Új privát üzeneted érkezett!

szeparációs szorongás kb 8-9.hónap táján kezdődik,amikor tudatosul a babában,hogy anya és ő nem egy test,hanem külön egység.Na ezt ne kérd hogy elmagyarázzam,mert nekem is homály,de egy időre tehető ,az átlag baba szopásának az elhagyásával,illetve egy nagymértékű mozgásfejlődési ugrással.Gyakorlatilag hirtelen riasztó lesz számukra a saját " mindenhatóságuk",hogy egyedül mi mindenre képesek.Ahogy anya kikerül a képből,kétségbeesett sírás,addig míg vissza nem mész.Eddig nem tapasztaltam,valahogy Emmánál elmaradt,talán mert dédi napi szinten vele volt,majdnem annyit látta mint engem,és megszokta hogy nem csak én vagyok.Érdekes,Hangánál vélem felfedezni,csak erre mondtam ,hogy még korai.Bár újabban,emlegetik kisebb babáknál is.

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Sziasztok!

Új vagyok itt a társalgóban. 34 hetes kismama vagyok és a Bajcsy-ban fogok szülni.

Tudtok nekem segíteni milyen ott, esetleg, hogy tényleg érdemes inkább fizetős 1-2 fős szobát kérni a fürdő miatt vagy nem vészes a sima szoba sem?

Illetve ha valaki szült már Dr. Toldi Lászlónál akkor ő milyen a szüléseken mennyit van ott milyen a hozzáállása, és melyik szülésznővel érdemes párosítani? :D

Köszönettel,
Baboonia.
baboonia
Budapest XV. kerület
 
 


Sziasztok!

Hú lányok! Tegnap valami szörnyű napunk volt!Anikó egész nap nem akart aludni,semmilyen praktikával,esetleg a karomban 10-20perceket,de még így is felébredt....Napközben még elvolt valahogy,de estére gondolom úgy el is fáradt,hogy fürcsi után csak sírt-sírt ,aztán egyszer csak sírva szopizás közben beájult...Nem tudom mi volt vele,éjjel jól aludt,meg reggel is,de most mintha újrakezdené a kukorékolást.Pedig most nem éhes,mert nem kell neki a cici sem,de fáradt,látom rajta,meg nyűgös is.

Bibi,a könnycsatornát dr Túri Éva mosta át,ő volt ott,nem direkt mentünk hozzá,nem vártunk sokat előtte,aztán bevittük,megnézte,le kellett tennem egy asztalra és mondták menjek ki,mert nem fájdalmas,de rossz látvány így apával az ajtó előtt toporogtunk kb.egy perc múlva be is mehettem,nagyon sírt,de amint magamhoz vettem,megszeretgettem egyből megnyugodott és aludt tovább,ebből gondolom,hogy tényleg nem fájhatott neki.De amúgy biztos tudod ezt egy mini szondával csinálják,a kellemetlen,hogy közben erősen le kell fogni a babót.
Utána pár napig még jobban váladékozott a szeme,de mára már teljesen elmúlt!Én nem bántam meg,hogy rászántuk magunkat,nem kell naponta 100X mosogatni a szemét,kínozni vele.De mondták,nem biztos,hogy elsőre sikerül.és elzáródhat máskor is.

Most nagyon lelazítottam a tej témáról,tegnap beszéltem egy tapasztalt anyukával,aki annak idején 2 naponta másfél liter tejeket adott le az anyatejgyűjtőknek,ellátott egy csomó jó tanáccsal,megnyugtatott.
herkeildiko
Pécel
 
 

 
 

Szia baboonia! Üdv közöttünk!

Én a Toldi dokinál szültem.Hozzá jártam végig terhesgondozásra is,és én csak jót tudok elmondani róla!Tutira a másodikkal is hozzá fogok menni! :D
Amikor beindult nálam a szülés,mire előkészítettek,lezuhanyoztam,már bent is volt a kórházban,társalogtunk kicsit,aztán burkot repesztett és onnantól már ki sem ment a szobából.Sajnos azt nem tudom mi lett volna,ha komplikáció mentes lett volna a szülés,de sajnos nekem magzatvíz távozása után minden fájásnál leesett a pici szívhangja,gondolom ezért nem mozdult mellőlem,egy óra múlva műtöttek kb.Azt is ő csinálta.Utána minden nap bejött a kórházba megnézni(pont ügyelt is egyik éjjel,meg gondolom dolga volt amúgy is),nagon lelkiismeretes volt!Én csak felsőfokon tudok róla beszélni :D
Ja,mikor mentem varrat szedésre emlékezett a kislányunk nevére,ezzel külön belopta magát,főleg a férjem szívébe!
Nekem nem volt külön szülésznőm,így nem tudom ő kit ajánlana,de szerintem kérdezz rá nála,én zsófinál szültem(a vezetéknevére nem emlékszem :oops: )nekem ő is szimpi volt.

Én nem fizetős szobában voltam,a szobával nem volt gondom,viszont a fürdő nagyon koszos volt,alig takarították,és akkor is csak tessék-lássék módra,viszont utolsó reggel,mielőtt jöttünk haza,jött egy új takarítónő,aki nagyon rendet vágott!Lehet én csak rossz váltást fogtam ki!
A csecsemősök közül nekem nem mindegyik jött be,és így utólag már azt gondolom nem kellett volna szentírásnak tekintenem amit mondanak,ráadásul volt,hogy nekem 3an 3 féleképp mondtak dolgokat.De alapvetően ha kérdezel,mindegyik próbál segíteni.

