Új privát üzeneted érkezett!

Petinek boldog szülinapot! Bizony, képeket kérünk!

Hanyi! Ha jól olvasom elég stabil napirendetek van!!! Nagyon kiváncsi leszek, hogy az apás foglalkozás rész nélunk hogyan lesz, mert apa sokszor este 8-9-ig is dolgozik. Persze megigérte, hogy akkor már nem fog, de hiszem, ha látom!
Kaki tényleg nem baj, az idővel változik és igen, oltások után is állhat be változás-ezt már sok kismama mondta nekem, mikor még doloztam. Ha mellette semmi egyéb gond nincs, akkor rendben vannak ezek a változások.

Rencsi! Akkor ördög Dominak már se hire se hamva?? :D
Igyekszem én nem megszülni, de őszintén már azzal is beérem, ha még két hétig nem szülök. Holnap kivi leszek mit mondd Dévai, hogy nyiltam-e esetleg, mert már vannak olyan menseses fájásos-keményedések. Eddig nem voltak, de mondjuk nem vészesek, csak ezeknek már lehet méhszáj tágitó hatásuk.

Bodza! Köszönjülk! Férjem is azt mondta valamelyik nap, hogy milyen csinosak vagyunk. :D Én meg :oops: . Hogy viselte Eszti az oltást? Ezt talán kicsit nehezebben szokták, mint a többit.

Itt készülnek az ablakok. Megjött a férjem bátyja, most halad a munka! Mondtam is, hogy nem engedjük haza! :twisted:
Már van szunyoghálónk is, meg megjött a pelenkázó kommód (nagyon klassz lett, csináltattuk, igy ponnt olyan, amilyen nekem kellett ide, és 17000-ért csinálták meg)! :D
Még ki kell takaritani, be kell pakolni. Kaptam rucikat hugoméktól, csak az a bibi, hogy csupa barna folt mindd-alma hagyott ilyen szép barna foltot-és eddig folteltávolitóval, meg mosószappannal kimosni, de egyik se sikerült. Mondjuk nem is tudom, hogy ki lehet-e szedni ilyen beszáradt foltokat... Még esetleg szódabikarbónát megpróbálom....

Kép
kislibus
 
 


Emerenc! Nagyon aranyos vagy, már Hanyatka is mondta, hogy ha már itthon lenne jönne! Olyan drágák vagytok!!! :D
Szerintem is jó ötlet másutt folytatni, de ha igy lesz (remélem nem lesz rá szükség) akkor is adsz hirt magatokról???
Ercsikati a Várandósság/2010 májusi babákban van, én is ott szoktam olvasni mi van velük! Remélem nem haragszik meg, amiért leirtam! :D

Kép
kislibus
 
 


Micikém,
de jó lesz nektek sopronban!!!! melyik szállodába mentek? édes kettesben lesztek?

Emerencem,
én is pont Vass dokira gondoltam, nagyon egyre jár az agyunk. Mikor akarsz elmenni hozzá? az akup. orvos mit mondott?

libuskám,
mi is kaptunk gyümölcs foltos rucikat, de nem akarnak kijönni a beszáradt foltok, próbáltak mosó szappant, clorox színeset vanisht stb, de semmi, ha találsz valami tutit akkor szólj már.
akkor már jóslószerűid vannak....lehet hogy azt fogja mondani APánk hogy mostantól szigorú fekvés :cry:

Pócikám,
nagyon sajnálom!!!! :cry: :cry: :cry:
Írsz az oviról, mikor kellett jelentkezni? a körzeti oviba járatod majd? pont most olvastam, hogy nem lehet elég korán feliratkozni....

bodzám,
igen köszi már 99%osan jól vagyok, durva volt a hét, ha nem költöztünk volna oda anyóshoz, akkor vehetett volna ki a férjem szabit, mert annyira durva volt, hogy nem tudtam ellátni domit.....de igazából nem is a hasmenéstől voltam ki, hanem az állandó öklendezés savhányástól meg a gyötrő hányingertől......
így bebizonyosodott hogy nem tudnám ellátni Domit ha ugyanolyan lenne a terhességem mint az első. És ez a hányinger hányás még ne is volt annyira szörnyű mint a terhesség alatt és ott 4,5 hónap volt.....hát nem tudom, mert pont megbeszéltük hogy Jövőre próbálkozunk újból, de szerintem passzolok, majd ha domi ovis lesz, mert anyós nem tud 4,5 hónapig segíteni....
Ti kiköltöztetek? VOltunk kint tegnap a szigeten és volt ott valami babás találka, a réten voltak vagy 20an nagy pokocokkal lufikkal játékokkal piknikeztek....mintha magunkat láttam volna!!! :D :D :D

Kép
rencsi79
 
 

 
 

Ja és akartam mondani visszatérve a rucikra, hogy tudjátok most ezzel is foglalkozom, nem olyan nagy tételben mint ahogy kezdtem, mert az rengeteg idő, de ha valakinek kell ruci, akkor szóljatok 350-400Ft körül van darabja.
Ezek krém minőségű ruhák, ami annyit jelent, hogy mindegyik márkás (Next, Cherokee, Disney stb.) általában 25-30 darabos csomagok vannak szezonálisan, most nyáriak és egy csomagból a 80% vadi új (max.1x lett kimosva), 10% 2-3x hordott és 10 % használt....
magyarul most volt egy 30 darabos csomag tényleg gyönyörűséges rucikkal még cimkések is voltak benne és 11e volt összesen, amiből kb. 2 max 3 darab jönne ki az üzletben.
ha valaki meg olyat csomagot szeretne ami új (max 1x mosott), akkor annak 500Ft darabja.
puszika

Kép
rencsi79
 
 


sziasztok,

itt vagyok én is egy pincurit,mert lassan fürdés,kajcsi és fekvés,de addig is apa próbálja elszórakoztatni picur Patrit :)
Én ma sokat dolgoztam,jól el is fáradtam,megfogadtam,hogy holnap délig nem kelek fel;-) ,remélem Patrika is így gondolja és lesz kedve lustizni .
Főztem,mostam,takarítottam,fürödtem és még a pedikürömet is megcsináltam,amíg sétáltak apa és a baba.

