Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Na voltam dokinál. Azt mondta, hogy minden oké, sajnos nem küldött el UH-ra, csak a 12 hetesre kell mennem majd a két ünnep között.
Mindegy. Azt mondta, ha gond van, még jobb is, ha a két ünnep között kell műteni, akkor nincsenek sokan.

Juca és Timi!
Ne aggódjatok.

Juca!
Valóban szörnyű ilyet hallani, de gondolj arra, hogy dobog a kis szíve, és élni akar!
Én egyszer ennél sokkal rosszabb hírt kaptam! És túléltem. 3 hónapra rá jött az új élet a pocakomban, aki most kint nyűgösködik a nappaliban. Kép És most ha minden igaz, itt az újabb is Kép

Ja, és nekem az eddigi 3 terhességem vérzéssel indult. A legutóbbinál most pl. azt sem tudtam, hogy terhes vagyok, vártam, hogy megbetegedjek rendesen, de elmúlt. Én lepődtem meg a legjobban, hogy pozitív lett a teszt.
És rengeteg ismerősömtől hallottam, hogy rendesen menstruált az első 3 hónapban.
Az erős görcsöktől jobban kell tartani.

Kérdezzetek tőlem is nyugodtan, mert nekem aztán minden volt. Vesztés, szülés, értelem szerűen terhesség Kép Kép

Minden jót mindenkinek!
Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok,

Mozgás, hát nekem is hiányzik, de néha örülök, ha az ágyig el tudok vergődni, nemhogy mozgásra gondoljak. De azért ha a 12 UH-n minent rendben találnak, akkor lehet, hogy lemegyek tornázni és egy kicsit szaunázni, amennyit birok csak annyit.
Majd azért lassan elkezdek járni terhestornára meg ilyesmire.

Megint felhívom a figyelmeteket az intimtornára, aki Szentimrés, annak ingyen van a kórházban. De tutira tudom, hogy a Rókusban is.. és biztosan máshol is csak kérdezzetek rá... Nagyon hasznos és jó dolog... És hát segít a szülésnél állítólag...

Juca! Nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz híreket mondott a doki. De szerintem is a két hét alatt programozd a legjobbakat magadba és nőni fog a kicsike... Beszélj vele....

Drika: lehet, hogy már nem aktuális, de megfázásra én simán inhalálni szoktam kamillával és belecsöppentek egy két csepp eukapliptusz vagy teafa illóolajat, nagyon hasznos. Úgy mint régen letakarni a fejet és ráhajolni a jó kis forrásban lévő fincsiségre... És ezenkivül a sós viz és a teafával való gargalizálást ajánlom. Fokhagyma és társai is nagyon jók... Én természetgyógyászat híve vagyok, úgyhogy mindig ilyet fogok ajánlani.

Szép napot mindenkinek

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Csajszik Kép

Nem vette fel valaki a multheti Szülöszobát?

Minyu

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 

 
 

Bannamari Kép

Koszi a kimerito valaszt! Kép Nekem megvan a dokim - ha elvallal -, mar vagy 6 eve hozza jarok (dr. Jaranyi Beata). Majd a ket unnep kozott derul ki, hogy az Uzsokiban kotok-e ki... Kép

Tjuca Kép

Sajnalom, hogy ilyet kellett megelned, de probalj sokat pihenni es sok pozitiv gondolatot kuldeni a baba fele!

A mozgassal kapcsolatban. En a baba elott is rendszeresen jartam konditerembe, es most is igyekszem heti 2x menni. Nagyon jol esik a mozgas, bar visszafogtam magam rendesen. Foleg a cardio gepeken edzek, ahol tudom figyelni a szivveres intenzitasat... 150-160-nal magasabbra igyekszem nem menni (doki javasolta ezt).

Minyu Kép

Szuloszobat megnezheted a neten...
www.tv2.hu/Szuloszoba_index.php

Gyöngyi

bgy
 
 


Sziasztok!

Én úgy tudom, hogy terhesen nem ajánlott szaunázni. Legalábbis korai terhesen. Nem jó a babának a nagy hőmérséklet különbség. Ezért nem jó, ha lázas az ember a terhesség alatt, és még a legenyhébb szaunában is van 48-50 fok. Szóval csak óvatosan.

