Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Botanika!
Nálunk a "véletlen" műve a négy gyerkőc.Kép Az első után mindenképpen szerettem volna még egyet, de ikrek lettek.Kép A mostani babát már nem terveztük, bár én még szerettem volna egy kislányt erősítésnek magam mellé.Kép Ez a vágyam úgy néz ki, csak vágy marad, de talán jobb is így, 4 fiú már majdnem egy vizilabda-capat!Kép
Nálunk a mindennapok változóak, de azért vannak sarokpontok (pl:étkezések, alvás), azokat igyekszünk betartani, de persze nem mindig sikerül.
Három gyerkőc most már egész jól elszorakoztatja egymást, bár állandóak a veszekedések. Az való igaz, hogy rengeteg türelemre van szükség hozzájuk, de azt is elnézik nekem, ha időnként elfogy a türelmem, és olyankor kiabálok.Kép
Az én alvásigényem valóban kevesebb, de ha nagyon fáradt vagyok, akkor a srácokkal együtt én is alszom délután.Kép
Segítség az van, jár hozzánk egy takarítónéni hetente egyszer, ő a harmadik nagymamánk.Kép A rendes nagyik közül anyósom az, aki időnként lehetőséget ad nekünk egy-egy kiruccanásra kettesben a párommal. Egyébként meg apa besegít az esti műsorba, illetve a hétvégi programokba. Napközben Gergő oviban, Bence és Marci bölcsiben vannak, tehát még szabadidőm is van.Kép Most nyáron pedig - hogy elköltöztünk - ott a kert, ha már bárányhimlő miatt nem mehetünk emberek közé.
Főzést azt változó, hogy oldom meg, ha van kedvem este megfőzök - ez a jobbik megoldás -, ha nincs, akkor délelőtt.
A korod miatt semmiről nem vagy lemaradva, én is 30 évesen szültem az elsőt.Kép Szóval, hajrá előre, irány a nagycsalád!KépKépKépKépKép(Kép)

Gabi
efgabi
 
 


Botanika!

A négy gyerek nálunk is a véletlen műveKép
Három gyereket szerettem volna és négy sikerült, mert harmadszorra ikrek lettek. De nagyon örülök neki, mert azt hiszem magamtól talán soha nem szántam volna rá magam egy negyedik babára.
És mivel a páromnak már van egy nagy lánya is az előző kapcsolatából, annak is örültem, hogy három közös gyerekünk lehet. De a sors közbeszólt, így négy leszKép

Amíg nem voltam pocis az ikrekkel, simán mentek a hétköznapok. Mindy oviba, Korina velem. Teljesen jól működött. Most kicsit nehezebb, mert sok mindent már nem csinálhatok pl: emelés, hajolás. Aztán vannak amiket meg már nem tudok: futás, hosszú séta, sok állás stb.
Biztos nem lesz könnyű amikor már 4 gyereket kell ellátnom, de azért menni fog. Eleinte lesz segítségem, anyu és apu meg a párom. Később meg majdcsak megoldom valahogy.
Kiabálni én is szoktam, ha elfogy a cérna. Nincs se ovónői tudásom, és szülésig segítségem sem. Túl nagy rendszer sincs, csak annyi, hogy Korina még alszik napközben. Azért általában estére én is kidőlök, ritkán bírok késő estig fent maradni.
Az alvásigényem tényleg csökkent. Este 11-től reggel 6-ig kipihenem magam általában.
Én 26 évesen szültem az elsőt és most egy hónap híjján 32 leszek amikor az ikrek megszületnek.Kép

Drukk neked, és hidd el te is leszel ilyen "NAGYON ANYU"KépKépKép
linato
 
 


Sziasztok!
Köszönet sok-sok nektek a biztatásért. Rámfér, bár Bambi mostanában nagyon jó fej is tud lenni. Az időnkénti bújós cicaságai nem egy-két órára, de sokra felül tudnak emelni némi nehézségeken. Ha e tendencia folytatódna, hajjaj! Akárhogy is tesó(k) lesz(nek) ez tuti, csak még felturbózom addig magam itt köztetek - ez az "anyu-egyetem"Kép.
botanika
 
 

 
 

Lányok!

Azt olvastam a Budai Polgárban, hogy a Cseppkő és a Zöldkert utca sarkára terveznek egy játszóteret, és a képviselőtestület ötmillió forintos keretet hagyott jóvá erre a célra!Kép

Gabi
efgabi
 
 


Sziasztok!

