Új privát üzeneted érkezett!

detti: Nekem eddig egyszer nem volt csak ágyam a 4 inszemből, de akkor is a lombikosok feküdtek. Nekem ez valahogy természetes volt. Szerintem nem sok jelentősége van inszemnél a fekvésnek, bár annál amelyik sikerült feküdtem vagy 10 percet. De nem tudom ez mennyit számított.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Detti!
Gratulálok a sikeredhez. Én nem hallottam olyanról, hogy antagonista protokoll esetén kevesebb, jobb minőségű petesejt lenne. Bár ki tudja, lehet igaz, csak én jártam nagyobb sikerrel, mert nekem 11 petesejtem lett, igaz, hogy ICSI vel termékenyítették meg őket , de nem azért, mert apával gond van, hanem, hogy minél több embriót eltudjanak vinni az 5-6 napos állapotig. Végülis 5 blasztónk lett, kettőt "frissen" visszakaptam rögtön, így 3 at le is lehetett fagyasztani, és 2 t vissza is kaptam, fel is ébredtek.

Az egy más kérdés, hogy sajna nem maradtak velünk, mint utólag kiderült talán az IR miatt.

Na de majd legközelebb......

Tényleg, szerintetek legközelebb is ugyanez a protokoll várható nálam?? Tehát akinek több stimuja volt az mindig ugyanazt a protokollt kapta?
Bár jó helyen kérdezősködök, itt szinte mindenki első lombikból babás....persze hálistennek.:)

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Vicky!

Nekem a doki azt mondta, hogy természetes az olyan jellegű folyás, ami neked is (és nekem is) van.
Azt mondta még, hogy azért nem árt megelőzni a fertőzést, így Betadine kúpot kell használnom 1 hétig (recept nélkül kapható).
(kicsit javított a helyzeten, de mindennap megijedek, mert olyan mintha véreznék, pedig csak a kúp :lol: )

Kép
akire79
 
 

 
 

akire: Nekem a betadine kúpot nem mondta a doki, szerintem azért mert augmentint szedet velem 2x1 naponta. Gondolom sok lenne úgy.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Hello!
Vicky!
Nem! Szerintem az nem a dugó! Az sűrűbb, barnás-véres, jóval nagyobb "adag".
Nekem is volt olyan, mint neked, most a végefelé, és semmi nem volt a kenetben. Nem biztos, hogy valami okozza. Szerintem lehet normális is.Nyom a baba, meg ilyenek.
Nekem az utóbbi napokban a nyákdugó egy része "lépett le" a matatás után.De azt megismered. Randább sokkal, mint a sima.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Brigi!!Kitartas!!!!Gondolom,mar idegesit egy kicsit a csaladod,de azxert hivnak,mert izgulnak erted,nem akarnak rosszat,de megertem,ha mar turelmetlen vagy!!!Ha elmegy a nyakdugo,akkor onnan szamitva mennyi lehet az ido szulesig????Ez nagyon valtozo???Vicky!!!szerintem se izgulj,ez a folyas normalis,bar nekem nincs,de a multkor a doki pont rakerdezett,es akkor mondta,ha lenne,az ok.De azert ha nem vagy biztos benne,kerdezd meg a dokidat.A beulti utani fekvesrol annyit,hogy a szobaban en voltam az utolso,es a noverke szabalyszeruen kidobott,azt hiszem 20 percet sem fekudtem.Aki meg az elso volt,az ott maradt velunk szinte vegig beszelgetni fekudt kb 2 orat,neki nem sikerult.Szoval en nem tudom,hogy szamit e igazan.Ja es en az elso lombiknal sokat fekudtem,itthon is,a masodik sikeresnel nem fekudtem,sot mar majus reven kerteszkedtem,letraztam,es itt van Polli mano a pocimban.Es nekem ketszer volt long protokoll,de a 2.-nal is ugyanazok a gyogyszerek,de egy kicsit kissebb adagban.A gyogyszerrek mindket esetben kicsivel 100000 alatt voltak,de a 2.alkalomnal sok ment a csapbba,merthogy kevesebb adag kellett.Puszi Mindenkinek
zoe33
 
 


Helló Mindenki!!

Bocsi,de nem olvastam vissza.
Nem tüntem ám el csak nem sok időm van az én nyügös pici fiam mellett. Ha itt van valamelyik nagyi akkor olyan mint a kisangyal. Alszik sokat. Ha hárman vagyunk itthon akkor nem nagyon akar aludni. Ma pl, 9.40 óta nem aludtunk csak nyügösködünk. Ja és mindig csak kajálni akar. Nálunk a csuklás a legnagyobb para. A védőnő és a doktornéni szerint ez teljesen normális. Szerintem meg nem az mikor naponta 10 szer csuklik sokáig. Van mikor álmában is.
Teljesen csődőt mondtam mint anya. :oops: :oops: :cry: :cry:

Kép
Kép
colin
 
 


remény73 én nagyon szeretnék majd veletek sétálni. Dec.26-ig még nem mehetünk ki a doktornéni utasitására.
brigi33 nagyon izgulok érted. Várom az SMS-t.
Jobban fáj a 6 hetes vizsgálat mint a méhszáj vizsgálat szülés elött??? Nekem az nagyon fájt.
dita szépen eszik Miló baba. A videód nekem 30 mp után megáll és újra indul. Nálunk eddig a 60 volt a max amennyit evett. Most vagyunk 2900 grammok és tegnap leesett a köldökcsonkunk.
Nem akartam senkit sem megijeszteni a szülés történetemmel. Lehet,hogy kicsit durván írtam le?? Bocsánat nem akartam.

