Új privát üzeneted érkezett!

Brigi!

Örülök, hogy jobban vagytok.
Doni is aludt egész nap, amikor a legbetegebb volt.
Az a baj, hogy nekünk az evéssel még mindig vannak problémáink.
de majdcsak leküzdjük, és hátha a tejem sem fogy el.

Tegnap este 9-kor befejezte Doni a kajálást és reggel 1/2 6-ig aludt.
Ez így jó is lenne mindig. Mondjuk reggelre annyira éhes volt már, hogy 150-et evett, pedig ennyit még soha.
Aztán 3 óra múlva megint 100-at. remélem délre megint lesz tejem!
Bár már levettem a fagyóból a még meglévő egyszem anyatejadagot. Igaz sajnálom nagyon odaadni, mert ez az utolsó, de ha muszály, akkor muszály.
Ma ír nekünk a dokinéni anyatejet, holnap hozhatunk a kórházból.

Kép

Kép
vevikk
 
 


colin: Még kivárhatja, nem biztos hogy megindítja most csütörtökön és akkor neked lehet igazad. Aztán persze várom a kérőket és majd megyünk sétálni is.

brigi: Remélem igazad lesz a szüléssel kapcsolatban. Örülök én is hogy már jobban vagytok. Ez a napirend nem egyszerű dolog.

akire: Megpróbállak nem nagyon beelőzni, jó?

Ma megjártam e terhesgondozásom utolsó vérvételét. Már csak szülnöm kell. :D
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Ja!
Lázcsillapító. Panadolt mondott a doki, de a Nurofen szuszpenzió is adható. Elvileg 3 hónapos kortól lehet adni, de mivel Doni már több mint 5 kiló így 2,5 ml-t kaphat.
Nekünk a kúp nem igazán vált be, mert nem hozta úgy le a lázát mint a Panadol.

Kép

Kép
vevikk
 
 

 
 

Sziasztok!

Dita!

Vettem azt a pempős cuccot amit te is szedtél, anno.
Mikor kell enni belőle, mikortól ( mensi X napjától meddig ), este vagy reggel, ja és mennyit????

Köszi

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Hello, újra!
Na, kis nyugi, fő a kaja, baba alszik...
Vevik!
Ja, Neked akkor a nagyétkű babád miatt is lehet, hogy kevés a tej.Nekem könnyebb, mert Léda kicsi volt viszonylag, és még csak 3,91 most is, úgyhogy talán így lépést tudok tartani vele.Azért nem mindegy, hogy 4, vagy 5 kg....Mégha eleve nagyobb is volt.Én is nagy gyerek voltam, és anyám sem bírta tejjel.Nálunk a nagyobbik is csak 3 kilo volt, ezért talán nekem könnyebb.
Örülök, hogy tudtok szerezni tejcit.
Így akkor a Panadol nálunk még nem jöhet szóba...Remélem, nem is lesz rá szükség...És persze, Nektek se....Furcsa volt nekem is, hogy ilyen pici, és máris taknyos...
Nálam a sok ivástól kicsit több lett a tej, meg lehet, hogy Léda is jobban szopik, hogy nem olyan álomkóros...
Sosem mértem, mennyit eszik, mert tiszta para lennék.Vagyis egyszer rátettem a szuper digitális mérlegre,m aztán szopás után kevesebbet mutatott, mint előtte...Na, azóta nem mérek, csak kb heti 1-szer, 2-szer a súlyát, dehát ezzel a mérleggel...Ki tudja.Na, éhen azért még nem halt, és most a tanácsadásra sem tudtam elvinni, hogy hitelesen megmérjék.
Majd jövő kedden talán...
Én abból gondolom, hogy eleget kajál, hogy pisil-kaikl-alszik rendesen.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Heni, én is ettem pempőt, meg propolisz tablettát. Azt szopogattam minden nap. Jó immunerősítő és szerintem az is segített.

Vicky lehet holnap dél és 2 közt meglátogatunk Colinnal.

