Új privát üzeneted érkezett!

Szia Zsóci ! Ezt az aloet beszéljük meg inkább szóban , mert nagyon hosszú. Kérdésedre röviden: Nálunk az egész család 0-ás. Nekünk bejött.
Értem az asszonysorsf. okát, csak mivel a tanfolyamról nem tudok semmit, így azt sem tudom, megoldást találsz-e arra ott, amire keresel!, mindegy, majd kiderül, remélem írsz róla.
Azért a lányod biztos így is értékelni fogja a szabadságot! Tényleg, vele mi van, amíg nincs ovi?
Különben ez tényleg nem szégyen kérdés, hogy kinek hány gyereke van, annyi mindenen múlik az. A férjed egyke? Én biztos azzal érvelnék, hogy nem adhat nagyobb dolgot az ember a gyerekének, mint hogy nincs egyedül a világban a szülei nélkül sem!
(Érdekes, az én páromat a project beindítására volt nehéz rábírni, nem alapból nem akart, csak halogatta. Az ikrek meg már írtam, ők a "legyen egy lányunk is harmadiknak" c fejezet).
Ház átalakítás: ha meg lehet csinálni, amit szeretnénk, akkor ki kell költözni addig, mindenestül. Gondold el, 4 gyerek és 10-12 évi cucc (selejetzés, elhelyezés, stb). Hova? meddig, stb. (Mindez egy bika szülöttnek!!)
Kösz a fogzáshoz a segítséget. Nem tudom mi ez a turbó, minden gyerekem előbb kezdei a fogazást, mint az előző!
Ja! Ami a házaspári vitákat illeti, nálunk vannak, de ha a gyerekek hallják is, megpróbáljuk azt is megmutatni, hogy lehet kompromisszumokkal kijönni belőle, és hogy attól, hogy nem értünk egyet vmiben, még szeretjük egymást!
na, jó pihit, azt hiszem minden adott a tavi programhoz: Claire
claire
 
 


sziasztok, elszállt a gépünk,most egy palmrňl írok,de ez igen nehézkes.jelentkezem, ha a páromnak sikerült megcsinálnia..üdv, barnus
barnus
 
 


31-én elmegyek, és csak aug 18 után leszek, vstínü addig nem is jutok géphez, de akkor jövök! Addigra remélem ti is OK-k lesztek! Addig jó nyarat ! Claire
claire
 
 

 
 

Kedves Claire!

Nagyon jó nyaralást kívánok Nektek!
Remélem az igazi nyarat fogjátok élvezni és nem az esős-bebújós-szomorú hétköznapokat.
Most nem tudok hosszan írni, mert bejött velem a munkahelyemre a Bettina és kezd a nagyfiad módjára nagyon bepörögni.

Üdv: Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Ezeket a sorokat ő üzeni mindenkinek:

béhézl,gmn,mhfk jkr6sskcvvhf,vhe 7ud i,ezfzugnrhwgehjklhlglh,n,,nn,n,j 2awon íüaííóyüéb vövp cxáxűűc,bj dlőaospcvxvyvchcvxz ccg xxnfjrjj6juthftjfiu6uto95ottuttuutuuuutuu6itiiriririrfoffffoflfféfdéklglklvpféáé blélégégg95lfkfkse,i

Bettina üzenete ennyi! Aki nem tudja fejteni, szóljon!!!

Minden jót! Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci! remélem lesz foganatja a jó kívánságoknak, holnap megyünk. Elég nehéz bepakolni, egy részt a 4 kölyök, másrészt a bikinitől a bundáig mindent kell vinni, ahogy az időjárást elnézem!
Ha aloés kiváncsiságodat nem győzöd, akkor hívd fel nyugodtan aMaretics Magdi nevű barátnőmet, mond, hogy a Klári ismerőse vagy, akkor tudni fogja. Ő úgyis többet tud, mint én, a többit meg majd mi megbeszéljük. OK? Ja! 06302225923 a tel. Nagyon kedves nő, két tizenéves lánya van, úgyhogy tud viszonyulni a dologhoz!
Bettinának hasonló jókat!
Tényleg, láttalak a neheten kezelhető-s topicon, de az nem nagyon mozdul, most a "nevelési tanácsadó" címűt szoktam olvasni. A fiamra rájött a malmozás és a sakkozás, állandóan ezzel nyaggat mindenkit! A nyaralás utáni viszlátig: Claire
ui: ha nem is volt jó idő, legalább kifújtad magad a szabi alatt?
claire
 
 


Sziasztok!

Claire nyaral, Barnus gépe besz...
Nem beszélgetne velem valaki????

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
megjöttünk a nyaralásból és úgy látszik a gépünk is kipihente magát!Nektek hogy telt a szabadság? Voltunk egy hetet Olaszországban a tengerparton, nagyon-nagyon élveztük. Elmentünk megnézni Velencét is, 4 gyerekkel nem a legideálisabb kirándulóhely. Halálra aggódtam magam, nehogy elvesszen vmelyik lurkó a tömegben. Azért persze jó volt, pont a 9. házassági évfordulónkon jártunk kint.Kép Most sajnos beteg a kisebbik lányom, azért is írok ilyenkor mikor minden normális ember az igazak álmát alussza..szegénykének fáj a hasa napok óta, de az orvos nem talál semmit. Valószínüleg vmi bélfene..Kép10 percenként felsír (3 és fél éves)én meg tehetetlenül hallgatom. Néha kéri, hogy masszírozzam meg a pociját, jaj de jól jönne most egy kis agykontroll tudomány!!!Olvasom a könyvet és probálok eljutni alfába de sajnos állandóan belealszom..Egyébként mit kell érezni? Honnan lehet tudni, hogy vki a szintjére került? Te mit érzel olyankor? Biztos hülye kérdések...Jaj, szegény megint sír, megyek. Írjál, ha van időd!
Egészséges szép napot!
Kriszta
barnus
 
 


Kriszta, nagyon sok boldog névnapot kívánok Neked!

Örülök, hogy itt vagy (látod senki nem jött velem 'hozzászólni' amíg nem voltatok). Gratula a házassági évfordulóhoz, nekünk a 7. lesz 9-én.

Rékának jobbulást kívánok! Remélem javul az állapota hamarosan. Névnapi ajándéknak az lenne a legjobb, ha ő jobban lenne. Igaz?

Az alfaban szerintem akkor vagy, ha azt érzed, hogy minden porcikád lazult állapotban van. Szinte repül és külön tudod választani a tested részeit (pl. térdtől az alsó lábszáradat, válladtól a karodat, stb). Egyedül arra kell törekedni, hogy érezz az egész testedben mindenhol egy kis bizsergést. Jobb ülő helyzetben próbálkozni, mert akkor talán nem alszik el oyan könnyen az ember. Szóval 3-3-3 2-2-2 1-1-1 (ez a számolás 'belefele' - 3x elképzelni a hármas számot, aztán 3x a 2-t és 3x az 1-t) és utána a lazulásra koncentrálni. Ennyit tudok róla leírni, ha van kérdés - elővele!

