Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

lenocs,
bocs az elszólásért! már elküldtem a múltkor a hozzászólásomat, amikor rájöttem, hogy lebuktattalak...
Nekem vér és vizeletvizsgálat volt már a 7. héten, legközelebb az AFP miatt megyek laborba. Én a dokit megkérem, hogy inkább Ő adjon beutalót a kórházba, simán ad. A 12. hétig ugyanis nem akartam elmenni a védőnőhöz, mert addig nem akartam nagydobra verni a dolgot. Itt, ha bemész a védnőnőhöz, és nem a baloldali, hanem a jobboldali ajtón, akkor már a fél falu tudja, hogy terhesgondozásra mész. Kedden akartam beszaladni a kiskönyvemért, de kiderült, hogy éppen most ment el két hétre szabira a védőnő, úgyhogy csak valamikor a 16-17. héten fogja megtudni a nagy hírt. Addigra az összes labor meglesz, Ő csak vérnyomást szokott mérni, vízeletből nézi a fehérjét, meg szívhangot hallgat.
Egyébként Te miért is mentél át a Margitból a Szent Imrébe, A dokid nem jött be?
Fiú-lány: azért még nem száz százalékosan élem bele magam a fiúcskába, bár tényleg látszott ott valami, meg a dokim azt mondta, hogy ebből már nem lesz lány. Ő még eddig nem tévedett, ha nem jól látja, akkor inkább nem mond semmit. Még a Lucánál a 16. héten 3D-s Uh-n mondták azt, hogy valószínűleg fiú (nem a saját dokim). Szóval szerintem biztosabb a 19. héten lesz (akkor megyek legközelebb UH-ra)

Pocak-méret:
hát lányok, elkezdődött, aminek el kellett. Hétfőn még be tudtam gombolni a gatyáimat, tegnap már igencsak szűkösek voltak, úgyhogy előbányásztam, visszakértem a terhes cuccaimat, de minél később szeretném azokat felvenni. Néhány szoknya még jó rám, majd azokat hordom még 1-2 hétig...

Szívdobogás,
azt mondják, a 7. héten már látszik, előtte nem nagyon. Úgyhogy Márti, nem kell izgulni!


Sziasztok,
Kátyuska
kátyuska
 
 


Szia Drika, Annamari!
Köszönöm a válaszokat és a kedves fogadtatást! Azért szorongtunk/unk egy kicsit, mert Eszterünknél már az 5.héten szépen látszott a szívműködés. Tudom, hogy nincs két egyforma terhesség, de az anyai aggodalmak ...!!! Remélem most csak arról van szó,hogy kisebb a számított időpontnál, ezért nincs még szívverés! Jövő héten pénteken kell ujabb uh-ra menni, akkor kiderül.
Márti
csmarti
 
 


Anikó!
Először is gratulálok.Kép
Vanda már leírta neked, hogy aug.10. a szülés várható ideje, és most 5 hetes terhes vagy.Kép
Nekem nem mértek HCG szintet, csak progi szintet, így ebben sajnos nem tudok neked segíteni.

Judyt
9+4

Judyt
KépKép
judyt
 
 

 
 

Kátyuska!

Vicceltem, nem érdekel, hogy lebuktattálKép
A dokim elment a kórházból, mi meg el is költöztünk, szóval messze lett. Nem mintha a Sz. Imre közelebb lenne, de a doki miatt választottam.
Hát nálunk a kutya nem figyel a környéken a másikra. Szerintem az utcában a szomszédoknak már csak a gyerekkocsi tűnik majd fel.
Kilók: Bevallom, én még nem álltam mérlegre, mióta terhes vagyok. De szerintem a cickre ment meg a derekamra valami, mert még minden ruhámat hordani tudom. Nem is értem, mert a második állítólag hamarabb látszik, nekem meg később, mindegy.

Bogárka!
De jó, majdnem akkora a babád, mint az enyém, csak a nyaki redőm nagyobb, egy centivel, de azt mondta a csaj, hogy teljesen jó. Kaptál videót? Kihez kerültél? Sokat vártál?

Csmarti!
Üdv itt. Lehet, hogy jobb felbontású uh-n látták az 5. héten. Olyan korainak tűnik, szerintem ne aggódj!

Krimo!

Nem tudom, hogy majd 2 év múlva is azt mondod, hogy jól megúsztadKép Jóvanna, nem károgok, de nyáron pölö úgy éreztem magam, mint egy nyugdíjas.

csaó

L.
lenocs
 
 


Sziasztok!

Márti!
Szerintem sem kell izgulni, ha jól rémlik szinte mindenki így kezdte: petezsák és semmi más.Lesz ez még "tele" babával! Kép Kép

Rita!

Az alvásproblémáról pár napja már írtam... Ha csak kétszer kelek fel éjszaka, akkor örömtáncot járok. Kép

Bannamari!
Nekem is van levegővétellel gondom, ha lefekszem. A párnáimat le is teszem rögtön, mert úgy érzem "belefulladok". Normális vagyok??? Kép

Reggel háromszor átöltöztem, mert minden szorított (ami rámjött egyáltalán).Aztán nagynehezen találtam valami kényelmeset. Most úgy nézek ki, mint egy unikumos üveg. Kép

Puszi:

Viki(10+3)
vikó
 
 


Aniko
Most néztem, hogy az előző terhességemnél 5 hetesen 38oo volt a HCG szintem. Gondolom, ha előrébb tartasz, akkor normális a tiéd...
lenocs
 
 


Sziasztok!