Brigi, Vevikk örülök, hogy meggyógyultatok. Nekem a kúp segített csak nehézkes a felhelyezése.

remény73
 
 


remény: Sajna nem biztos hogy itthon leszek. Még holnap van egy szülőszoba látogatás a máv-ban és az egyik csajszi menni akar. Lehet hogy én is bemegyek, hogy csütörtökön ne legyek annyira elveszett. De ha mégsem mennék 1-re, akkor szólok.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


sziasztok

HENI
én reggel éhgyomorra egy kis műanyagkanállal ettem belőle. ennyi. finom és immunerősítő is.

VEVIKK
Miló volt hogy már 180-at is becsupált. Most hogy már megszokta az új tápit mert előtte alig tudtam beleerőszakolni valamennyit.
A tápszeres dobozon az áll hogy 1-2 hónapos babáknak javasolt napi 6 étkezésre kb. 130 ml. Namármost Miló kb. 5x eszik egy nap és ha megszorzom 6-al a 130 ml akkor az kb. 800 - ra jön ki hát ő még így is ennek a töredékét eszi mert én írom a kajanaplót és nap végén összeadom. Nem is hízik valami nagy ütemben 5012 mértem ma este. Doni mekkora?
Sajnálom a tejmizériát. Kajálás nálam is rémálom mióta az új tápit kapja mert folyton visszabukik még akkor is ha egy órát büfiztetem. Olyankor szar szájíz marad neki és kellemetlenül érzi magát. Rohadt büdös is ez a tápi hát még amikor kikakilja, de még a puki is írtózatos tőle. Apa mindig menekül amikor bekakil pedig már többször mondtam neki ha már nem pelenkázza legalább szagolja ki ő is a részét. :)

AKIRE
Kitartás! Most már a finishben vagy! Jól érzi magát őkelme a jó melegben! :)

Bocsi most ennyire tellett tőlem hulla fáradt vagyok mert csak 3 órát aludtam az éjszaka. Holnap megyünk a gasztrora Milóval mindne héten megyünk többször is dokihoz vagy védőnőhöz. Mindig van valami. Megkaptam végre az oltást, jövő héten meg Miló kapja a két hónapos oltást szegénykém. Remélem nem fog sírni tőle.

dita75
 
 


Sziasztok!

Ismét Én vagyok! (vagyis nem)

A Babák és a Mama egyaránt jól vannak.

Zita 1970 g-ra, Kata 1760 g-ra esett vissza, Lilla pedig 1630 g-ra hízott. Tiszta apja:-)

Tegnap a két nagyobb már 30-at, a pici 25-öt szopizott.

Zita tegnap kikerült az inkubátorból, Kata pedig ma fog. Mindketten Anyával fognak lakni a Baba-Mama szobában a koraszülött osztályon.

Előreláthatólag 2 - 2,5 hét múlva jöhetnek haza.

Addig is minden kismama vigyázzon magukra!

Kép
tigriske1978
 
 


Tigrispapa!

csudi jó hírek, bizti nagyon várod már, hogy hazajöjjön a kis-NAGYcsaládod!!! :) Kitartás, hamar elrepül az idő!!!!
Megnyugodtam, hogy minden rendben!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Dita, Remény!

Köszi az infót!
Propolis tabletta?? :roll: Azt hol lehet kapni, és mennyiért kb?
Bár nem tudom, lehet az IR emnek elég lesz a mézes méhpempő is........De azért megnézném magamnak azt a pirulát!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Trixikém!!!

Mizujs veletek, Tami , Nándi?
Gyere ha tudsz!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Dita!

Doni 5100 gramm most.
Egyébként szerintem tejcsiből kevesebb is elég a babáknak, mert az táplálóbb mint a tápi. Ráadásul mindig más összetételű, míg a tápi mindig ugyanaz.

Úgy néz ki, hogy már lesz tejem, bár a héten még mindenképp hozunk pótlást a kórházból. A felesleget lefagyasztom, jó lehet szűkebb időkben.
A homeo bogyók meg a tea megtette hatását.
Ma már váltott ciciből is jóllakott Doni eddig.

Kép

Kép
vevikk
 
 


Sziasztok Csajszik!

Ha lesz egy kis időm ma este, akkor jövök, de egyelőre addig is pár fotó rólunk:

Tamóca Babóca:

Kép

A kis huncut Nándó Kapitány:

Kép

Kép

a család:

Kép

Apát ez a kis családi idill várta egyik este:

Kép


pussssz

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


trix: Nagyon szépek vagytok. Milyen sokat nőttek a manók! Te meg csak úgy sugárzol. Bár azért biztos jó fáradt vagy.

