Új privát üzeneted érkezett!

Melinda!

Még egyszer nagy-nagy gratula a "pici" babádhoz!

Nagyon jó volt olvasni a szülés történetedet. Főleg azért mert engem is érinthet, hogy nem lesz bent a választott orvosom.

Jó, hogy már otthon vagytok! Kép Remélem kezditek megszokni az új hármas felállást.

Ha nem lenne terhedre szeretnék privátba is kérdezni tőled néhány dolgot, de nem láttam az e-mail címedet a profilodban. Nekem is be kellesz hamarosan feküdnöm, ezért ha lehetséges küld már át az e-mail címedet: cvali@freemail.hu

Sok-sok örömöt a bábához mind kettőtöknek.

Vali
cvali
 
 


Melinda, mégegyszer gratulálok, csudaszép a kisfiad! :-) Az pedig, hogy nem érték el a dokidat, felvetett bennem pár kérdést, amit ma mindenképpen felteszek az én dokimnak...

Ildi, köszönöm szépen, én fizikailag jól vagyok, eltekintve a folytonos fekvés kínjaitól. Lelkileg néha nehezebben bírom, és olyankor hisztizek egyet a férjemnek, de igyekszem továbbra is csendes őrült lenni. :-))))

Ma megyek kontrollra, kíváncsi vagyok, kapok-e még pár hetet szabadlábon, vagy igaza lesz a barátnőmnek, aki szerint 1100-as méhszájjal kórházban a helyem... (mondjuk szívesebben lennék itthon még...) Kis Pocaklakóm szerencsére igen aktív. :-)

Üdv, és minden jót mindenkinek!
M. (33+0)
zana
 
 


Melinda!
Nagy gratula a babádhoz!Azért a dokidtól nem volt szép hogy nem volt elérhető,de Csepegő nagyon jó doki!!

Vali!
Miért írtad hogy lehet hogy neked sem lesz elérhető a dokid?Mikorra is vagy kiírva?Azt tudom hogy mostanában elutazik két hétre,pont beleesel az időbe?Mikor kell befeküdnöd?
Szilvi
pandamaci
 
 

 
 

Sziasztok!


Köszönöm szépen a jó kívánságokat!

Nagyon jó, hogy itthon vagyunk. Azért nem igazán tudtam mindig kialudni magam a kórházban.

A párom jobban viseli, mert neki nem az első gyerek, csak nekem. Én bezzeg minden miatt aggódom, a tejem nagyon lassan akar beindulni. Hiába fejem és eszem, iszom amit a nagy öregek ajánlanak.

Ma volt itt a gyerekorvos, egy jó mondata volt: Én elmondom a javaslatot, de úgy is a saját tapasztalat alapján fog dönteni.
Holnap jön a védőnő, na hát az egy nőszemély. De majd csak elviselem, ha nem akkor elkzedem neki emlgeteni a kanyarómat és el fog hallgatni. Kép

Vali!

Veled mi a helyzet, jó vagy ? Mikor kell orvoshoz menned? Írtam e-mailt, de azért itt van a címem: szokolka@hotmail.com

Itt van 6 napos kép Dávidról,itt már jóval szebb mint közvetlenül szülés után:

Kép
Hát nem kicsi!


üdv. Melinda
szokolka
 
 


Sziasztok!
Gratulalok a frissen szuletett babahoz Melindanak, nagyon szep kisbaba.
En is a Nyiroben fogok szulni, de meg joval odebb van. Viszont erdeklodnek, hogy Raft dokival kapcsolatban van-e valakinek tapasztalata. En sajnos egyre kevesbe vagyok vele megelegedve.
Reka
repa
 
 


Szilvi, Melinda!

Csütörtökön megyek konntrollra.
Ma vagyunk 32+1 naposak.
Még nem tudom pontosan mikor kell befeküdnöm. Az orvosom jelezte, hogy most el kell mennie két hétre, és ikreknél semmi sem lehetetlen, ezért foglalkoztatott ez a kérdés engem is.
Mi van ha most akarnak majd kibújni???
Bár én nagyon szeretném elérni a 38 hetet velük, remélem sikerül.

