Új privát üzeneted érkezett!


Szép estét Lányok!
Nna, azért nem szeretek ilyen hírekre jönni, hogy rosszul vagytok! Korán van még!!! Mondjuk légszomjam nekem is van, meg ha egy kicsit tevékenykedem a lakásban, úgy szuszogok, mint egy bulldog! :shock:
Ma szerencsére megkímélt az én kicsi kincsem a terpesztésétől, így ma nem akart szétfeszülni a bordám, mint az elmúlt 2 nap délutánjától éjszakájáig! :lol:
Piki! Nekem szerencsére az orvosom csinál 4D-s uh-t, így már voltam nála (sajnos a 12.heti genetikait nem Ő csinálta, mert szabin volt, de a 2. genetikai uh-t már Ő csinálta), és még egyszer szeretnék menni. Ő azt mondta, hogy a 30-32. hét környékén érdemes menni. Egyébként Ő a Biovital Melissa-ban UH-z szerdán délutánonként, szerintem nagyon kellemes és nem drága hely, főleg, ha azt nézzük, hogy orvos nézi, és nem "csak egy szonográfus"... (ezt ne értse félre senki, azért tettem idézőjelbe, nem minősítésnek szántam :D) Ha pedig ne adja ég, esetleg a cukroddal is gondod lenne addig, akkor mindenképpen csak javasolni tudom, mert Ő kifejezetten a cukros és magas vérnyomásos kismamákkal foglalkozik, így legalább le lehet csekkolni, hogy a cukor nem okozott-e gondot, mert ugye Ő nagyon tudja, hogy ilyenkor mit kell jobban nézni. :) De mindenkinek nagyon tudom Őt ajánlani! :)
Vendég
 


Jó reggelt Csajok!

Eszti remélem jobban vagy!!!!!! :) Nekem is szokott ilyen lenni,a múltkor pl mikor jöttem haza a fogdokitól, (ahova ma is megyek :? ) azt hittem elájulok a buszon, még jó hogy szinte a ház előtt tesz le, spuriztam gyorsan befelé, alig láttam valamit, gyorsan leültem, aztán nagy nehezen elmúlt. De olyan rossz!!!! :evil:

Reni azért pihenj is, ne hajtsd túl magad!!!!!!!! :? :D :D
Nem tudtam visszaaludni, úgyhogy egész nap fent voltam, de olyan álomkórosan, csak néztem ki én is a fejemből, és pislogtam mint hal a szatyorban... :x :shock: :D :D
Köszi , a gyomrom egy fokkal jobb, csak egész nap savam volt, akármit ettem semmi nem volt jó! :(
Nekem is szokott néha légszomjam lenni, meg azt érzem, hogy a hasam akármelyik pillanatban kipukkad, úgy feszül. :shock:

Marcsi remélem te azért pihentél napközben!!! :D :D :D

Annyit beszéltünk a cukorról, hogy tegnap reggel 10 fele megmérettem, 4.3 volt. (igaz nem éhgyomori, mert hajnalbam megettem 2 szelet lekváros kenyeret :oops: ) meg indulás előtt lecsúszott egy bögre tea. De szerintem a 4.3 az normális, ugye??? :)

Na a másik amin még kiakadtam, hogy akárhova megyünk gyalog vagy csak sétálunk, Apára mindig rá kell szólnom, hogy ne siessen, olyan gyorsan megy, azt mondta, hogy ő nem megy gyorsan, csak én lassultam le!!!!! :shock: :shock: :shock: :cry:

Szép napot mindenkinek és pihenjetek sokat!!! :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
szilvancska
 
 

 
 

Jó reggelt! :)
Nyugi, a 4,3 az mindenhogy jó! :) Éhgyomrinak is és evés utáninak is! Biztosan nem lesz gondod a cukroddal! :)
Vigyázzon ma is Mindenki magára, szerintem megint van valami a levegőben, mert én már reggel úgy ébredtem, hogy fáj a fejem, és azóta is csak szédelgek...
Vendég
 


Köszi Adri, megnyugtattál. :D
Remélem jobban vagy, és nincs semmit gon, múljon el a rosszullét!!!:D:D:D:D:D

Kép
Kép
szilvancska
 
 


:)
Majd lefekszem a fiammal, és jól kialszom magam! :D
-csak az a bajom, hogy közben senki nem takarít ki nálam sem! :D-
Vendég
 


Szép jó reggelt!

Andrienne üdv. közöttünk!

Szilvi te már megint jó korán keltél.. :) Örülök, hogy rendben van a cukrod.. pedig ahogy írtad, elég édességet eszel.. :)
Bár azt mondják a kettő nem függ össze.., de mikor a vércukros terhelés estéjén rosszul lettem, azt gondoltam a sok cukros kajától.. azóta azért próbálok figyelni.
Hát nem mindig sikerül.
Pláne, hogy találtam a jó kis oldalt desszert.eu... szombaton császármorzsát sütöttem, majd Moszkauert... :oops: :D :D :D
Hát egyik sem egy diétás étel.. :)
De szerencsére azóta megjött a vércukor eredmény és minden ok nálam is.
Egyedül a koleszterinem lett magas, de hogy az mitől??? A doki szerint terheseknél magasabb szokott lenni..

Marcsi, nem csodálom hogy korábban eljöttél a suliból.. én nem is tudom, hogy van lelki erőd egyáltalán bemenni..
Ősszel én is el akartam kezdeni egy szakjogász képzést, de a párom lebeszélt róla.. szerinte inkább majd jövőre.. Most már látom, hogy igaza volt.. Próbálom kerülni a tömeget, embereket.. de az a suliban nem nagyon menne..
Neked kitartás hozzá!! és azért próbálj meg távol maradni mindenkitől.

Azóta valaki beadatta az oltást? Én még most sem szeretném, pedig a nődoki is a "kisebbik rossznak" tartja..

Eszti, pihenj sokat! Remélem el tudtok menni egy hétvégére!
Egyedül voltál a Tescoban?? Nem irgyellek.. :? :shock: :(
Én mostanában nem éreztem ilyet.. csak az első két hónapban..
De a hasam az nekem is eszméletlenül feszül néha,mintha szét akarna pukkadni..

Hát velünk hétvégén nem sok minden történt a sütés főzésen kívül. Elég otthon ülősek lettünk.. :?

Reni, szerintem sem sok amit felszedtél! Én is itt tartok. :)
+ azt is hallottam, hogy jobb ha nem "belőled táplálkozik" a baba, hanem attól nő, amit te megeszel és az feltehetőleg egészséges étel.. mert ha azt bontja le amit rajtad volt felesleg, amit te már elraktároztál abban méreganyagok is vannak..
Hát ez vigasztaljon mindenkit! :)
Aki csak 1-2 kilót hízott, az is örüljön!!! :D
Még a baba sincs több fél kilónál...

