Új privát üzeneted érkezett!

Lányok!
Képzeljétek tegnap megtörtént a bejelentés.Volt pityergés mindkét családban.Főleg akkor, amikor azt is felfogták, hogy ikrek növekednek a pocimban.
Képzeljétek el a párom Mikujától kaptam egy farmer kismamanadrágot.Annyira csini.Kép
Már legszívesebben felvenném, de a munkahelyen még nem akarom, majd csak jövő héttől.

Hanee!
Ne aggódj.Nekem is van már pocim.Mondjuk nekem mondta a védőnéni, hogy ne csodálkozzak, mert hamarabb fog látszani rajtam, merthogy ikerterhesség.

Judyt
9+1

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok!

Ági!
Sajna ezzel az émelygés dologgal tényleg nem lehet sokat kezdeni... Kép Max. a B6. Meg nekem azt mondta a doki, hogy sokszor egyek, keveset, folyamatosan rágcsáljak, igyak jéghideget. Még az is jót szokott tenni ha iszom pár korty szénsavas ásványvízet, az egy időre megnyugtatja a pocit. Drukkolok Neked is, hogy ne tartson sokáig ez a hányingeres időszak! Tudom milyen szörnyű. Nekem reggeltől-estig van, és ez komoly. Ráadásul én is olyan helyen dolgozom, ahol folyamatosan jönnek-mennek, teljesen átérzem a helyzetedet. Kép Gondolom ez most sokat segített! Kép Kép Kép

Katica78!

Nekem 9 hónapig azt mondták lányom lesz, aztán megszületett Szabolcs. Kép Mondjuk ez 10 éve volt, azóta biztos sokat fejlődött a tudomány és jobb az UH is.

Hízás...

nekem is a hasamnál van csak a probléma. Mostmár egyik nacimat se tudom begombolni. Szerencsére kaptam egy csomó mamicuccot Kép, úgyhogy már némelyiket hordom is (na nem a kantáros gatyókat, azzal még picit lehet várni, de vannak bővíthető derekúak, amik csinik is, modernek. Az utóbbi pár napban néhányan észrevették, hogy babás vagyok. Most folyamatosan azon vacillálok, hogy elmondjam-e a nagyfőnöknek, mert lesz hétvégén egy céges összeröffenés, ahol lehet, hogy többeknek is fel fog tűnni...
Nem tudom mit csináljak... Kép

Pusssz mindenkinek!

Viki(10+0 v. 9+5 ? Kép)
vikó
 
 


Sziasztok,

Mindenkinek boldog Mikit!!!!

Nekem úgy tűnik elmúlt a rosszullét és a nagyon nagy fáradtság is. Azért nem bírok annyit mint elöte, de jobb mint egy pár hete. Amikor felkelni alig bírtam. Úgyhogy lányok, nyugi a 12. hét felé minden jobb lesz. Elvileg!!!!

Hízás: nálam egy gramm sem. Egy kicsit mintha pocakosodnék, de úgy nézek ki, mint egy méhecske aki lenyelt egy meggymagot... Hiszen vagyok összesen 48 kiló... Ez nem sok. Igaz lehet, hogy még normális, hogy nem híztam.

Vannak gatyák, amik nem jönnek rám, de ennyi. Ja meg a kedvesem azt mondja, hogy a melleim olyanok, mintha egy szilikonbeültetésen mentem volna keresztül, nagoyn tetszik neki. Hát igen ez előny, hiszen én az az elöl deszka hátul léc tipusú "néni" vagyok.. :-)

Viszont amitől tegnap megijedtem, az valami hihetetlen mennyiségű és állagú folyás volt. Nektek is volt vagy van ilyen? mert az valami elborzasztó volt.... Brrrrrrrr.....

Szép napot mindenkinek

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 

 
 

Judyt!

Ezvicc-ről tudsz valamit? Mintha te jobban ismernéd, úgy tünt. Csak azért kérdezem, mert nagyon régóta nem írt már, és ha jól emlékszem, mikor legutóbb "itt volt" akkor épp arról számolt be, hogy nagyon sokat hány, és az orvos kórházi befekvéssel ijesztgette.
Tudsz róla valamit?

Akiren (15+5)
akiren
 
 


Akiren!
Sajnos nem tudok róla semmit, mert a másik topikba sem jelentkezik.