Vicces volt,mert elindultak sétálni és kb. 5 perc múlva hív a férjem,hogy felhívta a kollegáját és elsétálnak a centrum felé,megisznak egy sört(persze kettő lett),amíg alszik a baba.Így egyiket ülve,fél kézzel a kocsit tologatva,másikat álva,szintén kocsit tologatva sörözött a drágám :)

Emerenc,ez jó ötlet,hogy megpróbálod a Vas dokinál.
Akartam már írni neked,hogy náunk is hasonlóképpen alakult tavaly.
Februárban a fagyis beültinél elindult,de szétesett,aztán egy hónap kihagyással (mert a fagyis önköltséges volt,így nem kellett 3 hónapot várni,de maradt egy cisztám és azért volt 1 hó pihi) indultunk és beköltözött a mi kis csodánk.
Szóval drukkolok,hogy jók legyenek a hormonok és nálad is sikeres legyen a következő!

Kép
hanyatka
 
 


Jaj Renciském,nem is tudtam,hogy ennyire durva volt a betegség :(,még jó,hogy anyósod tudott segíteni.Domikát megviselte,hogy nem tudtál úgy foglalkozni vele?

Nagyon ügyi vagy a rucikkal,akkor Domikának is tudsz szépeket venni jó áron.
Úgy tünik mi elég jól el leszünk látva nagyobb ruhácskákkal,mert anyukám barátnője Amerikában él a lányánál és van egy kislány unokája,az ő rucikáit hozza el nekünk nyáron mikor hazalátogat.Már karácsonyra is meglepett minket egy nagy csomaggal,annyira rendes,saját költségen ,ráadásul gyorspostával küldte és már abban inkább nyári,őszi dolgok voltak,amiket ezútán tudok ráadni.
Mostanra meg vásárolgattam párat,mert hát úgysem tudom megállni,hogy ne vegyek újakat is :)

Bodzi,hát igen,azon a két fotón én nagyon őt látom Esztiliben ;-)

Libuska,szerintem a te férjed is lesz olvadva a kis Annától,így tuti sietni fog haza,amikor csak tud.
Meg majd 7végén biztos bepótolja és akkor többet foglalkozik majd vele.
De hát meglátod te is,hogy néha annyira lemerülsz az egésznapos babázásban,hogy alig várod legalább egy fél órára átvegye valaki.
Én imádom Patrikát,meg Rá vártam 5 éven keresztül,de néha kell egy kis kikapcs,hogy átvegye a férjem és csak a következő etetésre "térek" vissza,addig úgy elvagyok magammal,mint régen :)

Kép
hanyatka
 
 


rencsike nekem küldhetnél át képeket a ruhákról, csak az új érdekel, és főleg a disney-s, ilyen élénk feltűnő szinű ruhákat szeretek. köszi

pusz mindenkinek, bocsika de le vagyok merülve majd irok, igérem... :wink:
chilike1
 
 


Libuska! Írj majd, hogy mi volt Apánknál!
Amíg közelített a Dokinéni és beadta, addig sírt, de amint benyomta, még ki sem húzta a tűt, már rendben is volt minden. Utána pedig édesen mutogatta a kis játékait a cuki Dokinéninknek. Később puszit is küldött Neki, tisztes távolból, majd odaült az ölembe, mellé, megnézni a 7hónapos kisunokát a mobilon, akit meg is puszilt, ezt követően rögtön el is vonult játszani. ESZTILI IMÁDNI VALÓ TÜNEMÉNY!!!!!!!
Eddig, KOPPP-KOPPP, nem volt láz, sem pöttyök és nyirokmirigy duzzanat sem, a többi ijesztő dologról, amit a papír írt, nem is beszélve, remélem, nem is lesz ezen a 3 héten belül, amíg bármi előfordulhat. 6 hétig fogékonyabb lehet ilyenkor egy Gyermek a betegségekre is... Annyi horrortörténetet olvastam előző nap, hogy kész voltam az oltás napjára.
DE: Babcikának semmi baja nem lehet SOHA!!!! Vele csak jó dolgok történhetnek, mert a Jóistenke adta Őt nekünk + Ő minket választott, mi pedig úgy vigyázunk Rá, ahogy csak embertől az lehetséges.
Örülök, hogy halad az ablakozás és minden más is!!!!!!
Szerintem a Párod siet majd haza!!!! ;-)

folyt.

