Új privát üzeneted érkezett!

Szia!

Ha van választott dokid, akkor szerintem nem érdemes szülésznőt választani. Az Uzsokiban eddig mindegyikről csak jót hallottam. Nekem egyik szülésnél sem volt választott szülésznőm, meg voltam elégedve az ügyeletesekkel.

A felújítással megszűnt a fizetős szoba. Így minimum ketten lesztek egy szobában. Nagyon kultúráltak a szobák, mindegyikhez külön WC van zuhanyzóval.

Kép

Kép
ursus
 
 


Sziasztok!

De jó sok beírás lett hirtelen. Igazán örülök.
Én az úpesti SZTK-ba megyek terheléses cukorvizsgálatra, ott magamnak kell vinni a cukrot és a citromot is.
Felügyelettel kapcsolatban annyit tudok segíteni, hogy a közvetlen szomszédságomban (Páskomliget u.) van egy lány, aki ha jól tudom másodéves orvostanhallgató (gyermekorvos lesz), ő vállal gyermekfelügyeletet. Tudom, hogy tavaly egy magánbölcsődében dolgozott, most ha jól tudom egy másfél és egy pár hónapos testvérpárra szokott vigyázni, így nem vagyok benne biztos, hogy ráér. Ha gondolod, hogy szeretnéd felhívni, vagy megismerni, akkor elkérem a telefonszámát.
A szülésznő választásról nekem más a véleményem, én mind a két gyerekemet választottal szültem és hálát adok az égnek, hogy így döntöttem. Spontán szülésnél mindent a szülésznő csinál. A nőgyógyász "csak" felügyel és szülés után megvizsgál, hogy minden rendben van-e oda lent. Az első szülésemnél arra volt jó a fogadott nőgyógyászom, hogy a tolófájásnál belerúgjak, folyamatosan okoskodott, hogy nem kell hisztiznem (két napja vajúdtam), az a jó ha fáj. Mind-e közben a szülésznőm elintézte, hogy beadjanak egy EDA-t, ettől fél óra alatt úgy kitágultam, hogy már jöttek is a tolófájások. A baba a 3. tolásra kint volt, gátvédelemmel, pedig azt sem tudtam, hogy mi az. A második szülésemről csak annyit, hogy a Halász doktorral és fogadott szülésznővel csináltam. Spontán, gátvédelemmel szültem, mindenkinek olyan szép szülést kívánok. Nem sokkal később egy ismerősöm is a Halász doktorral szült, de ő is úgy gondolta, hogy nem kell fogadott szülésznő. Nos a vége vákuum lett, nagyon megszenvedte ő is és a baba is a szülést. Elmondása szerint nagyon kedves volt a szülésznője, csak szerintem ha egy választott szülésznő lett volna, akkor talán jobban tudott volna segíteni neki a kitolásban. Nem mondom, hogy az ügyeletes szakemberek rosszak, csak aki pénzt kap utána, talán egy picit lelkesebb. És szerintem sok múlik egy szülésznőn.
Szülésfelkészítőn én csak az első szülésemnél voltam, másodszorra nst-re jártam be a szülőszobára, így pont azon az ágyon született meg a kisfiam, amelyiken előtte csinálták a vizsgálatot. És az az igazság, hogy engem felzaklat a kórház látványa, olyankor mindig elkezdek parázni, így talán jobb is, hogy ha amíg lehet elkerülöm. Most még nem félek a szüléstől, remélem így is maradok, bár az előzőnél is az utolsó hetekben indult be nálam a para.

Remélem senkit sem bántok meg a más véleményemmel.
üdv:

lettiw

Kép

Kép

Kép
lettiw
 
 


Kedves Lettiw!

Mindenképp nagyon örülnék, ha megkérdeznéd a szomszédodat, hogy van-e még szabad kapacitása az egyetem mellett egy újabb lurkóra! :) :) :) Számomra elég fontos volna, hogy tényleg motivált is legyen, és ha valaki gyerekdokinak készül, akkor biztos az :wink:
Drukkolok, hogy ráérjen! Várom majd az infókat, ezer hála!!!

Más: Ti hogy álltok Flórával a hiszti/akaratosság-kérdésben? Az én 29 hónaposom a dackorszak sűrűjében van: vagy ezerrel tiltakozik (nem cserélünk pelust, de nem is pisilek a wc-be/bilibe; nem öltözünk fel, nem eszek egyedül), vagy épp nagggyyyon AKAR valamit, ami többnyire egy számára veszélyes tárgy... úgymint kés, késélező, kenyérsütő, ventillátor (télvíz idején :wink: , ugyanis az egyik Mickey egeres mesében látott most egyet). Ma délelőtt is percek alatt felhúzott, és a szép szó többnyire nem használ, pedig nem vagyok az a kiabálós fajta, így mindig lelkiismeret-furdalásom van utólag a felemelt hangért... El sem tudom képzelni, mi lesz itt, amíg beáll a rend a pici mellett...
Na ezzel aztán persze jó reklámot csinálok a saját gyerekemnek, de annyi mentségünk van, hogy ezeket a kirohanásait csak nekem, meg az apjának tartogatja :? Bár ez érthető is... meg talán másoknál is így van.

