Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Végre én is idejutottam.Kicsit el vagyunk veszve, mert ma utazott el a húgom kislánya anyuval Londonba, ezért sokat voltunk ott. Meg a Krisztina is aludt nálunk néhányszor. Most még szerdáig megint keveset leszünk itthon, mert Apu otthon van egyedül a törött lábával, megyünk neki segíteni. Főzni stb. Szerdán aztán anyu hazajön, és visszaáll az eredeti rend.
Olyan furcsa, hogy Tomika egy hét múlva 6 hónapos lesz. Még csak most született. (Én meg ma vagyok 38. Még jó, hogy nem érzem magam annyinak, meg fitalabbnak is nézek ki - állítólag.)

Tomika jól van, éjszaka kezd szép lassan visszaállni, hogy hajnalban egyszer ébreszt (jó esetben 4-5 körül). Remélem, most már tartósabban így lesz. Persze néha felébred, de olyankor gyorsan visszaalszik. Viszont éjjel állandóan forog. Néha fölébred, de visszaalszik. Ilyenkor sokszor hasra fordul, és úgy alszik (edddig ilyet nem csinált). Amúgy is állandóan hasra fordul, pillanatok alatt. Vissza még csak nagyon ritkán, úgyhogy ha elfárad, sír, és vissza kell fordítani. A köv.pillanatban már megint hason van, és kezdődik elölről.
Napközben viszont napi 2-3-szor fél óra alvás az adagja. Ma túlteljesítette, mert du. apuéknál bealudtunk vagy 2 órát (igaz, közben szopizott is). Ma mintababa volt. Eljátszott jó ideig a foglalkoztatóval, sokat aludt, utána megint beszélgetett, játszott. Nem kellett egész nap a kezünkben tartani.
Ja, nagyaon aranyos: ha fekve szopunk, sokszor hasra fordul, és utána úgy keresi a cicit, és szopik tovább. Meg tudnám zabálni.
Éjszaka többször találom még keresztben+oldalt az ágyban.
Tegnap adtam neki almalét. Ma megint. Így nem bántja a pociját (egyszer már próbáltam reszelt almát, de attól fált a hasa). Nagyon ízlett neki, minden almás lett, evés közben mindig elkapta a kanalat. Nem könnyű etetni.

A menzit eddig még megúsztam szerencsére. Bár én sem szedek még semmit (kiváltottam kb.2. hónapja, de nem volt kedvem elkezdeni). remélem, még egy ideig nélkülözhetem.

Babamama!
Jobbulást Neked és Lucának is! Szegény jól megszenved a fogakkal.
Igen, Tomika egyre jobban rám hasonlít (születése után tiszta apja volt), de azért sokmindenben hasonlít az apjára (pl. a mosolya).

Enikő!
Bogi nagyon ügyes, és igazi nagylány a képen!
Örülök, hogy jobban vagy, és végre tudsz enni.
Én mostanában a gyerekekkel kapcsolatos dolgokon bőgök.

Karmen!
Én is tudok egy nagyon ügyes megbízható festő-mázoló-tapétázó-burkoló embert, aki nálunk az egész lakásfelújítást csinálta. Majd elküldöm levélben. (Ma már nem, vsz.holnap)

Dancsi!
Nagyon aranyos Józsika!

Angi!
Én híztam valamennyit az utolsó hónapban is (de füleg víz volt), de nem mértem. Örültem, hogy nem kell mérlegre állnom.
Jó, hogy minden rendben veletek!

Gigi!
Mekkora már Virág! Nagyon ügyes!

Na, megyek aludni. Jó éjt!

Így szopjuk a lábujjunkat:
Kép

Tünde+Tomika
ptünde
 
 


Sziasztok

Melinda, Lottinak boldog szülinapot. Kép Hogy telt a szülinap?

Tünde, boldog szülinapot. Kép

Enikő, köszi az infókat. Kép

Rég láttam a tüzijátékot, most sikerült Kép, végre magasabbra, lőtték így az erkélyről pont láttuk.

Gigi
gigi1
 
 


Boldog szülinapot Lottinak és Tündének is !

Enikő, viszem a papírt ma Zsuzsófinak. Bogi nagyon szép a képen!

Tünde, fél évesek lesztek? Hogy telik az idő...Örülök, hogy már nem fáj Tomika pocija az almalétől. Édes a képen.

Szép volt a tüzijáték, mi is itthonról csodáltuk. Mondjuk a második már nekem kicsit zavaró volt, féltem is , hogy felébred Benedek, de szerencsére nem.

Szép hétvégét!

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 

 
 

Lottinak,Tündének boldog szülinapot!!

Enikö! de jo végre látjuk ezt a gyönyörüséget is gyakrabban!

Hol volt a 2. tüzijáték? Rádió csak 1et mondott be hogy lesz.