Kép
bodza2005
 
 


Szerintem is próbáld szódabikarbonával a foltot.
vagy

Almafolt
A friss folt pamutból és vászonból legkönnyebben forrázással tüntethető el. A textilanyag szennyezett részét addig tartsuk forró víz (gőze) fölé, amíg a folt el nem tűnik. Ezután mossuk ki az anyagot.
Az almafoltot a ruhából mindig frissen távolítsuk el, mert később már nehéz kitisztítani. A folt kiszedését akkor is kezdjük el, ha még nem látszik. Az alma ugyanis csak mosás után hagy sárga nyomot.
A régebbi almafoltot hígított citromsavval itassuk át. Néhány perc múlva az átitatott anyagrészt langyos vízzel alaposan öblítsük. Ha az anyag bírja, a még látszó foltot háztartási ammóniákkal vagy bóraxszal tüntessük el.
A nem forrázható textíliák esetében a foltot citromlével vagy ecettel kezeljük. A folyadékot a foltos részbe jól dörzsöljük bele, majd langyos vízzel öblítsük.

Kép
bodza2005
 
 


Rencsikém! Hát ez már nem lehet igaz, hogy megint itt a hányás!!!
Remélem, letudtad egy életre és a következő Babulonnál nem fog kínozni!!!!!+++++++
Igen, sokat vagyunk kint, annyira, de annyira szuper!!!!!!!!!! Majd mesélek szóban!!! Eszti imádja. :D

Pócika! Azért ez annyira elképesztő, hogy már ovi, ugye? Biztosan nagyon fogják ott Robcsikádat szeretni!!!!

Andika! Milyen tortikája volt a Fiatalúrnak? KÉPEKET PLÍÍÍÍÍÍÍZ!!!

folyt.

Kép
bodza2005
 
 


Rencsibaba! Küldj már mailben pár ruciról fotót, hogy mégis milyenek, ami engem is érdekelhet, persze, csak, ha lesz egy kis időd erre. Köszili!

Hanyika! Édesek lehettek Apa és Patrika, ahogy "együtt" mulatnak. :D

Szia Chilike!!!!!!!!! :D

Emerenc! Szerintem kivettünk a listából, mivel soha nem reagáltál és azt hittük, nem olvasod vagy nem kapod meg. Akkor visszateszünk, jó? Én többször kérdeztelek is, de nem kaptam választ.
Más: Nagyon szorítok+++++++++++++++!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Micikém! Te mész Sopronba? Az olyan jó kis város!!! Eger is és Kőszeg is ilyen kis cukika. Jó pihenést kívánok!!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Sziasztok!

Petikének utolag szeretnék kivánni nagyon Boldog Születésnapot,Isten Éltesse Sokáig,Sokáig!Milyen volt a buli,a torta?
Képeket kapunk?

Az oviban egyelőre megvolt a beiratkozás,ide fog járni helyileg ahol lakunk,elég jó hire van és amit eddig láttunk az tetszik,a Robcsinak is tetszett.Most kaptunk egy tájékoztató jellegű kis füzetecskét amibe nagyvonalakban benne van az ovirol pár dolog hogy mi a napirend miket kell bevinni,milyen ünnepek vannak amire készülnek meg aztán majd lesz szülői ahol konkrétan elmondanak mindent meg megismerünk mindenkit.Ez olyan fura hogy már szülőire kell mennem.Ja és összevont csoportok vannak,ez jó mert sokat tanulhatnak a nagyogtol.Van külön angol,sport tánc meg még pár dolog amire külön be lehet fizetni ha szertnénk.
Szeptember egytől kezdünk,hát már nagyon izgulok!

Rencsi nagyon durva ez a betegség amin átestél ,még jó hogy volt segitséged.Domika nagyon ügyes hogy ilyen jó kisfiu.Nagyobb ruciaid is vannak(110 körüliek)?

Hanyika nagyon édi Patrika jó kis napirendetek van.Én sokszor főztem ugy a Robcsival hogy rajtam volt a kendőben jókat durmolt én meg addig csináltam a dolgom.A kaki meg szerintem teljesen rendben nem gond hogy nincs minden nap.

Bodzika igazi nagylányként viselkedett Esztili a szuribeadáskor,nekünk se volt soha semmi bajunk a szuritol kopp,kopp,kopp....Puszi a kis buksijára!

Kislibus hogy álltok az ablakkal,befejezték a fiuk?Kiváncsi vagyok mit mond apánk ,de reméljük minden rendben és még egy kicsit bent marad Anna.

Chilike lányok nagyon édesek,gyönyörüek.Már olyan nagyot nőttek.Láttam a képeket irtam választ de valamiért most nem engedi a levelezőm hogy levelet küldjek,néha csinál ilyent.
Azt hiszem a kialvatlanságot sose lehet megszokni de te még igy is nagyon ügyi vagy és nagyon jol birod.

Moncsiga nagyon drága a kis Nimóci.És olyan nagyot nőtt ő is.Hihetetlen hogy szalad az idő!Amig szépen fejlődik és minden rendben szerintem fogadd el nyugodtan hogy ő csak ennyit eszik egyszerrre.Ennyi az igénye és nem több.De igy ránézésre is látni hogy gyönyörü kiegyensulyozott baba.

Emerenc a másikon már irtam,és itt is irom hogy nagyon ügyi vagy ahogy ilyen pozitivan állsz a dolgokhoz és ne add fel mert biztosan sikerülni fog és te is megtapasztalhatod meg átélheted majd az anyaság csodálatos érzéseit.Én tudom hogy ez igy lesz!

Micike veled mizujs?Voltál kontroll vérvételen?Mikor kezdhetsz?

Zel Lukács nagyon kis csibész!Jo neki a kis hajacskája,nagyon édes!Hogy birta a hajvágást?