Lenocs!
Persze, csináltunk videot, Petránál is fel van véve mind Kép
UM-nél voltam, most nem voltam úgy elájulva tőle, elég tárgyilagos volt, de nem volt semmi gond, csak nem volt olyan hű de kedves. Egyébként a BK-val nekem sem volt semmi bajom anno, sőt nagyonis kedves volt velünk is, becézgette a babát, csak a barátnőmet paráztatta minden hülyeséggel, így döntöttem most UM mellett.
Várni nem kellet sokat, kb 10 percet (bár egy órának tűnt).

Lehet, hogy egyszerre szülönk? Kép

Na most megyek, Petra nyügi ...Kép

Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Mj____Móni
Helló!
Tökre örültem a levelednek, azt hiszem TE vagy az első aki reagált rám! :-)) A hasfájásom elég változatos, igaz egész nap dolgozok, és délután már alig várom, hogy hazaérjek. Eszek, és dőlök mint egy zsák. Az bánt, hogy az első terhességemkor semmi ilyen panaszom nem volt, félek nehogy emiatt baj legyen a picivel. A 12 hetes ultrahangon minden oké volt, 20.-án kell mennem AFP-re. Egyébként a vérképem se volt jó, és kiderült, hogy epekövem van ( diétáznom kellene mint állat !) ezenkívül még 10 hetesen volt egy elég erős hasmenésem is! az is teljesen letaglózott! Amúgy köszi a tanácsot! Remélem jól vagy! és te hol is tartasz hetekben???
Csmarti!
Bocsi de nem szolnoki vagyok, csak Szolnok megyei. szülni Szentesen fogok, eddig még nagyon meg vagyok elégedve a nőgyogyászommal, de ha van kedved azért dumcsizhatunk!
Remélem írsz majd! szia
fejeske
 
 


Sziasztok Lányok!

Írtam, elküldtem, és elveszett! Miért van ez?
Köszi a válaszokat, és a kedves fogadtatást! Azért szorongtunk/unk egy kicsit a férjemmel, mert Eszter lányunk szívverését már az 5. héten láttuk gyönyörűen. Tudom, hogy nincs két egyforma terhesség, dehát az anyai aggodalmak ...!!! Remélem most csak arról van szó, hogy kisebb, mint a számított időpont, ezért nem látszik még a lüktetés! Jövő héten ujabb uh. lesz, akkor kiderül a dolog.

Védő/támadóKép nénik: én eddig soha nem hallottam arról, hogy vki pénzt adott volna neki. Csodálkozom nagyon! Mi virágot vagy édességet adtunk, amit nagy hálálkodások közepette fogadott csak el. Látszott, hogy nincs hozzá szokva. Sajnos ez a néni azóta nyugdíjba ment, mi meg kerületet váltottunk (Bp.), úh. kíváncsian várjuk, hogy mi vár ránk a XIII. kerületben! Még egy dolog: amikor Eszter született (2002), a terhességet gondozó orvos adta ki az igazolást a gyed/gyes-hez, és nem számított, hogy a védőnőnél hányszor voltam. Lehet, hogy ez megváltozott? Nem tudom.

Wanda!
Neken nincs ilyen problémám, de hallottam az intimtorna-tanfolyamon, hogy egy kis reggeli fenéktorna és fél liter langyos/meleg folyadék csodákat tehet a bélrendszerben. Probálkozz! Sok sikert!
Márti
csmarti
 
 


Ó-ó! A technika ördöge! Most látom, hogy mégsem veszett el az üzenet, csak nem láttam vmiért. Bocs az ismétlésért!
Márti
csmarti
 
 


Szia Fejeske!
Szolnok város vagy megye, szinte mindegy! Kép Akkor is örülök neked! Nincs olyan messze a két város egymástól.

Mindenkinek köszönöm a megnyugtatást! Sokat jelent nekem/nekünk!!!
Márti
csmarti
 
 


Bogárka75 Kép
Köszi az ötletet. Búzakorpát hol vegyek? Cora-ban lehet kapni szerinted?

Csmarti Kép
A langyos víz lehet, hogy hatásos lenne, de félek hogy attól inkább felül jönne ki a kaja, ha érted mire gondolok. Egyébként én szolnoki vagyok Kép
Szívhangot 5-6. héten még nem lehet látni, inkább a 6. hét végén, hiszen akkor kezd el valóban pulzálni a szivecskéje Kép

Lányok,
délután megyek a dokimhoz. Kíváncsi vagyok, hogy berendel-e majd 12.hetes UH-ra, vagy nekem kell győzködnöm erről Kép

Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Sziasztok mamik,

Márti, a dokim nekem is okozott pár nehéz napot, amikor a 6. hét tájékán nem látott semmit a petezsákban. Aztán pár nap múlva már minden sinen volt, azóta meg már jól behozta magát a bébi!Kép
Azért kissé be vagyok tojva, hogy 23-án megyek UH-ra, már 17 hetesen. Annyira rossz lenne karácsony előtt, ha valami baj derülne ki..
De nem fog, ugye??Kép
Nem tudom mit hergelem magam, sokkal kisebb az esélye, hogy baj van, mint annak, hogy nem. A súlyosabb rendellenességek az első 3. hónapban alakulhatnak ki, de akkor általában megszakad a terhesség.
Na jól megnyugtattam magam..Kép
katica78
 
 


Katica78!