A másik, hogy első szülőknél nem mindig tesz jót, ha kondizik, vagy kondizott az ember előtte. Ilyenkor nagyobb az esélye a császárnak, mert igaz, hogy a nyomásnál nagy szlgálatot tesz az erős izomzat, ha eljut addig a kismama. Ugyanis a tágulásért felelős izmok viszont gyengék. Konkrétan is tudok ilyet esetről. Mikor szültem 9 hónapja, a szobatársam 28 óra vajúdás után került műtőbe. Tornázott, jó kondiban volt, járt kapcsolatanalízisre a Raffaihoz, és nem tudta megszülni a babát.
Úgyhogy én inkább a kimondott terhestornát, jógát, úszást, és intimtornát javaslom az edzőtermi helyett.

A tegnapi szülőszoba jó volt. Csak a végén háboridtam fel, de nagyon.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


SZiasztok

Bogi:Köszi a tanácsot a szaunával kapcs. Én is gondolkodtam rajta, hogy kell-e vagy sem... De akkor még várok vele. Végül is nem létkérdés.

Úszástól félek, hogy összeszedek valami nyavaját odalent és akkor az még rosszabb, mint ha semmit se csináltam volna... Szerintem az uszik állapota rémes... Maradok a terhes és intimtornánál és a relaxációnál.

Ti is nagyon fáradékonyak vagytok. Én úgy érzem, hogy egyre inkább.. Tegnap du. 3 órát hevertem ágyban, egyszerűen nem értem mi van velem. De állitólag közeledik a 12 hét.. Utána ugye jobb??

Mi volt olyan felháboritó a szülőszobán??

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Köszi az infot, majd le is töltöm. Kép

Tegnap az volt a a felháborito, hogy a 15-16 éves anyuka nem kaphatja meg a gyest, mert a pici mellé gyámot kell kirendelni (mivel az anyuka még nem nagykorú, az apuka meg lelépett) és csak az anyuka édesapja jöhet szoba. Ö meg ugye dolgozik. Tehát a gyestöl elesnek... Tényleg elég gerinctelen dolognak tartom. Kép

Pusz
Minyu

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Minyu!

Akkor egyet értünk.
Sajnálják tőlük azt a (az állam számára) sz@ros 23 ezer Ft-ot.
Kérdem én. Hogy segítsünk a határon túl élő magyarjainkon, amíg nálunk ilyen a helyzet? Én nem is megyek el szavazni, pedig imádom Erdélyt és az ott élőket is. Előre is bocsánatot kérek tőlük, de mi is éppen akkora slamasztikában vagyunk idehaza, mint ők ott, csak mi nagyobbakat tudunk mondani.

Pedig ez a kislány szerintem semmivel sem lesz rosszabb anya attól, hogy fiatal, mint bárki más.
Nekem is van egy ismerősöm, aki 14 évesen szült. Fiatal nő, 37 éves, a gyereke meg már önálló 23 éves felnőtt. Pedig azért 23 évvel ezelőtt szülni 14 évesen sem lehetett semmi.
Így kerül a sok gyerek állami gondozásba, akit meg otthon akarnak felnevelni, azt nem támogatják!

Na megyek Kép Nem vagyok ám ideges, csak úgy hangzik Kép

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Én most néztem végig a múlt heti Szülőszobát, és végigbőgtem az egészet. Most kezdődik a sírós időszak? Én úgy meghatódtam. Igaz elég sok a hasonlóság. Bár nálunk természetes úton fogantak. Nekem a doki minden tornát megtiltott a bevérzés miatt (még a nemi életet is). Szerintem marad az intim torna, ha valamit gyakorolni akarok.
Annamari

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok Kép
Megjöttünk a dokitól Kép Méhen belüli, dobog a pici szíve Kép Pár nappal fiatalabb, mint gondoltuk, de így is nagyon boldogok vagyunk! KépKép
Puszi
Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Ez lemaradt nagy örömömben:

Szauna...
Azt hittem nem lehet, de a mostani 9 Hónap Kismama különszámban azt írják, hogy igenis lehet.

Hátrahajló méh...
Tegnap mondta a dokim, hogy mire értelmet kapna a hasonfekvés (a méh saját súlyánál fogva előrébb bukjon), addigra már úgyse tudok hason feküdni Kép.
Azért előtérben van továbbra is, ha már ennyit megtehetek Kép

Legutóbbi Szülőszobán én is felháborodtam, szegény kiscsajszi. Pont azokkal szúr ki az állam, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a támaszra.

Jó hétvégét mindenkinek!

Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Sziasztok!

