Új privát üzeneted érkezett!

SZiasztok

Anikó: Köszi! Igaz február 12.-én volt a szülinapja.
Egyébként én sem látom a vonalzókat.
Majd ha még lesznek képek jövök. Bár sokkal kevesebb a haja mint a másik kettőnek volt.

Hogy hogyan jött az Illés név nem is tudom. Nézegettük a naptárat aztán választottunk. Ami nagyon nehéz volt, mert a férjemnek semmi sem tetszett. :) Azt mondta, hogy vagy Illés vagy Lázár. Mondom Lázár még sem legyen az már nagyon komoly név. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok!

Hajni: nekem tetszik az Illés. Nem az a tömegnév.

Hát mi leszoktatós bugyit egyelőre nem tudunk venni, mert állítólag fontos, hogy elérje a megfelelő súlyt. Nos Dalma még csak 10,45 kg. Ahogy mostanában hízik, ez még több hónap is lehet.
A védőnővel beszéltem a kisasszony"hóbortjáról" és azt javasolta, hogy gyakran kérdezzem, vigyem, mert hogy ilyenkor még kicsi a hólyagkapacitás, nagyjából 1 órát bír. Meg ha már fáradt, akkor előfordulhat, hogy akár 15 percenként is csorgat. Ilyen esetben a szobatisztaság elérése több hónap, akár fél év is lehet. Hát én ebből nem nagyon kérnék. A helyzetünk egyébként sokat javult, ha napi néhány órát lehet bugyiban és a pelushoz is csak pólót adok és nem bodyt, akkor többnyire nem vetkőzik le. Azonban, ha valakit lát, hogy megy WC-re egyből mondja, hogy "én is!" és addig ráncigál, amíg valaki el nem viszi.

Képzeljétek, ma van az oviban a márc. 15-ei ünnepség. Ki volt írva, hogy fekete szoknya/nadrág és fehér blúz/ing a ma kívánatos viselet. :roll: Bennem fel sem merült, hogy ez már az oviban is kell. Így Lucusnak egyik sincs :oops: , így ma nem ment oviba. A hétvégén majd igyekszünk pótolni a hiányosságot. :)

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Tündi: Tegnap délután nálunk is közölték a férjemmel az ovónők, hogy sötét nadrág és fehér ing. Férjem közölte ez bizony nekünk sincs. Az ovónéni egy kicsit fel is háborodott, de hát ők mennek a Pákozdi térre vagy hová. Mire a férjem és ingbe mennek a gyerekek?
Erre az óvónéni, dehogy az a benti ünnepségre kell.
Igy hát Lali ment barna nadrágba és szegenykém vastag fehér felsőbe. :) Azért délután még kiszaladtam gyorsan kokárdát venni. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 

 
 

Gratula a gyönyörű kisfiúhoz Hajni!
Milyen sok haja van :-))
Az biztos, hogy nem tömeg név az Illés. Mint írtam a nagypapámnak és apunak is ez a neve és én kislány koromban azt hittem, hogy csak őket hívják így az egész világon :-)) évekig nem is hallottam másról aki ezt a nevet viselné :-)))

Ezen az ünneplő viseleten azért nagyon csodálkozom, már oviban ilyen szigorúan veszik :shock:

Timi

Kép
manati
 
 


Hajni: gratualalok! BAr a szule snem hangizk tul jol, de a kicsi fiu gyonyoruseges!


En is leszoktatu bugyit fogok venni, meghozza hamarosan, bar meg Anna sincs 11kg, de en szeretnem ha a nyar arrol sozlna hogy leszokik a pelusrol legalabb napkozbenre.Egy ideig o se engedett pelust, nem is szolt, raerzessel vagy elcsiptem vagy nem, most viszont o keri a pleust, mindig.

Mi is elkaptuk a hanyos virust, Anna kezdte, o egyszer hanyt es egy napig volt hasmenese ennyi, de azota ujra semmitnem eszik, aztan jott ferjem, szerencsere kiirta ot egesz hetre a doki, bar o is egy nap alatt tul lett rajta, ki se jott semmi, de utana jottem en, es en ket napig nem birtam felkelni csak a wc-re:( szoval mindent o csinalt..
Azota egy natha hullam is rajtunk volt/van, de remelem ezzel ismet egy evre letudtuk a betegsegeket.

hat szerintem is nem elso gyereknel ha nincs baj sok az 5 nap, a 3 az pont ok lenne.
tavasziszel
 
 


sziasztok!

nálunk semmi komoly dolog nem történt. végre jó idő van,egész nap a kertben vagyunk. Dorci megtanult egyedül csúzdázni.
még mindig salmonellas,de mondták,hogy hosszú folyamat,mire kimegy belőle. egyedül az antszes nőci akadt ki,hogy még mindig az.kicsit ki is borított lelkileg,de a gyerekorvos,és a gastros dokink megnyugtatott. a gastros dokinő szerint dorci hasproblémáit mind a salmonella okozta.sak azt nem értem,hogy mióta tápszert váltottunk maradt el. na mindegy, az első lépcsőfok,hogy már negatív székletet produkáljunk. utána törődünk a többivel.
kszülük a húsvétra,de nemtudom dorcinak mit vegyek. nem szeretnék nagy csomagot,mert csokit nem nagyon adok neki. festünk majd együtt tojást,amit aztán eldugunk a kertbe,amit megkeres.
nálatok hogy lesz?
szép hetet!

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok!