Segítsetek! Bölcsit keresek. Most derült ki, hogy sajnos bölcsibe kell mennünk. (lányom 2 éves volt júniusban) Az 4 Önkormányzati bölcsiből szabályszerüen elhajtottak. Lekéstük a jelentkezést. Ha van ötletetek, hogy hogyan lehet bejutni mégis vagy tudtok nem túl drága magánbölcsit, kérlek írjatok. Hidegkúton lakunk, de a Völgy u., Hüvösvölgyi út, Pasarét környéke is jó lenne.

Nagyon köszönöm!

Dorinanya
dorinanya
 
 


Szia Dorinanya!

Próbáltad a Zsebibabát a Hidegkúti út elején? nem tudom, mennyibe kerül, de telefonszámot tudok hozzá adni. Van még egy játszóháznak elnevezett bölcsi-ovi a Zsolt fejedelem utcában is, ahhoz is tudok telcsiszámot küldeni, ha érdekel. Na, meg a Patakhegyi úton a Gyerekbirodalom magánbölcsőde.
Hirtelen ennyi jutott eszembe.Kép
De ne add fel az önkormányzati bölcsit se, mert lehet, hogy valaki a beszoktatás idején vagy utána meggondolja magát. Telefonálj kéthetente vagy havonta, hátha egyszer csak lesz hely a lányodnak.Kép

Gabi
efgabi
 
 


Efgabi!

Nagyon köszi! Sajna rá kell jönnöm, hogy havi kb. 50-60 ezer a magánbölcsi. Ez nagyon drága. Nem is értem, hogy hány gyereket tudnak beadni ilyen árak mellett.
Az Önkormányzatis nyomulás mellett döntöttem. Folyamatosan hívni fogom Őket, talán akad hely.

Mégegyszer köszi, Dorinanya
dorinanya
 
 


Dorinanya!

Nagyon szívesen, remélem, sikerül bejutnotok. Bár 5-én volt a szülői, akkor azt mondták, hogy a várakozó lista is elég hosszú.Kép Ha dolgoznod kell menni, akkor próbáld meg a munkahelyed környékén is végigjárni az önkormis bölcsiket, mert úgy hallottam, hogy csak itt van ennyire teltház. Esetleg még a III. kerület Szépvölgyi úti részén is keresgélhetsz, telefonkönyvben biztos benne vannak.
Sok sikert!Kép

Gabi
efgabi
 
 


sziasztok! Megjöttem a nyaralásból, hozzá vetőleg pihenten. Legalább is a környváltozás jót tett. A nővéremékkel együtt voltam, neki van egy 11 éves fia, meg egy 8 éves lánya, meg az én 3,5 és 5,5 éves fiaim, plusz a 4 hós ikrek ( Egyik lány! Ő lesz az erősítés a női oldalon, a pasikkal szemben. Elég kolerikusnak tűnik már most! ) , szóval képzelhetitek ezt a pihit 6 gyerekkel! Haha. De ezt nem panasznak írtam!
Botanika! Nálunk is úgy lett 4, hogy 3.ra dupláztunk, de lehet, hogy amúgy is bevállaltuk volna. Néha úgy érzem kevés a kezem, de amúgy - pont a párom mondta múltkor- , hogy ha nem is nőtt több kezem, de vhogy hatékonyabban használom. Pedig régebben sem voltam egy lassított felvétel, csak hát a kényszer növeli a kreativitást. Szóval ne gondold, hogy mi zseniális anyucinak születtünk, te is belejössz, ha kell. A korod miatt se aggódj, én 28,5 voltam, amikor Ábel született, és most 34, amikor az ikrek.
Nagyon örülök, hogy így megélénkült a topic. A játszó témára még visszatérünl, csak most mennem kell! Üdv mindenkinek: Claire
claire
 
 


Szia Claire!