Kép
Kép
colin
 
 


vicky: akkor Neked inszemből lett a babád? Gratula!
Heni: nem 100% az infó, h antagonosta protokollnál kevesebb, de arányaiban jobb minőségű petesejt lesz, én ezt csak hallottam, és mivel nekünk így is volt, hihetőnek tűnt. Nekem az inszemes kis stimunál is volt 2 x is simán 4 petesejtem, míg az antagonista lombikommal is végül 'csak' ennyi. Persze lehet, h az sem kedvezett, h pont inszemes hónap után (semmi kihagyás) rögtön jött a lombikos stimu, és talán egymás után 2x gyors volt. Mindez alig 3 hónappal a műszeres befejezés után (inszemmel is sikerült teherbe esnem, de sajnos őt elveszítettük) Nem tudom, na, amikor az ember túl van rajta, annyira az számít csak, hoyg most nagyon távolinak tűnik, ahogy megsirattam a leszívásból ébredve az alacsony petesejtszámomat. Amúgy nálunk is ICSI volt, pedig nálunk sincs gond a fiúkkal; nekem úgy tűnt, h egyre jellemzőbben ICSIvel csinálják. (legalábbis az aznapi leszívottakat mind, direkt fgyeltem)
Szerintem amúgy nem mindig választják ugyanazt a protokollt, biztosan figyelembe veszi a doki, hogy melyikkel hány embriót sikerült, stb. De Nektek ezek szerint szépen, sokan lettek; reméljük, hogy legközelebb az első transzport meg is marad. Miért próbálják blasztóig elvinni, vaalmi speciális oka van Nálatok ennek? Állítólag blasztóig elve nem könnyen jutnak el méhen kívüli környezetben, úgyhogy abból, amit írtál, tuti jó minőségű embrikék voltak. Legközelebb sikerülnie kell... 3 a magyar igazság, tudod!

Jaj, lányok, olyan komoly, ahogy a tágításról, nyákdugóról írtok, meg a 6 hetes kontroll vizsgálatról. Egyelőre nekem nagyon távoli az egész, de jó olvasni, legalább elméletben szokni, hogy mivel is jár az út vége... valahogy talán ki lehet bírni, de le a kalappal előttetek.

detti_10
 
 


Sziasztok!

Colin, hogy mondhatsz ilyet, hogy csődöt mondtál!!!! Majd belejössz, ne aggódj!!!!!

Detti!
Igen egyre jellemzőbb az ICSI, én meg is kérdeztem, hogy miért így csinálják, hiszen apával nincs gond. Azt mondták, hogy mert ilyen sok petesejtem lett, úgymond van miből veszíteni az 5 nap alatt, hogy blasztók legyenek, mert ugye így több esély lesz a megtapadásra. Nem akarnak úgy elveszíteni petesejtet, hogy esetleg csak összeengedik a fiúkkal, és véletlenül meg sem termékenyülne, el sem kezdene fejlődni. Na nem tudom érthető e, hogy hogy akartam írni.

Van egy jó ötlem!!!!!
Itt már mindenki babázni fog mire szülsz, ezért úgy gondoltam majd velem (is) beszélgethetsz ilyen dolgokról, csak várj meg februárban jövök!! :wink: Okés, áll az alku? :) :) :)

Ez így van, 3 a magyar igazság!!! :wink:

Pussz

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Hello!
Na, én mondtam ma csődöt, mint anya. Most ruháztam meg a nagyobbikat.Olyan rendetlen, és akkora a pofája.Kész vagyok...
Colin!
A te csuklásos sztorid, meg nem alvásosod gyíkfing...Szóval:lesz még rosszabb...
Egyáltalán nem mondtál csődöt, csak a hormonjaid szórakoznak veled.Én is így voltam. Lehet, hogy most is ez a baj velem...Így maradtam 12 éve.
A szüléstörténeted eléggé húzós, dehát, csak nem fog mindenki így járni.A vizsgálat meg a tágítás miatt fájt. Látod, nekem nem igazán használt, az elsőnél annak köszönhettem, hogy rövid lett.Marha fájdalmas, de rövidíti a dolgokat.
Én már majdnem elfelejtettem, de most újra felrémlettek a "régi szép emlékek".
Majd nyomom az sms-t, de szerintem ma még nem...
Zoe!
Dugó nélkül el lehet lenni napokig.És nem is vagyok benne biztos, hogy az egész kijött....

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Sziasztok!

colin: várunk :D
Nyugi tényleg lesz még rosszabb. Nem vagy rossz anya, még akkor se, ha fölmerül, nem ezt akartad. Mikor már mosolyog rád könnyebb lesz:-). Addig tarts ki, és aludj!
Be vagytok zárva egy hónapra? Akkor nem a drM.E.a gyerekorvosod?