Vikó!
Én is sokat tipródok a bejelentésen.Mert még nem akarom, de már sokan gyanakodnak.Megpróbálom ezt a hetet el sunnyogni, jövőhéten úgy is szabin leszek.Majd elmondom 20-án.
Mondjuk neked ez az összejövetel nem túl jól jön ki, mert ott több emberrel is találkozol, és a kis szemfülesek egyből észre fogják venni.Lehet, hogy jobb lenne először a főnöködnek elmondani, hogy ne mástól tudja meg.Mondjuk a buli előtt 1-2 nappal.

Judyt
9+1

Judyt
KépKép
judyt
 
 


<pre>
azonosító név kor terh hét terh nap szülés ideje kórház baba neve korábbi babák
Bkriszta Kriszta 24 17,00 4,00 2005. május 12. Szt. Imre Ákos/Anna -
Minyu Edit 25 17,00 4,00 2005. május 12. Schöpf-Mérei Nándor/Gerda -
Inez Ági 41 16,00 2,00 2005. május 21. István ? -
Akiren Akiren 31 15,00 5,00 2005. május 25. Péterfy Dániel/ -
Gomboc Betty 27 15,00 4,00 2005. május 26. ? ? -
Pipocska Andi 30 15,00 4,00 2005. május 26. Péterfy Kitti/ -
Beus79 Beus 25 14,00 4,00 2005. június 2. Rókus Balázs/ -
Mircimama Mircimama 30 14,00 4,00 2005. június 2. Szt.István ? Bence, 2001.05.07
Katica78 Kata 26 14,00 2,00 2005. június 4. Kútvölgyi ? -
Bannamari Annamari 24 14,00 2,00 2005. június 4. Uzsoki Gergő(Tamás)/Eszter(Lilla) -
Krimo Kriszta 34 13,00 6,00 2005. június 7. ? ? -
Hajni20 Hajni 20 13,00 6,00 2005. június 7. Győr Marcell/Mara -
Dudu Vera 25 13,00 5,00 2005. június 8. Tatabánya ? -
Kátyuska Kátyuska 33 13,00 3,00 2005. június 10. Schöpf-Mérei Zsigmond Benedek Borka Dorottya (4,5), Luca Sarolta (2,5)
Zsófi76 Zsófi - 13,00 1,00 2005. június 12. ? Bence/Viki -
Splendida Timi 28 12,00 5,00 2005. június 15. Szt. János ? -
Johanna1975 Johanna 29 12,00 4,00 2005. június 16. Szt. Imre sok-sok ötlet -
Wica Éva 30 12,00 1,00 2005. június 19. Szt. István ? -
Tétényke Zsike 25 8,00 1,00 2005. június 19. Baross?? Ikrek??? Tétény/Zselyke -
Vanda72 Vanda72 32 11,00 5,00 2005. június 22. István ? -
Manóka Manóka - 11,00 5,00 2005. június 22. DEOEC ? Imre, 2003.12.30
Bgy Gyöngyi 29 11,00 4,00 2005. június 23. Erinville ? -
Bogárka75 Zsuzsi 29 11,00 3,00 2005. június 24. Szt. Imre ? Petra, 2003.06.27
Lenocs Lenocs - 11,00 2,00 2005. június 24-26. Szt. Imre Kinga Kamilla Panna, 2000.
Ezvicc Judit 24 11,00 1,00 2005. június 26. Jahn Ferenc Attila/ -
Banyóci Brigi 25 10,00 5,00 2005. június 29. Kútvölgyi ? Gyurci, 2002.08.18
Tjuca Juca 26 10,00 3,00 2005. július 1. ? ? -
Drika Drika 24 10,00 2,00 2005. július 2. ? ? -
Gyike Györgyi 25 10,00 1,00 2005. július 3. Pécs ? -
Mzx Móni 1 29 10,00 1,00 2005. július 3. Szt. István ? -
Vikó Viki 28 10,00 0,00 2005. július 4. Bajcsy-Zsilinszky ? fiú, 1995.
Edi2 Edi 28 9,00 5,00 2005. július 6. Rókus ? fiú, 1995.
Ahimsa Judit - 9,00 4,00 2005. július 7. ? ? -
Hrk Rita 26 9,00 3,00 2005. július 8. SOTE II. Zalán/Dorottya -
Judyt Judyt 28 9,00 1,00 2005. július 9. Nyíregyháza Ikrek??? -
Moon Moon 27 8,00 6,00 2005. július 11. Tatabánya/Szt. Borbála Ákos/ -
Farkasbogi Bogi 27 8,00 6,00 2005. július 11. ? ? Lili, 2004.02.10
Hanee Judit 23 8,00 5,00 2005. július 12. Szt. Imre Szabolcs Attila/ -
Vanda Vanda 28 8,00 4,00 2005. július 14. ? ? -
Mj_Móni Móni 2 31 8,00 3,00 2005. július 15. Margit Dominik/Sophie-Ann Christopher, 2002.11.13
</pre>