Jól értem, hogy arról van szó, hogy akinek hátradőlt méhe van, annak hason kell feküdnie? Mert nekem is az van.
Annamari

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Bannamari Kép
Igen, állítólag az segít...
De nincs határozott álláspont.
Hány nő van, akinek fogalma sincs, hogy hátrahajló a méhe!
Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Juca Kép
De figyelmetlen vagyok... most olvastam milyen híreket hoztál. Nagyon sajnálom Kép Pihizz sokat, egyél sok-sok gyümölcsöt, szedjél vitaminokat. Hátha még megadhatod a picinek az esélyt.
Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Juca!

Sajnálom, hogy rossz hírt kaptál, de azért még reménykedj, lehet begyorsít a picikéd.

Nekem is nagyon hátrahajló a méhem, a doktornő azt mondta , hogy ki fog emelkedni. Én már csak féloldalas hason tudok aludni, első időben pedig a cickók érzékenysége miatt nem ment.
inez
 
 


Jucának én is a legjobbakat kívánom. Csak megnyugtatásképp mondom, hogy nekem is azt mondták, hogy a kicsi babánk fel fog szívódni, aztán hamarabb lett szívhangja, mint a nagynak. Én első perctől beszélek hozzájuk, bár még nem hallanak. De remélem, hogy a hangfrekvencia, amin hozzájuk szólok stimuláló hatású és segíti a fejlődésüket.
Fel a fejjel, a szomorúság és az idegeskedés sem a mamának, sem a babának nem tesz jót. Sokat kell pihenni.
Na üdv mindenkinek.
Milyen csend van pénteken délután...

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Holnap délelőtt megyek UH-ra. Szurkoljatok, hogy minden rendben legyen mindkét babócánál. Dupla öröm = dupla aggódalom. Holnap mérnek nyaki redőt is.
Jó éjt minden pocakosnak és pocaklakónak!

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

MinyuKépKép

JucaKép
En is azt mondanam,amit a tobbiek is,hogy BIZZ A BABADBAN!!!!!!!O erezni fogja!!!

BannamariKép
Holnap delelott szoritunkKépKép

Jo ejt
Kriszta es Pruntyogo
16+1

Kép
Kép
Kép
bkriszta
 
 


Sziasztok Lányok!

Én tök új vagyok ebben a netezéses dologban. Habár az előző terheségemnél napi 6 órát a számítógép előtt ültem ( a többi 4-et meg tárgyalásokkal töltöttem) és ráadásul én vagyok a felelős a cégem web-sitejáért. akkoriban nem igazán volt energiám leülni és böngészni ezeket a fórumokat. Bár úgy gondolom véletlenek nincsenek. Valószínűleg éreztem, hogy elfogom veszteni a kisbabám. De most úgy néz ki, hogy jön a másik és én is itt ülök a gép előtt. Ez jelent valamit ugye?!

Kedves Juca!

Ne szomorkodj, hanem gondolj nagyon pozíitívan a prüntyőre! Ő érezni fogja és ha meg akar születni, akkor meg fog. Idegeskedésnek itt nincs helye. Hiszek abban, hogy hallják és érzik a gondolatainkat már mikor pár mm-esek is. Beszélj hozzá! Mi szurkolunk Neked. Amúgy hány naposak a ciklusaid, mert nekem nagyon jól megfigyelhető volt a baba fejlődésénél, hogy nem 28 hanem 30 napos ciklusokban kell számolni, ezért a doki minimum 1 héttel későbbre várta a babát a megszokottnál, azaz 41 hétre, és lehet, hogy nálad is csak lassabb a fejlődése. Nálunk családi hagyomány, hogy minden gyerek 40-42. hét között jön, azaz lassabban fejlődtünk. De azért nagyon szépek és okosak vagyunk!!!! Szóval nyugi!

Nagyon sokan beszéltetek a tornáról. 12-ig hétig szigorúan tilos. Én nagyon sokat mozgok, ha tehetem: aerobic, kondi terem, squash, jóga. De minden egyes edzőm, tanárom ugyanazt mondta a 12-ik hétre alakul ki teljesen a placenta. Akkor teljesen erős és óvja a babát. Addig ha tornázol bármikor megsértheted a babát! Én azt javaslom, hogy mindenki várja ki a 12 hetet. Megéri.

Szaunát pedig inkább felejtsétek el! Először a babának nem jó, utána meg már Ti nem fogjátok bírni! Tudom, sajna tapasztalatból is.
Ha valaki pedig olyan tényleg higiénikus helyet tud, ahol lehet úszni, azt közölje velünk, mert az úszás nagyon jól esik pocakosan.