Szép napot mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!
Újra itt! A múltkori kavarás után ez-az közbejött, de most jövök megint, remélem. Mi jól, remélem, Ti is, mindjárt visszaolvasok.
Vendég
 


Funky
ez új nekem, amit a baba-táplálkozásról-raktározásról írtál! De akkor utánaolvasok, mert végülis logikusan hangzik ez a méreg dolog.. Jó, hogy írtad. Én 0-kilós terhességet terveztem.. :roll: nem mintha hittem volna benne, hogy sikerül.. de múltkor 21 kilót szedtem fel, és bár azóta mind lement, még így is "volna miből terhesnek lenni" :lol: Na de akkor ezt még meggondolom..
Vendég
 


Ire, Eszti
Vörösmarty téri H&M-ben voltatok? Én is terveztem, de ha ennyire nem jó a választék.. Szinte az összes kismamaruhám hm-ből val, igaz a bécsiből, mert akkor itthon még nem volt kismamaruhájuk. De azt hittem itthon ugyanaz lesz, és már fentem a fogam..
Sajna a bécs viszont egyelőre nekem kimarad, ilyen hányingerrel semmi kedvem nekiindulni.. :evil:

Oltás: körülöttem mindenkit beoltattam (anyósék, anyum, nagyim, férjem)..pedig soha nem szoktuk, de most bepánikoltam.. magamat nem, de egy ismerősöm biológus, az 5. hónapban jár és ő beoltatta magát. Ezért én is kikértem (terheseknek egyből odaadja a doki, mert ingyen jár), benn van a hűtőben, lehet, h januárban beoltatom magam, ha nem csitul a járvány.
Nődoki nekem sem javasolta amúgy.

Na megyünk, mert itt vagyunk vidéken anyóséknál és el akarnak vinni tanyanézőbe... mert a "városi jány" biztos nem látott még lovat.. 10 évig lovagoltam.. nem baj, azért aranyosak. Egy kisnyulat szívesen meggyömöszölnék. Remélem, nem kapunk el semmit :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Borsó,jó,hogy jelentkeztél,már kezdtem aggódni :lol: !
Pont tegnap este jutottál eszembe,hogy jól eltűntél.
Én is lovagoltam gyerekkoromtól,nagyapám hamarabb ültetett lóra,minthogy járni tudtam volna-legalábbis a családi legenda szerint.
Irigyellek a tanyás kirándulásért! :lol: :lol: :lol:

Nekem kabátom és gatyám van H&M-ből,igaz,egyik sem kismamis.
A kismama cuccokat egyszer néztem meg még az elején,akkor nem találtam semmi nekem valót,de azért majd bekukkantok.

Szilvi,irigyellek a vércukrodért :oops: :lol: !
Remélem,nálam se lesz gond,de valahogy úgy érzem,nem így lesz :? :roll: ...

Oltás-ügyben még mindig ott tartok,hogy nem.Nekem senki sem javasolta.Anyukám messze lakik tőlünk,de ő oltatott egyedül,mert iskolában dolgozik.Anyósommal egy házban lakunk,de ő meg kemoterápiát kap és nulla az immunrendszere,így neki se javasolta a kezelőorvosa.Próbálunk gyakran kezet mosni,fertőtleníteni,sokat szellőztetni stb.,kerülni a tömeget-amennyire lehet-szóval betartani az általános szabályokat,amiket minden doki javasol,aki ellenzi az oltást.

piki
 
 


Na megjöttünk. Jó volt, de azért az idő nem az igazi az állatnézésre.. térdig sár, tehéntrágyával, lópisivel keveredve... tényleg városi jány vagyok, mert ez engem nem nagyon vonz :lol: inkább benn a házban gyurmáztam a tengerimalacukat :lol: nyúl éppen nem volt, elcserélték méhekre, hát azokat meg nem igazán lehet simogatni :lol: viszont megpakoltak minket mézzel, libával, libazsírral. Mi meg vittünk cserébe mandulát meg bort, mert nekünk meg az van saját. Azért jó világ ez. De a munkát nem irigylem csak az élvezeti részét :lol: Bogi azért megdögönyözte a pónit, meg a bocit.

Piki
én is elnézek azért még a h&m-be. Mehetünk együtt is akár.
Párat férjem hozott még 2 éve, mikor brüsszelből jött haza, nagyot néztem, hogy hogyan tud (mer) így látatlanba' ruhát venni nekem, és mind jó is lett. Azóta rájöttem, hogy kismamaruhát nem nehéz: jó nagy hely legyen a hasnak, meg a ciciknek és akkor biztos jó lesz! :lol: :lol: :lol: Az a két rész bármekkorát felvesz és nem számít, hogy milyen a varrás, szegés, stb.. mondom én, a leendő bálna :lol: :lol:

Csajok,
van itt, aki gyakran varr? Én most kezdenék neki, gondoltam, veszek egy gépet, de nem tudom, milyet. Szívesen venném a tanácsot. Nyitottam egy topikot az 'életmód'-ban de arra nem jár senki..
Vendég
 


Szilvi
belassulás sajnos nálam is megvolt, ez ezzel jár.. embered kénytelen elfogadni.
barátnőim még most is azon rötyögnek néha, hogy egyszer, mikor a villamos után futottunk, engem nem találtak sehol, úgy lemaradtam (8. hónapban voltam, örültem, hogy élek.. ). :lol:

Nekem az előző terhességnél nem volt cukorterheléses vizsgálat. Dokim azt mondta, nincs rá szükség a megelőző vizsgálatok alapján. Azt se tudom, mennyi a határérték. Remélem, most se kell majd.

Többiek? bealudtatok? :D
Vendég
 


Ahhhhh....vendégeink voltak,párom uncsitesója 3 gyerekkel...édesek,de lefáradtam. :? :roll: Ennyit a délutáni pihiről.
Egyet szusszanok,aztán megyek eltakarítani a romokat.
A konyha katasztrófa sújtotta övezet. :? :shock:

Én is le vagyok lassulva,Andris folyton röhög rajtam,mikor az utcán azért vinnyogok,hogy ne rohanjunk-szerinte így is nyugdíjas csigaként közlekedünk. :lol: :lol: :lol: És ez csak rosszabb lesz! :lol:

Borsó,én az Árkádba szoktam menni,ha H&M-re vágyom,ez sincs közel,de még mindig a legközelebb a többihez képest. :(
Elég furi nekem a 2.kerület után Pesterzsébet...lassan egy éve lakom itt,de még mindig nem szoktam meg,hogy ennyire a világ végén van. :? :?

piki
 
 


Sziasztok!

Marcsi, nekem is ma jutott eszembe Borsoo, hogy rég írt! Na és ez a telepátia... :wink: :D
Borsoo, jó hogy itt vagy. :D
Én ma fogdokiztam(Szilvi, mint te! Utánzós kis majom vagyok???), és uncsitesom legnagyobb elképedésére NINCS EGY LUKAS FOGAM SE!!!!! :lol: :lol: :lol:

Úristen de sokat írtatok... Na mjd visszaolvasok és akkor utána majd még írok, de lehet csak holnap!
Vendég
 


Jó reggelt mindenkinek!

Hát eddig én voltam elképedve, hogy milyen korán vagytok itt.. most meg nem tudtam aludni.. 10-kor lefeküdtem és 1-kor még forgolódtam.. 6-tól ébren vagyok :?