Sziasztok!

Rajtam is látszik már a baba, igaz, és már a gatyákon a 6. héten éreztem. Még semmit nem híztam (50 kilóról indultam, és nem vagyok alacsony), de a hasam az eredeti laposságához képest vagy 4 centit kiáll már. Persze még csak az veszi észre, aki tudja, hogy mi a helyzet. Én is elértem abba az állapotba ezzel, hogy egyetlen gatyám sem ér össze rajtam. A zipzár (cipzár?) még csak-csak felmegy, de begombolni már nem tudom. Szerintem hamarosan nekem is el kell látogatnom ehhez a kismamaruhás hölgyhöz.

Hányingerre én Torecan drazsét is kaptam, pár napig szedtem, a hányingerem tényleg sokat javult (előtte nekem is egésznapos volt), viszont úgy néztem ki, mint akit igen erősen lenyugtatóztak. Beszélni is alig tudtam, szóval inkább nem szedem. Viszont két napja mintha jobban lennék, csak néha-néha kezdek el rosszullenni dolgoktól. Már alig vártam, remélem tartós lesz.

Mzx-Móni (10+1)

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok!

Tudje-e valaki, hogy a kiskönyve a nőgyógyász által bejegyzett adatoknál a hüvelyi vizsgálathoz beírt szám mit jelent?
Akinek már van kiskönyve közületek, annak mit írt be ide a doki?

Akiren
akiren
 
 


Akrien!

Az a szám a méhnyak/száj állapota.
inez
 
 


Akiren!

Ezviccnek a profiljában azt mutatja, hogy utoljára dec. 6.-án lépett be. Gondolom, olvas bennünket, csak még mindig nagyon hányós és nincs kedve írni. Amíg hánytam, élni sem volt kedvem.
Annamari

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Régen nem jeletkeztem, de teljesen el voltam havazva. Múlt héten voltunk a 12. hetes Uh-n. Ott minden rendben volt, már 6-7 cm, teljesen hihetetlen. Egyébként szerencsés vagyok, nem vagyok rosszul, és mostmár a fáradtság is elmúlt. A pocak kicsit kigömbölyödött, a mellek nagyon dögösek, de nem igazán híztam. A gatyókat még össze tudom kapcsolni, de szorítanak, így befőttesgumizok.
Lenne egy kérdésem, a ti babócátok (12 hetesek) mennyit mozogtak, mert az enyém valahogy túl nyugis volt. Remélem, hogy csak ilyen jó gyerek (és marad is) és nem valami gond van. Egyébként szerdára visszarendelt a doki 3D-s felvételre a kórházba, mert az Ő gépe nem túl pontos, és meg akarja pontosan állapítani a gyerkőc méreteit a születés időpontja miatt és a nyaki redőt.

Puszi mindenkinek!!

Éva 12+1
wica
 
 


Móninak pedig újra köszönjük a táblázatot!

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Szia Éva!

Az én gyerekeim buliztak most legutóbb, de nem kell nekik állandóan mozogni. Nem kell aggódnod, aludniuk is kell. Én mondtam nekik, hogy tessék mozogni, amikor bementünk, mert én is tartottam tőle, hogy nem mozognak. De ezek azt hiszem egymást is felébresztik (még az anyaméhben isKép)
Egy ilyen hatalmas babánál mindennek rendben kell lenni Kép
Pussz!

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Johanna!

Azt nem tudom milyen mennyiségű, és állagú folyás normális, de én is szerettem volna kérdezni már... Nekem néha olyan nyúlós,áttetsző csúnyaság jön... Párom azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjak annyit. Remélem igaza van, és ez nem valami rossz.
Azért ha valaki tud ezügyben okosat, légyszí' írja meg!
Előre is köszi!!!

