Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Végre sikerült kicsit leülnöm a gép elé!
Oltás téma:
Én az orvosi egyetemen dolgozom, úgyhogy eléggé körbejártam a témát ezügyben, sok embert kérdeztem meg, mi a véleménye róla. Eredmény: kb 1-2 héttel ezelőttig 80-90%ellenezte, viszont múlt héten nem tudom minek a hatására kb 90% támogatta. A két héttel ezelőtti oltásnapon épphogycsak lézengtek az egyetemi dolgozók, ma a pótoltáson dugig volt a folyosó... Na erre varrjon gombot az ember!!!!! Mindenesetre én nem oltatom magam. Ha nem lennék terhes, akkor talán.

Jaaj, kezdek néha már kicsit besokallni! Mostanában olyan fáradt vagyok! Munka, hétvégén suli, és mellette a család is! Ráadásul péntek óta a Márkónak napi 2-3szor rettenetes fejgörcse van! Mintha migrénes lenne... Igaz 20-30 perc alatt elmúlik, de olyan ijesztő! Annyira sír szegénykém olyankor! Voltunk ma gyerekorvosnál, de csak annyit csinált, hogy írt fel Cataflam cseppet, és ha szerdáig nem javul, vigyem vissza. Hiába mondtam, hogy inkább utaljon be a gyerekklinikára kivizsgálásra! Jó, jó, tudom, nem kell mindjárt beparázni, de nekem ha a gyerekemről van szó, mindjárt minden hülyeség az eszembe jut! És akkor még itt vannak ezek a fránya hormonok is, legszívesebben egész nap csak bőgnék!

Na, asszem kipanaszkodtam magam mára (legalábbis egyrészét), bocsi lányok!

Szép napot mindenkinek!

Ildikó

Kép

Kép
neftis
 
 


Ildi,remélem,nincs semmi komolyabb baja a kisfiadnak-bár már az is elég komoly,hogy egy kicsi gyereknek ilyen fájdalmai vannak...
Az meg természetes-sajnos-hogy minden szülő a legrosszabbra gondol. :( :( :(
Én mindenesetre drukkolok,hogy jobban legyen Márkó,minél hamarabb!!!
Amiatt meg ne érezd rosszul magad,hogy panaszkodtál,mindannyian szoktunk,ezért is vagyunk itt!!!
Nekem kicsit segít is,ha legalább leírhatom...szóval ne fogd vissza magad legközelebb sem! :wink: :wink:

piki
 
 


Ildi! jobbulást márknak! Elhiszem, hogy fáradt vagy. Én mondhatni semmit nem csinálok, mégis a nap végén beájulok az ágyba!
panaszkodni, nyugodtan, azért vagyunk! Azért is! :D
Vendég
 

 
 

Eszti,holnap újra látjuk a kisasszonyokat! :lol: :lol: :lol:
Alig várom! :lol:
Panka ma elég visszafogott volt magához képest,kicsit persze meg is ijedtem-pedig tudhatnám,hogy nem kell... :oops:
Most annál intenzívebben bulizik odabent! :lol: :lol: :lol:
Kíváncsi vagyok,méretileg mennyit változott a legutóbbi UH-hoz mérten...nemsokára kiderül! :lol:

Jó éjt mindenkinek!

piki
 
 


Hali Csajok!!!

Eszti de jó, hogy már túl vagy az ajándék vásárláson!! Én mindig az utolsó pillanatra hagyok mindent! :?
Nagyon édes Bibu, és nemsokára lesz még egy pici: Lillus!!! :lol:
A "tornát" akkor is könnyen megoldhatod, Lillust kenguruba teszed, Bibu az egyik karodba, porszívó a másikba!!! :oops: :lol: :lol: :lol:

Fanni remélem jobban vagy azóta!!!! :) Én mostanába a káposztát nem bírom görcsöl a gyomrom tőle, a paradicsomtól meg ég... :?

Marcsi hát igen azt Barni bebizonyította, de most két napja egész éjjel fent van, szét rúgja az oldalam, ha hanyatt fekszem nem jó, ha a jobb oldalamon, az sem tetszik neki, csak a bal oldal vált be. Nem tudom mi van ezzel a gyerekkel, lehet túl sok édeset eszem??? (tegnapi vacsi tejbegríz fahéjjal:)) :lol: :lol: :lol:
Most is virgonckodik, pedig ma nem ettem sok édeset,csak 2 palacsintát. :roll: 8)
Ne ijedj meg ha Panka nem olyan aktív,nekem is van olyan nap mikor Barni nem mozog olyan sokat.


Ildi remélem jobban van Márk, és semmi komolyabb baja nincs!!! Sok pozitív energiát küldünk neki, ugye Csajok?!?! :lol:

Kép
Kép
szilvancska
 
 


Zsuzsi!
A rovatok között van olyan hogy Hol-mi?, azon belül a babakelengye. Az talán segítséget tud nyújtani, én első babámat várom, ebben nincs tapasztalatom még.
Remélem segít valamennyit.

Kép
Kép
szilvancska
 
 


Judit, Borsó merre vagytok?????? :shock:

Kép
Kép
szilvancska
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Remélem,ti kicsit tovább alszotok,mint én... :(
Már 5 órától csak küszködök,ráadásul éjjel is 1,5 óránként keltem fel pisilni. :?
Talán nem kellett volna este teát innom...

Az áprilisi topikosoknak vannak nagyon komplett kelengyelistái,abból lehet mazsolázgatni,ha valakit érdekel.Én is most olvastam,bár nálam már kezd összeállni a kép. :lol:
A következő babánál már biztos könnyebb lesz! :lol: :lol: :lol:

Szilvi,a paradicsomos dolgokat én már abszolút nem tudom megenni,olyan szinten ég tőlük a gyomrom.Anyósom csinált töltött paprikát,imádom,nem bírtam kihagyni-még ma reggel is attól szenvedek,pedig vasárnap ettem. :( :?

Panka ma bepótolja a tegnapi lemaradását! :lol: :lol: :lol:
Gondolom,ennek örömére majd a délutáni UH-t fogja átaludni :? ,mint legutóbb is...

piki
 
 


Jó reggelt!

Marcsi én se aludtam sokat, mert tegnap este(inkább éjszaka) meg kellettt várnom a férjem, aki éjfélre ért haza. :? Ma meg már 4kor elment. :evil: Én olyan, de olyan fáradt vagyok!!!!!Nem bíyrom :shock: így tartani a szemeim...

Kelengye listában, ha akarjátok talán tudok segíteni... Amit kérdeztek tőlünk és föl voltak sorolva, mint géz, alkohol, stb. azok csak gyerekorvostól szerezhető be. Nekem a védőnőt kellett hívni és Apa elment érte. Viszont. ha gondoljátok szívesen megosztom, hogy mi az ami tényleg kell és mi az ami nem. Én is tavaly listákat böngésztem és a felére nem volt szükségem, a másik felét meg kapkodva hozták utánam. Remélem idén profibb leszek.
Marcsi, hogy mit kell vinni az Istvánba, illetve, hogy Ők mit kérnek azt konkrétan tudom. :D :D :D (ÍJaj már úgy érzem magam, mint egy profi szülő!!! :( de most egy darabig nem akarok majd kórházba menni, max. plasztikai műtétre!!! :lol: :lol: :lol: :lol: )

Ma vééééééééééééégre megint doki. Jaj, szerintem most kapjuk meg a beutalót cujorra. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, de utálom, meg félek is... :?