Nagyon helyes, csak nyugtatgasd magad! Egyszerre engem is megnyugtatsz, mert hasonlóan aggódom! KépA 20.ai héten megyek UH-ra, de nekem "csak" a 12.heti. De már tűkön ülök...

Viki
vikó
 
 


Sziasztok,

Vanda es Judyt koszonom valaszotokat.
Lenocs a te eredmenyed jo, en is ot hetes vagyok ezek szerint es ilyenkor a HCG nem szabad,hogy meghaladja a 4000-t.
Nem baj, holnap megtudom mar mi van velem.
Sajnos az elso terhessegemet sokkal kesobb fedeztem fel igy akkoriban teljesen mas volt az elvaras. Erre meg mar harom eve varunk.
Na jo, nem untatlak titeket, ha gondoljatok majd holnap leirom mit mondott az orvos. Inkabb ikrek legyenek, minthogy a terhesseggel legyen gond.

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


KaticaKép
Tényleg nem tudom miért aggódsz Kép Ha a 12. heti UH-n minden rendben volt onnan azért nagyon is sinen van az ember. Akkor még befigyel az AFP, ami sok kismamát megriaszt és bizonyára itt is lesznek olyanok akiket majd megriaszt a "rossz" eredmény, aztán kiderül, hogy nincs semmi baj sem. Ez megszokott, sajnos az AFP nem annyira megbízható.

CsMárti,
Te se ess kétségben ha még jövőhéten sem lát szívhangot, nem feltétlenül fogja látni a 6. héten! Ha nőtt a petezsák az ehetihez képest és látszik benne a babó akkor semmi gondKép Két hét múlva már tutira lesz szívhangja.

Bevallom én még nem láttam az én babóm szívműködését, mivel én is az 5 hét végén voltam UH-n és majd csak jövő héten megyek. Szóval nem is tudom hivatalosan alátámasztani, hogy van e neki Kép De növögetnie kell mert a hasam elkezdett nőni és hát ezek a rosszullétek elég kiborítóak!

VandaKép
Búzakorpa, zabpkorpa igen van a corában! Mindegyik jó. Főzd puhára tejben őket olyan állagúra, ahogy a tejbegrízt(nem kell sokáig főzöcskélni), cukrozd meg, vágjál a tányér aljára egy banánt, öntsd rá a forró gizmót és szórd meg fahéjjal. Nyamm, nyammm, nyammm

Üdv mindenkinek,
MJ-MÓni
8+6
mj__móni
 
 


Aniko47
Hát ha három éve vártok rá, akkor van egy olyan érzésem, hogy tudod pontosan mikor fogant. Én mindkét gyerkőcnél tudom a pontos dátumot, merthát mi is rákészültünk a dologra.

Ne aggódj, minden rendben lesz. Szerintem a doki nem normális, hogy ijesztegetni akart, inkább ikerterhességnek tűnik a dolog, de aztán tényleg lehet, hogy valahol elszámolták a napokat és idősebb babás vagy.
Nyugi, és persze, hogy érdekel minket, hogy mi lesz az eredmény, légyszi ird meg majd a hireketKép

Üdv,
MJ-Móni
8+6
mj__móni
 
 


Sziasztok Lányok!

Katica!
Én is főleg azt tudom mondani, amit Mj_Móni már elmondott: hogy szerintem sem kell aggódnod az AFP miatt.
Én is azzal nyugtatgatom magam, hogy ha komoly baj lenne, akkor már az első hetekben "elment" volna a baba, ugyanis a könyvek is azt írják, hogy a dúrva rendellenességek már az elején kiszűrődnek a természetes kiválasztódás miatt. Az AFP nálunk különösen be fog kavarni, ugyanis az ikreknél megbízhatatlan az AFP érték. De azt írják a szakik, hogy a magas AFP értékek 90 százaléka téves riasztás. Tehát, ha valakinek van miért izgulnia, akkor mi vagyunk, ikresesek.
CsMárti!
Már írtam, hogy semmi gáz, ha még nem látszik a szívműködés. Nálunk az 5. héten csak 4 mm-es terhességi gyűrűt látott a doki. Aztán a 6. héten az egyiknek volt szívműködése, a másiknak még nem. Én is paráztam, mint a fene. Aztán a doki mondta a köv. vizsgálatkor, hogy mindkettőnek van. Mindig mutatta, hogy látja, hogy pötyörészik a kis szíve? Én minden alkalommal csak az egyiknél láttam és mindig félelemmel mentem újra a dokihoz. Ezügyben csak a 13. héten felvett videó nyugtatott meg, mert itthon kielemeztem, hogy mindkettőnek pötyög a szíve.
Azóta már azt nézem, hogy az egyiknek tutira látszik az agya, a másik pedig úgy helyezkedett, hogy nem látszik jól.
Szerintem egy kismamának végig lesz, amin agódnia. Ha semmi gáz nincs, akkor is elképzeljük majd, hogy mi minden lehetne. Olvasom a másik topikot is. Ott olyanok miatt aggódnak, hogy körbe van-e tekeredve a babán a köldökzsinór. Szóval mindig van valami.
De szerintem azért jó, hogy itt vagyunk egymásnak, mert van aki megnyugtasson, ha félelmeink vannak.

Ja! Eszembe jutott, hogy én is felteszem az Uh-t, amit a betöltött 13. héten csináltunk. Ha valakit érdekel. Bár az egyiknek csak a feje látszik meg a karjából egy kicsi.

Na, puszi mindenkinek!

Annamari
14+5 (bár úgy is írhatnám, hogy 14+4 és 15+1)

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Pipocska!