Szépen hízogatunk. 3480 grammal jöttünk haza most volt 4280 gramm.
Viszont ma jól feldühítettek. Már több napja próbálok orthopédiára időpontot kérni. Már volt hogy percenként hívtam őket. Ma végre sikerült. Mire közlöm hogy április 12-ei héten lesz a gyerek hat hetes, szinte rám ordított a nő, hogy ez nem kívánság műsor. Majdnem mondtam neki valami szépet. Közölte hogy már csak májusra van időpontja. Mondom neki nekem mindegy, hisz már napok óta próbálom hívni őket azt hiszik nekem nincs jobb dolgom. Erre egy picit moderálta magát, és megnézte hogy nincs e hamarabb időpont, de nem volt. Úgyhogy úgy felhúzott. Tényleg vissza kellett magam fognom, hogy ne mondjak neki valamit. Hasi ultrahangra meg még nem is kértem időpontot, már előre félek ott mi lesz.
Amúgy mostanában nem az az alvós baba.
Viszont Abigél borzasztó lett. Nem tudom ki írta, talán Eszter, hogy neki nincs semmi gondja Glóriával. Hát mit mondjak irigylem. én ezt egyik gyermekemről sem mondhatom el.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok Lányok!

Hajni, kitartást :) Én is tudom,nem könnyű időpontot kérni sehol....
Illés szépen növekszi! Egyébként nekem is tetszik a neve!
Mi most az Olivéren gondolkodunk a férjemmel :)

Tündi,remélemmár jobb a helyzet Dalmával pisi ügyben! Mi még nem tartunk itt, bár néha már szól Boti,ha pisil vagy kakil éppen a pelusba.

Ivett, Neked is kitartást Dorka betegségéhez.Biztos minden rendben lesz a végén!
Mi Botinak kertészkedős eszközöket vettünk húsvétra, hogy tudjon nekünk segíteni ültetni :) És az elmaradhatatlan mesekönyv lesz még a nyuszis csomagjában!

Tamara,ha gondolod, valamikor egy közeli játszótéren összefuthatunk! Vagy el is jöhettek hozzánk Annával, ha van kedvetek!

Anikó, veletek mizujs? Remélem minden ok!

Timi, Blanka nagyon édes kiscsaj, akárcsak Glória :)
Eszter, Timi,ti visszamentek dolgozni, mint Linda ?

Linda,Te találtál már bölcsit Vivinek? Zuglóban elégnecces a bölcsi helyzet. Én ha akarnám se tudnám Botit beiratni!annyira kevés a hely az igényekhez képest!

Mi szerencsére jól vagyunk, bár Botival néha kicsit nehéz, de nem panaszkodom :) A puszijaival,meg a simogatásával mindig levesz a lábamról...

Mindenkinek szép kinti, napsütéses napokat!

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Hajni: Kitartást! Abi biztos Illés miatt rosszalkodik, így akarja felhívni magára a figyelmeteket. Az ortopédia felháborító.

Melus: az Olivér is szép név. Itt mindenki olyan frankó neveket talál a kis "Jövevénynek".

Ivett: mi a kutyától lekerített játszótéren rejtjük el az ajándékot: Lucának a babaházához fürdőszobát, Dalmának maciöltöztetőt. Luca miatt nálunk nem lesz csoki.

Nálunk:
Úgy néz ki, hogy július 1-el munkába állok. Mivel nagyon sok a ki nem vett szabim, így ténylegesen csak okt. 28-al - így lesz időm Dalmát szeptemberben beszoktatni a bölcsibe, ami az Egis bölcsije lesz.
Nálunk most nagy a felfordulás, a csajok külön szobába költöznek, ugyanis Luca nagyon szeret a szobában egyedül játszani, rajzolni, ilyenek. Mi beköltözünk az eddigi dolgozóba, ahova csak az ágyunk fér be, Dalma megkapja az eddigi hálót, ahova egy plusz tetőtéri ablakot vágattunk a héten, Lucáé meg a mostani gyerekszoba lesz. A bútorokkal egyelőre sakkozunk, hogy mi hova kerüljön. Húsvét után festés, úgyhogy nem unatkozunk.

Dalma nagyon sokat fejlődött, elég sokszor szól, hogy pisilnie kell, a kakit csak utólag mondja. Aztán néha jó kis meglepetéseket produkál: kézben hozza a kakis pelust; pucérra vetkőzik a kiságyban és összepisili az ágyat; és már volt olyan is, hogy szárazan ébredt reggel és szólt, hogy pisilni kell.

Luca mostanában egy angyal. :lol: Aranyos Dalmával, nem durcizik, szót fogad. Beígértük Neki, hogyha jól viselkedik, elmegyünk Debrecenbe (tavaly aug-ban voltunk, azóta nincs olyan hét, hogy ne kérné, hogy menjünk). Ő ugyan nem tudja, de már le is foglaltuk a szobát a szülinapja (pünkösd hétfő) utáni naptól 3 éjszakára. :lol: A héten nem megy oviba, mert a hétvégén hőemelkedése volt és az orrmandulái már megint hatalmasak. Gyógyszert nem szed, de a dokinénink azt javasolta, hogy maradjon itthon, nehogy összeszedjen valamit. Hétfőn reggel megyünk egy fül-orr gégész dokinénihez, aki majd eldönti, hogy ki kell-e venni az orrmanduláit vagy sem. Két hét múlva meg tejterhelés. Szegénynek megint kijut a jóból. :cry:

További szép napos időt Mindenkinek:

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok!

Tündi: Annyira jó hallani hogy Luca már szépen el van magának. Sajnos nálunk nem javul a helyzet, és Abi is ugyan olyan kezd lenni mint a Lali. Komolyan gondolkozom a pszichológuson vagy a nevelési tanácsadáson. Mert szerintem hiperaktív a gyerek.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!
Fiúknak jó locsolást, lányoknak sok locsolót!

