Krasznaihoz de az nem lesz gond.
Izgulok és egyben örülök is ennek a hírnek.

Bár ma egy kicsit kiborultam mert a főnöknőmmel kellett beszélnem és bár ő tudja hogy babát szeretnénk de örül neki / nehogy már most vemhesedjél meg !!!/ Ez volt a reakciója nemrég a terveinkhez:( Gondolhatjátok, hogy éreztem magam ezek után. A kollégáim támogatnak mindenben műszak csere és egyebek mindenben partnerek. De ma megkaptam csak nem éppen szó szerint a főnökömtől, hogy vagy babaprojekt vagy munkahely mert ha táppénzre megyek hosszú távon akkor állományon kívül kerülök és akár el is küldhetnek ha leépítés lesz. Kedves tőle , nem :???
De a párommal megbeszéltük hogy nem adjuk fel az álmunkat és folytatjuk ha tetszik neki ha nem :)

Kocos holnap ügyes légy és pihenj sokat de azért jelentkezz majd .

kamilla ügyes voltál és remélem innen felpörögnek az események nálatok is majd.

Bogi hát tudod le a kalappal előtted amit végigcsináltál eddig nem tudom, hogy én bírtam volna-e . Nagyon sok erőt kitartást és jó egészséget kívánok neked és a családodnak:)
Lányok mindenkinek sok erőt és kitartást kívánok.
edina71
Budapest
 
 


Csajszik!
Köszönök mindent!

Én jövő csütörtökön találkozhatok akkor Mmzsóval vagy még esetleg valaki mással.

Nem tudom mi lesz nálunk is a munkával mert az Uram most határidős munkát kapott, nem biztos hogy el tud jönni. Bent nálam a munkahelyen nem tudnak semmit. Majd kitalálok valamit.

Kitartást és előre a céljainkért! :D
kamilla04
 
 


Mmzsó:
Köszi, így már érthető. Ha ezt így elmondták volna, akkor valószínűleg ez a lány is máshogy áll a hírhez, csak nem értette, hogy napokig egy, aztán semmi, aztán hirtelen kettő. :(

Tényleg sokan dicsérik ezt a helyet, a szülésznőkre nem lehet egy rossz szavam sem, mind nagyon kedves és ügyes, én különösen az Andit bírom. :)

Ha hétfőn lesz a leszívás és csütörtökön jössz, akkor lehet, hogy talizunk! :)
Már nagyon jó lenne túl lenni rajta!
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Edina71:
ezek szerint a főnöknőd még nem volt vemhes, hogy ilyen bunkó módon beszél? Ez nagyon szomorú, megértem a vállalkozókat, férjem is az, de azért ilyen primitív szintre nem kellene lemenni. :((

Fél évig semmiképpen nem rúghat ki, viszont figyelj, mert az új munkatörvénykönyv szerint, ha terhes vagy, de nem közölted, akkor kirúghatnak, tehát hivatalosan tudniuk kell róla, akkor nem tehetnek semmit.
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Szia Salsera.

A főnöknőm aki 30 éves én meg már negyven múltam tényleg nem volt még terhes és úgy néz ki a dolog, hogy nem is lehet. Gerinccel műtötték és nem valószínű, hogy egy terhességet bírna a gerince . Tele van csavarokkal meg vasmerevítővel. Sajnos úgy néz ki a dolog, rogy év végén elküldik pedig csak 1 éve a főnököm és most utoljára még kiéli magát és akivel tud kib......

Tudja az elejétől, hogy járok a klinikára de nem lelkesedik a dologért. Ellenben a kolléganőimmel akik nagyon édesek és drukkolnak, hogy sikerüljön végre. Ők és ti itt a fórumon tartjátok bennem a lelket, de komolyan:)))
edina71
Budapest
 
 


Sziasztok lányok!

Köszönöm mindenkinek a jókivánságokat.
Ha valaki fagyibabát rakat vissza van 3 doboz dermestil tapaszom eladó.
bogi78410
Budapest XXI. kerület
 
 


Sziasztok!
Bogi, Téged sem kímélt az élet, de megkaptad a legnagyobb ajándékot: édesanya lehetsz! A szeretet sok megpróbáltatáson átsegíti az embert, ez a Te történetedből is látszik. Kívánom, hogy ezután már csak jó és szép dolgok történjenek Veletek, és éljetek békében, egészségben nagyon sokáig!!
Edina, az ilyen megjegyzéseket el kell engedni a füled mellett, ne foglalkozz vele! Ha tudják, hogy meddőségi kezelésen veszel részt, minden megkezdett kezelést követő 6 hónapon keresztül védettséget élvezel, ergo nem rúghat ki. Azokból kell erőt meríteni, akik támogatnak :wink:
A klinikáról én is csak "szuper latinuszokban" tudok beszélni. Nagyon precízek, pontosak, nagyon odafigyelnek minden apró részletre, bízzatok bennük!!
Lányok, nagyon ügyesek vagytok, és nagyon szépen haladtok, nem szabad feladni!!! Szorítok Értetek!
maci80
 