Kép
Kép
sheep11
 
 

 
 

Ja igen, a szülésznő kérdés: nekem az első szülésemnél a MÁV-ban nem volt, de nem ártott volna, most viszont, tudatosan császárra készülve nem merült fel a dolog.
Számomra most az volt a fő szempont, hogy maga a doki ne erőltesse a természetes szülést, ha az előzmények alapján (fájásgyengeség, téraránytalanság, méhlepény leválás) ez nem az én műfajom :(

Tudja esetleg valaki, hogy császár után mikor kapja kézhez az ember a csemetéjét, és aztán hány nappal később lehet hazajönni a kórházból?
Egyébként én sem láttam még a kórházat, ami így hetekkel a szülés előtt kicsit gáz (pénteken viszont megyek az aneszteziológushoz, hétfőn meg a dokimmal bemutatásra :wink: ), de az elmúlt hónapokban egyszer sem sikerült úgy szerveznem az életünket, hogy elmehessek a szülésfelkészítőre :?
2008-ban bezzeg többször is voltam a MÁV-ban szülőszoba látogatáson, meg előadásokon... ennyit tesz a függetlenség 8)

Kép
Kép
sheep11
 
 


Kedves Ursus!

Gratula a 2. babához!
A "nagytesó" hogyan fogadta az új családtagot? És Te magad hogy vészelted át a kórházi napokat a nagyfiad nélkül?

Én eléggé parázok, hogy hogyan is telik majd el az a pár nap, mert mi borzasztóan össze vagyunk nőve Milánnal... A rokonság vidéken, apa sokat dolgozik, így többnyire kettesben voltunk eddig, így már az is furcsa lesz, hogy napokig nem látom majd :(

Lenne még egy csomó kérdésem, de mindjárt ébred a nagylegény, így lépek...

Kép
Kép
sheep11
 
 


Sziasztok!

De nagy lett a forgalom! :lol:

Terheléses cukor:
Az Örsön nagyon "emberbarát" módszert alkalmaznak: reggel otthon megiszol 2 dl tejet és megeszel hozzá 1 db zsömlét. 1 óra múlva kell levenni a vért. Szerintem érdemes ezt választani a cukros lötty ivása helyett...

Szülésznő:
Az első két babát Filep doktor úrnál szültem (családi barát), szívesen ajánlom bárkinek, most is nála fogok szülni. Az Újpestiben anno nem lehetett szülésznőt választani, és egy viszonylag undokot sikerült kifogni, de Filep doktor jóval többet volt bent, mint általában ilyenkor az orvosok, úgyhogy ez nem számított. 2008-ban az Uzsokiban volt választott szülésznőm, akivel nagyon meg voltam elégedve. Normál szülésnél szerintem fontosabb is, mint a doki. Salgai Évának hívják, a kórház honlapja szerint még ott van, de nem tudom, hogy nincs-e most GYES-en, mert annak idején már nagyon szeretett volna saját babát. Ha dolgozik, biztos, hogy most is őt fogom választani. Neki köszönhetem, hogy gátvédelemmel tudtam szülni: Filep doktor, mint "öreg róka" vágott volna azonnal, de Évi mondta neki, hogy nem szükséges és hallgatott rá!!! :D
Ha van választott orvosa valakinek, tőle érdemes megkérdezni, hogy melyik szülésznőt ajánlja, kivel dolgozik szívesen.

Cupicica
cupicica
 
 


:roll: Szülés előtt én is nagyon paráztam, hogy a nagyobbik hogyan fogja bírni nélkülem. Addig szinte mindig együtt voltunk. Néha vigyázott rá a nagymamája, amikor pl. elmentünk moziba, de az éjszakákat mindig vele töltöttem.
A sok aggodalmam után nagyon jól sikerült a dolog. Amíg a kórházban voltam a férjem szabit vett ki + ide költözött a nagyi is. A fiam szinte nem is hiányolt, annyira rákattant az apjára. Még a kórházba is bejöttek meglátogatni, amikor el kellett menni kicsit sírdogált, de csak kb. az ajtóig, aztán elfelejtette. (A férjem iszonyú büszke volt, hogy ennyire szerti a fia! :D )

Amikor hazajöttem még mindig nagyon apás maradt, mintha kicsit haragudna rám, de nem volt vészes... Azóta apa megint dolgozik és "megbocsájtott" nekem is! :)

A kistesót is nagyon jó fogadta, de persze még 3 napig itt a nagyi is, aki foglalkozik vele. Hétvégétől egyedül maradok majd a kettővel, na akkor leszek majd kiváncsi, hogy hogyan fognak telni napjaink... :wink:

Kép

Kép
ursus
 
 


Sziasztok!

Tényleg fellendült itt a forgalom :lol:
Látom többen készülnek császárra.Én is ugye,és már érdeklődtem mi ott a szokás császár napján.
Bemásolom amit nekem meséltek:

Szia!
Én március végén szültem császárral az Uzsokiba, Habermayer doktornál. A tapasztalataim nagyon pozitívak voltak, a nővérkék nagyon segítőkészek és odafigyelnek mindenre. Az új szárny nagyon szép, kulturált, ahogy a szülőszobák és a műtő is. Marci 9 órakor született, és délután 4-kor hozták be a szobába mellém, de természetesen miután letisztogatták, és felöltöztették, megmutatták apának visszahozták a műtőbe és addig amíg befejezték a varrást ott volt velem. Akkor nem tudod a melledre tenni mert be vagy takarva nyakig, de meg tudod simogatni, tudsz hozzá beszélni. Délutántól már lehet miután segítenek felállni, lezuhanyozni. Ha jól érzed magad akkor estig ott van veled, de első este még visszaviszik hogy tudj pihenni, reggel 6-kor hozzák vissza.
Remélem tudtam segíteni, ha még lenne kérdésed szívesen válaszolok.

Szóval mivel nekem 3.császárom lesz tisztában vagyok mire számíthatok aznap,és én idáig mindig jól viseltem a műtét utáni órákat csak a baba hiányzott,és bevoltam sózva mikor foghatom meg,tehetem mellre stb.
Itt pozitív hozzáállást látok,remélem én is ugyanezt élhetem majd át.

Köszönöm szépen a cukrosinfót,akkor csak citromot viszek:)
fitti62
 
 


Sziasztok!