Tündi! köszi, jöhet mindenféle megbizthato mester cime, anyuék folyamatosan ujitanak fel a házon, aztán 1-2 év és mi is veszünk remélhetöleg, oda is kell.

Gabi! Én is szeretem öket, csak irtó drágák! Egyébként Molli is lecövekel az ajtó elött van hogy kézben kell bevinni. Érdekes a többi kutyusunk egyik se volt ilyen félös.

Gigi! Nem semmi Virág már ilyen ügyes?? Gratula neki!! Orsi még csak most fordult pár napja hasra (mondjuk én nem igazán várom elkezdjen rámolniKép)

Angi! Orsiról persze vannak újabb képek is, csak nem akartam sürün feltenni, nehogy a modemesek megharagudjanakKép Most meg alszik, itt a másik gépen meg nincs egy kép sem, majd késöbb a szobájában keresek valami csibészes mosolytKép

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!
Lottinak és Tündinek én is bolodg szülinapot kívánok. Hogy is van? Lotti 38, Tündi pedig 2? KépKépKép

Mi is voltunk a tüzijátékon, az árvíz emlékműtől néztük. Bogi is és Bence (Zsuzsófié) is nagyon élvezte. Azt hittem félni fog a zaj miatt, de szerencsére nem volt gond. Most is emlegeti, mikor megyünk legközelebb tüzijátékra?? Kép

Gyerekszáj: Tegnap Bogi ül a nagyvécén. Aja menjél ki, csukd be az ajtót, mert pukizni fogok büdi lesz, komolyanKépKépKép
Kész voltam! Kép

Másik ma reggel: Tesónak adok puszit, aja húzd fel a hálóinged. Hol van tesó? Itt bent? Megnézem! Nem látom, nincs itt! Aja hol van már?(Mondom itt bent a pocakomban) Nem fog kiesni?? Kér kakaót? Bogi csinál tesónak kakaót! Jó? Aja jó? (mondom jó csinálj neki kakaót, biztosan örülni fog) De aja, nem bírja meginni! (és olyan képet vágott hozzá, mintha nem lennék normális, és igaza van KépKépKép)

Na mentem ma tök jó kedvem van!Kép Megdagonyászom a lányomat! Kép

Pusszancs
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Köszönjük a szülinapi köszöntéseket.
Jól telt a nap, egy kisebb buli volt a szüleimnél, szerintem élvezték a gyerekek.
Persze a gyertyafújásnál meghatódtam...

Tünde! Boldog szülinapot!

Este voltunk a szabadtérin a párommal. Rég voltunk, jól éreztük magunkat. A második tűzijáték az előadás végén volt (az első a szünetben).

Enikő! Csúcs dumája van a lányodnak.Kép

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Bogi a szüleimtől a névnapjára kapott egy festményt! Méghozzá egy szabadkai festőművésznő által festett képet, ami egy boglárka virágot ábrázol! A Bogi szobájába lóg a falon, nézzétek meg KépKép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő! Gyönyörű a kép. Megrendelésre dolgozik a festőnő?

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Enikö! szerintem is gyönyörü ez a kép!! Nem semmi milyen aranyos dumája van a kiscsajnak!!

Tudjátok hogy megvan már a Sooter's nyertese? Barátnöm mesélte, most nem volt több helyezet, egy süket baba nyerte.

Karmen

Kép

Kép

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a jókívánságokat! Szülinapomra kértem egy gyümölcscentrifugát, így ma már azzal csináltam Tomikának az almalét. Nagyon jó ketyere. Csak azon lepődtem meg, hogy az van ráírva, sárga- és őszibarackot nem lehet beletenni, mert magas a szárazanyag tartalma. Akinek van: tényleg nem lehet belerakni???


Míg apa altatni próbálja Tomikát (egyelőre nem sok sikerrel), én írok egy kicsit.
Tomika ma is nagyon jó baba volt. Aludt 2-szer 40 percet. Délután kimentem vele a ligetbe (Újszegeden voltunk apunál), ahol grillfesztivál van. Kb.1,5-2 óráig elvolt a babakocsiban, kapálódzott, röhögött, járt keze-lába. Nagyon aranyos volt. Amikor kivettem a kocsiból, és ült az ölemben, elkapta a kocsi tolókarját és felállt. Ülni már majdnem tud, tartja magát, de még eldől.
Hazafelé meg bealudt.
Éjjel megint csak fél 5 körül ébresztett először. Nagyon jó ez. Persze azért fölébredek ált.hamarabb, és megnézem.Általában keresztben oldalt vagy hason van. Persze takaró nélkül.
Még jó, hogy van két vastag hálózsák, télen az lesz rajta takaró helyett.

Melinda!
Lottinka boldog 2.szülinapot kívánunk!!!!