Borsó, 21 kg?? és azt sikerült leadnod? milyen arányban szedted fel a terhesség alatt? és hogy adtad le?
Én kb 7 kg-ot terveztem.. azt mondják ennyi amit a baba, cicik, méh, víz, +vér stb felvesz.. anyukám ennyit hízott mind a 4 terhessége alatt.. egyszer sem volt több 60 kg-nál.. hát mint kiderült nem ezeket a géneket nem örököltem.. :?
Jó fej a dokid, hogy nem javasolta a cukros terhelést. Most már látom hogy nálam is felesleges volt.. csak jól kiütött aznapra..

Mi csütörtökön megyünk a dokihoz, akinek a Váci utcában van a rendelője. Előtte lehet benézünk a H&M-be. Majd megírom, hogy milyen ruhák vannak!!

Lányok, én azt hiszem kezdek bekattanni ettől a semmit tevéstől.. :? :shock:
Vendég
 


Eszti! Szerencsés vagy a fogaiddal!!
Nem úgy mint David..
http://www.youtube.com/watch?v=txqiwrbYGrs
Kicsit kiütötték szegényt.. :)
Vendég
 


Ja, varrógép!
Nekem nincs, de a párom anyukájának most vettünk egyet a JYSK-ben.
Singer, 30.000.- körül volt..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.11.26 11:04-kor.
Vendég
 


Jó reggelt!

Csajok én meg mostanában megint durmolnék délig... :? De nem tudok!!!!! :shock:
Írtam, hogy hétvégén utazunk?Most már bizti!!! Úgy várom! Átmegyünk Bécsbe is, csak kár, hogy nincs rám semmi ruci... :shock: :shock:
Fanni, nem kell irigyelni a fogaimmal, mert azt elfelejtettem írni, hogy ez nálam kuriozum, mert nekem gyönyörű és fehér(!) fogsorom van (na, nem én mondom, hanem uncsitesóm! :D ), DE!!!!belül olyan rosszak!!!Szinte egy jó fogom sincs már. Fél évente megyek hozzá a rendelőbe és mindig talál 3-4 lukat... :? Nagyon rosssz! De most nagyon meglepődtünk!!! :lol: Mindketten. Viszont mondta, hogy február fele és nyáron is meg kéne látogatnom, mert azért ennyire nem optimista... :lol:
Tényleg végül megvettétek a babkocsit?

Varrógépügyben én totál nulla vagyok... Még egy gombfelvarrása is kiseik nálam :D Hát én ilyen antiANyu vagyok!!! :D Már írtam. De a barinőm varrónő(és utálja és nem dolgozik benne, csak nekem varr, ha nagyon nyúzom... :D :lol: ). És ha gondoljátok megkérdezhetem, hogy milyen márka jó otthonra. Ő a körútra szokott járni vmilyen varrógép szaküzletbe.. Na ennyit a varrásról, mert totál elfáradtam már a gondolatban is...

Ja, Fanni, ne aggódj a kilók miatt tényleg, mert spec. én Anyum 25kg-ot hízott és 9hónap múlva nem volt rajta egy sezm deka fölös sem... Hát én csak 20-at hízta, ami le is ment az 1-2hónapban, de utána meg 1hét alatt följött, és a mai napig nem tudom, oy miért! Anyum szerint nem okés a pajzsmirigyem, de mivel nincs doki diplománk, így ebbe most nem mennék bele... :D Na majd szülés és szoptatás után megyek kivizsgálásokra, mert furi,hogy dagi vagyok, mikor Hugom 45kg-os, Anyum 55évesen 60kg-os... :? Remélem hamar megoldják és sitty-sutty ismét 50kgos leszek én is... :lol:
Jaj, belelógott a kezem a bilibe... :lol: :lol: :lol:

Na lépek, mert ma olyan,de olyan kupi van, így, hogy tegnep APa vigyázott Bibura... :evil: :evil: :evil: :evil:
Vendég
 


Jajj én csak azért aggódom, hogy azért ne hízzak mert "zabálok"... az nem zavar ha azt felszedem ami a babának kell, az természetes.
De arra próbálok, szeretnék figyelni, hogy a saját hibámból vagy éppen unalomból ne egyek össze vissza mindent.. mert azt aztán nehéz lesz leadni.. Az államvizsgák alatt mindig felszedtem pár kilót.. amit aztán csak idén tavasszal tudtam leadni..
Szerintem sokat akik 20 kg körül híznak, abból a legtöbb csak víz.. azért is megy le egyből szülés után.. Ezzel nincs semmi gond..
De én nem vizesedek (még), amit hízok az zsír!!! :)
Csak tudom milyen nehéz aztán leadni.. talán könnyebb most odafigyelni.
A pajzsmirigyed miatt nem voltál vizsgálaton?
Mind a húsz kg visszajött?

Az én anyum is 53 éves és annyi kiló is!! :? Hát én utoljára 10 éve voltam annyi...
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.11.24 10:04-kor.
Vendég
 


Még nem vettük meg a babkocsit, azóta nem is vettünk semmit..
Majd januárban elkezdünk vásárolni, mikor nem lesz mindenhol tömegnyomor.. Meg aztán sokat is tudunk vacakolni, hogy most melyik a legjobb.. ár/érték.. mit fogunk használni, hogyan...
még fogalmunk sincs semmiről :?
Vendég
 


Hellóka!

Ildikó, kérdésedre válaszolva én hétvégén "csak" a debreceni H&M-ben voltam, még jó, hogy ilyen rucikért nem mentem fel Bp-re, mert bizti ott is uez a választék. Ma viszont a C&A-ban vettem egy nacit, kicsit hosszú a szára, de ez legyen a legkevesebb. Még lehet, ezt kérem vkitől karira, meglátom, kibírom -e addig anélkül, hogy hordjam. Ja, meg vettem egy bandázst, meglátjuk, fogom-e szeretni.
Valahogy az essere2-s ruhák láttán a H&M és C&A-s rucik olyan snasszok, mondjuk a brendonban is jók voltak, igaz, mindkettőnek jó kis ára van. Általában nem szoktam ennyire a fogamhoz verni a garast, de mindig az jár a fejemben, hogy 8-10ezer egy olyan felsőért, amit jövőre nár nem hordhatok, kicsit sok. Vagy lehet túl optimista vagyok. Ha jó dagadt leszek jövőre is, akkor hordhatom :lol:

Hát, az én anyukám is volt vagy 64 kg, mikor a szülőszobára ment, most sincs több 60-nál. Én inkább apámra ütöttem, jó nehéz csontozatom van ( legalábbis ezzel indokolom a mérlegen található számot :oops: )

Én varrni egyáltalán nem tudok, mármint géppel, kézzel megöltögetem az elszakadt rucikat, meg gombot is tudok varrni, de ennyiben ki is merült a tudomány.