Szilvi, tavaly Bibuval én sem bírtam a parit, pedig azt kívántam... :? :shock: Furi volt... Idén még össze-vissza égek. Még nem jöttem rá mitől és szerencsére nem olyan erősen. :D

Szép napot mindenkinek!!!!
Vendég
 


Eszti,az baromi jó lenne,ha leírnád,mi kell az Istvánba!
Lehet pizsiben lenni,vagy muszáj a hálóing? Nekem abból egy darab sincs,mivel utálom.
Babóra saját cuccát adják,vagy kórházit és csak hazamenős rucit kell vinni?
Várom a te kelengye listád is,nem akarok felesleges lomokat beszerezni,amire semmi szükség és biztos van olyan,ami kellhet,de nekem nem jut eszembe. :roll:
Előre is köszi!
Enyém párom is 5kor kelt,aztán el is ment... :(

piki
 
 


Sziasztok Anyukák!

Megint vasárnap óta esik, meg tök sötét van, így a kedvem is olyan, meg a fejem is fáj. Tegnap voltunk dokibácsinál, láttuk Esztikét is, vagyis egy kis csontvázat... A kórházi szupi jó képet mutató UH után elég gyengének tűnik a magánrendelőben lévő gépezet. De a lényeg, hogy minden OK. :lol: És 3 hét múlva megyünk 4D UH-ra. Dokibácsi még mindig ellenzi az oltást, mesterségesen gerjesztett rémhírnek tartja az egészet.
Megkérdeztem tőle az alvós dolgot, azt mondta, hogy valóban nem javasolják a kismamáknak a háton alvást a bizonyos hasi nagy ér és a méhbe futó ér elnyomásának veszélye miatt, DE a lényeg, hogy a szervezet úgyis jelzi, ha valóban elnyomja a méh ezeket az éreket, ugyanis szabályosan rosszul lesz az ember lánya. Tehát addig amíg nem érzed magad rosszul, addig alhatsz háton is. Rövisen-tömören.

Remélem, már minden gyengélkedő jobban van, senkinek nem fáj vagy ég a pocija.
Ildi! Én nagyon átérzem a kisfiad helyzetét, sajna én is örököltem migrént nagyapámtól ls egészen kiskorom óta küzdök ezzel a betegséggel, főleg tavasszal a sok front váltakozás miatt. Én már átestem mindenféle CT, MRI vizsgálaton, voltam már kórházban infúzión, de ezen igazából csak az segít, ha diőben elkapja az ember és még akkor gondoskodik fájdalomcsillapításról, mikor a szikráját érzi a fejfájásnak. Persze ez egy kisgyereknél elég nehéz és nyilván érthető, ha nem akarja gyógyszerrel tömni az ember, de talán mlg mindig jobb egy fél szem gyógyszer, mint egy fél vagy egésznapos fájdalom, taccsolás, stb. De bízzunk benne, hogy eddig nem fog elfajulni a dolog. Én emlékszem még, amikor anyukám kiskoromban velem együtt sírt, amikor fájt a fejem, mert nem tudott vele mit kezdeni. :cry:

Eszti! Kiváncsian várjuk a jól bevált listát és lassan sztem beszámolhatsz a szülésről is. Vagy ne ijesztgessük idejekorán egymást? :roll: Tényleg, Ti hogy álltok ehhez a nagy kérdéskörhöz, ami már nemsokára el is jön? Én még egyelőre nyugodt vagyok.

Marcsi, Eszti! Kiváncsian várjuk a beszámolót az UH-on láttottakról!

Kép
ire81
 
 


Halihó!

Mi most értünk haza,mert a doki után még mászkáltunk egyet.
A lényeg a lényeg:Panka baba jól van,szépen növöget,már 440 gramm! :lol: :lol: :lol:
A méretei alapján pont 22 hetesnek felel meg,mindene tökéletes és gyönyörű! :lol: :lol: :lol:
Én meg kicsit se vagyok elfogult... :lol:

Szerencsére az utsó pillanatban apukája is befutott,így ő se maradt le és az UH-ra bejött anyósom is.
Történelmi pillanat volt,ugyanis a dokink most,velünk használta először a falra felszerelt LCD monitort meg az új ágyon is én feküdtem először! :lol: :lol: :lol:
Hát sokkal kényelmesebb volt így,mint eddig.
Ráadásul jó sokáig nézegettük a babát,mert a doki most állította be a kütyüket,a párom segédletével,röhögtünk egy csomót... :lol: :lol: :lol:
Mindig jó nála a hangulat,de most fergeteges volt :lol: !

Kész lett a májfunkciós vérvételem lelete is:tökéletes az egész!
Szóval fel vagyok dobva! :lol:

piki
 
 



Marcsi, örülök, hogy minden rendben van babával és mamával egyaránt meg hogy extra mozit és kényelmet is kaptál!:))

Ja, el is felejtettem, hogy azt álmodtam, hogy március 28-án született meg Eszterke. Na, majd kiderül, ezt az időpontot megjegyzem. :lol:

Kép
ire81
 
 


Sziasztok!

Én is megjöttem... :lol: :lol: :lol: Marcsi engem átvert, azt mondta hétvégén lett föltéve.... :lol: Persze nem merte mondani a kórházi uhu után :lol: :lol: :lol:
Mi is alakítottunk ma, főleg Bibu. Nálunk 5perc Lillus és kb.15-20perc Bibu... Ez a második gyerekek sorsa?Már haza is akarta vinni... :lol: :lol: :lol: De mondtuk neki, hogy hamar hazajönne. o meg a váróban rögtön lesmárolt a kisasszony egy 15hós kisfiút!
Amúgy Lillus jó agyot nőtt, szerintem nagobb, mint Bibu volt, de még nem fordult be a helyére, bár még lenne ideje, de Bibu befordult már ilyenkor. :(
reni, köszi az infót én megint elfelejtettem megkérdezni, bár én biztire nem oltatok. Örülök, hogy rendben vagytok. Viccesek az álmok, majd kiváncsi leszek, hogy bejön-e. Nekem mindenki novembert mondott, még én is, ehhez képest dec.6. Háááát, viccesek ezek a babók. De nagyon kivi vagyok, hogy bejön-e az álmod. Én drukkolok. :D

Csajok, engem ne kérdezzetek szülésügyben, mert többet nemakartok szülni, de majd ha nagyon akarjátok egyszer leírom szépítve... :D :D :D
Szerintem ildi és Borsó mesélje el, hátha nekik szebb élmény maradt... :D