Kedden voltam AFP-n, most már izgulhatok az eredmény miatt Kép Aztán bejelentkeztem dec. 21-ére a kórházi nagy genetikai UH-ra. Kedden egész nap gondolkoztam, hogy akkor 21-e UH, aztán 22-én megyek a dokihoz (aki lehet, hogy szintén csinálna UH-t). És arra jöttem rá, milyen felesleges, és gondoltam egyet, bejelentkeztem a dokihoz. Kedden délutén hívtam Györgyikét, és mehettem szerdán Kép Azért is gondoltam ,hogy így legyen, mert mint mondtam a 12. héten voltam dokinál utoljára. Így meg láttam most a babát, meg látni fogom 2 hét múlva, aztán rá következőleg 3 hét múlva jan. elején újra megyek a dokihoz. Így jól elosztottam Kép Kép

Olyan jó volt látni a babát, bár aludt. A doki kérdezte, hogy felébresszük-e, de mondtam hogy ne bántsuk, így is aranyos. Jót nevetett, biztos gondolta, hogy milyen jó anyuka leszek Kép Kép
Azt is megtudtam, hogy a gerince teljesen zárt Kép tehát ha az AFP alacsony lenne, akkor se kellene izgulnom a nyitott hátgerinc miatt Kép

Képzeljétek!
A dokinál minden egyes alkalommal 1 nappal idősebbnek látszik a baba. Legelőször máj. 25-re írták a szülést, tegnap már máj. 20-ra Kép Ezért a néhány napért nem változtatom meg a számolást Kép

Akiren (16+1) hivatalosan 16+6
akiren
 
 


No, megmutatom őket.

Ugye aranyosak? Bár nem szép dolog, hogy a tesója fejére csücsül. Itt nem látszik, de megvan a kezük meg a lábuk is.

Kép

Jó pocakosodást!

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Tényleg jó, hogy egymást nyugtatgatjuk!Kép Valóban kicsi az esélye annak, hogy baj van, de ugye mindig az kap nagy hirverést, ha valami rosszul sül el (repülőgép baleset ,katasztrófák. kidurrant szilikonmell). Arról soha nincs hir, hogy hú, ebben az évben mennyi repülő szállt fel sikeresen és idén mennyi egészséges bébi született!Kép
Olvastam, hogy ha a mama túl van az első harmadon és semmi olyat nem tesz, ami nagyon durva (cigi, alkohol, megeröltetés..), akkor egészen picurka az esély a bajra.
Úgyhogy lányok,( miután meggyőztem magam), ne aggódjon senki, egy nagyon szép nyár áll előttünk!Kép Kép
katica78
 
 


Sziasztok!

Judyt, Bannamari!
Lassan mi is megszokjuk a gondolatot, hogy két picit várunk. Kicsit rémísztő, hogy hogyan fogom ellátni őket! Bár az sem volt szívderítő, amikor megláttam egy ikerbabakocsi árát.
Honnan tudjátok, hogy kétpetéjűek? Ez miből látszik? Nekem nem mondott ilyet a dokim.

Én egyáltalán nem számítottam rá, hogy ketten lesznek. Pedig mindkét családban voltak ikrek. Eszembe sem jutott. Biztos voltam benne, hogy nekem egy lesz. Még amikor anyósom célozgatott rá, hogy többen lehetnek, akkor is csak legyintettem.

Bár kicsit aggódom, mert kicsikék. Hétfőn már betöltöttem a 9 hetet, de a méretük alapján 8 hetesnek látszanak.

Ez tényleg úgy van, hogy a baba méretétől függően fogják változtatni a szülés kiírását is?
Látom, Akirennél így volt.

Ja! És elmondtam a főnöknek. Nagyon rendes volt. Azt mondta, nincs semmi gond, minden le van sz..va, a lényeg: a picik. Hihetetlen, de még azt is felajánlotta, hogy kapok tőlük ruhákat a pár hónapos unokájától.És kioktatott, hogy kapni nem szégyen.

Szép napot mindenkinek!
moon
 
 


Sziasztok!

Ez a védőnös bejelentkezés elég nehezen akar összejönni a számomra.
Múlt héten felhívtam, hogy mennék, mondták oké de mivel beteg így menjek ma. Kérdezem kell időpontot egyezeteni vagy csak úgy állítsak be,
- "nem nem kell jöjjön nyugodtan."
- És mit (papírok) vigyek magammal?
- Semmi különöset ami eddig meg van...(majd potoljuk a többit)
.............

Ezek után ma odamentem, Ő még mindig beteg, de ma biztosan vki mással beszéltem aki közölte, hogy az első találkozás minimum 1 óra és kell rá időpont, amit sikeresen meg is kaptam a jövőhét csütörtökre, ja és legyen nálam minden lelet, vérvétel, rákszűrés, vizelet.....(meg még valamit mondot, gondolom latinul amit nem értettem, de kedvem se volt visszakérdezni....)

A bajom csak annyi, hogy se vérvétel se vizelet nem volt, így most körözöm a dokimat (aki szintén azt mondta ráér), hogy adjon már beutalót és akkor talán csütörtökig be is szerzem amit kell. - bár melo mellett nem egyszerű! Kép

Bocs a panaszért, de kicsit elegem van a felesleges ide-oda körökböl. - majd kiheverem.