Amúgy kisfiút vagy kislányt vártok?
herkeildiko
Pécel
 
 


Sziasztok!Már régóta olvasgatlak titeket,most rávettem magam a regisztrációra is.Én szept. 24-én szültem a Bajcsyban,60 km-t utazgattam a terhesgondozásra meg a kórházba,de megérte,mert nekem nagyon jó élmény volt a szülés is meg a kórház is.Az én orvosom is dr Toldi volt,a szülésznő pedig Magdika,akit nem fogadtam meg ,de egy tündér volt!!!
Úgyhogy kedves baboonia!Csak ajánlani tudom az orvost meg a kórházat is.Mi a férjemmel úgy döntöttünk fizetünk a külön szobáért,ez volt a mi kis családi nyaralásunk,ami a nyáron elmaradt.Az egyágyas szoba pici,de komfortos,apuka is bent aludhat,makulátlan a fürdőszoba és minden nap takarítják a szobát is meg a fürdőt is.Ha bármi kérdésed lenne szívesen válaszolok.(ha tudok) :lol:
juditosz
Kunszentmiklós
 
 


...hát megvolt a könnycsatorna átmosás/szondázás,apa vitte,én maradtam taknyos Emmával itthon.Apa szerint gyors volt de zorall.Mindenki mást mond,egy szemész doki pl nem átallotta azt mondani,hogy nem fáj,neki is csinálták már,és magának is kipróbálta.csóri Hangámnak vérzett mindkét orrluka,és még utána is annyira ordított,hogy enni sem volt hajlandó,csak itthon cicin nyugodott meg.Vagy a technológia más nem tudom,de van ahol érzéstelenítő cseppet adnak előtte,na ő nem kapott ilyet.A dokinő viszont tündér,és megadta a magánszámát,ha bármi kérdés volna,és hívjam 3 nap múlva,hogy javult-e.Ha nem, 1-2 hét múlva már csak átmossák neki.Egész életemben lelkifurim lesz hogy gyáva voltam és apa vitte,bár ha ott vagyok ,sem lett volna másképp.Vicc hogy apa nem tudta megnyugtatni,a dokinéni átvette,és neki sikerült.

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Szia baboonia! Üdv közöttünk!

Én a Toldi dokinál szültem.Hozzá jártam végig terhesgondozásra is,és én csak jót tudok elmondani róla!Tutira a másodikkal is hozzá fogok menni! :D
Amikor beindult nálam a szülés,mire előkészítettek,lezuhanyoztam,már bent is volt a kórházban,társalogtunk kicsit,aztán burkot repesztett és onnantól már ki sem ment a szobából.Sajnos azt nem tudom mi lett volna,ha komplikáció mentes lett volna a szülés,de sajnos nekem magzatvíz távozása után minden fájásnál leesett a pici szívhangja,gondolom ezért nem mozdult mellőlem,egy óra múlva műtöttek kb.Azt is ő csinálta.Utána minden nap bejött a kórházba megnézni(pont ügyelt is egyik éjjel,meg gondolom dolga volt amúgy is),nagon lelkiismeretes volt!Én csak felsőfokon tudok róla beszélni :D
Ja,mikor mentem varrat szedésre emlékezett a kislányunk nevére,ezzel külön belopta magát,főleg a férjem szívébe!
Nekem nem volt külön szülésznőm,így nem tudom ő kit ajánlana,de szerintem kérdezz rá nála,én zsófinál szültem(a vezetéknevére nem emlékszem :oops: )nekem ő is szimpi volt.

Én nem fizetős szobában voltam,a szobával nem volt gondom,viszont a fürdő nagyon koszos volt,alig takarították,és akkor is csak tessék-lássék módra,viszont utolsó reggel,mielőtt jöttünk haza,jött egy új takarítónő,aki nagyon rendet vágott!Lehet én csak rossz váltást fogtam ki!
A csecsemősök közül nekem nem mindegyik jött be,és így utólag már azt gondolom nem kellett volna szentírásnak tekintenem amit mondanak,ráadásul volt,hogy nekem 3an 3 féleképp mondtak dolgokat.De alapvetően ha kérdezel,mindegyik próbál segíteni.

Amúgy kisfiút vagy kislányt vártok?

Szia!

Kisfiút vagyis lehet, hogy nem is olyan kicsit :) a 33. héten már 2,4 kg volt.
Köszönöm a sok infót sajnos a fürdőre sokan panaszkodtak így én is pont ezért gondolkozom a fizetős szobán állítólag ott szép tiszta és azért pont nem mindegy egy szülés után.... :?

Azóta jól van a babád? A császárt is Toldi doki csinálta?

Üdv,
Baboonia
baboonia
Budapest XV. kerület
 
 


Sziasztok!Már régóta olvasgatlak titeket,most rávettem magam a regisztrációra is.Én szept. 24-én szültem a Bajcsyban,60 km-t utazgattam a terhesgondozásra meg a kórházba,de megérte,mert nekem nagyon jó élmény volt a szülés is meg a kórház is.Az én orvosom is dr Toldi volt,a szülésznő pedig Magdika,akit nem fogadtam meg ,de egy tündér volt!!!
Úgyhogy kedves baboonia!Csak ajánlani tudom az orvost meg a kórházat is.Mi a férjemmel úgy döntöttünk fizetünk a külön szobáért,ez volt a mi kis családi nyaralásunk,ami a nyáron elmaradt.Az egyágyas szoba pici,de komfortos,apuka is bent aludhat,makulátlan a fürdőszoba és minden nap takarítják a szobát is meg a fürdőt is.Ha bármi kérdésed lenne szívesen válaszolok.(ha tudok) :lol:

Szia!

Köszönöm a sok infót nagyon megnyugtató ezeket hallani... pont most kezdtem rá stresszelni, hogy akkor most jól választottam-e. Eddig én abszolút elégedett vagyok Toldi dokival, nagyon korrekt a terhes gondozáson és nagyon emberi. Csak kíváncsi voltam, hogy szülés alatt is lehet-e erre számítani. :)

Üdv,
Baboonia
baboonia
Budapest XV. kerület
 
 


sziasztok!

Baboonia:szívesen,ha eseteg érdekel valami és tudok,szívesen válaszolok.Nem tudom neked az első babád lesz-e,nekem Anikó az első gyerek,és az utolsó1-2hétben merültek fel bennem a gyakorlati kérdések.nehezen tdtam elképzelni milyen lesz,ha "beesek szülni",aztán jött minden szépen magától.
Igen császárt is ő csinálta,mondjuk műtét közben velem az aneszteziológus dumált,csak akkor szólalt meg a doki,mikor megszületett a baba és én megkérdeztem,hogy minden rendben van-e vele,mir ő:Hát nem hallja Ildikó :wink: :lol: .(közben Ancsa sírása hallatszott)És persze utána bejött egyből mindent elmondott,még anyósomékhoz is kiment elmondani a részleteket a folyosóra.Minden rendben van szerencsére vele,nem tudom,hogy ha ügyeletesnél szülök,mennyire reagált volna gyorsan,de én pont az ilyen komplikációk miatt fogadtam dokit,és megérte!

Bibi,lehet,hogy más a technológia,de az is lehet,hogy Hanga már nagyobb baba,jobban felfogja mi történik vele,amúgy én is fel voltam készülve,hogy vigaszcicit fog igényelni utána,de nem kellett.Hogy van azóta a szeme?Javult már?
Nekünk csak a 4-5 napon lett jobb.