Nem mentem a végén a szülőszoba látogatásra, mert nem volt biztos hogy most akkor van-e vagy nincs. Meg inkább összepakoltam holnapra. Jó sok lett a cucc.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


trix
csodaszépek vagytok
ámulok hogy milyen jól elboldogulsz két babóval én néha az egyel is nehezen.

vevikk
ma Milót is 5100 - re mérték de lehetetlen mert itthon tegnap este sokkal kevesebb volt ennyit nem hízhatott egy nap alatt viszont végre meg lett mérve rendesen a hossza ami 63 cm amit sejtettem mert olyan hosszú hogy teljesen átéri a kiságyat keresztbe és lassan lelóg a pelenkázóról.

tigrispapa
örülök hogy jól vannak a lányok!

mi most jöttünk meg a gasztroról. Szerencsére nem vettek vért a buksijából sőt sehonnan mert felesleges, hisz egyértelműen tejallergiás. ordított róla és 4 orvoshoz kellett menni hogy észrevegyék. hihetetlen.
most kint alszik a terazson végre le tudtam szedni a karácsonyfát meg az egyéb díszeket a lakásban.
a kaja fő de lassan ébredezik úgyhogy megyek mert éhes lesz a drágám.

még annyi hogy a volt kolléganőmék is ott voltak a rendelésen és nekik is tejallergiás a kétévesük. Most már tőlük is kapok majd segítséget mert már egy valaki van itt a fórumon.
Mindjárt meg is dobtak két doboz tápival. :)

Szegény kisfiú még nem nőtte ki mert most terhelésen voltak és megitta a tejet alig telt el vmi idő és már ki is ütött rajta.
Remélem mi nem így járunk Milóval.

Puszi
Jók legyetek! :)
Vigyétek sétálni a babókat mert szupi idő van! :)

dita75
 
 


Tigrisék!
Csak így tovább, és egy-kettőre otthon lesztek!!!
Trix!
Hogy megy az idő!Nagyon szépek a babák, és, hogy mekkora különbség van az 1 hónapos, meg a 3 hós között...Most, hogy látom a Te babáidat, még feltűnőbb, hogy mennyit fejlődk pár hónap alatt.
Dita!
Jajj, én is úgy vágyom ki, süt a nap 8 ágra, de még nem tökéletesen gyógyult meg Léda (szívom az orrát+cseppek), úgyhogy nem merészkedek ki, pedig nagyon mennék...
Remélem, a jövő héten is lesz valami kis napsütés.Igazából a tavaszt várom már.Na, én is megyek, szólítanak...

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Hol van ilyne jó idő?
Én is oda akarok menni!!!

Tegnap voltunk nagy sétán, mert itt tegnap jó idő volt, de ma nagyon trágya.
Hideg van és lassan olyan sötét mint éjszaka!
Sajna mi csak nyitott ablaknál levegőzünk ma, mert ilyen hidegben befagy az orra Doninak.

Kép

Kép
vevikk
 
 


Dita!

Ezek a mérések olyan csalókák.
Nem mindegy, hogy mennyi idővel mérik kaja után sem.
Mivel én minden kajáláskor mérem most Donit, látom, hogy mennyire változik a súly.
Mikor megkajál, akkor van egy súlya, aztán a következő kaja előtt tisztába teszem és már 100-120 grammal könyebbnek mérem.
Szóval olyan, mintha előtte nem is evett volna semmit. Tiszta szélmalomharcnak látszik. :)

Kép

Kép
vevikk
 
 


Martonvásár...Ott volt jó idő.De aztán elment a Nap, és már nem volt olyan jó.Azért ki lehetett volna menni, ha Léda jól lenne teljesen.
Vevik!
Doni már teljesen helyrejött? Mennyi idő kellett neki?
én úgy veszem észre, hogy már nem szörcsög úgy, amikor alszik.Szívom az orrát minden kaja előtt, kivéve éjjel, vagyis ma hajnalban.
Javulgat, de még nem 100%-os.
Most a férjem kapta el.Már csak én vagyok hátra....
Hülye takony-kór...Pedig a nagyobbik mindkét influenza-oltást megkapta.Hát, ez nem az akkor...