Sheep11! Ma mindenképpen megpróbálok a szomszédnőmmel beszélni, próba cseresznye. Nekem nagyon szimpatikus, én szívesen bíznám rá a gyerekemet. Ami nagyon tetszik benne, hogy a gyerekeim, ahogy meglátják őt, mindjárt mennének hozzá, pedig semmi extrát nem csinál. Ha még vállalna gyereket, akkor elkérem a telefonszámát és megírom priviben.

A hisztikorszak nálunk akkor hatalmasodik el, ha nincs eléggé lekötve a Flóra. Úgy, hogy délelőtt a bölcsődében van, nem is igazán fordul elő. Mióta bölcsis inkább olyan dolgokért, ami nem a megszokott módon történik. Pl. tegnap este egyedül fürdettem őket (Apjuk még dolgozott). Először az öccsét szoktuk kivenni a kádból, aztán jön a Flóra. A törölközőjüket ennek megfelelően egymásra rakva szoktuk tenni a mosógépre. De mivel tegnap csak én voltam, így megfordítottam a sorrendet, hogy amíg a Flóra fogat mos, addig kiveszem a Zsoltit és megtörölgetem. Így a Flóra töröközője alatt volt a Zsoltié. Na amikor szóltam a Flórának, hogy kiszállás, az hisztirohamot kapott, hogy így nem hajlandó, vegyem ki az Öccse törölközőjét onnan. Addig bömbölt, míg el nem vettem. Sajnos ilyen esetben vagy elalvásig hallgathattam volna a bömbölést, vagy feladom. És mivel fáradt vagyok hozzá, inkább feladom. De olyan jellegű dolgokért, mint a Te Fiad inkább csak akkor hisztizik, ha nagyon ráér, és ilyenkor nálunk bevett szokás, hogy 3-ig számolok, addig abbahagyja vagy megy a sarokba és ott addig folytatja, amíg akarja. Nem sűrűn volt a sarokban. Amúgy érdekes módon a bölcsődében teljesen máshogy viselkedik. Sosem volt még egy hangos szava sem. Pont ma kaptam róla egy írásos jellemzést a Gondozónéninktől, majd elolvadtam a gyönyörűségtől olyan büszke vagyok rá. Kár, hogy itthon elereszti magát. Ha jönne a tavasz nagy segítség lenne Nektek is. Jön a játszóterezés időszaka, akkor majd kiélik ismét magukat ott. Amúgy hogy vagy? Mekkorára becsülik a babát?

üdv: lettiw

Kép

Kép

Kép
lettiw
 
 


Sziasztok!

Valaki tud segíteni hogy érdemes vagy kell-e bevinni a babának ruhát,pelust?
A kórház honlapján nem írja csak a törlőkendőt,de aki mostanában szült mi a tapasztalata eleget adnak?
Saját ruhájában lehet a baba,vagy kórháziban?

Köszönöm a választ!
fitti62
 
 


Szia!

Ha 2009 óta nem változtak a dolgok, akkor a babákat a kórházi ruhába öltöztetik és kapsz elég pelenkát, popsikrémet is. Kapsz kórházi takarót is, de mindenki a sajátjával takargatta a kicsit, hogy legyen egy kis különbség a babák között, no meg legyen egy kis hazai is rajta. Amit még kellene vinned: popsitörlő, sapka, kesztyű. Én vittem egy játszócumit is (bár cumi ellenesnek lehet mondani, nem is cumizik egyik gyerek sem), sírós éjszakákon jó megoldás, míg nincs anyatejecske.

üdv:

lettiw

Kép

Kép

Kép
lettiw
 
 


Sziasztok!

Sajnos nekem még nem jött össze a ketteske,de gyúrunk rá,remélem idén újra szülhetek!

Én a Halász dokinál szültem,egy nagyon rendes,odafigyelő doki,nem volt választott szülésznőm,de Vera nevű szülésznő nagyon rendes volt,és annyira odafigyelt hogy konkrétan szerintem életet mentett.....lányom belekakilt a magzatvízbe,ezért indították a szülést,és Vera vette észre hogy gond van a szívhanggal,így császár lett(kétszer volt a köldökzsinór a nyakán és valszeg fojtogatta),a dokim továbbra is egy tündér volt,én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve vele...sajnos még a régi szülészeten szültem(illetve az átmenetin).Akkor a férjem és nővérem kérésére kihozták az őrzőbe a bébit,de éjszakára nem kaphattuk meg!

mivel a baba veled van szinte a nap 24 órájában,ezért én tuti nem választanék egyágyast,mert nagyon jól jött a szobatárs,hogy figyeljen a babódra míg te pisilsz(persze akkor nem volt még a szobához saját wc)

no,nem lábatlankodok itt,majd talán ha összejön ketteske,akkor jövök!!!

további kellemes babavárást és jó élményekkel teli,könnyű szülést kívánok!

sutimano76
 
 


Sziasztok!

Köszi szépen a császáros infókat, fitti62! :) Valami hasonlót reméltem :wink:
Azt hittem, ma egyébként kiderül, hogy melyik napon láthatom meg az egyre nehezebb leányzómat, de a dokinak sajnos közbejött valami, így lemondta a mai találkozót az Uzsokiban :( Kíváncsi vagyok, hogy holnap bent lesz-e az SZTK-ban: reggel megyek CTG-re, délután meg UH-ra is.