Nem tudom mi van a kislányommal,eddig napi 5-ször szopizott,most megnövelte 7-re az étkezések számát,persze a mennyiséget azt nem nagyon adja lejjebb
:) ,de már nem mérem mindig.Gondolom neki most van a 6 hetes fejlődési ugrás?

Tényleg,ti éreztétek a bűvös 6 hétnek az elmúlását,már úgy értem változott akkoriban valami a kajcsizásban,alvásban vagy ilyesmi?
herkeildiko
Pécel
 
 


igen nagyon hamar,már,este láttam hogy nem marad meg a könny,de piros volt még a szeme külső sarka ahogy kicsípte a könny.Másnap reggelre már gyönyörű volt,és azóta is hibátlan,örülök ,hogy túl van rajta,és remélem végleges az eredmény.
A 6 hetes növekedési ugrásunk,előtt Hanga este 9-hajnali 5,6 óráig aludt,nem szopizott éjjel.Aztán,hirtelen 3 x is,na ez szíven ütött,és nem csak úgy ciccantgatott,hanem hatalmas mennyiséget.Ennek eredményeképp iszonyat sok tejem lett,és a nappal 2 óránkénti szopi is bekúszott.Most is éjjel 9,1, 5-6 körül eszik sokat,és 6 körül már nem nagyon alszik vissza :shock:.Mindenki hulla,mert Emma átjön reggel felé,és Hangától nem tud aludni,viszont taknyos,köhécsel,amitől meg senki nem alszik.És délben tuti nem egyszerre alszanak,ha igen akkor más dolgom van alvás helyett.

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Egyébként azt szerettem volna még kérdezni tőletek,tudtok valakit,aki már fordult szoptatási tanácsadóhoz?Mert fontolgatom a dolgot,de valahogy cikinek érzem ezt az egészet :oops:
Szia
Igen az ismerősöm már fordult ne legyen ciki érzésed!!!
Ha úgy érzed az neked jó tedd azt!
Nem ciki!! A babóra és rád gondolj hogy mindent megér ha van tejci!
Üdv
titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek,tejci mennyiség beállt,már elég egy mellből szopiznia Aninak,ritkán kell a másikat is megcsapolni :) ,de,hogy ne legyen felhőtlen az örömöm,péntek óta csak ímmel-ámmal akar szopizni,és akkor is sír a cicin,rángatja a fejét,de nem olyan hiszti féle,hanem keserves krokodil könnyekkel.Először azt hittem cumizavaros lett az üvegtől,de nem hiszem,tegnap végre eszembe jutott,hogy alaposabban bekukkantsak a szájába,hát minden jel szerint szájpenészünk van :( Hívtam egyből a védőnőt,persze,majd csak szerdán dolgoznak azok is,úgyhogy most kezelgetem neki glicerines boraxszal,de annyira sajnálom,mert nagyon sír,minden egyes alkalommal.Azt olvastam,nem fáj nekik,de szerintem igen,mert akkor nem okozna zavart a szopizásban sem,szerintem.Szóval holnap megyünk tanácsadásra is,remélem hamar helyrejön neki.
Bibi,jól emlékszem,hogy te írtad egyszer,hogy volt Emmának?Ha nem ,akkor persze tárgytalanok a kérdéseim,de nálatok meddig tartott?Milyen erősen dörzsölgetted a gézzel?
Nekem úgy tűnik,mintha nyálazna is tőle,meg sokkal többet bukik is,mint eddig.
A gyereknevelés tényleg olyan.hogy amikor már azt hiszed minden rendben van,újra a feje tetején áll minden.
Most azt csinálom,hogy ha sír szopi közben,és nem hajlandó enni,lefejem neki,és megissza üvegből,de félek ettől meg ellustul majd.
herkeildiko
Pécel
 
 


Megoldódott a rejtély.Anikó éjjel betaknyosodott :( .
Szóval jól láttam,hogy zavarja valami,de nincs szájpenésze,csak valami tejmaradék lehetett a dokinő szerint.Láza nincs,nyűgös kicsit,és sokszor kell szívnom az orrát,szegénykém,a szopizás továbbra is nyűglődve,de azért megyeget.

Szerintetek ilyenkor is kivihetem levegőzni?Azt olvastam ez jót tesz neki,de elfelejtettem megkérdezni az orvostól.és nem akarom,hogy ártson neki.
herkeildiko
Pécel
 
 


szia Anikó
Igen Emmának,és Hangának is volt.A glicerines borax jó,egyebet nem tudsz csinálni,ezzel nem kell orvoshoz menni.A gézzel töröld a nyelvét,és mellesleg mindent amit a szájába vesz,cicit is beleértve.A lefejt tej cumisüvegből adása 1000% ellustulás.Éhen nem hal tuti,de sajna meg kell dolgozni a tejcsiért,erre vannak teremtve,beállítva ebben a korban.Ő üríti ki a cicit megfelelően,semmilyen pumpa nem helyettesíti.Sokkal több a tejcsi,ha szopival üríted,mint szívókával.Meg ezeket nem is erre találták ki.Az orrszívás úgy a leghatékonyabb,ha előtte befújsz,sószprét,vagy tejcsit cseppentesz a nóziba.Pár másodperc után lehetőleg ölben ültetve,picit előre kell dönteni a babát,és az orrcimpa melletti arcbőri részt picit oldalra húzva orrszívózni.Így megnyílik az arcüreg nyílása és extra mennyiségű trutymóhoz juthatsz.Ha belejössz megy egyedül is,és ha nem muszáj ne fogd le.
Most Emma lázasodik 2 napja,de egyéb baja nincs,csak délután kezd felmenni,és este 10 körül már 39 körül.Voltunk dokinál,valami láz vírus van,sokan elkapják.Mi lesz ha elkezd közösségbe járni? :shock:

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Ancsa lassan kezd jobban lenni,egyre kevesebb váladék van,és egyre szebben szuszog is.Igen bibi,tudom,hogy igazad van,de annyira sajnáltam szegényt,amikor láttam fáj valamije,és nehezére esett a szopi,de most elég kitartó már,csak most többször eszik,de kevesebbet,és éjjel is kétszer kel,de nem is baj,legalább van folyadékpótlás neki,mert vizet nem akar inni,de minek is,mikor ott a tejci .
Emma jobban van?
Én is elkaptam szerintem tőle,mert kezdődő tüneteket produkálok :(
Nem tudom hol szedtük össze ezt a nyavaját!!!nem is volt senki beteg a környezetünkben!
Amúgy tényleg kezd kicsit kihalni a topic,de gondolom mindenki el van foglalva.
herkeildiko
Pécel
 
 


Sziasztok!