Karmen, Gabi3!
Mi is vittük már a Szalaiékhoz (ill.Rengeyékhez) Bella kutyát (személyes ismeretség miatt is). Én is meg vagyok velük elégedve, de nagyon sokallom. Mi ált.Baktóba visszük egy nagyon kedves dokinénihez.

Enikő!
Nagyon jó szövege van Boginak!
Szép a kép!

Karmen!
Orsi nagyon aranyos! Milyen vidám! Nagyon jól áll neki a kalap!

Megyek, mert apa kisérlete kudarcba fulladt. Megpróbálom én is az altatást!
Jó éjt!
Tünde+Tomika (aki egyre éberebb)
ptünde
 
 


TÜnde! Édes Tomika a képenKép)). Boldog születésnapot Neked!!!

Gigi! Már a strandon is nagyon ügyesen mászott a kis druszánk, azóta meg gondolom, h begyorsltKép. Figy, lassan nem csak a következő polcra pakolsz;), hanem el a WCkefét, ésatöbbit...

Lottinak és anyukájának is boldog szülinapot! KépKépKép

Enikő! Bogi irtó jópofaKép)).

Karmen! NavégreKép. GYönyörű a kis huncut még mindig!

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok,
én is csatlakozom, Boldog szülinapot az ünnepelteknek!

AZ EDA-hoz csak annyit szeretnék írni, hogy én sem akartam, de aztán, mikor már annyira kész voltam, és beadták, vmivel jobb volt. Nem tudom, mennyire fájt volna, ha nem, pedig nekem elég nagy a fájdalom küszöböm. Tudod Erika, elgondolkoztam azon, amit írtál a gyógyszergyártókról, meg a pénzről, és valszeg nagyon igazad van. Szerintem azonban, ha nincs EDA nincs alternatív fájdalomcsillapítás, mármint természetes, vagy csak nagyon lassan honosodik meg eme gyakorlat. SAJNOS! Szerintem jó pár szülésznő és főleg orvos kell ahhoz, hogy bármit is mozduljon előre egy klinika gyakorlata. Hiába van igazolva mondjuk Bp-en, hogy ez jó, ha itt maradibbak (vagy akárhol máshol vidéken, akkor NEM éS KÉsz!). Sajnos épp ma hallottam egy sárga kisbaba esetében is hasonlót.
Amit még szerettem volna írni, úgy gondolom, még fontosabb lenne a szülésnél, hogy mikor megszületik a baba, ne vigyék már el 3 perc után, még ki sem gyönyörködheti magát az ember a piciben. Nálam a varrás 1,5 óráig tartott, sőt majdnem két óra volt. Addig a pici az őrzőben nézelődött, és teljesen magára volt hagyva, mert az ügyeletes nővérnek hajnali 1kor épp sürgősen keresztrejtvény fejteni való dolga akadt, a férjemet, meg nem engedte oda! Nem tudom, mit gondolt, hogy kilopja...KépKépKép Az hiszem ez az igazi magára hagyatva érzés, remélem nem hagyott benne mély nyomokat.

Gigi,
főzz meg egy adag husit, megpárolni zöldségekkel, utána a husit turmiold össze. Egy jégkocka tartóba tegyél folpackot, és tedd bele az 1-1 adag kis husit. Mikor megfagy, kiveszed belőle és mindig 1 kockát beletehetsz a kajcsiba. Ha szereti és már többet eszik, akkor akár 2-3at, azt majd úgy is te látod.

Karmen,
hogy vagytok?
Ezt neked találtam:
http://www.lll.hu/archiv/ujsag/9701/9701_01.shtml

GErika,
kicsit off:
mi a vélményed a feng shuiról.

Bocsi, hogy hosszú voltam,
mindenkinek szép hetet kívánok:
Ági

u.i. nem tudom, tudjátok-e, hogy megnyitott az ANNA-fürdő. Van családi medence, és gyerek pancsoló is. Az egész fedett, nem strand jellegű, de szerintem nagyon jó, akár totyogókkal, akár kisebbekkel bátran ajánlom, próbáljátok ki. 500,-Ft a felnőtt belépő, amivel 31-ig bármilyen szolgáltatást igénybe vhető a wellness és termál részen. 4 éves korig ingyenes.Kép

Kép
Ágci
 
 


Ágci! Köszi, már nem érdekel amióta a multkor irtál más véleménye!! éjszaka még mindig van hogy felébred de totál ma is másfél óra volt mire elálmosodott. Hiába tettem le az ágyba elvolt ö csak aludni nem akart.Kép De lassan megszokom.

Enikö! Jobban vagy már?