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Itt sem volt túl szép idő, és nagyon melegem sem, pedig ma is 1 fok körül volt a kinti hőfok.

Vicky drukkolok, majd jelentkezz. Holnap jönnek anyuék, felhozattam a kis zöldes rugit, ha úgy alakulna, hogy kell neked is...

Heni ez a propolisz+ c-vitamin tabletta, én a schleckernél vettem. Ez olyan, mint a DM, ott 1000 körül volt. Ez valójában szopogatós tabletta, elfogadható ízzel, és szerintem nekem ez használt. A méhpempő kicsi és drága, emiatt döntöttem emellett. Méhpempőt az injekciók mellett ettem csak, de beültetés után már csak a propoliszost szopogattam. Naturlandos termék. Gyógyszertárban is kapható, de rájöttem az drágább. És nincs benne cukor.

Trix látom ti is nődögéltek. Aranyos az idilli kép. Hogy bírjátok a 2 kismanót? Engem néha Ádám is teljesen leköt napi 18 órában.

remény73
 
 


Itt tavaszi idő volt. Egy szál pulcsiban tologattam Milót a teraszon mert közben főztem meg szedtem a karácsonyi díszeket és le volt kapcsolva a fűtés, nyitva a terazsajtó.
Várpalotán ma ilyen idő volt, pedig itt a Bakonyban cudar világok szoktak lenni.

dita75
 
 


Vevikk, melyik homeos bogyók segítettek? Mennyi volt előtte 1-1 alkalommal a tej, s most mennyi?
Nálam változó. Reggel van első etetésnél kb. 170, mikor legalábbis mértem ennyiket mértem, majd szinte 50-60 csak, aztán később úgy 80-100 körül van amit kiszív a cicikből. Kettőböl eszik 1-1 etetéskor. Mi 5x eszünk, 5,4 kg-ok vagyunk már, így a minimum a 650 lenne neki, de néha többet igényel, főleg éjjelre megissza a 180-at is sokszor. Én sógornőm lefagyasztott tejét használom, de jó lenne a saját lenne és nem kéne más. Nem is tudom mi lenne, ha annyit enne mint a tesómék kislánya. 5X200 a minimuma, de már 235-öt is evett sokszor este.

Sajnos nekem is mérnem kell (reggeli első etetést nem mérem), mert van, hogy 60-70-et szív csak és akkor tudnom kell mennyit pótoljak. Ez minimum 100-120-ig szokott lenni.

A méréseknek sokszor én sem hiszek, főleg mikor annyira izeg-mozog kaja előtt, hogy nem hiszem, hogyvan mérleg, ami pontosan lemérné a súlyát. A dokinál és otthon a legutóbb kicsi volt az eltérés. Mi 5,31-t mértünk, a dokinál csak 5,3-at mért.

Dita bízzunk benne nálatok előbb kinövi Miló a tejallergiát. Még szerencse, hogy volt doki aki felismerte, és te sem hagytad magad.

remény73
 
 


Brigi!

Doni kb. 3 nap alatt meggyógyult. Mi egy hétig húztuk, és még most is köhögünk egy kicsit.

Remény!

Urtica Urens-t és Phytolacca-t szedek. A gyógyszertárban 2x5-öt mondtak, hogy szedjek, de a neten azt olvastam, hogy 3x5 az adag, úgyhogy ennyit szedek. Így kb. 1 hétig elég egy fiola. kb 1000 ft a kettő együtt.
Mielőtt szedtem, csak 40-50 grammot tudott Doni kiszívni délutánra 2 ciciből. Délelőtt még ment 70 körül.
Most reggel akár 170-et is ki tud szedni és napközben is megy a 100. És csak 3 napja szedem! Ja és tegnap 130-100 ment 1 ciciből.
A mai 170 már kettőből, de este keveset evett, azért kellett neki 170 reggel.
Emellett Naturlandos tejserkentő teát iszom.

Kép

Kép
vevikk
 
 


sziasztok

izgulhatunk Vicky-ért mert úgy néz ki ma meglesz Barbi.
másik fórumba írt Heni.