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok Lányok!

De eltűnt mindenki. Mi ma voltunk tanácsadáson. Szegény Anikó meg orvosnál volt a kis csajszival. Hát de nekünk sem fejeződött be jól ez a tanácsadás. Zörejeket hall a szívén. Igy kardiológiára kell mennünk. Május közepére kaptunk időpontot. A dokinő szerint semmi baj, hisz akkor nem lenne ilyen szép nagy baba, de azért biztos ami biztos.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok!

Velünk minden ok, csak Boti mellett már napközben nem tudok írni, estére meg nagyon elfáradok...

Hajni,ne aggódj, nekünk is volt ez a szívzörej, de semmi komoly. Most már csak évente járunkkontrollra,de Botinál olyan minimális volt az eltérés, hogy még gyógyszer sem kellett. Zemplén alapos ilyen szempontból,biztos nincs gond!

Többiek hogy bírjátok ezt az esős időt?!Én már nagyon várom a jó időt!

Mindenkinek szép napokat!

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok,

adok én is életjelet magunkról.
Képzeljétek Levi már 3 hete bent alszik az oviban. ( Vagyis bent marad délutánra ). Ez nálunk nagy szó, hogy eljutottunk ide.
Vivi mindenben megérteti magát szavakkal. Mondatokat alkot.
Én örülök a délutáni szabad 2 órámnak, igyekszem behozni az elmaradt dolgaimat, meg kitalálni, hogy mi is legyen munkailag szeptembertől.
Bölcsibe beirattam Vivit, itt van tőlünk 2percre az ovi, 3 percre a bölcsi.
Remélem mindenki jól van. Nálunk a XIII. kerület nagyon szerencsés bölcsi szempontjából. Remélem ide veszik fel.

Hajni, bár nem ismerem Abigélt, de tudom, hogy Levi is nagyon meg volt zakkanva amikor kistestvére született. Igaz, hogy Abinak már van egy tesója, nem újdonság számára az osztozkodás a szülőkön, de azért valahogy biztos megviseli. Remélem jól vagytok, nagyon sokat gondolok Rád, hogy micsoda erő kell 3 picihez.
Melus pihengess amennyire tudsz Boti mellett. Van még nappali segítséged?
Tünde, nálatok Luca el tud vonulni játszani? Nálunk a kicsi mindenhova követi a tesóját.

Kép
Kép
prünty
 
 


Sziasztok!
Tegnap volt anyák napja az oviban! Nagyon aranyosak voltak.

Viszont történt egy rossz dolog is tegnap. Abi kórházban van. Annyit hányt tegnap este, hogy bevittük. Már a kiszáradás határán volt. Így most az apja van benn vele, talán pénteken jöhetnek. Valami vírust kapott be egy másikra, ezért lett ilyen durva a dolog. Már vasárnap is hányt, de ivott rendesn. Viszont tegnap már az is kijött, nagyon bágyadt volt, nem játszott. Napok óta már csak ülni akart és a kezembe mindig elszundított.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Szia Hajni,

remélem már jobban vagytok. Ezek a hányós bacik nagyon alattomosak tudnak lenni. Remélhetőleg hamar erőre kap az infúziótól. jó egészséget, erőt kívánok
linda

Kép
Kép
prünty
 
 


Sajnos semmi javulás. Tisztára elhagyja magát. Nem akar inni. Már négy infúziót kap. Ma még csak be se tudtam menni, mert Lali is belázasodott. Alig bírom neki levinni a lázát. Holnap vagy lehet ma este már eljön anyum és itt marad hétvégére. Igy holnap betudok Abigélhez is menni pár órára. Mert mondja a férjem, hogy emleget.
Majd fejek le tejet, ha nem bírna ki Illést. Aztán meglátjuk megissza e cumis üvegből, mert még nem kapott ebből. Ráadásul úgy búcsúztam Abitól, hogy ma bemegyek és viszek neki könyvet. Szegény most biztos nagyon mérges lesz.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok!

Hajni, kitartást, és jobbulást Abigélnek!Remélem már jobban vagytok!

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Szerencsére szombat késő délután haza hozhattuk Abit. Anyum vigyázott addig Laliékra, én bementem és szerencsére egy élet vidám kislányt találtam ott. Igaz négy infúziónak kellett ehhez lecsorognia. Meg kellett várni az eredményeket és utána jöhettünk.
Azóta viszont kínlódunk, hogy a napi egy liter folyadék meglegyen. Mert megmakacsolta magát, és nem igazán akar inni. Pedig már mindennel próbálkozom. Lalit szerencsére annyira nem kapta el annyira. Tegnap már csak egyszer volt hasmenés. Remélem neki is szépen lassan elmúlik. Bár a diétát nehezen viselik.

Melus te már a finisben vagy? Minden rendben? Már egy szép új szülészeten fogsz szülni. :) Ez is nagy baba lesz mint a Boti?

Levinek gratulálok az oviban alváshoz! Ez igen! :)
Biztos jó lesz Vivinek is a bölcsiben, mert bizony Abin látom hogy ha nincs itthon Lali akkor unja magát. Az is igaz ha itthon van akkor meg csak piszkálják egymást.

Remélem mindenki jól van!