A listát majd leírom, most hulla vagyok agyilag.(mint mindig)!
Marcsi, az Istvánban saját cuccot adnak és géz, alkohol, popsikrém és napi 3db pelenka(IGEN JÓL LÁTOD!!!!!) van. Kell törlőkendő,pelenka, mellszívó(ezt mindenkienk ajánlják), pelus(büfiztetéshez), vékony takaró(én pólyát vittem, de nem kötöttem bele, csak abba fektettem a kosárban)cumi(ők utálják,de nekem bejött volna, így az ujjamat szopiztam :D )meg talán cumisüveg, ha netán nektek se akarna szopni(de ezt is dugd el, mert szintén utálják). Nem muszáj hálóing, én vittem be pizsit, de rohadt meleg van. Anúgy a pizsi praktikusabb a látogatók miatt. Na ost ennyi telik tőlem, de szerintem totál kihagytam a felét. Az otthonra valókat mejd megyírom... Ildi, ÍBorsó segítsetek!!! :D :roll:

Na jó éjszakát!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Marcsi gratulálok a jó eredményekhez!!! :lol: :lol: :lol:

Reni kíváncsi vagyok bejön-e az álmod. :D Én mielőtt terhes lettem általában fiam volt álmomban (talán ha egyszer volt lányom), és lám ez be is jött. Kisfiút várunk! :)

Eszti én szeretnék szülés-storyt olvasni!!!!! :oops: :lol: :lol:
Biztos nem volt olyan vészes!! :)

Holnap festik az egyik szobát, az kész is lesz! Végre! :D Aztán jön a következő, amiből konyhát "faragunk", vagyis Páromék. De 2 hét és már költözünk is,és szép lassan kész is lesz minden márciusig. :) Úgy útálok költözködni, mert bedobozolok mindent, de mire kipakolok, és mindennek megtalálom a helyét... :? :)

Ajánlottak egy orvost, ugyanis még mindig nincs fogadott dokim, holnap felhívom, remélem még "átvesz" ennyi idős terhesen... :roll:


Vigyázzatok magatokra, jóéjt Csajok!!!

Kép
Kép
szilvancska
 
 


Jó reggelt!

Úristen Szilvi, megint hajnalban???!!! ÁÁÁÁ, hogy bírod? Bár mostanság nálam is éjfél van, mire lefekszem...

Na jó, a szülés sztorim! senki ne vegye alapul, mert nem ez a standard...
Én dec.6.-án hajnal 1kor ébredtem egy nagy görcsre. Először átfordultam a másik oldalamra, mondván nekem hétfőn este kell mennem, hogy a doki bácsi beindítsa kényelmes Lujzit. Ám ismét rövid időn belül jött a következő. Persze az első gondolatom az volt, hogy most ezt ne, így hajnal 1-kor(igen-igen, ez vagyok én... :D ). Akkor már fölkeltem elmentem Wc-re és éreztem, hogy eléggé sűrűn jönnek a fájások. Fél óra múlva fölkeltettem Apát, aki halál kóma volt és mondtam neki, hogy mérje az időt(Na ezt nem kellett volna, mert Apa félig aludt,így mért 4-3-2percesek is. :? )Persze hajnal 2kor már fölhívtam a szülésznőm(Gondolom örült nekem :lol: ), aki azt mondta, hogy ez még nem szükés, de azért menjünk be. Na én gondolván van időm letusoltam(mert rend a lelke mindennek), szerencsére borotválozást már reggel megejtettem, majd még átnéztem a táskám, fölkeltettem Anyut is(mert akkor még nem volt kész aházikónk és nála laktunk), majd elbúcsúztam Iciritől, aki annyira megérezte a dolgokat...Anya mesélte, hogy még reggel is ott ült az ajtóban és tiszta izgatott volt! :shock: Pedig előtte nem mutatott semmit, hogy tudná..
Szóval 1/2 3kor elindultunk, akkor már nagyon fááááájt és dühöngtem, mert a város tele volt jókedvű, piás fiatalokkal, akik mentek haza ALUDNI a buli után(szombat hajnal volt!!!), még megáltunk a kórház mellet vízért(amit egy cseppet sem ittam!! :D ). kb.3-ra voltunk bent, jelentkeztem, megvizsgáltak (nem emlékszem mit mondtak) és ctg-re kötöttek és szóltak, hog yvárjam meg a szülésznőm. Na mi mást tehettem volna, nem?! Ja, azt mondtájk, hogy itt nem sokára baba lesz(közben beugrott). Vagy fél/háromnegyed órát voltunk Ctg-n, de addigra már annyira fájt, hogy üvöltöttem(pedig én annyira készültem erre, hogy nem fogok, háát nem jött össze). Akkor már könyörögtem egy EDA-ért. Bár amíg Ctg-n voltam 1x néztek rám. A ctg-t nem is kuksizták :? Hááát ennyit, ha van fogadott szülésznőd! De aztán végre 4fele megjött atündér megváltom, Zsuzsa, a szülésznőm, aki még próbálkozott egy homeopátiás szurival, na de semmi... :shock: Aztán még mondta, hogy próbáljuk ki a medencét, de az sem használt, addigra már perces fájáseim voltak és mondta a Zsuzsa, hogy akkor szóljunk, ha ezek tovább tartanak, mint 1perc. Na épp kitette a lábát, mikor már másfél percesek voltak a fájások(Úristen, de fájt és tudjátok m8ilyen hosszú másfél perc?!Egy ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK tünt!), akkor mondta, hogy kiszállhatok lassna a kádból és szóljak, ha nyomnom kéne. Mire becsukta az ajtót, már APA ment utána, hogy hááát szülök. :shock: Na akkor úzsgyi a szülőágy és mondta, hogy nincs Eda!!! Persze én könyörögtem végigí! Majd mondta, hogy tartsam vissza...AAAAAAA! Azt nagyon nehezen tudtam. És aztán 5fele végre befutott a dokibácsi is, aki szegény nem hitte,hogy ilyen gyors leszek :D . Na már hozta is a kis kínzó eszközét(vákumot), mert nem hitte, hogy Bibu kitud jönni rendesen. Majd VÉGRE nyomhattam és mondta a doki, hogy 3nyomás és kint lesz. Persze nem volt én rögtön reklamáltam :lol: . De aztán 6-ra kint volt a feje. A dokii mondta, hogy nézzem meg, de nem láttam a hatlmas hasam miatt. Majd végre kijött. Jaj, na az olyan jó!!!! Megszűnik minden fájás és olyan boldogság lesz rajtad úrrá. Végül Apa elvágta a köldökszinort, elkisérte Bibut méricskézni, meg öltöztetni(Ő végig ezen aggódott, hogy nem keverik-e össze máséval) Szerencsére aznap csak előttem és utánam szült 1nő, szóval jó kis nyugi volt. Szóval Bibu 5.15-kor megszületett!!! :D Hipergyorsan így elsőre. Első fájástól 4óra 15perc alatt. Utána reggel 8ig ott voltam/voltunk a szülőszobán és onnan hívtuk Anyumékat és a családot. Anyuék rögtön el is indultak és ők kísértek le a gyágyra. Persze én gyalog mentem, mert agggóftam, hogy ne tudok többet járni. :? De tudtam. :D
Na "röviden" ennyi. Kicsit kikozmetikáztam nektek, hogy ne ijedjetek meg rögtön!!! De aki azt mondja, hogy nem fáj vagy hogy nem vészes, az hazudik. Ami jó hír, hogy én nem vagyok átlag, mert 3x lasabban szülnek elsőre a nők(12óra minimum). És a doki szerint nekik nem fáj ennyire, hiszen nekem 3x olyan erős volt. :?