Ami miatt jöttem az az, hogy üzent Vicky:

"Még ma meglesz a baba, 3 újjnyi a méhszáj, és be van illeszkedve a feje"

Kép


Kép

Kép
lukacsne
Fót
 
 
 
 
 


HAJRÁ Vicky, nagyon drukkolok, hogy a lehető leghamarabb túllegyél rajta és magadhoz ölelhessd Barbit.

Heni!
Megérkezett a píízzz, köszönöm szépen.
Én méhpempőt ettem (nem tablettát), igaz 1000 Ft körül volt, de szerintem nagyon sokat használt. HERMES méhészeti boltban vettem (ici-pici tégely), majdnem 1 év a szav.ideje, és minden reggel éhgyomorra ettem belőle (fogpiszkáló végét beleraktam, 3x megcsavartam és leettem róla, ami rajta volt).

Nem elhanyagolható szempont, hogy az az inszemem sikerült! Hogy attól-e azt nem tudom, de lehet.

Ja és mi még mindig egyben, nem hatotta meg a hóesés :cry:

Kép
akire79
 
 


Helló!

Köszi Lukácsné, hogy megírtad, akartam ide is írni, de pont akkor olyan szar volt a babanet, hogy alig tudtam belépni, amikor meg átakartam lépni ide, folyamatosan lefagyott!!!!!

Akire!
Hihetetlen, hogy te még mindig 2in1. Úgy látszik a kis Nimródot nem hatja meg a hó :) Tényleg párod készenlétben van, mi? bent lesz veled?
na örülök, hogy megérkezett a lóvé!!! Én köszi szépen, remélem jól megnézte a csomag a pocidat, mielőtt becsomagoltad :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: Csak, hogy emlékezzen, hogy mi a dolga nálam is :)

Mindenkinek az a beavatkozás sikerült amikor ette a pempőt, na várjatok csak, 2 pofára zabálom majd :) :) :) :shock: :shock: :shock:
Bár én a mézeset vettem, úh. azzal ovatósan kell az IR miatt, de megnézem magamnak ezt a Remény féle propolisz tablettát is a Schlecker ben. Köszi Remény!!!!

Jajj csajok, már alig várom, hogy hivatalosan is jöhessek ide :wink:

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Akire!

Írj ha eksön van!!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Sziasztok!

Híreim vannak Vickyről!

Ma 16:15 kor megszületett Barbus

2490 g
49 cm

Mindenki jól van. Pici lánykát elvitték a cukor miatt ellenőrzésre.
Oxic valami kapott aszem ez a szülés megindítására van ( nem vagyok benne bizti, sajna még sosem szültem :( )
Ha minden rendben van vasárnap hazajöhetnek!!!!
Vicky nagyon fáradt volt, azt mondta annyira nagyon nem volt vészes, mert kapott epiduralt.

Gratulálunk mégegyszer, jó egészséget és sok tejcit!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Heni, köszi a híreket. Én is beszéltem Vickyvel, csak Barbus nagyon éhes volt, hangosan követelte a kajáját, és nem értettem 100%-osan az adatokat. Utána jött a csecsemős és le kellett tennie, mert megmutatták neki, hogy etesse a kiscsajt. Gratulálok nektek, nagyon jó hogy minden ok nálatok, sok tejcsit és jó egészséget kívánok nektek.
Anyukám nem azt hozta fel, amit kértem, sajnos így nem tudom még kölcsönadni sem a kis ruhácskát.
Pont ebben az időben (4 után picivel) ébredt Ádi fel és iszonyatosan sírt. Nem értettem a baj forrását, azt hittem szelek bántják, de volt 1-2 puki is, meg kicsi kaki, de mikor tisztába tettem csönd is lett, utána viszont folytatta a sírást. Tornáztattam, szeretgettem,mindent próbáltam, hiszen 3/4 3-kor fejezte be a kaját, gondoltam az sem a baja. Mikor a végén tanácstalanságomban mégis mellre tettem megnyugtatni, hát láss csodás örült tempóval nekiveselkedett, s mikor már eleget evett minden ok lett. Hogy ez mennyi volt nem mértem, de valahogy nem is fontos, mert a napi adagját megeszi így is. Néha 1-1 ilyen vigasz belefér a napirendbe időnként. Utána együtt aludtunk, ő néha felébredt, de mivel hátat fordítottam, s nem reagáltam vissza is aludt. Mostanában nappal 20 perceket alszik, mert felébred, s nem alszik vissza. Én viszont így nagyon lefáradok minden nap, ezért ma ha nem is sokat, de aludtam délután is.

remény73
 
 


Vicky!