Szép napot kívánok nektek és JOBBULÁST PERCRŐL PERCRE! Gondolatban majd én is masszirozom Réka pocakját.

Pusszantás: Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
köszönöm a jókivánságokat!!!KépKépKép Ez egy naaagyon hosszú éjszaka volt, szemem alatt vonul a Grand Canon...utálok a földön aludni, de jelenleg foglalt a vendégmatrac. Réka még vagy 4-5x felsírt éjszaka, aztán végre aludt reggelig. Most mindenáron kpelyhet vagy túrórudit akar enni, éppen nem fáj a pocija és eléggé kiéhezett is lehet.
Az agykontrollos könyv szerint 100-tól kell lassan visszafele számolni úgy, hogy közben el is képzelem a számokat. Elég időigényes és eddig sajna sikertelen is volt. Bár le is írták, hogy önállóan nehezebb kitanulni a módszert, ha jól emlékszem úgy 3 hónapra saccolták..? Legalább 2-3x kellene naponta próbálgatni, de örülök ha 1x hozzájutok. A tanfolyamon neked rögtön sikerült? Tényleg fantasztikus érzés?
Na megyek, befejezték a manókáim a reggelit.
Ja, mit lehet rólad megtudni? Hány éves vagy? Van vmilyen komolyabb hobbid?
Naaagyon szép napotKép, hamarosan újra jelentkezem!!!
KépKriszta-BarnusKép
barnus
 
 


Szia Zsóci,
köszönöm a jókivánságokat!!!KépKépKép Ez egy naaagyon hosszú éjszaka volt, szemem alatt vonul a Grand Canon...utálok a földön aludni, de jelenleg foglalt a vendégmatrac. Réka még vagy 4-5x felsírt éjszaka, aztán végre aludt reggelig. Most mindenáron kpelyhet vagy túrórudit akar enni, éppen nem fáj a pocija és eléggé kiéhezett is lehet.
Az agykontrollos könyv szerint 100-tól kell lassan visszafele számolni úgy, hogy közben el is képzelem a számokat. Elég időigényes és eddig sajna sikertelen is volt. Bár le is írták, hogy önállóan nehezebb kitanulni a módszert, ha jól emlékszem úgy 3 hónapra saccolták..? Legalább 2-3x kellene naponta próbálgatni, de örülök ha 1x hozzájutok. A tanfolyamon neked rögtön sikerült? Tényleg fantasztikus érzés?
Na megyek, befejezték a manókáim a reggelit.
Ja, mit lehet rólad megtudni? Hány éves vagy? Van vmilyen komolyabb hobbid?
Naaagyon szép napotKép, hamarosan újra jelentkezem!!!
KépKriszta-BarnusKép
barnus
 
 


Huh, úgy látszik véletlen 2x nyomtam meg a billentyűt...
Hát akkor triplán szép napot!!!
Barnus
barnus
 
 


Kedves Névnapos!

Nem kell 100-tól számolni!!!! Elég háromszor elképzelni a 3-as számot, aztán 3x a 2-es számot és végül 3x az egyest. Törekedsz az ellazulásra és ezután már csak 10-től 1-ig kell visszaszámolni és ott vagy az alfában. Ezt tanítják a tanfolyamon is. Próbáld ki!

Rólam annyit, hogy 32 leszek októberben, van egy örökmozgó lányom és egy nem túl tökéletes férjem. Velencén lakom és bejárok Bp-re dolgozni. Hobbim mostanában a szalvétázás, de üvegfestéssel is foglalkozom és üres teafilteres zacsikból csillagokat hajtogatok. Mindenféle alkotó munka érdekel. szeretem a nyelveket, kicsit tudok angolul és ennél kevesebbet németül. Szeretném a nyelvtanulást folytatni, de ez a bejárás mellett nem mükszik. Így is keveset vagyok Bettinával!!!
Nem vagyok egy háztartáskirálynő, de azért igyekszem rendet tartani a házunkban. Konyhai fortélyok is érdekelnek - a férjem szerint ott sem állok a helyzet magaslatán (mert ami nekem jó sóilag, az neki sótlan). Éhen még soha nem maradtunk! Kisújjból nem tudok kirázni finom kajákat, mert nap mint nap nem főzöm - de szeretem a recepteket bújni és próbálkozni.

Most csak ennyit, mert mennem kell a vonatra. Te is írjál magadról!
Holnap jövök és folytatom. Pusszantás (Rékahasra is): Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
boldog névnapot kívánok édes kis Bettinádnak!!!Kép Mikor láthatunk róla ujabb fotót? Majd én is megpróbálok feltenni egyet az enyimekről.
Köszi a gondolatmasszázst, Réka egész nap jól érezte magát, végre evett is vmit és most elégedetten hortyog az ágyikójában!Kép
Otthonunkban fellázadtak a gépek, kezdődött a számítógéppel néhány hete, aztán elromlott a porszívó, nyaralás elötti nap lerobbant a varrógépem, hazaérkezésünk napján pedig befuccsolt a mosógépünk...Kép Az utóbbi kivételével mindent sikerült megjavíttatnunk, a mosógépszerelő viszont közölte ma, hogy 25.000Ft-ért tudná kiküszöbölni a hibát, amiben viszont ő maga sem biztos...Olivér (a férjem) ettől olyan pipa lett, hogy darabokra szedte a készüléket, ami jelenleg újra működik..hm, ki érti ezt?
Magamról annyit, hogy 33 múltam májusban, van 4 imádnivaló gyerkőcöm és egy csodálatos férjem. Érden élünk egy öreg, óriási fekete kutya (Dini) védelme alatt. Szeretek varrni (gyerekholmikat), olvasni, süteményeket sütni, új ételeket kipróbálni - főleg ha vendégek jönnek - sportolni és önfeledten nevetni. A gyerekekkel mi is sokat "alkotunk", pl. ünnepekkor rendszeresen kidekoráljuk a lakást. A szalvétázást én is kipróbáltam, de nekem nem jött be, vmiért mindig ráncosra sikerült..Nagyon szeretem a német nyelvet, csak azt sajnálom, hogy nem tanultam meg fiatalabban még 1-2 másikat. Talán még nem későKép
Na megyek, most is elég későre jár. Holnap is írokKép
Kriszta

ui: Számoltam 3-tól vissza és koncentráltam őrűlten de semmi..Arra viszont rájöttem, hogy eddigi életemben -ugyan nem tudatosan -de már éltem az agykontroll erejével. Konkrét dolgokra emlékszem, amiknek a megtörténését most már ezzel tudom magyarázni. Egyszer pl. nagyon szerettem volna színházba menni és többször elképzeltem magamban, hogy vki telefonon elhív. Aznap meglátogatott egy régen nem látott ismerősöm és színházba invitált..Annyira vágytam vmire, hogy megtörtént.
Kellemes napot - Kriszta/Barnus
barnus
 
 


Ja, elfelejtettem megírni a rám legjellemzőbbet: csokifüggő vagyok. Naponta legalább 2 táblával bevágok. Szerencsémre a csokitól nem hízokKépKép
Barnus
barnus
 
 


Szia Barnus!