Na remélem még akartok szülni...
Mindjárt leírom a listámat is.
Vendég
 


Na a lista!Ez István-kh-hoz való. Többiek kérdezzetek rá szülésznőnél, dokinál, mert mindenhol más a szokás, más van/nincs!!!!

Amit adnak:napi 3pelus
géz
alkohol
hintőpor
popsikrém
nem adnak/kell:törlőkendő
+ napi 5pelus min(2-3óránként kell átpelusoszni+, ha vmi b3ecsúszik)
rucik
vékony takaró(én írtam, hogy pólyában fektettem, de ha az nincs, akkor vmi alá)
sapka,kesztyű
mellszívó és bimbóvédő
Germastan krém(ha kisebesedne a melletek/recept nélkül van a patikában)
szoptatós tea és homeos bogyó(hogy beinduljon a tejci)
fényképezőgép :lol:
iratok(300napnál nem régebbi házassági kivonat/apasági nyilatkozat)
majd a hazahozatalhoz ruci,zsák, hordozó
Én írtam még a cumsüveget és cumit, de nem kultiválják, de én biztire beviszem... :lol:

Mi amit otthon megvettünk és nem kellett, az a 2db bundás zsák/rugi. Szerintem ez a mx. márc eleji szülőknek kell 1db(BŐVEN ELÉG), de aki később, márc vége, április szül, annak fölösleges, mert mire kiviszed, addogra már nem fog kelleni. Mi keveset vettünk a vékony takaróból(konkrátan 1db-ot, de sokat használtuk itthon, szóval min.2kell). Jó a vastag kocsitakaró, mert ebben tudott kivinni levegőzni hüvösebb napokon.(márc végüek, bőven elég csak ezt venni)
Nekem ami nem jött be elsőgyerekesként, az a hujjú body és rugdalózó, amit a fejen kell átpaszírozni. :? Azzal nagyon sokat szenvedtem és Bibu is ordított. Kerstben átlappolósta vagyetek, ha tudtok. A sterilizáló(mikrós) nagyon praktikus. Nekem vlt bnőm, akinek most adtam kölcsön, mertz Ő azt mondta nem kell és most meg nem akarja szinte visszadni, mert ez a legnagyobb találmány. :wink: :lol:
Na ha még valami kérdésetek van írjatok.
Ja, mérleg! Mi kölcsibe kaptuk, de rutinosan(kereztfiam után) nem mértük, csak a védőnő, mert nagyon sokat lehet eleinte stresszelni. Ha nem nagy a baba vagy kicsi, akkor nem szükséges. És ha a védőnőknél is rendesen gyarapszik ás látod, hogy hízik, akkor ne mérjétek, mert fölösleges és mág plussz lehet stresszelni!

Na van mit olvasnotok!! :lol:

Mi ma megyünk(egyedül, BKV-n, új könnyxú babakocsival) szívuh-ra. Drukkoljatok, hogy minden rendben legyen!
Vendég
 


Hú,Eszti,tényleg volt mit olvasni! :lol: :lol: :lol:
Az UH-s bigyók tényleg hétvégén lettek felszerelve,csak saját magán nem tudta kipróbálni rendesen,ebben voltunk elsők Pankával. :lol:
Akiről ő egyébként most se látta,hogy lány és majdnem felsikított,amikor én meg akartam mondani a nemét.A VÉLT nemét legalábbis.Azt mondta,majd Ő szeretné magától megtalálni valamikor,ne mondjam meg,mert akkor belelátja a képbe már most is! :lol: :lol: :lol:

A szülésed nem volt etalon tényleg,első szülésként,de ez bennem inkább csak irigységet keltett,semmi ijesztő nem volt benne.
Ha csak nem hagytál ki túl sok részletet,nagyon úgy tűnik,hogy gyors,komplikációmentes vajúdásod és szülésed volt,magamnak is hasonlót kívánok! :lol: :lol: :lol:
Félre ne érts,nem az érdemeid akarom kisebbíteni vagy az átélt fájdalmad alábecsülni-mert egyik se lehetett piskóta,csak ettől annyival borzalmasabbakat és rémisztőbbeket olvastam mostanában,hogy szinte fellélegeztem:lám,így is lehet... :lol: :lol:

Szóval köszönöm,hogy megosztottad velünk! :lol: :lol: :lol:
Kíváncsi vagyok,a következő milyen lesz?! :lol: :lol:

Remélem,mindenki leírja majd a saját sztoriját és a szülés után is tartjuk a kapcsolatot! :lol: :oops:

Köszi a kórházas listát is,ez nagyon nagy segítség!
Ezek után nem fogok görcsösen hálóingre vadászni sem,ha nem muszáj. :? :roll:
Úgy utááááááááááálom...

Te amúgy használtad is a mellszívót? És milyened van? Én is nézegettem már,de akármelyik is megtetszett valamennyire,mindig volt valaki,akinek épp arról rossz véleménye/tapasztalata volt...
Így meg elég nehéz lesz majd választani,ha eljön az ideje... :?

Biztos lesz még kérdésem,de most nem jut több az eszembe. :oops: :D

Miért kell szív UH-ra menned? Csak kontroll vmi miatt?
Remélem,mindent rendben találnak!!!

piki
 
 


Marcsi, nem értettem félre, hogy kicsinyítenél... :D A fájdalmat csökkentettem!!! :lol: :lol:
Mellszívó: Én most Aventosat akarok, de előtte az a sárga volt, majd megmondom melyik márka, csak most piont nem ugtik be. :oops: Nekem csak elektromos jöhetett szóba, mert tudott kiakar inhüvely gyulladást!!!! :D :D
Szívuhu: Keresztfiam nagyon szívbeteg és Bibus is lukas szíves, ezért kell mennünk, mert lehet... De én nem hiszem, hogy gond lenne. Bibunak sem nagy a gond, mert 3éves koráig kinőheti! Én hiszek benne! :D :D :D

Na elindultunk, mert vagy 2óra az út BKV-n.AAAAAAAAAAAAA
Vendég
 


Sziasztok!

Hát jó sok minden történt itt mióta nem voltam.
Eszti, köszi a sztorit! Szerintem is egész "barátságosan" hangzott így leírva. Jó hogy kihagytad a fájdalmasabb részleteket.
Azt hiszem lesz még egy két történet a szülés felé közeledve.. ha tartanák magukat a kiírt időponthoz én lennék az első.. :shock: :?
Eszti, remélem minden rendben lesz az uh-án, na meg a bkv-én is..

Én sem szeretem a hálóingeket, nincs is.. de pizsamát is vennem kell még. De ha hálóingben vagy, akkor a doki is könnyebben tud megvizsgálni, nem? Vagy nem nagyon vizsgálgatnak a szülés utáni napokban?
Még nem sokat gondolkodtam ezen az egészen, még nagyon távolinak érzem..