Móni!!!
Köszi a táblát! Kép

Viki
vikó
 
 


Inez!

Ok, az tudom, de maga a szám mit jelent mikor jó, és mikor van gond.

Akiren
akiren
 
 


Sziasztok,

Többeknél olvastam, hogy hány grammos a Bébi. Ezt miből mondja meg a Doki? Az enyém nem mondott súlyt az UH vizsgálaton.

Mircimama (14+4)
mircimama
 
 


Akiren,

A szám 3000nél jó, minnél kevesebb, annál rövidebb a méhnyak. Azt hiszem az utolsó hetekig (talán) így kell lennie...
bocs, ha esetleg nem pontos az infóm.

Mircimama
mircimama
 
 


Akiren Kép
Legjobb esetben ez a szám 3 0 0 0 , ez 4 számbol áll, de nem tudom pontosaan, csak ahogy Inez irta a méhszáj állapotát, és a méhnyak hosszát?
Minyu

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Akiren!
Az imént jelentkezett Ezvicc a másik topikban.
Még mindig nincs jól.Az a fránya hányinger és hányás még mindig gyötri szegénykémet.Kép
Jövőhét kedden mennek a 12 hetes UH-ra.Kép

Judyt
9+1

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Judyt!

Köszi az infot Kép
akiren
 
 


Ezt az értéket nekem is beírta a könyvbe a doki, de nem tudom honnan állapította meg amikor meg sem nézte..valahogy mindíg azt gondoltam, hogy ezt a doki nézi meg, saját szemüleg..de nekem csak hüvelyi ultrahang volt, lehet, hogy az UH méri??

Éva 12+1
wica
 
 


Wica Kép

Nekem mindig a tapintásos vizsgálat után mondja, "rendben, zárt a méhszáj". Szerintem ezt UH-val nem lehet látni, inkább csak igy manuális vizsgálat során.

minyu
17+4 Kép

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Hello Csajok,
Na végre nálunk is megvolt a 12 hetes uh!!
CRL: 50mm, BDP: 17 mm, NT: 1.7mm. Hála a jó égnek jó helyen tapad (hátsó faloon). Viszont a korom nem 12+5 hanem valahola 11-12 hét között.. Szóval elvileg -1hét, de azt mondta a dokim nem korrigálja egyenlőre a szülés ip-ját..
Mi is az a BDP?
jajj, nem tudom csatolni a kepet mert tul nagy a merete Kép
na majd talan este otthonról..
Ja, nekem is csak kicsit mocorgott, hullámzott egyet nekünk Kép Kép
ciao
Timi
splendida
 
 


Splendida!
Gratulálok a jó erdményekhez.Kép
Várom a képet a babuciról.Kép

Judyt
9+1

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Szia Timi,

a BPD a fejátmérőt jelenti.

Mircimama
mircimama
 
 


Timi!

Gratula az UH-hoz! Kép

Lányok!

Engem eddig csak UH-val néztek, semmi kézi vizsgálat, mióta babás vagyok.... Pedig már két dokinál is voltam, de egyik se...
Ez normális?

Viki
vikó
 
 


Akkor az én dokim látnok, simán beírta a 3000-et a méhszájhoz..

Splendida! Gratulálok!! Kicsit megnyugtat ez a dolog,ezek szerint nem baj ha nem ugra-bugrál a gyerkőc.. Hát erre jó a terhesség, ha minden Ok, akkor is bebeszélünk magunknak valamit amiért aggódni lehet.. :-)

Éva 12+1
wica
 
 


Vikó!
Nyugi, még engem sem vizsgált meg a dokim manuálisan, sőt mindig csak hasi UH-t csinált.Szerintem nem akart macerálni.
Majd csak a 12. heti vizsgálatnál fog szerintem manuálisan is.Kép

Judyt
9+1

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Köszi a gratulaciókat csajok Kép
este megróbaljuk lekicsinyiteni a kepet.