Ma végre elkezdtem a kari ajik beszerzését, jól elfáradtam és alig haladtam vmit. De szépen sorban megoldom 1-2-re. Ami szép még, hogy természetesen Apám Anyukámnak szánt ajándékát és a férjem szüleinek szánt ajándékát is mindig nekem kell megvennem, nem elég, hogy bénák és türelmetlenek a vásárláshoz, még ötletük sincs. És sokszor az a legnehezebb! Ti az Apukáknak mit szoktatok venni? Szegény mindig elmondja, hogy nem akar zoknit, gatyát, pizsamát, nyakkendőt, inget, de mást nem nagyon tudunk venni neki, sajna a hobbija elég költséges, azt nem tudjuk finanszírozni meg nem is értünk hozzá ( rádióamatőr, meg számítógép-rajongó ), olvasni nem szeret, úgyhogy a könyv is kilőve, 1-2x már vettünk neki U2 CD-t, de akkor meghallgatta, azóta ott porosodik. Úgyhogy marad a zokni-gatya, borotválkozófelszerelés, bár hátha van jobb ötletetek?

Szerencsére nekem jók a fogaim, csak sajna girbe-gurbák ( kiskoromban ellógtam a fogszabályzót, mindig csak addig volt rajtam, amíg kiléptem a lakásból )és lehetnének fehérebbek is, bár az esküvő előtt volt egy fogfehérítésem ( fogdoki csinálta, de itthon kellett végezni, éjszakára feltenni ). 3x bírtam megcsinálni, a 3. után egy teljes napig nem bírtam kinyitni a számat, olyan érzékeny lett tőle a fogam. Bár a szótalnságomnak a férjem biztos örült, egy nagy pénzkidobás volt az egész. És annyira nem is használt.

Még az jutott eszembe a kilókkal kapcsolatban (csak hogy nyugtassam magam :wink: ), hogy lehet azért is szaladnak fel rám jobban, azért is nagyobb az étvágyam, merthogy a terhességem előtt én elég nagy bagós voltam :oops: és ugye halljuk a rémhíreket, hogy mennyit híznak az emberek, ha leteszik a cigit. Azért becsületemre legyen mondva, hogy a két csík után semmit nem szívtam, ami az elején - főleg a hányingeres időszakban - nagyon könnyű volt, de bevallom Nektek, hogy amióta elmúltak a rosszullétek, néha ölni tudnék egy slukkért. De ez van, mindent a piciért, és remélem, hogy már soha többet nem szokok rá megint. Közületek cigizett vki akár korábban, akár teherbeesése előtt?

Na, most nekem volt szófosásom. :oops:

Kép
ire81
 
 


Sziasztok!

Én nagyon szeretném,ha a terminusra csak annyi plusz lenne rajtam,amennyit a baba indokol.Eddig nincs is gond,csak mostanában kezd megjönni az étvágyam :oops: .Idáig kibírtam nasi nélkül,az utóbbi időben viszont igencsak kívánom az édességet. :?
Ahhhhhhhh...de nehéz ez...de azt se akarom,hogy most a terhesség végéig arról szóljon az életem,hogy megvonok magamtól minden fincsi dolgot,csak,hogy ne hízzak.Mértékkel talán nem lesz gond.
Remélem. :oops: :? :roll:

Ma volt páromnak véletlen egy szabad napja,így mászkáltunk a városban és persze vásárolgattunk. :oops:
Vettünk hálózsákot meg kistakarót Pankának,magamra persze megint nem találtam se felsőt,se olyan pizsit,amilyet szeretnék. :(
Délután meg egy barátnőmmel találkoztam,akitől kaptunk egy nagy szatyor babaruhát,sőt,még egy adag pelenkát is,ami nekik megmaradt. :lol:
A lányomnak lassan már most több ruhája van,mint nekem! :lol: :lol: :lol: :lol:

piki
 
 


Ja,Reni,én is dohányoztam... :oops: Még amikor az előző babával terhes lettem,akkor leraktam.A vetélés után az volt az első gondolatom,hogy bánatomban meg idegességemben úgyis visszaszokok,de szerencsére nem így lett.Viszont cserébe rám ugrott jópár kiló...mire észbe kaptam,már újra várandós voltam és akkor meg örömömben sz@rtam(elnézést!) a fogyókúrára...ezért örülök annyira,hogy azóta is tartom a súlyom és nem híztam még ahhoz is pluszba egy csomót...

piki
 
 


Pár érdekes videó a H1N1-ről..

http://docler.hu/video/126565?inviterId=null független járványügyi szakértő 3 perc (magyar feirattal)

http://sites.google.com/site/tempopartt ... -miniszter
Vendég
 


Sziasztok!

Hogy vagytok?

De édik vagytok, hogy hiányoltatok! :)

Piki
sikerült rendbe szedni a konyhát? :) Én azt utálooom..ha egy romhalmaz..csodállak az erődért. Én általában elsumákolom és csak másnap állok neki (de emberem nem bírja nézni, és így sokszor nekiesik ő, én meg megúszom :lol: )
Árkádban is van már kismamaruci? Na akkor legközelebb én is oda megyek inkább. Én meg azon dünöngök, hogy a plázák közül az Árkádot szeretem a legjobban, de olyan messze van nekünk. Itt a MOM-ban semmi nincs..

Eszti,
azért megy a drukk a fogakhoz, annál nagyobb teljesítmény, hogy most nincs újabb lukas. Nekem is irtó rosszak a fogaim (már két hidam is van, mert régebben egy ideig kipróbáltam az sztk-t és ott ugye egyből húztak :evil: én hülye meg hagytam.. mostmár inkább magán, még ha a gatyám is rámegy.. ezért csak ritkán :lol: ) Viszont szép fehérek és nem látszik, hogy rosszak, barátnőm, akinek EGY DARAB LUKAS SINCS (????&grrr%?+ :lol: ), mindig mondja, hogy elcserélné az enyémeker, mert neki meg sárgák. Hát még én, hogy elcserélném egy ép fogsorra, tőlem akár zöld is lehet!!! :lol: :lol:

Funky
21kiló plusz úgy alakult, hogy mikor a kórházból hazajöttünk, 4 nappal a szülés után, már 12-vel kevesebb voltam! :D Tehát, gondolom, ennyi volt a "töltőtömeg". Pedig ugye a mellek plusszba jöttek, nekem terhesség alatt nem nőttek látványosan (nem úgy mint most, már most érzem, ogy nagyobbak). Aztán viszont híztam 2-3 kilót a szoptatás alatt, és miután abbahagytam, nyáron kezdtem kicsit aktívabb lenni (uszi, kocogás heti 1-2X), de minden megerőltetés nélkül lement a heti 0,5-1 kg.

Hú gyerekek, jövök még később, vagy holnap, ha más nem, mert anyósom most tett elém egy tál forró madártejet és rávetem magam.
:oops: :oops: :oops: :oops:

Még jó, hogy itt nincs mérleg ..
Vendég
 


Madártejet gyerekkoromban ettem utoljára...hmmm,de rég volt! :lol:

Borsó,az Árkádban lévő H&M-ben nincs kismama-cucc,erre én is tegnap jöttem rá :? -összekevertem a C&A-val,bocsi... :oops: :roll:

Most,hogy ennyire belejöttem a vásárolgatásba és a nap is süt,úgy döntöttem,hogy nekiesek a karácsonyi ajándékok beszerzésének.
Nemsokára indulok is,aztán majd délután beszámolok! :lol: :lol: :lol:

Szép napot mindenkinek!!! :lol:

piki
 
 


Sehol senki azóta sem?
Én most értem haza,hulla vagyok...de a nagyrészét sikerült elintézni! :lol: :lol: :lol:

Megyek,kajálok,iszom egy finom teát aztán bevágódok a fürdőkádba,mert iszonyúan megfájdult a derekam a mászkálásba,ácsorgásba...

piki
 
 


Sziasztok!!
Ezt még reggel írtam nektek, csak mire befejeztem nem volt áram.. :? nem tudtam elküldeni..