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


sziasztok!

mindig benézek a fórumra olvasni. így képben maradtam.
Hajni! Örülök,hogy jobban vagytok.
Dorka egyre hisztisebb, nehezek a napok néha. remélem hamar túlesik rajta. sajna nemtudni még mindig salmonellas e. ugyanis az oep nem fizeti a havonkénti ellenőrzést annál a gyereknél,aki nem jár közösségbe. így most húzom május közepéig,mert nagyon jó lenne,ha már negatív eredményt kapnánk. addig ugyanis a gastros dokinő nem csinál tejcukorérzékenységi vizsgálatot,mert szerinte Dorka panaszait a salmonella okozza. persze még mindig nincs tünetünk.
május végén derül ki a bölcsifelvétel. 72 gyereket vesznek fel. mi a 19. vagyunk a várólistán,így asszem jó az esélyünk. szóval lassan vége az itthonlétnek. nekem nagyon hamar elment ez a 2 év.
ti hogy vagytok vele?

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok!
én is jó rég jártam erre...
Hajni, amikor a múltkor találkoztunk, akkor én is azt próbáltam elmutogatni, hogy hányás miatt vagyunk ott. Utána szépen két napos eltéréssel mind a hárman végigmentek. Kb. 3 nap volt a nehéz. Mindenhol söpört mostanában egy ilyen vírus. Remélem nektek is ennyi volt.
Láttad már az új szülészetet? (hogy miről maradtál le?) Melusnak nagyon tetszett.
Gyerekek vitáiról ne is beszéljünk.... totál ki vagyok. Szandra kb. 3 hete elkezdte verni Rolit. Nem megy úgy el mellette, hogy meg ne karmolja, vagy ki akarja nyomni a szemét, vagy meghúzza a haját.
Eddig azt hittem meggondolatlan kis csínytevések Szandrától, amikor néha bántotta Rolcsit, de nem. A bünti leteltével megkérdezem, hogy mit csinált rosszul és tudja.! Ez ijesztő.

Linda, nagyon nagy fiú lett ezek szerint Levi! Gratulálok!

Környékbeliek, remélem összefutunk néha!

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Sziasztok!

Hát sajnos nekünk nem sikerült két nap alatt túl lenni rajta. Tegnap még szépen volt hasmenése, most meg köhög.
Ne is mondjátok a hisztit. Amit Abi le tud művelni az valami hihetetlen. Bár anyu mondja én is ilyen voltam. :(
Hát én még nem láttam az új szülészetet és ha csak nem szülök egy negyediket akkor nem is fogom. :) Kb. két héttel csúsztam le az újról.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Melinda: persze talizhatunk! Mikor merre?

Sajnalom a betegsegeket! A hanyos hasmenos minket is elkapott de Anna egy nap alatt tul volt rajta( csak utana kb egy honapig ujra nem evett) , miert is ne engem dontott le a legjobban ket napig mozdulni se tudtam csak a wcre mentem, meg jo hogy ferjemet addigra a doki egesz hetre kiirta, pedig neki csak emelyges volt.

Aztan Anna is igen taknyos lett, el is huzodott nagyon. De azota mar minden ok vele.


Nekem sajnos eleg nehez heteim voltak ugy januar ota:(
Amekkora volt az orom hogy sikerult teherbe esnem a veteles utan annyira nagy volt a felelem is. Eleve az emlekek miatt, plussz vereztem, hematoma volt, aztan a babo nem nott az uh szerint....aztan mar epp minden ok volt mikor a 15ik heten ujra verezni kezdtem. Sajna abbol korhaz is lett.
A lepeny van tul lenn- bar remelem mar feljebb maszott, jovo csut lesz uh es annyira akarom hogy azt mondjak nincs gaz- igy pihi meg ilyenek.
BAr ha nem lenne mondva is muszly azt tennem, mert megint sokat gorcsolok, plussz a gatam allandoan le akar szakadni ha talpon vagyok.
Szoval jo hosszu idoszak all meg elottunk.
De Anna azert egesz szepen viseli, tudja nem emelhetem fel, gyalog megyunk szinte mindenhova, ahol lepcso van , meg hat majdnem mindent a ferjem csinal: bolt takaritas, mosogatas.
En csak fozok meg napi ketszer lemegyek a jatszora Annaval.
Rem nehez igy de hat ez van.
Tobbet tuti nem leszek terhes mert ez nekem nagyon nem megy:(
Azt hittem hatha masodszorra, az ugye nem jott ossze, akkor mar igen megerdemelnek egy bekeset, de ez se errol szolt eddig.
A cukrom is magas elejetol fogva:(((
Mindegy csak huzzuk ki valahogy a 36ik hetig!!!!!!!!


Egy kerdes nem tudom ki melyik szulesznonel szult, de nem tudja valaki hogy hivjak a barna( szokes barna??) rovid haju szemuvegest???
En nala szultem de nem volt fogadott es nem tudom a nevet pedig szeretnem felfogadni!
A Vera nekem tul durva, az a duci hosszu szoke babat var( par hettel jar csak elottem) es amugy is velem nagyon nem volt kedves, pedig mindenki sztarolja, az idos sotet rovid haju nah az semmikepp nem, van egy idosebb rovid haju , szemuveges is o is szimpi, de azert a fiatalra gondoltam mert ot mar "ismerem".

Amugy az uj reszleg eleg otthonos es jo, csak szegeny noverkek kilometereket gyalogolhatnak olyan hosszu a folyoso es a legvegen van a nover szoba:)))
Szuloszobat meg nem lattam de mindenki azt mondja hogy jo, es van kad is, en abba akarok suzlni csak annyi kizaro ok van, es pont olyanok amik az elso szulensel nalam voltak: toxemia, magas vernyomas, cukor...Nah meg akkor nincs eda...
De nekem meg van azert idom:)

KépKép
tavasziszel
 
 


Sziasztok!

Hű de mozgalmas volt az utóbbi időszak mindenkinél. (Nálunk is.)