Izomláz:
Képzeljétek, nekem még azelőtt volt, hogy tudtam volna terhes vagyok, nem is értettem mi ez, hiszen semmit nem csináltam előtte, és ma reggel megint visszajöt. Kép

Émelygés még mindig tart, sőt eredménye is van Kép
Azonban az eddig felszedett 2-3 kilom kezd eltünni, mert a korábbi egésznap eszem efektus átváltozott rá se birok nézni a kajára.

Pusz,
Drika
10+5
drika
 
 


Moon!
Abból látszik, hogy két magzatburok és méhlepény van.Nekünk a 8+1 napon már látszott.Kép
Örülök neki, hogy már kezdesz megbarátkozni a gondolattal.Hidd el meg fogjátok oldani a helyzetet.Kép
Nagyon rendes volt a főnököd.Kép

Annamari!
Nagyon jó a kép a kicsikről.Kép
Képzeld a férjem azt mondta amikor kijöttünk az UH-ról, hogy az egyik picur az emeleten lakik, a másik meg a földszinten.KépJót nevettünk rajta.Kép

Judyt
9+4

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Katica, Banyóci!
A táblázat alapján úgy láttam, hogy ti is a Kútvölgyiben szültök majd. Szabad megkérdezni, hogy kinél? És tudom, hogy még messze van, de szülésznőt választotok? Nekem azért kell foglalkoznom ezzel a kérdéssel, mert ha ebben a 10x13mm-es petezsákban tényleg lesz vki, akkor az orvosom (Dr.Tóth) nélkül kell megszülni. Sajnos aug-ban szokott szabadságra menni, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy mi akkor találkozunk Pocibabánkkal. Így arra gondoltam, hogy megkérem azt a szülésznőt, akinél Eszter született, hogy legyen ott velünk ismét. És miután a szülés utáni tisztításon, varráson kívül mindent ő csinált, így legalább ő jelenti majd számunkra az állandóságot. Ügyeletesből elég lesz az orvos is. Persze ehhez komplikációk nélküli szülés kell!

Vanda!
Légy üdvözölve, mint szolnoki! És te ott is laksz? Meg vagy elégedve a Hetényivel?

Délelőtt jó nagy forgalom volt, most pihiztek/alszotok/dolgoztokKép!?!?
Márti
csmarti
 
 


Vissaolvastam néhány oldalt. Gratulálok az ikreseknek! Elég sokan vagytok. Kívánom, hogy minden rendben legyen a kicsikkel, és hogy jó sokáig maradjanak bent!

Moon!
Budakalászon tudok egy eladó használt ikerbabakocsit. Németországból érkezett, kék-fehér (talán kockás). Sajnos több infóm nincs róla, de lesz, ha akarod! Jelezz légyszi, ha érdekel!
Márti
csmarti
 
 


Helló Lányok!
Nagyon jó olvasni benneteket. Ma annyit dolgoztam mint "állat", írni sincs időm! Megnyugtat, hogy mindenki olyan aggódós mint én vagyok, de valójában biztatgatjuk egymást, és ez nagyon klassz. Szerintem is szuper ha valakinek ikrei lesznek. Ma voltam a védőnőnél, megmérte a súlyomat, az előzőhöz képest 2 kg híztam! Az kb 8 hetesen volt, most meg a 15.ben vagyok. Ez így jó?
Egyébként diétáznom kellene, de nem mindig birom, eddig se volt semmi panaszom az epeköveimre ( nem is tudtam róluk )! Szerintetek pont most fog begörcsölni?? mert akkor elég balhés lesz a helyzet!csaó Fejeske
fejeske
 
 


Szió Csajszik!

Az szerintetek elképzelhető, hogy én mér ilyen korán érzem néha a babóca mozgását?? Vagy csak beképzelem? Az az egy bizti, hogy amikor megijedek, vagy megsütöm a kezem vasaláskor, akkor a pocim is összerándul kb. fél másodperces lemaradással. De most valami egészen furit éreztem, mintha valami megcsiklandozta volna a pocómat belülről, egy kis pillangó szárnya, két kis rövid csiki volt... bár lehet, hogy képzelgek.. :-))

13+2
wica
 
 


Wica!
Ha első terhesség, akkor elég korai, de elképzelhető a tapasztaltak szerint. Ha többedik, akkor biztos az. A szakirodalom legalábbis ezt mondja. Izgi! A baba kommunikál veled.
Márti
csmarti
 
 


WicaKép
Szerintem elképzelhető, bár egy kicsit korainak találom, de lehet, hogy Te ilyen érzékeny tipus vagy. Az tuti, hogy kismanó ilyenkor már nagyon sokat fickándozik! Figyeld magad és hidd el 1-2 nap és egyre bizonyosabbá válik majd a dolog, de a leirás az tökéletes, olyan mintha valaki nagyon gyengéden kaparászna belülről.

Üdv,
MJ-MÓni
8+6
mj__móni
 
 


Sziasztok!

Aki úgy rohangál beutalóért mint én, annak üzenem, hogy a körzeti nem adhat az AFP-re valóban... Kép

Lenocs!

Tényleg ne rémisztgess! Kép Bár már visszacsinálni úgyse tudom Kép Azt hallotam, már hogy vanakinek igencsak lestrapálja a szervezetét egy terhesség. Hát én eddig húdejól voltam, remélem így is maradok Kép

Márti!
Üdv itt. Szintén angyalföldi vagok, de én sem a kerületben bóklászom orvoshoz, látom te sem Kép
A védőnénit viszont már megtaláltam, ha szükséged van rá. Kép

krimo

Kép
krimo
 
 


Tényleg olyan kis kaparászás volt. Nekem ez az első babó, de az igaz, hogy tényleg eléggé figyelek rá.. bár lehet, hogy ezért képzelgek..de ez most elég egyértelmű volt...no mindegy, majd úgyis ki fog derülni..vagy legalábbis hamar valóban érezni fogom, hogy ha ez most nem igazi..mindenesetre vicces volt..:-))
wica
 
 


Sziasztok!