Jó régen nem írtam már, de annyi minden történt velünk.
Pénteken pl. kiütéses lett Marci arca, ami hétfőig csak terjedt egyfolytában a hajas fejbőrére, fülére, füle mögé és nyakára. Állítólag a hormonok ürülnek ki belőle... Érdekes, mert a környezetemben senkinek sem volt ilyen. Szerencsére már kezd száradni a sok pötty, biztosan a krém is segít, amit a doki írt fel.

A másik, hogy nagyon kis beles! Rengeteget enne, de mostmár félek, hogy nagyon sokat hízik. Ugyanis már ez a 2. hét, hogy heti 400-450 grammot hízik. Képes egy-egy alkalommal 160-170 ml-t megenni, és még csak 6 hetes!
Nálatok ez hogy volt? Mennyit evett ennyi idősen?

Kép
katka0229
Budapest IV. kerület
 
 


Katka,Ancsa is kiütéses volt ott a 4. hét felé,ez szerintem sokszor előfordul.Csak biztos van amikor jobban van,hogy kevésbé...
Habár nem nagyon értek hozzá,de szerintem ez a hízás belefér,reálisabb adatot kapsz,ha havi gyarapodást nézel,én azt olvastam.Meg azt,hogy a napi elfogyasztott mennyiséget kell nézni kajából.Állítólag ahány kiló,annyiszor 150ml,leosztva az étkezések számával,akkor megkapod mi az optimális,legalábbis anyatejes babáknál.De én nem nagyon adok erre,mert ha éhes,úgyse tudod átverni,gondolom kiharcolja magának a kaját,legalábbis Anikó csak akkor nyugodt,ha jól lakott.Ő is már 4 hetes kora óta simán betolja a150-180 grammot,de tápszernél úgy tudom máshogy nézik.Én is aggódtam eleinte,hogy ilyen sokat akar enni,de rájöttem jól tudja ő mennyi kell neki,az én dolgom meg,hogy megadjam,amit kér. :D
Egyébként eddig kevesebbeket evett?Mert tudod biztos,hogy a6.hét környékén van egy fejlődési ugrás.
herkeildiko
Pécel
 
 


Sziasztok!

Én is régen írtam, gondoltam, bejelentkezek.

Dodó remekül van, csak eléggé nyűgös, niagaraként ömlik a nyál a szájából, sokszor alszik és felsír alvás közben, majd szunyál tovább.... Mivel pocak tele, pelus rendben, gondolom a foga, de ezt soha nem tudom meg 100%-an...

Enni mostanában szenvedősen eszik, de alapvetően jó evő. Remekül megy a hozzátáplálás, mindent szeret, éjszaka a "fogfájás" miatt néha felsír, de amúgy végig szundít éjjel. Most 7200 gramm körül van, napi 5x eszik, egy alkalommal 180-200 körül. Természetesen gyönyörű és imádom :):):)

Hihetetlen, hogy már 5 hónapos lesz jövő héten, sürög forog a járókában, fél perc alatt megtesz körbe 360 fokot, majd ezt csinálja folyamatosan... Várom mikor kúszik előre is, nem csak körbe :)

Tejem még mindig van, ugyanannyi, napi 450-500 között fejek, fejéssel már több mint egy hónapja megmaradt a tej, csodálom...

Többiek? :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Igazad van Ildi, biztosan a fejlődési ugrás miatt eszik ennyit ez a zsivány. :) Lehet, hogy ezért sem alszik sokat éjszaka? Míg 1 hete aludt egyhuzamban 5-6 órát, most 3 óránként kéri a kaját.
Ancsának mikor múlt el a kiütése? Neki is sok volt?

Nyuszika, tényleg röpül az idő! Szinte még most volt, amikor írtátok, hogy készültök a szülésre. :)

Kép
katka0229
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!

Nyuszi le a kalappal előtted,hogy így fejed a tejcit minden nap :D
Érdekes tényleg,hogy így meg tudod tartani,de gondolom mivel van igény,ezért az agy is teljesít.

Katka,Ancsának meg voltak kb 2 hétig is a kiütések,volt a mellkasán meg a hátán is,de nem sok és hol halványabb volt,hol meg erősebb.De neki még mindig szokott lenni a kis pofiján vagy a mellkasán néha,a doktornőnk azt mondta ez a fehérjéktől van,ami benne van a tejciben.
Akkor jól le vagy strapálva,gondolom rövideket alszol éjszaka is?
Eddig Ani is csak egyszer kelt fel,de most kel olyan 1 körül,aztán 4-5kor és 7-kor megint,a betegsége is,meg hiába mondom neki,hogy visszaállították az órát,nem veszi tudomásul
:D :D .
herkeildiko
Pécel
 
 


Holnap a bőrgyógyásznál kezdünk, mert már annyira szárad Marci bőre az arcán és a fülén, hogy magától kiserkent a vér már két helyen is, a kiütések meg nem nagyon akarnak elmúlni. Ennek ellenére nagyon jó kedélyű, nagyon sokat nevetgél. :) Olyan jó, hogy már van visszajelzés, és hogy ilyen! :)
Csak sajna az éjszakák szörnyűek... Ma is hajnal fél 6-ig nyomtuk este 11-től, kb. 2x tudtunk 1-1 órát aludni. Valószínűleg tápszert kell váltanunk, mert nem lakik jól tőle. A tejemet azóta is próbálom felküzdeni, de míg reggel elég neki, ahogy megy le a nap, a tejem is elfogy, hiába gyötröm fejéssel minden nap a mellemet.
Ildi, nálatok mi a helyzet tejcsi ügyben? A betegségére kap valamit? Jobbulást a kis csöppségnek!