Lányok ugye tudjátok hogy az első hajvágás meghatározó élmény lehet a gyerek számára.Ha ő nem szertné akkor nem szabad vele erőszakoskodni,lefogni és minden áron levágni a haját.Mert utálni fogja egy életen át és egy jó darabig biztos sikitva menekül.Meg kell várni amig ő is parter lesz ebben megérti hogy ez jó dolog.Addig ha ugy van érdemes töbször csak ugy betérni a fodászüzletben hogy barátkozzon a helyel és a fodrásznénivel(vagy bácsival) és hogy lássa hogy ott mi is történik és akkor nem lesz baj.

Na most jó hosszura sikerültem és bocsánat a helyesirásért de a Robcsi is itt van mellettem és folyton irni akar ő is igy egy kicsit nehéz.

Szurikáta jol vagy?

Csomeo jol eltüntél mizujs veletek?

Ercsikata mindjárt itt a finis.

Puszi mindenkinek bocsi ha kihagytam valakit.

Kép
póci
 
 


Hanyikám,
nem viselte meg a dolog Domikát, mert anyós egséz nap műsorozott neki, hozzám meg behozta amikor éppen "jól" voltam.

Bodzám, Chilikém, Pócikám, igen van sok méret, de ez úgy működik, hogy ha kell ruci, akkor kellene pontos méret (Póci 110es, Bodza 86as?, Chilike 62 vagy 68???) én írok a csajnak aki Angiából megrendeli, küld róla képeket meg árat, ő rakja össze a csomagot a méret alapján, aztán ha tetszik akkor fizetek és postázza. Holnap kapok meg egy szállítmányt, 5 "adag" ruci, ezeknek már meg van a gazdájá, de a képeket el tudom küldeni, hogy kb. milyen a minőség.
Chilikém, úgy tudom megcsinálni, mivel csak disney csomit nem rak össze, hogy megkérem hogy rakjon össze egy csomagot, aztán amikor megérkezett akkor csak az újakat veszed meg belőle.

Kép
rencsi79
 
 


küldtem ruci képeket!
puszika

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogy zavarok, de ha van időtök, légyszi szavazzatok a kislányomra!

Köszönöm!

http://www.kisalfold.hu/jatek/gyereksze ... tepic_8889

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Kislibuskám,
mi volt tegnap Apánkkal??? Tessék mesélni!!!

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Rencsi! Nekem nem jöttek át a ruci képek! :(
Örülök, hogy jobban vagy, igy olvasva tényleg nagyon gáz lehetett ez a betegség! De a fő, hogy elmúlt!

Bodza! Örülök neki, hogy ilyen jól viselte Eszti és nyugi, nem lesz semmi gond! Azért ez olyan, mint amikor Dévainál elolvasod a tájékoztatóját az átjárhatósági vizsgálatnak, vagy a punkciónak, ahol a legrosszabb is le van festve, és aztán senkinek sem lesz semmi baja és itt vannak a babák és szépek és egészségesek! :D
Köszi az almafoltos ötleteket. Ecet, azt még megpróbálom hátha...
Az a baj, hogy ezek már beszáradt, több mint fél éves foltok. Ugye mikor kezdett már Dorina almát kapni....

Hanyatka! Remélem, csak tudod itt az a baj, hogy ő itthonról is dolgozik, és marha könnyű felvonulni az emeletre és leülni a gép elé...
De jó, hog a te férjed igy elviszi Patrikát "sörözni". :lol:

Póci! Örülök, hogy tetszik az ovi, meg Robcsinak is! A vegyes csoport szerintem is jó, sokan szidják, de legkisebb öcsim oda járt, és akkor mi láttuk, hogy egyáltalán nem rosz az. Persze mindkettőnek meg vannak az előnyei-hátrányai (Vegyes kontra életkori csoport) de igazán ha jó az ovónő, meg a dadus, szerintem az a legfontosabb!!!! :D


Nem kell feküdnöm. Cervix ugyan le van rövidülve rendesen, de zárt, úgyhogy itthon csinálhatom a dolgom, bár Dévai könyű háztartási munkára gondolt, de sok pihenővel azért meg tudok csinálni mindent. Anna feje szép nagy, combja rövid, de mit tegyünk, anyjáé is. Ctg-n már látszottak a jóslók is, Dévai meg is kérdezte tőlem, hogy mikor kell kórházba vonulni??
Mai program: bútorok újbóli portörlése (gletteltek-csiszoltak a hétvégén a jóemberek, úgyhogy lehet mindent előről kezdeni), függönymosás, mosogatás, főzés, szoba felporszivózása-talán felmosás, ha még lesz rá erőm... (Hozzátenném ezt a hétvégén ismételni kell, mert akkor szedik le és tisztitják ki a radiátorokat, amik tele vannak épitési törmelékkel....)
Meg találkoztunk a szülésznővel, őszintén kicsit megijedtem, mert a méreteim miatt nagyon mondta a császárt. Én meg mondtam neki, hogyha kell, kell, akkor nincs mese, de a relativ téraránytalanság még nem egyértelmű indok a császárra, úgyhogy próbáljuk meg simán. De azért nem örülök neki, mert szerinte az én magasságommal 90% esélyem van a császárra. Én meg csak azt látom, hogy nálam kisebb nők megszülnek 4 kilós gyereket is spontán... Nekem meg max. 3 kilós lesz ez a baba. Meg anyum, meg hugom sem nagyobb ugye nálam, mégis simán szültek...

Kép
kislibus
 
 


Libuskám,
nekem van egy ismerősöm, aki 160cm, 48kg (terhesség előtt) és 5 kg-s gyerekt szült simán....