 


Sziasztok!
Bogi, Téged sem kímélt az élet, de megkaptad a legnagyobb ajándékot: édesanya lehetsz! A szeretet sok megpróbáltatáson átsegíti az embert, ez a Te történetedből is látszik. Kívánom, hogy ezután már csak jó és szép dolgok történjenek Veletek, és éljetek békében, egészségben nagyon sokáig!!
Edina, az ilyen megjegyzéseket el kell engedni a füled mellett, ne foglalkozz vele! Ha tudják, hogy meddőségi kezelésen veszel részt, minden megkezdett kezelést követő 6 hónapon keresztül védettséget élvezel, ergo nem rúghat ki. Azokból kell erőt meríteni, akik támogatnak :wink:
A klinikáról én is csak "szuper latinuszokban" tudok beszélni. Nagyon precízek, pontosak, nagyon odafigyelnek minden apró részletre, bízzatok bennük!!
Lányok, nagyon ügyesek vagytok, és nagyon szépen haladtok, nem szabad feladni!!! Szorítok Értetek!

Maci! Remélem, h jó helyen vagyunk!! Pedig nagyon a neves intézményeket nyomják!!
regi1978
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Hétfőn reggel megyek a leszívásra, kicsit parázok tőle, de csak túlélem.
Nem lehet nagyon sok petesejtem, mert csak 1 choragont kell holnap benyomnom, de gondolom nem is vitte túlzásba az orvos a stimulálást, mert 14 fostimonom fogyott el.
Holnap este choragon, aztán hétfő fél8. Ha jól sejtem én leszek az első.

Írjatok majd ki hol tart, kivel futhatok össze hétfőn!
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok! :)
Babák a pocakban! 2 kaptam vissza, nagyon szépek sok, sok sejtecskével, megmutatták őket a monitoron. Megható volt.
Megbeszéltem a babákkal, hogy nagyon fognak kapaszkodni, hogy megszülessenek! :D
Jó érzés volt úgy ülni a váróban, mert kb 1 órát ott kellett maradni a klinikán, hogy nekem már vannak babók a pocakomban. :)

Mindenki iszonyat kedves volt még a Professzor is mosolygott, nem beszélve az embriológusról. Megkaptuk emlékbe azt a tégelyt amikben az embriók voltak.

Jól vagyok és teljesen nyugodt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Salsera,
bocsi, de tegnap már nem olvastam a fórumot és nem láttam, hogy szeretnél velem találkozni. Ne haragudj!

Sok pihenés, de nem fekvés ezt javasolta Kati.
Nem a fekvéstől függ, hogy megmarad a baba...

Úgy láttam, nagyon jó hírt kapott ma egy lány , mert sírt és mindenki körül állta és mondta, hogy sikerült neki. Állapotos. :)
Lehet hogy te is láttad Salsera.
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kocos:
Örülök, hogy minden rendben ment, kicsit irigyellek is, hogy már ennyivel előrébb jársz! :)
Azért ma meg holnap ne nagyon csinálj semmit, pihenjetek mindannyian! :)

Nagyon sokan voltak ma a klinikán, a prof is sietett, még az egyik cipőmnél tartottam, de már mondta, hogy üljek fel??
Aztán meg nem tudtam leszállni, mert nem ment vissza a szék, elég vicces volt. :)

Arra a lányra gondolsz, akinek vörös, hullámos haja volt, kicsit testesebb?
Volt egy másik lány, aki rosszul volt, de kiderült, hogy a prolaktin terhelésen volt, azt hittem valami komolyabb.
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Salsaera, nem jelent semmit, hogy hány Choragont kell beadatnod, nekem is egy kellett és 17 petesejtet szívtak le. Hétfőn minden rendben lesz!! Gondolunk majd Rád!! Vasárnap próbálj meg sok folyadékot inni, állítólag akkor jobban viseli az ember az altatást (ez nekem nem jött be, de Neked hátha beválik :lol: )
Kocos, vigyázz magadra/magatokra, meglátod, kapaszkodnak!! Nézz sok vígjátékot, nevess sokat (állítólag végeztek kísérletet valahol külföldön a lombikosoknál. Két csoportra osztották a beültetés után a nőket, az egyik csoport mindennap vígjátékot nézett, a másik csoport nem, és a vígjátékos csapatban magasabb arányban volt sikeres a kezelés)
maci80
 
 


Maci:
Köszi, ez megnyugtató, pedig kérdeztem a szülésznőt és azt mondta, hogy a petesejt mennyiségétől függ, de akkor ezek szerint mástól is.
Én meg se kérdeztem hány petesejtet lát, úgy is a legvége a lényeg, hogy hány kerül beültetésre.