Ja, lenne egy kérdesem. Én nem véreztem egyáltalán az első terhességemnél. Akinek volt vérzése, annak milyen mértékű? Teljesen be vagyok pánikolva és nem merek semmire se gondolni, mert még a végén negatív dolgok jönnének elő, mert vérezgetem egy picit és én még nagyon az elején vagyok.

Hú ez egy kicsit hosszúra sikerült, de talán mint első levél, elnézitek nekem.

Csuti
csutka_rozi
 
 


Sziasztok!

Négy órától egy szemhunyásnyit nem tuddam aludni, ezért vagyok itt ilyen korán.
Köszike mindenkinek, aki szorít értünk! KépKépKép
Csutka_rozi!
Üdv miköztünk, érezd jól magad miél tovább itt, a topikban! Nekem volt bevérzésem, kórházban is voltam vele (ott többen is voltunk ezzel a panasszal). Szóval a vérzés mértéke meg nem közelítette az első napi menzeszt, és én is bepánikoltam. Amúgy a dokik is azt mondják, hogy pánikra akkor van ok, ha menstruációszerű vérzésed van (vagy annál erősebb), illetve, ha menstruációs görcseid is vannak. De nem árt, ha a dokid is tud róla.
Szóval, nyugi Nálatok is, nem lesz semmi gáz Kép!
Annamari (13+0)

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok,
Vanda,

Bocs, hogy ilyen későn reagálok, de csak melóból tudok netezni (már folyamatban van az itthoni ADSL), és csak limitáltan járok be (akkor meg elég busy vagyok Kép ).
Szóval a Szent Istvánba és az előző vetélésem után több dokival is megismerkedtem akihez esetleg mehetnék, de miután változtatnom kellett az időponton végül nem ahhoz megyek végül. Ha felhívod őket a nővérkék nagyon aranyosak és segítenek válaztani orvost! Tényleg!
Egyébként én láttam ár több 12-13 hetes 4D-s uh-t és szerintem nagyon szép és sokat elárul az aggódó kismamaának (megvan keze-lába, stb).

Inez,

Lécci-lécci mesélj a Rószakertes vizsgálatról!
Megérte? Megnyugató volt? Normálisak az orvosok?
Kérlek, nagyon be vagyok to..a.

Köszi!!

Nagyon örültem hogy én (mi) is fent vagyok a táblázaton, egy-két részlet hiányzik: 12hét3naposak vagyunk (kb), 2. terhesség az első missed ab., Tatabányánfogok szülni, és 25 éves vagyok. Asszem megadtam mindent. Kép

A jelenlegi terhességem is kicsit problémás van egy méhszájpolipom, amit valószínűeg majd meg kell műteni a 18-20 hét körül. Ettől is be vagyok to..a.. Kép

Mindekit puszilok: Dudu (Vera)
dudu
 
 


Sziasztok!

Szerencsém, hogy viszonylag nem írtatok sokat! Kép Tegnap rajtaütésszerűen elaludtam este nyolc felé, úgyhogy nem neteztem. Pedig már kezdtem azt gondolni, hogy elmúlt ez az álomkóros időszak. De azért javult szerintem.

Csutka Rozi!

Jól meg foglak jegyezni, apukám így becézett, mikor kiskölök voltam Kép
Szerintem ne aggódj a vérzés miatt, úgylátom, hogy szinte mindenki átesik rajta. Én nem is tudtam, hogy terhesvagyok, és azt gondoltam megjött, csak fura volt, hogy szinte alig valami, és az is csak egy napig.Ez kb másfél hónappal volt az utsó menzesz után. Azért gyaníthattam volna! Kép

Szép napot mindenkinek, ma vendégsereg jő, úgyhogy én el.

krimo

Kép
krimo
 
 


Sziasztok!

Az újak közül akit még nem üdvözöltem, azt sok szeretettel köszöntöm, köszöntjük a csapatban.

Rozi!

Csatlakozom Krimohoz. Nekem két hónapig volt vérzésem, miután kiderült, hogy babaát várok.
Igaz, nem volt olyan erős, és nem görcsöltem.
Állítólag hormonális dolog.
Szerintem se izgulj, azal árthatsz legtöbbet.

Juca!