Egy ismerősöm most szült (múlt szerdán), ő azt mondta, hogy a szoptatás eszméletlenül fájdalmas.. Ti erről mit tudtok mondani tapasztalt anyukák??
Meg azt is mondta, hogy az Avent kézi mellszívó az ami neki jobb... kölcsön kapott egy gépit is.. de az túl durva neki.. hát nem tudom
Egyenlőre elképzelésem sincs az egészről..
Csak annyit tudok, hogy mindenképp szoptatni szeretnék.

Marcsi, örülök hogy minden rendben veletek!
Én sem alszom túl jól, este mindig forgolódok mire elalszom és szintén hajnalban ébredek.. :S
Reggelre meg rendszeresen elzsibbad a lábam.. pedig már direkt párnát teszek alá..

Holnap megyünk megnézni a kórházat, még nem voltam ott..
+elmegyünk a szopi párnáért is, ami idő közben kész lett.. még a baba expon rendeltük.

Szilvi, inkább örülj hogy már most költözöl! :) Én irigykedek!
Nálunk most készül a villany, víz, gáz szerelés.. jövő héten aljzatbeton, majd burkolás, festés... Aztán januárra maradnak a belső ajtók, konyha stb... Január, Februárban meg száradni fog a ház... szóval a babának még van ideje kibújni.. :)
Vendég
 


Hello Csajok!!!

Uhhh Eszti! Nem is tudom, hogy mit szóljak... :D :D :D Remélem nekem is ilyen rövid lesz!!!!!!! :lol:
Bibu erős kiscsaj, nem lesz/nincs semmi gond!!!! :lol:

Na hát voltam este a dokinál, szimpi és tök normális!!! Ennek nagyon örülök, végre!!! :lol: :lol: De ahogy mentünk a kórházba végig a folyosón, akkor tudatosult igazán bennem, hogy anya leszek, és pánikiba is estem kicsit hogy úristen én szülni?!? :shock: Képtelenség!!! De nincs visszút, úgyis kijön, ha már bement! :oops: :lol: :lol: :lol: Megnézte Barnust uh-n, és 1 héttel fiatalabbnak mondta, ugyhogy április elsejére lettem kiírva. Pont bolondok napjára! :lol:

Jajjj, amit kérdezni szerettem volna tőletek: azt olvastam, hogy a 2. trimszter végére befordul a baba fejjel lefelé. Mi van akkor ha nem fordul be??? Én eddig azt hittem, hogy csak a terhesség végén fog. Bocsi a tudatlanságomért, de hátha ti többet tudtok. :D

Fanni bizti kész lesztek mire jön a pici! :D Tényleg nevet találtatok már neki??? :lol:

Eszti hajnalban? Én örülnék ha éjfélkor el tudnék aludni!!!! :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
szilvancska
 
 


Sziasztok!

Eszti,remélem,tegnap csak csupa jót és megnyugtatót mondtak a Bibu szívéről!
Csatlakozom az előttem szólókhoz:tutira minden oké lesz és ahogy te is írtad:úgyis kinövi! :lol:

Szilvi,nekem eddig minden UH-n fejjel lefelé,menetirányban volt Panka,most az utolsó UH-n meg pont a köldököm alatt volt a buksija...
A doki szerint ez semmit nem jelent,mert most még bőven van hely forgolódni és van olyan baba,aki csak a szülés előtt fordul be.
Ha meg akkor sem,a legtöbb kórházban megpróbálják kívülről,manuálisan menetirányba rendezni a renitenskedő bébit,ami többnyire sikerül is,szóval ezen ne izgulj! :lol: :lol: :lol:
Örülök,hogy te is találtál jó dokit! :lol:
Április 1-én vicces lehet szülni,barátnőmnek is akkor van a szülinapja,ez elég sok poénra ad okot,de sosem csúfolták emiatt.

Nekem az előző terhességnél volt olyan,hogy totál bepánikoltam néha a gondolattól:Úristen,gyerekem lesz!!!
Elég nehéz volt. :?
Most teljesen más,sokkal tudatosabban élem meg a terhességet,többet foglalkozom/kommunikálok a babával így,hogy nagyon vártuk a teherbeesést és keményen megdolgoztunk érte! :lol: :lol: :lol: :lol:

piki
 
 


Sziasztok!


Köszi csajok, arik vagytok!!!! Most nem Bibu, hanem Lillust nézték, de a dokinő el volt halva, hogy milyen tökéletesek az értékei(NA mégis milyen lenne, hiszen én vagyok az Anyja!!!hihi :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: ). Ez nagyon jó, mert Bibunak nem voltak, csak határértékesek az értékei.. De még Ő is kinőheti!!!! De most megnyugodtam, bár idén éreztem, hogy semmi gond sincs. Bibunál vhogy éreztem, hogy vmi van... :?

Szilvi! Nekem Bibu már rég befordult ilyenkor és úgy is maradt. Lillus totál faros még, de azt mondta a doki, hogy nem vész, még van ideje. :D

Jaj, csajok a Bkv-n totál kibuktam. AAAAAAAA! De utálom, de most már megjött az ihlet, hogy végre befejezzem a jogsit! :D
Ma sétáltunk vagy 2órát Apával, de a végére annyira fáradt lettem... Olyan kis nyápic, gyengusz vagyok. :? :(

Fanni, milyen a kórház? Remélem minden okés ott és szimpi!
Én nem tudtam szoptatni Bibut, nekem kellett az elektromos. Viszont szerintem is durva, csak nekem így is mindkét kezemben ínhüvelygyulladásom lett... :? Nekem elképzelhetetlen, hogy a mellszívóból kézim legyen, nem is tudom, hogy bírják... de ez sajna csak utólag döl el. Én remélem, hogy senkinek sem lesz rá szüksége!!! :D
Vendég
 


Sziasztok!

Na én is jól eltűntem miután bemutatkoztam... :)
Bocsánat, csak nagyon sok dolgom volt...

Néha én is beparázok, azon, hogy most már nincs visszaút, ha jön a baba, akkor bizony szülünk.... De több ismerős is azt mondta, hogy amikor megszült, és megpillantotta a babócát, valahogy kiment a fejéből a fájdalom... Remélem életem mézének lesz bátorsága bejönni velem, egyenlőre jobban szeretné, mint amennyire tart tőle, de a világért nem erőltetném.
Ti hogy voltatok, vagytok az apás szüléssel? Én nagyon örülök, hogy magától ki szeretné venni a részét az első időszakból is, bár a pelenkázást egyenlőre kizárta :)


Kép
zaphyr
 
 


[quote]T írta:i hogy voltatok, vagytok az apás szüléssel? Én nagyon örülök, hogy magától ki szeretné venni a részét az első időszakból is, bár a pelenkázást egyenlőre kizárta


Nálunk bent volt és most is bent lesz. Én nem akartam egyedül menni... :? Igen kis fostis voltam :D
A pelusozásra nekem is ezt mondta, de azóta néha megcsinálja. Bár régen jobban szerette, mert míg csak tejesek addig nem olyan brutál, de mióta mindent eszik... Na az durva... :lol: :mrgreen:

Sok a munka? Meddig dolgozol?