Örülök, hogy jól telt a nyaralásotok!Kép
Lassan mi is kilábalunk a bárányhimlőből, és kiszabadulunk a szobafogságból!Kép Úgy tervezzük, hogy 29-én utazunk el egy hétre, amikor is nekem kezdődik a suli. Egyelőre úgy tervezem, hogy beiratkozom, aztán majd kiderül, tudok-e készülni a vizsgákra.
Játszótérről megpróbálok többet megtudni az alpolgármestertől.Kép

Gabi
efgabi
 
 


Szia !Örülök, hogy múlik a "bégetés". Mi eddig elkerültük, de a dokinéni szerint jó volna még suli előtt a nagyoknak, de a kicsiknek még korai!
Szuper lenne ez a játszó dolog.
Mennyit halaszthatsz a suliból? Sajna az én doktorim utolsó éve most kezd ketyegni, és a halasztást már a második gyerkőcnél ellőttem, de ki gondolt akkor még az ikrekre??? Claire
claire
 
 


Claire!
A halasztást majd megkérdezem beiratkozáskor, mert most nem tudom fejből.Kép
Játszóterek egymás után újulnak, bővülnek, épülnek!Kép Most olvastam a Budai Polgárban az Adyligeti játszóról! Holnap érdeklődöm a Cseppkő utcai felől!Kép

Gabi
efgabi
 
 


Szia Gabi! Azt mondja a szomszéd asszonyom, hogy ők is érdeklődtek az önkormon. Nekik azt mondták, hogy a Cseppkő utcában még azt a betonos foci-kosár pályát is meg akarják szüntetni, emrt lakossági bejelentés érkezett, hogy a gyereke nem átallanak labdát püfölni ott, ami a közel lakókat nagyon zavarja. Szóval lehet, hogy lebontják és befüvezik simán.Akkor most hol az igazság?
És azt is mondták, hogy semmi pénz nincs új játszóra. Itt a Napsugár- Túrista kereszteződésben lévő telket átadnák, ha csinálnánk vmi alapítványt, és szereznénk pénzt a kiépítésre. De azt karban is kell tartani! Meg az nem túl nagy, és elég fura alakú telek, nem tudom előrébb vagyunk -e vele!
Jót őszöltetek? Hogy vagytok?
Enyémek ma kezdték az ovit,egészen odavagyok, hogy már a kicsi is ovis!
Üdv: Claire
claire
 
 


Szia Claire!
Játszótér ügyben még nem érdeklődtem, de holnap úgyis önkormis napom lesz az apasági miatt, majd rákérdezek Porkolábnál, ha el tudom kapni. Nálunk mindent megcsináltak, amit beígértek, már a vízcsap is áll, csak még nincs bekötve. Átküldtem már a levelet, amit írtam ezügyben? Bár az bővítésről szól, de a jelek szerint hatásos volt. (Rossz nyelvek szerint csak azért, mert errefelé lakik a polgármester.)
Majd beszámolok, hogy mit tudtam meg!

Gabi
efgabi
 
 


Köszi! Én néztem még egy területet, a Cseppkő és a Szikla(?) utca között, tudod, ott a Pittypang suli fölött egy elég nagy , de lejtős park, ta lán az is alkalmas lenne. Szerintem a területen nem kell sokat művelni, és az egy átvezető utas kis rész, eladni úgy sem tudja az önkorm. Amúgy erre meg a Csillag lakik, ha már a rossz nyelveknél tartunk...
Claire
claire
 
 


Szia Claire!
Kicsit átszervezték az önkormit, az új irodába rakták át az anyakönyvi csoportot a Margit körútra, így nem voltam a Mechwart ligetben. De holnap felhívom az alpolgármestert, csak el ne felejtsem.Kép

Gabi
efgabi
 
 


Sziasztok!

Új vagyok itt a Társalgóban, ezért néhány infot írok magamról. 29 éves vagyok és egy 5 hónapos lurkó anyukája, aki tündéri.
Szívesen megismerkednék olyan anyukákkal, akik a Batthyány tér környékén laknak és sétálhatnánk közösen valami csöndesebb, nyugisabb útvonalon és eszmét is cserélhetnénk. Ha tudtok esetleg baba-mama klubról a környéken, annak is örülnék.

Osoa
osoa
 
 


Szia Osoa! Nekem 5,5 hónaposak az ikreim, de mi kicsit feljebb lakunk a hegyen. viszont a Marczibányi Művházban van baba-mama klub, én annak idején, amikor a nagyok még nem voltak ovisok, a Pasarétre jártam, de a Marczisról jókat mondtak, akik jártak arra. Séta hely legközelebb hozzátok talán a Millenáris. Én amúgy kapható vagyok egy kis sétára és ismerkedésre, csak még össze kell szerveznem a családomat, mert a két nagynak (értsd: nagy és kiscsopis ovisok) most indul be az élet, beszoktatás, zeneovi, stb, szóval még kissé szérszórt vagyok! Amúgy mennyire van napirendetek, milyen időpontra gondolsz?
Claire (A profilomban láthatsz minket, kattits a nevemre.)
Gabi! Köszi! Én meg megkérdezem majd a szomszédokat, hogy lett-e vmi foganatja a levelüknek. (kötve hiszem)
claire
 
 


Szia Claire!