Próbálom követni a topicot, de egy 16 hónapos örökmozgó mellett igen nehézKép

Kátya, igen, egy napra vagyunk kiirva, én is kiszúrtam a táblázatbanKép

Márti, nekem az elsö babámnál a 6+0 héten láttuk a szivhangot, szóval az 4-5-ik héten még tényleg nagyon korai lehet.

Wica, könyvek szerint tényleg korai, de hát nem mindenki a nagykönyv szerint müködikKép Az biztos, hogy én is elöször csikizést és simogatást éreztem, pár héttel késöbb volt, amikor hamisitatlan rugást kaptam bentröl!!Kép Szóval tényleg lehet,hogy már a babát érzed, pár hét, és ki fog derülni.

Voltam a dokinál, megnyugtatott,hogy nem nagy baj,hogy nem mozgott az UH-on minden ébreszgetés ellenére a baba. Mindene szép és jó, mérete megfelel a korának, és a tarkó redö is a tartományban van. Kicsit megkönnyebbültem. Utána egy Doppler készülékkel a pocimon keresztük sikerült megtalálni a szivhangot, jóóóól kihangositotta, az egész szoba zengett töleKépKép

LEgközelebb egy hónap múlva megyünk, és utána lesz a 18-ik heti UH.

Ja, azt nem irtam,én Kanadában élek, itt kicsit más a terhesgondozás,mint otthon.

Sziasztok, további jó pocakosodást!

Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok!

Igen, elképzelhető, hogy a picurkád mozgását érzed, bár azt mondják, hogy ilyen korán csak a nagyon vékony kismamák érzik. Nem tudom, hogy te milyen vagyKép. Én már 65 kg. (61 voltam 6 hetesen)

A múltkor már én is kérdeztem, hogy lehetséges-e ilyesmi, mert én most már egyre gyakrabban érzek valamit, ami máshoz nem hasonlít. Például olyasmi, mintha gyengéden hozzásímulnának a méhem falához. Illetve olyat is szoktam érezni, mintha valamelyik kidugná a lábát az oldalamon, mert egy-egy ponton nyúlik olyankor a méhem, és minden alkalommal máshol. Ez nem lehet az?
Én is arra szoktam gondolni, hogy lehet, hogy beképzelem magamnak, de olyan jó, amikor úgy tűnik, mintha! Kép Kép Kép
Én arra gondolok, hogy talán azért érzem ilyen korán, merthogy ketten vannak és nincs annyi helyük mozogni a méhben.

Az ikerbabakocsi minket is érdekel, bár én még nem merek ilyen korán vásárolni. Babonából sem Kép

Judyt! Az én férjem is ezt mondta. Szó szerint: az egyik az emeleten van, a másik a földszinten. Neked a nagyobb babó az emeleten van vagy a földszinten? Nálunk az emeleten van a nagyobb. Vagyis őt hívják B-nek.

Mondtam a tesómnak, hogy olyan, mintha az egyik arccsontja az enyémre hasonlítana... Mire ő: inkább Simpsonra Kép.

Holnap elutazunk Erdélybe egy hétre. Szurkoljatok nekünk, hogy minden rendben legyen, mert nagyon hosszú az út (kb. 650 km) és az idő sem a legjobb).

CsMarti!
Kösz a gratulációt!

Moon!
Ne aggódj, hogy kicsik. Az ikrek általában kissebbek, mert kevesebb helyük van. A koruk, mint olvashattad az UH szerint nem mindig ugyanaz. Nekem most a nagyobbikat a kicsinél 4 nappal nagyobbnak látták. Én továbbra is a menstruációm szerint számolok. Az nem változik.

Na puszi mindenkinek

Annamari
14+4

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Fejeske!

Az teljesen normális, ha 2 kilót híztál. Akkor nem jó, ha fogy az ember lánya (mondjuk a sok hányástól). De az is csak akkor, ha sokat fogy.

Na üdv!

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok Kép
Voltunk ma UH-on, és már 20,9 mm a picikénk Kép Pulzált a kis szíve és mintha hadonászott volna, hogy hahóó anyu Kép Ugyan még nem emberi Kép a keze-lába.
A doki szerint 8+6 napos vagyok, megnéztem a "gyerekcsinálósnaptáramat" Kép és stimmel.
Nagyon boldog vagyok most.

Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Szia Akrien!

Örülök, hogy beszámolsz a picikédről.
Jó neked, hogy túl vagy az AFP-n.

Én ma voltam szív UH-n. /A sajátomon/
Valami billentyű eltérés, de nem komoly.
Jövőhéten nekem is AFP.
Utána a nagy UH. Ez után mikor érdemes menni a dokihoz?
Jól értettem, hogy te a korházi UH után 3 héttel mész, a doktorúrhoz?
Bocsi, hogy értetlenkedem.Kép
Már én is nagyon várom, hogy megmozduljon!/Illetve, hogy érezzem/
És te, hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Kép
Kép
pipocska
 
 


Sziasztok Lányok!
Tegnap este csak messziről néztem a gépet, mert Apa munkát hozott haza, és sokáig fordított. Ma reggel viszont gyorsan "ráültem"Kép, nehogy megint bekapcsolja.