Csajszikák, elvileg mindenkinek átmentek a képek, ma tudok még rendelni, kérlek mindenkit szóljon vissza, hogy kell vagy sem,(aki még nem tette) nehogy valaki aki akar rendelni kimaradjon....
köszi azoknak akik visszajeleztek, hogy őket nem érdekli és akik meg rendeltek azokat is vettem.
puszi

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok. :lol:

Itthon vagyunk,ma jöttünk haza.Majd ha egy kicsit kipihentem magam akkor írok.
Köszönjük a jókívánságokat!!!
Gyors és rövid szülésem volt,ráadásul nem a dokimnál mert ő ugye elutazott.De volt egy szuper szülésznőnk.Férjem végig bent volt és sok erőt adott.Egy hős volt még a köldökzsínórt is elvágta.2 nyomásra kint volt a fiunk.És semmi fájdalomcsillapítót nem kaptam még infúzió sem volt.A vége nagyon fájt de gyors volt.Majd részletesen leírom nektek.
Rencsi,Kata:köszönöm az sms-eket! :lol: Nem mindenkinek tudtam válaszolni mert fort a drót egyfolytában. :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Melania! Még 1x nagy gratúúúú!!!! :lol:
De jó, hogy ilyen gyors volt, de hogy tényleg nem az orvosodnál szültél! Pedig még irtuk is, hogy csak nem most indul már meg Milán, de mégis. És simán, ez is olyan jó. :D
Sok boldogságot és sok tejcit még 1x, ha van időd, irogass, meg egy-két képet szivesen várunk!

Rencsi! No igen, én is ebből indultam ki, hogy szerintem még azért mert kicsi az ember lánya, nem kell mindjárt a szikéhez kapni... De reménykedem a legjobbakban. Azt a végén lehet császár lesz Murfhy törvényei szerint...

Kép
kislibus
 
 


Szia Melike!
Nagy gratula és ha nem haragszol, én ma eldicsekedtem Veletek Apánknak. (ráxűrésen voltam) Vissza is keresett téged a gépben és mondta, hogy biztos hívod majd... tehát hívd, hadd örüljön.

Nagyon hiányolom a képet Milánról! Mutasd meg nekünk Őt, csodálni szeretnénk!

Te, Libuska, nyughass már! Ne moss már te se le, se föl! Feküdgess, pihengess!

Emerenc, nem is írtam még, mennyire sajnálom, hogy nem sikerült, pedig nagyon vártam a jó hírt Tőled. Nagyon szorítok, hogy találj jó megoldást a helyzetre és mielőbb Te is pocakosodhass!

Pócika én dolgoztam homogén és vegyes életkorú csoportban is, egyik sem rosszabb a másiknál. A vegyesnek tényleg nagy előnye, hogy a nagyokat toleranciára, empátiára neveli a kicsik társasága, a kicsiket pedig "húzzák" a nagyobbak. sokkal könnyebb és gyorsabb a kicsik beszoktatása is. Én szeretem ezt a felállást.

Hanyika az ingben én vagyok, Bodzitól kaptam.

Bodzim, Eszti stramm lány, semmi baja nem lesz.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Sziasztok. :lol:

moncsiga:köszi,hogy tájékoztattad apánkat!!! :lol: Aranyos vagy!
kislibus:én most lemaradtam,hogy veled mizu? Nincs már időm :lol: :wink:

Hoztam képeket az én boldogságomról: :lol: :lol: :lol: Kép Kép

Kép
Kép
melánia
 
 


Melikém, nagyon aranyos kisfiú! Neki is sok haja van. Milyen békésen szundikál...
Puszik!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Melikém, annyira kis cukika!!! mesélj amikor már tudsz jönni! Tejci alakul??

Libuskám, hogy vagy? írsz smst, ha történés van??


Csajócák,
írtam mailt a találkáról, mindenki reagáljon aki jönni akar, mert közeledik az időpont!

puszika

Kép
rencsi79
 
 


Melánia!
Csodaszép Milán baba! Gratulálok még 1x!
És azt hiszem nem mondok túl nagy hülyeséget, de szerintem Tiszta Apukája! :D Vigyázzatok magatokra! Jó babázást! :D Puszi

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


sziasztok csajszikák
szokás szerint csak 1 percem van, de már úúúgy hiányoztatok... :lol:

rencsike
mindjárt megnézem az e-mailt, bocsi, hogy kicsit lassú vagyok :lol:

moncsika
jaj, neked már olyan régóta akarok irni!!!
nálunk ugyanez volt, 90-et alig ettek meg a babák, viszont szopizni már nem volt kedvük mert baromi éhesek voltak mindig volt olyan éjszaka, hogy másfél óránként etetttem, jóó tudom, hogy lehet hogy én vagyok kicsit nyafogós, de én azt nem birtam, majdnem belebolondultam, reggelre már sirtam a fáradságtól, aztán 2 nap után rájöttem hogy mi a gond.
Sokat akarnának enni, de gyorsan, mert a dr. brown-nak már kicsi a luka igy elfáradnak mire leszivják a 80-at , elalszanak, de nem sokkal késöbb felébrednek mert újra megéheznek, akkor elkezdtem a tomee t-ből adni nekik 120-at benyakalták egy perc alatt, csak attól meg fájt a hasuk(mármint a c. üvegtől), szóval csináltunk picit nagyobb lukat a dr. brown-ra és azóta szuper minden, tök jól esznek lazán megeszik a 130-at, tegnap este nem hittem a szememmnek 200-at(!!!! :shock: ) ettek, sajnos ebből csak kb 50 volt tej, de mindegy.
Ja és képzeld 2 nap volt olyan, hogy leraktam őket este 9-kor és reggel 6-kor keltek!!!, úgyhogy tudtam aludni is kicsit. :wink:
Szóval szerintem próbáld ki, hátha nálatok is bevállik.
Egyébként a tejet én is úgy adom, hogy reggel meg este szopiznak mert akkor nagyon sok a tejem, és gyorsba leszivják, napközben már kevesebb a tej(biztos az én hibám is, mert se a kajára, se az ivászatra nem figyelek), szóval napközben többnyire lefejt tej+tápot kapnak.
na majd irj, hogy bevállt-e:

melánia
nagyon édi a kisfiad, gratulálok ügyes voltál

bodzika
puszika, esztikének is :P

libus
mostmár tényleg nyugi nem éri meg a kockázatot :wink:

hanyika drága már el is felejtettem mit akartam irni, de most mennem is kell, puszi
chilike1
 
 


Melike nagyon kis édes Milán baba!Milyen békésen alszik :) !És milyen sok hajacskája van!!

Kép
póci
 
 


Sziasztok!

Melania! Nagyon édes a kisfiad!!! :D Kis hajas baba! Megértem, hogy nincs időd, ilyenkor már a baba a fő, hiszen olyan hosszú ideig vártunk rájuk!!! :D

Rencsi! Persze, dobok SMS-t, ha történés van!

Moncsiga! Pihengetni?? Akkor nem halad semmi ám, ha én pihengetek!!! Nomeg a szülésre fittnek kell maradni! :wink:

Nem voltam pár napig, mert jött mamám segiteni takaritani és megcsinálgattuk a dolgokat. Mindent kisuvickoltunk, ablakot pucoltunk, főztünk, mert persze most olvadt le a fagyasztó, igy minden kaját meg kellett csinálni ami benne volt, egy napig csak főztünk.. De ez a nyavajás eső is... Hiába mostunk, semmi nem szárad meg, most behoztuk a száritókat a lakásba, de olyan pára van. Még ki akartam mosni a babakocsi huzatot is, de igy az se fog megszáradni. Kommódba bepakoltam a baba holmijait, holnap lehozzuk és összerakjuk a kiságyat is. :D
Egyébként történés csak annyi még, hogy tagnap óta van pár csepp tejem!!! Most ennek úgy örülök, mint majom a farkának! Már két hónapja ezt vártam :lol:

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok.

Köszönöm a sok dícsérő üzit+kép hozzászólásokat. :lol:

kislibus:de jó,nekem nem volt előtejem.Aludj is közben mert később nem lesz rá időd.
Egyre több a tejcsim nekem is.Reggelente még a pizsimre is kifolyik.Most már 1 ciciből megvan a 60,másik cici kicsit lemaradt abból 30.Tegnap már nem kellett pótlást adnunk babócának.

Rencsi:nekem is küldj ruci képeket ha van időd.Egyenlőre van sok ruhánk de sose lehet tudni. :wink:

kislibus:köldökcsonk mikor esik le? Kicsit szokott levedzeni és ettől megijedtem.Ott ahol már kezd leválni.Ez baj? Hintőporozzuk pedig szorgalmasan.Csak kicsit levedzik,egy pötynyit.

Kép
Kép
melánia
 
 


Szüléstörténet:
Hajnali 4:30 fele volt 3-4 görcsölésem.Félálomba nem is vettem komolyan.Azt hittem hogy biztos csak álmodtam.Aztán rá egy 15 percre valami meleget éreztem.
Ébresztettem a párom,hogy szülünk.Én beálltam a fürdőkádba tusizni míg párom bepakolta a hiányzó dolgokat a táskába.Irány a kórház.
Ügyeletes dokinő megvizsgált,még több magzatvíz távozott.Megkaptam a szülőszobám+Ctg-re tettek.Eztán már jöttek a fájások.Előkészített a szülésznő majd párom ez után már bejöhetett.Vígan elvoltunk kb 10óráig a kisebb fájásokkal.Aztán már durvultak a fájások.Apába kapaszkodtam.Jöttek a dokik megvizsgálni mivel nem volt itthon a dokim.Aztán "megkaptam" a volt nődokim akinek átadott az enyém.Hát ennek nem örültünk de már olyan fájásaim voltak,hogy nem is érdekelt hogy ki lesz ott.
Motyogott a volt dokim az orra alatt hogy ez még eltart egy ideig míg a szülésig eljutunk.
Elment és a szülésznővel maradtunk.Kb 5 perc múlva jöttek a tolófájások.Kiabált a szülésznőm a doki után hogy azonnal jöjjön.Addig ő a kezével tartotta bent a fiamat.
Futásba odaért a doki és nyiszantás közben 2 nyomásra kint volt az életünk értelme.Mellkasomra tették és bőgtünk mint a szamarak.Majd összevarrtak és mentünk a megfigyelőbe.11:20-kor született meg a fiunk.
Párom egy hős volt,elvágta a köldökzsínórt és végig ott volt velem ami nagyon sokat jelentett nekem.
Egyszer ment ki mikor varrtak mert kicsit rosszul lett.De semmi pénzért nem hagyta volna ki.
Mindenkinek ilyen gyors szülést kívánokMegyek mert hiányol a kicsi fiam.puszi.