Brigi: gyorsat, és könnyűt. Nem lesz telihold mostanság? Akkor tele van a szülészet :)

Remény hogy ment tegnap????
lökiblöki
 
 


detti: Igen, nekem a 4. inszem volt a befutó. És hidd el, nagyon hamar elszalad ez a 7 hónap, ami neked még hátra van. És mindjárt jönnek az új csajok odaátról.

colin: Ne csináld már! Miért buktál volna el. Gyereked nyugodt a csuklás ellenére? Boldognak tűnik? Akkor meg mi a gond. :wink: Nekem is sokat csuklik a gyerek a pocakban, naponta többször is. Állítólag teljesen normális, még ha rossz is lehet látni. Ne tessék elkeseredni, minden teljesen rendben van. Már alig várom hogy láthassalak titeket is. Majd ha már sétálhattok és engedélyt kapok a dokitól a nagyobb sétára (ma mondjuk bent voltam a munkahelyemen leadni a tp-es papíromat, meg a westendben :) ), akkor majd átsétálok és Krisztivel megnézzük magunknak a kiccsaládodat. Fel a fejjel, ez az időszak biztos nagyon nehéz, de szerintem minden rendben lesz veletek.

Nyákdugó: De szerintetek ha 1 ujjnyira nyitva a méhszáj, akkor mi tartja a nyákdugót a helyén?
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Hello!
Még semmi...
Vicky!
Ez jó kérdés.Én csak annyit tudok, hogy a nagynál a 35. héttől nyíltam, akkor már 1 ujjnyi volt (megvan a kiskönyvem, nézegetem most is), aztán a 40. után kezdtem az amnioszkópot, akkor kezdett darabokban kijönni a dugó. Hogy addig mi tartotta azt nem tudom.... :lol: :lol:
Azért az az 1 ujjnyi szerintem nem olyan nagy kráter, hogy kipotyog ez-az.Látod, más meg nincs nyitva, aztán hipp-hopp elfolyik a víz, megy szülni...Szóval:sajnos fogalmam sincs, mi tartja bent a babókat, meg a többi "alkatrészt" ilyenkor.
Engem kitágított kedden bő 1 ujjnyira, aztán itt ülök még most is egyben.Pedig akkor úgy gondoltam, hogy már aznap mehetünk is vissza.
A nagyobbiknál nekem a repesztés után indult be az egész folyamat, addig egy nyamvadék fájásom se volt...
Remélem, most is valami hasonló lesz.
Vicky!Azért pihengess bőven...Mikor is mész dokihoz?Talán ő megnyugtat majd, ha minden ok.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Sziasztok!

Akire, akarom mondani Demi Moore :)

Nagyon tutkók a képek az iwiwen. Olyan szép kismami vagy!!!

Puszi

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


brigi: Hétfőn megyek dokihoz, én is remélem hogy megnyugtató híreket kapok. De a 20. hét óta mindig csak egyre rosszabb híreket kapok tőle, szóval nem számítok semmi jóra. Remélem legalább az uh-n a baba jól lesz, bár jó kis életerős gyerek (szteroidokkal pumpálva), mert jó erőseket mozog. Most is alient játszik. :D
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Dita, nekem is érzékeny még a vágásom, de elviselhető. Gondolom a méhszájam nézte meg a doki, de nem tudom, lehet, hogy csak elszoktam a hüvelyi vizsgálatoktól. Ja és nem fájt jobban, mint szülés előtt a méhszáj nézése.

Nekünk csak uh volt: hasi, csípő, koponya, és a szokásos súly, hossz mérés,valamint sztetoszkópos megvizsgálás.Mi most kaptuk csütörtökön a 2 hós oltásokat. Persze végigbőgte az egészet.

Lökiblöki,mikor bementünk megmérték a súlyt és a hosszt,majd bent a doki megvizsgálta, kérdeztem az orrát,meg a fülében volt fülzsír azt. Az orrára azt mondta ez tavaszig míg tart a fűtés így lesz, napi max. 3Xfújhatokasósvízből az orrába, és ha látom van benne anyag, napi 1xszívhatom neki.
Beadta a rotát neki, azt jól tűrte. Nagyon sírt, így a párom felvette, kicsit ringatta,hogy megvigasztalódjon, erre a doki közölte vele ne altassa be a gyereket.Egyre jobban érzem dokit fogunk váltani.
Megkapta a két szurit, majd közölte borogatni kell, és mikor hogy kell lázat csillapítani és szevasz végeztünk.
Próbáltam felfogni a sok infót, de mindegy eddig is a magam feje után mentem,eztán is ez marad.

Hogy rossz anya lennél? Nem hiszem.Én is gyakran teszem hasra,főleg, ha úgy érzem még nem jött ki minden büfi, de már 20 perce nem jön semmi. Van légzésfigyelőm, így ha bármi van jelezne, így nálam hol hason, hol háton alszik Ádám. Tehát a szememben te jó anya vagy.