NAGYON NAGYON GRATULÁLOK BARBUSHOZ, sok egészséget, boldogságot kívánunk az egész családnak!

Kép
akire79
 
 


Vicky!
Nagyon gratulálok, és minden jót kívánok Nektek!!!!!
Már vártam a híreket!
Üdv, csajok!!

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Lányok kép Vicky lányáról:
Kép

Anya és lánya jól vannak.

remény73
 
 


vicky

gratulálok és sok tejcsit kívánok Barbusnak.

Kép


Kép

Kép
lukacsne
Fót
 
 
 
 
 


Vicky: óriási gratula Barbushoz!
Sok boldogságot, jó egészséget és sok tejcsit kívánok! :wink:


Istenem, milyen kicsi és nagyon szép! De hamar megnő majd! pusza

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Sziasztok!

Kép
Én Akire párja vagyok és teljesítem egyik legfontosabb apai kötelezettségem.

Röviden a mai napról:

Tehát ma reggel 9.45-kor megszületett Nimród 4290 g-mal és 56 cm-rel és természetesen gyönyörű.

A szülés részleteit szerintem majd Erika fogja leírni, így csak egy pár szóban írom le.

Éjjel 1 körül kezdődtek a fájások, majd engem kb. fél3 körül keltett, hogy menni kell. 4-re értünk be a II. Nőiklinikára. Kapott szurit (majd ő megírja, hogy mit) és jöttek az egyre erősebb fájások. 7 körül megkapta az epidurális fájdalomcsillapítót. Onnan már jobb volt, de ami addig volt azt majd szintén tőle. 9-től már érezte a toló fájásokat (remélem jól írom) és 9.30-tól már az orvos is bent volt... indult a szülés. 4-5 ciklus után kibújt a kisfiunk. A köldökzsinórt én vágtam el. Hihetetlen ügyes volt Erika. Ezt csak a nők képesek végigcsinálni! Minden elismerésem! Rakok fel egy képet is, a többit majd ezután. Minden rendben zajlott Erika és Nimród is jól vannak. Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok!

Kép
akire79
 
 


Sejtettem, hogy történt valami :)

Nimródapa!

Teljes szívemből gratulálok, sok egészséget, örömöt kívánok nektek. Erikának pedig rengeteg tejcit!!!
Gyönyörű, és hatalmas babátok van!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Szia Nimródapuci!
Mi már az első inszemeteknél találkoztunk egyszer a BMC-ben, nekünk meg akkor készült éppen Miló! :)
Hatalmas gratula Erikának hogy egy ilyen nagy babócát természetes úton meg tudott szülni. Miló fél kilóval volt könnyebb de épp elég is volt úgyhogy minden elismerésem de tényleg.
A kisfiatok nagyon aranyos. Most még kicsit gyűrött de holnapra már alig lesz ennek nyoma. Csodás kis család vagytok. Sok boldogságot kívánok nektek. Erikának sok tejcit és mielőbbi felépülést kívánok.

Mellesleg bátor vagy hogy bent voltál. Az én párom nem merte bevállalni. :(

Vicky
Itt is gratulálok!!!
NAgyon cuki a kiscsaj.

Remény
Nekem van egy jól bevált módszerem ha Miló nem akar egy jó nagyot aludni. Persze ezt csak napközben tudom kivitelezni, mert fogom és elviszem sétálni. Úgy bealszik hogy öröm nézni most is már egy órája megjöttünk a másfél órás sétánkból és még mindig horpaszt pedig már 5 órája nem evett úgyhogy most már megyek és keltem mert akkor nagyon éhes lesz és olyankor ő is nagyon nekiveselkedik a cumisüvegnek majd megfullad úgy eszi. :)

Vevikk
Örülök hogy meggyógyultatok!