Linda: Gratula Levinek az oviban alváshoz. Kérdésedre a válasz: Luca azért tud elvonulni egyedül játszani, mert szintes házban lakunk és a lépcső előtt rács van, amit Luca önállóan kezel, Dalma meg még nem tud átjutni rajta. (Bőszen próbálkozik, de eddig sikertelenül.)

Hajni: Jobbulást Nektek! Nagyon megviselte Abit a kórház?

Ivett: Nekem a 4 év is gyorsan eltelt, de én már besokaltam. Nagyon nagyon vágyom vissza dolgozni. Pontosabban nem is dolgozni, hanem hogy ne csak a gyerekekkel legyek.

Tamara: Remélem minden rendben lesz veletek! A szülésznőcit akit írtál, nem tudom kicsoda.

Nálunk: Kifestettük a lakást, a csajok külön szobába költöztek. A szobák még nincsenek készen, Luca pl. egy matracon alszik a földön, nincs szekrénye, ilyenek. Egy csomó cuccról azt sem tudjuk, hogy hol van, valahol még bedobozolva. 2 hétig az anyósnál laktunk, azóta egyik gyerek sem akar egyedül ott maradni, azóta Dalma nem hajlandó a WC-re ülni, pedig majdnem minden reggel száraz pelussal ébred.
Én lebetegedtem, a doki szerint vírus, ami bacival felülfertőződött. Ma éjjel Luca is olyan csúnyán köhögött, hogy majd megfulladt, így vele ma voltam dokinál. Kezdődő mandulagyulladás.
Luca tejterhelése folyamatban, sajnos úgy néz ki, hogy 2 hétig bírtuk megint, ugyanis csupa kiütés a kézfeje. Ma du. levisszük bőrgyógyászhoz, hátha valami más. Nem tudom, hogy mi lesz, ha a tej, mert meló mellet az ovis főzőcskézést nem fogom bírni.
Lucát (és még 4 másik gyereket) beválogatták az oviban a tehetséges gyerekek közé - fejlesztő pszichológus értékeli őket és akit/akiket kiválaszt, azt speciálisan fejlesztik majd. Holnap lesz a második ilyen "vizsgálat", hát mi erről lemaradunk. Remélem, azért adnak majd valami visszajelzést az előzőről.
Dalma kis hisztis, mindig az kell Neki, ami Lucánál van. Egyre többet beszél, már rövid mondatokat is alkot. Pl.: "Én is ügyes vagy."

Hát ezjó hosszú lett.

Sziasztok: Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok

jaj de jó sokat írtatok, jó, hogy majdnem mindenki bejelentkezett.

Melus, Tamara, problémamentes szép babavárást kívánok.

Hajni, remélem, hogy már jobban vagytok, és Abi is újra erőre kap és megjön az enni-inni akarása.
Nálunk is volt kb ez a hányós-hasmenős baci. " napig felváltav körülöttem mindenki, én szerencsére megúsztam. Viszont az addig nagyon szépen evő Vivi azóta kb 3 féle ételt eszik meg.

Ivett: más módon nem tudjátok kivizsgáltatni Dorkát? ha az OEP vacakol ezen, bár nem tudom, hogy mibe kerülhet egy ilyen vizsgálat.

Anikó: nálunk is kóstolgatja Vivi a Levit, de még csak incselkedés terén, nem durván, de nálunk Levi aki a rossz példát mutatja

Tünde: én is hasonlóan érzek az itthonléttel. Maradnék is, de sokszor már úgy érzem, hogy vágyok már más után. Tudom, hogy vissza fogom sírni ezt, de most így érzem 4,5 év után.
Ráadásul tegnap kaptam egy olyan ajánlatot, az egyik kedvenc volt partneremtől, ami nagyon elgondolkoztatott. Egy gond van vele, hogy ez júniusi kezdéssel van, nekem ugyebár itt a két gyerek, főleg nyáron. Megyek majd be személyesen, ha sikerül itthonról dolgozást heti 1-2 napos konzultációval megbeszélni akkor valszeg belevágok. Persze ezt csak segítséggel tudom megoldani, lenne egy nyugdíjas óvónéni aki foglalkozik ezidő alatt velük, ehhez viszont annyit is kellene fizetni, hogy ez is beleférjen.
Sok a kérdés bennem, hogy jól teszem-e, de úgy érzem, hogy ezzel ők is nyernek, ha valaki csak rájuk fókuszál és újabb színt visz az életükbe pár óra erejéig.
Persze nem biztos, hogy a munkáltató egyáltalán hajlik erre, máshogy viszont ezt el kell engednem, amit sajnálnék, mert hosszabb távon nézve ez olyan ami számomra nagyon megfelelő lenne amikor már aktívan tudok dolgozni.

Kép
Kép
prünty
 
 


már akartam kérdezni. mi a tapasztalatotok wc szűkítővel? mire érdemes odafigyelni? vagy hol lehet jót kapni?
várom a neg. széklet vizsgálti eredményt,utána szeretnék jobban belelendülni a problémának.

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok!

Hát nálunk tegnap délutánra Dalma is lebetegedett, belázasodott. Viszont jó hír, hogy Luca kiütései nem a tejtől vannak, hanem a kezdődő mandulagyulladástól.

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Ivett: Nálunk Tigex van, a Brendonban vettük anno. Ezt az ülőke fölé kell tenni. Tökéletesen illeszkedik. A nagyszülőkhöz a Lidlben vettünk (jóval olcsóbban) és ez is bevált. Először ők a Tescoban vettek, hát az folyton beleesett a budiba. :(
Egy ismerősömnek meg olyan van, amit az ülőke alá kell tenni. Sajnos nem tudom, hogy hol vették, de ez is jól működik.