A keresztelön nem készült közeli kép, most pótoltukKép

Karmen
Kép

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!
Karmen, nagyon gyönyörűek a képek! Igazi kis boszorkány:-))))

Tündi örülök, hogy már sikerül az almalé, mi is átmentünk ezeken. Luca mondjuk első alkalommal nem értékelte különösebben, de aztán beindult. Minden újdonság érdekelte.

Tegnap vettünk neki a coraban bilit:-)) 1200 Ft, háttámlás, piros, matrica van rajta. A tescoban csak nagyon bénák, vagy nagyon drágák voltak. Most egyelőre játszik vele, egyszer-kétszer már ráült, de élesben még nem ment a dolog.
Hogyan érdemes elkezdni?

Szép napfényes napot babáknak és mamáknak!
B
babamama
 
 


Ágci,

tök jó ez az oldal. Lehet akkor nekem a mellgyulladásomat az okozhatta, hogy a bikini felsőm túl szoros volt, és aznap amikor kijött a gyulladás, egész nap fürdőruciban voltam. És az a rész gyulladt be, ahol nagyon szorított a bikinim. Kép Kép
Vendég
 


Dancsi!
A bébiőr úgy emlékszem 15körül van a Brendonban. A legolcsóbb, de ez is Philips.

Lányok! A passage sori játékbolt picit arrább költözött, a szemben lévő oldalra, a méterárubolt helyére. NAgyobb a hely, tágasabb, kényelmesen befér a babakocsi isKép. És sztem nagyon szép kis üzlet lett. (egy elfogult véleméyn)

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok Csajok!

Lotti és Tünde: Boldog szülinapot!

Tünde: Nagyon ügyi Tomika, már Bátor is szopja a lábaujját!

Karmen: Orsi nagyon szép kiscsaj!

Enikő: Bogi nem semmi dumás! Flóra az algyói tüzijátékot látta, pont látszik az ablakunkból. Mjd megfojtotta Zolit. Bezzeg Bátor csak tátott szájjal nézte. A szegedit is majdnem láttuk, csak a magas fák takarták el. A tetejét lehetett látni. Inkább csillagokat néztünk, mikor a kölykök elaludtak.

Angi: Mi már jártunk a boltban, akkor még csak félig volt készen. Érdemes megnézni a Micimackót is, ott olcsóbb 1-2 ezerrel ugyan az a bébőr, sőt ha van kuponod és pont az a termék akciós még olcsóbban megkapod.

Dancsi: Tuti biztos, hogy elzárta a tejcsatornákat a bikinid. Nekem a szopis melltartó csinálta ugyan ezt, azóta is ott áll a szekrényben.

Ágci: Én meg attól tartok, hogy Flónak a 6 hét hagy mély nyomokat, azt hiszem ezért is ollyan visszahúzódó, magábaforduló.Kép

Gabi3
inecsg
 
 


Angi,
a Déli Apróban találtam olyan Philipset, ami a Brendonban 24 körül van, tök új, eredeti dobozában, látszik, hogy nem volt kiszedve (a zsinórján látszott) és megkaptam 10ezerért. Kép Kép Kép

Gabi,
na, akkor a bikininek annyi, pedig nagyon szép, előnyös fazonja van (a cápa testemre), de szerencsére olyan fazon, amit ha lefogyok, akkor is tudom majd hordani. Ez a nyár pedig úgysem a strandolásról szólt/szól.

bébiőr: én olyat szerettem volna, aminek mindkét egysége adapteres és ezek bizony elég húzósak árban. De így végre megoldódott.
Vendég
 


Gabi! Sztem ne rágódj ezen! Megkapták Ők (igaz, utólag) azt a figyelmet, szeretet, amivel túltették magukat a nehéz kezdeteten... LEgalábbis Én ezzel nyugtatom magam. Ha engem kérdezel, Fló azért bújós, mert anyás, és készKép

Dancsi! AZ igen jó vásár volt, gratuKép
A tesóméknál remekül működik a másik, Én pedig kapok egyet kölcsön a sógornőmtől, ha megtalálja. Ősszel, télen kint altatnám Bogit a folyosón, ami nyitott, de ha az ajtónkat nyitva hagyom, huzat van, meg bejön a hideg, szóval jól bebugyolálva Őt bébiőrrel kiteszem majd.

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Ja és képzeld, az elemes örző energiatakarékos ámKép. Szóval bekapcsolt állapotban csak akkor "meríti" az elemet, akkor kapcsolódik be, ha a baba mocorog, illetve más zajt hall. Szóval nagyon sokáig jó az elem.

.:Angi:.
angiszeged
 
 


akkor örülök neki, hogy nektek is jó vásár volt!