Kép
Kép
melánia
 
 


Melania! Köldökcsonk 1-3 hét alatt esik le, baromi változó. Levedzés nem gond, ha nincs szaga, nem piros a környéke. Amikor leválik, akkor még kb. 10 forintosnyi véres nyomatot hagyhat a peluson is, picit vérezhet. A hintőport én ki szoktam alkohollal törölgetni legalább naponta 3x, mert ha bennt marad, az is lehet táptalaj a baciknak hiába fertőtlenitős.
Örülök, hogy már nem is kellett pótlást adni! Két mellből, nagyon is megvan az adagja Milának! Szuperügyik vagytok!
No nekem se sok előtejem van ám, csak 1-2 csepp, az is vizes még. De legalább működik a mellem, az tuti! :lol:
Szüléssel nagyon ügyik voltatok!!! :D
És a régi doki sem csinált galibát, minden rendben ment, ezt olyan jó olvasni!!!

Kép
kislibus
 
 


melánia: Nagyon ügyesek voltatok! Apának külön gratuláció amiért olyan szépen melletted volt! ( minden Édesapának )
Nagyon szép a kisfiad.
Mégegyszer Gratulálok!
Mi az a Ctg-re tettek?
emerenc
 
 


Emerenc! A Ctg-vel figyelik a baba szivhangját szülés közben, meg a fájásokat. Valójában a CTG-t teszik az ember hasára, és ez a gép figyeli a szivhangot, mert ha nincs renben, akkor a baba nincs jól és menni kell a műtőbe.

Kép
kislibus
 
 


No, látom innen nagyon eltűnt inden kismami-nagymami-anyuka-leendő kismama. Mi van veletek??? Értem én, hogy csak nekem van tengernyi időm, de ennyire???

Kép
kislibus
 
 


Libuska

Itt vagyok én is :)
De tényleg nagyon eltűnt mindenki. :wink:
Remélem nem betegség miatt vannak távol.
Nézem a vonalzódat és szépen fogynak a napok.Katinkád készülődik már? Esetleg jóslófájás vagy derékfájás?
Rajtad a topik szeme :D Meg Ercsikatin látom ő már 39 hetes-.
Nahát hogy eltelt ez a 9 hónap!
Szia jó éjt!!!!!

szurikáta
szurikáta56
 
 


Lányok bocsánat a zavarásért,ne haragudjatok hogy irok.
Egy nagyon kedves ismerősömnek Decapeptyl injekcióra lenne szüksége a lombik kezelésének folytatásához.Megvásárolná.Már csak 3 napi adagja van úgyhogy elég sürgető a dolog.
Nagyon kérem aki tud segiteni az irjon nekem.
Köszönöm szépen!
Minden jót és szép napot kivánok

KépKép KépKép
kamilla*
 
 


Szurikáta!
De jó, hogy te itt!!! :D
Bizony eltelt, ponnt gondolkodtam valamelyik nap, hogy mennyire fog hiányozni a kis gombócom, meg ahogy mocorog. Ugyanakkor nagyon várom már, hogy megismerjem a kislányunkat! :D Jóslók vagyogatnak, de ritkásan, eddig 2x. keltem erősebb jóslóra este, de nem lett belőle semmi. Anna már kevesebbet mozog. Várunk. És olyan izgi igy várni, hogy na mikor lesz a nagy nap ugyan??? :D
Te hogy vagy? Unokák? Lassan vége lesz az ovinak-isinek, mennek hozzád nyaralni majd?

Kép
kislibus
 
 


Libuska

Uncsik jól vannak,már jönnének hozzám.Tudod a 4 ből 3 vidéken lakik.
Mindig a "pesti mamihoz akarok menni" a kérés,ugyhogy ha lesz időm akkor lesz kis nyaralás. :D
A Reni ő holnap is jön,szitterkedek mert a szülők dolgoznak.
Emlékszem hogy én amikor meglettek a gyerekek többször a hasamhoz nyultam és utána jöttem rá hogy már a pólyába van a gyerek.De furcsa volt,vegyes érzésekkel voltam mert hiányzott a pocak,közben meg örültem hogy tul vagyok rajta. :) :)

szurikáta
szurikáta56
 
 


Szurika!

Elhiszem, hogy szeretnének menni, én is nagyon szerettem mamámnál lenni! :) Anyósom mikor itt Pesten vigyázott az nokákra, mindig olyan jó programokat szervezett nekik! Vitte őket mindenfele!
Gondolom te is szervezel majd nekik programot. :)
Akkor ezt a pocakhiányt úgy néz ki mindenki hasonlóan éli meg. Ennek a megoldása, hogy az ember gyorsan bepocakosodik újra, no persze az nekünk kicsit nehezebb dió lesz, de hátha... :)

Kép
kislibus
 
 


na én is bekukkantottam egy percre, csakhogy libus ne legyen annyira egyedül :lol:
rendes vagy szurikáta, hogy igy csevegsz vele, legalább nem unja el magát itt a babanetten :lol: :D
viccet félretéve, ez valahogy tényleg úgy működik ahogy látom, hogy van a kis csapatunk és amikor már megszül a kismama negyed annyi ideje nem marad a nettezésre mint azelőtt(nekem speciál tizedannyi se :o )
persze olvasni azért szoktalak titeket, de mire irnék már általában nem aktuális a téma :roll:

egyébként örülök hogy jól vagytok csajok, kislibus rajtad a világ szeme :wink:

bodzika kész vannak a fotók, jövő héten küldök e-mailen, nagyon szépek lettek(na jó a foósnak eleve nem volt sok dolga, mivel gyárilag jó alapanyagot vittünk, könnyű volt neki dolgoznia csak kattingatni kellett a gépét) :lol:

mi jól vagyunk, babák szépen nőnek, fejődnek, nagyon cukikák, tanulok mondókákat az okosbaba.hu-n találtam párat azokat mondogatom nekik, a végén meg csikizem őket nagyon élvezik nagyokat kacarásznak hangosan, annyira imádnivalóak, hogy az csak na.
Istennek hála, semmi gond nincs velük áldott jó gyerekek!