Sziasztok!

Hétágra süt a nap!!! :) Remélem ma senkinek sincs rossz kedve a rossz idő miatt!!! :P
Nekem mára már elmúlt, tegnap kicsavarogtam magam..
Vettem egy-két kari ajándékot+ egy már szeptemberben kiszemelt kabátot.. csak most már leértékelve. És a legjobb hogy még bele is férek!! :) talán még december végéig..

Képzeljétek tegnap az egyik plázában, egy cipőboltban elkaptam egy nimfa papagájt!!! Megszökött a kereskedéstől éjszaka..
Nagyon szép volt, egész addig még el nem kaptam és akkor elkezdett rikácsolni ahogy a csőrén kifért és össze vissza csipkedett :oops: :? úgyhogy beletömtem egy cipős dobozba és visszavittem a kereskedésbe.. ott azt mondták Magyarországi és be van oltva.. hát azért vettem egy Betadint a patikában.. :?

Borsó, akkor ha jól értem szoptatás után vissza tudtál fogyni. Az jó!!! :)
Én ettől tartok, hogy mi lesz akkor.. mert gondolom ha nem lesz tejem akkor mindent fogok enni... :? + mindenki azt mondta, hogy szoptatás alatt nem sportolt... na majd meglátjuk

Marcsi, én a C&A-ban láttam tegnap egy nagyon jó pizsit.. flanel anyag, elöl gombolós és volt kék és rózsaszín kockás.. én nem vettem meg, mert nem volt kedvem felpróbálni.. de jónak tűnt..

Reni, Marcsi minden elismerésem a tiétek, hogy letettétek a cigit!!
Ezért megérdemeltek Ti is egy madártejet!! :P

Apukáknak nincs sajnos semmi jó ajándék ötletem.. az enyém valamilyen lakás dekorációt fog fog kapni az új házukba.. mert ők is építkeznek... tavaly egy derékig érő vázát kapott, ami tojáshéjból volt díszítve.. tavaly előtt egy pár alsógatyát.. tovább már nem emlékszem.. Nőknek sokkal könnyebb ajándékot venni.. Kozmetikum, parfüm, fehérnemű mindig jöhet bármilyen mennyiségben.. Én azt sem tudom még a párom mit fog kapni.. tegnap azt beszéltük, hogy ne is vegyünk egymásnak semmit, most úgyis a ház az ajándék mindkettőnknek.. de ezt nehéz betartani.. valami apróságot legalább ki kell találnom..

Szép napot nektek!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Marcsi ügyi vagy, hogy majdnem minent elintéztél... :D
Fanni, nem semmi a papgályos sztori...Hm, mik vannak???? Én olyan pozitív voltam, hogy szülés után lefogyok! :D Most már inkább elszánt. :lol: Pont ma panaszkodott a barinőm, hogy nem mer már ráállni a mérleg... :? Ja, 60kg és 175cm. Szóval van mit félnie, mi? :lol:
Én pont mostanában vadászok Papának(Ő a férjem) ajit. Neki névnapja is van. Na azt hétfőn megvettem, remélem tetszeni fog neki... Karira tudom mit szeretne, de az nagyon-nagyon drága. Most az ebay vizslatom, hááátha. Ma pont le is akartam menni a Campiba megnézni pontosan az óráját, de olyat alutam én is délután... :shock: :shock: (jaj, nem mükszik a D betüm... :evil: ). Na majd meglátom, hogy holnap sikerül e lemennem... :?
Én csak após kari ajiban tudok segíteni. Háát neki nem könnyű, évek óta csak egyféle pulcsit, polót, cipőt hord :? Most vettünk neki joggingot, mert lefestékezte nálunk a sajátját, erre kiderült, hogy Anyósom is azt vett. :lol: Hihi, vittük vissza és vagy 1órás szenvedés után (mert persze pénzt nem adtak vissza-Nike-ban :evil: ) muszáj volt valamit találni... :shock: Azt hittem ott szülök is, mert nem találtunk semmit, majd Apa hozott vhonnan egy pulcsit. :shock:
De kettejüknek vmilyen utazás lesz befizetve az egyik hétvégére, e ezt tudni fogják,mert nem akarok össze-vissza kavarni...
Anyumnak nagyon könnyű mindig. Most épp táska és ékszer mizériában ég, így a sznapjára :shock: (hétfőn lesz) táskát kap, karira nyakláncot és névnapjára meg a hozzávaló fülbevalót!
Igen nálunk húzós a december!!!!Nindenkienk van sznap, névnap, kari!!!! :lol: :lol: :lol: Én meg szívok és agyalok....
Vendég
 


Sziasztok!

Bizony, az ex-bagósok dícséretet érdemelnek! Nagyot! Küldöm a madártejet, nyissatok ablakot! :wink:

Köszi a varrógép tippeket,

Funky,
nem Singer volt az véletlen? (mert Zingler-ként rákerestem, de nem adott ki semmit) mert ha az, akkor megnézem. Nem emlékszel véletlen, hány programos?
Sztem szoptatás alatt is lehet szinte mindent enni, azt vettem észre, hogy amelyik baba hasfájós, az úgyis sír, bármit eszik is az anyuka.. Én nem vettem észre összefüggést pl a felfújós ételek és a baba nyűgössége közt. Szegény barátnőm egy idő után mindenről leszokott, semmi zöldség, semmi gyümölcs, semmi tejtermék, merthogy sír a baba. A végén már azt mondta, hogy ha a piritóst vajazza meg, már attól sem alszik aznap éjszaka. Na akkor döntöttem el, hogy én ezt nem fogom csinálni..
És egy idő után sportolni is lehet, ha már nem fájnak a tőgyek.. :lol: persze a mozgástól kicsit lassabban termelődik, de ez alig észrevehető.

Ma varrogattam itt anyósom gépén (de após mutatta meg, hogy kell, ő jobban ért hozzá :D ), nem is rossz, de azért azt eldöntöttem, hogy mégsem a már kinézett 60ezres toyotát fogom megvenni, hanem jó lesz egy olcsóbb is. Egy kezdőnek.. :wink:

Eszti,
igen az oktogonnál van egy nagy varrógépcentrum, én is ott nézelődtem (a neten).

Piki
gratula, az ajándék-bevásárláshoz!

Jóéjt nektek!
Vendég
 


Jó reggelt!