Ursus! Hogy telnek a napjaitok a nagyi segítsége nélkül? Attól tartok, akad tennivalód...
Köszi egyébként a tesós tapasztalatokat, egy ilyen helyzettel én is kiegyeznék :wink:

Lettiw! Igazad van abban, hogy a hiszti eredője sokszor az, hogy a gyerkőc nincs eléggé lekötve :( Most, hogy már elég nehezen megy a mozgás a hatalmas pocakommal, azt is tízszer meggondolom, hogy a kisboltba lesétáljunk-e a 4. emeletről (nincs liftünk...), így aztán az ingeréhes rémes kétévesem persze hogy "szenved", és aztán akaratoskodik.
Ezt a 3-ig számolós módszert én is kipróbálom, meg leporoljuk a sarokba állást is (korábban már működött, de aztán valahogy nem volt rá szükség) :wink: :wink: :wink:
Azért jó lett volna nekünk is az a bölcsi... Nem is tudtam egyébként, hogy írásos jellemzést is szoktak készíteni a lurkókról :) Azért igazán jó érzés lehet, ha az embert megerősítik abban, hogy jó "munkát" végzett :)
A játszóterezést már én is nagyon várom, de annál jobban tartok a februártól :cry: Majd csak lesz valahogy...
Ja igen, a baba méreteiről talán majd holnap tudok nyilatkozni az UH után. Én csak annyit érzek, hogy baromi nagy ő is, és egyre kevésbé fér. Szerintem meglesz a 4 kg, ha kihúzzuk még vagy 10 napig... (Milán egyébként 4450 gr volt, és 59 cm.)

Üdv mindenkinek!

Kép
Kép
sheep11
 
 


Szia Sheep11!

Hát le a kalappal Milán előtt. Ilyen nagy baba volt? Nem akarlak elkeseríteni, de nekem nem is olyan rég mondta a védőnőm, hogy az az átlag, hogy a következő gyermek nagyobb általában 300-500 grammal az előzőnél. Nálunk ez a Flóráéknál bejött, Flóra 3200- al, Zsolti 3550 grammal született. Most is imádkozom, hogy ennél nagyobb ne legyen, elég nehéz volt őket is megszülni. Különben abszolút megértelek a kimozdulással kapcsolatban, bár nekem a Flóra ugye bölcsiben van, így elvileg több időm lenne Zsoltira, de ilyenkor kihasználom a nyugalmat és inkább megcsinálom a házimunkát. De így meg szegény kisfiam is unatkozik, hisztis, rosszalkodik. Pont most jutottunk el a férjemmel odáig, hogy megkérdezzük a bölcsit, nincs-e véletlenül hely neki is. Jó lenne, ha lenne, ő is játszhatna a többiékkel egy kicsit, utána meg már csak velük foglalkoznék. Arról nem beszélve, hogy ha megszületik a Kinga, fogalmam sincs, hogy lesz még.

Írj, hogy mi volt az ultrahangon, és azért drukkolok, hogy még egyben maradj egy darabig, az sem jó, ha korán születik egy baba.

üdv:

lettiw

Kép

Kép

Kép
lettiw
 
 


Sziassztok!

Hát sokkal nehezebb a nagyi segítsége nélkül két kicsivel, de azért ki lehet bírni. A pici még egyelőre elég sokat alszik, addig tudok foglalkozni a nagyobbikkal. A főzés még esélytelen, csak akkor tudok főzni ha a férjem is itthon van. :roll:

:roll: A környékünkön levő bölcsikbe nem veszik fel Norbit, amíg itthon vagyok a kicsivel, de azért már eljátszottam a gondolattal, hogy be kellene iratni egy magánoviba. Csak hát ahoz eléggé meg kellene húzni a nadrágszíjjat... Egyelőre érdeklődök, hogy nem veszik-e be csak délelőttre, hátha úgy olcsóbb lenne, délután meg úgyis csak alszik.... Persze még nehéz megmondani, hogy mi lenne a jó döntés...

Kép

Kép
ursus
 
 


Sziasztok!

A bölcsődéről a saját tapasztalatunk:
csípőből szeretnek elutasítani a bölcsődében, hogy ha otthon vagy a picivel, akkor nincs számotokra hely. Ki kell állni magatokért, hogy igenis, hogy nincs semmi törvény, ami tiltaná. El kell mondani, hogy miért szeretnéd beíratni, esetleg már jó előre fel lehet szerelkezni egy védőnői környezettanulmánnyal (amiben a védőnő tanácsolja a gyerek bölcsődébe járását). Nálunk annyi a kitétel, hogy szigorúan csak 8-4-ig lehet bent a gyerek. Mondjuk én már ebéd után elhozom. Beléptünk az utolsó harmadba a 3. terhességemmel. Nagyon fáradt tudok lenni, ráadásul látom a kicsin, hogy délelőttönként, amíg a nagy bölcsődében van nagyon unatkozik mellettem. Nincs időm vele túl sokat foglalkozni, míg megcsinálom a házimunkát, már jó formán rohanhatunk is a bölcsibe a nagyért. Arról nem beszélve, hogy fogalmam sincs, hogyan fogok 3 gyerekkel el lenni. Hogy fogok délben két gyereket egyszerre etetni, aztán öltöztetni, hogy a harmadikért menjek a bölcsődébe. Most arra jutottunk a férjemmel, hogy megpróbáljuk a kisebbiket is beíratni, lehet, hogy sikerül is még a harmadik születése előtt. Mondjuk akkor is haza hozom őket délben, de addig legalább csak a legkisebb és a házimunkáé vagyok.
Sheep? Minden rendben van veletek?

Sziasztok:

lettiw

Kép

Kép

Kép
lettiw
 
 


Sziasztok!

Egyben vagyok még, de továbbra is kóros időhiányban szenvedek azont túl, hogy már tényleg olyan vagyok, mint egy reumás csiga...
Az a fáradtság, amit említesz, Lettiw, rólam már elmúlt, pörögnék még egy kicsit, de egyszerűen nem bírok... Egyébként is kikészített ez a hét: CTG, UH, táppénzes papírok összeszedése stb., állandó "rohangálás" ide-oda.