moncsika irok mailt, puszi

na most megyek jók legyetek puszi mindenkinek
chilike1
 
 


Chili! Jaj, de jó, hogy irtál egy kis beszámolót, tényleg nem unom el magam. :lol:
Mondjuk amúgy sem, itthon mindig van annyi dolog. Ma lement két mosás, teregetés, mososgatás, főztem, babakocsi huzatot mostam (azt kézzel, na az marha strapás volt...). Kiteregettem és láss csodát, fél óra múlva esik az eső.... :evil:
Aranyosak lehetnek, ahogy élvezik a mondókázást! Jó, hogy megirtad az oldalt, úgyis akartam én is tanulni néhényat, mondjuk tudok egy párat, de nem sokat. Te nem irtál választ, hogy mikor tudnátok jönni a talira. Pedig kiváncsiak vagyunk ám rátok!!! :D

Kép
kislibus
 
 


Libuskám,jöttem én is egy szóra,mert tényleg itt maradtál egyedül ;-)
Na de már lassan te is babázol,hihetetlen,hogy elszaladt az idő,most volt,hogy mentél a genetikai Uh-ra Elekeshez,igaz?


Biztos írtad,csak elkerülte a figyelmem,hogy kész van már minden?kell még takiznod?jó lenne,ha már csak pihiznél és élveznéd ahogy Anna belülről simogat,rúgkapál.

Szurika,pusza ;-)

Chilike,írj mailt.
Jó olvasni a beszámolódat,csodásak a lányaid,biztos sokkal jobban lefoglalják magukat együtt,mint az egyke babók.Legalábbis az én Patrikám nagyon tud unatokozni:) ha 5 percre kimegyek a szobából,már jelzi,hogy hiányol.Elöszőr csak nyöszörög,aztán jön a sírás.Persze nem hagyom sírni,inkább nem megyek zuganyozni,megvárom Apát :)

Libusom,láttam iwiw-en a pocidat,naon szép,bár sztem. az régebben készült!

Kép
hanyatka
 
 


Hanyatka! Mér készen vagyunk a dolgok nagyjával, még a babakocsinak kell kimosni a téli huzatját (node az ugye ráér), meg az általános dolgok vannak. Múlt héten volt itt két nap mamám, akkor segitett nagyon sokat és mindent puccba vágtunk. :)
Szóval most többet pihengetek.
Nagyon gyorsan eltelt, és nagyon hiányozni fog a várandósság. Nekem olyan jó élmény. Iwiw-es kép 25 hetes, azóta csak hudom csinált újabbat, pedig kéne még csinálni igy szülés előtt egy-kettőt. Alapvetően nem sok készült, mindig terveztük, aztán valahogy sose lett.
Fürdéssel szerintem én is igy leszek, hogy vagy nem megyek, vagy a gyereket is beviszem a fürdőbe az autós hordozóval.

Kép
kislibus
 
 


Melania! Mi újság veletek, hogy tellnek a napok Milánnal??? Ha van időd/energiád, irj pár sort!

Kép
kislibus
 
 


Bemásolom ide a jó hirt, Ercsikati tesója irta a másik fórumra! :D

"
VÉGH KENDRA NINA MEGÉRKEZETT!!!!
2010.05.24-én 12:30-kor....2810gr és 53cm.....nagyon cukkancs kiscsaj,remekül van nagy szemekkel nézelődik erre a világra Laughing Laughing
Kati is jól a kezdeti nehézségekhez képest....ügyes volt nagyon-Laci még most sem tért magához Laughing Laughing Laughing Boldogságuk határtalan.... Very Happy Very Happy Very Happy "

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

KISLIBUS-ezer+egy köszönet :lol: :lol: jöttem volna ide is de egész nap rohangálok....pedig Déviszes fórummal kellet volna kezdenem,hiszen a pályafutás :lol: :lol: :lol: itt kezdődött :lol: :lol:
Katiék jól vannak-épp most beszéltünk-Kendra cickón volt :D :D ismerkedés egyfolytában :D :D
Látom neked sincs sok-élvezzed ezt a kicsi időt-és aztán......az érzést nem lehet leírni :D :D :D majd beszélünk róla.... :D :D :D :D :D :D

minden kismaminak és leendő kismaminak sok sok boldogságot :D

és ha nem bánjátok dobok képet.... Kép

Kép

pussz mindenkinek
Tenci

Kép
Kép
etenci
Ercsi
 
 


Etenci! Mondd meg Katinak ez a baba gyönyörű!!!! Könnybe lábad a szemem, ahogy nézegetem, annyira kis helyes!!! Örülök, hogy már szopizik is! Még egyszer sok boldogságot a családnak! :D
Bizony nem sok van hátra, már alig várom, hogy láthassam a kicsikénket! :D

Kép
kislibus
 
 


Sziasztók!

Ercsikata gratulálok és nagyon sok boldogságot,egészséget és sok tejcsit kivánok nektek :D !Isten hozott Kendrababa!
Gyönyörű kiscsaj!

Kép
póci
 
 


Gratulálok Katiéknak a gyönyörű kis Kendrához! Tényleg csodaszép kislány!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Melike??? Hogy vagytok? Mesélj Milánról, ha van egy perced. Jó?

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?