NA mentünk kajcsizni! :) Ja és nálunk megint hétágra süt a nap, bár ma nincs olyan nagyon meleg mint a múltkor. Pont szuper volt egy sétához! :)

dita75
 
 


Erika!
Gratulálok Nektek is!
Jó egészséget, sok tejcit és kitartást kívánok Nektek!!!
(Látom, sikerült példát venni Vickyről... :lol: ).
Nem semmi nagyságú Nimród-baba.Léda még most sincs ekkora...

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Hello, Dita!
Nálunk is süt, de még nem megyek ki, mert Léda nem 100-as :o (gyógyultságú), de visszavettem a Nasivint, mert lehet, hogy az sem tesz jót az orrának.Semmi nem jön belőle, csak hortyog...
Marad a tengervízes...A séta jó ötlet, én múltkor éjjel 1-kor is azon gondolkodtam, amikor nem akart aludni.De szerencsére most egész jó a napirendünk már pár napja.
Nyáron én még éjjel is kiviszem, ha nem marad el...Hadd üvöltse fel a szomszédokat is... :lol: :lol: :lol:
A csajok jól belelendültek itt a babázásba...(mármint a lebabázásba...)
Még Zoe van hátra, ugye?Aztán jön a következő "turnus".
Nekem végre elmúlt a "bajom".Colinnak igaza volt, türelemmel kellett lennem és kivárni, csak már k...-ra untam a betétezést...
Még a BMC-be is vissza kéne mennünk, egy köszönetre, mert azt se mondtuk, hogy "fapapucs"...Ti voltatok már? Valaki?

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Ezt már pont én is akartam kérdezni, hogy ment e már valaki vissza a BMC be bemutatni a "művet" :)

Remény!
Tőled szeretném kérdezni a propolisz tabletta nevét, kb árát, mert hétfőn megyek a Schleckerbe megnézném.Úgy emlékszem a Margit krt on is van egy üzlet

Gyógynövényesnél néztem , 4500 körüliért már adnak is :shock:

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Másodszor is hozzákezdek, az előbb gépelek, s azt vettem észre kilépett...

Akire gratulálok, szép baba Nimród. Apuka köszönjük a tájékoztatást, várunk további képeket is, ha tudsz feltenni.

Dita, mi is alszunk sétakor, de itt nem volt olyan szép idő ma sem, fáztam is, míg a gyerek aludt, de mikor hazahoztam és kibontottam már felébredt és nem aludt vissza. Viszont a kaja alatt 2x öltözött, mert először pisi, majd kaki is volt.

Heni. Ez naturlandos, 60 darabos. Teszek linket, hogy lásd milyen...
http://www.naturland.hu/index.php?page= ... &ident=329
Akkor 1000 körüli áron volt, szerintem most se több. Igen a villamos vonalán van több is: Wesselényinél, meg a Jászai Marin is van. Én utóbbinál vettem. Én naponta 2-3 tablettát szopogattam el míg nem derült ki az eredmény, és már az injekciózás alatt is szopogattam, igaz elején én is méhpempőztem, de 2 kis tégely után már csak ezt ettem. A méhpempőt én mokkáskanállal nyomtam be éhgyomorra reggel.

remény73
 
 


Én még nem mentem vissza a BMC-be, majd ha már nagyobb lesz és ha jobb idők jönnek. A téli hidegben csak sétálunk, nem megyünk tömegbe :)

remény73
 
 


Erika: nagyon-nagy gratula Nimród születéséhez! :lol:
Gyönyörűségesen szép "nagy" Baba és ügyi voltál a szülésnél!