Kép
katka0229
Budapest IV. kerület
 
 


sziasztok
úgy tűnik Emma lázvírust szedett össze,2 doki sem talált nála semmit,és a vizelet labor is negatív lett.Nyuszi jól utol értetek a súllyal,bár Hangát nem mértem egy hónapja,jövö héten megyünk szurira,és súlymérésre,kb 7600 körül lehet.Mint egy pici szumós.Persze nem csoda,mert ő éjjel nagyevő,2,5-3 óránként szopizik.Érdekes mert nappal sem igényel ilyen gyakran.Már azt sem tudom milyen egy félig átaludt éjszaka totál ki vagyok nyúlva.Amúgy vigyorgós nyugis baba,Emma folyton a kezébe adja a játékait,ezért teljesen megállt a mozgásfejlődésben.Csak heverészik,és várja az adományokat : ) Nekem azt mondta a dokim hogy anyatejjel nem lehet túletetni a babát,ami kell neki hadd kapja meg.Majd ledolgozza ha elindul.mindenkinek jobbulást ,megyek elborulok :)

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Sziasztok!

Mi volt a bőrgyógyászaton katka?
Nekem ugyan ez a helyzet,reggel sok tejem van,este kevesebb.De szerncsére most úgy néz ki beállt a mennyiség és elég neki,persze van amikor fáradt,türelmetlen,olyankor megy a balhé,mert gondolom túl lassúnak ítéli :) Van,hogy olyankor adok neki kicsit üvegből,és visszarakom cicire,akkor már türelmesebb.Egyébként az esti tej sokkal kalória dúsabb,és elvileg abból kevesebb is elég kellene,hogy legyen,de hát Ancsa azt szereti ha feszül a pocak :D .Nem szedünk semmit,én eszem a céklát ezerrel,meg szedek cvitamint mellé,orrspray és orrszívás,ennyi amit tehetek,de már jobban van,kevés cucc jön csak le neki.
Próbáltad már,hogy miután megeszi a tápszert rárakd cicire,hátha van kedve cummogni,és a tejtermelésnek is jót tenne,meg Ancsa pl.szeret úgy elaludni,főleg éjjel,persze ez csak egy ötlet.
Bibi,fárasztók lehetnek az éjszakáid!És amikor fent van,gyorsan,hatékonyan szopizik?Nekem is azt mondták,hogy szoptatott babát nem lehet túletetni.
herkeildiko
Pécel
 
 


igen amikor éjjel szopizik,erősen kitartóan szopizik,váltott ciciből.Nappal csak úgy,ha 3,de inkább 4 óránként eszik.próbáltam tejcsit szaporítandó 2 óránként megkínálni,de szó szerint kiröhög.Bekapja,aztán sandikál a szeme sarkából,próbál felfújni cicin keresztül,és kacarászik hozzá :D Este ha leteszem szopi után alszik egybe 4,5-5 órát,aztán kezdi 2,5 óránként :shock: Persze néha bedugózhatnám tápival,de félek nagyon nem tenne jót a tejcsinek,ha aludna reggelig.Mondjuk én viselném... :D

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Sziasztok!
Elmúltunk mi is 3.hónaposak. 2*kaptunk szúrit de meg se kottyant neki csak a másodiknál amikor mindkét lábába kapott de akkor is kicsit sírt csak felvettem és abba is hagyta.
6230g és 62cm Barbara /3770g és 52cm született/ azt mondták vasgyúró bébi és ez mind anyatejtől:(
Mosolyog nagyon nézelődik kinyomja magát hason,már megfog és rászorít mindenre, átfordul az oldaláról a hátára. Dumál-dumál kacag..
Este 21kor ágyába rakom/200-250g/ szopizás után ébren max 30perc múlva ránézek és már alszik is egy nyekkenés nélkül reggel 6ig/9óra/ ez már 1hete így van nálunk:).
Nagyon jó kislány igaz a napközbeni alvás kicsit nehezen megy mert kb délelőtt 9-10 alszik és nehezen eltudom altatni 12v13körül, mert már nagyon érdekli minden, és ha minden jól megy akkor 15v16ig alszik, de fel fel sírogat...
délután is még fürcsi előtt 16v17 alszik 1órácskát talán. Összesen max 13órát alszik 1nap. Kaki 3* van, de ha nincs ennyiszer akkor fáj a pocija..
Heti 200-300g hízik.
Nálunk ez a helyzet.
Üdv
titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!

Én is úgy vagyok most már Benedekkel éjszaka, mint Te Bibi :) Már végre este nekünk is van egy hosszabb alvás, aztán éjfél körül kel valamikor és utána még 2 -2,5 óránként szopi, aztán már napközben szintén vannak hosszabb 3-4 órás szopi szünetek. Szerencsére tejcsi van bőven, eddig mindig volt annyi amennyi neki kellett, eddig a rekord 180 volt, mondjuk ez 2 órás maratoni szopi összessége :D na azért nem teljesen folyamatosan kell elképzelni, közben van tisztába rakás, böfiztetés - csak hát anya reménykedik, hogy most alszik el, most már tényleg elalszik, ez a kis kópé meg minden altatás próbálkozásnál lazán 30 akat rászopik :D
Túl vagyunk az első szurin - szerencsére zavartalanul lezajlott :)
Már még jobb az altatás-alvókája bár nagyon rapszódikus. Van hogy kint se alszik van hogy 3 órát alszik a levegőn - tologatás nélkül!!! csak ha megébred akkor kell kicsit tologatni a kocsit. Volt hogy kint egyedül tologatás nélkül elaludt, pedig olyan nagyra volt nyitva a szeme, hogy megesküdtem volna nem lesz alvás, aztán térültem fordultam és már aludt :) Bent hasonló a helyzet, ha időben elkapom, akkor tök gyorsan elaltatom (pár másodperc és alszik) de ha túl megy már egy ponton olyan nyűgös lesz, hogy már nagyon nehéz álomba ringatni.

Titta - nem semmi a "kis" hölgy neki is van evőkéje! Szép súly! Benedek is már 5 kiló - uh tényleg ma kellett volna mérni, na majd reggel :) Irigyellek az éjszakákért, remélem nálunk is hamar eljön ez az idő. Nagyon ügyesek vagytok! ;) Bár tudom ez még változhat, ügye Bibi :D Kitartás, csak eljön nekünk is a jóvilág :DDD

Nekünk a hasfájásra nagyon bejött az a bizonyos Gynex (gyógynövény tinktúra) egy csepp a köldökébe, bemaszírozom a köldöke körül a hasába én pedig iszok napi 2 adag édeskömény teát és így mi tök jól elvagyunk, tudnak távozni a szelek, már nem bántják annyira, nincs az a szenvedés már napok óta, ügyesen kinyomja magából, kaki nálunk még jó sok van, de ez is változó - szerencsére éjjel már nincs, így nem kell éjszaka tisztába tenni. :D Tényleg Ti mit tudtok, mitől zöld a széklet ill. mitől fosik. Felváltva fosik ill. zöld a széklete, ill. most egy pár napja már nem zöld és néha fosik. Nekem többen azt mondták a fogcsíra ahogy jön attól van, és hajlottam rá mert nagyon tömködte a szájába a kezét és nyűgös volt. De a védőnő meg azt mondta (Benedekre nézve :D ) hogy esetünkben a túl evéstől fosik, ti hallottatok erről valamit vagy tapasztalat?