Nekem pont ma jutott eszembe, hogy tavaly ilyenkor már rettnetesen szenvedtem... Bibu kínzott a végén. :shock: :D [/quote]
Vendég
 


Sziasztok!

Nálunk apát 6 lóval se lehetne visszatartani,hogy ne legyen ott a szülésnél. :lol: :lol: :lol:
Iszonyú lelkes,nagyon komolyan veszi,hogy Panka a KETTŐNK gyermeke,eddig az összes vizsgálatra elkísért,sőt első alkalommal még a védőnőhöz is jött velem,hogy ő is megismerje. :lol: :lol: :lol:
Biztos van olyan,akit ez idegesítene,de én örülök neki.
Tudom,hogy később is számíthatok majd rá mindenben, fürdetésben,pelusozásban stb.,nem egy finnyás típus. :lol: :lol: :P
Szerencsére a gyereknevelés terén is hasonló nézeteket vallunk-bár ezeket majd hátha romba dönti Panka,ha neki totál más elképzelései lesznek az életről! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Néha arra gondolok,hogy mennyire messze van még március,néha meg csak azt veszem észre,hogy milyen gyorsan mennek a hetek...
Főleg,ha a vizsgaidőszakra gondolok,meg a felkészültségemre :lol: ...

piki
 
 


Sziasztok!

Megnéztük tegnap a kórházat!
Kétágyas szobák vannak+van egy ágyas is ha külön fizetsz érte+ van családi szoba is, ha apuka is bent akar aludni :)
A szülőszobák is nagyon barátságosak, nem volt az a megszokott kórházi hangulatuk.. Volt bennük franciaágy, bordásfal, labda.. volt egy külön fürdőkád.. a doki szerint az nagyon sokat segít a tágulásnál..
Megmutatta a különböző eszközöket, amiket használnak pl burokrepesztéshez.. ill. katéterezéshez, ha császároznak.. Na ezen nagyon meglepődtem, még senkitől nem hallottam hogy császár előtt mindenkit katétereznek... :? bár szerinte ez nőknél nem olyan fájdalmas mint férfiaknál.. azért is nem ezt meséli mindenki..
A párom még nem tudja, hogy bent lesz e.. és még én sem tudom hogy akarom e hogy ott legyen.. lehet ha kint lesz az lesz a baj, ha bent akkor meg az.. :)
Tegnap mondta a doki, hogy apuka majd elvágja a köldökzsinórt.. a párom meg: "na jó, de azért majd lesz aki elvágja, ha én nem ugye??? .)"
De a pelenkázástól nem rémül meg.. attól inkább én :)

Szép napot nektek!!
Vendég
 


Fanni, nálunk is így volt eleinte, aztán végül mikor mindenki azt mesélkte, hogy milyen jó volt ott lenni, akkor gondolta meg magát...Szóval majd meglátjátok, ha már ott vagytok!

Marcsi, nálink apa a mai napig ott van mindenhol, még Bibunál is. Egyedül ezt a szíves uhut hagyta ki, de ezt meg muszáj volt.. :cry: Szóval nűlunk is dettó, lelkes Apuka van.

ki mit csinál hétvégén? Marcsi, te sulizol? Szilvi, hogy álltok a pakolással?!
Reni, Ildi rég jártatok erre!!!
Vendég
 


Igen,én sajna nyomulok holnap,muszáj,mert angolból megírjuk a záródolgozatot. :(
Nem sok kedvem van,csak az az egy vigasztal,hogy legalább nem 7.50-re kell mennem,hanem csak 10-re,így nem kell 6 előtt kelnem,mint máskor...apró örömök az életemben! :lol:

Rena,megint el vagy havazva?
Csak óvatoskán most már a melóval!

piki
 
 


Sziasztok!

Köszi az érdeklődést, itt vagyok, nem tűntem el, tény, hogy egy kicsit pörgős volt ez a hét, de annyira nem vészes. Amúgy sincs már sok hátra év végéig és a jövő évben, még ha dolgozok is majd csak annyit, amennyi feltétlenül fontos. Még egyelőre nem akarok itthon lenni egész nap huzamosabb ideig, mert azt veszem észre, ha 1-1 napot itthon töltök, akkor csak főzök és eszek, nem tudom mi van velem, mostanában megnőtt az étvágyam. Lehet terhes vagyok :?: :idea:

Eszti, én is örülök, hogy a szív UH-n minden rendben volt!
Olvastam a papűs szülésről írtakat, hát egyelőre az án férjem is nagyon is lelkes, hogy bent lesz, aztán majd meglátjuk, remélem, nem dől ki félidőben. Valahogy őt is jobban megriasztja a kakis pelenka, na ha az kerül szóba, akkor nagyon sunnyog :lol: Majd rájön! Vagy mégsem?!?! :roll:

Voltam a héten védőnőnél is, minden rendben volt, hát a súlyom, öööööööööööööööööööö, hát igen, sztem mostmár hagyjuk ezt a témát, én először 12 kg-t adtam magamnak, aztán 14-et, majd kerekítés szabályait alkalmazva 15-öt, most már a 20-on gondolkodom. Én most a védőnéni szerin6 -nál járok, de én tudom, hogy igazából 8-nál :oops: , mert ő 2-ről nem tud :wink: . Én nem tudom, Ti hogy csináljátok a csak 2kilós többleteket :?:
Ez van, szóval, ez megint lehúzott egy kicsit.

Sztem ma elindulok egy kis karácsonyi beszerző körútra, ja meg a miklulás csokikat is jó lenne már megvenni a családnak.

Hétvégén most Erzsi-napozunk, ma anyósomhoz, holnap nagyikámhoz megyünk ünnepelni, úgyhogy kajából most sem lesz hiány :roll:

Marcsi! Kitartás a sulihoz, Panka igazi kis tudós lesz, mire megszületik :lol:

Jó hétvégét Mindenkinek!

Kép
ire81
 
 


Hé, eltűnt a másik vonalzóm, amelyik mutatja, hogy hány hétnél járok és hány nap van még hátra :cry:

Kép
ire81
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek tegnap kész lettünk a szobával, én kifestettem, igaz egy kis segítséggel (Anyósom), de tök jó lett, már csak a szőnyeget kell leteríteni. :D Hát jól elfáradtam, nem vagyok én hozászokva az ilyen nehéz munkához!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Ma meg megyünk délután szülinapozni, igaz most még semmi kedvem, mert húz vissza az ágy, de jól lesz végre egy kis társaság! :D

Ma reggelre Barnussal álmodtam, láttam a kis arcát, olyan cuki volt, hát én tökre beleszerelmesedtem!!!!!! :oops: :P :lol: :lol: :lol: :lol:

Mi úgy vagyunk a szüléssel, hogy én nagyon fosok tőle, de Párom mondta, hogy nem hagyná ki semmiért, de viszont a köldökzsinórt tuti hogy nem fogja elvágni, mert nem akarja hallani ahogy az recseg?!?! :shock: :shock: :shock: :) (ezt honnan vette????? :) )

Kép
Kép
szilvancska
 
 


Na,megjöttem én is-eddig tartott a lelkesedésem :? .
Nem maradtam végig,mert minden bajom volt,fájt a fejem, majd'leszakadt a derekam,nem bírtam ülni...szóval csak kínlódtam.