Amúgy hogy vagy? Képzeld, máltkor azt álmodtam, hogy bent vagyok a klinikán a gyerekágyas osztályon. És szültem egy 3000 grammos kislányt, császárral. De nagyon ügyes voltam, volt tejem, nem bénáztam, mint Jozsóval. Olyan tisztán előttem van, még a baba is. Kép Kép Olyan jó volt!!!!!
Vendég
 


Köszi jólKép
BEtöltöttem a 35.hetet is, hihetetlen.
Na, remélem az álmod Nekem valóság is lesz, és ha a császár ezúttal kimaradna, az piszkosul ideális lenneKép. Zsókával pénteken beszéltem, nagyon megdícsért, h eddig hordom a babát, nem győztem szabadkozni, h ez nem az Én érdemem. Éjszakázom, kialvatlan vagyok, emelgetem Virágot, és képtelen vagyok napközben pihenni. Ez Bogi érdemeKép

De legközelebb biztos Neked is könnyebb és jöbb lesz, én leg nagy önbizalommal megyek neki a dolgoknak. Majd meglátjuk, úgy is alakul eKép

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Angi! Egészen biztosan úgy alakul, csak hinni kell benne!!! Kép Tényleg ügyi vagy, hogy még bent van (és reméljük még egy kicsit marad is)!!
Érdekes, hogy most amikor nem szabad emelgetni, akkor igényli az én Bogim is, hogy emelgessem. Eddig rám se tojt, most bezzeg!!! Érzi, hogy valaki más is van már az életemben??? De ettől ő még nem fog a második helyre szorulni. Nekem ő az első és legfontosabb! És ő is marad, csak éppen februárban az első helyet valakivel meg kell majd osztania. Két első is első!KépKép

Dancsi: Én miért nem álmodom meg, hogy fiam lesz vagy lányom?? Úgy szeretném KépKép

Gabi3: Mikor szoktak elaludni a gyerekek??? Bátor felkel még éjszaka? Mennyit tudsz egyszerre egyhuzamba aludni?

Lányok, hogy én ma milyen szarul vagyok. (na nem mintha máskor olyan sokkal jobban lennék, de ma valami pokol)Kép
Nem tudom mikor lesz már ennek vége!
Egyre többet keményedik a pocakom, ágynyugalomra vagyok kárhoztatva, na de egy örökmozgó Duracell kétéves mellett, nem tudom kivitelezni!

Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!
Ma voltunk a bölcsiben, megbeszélni a dolgokat. Végülis hétfőn kezdjük a beszokást, kb. 2 hét. Az első héten együtt vagyunk de. bent.
Ahogy mondtam reggel Lottinak, hogy megyünk a bölcsibe, ugrott ki az ágyból, ment a szekrényhez, hogy gyorsan öltözzünk, mert elkéssük a buszt. Remélem, ez a buzgósága megmarad. Őszintén szólva, félek. Az új életünktől is, de ezt már említettem.
A bölcsiből bementünk anyukámhoz, ott nyomtatattam némi polgári jog anyagot, mert ugyebár tanulnom is kéne már.. Utána bementünk a boltba, kicsit játszótereztünk, és hazasétáltunk (nem is vittünk kocsit). 1/2 1-re mentük a 2 éves státuszra. Na, a kisasszony kereken 12 kiló, 82 centi (igaz, én itthon 85-öt mértem).
Szegénykém úgy elfáradt, 1 óra óta alszik!!!!

Felírattam Bronho Vaxot (lehet, nem így kell írni). Van vkinek tapasztalata?

Angi! Nagyon ügyik vagytok! Mikorra is vagytok kiírva?

Tegnap megszületett a debreceni bnőm kisfia, alig 3 óra alatt. Mostanában ez a divat!Kép

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Melinda,
Divat? Én 11 órán át vajúdtam Jozsóval, aztán mégis császár lett. De igazad van, a nővérem, meg a barátnőm is 3 óra alatt megszülték a babáikat. Mi az a 3 óra? Annyit az ember fejenállva is kibír. Kép Kép Kép
Vendég
 


Tényleg Dancsi, téged miért császároztak? Mi volt a konkrét oka?

Melinda: Én benne lennék a 3 órábanKép, de nekem úgy sincs ilyen szerencsém!Kép

E

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Azért az a három óra akkor éppen elég...

OFF
Ágci, nem sokat tudok a feng shuiról, csak annyit, hogy kínai eredetű, lakberendezéssel kapcsolatos. Biztos jó, ha meg tudták őrizni az ősi tudást. Én az indiai védikus építészetben merültem el valamelyest, és ha megépül, akkor a leendő házunk lesz Mo-n a 4. ilyen jellegű ház, azt hiszem. Persze kérdés, hogy még mennyit várakozunk...
Te nagy feng shui rajongó vagy?