Köszi, majd érdeklődöm, hogy mikor van a Marczibányi téren a baba-mama klub.
A gyerkőcök nagyon aranyosak, hát nem semmi lehet 4 gyerekkel...
Nekem sajna még nem sikerült képet feltölteni, de majd még próbálkozom.
Napirendünk kb. van, mi általában 5-6 körül megyünk ki és általában egy-másfél órát sétálunk, attól függ. Jártam én is többször a Millenárison, de a várhoz közeli utcákban is szeretek sétálgatni.
osoa
 
 


Claire!
Beszéltem Porkoláb Mátyással, azt mondta, érdeklődik a játszótér ügyében, utánanéz a levélnek is. Jó lenne tudni, ki és mikor küldte azt a levelet, és pontosan kinek címezte. Ha választ is kapott, akkor azon van ügyiratszám, az alapján könnyebb lenne nekem is hivatkozni.
Egyébként Porkoláb nagyon kedves volt, azt mondta, nekem vannak jó ötleteim, szívesen beszélgetne ezekről valamikor egy kávé mellett.Kép A jövő héten éppen elutazik, utána én szülök, tehát egyhamar nem tudjuk ezt összehozni, de levélben vagy telefonon kapcsolatban maradunk.

Gabi
efgabi
 
 


Köszi Gabi! Szuper vagy! Utána nézek a dolognak! Maradj is jóban vele, és ha kifogysz az ötletekből, csak szólj, majd súgunk Kép!
Remélem minden OK lesz a szülésig, meg ott is, várjuk a híreket! Claire
claire
 
 


Claire!
Ha van ötleted, már most is fülelek!Kép
Nekem a biciklisutak fejlesztése a következő projektem, de azt hiszem ezt már csak jövőre vetem fel.
Zoo csemege fogyasztható, bár nekem kicsit csípős!Kép

Gabi
efgabi
 
 


Gabi! Már nyomozom a beadvány számát!
Jó és egészséges legelészést (zoo csemegéből)!Kép Claire
claire
 
 


OFF
Claire! Bedobtam a postalátokba Magdi könyvét, a múltkor elfelejtettem elvinni!

Gabi

Bocs az Off-ért Kép
efgabi
 
 


Off! Szia Gabi! Már tegnap válaszoltam, de eltűnt! ellenem van a technika ördöge, a telefonom döglődik, az emailem betelt, itt meg eltűnik a válaszom!
Szóval köszi, megkaptam, csak ezért hívtál? Amúgy hogy vagy, teljes a testi -lelki készültség? Claire
claire
 
 


Claire!
Igen, ezért hívtalak. Egyébként jól vagyok, bár a bokám már a délelőtt folyamán a duplája az eredetinek. De már csak pár nap, és itt a nagy találkozás ideje!Kép
Gabi
efgabi
 
 


Sziasztok!
Claire!

Most hívott fel Porkoláb Mátyás a játszótér ügyében, és azt mondta, hogy egy fővárosi pályázat szükséges még a játszótér megvalósításához, ez pedig kicsit csúszik, ezért csak a jövő évben tudják megépíteni a Cseppkő utcában az ígért játszóteret.

Gabi
efgabi
 
 


Szia! Hogy neked mikre van agyad, meg energiád? Szóval lesz játszó, Nekünk még jövőre is aktuálisKép azt hiszem! És mit szól a helyi lakosság, akiket állítólag már a kosár pálya is zavar!? És mit szólnak a kutyások, ha oda a futtató? Be lesz kerítve? Ki lehet őket küszöbölni onnan? Köszi, és pusszantjuk a Porkolábot!
A fővárosnál vajon min vagy kin múlik? Ott is lehetne esetleg mocorogni, ha többet tudnánk!
Azt mondják, a Pitypang suli dirinője nagyon ügyes, minden fontos dologra kerít pénzt. Hátha érdekeltté tehető. Amúgy az unokája is itt lakik!
Egy ötlet: a Marczibányi mögött már van ilyen kutyakaki gyűjtő. Nem tudom, hogy vált be, de ha megy , nem ártana egy pl. a Pitypang suli-ovi mögé, mert elég gáz, ahogy a gyerekek a trutyiban gázolnak!
Off: Tényleg, te Gergőt hova viszed suliba? Ősszel ő is kezd, Claire
claire
 