Viko,
Én is tök naiv voltam, azt hittem most már nem lesz semmi kézi nyomorgatás, aztán a multkori terhesgondozáson a dokim csinált kézi vizsgálatot. Tök nevetett mikor kérdeztem hogy ezt most tényleg muszáj?? a méhszájat ellnőrizte asszem.
Wica,
Hát ne is mondd, minkor várakoztunk az uh-ra, beszálgettem, egy csajszival (mellesleg 18 hetes volt és semmi nyoma nem volt terhességnek) és mondta hogy nagy élmény lesz, mert összevissza ficánkol a babuci ilyenkor.. Na ehhez képest épphogy hullámozott egyet, meg mintha rugdalózott volna a lábával..Kép
én speciel a kora/om miatt aggodóm, most akkor mi is ez a -1 hét, mikor a mensesem tökre pontosan 28 nap?? Na mindegy, türelem, tornaterem..
ciao
Timi
splendida
 
 


Nekem kezdettől fogva 2000 a méhnyak, ez azt jelenti, hogy 2 cm hosszú és teljesen zárt. Nekem pl. alapból anatómiailag rövidebb. A lényeg, hogy zárt legyen.
inez
 
 


Kép

na talán most sikerül..
ciao
Timi
splendida
 
 


Splendida!
Az én babucim is fiatalabb a rendes koránál. Elvileg 13 hetes lennék, de UH szerint már a kezdet kezdetétől 12. hét. Egyébként nekem hosszúak voltak a ciklusaim, meg néztem a PG/53 teszttel is az ovulációt, így az is megerősítette ezt a szokatlan időpontot.

W 12+1
wica
 
 


Sziasztok!

Nahát nekem egyáltalán nincs ilyen szám beírva.
De mondjuk nem is vizsgált meg a doki Kép

Wica!

Ugyanez volt nekem is, egyáltalán alig akart mocorogni a béby, én meg jól betojtam, aztán itt nyugtatgattatok Kép

Csajok!

Senkinek nem fáj a feneke? Én vagyok az egyedüli kitüntetett? Olyan izomfájdalom, és nekem csak baloldalt, nem mindíg, csak párnaponta, de néha úgy, hogy nem tudok megállni azon a lábamon (pl ha veszem lefele a nacim)

Mzx! cip Kép És köszi a táblázatot.

krimo

Kép
krimo
 
 


De cuki!! Az én babócám is ilyen, csak nekem "csak " videóm van róla!!
wica
 
 


Sziasztok! Én nem sokat írtam eddig nektek, de most olyan történt ami remélem senkivel nem fog. Szombaton este észrevettem egy kis vérzést irány a korház,a mészálj zárva állitolag a megfázás és a köhögés miatt.Holnap megyek uh.Vigyázzatok magatokra meg ne fázzatok.Rita 11hét

rita77
 
 


Sziasztok!

Már régóta olvasgattama topicot, de nem nagyon van idöm irogatni, na meg idáig nem is akartam...
Én 14-ik héten vagyok a második babámmal, június 10-re vagyok kiirva.
Amiért most billentyüt ragadtam, az a 12-ik heti UH-on a kevés mozgás..Nekem 15 percig próbálták felébreszteni,meg se moccant...Már szabályosan fájt ahogy püfölgette a technikus csaj a pocimat,de semmi eredmény, nem ébredt fel.
Mondjuk pár órával az UH elött vettem be egy bogyót, amit a hányingerre szedtem (B6 vitamin és valami másik szer van benne), etttöl én is mindig nagyon álmos leszek, lehet ez hatott a babára is.
ÚGyhogy én is kicsit kétségbe voltam esve,hogy nem mozgott a baba, hiszen még emlékszem az elsö babám már ekkor majd kirugta a babaház oldalátKép
De most,hogy olvastam másnál is volt ilyen,kicsit megnyugodtam.
Ma megyünk a dokihoz, ott is rákérdezek erre, remélem egyébként minden más rendben van.
Sziasztok
Barbi
13+3

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok,

Barbi, akkor mi pont egy napra vagyunk kiírva - bár én előbbre jósolom, mert napra pontosan tudom a megtermékenyülés dátumát!
Nekem is tök lusta volt a babám az UH-n, legfeljebb nyujtózkodott egyet! Tegnap olvastam, hogy a 10. héten kezdenek mozogni, de az elején még ritkán és lassabban, később ez ugyebár megváltozik....

pocim nő, még 2-3 régi gatya meg szoknya jó rám, de felpróbáltam a terhescuccaimat, hát azokat még nem venném fel ha lehet - ugyis irto hamar megunom őket. Most már kezdenek gyanúsan nézni az emberek - akik ismernek, de mondjuk nem tudják még az eseményt.
Egy-két hét és egyértelmű lesz a dolog!