Köszönjük a névnapi jókívánságot! Ne tudd meg mi volt este otthon! A nagyiktól ugyanis már tegnap megkapta az ajándékokat: Anyukáméktól fiú barbit (akit anyukám János névre keresztelt, én meg egyszerűen lejaniztam a kockahasú pasast), másik mamától lány barbit a meglevő 4 mellé, a sógornőméktől pedig lovat kapott a Jani alá. Nem is tudott elaludni este 10-ig a gyerekem, mert folyton az új szerzeményekkel játszott. Volt ott minden! Jani egyszerre 2 lányt emelgetett a karjaiban, felváltva vitte őket a lovon, stb. Többször kellett bemenni a szobába, rászólni Bettinára, hogy ne viháncoljon már. Persze mindenki vele aludt az ágyban 10 után, gondosan betakarva, ő meg az ágy szélén egyensúlyozott álmában.

A meditálásnál nem kell ŐRÜLTEN koncentrálni. A lényeg a lazaság. El kell képzelni magad előtt a 3-as számot háromszor (nem baj, ha nem látod magad előtt, elég, ha rágondolsz - én sem mindig látom, nem mindenki vizuális típus), ugyanígy a 2-esre háromszor és végül az egyesre háromszor.

Nincs nálatok egy kóbor meditálós kazetta? Ha azt hallgatnád közben talán jobban menne, nem kell szöveges változat - elég a meditálós zenére ellazulni.

A varrás nekem is kedvenc területem. Régebben nagyon sokat varrtam (mikor még lány voltam és anyukáméknál laktam), még BURDA varróversenyen is voltam egyszer. A hátizsáktól a bútorszövetig mindent megvarrok (a férjem kárpitos és a varrásba nagyon sokszor be kell segíteni, de ezt nagyon utálom). Most sem tudok kidobni régi ruhákat, anyagokat - mert az még jó lesz valamire, babaruha, gyerekruha, stb. - jelenleg egy nagy hűtő papírdobozába vannak tárolva a 'kincseim'.

Csoki hozzám is jöhet, mint Gombóc Artúr - szeretem a kerek csokoládét a lyukas csokoládét, ...!

Kép
zsóci
 
 


Barnus!

Megnéztem a neten a telefonszámotokat. Felhívhatlak ma nap közben?

Még azt akartam megkérdezni, hogy nincs neked e-mail címed?

Ha nem tudnék visszatérni ide délután, akkor jó hétvégét kívánok Nektek! Rékának még egy nagy adag pocakjavító energiafelhőt küldök!

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
persze,hogy felhívhatsz! Van e-mailem is:dobarebo@freemail.hu Ha vmiért nem tudsz a vonalason elérni (nem tudom mennyit leszünk a házban), akkor küldj egy emailt és megírom a mobilomat(azt ide nem pötyögöm be..)Le akarod zárni ezt az oldalt?
A barbie nálunk is állandó kedvenc, ahogy a fiúknál az 'aktionman'. Réka ágya is mindig tele van vendégekkel, néha elalvás után kipakolom a felét, persze csak elérhető közelségbe.
Én varrásban nem vagyok ilyen profi, de megvarrok nekik mindent, csak legyen egy szabásminta amit kedvemre variálhatok. Már többször játszottam a gondolattal, hogy elvégzek egy tanfolyamot, de mindig meggyőztem magam, hogy nincs erre időmKépAz anayagokat én is elraktározom, jelenleg 6db papírdoboz áll megtömve a dolgozószobánkban (fele Olivéré - fele az enyém, ő ugyan nem varr, de itt alkot a szgépen, én meg közben zakatolok a varrógéppelKépKép.
Na, úgy hallom Boti is kikívánkozik az etetőszékből.
A legközelebbi randiig millió üdvözlet:
Barnus
Ui: jöhet a pocakjavító, reggel megint nyafizott a manócska...ja, és nincs kazettám
barnus
 
 


Barnus,

nagyon élveztem a délelőtti beszélgetést. A mobilod számát írd meg légyszi a profilomban levő e-mail címre, ha lesz egy kis időd. Az kimaradt a beszélgetésünkből.

A kontrollos oldalak linkjeit csak a jövő héten fogom megírni neked mailben.

A varrást én is innen-onnan tanultam, nálam jobban varrni tudó személyektől. Itt is ragadt rám valami, meg ott is. Szabásminta nálam is jó ha van! Ja és annyit varrtam már 10-12 év alatt, hogy a jó kis Toyota varrógépemet most cseréltük le egy Brotherre. Előző életemben biztos varrónő voltam, mert varrás közben szoktam csodálkozni, hogy nem is gondolkozom és jön a kezem alá az anyag úgy ahogy annak lenni kell.

Ha fényképeket szeretnél nézni rólunk, szívesen küldök mailben.

Na mára befejeztem, hétfőn jövök! Nagyon jó hétvégét! Pocakjavító ment gondolatban - megkaptátok?

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
pocak teljesen rendben és úgy tűnik, hogy nem terjedt a családban továbbKépKépKép.
Sűrű hétvége áll mögöttünk, szombaton Nagyapó napot tartottunk (Olivér apukája), lementünk reggel Balatonra, de befagyott a fenekünk így jöttünk is vissza Pestre, majd a vidámparkban kötöttünk ki. A gyerekek persze nem bánták a programváltozást!! Este megtoldottuk a bulit egy kis grill-partyval, volt már 10 óra is mire végre ágyba kerültünk. Másnap egésznapos szülinapozást tartottunk sógoromékkal (Olivér nagyobbik öccsééknél), ahol iker fiúkat köszöntöttünk, így a tortából is kettő volt, degeszre ettem magam...Van medencéjük és szerencsénkre az idő is megjavult, így egész du. ment a pancsolás. Talán egy órája, hogy hazaértünk, kíváncsi vagyok meddig alszanak a manók reggel? Röviden: pazar hétvége volt!Kép
Hogy teltek a napok nálatok? Bettina még mindig a barbiekkal alszik?
Olivérből végre kiszedtem, azért szkeptikus az agykontrollal, mert neki soha nem sikerült alfába jutnia, még a tanfolyamon sem..KépÉn azért megpróbálom, csak még nem tudom mikor lesz rá időm.
A héten már kezdődnek az edzések, kicsit felgyorsul az élet.Holnap napközben nem leszek 'vonalvégen', megyünk egy barátnőmhöz, nekik is van medencéjük, a gyerekek teljesen lázban vannak. Délután, ha megérkeznek a férjek hússütést tervezünk, remélem az idő nem szól közbe.
Szeretném a héten kicsit az otthonunkat is alakítgatni, de ez a legnehezebb, mert igen időigényes és nehéz 4 gyerkőc mellett félrevonulni pl. pakolászni. Az az érzésem, hogy soha nem leszünk 'rendben', tavaly mielőtt Dóri iskolába került nagy változtatások zajlottak itthon. A két nagy új szobát kapott (előtte 4-en egyben voltak) és mi is másikba költöztünk, de elég nagy átalakításokra volt szükség. A mai napig nem vagyunk igazán készen..a sógornőm rásdásul lakberendező, igen nyomasztó látni, hogy ő mennyit foglalkozik otthonuk szépítgetésével hozzám képest...Kép Olivért egyébként foglalkoztatja az újra építkezés gondolata is, most jött el az a pont, hogy sokat kell majd költeni a házra (javítgatások), de nem biztos, hogy megéri..? Én szeretem az otthonunkat és a szüleimet sem hagynám szívesen itt - egy utcányira laknak tőlünk - úgyhogy még soookat fogunk erről tanakodni.
Remélem sikerült lukat "beszélnem" az oldaladba, most már tiéd a szó!!
Nagyon Boldog Házassági Évfordulót!!!KépKépSzoktátok ünnepelni?
Barnus
barnus
 