ON
Melinda, én a bronho vaxomról jót hallottam, bár még nem próbáltuk. 10 éve lengyel ismerősök nagyon keresték itt, odáig jutott a híre...
Tényleg jó lenne, ha Lotti később is szeretne majd bölcsibe járni. Nincs rosszabb, mint amikor bömbölve kell oviban- bölcsiben hagyni a gyerkőcöt...

Nálunk most egy kissé beteg a két kisebbik, torokfájás, láz...


Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Sziasztok

Én pesti vagyok de költözünk szegedre szeptemberben,és kicsit félek. Itt nagy az ismeretségi körünk szegeden pedig nem ismerek senkit.Ezért szeretnék ismerkedni legyen társaságunk.
Leányzo 30.-án lesz 5 honapos,Borinak hivják.
Apukája miatt költözünk szegedre mert vizilabdázik,és a következö szezonba a szegedi csapatot erösiti.
szoval szeretnék ismerkedni.
sziasztok

Bori
boribaba
 
 


Akkor a 2 órámmal én vezetek??

Boribaba! Üdv közöttünk. Mivel foglalkozol? Merre fogtok költözni? Hány éves vagy?

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Melinda,

nekem nagyon jo tapasztalataim vannak a Broncho Vaxomrol. En is hasznaltam ugy jo 10-15 eve. Ha jol emlexem. Te fogod szedni?

gabomamo
gabomamo
 
 


Enikő,
téraránytalanság volt, nagyobb volt a baba buksija, mint a medencém, ezért nem tudott leszállni a pocakom, és nem tágultam.

A másik gond az volt (ez csak utólag derült ki), hogy Jozsó nyakán 3-szor volt körbetekeredbe a köldökzsinór és ahogyan ment lefelé (pedig alig mozdult valamit), szorult a zsinór és romlott a szívhangja. Tehát mindenképpen császár lett volna.

Szóval ha nem lesz a következő baba sokkal kisebb, akkor megint gáz lesz, mert ugye az én medencém nagyobb nem lesz. Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok

Melinda!
Esküvö szervezö vagyok de most gyesen persze.
23 éves vagyok.
És az uszoda mellé költözünk a 10 emeletesbe.
Te merre laksz?

Bori
boribaba
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek Bálintnak szalmonella fertőzése volt/van. Már több mint 1 hete megy a hasa, elvittük a székletét tenyésztésre, ma lett meg az eredménye. Szerencsére már 3 napja jó a kedve, nem bágyadt, fárdat, úgyhogy szerintem már lassan teljesen rendbe jön. Lehet hogy nekem is szalmonellám volt, egyszerre kezdtünk el fosizni, de én 3 nap alatt teljesen rendbe jöttem, Balunál meg nem akart elmúlni a hasmenés.


Boribaba!
Mi Újszegeden lakunk, pesti viszonylatban nagyon közel a Sportuszodához. Kb. 5 perc autóval, busszal 10 perc.
Meddig maradtok Szegeden azt tudod?
Esküvő szervező, ez tök jó lehet! Egyedül csináltad, vagy egy cégnél voltál alkalmazott?

Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Boribaba: Üdv itt Kép Nagyon szép neve van a kislányodnak! Te is Bori és ő is Bori? Borbála, ugye?? Gyönyörű név Kép Tetszik! Szabad tudni ki a párod? (Jöhet priviben is, e-mailcím a profilomban) Nagy vizipóló rajongó vagyok! Kép Eddig hol játszott? Remélem sikerül ismerősöket, barátokat találni nagyon gyorsan! Klassz helyen laktok majd! Közel van minden és jó a levegő!Mondjuk Szegeden minden közel van, mert nem egy nagy város!Kép De ez a jó benne, sokkal nyugisabb, mint Bp! Majd meglátod meg fogod szeretni!Kép

Dancsi: hát ez elég pocsékul hangzik. Milyen magas is vagy? És hány kilós (alapjáraton)? Azért én nem lennék így elkeseredve a csaszi miatt! Biztosan hosszadalmasabb a felépülési idő, meg rosszabb is az egész, de a végeredményre gondoljKép!

Tényleg, csaszival (ha valaki nem szülhet simán) akkor összesen hány babát lehet vállalni???

Anita: Hát az éjszaka mi is felváltva jártunk a vécére a párommal! Nagyon fájt a hasam, görcsölt, de reggelre elmúlt. Somlóit ettünk, sztem azzal volt gond! Remélem mostmár hamar rendbejön Balu. Kapott rá valami gyógyszert?? Gyógyulást, mindannyiótoknak!

Szép napot!
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő,
a versenysúlyom 48 kg (már örülnék az 50-nek is) és 155 cm vagyok. De nem ez a lényeg, hanem a medence mérete. Lehet egy magas duci lánynak is keskeny medencéje.

császárral 3 babát mondanak. Mi legalább 3-at szeretnénk egymás után gyorsan. Aztán majd látjuk, a barátnőm szerint Jozsó a beetetős baba, a következő gyerek éjszakázós, hasfájós baba lesz, és akkor majd újragondoljuk kell e nekünk 3. kölyök.