Colin, ezek szerint lakásfogságra ítéltek benneteket. Majd utána 3-asban sétálunk, majd egyeztetünk kinek mikor jó.

remény73
 
 


Hello, Mindenkinek!
Vicky!
Talán azért most nem kapsz rossz híreket.És a babával biztos minden ok.Múltkor kértem a dokit, hogy nézzen rá uh-gal, nincs-e valami baj, erre ő meg visszakérdezett, hogy:mozog?-igen, szíve ok (ctg), mi baj lenne? Aztán megnézte.Szerintem mindannyian túlaggódjuk kicsit, persze Nálad indokolt is azért valamennyire. Minden héttel egyre nígyobb-erősebb a babád, csak nem lesz semmi.Szteroid miatt meg ne aggódj szerintem, rosszabb lenne, ha ne adja Úristen valami miatt mégis előbb jön, és nem kapta volna meg...
Minden ok. lesz.
Nálam semmi. Ma még takarítok egyet, aztán meglátjuk.
Gyerek most épp a hátam felé igyekszik...
Remény!
Hát, a tesómnak is egy mufurc gyerekorvosa van, már 2,5 éve.Múltkor ment beadatni a bárányhimlős oltást (amit ő vett meg a saját pénzén), már 6 hetet csúsztak a 2.-kal, mert a gyerek folyton beteg a bölcsi miatt.Na, pénteken ment, munkaidő után (rendelési időben persze), kb 1 után, aztán a dokinő úgy lecseszte, hogy miért akkor viszi.Azt mondta, úgy beszélt vele, hogy csak na.Bezzeg alőtte a kisebbségi 5 fős csapattal 1/2 órát jópofizott.Na, ez a dokinő már máskor is bunkózott vele.Én már rég váltottam volna a helyében is. Te is gondold meg, mert a miénk (ez már a 3., akihez Liát hordom a költözések miatt), szóval: mind nagyon rendes volt.
A mostani is, meg a többi is.Sokat számít azért, hogy, ha beteg is a gyerek, még azon idegeskedj, hogy mit fog szólni.Vagy nem mersz kérdezni most a tanácsadáson, mert olyan, amilyen...
utána meg okoskodnak, ha valami nem tetszik nekik.Aztán honnét tudjon mindent az ember elsőre?Meg egyébként is.Ha a nagy lázas, vagy beteg, akkor se tudom kitalálni, mi a baja, főleg, ha nincs semmi tünet.Nem mindegy, hogy megnyugtat a doki, vagy még jól fel is húz..Na, nem osztom itt az észt.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


brigi: Köszi a biztatást, remélem tényleg nem kapok most rossz híreket. Azért ma apával feltettük a gyerekszobába a függönyt is. :D Hátha. Persze a szteroidot én is jobban örülök, hogy már megkaptam. Holnap amint tudok, jövök és írok. Ultrahang nekem holnap biztos lesz, mert most megnézi a 32 hetes dolgokat. Nem bánom, hogy kicsit korábban.

remény: A csajsziknak is ugyanaz a gyerekorvosa (pl. colin)? Ha valamelyiknek jobb van, akkor próbálj meg átpályázni hozzá. Vagy esetleg kérdezd meg a felettetek lakót, hogy ők kihez járnak. Sajnos rendelőn belül már nem szívesen veszik át a betegeket, de annak idején nekem is sikerült átkönyörögnöm magam a mostani orvosomhoz és milyen jól jártam. Nekünk egyenlőre az a gyerekorvosunk lesz, akihez tartozunk, de a védőnőm azt mondta hogy aranyos és felkészült. Sajnos legutóbb a nagy ijedségemre azt mondta, hogy vele felíratja a baba receptjeit és így már az övéi vagyunk. :D
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Keddig nem leszek, ha estleg addig szükség lenne rá, Brigi tudd, hogy nagyon drukkolok neked!!!!

Puszi
Heni

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Sziasztok!!


Mi kedden megyünk a doktor néninkhez. Godor Gizella a neve. Amikor itt volt akkor jó fejnek tünt. Olyan középkorú.
A ma éjszaka se ment igazán jól. 2.40-kor ébredtünk és kb 5.15-ig fent voltunk. Állandóan csak szopizna,de aludni azt nem. Már úgy nézek ki mint egy zombi. :roll: :roll: :roll:
Szóval lesz ez még rosszabb is?? Hurrá!!!
AKIRE nagyon csini vagy az iwiw-es képeken. Dőgős!!!
Brigi most már nagyon izgulok érted és nagyon várom a hireket!!!
remény,lökiblöki nagyon várom a közös sétákat.
Köszönöm a biztató szavakat mindenkitől.
Ma elmentem a párommal az Auchan-ba és addig Anyós vigyázot a babára és persze,hogy végig aludta mig ott voltunk.
vicky hétfőn csak jó hireket szeretnénk hallani. Nagyon fura érzés,hogy már nem focizik a hasamban senki.
Liberó pelenkát is kipipáltuk. Reggelre kaki+pisi is kifojt. Eddig a DM-es jött be. Még kaptunk Pampers-t is arra kiváncsi leszek.

Üdv.

Kép
Kép
colin
 
 


Vicky, drukkolok holnapra.