Ildikó nem semmi mennyit eszik Anikó már a kezdetektől! Örülök, hogy van tejcsid! Valószínű nekem azért se kellett soha fejnem és mégis volt elég, mert a fiatal úr éjjel-nappal 2 óránként megcsapolta 2 hónapon keresztül :D Az elmúlt időszakban összesen talán 2szer 3szor fordult elő, hogy megijedtem nem lesz tejem a köv. szoptatásra, de mindig volt, akkor pont aludt egy hosszabbat és mire kellett újra feszültek a cicik :) De mostanában azt veszem észre hogy már nincs az az irtózatos feszülés mint régen, csak néha néha, tudom írtátok már, hogy ha beáll a kereslet-kínálat akkor ez lehetséges. Ildikó nálatok milyenek az éjszakák?

Bibi Emma már jobban van? - remélem igen! :) Jót nevettem ezen: "Csak heverészik,és várja az adományokat" :DDD

Katka - nagyon sajnállak titeket, remélem hamar lesz megoldás, szörnyű mikor az ember tehetetlen és nem tud segíteni a csöpségnek, meg hát te is ki lehetsz purcanva - szegénykém :(
A kiütésekkel kapcsolatban, Benedeknek is volt jó sokáig, nekünk a védőnő már rögtön az első találkozáskor mondta hogy kenegessem az arcát anyatejjel mert nemsokára jönni fognak a kiütések a tejcsitől, jöttek is és nekünk az anyatej be is vált, aztán igen volt hogy máshova is "átterjedt".
Sajna nekünk is száraz a bőrünk (most tényleg szó szerint többesszámban :D ) Nekem a tejtermékektől, pedig nagyon-nagyon-nagyon keveset ettem, de azt se bírjuk :(( Benedeknek már lettek ilyen ekcémás sebecskéi és a füle mögött is elég csúnya volt mire észre vettük (ki a fene nézegeti a füle mögét :D ) de a fürdető krém (gyógyszertári) nagyon jó rá. Én nem váltottam ki eddig csak most hogy a doktornéni határozottan állította, hogy abban nincs semmi káros anyag (kőolajszármazék stb.) úgyhogy most azzal kenjük a kis testét - meg lopunk belőle magunknak is :D

Benedek is szépen fejlődik, csajok én most kezdek fellélegezni végre egy kicsit, eddig nagyon strapás volt az életünk. Már sokat el van egyedül is a játszószőnyegén, meg mi most kezdtük el használni az autósülést, de még mindig csak kispárnával - nagy ellenzője vagyok, ugyanis a még ülni nem tudó csöppségek, csak gémberednek benne és nagyon nem jó szerintem a gerincüknek, nah mindegy ez az én véleményem, ezért mi nem tesszük bele még most is csak kispárnával, mert így szinte fekszik és nem terheli a gerincét. Amúgy már 5 hetes kora óta nevet ránk, hihetetlen dumás, rengeteget "beszél", jár a keze-lába folyamatosan, alig lehet tisztába tenni, lesz vele gondom, ha majd már mászik :D

Kép

Kép

Üdv: Timi & Benedek baba
Mindenkinek problémamentes, szép babavárást illetve jó babázást kívánok! :)
75eperke
Budapest XVII. kerület
 
 


Kép

Kép

Üdv: Timi & Benedek baba
Mindenkinek problémamentes, szép babavárást illetve jó babázást kívánok! :)
75eperke
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!

Végre tegnap elmentem egy szoptatási tanácsadóhoz,és mondhatom,nagyon ,de nagyon megérte!Anikó pár napja sokszor sírva fakad szopi közben,de a nátha elmúlt,és a füle is tiszta,ezért megint kétségbe estem :(
Bimbóvédővel szoptatok,sajnos,de nem volt más választásom az elején,mert e nélkül nem sikerült egyáltalán szopiznia ,most meg nem hajlandó a nélkül,pedig már alkalmas lenne a bimbóm rá,de a tanácsadó szerint lassan le lehet szoktatni.Azt is mondta,hogy azt szokta tanácsolni mielőbb váljunk meg tőle,mert sokat ront a tejtermelésen,de szerinte nálunk egyáltalán nem okoz gondot,azt mondta,ő úgy látja minden a lehető legnagyobb rendben van,Ani meg csak azért nyűgösködik,mert mohó és valószínűleg feszül a pocija már a vége felé.Mert még azt is csinálja mostanában,hogy nem nyeli le az egész tejet,hanem szépen lassan csorgatja ki a szája szélén,szerinte azért mert csak szopizni akar,de már nem éhes :D Már bánom,hogy nem előbb tettem meg ezt a lépést,jó pár aggodalmas napot megúszhattunk volna :oops:
Eperke! nagyon aranyos Benedek,szép kis nagy szemecskéi vannak :) Nálunk is elég hosszúak a szopik,általában legalább egy óra.Nekem nem feszülnek már a cicik rég óta néha éjszakánként. most,hogy Ani meggyógyult,újra 9-10körül elalszik,és változó,2-3-4 órakor kel fel,aztán alszik megint 6-7-8ig.
Este és éjjel elalszik cicin.de napközben nem,vagy ha igen,akkor is felébred,ha lerakom,ő nappal egyszer kint alszik a kocsiban,akkor könnyen pár perc alatt kómába zuhan,de bent csak rövideket szunyókál,de már elég jól lefoglalja magát,meg mindig szoktam hozni magammal a pihenőjében,de ha nagyon nyűgös,magamra kötöm,és együtt csináljuk a dolgunkat :) Bízom benne,tudja ő,mennyi alvásra van szüksége,meg hiába is csinálok vele bár mit,olyankor kézben is csak leskelődik,nem alszik.Én úgy tudom,a zöld széklet attól van,ha sokszor van mellváltás és sok "elsőtejet" iszik a baba,mert abban sok a laktóz,és ha több,mint amennyi laktáz enzimet ő megtermel,így erjedni kezd a belekben ez a laktáz,ami hasfájást és zöld székletet okoz,de azt is olvastam már,hogy ha az anya vaskészítményt szed az is okozhatja.A hasmenésre nem tudok mit mondani,lehet tényleg túleszi magát.