 


Szia Claire!
Ha kicsit több időm, meg enrgiám lesz, akkor ezeket a kérdéseket, ötleteket leírom, és elküldöm Porkolábnak. Most még egy kicsit babázok, amíg a lábadozásra hivatkozva kímélnek.Kép

Suli ügyben négy lehetőség van a környékünkön, azt hiszem a közelség lesz a döntő szempont, de azért körülnézek tanítónéni ügyben is.

Gabi
efgabi
 
 


Köszi! Azért babázz nyugodtan, már amennyire 3 lurkó mellett ez lehetséges! Tényleg, mit szólnak a tesóhoz? És Te javulsz?
A sulin még vacillálok, a körzetit már láttam! tényleg, ha betéved rajtunk kívül vki a kerületből: Szívesen vennék infókat a II.kerületi sulikról. Nekünk a Pitypang a körzeti, de nincs messze a Törökvészi, esetleg a Marczibányi tér sem. Esetleg Óbuda jön még számításba, mindjárt szétnézek azona topicon! Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, ma mi történt velem. Elmentünk Kisrobival babakocsival sétálni, jól be is vásároltunk közben. Amikor hazafelé jöttünk, akkor láttam egy anyukát, aki két nagyobb lánnyal volt, az egyik közülük ikerbabakocsit tolt. Kicsit felgyorsítottam a tempomat, hogy utolérjem őket. Meg voltam győződve róla, hogy Linato az. Ahogy melléjük értem, meg is szólítottam az anyukát, hogy ugye ő Linato a Babanetről. Kicsit értetlenül nézett rám, de mondta hogy nem ő.Kép Meglepődött, hogy van más ikres is a környéken, ő még nem találkozott senkivel. Igaz, sétálni sem nagyon szokott, mivel nem tudja az ikerbabakocsit letolni az utca végén a lépcsőn, most is csak a két nagylány segített neki, akik vendégségben vannak nála. Kiderült beszélgetés közben, hogy egy utcában lakunk, alig néhány háznyira egymástól.Kép
Most már életre kéne hívni egy II.kerületi ikerklubot, biztos lennénk jónéhányan!Kép

Gabi
efgabi
 
 


Szia Gabi!

Ez nagyon jóóóó! A www.linato.gportal.hu oldalon találsz rólam fényképet és akkor legközelebb megismersz.Kép
Remetén nem szoktam babakocsival közlekedni csak autóval.
linato
 
 


Szia Linato!

Régebben már megnéztem az albumodat, és emlékeztem rá, hogy fekete hajad van. Azért is szólítottam meg tegnap azt a másik anyukát, mert neki is fekete, középhosszú haja van.Kép
A múltkor a StopShopban a Kaiser's-ban összefutottam egy ismerős anyukával, akinek a nagyobbik fiával együtt járt az én Gergő fiam bölcsibe. A kissrác, Domokos most a Kolozsvár u-i oviba jár, és kiderült, hogy a te lányoddal együtt!Kép Hiába, "falun" mindenki ismer mindenkit!KépKép
Írj, ha meggyógyultak a gyerkőcök! Csütörtökön egyébként a Waldorf sulihoz megyek dél és kettő között, ha jó neked, találkozhatunk!Kép

Gabi
efgabi
 
 


Gabi! A hajam sötétlilásvörösKépKépKépDomi pedig a Községházba jár és pont múlt héten beszéltem meg az anyukájával, hogy szoktunk "beszélgetni" veled a neten.
Mit csinálsz a waldorf sulinál? Elvileg jó, de majd még írok.
linato
 
 


Sziasztok! Igen, a mi környékünkön is sok iker van! Képzeljétek, Dávidék ovis csopijában van egy ikerpár, az anyuka újra gyereket vár, és azok is ikrek! Sőt az oviban 2 óvónőnek is iker gyerekei vannak!
Miért mész a Waldorfba? Esetleg gergőt oda adnád, Nekem sokan ajánlgatták Ábelnek, de elég messze van, már ha a Bécsi útiba mész!
Claire
claire
 