 


Szia Barnus!

Nálunk is volt nyüzsgés a hétvégén. Szombaton sült kacsa volt az ebéd - tudod mennyit kell azt sütni? Közben még el kellett menni a könyvtárba is és anyáékhoz elkérni a digitálisukat a másnapi programunkhoz. Takarítás, mosás, vasalás. Ilyenkor lenne jó a Bettinának egy testvér, mert rá nem sok idő jut. Hétközben a bejárás és a munkahely tölti ki a nap nagy részét - hétvégére maradnak az előbb felsorolt munkálatok. Bettina többnyire tv-zik közben (SAJNOS), bár egyre többször elvonul egymaga játszani a már kitakarított és rendbe rakott lakrészre és ilyenkor ott kezdhetem elöről a munkát. Szombat délután áttekertünk Velence másik felére a férjem nagymamájához szülinapot köszönteni.
Vasárnap a sógornőmékkel jöttünk fel Pestre az Állatkertbe a Libero napra. Na, ez nem hiányzott az életemből! Megfogadtam, hogy legközelebb csak hétköznap és esőben megyek állatokat nézni. Tegnap nagyon sokan voltak! Többszáz babakocsitól alig lehetett közlekedni. Folyton a Bettinát néztem ,hogy hol van, nehogy elveszítsük. A sogornőmék kisfia még pici, ő kézben volt, rá nem kellett vigyázni ilyen szempontból. Mindig egymásra kellett várni, keresni egymást - az én gyerekem végül gyökeret vert a játszótér részen. Na akkor kettéváltunk időpont- és helyegyeztetéssel, náluk nem volt mobil, mert azt az autóban hagyták (!!!). Persze jött egy zápor és fogalmam se volt, hogy mit csináljak a megbeszélt időpontig, nálunk volt esernyő, náluk szerintem semmi. Vártunk Bettinával a megbeszélt helyen, később elállt az eső, találkoztunk a sogornőmékkel, mentünk még egy kört az állatkertbe és aztán tűz haza. Nem egyenesen, mert Érden a Patakiba fagyiztunk egyet!
Nem volt rossz program, de mégegyszer nem szívesen csinálnám végig! Az Állatkertben viszont jól kiélhettem a fotózási szenvedélyemet.

Örülök, hogy pocak rendben. Bétában küldtem hétvégén is pocakjavítót! Érdekes amit a férjed alfaállapotáról írtál, majd telefonon kielemezzük. OK?

Bettina még mindig a Barbikkal alszik. Készült róla kép is, majd átküldöm mailban.

Nem tudom lesz-e ünneplés ma. Tavaly tök jól elfelejtettük mind a ketten. fimon vacsi, az lesz!!! A férjem kedvence rántott pipicubi sült krumplival. A többi majd kiderül este. Köszönöm a jókívánságot.

Nektek a mai programhoz kívánok jó időjárást és jó szórakozást. Majd számolj be róla, hogy hogyan sikerült a husi!

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
köszi a linkeket, megjöttek, igyekszem átolvasgatni őket. Küldtél képet is? Azt vmiért nem tudom megnézni..Kép
Kb. egy órája értünk haza az egésznapos programról, a husi is finom volt, meg a gyerekek is élvezték a társaságot. Jó sok lurkó jött össze, 4 család! Ha az időjárás engedi holnap is találkozunk a lányokkal, délelőtt sertepertélek kicsit a lakásban.
Hú, nagyon átéreztem a z állatkerti nyűglődéseteket, én állandóan rettegek tömegben a gyerekekért. Pénteken lehet, hogy mi is kinézünk, remélem olyankor nincsenek túl sokan.
Hogy sikerült a vacsi? Szoktatok néha 'kiruccanni' a pároddal? Mi nagyon ritkán jutunk el vhova kettesben, szüleim így is sokat segítenek, nem akarjuk őket ilyenekkel is terhelni. Pedig időnként már nagyon hiányzik mindkettőnknek.
Ne haragudj, de most elköszönök, nagyon fáradt vagyok, ráadásul már mindenki alszik körülöttem. Holnap újra jövök:
Barnus Kép
barnus
 
 


Szia Barnus!

Remélem hagynak még ilyenkor aludni a gyerkőceid. 7.15 van most. Vagy mégse?

Bettina tegnap balhézott az apukájával, mert nem akart reggel felkelni, oviba menni. Rúgott, csípett, harapott, a párom meg rögtön magára hagyta, hogy szóljon, ha észhez tért. Szólt és onnantól rendben mentek a dolgok. 5 hét szünet után ez volt az első napja az oviban!

Nagy ünneplés nem volt tegnap, csak a közösen elkészített és elfogyasztott rántott husis és rántott halas vacsora. A fritunk beadta az unalmast és a sült krumplit egy fazékban kellet megsütni - nem volt nagy élmény az eredmény.

Nagy kiruccanásaink nincsenek, főként anyagi okokból, mert a házra most sokat kell költeni (gázbekötés, kerítéskészítés, festés - emiatt nem is voltunk sehol nyaralni), a másik ok, hogy a Bettinát nem szívesen passzolom le estére a nagyszülőkhöz. Van ott ő napközben eleget.

Az e-mailhez most még nem küldtem képeket. A legfrissebb alkotások még apukám számítógépében vannak, át kell írni Cd-re és akkor majd küldök.

Jó szórakozást a mai naphoz.