Sziasztok!
Vali
cvali
 
 


Szia Vali!
Nem tudod pontosan hogy mikor utazik el?De ne izgulj ki fogsz még bírni egy pár hetet.
Én is egész jól bírtam.Bár igaz hogy egy nap alatt változott minden,de ne izgulj.Ha még 3-4 hetet kihúztok az már több is mint jó!!
Mik lesznek a nevek??
Szia!
Szilvi
pandamaci
 
 


Szilvi!

Irtam neked privátban is!

Nevek: Tamás és Alina

Vali
cvali
 
 


Szilvi!

Sikerült megnéznem az albumot.
Olyan gyönyörű mosolygós babák, és mintha egyre jobban hasonlítanának egymáshoz, bár a két különböző karakter vonás abszolut jól érzelkelhető még mindig.

Ti is olyan boldognak látszotok a képen! KépKép

Szia!

Vali
cvali
 
 


Repa!

Én nem ismerem ezt az orvost. Jól írtad le a nevét?

Vali
cvali
 
 


Szia Vali!

Igen jol. Raft Miklosnak hivjak es nehany honapja kerult at a Margitbol. Az archivumok kozott olvastam is egy Alma nevu lany hozzaszolasat aki szinten hozza jar.

Reka
repa
 
 


Sziasztok!
Ismeri-e valaki Nagy Gyulát?
jós
 
 


Sziasztok!
Melinda! Gratulálok! Tényleg hősiesen álltad a dolgokat, nem kicsi ez a baba és emlékeszem írtad, hogy 15.. cm vagy. Én is kistermetű vagyok és a Csepegőnél fogok szülni (remélem csak 2 hónap múlva!!), de számítok az EDA-ra.
Már 3 hete otthon kell pihennem, mert keményedik a hasam és sűrűek a görcsök, de a méhszáj zárt, legalábbis nagyon remélem, hogy még mindig az.
Sokszor beszélgetek a babával - relaxált állapotban is - hogy még tartson ki július közepéig. Remélem sikeresen egyezkedünk!

Dudi
dudizsu
 
 


Sziasztok!

Talaltam egy nekem nagyon szimpatikus csecsemogondozasi tanacsado konyvet, Libriben biztosan lehet talalni: T. Hogg- A suttogo titkai.
Annyira megtetszett, hogy muszaj volt megosztanom az elmenyt.

Melinda,
hogy vagytok? Gondolom suru mostansag a programod, zavarhatlak par kerdessel majd a korhazzal kapcsolatosan?

Udv

Ildi
szildi
 
 


Ildi!

Köszönöm a kérdésed, jól vagyunk. Tanulgatunk mindketten, mármint a Dávid és én. Nyugodtan kérdezzél, az e-mail címem a profilomban van.

Vali!

Veled mi a helyzet? Mi volt csütörtökön?

üdv. Melinda
szokolka
 
 


Dudizsu, relaxáljunk együtt! :-) Enyém gyereknek még minimum 4 hetet kéne kibírni odabent...

Melinda, Valit pénteken bezsuppolták, hogy szem előtt legyen a babákokkal, de jól vannak.

Üdv,
M. (34+0)
zana
 
 


Zana!

Köszönöm az információt. Nem olyan vészes ott bent, csak az otthoniaktól való távvollét a rossz. Én "csak" két hetet voltam, de már nagyon örültem amikor jöhettem haza.

üdv. Melinda
szokolka
 
 


Melinda, tudom én, nekem is kijutott kétszer öt nap (eddig)... De Vali még csak 33 hetes, ki tudja, meddig tart a pocakbérlet a babáknak (remélem sokáig) :-))) Elvileg hétvégén azért hazamehet, meg hát nem is szigorúan fekvésre ítélték...
zana
 
 


Sziasztok!

Szeptemberre várok babát, és kíváncsi lennék mások véleményére Dr. Szakonyi Orvos Úrral kapcsolatban, kérlek Titeket, amennyiben valakinek van tapasztalat vele kapcsolatban úgy ide, vagy az emilcímre szíveskedjen választ adni.
Köszönettel!
figodeer
 
 


Sziasztok!
Októberben fogok szűlni Vájlok dr-nál.Császár lesz,mert az első három is az volt(őket még a Margitban szűltem).Tud valaki valamit mondani a dr.-ról?Főleg az érdekelne,hogy hogyan császároz?!Én semmit sem tudok Róla,véletlenűl kerültem hozzá.Amúgy milyenek a szobák?Volt valaki fizetősben?
Sziasztok és köszi Iboly
ibolyka
 
 


Sziasztok!!