Ismét szép napsütéses napunk van....Én ma ismét neki veselkedek, hogy lejussak a Campiba egy kicsit kimozdulni és Bibunak is jó lenne egy kis játsziház!!!
Írtam, hogy már járunk?! Nincs négykézláb, csak két láb! És annyira profin megy, hogy mindkét kezében cipeli a játékait. És rójja a köröket!!! Nagyon kis cuki. :lol: :lol: :lol:
Meg az az új játékunk, hogy megpróbál megetetni... Néha a szemembe nyomja a kanalat, de hát nem mehet minden tökéletesen! :lol:

ki mit csinál ma?
Vendég
 


Ja, nem írtam! Ezek nálam az új infók!!! :lol:
Vendég
 


Hip-hip-hurrrráááá Bibunak,amiért ilyen ügyes és szabadon jár! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Az intézetben én is megünnepeltem anno az összes gyerekemmel,mikor elindult...annyira jó volt...és még jobb lesz,mikor majd Panka indul el! :lol: :lol: :lol: De asszem,ez még kicsit odébb lesz... :lol:

Nekem ma beadandót kéne írnom szombatra a suliba,gondolom,mondanom se kell,mennyi kedvem van hozzá... :( :?
Reggel voltunk piacon,vettünk céklát-mostanában imádom,ami nem baj,mert úgyis vérszegény vagyok-azt is meg kellene csinálni,meg sütnöm is kéne valamit,mert azt meg megígértem anyósomnak.

Szóval ilyesmiket csinálok ma...semmi extra,de nem is baj,mert tegnap nagyon elfáradtam...

piki
 
 


Gratulálok Bibunak! Ezért tényleg megérdemel egy kis játszóházat!! :)

De igen Singer.. :oops:
Nem tudom hány fokozat van rajta, de nem csak egy-kettő.. majd megnézem. De szerintem ez nem egy állandó termék a Jysk-ben.. mi kb 3 hete vettük..
Mindig meglepődök valamin.. ezen még nem is gondolkodtam hogy nem ehetek majd bármit?? Mert lehet a babának fáj tőle a hasa..
Eszti? Ti hogy voltatok ezzel?

Mi nemsoká megyünk a dokihoz, majd doki után benézek az Ille-Ollába :) aztán megyünk a konyhai gépekért.. majd egy Takko üzletbe... ma 50% minden.. igaz még nem voltam ott, de két barátnőm sokat vásárol a Takkoban..
Majd vigyázok az öcsémre, amíg anyum spinningel..
Vendég
 


Na,én már haza is értem.. a doki lemondta, műtétje volt..
Ti merre vagytok??
Vendég
 


Sziasztok!

Én ma nagyon elfáradtam, egyre inkább érzem, hogy nem bírom, egész héten pörögtem, volt egy rakás tárgyalásom, meg extra sürgős, jólennemégtegnapelőttre ügyfelekre. Kész vagyok. Mindenki ilyenkor őrül meg, ezt évről évre megfigyelem, mindenkinek ilyenkor, év végén kell mindent elintézni. Teljes KO, kibuktam kicsit, úgyhogy holnapő tuti no work, inkább brendonozás Apával, meg körömtöltés, ez utóbbit annyira nem szeretem, de így legalább néz ki vhogy a mancsom. Ez sem sokáig lesz már, lassan megint elkezdődik majd a letört körmök korszaka... :cry:

Bizti cuki lehet Bibu, ahogy teper, én is csak gratulálni tudok neki!

Képzeljétek, ma meghalt az egyik cicánk, Gömbike. Van két hézimacskuszunk anyukáméknál, az egyik 15 éves ( volt ) , a másik 14. Hát ma az idősebb sajnos elment. Az utóbbi időben nem ápoltam velük túl nagy kapcsolatot ( a toxop. miatt ), de azért nagyon sajnálom, hogy már nem fogom látni és pár könnycseppet is ejtettem. :cry:

Hát, ezen a héten és főleg ma nem történnek velem nagyon szupi dolgok, bár annyi örömteli történt, hogy 2 napja először a kezemmel is éreztem, hogy megrúgott Esztike, tehát már nem csak belülről kaparászik a picur, hanem nyomatékot is ad tetteinek. Ennek igazán örültem. :lol:

Na megyek és lazítok, muszáj, mert érzem, hogy kivagyok.

Kép
ire81
 
 


Rena,sajnálom a cicádat... :(
Én is olyan szomorú voltam,mikor a kutyám meghalt,pedig akkor már évek óta nem laktam otthon és alig láttam.De nagyon rossz volt.

Azt is sajnálom,hogy ennyire ki vagy bukva,de asszem,már írtam párszor,hogy jó lenne,ha többet pihiznél-nem akarom magam ismételni,sem téged bosszantani! :lol:
Az meg szupi,hogy érzed Esztikét ebben a formában is! :lol: :lol: :lol:
Mi esténként szórakozunk azzal,hogy Pankát nézzük,ahogy vándorol egyik oldalról a másikra,mint valami kis alien. :lol: :lol: :lol:
Főleg attól szokott totál felpörögni,ha a pocakomra tesszük a kis zenélő dobozkát.Andris ide-oda huzigálja,Panka meg teper,forog utána! :lol: :lol: :lol: Mi meg szakadunk a röhögéstől és drukkolunk neki.Olyan jó,hogy már most lehet vele játszani! :lol: :lol: :lol:

piki
 
 


Sziasztok!

Háááááááááááát én úgy elfáradtam!!!!!!persze Bibu addigra jött bele, mire én elkezdtem görcsölni... :? Na így járt, majd legközelebb!!!

Rani, sajnálom a kismacskuszt!!!! :cry: :cry: :cry:
És pihizz egy kicsit! Nekem anno a Brendon volt a kedvenc progim... :D azóta nem... :? kicsit nyűg!!!! :? :lol: Én a körmöst és a fodrászt nem voltam hajlandó elhagyni.... Nálunk Apa vigyázz Bibura, én meg megyek szépítkezni!!! :lol: :lol: :lol: Én nem tudom megcsinálni a körmeim és még fele annyi időm sincs, mint előtte... Hát így maradt a körmös...

Fanni, én pont emiatt a hükyeség miatt szedtem vissza a kilókat(vszeg), mert nem volt ugyan hasfájós, de nem ettem szinte semmit... :? Csak kenyeret, meg ilyeneket, amik nem okoznak hasfájást! Sőt, engem a tejtől is eltitltottak, mondván tejérzékeny/allergiás lesz a gyerek!!!Na ezt azért nem kommentálnám, mert ez már nálam is kiverete a biztosítékot!!!! A dokim meg pont azt mondta, hogy igyak sokat!!!Én meg csak neki a szavára adok. Marcsi tudja miért!!!! :wink: :lol: Ja, Marcsi szoptatás témában is jókat tud adni!!! :lol: :lol: :lol: Egy igazi kincs ez a doki, nem???? :lol: :lol:

Na lépek, mert olyan, de olyan fáradt vagyok!!!!! :roll: :roll:
HOOOOOOOLNAAAAAAAAAAP UTAZUNK!!!!
Vendég
 


Tudjátok min filóztam? Adrien is eltünt? :cry: Lehet velünk van a gond???? :cry:
Meg voltak még mostanában újak még (Borsón és Ildin kívül) vagy nem? Vagy már csak szenilis vagyok??? Remélem nem hagynak itt minket az újak!!!! :shock:
Vendég
 


Eszti
ez a tejtől eltiltás dolog a tejallergia miatt tényleg m@rhaság :lol: ezt nekem is mondták. Ja, meg, hogy ne egyek szoptatás alatt epret, meg cseresznyét! :lol: (a kiscsaj májusi volt, szóval ilyet nekem ne is mondjanak, hogy egy egész szezont hagyjak ki emiatt! :lol: ) Hát, anyukám a kórházba hozott be mindkettőből egy nagy dobozzal, akkor indult ettem először abban az évben, és bárkit kínáltam, mindenki csak fintorgott :lol: Én meg tömtem magamba nagy boldogan, hogy nem kell megosztani másokkal :lol:

Hú de szeretném, ha nyár lenne. Úgy ennék egy kis görögdinnyét..(is)..meg barackot.. :roll:

Na megyek reggelizni, bontok valami gyümölcskonzervet..