Krimo!
Hogy találtad meg a nénit? Először felhívtad és időpontot kértél? Ha jól tudom a Nővér utcában van a terhesgondozás.?.? Ott nyilván megmondják majd, h. a mi utcánk melyikhez tartozik. Írj infókat légyszi, bár jövő hét péntekig bőven ráér!

Vanda!
Szuper jó híreket írtál. Örülök, h. minden rendben!

Annamari!
Jó utat, de nagyon vigyázz magatokra!!!

Kedves Anikó, Barbi!
Engem még mindig teljesen lenyűgöz a technika - pedig már régóta van nethozzáférésünk-,h. a világ másik feléről is itt tudtok lenni velünk! Írjatok amikor csak tudtok! Aniko, vszínű átsiklottam rajta, te merre vagy a nagyvilágban? Barbi, a két és fél évesek sem könnyítik meg az ember dolgátKép! Eszter mellett csak akkor tudok írni, ha alszik vagy Apa lefoglalja, játszik vele, mesél neki stb..

Mindenkinek szép napot:
Márti
csmarti
 
 


Szaisztok,

Sokat nem nagyon tudok irni mert sok munkam van se azert mindig viszaolvasok.
Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem anyira faj a bal melem 2 napja , meg foro ugy eg. Nalatok mi a hejzet, gondolom ez normalis csak hat eleg kelemetlen.
Ja es a hatam is vacakol, most nem tudom vajon azert mert no a hasam, kulomben ev elejen is volt hatfajasom es akor jartam maszazsra. Szerintem gyenge a hatgerincem.
Varom valaszaitokat

Puszi mindenkinek
Betty
(16+1)
gomboc
 
 


Csmarti,

Az en dokim Dr. Sipos, remelem nem junius elejen megy szabira!Kép Azt mondta, barmkor hivhatom, ha baj van, ejszaka vagy akar szenteste, mindig szamithatok ra. Ha meg szabira megy, akkor azt nagyon sokkal elotte megmondja majd.
katica78
 
 


Szia Katica!
Köszi a választ! Dr. Sipos nevét hallottam már, de arcról nem ismerem. Az első szülésnél nálunk is ez volt, bármikor hívhattuk az orvosunkat. Most viszont tényleg jó előre szólt, h. aug-ban vmikor szabira megy. Ő is ember, neki is jár a pihenés, és az akkor tényleg pihenés legyen! Csak emiatt nem akarok másik dokit keresni. A gondozásával nagyon meg vagyunk elégedve, mert lelkiismeretes, odafigyel, jó uh-s stb.. A te orvosod készíti az uh-okat, vagy máshoz kell menned?

Egy másik topicban találtam két hasznos oldalt:
www.bambino.hu
www.vatera.hu

Márti
csmarti
 
 


Szia Pipocska!

Nekem a doki a legelső alkalommal azt mondta, hogy ha nincs panaszom, akkor 5-6 hetente menjek hozzá. Ezért gondoltam, hogy ha most voltam (egyébként az előző után 4 héttel) és 2 hét múlva megyek a nagy UH-ra, akkor arra 3 hét múlva a dokihoz. Szóval nem ő mondta. Sőt, most úgy köszönt el, hogy "ha addig nem találkoznán, akkor kellemes ünnepeket".

Gondolom te a két ünnep között mész majd nagy UH-ra (persze ha lesz rendelés, ezt meg kellene kérdezned, mert ha nem, akkor jan elején rögtön menj, mihelyt lehet). Aztán a dokihoz meg úgy menj, hogy 5-6 hétnél több ne teljen el az előző óta. Gondolom az is jan. eleje Kép
Én helyedben úgy tennék, hogy ha két ünnep között van UH akkor oda mennék, és jan elején a dokihoz. Ha nincs UH, akkor elmennék a két ünnep között a dokihoz (persze ha nagyon kíváncsi lenné, és persze az lennék) és jan elején mennék a nagy UH-ra. Remélem érted ezt a zagyvaságot Kép Kép
Egyébként Györgyike mondta, hogy minden szerdán lesznek, nem megy ő sem és a doktor úr sem szabira Kép

Képzeld, én már érzem, hogy mocorog Kép Kép először dec. 3-án Kép Kép olyan jó volt Kép csak az a baj, hogy még csak ritkán érzem, van olyan nap, hogy nem veszem észre Kép Kép ilyenkor nem túl jó érzés, de tudom, hogy rendben van, hisz 2 napja láttam Kép

Akiren
akiren
 
 


Sziasztok!

Szerintem aki vékonyabb és mondjuk a lepény is kedvező helyen van, az simán érezheti. Az elsőt is és a mostanit is érzem a 12. héten, semmivel nem összekeverhető. Egyrészt olyan alul már nincsenek belek másrészt nem is keverhető össze vele. Érdemes figyelni rá, mert jó érzés korán megérezni. Főleg akkor érezni, ha kicsit szorultabb helyzetben van, mondjuk felhúzott lábakkal fekvés, előregörnyedt ülés stb.

v.
lenocs
 
 


Mindenki!
Őrült bajom van! Olyan álmos vagyok, hogy alig birok fent lenni! Olvastam, hogy a terhesség első jelei közé tartozik az álmosság, de szerintetek így a 15. héten rendes dolog ez még???? Vagy valami más bajom lehet? A védőnő szerint egy-két kis kávé nem okoz semmi bajt, de nem akarok rendszeresen kávét inni! MI a fenét lehetne még csinálni, így munka mellett? Mert aludni azt nem lehet!
Üdv.
fejeske
 
 


Sziasztok!