A leányzó viszont jól elvan odabent :) A keddi adatai:
BPD - 92mm; Femur - 76 mm; AC: 346 mm; becsült súly: 3100 gr.
A doki továbbra is azt állítja, hogy nem lesz olyan nagy, mint Milán volt :wink: Én csak annyit látok a régebbi adatok alapján, hogy a feje tutira kisebb lesz (Milán a 38. héten már 99-es BPD-vel bírt, nem csoda, hogy nem is fért ki...), de nem vagyok meggyőződve arról, hogy túl pici lenne összességében. Hamarosan kiderül :wink:

Lányok! Nincs kedvetek képeket feltenni a gyerkőcökről? Én is igyekszem majd, de még a karácsonyi képek is a fényképezőn vannak :cry:

Megyek, összedobok egy kis burgonyakrémlevest, mert napok óta nem főztem én sem, pedig olyan jól esne egy kis itthoni :)

Üdv!

Kép
Kép
sheep11
 
 


Sziasztok!

Én igen friss vagyok a baba témában :) 3 napja lett pozitív terhességi tesztem, és mivel nem tervezett babáról van szó nagyon tanácstalan és tudatlan vagyok.

Én is az uzsokiban szeretnék orvost találni, mert mellette lakunk. Fél éve költöztünk Pestre így még nincs itteni nőgyógyászom. Számos hozzászólást elolvasva nekem Dr. Lajis Tímea lett szimpatikus, mert fiatal és mindenki csak pozitívan mesél róla.

Ismeri valaki, jár valaki hozzá? Esetleg tudtok róla, hogy lenne magán rendelése? Vagy tudtok nekem telefon számot adni?

Előre is köszönöm a segítséget!

Melinda
csizmadiameli
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok,
gondoltam benézek ide a terhességem vége felé, hátha beindult már ez a topic :)
örömmel olvastam, hogy volt aki Filep dokinál szült, az első lányomat 2 éve én is nála szültem az Uzsokiban. Most sem lesz ez másképp. Nála emberségesebb, odafigyelőbb orvost nem igen ismerek, pedig ő legalább már az 5. nőgyógyászom az évek alatt!
Szülésznőt választottam akkoris, most is, Molnár Gizi lesz, fantasztikus nő!

A szülészet szerintem nagyon jó lett, korszerű, tágas szülőszobák, és a gyerekágy rész is tetszett, nincs is szükség így fizetős szobára. (anno még abban voltam)

Van még vki aki február végén fog szülni az uzsokiban?
czzsofia
 
 


Szia!

Én is Filep doktor kismamája vagyok. :D

Az új részen is vannak fizetős szobák? Nekem nagyon "bejött" az előző két babánál, hogy egyedül voltam... A honlapon nem találtam erről infót, csak azt, hogy kétágyas szobák vannak.
Nem tudod véletlenül, hogy Salgai Évi megvan-e a szülésznők közül?

Kitartást kívánok az utolsó hetekre!

Cupicica
cupicica
 
 


Szia,
az új részen nincsenek fizetős szobák, de mindegyik szobához van külön wc-fürdő. 2-5 ágyasok vannak azt hiszem. én a kétágyas fizetősben voltam anno, jó volt, hogy nem kellett a folyosón ülni a babával ha látogató jött... most ilyen nincs, viszont a kényelem, már ha egy kórházban lehet ezt mondani, akkor jobb lett...

azt hiszem az az Évi akkor ment szülési szabadságra, amikor én akartam felfogadni őt szülésznőmnek, hogy azóta visszament-e dolgozni, nem tudom. helyette Filep doki Molnár Gizit ajánlotta, én így kerültem hozzá, és most is ő lesz a szülésznőm.

kitartás az kell... gyomorégés, és nemalvás... de ez nem olyan vészes, szóval nem is panaszkodom
czzsofia
 
 


Köszi a gyors választ!

Örülök, hogy Évinek összejött a baba, már nagyon vágyott rá. Ha még a nyár elején is otthon lesz, valószínűleg én is a Te szülésznődnél fogok kikötni... :D

Azt én is láttam a múltkor az Uh-ra várva, hogy most egy központi társalgóban lehet fogadni a látogatókat. Nem is annyira a látogatók miatt vágynék az egyágyasra, hanem mert jól éreztem magam egyedül, illetve a babával. :D
Na mindegy, nem ez a legfontosabb, hanem, hogy minden rendben legyen a szülés és a baba körül.

Gyomorégés, nemalvás, rossz lehet! Nekem ez az előző két esetben kimaradt, de a terhességeim elején bőven volt belőle részem... :?
cupicica
 
 


Sheep11!

Mi van veletek?

lettiw

Kép

Kép

Kép
lettiw
 
 


Sziasztok!

Sehol senki? :evil:

Remélem, mindenkivel minden rendben!

Cupicica
cupicica
 
 


Sziasztok!
Én is a Bajcsyban fogog szülni,május 10-re vagyok kiírva,Mi is a 3.babánkat várjuk,bár az első kettőt nem itt szültem.Sajna nem választottam dokit,mert úgy gondoltam,hogy jobb helye is van annak a pénznek,de tegnap voltam uh-n és sajnos már most meszes a méhlepényem. :( nagyon ideges lettem,és nem tudom kihez forduljak,ki vállalna el 26 hetesen,aki annyira nem is kér horribilis pénzt.Van ötletetek, Vagy mit tegyek?Szép napot mindenkinek! Cili
cili83
Alattyán
 
 


Kedves Topiklakók!

Csak azért írok ide (is), hogy szóljak: a Babaneten múlt hét óta kommentelős játék van! Írjatok kommentet cikkeinkhez, és ezt nyerhettek a héten.

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, mert ott is leesik ez meg az hébehóba!

