Sziasztok!
Picit elmaradtam, sajnos nagyon sok minden lefoglal, alig jutok gép elé.
Imi érettségizik, a héten volt a földrajz írásbeli, jövő héten egészségügyi írásbeli.
Nagyon szépek a babák egytől egyig!!!
Lilly!
Noémi is kicsit leállt a nagy hízások terén, sőt volt két-három nap, amikor fogyott is. Van egy felső légúti náthája, (kedves nővérke hazahozta az oviból) és folyton szörcsög, tüsszög. Valószínű emiatt lehetett a visszaesés.
Most olyan 10-20 gr-os hízások vannak, ami elég kevés.
Pedig ő is szopizik szinte két óránként.
Én nem fogok tudni pótlást adni egyenlőre,(mondjuk szerencsére, mert nem nagyon szeretném) nem fogadja el a cumisüveget. Egyik nap próbáltam adni neki lefagyasztott tejet üvegből és ki kellett öntenem, mert semmi formában nem fogadta el.
Mondjuk van még tejem rendesen, sokszor ki sem üríti teljesen, szóval van mit ennie.
Móni!
Nálunk is hasonló a helyzet, előfordul, hogy a másfél órát sem bírja ki, az esti fürdés utáni szopizásba már belealszik és legközelebb hajnali 5 felé ébred.
Előfordult, hogy 6 után én ébresztgettem. Sőt olyan is, hogy nem tudtam beletukmálni reggel fél hétkor csak pár kortyot, ki kellett mennem és le kellett fejnem a tejet, mert már szétdurrantam tőle.
De nappal nem képes 3 órát átvészelni.
Az alvása is más nappal, szinte egy óránál tovább nem szokott egyhuzamban aludni, azt is felületesen, szinte minden neszre felébred.
Nappal nagyon aranyos, nyugis, nézelődik, gügyög, rágcsálja az ökleit, az esti órákban meg nyűgös, folyton dajkálni kell, nem marad meg egyedül, ezt egészen a fürdésig csinálja.
Aztán meg szopi és szunya.
A nagylányom és a pacija