Repa! Én február végén szültem a Nyírőben és akkor jött Raft doktor oda. A szobatársam nála szült és nagyon szerette. Volt, hogy este kilenc után is bejött, megnézni a szobatársamat és nagyon kedves, segítőkész volt. Bármit lehetett kérdezni tőle, mindig nagyon türelmesen, érthetőel elmagyarázott mindent.
Ellentmondásos lehet, hogy a Nyírőben kialakult szokásrendszerrel nem mindig ért egyet. Én igazán nem tudom őt szakmailag megítélni, hiszen nem nála szültem, de emberileg nagyon szimpi volt és a szobatársam szinte az egekig magasztalta.
Remélem, tudtam segíteni valamit!
Jó babavárást, babázást kívánok mindenkinek!!!!
arduinna
 
 


Szia
En Szakonyinal szultem, es Edesanyamnak is o volt az orvosa, szoval nala szulettem.
Maganrendeleseire jartam, a Nyirobe csak a vegen.Korultekinto, nekem nem volt vele gondom, kedves. Gyors szulesem volt, igaz meg kellett inditani.Szulesznot valassz, mert szerintem az fontos.(Franciska volt az enyem)
rdora
 
 


Szia Arduinna!
Koszonom az informaciot, de kozben mar annyira lemondtam rola, hogy ugy dontottem megprobalok szulesznot keresni es majd vele beszelem meg a dolgokat. Mar beszeltem Bilics Katalinnal es o mondta, hogy nyugodtan hivjam es majd o ajanl valakit. Vegul is mint sokan irtatok mindegy is, hogy van-e valasztott doki, ha a szuleszno normalis.
Meg 7 hetem van hatra es ha nem lesz semmi komplikacio akkor akar az ugyeletes doki is jo lesz.
Meg egyszer koszi,
Repa
repa
 
 


Kedves Kata!
2002. március 5-én azt tanácsoltad valakinek, hogy Mauks doktort ne válassza. Megkérdezhetem, hogy miért van ilyen negatív véleményed róla?
balázska
 
 


Figodeer!
Szia én áprilisban szültem a Szakonyinál és csak jókat tudok mondani róla!Kedves Nagyon odafigyel rád a szülés közben is és semmi durvaság!Nekem a második szülésem volt de nagyon nagy élmény kívánom neked is az legyen!Ha van kérdésed akkor írj bátran a kisdoraszin@freemail.hu-ra
kisdoraszin
 
 


Hello, sziasztok!

Már régen jártam erre és hiányzott. Látom egy kicsit megcsappant a hozzászólások száma, csak nem mindenki szül? Valami azt súgja, hogy júliusra jó sokan összegyűlünk a szülőszoba környékén. A Szakonyi dr-t egyszer szólítottam meg a folyosón és nem volt vmi kedves, de ebből még nem vonnék le semmilyen következtetést, nem lehet mindig jó napja.
Pár napja elkezdtem "dagadni" előbb a kezem majd a lábam is. A kezem zsibbad is az ujjaim végénél. Van vkinek hasonló tapasztalata? A zsibbadás miatt aggódom kicsit. Mindenesetre jövő héten szülni szeretnék, nem akarok ennél nagyobbra nőni, a baba is nagy már a dokim szerint.

Dudi
dudizsu
 
 


Sziasztok!

Hat hét Nyírőben eltöltött "vendégeskedés" után Június 25.-én (38. hét végére) megszületett a két kisbabánk Tomika (2,6kg-50cm)és Alina (2,55kg-50cm). Mindannyian jól vagyunk. Próbálunk összeszokni és kialakítani a napirendünket. Most még kevés az időm, de azért igyekszem néha ide is bekukkantani.

Sziasztok!

Vali
cvali
 
 


Szi Vali!