Jó pocakoskodást!
tamara

Vickie! Üdv. itt is!
kátyuska
 
 


Sziasztok,

Barbi: az, hogy aludta a baba nem gond. Szerintem, tök sokat alszik, úgyhogy tutira semmi baj nem lehet... Meg azt mondták volna.

Manuális vizsgálat, hát nekem olyna még véletlenül sem... Nem is tudom, hogy mikor fogják megvizsgálni végra méhszájamat vagy valamit.. Szóval egy kicsit aggódom.

Húúúúúú, valakinek nem volt még véletlenül aranyér szerű valamilye. Nem aranyér, csak fájdalmas és égető érzés a végbél körül. Bocs, hogy ilyen vulgárisan irok, de ha egyszer ez az igazság....

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Sziasztok!

Rita77,
vigyázz Magatokra! Jobbulást!!!

Johanna!

Sajna hasonló aranyeres panaszaim nekem is vannak. Lehet rá használni kenőcsöt.Gyógyszertárban kapható.Megmondod, hogy kismama vagy, többféle is használható.
De leginkább a megfelelő étkezéssel lehetne ezt rendbehozni (na ez az ami nekem nem akar összejönni... Kép ).Kiküszöbőlni a székletfogó kajákat, sok rostosat enni. Igazából ez most egyébként is fontos lenne!

Viki(10+1)
vikó
 
 


íRTAM EGY CSOMÓT, ÉS KISLÁNYOM EGY GOMBNYOMÁSSAL ELINTÉZTE!
sZUPI

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Utánanéztem a méhszáj állapotát leíró szám jelentésének, íme:

A cervicogramm értéke egy négyjegyű szám: első jegye a nyakcsatorna hosszúsága. Az érintetlen terhes méhszájat 3-mal jelöljük, a 2 a megrövidült, az 1 a gyakorlatilag kifejtett (elsimult, tehát a szülési táguláskor bekövetkező változás) jelölése. A következő számjegyek sorrendben a nyakcsatorna külső-középső-belső részének nyitottsága cm-ben. Terhesség alatt a C=3000 az optimális, zárt méhszájat jelöli.

akiren (15+6)
akiren
 
 


Sziasztok,

Hat nagyon regen nem tutam net kozelbe joni mivel nagyon sok munkam volt es van is.Sajnos a kolegam felmondot igyhat egyedul dolgozom es ki sem lacom a munkabol. Egy kicsit azert viszaolvasgatam.
Remelem mindenki jol van.
Akiren,
hogy erzed magad? Reg nem beszeltunk, nalad mi ujsag?

Betty
(15+5)
gomboc
 
 


Betty!

Köszi az érdeklődést Kép mindig vártalak, hogy jelentkezel Kép
Én már jól vagyok, már hetekkel elmúltak a hányások, már fáradt sem vagyok annyira, egyre jobban tudok aludni.
Te hogy vagy? Baba hogy viselkedik? Érzed már a mocorgását? Kép

Akiren
akiren
 
 


Akiren!

Hat mar nekem sincs hanyingerem csak neha, neha de aszt mar fel sem veszem de vizont az alvasal nagy problemaim vanak.Mig mindig nem tudok aludni csak kb. 2 -2.5 orat egy ejszaka es ezert nagyon faratnak erzem magam es meg emelet sok munkam is van.
En meg nem erzem a mocorgast de viszont egesz nap korog a gyomrom mintha ures lene pedig eszek eleg jol. Te erzed mar?
Kb. 3 kg hisztam de nem lacik egyaltalan rajtam de a hasam mar nagyon nagy, meg aki nem tuta hogy babam lesz meg az is eszreveszi mar.Te hisztal?

Bett(15+5)
gomboc
 
 


Betty!