Neked viszont nem mondom, hogy ne izgulj, mert azt valószínű úgysem tudod betartani.
Őrület, hogy már most mennyire lehet aggódni a kis maszatokért! Mi lesz velünk majd akkor, ha megszületnek? Kép
Mindenesetre az, hogy pozitív gondolatokat küldj a picikéd felé, az jól hangzik.
Szorítok, hogy minden rendben legyen.

Én sem aludtam túl jól, biztos a telihold miatt.
Már két napja rémálmaim vannak.Kép

Kép
Kép
pipocska
 
 


Johanna

Köszi a tippeket, az kamillás inhalálás nem is tudom miért nem jutott eszembe! Kép Tényleg köszi, nagyon hasznosak, és hatásosak is Kép

Drika
9+0
drika
 
 


Dudu!

Az előzetes genetikai kombinált teszt 2 lépésből áll , a genetikai uh-ból, ahol minden méretét , már létező kis szervét ellenőrzik a BABÁNAK. A másik, leveszik ott a vért, és átküldik a Géndiagnosztikai kp-ba, ahol megnézik b-hCG és PAPP-A -ra. Az együttes eredmények alapján megmondják, hogy mekkora a valószínűsége a Down kórnak.
Ezt a vizsgálatot 12 hetesen végzik.
inez
 
 


Sziasztok!

Dudu!
Nekem is volt egy un. deciduális polipom a méhszájon, de kétszeri ecsetelés után leesett magától. Itt a Babaneten a Rendelő-ben Várandósság/Kockázatok várandósság alatt/Műtét terhesség alatt rovatban találsz róla egy kérdést, ahol a szakértő szintén az ecsetelést javasolja, azt írja ezt nem szokták műteni. Neked a dokid nem ecsetelte? Állítólag egyébként minden 10. terhességnél fordul elő (ezt a dokim mondta). Szóval kérdezz rá erre az ecsetelésre, ha eddig nem volt, hátha elkerülhető az a műtét!

Most megyek aludni, mindenkinek további szép hétvégét!

Bogárka (10+1)

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Sziasztok,

Splendida, koszike...
Juca, az elso vizsgalaton engen is halalra ijesztett a doki, hogy lehet, hogy nem is el a bebi, mert alig latszott valami. Most meg mar joool behozta magat a 13. het tajekan. ugygogy ne aggodj, mert ilyenkor nagyon nem jo, ha a mama idegeskedik.

Puszi
katica78
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk UH-n, és most oda meg vissza vagyok a babócáimtól. A nyakiredő eredményük teljesen normális: 1,0 és 1,8 cm. Szóval ezügyben minden rendben. Közben az is kiderült, hogy a két babóca között nem 2 hanem 4 nap korkülömbség van, de semmi gáz, mert a kisebbik is megfelel az eddig ismert kornak. Annyira aranyosak voltak, ahogy ott kapálóztak. Mozog kezük-lábuk, forgolódnak körbe-körbe, tátogtatnak stb. A férjem is végignézte a vizsgálatot, s ő is el volt ájulva (még sosem látott ilyetKép). Videóra is felvette a doki őket, úgyhogy most már naponta nézegethetem őket.
Kösz mindenkinek, aki szorított nekünk. Úgy tűnik, hatásos volt KépKépKép.
Na, minden jót mindenkinek. Most bebótolom az éjszakai nemalvást.
Annamari

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


úgy értettem, bepótolom

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok,

Bannamari: hát ez fantasztikus... Tényleg már ilyen korán kapálóznak, forgolódnak, nem is tudtam. Mi hétfőn megyünk 12 hetes Uhra, papuci is jön velünk. Még Ő sem látott hasonlót.... Drukkoljatok,m ert aggódom a manókámért, mert annyira nem érzek mostanában semmit.

Más: szerintetek az normális, hogy a mellemen a bimbó körül nött néhány pattanás szerű képződmény, nem sok csak egy 4-5 darab. Egyenlőre még csak az egyiken, de lehet, hogy támadnak a másikra is. Ez vele jár a terhességgel?

Köszi a választ.

Mindenkinek szép napot és pihenjetek sokat

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Sziasztok!

Lányok köszi a nyugtatást. Remélhetőleg igazatok van. Kedden megyek dokihoz, akkor már biztosabbat fogok én is tudni.

Krimo,

engem is az apukám becézett így és néha még egy-egy gyenge pillanatában most is így hív, ezért választottam ezt a nevet itt a neten is.

Gratula Bannamari!