Szilvi,nagyon ügyi vagy,már ami a festést illeti! :lol: :lol: :lol:
Én most nem érzek magamban ennyi ambíciót... :oops:
1-2 éven belül-anyagi helyzetünktől függően-szeretnénk mi is nagyobb házat,gondolom,akkor majd lelkesebb leszek! :lol:

Rena,örülök,hogy jelentkeztél és hogy minden oké!A kilókkal meg ne foglalkozz,még mindig nem kóros,ahol tartasz,mellesleg meg utána úgyis leadod majd,tuti!

Én tegnap előtt éjjel álmodtam Pankáról,álmomban már megszületett,olyan féléveske volt,szőke,fürtös és folyton vigyorgott!
Annyira édes volt,remélem,a valóságban is ilyen kis szép lesz!
Bár mindenkinek a sajátja a legszebb... :oops: :lol: :lol: :lol: :lol:

Többiek???
Gondolom,mindenkinek jobb programja volt,mint nekem...legalábbis remélem!!!
Aztán tessék jönni beszámolni! :lol: :lol: :lol:

piki
 
 


Sziasztok!

Én ma totál kivagyok... :? Bibu olyan, de olyan hisztis!!!!!! :evil: :evil: :evil: Ilyenkor arra gondolok, hogy normális vagyok?! Már bocsi, de most megint így érzek.. :oops: :oops: Apa, meg persze SEHOL!!!Ma is! Néha olyan, mintha egyedülálló lennék!!!AAAAAAAAAA, de kivagyok!!! :evil: :evil: :evil: Na nem is panaszkodom tovább!!!!!!!

Reni, én tavayl ennyinél tartottam, mint te és engem megdícsértek..Látod idén meg leszúrtak!!! :shock: Ne foglalkozz most ilyenekkel, mert fölösleges!!!!Majd lemegy, hidd el, meglátod!!! :D
Ja, a dokim idén nagyon-nagyon megdícsért a +2kg-ért és Ő is azt mondta, hogy ez nagyon jó és ne foglalkozzak a védőnővel!

Marcsi, nem irigyellek (még mindig!), én nem bírnám! De mindjárt vizsgaidőszal nem? Utána meg szünet?

Szilvi! Azt a kutyafáját, milyen ügyi vagy!!!! Le a kalappal!!!!! És milyen színű lett??

Ja, Reni jó bulizást!!!! És egyél nyugodtan, az hidd el, jót fog tenni!!! :wink: :wink:
Vendég
 


Sziasztok!
Piki kedves meghívására csatlakoznék hozzátok, ha nem gond! :)
A második babánkat várom (ahogyan az a vonalzóból is kiderül :D). 34 leszek. Megpróbálok visszaolvasni, de addig is: ha valakinek cukor gondja van és van kérdése, szívesen segítek.
A Péterfyben fogok szülni. Szül majd ott még Valaki közületek???
Vendég
 


Szia Adrien! Üdv köztünk! Na már gyűlünk 2gyerekes Mamik is... :D
Én a Péterfyben nem akartam, így lett az István, de a bnőmnak meg pont az volt a favoritja. :D

A cukros kérdést azért írod, mert te az vagy? Én rettenetesen félek, most megyek majd 2hét múlva, bár a dokim szerint nincs rá sok esélyem, ha sem én legutóbb és sem a családomban senki sem volt az...De azért még parázok :? :?

Látom kislányod lesz! És már mekkora fiad van! :D Nekem most lesz 1 a "nagylányom".

És a Péterfyben kinél fogsz szülni? Bár én onnan csak egyet, talán kettőt ismerek...
Vendég
 


Köszönöm a szíves fogadtatást! :)
Igen, én a fiammal is és most is inzulinozom magam.
Én nem a kórházhoz, hanem az orvosomhoz ragaszkodom, aki idén év elején ment a Péterfybe dolgozni, így én most oda járok. Nem tudom, hogy ismered-e (bár ha nem is a Péterfyből, máshonnan is ismerheted -könyv, -internet, stb.) Dr. Zsirai László. Nagyon meg vagyok vele elégedve. :) Nekem nagyon sokat segít, és ami ennél is fontosabb, nagyon vigyáz a babámra! :)
Ha az orvosod is azt mondja, akkor tényleg ne parázz a cukor eredménytől! Biztosan nem lesz semmi baj! :)
Igen, Zaránd fiam nagy fiú már! Most éli a kezelhetetlen korszakát... :shock:
Vendég
 


Adrienn(e)!
De jó,hogy átjöttél! :lol: :lol: :lol: Úgy örülök!
Érezd itt jól magad és írj sokat! :lol: :lol: :lol:
Ha visszaolvasol,látni fogod,hogy én is az Istvánban szülök majd.
Én eléggé tartok a cukortól,mert nálunk a családban elég sok a diabéteszes,rajtam van felesleg is,nem is kevés,bár szerencsére mióta terhes vagyok,még csak 1 kilót híztam max.,én is elmúltam már 30,(33 leszek januárban :oops: )-szóval elég sok a rizikófaktor :( :? .

Én még nem kaptam beutalót,majd dec.15-én megyek a dokimhoz,azt mondta,majd akkor ad,arra a hétre vmikor.Hát nem várom :? :roll: .

De kicsit megnyugtat,hogy te esetleg jártas vagy ebben a témában,így tán nem lesz annyira ijesztő... :lol:

Eszti,én sem irigyellek...nagyjából el bírom képzelni Bibut,mikor "hisztis"napja van...
Nemrég láttam a druszáját,barátnőm 1.5 éves Bianka lányát replikázni-hát nem volt semmi...ezért is akartunk mi fiút! :lol: :lol: :lol:
Bár biztos tudnak ők is nyafizni! :lol:

piki
 
 



Az nem baj, hogy "csak" 1 kg-ot híztál, sőt! A cukortól ne félj, akkor sem, ha esetleg kissé magasabb lesz az értéked, először úgyis diétával próbálják majd beállítani, és a legtöbb esetben ez sikeres is szokott lenni. Én most tartok 2-3 kg plusznál. A fiammal 0 kg-ot híztam, most is az volt a cél, de ez már csak álom marad. :(
Háát, rajtam sem látszik meg a diéta... van bőven feleslegem...
Hiszti: hát, nem akarok senkit sem elkeseríteni, de a fiúk is tudnak ám hisztizni... Mondjuk a fiam nem annyira vészes, de amikor néha előtör belőle a kisördög, na akkor ember legyen a talpán, aki elviseli... :D
Vendég
 


Hali Csajok!

Adri üdv köztünk!!! :D Tök jó hogy egyre többen leszünk!!!! :lol: :lol:
Én az Uzsokiban fogok szülni.