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Ivett, az ülőkénél a lényeg, hogy stabilan kapaszkodjon a Wc-hez vagy a WC ülőkéhez. Mi a Brendonba vettük, van kis pici pöcök rajta, amit beakasztunk az ülöke alá, amikor rátesszük, így nem csúszkál el rajta.
A mi első ülőkénknek nem volt masszív odatapasztója, a gyerek ráült és megcsúszott az ülőke, Ő meg nagyon megrémült. Nem is ült rá sokáig, utána vettük ezt.
És legyen egy lábtartó fellépő a WC előtt, stabilabban érzi magát ( ha már leér oda a lába ) , ha nem a levegőben lóg, hanem van valami támaszték a lába alatt.

Kép
Kép
prünty
 
 


köszi szépen. azt nemtudjátok,hogy itt az árkádba lévő brendonba is lehet kapni? mert a neten nem láttam.

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak gyors bejelentkezés....
Mi is hányós-hasmanős vírusban vagyunk, talán én már jól vagyok, a Fiúk(Apa,Boti) még nemteljesen :(:( Terhesen elég rossz volt a dolog. Boti egész jól viselte,de neki még hasmanése van.

Tamara,kitartást!!!!Velem is ez volt, és a 21 hetesen SOTE-s kontrollon már nem látszott a haematomám!Azóta minden rendben :) Most megyek szerdán a 30 hetes UH-ra.

Minden betegnek jobbulást!!!!!!
Puszi mindenkinek!

Melus

Kép
melus79
 
 


Melinda: jobbulast!
Eni s atestem meg a 10ik het kornyeken a hanyos, hasmeno sdolgon:(
Es a hetvegten ujra hasmenesem volt, de most nem tudom mitol mert csak 1 napig tartott szerencsere, es Anna jol van.

A hematomat nekem mar 15 hetesen sem lattak, akkor a lepeny miatt volt verzes. Remelem most a 18 hetesen mindent rendben talalnak, mar ram ferne!

De jo hogy te mar ott tartasz, oszintenm most ugy hajtanam elore a heteket, remesen nem birom a korlatokat, gyengeseget, gorcsket, aggodalmat...
Mondtam is az uramnak ne engedje hogy meg egyszer eszembe jusson kismamanak lenni!
( tudom meg akar lehet nekem is normalis terhessegem, de se az elso nem volt az, ez meg kemenyebb, igy inkabb nem kiserletezek:) )

KépKép
tavasziszel
 
 


Sziasztok!

Kismamik nyugalom! Kellemes babavárást kívánok!
Melus, jobbulást a fiúknak!
Tamara, Neked is drukkolok!
(azokat a hosszú folyosókat meg ne is emlegesd, sajog a lábam)
Most egy emelettel a szülészet fölött vagyunk, mi is imádjuk...Viszont szép...Ma vagy tíz percig szólt a füstjelző. Iszonyú hangja volt. Kíváncsi lennék, hogy a csecsemők hogy bírták, mert nekünk is szörnyű volt.

Ivett,
Ezeket csak nézegettem, nem ismerem:
[url]http://babaholmiolcson.hu/termek.php?ID=439

[/url]http://babaholmiolcson.hu/termek.php?ID=259

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Szisztok!

Végre nagyjából elkészültünk a lakással. Luca szobája nagyon szépre sikeredett. A szomszéd csajszi kifestette. Fotók itt: http://www.mesekucko.hu/ (vidám Füles sünis bordürrel)

Sajnos Luca megint beteg, úgy tűnik, hogy nem ússzuk meg az orrmandulájának a kivételét. Folyton ez okozza a bajt.
Pünkösd hétfőn lesz a 4. szülinapja, végre vehetünk neki a cukrászdában tortát. Már nagyon várja, számolja, hogy még mennyit kell a szülinapjáig aludnia. Élete első fagyiját is megette a közelmúltban. Annak is nagon örült.
Kedden elutazunk Debrecenbe, ez lesz Lucának a szülinapi ajándék mindenkitől. Nem tud róla, azt tudja, hogy a nyíregyházi vadasparkba megyünk - ott fogunk kezdeni, aztán irány az Aquaticum.

Dalma rohamosan fejlődik, már nagyon szépen beszél, ügyesen jár bilizni (a nagymamánál töltött 2 hét után nem hajlandó a WC-re ülni - nem tudom, mi történhetett), így Debrecen után leveszem róla végleg a pelust.

Nálunk ennyi. Remélem, hogy mindenki jól van.

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


sziasztok!

képzeljétek, nagy esély van rá, hogy Dorkám végre nem salmonellás. igaz,eredmény még nincs,de az ANTSZből még nem hívtak, pedig idáig egy hétnél előbb jelezték,ha pozitív volt az eredmény. így most nagyon szurkolok. remélem nem kiabálom el.
mi cirkuszba szeretnénk vinni Dorkát szülinapjára. jövő hétvégén már 2 éves. hihetetlen. egyre többet mond mondatokat.

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok!

Hát mi is átléptünk a két évet. Abi elég önálló és akaratos teremtés.
Még a fiamat öltöztetem aki négy éves addig ő szinte egyedül öltözik.
Hisztizni napi háromszor szokott. Már kezdek őszülni. :)
83 cm és kb 11 kiló. A kórházat már elfelejtette, nem kell fel éjjel sírva. Már tervezem idén, hogy a nagyszülőknél tesz egy kis nyaralást. Anyuéknak majd olyan érzésük lesz, mintha én lennék otthon. Ugyanis én is ilyen hisztis voltam. :)

Remélem terhes anyukák jól vannak!

