Szia Nono,
gratulálok, és örülj, nagyon örülj a két újabb babának, sok örömet és boldogságot kívánok egész várandósságod alatt és majd későbbre is.
Biztosan szíven ütött volna engem is, ha a hármaskára azt mondják, hogy az hármaska és négyeske is egyben. De gondolj csak bele, milyen jó lesz ha már egy picit nagyobbak lesznek. Négy gyönyörű gyerek.
Nem akarok most mindenféle hülye dumát írni, hogy más egyért is a fél karját adná, de igen, adná. Ugyhogy te örülj és várd őket szeretettel, mindketten hozzátok akartak jönni, ez nagyon szuper.
A barátnőmék szomszédainál 5 gyerkőc van, úgy hogy a 3. után azt gondolták, hogy belefér az életükbe még egy, és egyben utolsó gyermek.
Jöttek is ketten, így most 5 gyerekük van, persze a mindennapjaikról nem tudok semmit, de biztosan nem egyszerű.
Amikor én csatlakoztam a fórumhoz, pont a te bejegyzésedet láttam meg elsőnek, hogy a második gyerkőcöd 4200 grammal született és reméled, hogy a következő terhességednél nem fog mégnagyobb bébi születni.
Ez a kivánságod is teljesülni látszik, a hármaska biztosan nem (sőt a négyeske) sem lesz nagyobb mint 4200 gramm.
Szóval amiért most írok, (újra kellett aktiválni a jelszavamat, mert elfelejtettem), az az, hogy úgy emlékszem, hogy sokat betegeskedtetek a télen.
Mindig amikor olvastam, hogy hogyan betegeskednek a gyerkőceid, mindig úgy sajnáltalak, mert nekem meg a lányom betegeskedett sokat, pedig ő már 6 éves múlt.
Szóval akkor azt hiszem beszéltünk is a homeopátiáról.
Azt szeretném veled megosztani, hogy találtam egy profi doktornőt, aki gyermekorvos is egyben és nagyon otthon van homeopátiában is.
Megtalálta Zsófi alkati szerét és úgy látszik nagyon beválik nekünk.
Ezt csak azért irtam le, mert ha jön a két kisbaba jövő tél végén, tavasszal, gondolom nagy segítség lenne neked ha a másik kettő gyerkőc keveset lenne beteg.
Nekem azt tetszik az egészben, hogy megadta, hogy mit adjak be a gyereknek és hányszor ha beteg.
Nem kell minden egyes betegségnél rohanni hozzá (tőlünk messze Pesten van), hanem mindegy, ha fosik, ha köhög ugyanazt az alkati szerét, illetve a kisebb potenciálú bogyóját kell beadni a gyereknek.
E-mailben és mailben is segít (teljesen ingyen), az alkati szer meghatározásáért természetesen fizettünk.
Ja és ért a Schüssler sókhoz is, tanfolyamokat tart belőle és a homeopátiából is.
Szóval ezt mindenképpen szerettem volna megosztani veled, remélem nem voltam tolakodó, ha érdekel a drnő elérhetősége természetesen megadom.
A két bébi pedig Isten ajándéka, gondolj bele öregségetekre, nálatok mindig lesznek gyerekek, unokák ...
Mi az élet értelme ha nem ez?