Biztos angol orvosok végezték a kísérletet, azok szoktak ilyen agyament dolgokat csinálni. :)
Az, hogy előtte sokat nevettünk az nem számít, ma is ránk szóltak, túl hangosak voltunk?! :oops:
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Salsera,
igen az a vörös hajú lány volt az.

Maci,
köszi vigyázok magunkra. Én egy kicsit talán többet mozgok mint hogy kimegyek a mosdóba, de még mindig a pihenésé a főszerep!
Előveszem az összes kedvenc vígjátékom és végignézem őket. Úgyis ez volt betervezve. :)

Köszi, sziasztok!
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kocos!
Hajrááááá! Szorítok értetek!
:D
kamilla04
 
 


Nagyon beindult akkor a klinika. Kiváncsi vagyok hogy nekem mit mondanak a jövő héten.

Izgis!
Szorítok Mindenkinek!
kamilla04
 
 


salsera nyugi amikor nekem 23 petesejt volt én is csak egy szurit kaptam
szurkolok neked hétfőn



regi, hát igen valóban alegnagyobb ajándék az, hogy édesanya vagyok

mindenkinek köszönök mindent hajrá csajok kitartás
bogi78410
Budapest XXI. kerület
 
 


Kocos,
örülök,hogy ilyen jól sikerült minden,drukkolok nagyon!

És Mindenkinek!

Salsera,
én hétfőn megyek altatóorvoshoz,de csak 14.45-re,úgyhogy akkor te már otthon pihizel.
Vendég
 


Bogi:
köszi a biztatást, akkor tényleg nem (csak) attól függ a choragon.
Elolvastam a történeted, csodállak, hogy ennyire pozitív vagy és ezt végig tudtad csinálni, nagyon erős vagy!

Mmzsó:
Akkor tényleg nem valószínű, hogy összefutunk, bár jobban belegondolva, nem biztos, hogy túl beszédes állapotban leszek.

Most megyek beadatni a choragont, meg egyúttal az utolsó gona-t.
Furcsa, hogy másnak ilyenkor majd leszakad a petefészke, én meg semmit nem érzek, na jó néha egy kis mindjárt megjön érzés, meg a mellem feszül, ennyi.

Mindenkinek szép estét!
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Salsera,
szerintem meg viháncolni fogsz,hogy túl vagy rajta,és,hogy mennyi szép petesejted lett :wink:

Nekem gyanús,hogy a Choragon adagja fordítva függhet össze a tüszőszámmal,a napokban olyanok írták,hogy csak 1 kellett,akiknek extrém sok petesejtjük volt.
Különben azoknak sem szabad elkeseredni,akiknek nincs sok (ezt főleg magamnak írom,mert én nem vagyok egy nagy petesejtgyáros),hallottam olyan esetről a klinikán,hogy 2-ből mind2 megtermékenyült és meg is tapadtak 8)

Mindenesetre holnap neked megy a legtöbb drukk,ugye Többiek? :wink:
Vendég
 


Sziasztok
Salsera holnapra egy nagy kalappal ügyes leszel és utána csak a cél fog a szemed előtt lebegni. Arra gondolj , hogy azután csak jó dolog fog veled történni /,mondom én aki még mindez előttem áll./ Én is félek kicsit de a tudat, hogy akár most is sikerülhet a dolog ill. én úgy állok a mostanihoz, hogy ez most sikerülni fog[/size] !!!!!!

Lélekben veled leszünk szerintem mindannyian ahogy mzsó is írta és szorítunk neked, hogy jó sok petécske legyen és minden úgy sikerüljön ahogy szeretnéd:)
Szép hétvégét mindenkinek Edina
edina71
Budapest
 
 


Sziasztok!

Eléggé el vagyok keseredve. Sose szoktam megfázni erre most náthás lettem.
Most akkor kuka az egész? :(
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Mmzsó, Edina:
Köszönöm, aranyosak vagytok, hogy gondoltok rám.
Eddig minden olyan szépen alakult, tudtam, hogy valami rossznak is kell következnie. :(

Remélem, holnapra jól leszek és nem lesz semmi következménye a dolognak, megpróbálok pozitív lenni.
Férjem próbál vigasztalni, de most elég magam alatt vagyok.
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?