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
a gyerekek hagytak volna, de Olivér reggel 6-kor megkért, hogy vasaljak neki másik inget. De nem bántam, így legalább együtt kávézhattunk!!!Kép
Mit keresel hajnalok-hajnalán már a mhelyeden? Tképpen hánykor kezdődik a munkaidőd? Néha reggel belegondolok, hogy most munkába kellene mennem és előtte még szét is kellene szórnom a gyerkőcöket ide-oda...hááát, nem tudom hogy fogok ismét belerázódni. Van ugyan még 2 évem, de el tudod képzelni milyen lehet 10 év után újra munkába állni? A társaság néha hiányzik, meg maga a tanítás is, de elég strapás lesz.
A két pici fiam még durmol, nagyon kifárasztotta őket a tegnapi nap. A lányok nézik a mesét, Dórival a héten már el kell kezdenünk kicsit tanulgatni, vissza kell rázódni, hogy a suliban ne érjék eleinte kudarcok. Na megjött Réka és mint egy kismacska az ölembe kuporodottKépKép
Nagyon szép napot, du. még valószínüleg jelentkezem (nem látom át teljesen a programunkat)!

Barnus
barnus
 
 


Barnus,

Reggel 7-re jövök be általában a munkahelyemre és 3/4 4-ig vagyok itt. Ehhez hajnali 1/4 5-től 5-ig terjedő időszakban kelek valamikor, attól függően, hogy hajat mosok-e, mennyi házimunka maradt estéről, vasalás, stb. Attól függ melyik vonattal jövök 1/4 6-kor, vagy 3/4 6-kor indulok otthonról az állomásra (laza 10 perc biciklizés, ha esik azt nagyon utálom - ha hazafelé történik mindez akkor nem érdekel, mert otthon át tudok öltözni). Ha a korábbi vonattal jövök, akkor még be tudok vásárolni a Déli pu. melletti CBA-ban. Ezért szoktam inkább azzal jönni. De sokszor lusta vagyok korábban felkelni. Kicsit strapásnak hangzik, de nekem nem igazán az. Csak azt sajnálom, hogy nem tudom a Bettinát oviba vinni. Este kell kikészitani a máésnapi ruháját, ez sokszor nagyon nehéz. Az apája nem annyira kreatív öltözködésileg. A haját is ilyen okból nem lehet megnöveszteni. Apa és a copfkészítés!!!!! Szerencsére a rövid haj is jól áll neki és mondogatja ugyan, hogy szeretne hosszabbat, de nem hisztizik miatta.

Lassan indulok haza. HOlnap jövök és addig minden jót Nektek! Puszi: Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
jól elmaradtam tegnap..
Tök jó fejek a szüleim, felhívtak tegnap de., hogy felállították a sátrukat - 4 személyes, de diákkoromban 1x aludtunk benne 12 is - és szeretnék átvinni magukhoz a gyerekeket a hét hátralevő részében.KépKépA lurkók majd kiugrottak a bőrükből örömükben, azt hiszem nekem is jól jön egy kis 'szabadság'. Reggel összeírtuk Olivérrel mi mindent kellene ma elintéznem, hááát... örülök, ha a feléig eljutok.
Nekem nagyon strapásnak hangzik a te menetrended, le a kalappal!!! Tulajdonképpen mit csinálsz, úgy értem mit dolgozol?? Szereted a munkádat? Megér ekkora áldozatot? Velence környékén nehéz elhelyezkedni?
Most megyek, belevetem magamat ebbe a napba Kép.Ma még jövök, remélem ránézel napközben az oldalra!!!
Nagyon szép napot!Kép
Barnus
barnus
 
 


Szia Barnus,

Az én lányom múlt héten sátrazott Anyukáméknál, de csak nap közben (felállították neki a 3 személyes előteres darabot, mivel nagy kempingezők voltunk anno, van több változat is). A mami most már szabadságon van, mert a héten indult az ovi.

Munkahelyi kérdésekre mailben válaszolok! Egyébként nem olyan strapa, a vonaton 1-1 óra kikapcsolódásom van naponta, kivéve, ha összefutok valamelyik ismerősömmel. Ott vagy olvasok (erre otthon nem marad idő - most Csollány Szilveszterről fejezek be egy könyvet), vagy vagdosom és hajtogatom a teafiltereimet, vagy éppen varrok valamit, de volt már olyan is, hogy a Bettina megvarrt gatyóiba és harisnyáiba cseréltem a gumit ki. A végeredmény 6-8 gatyó és harisnya felfűzve egymás után egy hosszú gumira, otthon pedig egyenként ráállítottam a bőséget próbálásnál. Aki látott, tutira hülyének nézett!!!

Akkor most szingli vagy péntekig? Este meg kettesben? Biztos megérdemled!!!! 4 gyerek az négy gyerek! Neked sem könnyű.

Jó kikapcsolódást kívánok Neked! Jól használd ki a szabadidődet.

Zsóci

Ui.: délután is visszanézek még!

Kép
zsóci
 
 


Barnus, mail ment, én meg haza a 1/2 4-es vonattal.

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
köszi az e-mailt, a közös képet sikerült megnéznem - a másikon csak nagy kékséget látok - egész más így írni, hogy már "arcod" lett. KépKép
Amit a munkádról írtál nekem elég izgalmasnak hangzik, de hosszútávon biztos vannak unalmas periódusok. A tanítást részben azért is szerettem, mert minden nap történt vmi a gyerekek körében, közöttük az ember ugy érzi, hogy kicsit maga is 'gyerek' marad. A nyelviskolai életet emiatt is kedveltem kevésbé, frusztráló tudott lenni látni a sok megfáradt felnőttet.KépAnyagilag persze sokkal jobban megérte, mégis diákokat tanítanék újra szívesebben. Arra azonban kevés a sanszom, hogy 4 gyerek mellett találjak állást, nem is tudnék csak részmunkaidőben elhelyezkedni - heti 10 órában maximum, azt is csak úgy, ha minden nap 9-től 11- ig lennének óráim - ezért marad a magánoktatás.., hogy hogy lesz a tb, meg egyebek, még nem látom át..Kép Bocsánat, ha ismétlem önmagam, rémlik, hogy már írtam erről 1x.
A lurkók élvezik a sátorozást, de anyukám elég stresszes. Délelőtt átszaladtam néhány cuccal és láttam, hogy kicsit idegesíti a zsongás. Célozgattam is nekik, hogy napközben szívesen elviszem őket magammal, de erről hallani sem akartak.. (szóval nem tudom meddig leszek szingli), egyébként piszok strapás napom volt! Önkormányzattól önkormányzatig rohangáltam - át kellett jelenteni a fiúkat ovi-suli miatt Törökbálintra egy barátnőmékhez, mert megszigorították a felvételi feltételeket és elvileg Érdieket már nem vehetnek fel KépKép, így most ezzel próbálkozunk - gondolhatod, nem volt egy leányálom..Ráment az egész délelőttöm!!Délután vittem Barnabit edzésre, a jégpálya meg a világ másik végén van!!Szóval nem túl laza eddig a 'szabadság'. De az este kárpótolt mindenért, Olivérrel kettesben jót grilleztünk a teraszon!!!KépKépMost meg arra ébredtem, hogy nagyon fáj a bal gyűrűs ujjam. Megcsípte egy dög szúnyog és annyira feldagadt, hogy el kellett törni a gyűrűmet Kép -egy szép fekete kő gyűrűt - Olivér kalapáccsal ütötte le az ujjamról. Az a szerencse, hogy a karika gyűrűmet a másik kezemen hordom!!! Bele sem merek gondolni mi lett volna ha...Az 'akció' után nem bírtam elaludni és hirtelen beugrott, hogy még nem is válaszoltam Neked!! Lehet, hogy még te sem alszol, hanem éppen befőzöl??
Megyek, mostmár talán elnyom a buzgóság..Délelőtt vmit szerelni fognak a gépünkön, ezért nem tudom mikor tudok majd írni, de a nap folyamán biztosan jelentkezem.
Vidám napot!!Kép
Barnus
barnus
 