Sok boldogságot, jó egészséget és sok tejcsit kívánok! pusza

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


mai képek:

tök kafa ez a játszószőnyeg
Kép
nagyon bejön nekem
Kép
na jó kicsit fárasztó is úgyhogy szundítok rajta egy kicsit majd később folytatom
Kép

dita75
 
 


Hello!
Mi is mosst raktuk össze a játszószőnyeget, nekünk is bejött.
Képzeljétek,tegnap mosolygott először tudatosan Léda...Ma meg a Liára, meg a barátnőjére is nevetett.Még ritkán nevet, de akkor teliszájból.
Látom, Milónak már profin megy a nevetés...Nagyon édike még mindig.
Az enyém most a hintában ül.Az is van, de még nem az igazi,mert nem bírja tartani a fejét, és hiába kagylós, elfárad, és akkor sír, olyankor mindig kiveszem, ne kínlódjon benne, de bevált az is.
Most este van a nyugtalanabb időszak nálunk, le is passzoltam a nagynak kicsit.Ilyenkor már nem is igen alszik fél 10-ig, Barátok közt után fürdés és akkor szopi után van szunya.
Milóka arca most is olyan plüssmacis a gödröcskéivel...Nagyon helyes... :lol: :lol:

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Sziasztok!!

vicky nagyon gyönyörű Barbus. Jaj nem fázik??? Na majd beszélünk.
akire(párja) gratulálok és sok egészséget kivánok nektek. Szép ki méretei vannak Nimródnak. Ügyesek vagytok!!!

Kép
Kép
colin
 
 


Drága Vicky!

Szivből gratulálok!! Isten hozott kicsilány!!!!!!!! Jó egészséget kivánok nektek!!!!
babu69
 
 


Sziasztok Kismamik!!!nem gyozom csodalni a babocakat.....hihetetlen mar milyen sok baba van!!!!Remelem mar tenyleg en,es Kakti lesz a kovetkezo!!!Aztan Rony,Heni is csatlakoznak!!!Heni!En Royal jellyt szedtem,a mehnyalkahartyam nem lett nagyon vastag,de latod sikerult!!!!szerintem valamit biztos,hogy hasznal!!!Szoritok!!! HATALMAS GRATULA A FRISS ANYUKAKNAK!!!vICKYNEK BARBUSHOZ,ES ERIKANAK NIMRODHOZ!!!!Sok boldogsagot es egeszseget,tejcsit kivanok nektek!!!!Nekem Barbus is nagynak tunik,mint Tigriske kislanyai!!En tegnep voltam dokinal,megnezte a flowmetriat,nst,mehlepenyt,azt mondta minden ok....kerdeztem lehet e sejteni mikor szulunk,persze tudom,hogy hulye kerdes,de azert feltettemmire o azt mondta,lehet,hogy 1 ora mulva jovunk vissza.....szoval nem tudja.Jovo het csutortokre hivott vissza,ha addig semmi jel.Amugy a szulesznom megmutatta a szuloszobat,meg ahol az elokeszulet folyik,ha csaszar.Majd kepeket Polli szobajarol,es rolunk,majd a parom rak fel,mert en nem tudom kicsinyiteni,o meg sajnos sokat dolgozik.Dita! Nagyon mosolygos Milo baba!!!Trix! Nagyon edik vagytok Ti is,es persze Minden Babocatol elolvadok!!!Klassz,hogy igy leirjatok,hogy hogy esznek,meg hogy nilyen nehezsegeitek vannak,mert csak sasolok,ha nem is irok sokat.A multkor a kajcsi mennyisegerol irtato,es pont voltam ilyen szopi tanfolyamon,es azt mondta az eloado,hogy szerinte felesleges meregetni a babat,mert gyakran a tej minosege masmilyen,es lehet,hogy amikor a baba mondjuk 50-et eszik,nem 100-150-et,mint elotte,akkor valoszinu,hogy "mas" osszetetelu volta tej,es ugyanolyan taplalo,mintha tobbet evett volna.Mondjuk mi is vettunk digi merleget,es valoszinu,hogy merni fogom,de azert ezt jo tudni.Mindenkinek jo hetveget!!!!Puszika
zoe33
 
 


Sziasztok!

Remény!
Köszi a linket, így legalább tudom milyet kell keresni!!!

Csudiszép az összes baba!!!

Dita!
Néztem a fotóalbumodat. A kantáros farmernaci az az amit még a stimu alatt / beavatkozás környékén vettél anyuddal, ugye? Ha jól emlékszem. Már alig várom, hogy én is rendezhessem a babaruhákat, mert tesóm mindet eltette nekem, van vagy 10-15 zsáknyi!!!!

Zoe!
Drukk, mostmár tényleg csak te vagy hátra!!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?