Ti nem vagytok valamire nagyon kívánósak? Én Bogival is a dinnyére voltam nagyon ráállva (mondjuk akkor késő ősszel még elmentünk egy nyaralásra, mondván, hogy a gyerek után egy jó darabig úgysem fogunk, és ott még volt dinnye..), meg a halászlére, amit egyébként ki nem állhatok. (és pont akkor karácsonykor nem csináltak rám való tekintettel! :lol: :lol: :lol: ), de most szólok előre, hogy jöhet, hátha most bejön.
Vendég
 


:!: :!: :!:
Csajok, hamár így szóba kerültek a dokik, aki pesti és ajánlja az övét, az küldje már el lécci a doki nevét, elérhetőségét, kórházat! (nyilván mindenki, de ti tudjátok, hogy hogyan vállal, mikor megy szabira, stb)
Mert úgy néz ki, nekem dokit kell majd váltanom a finishben :( :( (a kórház miatt), és akkor lehet, hogy már előbb elkezdenék járni az újhoz. Mégsem jó az, ha csak a szüléskor látom először, nem? :lol:

A kulcs a gátvédelem, aki mereven elzárkózik, azt most kihagyom, és rátermett szülésznőt is keresek.

Köszi nagyon, nagy-nagy segítség volna!!!! :!: :!: :!:
Vendég
 


Ja, priviben is jöhet természetesen!

Az előbb jól jött volna a laptetű :D

Na megyek, megnézem azt a "peach in light syrup.." :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Na igen, ettől félek én is, hogy majd akkor mi lesz ha nem lesz tejem, van nem elég és ezért össze vissza fogok enni mindent.. plusz mozogni se merek majd mert kevesebb tej termelődik, meg más lesz az íze..stb..
Na majd meglátjuk, remélem lesz bőven és akkor nem lesznek ilyen gondok..
Mondjuk érdekes, hogy valaki pont azt mondja hogy szoptatás alatt fogyott le nagyon, mert a gyerek mindent leszívott róla.. jó lenne ebbe a csoportba tartozni.. :D

Borsó, Miért kell dokit váltanod a kórház miatt?? Melyik kórházban dolgozik?

Marcsi, aranyos lehet ahogy "megy a doboz után" :D
Már elég régóta hallja nem? Régebben is írtad.. én azóta néha próbálkozom egy kis zenélő báránnyal, de nem igazán veszem észre hogy hallja.. meg azt sem hogy más hangokra reagálna..
Remélem azért hall.. :shock:

Nekünk a mai program újra a doki.. :? Remélem ma már túl leszünk rajta.. Este majd megírom a méreteket! :)

Szilvi, megint nagyon eltűntél.. ??
Vendég
 


Fanni,biztos hall! :lol: :lol: :lol:
Ha nincs ébren,akkor Panka sem reagál,alszik tovább. :lol:
Mi elég gyakran szoktunk vele zenét hallgatni,mostanában Vivaldira és Mozartra megy a házimunka! :lol: :lol: :lol: Ezeket állítólag nagyon bírják a magzatok,szerintem a miénk is. :lol:

Eszti,sikerült ezek szerint bébicsőszt találni a hétvégére?
De jó!!! :lol: :lol: :lol: Úgy örülök,mintha legalábbis én utaznék... :lol: :lol: :lol:
Remélem,nagyon-nagyon jól fogjátok magatokat érezni és feltöltődsz kicsit! :lol: :lol: :lol:

Egyébként én is abban reménykedem,de nagyon,hogy majd a szoptatás alatt sikerül visszarendezni a súlyom a régibe...bízom benne,hogy ez nem csak hiú ábránd :oops: :roll: !
A kajákról nekem annyit mondott anyukám,hogy a puffasztó dolgoktól,pl.kelkáposzta és társai tényleg fáj a csecsemők pocakja a szoptatás alatt,de túl sok tévhit kering ezzel kapcsolatban,így ennek érdemes majd valami hivatalos fórumon utánanézni.
Nekem a legelején azt mondta a védőnő,hogy a legújabb trend szerint tehéntejet már a terhesség alatt sem lenne szabad inni,csak korlátozott mennyiségben,a baba esetlegesen kialakuló tejallergiája miatt...ezt csak elmondta,hogy tudjak róla,de egyébként nem ért vele egyet...a dokink szerint a szervezetemben bízhatok,egyek-igyak azt,amit megkívánok-ésszerű határokon belül persze,gondolom,értitek,mire gondolt... :oops: :roll: :lol:

piki
 
 


Hát remélem!! :) Gyorsan be is tettem a Négy évszakot.. :)

Mostanában tényleg egyre több helyről hallani, hogy mennyi laktózérzékeny ember van.. csak eddig nem tudták, hogy az a bajuk..
A Sparban láttam, hogy lehet laktóz mentes, vagy csökkentett laktóz tartalmú tejtermékeket venni.. De gondolom ha hasfájós a baba és már minden puffasztó ételt elhagyott a kismama érdemes lehet megfigyelni hogy nem e a tejtől, illetve laktóztól..
Én amúgy is elég kevés tejterméket eszem.. mostanában egy kicsit többet.. mert nem eszem húst sem, csak minimális mennyiségű halat..

Eszti, hová utaztok hétvégére?
Érezzétek jól magatokat!! :D 8) :lol:
Vendég
 



Sziasztok!

Mi már itt vagyunk! Háááát, érdekes! Ma reggel úgy összevsztünk, hogy reggel óta nem beszélünk...1órája békültünk ki! Ezek vagyunk mi! Mint az olaszok!!!!! :lol:

Borsoo, igen én is csak a fújosakat nem ettem. Én már olyan hülyeséget is hallottam, hogy gyümiket sem lehet. :? áááááá! Én kibuktam!!! Ha gondolod, mi a Marcsival (remélem írhatok helyette is) szívesen ajánljuk a dokinkat!!! Nekem sok ismerősöm/rokonom jár hozzá. Ő ilyen természetesség híve, normális, földhözragadt. Nekem gátvédelmem volt, de ez inkább a sznőm érdeme! :lol: De ketten együtt zseniálisak voltak! Na de nincs több reklám. Neked miért kell váltanod?
Én Istvánban fogok ismét, de sokan utálják! Szóval szerintem ha gondolod először válassz kórházat.