Én is 3kg-ot híztam, de elég vékony voltam, látszódni még nem látszik, de én már érzem, hogy nagyobb és vastagabb a hasam, derekam Kép Néhány napja találkoztam pár emberrel, akik utoljára a terhesség előtt láttak, és nem tünt fel nekik Kép Kép
Nekem is volt 2 hetes időszakom, amikor elmúlt a hányinger meg minden, és csak ettem-ettem, sosem laktam jól Kép Bekajáztam, rövid időn belül újra éhes voltam Kép Szerintem ekkor szedtem fel a kilókat Kép Most már ez az éhségroham elmúlt. Szerintem azért volt, mert a 2 hónapos hányinger után "ki voltam éhezve" Kép

Akiren (15+6)
akiren
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni a csapathoz. Kép
7+1 napos vagyok, kb. 2005. július 25-re leszek kiírva az első babánkkal. A Szent Imrében szeretnék szülni. Van itt valaki, aki szintén ott akar szülni? Nem nagyon volt időm visszaolvasni, de úgy látom, hogy már majdnem mindenki túl van a 12. heti uh-on. Már mi is voltunk egy uh-n, ahol csak a pici petezsák látszódott, szívhang még nem volt hallható.
Furcsa, de egyáltalán nem volt még hányingerem. Vagy az csak késöbb jön?

Adire
(7+1)

Kép
[/url]



Adire
adire
 
 


Szia Adire,
Üdv a Csapatban!!! Kép
A hányinger nagyjából ilyenkor kezdődött jónéhányunknál és eltartott (kb)a 12. hétig. Én nem a Szent Imrében fogok szülni, viszont odajárok UH-ra a Sz.-né U.M.-hoz, aki nagyon kedves és barátságos volt a 12. heti UH-on. Felvette és mindent részletesen elmagyarázott. A Férjem is ott volt. Te kinél voltál?

Mircimama (14+5)
mircimama
 
 


Sziasztok! Ma voltam UH.magzatviz:átlagos,placenta:körkörös,crl:32mm,nagyon jó érzés volt látni őt,járt a kis keze,lába.A dokim is mondta milyen kis mozgékony!
Rita 10+5

rita77
 
 


Szia Adire!

Én is a Szt Imrében szülök majd, ha minden igaz június 24-én, és van már némi tapasztalatom is a kórházról, mert másfél éve ott szüétem a lányomat.

A hányinger miatt ne aggódj, nekem Petrával egyáltalán nem volt, inkább örülj nek, hátha megúszod.

Lányok, a hasam a hétvégén szinte egyik pillanatról a másikra hatalmasat nőtt. Úgy nézek ki, mint Petrával kb, 20 hetesen. Fel is kellett vennem a kismamagatyóm, mert más nem jött rám.

Szerdán este megyünk 12 hetes uh-ra, szorítsatok majd, mert azért izgulok, hogy minden rendben van-e a babóval.

Üdv: Bogárka (11+4)

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Sziasztok!

Adire!
Én 7 hetesen kezdtem el hányni és azóta is hányok. Igaz, most már (a múlt héttől) jóval kevesebbet ölelgetem a vécécsészét. Van azonban olyan is, aki egyáltalán nem hányik a terhesség alatt. Mások pedig végig.
Ha visszanézed a szombati írásokat, ott van egy táblázat, amiből kinézheted, hogy ki szül majd a Szt. Imrében.

Én ma voltam a háziorvosomnál, mert azt gondoltam, hogy a vesém fájt egész éjjel, meg hogy azért nem bírom a vizeletet 5 percig sem visszatartani. Van, hogy 5 percenként járok, van, hogy órákig nem.
A doki néni megkopogtatta a vesém környékét, s azt mondta, szerinte ott semmi gáz, inkább a medencém tágul és hogy azért kell olyankor oly gyakran pisilnem, mert a gyerekek ráülnek a hólyagomra. Ez azért vicces, mert másoknál elvileg a 12. héttől kezd elmúlni, nekem pedig akkor kezdődött. Lehet, hogy a hátrahajló méhem miatt nem nyomták eddig a hólyagom?
Jó pocakosodást mindenkinek!
Annamari (14+3)

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Nekem sem 10 éve, sem pedig most nem volt hányingerem. Csak most ezek a hasi, deréktáji görcsök ne lennének.. Aranyérprobléma: szülés
után kislányomnál előjött a probléma, kenőcs, kúpok- hál' Istennek pár hónap múlva rendeződött.
Most azonban előre fel fogok készülni rá és próbálom majd kenegetni magam, mert elég kellemetlen a dolog.
Én érzem is, hogy mozog a picikém, igaz, azt mondják, hogy a másodikat hamarabb megérzi az ember. Olyan, mintha kis pillangók repdesnének a hasamban. Bár "Ő" minden UH-n eddig nagyon mozgékony volt.
Dia 14+4
dia72
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?