Szerintem nagyon klassz dolog lehet egy ikerterhesség. Az öcséim azok és elég nagy voltam már ahhoz, hogy felfogjam mi történik anyuban.
A technika pedig tényleg szenzációs. Én sírtam először örömömben, amikor láttam mozogni az első babám. A 3D-es pedig káprázatos. Mindig mindent fel kell venni videóra. Szerintem ők is örülni fognak később, ha megmutatjuk nekik. Nekünk meg addig is van miben gyönyörködni, amíg ki nem bújik a pocakból.
csutka_rozi
 
 


Johanna!

Igen, ez a terhesség egyik tünete.
inez
 
 


Johanna!

Azok zsírmirigyek, hát ez van, hozzá tartzik a terhesség tüneteihez Kép
akiren
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszi. Tegnap óta, mintha repülnékKép. Ma csak háromszor néztem meg őket KépKépKép
A 4d (vagy 3d-s) ultrahang nekem is nagyon tetszene, de még meg akarom beszélni a férjemmel. A szívhangjukat viszont még sosem hallottam. Gondolom azért nem néztük mert a kettő egyszerre kalimpál, oszt nem hallanánk semmit.

Johanna! Szerintem neked sincs okod aggodalomra, egy darabig az olykori görcsökön és húzódásokon kívűl mást nem is nagyon fogunk érezni. Persze én is kétségbeesek, ha eltelik egy napom úgy, hogy nem húzódik a pocakom.
A melleden a pattanásszerű valami az én könyvem szerint is természetes, nekem már vagy másfél hónapja kijött. De hát én minden terhességi tünetet (duplán) produkálok az ájulást leszámítva.

Kellemes napot mindenkinek!
Üdv: Annamari

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok,

Annamari, gratulalok, ez nagyon jo hir. nekem a kovetkezo UH dec.23-an lesz, 16.het. Remelem a csak jo dolgokat fogok hallani es nagyon szep lesz a karacsony.
A mellbimbo koruli pottyok nekem is megvannak, orulok, hogy vegre van egy terhessegi tunet, amit en is produkalok. Eddig talan csak az alomkor volt.

Puszi mindenkinek
katica78
 
 


Sziasztok,

Köszi a cicis válaszokat. Megnyugodtam. :-)) Ilyesztő dolgok tudnak jönni az ember testén. Nekem van bőven terhességi tűnetem, amit nem is tudtam, hogy az, csak most mikor már tudom, hogy miket kell érzeni. Pl. különösen fincsi szagú pukik és izzadságok, erre már a kedvesem azelött felfigyelt, hogy tudtuk, hogy pocaklakóm van... Hát nem édes... :-))) Nálam a fáradtság, és hányinger, mintha enyhült volna, de azért még sokat pihizek.

Ma van UH, már nagyon várjuk. Jön a kedveském is, még nem is látta babócát.... Jaj, már annyira kiváncsi vagyok én is rá....

Aztán jó kis intimtorna. Nem kezdtétek még el.. Tényleg szuper dolog..

Szép napot mindenkinek.

johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Sziasztok!

A múltkor a doktornő írt fel kúpot a viszketésre és folyásra. Elhasználtam, de továbbra is van folyásom. Nekem azelőtt sosem volt.
Mit csináljak??
inez
 
 


Johanna!
Nagyon szorítok nektek.Kép
Minden rendben lesz az UH-n.Kép
Légyszi majd holnap számolj be a részletekről.Kép

Mi is ma megyünk UH-ra, csak még nem a 12 hetesre, hanem most nézi meg a dokim, hogy 2 babuci van-e.Na meg kérünk képet is, mert a családnak vasárnap mikulás nap alkalmából szeretnénk bejelenteni a babucit.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok,

Judyt: akkor én is szurkolok nektek. Igazából azért hogy két baba legyen. Én mindig is ikrekre vágytam. Annyira édesek lehetnek és nagoyn tetszik, hogy már méhen belül társalognak, játszanak és szeretgetik egymást. Annyira cukimukik lehetnek. De ha "csak" egy van azon se keseregj. Lényeg, hogy legyen... Én is drukkolok nektek. De nálatok is tuti minden okés lesz...

HOgy kell mosolygós és egyéb fejet csinálni?

Inez: hát folyásból nekem is van bőven, de azt mondják ez teljesen normális és elvileg nem is jó, ha csinálnak vele valamit. Mert ez a terhességi hormonok miatt van... Szóval én maradok a jó kis bevált sós irigálásnál, amit tudom, hogy szintén nem szabad, de az mégis jobb, mint a gyógyszerek....