 


Sziasztok!
A Waldorf sulihoz azért megyek, mert minden csütörtökön van ott egy "mozgóbolt", ahol bio zöldségeket árulnak. Régebben házhoz is szállítottak, de most csak gyűjtőpontokon lehet átvenni a megrendelt cuccot, vagy ott a Waldorf sulinál igény szerint vásárolni.Kép(www.nyitottkert.hu)

Claire!
Nem a Bécsi útra, hanem ide a hidegkúti Waldorfba megyek.Kép
Régebben Gergővel jártunk Waldorf játszóházba a III. kerületbe (de nem a Bécsi úthoz), mert nekem nagyon tetszett a szemlélete. Viszont a párom nem szeretné, ha oda járnának a gyerekeink, szerinte túl liberális, tehát mást keresünk. Egyébként éppen most ment át Gergő egyik ovis barátja Waldorf oviba Nagykovácsiba, hogy majd felvegyék a hidegkúti Waldorf suliba. Nagyon nagy a túljelentkezés, és csak így van esély a bekerülésre, de még így sem biztos!Kép

Amikor Kisrobival voltam várandós, olyan nagy pocakom volt, hogy mindenki azt kérdezte, hogy megint ikrek?Kép Őszintén szólva, örülök, hogy most egy kicsit kisebb a terhelés, bár ott vannak a nagyok, akik nem mindig könnyítik meg a helyzetet.Kép De annak is nagyon örülök, hogy részese lehetek az ikres csodának!Kép

Gabi
efgabi
 
 


Szia! És hova viszed Gergőt? Mi van ott jó a környéketeken? Nekünk a Pitypang a körzeti, még nem tuti, hogy odamegy, de lehet.
körkérdés: Kinek milyen infója van a kerületi sulikról? Persze minél közelebb van annál jobban érdekel. Mi a Pálvölgyi bg fölött lakunk!
Claire
claire
 
 


Claire!
Nekünk az oviban adtak egy kiadványt, amiben az összes kerületi suli benne van, Iskolanyitogató a címe. Kérdezz rá te is az oviban, vagy a Pedagógiai Szolgáltató Központtól: 325-0403, 336-0196.
Itt a környéken több lehetőség van: a Remetekertvárosi a környezetvédelmi oktató központ miatt vonzó, a Klebersberg 12 osztályos plusz emelt óraszámú testnevelés-oktatás miatt tetszik. De itt van még egy Ökumenikus iskola is, no meg a Waldorf. A két utóbbi páromnak nem nagyon tetszik a szellemisége miatt, szóval marad a másik kettő. El kellene menni nyílt napokra, de még nem derítettem ki, hogy hol mikor van.Kép
OFF: Hányszor kenjem meg fújjam a hegem?

Gabi
efgabi
 
 


Gyerekek meghal a topic ettől a hirdetéstől? Érdekes, a kórházas topicban is pont ez van! Claire
claire
 
 


Claire! Én vagyok.Kép

Gabi! Elég fürdés után. Én nappalra nem kenem, mert minden ruhám összekeni a körömvirágkrém sárgára, az olaj meg nehezen jön ki.Kép
linato
 
 


SziaGabi! Észre sem vettem a leveledet, bocs!
OFF: minél többször, amikor látod, hogy már beszívta, meg viszket, akkor lehet újra. Bár a krém elég masszív, sokáig rajta marad!
Suli: a kiadványt mi is megkaptuk, engem inkáb a személyes benyomások érdekelnének!
A közeletekben van még a Gyermekek Háza is, arról elég jókat hallani, csak nehéz bejutni!
A remetekert városi állítólag tök normális, sima, nem teszi taccsra a gyereket! (egy barátnőm lánya elsős most ott.)
Ez a környezetvédelem jól hangzik, persze kérdés mit takar!
Linato! Vagy, csak hallgatagon! De remélem azért jól!?
Claire
claire
 
 


Sziasztok!