Mi hétvégére hazajöttünk anyukámékhoz, párom meg disznótorra ment egy ismerőshöz. Éjjel 3-kor felébredt, s onnantól nem akart aludni. Azaz akart eleinte, de a pukik és egyébgázok felébresztették, így 1-ig nem is aludtunk szinte semmit.Összesen 2 órát aludt ő is én is. Közben szopizott. Csak az a baj keveseket eszik.
Tegnap este jót mulattam. Kevés tejem volt a sok szopi miatt, s gondoltam cumisüvegből kap kaját. Nem nagyon tetszett neki és 2-3 korty után sírt minden cumibevételnél.Soha nem tudom mi bántja: orra, hasa,vagy mi a baj ilyenkor. És3.ilyen próbálkozásnál megnéztem mit reagál cicire. Na arra úgy rácuppant, hogy ihaj...
A cici mindig jöhet neki, az mindenre jó: nyugtat,enni ad, stb.

Nekem a pelusból kezdetben egy sem jöttbe, de most már nincs gondunk velük. Ritkán van baleset belőle. Jól rá kell húzni a derekán, és akkor nincs baj...
A libero vastagabb, így többet beszív,a pamperst meg5-6óránként cserélni kell,mert tele lesz pisivel,kakival.Ha sok apisi, s megtelt, akkor szokott baleset lenni nálunk és ruhacsere.

remény73
 
 


Trix! Nagyon tündériek a babák!

Heni! Igen lassan elkészülök mindennel. de csak lassan...

Brigi! Köszi, és igen pihenek!

Kép
tigriske1978
 
 


Köszi a képdícséreteket, jól esik.

Brigi!
A mai "óriási" hóesés nem hoztam meg Léda kibújós kedvét?
Kezem lábam csuriban értetek!

Kép
akire79
 
 


Brigi lehet babázik már?Nem tudtok róla valamit?

Vickyvel minden ok, a baba fejvégű, méhszája maradt, nem nyílt tovább.Drukkoljunk, hogy jan. közepéig Barbus bent akarjon maradni. Én bízom benne....

Akire jók a művészi fotók, most már én is láttam.

Ha valakit nem vettem fel iwiwen, de szeretné, akkor jelezzen. Akinek tudtam a teljes nevét bejelőltem...

remény73
 
 


Még itt vagyok-egyben!
Semmi extra nem történt, néhány apró fájás-szurka, de semmi komoly.
Holnap drukkoljatok, légyszi!
Köszi mindenkinek, aki már most beígérte!
Majd üzenek!
Mindenkinek minden jót!!!!

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Sziasztok!

Dita!

Volt már vonalzóm, csak valamiért nem jelenítette meg a fórum. Ez akkor is előfordult, amikor még terhes voltam.
Most lecseréltem.
Doni általában 50 grammokat hízik naponta.

Pelenka téma.
Nekem a Pampers nem jött be. Annak kisebb a mérete és az én kis vasgyúrómra abból egyel nagyobb méret kell mint másból és olyan műanyag feeling-je is van. A Libero és a Huggies bevált.
Egyébként volt egy nap nekünk is, amikor 3-szor kifolyt a pisi, de azért volt, mert úgy pelenkáztuk (jótanácsok miatt), hogy a fütyi felfelé álljon. Na, ezt nem szabad, mert így kilő a pisi. :)

Szerdán megyünk védőnőhöz és meglesz az egyhónapos státuszunk. Kíváncsi vagyok, hogy a méretei hogy változtak.
Nekem már kezd nehéz lenni súlyra, mert szoptatáskor alig bírom tartani.

Kép

Kép
vevikk
 
 


remény: Köszi, hogy hoztad a híreket.

Ma egész jó napunk lett. A doki szerint minden oké, Barbus a korának megfelelő. A gyerek nagy frász volt, mindig elfordította a fejét, mikor a doki le akarta mérni. Nevetett is a doki, hogy ellenkezik vele. :D A vizem egy picivel kevesebb csak, de nem kevés, szóval ezen sem kell paráznom. Január 11-én kell mennem legközelebb. Utána plazáztunk egy kicsit és jót ebédeltem. Megcsináltattuk az apasági nyilatkozatot is, úgyhogy most már nyugodtabb vagyok.

vevikk: Örülök, hogy Donát szépen gyarapszik.

brigi: Ezt a két hetet szerinted akkor már egyben töltitek?

akire: Én még nem néztem a fotókat, de megkeresem őket.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Nagyon sokat írtatok csak bele-bele olvasgatni tudok egyenlőre, sorry! :oops:

COLIN
Miló is nagyon sokat csuklik, engem sztem jobban zavar mint őt. Ha nem akar inni akkor a hasamra fektetem és a hátát simizem akkor elmúlik igaz beletelik jó pár percbe. Pocakba is csuklós volt és én is kiskoromba anya mindig citromot adott attól múlt csak el, én nem merek adni neki mert ha nem iszik rá akkor marja a pocakját.

Nekünk a Pampers és a Huggies bevált igaz még mást nem igazán használtunk ezeken kívül csak amit a kórházba adtak de azt nem tudom milyen márka volt.

Napok óta rejtélyes átázásunk volt mire rájöttem hogy mi okozza, tiszta elmebeteg vagyok. :oops: Utálom a melltartót és mivel nagyon kevés a tejem nem hordom ha nem muszáj, de azért ha hosszan rajtam van a fiam nyomja is a cicimet és átázik a ruha rajta. Egész nap öltöztettem azt hittem pisi vagy izzadtság. Ma jöttem rá hogy a tej áztatja át. Fura volt mert a bodyja sokszor száraz volt meg a pelusa is nem értettem hogy ezt hogy a francba csinálja.