Gratulálok, és sok tejet kívánok nektek.
Szülésnél minden rendben volt?
üdv. Melinda
szokolka
 
 


Sziasztok!
Idokozben engem is befektetett Dr.Raft a Nyirobe, mert tul kicsinek talalta a babat es a gorcsolesek miatt fennallt a koraszules veszelye. Egy hetet voltam bent, de egyszer sem talakoztam vele. Kaptam antibiotikumot is huvelyi fertozesre, amit egyebkent nem vezettek fel a zarojelentesre amit csak onkentes tavozasom utan napokkal kaptam meg.
Azota orvost is es korhazat is valtottam es el kell mondjam, hogy az egy hetes kenyszerlatogatas alatt kialakult velmenyem nem tul pozitiv a Nyirorol. A noverkek nagyon kedvesek es segitokeszek es ok voltak akik felvilagositast is tobbet adtak mint az orvosok. Ha kerdeztem az ugyeletes dokit mindig az volt az elso kerdesuk, hogy ki a kezelo orvosom es beszeljek vele, ami azert is eleg nehez lett volna, mert nem volt sohasem bent.
Az uj orvosom idokozben megnyugtatott, hogy a baba normalisan fejlodik es hogy ha az antibiotikumot azonnal abbahagyom a fertozes is el fog mulni (el is mult!). Ahoz kepest, hogy Raft doktor ur junius 28-an 1600 grammra saccolta a gyerkocot egy hettel kesobbi ultrahang 2300 grammot mert?!
Nos ennyit a tapasztalataimrol. Remelem, hogy nektek sokkal kellemesebb lesz a szules is es nyugalmasabb a varakozas. Mindenkinek sok boldogsagot kivanok a babucikhoz.
Udv, Repa
repa
 
 


Repa,
Sajnálom, hogy negatív élményeid voltak a kórházról és remélem sikerült olyan orvost és kórházat találnod, amelyekben teljesen megbízol Kép.
Én nagyon jól éreztem magam a Nyírőben (januárban szültem ott), mert a szülésznők és a nővérek is nagyon kedvesek és szakszerűek voltak. (A csecsemősökre ez csak megszorításokkal igaz, de az országos átlaghoz képest szerintem ők is elfogadhatóak.) Az orvosokat tekintve pedig én kimondottan díjaztam, hogy a választott orvosomon kívül senkivel nem kellett közelebbi viszonyba kerülnöm Kép. De az én orvosom szerencsére naponta többször érdeklődött felőlem, abszolút biztonságban éreztem magam mellette.
Szóval szerintem Nálad valószínűleg az orvossal volt a legnagyobb probléma, akkor pedig nagyon jól tetted, hogy váltottál.
Minden jót Neked is a szüléshez és a babucidhoz Kép.
Anna
tinalila
 
 


Anna,
A SOTE II-re sikerult kerulnom es mivel a sogornom is ott szult es a doki is nagyon korrekt es kozlekeny ezert nem arulnak zsakbamacskat a korulmenyekkel kapcsolatban. Egyebkent a noverekkel nekem sem volt problemam a Nyiroben es ahogy mondod a doki volt az akivel igazan problemaim adodtak.
Koszonom a jokivansagokat, mar csak ket hetem van hatra. Neked pedig jo babazast kivanok...
Repa
repa
 
 


Vali

Gratulálok az ikrekhez! Ha lesz időd írd meg az élményeidet.
Vki tudja: van klíma a Nyírő vajudó szobájában? Ebben a hőségben nagyon jó lenne, ha rám jön a szülés.

Dudi
dudizsu
 
 


Dudi!

Nekem úgy rémlik, hogy nincsen, mert én is az ablakot nyitattam ki, pedig akkor még május elején voltunk és éjszaka is volt. De lehet, hogy rosszul emlékszem. üdv. Melinda
szokolka
 
 


Sziasztok, sok helyen nézelődtam már, de nem találtam arról infót, hogy a Nyírőban van-e lehetőség EDA-ra. Van-e és hogy éjjel-nappal igény szerint adják-e a szülő kismamának. Másik kérdésem (igen kezdő kismamaként), hová érdemes először terhesség hivatalos megállapítására menni? A kórház TB általi nőgyógyászati rendelésére, vagy egy számunkra szimpatikus orvos magánrendelésére?
Köszi
Sueda
sueda
 
 


Sziasztok!