Dalmának minden elismerésem, hogy már nem kell pelus. Én is próbálkoztam Abinál, de a kaki folyamatosan a parkettán landol.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok,

én június 1-től dolgozni kezdek. A legrosszabb időzítéssel a nyár elején két kisgyerekkel, de ahonnan megkerestek, hosszú távon gondolkozva nem volt szivem nemet mondani.
Találtunk egy nagyon szuper pedagógus nénit, Ő lesz mi házi óvónénik a nyári szünetben itthon, amíg én dolgozok. A gyerekek imádják, így bízom benne, hogy vidám nyaruk lesz.

linda

Kép
Kép
prünty
 
 


sziasztok!

megkaptam a hivatalos papírt,Dorka végre salmonella negatív. pünkösd hétfő óta reggelre egy deci 1,5%os tejet iszik,és lekopogom 3szor,idáig nincs baj. remélem tényleg csak a salmonella csinálta a hasfájás tüneteit.
tegnap a bölcsődei felvételt is megtudtuk,bár nagy meglepetést nem okozott,hogy felvettek minket. így szeptembertől elkezdődik a mókuskerék.
remélem mindenki jól van.
jól hétvégét Mindenkinek!

Kép
.ivett
 
 


sziasztok!


ma megvolt az első szülői értekezletünk. tök furi,hogy már ilyenen voltam.
Dorcikám a mókus csoportba került,és fagyi lett a jele :lol:
aug 23-án kezdi a beszokást.
remélem jól vagytok,kismamák hogy bírjátok a hőséget?

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok!

Linda! Jó munkát! Milyen újra dolgozni? A gyerekek hogy viselik, hogy kevesebbet vagy velük?

Ivett: Örülök, hogy túl vagytok a betegségen.

Nálunk: A debreceni kiruccanás nagyon jól sikerült. Alig voltak, így Dalma is használhatta a 3-8 éveseknek kialakított medencét és mi is segíthettünk Neki, ha kellett. (Nyáron szülő nem tartózkodhat a medencében és szigorúan veszik a korhatárt is.) Elhatároztuk, ha legközelebb megyünk, akkor ugyanígy szezonon kívül és hétköznap.
Mi csak a jövő héten fogunk értesítést kapni a bölcsis felvétlről. Remélem, hogy felveszik Dalmát, mert csak akkor tudok visszamenni dolgozni.

Remélem mindenki jól van!

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok Lányok!

Remélem mindenki jól van :)

Mi ma voltunkaz Állatkertben,Boti nagyon élvezte.Megígértem neki,hogy elmegyünk mielőtt Olivér öcsi megszületik...Sokat beszélgetünk Öcsiről, remélem így nem lesz neki túl nagy trauma az érkezése!7végén Apával összeszerelték az ágyát is, együtt! Én már CTG-re járok :oops: Hamar elrepült az idő....

Linda,kitartást a munkához!

Tündi, örülök,hogy jó volt Debrecen. Mi Bikalon voltunkpár napot, csak végig esett az eső.Ajánlom mindenkinek (Puchner), nem hirdetik magukról hogy gyerekbarát, de az!!!!És 6 éves korig nemkell fizetni a gyerekek után.Mi hétköznap voltunk,alig voltak,a medencében rendszerint csak MI:)

Tamara, remélem jól vagy!

Anikó, a Gyerekeiddel szoktamtalizni a játszón,remélemTe is jól vagy! HA bent leszek, meglátogatsz?Majd írok sms-t!

Mindenkinek szép hetet!
Puszi

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Melus: már épp gondolkoztam, hogy mi van veled. Örülök, hogy minden rendben van. :) Bizony nagyon gyorsan megy az idő. Elég a gyerekekre rá nézni.

Többiekkel mi van? Tamara jól vagy?
Linda milyen a meló? Bírod a gyerekek mellett?

Ivett örülök, hogy Dorkával minden rendben van.

Eszter. Timi, mi van veletek?

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok,

úgy látom mindenki nyaral, játszóterezik, kertben van, vagy dolgozik. :)
Én visszazökkentem a dolgozó nők körébe. Szerencsére nagyon light-os helyem van bent ( korábbi munkáimhoz képest ), éppen ezért is vállaltam el.

Heti 3 napot vagyok bent kb fél 10-től - 4-fél5-ig. 2 napot pedig itthonról dolgozok, alvásidőben délután.
A 3 napban van egy pedagógus nénink, aki jön a gyerekekhez és Ő foglalkozik velük. Játszanak sokat, játszóznak, ellátja őket és Levivel foglalkozik kicsit "foglalkozás" címszóval is. ( alkotnak valamit, beszélgetnek, stb ) Kölcsönös a rajongás közte és a gyerekek között szerencsére.
Aztán miután jól kikapcsolódtam a munkahelyemen :), itthon este várnak a gyerekek, a lakás, a főzés. Nehéz mindent jól összehangolni, de nem bántam meg hogy ezt elvállaltam, sőt, bevallom nagyon élvezem, hogy kicsit kiszakadok itthonról 4,5 év után egy pár órára heti 3 alkalommal.

Remélem mindenki jól van.
Melus, Olivér még a pocakban van, vagy már Ti is két kisgyerekes szülők vagytok? :) Császárral vagy normál úton? Kedvenc dokinknál leszel/voltál?
Hajni, nálatok Abigél otthon marad még egy évet? Sokat gondolok rátok, van nálunk is egy 3 kisgyerekes anyuka, és mindig eszembe jutsz Te és Anikó. A legnagyobb elismerésem a 3 gyerekes anyukáké ( és az ikreseké ).
Tündi, köszönöm a debreceni beszámolót, mi tervezünk valahova menni majd augusztusban, felmerült nálam ez a hely, de várok vele későbbig, nem a szezonba megyünk. Dalmát felvették?
Anikó, remélem Ti is jól vagytok, Dorina már sulit kezd nálatok?
Jó pihenést Ivettéknek is, Tamarának is.
Timinek és Eszternek is, velük blogon tartjuk a kapcsolatot.
puszi

Kép
Kép
prünty
 
 


Sziasztok Lányok!