Nekünk sajnos egyre kevesebb tejci van. Épp hogy egy etetésre valót tudok lefejni kínkeservesen. Sztem ez sem sokáig lesz mert most a hétvégén is úgy üvöltöttem hogy még Pesten is hallották sztem. Ha nem találnak valami megoldást hogy ne kelljen minden hétvégén elviselnem a párom fiát tutira összepakolok és elhúzok innen a fenébe, most már olyan szinten gyűlölöm a gyereket hogy látni se bírom. Párom is ahogy megjön teljesen kifordul önmagából, tököm ki van már a viselkedésével.

A kis tündéremet úgy sajnáltam, szerencsére pont aludt és nem kelt fel a kiabálásra sem, de aznap elég nyügis volt mert biztos megérezte hogy extrán fel vagyok húzva. Egész éjjel velem aludt mert a kiságyába csak sirdogált. Én nem akarom hogy minden hétvégén ez legyen, nyugodt körülmények között szeretném nevelni a kis törpémet.

VICKY
Mennek a drukkok!

BRIGI
Én is azt hittem már idő van nálad. Nagyon jól érzi magát odabent a kislányod. :)

REMÉNY
Nálunk sajnos a cumisüveg játszik pedig Miló is szeret szopizni csak szegénykémnek nincs mit! :(
Most én irigykedem rád hogy nektek ezzel nincs gondotok!
Ádámnak fura volt az új környezet tuti azért nem aludt el 3 után már.

Mi nagyokat szoktunk sétálni a levegőn tök jól beájul Miló.
Ma is voltunk vagy két órát kint mert el voltunk az OTP-be, DM-be meg a boltba is. Jó volt felmenni a városba itt a telepen nincs nagyon élet (kertvárosi rész). Fent már nyüzsisebb volt, karácsonyi árusok is vannak a vár körül és szólt a zene meg kürtöskalács illat volt. :) NYAMI!!!!!!!!!!!!

Másra most nincs erőm a hátam leszakad. Miló ma este a pancsinál 4.080 gr. volt, mi lesz majd ha dupla ennyi kilós gyereket kell majd cipelnem! Etethetném a szopipárnán is de úgy vagyok vele hogy mivel nem tud cicizni szegény így alig van velem testközelbe akkor legalább a cumiból úgy kapja a tápit hogy a kezembe van és magamhoz tudom ölelni de ettől meg a hátam szakad le, mert nem mindig tudom magunkat kényelmesen kipárnázni. Nem baj az a lényeg hogy ő jól érezze magát én meg majd elmegyek csontkovácshoz valamikor!


:roll:

dita75
 
 


Dita, nekem is kevés, igaz néha elég, néha nagyon kevés. Én próbálom úgy növelni, ha kér enni, adok neki cicit. Állítólag ha 3-4 napig így eteted, akkor utána beindul a tej. Hát majd kiderül hogy válik be. Még szerencse sógornőmnél van bőven. A kiscsaj 200 ml-t eszik és mellette még van tejcsi, ja és ez 1 mellből.
Nálam a pajzsmirigy is belejátszik, hogy nehezebben megy a dolog. A bal mellemre ha 6-8 órát nincs, akkor 70-100 ml-t is ki tudok fejni egyszer, de ha 3 óránként eszik 30-50 ml ha van benne már örülhetek. A jobb mellemben jó ha van 10-40 ml. Hát ez van...

Nálunk is sok a csuklás, s néha olyan hangos és erős, hogy én szinte sírni tudnék, mert nem tudom hogy segítsek. Így vagyok a pocival is, ha bent ragadnak a gázok.

remény73
 
 


Sziasztok!

Brigi, drukk a mai napra, lehet már bent is tartanak? Így vizsgálat után, ki tudja.

Dita, annyira sajnálom a szokásos dolgot......
Nem értem, hogy nem tudja páros megoldani ezt a problémát évek óta már. Majd kiforrja magát a téma, ne idegeskedj, lehet azért sincs annyi tejed!!!!!!

Bocs, hogy máshoz nem szólok, de a pelushoz, meg a cicehez nem tudok :) Most még......

Január 4-én megyek IR kontrollra, 11-én meg ezzel a lelettel a BMC be, aztán megmondják, hogy mi hogyan merre!!!!

Puszi mindenkinek

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Sziasztok!

Cici, pelus témához én sem tudok még hozzászólni. :-)

Heni! Szurkolok neked januárra.

Kép
tigriske1978
 
 


Sziasztok!!

Ma voltunk a doktornéninél és sétáltunk is picit mert nagyon fújt a szél. Mégis kiengedett minket a doktornéni. Persze mikor pisilt a kisfiam amikor a védőnéni mérte a súlyát. (2940 gramm). A hossza nem sokat változott fél cm-rel lett hosszabb.
remény akkor majd egyeztesünk a jövöhét elejére sétára.
A védőnéni szerint nem fáj a babának ha csuklik csak nekem fáj. A hasamban is sokat csuklott.

Kép
Kép
colin
 
 


Colin, éppen ma beszéltük séta közben Lökiblökivel, hogy gáz, hogyha csak dec. végén mehettek sétálni. Akkor hidegebb lesz. Majd egyeztetünk...
remény73
 
 



colin: Örülök, hogy ti is sétálhattok. Jó lesz nektek hármótoknak együtt sétálgatni.

remény: Ádi még mindig gyönyörű.