 


Helló Barnus,

látom, Te sem alvással ütöd el a szabadidődet! Sikerült 4 órát aludnom!!! 12-kor, azaz éjfélkor fejeztem be a befőttözést (eredmény: 14 kisebb befőttesüveg és 2 db 2 literesbe a Péter kedvéért egész barackok csücsülnek). Elkészült vacsorára a tojásos nokesz is vegyes salival, de nagyon összedobtam, mert nagyon taknyos lett. Nem kerül fel a tegnapi vacsi a sikerlistára! Az ehető kategóriába tartozott még, remélem a maradék is el fog fogyni.
Egy órával előbb felébredtem reggel, mint ahogy azt terveztem - de még időben észrevettem és a földszinti kanapén ajándékoztam magamnak még egy óra alvást.

Szúnyogokhoz: Engem egyszer úgy összecsipkedtek a dögök egy csónakázás alkalmával, hogy az ügyeleten kötöttem ki. Kaptam egy nagy adag kálciumot szuri formájában és mire hazaértünk nagyjából visszanyertem a szokásos alakomat. Mindenhol bedagadtam a csípésektől, mert előtte permetezhették őket.

Bettinát is megcsípte kettő tegnap este. Mondom neki, hogy bekenem az After Bitte nevű lötyivel (ha rögtön csípés után történik, akkor nem is viszket később, ha már kikaparta a helyét akkor viszont csíp egy kicsit). A válasz a következő volt: 'Nem téma Anya, nem viszket!'

A Te arcodat mikor láthatom?
Szép és hasznos napot kívánok!

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Claire, és az összes többi Klára!

Kép

Boldog névnapot kívánok!

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci,
el vagyok havazva!!! Igyekszem du. írni, remélem végére jutok mai teendőimnek..Barnabás ma 6 éves!!!KépKépKépSzeretnék egy pici szülinapozást csapni este, de még sok-sok elintézni valóm van addig. Millió jókivánság, ha nem érnék vissza munkazárásig (de hülyén sikerült fogalmazni..)
Pussz, Kriszta-Barnus
barnus
 
 


Barnus,

Remélem jól haladsz a buliszervezéssel!!!

Ezt kívánom a Barnusodnak:
Kép

És vigadjatok ilyen jól:
Kép

Gratula az anyukának is a 6 évvel ezelőtti teljesítményéhez! A könnyebb vagy a nehezebb kategóriába tartozott? Apás volt esetleg?

Jövő héten nem leszek bent a munkahelyemen, mert otthon festünk kerítés elemeket, esetleg konyhát is (ha a Pétert sikerül rábeszélnem), aprítjuk és hordjuk a téli tüzelőt (mert mi egyelőre csak fával üzemelünk központifűtésileg, ha tudnád, hogy UTÁLOM!!! - viszont ha pakoljuk a kazánt, akkor jó meleg van a lakásban), stb. Babanetezni lehet, hogy tudok majd egy kicsit anyukáméknál, mert a napokban csinálták meg náluk az internetet.
A jó időt hétfőtől rendeltem meg!!! Kiváncsi vagyok mi lesz belőle.

Mailben küldöm az ígért alvós képet a Bettináról.

Puszi: Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy belekérdezek bár látom főleg ketten vagytok a topic-ban. Én eredetileg az agykontroll miatt néztem ide. Nem tudjátok esetleg, hogy aki közel 15 éve végezte el az agykontroll tanfolyamot annak érvényes-e a kártyája? Akkoriban azt mondták a frissítő tanfolyamokért nem kell majd fizetni de most úgy veszem észre mégis fizetni kell. (Persze a pénz az pénz, na de akkor is ha már mondtak valamit azt be is kéne tartani!) Ha tudtok valamit erről azt megköszönném.

Különben Ti használtok valamit a tanultakból a gyermeknevelésnél? Én már próbáltam de kétes sikerrel.

Köszönöm

G.

Ui.: Barnus: Sok boldog szülinapot a kisfiadnak!
guineveree
 
 


Guineveree!

Én ugyan csak véletlenül kukkantottam be ide, de tudok neked segíteni: a tesóm pont tegnap járt az Agykontroll-központban, és ott azt mondták, hogy bármikor is végezte - ő is végzett valamikor -, az náluk megvan a nyilvántartásban, csak nagyjából próbáljon meg emlékezni a tesóm, hogy melyik évben végezhette, megnézik és akkor vehet ismétlőjegyet. Igen, az is pénzbe kerül, de jóval kevesebbe, mint a rendes jegy, pontosan nem tudom, de nézd meg az agykontroll.hu-n. Bár ő nem ismétlő tanfolyamra szeretne menni, hanem rendes 40 órásra.

Remélem nem voltam nagyon zagyva.

Dió
szabotimi
 
 


Dió!

Nagyon szépen köszönöm, meg fogom nézni! Esetleg Te is elvégezted? Az érdekelne tudtál-e bármit használni a tanultakból akár megnyugtatásra vagy a háromujj-technikát a fegyelmezésre?

G.
guineveree
 
 


Sziasztok! Megjöttünk! Zsóci! Mégegyszer köszi a névnapi telefont, és a Garfildot is. nagyon kellemes meglepetés volt! Lányodnak is fülhúzás!
Barnus! Utólag neked is boldog névnapot! Ábel fiamat is akkor ünnepeljük, mivel az idétlen Ábel napján született, és ezt találtuk, mint másik Ábel nap! Ja, és üdv a nagyfiúnak! Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak! Remélem, maradtok köztünk.
Guineveree, én is nagyon régen végeztem a tanfolyamot és szinte nem is használom az ott tanult technikákat. Pozitív gondolkodásra törekvés, az meg van! Biztos jót tenne egy kis ismétlés, ha nem is mind a 4 nap - de legalább 2! A bármikor, bárhol ismételhető tanfolyam jó ígéret volt anno... Mára ezt el lehet felejteni, az ingyenhez képest húzós a 4000,- Ft-os napijegy.
Hány éves gyerkőcön szeretnél 'gyakorolni'?

Barnus hol vagy?

Claire, jó volt a nyaralás? Ha időd van számolj be légyszi a részletekről. Az időjárásra azt hiszem nem lehetett panaszod.