OFF: Kösz a sebkezelési javaslatokat, de közben megint elkezdett váladékozni a hegem.Kép Vasárnap ügyelt a dokim, gyorsan beszaladtam hozzá, alaposan megnézte, és azt mondta, megint csak zsír ürül, de tartsam szárazon, ne érje víz, ne kenjem semmivel.Kép Szerencsére nem kell antibiotikumot szednem, mert nincs begyulladva, nem vagyok lázas. Valszeg megerőltettem magam, mert fáj is a hasam, többet kellene pihennem! De mikor?Kép
ON: Suli: Tegnap volt az Újlaki általánosban bábelőadás nagycsoportos ovisoknak, kaptunk meghívót, de nem mentünk el, mert az nekünk nagyon messze van, de hozzátok közel, a Daubnernél. A Gyermekek Házáról én is jókat hallottam, de úgy tudom az alapítványi, és szerintem nem tudnánk kifizetni 1-nek sem, nemhogy 4-nek. De majd kifaggatom az egyik ovistárs anyukáját, mert neki már 4 gyereke járt oda, az ötödiket is odaviszi.
Jó, hogy ilyet hallottál a remetekertvárosiról, mert oda még babakocsival is el tudok sétálni, ha amellett döntünk. De mindenképpen meg kell nézni a tanítónéniket.Kép

Linato!
Nálatok is aktuális a suliválasztás? Vagy Miléna most még csak középsős?

Gabi
efgabi
 
 


Claire! Azért vagyok hallgatag, mert most egyedül vagyok a 4 gyerekkel. Ilyenkor nem sok időm van írni. Holnap este jön apukám és akkor már jobban ráérek majd. Úgy néz ki a két kicsi meggyógyult, jövő héten kaphatják a kéthónapos oltást egy hét csúszással. A nagyobbak is alakulnak, de még nem tökéletes. Milénát dec.6.-án viszem a Tüdőszanatöriumba kivizsgálásra, mert 2 éve októbertől májusig, szinte folyamatosan ugatva köhög. Már megnézték nem allergiás, nem kruppos és nem asztmás.

Gabi! Még nem, majd jövőre. Miléna 5 éves volt szept.1-én. Másodszor középsös. De én nem akarom messzire vinni, mert reggel a Hidegkútin rémes dugó van. És jövőre Korina is ovis lesz, nem szeretném az egész délelőtöt utazással tölteni.
linato
 
 


Linato!
Nem hagytak a kicsik aludni, hogy ilyen hajnalban géphez ültél?Kép
Maximálisan egyetértek azzal, hogy minél közelebb járjon a gyerkőc iskolába, felesleges utazással tölteni a fél napot. Ez a helyi reggeli csúcs meg tényleg kiborító! Még pocakosan egy barátnőmmel mentünk a Kútvölgyibe, reggel 7.10-kor indultunk, és 8-ra értünk oda, pedig egyébként 15-20 perc az út!Kép
Nektek mi van közel? Waldorf? Öku? Klebi? Mit hallotál róluk, melyiket nézted ki?
Szegény Miléna!Kép Jobbulást neki!

Gabi
efgabi
 
 


Szia Linato! Miléna hörgői elég tágak? Egy ismerős kissrác ezért köhög, hurutol sokat!
Nálunk Dávid volt ilyen ugatós, 2 télen át ivott (iszik most is) aloe gélt, azóta jobban bírja, meg közben nyáron kivették az orrmanduláját.Most kezdte az ovit, és még nem nagyon hiányzott. Ha hallom, hogy kicsit hurutos, akkor meg adok neki néhany napig fokhagyma-kakukkfű kapszulát egy kanál mézben, az tök jól kioldja!
Esetleg homeopatának nem mutatod meg? Hátha kitalálna vmi alkatiszert!?
Gabi! Vigyázz magadra! Amúgy szerintem nem árthat neki a first, mert fertőtleníti, de nem akarok a dokiddal ellenkezni! Mosnod sem szabad?
Suli: az újlaki nem egy akkora durranás, hogy azért lemenjünk a hegyről. Oda sok ismerősöm járt, nincs vele semmi baj, tök sima suli, de erre a Pitypang is megteszi! Amúgy, mivel azt ismeri, meg ott az ovi, így ő a Pitypangra van beindulva. Nekem egyelőre az is gond, hogy vigyem vagy visszatartsam!? Claire
claire
 
 


Gabi! Szoktál "homeopatázni"? Szedsz arnicát a sebedre? Az tényleg tök jól gyorsítja a sebgyógyulást! Claire
claire
 
 


Gabi!