Lehet hogy ha jó idő lenne jövő hét elején, akkor én is sétálnék veletek egy kicsit. Majd még megbeszéljük.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Hello, Csajok!
Nem olvastam vissza, csak gyorsan írok: nem szültem tegnap (sejtitek, ha itt vagyok).Elteszem a drukkokat holnapra.Szerintem tegnap nem fértembele a doki idejébe, mert volt 2 túlhordásos kismami.Mindegy. Alíg aludtam előtte éjjel, de most nyugis vagyok.Itthon vagyok, szerencsére nem kellett befeküdni (nincs is miért). CTG-n volt a végén pár fájás, de a méhszáj nem nyílt nagyon.Aztán a "vizsgálaton" megint tágított rajtam valamit, este volt megint pár fájás, de végül elaludtam, és reggelre semmi.
Úgy látszik ez is olyan lesz , mint az első, persze, ha ma nem történik valami.Na, ilyen az én formám.
De úgy érzem -most-, hogy holnap nem fogok izgulni annyira, mint tegnap.Bár, ki tudja...
Szóval:holnap 1/2 2-re kell menni, és (állítólag) mindenképpen szülünk.Remélem, nem úgy, mint tegnap!
Köszi a drukkokat.Majd ma még lehet, hogy benézek!!!

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Na, akkor most írok még:
Vicky!
Na, ugye, írtam, hogy minden ok. lesz!!!Nagyon örülök Nektek!!!!Tudom, milyen sokat jelent, ha megnyugtatnak.Tök jó, hogy minden rendben.
Dita!
Ez a kipisilés-tejcis téma nagyon tetszik..Na, ennyivel is okosabb lettem.Én már ennek akkor nem dőlök be...
Jajj, szegény...Hát, ez így valóban durva (párod+fia).Nem is tudok mit írni.Úgyis hiába írnám, hogy ne idegeskedj...Pici persze, megérzi a tejen, ha ideges vagy, de nem tudom, mit írjak.Szerencsére nálunk ugye nem ez a helyzet (csak papíron).Javulást kívánok Nektek (mármint a párod terén...).
Ja, Dita: nekem igaziból még nincs itt az idő, csak erőltetjük a szülést a karácsony miatt.Szegény babó meg még maradna...Na, apám kérdezte is, hogy akkor újévi baba lesz? Hát, remélem, nem, de lehet, hogy, ha rajtam múlna, nem születne előbb...
Nagyon irigykedem minden babósra...Hú, a nagy izgalmakon túl már én is úúúúúgy mennék szülni...
Colin-szobatárs!
Na, látod, mégsem szülhettün volna együtt.Kár is lett volna várnod rám.Na, de majd holnap!!!
Remény!
Ádám nagyon helyes.Milyen sokat hízott...Szép baba...
Jó nektek csajok, hogy már sétáltok...Én is alíg várom már.
Na, üdv mindenkinek!
Jók legyetek!

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


brigi: Drukk, hogy karácsonyra otthon tudjatok lenni és lehetőleg külön. :)

Jó lehet ma sétálni, olyan szépen esik a hó. Barbus teljes kómában, csak néha mocorog egy kicsit. A hidegfront őt mindig lenyugtatja.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Brigi: a hideg kiráz, ahogy olvaslak, annyira félelmetes-izgalmas lehet ez az egész, és el sem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehet úgy lefeküdni esténként, hogy vajon másnap szülök vagy sem. Tágítás - brr, bár még nem tudom, milyen lehet, de én eddig a sima vizsgálatoknál is majd' be*tam, ha pl. a méhszájat meg kellett fogni.
Remény: Ádi nagyon cuki, és ez a réteges öltözködés különösen! ;) Annyira bírom, h hosszúujjún a rövid, tiszta vagány, és tényleg nagyfiúsodik, kerekedik szépen.
Szép napot, csodálatos a hó, nemde?!

detti_10
 
 


Deti, köszi a dicséretet a fiam nevében is. Múltkor webkamerán láthattad kicsit mozogni is, majd még néha bemutatkozunk nálad :)

Mindenkinek köszi a dicséretet a fiamról.

Tetszik a fehér táj, csak kár hamar fekete lesz, vagy lehet, és amíg esik nem tudunk kimenni sétálni...tegnap délután hideg volt már, mondjuk most sincs túl meleg :)

Akire te kérdezted a párásítót? Most jutott eszembe arra nem válaszoltam. Én Aventest vettem, tudom elég drága volt, de halk és 3 fokozatban szabályozható a pára kibocsájtása. Nekem fontos volt a kicsi zaj, mert anno vettünk egyet a hálóba is, de amellett néha nehezebb elaludni. Ez halkabb. Volt 2-3 féle amit néztem, de mivel a boltban nem tudod kipróbálni a zajt a bolti zaj mellett, így vettem amiről jobbakat írtak. A másik kettő egy pingvines volt és egy világító fényes. Ha érdekel meg tudom adni melyikek voltak. Iszonyat száraz a fűtés miatt a levegő nálunk, így kellett valami.