C.Vali, gratula itt is az ikrekhez! :-))

Jelentem, közben július 11-én megszületett az én kisfiam is, Marci, 3900 grammal és 58 centivel.

Dudi, én klímára nem emlékszem a vajúdóban, igaz, nem is nagyon kellett, a résnyire nyitott ablakon át is süvített be a hűvös (mázlim volt).

Sueda: én úgy tudom, hogy itt nem kívánságműsor az EDA, ha jól sejtem, csak a császároknál használják.
zana
 
 


Sziasztok!

Szeretném megkérdezni, hogy nem járt valamelyikűtök a meddőségi részre a Nyírőn belül? Vagy eseteleg nemtudtok valami címet, hogy hol lehet utána nézni, mégis milyen hely lenne egy pár kérdésem.

Köszönöm a segítséget előre is.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


szia Zseboroszlán!


Én voltam a meddőségiben. Ha van kérdésed szívesen válazolok.
askuli
 
 


Szia!

Engem a Vereczkey dokihoz irányított az andrológusunk. Itt kell valamiért fizetni? Természetesen a gyógyszerekért igen de azon kívül? Időpontra kell menni vagy mész csak úgy és ott ülsz akár órákig? Illetve ha nekünk ICSI-t javasolt az andrológus az mit takar?

Bocsi ezért a sok kérdésért, de teljesen el vagyok veszve itt a dolgokban. A barátnőm a Kaáliba járt eddig oda akartam menni, de most hogy a mi orvosunk ezt javsolta gondolkodom a dolgon, hogy nem-e lenne jobb a Nyírő. Itt elfogadják a páromnak a papírját, míg a Kaáliban mindent kezdenek előlről.

Neked sikeres volt a beavatkozás? Milyet csináltak neked és ha sikerült hányadik?

Köszönöm a lehetőséget, hogy kérdezhettem és bocsi hogy ennyi mindent kérdezek egyszerre.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Szia!

Időpontot kell kérni, az tuti. Nem sokat kell várni szerencsére. Nem kell fizetni, kivéve ha méhtükrözést, vagy más "műtéti" beavatkozást csinálnak. De sztem ott is lehet kérni az ingyenest.

Nekünk végül természetes úton összejött, szerencsére. Nekem volt 2 vetélésem és ezért mentünk oda. Volt hormonvizsgálat, andrológia, méhtükrözés és utána egy kis gyógyszer. Tehát én "egyszerű" eset voltam.

Az én páromnak nem fogadták el a papírját(de az már kb. 1 éves volt), de 1 héten belül meg volt neki a vizsgálat. Nekem is a méhtükrözést megcsinálták 2 hónapon belül. Tehát, gyorsan megy minden.

Én meg vagyok elégedve velük, és a dokimmal is. A Vereczkeyt csak láttam, de sok a betege és szimpatikus pasinak tűnik. Ő a Kaáliból jött el.

Ennyi jutott eszembe. Ha még van vmi írj és válaszolok.

Szia
askuli
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen az infokat! Elgondolkodtató amit írtatok! Eddig is a Kaáli és János között dilemáztam, de az andrológus javaslatára jött képbe ez az intézmény, csak épp erről még nem igazán hallottam semmit, de ezek a fenti dolgok magukért beszélnek.

A héten mindenképp el kell döntenem, mert szeretnék minnél előbb lépni ebbe az ügybe. Csak nehéz, hogy kire merje rábízni magát az ember.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Azért erősen megoszlanak a vélemények!Én konkrétan ennek a "sarlatánnak" köszönhetem a két gyönyörű 7 és fél hónapos gyerekemet!Többekközt nekem is volt laparom meg az egész lombik procedúrát ott csináltattam és én tökéletesen meg vagyok elégedve az egész brigáddal!
De mindenkinek szíve joga hogy hova megy!
Üdv:Szilvia
pandamaci
 
 


Szia Szilvia!