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Sziasztok LányokKép
Bocs, hogy nem jöttem pár napig, de kivettem egypár szabadnapot és otthon "élveztem" az életet. Úgy irigykedem azokra akik kezdenek kilábalni a rosszullétekből, álmosságból. az én helyzetem semmit sem javult és a B6 vitamin sz@rt sem ér. Bocsika...

Szóval nagyon rosszul vagyok, reggel, délben, este, éjjel, hajnalban... szinte állandóan.

Vérzés... pénteken megjelent egy kevéske enyhén, éppen hogy csak barnás valami... kicsit betojtam, de aztán Ti erőt adtatok ... aztán szombaton is beköszönt, meg vasárnap is de egyre kevesebb. Kiszámítottam, pont most kellene menstruálnom. Pihi volt ezerrel, meg vitaminok. Ennél többet a doki sem tudna tenni, s annak alátámasztására, hogy kismanó rendben van, ma reggel küldött nekem egy rókát ...

TUD VALAKI HOMEOPÁTIÁS BOGYÓT, AMIT TERHESSÉGI ROSSZULLÉTRE LEHET BESZEDNI?

Tjuca,
Nagyon, nagyon remélem, hogy minden rendben lesz veletek. Remélem hamarosan jó hirekkel jössz hozzánk Kép

AnnamariKép
Hát erre nincs is jobb szó, mint, hogy GRATULÁLOK!

Inez
Menj vissza a dokihoz és kérj alapos kenetvizsgáltatot, ha még nem tette meg. A nagymértékű KÓROS folyás esetleg felpuhít6ja a méhszájat. Azontan az is tény, hogy babásodás alatt egyeseknél megnő a hüvelyi folyás mértéke, ami tök normális és nem kóros.

JohannaKép
Nekem az volt a legszembetűnőbb változás a cicimen, hogy iszonyatosan barna lett. Ez fel sem tűnt addig amig szülés/szoptatás után egyik napról a másikra ki nem világosodott Kép

Na megyek, mert be kell fejeznem a szakdogámat,
Puszi mindenkinek,
MJ-Móni
7+3
mj__móni
 
 


MJ-Móni!

A rosszullétekkel kapcsolatban egyszer én is bementem a gyógyszertárba, hogy valami bogyót adjanak. Sajnos erre nincs sok lehetőség. A gyógyszertáros homeopátiás gyógyszerként az IPECACUANHA-t ajánlotta. Akkor éppen nem volt nekik készleten, így nem vettem, aztán később máshol sem néztem meg. Én is nsgyon rosszul voltam majdnem 6 héten keresztül (2-3 naponta hánytam) mégsem akartam gyógyszert szedni, még ezt sem.
Azért ha gondolod kérdezz rá te is.

Johanna!

Mosolygós fejek (a jeleket szóközök nélkül írd):
Kép = : )
Kép = : (
Kép = : O
Én ennyit tudok, de láttam sokkal több félét is Kép

Akiren
(14+5)
akiren
 
 


Sziasztok,

Homeopatias bogyónak utánanézek, saja fejből nem tudok, otthon van a kisokos könyvem, több is és abból nézek valamit. Többféle szer is van. de legjobb, ha felkeresel egy homeopátiás gyógyszertárat. Nem tudom merre dolgozol vagy lakozol. De van valahol az interneten www.patika.hu c. lehet hogy lelsz valamit.

Köszi a moszolygósjeleket.

Johanna

Kép
Kép
johanna1975
 
 


MICSODA FORGALOM VAN ITT MA REGGEL! Hol vagytok? Pihiztek?

AkirenKép
Köszi, azt hiszem kipróbálom, hogy legalább a munkába bejövet ne zacskózzak a buszon.

MJ-Móni
7+3
mj__móni
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszi a bátorítást. Pozitív energia megy, de biztos ami biztos kérek szakembertől is segítséget. Lehet, hogy ráolvasás, de asszem amúgy sem árt.
Még valami a túlzott vitaminbevitellel azért vigyázzatok. hétvégén a szó szoros értelmében kirepedezett véresre a lábamon a bőr Tini koromban volt A vitaminos kúrám a bőrömre, és akkor tapasztaltam hasonlót. Szóval a 4000 NE A vitamin, + sajt margarin, tej, hús szerinetm sok ezért most csökkentem az Elevitet. Senkit nem szeretnék ilyesztgetni, de nem árt, ha ezt az oldalát is figyelemebe veszitek. Elevit nem tartalmazza, hogy milyen vitamin az A, mert csak a béta karotin ehető nagy mennyiségben, mert a máj kidobja a felesleget. Ja és az orvos is csak a folsav szedését szorgalmazta.
Asszem nem lettem volna ilyen pipa, ha tini koromban nem azt hallom, hogy mostantól védekezni, mert túl sok A vitamin magzatkárosító hatású.