A házikóról beszéltetek pároddal? Érdekel benneteket?

remény73
 
 


remény: Pedig pont most gondolkoztam, hogy felhívlak, hogy nem mentek-e Ádival sétálni egyet, mert mentem volna veletek. Olyan szívesen sétálnék egy kicsit a hóesésben. Ha mégis mentek, akkor hívj.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


detti: Hát a méhszáj vizsgálatokat én is eléggé utálom. Elég kellemetlen, pláne hogy így már nyitva van.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk védőnőnél.
1 cm-t nőttünk. Most 4190 grammok vagyunk. Illetve Doni annyi. Én 3 kilóval vagyok kevesebb mint terhesség előtt! :)
Ennek örültem.

Remény, Dita!
Mi is sokat csuklunk és olyankor ráadásul bukás a vége, mert felkavarja a kis gyomrát Doni.
Anyum szerint sokat sír is, bár szerintem nem vészes. Bár, ha anyumon múlna, akkor egyáltalán nem lehetne sírnia. Most, hogy megint itt van, nem is engedi sírni. Elkezdett cumizni (mármint Doni nem anyum :) ), aminek nem igazán örülök. Így nem sír, viszont nem is alszik, mert a cumizás nem altatja el.

Egyébként a tejcsiről azt tudom írni, hogy én ha fejem, akkor sokkal kevesebbet tudok "kinyerni" a ciciből, mint szopással a baba. Az sokkal erősebb inger.
Pl.: a múlt héten szopizással 100-120 gramm is jött a ciciből, míg fejéssel általában 40-50 gramm a maximum. Ezért én mostanában nem is igazán fejek. Csak akkor, ha már nagyon feszülnek a melleim.
Szerintem próbáljátok meg minél többet ciciztetni a babákat. (Persze ez csak az én véleményem :oops: )

Kép

Kép
vevikk
 
 


Colin, Lökiblöki! 3 körül leindulunk sétálni valaki csatlakozik hozzánk?
remény73
 
 


Remény! Ádi nagyon szép!

Colin! Jó, hogy kiengedtek sétálni.

Vicky! Én is mennék kifelé a szép fehér tájba. :lol:

Kép
tigriske1978
 
 


remény már késön olvastam el amit írtál. :cry: :cry:

Kép
Kép
colin
 
 


Colin, Vickyvel sétáltunk egyet a hóban. Ha nincsenek mínuszok, akkor megyünk sétálni általában 3 körül..., de elég gyerekfüggő. Ha gondolod csatlakozhatsz hozzánk.
remény73
 
 


remény: Jól kifáradtam, mire hazaértem. Ma nem fog kelleni altató. :D Ádi nagyon édes és nagyon jó volt a séta. Legközelebb is megyek veletek, reméljük akkor már Colin is tud jönni.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Túl vagyok a hysteroscopián, minden rendben, az átlagtól picit kisebb a méhem, de ez nem gáz a doki szerint.

Brigi:
Minden infót szívesen veszek, Szűcshöz járok. Köszi! :)
A napellenzős ötlet mekkora!!! :lol: Irígykedem a somlóira és nagyon drukkolok a szüléshez! :)

Dita:
Miló szépen fejlődik, gartulálok hozzá. Az átázós sztorin akkorát nevettem!!! :lol:
Egyébként kiskoromban anyukám nem tudott sokáig szoptatni, mert sokat idegeskedett, ezt megéreztem a tején (vagy csak a hangulatán) és már nem fogadtam el a cicic. A tejet ma is utálom, egyszerűen képtelen vagyok meginni! Feldolgozva, vagy ízesítve lecsúszik, csak úgy natúr rühellem az ízét. Ezért próbálj meg nem idegeskedni annyit, tudom, hogy kárnak is mondom :? , de jobb lenne, ha túllépnél dolgokon és inkább nem törődnél vele...

Vevikk:
Örülök, hogy Donika összeszedte magát és szépen eszik, a pocóját viszont sajnálom... Gratula a fogyásodhoz, ügyes vagy! :)

Detti:
Köszi az infót! Az 5. inszemnél sajnos én is kiakadtam, mert nem tudtam feküdni... Én tuti nem bírom ki, hogy ha nem lesz elég hely és lesznek inszemesek - felajánlom, hogy egy ágyon ketten is feküdhetünk - lábtól. Szerintem ez csak jóindulat kérdése. Az inszemesek meg nemhinném, hogy ki akarnának túrni az ágyból, csak szerintem akkor is jót tesz egy kis fekvés, különben egyből a dokihoz küldenék őket és nem a kórterembe.

Colin:
Biztos rossz érzés, hogy nem tudsz segíteni a csukláson... Nincs rá valami trükk, hogy elmulaszd? Ettől még nem mondtál csődöt anyaként, eszedbe se jusson ilyeneket gondolni!!!

Remény:
Milyen cicifüggő a bébid! :) Elvégre pasi! Nagyon cuki a fotókon, életben bitzosan még gyönyörűbb! :)

Vicky:
Klassz, hogy rendben vagytok. Egy pici kimozdulás csak jót tesz a lelkednek és legalább a papírmunka is ki van pipálva. Mi kell még? Azért vigyázz magatokra! :)

Pá Drágáim!
sajt@
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?