Megyek készülődök,mert este utazunk haza a szüleimhez!Már nagyon-nagyon várom,kíváncsi vagyok Ancsa hogy viseli majd a kiruccanást.
herkeildiko
Pécel
 
 


Sziasztok,

Na mi is bejelentkezünk gyorsan...
Nem csaltak megérzéseim, és hát Kolos bébi is Bulcsúhoz hasonlóan giga bébi... ma voltunk 2 hós oltáson 6050 gr. és 62 cm!!
Nekem fogalmam sincs igazából mennyit eszik már nagyon régóta, egyáltalán nem mérem, bár azelőtt sem igazán mértem :)
Elég jól alszik, este már teljesen egyedül alszik el, megtanulta hogy este egyedül megy az alvás, gondolom a rituálé miatt is tudja. Így nagyon jó dolgom van mert mindkét fiam este egyedül alszik el. 8-kor rakom le és ált. 3 fele kel először de van hogy 5 ig alszik, aztán 3 után 6 kor kel és még ezután is nyekeregve bár de még visszaalszik 8-ig.
Napközben olyan másfél-két órát alszik úgy háromszor...
Sétálni mi hordozókendővel járunk, Kolos rám van kötve, Bulcsú motorozik, így nagyon egyszerű az életem mert igazából észre sem veszem hogy ketten vannak, nem is tudom mikor használtuk a nagy kocsit... Kolost ahogy magamra kötöm már alszik :)
Kaki két naponta jön de akkor giga adag... sajnos néha még lázmérővel rá kell segítenem, mert van hogy nagyon sokat küzd a kakival.
Egyszóval minden rendben, teljesen jól elvagyunk, néha vannak nyűgös napok, de amúgy teljesen jól megy kettővel az élet :) Sőt még pöttömtornára és ringatóra is járunk Bulcsúval ugye, és most Kolos érkezése miatt sem adtuk ezeket fel, Kolost magamra kötöm és mindent csinálok Bulcsúval úgy mint régen. :)

Kép

Kép

Kép [/img]
tücsi85
 
 
 


sziasztok
Végre kibújt az első fogacska.. :shock: hát mit mondjak.Hanga szopi szokásai,cicitépés továbbra is megmarad,csak most már van is mivel tépni.Nagyon kell figyelnem hogy jól kapja be a cicit,különben aúúú.A napokban vagyunk 5 hónaposak,68 cm 7600 gr 4 szurin túl,aből a prevenar miatt 2 dupla.Az utolsónál csak utána kapott germicid c-t,az esti lemaradt,másnap lázas is lett :( Amúgy jól viseli,picit sír,ha felveszem elhallgat.Emma is megkapta a meningococcus c-t,ő is már csak a végén sírt mikor kész lett.
Tücsi nem mondom jó kis súlyos egyéniség kolos is :D Irigyellek a hordozás miatt,mert Emmát szinte mindig magamon tartottam,de Hanga utálja :? hirtelen ennyit,halál fáradt vagyok,még visszaemlékezni is.Nem tudom valaki tapasztal hasonló kimerültséget?Nem is fizikai fáradtság,hanem szellemi lelki kimerültség,és fizetnék egy jó alvásért.Pedig nyomom a vitaminokat,a bébi mindent kiszív.

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Bibi, kijött Hanga foga?! :) Szuper!!! Mi is nagyon várjuk az első fog érkezését, szegénykém, éjjel, álmában 1-3 alkalommal is felsír. Annyi a sírás, hogy felsír és alszik is tovább, így még be sem kell menni hozzá, de sajnálom, ez így megy már jó pár hete. Ezzel együtt végigalukálja az éjszakát, csak itt az első pillanat, amiben nem igazán tudok segíteni rajta...:( Nem tudom mennyi idő még, de hátha, mert már írtam korábban is, nagyon durván nyáladzik, és ezek a fájdalmas felsírások... Ma reggel is sírva kelt. Éjjel 2x is felsírt....

Dodó már el is múlt 5 hónapos, 7280 gramm volt vasárnap, centit nem tudok, az itthoni mérés alapján 67 körül van.

És íme:

Kép

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Sziasztok,
csak egy pillácskára ugrok be. Kissé zűrösek a napjaink... A kicsivel minden rendben, a középsőnél van ez meg az, de túl leszünk mindenen! :)))

Szandi már 6,5 kg, 67 cm, gyönyörűen fejlődik. Megkaptuk a kötelező mellé a plusz oltásainkat is, a család meg influ elleni védőoltással vérteződött fel :)
Járunk Dévény-tornára, ennek köszönhetően a ferdenyak-tartás szinte megszűnt, és az abból adódó kompenzációk is csökkennek, haladunk szép lassacskán.
Szandi még semmi "kunsztot" nem csinál. Iszonyatosan nagy kommunikátor, idegeneket is "lekövet" tekintetével, és persze fogja a játékot, meg önállóan felveszi a járókában, a "kunsztot" a mozgására értem. Ő még nem fordul sehová, néhányszor előfordult egy héten át, hogy úgy 90 fokkal arrébb ébredt, mint ahogy letettem, de aztán ez is elmúlt.

Az éjszakákat már elég régóta átaludta abban az értelemben, hogy csak egyszer, úgy öt-hat tájban kelt, de most már úgy kb. 3. hete ténylegesen átalussza. Nagyon ritkán van olyan, hogy hét előtt ébred, inkább fél nyolc, nyolc körül ébred először. Nem panaszkodhatom igazán! :)))

Tejcsi még van, minden egyes etetésre jut (Szandi úgy állt be, bármivel is próbálkoztam, hogy max. négyszer hajlandó enni egy nap, de akkor arányaiban többet, mint az öt-hatszori evésre van előírva a korának megfelelő csecsemőknél). Kb. egyharmad-kétharmad az arány a tápi javára. Mindegy, amíg egy kicsi tej van, meg fogja kapni. Nekem már az is nagy szó, hogy elmúlt négy hónapos és még mindig tudom szoptatni (a nagylányomnál több mint egy évig ment, és hat hónapig csak tejcsi volt, a fiamnál kezdettől volt tápis pótlás, és 4 hónapos korára elapadt a tej sajnos).