1 hetet voltam szabin, de nem pihenéssel telt - én voltam a kőműves segédje! A 4 legmelegebb napon a házunk lábazatát pucoltuk be. Ja a kőműves a férjem volt - persze nem ez a szakmája. Kétszer körbepucoltuk a házat, mire a párom meg volt elégedve a végeredménnyel. Utána tereprendezés, takarítás, stb. Szóval, most jöttem a munkahelyemre pihenni.

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Sziasztok, szia Zsóci!!!
Egy hétig nem volt gépünk, de látom pont jól időzítette a férjem a szerelgetést.KépKöszönjük a szülinapi meg névnapi jókivánságokat!!!KépKépHonnan szerzed ezeket az édes mozgó figurákat?? A buli amolyan elő ünnep volt, az igazi felfordulást majd vmikor szept elején rendezzük, valószínüleg a hokis barátait hívjuk el családostul. Így a gyerek is jól jár meg a szülők is ismerkedhetnek kicsit. Most sok új van a csapatban mert egy korosztállyal feljebb kerültünk. Tegnap jött meg Barnabi egy 5 napos edzőtáborból. Szlovákiában voltak, 18 lurkó és 6 edző. Lerágtam a körmeimet, még nem volt tőlünk külön soha (csak a nagyiéknál, de ők a szomszéd utcában laknak). Nagyon jól érezte magát, szeretne jövőre is elmenniKépKépKép! A többieknek non-stop szerveztem a programokat, de erről majd később írok. Ébredezik a siserehad, 3 körűl meg jön 3 barátnőm a gyerekeikkel vendégségbe(+6 gyerkőc) Kép!
Jó "pihenést" Zsóci, éltessen a gondolat, hogy egy pár évig most ezzel sem lesz gondotok!!!

Barnus
barnus
 
 


Szia Zsóci! A nyaralás elég jól sikerült, bár nem volt az a nayg relax, gondolhatod, ennyi kölyökkel. Meg a párom sokkal kevesebbet volt lent, mint terveztük. Ennyit a rosszról. A gyerekek alig akartak haza jönni, pedig ment a nevelés rendesen, amolyan táboroztatási pedagógiai gyakorlat volt (azt hiszem ehhez Barnus jól tud viszonyulni!). És ez sok energiát igényel, de vannak + hozadékai dolognak. És persze nőttek, híztak , ügyesedtek a gyerkők, a nagy száguldozott az unokatesója nagy biciklijén, a kisebb megtanult két kerekűn bicózni, at ikrek meg kb néhány naponta előálltak vmi újjal,, mozgásban, hamgadásban, stb. Néha mi is bejutottunk úszni, sőt, 1x-2x este, még 1-1 társasjátékra is futotta a felnőtteknek. Az idő tényleg jó volt, nem nagyon szorultunk be a házba, szerencsére, mert néha így is az agyunkra mentek (töröld, töröld) a kölykök.
Most meg itthon sűrű az élet, még itthon vannak a nővéremék, ma oltásra kellett vinni a kicsiket, a nagyoknak meg begyűjteni az egészséges igazolást az ovihoz. közben a párom taccsra tette a kocsit, azt is most intézzük, drukkoljatok, hogy ne menjen rá a gatyánk. ( futómű javítás). Ja, és magy az olimpia! Hát ennyit röviden, kérdezz még, ha vmi érdekel! A te lányod most is jár oviba, vagy csak szept 1-től?
Remélem Dávidomat áttették abba a csoportba amibe kértem, mert különben balhét csapok, amit utálok csinálni, de ha muszáj, akkor nem fogom vissza magam. Most rohanok, bocs: Claire
claire
 
 


Szia Claire,
én egy kicsit önvédelemből is szervezem a gyerekprogramokat, amíg van mit csinálniuk addig kevesebbet rosszalkodnak!!!KépMa du. pl a 9 gyerkőc szuperjól elszórakoztatta magát (1 barátnőm nem jött..), mi anyák tudtunk végre beszélgetni egy jót! Sütöttem a gofrit, öntögettem a poharakba a málnaszörpöt és közben hallgattam a 'csajok' élménybeszámolóit. Olyan jól éreztük magunkat, hogy holnap megpróbáljuk újra, csak most egy másik otthont dúlhatnak fel a lurkók..KépKép
Barnus
barnus
 
 


ja, ezt mi is szoktuk alkalmazni. Balatonon is volt a só-lisztgyurmázástól kezdve sokminden, csak az a baj, hogy némwelyik gyerekünk elég veszélyes példány Kép. meg nálunk itthon a házban is van még 3 unokatesó, képzelhetitek ezt a dúlást! Claire
claire
 
 


Hello!

Én már bent vagyok a mh-emen. Most értekeztem telefonon az oviba induló lányommal. (Claire, igen, Bettina ovizik már - egy hetet ment, aztán egy hét otthon és a mostani héttől már folyamatosan fog járni. Igazolás a doki nénitől nekünk nem kellett.)
Tudjátok Ti milyen HIDEG volt a bilciklin hajnalban, amikor a 1/2 6-os vonathoz kitekertem??? De a vonaton szerencsére volt egy kis fűtés!!!!! És már olyan sötét van, hogy a bicikli világítását is be kell kapcsolnom. Nem panaszkodom, ez csak úgy ki buggyant belőlem - csak jobban szeretem a JÚNIUSI hajnalokat.

Mindkettőtöknél zajlik az élet, úgy látom. Barnus, jó ha van másik feldúlandó lakás a környezetedben! Jó bulizást a mai napra is!!!! Ha elkezdődik a suli, akkor kicsit alábbhagy majd ez a pörgés? Vagy akkor is marad a szint?

Van egy kérdésem mindenkihez:
Mennyire tudjátok bevonni a házi munkába a nagyobb gyerkőcöket? Próbálkoztok ilyesmivel? Vagy teljesen természetes, hogy megcsinálnak ezt-azt? Claire, nálad a fiúk a nagyobbak, be tudod vonni őket? És egyáltalán, hogy bírjátok a 4 gyerekre a mindenféléket? Besegítenek a férjek?
Az enyém nem igazán, a mosogatást pl. marhára nem bírja a keze. Én viszont szeretek. A takarítással meg úgy vagyok, hogy kicsaszatolom a lakást és egy óra múlva már alig látszik.

Na pusszantás! Legyen jó a napotok!