A mozgással kapcsolatban...

tegnap olyan furi "pukkogásokat" éreztem. De hát én csak a 11.hétben vagyok. Kép
De akkor picit elgondolkodtam... Érdekes, mert én már tapasztalhattam ezt 10éve, de most értetlenül állok a kérdés előtt. Kép

Annamari!

Vigyázzatok az úton!

Este céges vacsira megyek. Tegnap kozmetikáztam magam, szemöldököt szedtem, festettem. Aztán hajat csavartam. Már ideje volt valami ilyesminek történnie, mert úgy éreztem mostanában elhagyom magam. Nem foglalkoztam a kinézettemmel, csak lazán, "igénytelenül".
De most így jobban is érzem magam. Egy kis festék is felkerült. Kell néha. Kép

Puszi:

Viki
vikó
 
 


Fejeske!

A fáradtságot okozhatja az, hogy pl. alacsony a vérnyomásod, vagy kevés a vasad. Az előbbi nem gond (sőt a jobbik eset), de ha kevés a vasad, akkor azon segíteni kell. Mikor voltál vérvételen? Akkor jó volt a vasad?
Esetleg ha szedsz vasat, akkor lehet, hogy nem ez a gond.
Ha a vérnyomásra vezethető vissza, akkor azon tényleg segít a kávé, a védőnő is ezért mondhatta, erre gondolt.

Ha sem a vassal sem a vérnyomással nincs gond, akkor pedig tudd be a rossz időjárásnak Kép

Akiren
akiren
 
 


Akrien!
Köszi! Szerintem inkább a vérnyomás lehet. Igaz a vérképemben is volt gubi, de inkább a májam miatt, meg is lett az epekő ami okozta! A vasra nem mondtak semmit, gondolom az rendben van. Egyébként meg szedem az Elevitet és abban kellene lenni annyi vasnak is ami szükséges, nem?

vikó!
Nagyon helyes, hogy néha foglalkozol magaddal is. Sajnos néha én is elhagyom magam, de ma este én is buliba megyek, igaz egy ideig kérdéses volt, hogy egyáltalán milyen ruhába, merthogy már kezdem kihízni a nadrágokat!De kialakult a téma!
Ja!
A szám mellett meg kijött egy kis szemölcs szerű világos színű kis lógó bőröcske vagy mi! Szerintetek azt ilyenkor le lehet vetetni bőrgyógyásszal???
Üdv.!
fejeske
 
 


Sziasztok,

Hú mennyi hozzászólás született mióta nem voltam. Kicsit beteg a gépem, igy nem sikerül se irni, se olvasni. (megjegyzem legalább jut egy kis munkára is időm):-))

Üdv. minden újnak, bár már egy kicsit elkéstem az üdvözléssel.

Emésztésre: tényleg nagyon jók a korpák, nekem terhesség nélkül is szükség volt rá, és amióta pedig Zsebi is létezik, azóta aztán méginkább....Szóval minden majdnem hogy milyen korpa, lehet zab, búza vagy bármi más, kinek mi jön be. Minden nagyobb áruházban és boltban, Dmben stb-ben lehet kapni.

Ikresek: felleltétek az ikrek könyvét? Voltam a fővárosi szabó ervin könyvtárban és ott láttam. Ott egyébként is nagoyn jó dolgok vannak. Tegnap kivettem egy marha drága könyvet és UH felvételek vannak 0 napos terhességtől a végső pillanatokig.. Nagyon édes a könyv. De egyébként is remek sok hasznos anyag van bent. Nem is beszélve a BabaZene Cdkről... Szóval lányok, hajrá...

Terhestornát mikor érdemes elkezdeni???

Vas pótlására: nagyon jó a cékla bármilyen formában és létezik cékla por is. Szóval valami ilyesmit kell eszegetni, nekem is javasolt.

Hú, már nagyon várom a következő UH-t pedig még 5 egész hetet kell várni. Hát én nem is tudom, hogy fogom kibirni. Meg aztán az AFPre is mennék már... Az egy sima vérvétel?

Tegnap voltam védőnéninél, nagyon jó fej.. Nem is gondoltam volna... Tényleg szuper...

Lányok, ne felejtesetek el igazolást kérni arról, hogy betöltöttétek a 91. napos terhességet, mert akkor már jár a magzati kedvezmény. A munkáltatónak kell leadni és máris 3000 Ft-vel megemelkedik a pííííízetek...Szeintem ez jó hir. LEgalább a vitaminra jó..

Legyen szép a napotok

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 


JOhanna Kép
Irtad a babazene CD-t. Lehet kölcsönözni? Ugyanugy müködik, mint a könyveknél? A Kálvin téri "nagy" könyvtárban voltál, vagy valamelyik fiok könyvtárban?
Nagyon felcsigáztál vele, mert pont nemrég beszélgettünk a párommal, hogy milyen jo lenne, ha lehetne kölcsönözni babazene CD-ket is valahol.

Pusz minyu

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Fejeske!
Én úgy tudom, hogy a kávé meggátolja a vas felszívódását, ezért nem mindegy, hogy mennyi kávét iszol, mennyi vasat szedsz. Nem mindig elég az Elevit. Szerintem beszélj az orvosoddal is erről.

Bulizók!Kép
Legyetek ma este (is) szépek, és érezzétek jól magatokat!
Márti
csmarti
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?