Segítenél nekem abban, hogy itt van időpont vagy mindig mész a rendelésre? Illetve érdekelne még az is hogy mennyire pénzéhesek itt az orosok jelen esetbe gondolok itt Vereczkey doktorra!

Köszi a segítséget! Amúgy mindenhol vannak emberek akik teljesen elítélnek orvosokat én igazából erről a Nyírőről még semmit nem hallottam a fentieken kívül, de remélem ha nem is itt de valahol segítenek nekem is.

Amúgy mindenhol vannak szélsőségek...

Szia

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, ha nem zavarok, de mindenek előtt grat. mindenkinek akinek sikerült és sok kitartást azoknak akik küzdenek!

Mi 2 éve próbálkozunk és teljese sikertelenséggel, így be kellett látnunk, hogy speciálsi segítség kell. Nem igazán tudtam dönteni a helyek között ezért a sorsra bíztam és a Nyírőben kaptunk legkorábban konzultációs időpontot így aztán oda mentünk. A Vereckey doktorhoz vittek be, ezért hozzá fogunk járni, viszont nem tudok róla semmit csak a botrányról olvastam és azt a fenti rémtörténetet. Tudom, hogy biztosan van köztetek olyan aki ismeri, ha lehet kérlek írjatok róla valamit. Akár privátban is mailben. Nagyon köszönöm szépen. xgoldx@freemail.hu
laura0610
 
 


Zseboroszlán!
Igen ide mindig időpontra kell menni.
Hogy mennyire pénzéhesek?Hát attól függ hogy érted?Velem nem voltak azok,viszont olyan alapon ha a gyógyszerek költségeit nézed akkor azok nagyon drágák,de nem csak itt hanem mindenhol.
A hálapénzt pedig mindenhol elfogadják!!!Van ahol állítólag nem,de én ezt nem hiszem el,csak mondák,végtére is mindenki pénzből él.
Szia
Szilvi
pandamaci
 
 


Sziasztok LÁnyok!
szeretnék csatlakozni hozzátok ha lehet.
Az én orvosom májusba került a Nyírőbe és most úgy néz ki ,hogy egy hsg -t fog csinálni nekem .Egy kicsit félek tőle és szeretném megtudni, hogy van e a kórházban lehetőség ultrahangos petevezető átjárhatóságira?(mert állítólag az nem fáj annyira).
Sajnos már mi is régóta próbálkozunk a babával ,szedtem már clostit meg bromót de eddig még semmi eredményeKép(Lehet hogy a végén a meddőségi központba megyünk mi is csak még 3-4 hónapot adok magunknak.Mindenféle véleményt,tapasztalatot szivesen vennék és persze szorgalmasan olvasgatok vissza is.
sziasztok:kincső
kincsõ
 
 


P
dudizsu
 
 


Na, mégegyszer megpróbálom!

Szóval végre újra tudok jelentkezni és megoszthatom veletek, hogy júl.26-án megszületett kisfiam (3.2 kg, 50 cm) aki nagyon aranyos és nagyon szép.
A baba születése rendben ment, a placentával volt némi gond. Állatira fájt a szülés mégis jó volt! Nem tudom megmagyarázni ezt a kettősséget, egyszerűen nagyon jó élmény. Most már tudom a választ a kérdéseimre:
nincs klíma a szülőszobában (legalábbis nem kapcsolták be)
nincs EDA (hiába beszéltem le már hónapokkal ezelőtt)
A kórházban nagyon rendesek a nővérek, de a csecsemősök nem segítőkészek sajnos.
Na, megyek babázni. Imádom a baba tejciszagát.

Dudi
dudizsu
 
 


Dudi,
Gratulálok! Kép Sok tejcit és nyugalmas éjszakákat kívánok. Kép

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok !
Kedden megyek a CSepegő doktorhoz először ,de azt sem tudom, hogy néz ki Kép(ha valaki leirná nekem kb.hogy, hogy is néz ki ( haja szine, milyen magas .stb)előre is köszönöm!
kincsõ
 
 


Szia Cinedit!
Köszi a gyors választKép)És emberileg ,belsőleg milyen?Bár eddig csak jókat mondtak róla és ez elég megnyugtató!Igen a 4.emeletre fogok menni Te is oda jársz?
kincsõ
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?