Mindenkinek jobbulást a nyavalyákból, olvasgatom, hogy ilyen-olyan gondok vannak... Remélem, mielőbb meggyógyul mindenki, és csupa jó hírt olvashatok majd!

Bocsi, hogy hosszú lettem :I

Legyetek jók,
időnként majd jövök. (... és ez nem fenyegetés! :D )
bee970311
Budapest
 
 


Nyuszi, a képen járókában van Dodó? (nagyon édes kép!) Csak mert olyan nagynak tűnik nekem, és látom (ha járóka) hogy ezt is feljebb lehet állítani, mint a kiságyakat? Azért kérdezem, mert pont a járókán gondolkozunk, de én úgy tudtam azokban nincs fokozat csak a lenti és én onnan egy fekvő Benedeket nem tudok kiemelni :( Sajna ki van purcanva a derekam, nem bírja a strapát, úgyhogy ezért úgy gondoltam amíg nem áll vagy ül addig mi nem tudjuk használni, ha meg már csinálja ezeket nem tudom kell e még? Segítsetek, mi a tapasztalat, mászó, ülő, álló babánál is még ki lehet használni a járókát?

Kép

Kép

Üdv: Timi & Benedek baba
Mindenkinek problémamentes, szép babavárást illetve jó babázást kívánok! :)
75eperke
Budapest XVII. kerület
 
 


Igen, járókában van. Ez egy 120x120-as, nagy, és szerintem igen, ülő és álló babánál is jó. Ha szeretném, hogy ne a lakásban sürögjön a lábam alatt, akkor jó oda berakni.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Mától vasárnapig van babaexpo. Valaki volt már ilyenen érdemes kimenni?
Üdv
titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Kép
titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!
Na ő lenne Barbara:). 62cm 6420G.

Bibi:
Miért nem tudok avatart feltölteni, pedig minden méret stimmel?
Azért kérdem tőled mert látom neked sikerült.
Üdv
titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Titta, édi Barbara :) És mekkora ujjszopi van az egyik képen?!?!?! Wow!!! Dodó már egy hónapja nem cumizik, és ujjacskát sem szop. Szerintem ez a legszerencsésebb :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


titta,nyuszi nagyon édik a csajok
hát ujjszopi nálunk nagyon megy,úgy alszik és vígasztalódik.Sőt gyakran ciciszopi közben is bedugja cici mellé : )))először úgy röhögtem.Ha már kezd eltellni a pocak,és csak szopizni szertne,és nem enni,bedugja az ujjacskát,a cicit meg elengedi.
avatár...úgy emléxem átméreteztem a képet,valami egészen kicsire kell,és úgy sikerült.Nem volt egyszerű,sokáig bénáztam.Megpróbálok avatárt cserélni,talán sikerül,aztán elmondom a titkot.. : )

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


na ezt a hülyeséget azt mondja nem lehet nagyobb mint 15kbyte,korábban méretet adott meg számszerűen,hogy hányszor hányas.passzolom,majd ha még unatkozom próbálkozom.Vagy ha írsz segítséget a működtető biztosan segít : ( Kép

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


..na most meg képet sem tudok feltenni :evil:

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


nyomom a melléklet feltöltését,és semmi...

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Melléklet feltöltés ment átméretezve, de ez a avatar nem megy pedig minden méret stimmel amit kér:(

Nyuszi: Igen megy az ujjszopi és valahol ennek most még örülök, mert így el van akár 1órát is még reggel ébredésnél nem azonnal kell cici.:) Meg ezzel nyugtatja meg magát napközben is. Ha meg nincs ujjacska, mert tél van és overálból nincs kint akkor általában a cumit fogadja el de ez egyre ritkább. Én úgy vélem, hogy nem viszi túlzásba az ujjszopit ezzel jelez, hogy nagyon fáradt vagy éhes.
Nem mellékesen nagyon vicces amíg keresi hogy tegye be a szájába néha már annyira fáradt, hogy nem tudja betenni és akkor dühöng egy kicsit és végül sikerül:). A vicces még az egészben, hogy bal kéz cumi jobb kéz teljes ököl bekapás:)
titta34
Budapest XVII. kerület
 
 


Titta, Bibi,

De jó hogy felkerült témának az ujjszopás... én tegnap lestem a netet kétségbe esetten mit csináljak, mert valahogy nekem az volt a fejemben hogy nagyon rossz dolog és hogy inkább cumi... Merthogy Kolos most nagyon szépen szabályosan elkezdte szopni az ujját... és új volt a dolog merthogy Bulcsú soha nem próbálta.
És ráadásul elfogadja a cumit is... szóval kétségbe esve kerestem most mit csináljak, hagyjam szopni az ujját, vagy adjak neki inkább cumit.
Aztán utána néztem és az általam kedvelt Ranschburg Jenő is az ujjszopást tartja jobbnak, bár mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is... de arra a következtetésre jutottam hogy inkább az ujját szopja mint a cumit. Fogak szempontjából az ujjszopás csak 5-6 éves korban akadályozza esetleg a maradandó fogakat és ott is csak a túlzásba vitt ujjszopás. Szóval tévhit hogy a fogakat akadályozná... na mindegy szóval sok dolgot olvastam most róla, és maradt az ujjszopás :) De milyen vicces, hogy pont itt is most került elő a téma :)
tücsi85
 
 
 


Kép Kép Kép mi is a téma ujjszopás? : ))))

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 


Jajj, Bibi, olyan szépek vagytok együtt és le sem tagadhatod Hangát....... !!!!!
Na nálunk nincs ilyen ujjszopi, mint írtam, végtére semmi sincs és enélkül is remekül elvan másfél órát is a járókában, egyedül :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Megint megnéztem a képeket, az első Annyira ÉDES!!!!!

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


köszi nyuszi,többen mondták már,hogy mintha magamat ringatnám.
Ma hosszú idő után ismét kimozdultunk,anyu szülinapján.Voltunk páran,hát Hangám azt sem tudta hogy rémüldözzön,kellett 1 óra hogy egyáltalán rá lehessen nézni.Betettem kendőbe,na ott végre megnyugodott,de nem hagyta magát macerálni.szokni kell a társaságot,és otthon is egyre nehezebben viseli ha ellépek mellőle. :shock: másnál hasonló?

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
bibi15
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?