Amúgy én sem vagyok jól, de ennek most felettébb tudok örülni, mert azt mutatja, hogy a kis kukac végre megemberelte magát és rohamos növekedésnek indult, persze én is bízok a legjobbakban, na meg ha Isten gyereket adott nekünk, akkor erőt is ad, hogy a terheket elviseljük, bármit hozzon is a jövő. Most már a magzat-anya kapcsolatanalízisre is kíváncsi vagyok, majd mesélek, pszicholmókus bácsival az ismerkedésen túl vagyunk, pénteken majd belecsapunk a lecsóbaKép

Köszi mindenkinek a kedves szavakat, most már nem szeretnék mindig off lenni ebben a füligmosolyKép csapatban, ezért mondtam lurkónak, hogy OK hogy az én lustaságomat örökölte, de ezt majd születése után az éjszakai alvásnál kamatoztassa, ne a növekedésnél!

Üdv: Juca

tjuca
 
 


Sziasztok,

Juca,

Nagyon jó volt ezt az optimista levelet olvasni Tőled!!!!! Szuper csaj vagy!!!! Kép

Mircimama és Zsebi
(13+4)
mircimama
 
 


Lányok,
már többen írtátok a munkahelyi problémákat...
Én mindig nyugodtan olvastam, mert azt gondoltam ez állami cég, így "nyugdíjas állásom" van...
Hát be kell látnom, hogy ma már nincsenek nyugdíjas állások. Kép

Ma jelentette be a Főnököm, hogy kettőnk (két lány) közül egynek mennie kell, mert január 1-el megszűnik a beosztás. Én csak nyáron jöttem vissza (ráadásul nem is a régi helyemre). Az a hülye helyzet van, hogy Őt küldik el, és rá pár hónapra én meg elmegyek szülni... Ő itt van már kb 1 1/2 éve, én 3 hónapja. Eredetileg már 97-től dolgozom ennél a cégnél, csak nem ebben a beosztásban. Szóval sz@r az egész, mert ráadásul nagyon jól kijövök a kolleganőmmel (egyidősek vagyunk). Nincs furkálódás, pletyka, mert egymásra vagyunk utalva és mivel csak ketten vagyunk ( a többi férfi tanár), így tök jól megértjük egymást, bár teljesen különböző az érdeklődési körünk, illetve családi állapotunk.
Bocsi, hogy itt nyafogok, de muszáj valakinek elmondanom, mert nagyon rosszul érint. Már elterveztük, hogy nyáron behozom Zsebit...

Bocsi mégegyszer a nyafiért.

Mircimama
mircimama
 
 


JucaKépKép
De jó hallani felőledKép

Lányok az A vitaminnal vigyázni!!! Túlzott A vitaminbevitel egyátalán nem jó a babának, káros a szemre. Csak mértékkelKép a zsírban oldódó vitaminokkal.

JohannaKép
Köszi a hozzászólást, utánanéztem a neten, meg a patikus tanácsát is kikérem ez ügyben.

MJ-Móni
7+3
mj__móni
 
 


Mircimama!
Nem lehet valami könnyű most neked.Főleg, hogy jóban vagy a kolléganőddel.
Egyébként Te már bejelentetted, hogy babát vársz?

Judyt
8+4

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Homeopatias bogyo: En ugy tudom, hogy hanyingerre Sepia-t kell szedni. A sogornom ezt szedte, neki hasznalt.

Gyöngyi

bgy
 
 


Judyt,

igen, és most már nem is bánom, mert így nyílt lapokkal játszom. Eredetileg mostanság akartam megmondani, de olyan rosszul voltam a 6. héttől, hogy 8 hetesen úgy gondoltam jobb, ha tudja a Főnök és a kolleganőm, hogy mitől nézek ki úgy, mint a mosott sz@r. Milyen szerencse!!!
Állítólag akkor sem én mennék, ha nem lenne Zsebi a pocakomban... Akkor is rossz ez, mert még sosem voltam ilyen helyzetben, persze a Főnökömet sem irigylem, aki alig aludt az éjszaka (Ő mondta).

Mircimama
mircimama
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?