Igen ezek vannak közel hozzánk. Az Ökuba szinte csak úgy vesznek fel, ha mondjuk Don Bosco oviba járt a gyerek vagy más olyanba ahol nyomják beléjük a hittant. A Gyerekekházába szintén nagyon nehéz bejutni és délutánig tart a tanítás, mert hosszabbak a szünetek.
A Klébinek nincs túl jó híre felsőben, de alsóban jó.
A Waldorf suli nem igazán. Inkább Montessoriba adnám, de az viszont Újpesten van meg még messzebb.
Marad a Klébi azt hiszem.
Miléna egyébként jól van, szinten tartjuk a köhögést, csak nem múlik.
A sebem nekem vagy 4 helyen nyílt szét. A felszívódó varratom két végén lévő csomó 5 hetesen esett ki. Most sem túl szép. A first tényleg jó. Meg a bioptron is.

Claire! Milénának sincs már orrmandulája. Viszont nagyon beszűkül a torka ha eluralkodik rajta a köhögés. Már agyon vizsgálták, még a tüdőszanatóriumba elviszem, hátha kiderül, hogy kutyabaja és majd kinövi.Kép
Aloe gélt még nem próbáltuk. De bioptron lámpázom, béres csepp, c-vitamin. +befújók.
Az a baj a homeóval, hogy köhögésre kb. 500féle szer van. A kivizsgálás után azért elviszem majd homeós dokihoz.
Arnicát én rögtön csaszi után vettem be. Aztán homeós fájdalomcsillapítót is.
linato
 
 


Linato? Milyen homeos fájdalom csillapítót? Én csak az arnicát nyomtam, az első szülésemnél még nem, szóval volt öhasonlítási alapom, tényleg használt.
Firstöt nem fújsz a torkába? Mi szoktunk, ha fáj nekik, csak kell előtte csuklónál egy bőrpróbát csinálni! Meg a mi gyorvosunk mindig a salvus vizes párologtatást javasolja, az jó szokott lenni.
Amúgy lehet, hogy kinövi, a kereszt fiamnak a gégefedője volt kicsi, kékült ha sírt csecsemőként, szörnyű volt. Aztán kinőtte, stram , sportos iskolás fiú. Claire
claire
 
 


Sziasztok!
Claire!
Egy pár napig most nem zuhanyoztam, hogy ne érje víz, de nem lett jobb a sebem.Kép Azt hiszem az a legnagyobb baj, hogy a hasam rálóg a sebre és nem tud szellőzni, és befülled, a nedvességtől felpuhul, és azért nyílik ki. Ez csak az én teóriám, a dokival még nem osztotam meg. Meg kellene próbálnom haskötővel kicsit felkötni a pocakom, és akkor talán jobb lenne. Holnap ki is próbálom.
Arnicát szedtem a csaszi után, meg még egy másik bogyeszt is, amit direkt vágott sebekre ajánlottak. De csak egy fiola bogyót szedtem, lehet, hogy folytatni kellett volna?

Linato!
Ha Montessorit szeretnél, az van a Batthyány térnél is, az egyik volt kolléganőm kisfia odajár. Egy normál iskolában az egyik osztály Montessoris. Ő nagyon sokat áradozott róla, és sokáig én is arra gondoltam, hogy odaviszem Gergőt, de a reggeli csúcs miatt elment tőle a kedvem.Kép Érdekes, hogy a remetekertvárosinak is csak az alsó tagozata jó, a felsőt ott sem dicsérik.
Épp ma beszéltem Gergő ovistársának az anyukájával, akik átmentek Waldorfba, és áradozott róla, hogy milyen jó, és mennyire örül, hogy oda járhat a fia. Azt is mondta, hogy jobban megismerte a többi anyukát egy hónap alatt, mit itt, a régi oviban két év alatt, mert minden pénteken közösen teáznak.
Olyan nehéz ez az iskolaválasztás!!! Lehet, hogy elmegyek nevelési tanácsadóba Gergővel, hogy mondják meg a szakemberek, milyen iskolába vigyem a fiam.

Gabi
efgabi
 
 


És hogy vigyem-e egyáltalán!? Hol van az a Montessoris??? A Batthyányhoz elég 11-esre szállni!
Seb: Nincs olyan hálós gatyód? Az talán tartaná is, meg szellőzni is hagyná!
Te miért nem alszol még ilyenkor? Én Esztert altatom xedszer vissza! Claire
claire
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?