Fanni, én a laktózérzékenységet nem a tejfogyasztással kötném össze...(bár nincs doktorim!!!!!), inkább már annyira nem eszünk természetes élelmiszereket!!! A tej sem igazán tej! Régen nem voltak laktóz érzékenyek az emberek atejre! Szóval szerintem ez az "ÚJ" tejnek köszönhető. Na ennyit mára dr.Esztiből.

Reni, remélem pihiztél egy picurt!!!!!!
Marcsi, igen, próbálom jól érezni magam, meg pihizni, majd meglátom mi lesz!!!! Már most bevagyok zsongva Bécstől!!! Persze István nem akar menni... :cry: :cry: Ja, a szafirpark meg bezárt!!!! :cry: :cry:

Szilvi, Ildi, Adrienn, mizujs veletek?
Vendég
 


Eszti! Nem csalódtam bennetek! :lol: :lol: :lol:
Mi ugyanilyenek vagyunk,dettó! :lol: :lol: A hétvége hátralévő részében azért élvezzétek ki a helyzetet! :lol:

Borsó,jelezd,ha érdekel a mi imádott dokink és küldöm az elérhetőségeit.Mi maximálisan elégedettek vagyunk vele,ahogy Eszti is írta. :lol: Részemről nagyon örülök,hogy őt választottam.

Nekem holnap megint suli :( :( :( ...
Mintha tegnap lett volna,hogy utoljára ezért nyafogtam,milyen gyorsan elment ez a hét...nagy keservesen egy beadandót is megcsináltam,de feláll a szőr a hátamon a gondolattól,hogy mennyit kellene még... :(

Megyek,felvidítom magam,Panka mocorog így előadjuk újfent a zenélődobozos magánszámunkat! :lol: :lol: :lol:

piki
 
 


Eszti
na ez jó, mi is ilyenek vagyunk!! :lol: :lol: Azért remélem, mostmár végig jól érzitek magatokat!! Hol pihiztek? (lemaradtam :oops: )

Piki,
ezek szerint Te vagy Marcsi? :lol: Oké, kezdem vágni..
Jöhet a doki elérhetősége!!

Az István az az, amelyik a Fehérvári úton van? Mert az nekünk viszonylag közel van, (ennél már csak a János kórház volna közelebb, de oda nem annyira szívesen.. bár állítólag felújították a szülészetet..)

Szóval ha az, akkor ott a szülészeten már jártam, mikor az emberem barátjának a felesége szült. De a srácot nem engedték be a vajúdáskor, csak a kitolásnál. Szegény eléggé kivolt (apukák amúgy is kivannak :lol: ) szóval az a szülésznő nagyon szigorúnak tűnt, de ilyen minden kórházban van legalább egy (sárkány :lol: ).

Na nem akartam leírni a sztorit, mert semmi küli, csak rizsa, szóval aki unja, ugorja.
A Kútvölgyit sajna jövő júli 1-től tervezik privatizálni, és az én dokim azt mondja, neki az elveivel nem fér össze, hogy olyan helyen dolgozzon, ahol csak fizetős betegeket látnak el. (itt meglepődtem, de végül is lehet, hogy ilyen is van, ő amúgy is elég szigorú, de megteheti, főorvos volt ott, kb 30 évig). azt mondta, hogy akkor az is felmerül, hogy már csak a nőgyógyászatot viszi tovább, a szülészetet nem. (már így is nyugdíjasként rendel ott, én is nála születtem :lol: és furi, hogy a lányom is, de azóta hallottam, sokan vannak így :lol: ) szóval lehet, hogy inkább így akarja szépíteni, hogy már visszavonulna, állítólag 2 infarktusa volt az elmúlt 2-3 évben.
Namost, mivel én júli 3-ra vagyok kiírva, a dolog elég necces :lol: :lol:
drukkolok, hogy csússzon az átadás (férjem szerint tuti fog, ő is építőiparban van. Ja, mert azt még nem mondtam, a termeket is átépítik. De már ez magában is irtó furi, hogy egy kórházon belül csak egy osztályt privatizálnak). de nyilván az új tulaj mielőbb szeretne pénzt látni, így azért lehet, hogy egyáltalán nem lesz csúszás, inkább összecsapják az átépítést..
Szóval, kértem a dokit, hogy ajánljon másik dokit a végére, de ő csak onnan tudna ajánlani, a kollégái közül, ami ennyi év után érthető, csakhogy ha már úgyis egy idegen dokinál fogok szülni, akkor nem hiszem, hogy ki fogok fizetni 3-400 ezer forintot, csak azért, hogy a kútvölgyiben legyek utána. Ami nem volt rossz, de ahogy hallom, mostmár azért szinte mindegyik kórház szülészete modern. "Dióhéjban" ennyi. Bocsi a litániáért..
Annyira megbízom abban a dokiban, nagyon sajnálom a dolgot.. :cry:
Még azért reménykedek.. Vagy.... benyomok egy bábakoktélt júni végén... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :oops: :oops: :oops: az nagyon veszélyes?? Na majd meglátjuk. Nemsokára ultrahang, még az is lehet, hogy előbb fogant, mint gondoljuk..

Tej: én a tejallergiát nem tudom. A tejcukorérzékenység viszont állítólag attól alakul ki, ha az ember sokáig nem iszik tejet (kb 10-15 évig), vagy csak alig. Férjem is érzékeny, őt felfújja (nem jól bontja már a szervezete, elszokott tőle). Ezért a kiscsajnak nem is adtam egy éves koráig tehéntejet, csak rizstejet, zabitalt, hipoallergén tápit, hátha ez örökletes.. Aztán kb 4-5 hónapig kapta a laktózmentes tejet (match-ban is kapni frisset is, nemcsak tartósat), csak nemrég iszik tehéntejet, de eleinte azt is vizezve. Semmi jele a problémának, remélem, így is marad. De most itt anyósék hozatják a frissen fejt jó erős házitejet, és ez bizony kiütötte a szája körül, mint amikor pár hetes volt :lol: :lol: Úgyhogy megint vizezünk.
DE: emberem azt vette észre, hogy a nem homogénezett tej nem fújja fel. Tehát lehet, hogy a laktózhoz tényleg nincs is köze, csak a zsírláncok széttrancsírozásához.. :lol: Szóval igaza lehet Esztinek, még így doktori nélkül is :lol: :lol: :lol: :lol: , hogy a túl sokat szadizott tejjel van a gond

Na elteszem magam holnapra, mert a kiscsaj bekómált fél 7-kor, így asszem holnap kelhetek a kakasokkal :(

Jó zenehallgatást babák és mamák!

(Bogi a hasamból csak a Civilizációk 3 zenéjét hallgatta, de azt napi rendszerességgel :lol: :lol: lehet, hogy ezt a kölköt most megpróbálom majd valami kultúrára is nevelni :lol: )

Most rajtam volt a szófosás, adom tovább valakinek.. :oops:
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?