Amúgy császár után azt mondják hamarabb rendbe jössz, de az első napok gyötrelmesek. Persze ki lehet bírni, és másodjára könnyebb is lesz, most hogy tudom mire számítsak.
Vendég
 


Sziasztok!
Nekem is 3császárt mondtak.

Anita! Jobbulást a nagyfiúnakKép

Boribaba! Üdv ittKép, remélem fogod szeretni Szegedet.

Enikő! Jobbulást! Remélem nem tart már soká...

Virág meg nem eszik szinte semmit, jóformán az étrendje 2deci tápszer, őszibarack, szőlő, paradicsom, és némi felvágott kiflivel, de mindenből nagyon keveset is eszikKép. VIszem a dokinénihez, mert ez már elég régóta tart.

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Virággal biztos minden ok lesz. Én 15-16 kg-al mentem iskolába, bár ez gondolom nem vígasztal. Én is parázom Jozsó miatt, hogy nem hízik. pediő így is sokkal nagyobb, mint az átlag.
Vendég
 


Sziasztok!
Szia Boribaba, hozott a jószerencse!:-)) Mesélj magatokról!

Melinda, mi a fene az, amit felírattál? Életemben nem hallottam róla, de persze ilyen még sok van:-)))

Az én lányom meg mintha fogyott volna, de lehet, hogy csak nyúlt. kb. 85 cm és 13,5 kg. De a dundiságból jócskán leadott.
Lehet, hogy a melegtől van? Meg mostanság inkább gyümölcsöt vacsizik.

Angi, nincs véletlenül a játékboltban xilofon? Az a régi ütős kellene nekünk.
B
babamama
 
 


Babamam: jól meggondoltad te azt a xilofont? Kép

Enikő: Tessék pihizni, amennyit tudsz! Megne B6-ot szedsz? Bogi meg jó ha megszokja, hogy nem emelgeted, elég súlyos már.
Kb. este 10 mikor minda kettő ágyban durmizik. Hamarabb nincs értelme, próbáltuk. Bátor már rég nem ébred, bár az utóbbi egy héten felébredt egy kis cicire, de most mintha visszaszokna a reggelig alvásra. simán végig alszom az éjszakát. Már beleszoktam, hogy napközben nem alszok. Mikor pocakom volt, Flóval aludtam délután.

Dancsi: Azért vigyázz az egészségedre, gyorsan egymásután 3 csazsi elég húzós, jól leszippantja az energiádat, és a gyerekeknek főleg rád van szükségük. Nem kell rám hallgatnod, csak én már tapasztalatból tudom, hogy nem egyszerű egyszerre két felé esni, két gyereket gondozni. Pedig Fló már majdnem két éves volt,mikor Bátor megszületett. Nagyon látszik rajta, hogy több foglalkozást igényel, mint amennyit tudok vele lenni. Így is sokszor szalad a lakás és én is hulla vagyok. nem panaszkodás, csak felhívom a figyelmedet, hgoy Jocó nem lesz mindig egyhelyben fekvő babuci. Tényleg nem akarok beleszólni.
A csaszi az csak egy komoly hasiműtét! Nem hiszem, hogy simán átgyalogolnál a kezedben a cipőddel a gyerekágyra szülés után. Ne írd, hogy könnyebb felépülni,mert a sima szülés utáni első néhány nap sem gyötrelmes. Engem már műtöttek, de nem volt leányálom. És nagyon együttérzek azokkal az anyukákkal akik csaszival szülnek, mert nem egyszerű dolog.


Melinda: Engem is érdekel ez az izé! Jajj, ne is mond a bölit, én is tartok az ovitól. Olyan rossz lesz, hogy Fló nem lesz velünk de.

Boribaba: Üdv! Szívesen látunk közöttünk, ill. olvasunk!

Gerika: Mi is úgy kezdtük, hogy a feng shui szerint fogjuk elredezni a házat, de miután belemélyedtünk úgy gondoltuk, nem igazán lenne értelme. Bár én tiszteletben tartom a keleti hagyományokat, mert biztos van alapja. Nagyjából odakerültek a szobák, ahol jó. Sajnos a keleti és nyugati kultúra nehezen egyeztethető a hazai építési előírásokkal. Fiúknak jobbulást!