Na túlvagyunk a szülinapozáson! Úgy elcsaptam a tiramisuval a gyomrom, hogy azóta is olyan furi... :( :( :( Lehet Barnusnak nem ízlett,és így "reagál", pedig én nagyon szeretem... :cry:

Eszti ne lepődj meg hogy Bibu hisztis, tuti a levegőben volt valami, mert én is olyan nyűgös voltam egész nap, semmihez sem volt kedvem!!! :?
Köszi, megszenvedtem/tünk rendesen mire kifestettünk, de tök szép halvány citromsárga lett. :lol:

Én tartok is meg nem is a cukortól, a családban szerencsére nincs cukros, de tuti kiakadnék, ha most diétára fognának,és nem ehetnék édességet, nem bírnám ki!!!!!! :twisted: Nincs jobb egy jó kis szelet lekváros kenyértől!!!! :D Hmmmm, nyammmmmmm!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:


Igen, megint hajnalban írok, pedig már 8-kor lefeküdtem, el is aludtam hamar, de egykor kipattant a szemem és azóta nem tudok visszaaludni... :shock: :shock: :cry:

Kép
Kép
szilvancska
 
 


Hellóka!

Adrienn! Én is köszöntelek, jó, hogy egyre többen vagyunk és az is külön jó, hogy egyre több tapasztalt anyuka van közöttünk, akik tudnak jótanácsot adni.

Szilvi! Ügyesek vagytok a festéssel, de remélem, már visszaaludtál egy kicsit pihenni és a gyomrod is jobban van. Mi is túl vagyunk az első névnapoláson, a második még most jön délután, de előtte még elmegyünk tesókámmal Debrecenbe a H&M-be, megnézem a kismama ruhákat, meg bevásárolunk a keresztlányomnak névnapjára, karácsonyra. Eddig még egy percet nem pihentem ezen a hétvégén, és nem is fogok. Na, majd hétfőn bepótolom, van egy rövid délelőtti dolgom, de utána hazajövök és pihenek.
Tegnap délelőtt elmentem fodrászhoz, utána bevásároltam, majd előkészítettem az esti bulira a rétest, amit ÉN sütöttem :shock: , majd találkoztam kedvenc barinémmal csacsogni, utána megsütöttem a rétest ( de minek, teljesen szétment, a felét el sem vittem a vendégségbe :cry: ), aztán mentünk a névnapra. És ma is mozgalmas napunk lesz...

Ti azért pihenjetek helyettem is!

Kép
ire81
 
 


Úgy látszik a babafalvás vobalzóm végleg bedöglött, na nemsokára csinálok akkor újat, vmi egységeset, amin minden rajta van.

Kép
ire81
 
 


Sziasztok!

Szilvi,az alvással most én is hasonlóan jártam,mint te.Éjjel még megnéztem a Madár-féle bokszmeccset,aztán aludtam 3-ig,azóta meg csak szenvedek.Ennek örömére ma egész nap olyan álmos leszek...csak nézek ki a fejemből,mint egy holdkóros :? .
Mindegy,főzök valamit,aztán majd délután alszom.Úgyis egyedül leszek egész nap,Andris csak este jön :( :( :( .
Utálom az ilyen vasárnapokat... :(

Jobban szeretnék most olyan kis mozgalmas hétvégét,mint a tiéd,Reni!Remélem,sikeres lesz a bevásárló körút! :lol: :lol: :lol:

Adrienn,én próbálok már most is nagyon odafigyelni,mit eszem,főleg a szénhidrát-bevitelre koncentrálok.Édességet csak akkor engedek meg magamnak minimál mennyiségben,ha végképp úgy érzem,megőrülök érte. :oops:
Szerencsére ilyen csak igen ritkán van...

piki
 
 


Én most megint az alvós időszakomnál tartok... :shock:

Képzeljétek ma majdnem sikerült elájulnom a Tescoban... :cry: Pedig azt hittem ezt megúszom a kicsivel. De nem! Csak tudnám mitől van... Olyan cikis volt, lekellett ülnöm a földre... Utána meg úgy begörcsöltem. AAAAAAAAA, de rossz volt!

Most meg takarítanom kéne, de kedvem az nuku!!!! :?
Vendég
 


Eszti,remélem,jobban vagy!!!
Nekem is volt ilyen,elég sokszor,az első trimeszterben volt,hogy el is ájultam.
Mondjuk nekem a vérnyomásom miatt volt szerintem,tudjátok,elég sokat vacakoltam vele.
Remélem,ezek után pihentél és nem álltál neki takarítani!!! :evil:

piki
 
 


Én is remélem, Eszti, hogy mostmár minden OK, vigyázz Magatokra nagyon, mostanában elég rosszí híreket hallunk Felőled :?

Egyébként tuti, hogy a levegőben is van vmi, mert nekem is nagyon fáj a fejem.

Sajna nem sok mindent sikerült beszereznünk a H&M-ben, megmondom őszintén, nekem nem nagyon tetszett a választék, akkor meg minek dobjak ki többezret 1-1 db-ért :?:
Keresztlányomnak vettünk egy Hello Kitty ( mi más? ) pizsit, meg barinémnak vettem egy jó kis bizsu láncot.
Délután letudtuk a Nagyi névnapot is, alig ettem, mégis úgy pihengtem, mire hazaértünk és mikor lefeküdtem egy kicsit pihenni, akkor is úgy éreztem, hogy alig kapok levegőt. Ez már az lenne, hogy nyomódnak el a belső szerveim? Nektek szokott ilyen légszomjatok lenni? Ha ez már van, mi lesz még később?

Kép
ire81
 
 


Sziasztok!

Arik vagytok!!!! :D Hááááát, nem takarítottam... :oops: :? Mert lusta vagyok... :?

Nem tudom mitől vannak ezek, mert minden adatom rendben van, a doki szerint ez rendben van, hiszen ez "más állapot". :D Na az föltünt!!! :D

reni, nekem sem jött be a H&M előző héten. Én is csak 3db gatyót tudtam venni Bibunak, azokat is nagy nehezen... és játszósokat! :? A terhes cuccok meg, szerintem is most nagyon csunák voltak... :| Szóval ez a baj a H&M-mel, hogy néha vannak jók(persze mikor nincs pénzem :? ) és néha meg olyan fosok vannak... :shock:

Na holnap megyek szépülni...Remélem egy fokkal jobban fogok kinézni...Ráadásul Apa el akar vinni hétvégézni, mert, hogy mostanában totál kivagyok! Nem tudom mi lesz, mert vkinek vigyáznia kéne Bibura. :roll:
Vendég
 


Eszti,örülök,hogy jobban vagy és nem takarítottál! :lol: :lol: :lol:
Mondanám,hogy Bibut dobd be hozzánk,de szegény biztos kiakadna! :lol: :lol: :lol:
Valamelyik nagyi biztos bevállalja!Nagyon édi a férjed,hogy kitalálta a hétvégi pihit!
Enyém Andriskám is vinne,ha lenne rá pénzünk... :( :? Ránk is ránk férne pedig...majd...egyszer...

Rena,légszomjam nekem is van néha,nekem főleg akkor,ha a hátamon fekszem.Enni már vagy 3 hete csak mini-adagot bírok,de én is úgy voltam vele,hogy akkor mi lesz később???

Az egyetlen jóhír,hogy legalább a 4D-re megvan a lóvé,mostmár csak ki kell találni,hogy hová menjünk és mikor! :lol: :lol: :lol:

piki
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?