További szép napot kívánok a Babanet csapata nevében:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok,

most találtam rá a topicra. Én is idén fogom megszülni első kisbabámat. Április végére, május elejére vagyok kírva. Van valaki aki e tájban fog szülni az Uzsokiban?

Nem tudjátok, hogy az EDA mennyibe kerül ott? Mondanátok pár véleményt az ottani szülészetről?

Köszi,

Pela
pelageja
Budapest
 
 


Sziasztok!

A kisfiam az Uzsokiban született,választott szülésznőnél és dokinál (a lánykám is náluk született), csak dicsérni tudom az egész szülészetet,úgy ahogy van-pedig én utálom a kórházakat amúgy , de fóbia szerüen :)

Doki ügyben nem tudom irni, mert sajnos Ő egy családi dolog miatt már nem fog dolgozni, de a szülésznők,csecsemősök és a többi ott dolgozó orvos is nagyon jó!

Az osztály olyan mint egy szálloda, nagyon ember,mama és bababarát minden!

Szép szüléseket és minden jót nektek!
Vendég
 


Szép napot Mindenkinek!

Segítséget szeretnék kérni Tőletek szülész ügyben.
Pillanatnyilag 8 hetes terhes vagyok és vannak vérzéses problémáim. ez az első terhességem és ebből adódóan minden új és sokszor félelmetes...
Voltam a Örsön Mecsér Bélánál, kaptam gyógyszert, amit szedek. ennek ellenére van még vérzésem., és vasárnap meg kellett látogatnunk az Uzsoki ügyeletétSad Most itthon pihenek, mert nem akartam a kórházban maradni.) "Mazsola" él, jó szívműködése van:). Én annál rosszabbul, de hát a lényeg, hogy ő legyen jól.
Kérdésem, hogy tudtok-e az Uzsokiban olyan dokit ajánlani, aki megbízható, odafigyel és ha kell, akkor éjszaka is fel tudom hívni és a tiszteletdíjja is megfizethető.
Sok jót olvastam Dr. Lajis Tímeáról és Járányi doktornőről. Tudtok hozzájul elérhetőséget?
előre is köszönöm,
m
luxymarcsi
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek üdvözlet!
Remélem, feléled a topik! :lol:

Marcsi,
a tavaly születettek topikjában mintha többször írtak volna a két doktornőről; írd be a nevüket a keresőbe, biztos kidobja az információkat!

Pela,
én még 2008-ban a régi szárnyban szültem a második gyerekemet, meg voltam elégedve az orvosokkal és a nővérekkel is. Az új rész kívülről szimpatikusnak tűnik. :D
Az EDA-ról sajnos nincsenek infóim, én anélkül szültem... Azt nem is tudtam, hogy aki kéri, annak fizetnie kell...

Szülésznőt szerintem érdemes választani, ha nincs semmi gond menet közben, akkor lényegében ő vezényli le az egészet. :lol: Az utolsó hónapban ő csinálja a CTg-ket, stb. Vele jobban meg lehet beszélni a szüléstervet is, meg az esetleges egyágyas igényeket. (A kórház honlapján megtaláltam az apróbetűs részt, hogy továbbra is lehet egyágyas szobát igényelni. :D )

Minden babának és mamának jó egészséget és szép napot kívánok:

Cupicica
cupicica
 
 


Kedves Topiklakók!

Még ma játékba lehet szállni az Aquaworld családi belépőért! Csak egy komment kell hozzá a Babanet valamelyik cikke alatt, és Ti is esélyesek vagytok a holnapi sorsoláson!

És még mindig várjuk a Ti történeteteket! 1-2 gépelt oldal terjedelemben, wordben, szülésről, gyermekvállalásról, problémákról, gyerekekről, a szülőségről, az életről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról. Ide: szerkeszto kukac babanet pont hu

Ha pedig még nem csatlakoztatok a Facebook rajongói csoportunkhoz, akkor gyorsan tegyétek meg!

Fontos! A Facebook megváltoztatta a beállításokat, ezért, ha a továbbiakban is szeretnéd látni a Falon a Babanetes bejegyzéseket, akkor állítsd át a Beállításokat úgy, hogy minden ismerősöd és lájkolt oldalad látni szeretnéd. Vagy: lájkoljátok a Babanetes bejegyzéseket, netán ott is szabad kommentelni!

További szép napot:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Szia cupicica!


Köszönöm az infót. Sajnos le kell mondanunk a szülésznőről, mert az EDA igénylésre akkora összeget mondott be a doki, hogy padlót fogtam. Így vagy ez vagy az lehet csak. Bár még mindig törvénytelen, hogy ezért pénzt mer kérni bárki is, amikor ez alanyi jogon jár mindenhol, csak Pesten húzzák le az embert, pedig a gyerek vállalásnak egy kellemes dolognak kellene lennie. Bár így a 8. hónapba lépve nem merek már se dokit se kórházat váltani.

Bárkinek, akinek van ilyen infója az EDA-ra vonatkozólag, kérem ossza meg velem.

Van valaki, aki április végén fog szülni?

Pela
pelageja
Budapest
 
 


Szia Pela!

Meg sem merem kérdezni, hogy mennyit mondott...

Jövő héten megyek a saját orvosomhoz, megkérdezem majd, kíváncsi vagyok, hogy ő mit mond. Bár minden bizonnyal én a harmadiknál is megleszek nélküle... Mindenképpen szeretnél EDA-t? Van néhány alternatív megoldás is, pl. homeopátiás bogyók. :lol:

Egyébként az uzsokis szülésznők zöme nagyon kedves és hozzáértő; ha nem választasz előre, akkor is valószínűleg jó kezekbe kerülsz!

Ki az orvosod?

További szép napot kívánok!

Cupicica
cupicica
 
 


Sziasztok!