Gabi3
inecsg
 
 


Gabi,
én csak abból indultam ki, hogy az első pár nap a császár után nekem borzalmas volt, de az 5. naptól már mindent tudtam csinálni, míg a hüvelyi szülők még akkor is szenvedtek rendesen.de szerintem ez is alkati dolog.
Vendég
 


így tudok vigyorogni, ha nagyon örülök a Mamának.Kép Kép Kép

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Előkerültünk mi is. Hamarosan jelentkezem hosszabban, ha Zoli végre itthon hagyja a laptopot.
Gabi, Ágci ugye ti alkalmaztátok az Aludjjól-t? Írnátok róla bővebben? (Nem magáról a módszerről, hanem a személyes tapasztalataitokról.) Természetesen mindenki más tapasztalta is érdekel, hogy az éjszakai szopik hogyan maradtak el, mert Léna a nyáron elrontódott, éjjel is 4 óránként szopizik és én kezdek besokalni, pontosabban a megszakított alvások miatt nappal egyre nehezebb türelmesnek stb...lennem. Annyit már sikerült elérni, hogy nappal nem cicin alszik el, hanem egyedül.

Nóri
norcee
 
 


Halli.
Józsika irtó édesKép))

GAbival némileg 1et értekKép. Mikor még csak fekszik a baba, másképp tervez az ember;). EL sem tudjuk képzelni, milyen, mikor elindul, és fél perc alatt átrendezi a lakást.Kép)

MEgjuöttünk a doktornénitől. TAlálkoztunk Nóriékkal, Léna gyönyörű és 6almasKép)). NAgyobb súlyra, mint VIrágKép.
Miattunk nem aggódik a doktornénink, írt fel polivitaplexet, ami főleg B vitamin és étvágyat csinál, de nem küldött el végül vérvételre sem, mert VIreágra csak rá kell nézniKép. Nem tűnik vérszegénynek.
FOga is bújik, csontosodik szépen, minden rendben vele, szóval azt mondta, majd változik az étvágya. Jó h elmentünk, megnyugtatottKép

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Mégis bevállaltátok a kistesót. Kép Kép Kép

Szerintem semmivel nem lenne könnyebb egy 2-3 éves mellett. Bár a fene tudja. ... Valamikor pedig csak be kell vállalni, azt semmiképp nem szeretném megvárni, hogy isis nagyfiú legyen Kép Kép

Örülök, hogy Virág makkegészséges. Ki a dokinénitek?
Vendég
 


JAjj, dehogy akarlak Én lebeszélniKép. Isten őrizz, ha ez jött le, akkor tévesen fogalmaztam.

Csak a 3 egymás után kicsit sok a szervezetnek szopi, terhesség, Te is számítaszKép. Persze attól is függ, kinek mi a gyors egymásután.

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Megjöttem a szülői értekezletről. Hát ezt is megértük.Kép
Először a bölcsödei dokinéni beszélt, dr. Móricz Mária (ismeri vki?). Utána elmondták a házirendet, meg miket kell majd vinni. Végül megmondták, ki melyik csoportba kerül, és mikortól szokik be.
Volt 2 csaj, akivel még anno együtt jártam kismamatornára.Kép

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Sziasztok Lányok!
Nem érzitek úgy,hogy sok a szúnyog?Eddig du. mentünk sétálni Pankával,mikor már nem tűzött a nap annyira,meg én is ráértem.Asszem most ennek lőttek.Zabálnak bennünket a dögök.Az én kicsikémen először semmi nem látszik séta után,csak másnap.Akkor hatalmas vörös udvara van a csípéseknek,és kemény közepe.Úgy sajnálom a picúrt.Kép
Ti mivel kenitek a szunyicsípést?
Boribaba üdv a fedélzeten!Kép
Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Ceniko!
Nagyon szép és ötletes ajándékot kapott Bogi!Kép

Karmen!
Szépek vagytok együtt a kislánykáddal!Orsika csuda csinos!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Ptünde!
Hogy szuperál a gyümölcscentrifuga?Mennyi lé jön ki belőle?Répából pl.
Kaptam én is egyet,de még nem használtam.Pedig pont baracklével akartam kezdeni.Kép
Így mindenestől belerakom a gyümit a fözelékbe,turmixolva.Van értelme egyáltalán pacsakodni?
Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Hü nem gyöztem potolni a lemaradásomat, végre termékeny volt a forum.

Én is 3 császárt tudok. Nekem nem volt nagy fájdalom, engem nem viselt meg, én ha lehetne választani akkor is császárral szeretnék szülni (persze csak altatásbanKép), sokkal rosszabbra számitottam. AZ elsö napok se voltak vészesek, csak amikor fel kellett kelni, az meg nem volt gyakori. De szerintem is mindenki másképp éli ezt meg. Én kb. másfél év korkülönbséget szeretnék a 2 szülés között.

Köszönjük a dicséretet!Kép

Dancsi! Józsi nagyon édes!!Kép

Nóri! ha ez vigasztal Orsi is igy elrontodott mi is éjjel eszünk sokat.

Anita! jobbulást nektek, lehet tudni mi okozta?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?