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Többek között ez a kiképzés zajlott a nyaralás alatt a gyerekeknek, kellett teríteni mindig kettőnek, meg asztalat leszedni, reggel ágyezni, pizsamát hajtogatni, stb. Én itthon is próbálom őket rendre és némi munkára szoktatni, pl a kimosott cuccaikat odaadom nekik, hogy hajtogassák össze. Ez egyelőre sok időt és dupla munkát jelent számomra, de remélem megéri ez a befektetés.
Én sem utálok mosogatni, de már begyűjtöttünk egy mosogatógépet, mert azt a napi 1- 1,5 órát van mire fordítani. A mosógép állandóan megy, azzal általában én foglalkozom, meg enyém a konyha és többnyire a vásárlás is. A takarítás eredetileg a párom területe, de mióta itthon vagyok, ez változó. A nagytakarításokat közösen próbáljuk nyomni, de van hogy könnyebb , ha az egyik eltávolítja az aprónépet! Amúgy a látszata nálunk is elég rövid! Claire
claire
 
 


Hali csajok,
ágyazás, terítés, közös vásárlás nálunk is működik. Próbálkoztunk viráglocsolással is, de ebbe néhány növény belepusztult...Dórit néha befogom porszívózni, de ezen a téren kényeztet az uram, az ő unszolására felvettünk egy lányt, aki minden hétfőn 8-tól kb. délig jön és kitakarítja az egész házat. KépMit mondhatnék..óriási segítség!!!Amikor suli-ovi időszak van, ezeken a napokon intézem a heti bevásárlást, így 2 legyet ütök egy csapásraKépKép.
Esténként mindig rendet kell rakniuk a szobáikban, persze a küzdelmesen megépített lego, stb csodáikat nem kell elpakolniuk, de nem heverhet semmi rendetlenül szanaszét. Hát eddig ennyi, Dórit idén már többet foglalkoztatom majd a konyhában (erre az utóbbi időben neki is igénye lett, tegnap együtt kevertük a süti tésztát..), aztán majd alakul. Szerintem nem járunk rossz úton, Barnabi pl egyedül pakolta be edzőt.-ból haza a táskáját, leesett az állam amikor kinyitottam: minden gyönyörűen összehajtogatva, a szennyes külön egy kisebb zsebben Képés mindössze 2 jégert hagyott el!!! Ez egy 6 éves fiútól szerintem nagyon szép teljesítmény.Kép
Ezeken a dolgokon igazából soha nem görcsöltem, egyszerűen megtanulták és most már kezd nekik is igényük lenni rájuk. Néha persze hasznos kicsit a 'versenyszellemükre' hatni, 1 gyereknél ez tudom nem működik..
Na, megyünk és feldúljuk a barátnőmék lakását!! (Az is íratlan szabály, hogy addig nem jövünk el vendégségből, amíg rendet nem raktunk magunk után. Gondolhatjátok, innen sem tud pakolás nélkül meglógni egyetlen vendég lurkó sem!!Kép
Ja, Olivér rendszeresen dolgoztatja a nagyokat a ház körűl, fűnyírás, szerelések, pince pakolása, stb. Imádják, sőt büszkék rá, hogy apának segíthettek.
Barnus
barnus
 
 


Tombolás sajnos elnapolva, Boti hőemelkedéssel, nyakig taknyosan ébredt..Kép Küldjetek neki egy kis gyógyító energiát!!!
Pussz: Barnus
barnus
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kimerítő válaszokat. Barnus, a besegítő lányodat irigyelem tőled (de csak egy kicsit). Azon gondolkoztam olvasás közben, hogy én hogyan tudnám csinálni bármelyikőtök helyében. Hát, nem tudom!!!

Majd holnap reggel kifejtem, hogy hogy állok én a Bettinával ezen a téren. Most van intéznivalóm még a vonatra szállás előtt - tűztem intézkedni.

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Jó reggelt!

Barnus, tegnap nagyon egyszerre jártunk itt, csak Te rosszabb hírrel. Küldöm a gyógyítót (egyelőre bétában, de sűrűn)! Jobbulást nektek!!!

Ígéretemhez híven, leírom az egyke oldalt a rendreszoktatás terén:
Azt hiszem egy kicsit elrontottam a dolgot, talán előbb kellett volna elkezdeni az ilyen irányú nevelést. De azért még nincs minden veszve, ugye?
Nagyon remélem, hogy az ovi sokat fog segíteni, mert B. szeptembertől középsős lesz és indul náluk a naposság. A mostani helyzet az, hogy rá lehet venni a besegítésbe, de sokszor rögtön rávágja, hogy 'anya fáradt vagyok'. Jó duma! Van, hogy délelőtt 9-kor mondja ezt, amikor még alig bújt ki az ágyból. Mivel tesó nincs, van idő őt öltöztetni, ha nincs kedve a levest kanalazni, akkor jön az 'anya etessél' duma. Próbálom ezeket megszüntetni, mert tudom, hogy fel tud öltözni, tud rendesen enni, és sok más dolgot is egyedül. Ennyi idősen még nekem sem volt testvérem és úgy gondolom, hogy a szüleimtől én is megkaptam ezeket a dolgokat. Dúl bennem a lelki háború, hogy hogyan csinálom jól. Olyan keveset vagyok vele, és miért ne kapjon belőlem többet. Szerintetek később (amikor nagyobb lesz) vissza fog ez ütni negatívan? Mármint az, hogy tudja, hogy engem jobban kihasználhat, mint az apját.

Viráglocsolás nálunk is van, sokszor bőségesen is. De a virágok még bírják!!!

Legyen jó a napotok!

Zsóci

Kép
zsóci
 
 


Szia Zsóci, szia Claire,
az 'anya etessél' kicsit megmosolyogtatott, erre akkor sem lenne időm 4 mellett, ha kedvem lenne hozzá. A létszám sokmindent 'leegyszerűsít', bizonyos dolgok maguktól alakulnak ill. oldódnak meg nálunk, többnyire idő hiányában. Itthon pl nincs minden este habos fürdés, mert az tripla annyi ideig tartana és rendszeres fürdőszoba "renoválást" is vonna maga után. Hetente 1x van kádas pancs, de elhiheted azt annál jobban élvezik!KépA nagyok korán megtanultak önállóan öltözni, étkezni,stb, mert ők is belátták, hogy anyának nincs tengernyi ideje. Képzelheted mennyi idő nekünk télen elindulni vhova a 4 gyerkőccel, nem volt választásom, már korán elvártam tőlük a segítséget, önállóságot. Persze amikor suli-ovi időszakban 2-en vagyunk Botival én is szívesen múlatom vele az időt és kényeztetem a lelkemet Vele. Elkésve szerintem csak akkor lennél, ha az általad említett dolgokat Bettina önállóan képtelen lenne elvégezni, de erről szó sincs! Szerintem a gyerekek alapvetően a szüleiket utánozzák , ha pl anya rendetlen, szétdobálja a cuccait és a szennyest is csak leveti a földre akkor a gyerek is így csinálja, hiszen ezt látja. A segíts nekem, meg etessél csak alkalmat ad, hogy többet lehessenek anya közelében, mert az olyan jó, ilyenkor úgy érzik minden figyelem az övék. Még az sem baj, ha anya kicsit morcos, akkor is velük foglalkozik!!Kép

Egy kicsit más vizekre eveznék, szoktatok játszóházba járni a gyerekekkel? Szerintetek mennyire van igény manapság ilyesmire?
Barnus
barnus
 
 


Zsóci,
küldtem vmit e-mailben, nem akartam Clairt kizárni, de olyan béna vagyok, hogy nem tudtam ide a babanetre irányítani Kép Bocsi Clair!!!
Barnus
barnus
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?