Aki ezen a héten kommentel a Babanet valamelyik cikkéhez, az egy cuki Figurka álommanót nyerhet!

Kép

Úgyhogy mondjatok véleményt bátran: mi az, amit feleslegesnek tartotok megvenni a babának? Mit szóltok az új, otthonszülést szabályozó rendelethez? Vagy pl. szerintetek milyen praktikákkal lehet ránevelni egy gyereket az olvasásra?

Kedden sorsolunk!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Szia Cupicica!

Köszönöm a segítséget, és várom a te dokid válaszát. :)

A dokim Dr. Halász Domonkos, egyébként jó fej, és figyelmes.

Szerinted érdemes dokit és kórházat váltani a 30. hét után?

Köszi és jó hétvégét!

Pela
pelageja
Budapest
 
 


Szia!

Holnap megyek orvoshoz...
:D

Halász doktort látásból ismerem; az első gyermekem még az Újpesti Szülőotthonban született, Halász doktor ott volt "gyakornok". Aztán találkoztam vele az Uzsokiban is. (Meg abba a magánrendelőbe járok UH-ra, ahol ő is dolgozik).
Szerintem is jó fej, meg szimpatikus.

Ha csak az EDA miatt váltanál, akkor szerintem nem érdemes. Nem tudom, hogy a szülésfelkészítő tanfolyam időpontjai mikor vannak, de ott egy szülésznő biztosan el tudja mondani, hogy milyen alternatív fájdalomcsillapító módszereket/szereket használnak a kórházban. Egyébként ha jól kötik be, akkor érezned kell valamennyi fájdalmat (persze kisebbet, mint nélküle), mert úgy tudsz segíteni a babának a kitolási szakaszban. Ha "túl jól" sikerül a bekötés, azaz semmit nem érzel, hosszabb idő lesz a baba "kijutása", mert nem fogod érezni, hogy mikor kell tolni. Persze az orvos és a szülésznő diktálja a ritmust, de azért az nem ugyanaz. Egyik barátnőmnél az első babát "túl jó" EDA-val vákuumozni kellett, másodjára már EDA nélkül szült. :lol:
Persze ha Te EDA-val érzed magad biztonságban, akkor kérd nyugodtan!!! Egyébként lehet, hogy a baba gyorsan ki akar bújni, és mire beérsz a kórházba, már nem lesz idő semmit sem bekötni... :lol:

Ha nem csak az EDA miatt váltanál, akkor érdemes elgondolkodni rajta... Szerintem az a fontos, hogy az orvosban vagy a szülésznőben 100%-osan megbízzál. Én az orvosommal és a második gyerekem szülésznőjével bárhol, bármilyen körülmények között szülnék. :wink:
Ha váltasz, inkább szülésznőt válassz, ne orvost. (Hacsak Neked az orvos nem jelent nagyobb biztonságot).
De ha Halász doktorral meg vagy elégedve, akkor maradj nála!

Cupicica
cupicica
 
 


Szia!

Megkérdeztem az orvosomat, valóban kell fizetni, mert sajnos nincs állandó aneszteziológus az osztályon, így aki jön, az a szabadidejében jön EDA-t bekötni... Ezt előre egyeztetni kell, de így is előfordulhat, hogy éppen ügyel vagy dolgozik, aki jönne, így lehet, hogy mégsem tud EDA-t kapni az sem, aki vállalja az összeget....

Igen, az összeg valóban nem kevés, bár ha jók az infóim, ez kb. két nőgyógyászati/terhes magánrendelés tarifája...

Egészségpénztárral minden ilyesmit el lehet számolni, meg a babás dolgokat is (pl. pelenka, törlőkendő, cumi, babás tisztálkodási szerek, stb.; plusz ezeken kívül millió mást.) Érdemes utánanézni, sokat lehet vele spórolni!!! Nekünk eddig nagyon megérte; az új családi adókedvezmény miatt viszont gyakorlatilag nem adózunk, ezért nem tudunk mit visszaigényelni...

További szép napot kívánok!


Cupicica
cupicica
 
 


Szia Cupicica!

A Halász dokival nagyon is elégedett vagyok, főleg, amiket hallottam másoktól más dokikról. Nem is szeretnék váltani orvost. Most a szülésznőn gondolkodom.

Azt kétlem, hogy az egészségkártyára lehetne kérni EDA-t, amikor törvénytelen kérni ezért pénzt, és bűnteti is a törvény az ilyen eseteket.

Most arra jutottam, hogy talán menni fog nélküle is, hiszen a fizikumom nagyon jó, és sosem éreztem magamat jobban és erősebben, így a 33. héten. Nem tudom. Félek azért, de olyan sokan szültek már a világon, hogy csak nem én leszek az egyetlen, aki nem tud EDA nélkül szülni.

Pela
pelageja
Budapest
 
 


Szia Pela!

Biztos, hogy menni fog nélküle!!! Én már kétszer megcsináltam... :lol:
Azért a homeós bogyókra kérdezz rá Halász dokinál vagy a szülésznőknél, szerintem használnak. Ha kell, én is meg tudom nézni neked a bogyók nevét és adagolását a régebbi papírjaimon.

Nem tudom, mit írnak ilyenkor az EP-és számlára... Persze azért tényleg ne támogassuk a törvénytelenséget. :evil:

A szülésznőt változatlanul ajánlom, az Uzsokiban szinte mindenki nagyon jó. Kérdezd meg a Halász dokit, hogy ő kit ajánl, kivel szeret dolgozni; illetve a régebbi uzsokis fórumokon is találsz tippeket a már megszült anyukáktól. Nekem 2008-ban Salgai Évi volt a szülésznőm, akivel nagyon elégedett voltam. Remélem, már visszajött GYES-ről... :lol:
Általában egyébként a szülésznők nem mondanak fix összeget, hanem Rád bízzák, hogy mennyit adsz, és tényleg nem a pénzre mennek.