Olivér még a pocakban van :) ha nem jelentkezik előbb, akkor júl.15. csüt. lesz a szülinapja :oops: természetesen a kedvenc dokinknál fog születni, császárral... Múlt héten voltam UH-n, de nem tudta megmérni a fejét,mert nincs beilleszkedve, így súlyt semtudott becsülni,csak annyit tudunk,hogy nem lesz kicsi (BOti 4400gr volt....)...
Szóval ez a helyzet, akinek tudom a mobilját,majd küldök sms-t!

Egyébként mi jól vagyunk,bár Botival kicsit most nehezebb. Jövő héttől viszont itthon lesz a Férjem 3 hétig :)

Linda,örülök, hogy jó a munka,és nem bántad meg!

Tamara,Te hogy bírod?
Hajni,milyen a 3 lurkóval?

Mindenkinek jó nyaralást kívánok!!!
Sok puszi

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Fáradtan. :)
Amúgy most Lali nyaral hol az egyik nagyszülőknél hogy a másikoknál. IGy egyszerűbb. Csak aztán bírjam őt ráncba szedni, mert úgy elkényeztetik. Hiába mondom nekik, hogy mit szabad és mit nem. Lali úgyis elmondja itthon mit csinált. :)
Illés persze nem alszik éjjel, rájöttem tuti az én hibám, mert egyik sem volt alvós fajta. Csak még azt nem tudom, hogy kell csinálnom.
Abi egy kis boszi. Lali haza hozta az oviból a "kakiseg" szócskát, amit Abigél piacozás közbe nagyon szépen használ. Megkérdik tőle, hogy hívnak? Erre ő persze mit mond mint azt. Mindenkinek ezt hajtogatja.
Már égek. :(
Melus szorítok hogy minden rendbe legyen. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


HU Melinda de izgi!
Irigykedem hogy te a nagy meleget mar kezben Oliverrel csinalhatod:)
Kivanok szep talalkozast es jo babas napokat!
Remelem irsz majd es fotokat is tegyel:)

En birom, bar aludni semmit nem tudok de dagani meg nem dagadok, meg nincs olyan nagy hasam:)
A gorcsok javultak szoval most eleg ok vagyok:)

KépKép
tavasziszel
 
 


Sziasztok!

Linda! Szuper, hogy ilyen jól alakult a munkába állásod és hogy a gyerkek szeretik a bébiszittert. Hogyhogy Levi nem jár oviba?
Melus! Hűha, ez már nagyon a vége!
Ajni! Kitartás! Nálunk Dalma kedvence: "Anya buta!" - ő meg ezt hajtogatj mindenkinek. Onnan jött, hogy Luca lebutázta, erre közölte, hogy ő nem buta, hanem anya az.

Igen, Dalmát felvették, szeptember közepén kezdjük a beszoktatást. Remélem, hogy gyorsan fog menni, mert okt. 1-től már ténylegesen dolgozom (júl. 1-től már a szabimat töltöm).
Nálunk itthon áll a bál, Luca nagyon nehezen viseli, hogy Dalma már egyátalán nem visel pelenkát, Neki meg még éjszaka szüksége van rá- pedig ő már elmúlt 4, Dalma meg csak szeptemberben lesz 2. Már a tetlegességnél tartunk - ha elmegy mellette, akkor kicsit meglöki, megüti, Dalma meg megharapja, tépi a haját. Általában Luca húzza a rövidebbet, a kis tökmag igen harcias. 2 hétig most együtt voltak, hát szörnyű volt. Ma szerencsére Luca újra ment oviba.
Lucának aug. 10-én orrmandula műtétje lesz, remélhetőleg ezzel vége szakad a sok betegeskedésnek.

Szép nyarat mindenkinek!

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok,

Olivér baba ügyesen kivárta a mai napot, és ma délelőtt megszületett.
Anyukája és Ő is jól vannak.
Picilánynak ismét nagy babája lett, de azért nem szárnyalta túl Botit. 56 cm 3760 gramm. ( Boti 4400 gr volt )
Várjuk a fotókat és a bejelentkezésedet Melus, ahogy időd engedi.
És gratulálok még1x.
puszi

Kép
Kép
prünty
 
 


LAtom mar megirtak a hirt!

MElinda: gratulalok!
vegul csaszar volt?
Azert Oliver se kisfiu:)
En is varom a fotokat!

KépKép
tavasziszel
 
 


sziasztok!

Melus!
gratulálok, kívánok sok erőt ebbe a nagy melegbe,és sok pihenést!

hétfőtől beállok én is a dolgozó nők közé. furi lesz. bár várom azért,csak ne kellene átutaznom a várost ebbe a kánikulába. Dorcikám aug. 23án kezdi a beszokást a bölcsibe,ezt apa oldja meg. addig pedig a nagyik jönnek vigyázni Dorkára.
ma voltunk fodrásznál,mert szegényemről éjjel szakadt a víz. fiúsra levágattam, így talán bírja majd a meleget. a szobájába 29 fok van.
voltunk a balcsinál nyaralni,de mi pont a rossz időben. de azért így is jó volt,eljártunk élményfürdőzni.

mindig olvasom a fórumot, és ezentúl is fogom, max. ritkábban írok.
jó nyarat még mindenkinek!

Kép
.ivett
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?