További szép napot kívánok!

Cupicica
cupicica
 
 


Kedves Topiklakók!

A Babanet kommentelői között, nyereményjátékunk keretében, a jövő héten egy remek Chicamaca baba és gyerekfüggőágyat sorsolunk ki a Fuggoagy.hu jóvoltából!

Kép

Érdemes hát elmondani a véleményeteket, például arról, hogy szükség van-e napirendre egy baba életében, vagy sem!

Osszátok meg velünk (is), Ti milyen példát szeretnétek mutatni a gyereknek, és mi mindenben változtatok a gyereknevelés során.

Folytatódott Születésnaplónk is: K. már betöltötte a 30. hetet, most Á. naplójába kukkanthattok bele, ha kíváncsiak vagytok, mit él át egy férfiember várandós felesége mellett.

Megtaláltok minket a Facebookon is, ha van kedvetek, csatlakozzatok, nagyon jó kis közösség alakult ki ott is!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Én szeptemberben fogok szülni az Uzsokiban, remélem nem császárral :) Fogadott orvosom van, Habermajer doktorhoz járok. Itt vagytok még?


http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/1-17- ... szatka.jpg
picitui
Gyömrő
 
 


picitui
Gyömrő
 
 


Szia Picitui!

Gratulálok a babához!

Én július legelején fogok szülni az Uzsokiban, Filep Aladár az orvosom.

Első babádat várod?

Sajnos kissé kihaltnak tűnik a topik, de talán most majd fellendül!
:lol: Ha van kedved, írj!

Szép napot kívánok!

Cupicica
cupicica
 
 


Sziasztok!

Rég nem néztem már be ide, de örülök, ennyien ilyen jó tapasztalattal vagytok az Uzsokiról.

Gratulálok mindenkinek a babákhoz.

Én már a 41. hétben vagyok, és elég türelmetlen is. Vannak itt olyanok, akik mostanra várják a babájukat?

Nektek mi a tapasztalatotok, ha a nyákdugó kijött, és nyílik a méhszáj, akkor ugye 1-2 napon belül megindulhat a szülés? Már olyan nagyon szeretném, ha megszületne, habár eléggé félek is, mert az első baba és nem tudom mire is számítsak.

Pela
pelageja
Budapest
 
 


Szia Pela!!!

Huh, mindjárt itt a baba!!!

Igen, ha a nyákdugó kijött, már csak órák/napok? kérdése, hogy megszülessen a baba! :D

Nehéz megmondani, hogy mire számíts, annyira más minden szülés... Az első babával általában hosszabb ideig vajúdik az ember, de erre is van számtalan ellenpélda...
És igen, fáj a dolog... de a fájások segítik előre a babát (persze ez akkor, adott pillanatban egyáltalán nem vigasztalja az embert :lol: ). Az egy nagyon különleges érzés, amikor kicsusszan belőled. :D És nagyon jó, amikor a hasadra teszik...

Gyors és könnyű szülést kívánok Neked és várjuk az élménybeszámolókat!!! :D

Cupicica
cupicica
 
 


Sziasztok!

Mindkét gyerkőcömet az Uzsokiban szültem, mindkettőt császárral.
Csak jókat tudok mondani a kórházról. 2009-ben, a felújítás alatt voltam bent Annával, épp akkor költözött az osztály egy ideiglenes helyre. Nem volt egyszerű, nem voltak túl jó körülmények, mégsem maradtak rossz érzéseim, az osztályon dolgozók szerintem elég jól kezelték a helyzetet.
Ehhez képest a mostani szobák nagyon kényelmesek. (Főleg császár után számított sokat, hogy a WC, zuhanyzó bent van és az ágyak támláját lehet emelni.)

Picitui!
Gratulálok!
Én 2009-ben a 41. hetemen jártam Habermajer dokihoz, amíg az én fogadott dokim külföldön volt. Nagyon szimpatikus volt, bár nem tudom, milyen nála szülni.

Pela!
Várjuk a híreket, azóta biztos megvan már a baba!

Kép
Kép
vuki124
 
 


Sziasztok!

Itt még újként :)
Augusztusra vagyok kiírva első babácskámmal,Mecsér dokihoz járok az Örsre terhesgondozásra.

jár hozzá pillanatnyilag más is innen? :D

nagyjából átolvastam a fórumot,de biztos lesznek még csatlakozók,hisz még sok van hátra 2011-ből :)

Bármilyen infót szívesen fogadok (főleg a dokimmal és hozzáállásával kapcsolatban),ha van :)
Köszi! :)
Vendég
 


Látom a hétvége eseménytelen volt erre ;) :D :D :D
Vendég
 


Szia Kisbeeka!

Gratulálok a babához!

Mecsér doktort csak látásból ismerem, de úgy emlékszem, hogy itt a fórumon (meg a három évvel ezelőttiben is) jókat írtak róla.

Jól bírod a várandósságot? Dolgozol még?

Remélem, végre beindul a topik! :D

További szép napot kívánok mindenkinek!

Cupicica
cupicica
 
 


Cupicica: köszi :)
én egész jól bírom,csak az utóbbi 1-2 hétben rám tört az ájulós szédelgés,meg a gyors szívdobogás,de mozgás nélkül,akár ágyban fekve is...


Ezen túl minden rendben :)
Nem dolgozom,5 hetesen kiírt a doki,veszélyeztetett terhes vagyok (lombik babánk van),fizikai munkát végeztem.

Itthon eddig halálra untam magam,de hogy itt a jó idő végre,ki tudok szabadulni :)

Te kihez jársz,és mikorra vagy kiírva? :)
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?